2003. november 11., kedd, 15:00:17 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és okmányokkal foglalatoskodott. Ma azt tanulta, hogyan kell hajtogatni egy sirály-madarat.
"Érdekes", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, miközben gondosan követte "Az origami művészete" című vastag könyvben leírt utasításokat, - "Sirály-madár - ezt mindenki érti. De mi az a trojka-madár? Még a Gogol is csak csodálkozott ezen - ki találta ki ezt, kérdezte. Tán valamilyen beteg ember? Mi ez tulajdonképpen, lovak szárnyakkal? Vagy madár három lófejjel? Érthetetlen..."
Vladimir Vladimirovich™ még hajtogatott egyet-kettőt és a sirály-madár széttárta szárnyait. Vladimir Vladimirovich™ elégedetten nézegette munkájának eredményét. Aztán kinyújtotta kezét és megfogta azt a telefont, amelyiken mindig külföldi vezetőkkel szokott társalogni.
- Halló, hugicó, - szólt Vladimir Vladimirovich™ a telefonos kisasszonyhoz, - kapcsold már nekem Don Berlusconit.
- Egy pillanat, Vladimir Vladimirovich™, - mondta édesded hangon a leányzó, - máris kapcsolom.
A kagylóban kattant valami és Vladimir Vladimirovich™ máris hallhatta kedves barátjának, Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök hangját.
- Bondzsórno, rogacco! - mondta vidáman Vladimir Vladimirovich™. - Hogy s mint vagy? Figyelted, hogy mik mennek? Nem akarják ezek a lord juddok, hogy a prókátorom legyél!
- Félnek, - válaszolta Silvio Berlusconi, - ezek mindentől félnek. Tőlem meg pláne félnek.
- Ej, az Európájukat teljesen elviszik ahhoz az izéhez, a cugunderhez..., - sóhajtott fel Vladimir Vladimirovich™. - A népek meg majd kapát-kaszát-villát ragadnak...
- Fígy, Don Vologya, - mondta Silivio Berlusconi, - a díjazásos jutalékomat még meg sem beszéltük.
- De hát magad is értheted, ez nem egy telefonos téma, - válaszolt hangját lehalkítva Vladimir Vladimirovich™, - gyere, aztán mindent megbeszélünk.
- Rendben, - mondta Silivio Berlusconi, - jövök.
- Csaó, rogacco, - mondta Vladimir Vladimirovich™.
- Ciao, Don Vologya, - felelte Silvio Berlusconi.
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és kezének egy laza mozdulatával elhajította a sirály-madarát. A madár bukdácsolva vagy félméternyit repült és a szőnyegen landolt.
Vladimir Vladimirovichnak™ teázhatnékja támadt...

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a dolgozószobájában üldögélt és a különféle közvéleménykutatási statisztikákat nézegette, amelyek a közelgő parlamenti választások várható eredményeit prognosztizálták.
"Még négy hét", - gondolta Vladimir Vladimirovich™. - "Aztán majd kiderül, hogy mi a fene lesz a sok dumával, milyen is lesz ez a Duma".
- Sok választópolgár nem akar élni választójogával, - olvasta Vladimir Vladimirovich™ az egyik elemzést, - az internetes próbaszavazásokon rengetegen voksolnak "Mindenki ellen".
"Disznóság", - gondolta Vladimir Vladimirovich™. - "Itt ez a demokrácia, ezek meg köpnek rá."
- Az Állami Duma képviselőinek választásán nem veszek részt, - olvasta Vladimir Vladimirovich™ az egyik nyilatkozót, - mert ez csak az Államfői Duma megválasztását jelenti".
"Hm", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "Államfői Duma, jó duma..."
- Tök mindegy, hogy melyik ujjamat harapjam, - olvasta Vladimir Vladimirovich™ egy másik majdani nemszavazó szavazópolgár véleményét, - mindegyik csak lopni akar, méghozzá az én zsebemből, ami amúgy is lyukas...
"Hm", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "miért mindig ez a pesszimizmus? Különben is, mit lehet egy lyukas zsebből kilopni? Mit kéne tenni? Mi a teendő?"
Vladimir Vladimirovich™ fogta a telefonját és felhívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Igen, Vla..., bocsánat, testvéró, - jelentkezett az Adminisztráció Vezetője.
- Helyes, csak gyakorold, fog ez menni. Mondogasd, hogy testvéró, testvéró, testvéró, aztán ha csörög nem téveszted el, - mondta Vladimir Vladimirovich™.
- Igyekszem, Vla.., elnézést, testvéró, megtanulom, - fogadkozott az Adminisztráció Vezetője.
- Jól van, - helyeselt Vladimir Vladimirovich™. - Mi a helyzet ezzel a választási nemaktivítási prognózissal?
- Igyekszünk, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - csakhogy itt a különböző pártok saját választási stratégiai kampányának a mért kihatásáról végzett elemzések eredményeinek a vizsgálati összegzése...
- Áááállj! - szólt közbe Vladimir Vladimirovich™. - Elég nekem, ha érthetően válaszolsz, nem muszáj ezt tyugyományoschan érthetetlenül előadnod, amúgy is tudom, hogy mit tudsz.
- Igenis, Vla... testvéró, - szedte össze magát az Adminisztráció Vezetője. - A Szergej Kuzsugetovics azt javasolta, hogy aki nem szavaz, attól vegyék el a szavazati jogot.
- Nahát, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ez a Sojgu egy katasztrófa!
- Ő a katasztrófa és polgári védelmi miniszter, - mondta az Adminisztráció Vezetője.
- Tudom, - sóhajtott Vladimir Vladimirovich™.
- A Ljubov Konsztantyinovna is azt ajánlja, - folytatta az Adminisztráció Vezetője, - hogy ha valaki rendszeresen lemond választási jogáról, azt adminisztratív felelősségre kellene vonni, de legalábbis megbírságolni. Szerinte az állapolgárságtól azért nem kellene az ilyenekt megfosztani, mert az mégiscsak túlzás lenne.
- Nahát, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ez a Szpiszka asszony úgy látszik szintén rosszat álmodhatott, ha ilyen dumát eresztett meg.
- Ő a Duma első alelnöke, - mondta az Adminisztráció Vezetője.
- Tudom, - sóhajtott Vladimir Vladimirovich™, - te az ilyenekkel ne villogj itt nekem. Mégis mit kéne tenni?
- Elemezzük, testvéró, értékeljük, - mondta az Adminisztráció Vezetője.
- Jó, jó, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - de mégis mi lenne a megoldás? Mik a külföldi tippek?
- Hááát, - húzta a választ az Adminisztráció Vezetője, - különféle megoldások vannak... Elemezzük, értékeljük...
- Ezt már mondtad, - mondta mérgesen Vladimir Vladimirovich™, - valami konkrétumot, az sem baj, ha nem egészen vág egybe a miénkkel, majd esetleg adaptálhatjuk.
- Abban a rómaifürdő medencében, amit utasításod szerint figyelünk, - kezdte az Adminisztráció Vezetője.
- Ez az, - élénkült föl Vladimir Vladimirovich™, - mondjad csak, mi van?
- Ott az ellenkező oldalról történő megközelítést ajánlják, - mondta az Adminisztráció Vezetője.
- Mi az, hogy ellenkező oldali megközelítés? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Miért kéne a választással szembeni ellenkezést ellenkező oldalról közelíteni? Te megint tudományoskodsz itt nekem, mert semmit sem értek!
- Azt ajánlják, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - hogy ne büntessünk, hanem jutalmazzunk.
- Mivel? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Egy Pofa Sörrel, - bökte ki érthetően az Adminisztráció Vezetője. - A nagyon ellenkezőket több Egy Pofa Sörrel. Állítólag ősi bevált módszer...
- Hm, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - és a szakértőknek mi a véleményük?
- Azt mondják, hogy talán bejöhet, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - vidám lesz a választási hangulat és a megválasztott Duma is vidám lehet.
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és mélyen elgondolkozott.
"Nem lehet akkora marhaságot kitalálni, hogy be ne jönne!"

2003. november 12., szerda, 14:30:46 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ az FSzB titkos jelentését olvasta.
"Semmi kétség afelől", - olvasta Vladimir Vladimirovich™, - "hogy az úgy nevezett elnöki sakk viláhbajnoksági játszmája döntő szakaszba érkezett..."
"Hm, döntő szakaszba...", - gondolta Vladimir Vladimirovich™.
Vladimir Vladimirovich™ felállt az asztal mellől és idegesen járkálni kezdett a dolgozószobájában. Az elnöki sakkról több mint egy éve értesült. A világ leggazdagabb és legnagyobb ráhatással rendlkező emberei versenyeztek egymással abban, hogy ki tudja megdönteni a hivatalban lévő elnököket, illetve újabbakat hatalomra juttatni. Vladimir Vladimirovich™ elszőrnyedt azon, amikor megtudta, hogy gyakorlatilag az utóbbi húsz év valamennyi államcsínje az elnöki sakkjátszma következménye volt.
"Az jön ki, hogy az összes hivatalban lévő elnök csupán gyalog valakinek a sakktábláján?" - gondolta szomorúan Vladimir Vladimirovich™.
Vladimir Vladimirovich™ odalépett az asztalhoz és újra kézbe vette a titkos jelentést.
"Az elnöki sakkjátszma döntőjében Soros György (USA) és Borisz Berezovszkij (Nagybritannia) a világbajnoki címért", - olvasta Vladimir Vladimirovich™.
"Na, a Soros az érthető, hogy kit dönt meg, de a Brezovszkij, az kit akar? Nem értem...", - gondolta Vladimir Vladimirovich™.
Vladimir Vladimirovich™ félrerakta a jelentést, odaült a számítógépéhez és behívta kedvenc játékát, a Putin-chesset , elkezdte tologatni a bábukat, majd mérgesen kikapcsolta a gépet és újra elővette a jelentést.
Egyszercsak hirtelen minden nagyon parányinak tűnt számára.
"Elengedtem....", - gondolta mérgelődve Vladimir Vladimirovich™, - "Hagytam elmenni... Még jó, hogy legalább Hodorkovszkijnak nem hagytam... Csupa Aljohin... meg Hose-Rauli Capablanka..."
Vladimir Vladimirovich™ dühösen apró cafatokra tépte szét a jelentést.
"Kaszparovok... Karpovok... Botvinnyikok... meg ki van még..., aha, Fisherek!"
Vladimir Vladimirovich™ napja teljesen el volt rontva.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt, nem akadt éppenséggel semmilyen fontos állami nagydolga, nem kellett senkivel társalognia, nem kellett senkire mosolyognia - legutóbb úgyis kimosolyogta magát az indiai miniszterelnökkel, amikor megbeszélték a nagyvolumenű közös projekteket, miközben elmondta neki, hogy OroszHon, mint budhista ország, mennyire szereti a hindukat -, egyszóval Vladimir Vladimirovich™ unatkozott és, ahogy ilyenkor szokott, az internetet babrálta. Szörfözött. Egyszercsak, amint éppen a Független Újság oldalát nézegette és közben arra gondolt, hogy "na lám, mit pofáznak ezek állandóan, igenis van független média..., még...". hirtelen azt olvasta az egyik cikkben, hogy megsértődtek az orosz muzulmánok, mert nem köszöntötte föl őket a Ramadán alkalmából. Vladimir Vladimirovich™ összevonta a szemöldökét és felhívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mi ez a disznóság?! Nem küldtem dísztáviratot a muzulmánjaiknak? Most meg sírnak itten....
- Elnézést, Vla.. testvéró, - hebegett az Adminisztráció Vezetője, - mikor kellett volna dísztáviratozni?
- Én tudjam?! - válaszolt mérgelődve Vladimir Vladimirovich™, - Nektek kell tudnotok, ti vagyok az Adminisztráció! Nektek mindig mindent tudnotok kell , még mindig nem tudod ezt?!
- De, Vla... testvéró, - csuklott egyet az Adminisztráció Vezetője. A telefonban hallatszott, amint valami nagyot csattan, koppan, valószínüleg az Adminisztráció Vezetője levert valamit az asztalán felhalmozott iratmappák, vagy szaklexzikonok közül, aztán valami papírzizegés hallatszott, majd gyors kopácsolás a számítógépes billentyűzeten... - Igen, máris...., megvan! Október 27!
- Na ugye, - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Ezt már tudjuk. Akkor miért nem üdvköszöntöttem őket október 27-én? A Bush köszöntötte a muszlimjait, a Gerhárd is a vendégmunkás törökjeit, meg mindenki, csak én nem, pedig nekünk sajátjaink vannak.
- Hááát, - húzta a választ az Adminisztráció Vezetője és lapozott a naptárjában, - akkor épp a Tuzla-gáttal, meg a Hodorkovszkijjal...
- Na és?! - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Ezek mind alkalmi ügyek, az ünnepek viszont stabilan állandóak! Van előjegyzési naptárad?
- Van, van, - hadarta az Adminisztráció Vezetője. - Most már van!
- Mi az, hogy most már van? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Csak most lett előjegyzési naptárad, vagy mi?
- Az van, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - hogy a régit az Alekszandr Sztáljevics elvitte magával...
- Hm, - gondolkodott el Vladimir Vladimirovich™, - vagyis azt akarod mondani, hogy még az Alekszandr Sztáljevicsnek kellett volna? Vagyis az elődödre kened a dolgot? Vagyis máris elővetted az első borítékot?!
- Upppssz, - csuklott egyet az Adminisztráció Vezetője. - Talán még nem késő, van egy olyan szólás, hogy nyolc napon belül... ez meg ugyebár egy egész hónapig tart...
- Hm, - gondolkodott el Vladimir Vladimirovich™. - Na akkor azonnal intézkedj! Kérem a főmuftikat ide hozzám, de azonnal!
- Igenis, Vla...testvéró, - mondta az Adminisztráció Vezetője. - Máris intézkedem!
- Csak higgadtan, udvariasan, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - nehogy az efeszbés kommandósokkal hozasd be őket! Most nem arról van szó...
- Igenis, testvéró, - szedte össze magát az Adminisztráció Vezetője. - Intézkedem, higgadtan, udvariasan.
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és tovább böngészte az internetet, még elolvasta azt, hogy mit összeaggódik miatta Berezovszkij, Guszinszkij, meg az összes médiákjaik, elolvasta azt, hogy mit összeveszekesznek egymással a parlamenti küszöböt bizonyára el sem érő pártok, akiknek egyesülniük kellene, de nem közösülnek az atyaúristennek sem, elolvasta azt, hogy már megint lezuhant egy orosz Mig, de most kivételesen Örményországban, miután a hadügyér Ivanov épphogy befejezte ottani látogatását és mindent rendben talált, elolvasta azt, hogy Grúziában mennyire szorongatják Eduárd Amvroszievicset, akit ő állítólag támogat... Vladimir Vladimirovich™ ezen elmosolyodott, majd olvasgatott még ezt azt, amikor kopogtak az ajtón és lihegve bejöttek az oroszországi muzulmán főmuftik.
- Fígy, testvérók, - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Veletek együtt örülök a nagy ünnepeteknek! Remélem tart még?
- Tart még, Vladimir ibn Vladimirovich™, - mondták a főmuftik, - még tart...
- Na ez jó, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - akkor köszöntök és üdvözlök minden orosz muzulmánt! Ha már így együtt vagyunk, akkor talán ihatnánk is erre a nagy ünnepre valamit.... Habár a Koránotok azt hiszem ezt tiltja...
- Mi északi muzulmánok vagyunk, Vladimir ibn Vladimirovich™ - felelték a főmuftik.
- Na, hál'istennek, izé, akarom mondani, hál'allahnak, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és megnyomta a titkárság hívócsengőjének gombját, - akkor ugyebár semmi sértődés, teljes az egyetértés és a megbékélés? Ünnepeltétek ti is biztos az Egyetértés és Megbékélés Napját, nem?
- Ünnepeltük, Vladimir ibn Vladimirovich™, - mondták a főmuftik, - hogyne ünnepeltük volna. Mind a húszmillióan együtt ünnepeltük.... Küldtünk is dísztávíratot az államfő szultánunknak...
- Hm, - hümmögött Vladimir Vladimirovich™, - na igen, az ünnepeink egybeesnek... Együtt ünneplünk! Ahogy mondani szokás - együtt sírunk, együtt vígadunk.... Nálunk OroszHonban, ami ugyebár egy muzulmán ország...
A titkár behozta a Serbetet... Vladimir Vladimirovich™ tovább beszélt a multinacionális, multikonfesszionális, multiizé OroszHonról és örült, hogy ismét egy fontos állami nagydolgot ilyen szerencsésen elrendezett.

2003. november 13., csütörtök,15:43:09 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ és Adminisztrációjának a Vezetője az egyik kremli dolgozószobában üldögélt. Vladimir Vladimirovich™ magyarázta Adminisztrációja Vezetőjének a Putin-chess sakkjáték szabályait.
- Ezzel ne ide lépjél, hanem ide lépjél, - mutatta Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztrációja Vezetőjének a helyes poziciót.
- Vladimir Vladimirovich™, - kérdezte félénken az Adminisztráció Vezetője, - testvéró, és minek ez az egész?
- Mi egész mi minek? - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, ez a Putin-chess, meg ezek az állandó készülődések pecázásra, amelyikre végül aztán senki sem megy... Minek ez?
- Mi az, hogy nem megy? Akkor meg minek készülünk? - Vladimir Vladimirovich™ a meglepetéstől felugrott.
- De hiszen egyszer sem mentünk el, - mondta sírós hangon az Adminisztráció Vezetője, - mindig csak készültünk, hogy majd megyünk...
- Ha készülünk, akkor el is megyünk, - mondta határozottan Vladimir Vladimirovich™. - Az oroszok hosszan fognak be... Meg különben is, mi mást tennénk? Gondolj csak bele... Négy éve még a boltba sincs jogom elmenni..
- Én meg félfüllel azt hallottam..., - kezdte bizonytalanul az Adminisztráció Vezetője, - nem is tudom, hogyan mondjam...
- Te csak mondjad bátran, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - itt magunk közt vagyunk.
- Igaz, amit beszélnek, hogy minden elnök fejében ott lakik egy személyes magánhasználatú marslakó? - szedte össze minden bátorságát az Adminisztráció Vezetője.
- Hazudnak, - vágta rá gyorsan Vladimir Vladimirovich™, közben mérgesen arra gondolt, hogy "Hát ezt meg honnan szasszerolták ki?!", - Te csak ne tömd a fejedet mindenféle marhaságokkal, nekünk még itt az országot kell elkormányoznunk...
- És az igaz, hogy van egy súlyzója a csecsen ellenállók aranyfogaiból? - az Adminisztráció Vezetője beindult és csak kérdezett, kérdezett...
- Igaz, - mondta halkan Vladimir Vladimirovich™, - csak te erről ne beszélj senkinek, mert...
Vladimir Vladimirovich™ egészen az Adminisztrációja Vezetőjének füléhez haojlt.
- Szóval nincs leltárba véve, - suttogta félelmetesen Vladimir Vladimirovich™, - még elszedik, aztán mint a Hodorkovszkijt, be a rács mögé!
Az Adminisztráció Vezetője elsápadt.
- De azért ne félj, - nyugtatta az Adminisztráció Vezetőjét Vladimir Vladimirovich™, - hozzánk azért nem egyhamar érnek el...
- De azért..., - alig hallhatóan suttogta az Adminisztrció Vezetője, - még hozzánk is elérnek?
- Egész biztosan, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ezt én akár meg is igérhetem neked. Csak beindítja az ember ezt a böhöm nagy gépezetet, és... az már nem áll le. Nekem is itt a dolgozóban be van tartalékolva egy váltásnyi alsónemű... Bármikor akármi is lehet....
Az Adminisztráció Vezetője szőrnyülködve nézett Vladimir Vladimirovichra™. Vladimir Vladimirovich™ atyai módon mosolygott.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ az államtanács és a nemzetbiztonsági tanács közös ülésén arról beszélt, hogy mennyire fontos megvédeni a lakosságot és a potenciálisan veszélyes objektumokat a különféle katasztrófáktól, amelyek műszaki hibák, természeti csapások, illetve terrorista merényletek nyomán keletkezhetnek, és ezt a gondolatot kellőképp megalapozva adta elő, ahogy ezt a szakértői által számára összeállított ("minél érthetetlenebb, annál tyugyományoschabb") szövegben jóelőre meg is fogalmazták.
Ekkor a terem másik végén ücsörgő, a megfelelő tyugyományosch techikus terminusokat nem ismerő, de a tolvajnyelvben azért kellőképp járatos, ezért kormányzónak rendesen megválasztott egyik államtanácstag, aki technikai ismeretek hiányában a mikrofonját babrálva óvatlanul bekapcsolta azt, s ezáltal az egész terem halhatta, amint azt dörmögi az orra alá, hogy "Jobtvojumáty..., bár tudnám miafranc az a technogén meg kriminogén... blyááá..."
Vladimir Vladimirovich™ egy pillanatra ledöbbent, majd felháborodva megkocogtatta (legalább nyolcszor) a saját mikrofonját, a szemére bökött, majd mérgesen elbődült:
- Fígy, testvérók! Ide pislogjatok és hallgassátok mit is mondok! - majd hozzátette, - Ha meg nem érdekes, akkor kérem....
Az államtanács és nemzetbiztonsági tanács tagjai összébb húzták magukat, az óvatlan kormányzó ijedtében lecsúszott a nagy asztal alá, a biztonságiak pedig gyorsan kirugdosták a teremből a sok firkászt-hangászt a kameráikkal és videóikkal együtt, hogy megvédjék a lakosságot a hamarosan várható természeti csapásból keletkező katasztrófától. Miután a termet kellőképp megtisztították a sok léhűtő médiástól, Vladimir Vladimirovich™ még beszélt sok tyugyományoschat, az államtanács és nemzetbiztonsági tanács tagjai pedig néma csendben és nagy figyelemmel hallgatták, s ha netán egyikük-másikuk elszundított, azt a mellette ülő tanácstag észrevtétlenül bokánrúgta.
A sikeres közös ülés után Vladimir Vladimirovich™ méltóságteljesen kivonult a teremből és a kremli dolgozószobájában bekapcsolta számítógépét. Gyorsan megnézte, hogy mit is ír a hogyishívják a mai eseményekről.
"Vladimir Vladimirovich™ elnöki ideje alatt először jött ki a sodrából...", - olvasta Vladimir Vladimirovich™ a legfrissebb hírjelentéseket és elégedetten mosolygott.
"A marhák", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "szerencsére azért mégsem tudnak mindent..."
Vladimir Vladimirovich™ gyorsan felhívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - szólt bele vidáman a kagylóba Vladimir Vladimirovich™, - úgy látszik sikerült megfelelő módon elzárni a kiszivárgást. Ezek most mindenütt azt írják, hogy először jöttem dühbe elnöki periódusom alatt...
- Sajnos nem mindenütt, Vla... testvéró, - sóhajtott szomorúan az Adminisztráció Vezetője.
- Mi az, hogy nem mindenütt?! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Az összes internetes oldalon az van, hogy igenis először kussoltattam le az egész bagázst, hogy ne pofázzanak bele, ha én beszélek...
- Sajnos nem mindenütt, - ismételte meg az Adminisztráció Vezetője, - figyeljük folyamatosan azt a római fürdővárosi medencét, ahogy meghagytad...
- És? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- A mai kussoltatást már 2003-11-10 17:05:47-kor megírták, - mondta az Adminisztráció Vezetője, majd hozzáfűzte - magyar idő szerint...
- Hm, - hümmögött Vladimir Vladimirovich™, - ez meg hogy lehet?
- Időeltolódás van, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője.
Vladimir Vladimirovich™ értetlenül ránézett a kezében tartott kagylóra.
"Még szerencse, hogy azt a sumérszittya rovásírást senki sem érti, ezért nem is olvassa", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, de a kiszivárgás megakadályozása feletti öröme azért menthetetlenül elszállt.

"Nem lehet akkora marhaságot kitalálni, ami be ne jönne!"

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a gazdasági helyzetről szóló legújabb elemzéseket tanulmányozta.
"Nocsak", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "lecsuktuk ezt a Hodorkovszkijt, aztán mekkora sírás-rívás támadt mindenütt... Kivonul a tőke, nem jönnek a külföldi befektetők... Mindenféle nagy összeomlásokkal fenyegetőznek..."
Vladimir Vladimirovich™ fogta a telefonját és felhívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - Mi a helyzet most ezekkel a külhoni invesztorokkal? Tényleg nem akar senki sem befektetni nálunk?
- Hááát, Vla... testvéró, - válaszolt az Adminisztráció Vezetője, - miután a Vlagyimir Alekszandrovics meg a Borisz Abramovics telesírják az egész sajtóbirodalmukat, aztán az a Dzsordzs Szorosz is rázendített...
- Te nekem ne kertelj, hanem mondd meg határozottan, - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™, - van újabb komoly külföldi ajánlat, vagy nincs?
- Van, - mondta röviden az Adminisztráció Vezetője, - külföldi..., de hogy mennyire komoly....
- Miért, mi a gond? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Kaptunk egy projektet, - kezdte bővebben magyarázni az Adminisztráció Vezetője, - állítólag kihúzna bennünket mindenféle slamasztikából és mindenféle egyéb gondunkat is megoldaná egy életre, sőt, még azon túl is...
- Mi a probléma vele, azt mondjad! - vágta el ismét a hosszú lére eresztett magyarázkodást Vladimir Vladimirovich™.
- Nem biztos, hogy mindenkinek megfelelne, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - belpolitikailag... Az összes kommunista pártunk esetleg nagy pankrációt rendezne...
- Mi a projekt? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Kitől kaptátok?
- Külföldről kaptuk, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - abból a rómaifürdős izéből... és valami Sörhajóbicskás csempészorgazda gazember küldte, de nagyon határozottan azt állítja, hogy óriási haszon várható, továbbá közmegelégedést is eredményez...
- Mit akar? - kérdezte most már türelmetlenül Vladimir Vladimirovich™. - Röviden, tömören! Ezt már az elődödnek is mondtam!
- Igenis, Vla... testvéró, - szedte össze magát az Adminisztráció Vezetője. - Helyet akar, semmi mást. A többit, azt mondja, majd lejattolja, a haszonnal meg risztizünk...
- Milyen helyet akar? Hol? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Csak itt a Kreml tövében, a Vörös téren, - felelt az Adminisztráció Vezetője, majd halkan hozzátette - a Mauzoleum helyén... Azzal úgyis mindig csak a gond jár, különösebb hasznot nem is hajt, meg sokba is kerül...
- Na és mit akar ez a Sörcsempész? - kérdezte már nagyon türelmetlenül Vladimir Vladimirovich™.
- Hááát, - halogatta a konkrét választ az Adminisztráció Vezetője, - inkább küldöm a tervrajzot..., abból minden kiderül... Már láthatod is a képernyőden...
Vladimir Vladimirovich™ ránézett nagy monitorjára és azonnal mindent értett.
A komoly külföldi ajánlaton és a várható nagy hasznon Vladimir Vladimirovich™ mélyen elgondolkodott.

2003. november 14., péntek, 15:06:08 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájába az ablaknál álldogált és nézett kifelé a Kremlre. Az elnök számára az ősz idén nem volt valami egyszerű. Valahol messze, egy vasketrecben sínylődöttVladimir Vladimirovich™ jóbarátja, a Hodorkovszkij Misa. Vladimir Vladimirovich™ nem tudot segíteni Misán. Csak a Baszmáni Bíróság tudott volna rajta segíteni, de az is csak a teljes bűnbánó beismerés esetén.
"Na tessék, ezek anyomozóék már a fájlokat is kikódolták...", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, majd odelépette az Elnöki Kommunikációs Pulthoz és megnyomta az Adminisztrációja Vezetőjének a hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - hívd már be nekem a bölcseket.
- Igenis, Vladimir Vladimirovich™, - mondta az Adminisztráció Vezetője, majd egy kis szünet után hozzátette, - mingyá' meglesz, testvéró...
Egy kis idő múlva Vladimir Vladimirovich™ dolgozószobájának magas szárnyasajtaján óvatosan kopogtak, és a helyiségbe bejöttek egymás után a bölcsek, éllükön a Moszkvai Főpolgármesterrel. A bölcsek szépen leültek Vladimir Vladimirovich™ köré, Vladimir Vladimirovich™ pedig figyelmesen megnézte a bölcseket.
- Fígy, kistestvérók, - fordult Vladimir Vladimirovich™ a bölcsekhez, - lesz idén kapás, vagy nem lesz?
A bölcsek elgondolkoztak. Néhány perc múlva a Moszkvai Főpolgármester vette át a szót.
- Én azt mondom, - mondta a Főpolgármester, - hogy a kapásról semmit sem tudok, de a méz az jó lesz.
- Értek én mindent veletek kapcsolatban, - sóhajtott föl Vladimir Vladimirovich™, - na tessék, ilyen bölcseket szedtek össze...
Vladimir Vladimirovich™ mégegyszer jól megnézte a bölcseket, majd hirtelen halkan megkérdezte:
- És nem tűnik úgy nektek, mintha goromba lettem volna az utóbbi időben? Meg túl sokat engedek meg magamnak? Meg aztán, hogy formálódik a személyi kultuszom? Nem túnik úgy nektek?
A bölcsek ijedten nemet intettek a fejükkel.
- Akkor jó, - mormogta Vladimir Vladimirovich™.
Az egyik bölcs megmozdult és ki akarta nyirni a száját.
- Nyugiban ülünk, nem mocorgunk, nem beszélgetünk! - ripakodott rá hirtelen Vladimir Vladimirovich™, és tekintetével odaszögezte a bölcset a székéhez.
A dolgozószobában halotti lett a csend.
- Megijedtetek? - mosolyodott el Vladimir Vladimirovich™, - Csak viccöltem...
A bölcsek megnyugodva kifújták visszatartott lélegzetüket.


2003. november 14., péntek, 15:24:52 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ Londonba telefonált és kérte a királynőt.
- Fígy, hugicó, - mondta Vladimir Vladimirovich™ a királynőnek, - hát te meg micsinálsz?
- Há' mié? - csodálkozott a királynő.
- Há', tényleg, úgy igazán, micsinálsz? - mondta Vladimir Vladimirovich™ kissé sértődötten. - Megállapodtunk, vagy nem állapodtunk meg?
- Mit megállapodtunk? - kérdezte a kriálynő.
- Mit mizöl itten, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - megállapodtunk, hogy együtt küzdünk a terrorizmus ellen, vagy nem?
- Há', megállapodtunk, - felelte a királynő.
- Akkor meg mit házol itten, hallod-e?! - mondta Vladimir Vladimirovich™, - Há' ha megállapodtunk, akkor meg miért nem adod ki a Zakajevet?
- Zakajev nem terrorista, - válaszolta a királynő.
- Te meg azt honnan tudod? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Ő maga mondta, mi? Vagy az az izé, hogyishívják, a Vanessza, az súgta meg neked? Ha köll, akkor ilyen Vanesszákat annyit küldök neked, amennyit csak akarsz, mindegyik ezredesi és még magasabb rangban, majd azok súgnak teneked... Add ki a Zakajevet?
- Nem adom, - mondta a királynő.
- Aha, szóval nem adod? - kérdezte félelmetes hangon Vladimir Vladimirovich™.
- Nem adom, - felelte határozottan a királynő.
- Akkor szólok a Romának, az meg majd megveszi a Buckingham palotádat, - fenyegetőzött Vladimir Vladimirovich™, - te meg majd mehetsz világgá, hajléktalan leszel...
- A Buckingham palota nem eladó, megvenni béárkinek is lehetetlen - felelte hidegvérűen a királynő.
- Az csak nálatok lehetetlen, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - a Roma számára meg minden lehetséges. Ő a csukotkai kormányzó. Te még elképzelni sem tudod magadnak mi az a kormányzó Csukotkán!
A királynő letette a kagylót.
Vladimir Vladimirovich™ mérgesen cöccintett, majd ránézett az atomos aktatáskájára, de aztán meggondolta magát...

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a szobájában üldögélt és a tévét bámulta. Most, hogy teljes gozzel beindult a Duma-választási kampány, Vladimir Vladimirovich™ mindig nagy érdeklodéssel figyelte a különbözo tévécsatornákon folyó élo vitákat. Most éppen a Rossziját figyelte, ahol Vlagyimir Wolfovics vitatkozott Andrej Nyikolájeviccsel és amikor a vita már épp kezdett izgalmassá válni hirtelen a Pampers! Pampers! Pamperszt mindenkinek! kezdetű reklámklippet kezdték adni. Vladimir Vladimirovich™ egy darabig türelmesen várt, de amikor a parlamenti választásokon indult neves politikusok dialógusa helyett már az ötödik intimbetétes relámklippet kapta a képébe, méregbe gurult és felhívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mi ez a disznóság a tévékben? Teljesen száműzik a politikai vitákat a hülye reklámok miatt? Hová lesz így a demokratikus tömegtájékoztatás? Mit szólnak majd ehhez az emberek?
- A Rosszijás boxmeccsre gondolsz, Vla... testvéró, - érdeklődött az Adminisztráció Vezetője.
- Milyen boxmeccsre? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, amit a Vlagyimir Wolfovics vív az Andrej Nyikolájeviccsel? - mondta bátortalanul az Adminisztráció Vezetője.
- Boxolnak? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Ja, meg karatéznak, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - most éppen Vlagyimir Wolfovics padlóra került, a tréner be is dobta a törülközőt, amig föltápászkodik..., de már rohan a csapat többi tagja és úgy látom a következő versenyszám a céllövészet lesz...
- Te miről beszélsz? - kérdezte döbbenten Vladimir Vladimirovich™.
- A választási tévévitáról, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - amit a Rosszijánál rendeztek a liberális demokraták és a hazafias patrióták között...
- Dehát én is arról beszélek, - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™, - én miért nem azt látom, hanem mindenféle vósendgókkal meg intimbetétekkel szórakoztatnak? Te mit látsz?
- A studiót látom, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - a csihipuhit látom... Még várok egy kicsit, aztán megnyomom az őrség riasztógombját...
- Nem értek semmit, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - hogy látod te a studióban történteket, amikor egyfolytában reklámokat adnak?
- De hiszen megmondtad, Vla... testvéró, hogy figyeljünk nagyon a kampányra, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - ezért aztán nekünk direkt beépítettek saját kamerákat is mindenhová... A Patrusevék intézkedtek....
- Micsoda?! - kiáltotta Vladimir Vladimirovich™, - A Patrusev neked berakott kamerát, én meg arról semmit sem látok?!
- Nem akartunk feleslegesen izgatni, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - az összefoglalókat úgyis mindig leadjuk...
- Na, nem! Ez így nem mehet tovább! - szólt határozottan Vladimir Vladimirovich™ - Állj az egész! Azonnal kérem az egész tévévita felvételét! Ha bunyóról van szó, akkor pláne! Mégiscsak feketeöves vagyok, nem?!
- Intézkedünk, Vla.. testvéró, - mondta az Adminisztráció Vezetője.
Vladimir Vladimirovich™ türelmetlenül járkált a szobájában. Arra gondolt, hogy hamarosan Szentpéterváron megrendezik az Elnöki Kupáért folyó judo-bajnokságot és nem maradhat szégyenben. Mégiscsak hallatlan, hogy a fontosabb hazai mérközésekről nincs megfelelő információja!
"Újabb és újabb bajnokok születnek mindennap", - gondolta Vladimir Vladimirovich™. - "képben kell lennem. Na, nem, ez így nem mehet tovább! Ennek az információs korlátozásnak azonnal véget kell vetni!"

2003. november 18., kedd, 18:54:28 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt, teázott, és egy tankönyvet olvasott a Vuduról, az ősi afrikai vallásról. Egyszercsak fogta a kagylót és felhívta az Adminisztrációjának a Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™ , - képzeld el, a londoni négerek azért, hogy ne kerüljenek börtönbe, egy varázslónak fizetnek.
- Érthető, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - hiszen ezek, Vladimir Vladimirovich™, vagyis izé, testvéró, primitivek.
- Várjál már azzal az érthetőséggel, - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™, - a varázsló meg ezért a pénzért kisgyereket vesz, aztán mindenféle mákonnyal leitatja, aztán amikor már teljesen elkábult, akkor kiszúrja a szemét, levágja kezét, lábát...
- Nahát, milyen szőrnyű..., - suttogta ijedten az Adminisztráció Vezetője.
- Hát én is így gondolom, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - és mi lesz, ha nálunk is elkezdik?
- Kicsoda? - kiáltott fel csodálkozva az Adminisztráció Vezetője.
- Hogy-hogy kicsoda..., - mondta Vladimir Vladimirovich™, - hát, aki börtönben ül, ki más... Tele vannak pénzzel, mink meg ugyebár tele vagyunk kersztény kisdedekkel...
- Nem, testvéró, - mondta határozottan az Adminisztráció Vezetője, - mi ezt semmi esetre sem engedjük meg. Azonnal telefonálok Borisz Grizlov BelügyMiniszternek, indítson egy akciót.
- Miféle akciót? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™.
- Vihar-antiterrort, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - vagy azt a Stop-Kerekeket, vagy valamilyen Hurrikánt..,, nem is tudom, hogy mit szoktak ilyenkor...
- Milyenkor ilyenkor? - ismét értetlnekdett Vladimir Vladimirovich™
- Hogy-hogy milyenkor..., - az Adminisztráció Vezetője kissé zavarba jött, - hát amikor a kisdedeknek kitépik kezit-lábát...
- Miért, - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, - már tépik?
- Ééén neeem is tudom... - jött még nagyobb zavarba az Adminisztráció Vezetője, - de hát Ön mondta...
- Ééén? Mit mondtam én? -- kérdezte dermesztő hangon Vladimir Vladimirovich™, - Nem mondtam én neked semmit. Kitalálnak mindig mindenféléket...
- De én, - az Adminisztráció Vezetője teljesen összetört, - de én...
- Nem baj, - nyugtatta Vladimir Vladimirovich™, - majd megtanulod, belejösz...
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót .
Az Adminisztráció Vezetője megkönnyebbülve fellélegzett.

2003. november 19., szerda, 12:45:03 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ Putyin felhívta Usztyinov főügyészt.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mi van ezzel a Dzsekszonnal? Csak úgy maszekba'?
- Milyen Dzsekszon? - csodálkozott a főügyész.
- Májkl, - mondta suttogva Vladimir Vladimirovich™, - Májkl Dzsekszon. Énekes, amerikai. Fehér néger.
- És mi van vele? - kérdezte értetlenül a főügyész.
- Hogy-hogy mi van, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - jöttek hozzá és házkutattak. Hoztak elfogatási parancsot. A te melód ez is?
- Ugyan már miket mondsz, testvéró, - hökkent meg a főügyész, - hogyan lenne ez az én melóm, amikor én orosz főügyész vagyok és nem amerikai!
- Akkor is itt valami bűzlik, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - le kéne ellenőrizni... Milyen kapcsolatai vannak ennek a Dzsekszonnak azzal az izével...
- Kivel? - kérdezte a főügyész.
- Azzal, akinek a nevét nem szabad kiejteni, - suttogta ismét Vladimir Vladimirovich™.
- Értem, - halkította le hangját a főügyész is, - máris készítjük a megkeresést az amerikai főügyészségnek.
- Dolgozzatok, - mondta röviden Vladimir Vladimirovich™ és letette a kagylót.
Az állambiztonsági szerveknél végzett munkája során Vladimir Vladimirovich™ megtanulta mennyire fontos az állandó éberség.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a dolgozószobájában üldögélt és unatkozott, mivel éppen semmi sürgős és fontos állami nagydolga nem akadt.
"Csinálni kéne valamit", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "tán adjak ki valamilyen Elnöki Rendeletet? Mondjuk arról, hogy bevezetjük a Vállalkozók Napját... A múltkor megnyugtattam ezeket, most akkor hadd örüljenek egyszer egyszerre, legyen rá ürügyük..."
Vladimir Vladimirovich™ fogta a telefont és felhívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - szólt bele a telefonba Vladimir Vladimirovich™.
- Figyelek, Vladimir Vladimirovich™, - jelentkezett azonnal az Adminisztráció Vezetője.
- Hm, mit mondtam neked, mit kell mondanod? És főleg hányszor?! - torkolta le Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztrációjának a Vezetőjét.
- Igenis, figyelek, testvéró, - igazította ki magát az Adminisztráció Vezetője, majd mentegetőzve hozzáfűzte, - gyakorlom, gyakorlom, igyekszem...
- Jól van, csak gyakorold, már megtanulhattad volna, - mondta Vladimir Vladimirovich™.
- Rengeteg a munkám, Vla... testvéró, - mentegetőzött az Adminisztráció Vezetője, - egyre újabb és újabb problémák jelentkeznek, amiket mind meg kell oldanunk.
- Nocsak, - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™, - miféle újabb problémáitok vannak már megint?
- Létszámnövelési szükségletek merültek fel, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - ugyanakkor a pénzügyi keretek, ugyebár...
- Hm, - hümmögött Vladimir Vladimirovich™, - milyen létszámnövelést akartok? Nem vagytok elegen? Mi történt már megint?
- Bővült a vladimir.vladimirovich.ru nyelvválasztéka, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - már van angol és német nyelvű változat is, nekünk meg, ugyebár, kötelességünk ezt folyamatosan figyelni, ahogy meghagytad...
- Mit csináltak ezek?! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Már angolul és németül is nyomják a marhaságaikat rólam?!
- Így van, testvéró, nyomják, - sóhajtott fel az Adminisztráció Vezetője, - ez már egy egész nemzetközi összeesküvés...
- Hm, - hümmögött Vladimir Vladimirovich™, - eddig elvoltak a normális orosz nyelvűvel, azt úgyis csak a mieink olvasták...
- Van még az a római fürdővárosi medencés, - tette hozzá az Adminisztráció Vezetője.
- Tudom, - sóhajtott fel Vladimir Vladimirovich™, - de azt szerencsére csak azok értik, akik ismerik az ősi szittyasumér rovásírást...
- Na igen, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - de nekünk föl kell készülni a jövő veszélyeire...
- Tudom, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ezt már a múltkor a katonáknak is megmondtam - a hadseregünket a jövő, és nem a múlt háborúira való tekintettel kell fejleszteni.
- Na igen, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - mi írtuk azt a beszédet... Csakhogy ez most nem háború, hanem annál sokkal rosszabb... Nemzetközi tolmácsösszeesküvés! Új Bábel! Ráadásul mi lesz, ha az angolok és a németek, aztán meg a sokszáz egyéb nyelvűek ugyanazt kezdik, amit azok a fürdőmedencések! Nemcsak fordítani, hanem saját marhaságaikkal kiegészíteni kezdik a Vladimir Vladimirovich™-ot, utána meg keresztbe leferdítik egymás nyelvére az egészet, amit később ismét kiegészítenek, átírnak és újra ferdítenek...
- Micsoda?! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™, mert hirtelen megértette a ragály elterjedésének egész szörnyűségét, és már lelki szemei előtt látta amint az egész internetet betöltik a Vladimir Vladimirovich™-ról szóló történetek, amik megjelennek szuahéliul, bantuul, nem is beszélve az olyan különleges nyelvekről, mint a svájci, belga, csehszlovák, jugoszláv, brazil és eurouniós...
- Na igen, - sóhajtott újra az Adminisztráció Vezetője, - ez a jövő, ez a jövő nagy veszélye! Nekünk meg, ugyebár, az egészet figyelnünk kell és mindent ellenőriznünk...
- Hm, - morfondirozott Vladimir Vladimirovich™, - és ha szólnánk az Androidunknak, vagy a Főügyésznek?
- Az nem elég,ha a mi firkászunkat lecsukjuk, attól még a többi folytatja... - mondta az Adminisztráció Vezetője, majd hozzáfűzte, hogy valami ősi bölcs mondással is villoghasson, - A szellem kiszabadult a palackból!
- A palackból? - kérdezett vissza Vladimir Vladimirovich™, - Miféle palackból?
- A Vladimir Vladimirovich™ Tudományos Kutatóintézet szakértői szerint, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - csak egyféle ilyen multinacionális palack van, a Sörös üveg! Ha azt egyszer valaki kibontja, akkor aztán...
- Rettenetes, - szörnyedt el Vladimir Vladimirovich™, - akkor ezek szerint mit tehetünk?
- Figyelnünk kell, ellenőriznünk, elemeznünk, - mondta szomorúan az Adminisztráció Vezetője, - de ez, ugyebár leterheltség, közben meg a látszámszükséglet és az anyagi keretek... Stimulációs megoldás szükségeltetik...
- Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - már értem, már tudom, hogy mit kell tennem... Tulajdonképpen emiatt hívtalak... Készítsetek elő aláírásra egy Elnöki Rendeletet, bevezetjük az Adminisztrátor Napját! Stimulálódjatok...
- A dolgozó né..., - kezdte az Adminisztráció Vezetője, majd gyorsan helyesbített, - a Hazát szolgáljuk!
- Helyes, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - csak folytassátok...
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és elgondolkozott. "Egye fene, a vállalkozók majdcsak ellesznek valahogy... Az adminisztrárorokat viszont valahogy ösztönözni kell... Fontos, hogy örömük is legyen a sok munka mellett... "
Vladimir Vladimirovich™ elégedett volt önmagával, mert ismét egy fontos állami nagydolgot csinált. Szerencsére nem jutott eszébe, hogy az adminisztrátorok mivel fogják ünnepelni az Adminisztrátor Napját...

2003. november 20., csütörtök, 13:45:11 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és egy judo-tankönyvet olvasgatott. Egyszercsak megszólalt a telefon, Vladimir Vladimirovich™ azonnal felvette a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban a Főügyész izgatott hangja, - a Berjoza meg a Guszj ismét itt vannak!
- Hol itt vannak? - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™.
- Itt vannak Moszkvában! - a Főügyész szinte kiabált. - Megyünk és elkapjuk őket!
- Engem is vigyetek, - tudta épp kimondani Vladimir Vladimirovich™, de a kagylóból már csak búgás hallatszott.
Vladimir Vladimirovich™ fölugrott az asztal mellől, menetközben gyorsan belebújt Elnöki Felöltöjébe és kiszaladt a Kremlből a behavazott Vörös térre. Egy pillanat múlva mellette hirtelen lefékezett az efeszbések operatív autója, hátsó ajtaja kicsapódott, és Vladimir Vladimirovich™ beugrott. Az autó tovaszáguldott.
Úgy délultán négy körül a civilbe öltözött férfiak csoportja kiszállt a három gépkocsiból, amelyek a célpontul meghatározott ház közelében állt meg. A csoport két kisebbre oszlott, az egyik bement a ház kapuján és egyenesen a hatodik lépcsőház felé vette útját, a másik felfeszítette az általában beszögezett hátsó bejárat ajtaját, aztán mindkét csoport külön lépcsőn megindult a 66. sz. lakás felé.
Ezalatt Borisz Abramovics Berezovszkij és Vlagyimir Alekszandrovics Guszinszkij a lakás ebédlőjében üldögélt és uzsonnázott.
- És mi ez a dübörgés a lépcsőházban? - kérdezte Borsiz Abramovics, miközben kiskanalával játszadozva keverte a csészében feketét.
- Á, csak jönnek minket letartóztatni, - válaszolta Vlagyimir Alekszandrovics, miközben felhörpintette a konyakot.
- Ja, no csak bátran, bátran, - felelte Borsz Abramovics.
Az elülső lépcsőn felfelé igyekvők már felértek a harmadik emeletre. A fordulóban két vízvezeték-szerelő babrált valamit a fűtőtesten. A felfelé igyekvő férfiak kifejezésteli pillantást vetettek a szerelőkre.
- Otthon vannak mindannyian, - súgta az egyik vízvezetékes, miközben a franciakulccsal ütögette a csövet.
Az elől haladó férfi határozott mozdulattal kivette kabátja alól nagy fekete mauzerét, a mellette lévő pedig álkulcsot kotorászott ki zsebéből. A 66. sz. lakás ajtaját egy pillanat alatt kinyították, és mindannyian beléptek az előszobába. A gangról a konyhába nyíló ajtó csapodása jelezte, hogy a másik csoport, amelyik a hátsó lépcsőn jött, szintén időben beért a lakásba. Az emberek gyorsan berontottak a szobákba..., de sehol sem találtak senkit. Az ebédlőben viszont meglátták az uzsonna maradékát, a kandalló feletti polcon, a kristály serleg mellett pedig ott ült egy hatalmas fekete kandúr. Egy petroleumos melegítőt tartott a mancsában.
Az ebédlőben összegyűlt férfiak halotti csendben sokáig bámulták a fekete macskát.
- Nnnna, igen... - súgta az egyik jövevevény.
- Már hanyadszor szalasztjuk el őket, - mormogta mérgelődve Vladimir Vladimirovich™ és lassan kiment a lakásból.
Az operatív munkatársak elkezdték kopogtatni a falakat. Megkezdődtek a nyomozati intézkedések.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Nagy Kremli Palota Sándor-termében megbízóleveleket vett át nagykövetektől.
- Országunk nagyraértékeli..., - mondta a nagykövet, - fontosnak tartjuk...
"Na igen", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "fontos is..., értékelni kell... Milyen szép nyakkendője van ennek a követnek, majd szólni kéne a titkáromnak, hogy szerezzen nekem is egy ilyet..."
Megbízólevelet bal kézbe, jobbal kézfogás, vigyor, megbízólevelet hátra titkárnak, meghajlás, vigyor...
- Mindig is nagy figyelemmel...., - mondta a másik nagykövet, - jelentős partnerünk...
"Na igen", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "figyelni köll, mindig figyelni köll a partnereket... Érdekes, milyen elegáns zsebkendő lóg ki a zsebéből..., na majd szólni kell a titkárnak...."
Megbízólevelet balkézbe, jobbal kézfogás, vigyor, megbízólevelet hátra titkárnak, meghajlás, vigyor...
- A mi országunk messze van, de ennek ellenére mindig is... - mondta a következő nagykövet.
"Na igen", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "minél messzebb, annál jobb... Nocsak, milyen szép mellénye van, na majd szólni kell a titkárnak...."
Megbízólevelet bal kézbe, jobbal kézfogás, vigyor, megbízólevelet hátra titkárnak, meghajlás, vigyor...
- Államunk és az uralkodónk személyesen is mindig nagyra tartotta...., - mondta a soros nagykövet.
"Na igen", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "jó is uralkodónak, meg főleg szultánnak, vagy királynak lenni... meg cárnak... Persze elnöknek sem rossz éppenséggel, csak nem tart örökké... ej, ez a gyemokrátyija... választások meg ilyesmik... Ennek itt meg milyen kényelmes ruhája van, majdnem olyan, mint az én kimonóm..., na majd szólni köll a titkárnak..."
Megbízólevelet bal kézbe, jobbal kézfogás, vigyor, megbízólevelet hátra titkárnak, meghajlás, vigyor...
- A múltban is, de a jelenlegi bonyolult világpolitikai helyzetben különösen..., - mondta a következő nagykövet.
"Na igen", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "a helyzet az bonyolult..., a franc vinné el... Jé, ez meg mintha épp a francia nagykövet lenne... Nagyon jó. Hogy mik jutnak eszembe! Ez meg mi a franc?! Mintha viszketni kezdene a hátam... Ejnye, no..., ha most megvakarom, akkor félreértik... Hányan vannak még ezek? Viszket! A franc vibbé el, viszket! Na, majd szólni kéne a titkárnak..."
Megbízólevelet bal kézbe, jobbal kézfogás, vigyor, megbízólevelet hátra titkárnak, meghajlás, vigyor... Nem izegni, nem mozogni... Hátvakarást később!
- Királyunk magasra értékeli.... - mondta a következő nagykövet.
"Már megint egy király!", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "Ezeket bezzeg nem választják újjá, ezek csak úgy elvannak... Mennyivel egyszerűbbek olyankor a felülről irányított demokratikus reformok, belepofázik egy hülye bojár, nyissz, le a szakállát... tovább pofázik, nyissz, le a fejét... Máris ki lehet vágni azt az ablakot akár Európa felé is... Utána meg majd megírják a történészek, hogy mennyire Nagy volt és mennyire bölcsen tette... Ennek meg itten milyen szépen csillog a nyakkendőtűje..., na majd szólni kéne a titkárnak... Ejnye no, megint viszket! Viiiszket! Kibírom, ki kell bírni! Jól van, na, már csak egy van hátra..."
Megbízólevelet bal kézbe, jobbal kézfogás, vigyor, megbízólevelet hátra titkárnak, meghajlás, vigyor... Nem izegni, nem mozogni... Nem vakarni, kibírni, kibírni...
- A mi köztársaságunk elnöke, kormányunk, parlamentünk, egész népünk mindig is... - mondta az utolsó nagykövet.
"Na, csak mondjad, mondjad, de gyorsan, igazán nem kell minden felmenőt fölsorolni...", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "tudjuk, tudjuk, mi magunk is mindig ilyeneket mondunk... Ez meg milyen szép fekete színű gyerek... Biztos jól mutat a moszkvai hóban... Remélhetőleg nem fagy meg, biztos van azért jó bundája... Azt azért látom, hogy két melegalsót is felvett most, akárhogy is rejtegeti.... Csak ne húzná az időt, biztos érzi ő is, rámelegszik... Nekem meg viszket, viiiszket, hogy a fene egye meg! Meddig dumál még ez? Tudjuk, tudjuk, mindig ezt mondjuk mi is... Abbahagyhatná már, nézd csak, a homloka már gyöngyözik, de ez csak dumál, dumál.... Pedig tudja, hogy úgysem mond semmi újat... Hagyja már abba! Viiiszket, viiiszket... a fene ebbe az egészbe! Utálom a diplomáciát, utáááálom!"
Megbízólevelet bal kézbe, jobbal kézfogás, vigyor, megbízólevelet hátra titkárnak, meghajlás, vigyor... Sóhaj! Persze észrevétlenül... Csak belülről... Mégiscsak protokol van, vagy mi a rosseb...
- Mi is mindig nagyra értékeltük, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - és fontosnak is tartjuk... Erre emelem poharamat. Egészségükre!
A nagykövetek vigyorogtak és felhajtották pezsgőjüket. Vladimir Vladimirovich™ mosolyogva távozott, a titkár követte.
- Fígy, testvéró, - szólt a másik szobában Vladimir Vladimirovich™ a titkárának, - tudom, hogy valamit mondani akartam neked, de elfelejtettem, meg nem is érdekes... Most viszont vakard meg a hátam, de jó erősen!
Vladimir Vladimirovich™ megkönnyebbülve fellélegzett, ismét egy fontos diplomáciai eseményt sikerült megúsznia különösebb nemzetközi probléma nélkül.
Kinn esett a hó.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ úgy döntött, hogy rendberakja a dolgokat. Először úgy gondolta, hogy az állami nagydolgokkal foglalkozik, de aztán eszébe jutott, hogy jobb, ha a kislépések taktikáját követi és az egyszerűbbtől halad a bonyolultabbak felé, ezért számbavette kremli környezetét, azon belül is a hozzá legközelebb eső dolgokat.
"Na, akkor lássunk hozzá", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "hogyan is csináltuk ezt mindig? Ja, igen, a leltár, a rovancs az egésznek az alapja... Tehát, Elnöki Íróasztal, egy darab...., megvan, Elnöki Töltőtoll..., aha, ezt adta a Borisz Nyikolájevics...., egy darab, megvan, Állami Zászló...., hol a francba' van..., aha, itt a hátam mögött jobbra, egy darab..., megvan, Elnöki Zászló..., na ez is itt van valahol, aha, ez meg balra van...., egy darab, megvan, Elnöki TeleKommunikációs Pult..., egy darab..., még szerencse, hogy minden egyes gombot nem kell lerovancsolni..., megvan, Elnöki Jegyzettömb..., ezt hová pakoltam, aha, itt van az orrom előtt, egy darab, megvan..., ez meg mi a fene? - Napi Sajtószemle az Elnök részére...., nocsak, aszongya, hogy az Elnök részére, de hol az Elnök? Ja, az én vagyok..., egy darabban, megvagyok..."
Vladimir Vladimirovich™ felületesen belenézett a sajtószemlébe.
"Aha, megint robbantgatások, lezuhanások, tüntetések..., a szokásos dögunalom", - gondolta Vladimir Vladimirovich™ miközben olvasta a híreket, - "Ez meg mi a fene? Elemzés? Na, nézzük csak, nézzük csak..."
- Németország és Oroszország kapcsolatai..., Oroszország, mint allegoria és vicc... - olvasta Vladimir Vladimirovich™, - az orosz lélek a magasztos érzések és a giccs keverékének szimbóluma.... Az országot a volt kágébés úgy kormányozza, mint egy adminisztrátor...." Nocsak!
Vladimir Vladimirovich™ fogta a telefont és felhívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - láttad ezt a Frankfurter Rundschaut? Azt írják, hogy én vagyok az adminisztrátor, pedig én úgy tudom, hogy te vagy az adminisztrátor. Történt valami időközben esetleg?
- Nem tudok róla, Vla... testvéró, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - tudtommal pillanatnyilag én vagyok az adminisztrátor, legalábbis azt hiszem...., hacsak te nem gondolod másként, vagy esetleg olyat tudsz, amit én nem tudok még...
- Ej, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - de hiszen épp ezt kérdeztem tőled, hogy te vagy az adminisztrátor, vagy én vagyok? Én úgy tudom, hogy te vagy, de ez a Frankfurtermicsoda meg azt írja, hogy én vagyok... Most akkor ki vagyok én és ki vagy te?
- Én úgy tudom, hogy én vagyok az adminisztrátor, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - te meg, testvéró, az Elnök vagy... Igen, így van... Most nézem a listát, ide az van írva, hogy Adminisztráció Vezetője, egy darab..., az én vagyok... Jujj, ez fájt!
- Mi történt? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Megcsíptem magam, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - hogy megvagyok-e...
- Na és? - érdeklődött Vladimir Vladimirovich™.
- Azért sziszegtem, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - fájt, tehát megvagyok. Ez egy biztos módszer.
Vladimir Vladimirovich™ megcsípte a karját és halkan felszisszent, ezért megnyugodott, a leltár szerinti egy darab Elnök ezek szerint ő volt.
- Jól van, - nyugtázta elégedetten a bonyolult helyzet feloldását Vladimir Vladimirovich™, - ezek szerint megvagyunk, és te vagy az Adminisztrátor, én meg az Elnök.... Akkor meg mi a fenét keveri itt ez a dolgot? Kicsoda is? Aha, Richard Wagner...
- Az egy német zeneszerző, - villogott a klasszikus műveltségével az Adminisztráció Vezetője, - de az, azt hiszem, már rég meghalt...
- Zeneszerző?! Meghalt már? - kérdezett rá Vladimir Vladimirovich™. - Akkor meg mit firkál poszthumuszosan marhaságokat ebbe a Frankfurterba? Tudtommal ez nem egy zenei kiadvány...
- Úgy látszik ez egy másik Richard Wagner, - mondta az Adminisztráció Vezetője, miközben buzgón nyomkodta a billentyűket a számítógépén, - igen, igen, megvan, Richard Wagner, német közíró, publicista...
- Egy darab? - kérdezte ösztönösen Vladimir Vladimirovich™, mert eszébe jutott, mintha rovancsolni kezdett volna, hogy rendberakja a dolgait.
- Egy darab, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - német közíró-publicistából, aki mostanában Vladimir Vladimirovich™-ról írkál, nem találtam többet...
- Miért? - kérdezte aggódva Vladimir Vladimirovich™, - Hát hány Wagner van, aki rólam marhaságokat irogat?
- Van egy másik is, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - de az nem Richard.
- Nem Richard? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, - Akkor meg ki?
- Úr, - mondta az Adminisztráció Vezetője.
- Úr? - kérdezett vissza Vladimir Vladimirovich™, - Ez meg milyen hülye keresztnév? És ez is német publicita közíró?
- Nem, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - itt az van nálam, hogy nem német és nem közíró...
- Akkor meg ki? - kérdezte türelmetlenül Vladimir Vladimirovich™.
- Magyar, - mondta az Adminisztráció Vezetője, majd hozzáfűzte, - és részeg...
- Micsodaaa?! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™, - egy részeg magyar írkál rólam marhaságokat?! Csak nem abban a római fürdővárosi medencében?
- De, - sóhajtot fel szomorúan az Adminisztráció Vezetője, - ott...
- Egy darabban van? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Egy darab, - felelte az Adminisztráció Vezetője, majd hozzátette, - még...
Vladimir Vladimirovich™ lecsapta a telefont. Teljesen elment a kedve a rendcsinálós rovancsolástól.

2003. november 21., péntek, 14:10:18 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Mihail Boriszovics Hodorkovszkij és cellatársa, egy bizonyos Kodirov, a priccsen üldögéltek és kockáztak.
- Három csomag tea a tét, - mondta az egy bizonyos Kodirov és a matrac alól előhúzott három kisség gyűrött grúztea csomagot, - Te jösz.
- Ötvenezer dollár a teáddal szemben, - felelte Mihail Boriszovics, majd fogott egy újságot, letépte a sarkát és egy majdnem teljesen koptt ceruzadarabbal kiállította a csekket, majd aláírta, hogy Hodorkovszikj.
- Túróst sem érnek a csekkeid, - fintorgott az egy bizonyos Kodirov, miközben elvarázsoltan bámulta az oligarcha aláírását, - az ügyvédnőd sem tudott semmit áthozni...
- Elvették a csekkeket tőle, - morgott Mihail Boriszovics, - nem volt ideje beváltani. Az igazságügyminiszter meg azt mondta, hogy azok az én utasításaim, hogy hogyan lehet gátolni a nyomozást.
Mihail Boriszovics és az egy bizonyos Kodirov vidáman felnevetett.
Egyszercsak egy titokzatos kopogás hallatszott. A cellatársak figyeltek.
- Posta, - mondta halkan az egy bizonyos Kodirov, - a csőn kopogják.
Mihail Boriszovics odaszaladt a küblihez és fülével rátapadt a csatorna kiálló csövére.
- Mi ez, tán Morse-ábécé? - kérdezte segélykérően az egy bizonyos Kodirovtól. - Nem értem...
- Francot sem tudtok, nem ismeritek ti az életet, oligarchák, - köpött egyet az egy bizonyos Kodirov, - engedj oda, majd én meghallgatom.
Az egy bizonyos Kodirov félretolta Mihail Boriszovicsot és vékony hosszú ujjait rátette a csőre.
- Írjad, majd diktálom, - súgta oda az egy bizonyos Kodirov Mihail Boriszovicsnak. Mihail Boriszovics fölkapta a ceruzacsonkot.
- Helló, testvérók, - diktálta az egy bizonyos Kodirov, - hogy ültök?... Né' má' a kis kíváncsit...
Az egy bizonyos Kodirov levette a cipőjét és lágyan kopogtatni kezdte a csövet:
- Ahogy tudunk, úgy ülünk, - mondta, Mihail Boriszovics pedig jegyzetelt, - hát te meg ki vagy, jóember, hová valósi?.... Most majd visszakopogja a választ...
Valóban, pár pillanat múlva hallatszott is a kopogás, az egy bizonyos Kodirov diktálta a megfejtést:
- Körzeti börtön, Los Angeles..., - mondta az egy bizonyos Kodirov, - a rendőrség kapott el, San Barbarában... Ez igen! Hogyan tudott ez idáig elkopogni hozzánk?
- Rouming, - válaszolta röviden Mihail Boriszovics, - figyeljen oda, kérem. Ez nagyon fontos.
- Majd ha kieresztenek, akkor dirigáljá', - mondta gúnyosan az egy bizonyos Kodirov, de aztán folytatta a diktálást, - Kiengednek most, óvadékért... Három millió dollárt vasaltak be, a dögök... Három millió dollárt? Fígy, testvéró, ez teneked lehet a kollégád...
Mihail Boriszovics érdeklődéssel nézett rá az egy bizonyos Kodirovra.
- Kérdezze meg a nevét? - kérte Mihail Boriszovics az egy bizonyos Kodirovot, aki kopogott valamit, majd hallgatta a választ.
- M i c h a e l, - diktálta betüzve az egy bizonyos Kodirov, - J a c k s o n. Valamilyen Michael Jackson. Ismersz te ilyet? Hé, mi van veled, testvéró?
Mihail Boriszovics nagyranyílt szemmel, félellemmel teli tekintettel bámult az egy bizonyos Kodirovra.
- Mi történik itt? - súgta Mihail Boriszovics - Már semmi szégyenérzet nem maradt ebben a főügyészségben...

2003. november 21., péntek, 15:43:15 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a híradót nézte a tévében.
- Az amerikai televizióban bemutatták Michael Jackson neverlandi házában lévő titkos szobát, ami közvetlenül a hálószobából nyílt. - mondta kissé idegesen mosolyogva a csinos tévébemondó. - A videófelvételen egy ajtó látszik, ami az öltözőben lógó ruhák mögött bújik meg.
Vladimir Vladimirovich™ egész testével előrehajolt és felhangosította a tévét.
- A hétszer nyolc lábas helyiségben gyerekszobára mintázott hálót találtak, - mesélte a tévébemondó. - Az ágyon egy Peter Pant ábrázoló párna fekszik Neverland felírattal. Az ágy fejénél egy puha baba, a mellette álló hálóasztalkán Mickey Mouse-os telefonkészülék.
Vladimir Vladimirovich™ kimeresztette a szemét, egyszerűen nem hitt a fülének.
- A falakon mosolygó csecsemők képei láthatók, rugdalozóban, de egyik sem Michael Jackson saját gyermeke, - részletezte tovább a bemondónó. - A kis szobába vezető egyetlen bejárat az énekes hálószobájából nyílik.
Vladimir Vladimirovich™ remegő kezével az Elnöki Telekommunikációs Pult felé nyúlt.
- A ruhásszekrény, amely a titkos bejáratot takarja, katonai mintájú ruhákkal teli, gyerekjátékok és könyvek találhatók a polcon, - a tévébemondó kisasszony úgy látszik teljesen ki akarta készíteni Vladimir Vladimirovich™ idegeit. - Ezen kívül, egy jól látható helyen ott lóg Macaulay Culkin fotója, azzal a felírattal, hogy "Ne hagyjatok otthon egyedül".
Vladimir Vladimirovich™ kikapcsolta a tévét, elhajította a távkapcsolót, letépte nyakkendőjét, kigombolta ivanovói ingének szoros gallérját, majd mindkét kezével rátenyerelt a pultra.
- A főügyészt, azonnal! - kiáltotta Vladimir Vladimirovich™. - Azt mondtam azonnal! Most rögtön!
Azonnal kapcsolták a főügyészt.
- Mindent értek már! - mondta lihegve Vladimir Vladimirovich™. - Tudom már, hogy hol rejtegetik azokat a titkos fájlokat... A Dzsekszonnak a rancsóján van egy titkos szba. Biztos ott van a kompjuter is... Tuttira... A jelszó meg...
Vladimir Vladimirovich™ az izgalomtól nem kapott levegőt.
- Mi van a jelszóval, testvéró? - hallotta Vladimir Vladimirovich™ a Főügyész furcsán nyugodt és higgadt hangját. - Ne hagyjatok otthon egyedül?
- Te... te... te meg honnan tudod? - kérdezte félelmetes hangon Vladimir Vladimirovich™.
- Hát nem csak teneked mutogatják azt az NTV-t, - válaszolta a Főügyész, - egyelőre még én is nézhetem... Már készítjük a megkeresést annak a szobának az ügyében. Erről jut eszembe, kiegészítő költségvetési finanszirozásra vam szükségünk. Katasztrofális a helyzet a felszerelésünkkel kapcsolatban.
- Milyen felszerelés kell nektek? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™.
- Fejtőkalapács, - válaszolta a Főügyész, - faltöréséhez kell.
Vladimir Vladimirovich™ lassan letette a kagylót. Valahogy nem akaródzott kiutalni a pénzt.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és szépművészeti albumokat nézegetett. Vladimir Vladimirovich™ leginkább a csendéleteket kedvelte, azokon mindig rend volt és nyugalom. Vladimir Vladimirovich™ lapozgatta az albumokat és gyönyörködve nézegette a neves festők képeit az Ermitázs és a Tretyakovka gyűjteményéből. Egyszercsak megszólalt a telefon, Vladimir Vladimirovich™ morcosan felvette, mert már előre sejtette, hogy semmi jót nem fog hallani és csak megzavarják műélvezetét.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban az egyik Ivanovnak, az Igornak, aki a külügyeket bonyolította, a hangja, - itt vagyok Tbilisziben, már dumáltam is ezekel az ellenzékiekkel, akik most éppen kormányoznak.
- És? - kérdezte unottan Vladimir Vladimirovich™
- Megmondtam nekik, hogy mi nem csinálunk semmit, - mondta az egyik Ivanov, az Igor, aki a külügyeket bonyolította.
- Az jó, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™ és lapozott egyet az albumban.
Ekkor ismét megszólalt a telefon és Vladimir Vladimirovich™ morcosan felvette a másik kagylót is és a másik füléhez szorította.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban a másik Ivanov, a Szergej, aki a hadügyeket bonyolította, - nyilatkoztam, hogy a katonáink nem avatkoznak be a grúz balhéba.
- És? - kérdezte unottan Vladimir Vladimirovich™, de közben még morcosabb lett, mert nem maradt szabad keze lapozni az albumot.
- Beszéltem a Mihaillal, - mondta az egyik Ivanov, az Igor, aki a külügyeket bonyolította, - most meg megyek Eduárd Amvroszievicshez.
- Milyen Mihaillal? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, - A Mihail Boriszoviccsal, aki a dutyiban ül, vagy a Mihail Mihájloviccsal, aki nem ül a dutyiban, hanem kormányfősködik?
- A grúzok harckészültségbe helyezték a Vazianiban lévő támaszpontjukat, - szólt bele a másik kagylóba a másik Ivanov, a Szergej, aki a hadügyeket bonyolította, - viszont jónéhány parancsnokuk azt mondta, hogy ők semmi rendkívüli állapotos dologban nem vesznek részt, mert nem hülyék tovább bonyolítani a dolgokat.
- És? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, miközben megcserélte a két telefonkagylót, mert megszokta, hogy a bal füléhez szorítja.
- A Szaakasvili Mihaillal, - felelte az egyik Ivanov, az Igor, aki a külügyeket bonyolította, - azzal beszéltem.
- Csak így simán Mihaillal? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ és visszacserélte a kagylókat, - Becsületes apai neve nincs neki?
- A grúz szpecnaz kommandósainak egyik osztaga átállt a most kormányzó ellenzékiekhez, - jelentette az az Ivanov, amelyik a hadügyeket bonyolította, - egy másik meg az Eduárd Amvroszievicset őrzi, mint törvényes elnököt.
- És? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ és ismét visszacserélte a kagylót, de közben félszemmel szomorúan ránézett a szépművészeti albumra, mert már lapozni szeretett volna, és arra gondolt, hogy miért nincs harmadik keze.
- Nincs neki, de legalábbis még nem derítettük ki, - szabadkozott az az Ivanov, amelyik a külügyeket bonyolította, - az újabb módi szerint nem használnak ilyet az ifjúgrúzok.
- Mi az, hogy újabb módi? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ miközben megcserélte a kagylókat, és közben arra gondolt, hogy talán az orrával arrébb lapozza azt a csendéletet az albumban, ami éppen ott van az orra előtt, mert már unta. - És miféle újgrúzok? Ezek honnan bújtak elő?
- A mieink csak a saját bázisaikon belül járőröznek, - mondta az az Ivanov, amelyik a hadügyeket bonyolította, - megtiltottam, hogy kimászkáljanak az utcára.
- Helyes, - mondta Vladimir Vladimirovich™, de nem tudta megcserélni a kagylókat, mert a zsinorok összetekeredtek. - A jenkikkel mi van?
- A jenkikkel nem tárgyaltam még, - mondta az az Ivanov, amelyik a külügyeket bonyolította, - majd miután beszélek az Eduárd Amvroszieviccsel, aztán meg ismét a Mihaillal.
- Ezt nem tőled kérdeztem, - mondta Vladimir Vladimirovich™, miközben mérgesen nézte az albumot, mert már nagyon unta azt a csendéletet, amit lát, meg különben is olyan érzése volt, mintha ezt már látta volna valamikor nem is olyan régen. - te nekem azt mondd meg, hogy annak a Mihailnak mi az apai neve, mert már összekeverednek ezek a Misák...
- Az ifjúgrúzok koruknál fogva nem voltak a kommunista párt tagjai, - magyarázta az az Ivanov, amelyik a hadügyeket bonyolította, - ezek csak komszomolisták voltak, ezért aztán most ezzel villognak most, hogy Eduárd Amvroszievics valamikori első titkárként nekik nem dirigálhatott.
- Ezt nem tőled kérdeztem, - mondta Vladimir Vladimirovich™, miközben próbálta kitalálni, hogy azt a hülye csendéletet, ami az orra előtt van, és nem tud tőle megszabadulni, hol a fenében láthatta már, - te arra felelj, hogy a jenkik mit csinálnak?
- Azért csak sima Mihailként szerepel mindenütt, - felelte az az Ivanov, amelyik a külügyeket bonyolította, - hogy ezzel is éreztesse, hogy ő nagy nemzeti és nyugatbarát, továbbá nem is moszkovita. Ez az ifjúgrúzok újmódija, mindenütt letagadják azt, hogy mindegyiküknek szovjet duplomája van.
- Miért kell azt letagadni? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, miközben már nagyon szeretett volna továbblapozni az albumban, és arra gondolt, hogy talán a könyökével vagy a lábával arrébb böködi valahogy azt a hülye csendéletet, amit már látott valahol nemrég, csak még nem jutott eszébe, hogy hol és mikor. - Ha nem kapott volna diplomát, akkor hogy a fenében lett volna igazságügyminiszter?
- A jenkik viszkit isznak, - felelte az az Ivanov, amelyik a hadügyeket bonyolította, - a kiképzőbázison vannak és szintén azt mondták, hogy jobb, ha semmit sem csinálnak.
- Az jó, - mondta Vladimir Vladimirovich™, aki megpróbálta felemelni a lábát, hogy lapozzon, de az beleakadt az összetekeredett telefonzsinorokba. Az albumos csendéletet már nagyon, de nagyon unta. Akárcsak az egész, egyre bonyolultabb grúz helyzetet. - És a határon mi van? Meg abban a pankiszi szorosban?
- A pankiszi szorosban az oda beszívárgott csecsen fegyveresek aktivizálódhatnak, - mondta az az Ivanov, amelyik a külügyeket bonyolította, - de ezt a témát majd csak azután tudjuk megbeszélni, ha már beszéltem Eduárd Amvroszieviccsel és visszamegyek ehhez az apailag névtelen Mihailhoz, és elmondom neki, hogy mit is mondott az Eduárd Amvroszievics, akihez majd aztán visszamegyek és elmondom neki, hogy mit üzen neki vissza az apátlan Misa, hogy hová menjen...
- Ezt nem tőled kérdeztem, - mondta Vladimir Vladimirovich™, miközben már szinte gyűlölettel nézte az albumos csendéletet, amelytől nem tudott megszabadulni. - Te inkább arra felelj, hogy hol van most és mit csinál Eduárd Amvroszievics?
- Eduárd Amvroszievics elhagyta a fővárost, - felelte az az Ivanov, amelyik a hadügyeket intézte, - és a hozzá még hű testőrök szállították el egy biztonságos helyre.
- Ezt nem tőled kérdeztem, - kiabálta Vladimir Vladimirovich™, mert a csendélet teljesen kihozta béketűréséből, ütni, csapkodni volt kedve, de a kezét sem tudta már megmozdítani, mert a zsinorok teljesen lebénították.
- Eduárd Amvroszievics most az egyik titkos elnöki rezidenciáján van, - válaszolta a külügyér Ivanov, - és fogad engem, valószínüleg abban a dolgozószobájában, ahol az a kép lóg a falon, amelyiket 75. szülinapjára kapta tőled ajándékba.
- Micsodaaaa?!!! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™, mert eszébe jutott, hogy hol és mikor látta azt az utálatos csendéletet, ami annyira idegesítette most. - Hát oda vitte azt a képet? Ez az öreg ravaszdi már előre sejtett mindent?
- Milyen képről van szó, testvéró? - érdeklődött a hadügyér Ivanov, mert valahogy nem volt egészen benne a képben.
- Nem tartozik rád, - szólt vissza mérgesen Vladimir Vladimirovich™, - te a katonákkal foglalkozz, ne ártsd bele magad a képzőművészetbe, úgy sem értesz hozzá!
- A katonákkal is nekem kell foglalkoznom? - kérdezte döbbenten a külügyér Ivanov, mert sosem lehetett biztos, hogy mindig jól érti az Elnök legújabb kormányátalakítási koncepcióit.
- Francokat! - kiabált Vladimir Vladimirovich™, - Te a Mihailnak az apai nevét derítsd ki, de sürgősen! Mégiscsak hülyén néz ki, ha csak simán Mihailnak kell majd szólítanom, még jó, hogy nem Misenykának! Felnőtt embernek legyen becsületes apai neve, ha már nagyra nőtt...
- A Hodorkovszkijnak Mihail Boriszovics a teljes neve, - szólt bele óvatosan a hadügyér Ivanov, mert nem tudhatta, hogy mi is az Elnök elképzelése valójában.
- Nem a Hodorkovszkijról van szó! - üvöltött Vladimir Vladimirovich™. - Az biztos helyen van, legalábbis egy ideig...
- Elnézést, - szólt bele az az Ivanov, amelyik Tbilisziből telefonált és már nagyon bonyolultnak érezte a helyzetet, - a Hodorkovszkij is benne lesz a pakliban, azzal is tágyalnom kell? Erről eddig nem volt szó...
Vladimir Vladimirovich™ már nem kapott levegőt, a grúz helyzbe és a zsinorokba már teljesen belebonyolódott, a gyűlöletes csendélet konokul nyomult bele a képébe. Vladimir Vladimirovich™ már lecsapta volna a telefonokat, kihajította volna a szemétre az egész képzőművészetet, az egész grúz helyzetet a pokolba kívánta, az összes Mihaillal és az Ivanovokkal együtt, de mozdulni sem tudott az összetekeredett madzagok miatt.
Ekkor Vladimir Vladimirovich™ zsebében csörögni kezdett az aranysasos kormányzati mobil, amelyiken az Adminisztráció Vezetője jelentkezett - már csak ez hiányzott Vladimir Vladimirovich™ boldogságához..

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a tévén a híradót nézte, amelyben a grúz balhét mutogatták. Egyszercsak az a telefon kezdett el éktelenül csörögni, amelyiken mindig külhoni górékkal szokott beszélgetni. Vladimir Vladimirovich™ kedvetlenül felvette a kagylót, mivel most semmi kedve nem volt senki külföldivel társlaogni.
- Fídj, testvéra, - hallatszott a telefonban Leonid Danilovics hangja, aki erős ukrán akcentussal beszélt, - mi a fenét művel az Ivanovod ottan Tbilisziben?!
- Mit művel, mit művel, - válaszolt Vladimir Vladimirovich™, - hát közvetít, ahogy megbeszéltük, ahogy meghagytad, mint soros FÁK-elnök...
- Hagyta neki az odesszai moldavánkán kecsketejet bödönből áruló nagynékije! - kiabált Leonid Danilovics. - Mondtam én neki, hogy menjen nagygyűlésre? Mondtam én neki, hogy ott olyanokat mondjon, amit csak a grúzok értenek?
- Mit kiabálsz? - vetette oda Vladimir Vladimirovich™, - Te csak ne kiabálj itt nekem, mindent úgy csinál, ahogy meghagytuk...
- Mi a fenét mondott ez ott nekik, - kérdezte továbbra is mérgesen Leonid Danilovics, - majdnem a vállukra kapták, úgy éljenezték, meg percekig kiabálták, hogy Igor! Igor! Igor!
- Semmi különöset nem mondott, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - csak nyugtatta őket, a te embereid tán nem tudnak grúzul?
- Milyen embereim tudnának nekem grúzul? - kérdezte csodálkozva Leonid Danilovics. - Nincs nekem grúz emberem...
- Ja igen, persze, - mondta gúnyosan Vladimir Vladimirovich™, - volt az a Gongadze grúzod, de azt kinyirattad...
- Nem nyírtam én ki senkit! - kiabált Leonid Danilovics. - Mondtam már, hogy elég legyen ebből a hülye pletykából! Hányszor megmondtam már!
- Te csak ne kiabálj itt nekem, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mindig az kiabál, akinek nincs igaza.
- Te ne korlátozd az én függetlenségemet, - kiabált Leonid Danilovics , - úgy kiabálok, ahogy akarok! Honnan tud ez a te Ivanovod grúzul?
- Honnan, honnan, - válaszolt Vladimir Vladimirovich™, - hát az anyukájától, az grúz volt.
- Aha, - mondta Leonid Danilovics, - szóval direkt grúzt küldtél a grúzokhoz, mi?! Csakhogy én ne tudjam, hogy ez mit jattol ott!
- Ki mást küldtem volna? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Ez egy külügy, és ha nem tudnád, ő a külügyminiszter. Arról nem is beszélve, hogy eddig mindig a grúzok exportáltak nekünk, most mi exportálunk...
- Mit exportáltak nektek a grúzok? - kérdezte csodálkozva Leonid Danilovics.
- Nem mit, hanem kit, - javította ki a kérdést Vladimir Vladimirovich™, - hát mondjuk, Ioszif Visszarionovicsot, Lavrentyij Pávlovicsot, de egy időben magát Eduárd Amvroszievicset is... külügyminiszterként... Szét is hullottunk rendesen...
- Hogy jönne rátok a szapora! - kiabálta mérgesen Leonid Danilovics. - A ravasz moszkálok, a dörzsölt muzsikok...
- Te csak ne kiabálj itt nekem, mondtam már, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - alkalomadtán orosz ukránt is találunk...
- Köpök rátok! Nem érdekeltek, - kiabált Leonid Danilovics, - belépek a NATO-ba, kiebrudállak titeket Szevasztopolból...
- Ne üvöltözz, ne üvöltözz, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - vigyázz inkább a Tuzládra... Majd befejezzük azt a gátat, aztán megemeljük a tengervizet, az meg elönti az egész függetlenségedet...
Leonid Danilovics nem kapott levegőt. Vladimir Vladimirovich™ csendesen letette a kagylót és egyik atyai mosolyát varázsolta arcára.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a dolgozószobájában üldögélt és várta a legfrissebb híreket Tbilisziből. Egyszercsak végre megszólalt a telefon, Vladimir Vladimirovich™ gyorsan felkapta a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a kagylóban annak az Ivanovnak a hangja, aki mindenféle külügyi ügyekkel vacakolt, - itten tárgyalgatok és közvetítek.
- Ezt tudom, én küldtelek ki, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - idáig hallattszott, amint ott skandálták, hogy Igor! Igor Igor!
- Nem tehetek róla, - mondta szerényen Igor Szergejevics, - meg nem is rólam volt szó.
- Mi az, hogy nem rólad volt szó? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™, - Nem azt kiabálták, hogy Igor! Igor! Igor!, te vagy az Igor, nem?
- Nem azt kiabálták, - mondta Igor Szergejevics, - hanem azt, hogy Igori! Igori! Igori!
- Mi a fene az az Igori? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™.
- Az egy távoli helyőrség, - mondta Igor Szergejevics, - jó messze van...
- Igen? Nocsak... - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™, - nem is hallottam ilyenről... biztos nagyon távol lehet... Na és miért kiabálták azt az távoli helyőrséget?
- Hogy oda küldjük az Eduárd Amvroszievicset, - mondta Igor Szergejevics, - nekik nem kell már, ezért vigyük el, de tüstént, mert ez az apátlan nevű Mihail egy órát adott neki, hogy eltűnjön, miután az a Ninó-Ninó félórát adott, hogy lemondjon...
- Na és honnan tudnak ezek a grúzok arról a nagyon távoli helyőrségről, amiről még én sem tudok? - érdeklődött Vladimir Vladimirovich™.
- Hát itt járt náluk egy olyan magyarforma, - mondta Igor Szergejevics, és nézte a jegyzeteit, - valami Mátyiász Jörsi... vagy ilyesmi, na és az osztogatott valami Rejtő-könyvet a tömegben, ez meg abban van benne...
- Semmit sem értek, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - miféle magyar Mátyiász és ki a fene az a Rejtő, aki olyan Igorit ír, hogy a tömeg azt skandálja a te beszéded alatt?
- Ez valamiféle eurobiztonsági ellenőr, választási csalásakadályozási szakértő, - magyarázta Igor Szergejevics, - úgy küldték ide, hogy nézze meg, hogyan csalnak és ha nem elég szakszerű, akkor majd tiltakozzon az Európarlamentnél... A Rejtő, az meg egy magyar író, és sok vidám könyvet írt, többek között ezt az Igorit is, ami annyira megtetszett most a grúzoknak, hogy hamarjában oda akarják elzavarni az Eduárd Amvroszievicset...
- Egyre bonyolultabb ez a grúz helyzet, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, aki most már kellőképp semmit sem értett, - jön egy magyar, aztán valami könyveket osztogat, aztán választási csalásszakért, erre kitör a balhé, én meg itt állok és semmit sem értek... Mi van ezzel a Rejtővel, ez meg hol van?
- Ez valahol Ukrajnában van, csak senki sem tudja hol... - magyarázta Igor Szergejevics, majd boldogan hozzátette - de az utcája az Budapesten van, az biztos, azt megtaláltuk a térképen...
- A grúz helyzet még jobban bonyolódik, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - mi a fenét keres ez a Rejtő Ukrajnában? És mi az, hogy nem tudja senki, hogy hol van? Csak nem a Leonyid Danyilovics tüntette el, mint azt a grúz Gonzáleszkicsodát?
- Nem, nem, - mondta gyorsan Igor Szergejevics, - ez meghalt már rég, van vagy hatvan éve..., akkor még Leonyid Danyilovics nem is élt talán...
- Nem értem, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - egy magyar meghal hatvan évvel ezelőtt Ukrajnában, aztán valami másik magyar elkezdi a könyvét osztogatni Grúziában, erre a grúzok megcsinálják a balhét és el akarják zavarni valami Igoriba az Eduárd Amvroszievicset... Te legalább érted a szitut, ha már ott vagy?
- Én értem, - mondta Igor Szergejevics, - én anyai ágon grúz vagyok...
- Jó neked, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - de talán elmondhatnád már azt is, hogy most mire jutottál velük?
- Abban maradtunk, hogy helyet kell keresni Eduárd Amvroszievicsnek, ahová ezek elzavarhatják, - mondta szomorúan Igor Szergejevics, majd óvatosan megkérdezte - talán hozzam el hozzánk?
- Ide ne hozd! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™, - Már csak ez hiányozna nekem! Különben is nálunk már volt, sokan meg azt mondják, hogy miatta is olyan minden amilyen....
- Akkor hová menjen? - kérdezte halkan Igor Szergejevics.
- Menjen abba az Igoriba, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - pláne, hogy azt skandálták ott a grúzok, hogy idáig elhallatszott... Vagy tudod mit? Sózd rá arra a Mátyiászra, vigye az valahová, ha már azokkal az Igoris könyvekkel ekkora balhét produkált... Vigye oda abba a római fürdővárosi medencébe, aztán ottan ellubickolhat az öreg ravaszdi...
- Budapestre gondolsz?! - kérdezte csodálkozva Igor Szergejevics. - Küldjük oda az öreg ravaszdi kommunista nacionalistát?
- Küldd csak nyugodtan, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és szintén a jegyzeteit lapozta, ahol a már régóta figyelt rómaifürdős medencéről minden adat megvolt, - most látom, hogy van nekik az a valamilyen indexes PoliDili, az meg teli van nacionalistákkal, meg még Index Kommunistái is vannak... Na azokhoz küldjed, illetve vigye oda nekik ez a Mátyiaszkicsoda... Azok majd biztos örülni fognak neki...
- Jó, - mondta Igor Szergejevics, - akkor megpróbálok tovább tárgyalni...
- Csak tárgyalj, tárgyalj, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és letette a kagylót, majd a nagy könyvespolchoz lépett és előszedte a Nagy Földrajzi Atlaszt.
"Na nézzük csak", - gondolta Vladimir Vladimirovich™ miközben lapozta a nagy névmutatót, - "hol a francban is van ez az Igori! Igori! Igori?"

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ megbeszélést tartott "erősembereivel", ott volt a Rusajlo, a Vlagyimir Boriszovics, aki titkárkodott a nemzetbiztonsági tanácsban, meg az egyik Ivanov, az Igor Szergejevics, aki mindenféle bonyolult külső ügyeket tovább bonyolított, meg a Patrusev, a Nyikoláj Platonovics, aki szintén csinált valamit, de nem illett róla beszélni, mivelhogy aki sokat akar tudni az efeszbéről, annak nem jut ideje hamar megöregedni. Volt még a másik Ivanov, a Szergej Boriszovics, de az most valahol másutt kószált, mert sok dolga akadt a sikeresen befejeződött haderőreformmal, és most már csinálnia is kellett volna valamit a nagy kupival, továbbá keresnie kellett a jövő veszélyeit, amikre majd föl kell készítenie a sereget, ahogy azt az Elnök Főparancsnok a múltkor megmondta. Így aztán a Szergej Boriszovics most valahol ezt a veszélyes jövőt kereste, vagyis igazoltan volt távol. Rajta kívül volt még ugyan a Borisz Grizlov BelügyMiniszter, az Android, de mivel megszokták, hogy az többnyire, amikor épp nem mindenféle egyenruhába és álcivilöltönybe bújt farkasembereket üldöz, nagyjavításon vagy elemcserén van, ezért nem is hiányolták különösebben.
- Fígy, testvérók, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - na akkor nézzük csak, hogy miből élünk...
- A költségvetésből való részesedés lesz a napirend? - kérdezte Vlagyimir Boriszovics, miközben kotorászni kezdett nagy aktatáskájában.
- Maradj már, - intette le Vladimir Vladimirovich™, - előbb tudjuk meg, hogy mi van ezekkel a grúzokkal, az Igor Szergejevics most jött vissza abból a távoli helyőrésgből, vagy hová is dugta Eduárd Amvroszievicset, valami Igori! Igori! Igori!
Nyikoláj Platonovics csendben töltött egy pohár vizet Vladimir Vladimirovichnak™, mert azt hitte, hogy csuklik, de miután Vladimir Vladimirovich™ furán nézett rá, ezért gyorsan megitta saját maga.
- A grúz krizist sikeresen rendeztük, - mondta Igor Szergejevics.
- Láttuk, - jegyezte meg Vlagyimir Boriszovics, - hallottuk...
- Khm, - köhögött Nyikoláj Platonovics, de miután Vladimir Vladimirovich™ ránézett, úgy döntött, hogy jobb ha nem szól semmit, a Szolgálat ügyeiről úgy sem illik beszélni.
- Eduárd Amvroszievics ex-elnökként most majd a memoárjait fogja megírni, - folytatta Igorn Szergejevics.
- Tudjuk, - jegyezte meg Vlagyimir Boriszovics, - hallottuk... Hol fogja megírni?
- Khm, - köhintett Nyikoláj Platonovics, de miután Vladimir Vladimirovich™ ismét ránézett, nem szólt semmit.
- Most majd lesz új parlamentjük és új elnökük, - folytatta Igor Szergejevics.
- Hány? - kérdezte Vlagyimir Boriszovics.
- Khm, - köhintett Nyikoláj Platonovics, de miután Vladimir Vladimirovich™ immár morcosan ránézett, elővette a zsebkendőjét és kigújta az orrát.
- Természetesen egy grúz elnök lesz, - mondta Igor Szergejevics, - habár...
- Na igen, - jegyezte meg Vlagyimir Boriszovics, - a dél-oszétek, az abházok, meg az adzsáriaiak, továbbá a többségében azerlakta vidék...
- Khm, - köhintett Nyikoláj Platonovics, de Vladimir Vladimirovich™ jeges pillantása alatt nem mert megmukkanni.
- Te beteg vagy, hogy ennyit köhögsz? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, mire Nyikoláj Platonovics kihúzta magát és lesütötte szemét.
Igor Szergejevics még folytatni szerette volna a bizalmas tájékoztatást, de Vladimir Vladimirovich™ leintette.
- Szóval, testvérók, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - akkor most ezzel megvagyunk, de a munkát tessék tovább folytatni. Ahogy már megmondtam Igori! Igori! Igori!-nak...
Nyikoláj Platonovics ismét töltött egy pohár vizet, de miután Vladimir Vladimirovich™ ismét furán nézett rá, gyorsan megitta.
- Pontosítani kell az apai neveket, - mondta Vladimir Vladimirovich™, majd hozzáfűzte, - mindegyiknek... Ez most a legfontosabb feladat.
Nyikoláj Platonovics kinyította volna a száját, de Vladimir Vladimirovich™ szigorú pillantása alatt nem mondott semmit.
- Na, akkor ezt megbeszéltük, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mars melózni!
Az erősemberek sorban kezet fogtak Vladimir Vladimirovich™-al és csendben kimentek a szobából. Vladimir Vladimirovich™ az ablakhoz lépett és kinézett.
Kinn havazott.

2003. november 24., hétfő, 15:00:55 (moszkvai idő szerint)

Egyszer estefelé Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélte és Elnöki Teáját iszogatta, Az ablakon keresztül látszott, amint lassan hull a hó, a sötétben tompán fénylenek a kremltornyok csillagai. Vladimir Vladimirovich™ nagyon szerette ezt az időszakot, amikor Adminisztrációjának a munkatársai már hazaindulnak, ő pedig egyedül marad a Kemlben. Teljesen egyedül, önmagában meg az országgal. Kellemes és nyugodt volt minden.
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ halk kopogást hallott a háta mögül. Villámgyorsan megfordult és meghökkenve azt látta, hogy az Elnöki Dolgozószoba egyik falától a másik felé egy félig áttetsző kisértet bolyong, nehézkes ingatag léptekkel. Vladimir Vladimirovich™ jobban odanézett és a kisértetben felismert Eduárd Amvroszievics Sevarnadzét grúz ex-elnököt.
- Fígy, testvéró, - suttogta Vladimir Vladimirovich™.
Eduárd Amvroszievics kisértete megállt.
- Te meg mit keresel itt? - kérdezte gyanakodva Vladimir Vladimirovich™.
- Visszamegyek, - mondta Eduárd Amvroszievics erős gúz akcentussal.
- Hová vissza? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™.
- A polbizba, - válaszolta Eduárd Amvroszievics, - én voltam az utolsó elnök az SZKP KB Központi Bizottságából. Most visszamegyek. Itt a helyünk.
- Vagyis mi az, hogy itt a helyetek? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™, - Itt ez a hely az enyém!
- A tiéd, a tiéd, - szólt nyugtatóan Eduárd Amvroszievics, - mi nem zavarunk.
Vladimir Vladimirovich™ látta, amint a kisértet odalépett egészen szorsan a falhoz, hozzásimult, majd nyomtalanul szétoszlott.
"Mekkora erő van ezekben az emberekben....", - gondolta szomorúan Vladimir Vladimirovich™, - "Amikor meg majd mi távozunk, ugyan mi marad utánunk? Csak a vagyon újrafelosztása..."
Kinn megcsendült a Kreml toronyórája. Vladimir Vladimirovichnak™ ideje volt hazaindulnia.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™, miközben kinn erősen havazott, a Kremlben, a jólfütött nagy tárgyalóban tanácskozott a kormány tagjaival, a 2004-es költségvetési törvény, a valutagazdálkodásról és a lakossági bankbetétek biztosításáról, valamint a katonaállományú személyek jogállásról szóló törvények tervezetét beszélték volna meg, napirendesen. Előtte azonban Vladimir Vladimirovich™ röviden értékelte a grúziai eseményeket.
- Fígy, testvérók, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - a grúz balhé nem volt teljesen váratlan számunkra. Az ottani hatalomváltás a korábbi vezetés kül- és belpolitikájában elkövetett sorozatos hibák törvényszerű következménye.
- Meg a korrupció, - jegyezte meg Borisz Grizlov BelügyMiniszter, - mindenütt a korrupció, mindenért baksist kell fizetni... Vállapos farkasember-falkák mindenütt...
- Nyugi, - szólt Vladimir Vladimirovich™, - erről én már aláírtam egy Elnöki Rendeletet, lesz egy Korrupcióellenes Tanács az Oroszországi Föderáció Elnöke mellett, vagyis mellettem..
- Na és hogyér', elnézést, hogyan lehet belekerülni? - kérdezte Ilja Arturovics, az antimonopol és vállakozási miniszter.
- Hm, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ebben a korrupciós tanácsban benne lesz a miniszterelnök...
Mihail Mihájlovics büszkén kihúzta magát és jelentőségteljesen körülnézett - már épp ideje volt cáfolni a távozásáról szóló pletykákat.
- ... a parlamenti felső és alsóház elnöke, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, valamint az alkotmánybíróság és a legfelsőbb bíróság elnöke... Ennyi.
- Nem lehetne-e, - kezdte a hadügyér Ivanov.
- Nem, - mondta röviden Vladimir Vladimirovich™.
- A korrupció ellep mindent, - mondta monoton hangon az Android, - beborít mindent, és növekszik, növekszik, de én minden erőmmel...
Vladimir Vladimirovich™ ránézett az Adminisztráció Vezetőjére, aki gyorsan az Android háta mögé lépett és kattintott valamit.
- Nem lehetne-e, - kérdezte Szergej Kuzsugetovics, a katasztrofális miniszter.
- Nem, - mondta röviden Vladimir Vladimirovich™, miközben kinézett az ablakon, ahol egyre erősebben havazott.
- A korrupció egyre nő és apránként a magasabb szinteket is eléri, - szólalt meg hirtelen az Android, - egyre újabb és újabb farkasember falkákat kerítünk be...
Vladimir Vladimirovich™ korholóan ránézett az Adminisztráció Vezetőjére, aki matatott valamit az Android háta mögött, két halk kattintás hallatszott.
- Egyszóval ez az antikorrupciós konzultatív tanács, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - majd az összes fontosabb ügyet megvizsgálja és akkor...
- Nem-e lehetne, - próbálta megkérdezni Leonyid Dododzsonovics, a távközlési és informatikai miniszter.
- Nem, - mondta röviden Vladimir Vladimirovich™ és ismét kinézett az ablakon. Kinn egyre jobban hullt a hó, már csak a nagy átláthatatlan fehérség látszott csupán.
- A korrupció növekedésének üteme már meghaladja.... - szólalt meg váratlanul az Adndroid, de az Adminisztráció Vezetője megint gyorsan kattintott valamit a hátán.
- A külföldi tapasztalatok alapján meg kéne próbálni, - kezdte a külügyér Ivanov.
- Nem, - mondta röviden Vladimir Vladimirovich™, miközben most már folyamatosan a teljesen fehér ablakot figyelte.
- Katasztrofális a korrupció... - kezdte újra mondani az Android, de az Adminisztráció Vezetője már nem kattintgatott, hanem kivette belőle az elemet.
- Valóban itt az ideje, hogy véget vessünk ennek, - mondta Vladimir Vladimirovich™, majd a katasztrofavédelmi miniszterhez fordult, - te meg nézzél már ki, hogy mi van ezzel a nagy hóeséssel...
A katasztrófa és polgári védelmi miniszter kiment, hogy tájékozódjon a hóhelyzetről.
- Egyszóval, úgy döntöttem, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - hogy miután a korrupcióellenes főtanács kellő mélységű ismeretanyag birtokában feltár és megfelelő javaslatokkal áll elő, akkor én..
- Mindent beborított, az ajtót sem lehet kinyítni, - mondta ijedten a tárgyalóba visszatérő katasztrófa és polgárvédelmi miniszter, - nem tudtam kimenni...
- A korrupció önti el az egész... - szólalt meg váratlanul az Android.
- A másik akkut is szedd ki, ott van a válla alatt, - vetette oda mérgesen Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztráció Vezetőjének, - begyakorolhattad volna már, mikor jösz már bele a dolgokba?
- Talán a hadsereg, - kezdte a hadügyér Ivanov.
- Nem, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - a katasztrófás intézkedjen, az ő szakterülete...
A katasztrófa és polgárvédelmi miniszter a telefonhoz rohant és hívni akarta gyors reagálású mentőalakulatait, de tök süket volt a készülék.
- Nincs vonal, - mondta ijedten, - nem müx.
- Majd én, nekem van kijáratom a digitális informatikai sztrádára - mondta Leonyid Dododzsonovics, a távközlési és informatikai miniszter, és elővette notebookját, majd elkezdte nyomkodni a billentyűket, - valami probléma lehet, talán árnyékban vagyunk, vagy energiakimaradás van...
- Az energiaszolgáltatás rendszere a piacgazdaság körülményei között, - kezdte az energetikai miniszter.
- Az egy másik napirendi pont, - vetette közbe Vladimir Vladimirovich™, - erről jut eszembe, hol a Csubajsz?
- Az nem a kormány tagja, - jegyezte meg Mihail Mihájlovics.
Vladimir Vladimirovich™ bólíntott, mert közben eszébe jutott.
- Talán a hadsereg, - kezdte a hadügyér Ivanov.
- Nem, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - még nem tisztáztuk törvénytervezetileg a jogállásukat... Az a következő betervezett napirendi pont. Majd én mindjárt...
Vladimir Vladimirovich™ elővette az aranysasos mobilját és felhívta az Adminisztráció Vezetőjét. A tőle pár lépésre álló Adminisztráció Vezetője zsebében megszólalt az Elnöki Mobil és azonnal jelentkezett:
- Igenis, Vla... testvéró.
Vladimir Vladimirovich™ döbbenten ránézett az Adminisztráció Vezetőjére, majd lassú mozdulattal eltette az aranysasos mobilját.
- Hm, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ha te is most itt vagy, akkor ugyebár ugyanott ugyanabban vagyunk..., vagyis nem intézkedhetsz kintről, ha benn vagy...
Az Adminisztráció Vezetője ijedten nézett Vladimir Vladimirovichra™, nem tudta, hogy mit is tegyen.
- A korrupció fokozódásának mértéke minden elképzelhetetlen szintet... - szólalt meg hirtelen az Android.
- Mondtam már, hogy a tartalékot is szedd ki! - sziszegte mérgesen Vladimir Vladimirovich™, mire az Adminisztráció Vezetője az Androidhoz ugrott, keresgélte a póttartalék telepet, de mivel nem találta, úgy döntött, hogy inkább kigurítja a tanácsteremből.
- Na, akkor most mi legyen, testvérók? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ és szigorúan körülnézett a jelenlévőkön. - Új helyzet állt be, katasztrofális a korrupció, akarom mondani, a hóhelyzet...
- Én megpróbáltam, - szabadkozott a katasztrofális miniszter, - de teljesen be vagyunk borítva... Kommunikációs eszközök nélkül...
- Én nem tehetek róla, - szabadkozott az informatikai miniszter, - a korszerű technika működésének elengedhetetlen feltétele...
- Elég! A pénzt bezzeg elköltöttétek, - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™. - Most azt mondja meg valaki, de nagyon gyorsan, hogy ha ennyire el vagyunk havazva, akkor mi a kiút?
- Talán szólni kéne Akimicsnak, - javasolta Germán Oszkárovics gazdasági fejlesztési és kereskedelmi miniszter.
- Az ki? - kiáltotta kórusban a kormány, Vladimir Vladimirovich™ pedig érdeklődéssel nézett rá a fő gazdasági fejlesztési szakértőre.
- Mindenes, - magyarázta Germán Oszkárovics, - vagy a kazánházban vagy a kremli konyha raktárában megtalálható.
- Ő elintézi? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, - Ő kiszabadít bennünket ebből a szorult helyzetből?
- Elintézi, kiszabadít, - mondta határozottan Germán Oszkárovics, majd hozzáfűzte - egy üveg vodkáért... elvégre piacgazdaság van...
Vladimir Vladimirovich™ egyetértőleg bólíntott, de hirtelen úgy érezte, hogy nem is oly biztos már a konzultatív főtanácsának az összetételében, meg az egész várható tevékenységében sem.

2003. november 25., kedd, 15:37:45 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és Elnöki Noteszében a Maszjánya-rajzfilmsorozat főhősnőjének arcképét rajzolgatta. Egyszercsak a folyosóról behallatszott a jólismert fémes csattogás és dübörgés.
"Rég nem találkoztunk", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, és mindenesetre az asztal alatt arra a pedálra tette a lábát, amellyel az Elnöki Testőrséget hívhatná.
A dolgozószoba magas szárnyasajtaja kicsapódott és a szobába a lábára szerelt apró lánctalpakon begördült Borisz Grizlov BelügyMiniszter, az Egységes Oroszország Párt Főtanácsának Elnöke.
- Oroszországot együtt egységessé és erőssé kell tennünk! - szólalt meg Borisz Grizlov BelügyMiniszter Vladimir Vladimirovich™ hangján.
Vladimir Vladimirovich™ elmosolyodott.
- A Szurkov programozta be netán? - kérdezte a BelügyMinisztertől. - Nem rossz, nekem tetszik.
- Oroszországot együtt egységessé és erőssé kell tennünk! - szólalt meg ismét Borisz Grizlov BelügyMiniszter Vladimir Vladimirovich™ hangján.
Vladimir Vladimirovich™ értetlenül nézett rá a Főtanács Elnökére.
- Fígy, testvéró, - mondta halkan Vladimir Vladimirovich™, - te meg minek jöttél?
- Oroszországot együtt egységessé és erőssé kell tennünk! - mondta ismét Borisz Grizlov BelügyMiniszter Vladimir Vladimirovich™ hangján.
- Héééé! - Vladimir Vladimirovich™ ideges lett. - Váltsál lemezt, testvéró! Már köszöntünk egymásnak.
- Oroszországot együtt egységessé és er?ssé kell tennünk! - mondta ismét Borisz Grizlov BelügyMiniszter Vladimir Vladimirovich™ hangján.
Vladimir Vladimirovich™ határozott mozdulattal megnyomta az Adminisztrációja Vezetőjét hívó gombot.
- Fígy, testvéró, - mondta gyorsan Vladimir Vladimirovich™, - itten nálam az Android hurokba esett, micsináljak?
- Az egységes Oroszországot ismételgeti? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője.
- Ja, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - félek, hogy túlmelegszik.
- A bal fülében van egy gomb, - mondta az Adminisztráció Vezetője.
- Értem, - mondta Vladimir Vladimirovich™ , felkelt az asztal mellől, odalépett a BelügyMiniszterhez, óvatosan a fülébe dugta az ujját és kitapogatta a gombot. Az Android egy pillanatra megállt, aztán néhányszor pislogott, majd úttörő módra tisztelgett, aztán katonásan tisztelgett, fejét jobbra-balra forgatta, majd kinyította a száját. Vladimir Vladimirovich™ figyelt.
- A tévévitákban nem veszünk részt, - mondta a Főtanács Elnöke.
- Ez meg mi? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™.
Borisz Grizlov lassan Vladimir Vladimirovich™ felé fordult.
- Hát mit mondhatnék nekik? - szólalt meg váratlanul síró hangon az Egységes Oroszország Párt Főtanácsának Elnöke. - Mit mondjak egyáltalán?
Az Android szeméből apró olajcseppek bukkantak elő.
- Na, jól van, jól van, - mondta nyugtatóan Vladimir Vladimirovich™, - ha nem akarsz, akkor nem muszáj. Nyugodtabban leszünk.
- Aztán a Zsirinovszkij az összes haverjával mindenkit megver a tévévita után, - panaszkodott tovább a Főtanács Elnöke.
Vladimir Vladimirovich™ együttérzően nézett rá.
- A Rogozin mond valamit, a Nyemcov mást mond, a Zjuganov megint mást, én meg semmit sem értek, - panaszkodott tovább az Android.
Vladimir Vladimirovich™ már kezdte nagyon unni az egészet. Ismét bedugta ujját az Android fülébe és megnyomta a gombot. A Főtanács Elnöke egy pillantra megmerevedett, aztán néhányat pislantott, aztán úttörő módra tisztelgett, aztán katonásan is tisztelgett, jobbra-balra forgatta fejét, és kinyította a száját.
- Oroszországot együtt egységessé és erőssé kell tennünk! - mondta az Android Vladimir Vladimirovich™ hangján.
Vladimir Vladimirovich™ sóhajtott egyet és kiment a szobából.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a tévét nézegette, amikor csörögni kezdet az egyik telefonja. Vladimir Vladimirovich™ morcosan ránézett és arra gondolt, úgy látszik valamiért még mindig maradtak páran, akiknél még meghagyták a közvetlen vonalat, az oligarchákat többé-kevésbé mind kiiktatták már karbantartásos javítás ürügyén, a kormányzókat is ritkították már szerencsére, lám, a Kamcsatkai Petropavlovszkban talán hamarosan le is sittelik az egyiket, a sérthetetlenségét már föloldották, elvégre tényleg mi a fenét csinált vagy nem csinálkt, hogy a beálló télben most miatta fagyoskodik ott mindenki és csak a vulkánok adnak egy kis hőt a nagy hidegben... Vladimir Vladimirovich™ lassan felvette a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban Vlagyimir Wolfovics, aki azon kívül, hogy fő liberális demokrata volt, egyúttal a Duma alelnöki tisztjét is betöltötte, legalábbis még, - ezek a szemetek visszadobrák a pofámba a pénzt és kitiltottak a tévéből! Ez a szólásszabadság?! Ez a vélemény szabad nyilvánításának szabadsága?! Igazán rászólhatnál már ezekre a rohadtakra, teljesen elpimaszodnak!
- Kikről dumálsz te, Duma-alelnök? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Kikről, kikről, hát ezekről a rohadt zsidókról! - kiabált Vlagyimir Wolfovics, - A zsidómaffiáról, akik ott vannak mindenütt és nem lehet tőlük szabadon mozogni, mert bármerre is mozdul az ember, rögtön beléjük ütközik. A szabad mozgást is gátolják! A szólásszabadságot is gátolják! A szabad életet is gátolják!
- Miféle szabad mozgást gátolnak ezek és hol? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- A tévéjükben gátolják a szabad mozgást, - panaszkodott Vlagyimir Wolfovics, - amint csak egyet nyújtózik az ember, tornázik egy keveset, hogy lazítson, máris lefognak! Utána meg kidobnak és kitiltanak! Csak a sajátjaikat engedik mikrofonhoz, a Javlinszkijt meg a Nyemcovot, meg a többit! A liberális demokratákat meg kiüldözik! Az egészet meg az a Berezovszkij, meg a Guszinszkij, meg a jenki zsidómaffia irányítja, ez egy nemzetközi zsidómaffia, ami összeesküszik ellenünk!
- Várjunk csak, várjunk csak, - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Amennyire én tudom, valami másról volt szó ottan...
- Nem volt szó semmi másról! - kiabált Vlagyimir Wolfovics, - Ezek a rohadt zsidók csinálják az egész pankrációt! A Rotschildok, meg a Libermanok, meg a Szoroszok, meg most még Grúziában is ez az alattomos Zsványija, előbb becsempészte a saját protekciósait, aztán meg velük kipenderítette az öreg ravaszdit... Téged meg majd kirúgnak Lyól a G8-ból, majd akkor szégyenkezhetünk! Mehetünk vissza a fejlődőék közé! Ezek olyanok, ha ezek valakire megharagszanak, akkor annak annyi!
- Ááállj! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Te nekem itt ne zsidózzál! Én nem tűröm az ilyesmit! Ha nekem elkezdesz zsidózni, akkor rosszabbul jársz, mint abban a studióban!
- Nekem estek a rohadtak! - panaszkodott Vlagyimir Wolfovics. - Fölpofoztak, rámborították a reflektorállványt! Beverték az orromat! Jött nekem az egész banda, elgáncsoltak, akkorát estem, hogy magammal rántottam az egyik kamerát, most meg velem akarják megfizettetni! Velem, a Duma alelnökével, az orosz liberális demokrácia vezératyjával!
- Mert zsidóztál, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - gyűlöletbeszéltél, te kezdted az egész balhét, és már nem először.
- Zsidóztam, zsidóztam, - morgott Vlagyimir Wolfovics, - na és! Én zsidózhatok, én zsidó vagyok! De ezek a rohadtak...
- Áááállj! - kiabált ismét Vladimir Vladimirovich™. - Akkor meg miért is kezdődött a ramazuri? Miből lett a tömegverekedés?
- Hogy-hogy miből? - kiabált Vlagyimir Wolfovics, - Hát azt mondta valamelyik rohadt, hogy zsidó vagyok! Hogyne másztam volna rá egyből a pofájára?!
Vladimir Vladimirovich™ dühösen lecsapta a kagylót és meglazította nyakkendőjét, majd ránézett a tévéjére, ahol valami boxmeccset adtak éppen. Vladimir Vladimirovich™ egyik kezével ösztönösen az urali malachitból csiszolt súlyos tintatartó felé nyúlt, de aztán erőt vett magán, és csak a távkapcsolóval iktatta ki életéből a médiát.
A választásig szerencsére már nem sok idő maradt hátra.
Kinn havazott.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a dolgozószobájában üldögélt és unatkozott, mert ismét nem akadt semmilyen fontos állami nagydolga. Vladimir Vladimirovich™ szomorúan kinézett az ablakon. Kinn nagy volt a köd és valami havaseső szemerkélt. A szentpétervári időjárás ugyanúgy belopózott Moszkvába, mint ahogy - legalábbis a sajtó szerint - a szentpéterváriak a Kremlbe.
"Hm", -gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "ezt a hülye időt nem is én hoztam ide, habár úgyis majd rámfogják... Pedig akkor most hétvégén nem mehetek pecázni... Bosszantó. Mivel töltsem a vikendet? Kéne valami nem túl megerrőltető elfoglaltság, elvégre azért van a hétvége, hogy a dolgos hétkőznapok után az ember lazítson, márpedig az Elnök is ember... azt hiszem...."
Egyszercsak megszólalt az aranysasos kormányzati mobilja, amelyiken mindig az Adminisztrációjának a Vezetője jelentkezett. Vladimir Vladimirovich™ felélénkült, mert remélte hátha ez a szorgos fiatal adminisztrátor végre belejött már a dolgába és megfelelő programról gondoskodik az Elnöke számára.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a mobilban az Adminisztráció Vezetőjének hangja.
- Ügyes! Nagyon jó! - dicsérte meg az Adminisztrációjának a Vezetőjét Vladimir Vladimirovich™, - Mondtam, hogy ha szorgalmasan gyakorolod, akkor bele fogsz jönni.
- Igyekszem, Vla... testvéró, - felelte az Adminisztráció Vezetője.
- Hm, - hümmögött Vladimir Vladimirovich™, - de azért még gyakorold, csak ne hanyagold el... Akkor mi a műsor? Kiruccanunk Moldovába?
- Oda nem megyünk, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - lemondtuk. Nem akarja az a Voronyin Vlagyimir aláírni a megállapodást a Dnyeszter-mellékről, azt mondja, hogy nagyon nyomja őt az ellenzék és fél, hogy Eduárd Amvroszievics sorsára jut.
- Mi az, hogy nem akarja aláírni? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™, - Hiszen már parafálva van vagy hogyan is?!
- A parafa az nem parafin, - villogott szakmai ismereteivel az Adminisztráció Vezetője, - lebeg, vagyis nem zár, szóval nincs még lezárva fixre.... Majd még belekotorásznak az eurouniósok, aztán mi majd azt nem fogadjuk el, aztán majd valamikor egyeztetni kell és újra az egészet...
- Akkor most hol tartunk? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Most a megsértődésnél tartunk, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - a külügyi Ivanovunk megsértődött Kijevben, a Kozák Mityánk pedig megsértődött náluk a reptéren, aztán mondott is olyanokat, amitől most ők megsértődtek...
- A te embered, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™.
- Na igen, - ismerte be az Adminisztráció Vezetője, - a Mi neveltünk...
- Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - értem... Ezek szerint nem megyünk Moldovába... Pecázni sem megyünk... Akkor mi a műsor? Egyébként meg ugorj át, most rögtön! Beszéljük ezt meg élőszóban.
Vladimir Vladimirovich™ eltette a mobilját és kinyújtozott. Pár pillanat múlva a szobába lihegve besietett az Adminisztráció Vezetője.
- Az a műsor, - mondta már szinte az ajtóban az Adminisztráció Vezetője, - hogy ha már úgyis ráérünk, akkor beugrik ide hozzánk a Pjotr Bélovics...
- Az ki? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™
- A magyar góré, - felelte meghökkenve az Adminisztráció Vezetője, - jó ismerősöd, netán jó barátod..., legalábbis itt a jegyzeteim szerint, amit leltár szerint kellett átvennem...
- Pjotr Bélovics? Az én ismerősöm? - merengett el Vladimir Vladimirovich™. - Valahogy nem rémlik nekem, nem ugrik be semmi... Azt mondod, hogy beugrik hozzánk?
- A jegyzeteim szerint, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - már találkoztál vele..., legalább háromszor...
- A Pjotr Béloviccsal találkoztam már? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Hol a fenében találkoztam én vele?
- Ide az van írva, - olvasta az Adminisztráció Vezetője, - hogy legutóbb a szentpétervári jubileumi ünnepségeken találkoztál vele, a Konsztantyin-kastély pincéjének az avatásán... Tudod, ahol 13 ezer üveg bor volt...
- Hm, - morfondirozott Vladimir Vladimirovich™ - a pincére emlékszem, jó sokan sokan voltunk elnökök meg államfők, sok bor volt, erre is emlékszem... de valahogy ez a beugrós Pjotr Bélovics nem ugrik be...
- Ide az van írva, - olvasta az Adminisztráció Vezetője, - hogy még hozott is neked ajándékba tokaji borkollekciót..., sőt, meg is köszönted neki...
- Érdekes, - morfondirozott Vladimir Vladimirovich™, - a tokaji borra emlékszem..., azt még a Nagy Péter kezdte el gyűjteni, külön teremben vannak..., erre emlékszem, de a Pjotr Bélovicsra... Mi van még ott róla?
- Az van ideírva, - olvasta az Adminisztráció Vezetője, - hogy ez valamikor pénzügyi titkosügynökként bekerítette és átverte az egész KGB-t...
- Hoppá! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™, - A D-209-es magyar Dzsémsz Bond! Beugrott!
- Ide ez nincs beírva, - mondta az Adminisztráció Vezetője.
- Nagyon helyes, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - csodálkoznék is, ha a Szolgálat dolgai csak úgy mindenféle noteszekben ott szerepelnének... Szóval, a magyar Dzsémsz Bond a Pjotr Bélovics! Értem. Már értem. És azt mondod, hogy beugrik hozzánk? Minek?
- Hááát, - nyújtotta a választ az Adminisztráció Vezetője, - a helyzet az, hogy az a borkollekció...
- Elfogyott! - kiáltotta Vladimir Vladimirovich™. - Sejtettem! Megiitátok, dögök, mi? Beszlopáltátok Nagy Péter tokaji borgyűjteményét!
- Én nem, Vla... testvéró, - szabadkozott az Adminisztráció Vezetője, - én nem! Én úgy vettem át, hogy nem is vettem át...
- Értem, mindent értek! - mondta szigorúan Vladimir Vladimirovich™. - Benyeltétek az egész tokaji pincét és akkor most hamarjában, mielőtt ráküldöm az ügyészséget meg a finánszokat, megszervezitek az utánpótlást!
- Én nem, testvéró, - szabadkozott az Adminisztráció Vezetője, - igazán, úttörő becsületszavamra!
- Szereted a moldáv borokat? - tette fel gyorsan a keresztkérdést Vladimir Vladimirovich™, miközbe szúrós pillantásával szinte átfúrta az Adminisztráció Vezetőjét.
Az Adminisztráció Vezetője ijedten pislogott és kapkodott levegőért, bárhogy is igyekezett nem tudott megszólaln.
- Értem, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mindent értek! A moldovai út elhalaszatását is értem már....
Az Adminisztráció Vezetője csak pislogott és kimeresztett szemekkel bámulta Vladimir Vladimirovichot™.
Vladimir Vladimirovich™ büszkén és elégedetten mosolygott egyik atyai mosolyával. Régi speciális tapasztalatai és emberismerete ismét hozzásegítette egy bonyolult diplomáciai probléma valamennyi összetevőjének feltárásához.

2003. november 26., szerda, 15:36:45 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ odahaza a tükör előtt álldogált és a speciális Elnöki Frázisokat gyakorolta, amelyeket majdan az újságírók idézhetnének:
- Az ezzel kapcsolatos hisztériát kérném abbahagyni! - mondta szigorú hangsúllyal Vladimir Vladimirovich™ a tükörben látható másának, miközben figyelmesen ügyelt arra, hogy milyen az arckifejezése és merre húzódik ajka.
- Az ezzel kapcsolatos hisztériát kérném abbahagyni! - próbálta meg Vladimir Vladimirovich™ más intonációban. - Semmiféle vásár nem lesz! Nem lesz! nem lesz!
A "Nem lesz!" különösen erőteljesnek hallatszott. Vladimir Vladimirovich™ elégedetten elmosolyodott, megigazította nyakkendőjét és otthagyta a tükröt.
- Ide kell nézni , és arra figyelni, hogy mit mondok, - mormogta az orra alá Vladimir Vladimirovich™ az új Elnöki Szózatot, de ezt még gyakorolnia kellett, - Ide kell nézni és figyelni...
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ zakójának zsebében megszólalt a kormányzati mobilhíradó telefonkészülék. Vladimir Vladimirovich™ benyúlt a zsebébe, előszedte a kétfejű aranysasos mobilját, amelyen csak egyetlen egy gomb volt a sas egyik feje alá elrejtve.
- Fígy, testvéró, - hallatszott a telefonban az Adminisztráció Vezetőjének álmos hangja.
"Né' má' oda, megtanulta végre", - gondolta elégedetten Vladimir Vladimirovich™.
- Vladimir Vladimirovich™, az Ivanov telefonált az előbb, - mondta az Adminisztráció Vezetője.
Vladimir Vladimirovich™ fölsóhajtott.
- Melyik? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztrációjának a Vezetőjétől.
- Hát ki tudja ezeket megkülönböztetni?! - felelete az Adminisztráció Vezetője, - Csörögnek kora hajnalban, amikor még alszom...
Vladimir Vladimirovich™ csodálkozva felhúzta szemöldökét.
- Kora hajnalban csak úgy telefonálnak? - kérdezte. - Teljesen elszemtelenedtek már ezek. A munkaidő kilenctől kezdődik nálunk! Na, és mit mondtál neki?
- Különösebben semmit, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - kértem, hogy hívjon újra a munkahelyen.
- Nagyon helyes, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - tavaly is volt egy eset..., habár hagyjuk most, még korán van...

2003. november 27., csütörtök, 16:23:42 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ elment az Orosz Állami Könyvtárba és ott történészekkel találkozott, azok meg meséltek neki az Ős Ladogánál járt expedicióról, a diákcsapatokról és az ásatásokról.
- Ásatások? - kérdezte érdeklődéssel Vladimir Vladimirovich™. - És mit ásnak ezek ott?
- Hát, mindenféle cserepeket..., - mondta a történész, - különféle megkövesedett fadarabokat..., csontokat....
- És gilisztákat? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Gilisztákat? - csodálkozott a történész. - Miféle gilisztákat?
- Földi gilisztákat, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - pecázáshoz...
- Hááát, - jött zavarba a történész, - vannak persze földi giliszták is..., elvégre földet ásnak...
- Nagyon jó, - mondta elégedetten Vladimir Vladimirovich™, - én is szívesen besegítenék. Majd a szabi alatt egy hetet rászánok.
A történészek felélénkültek.
- Akkor majd szerezzünk egy ásólapátot is? - próbáld meg viccelni egyikük.
- Csak ne szemétlapát legyen, ne olyan régi szovjet gyártmányú, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - de én akár kiskéssel is elboldogulok...
A történészek döbbenten összenéztek.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a számítógépén internetezett. Már megnézte saját Elnöki Honlapját, ahol szorgos és fáradságot nem ismerő tevékenységéről, fontos állami nagydolgai intézéséről, valamint Elnöki Munkásságának sikeres eredményeiről adott hírt az Adminisztráció speciális részlege, aztán megnézte kedvenc oldalát, a vladimir.vladimirovich.ru-t, ahol a nem annyira nagy dolgairól firkált össze mindenféléket az az izé... ("Majd Lyól fejbe kéne csapni már egyszer", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "csak kár a fáradságért..."), aztán eszébe jutott, hogy van egy másik hasonló oldal is, azoknál a római fürdővárosi medencés bandánál, de mivel az ősi sumérszittya rovásírással van tele és normális oroszember azt nem tudja csak úgy egyszerűen kisilabizálni, mindig az ügyeletes szinkrontolmácsot kell előszedni a Vladimir Vladimirovich™ Tudományos Kutatóintézet Magyarindex-figyelő részlegéből, az meg rendszerint alszik, amikor éppen nem iszik, ahogy ez a tolmácsoknál világszerte szokás ("Ütni kell ezeket", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "de ha teljesen agyonütjük, akkor mit csinálunk nélkülük? Szükséges rossz..."), ezért aztán Vladimir Vladimirovich™ csak a képeket nézte meg, amiket nem kellett megmagyarázni, izé, megoroszozni ("Hát ez meg mi?" - gondolta Vladimir Vladimirovich™. - "Ezeknél nagyobb a képgyűjteményem, mint az én saját Elnöki Oldalamon! Mit csinál az Adminisztrációm? Megint lemaradunk?!"). Vladimir Vladimirovich™ elővette kormányzati aranysasos mobilját és felhívta az Adminisztrációjának a Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - nincs kedvem fölkelteni és beolvastatni a szinkrontolmácsainkkal az összes marhaságot, amit azoknál a római fürdősöknél rólam összehordanak, ezért csak úgy röviden, tömören add már elő, hogy van-e ezeknél valami annak a magyar Dzsémsz Bondnak a mostani látogatásáról, mi a fenének jön ez megint?
- Itt az összefoglalóban az van, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - hogy azt írják, hogy a Főnök ismét raportra rendelte Moszkvába a volt kollégáját...
- Miféle Főnök? - kérdezte csodálkozva Vladimir Vladimirovich™.
- Hát te, testvéró, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - szerintük te vagy a Főnök.
- Éééén? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Miért lennék én ennek a magyar Dzsémsz Bondnak a főnöke? Egy ilyen beosztottnak?! Mire alapozzák ezt?
- Arra, hogy kollégák voltatok, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - a kágébés vonalon...
- Mi kollégák? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™, - Ezzel? Hiszen, úgy rémlik, épp azzal dicsekedett, hogy egyedül bekerítette és átverte az egész kágébét... A francnak kell az embernek ilyen kolléga... És miért Moszkvába, hát nem Pétervárra jön ez, feltölteni a tokaji borkollekciót, amit abból a Rákóczi-pincéből kiittatok?
- Én nem, én nem, Vladimir Vladimirovich™, - szabadkozott az Adminisztráció Vezetője, - ezt már a múltkor tisztáztuk...
- Jól van, jól van, - mondta megenyhülve Vladimir Vladimirovich™, - nekem magyarázhatsz, izé, oroszozhatsz... úgyis tudom, amit tudok... Mégis mi a fenének jön ez megint valójában? Ezek mire tippelnek?
- Tippelnek mindenfélékre, - kuncogott az Adminisztráció Vezetője, - de szerencsére a valóságot nem tudják, azt sikerült szigorú titokban tartani, arra egyik sem jöhet rá, mert nagyon bizalmasan kezeljük...
- Miről van szó? - élénkült fel Vladimir Vladimirovich™, akinek minden bizalmas dolgot mindig tudnia kellett, de itt úgy látszik valami olyasmi merült fel, amiről még ő sem tudott.
- Energetikáról van szó, - mondta hangját lehalkítva az Adminisztráció Vezetője.
- Aha, - mondta szintén halkan Vladimir Vladimirovich™, - a Jukosz, a Gazprom?
- Nem, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - se nem olaj, se nem gáz... Elektromosság...
- Nocsak, - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™, - a Csubajsz?
- Nem, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - ez nem olyan bazinagy erőműs meg villanyvezetékes, ez nem tartozik az Egységes Energetikai Rendszerekbe, ez csak egyedi és speciális...
- Mondjad már, ne gyötörj! - emelete fel hangját Vladimir Vladimirovich™. - Miről van szó?
- Elemcseréről, - mondta egész halkan az Adminisztráció Vezetője, - időszakos tervszerű karbantartási munka...
- Elemcsere?! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Csak nem azt akarod mondani, hogy...
- De azt, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - ez az igazság... Csak senkinek sem szabad tudnia róla, mert nagyon titkos...
- És miért pont nálunk elemcserélnek? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Nekünk van ebben a legnagyobb tapasztalatunk, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - valamikor az egész Központi Bizottságot kiszolgáltuk, még a Leonyid Iljics idején, aztán persze tovább korszerűsítettük és fejlesztettük, mert ugyebár itt az Androidunk, amit te is jól ismersz...
- És ez is olyan? - kérdezte halkan Vladimir Vladimirovich™.
- Olyan, - mondta röviden az Adminisztráció Vezetője.
- És nem gyanakszanak rá? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Időnként gyanús, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - de csak ha beszélni kezd... A mosolygós programja rendesen müx...
- A programozást is mi csináltuk? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Azt nem, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - az nem a miénk. Ha mi csináltuk volna, akkor nem tudta volna bekeríteni és átvágni a kágébét annak idején. A miénk csak az energetikai ellátás, vagyis az elemcsere...
- Akkor ki programozta? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Külföldi cég, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - a nevét nem mondom, mert nem szabad sehol sem kiejteni, de biztos rájösz magad is, szállítják ezek mindenüvé a termékeiket, méghozzá jó régóta, van ahová sorozatban, de van egyedi példány is...
- Milyen termékről van szó? - kérdezte halkan Vladimir Vladimirovich™.
- Pénznyelő automaták, - felelte szinte suttogva az Adminisztráció Vezetője.
- Aha, értem, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - na akkor talán csomagoljunk is, mert lassan indulnunk kell...
- Már becsomagoltunk, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - az elemek meg már a helyszínen vannak...
- Jó, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - de aztán senkinek egy szót sem, nehogy kiszasszerolják...
- Természetesen, Vladimir Vladimirovich™, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - erről aztán senki sem fog tudni semmit, garantálom.
Vladimir Vladimirovich™ kikapcsolta a mobilját és már indult is volna, de félszemmel még ránézett a monitorra. A római fürdőmedencés oldal épp akkor frissült.
"Á, csak képzelődőm", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, miközben belebújt Elnöki NagyKabátjába, - "meg aztán ezt az őssumérszittya rovásírást úgy sem tudja senki sem elolvasni..."

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ az Elnöki Repülőgépével Szentpétervárra repült, hogy ott majd futólag találkozzon azzal a magyar góréval, aki annyira találkozni akart vele valamiért, amit Vladimir Vladimirovich™ nem is egészen tisztán értett, de mivel úgysem volt pillanatnyilag más fontos állami nagydolga, beleegyezett, mert miért is rontaná másnak a boltját, különben is rég járt szülővárosában, rég beszélgetett régi barátjaival és ismerőseivel, vagyis úgy vélte, hogy egy ilyen kiruccanásba belefér egy ilyen diplomáciai aktus is.
"Majd mondanom kell neki valamit", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, miközben a felhőket bámulta a repülőgép ablakából - "na ahogy egy ilyen diplomáciai protokolban lenni szok... Nézzük csak, nézzük csak, mit is mondok majd..."
- Kedves..., kedves... - kezdte az üdvözlést gyakorolgatni Vladimir Vladimirovich™.
- Pjotr, - segített szolgálatkészen a mellette ülő Adminisztráció Vezetője. - A magyar Péter nálunk Pjotr...
- Kedves Pjotr, - mondta Vladimir Vladimirovich™, majd egy pillanatig gondolkodott, mert ezt így rövidnek és nem elég oroszosnak találta, ezért megismételte hosszabban, - szóval, akkor.. kedves Pjotr Bondovics!
- Bélovics, testvéró, Bélovics, - segített újra az Adminisztráció Vezetője, - az apját Bélának hívták...
- Bella? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™, - Ez nem egy olasz női név?
- Nem Bella, hanem Béla, - helyesbített az Adminisztráció Vezetője, - Béééla...
- Béééla, - ismételte Vladimir Vladimirovich™, - érdekes... Ezt mintha már hallottam volna valamikor...
- Volt egy ilyen nevű, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - a Béla Kun, nagy forradalmár, a Vlagyimir Iljics nagy barátja, a polgárháborúban komiszárkodott...
- Igen, eszembe jutott már, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - a párttörténetben olvastam, vizsgáztam is belőle annak idején... Ez csinálta a magyar kommunista pártot, meg a tanácsi köztársaságot, aztán valami szikratávírót is elfoglaltak... És ez ennek a Pjotr Bondovicsnak a faterja?
- Bélovics, Vladimir Vladimirovich™, Bélovics, - igazította ki az Adminisztráció Vezetője, - Pjotr Bélovics... És nem neki az apja. Az egy másik hapi, az most éppen történészkedik és mindenféle rosszakat mesél a kommunistáék meg a szovjetek dolgairól a magyar tévében...
- Igen? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Ez egy ilyen tag? És miért mesél ez ilyeneket az apja tanácsi dolgairól?
- Nem az apja dolgairól mesél, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - hanem a mi szovjettanácsi dolgainkról mesél, leleplez... meg jó sok exkluzív pletykasztorit is hozzátesz, akit nem ütöttek agyon annak idején, mint az apját, az mind mesélt valamit, ez meg összeszedte és tovább meséli... Ha eladható az áru, akkor ugyebár el kell adni...
- Nem értem, de mindegy, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - tehát úgy fogom majd köszönteni, hogy kedves Pjotr Bondovics...
- Bélovics, Vladimir Vladimirovich™, Bélovics, - igazította ki ismét az Adminisztráció Vezetője.
- Miért, nem azt mondtam? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Hm, - hümmögött az Adminisztráció Vezetője, - Pjotr Bélovics...
- Jól van, tudom, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - Béla volt az apja, megcsinálta a tanácsforradalmat, aztán lecsuktuk és agyonvertük, és ezért most leleplez és pletykálkodik... Hm..., Ezt talán most nem mondanám el neki, mit gondolsz?
- Nem kell, - bólogatott az Adminisztráció Vezetője, - ezt tényleg nem kell...
- Jó, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és kinézett az ablakon, - valahogy nagy a köd, semmi sem látszik tisztán... Tehát..., kedves Pjotr Bélovics... jól mondom?
- Jól, Vladimir Vladimirovich™, nagyon jól, - bólogatott hevesen az Adminisztráció Vezetője.
- Kedves Pjotr Bellovics, örülök, hogy ismét üdvözölhetem a Péter-Pál erőd várbörtönében, ahol sok híres forradalmár raboskodott..., talán az Ön apja is..., - mondta Vladimir Vladimirovich™.
- Nem jó, - szólt bele az Adminisztráció Vezetője, - megbeszéltük, hogy ez a Béla nem az a Béla, továbbá az apákat nem emlegetjük, valamint nem a Péter-Pál erődbe megyünk, hanem a Konsztantyin-palota borospincéjébe, ahol majd szépen feltöltheti a tokaji borkollekciót...
- Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - pedig ez sem lenne rossz... Miért nem a Péter-Pál erődöt állítottátok be? Mondanám ennek a Pjotr Pávlovicsnak, hogy na most aztán itt van a Péter-Pál erődben és ezen aztán nevetnénk egy jót... meg aztán nekem az egyik gyerekkori barátom ott lakik rögtön a Petropávlovka mellett, és ha ezzel a Péterrel gyorsan végeztünk, akkor én máris....
- Nem jó, Vladimir Vladimirovich™, - helyesbítette a protokolprogramot az Adminisztráció Vezetője, - ez nem Pjotr Pávlovics, hanem Pjotr Bélovics, továbbá most nincs szó arról, hogy az erőd várbörtönét beterveztük volna neki...
- Hm, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - pedig ugyebár a kágébé bekerítése és átverése...
- Az egy későbbi program, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - meg különben sem a mi dolgunk...
- Nem a miénk? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Akkor kié?
- Az övéké, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - ezt most szorongatja odahaza az ellenzék, de még a sajátjai is, két malomkerék közt van, rendesen, aztán bárhogy is laviroz...
- Igen? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™ - Pedig mennyire frappáns lenne... Mondanám neki, hogy kedves Pjotr Bondovics, itt a Péter Pávlovics erődben szép tágas pincében, mindenféle külvilági gondoktól mentesen, ahol híres forradalmárok is, az ohránka meg a cseka elleni küzdelem élharcosai....
- Nem kellene ezt, Vladimir Vladimirovich™, - szólt közbe bárortalanul az Adminisztráció Vezetője, - most ne... Ez csak idejön, leteszi a tokaji bort, aztán majd mesél mindenféléket, mi meg meghallgatjuk...
- Jól van, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, - csak meséljen..., annak, aki elhiszi... Aztán majd odahaza is a tévéjükben is, akár leleplezhet is meg pletykálhat is...
- Úgy van, úgy van, - helyeselt az Adminisztráció Vezetője.
- Jó, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - akkor ott tarrottunk, hogy kedves Pjotr Bondovics...
- Bélovics, Vladimir Vladimirovich™, Bélovics, - igazította ki szolgálatkészen az Adminisztráció Vezetője.
- Hát azt mondtam, nem? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Kedves Pjotr Bellovics, nagyon örülök...
A repülőgép leszállásra készült. Vladimir Vladimirovich™ megérkezett Szentpétervárra...

2003. november 28., péntek, 16:26:57 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Kremlben a dolgozószobájában üldögélt, épp akkor fejezte be a szövetségi költségvetés kialakítását. A széles Elnöki Íróasztalon ott feküdt egy nagy sárga színű boríték, hozzávaló cipőfűzővel, valamint egy címeres elnöki papírköteg Vladimir Vladimirovich™ szépírásával teleírva. Vladimir Vladimirovich™ pontot tett az utolsó lapra, felítatta a tintát egy ezüst mackós itatóval, majd elkezdte összefűzni az okmányokat a cipőfűzővel. Vladimir Vladimirovich™ szerette rendben tartani a dolgokat. Vladimir Vladimirovich™ még utoljára elgyönyörködött a szépen kivasalt alapszámvetéseken, a mellékelt távíratokban és mindenféle csatolt bizonylatokon. Oroszország egész költségvetését bveledugta a nagy borítékba, ott volt együtt az összes nyugdíj, a nagymamák, a fekete-tengeri határ, a hadihajók, az új harckocsik, a hazai termelői támogatás és a rekonstruált Szentpétervár, a varázslatos szépségű város a folyótorkolatnál, ahol a jó északiak éldegélnek, és ahol a polgárok döntő többsége kézel horgolt sapkát hord a fején.
- És nincs senki, aki titáni munkámat értékelhetné, - jegyezte meg szomorúan Vladimir Vladimirovich™, miközben felállt és a vastag borítékon átfüzött cipőpertlire egy elegáns csomót kötött.
Vladimir Vladimirovich™ kijött az asztal mögül, kezébe fogta a Műt tartalmazó szépséges borítékot, majd elgondolkozva járkálni kezdett az üres Elnöki Dolgozószobában, megkerülte az Elnöki Zászlót, a nagy tévékészüléket, ügyelve arra, hogy nehogy beleverje fejét a falon függő portréjába. Az elnök mozdulatai egyre lassultak, a Don Berlusconival való találkozás tiszeletére rendelt Elnöki Papucs, amit a legjobb olasz mesterek készítettek dolgos kézimunkával, hangtalanul csusszant a fényes padlón. Vladimir Vladimirovich™ apránként oldalazó lépésekre tért át. Jobbkezével kecsesen, mintha csinos lány lenne, magához ölelte a nagy sárga borítékot, balkezét pedig előrenyújtotta. A Kreml fölött szinte hallatszott a jól legyantázott Fortuna-kerék csikorgásának dallamos hangja. Magas vékonyhangú melódia volt, amit mintha hegedűk játszottak volna. A szívbemarkoló, rég elfeledett dallam betöltötte a Moszkvai Kreml Elnöki Dolgozószobáját, megszólaltatta az összes ott lévő tárgyat...
Az Elnök tangót járt. Arca olyan volt, mint egy érmen domborodó szigorú tekintetű profil. Az Elnök időnként térdet hajtott, majd gyorsan felállt, megpördült és könnyed léptekkel ismét előre suhant. A láthatatlan frakk fecskefarokként szárnyalt a fordulatoknál. Vladimir Vladimirovich™ egy klasszikus provinciális tangót lejtett. Feje felett dörgött a tüzérségi díszsortűz robaja, döbörögve szálltak el a légierő repülőgépei. A hadászati atom-tengeralalattjáró cirkálók oldala a vigyájevói kikötő mólóját súrolta. Az ügyeskedő orosz kupecek senkitől nem zavartatva az olajár-dömpinget fokozták, az elegáns éttermekben a helyi aranyifjúság pedig szeszesitalok fogyasztása mellett szórakozott.
- A díszszemlét én vezénylem! - kiáltotta az Elnök.
Vladimir Vladimirovich™ leoltotta a villanyt, kisurrant a Kremlből és a legrövidebb utat választva elindult a Krasznopresznyenszkaja-rakparton egyenesen az Oroszországi Föderáció Kormányának székházához. A légvédelmi fényszórók sugarai, mint egy körző szárai, sápadt fényükkel ide-oda mozogtak az égen, lejjebb ereszekedve hirtelen mintha levágták volna a nagy épület sarkát, kiragadtak a sötétből egy-egy erkélyt, vagy egy beüvegezett galériát a váratlan fénytől megdermedt szerelmespárral. A sarok mögül előbukkant két apró rendőr, gombaszerű kerek sapkában, kis lánctalpakon ingadozva és dübörögve. Egy lovassági tiszt a nyeregről lehajolva arról kérdezősködött egy késői járokelőnél, hogyan juthat el leghamarabb az Ó-térhez. Az egyik helyen két tüzérüteg állta el Vladimir Vladimirovich™ útját, de sikerült átsurrannia a közöttük lévő résen. Egy másikon rendőrök szögeztek fel gyors mozdulatokkal a kapura egy fekete táblát "Egységes Oroszország" felírattal.
Vladimir Vladimirovich™ sietett. Az argentin tangó szaporította meg lépteit. Nem is figyelve a körülötte lévőkre, Vladimir Vladimirovich™ besurrant a Kormány székházába, majd bekopogott az ismerős ajtón.
- Ki az? - hallatszott a miniszterelnök hangja.
- Távírat! - mondta Vladimir Vladimirovich™ és belekacsintott a sötétségbe.
Az ajtó kinyilt és Vladimir Vladimirovich™ belépett, a nagy sárga borítékkal enyhén súrolva az ajtófélfát.

2003. november 28., péntek, 16:39:37 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ felkereste a miniszterelnököt és elhozta neki az Oroszországi Föderáció költségvetését.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™ a miniszterelnöknek, - lesznek bizonyos kiadásaid.
A miniszterelnök megértően bólíntott.
- Ez itt, - Vladimir Vladimirovich™ csettintett ujjával és a nagy sárga borítékból kivett egy vastag, cipőfűzővel átkötött iratcsomagot, - a küladósság kezelésére.
A miniszterelnök pislogás nélkül nézett az okmányokra.
- Ez itt, - Vladimir Vladimirovich™ ismét csettintett ujjával és egy másik vastag, gondosan átfűzött iratcsomagot vett elő, - a hadiipari komplexumra...
A miniszterelnök hallgatott.
- Ez itt, - Vladimir Vladimirovich™ harmadszor csettintett ujjával és a nagy sárga borítékból előhúzott egy vékony papirfecnit, - a szociális juttatásokra.
A miniszterelnök lassan Vladimir Vladimirovichra™ emelte tekintetét.
- Vegye, testvéró, - mondta hangsúlyosan Vladimir Vladimirovich™, - vigye!

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ megérkezett Szentpétervárra, ahol majd valamiről beszélgetnie kell majd azzal a magyar góréval, aki addig pedálozott a kacelláriáján keresztül, amig ki nem hajtotta az Elnöki meghívást. Vladimir Vladimirovich™ nagyon felkészült erre a beszélgetésre, hiszen egész úton, sőt, még az Elnöki Repülőgép lépcsőjén is, amint könnyed léptekkel lefutott, szorgalmasan mondogatta magában:
- Bélovics, Bélovics..., most már biztos nem tévesztem el, tehát Bélovics és nem Bondovics! Most mát megjegyeztem...
Vladimir Vladimirovich™ fogadására a Pulkovoi repülőtéren megjelent a Kljebanov Iljusa, akit a sok mindenféle flotta és repülős balhékivizsgálás után végre sikerült bedugnia ide az Észak-Nyugati Szövetségi Körzetbe teljhatalmú elnöki képviselőnek, ahol így már nem ronthat túl sokat a renoméján, meg a Matvienko Válja, akit sikerült másodszori nekifutásra megválasztatni pétervári kormányzónak, pedig már az első fordulón is akkora elnöki támogatást kapott, hogy mindenki más elbúsult és telesírta az összes médiját, aztán meg természetesen ott volt a Szergyukov Valera, a leningrádi területi kormányzó, nehogy már kimaradjon a protokollistáról, mert akkor fellázítja a környéket és ez az egész mai kellemes csevej a borospincében netán megzavarodik, elvégre a Kongresszusi Palotába mennek, az meg Sztrelnyában van, az meg ugyebár már nem Szentpétervár, hanem Leningrádi Terület. Így aztán Vladimir Vladimirovich™ gondosan ügyelt arra, hogy a fogadására egybegyűltek számára egyenként és személyesen legyen egy-két jó szava.
- Jónapot, jónapot, Ilja Bélovics, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és erősen megszorította Klebanov kezét, - hát, hogy vagyunk, hogy vagyunk?
- Örülök, hogy ismét találkozunk, Valentyina Bélovna, - mondta Vladimir Vladimirovich™ Matvienkonak, miután kapott egy puszit tőle, - hát mi újság, mi újság?
- Nahát, hogy milyen jól néz ki maga, Valerij Bélovics, - mosolygott Vladimir Vladimirovich™ a leningrádi területi kormányzóra, - ugye rendben mennek a dolgok?
A Vladimir Vladimirovich™ fogadására megjelent helyi előkelőségek tátott szájjal néztek az Elnökre.
Vladimir Vladimirovich™ mosolyogva búcsút intett nekik és beült gépkocsijába, hogy gyorsan a Rákóczi-pincébe hajtasson.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Konsztantyin-palota Rákóczi-pincéjében tokaji borokat degusztált az aktuális magyar góréval és diplomáciai szokás szerint hosszú pohárköszöntőket kellett mondania, amolyan grúz-módra.
- Fígy, test... izé, kedves Pjotr Bélovics, - mondta Vladimir Vladimirovich™ pohárköszöntőjében, - egyrészt, nagyon örülünk annak, hogy Magyarország a közeljövőben belelép abba az EU-ba, másrészt, vannak bizonyos aggodalmaink, hogy a velünk folytatandó kereskedelemmel kapcsolatos EU-korlátozások tirátok is kihatnak majd...
- Öööö, dá nyet, - mondta a magyar aktuális góré, miközben nagyon ügyelt arra, nehogy kilötyögtesse a drága nedűt.
- Hm, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - most akkor dá, vagy nyet?
- Izé, nyet dá, - mondta a magyar aktuális góré, aki nem tudta hirtelen eldönteni, hogy villogtassa nyelvtudását, vagy inkább tegye le a poharát.
- Hm, - mondta Vladimir Vladimirovich™ , - szóval, mindent meg kell tennünk azért, hogy az egész Európára kiterjedő bűvölési..., pardon, bővűlési folyamat ne hasson ki negatívan kétoldalú kapcsolatainkra.
- Öööö, dá, dá, - mondta a magyar aktuális góré immár határozottan, ugyanis mégis inkább letette a poharát és a nyelvtudásának csillogtatásával törődött csak.
- Szóval, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - meg kell nézni, hogy a mieink miben vehetnek részt ott tinálatok.
- Dááá, - mondta egész határozottan a magyar aktuális góré, aki miután megszabadult poharától már nem aggódott a kilötyögtetés miatt, ezért csak arra koncentrált, hogy milyen ízesen ejtheti ki az orosz szavakat.
- Volt szó ugyebár valamikor a MOL-ról, meg a Dunaferről, meg a metróról, - sorolta Vladimir Vladimirovich™, miközben félszemmel az eléje rakott hosszú listára pislantott.
- Öööö, izé, a metróval gond van, - a magyar aktuális góré úgy döntött, hogy inkább nem erőlteti orosztudását, hanem inkább idegenül beszél saját nyelvén, aztán majd ha a tolmácsok valamit nem úgy mondanak, akkor legfeljebb azokra lehet kenni az egészet, - van nálunk, ugyebár, a kormánypárti ellenzék, főleg Budapesten...
- Tudom, tudom, - mondta büszkén Vladimir Vladimirovich™, - ismerem. Az egy ősi római fürdőváros és van sok medencéje, sőt, amfiteátruma is van, ahol oroszlánokkal tépetik szét a keresztényeket és a zsidókat, ha éppen nem verekszenek a gladiátorok proletári közmegelégedésre...
- Öööö, izé, - jött zavarba az aktuális magyar góré, mert úgy érezte, hogy nem egészen pontosan érti a fordítást, - azt hiszem valami félreértés van, az amfiteátrumunk az romokban hever, a cirkuszi előadásokat nálunk másutt tartják...
- Hát ez az, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - romokban van, tehát a mi építőink, miután végeztek a metróval, rendbetehetnék és egyúttal meg is nagyobbíthatnák...
- Izé, - hümmögött az aktuális magyar góré, - a metró, mint mondtam, még vitás...
- Hát minek vitatkoznak ott nálatok annyit, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - nem vitatkozni kell, hanem csinálni. Jó, akkor a metrót egyelőre hagyjuk., de itt ez a másik kérdés, ez igazán egy eurokonform dolog lenne, sőt, világörökségi pénz is járna hozzá, ősi római város és romos az amfiteátruma! Hallatlan! Egyébként csinálhatjuk konzorciumban, mindjárt szólok Don Berlusconinak és Szilvió barátom...
- Nekünk most fontosabbak lennének azok a könyvek, - szólt közbe az aktuális magyar góré.
- Könyvek, könyvek, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - csupa papír. Ez viszont kő! Maradandó! Kolosszális kolosszeumot csinálunk! Világcsodát! Nő majd a turizmus, főleg ha üzemeltetitek is, úgy tudom, gladiátorok, keresztények, meg zsidók bőven vannak nálatok, az oroszlánokat meg, ha akarjátok, helyettesíthetjük medvékkel, abból nálunk akad bőven... Így aztán seregestül tódulnak majd a turisták, a mieink estleg bizonyos vízumkedvezményekkel...
- Öööö, az ötlet nem rossz, - mondta az aktuális magyar góré, - de ehhez majd parlamenti konszenzus kellene, mivelhogy kétharmados törvény... A vízumkedvezmények, na igen, ez is egy eurouniós ügy, de mi, a magunk részéről, majd valamit valamikor.... Ellenben a műkincsek ügye...
- Ahhoz meg nálunk kell Duma-határozat, - válaszolta Vladimir Vladimirovich™, - és csak a választások után, amikor majd kiderül...
- Sok sikert kívánunk hozzá, - mondta az aktuális magyar góré és gyorsan megemelte a poharát.
Vladimir Vladimirovich™ észbekapott, hogy még nem fejezte be pohárköszöntőjét és máris rátért a fontos gazdasági tárgyalásokra, holott azokat a szakértőkre akarta hagyni, hadd kínlódjanak.
- Kedves Pjotr Bond... Bélovics, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - kívánom, hogy érjenek el nagy sikereket, de kapcsolataink maradjanak olyan tiszták, mint ez a tokaji bor, amit még Nagy Pjotr Bélovics is annyira kedvelt, és ne hanyagoljuk, hanem fejlesszük és korszerűsítsük, a régi hagyományok és történeti emlékek ápolása mellett, ellenben a mai kor és a jövő követelményeit szem előtt tartva...
Az államférfiak koccintottak. A titkárok szorgalmasan jegyeztek. A tolmácsok megtörölték izzadó homlokukat és úgy döntötekk, hogy isznak sok Egy Pofa Söröt, ha különösebb baj nélkül megússzák ezt ez egészet, elvégre a római fürdővárosi amfiteátrum újjáépítésének kérdését valószínüleg a felek egyelőre nem hozzák nyilvánosságra, ezért mindenki, aki csak megemlíteni merészeli, biztos lehet benne, hogy megvalósulás esetén elsőként vetik az oroszlánmedvék elé.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a sztrelnyai Kongresszusi Palotában, miután a díszkajával és a sok odasereglett léhűtővel végeztek, félrevonult egy kis bizalmas beszélgetésre MP-vel, a magyar kormányfővel. A két államférfi leült egy zászlókkal díszített kis tárgyaló sarkába, egy kisasztal mellé, mindkettő kihúzta magát és megigazította nyakkendőjét, hogy a róluk készült protokolfotón mutassanak, aztán a fotóst gyorsan kirúgták az ajtókat belakatolták és immár semmi sem zavarhatta őket konfidenciális problémáik megoldásában. Négyszemközti beszélgetés elé néztek. Ez sajtóközleményben is így fog majd bekerülni, mert azt senkinek sem kell tudnia, hogy a jelenlévő tolmácsok szemét bekötözték, a fülüket és szájukat csak azélrt hagyták szabadon, mert anélkül nem tudtak volna dolgozni, de azt szigorúan a lelkükre kötötték, hogy ha később szabadon járatják a szájukat, akkor biztosra vehetik, hogy szemüket majd kinyomják, fülükbe forró ólmot öntenek, nyelvüket pedig tüzes fogóval kitépik. Így aztán - a majdani sajtóközleménynek tökéletesen megfelelően - a beszélgetés valóban négyszemközti maradhatott.
- Fígy, testvéró, - kezdte a bizalmas beszélgetést Vladimir Vladimirovich™ , - Pjotr... izé, Bélovics...
- Igen, Vladimir Vladimirovich™, - válaszolta Pjotr Bélovics, - figyelek.
- Ott kinn megmondtam azoknak, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - hogy a kereskedelmi forgalom növekszik, de nagyon, meg hogy megértéssel viszonyulunk ahhoz, hogy fejleszteni akarjátok a gazdasági kapcsolatokat az egyes régiókkal, továbbá visszaszerezni a piacunkat a hagyományosan magyar termékek számára...
- Igen, Vladimir Vladimirovich™, - mondta Pjotr Bélovics, - vissza az egészet, ezt akarjuk...
- Na igen, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, - aztán egyszerűsítjük valahogy a vízumrendszert...
- Egyszerűsítjük, - mondta Pjotr Bélovics, - tök egyszerű lesz az egész...
- Persze csak a polgárok egyes kategóriáinál, - fűzte hozzá Vladimir Vladimirovich™.
- Így van, Vladimir Vladimirovich™, - bólíntott egyetértően Pjotr Bélovics, - az egyszerű polgári kategóriáknál, ez nekünk fontos, a bonyolultabb polgári kategóriák meg ne egyszerűsödjenek, azok csak izzadjanak, amig kibonyolódnak abból a bonyolult vízumrenszerből...
- Jó, jó, ez szép, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ezt azok odakinn is hallották, tehát most törhetik a fejüket, amig kibonyolódnak az egyszerűsítésből... Nekem viszont áruld már el, ha már így négyszemközt vagyunk...
A tolmácsok gyorsan szorosabbrá húzták a szemüket takaró kendőt.
- Igen, Vladimir Vladimirovich™, - bólíntott Pjotr Bélovics, - figyelek.
- Szóval, azt mondd meg, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - hogy valójában minek akartál annyira jönni?
- Öööö, - húzta az időt Pjotr Bélovics.
- Eeeee, - fordította a szinkrontolmács, és a kendő alatt még a szemét is behunyta.
- Mondjad csak, mondjad, - bíztatta Pjotr Bélovicsot Vladimir Vladimirovich™, - négyszemközt vagyunk elvégre.
A tolmácsok a fejüket is behúzták a zakójuk alá.
- Hoztam, ugyebár, - mondta halkan Pjotr Bélovics, - a múltkor azt a kollekciót...
- Igen, tudom, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - harmincezer, vagy háromszázezer liter, persze oxigén nélkül, mert azt kivonták már...
- Nem egészen így van, - helyesbített Pjotr Bélovics, - nem literben számoltuk, hanem üvegben...
- Jó, jó, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - akkor mennyi is volt, hétszáz vagy hétezer?
- Igen, valahogy úgy, - mondta Pjotr Bélovics, - nem is a mennyiség az érdekes, mert egy régi hagyomány felújítása...
- Na igen, - bólíntott megértően Vladimir Vladimirovich™, - hagyomány az fontos, de a mai viszonyok között...
- Pont erről van szó, - mondta Pjotr Bélovics, - a mai viszonyok...
- Jól van, de bökd már ki, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mi a gond?
- A vámosok nem nyomták rá a pecsétet és a dátumot is elírták, - mondta ki gyorsan egyszuszra a lelkét nyugtalanító nagy problémáját Pjotr Bélovics, - aztán ha most odahaza ezt az ellenzék kiszasszerolja, akkor majd interpretálnak és rámszabadítják az ügyészséget...
- Mondjad csak, mondjad csak, - élénkült fel Vladimir Vladimirovich™, mert az ügyészségi akciókról előszeretettel érdeklődött mindig.
- Szóval, pecsét és dátum nélkül, - mondta Pjotr Bélovics, - majd azt fogják mondani, hogy én egy szeszcsempész vagyok.
- Nahát! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Mekkora ötlet! Pardon, azt akartam kérdezni, hogy akkor most mit tehetek?
- Talán odaszólhatnál ezeknek, hogy ne vacakoljanak már annyit azokkal a papírokkal, - mondta Pjotr Bélovics.
- Nálunk a vám és pénzügyőrség egy önálló szervezet, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ha én elnökként csak úgy odaszólok, akkor minden média azzal lesz tele, hogy már megint nyomást gyakorol a Kreml és el akarja sumákolni a gyanús csempészügyleteket...
- Dehát, én ezt nektek hoztam ajándékba! - kiáltott fel Pjotr Bélovics, - Direkt a jubileumi ünnepségekre, meg azért, hogy egy régi hagyományt feleleveníthessünk, hiszen Nagy Péter óta...
- Igen, igen, - bólogatott egyetértően Vladimir Vladimirovich™, - ezt én meg is köszöntem, nyilvánosan, az összes médiákok közreadták... Csakhogy ezekkel a vámosokkal... Bürokraták! Továbbá korrupt dögök is, szintén vállapos farakasemberek, csak még a Grizlov nem jutott el hozzájuk, egyelőre még csak a rendőröknél és a bankároknál tart...
- Most akkor mit csináljak? - fakadt ki Pjotr Bélovics, - Én csak jót akartam mindenkinek...
- Na igen, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - nálunk is mindenki ezt mondja, aztán meg jön a Grizlov és bekeríti a vállapos farkasfalkákat, meg begyűjti a bankárokat a főügyészség számára... Őt pedig, ha megindul, senki sem állíthatja meg, mert ő a Term...
Vladimir Vladimirovich™ gyorsan köhögni kezdett, mert minden óvatossága ellenére majdnem kifecsegett egy fontos államtitkot ennek a külföldinek.
- Mégis lenni kéne valami megoldásnak, - mondta Pjotr Bélovics, - ha nálunk ezt megtudják, akkor aztán meg nem állok, voltam én már ügynök, voltam én már pénzmosós bankár, most legyek szeszcsempész is?!
- Nyugi, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - csak ne izgasd fel magad. Miért tudná ezt meg akárki is? Nálunk nem fognak fecsegni, itt is csak négyszemközt beszélünk róla...
A tolmácsok úgy összementek, hogy már csak a nadrágjuk sliccén keresztül suttogtak kifelé szinkron közben.
- De hát már most is mindenki tud arról a kollekcióról, - mondta teljesen elkeseredve Pjotr Bélovics, - tele volt a világsajtó ezzel a Rákóczi-pincével, meg azzal, hogy én hoztam hozzá a tokaji borokat...
- Sajtó, média, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - firkászok meg hangászok... Keverik az eseményeket, keverik a számokat... Majd letagadjuk, meg megcáfoljuk...
- De ha elkezdenek vizsgálódni? - kérdezte Pjotr Bélovics.
- Csak vizsgálódjanak, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - úgy sem találnak semmit... majd elintézzük... Hány litert is mondtál? Harminc vagy háromszázezer? A mi profi specialistáinknak ez nem egy ügy... Elintézzük!
Pjotr Bélovics arra gondolt, hogy mégiscsak egyszerűbb lett volna, ha ad egy-két üveg vodkát annak a vámosnak, elvégre tudott is volna egy magyar vodkagyárat, ahonnan beszerezhette volna.
Vladimir Vladimirovich™ arra gondolt, hogy most ismét megtudott valamit, ami valamikor még jól jöhet.
- Egyébként, mondd csak el, hogyan is volt azzal a kágébé bekerítéssel és átveréssel? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, majd hozzáfúzte, - ha már így négyszemközt vagyunk...

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a hivatalos látogatás befejeztével saját kocsiján vitte ki a pulkovói repülőtérre magyar vendégét, útközben Jelcin és Brezsnyev vicceket mesélt neki, amiken mindketten sokat nevettek. Pjotr Bélovics egyszercsak megjegyezte, hogy valahogy Vladimir Vladimirovichról™ nincs olyan sok vicc, mint nagy elődeiről.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™ szomorúan sóhajtva, - ne is emlegesd, komoly az élet mostanában, nem olyan vicces világ járja manapság...
- Dá, dá, - helyeselt Pjotr Bélovics, - nem egyszerű az élet...
A reptéren Vladimir Vladimirovich™ búcsúképpen férfiasan megszorította vendége kezét és még akart volna neki mondani valami bíztatót útravalóul, amikor hirtelen megcsörrent zsebében az aranysasos kormányzati mobilja.
- Fígy, Vla... testvéró, - szólalt meg a telefonban az Adminisztráció Vezetőjének izgatott hangja, - a Vladimir Vladimirovich™ Tudományos Kutatóintézet magyarindex-figyelő részlege most jelentette, hogy a bizalmas tárgyalásaitok már fenn vannak az interneten...
- Hogy a fene..., - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™, - és mit csináltatok?
- Természetesen azonnal intézkedtünk, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - a szokásos procedura...
- Jó, - mondta Vladimir Vladimirovich™, majd eltette a mobilt és a mellette álló Pjotr Bélovicsra nézett.
Pjotr Bélovics még mindig mosolygott.
- Egy kis gond van, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - de nem is nálunk, hanem nálatok...
- Stó takoje? Kutykurutty? - kérdezte ijedten Pjotr Bélovics.
- Eto brekeke, - mondta automatikusan a titkos jelszóra adandó választ Vladimir Vladimirovich™, amit még valamikor nagyon régen bemagolt. Aztán egy pillanatig elmerengett azon, hogy még mindig milyen gyorsak a reflexei, azután pedig folytatta mondókáját, - van ott nálatok abban a római fürdővárosi medencében valami internetes PoliDili, ahol mindenféle marhaságokat firkálnak rólam, méghozzá viccnek álcázva a legsúlyosabb dolgokat.
- Nálunk? - csodálkozott Pjotr Bélovics, - Pesten?
- Igen, arrafelé, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - szóval most jelentették nekem, hogy a bizalmas beszélgetésünk valamennyi részletét már le is közölték.
- Micsoda?! - sápadt el Pjotr Bélovics. - Már leközölték? Hiszen nem is adtunk ki semmiféle közleményt!
- Na, én csak úgy szóltam, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mindenesetre. Mi itt nálunk már intézkedtünk is, mindenesetre.
- Mit intézkedtek mindenesetre? - hökkent meg Pjotr Bélovics.
- Á, csak a szokásos profilaktika, - vetette oda Vladimir Vladimirovich™, - a tolmácsokat olajba főztük... Nálatok sem árt, az időnkénti ritkítás kifejezetten jó eredményeket hoz, ezt a receptet már Rettegett Iván, de maga Nagy Péter is jól ismerte...
- Pardon, - mondta Pjotr Bélovics, - de milyen tolmácsokat főztek olajba? A bizalmas beszélgetésen csak ketten voltunk, én jól tudok oroszul, nem is kellett nekem tolmács...
- Igen? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Nahát! Erre nem is gondoltam. Pedig még annak idején, amikor a speciális iskolában a németet tanultam, már akkor belénk verték, hogy "A jó tolmács az, aki nincs is!" Ezt minden profi egy életre megtanulja, márpedig mi mindig profikkal dolgozunk. Így aztán mindenki hozzászokott, hogy ezek úgy vannak, hogy nincsenek is... Időnként persze rásegítünk, hogy tényleg úgy legyen...
- De tényleg nem volt ott tolmács, Vladimir Vladimirovich™, - bizonygatta Pjotr Bélovics, - csak mi voltunk ketten, négyszemközt...
- Igazából négyszemközt voltunk? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Nem is vettem észre, de ha ezeket a tolmácsokat nem vettem észre, akkor az is természetes... Most akkor hogy van ez?
- És mégis olajba főzték őket? - kérdezte elhűlten Pjotr Bélovics.
- Igen, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, - ez, ahogy mondtam, a szokásos procedura ilyenkor... Eredményes szokott lenni. Na mindegy, majd még utánanézek, addig is jó utat!
- Jó utat, - ismételte automatikusan Pjotr Bélovics és arra gondolt, hogy mégsem ismeri annyira ezeket az orosz dolgokat, mint ahogy mindig hitte. Később viszont eszébe jutott, hogy ha nem voltak tolmácsok, akkor hogyan szivároghatott ki a bizalmas beszélgetésük tartalma. Ettől teljesen elment a kedve.
Vladimir Vladimirovich™ pedig ezalatt a repülőtérről a városba kocsikázott és közben azon morfondirozott, hogy akkor most voltak tolmácsok, akik nincsenek is, vagy nem voltak, de akkor nincsenek is, de aztán csak legyintett és magasztosabb dolgokon kezdte törni a fejét, elvégre miért is foglalkozna ő mindenféle fogyóáruval.
Pétervárra a Finnugor-öböl felől ráereszkedett a nagy köd.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ elment a szentpétervári Sport és Hangverseny Komplexumba, ahol éppen judo-versenyt rendeztek az Elnöki Kupáért. Vladimir Vladimirovich™ minden különösebb feltűnés nélkül besurrant, a 2700 néző úgyis az átdobásokkal volt elfoglalva, aztán leült a második sorban számára fenntartott helyre és maga is izgatottan figyelte a küzdelmet, ahogy az egy fekete öveshez illik, pláne, ha ezt minden adandó alkalommal meg is említi. Vladimir Vladimirovich™ éppen egy régi ismerősével, a Rahlin Anatolijjal váltott pár szót, aki valamikor őneki is az első edzője volt, de ekkor hirtelen zsebében megszólalt az aranysasos kormányzati modulja. Vladimir Vladimirovich™ elnézést kért és kissé bosszúsan bekapcsolta a telefont.
- Fígy, Vla... testvéró, - hallatszott a mobilban az Adminisztráció Vezetőjének hangja.
- Mondtam már, hogy ne zavarjatok! - sziszegte bele mérgelődve Vladimir Vladimirovich™ a telefonba. - Legalább egy kis időt adjatok nekem, amikor nem jöttök mindenféle marhasággal. Nem tudod talán, hogy a kedvenc sportveresenyemen vagyok?
- Elnézést, pardon, - szabadkozott az Adminisztráció Vezetője, - de épp emiatt telefonálok.
- Mondjad, ne kímélj, de gyorsan, - mondta halkan Vladimir Vladimirovich™, - mi van már megint?
- Az a helyzet, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - hogy sehol sem találjuk az Elnöki Kupát....
- Micsodaaa?! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™, de aztán gyorsan erőt vett magán és ismét suttogóra fogta. - Hová lett? Csak nem ellopta valaki? Most akkor mit adnak itt át a győztesnek?
- Nem tudjuk hová lett, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - tegnap még megvolt, legalábbis mielőtt kivitted azt a Dzsémsz Bondot a reptérre...
- Pjotr Bélovics, Bélovics! Nem Bondovics, hanem Bélovics! - sziszegte bele a mobilba Vladimir Vladimirovich™, - Én megtanultam, te meg elfelejtetted?! Nem együtt gyakoroltuk?
- Elnézést, pardon, - szabadkozott az Adminisztráció Vezetője, - csak már nem tudom, hogy hol a fejem.. Az egész Konstantin-kastélyt tűvé tettük, a padlástól a Rákóczi-pincéig...
- És? - kérdezte türelmetlenül Vladimir Vladimirovich™, miközben félszemmel épp egy nagyon jól sikerült átdobást nézett.
- Sehol sincs, - mondta szomorúan az Adminisztráció Vezetője, - a tokaji megvan, a kupa nincs meg...
- Csináljatok azonnal sürgősen tüstént-rögvest valamit, - suttogta a mobilba Vladimir Vladimirovich™.
- Már szereztünk is egy másikat, - jelentette az Adminisztráció Vezetője, majd hozzátette, - szép nagyot...
- Mi az, hogy szép nagyot? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Húsz literest, - felelte az Adminisztráció Vezetője.
- Miért? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Hát tegnap te magad mondtad, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - hogy sürgősen meg kell szabadulnunk a tokajiktól, valami vámcédulák miatt... Mi meg úgy gondoltuk, hogy akkor ezzel az Elnöki Kupával, ha szorgalmasan teletöltjük, akkor gyorsabban ürül... A díjkiosztásra minden ott lesz...
- Idióták! - sziszegte bele a mobilba Vladimir Vladimirovich™ és kikapcsolta a telefont.
A szőnyegen épp akkor dobtak át megint egy judo-bajnokot, pedig szintén fekete övet viselt.