Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kormány tagjaival tanácskozott az ország társadalmi és gazdasági helyzetéről és már épp meg akarta köszönni az eddigi parlamenti képviselőknek a végzett munkát, amikor egyszercsak éktelenül csörögni kezdett a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felvette, egy darabig hallgatta, majd azt mondta:
- Nem..., nem is tudok róla..., nem is tudtam róla..., nem..., még nem néztem.
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és folytatta megkezdett mondókáját, majd aziránt érdeklődött, hogy a sarkkörön túl élő nyugdíjasok megkapnak-e mindent, amikor ismét csörögni kezdett a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felvette, egy darabig hallgatta, majd azt mondta:
- Nem is tudtam róla..., igazán, csak az előbb hallottam..., tényleg nem én voltam... megnézem, egészen biztosan megnézem..., utánanézünk...
Vladimir Vladimirovich™ kifejtette az egybegyűlteknek az államhatalom és a helyi önkormányzatok szervezeti struktúrájának és együttműködésének alapelveit, de ekkor csörögni kezdett a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felvette, belehallgatott, majd azt mondta:
- No..., áj dont nou..., szorri... ofkóz... ofkóz.... jesz...
Vladimir Vladimirovich™ ezután arról érdeklődött, hogy mi újság az orosz-azerbajdzsáni kereskedelmi-gazdasági együttműködés terén és figyelmesen hallgatta az egséges gazdasági régió perspektíváiról szóló jelentés, amikor csörögni kezdett a telefon. Vladimir Vladimirovich™ idegesen felvette, belehallgatott, majd azt mondta:
- Nájn... ih váresz niht... niht ih... nájn...
Vladimir Vladimirovich™ épp arra szeretett volna választ kapni, hogy mennyire készítették elő a jogszabályi hátteret a regionális gazdasági együttműködés rendszerének továbbfejlesztését illetően, amikor csörögni kezdett a telefon. Vladimir Vladimirovich™ mérgesen fölkapta a kagylót és beleordított:
- Hányszor mondjam?! Nem én voltam, nem az én utasításomra, nem tudok semmit, nem láttam ma még...
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a kagylóban az Adminisztráció Vezetőjének remegő hangja, csak én szerettem volna jelenteni neked...
- Mit?! Mit?! - kiabált Vladimir Vladimirovich™, - Hogy reggel óta nem müx a vladimir.vladimirovich.ru oldal? Hogy emiatt az egész világ engem gyanusít? Hogy állandóan idecsörögnek és rajtam hiányolják kedvenc oldalukat?
- Én csak azt akartam jelenteni, - mondta ijedten az Adminisztráció Vezetője, - hogy már működik, csak az utolsó néhány nap tűnt el...
- Na, hál'istennek, - sóhajtott fel Vladimir Vladimirovich™, - és hová tűntek az utolsó oldalak?
- Nem tudjuk még, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - de hamarosan tudni fogjuk... sőt, máris tudjuk...
- Honnan tudjátok? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Természetesen abból a római fürdővárosi PoliDiliből, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - rögtön azt néztük, hogy náluk mit tudnak a dologról... Ezek olyanok, ezek mindig mindent tudnak... Gyanusítottjuk is van már...
- Kicsoda? - kérdezte halkan Vladimir Vladimirovich™.
- A Lajos bácsi, - mondta az Adminisztráció Vezetője - meg a zindex egyesült kommunistái a nőtanácsukkal karöltve...
- Micsodaaa?! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Ez egy kommunista szabotázsakció? A Zjuganovékkal összeesküdtek ellenem?!
- Nem, - mondta az Adminisztráció Vezetője, -szerencsére nem....
- Akkor meg mi volt ez a leállás? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Nem utalták ki elég gyorsan a pártjuk reprezentációs alapjából a Sört annak a részegesnek, az meg ettől rádőlt a klaviaturájára, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - az impulzus pedig végigszáguldott a világhálón és lebénította a miénknek is az oldalát...
- Felháborító! - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Ez mégegyszer ne forduljon elő! Erre legyen gondotokm ez legyen az első számú feladat....
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót, lélegzetetet vett és ránézett a kormány tagjaira, akik szájtátva bámulták az Elnököt.
A kormány ezek után a nyugdíj- és egészségügyi biztosítás új rendszerének bevezetésével kapcsolatos tapasztalatokat vizsgálta meg.

2003. december 1., hétfo, 18:42:12 (moszkvai ido szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és régi hordozható adó-vevojét próbálta lehangolni. A kopott készülék sípolt, lámpái pislogtak, néha szikrák repültek szanaszét, de a Maximum-slágerrádión kívül semmi más nem jött be. Vladimir Vladimirovich™ teljesen elkeseredett, de azért nem hagyta abba és tovább kisérletezett. Nagyon le akarta már adni a retjeltávíratot a diverzánsoknak, akik épp arra készültek, hogy olajvezetéket robbantsanak Grúziában.
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ dolgozószobájának magas szárnyasajtaja lassan kinyilt és azon keresztül besurrant az Adminisztráció Vezetője, majd gyors léptekkel Vladimir Vladimirovich™-hoz lépett, illedelmesen meghajtotta fejét és halkan azt mondta:
- Grizlov megy a folyosón.
Vladimir Vladimirovich™ csodálkozva felnézett az Adminisztrációjának a Vezetőjére.
- Melyik folyosón? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- A mi folyosónkon, - felelte az Adminisztráció Vezetője.
- És hová megy? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™.
- Nem tudom, - ismerte be őszíntén az Adminisztráció Vezetője. - Grizlov a mi folyosónkon megy.
Vladimir Vladimirovich™ mereven nézte az Adminisztráció Vezetőjét. Úgy tűnt, mintha ez a jelenet már valahonnan ismerős volna neki.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™, a Duma-választási kampány finisében, még mielőtt bevezették volna az általános kampánykusst, az NTV tévén nézte az "Egységes Oroszország" pártjának nagygyűlését. Minden a legnagyszerűbbnek látszott, jó nagy közönség nagygyűlt össze, elvégre az "Elnök Pártjának" rendezvényéről volt szó, habár Vladimir Vladimirovich™ ezt mindig szerényen visszautasította. Időnként dübörgő taps zúgott fel, időnként megszólaltak a fanfárok, amiknek hangjára jókiállású derék legények meglengették a trikolort. A díszbeszédet maga Borisz Grizlov Főtanácselnök, másodállásban BelügyMiniszter, tartotta, aki higgadt, nyugodt, monoton hangján az elért eredményeket méltatta. Beszédét időnként lelkes ováció szakította meg, majd megszólaltak a kürtök és a feszes kiállású legények meglengették a háromszínű zászlókat.
"Ügyes", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "nagyon ügyes... Az egység méltó kifejezése... Egységes Oroszország kell, mert egység nélkül semmire sem jutunk... Jól beszél ez az Android, közérthetően... Majd meg kell jutalmazni a programozókat..."
Borisz Grizlov Főtanácselnök, másodállásban BelügyMiniszter, nyugodt, higgadt, monoton hangján a szebb jövőről beszélt..., taps..., fúvósok... derék legények..., zászlólobogtatás...
"Látványosan megcsinálták", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "jót tett ennek az NTV-nek, hogy rendet csináltunk náluk... Majd a rendezőnek és a szerkesztőknek is kéne adni valami díjat..."
Borisz Grizlov Főtanácselnök, másodállásban BelügyMiniszter, nyugodt, higgadt, monoton hangján a korrupció elleni harc eredményeiről beszélt... taps..., rezesbanda... feszesen álló ifjak... lobogó zászlók...
"Remélhetőleg a farkasember-falkákat most nem fogja emlegetni", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "jó, ezt törölték, úgy látszik... A rendszergazdáknak is kéne adni valamit..., esetleg névre szóló szálfegyvert? Á, az nem jó nekik, még összevagdossák magukat... Na, majd kitalálunk valamit... kapnak esetleg egy aranyozott Linux-CD-t...."
Borisz Grizlov Főtanácselnök, másodállásban BelügyMiniszter, nyugodt, higgadt, monoton hangján arról beszélt, hogy az Egységes Oroszországnak egységesen kell támogatnia Vladimir Vladimirovich™-ot és egységesen jelölni orosz elnöknek... dübörgő taps... trombiták... zászlólengetés... igazodás, takarás, tisztelgés...
"Ejnye no", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "ezt most nem kellett volna... Mégsem adok semmit a rendszergazdáknak, összekeverik a programokat...."
Borisz Grizlov Főtanácselnök, másodállásban BelügyMiniszter, nyugodt, higgadt, monoton hangján tovább beszélt.... a tévé kamerája pedig közelről mutatta az elnökségi asztalnál mereven ülő Borisz Grizlov Főtanácselnököt, másodállásban BelügyMinisztert, amint figyelmesen hallgatja Borisz Grizlov Főtanácselnök, másodállásban BelügyMiniszter beszédét...

Vladimir Vladimirovich™ kimeresztett szemmmel bámulta a tévé képernyőjét, majd lassú mozdulattal a telefonja felé nyúlt...

2003. december 2., kedd, 16:27:02 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovichot™ felhívta a Honvédelmi Miniszter.
- Fígy, testvéró, - mondta a Miniszter, - azt mondják, hogy te voltál kém.
- Volt valami olyasmi, - mondta elégedetten Vladimir Vladimirovich™, - miért, mi van?
- Van itt egy kis problémánk, - mondta a Miniszter, - a felderító főcsoportfőnökségen addig törték a fejüket, mig teljesen összetörték. Tán segíthetnél, nem?
- Na, jól van, segítek, - válaszolt Vladimir Vladimirovich™, - ugyan miért ne segítsek..., hisz egy csónakban evezünk...
- Kaptunk egy közleményt Rumsfeld amerikai védelmi minisztertől, - kezdte mesélni a hadügyér Ivanov, - sehogy sem értjük...
- Olvasd, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - majd föltörjük, ahogy a diót szokás...
- Olvasom, - mondta a Honvédelmi Miniszter. - Engem mindig érdekelnek az olyan hírek, amelyek olyan dolgokról szólnak, amik nem történtek meg, mert, mint tudjuk, vannak ismert ismeretek, olyan dolgok, amelyekről tudjuk, hogy ismerjük őket. Azt is tudjuk, hogy vannak ismeretlen ismeretek, vagyis tudjuk azt, hogy vannak dolgok, amelyeket nem ismerünk. Azonban vannak ismeretlen ismeretlenek is - az olyan dolgok, amelykről nem tudjuk, hogy nem ismerjük őket.
A Honvédelmi Miniszter elhallgatott.
- Fígy, testvéró, - szólt Vladimir Vladimirovich™ pár perces szünet után, - te az előbb mondtál valamitl?

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ arra készült, hogy résztvegyen az európai gyáriparosok kerekasztal-tanácskozásának és az eurounió-oroszországi gyáriparosok kerekasztal-tanácskozásának közös ülésén, nézegette a beszédtervezetet, amit számára előkészítettek, gyakorolta a nehezebb szakkifejezéseket, amiket majd egyszuszra kell elmondania, közben magában káromkodott, hogy melyik hülye talál ki mindig ilyeneket, amiktől az embernek kitörik a nyelve. Természetesen Vladimir Vladimirovich™ jól tudta azt, hogy egy-egy ilyen konferencián adnia kell magára, nehogy kinézzék maguk közül a nagyfejüek, és a beszédnek mindig tartalmaznia kell a cikornyás, duplán-triplán csavart, szóvirágokkal ékesített és technikus terminusokkal telitüzdelt mondatokat, amik "minél érthetetlenebbek, annál tyugyományoschabbak", de időnként azért mégis mérgelődött, főleg mikor háromszor kellett nekifutnia egy-egy ilyennek. Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ nagy és széles íróasztalának sarkán álló Elnöki Telekommunikációs Pulton villogni kezdett az Adminisztráció Vezetőjének hívását jelző kislámpa. Vladimir Vladimirovich™ felvette a telefont.
- Fígy, testvéró, - hallatszott az Adminisztráció Vezetőjének hangja.
- Nagyon jó, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - végre begyakoroltad rendesen, ennek örülök. Érezd magad megdicsérve.
- Köszönöm, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - igyekszem, igyekszem.
- Mi a helyzet, - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, - mindent előkészítettetek?
- Mindent, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - szinte mindent...
- Mi az, hogy szinte?! - vonta össze szemöldökét Vladimir Vladimirovich™, - Most akkor kész van minden, vagy mégsincs kész?
- Egy apró kérdés maradt csupán, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - amin itt vitatkoznak a szakértők.
- Mi a fenét vitatkoznak még mindig, amikor lassan már kezdeni kéne, - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Az a helyzet, hogy ugyebár van egyszer ez az európai ipari kerekasztal, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - meg aztán van ezeknek az eurouniósoknak meg a miénknek a kerekasztala...
- Na és? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™
- Most akkor mit csináljunk? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője, - Két kerekasztalt tegyünk be? Egymás mellé? Vagy külön-külön?
- Nem értem, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - tulajdonképen mi a gondotok?
- Adva van két kerekasztal, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - ha egymás mellé toljuk őket, akkor az olyan, mintha nagy nyolcas lenne, vagy esetleg végtelen, vagy akár egy végtelenített nyolcas jön ki...
- Mi az, hogy végtelen nyolcas? - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™. - Nem értem...
- Ha nyolcasnak nézik, akkor majd azt mondják, hogy nekünk nyolc, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - ha meg végtelennek, akkor majd azt mondják, hogy a végtelenségig húzzák a belépést a világkereskedelembe....
- Megbolondultatok? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Itt most pontosan arról van szó, hogy ez a két kerekasztal egy, és semmiféle duplázás, semmiféle kettősség, semmiféle ilyen izé... (Vladimir Vladimirovich™ belenézett a jegyzeteibe)... ilyen double standard nyavalya a marketingben meg a kommerszben..., mert (Vladimir Vladimirovich™ ismét belenézett a jegyzeteibe) jogharmonizálni kell... meg a közös projekteknek olyan izéjük... (Vladimir Vladimirovich™ ismét belenézett a jegyzeteibe) konstruktiv lobbizmusuk legyen... meg aztán regionális integrációs folyamat és integrációs euroázsiai híd is kell... egyszóval, ez a két kerekasztal egy és kész, érthető?
- Nem egészen..., - bizonytalankodott az Adminisztráció Vezetője.
"Nem érti", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "akkor jó, akkor ez kellőképp tudományosan hangzik".
- Nem érted? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, - A két kerekasztal egy!
- Akkor az egészet toljuk egybe? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője, - Nekem nyolc...
- Egy kerekasztalt rakjatok be! Világos? - kérdezte szigorúan Vladimir Vladimirovich™. - Egy szép nagy kerek asztalt, ami olyan.... olyan..., szóval, mint egy kör, egy karika... nem nyolcas, nem végtelen, hanem egy nagy nulla!
- Értem, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - a két kerekasztalból csinálunk egy kerekasztalt...
- Úgy van, - sóhajtott fel Vladimir Vladimirovich™, - ez egy közös ülés lesz...
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és tovább gyakorolta beszédét.
"Az európai üzleti világ részéről a pragmatikus megközelítésre, az európai integráció normális munkafeltételeinek megteremtésében való érdekeltségre számítunk... Abszolút meggyőződésem, hogy ez mind nekünk, mind önöknek is az érdeke. Köszönöm figyelmüket." - olvasta a beszéd végét Vladimir Vladimirovich™, majd ismét felsóhajtott.
"Idióták", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "Asztalokat tologatnak, aktákat tologatnak, mindenféle marhaságokat kitalálnak, aztán vitatkoznak, meg egyeztetnek, aztán az egész kezdődik előlről... A végtelenített nekem nyolcas, ami tulajdonképpen egy nagy nulla..."

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a reggeli hírösszefoglalót olvasgatta.
- Az Orosz Biográfiai Intézet által alapított, "Az év embere - 2003" díjat - "állami és politikai tevékenység" kategóriában - Borisz Grizlov belügyminiszternek adományozták, - olvasta Vladimir Vladimirovich™.
"Nocsak", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "ez már döfi! Mégiscsak meg kell dicsérnem azokat a programozókat és rendszergazdákat..."
- A Megmentő Krisztus Székesegyházban történt ünnepségen, "Az év embere - 2003" díjat - "a törvényesség és jogrend erősítése" kategóriában - Vlagyimir Usztyinov főügyész vehette át, - olvasta Vladimir Vladimirovich™.
"Ez igen", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "ha ezek ketten beindulnak, akkor sem farkasember-falkák, sem mindenféle oligarchák itt nálunk labdába sem rúgnak... Lesz itten rendesen törvényesség, meg jogrend, meg közrend..., egyszóval rendben lesz minden végre..."
- "A rendteremtés és az ország újjászületése csak a lélek felemelésén keresztül lehetséges. A lélek felemelése pedig csak Isten szolgálatában történhet", - mondta a főügyész az ünnepélyes díjátadáson, - olvasta Vladimir Vladimirovich™.
"Hm", - szerénykedett Vladimir Vladimirovich™ - "ennyire azért nem kéne, ennyire azért mégse..."
- Kiemelkedő felvilágosító tevékenységéért a nemzeti díjat II. Alekszij, moszkvai és minden oroszok pátriárkája kapta, - olvasta Vladimir Vladimirovich™.
"Nagyon helyes", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "a pátriárka valóban sokat tesz, és tényleg az Istent szolgálja.."
Vladimir Vladimirovich™ tovább olvasta a hosszú névsort, végignézte az összes kategóriájú "Év embereket", az egész orosz elitet, de valahogy mégis maradt valami hiányérzete.
"Na és én?" - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "Engem már nem is vesznek észre? Énvelem már a kutya sem törődik?"
Ekkor Vladimir Vladimirovich™ asztalán csörögni kezdett a telefon, Vladimir Vladimirovich™ felvette a kagylót.
- Fígy, testvéró, - hallatszott az Adminisztráció Vezetőjének örömteljes hangja, - Párizsban volt egy cukrász-világverseny, a "Csokoládé Szalon". A legnagyobb sikert egy orosz cukrászművész érte el - Putyin csokoládét készített ősi kínai technológia alapján, ez egy 34*48 centiméteres portré, teljesen élethű...
- Elolvadok, - jegyezte meg epésen Vladimir Vladimirovich™.
- Nem, nem, - mondta gyorsan az Adminisztráció Vezetője, - ha 17 fokon tartják, akkor akár 25 évig is megmarad... Igaz, hogy ízét már egy év után elveszti, sajnos...
Vladimir Vladimirovich™ szomorúan letette a kagylót. Ennyit azért nem akart elnökösködni.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ épp elindult az egybeácsolt két kerekasztalos konferenciára, hogy majd ott jól felháborodjon az Oroszországgal szemben alkalmazott kettősmércén, ami miatt nem tudnak belépni a világkereskedelmi szervezetbe, amikor a Kreml kapujánál fekete kalapos és fekete köpenyes férfiak csoportja vette körül.
- Fígy, testvéró, - mondták a fekete kalaposok, - észveszejtően csökken a népességünk, 89-ben még 540 ezren voltunk, most meg már csak 230 ezren...
- Elnézést, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - de nem értem...
- Hogy-hogy nem érted, - mondták a fekete kalaposok, - neked, mint Elnöknek mindezt nagyon jól kell értened...
- Engem önök összetévesztenek valakivel, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - nem én vagyok az Elnök...
- Hogy-hogy nem te vagy az Elnök, - csodálkoztak a fekete kalapos férfiak, - jól ismerünk téged mindannyian, te vagy Vladimir Vladimirovich™.
- Nem vagyok én semmiféle Vladimir Vladimirovich™, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és elővette angol útlevelét, - nézzétek meg, olvassátok magatok, ha nekem nem hisztek...
A fekete kalapos férfiak csodálkozva olvasták az angol útlevelet, amibe bele volt írva szép latin betükkel Peter Pavlovich Brunikalidze, továbbá egy grúz beutazási vízum is bele volt pecsételve...
- Na látjátok, különben is "Mixdy levgo trisdikk fleddxy" - mondta Vladimir Vladimirovich™ és mosolyogva eltette az útlevelét, majd beült egy rendszám nélküli Zsiguliba és elhajtott.
A fekete kalapos férfiak szájtátva néztekj utána.
- Azt a Boriszt egyszer lecsapom, - jegyezte meg egyikük, - a hülye ötletei miatt...
- A George is megérdemelné, - tette hozzá egy másik.

2003. december 3., szerda, 14:08:41 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ unatkozott. Végignézte a híreket, aláírta az új Elnöki Rendeleteket, az interneten keresztül rendelt gépolajat a BelügyMiniszterének, megitta teáját és rágyújtott volna...., csakhogy Vladimir Vladimirovich™ nem dohányzott. Vladimir Vladimirovich™ kinézett az ablakon, aztán megnézte a falon függő portréját, még egyszer átfutotta a híreket, majd felhívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - csörögj már oda Vnukovóba, töltsék fel a repülőgépet.
- A repülőgépet? - kérdezte csodálkozva az Adminisztráció Vezetője, - Miért, tán repülünk valahová?
- Hát, ami téged illet, azt nem tudom, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - de én a magam részéről röpülök.
- Hová? - kérdezte fohtott hangon az Adminisztráció Vezetője, - Nem tudtam erről semmit...
- Nem is tudhattál róla, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - én is csak most találtam ki. Mindenki röpköd, a Bush Irakba, a Hillary Afganisztánba, még a Berezovszkij - az is Grúziába röpköd. Én meg tán rosszabb vagyok náluk? Én is akarok valahová titokban elrepülni.
- Értem, - suttogta az Adminisztráció Vezetője, - és hová repülünk, testvéró?
- Ezt nem mondhatom meg, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - másképp nem jön ki semmiféle titokzatosság. Biztos ott ült nálad valamilyen Tregubova-féle újságírónő, hogy majd mindenféléket aztán leleplezzen... Csak most olyan beetetős stádiumban...
- Azt még valaki egészen más etette be, - morgott az Adminisztráció Vezetője.
"Né' má' oda, már egészen kezd emberre hasonlítani", - gondolta elégedetten Vladimir Vladimirovich™, fennhangon viszont azt mondta:
- Duma leáll! Csörögj a pilótáknak!
- Igenis, - vágta magát haptákba az Adminisztráció Vezetője és letette a kagylót.
Vladimir Vladimirovich™ hátradölt a fotelban. Most már csak azt kellet kitalálnia, hogy hová is röpüljön.

2003. november 4., csütörtök, 20:22:26 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ megszokott kimért lépteivel sietett közszolgálati helyére, amikor a Kreml egyes számú tömbjének közvetelen közelében egy szinte észrevétlen emberke állította meg, akinek apró szeme, ugyanakkor különös kifejezésű arca volt. Az emberke megragadta Vladimir Vladimirovich™ kezét és gyorsan hadarni kezdett:
- Adják visza a természeti járadékot! Adják vissza! Adják vissza a természeti járadékot!
Ezután az emberke valamilyen könyvecskét kapott ki a zsebéből és egészen érthetetlenül halanzsázni kezdett. Az emberke egy közönséges közgazdász volt abból a fajtából, amelyikkel a Kreml egyes számú tömbje mellett gyakorta lehetett találkozni. Ugyanakkor Vladimir Vladimirovich™ kissé megzavart lélekkel ért fel munkahelyére, a kremli dolgozószobájába. Ezzel a találkozással kezdődött a pokoljárás. Éjjel háromkor Vladimir Vladimirovich™ a csengő hangjára ébredt. Távíratot hoztak. A hajnali hidegtől vacogó Elnök felszakította a borítékot és ezt olvasta: "Platon azonos személyként Tbiliszibe repül".
- Miféle Platon? - súgta meghökkenten Vladimir Vladimirovich™ miközben mezitláb a folyosón toporgott.
Erre a kérdésre senkitől sem kapott feleletet. A postás már elment. A kiskertben szenvedélyesen búgtak a galambok. A család aludt. Vladimir Vladimirovich™ egy darabig forgatta kezében a szürke borítékot. A cím pontos, a címzett is - "Uszovo Novo-Ogarjevi Vladimir Vladimirovich™ Putyinnak, Platonov azons személyként Tbiliszibe repül".
Vladimir Vladimirovich™ semmit sem értet, de annyira felizgatta magát, hogy egy gyertya lángjánál elégette a távíratot.
Ugyanaznap tizenhét harmincötkor megérkezett a második távírat:
"Ülés folytatódik vessző millió választó".
Vladimir Vladimirovich™ mérgében elsápadt és darabokra tépte a távíratot. Éjszaka két újabb sürgős távíratot hoztak. Az elsőben ez volt: "Választási névjegyzéket hordókba rakodni Berezovszkij-fívérek". A másodikban pedig ez: "Jég megindult stop díszszemlét én vezénylem".
Ezek után Vladimir Vladimirovich™ a közszolgálati munkahelyén kellemetlen szituációba került. Amikor az Adminisztráció Vezetőjének kérésére bemutatta neki a hadaka-dzime judo-fojtófogást, tévedésből majdnem kitörte a köztisztviselő nyakát, ami eddig még sosem fordult elő életében. Most azonban valahogy nem érdekelte annyira a judo. A hülye távíratok egyszerűen nem mentek ki a fejéből.
- Hordók, - suttogta Vladimir Vladimirovich™, miközben saját portréját nézte a falon, - Berezovszkij-fívérek. Egyszerűen disznóság!
Vladimir Vladimirovich™ próbálta azzal nyugtatni magát, hogy ez csupán valamelyik kedveskedő barátjának a tréfája, de ezt a verziót hamarosan föl kellett adnia. Nem voltak barátai. Ami a kollégákat illeti, azok mind komolya emberek voltak és évente csak egyszer tréfálkoztak - április elsején. Ezen a vidám és tréfákkal teli napon is azonban mindig ugyanazt a szomorkás viccet adták elő évről évre: írógépen nyomtattak egy hamis Elnöki Rendeletet Kaszjánov felmentéséről és azt az asztalára csempészték. Ettől a miniszterelnök már harmadik éve a szívéhez kapkodott és ezen mindannyian nagyot mulattak.
Elovasva azt a távíratot, amelyben egy ismeretlen polgár arról tudósít, hogy a díszszemlét senki más, csak ő vezényelheti, eljött a megnyugvás. Vladimir Vladimirovichot™ három napon át senki sem zavarta. Már kezdett hozzászokni ahhoz a gondolathoz, hogy a történtek őt nem is érintik, de ekkor hoztak egy vastag ajánlott küldeményt. Egy könyv volt belecsomagolva azzal a címmel, hogy "A kapitalizmus cápái" és egy alcímmel "Amerikai milliomosok életrajza".
Máskor Vladimir Vladimirovich™ saját maga is megvette volna az ilyen érdekes című könyvet, de most a nagy ijedelemtől még az arca is eltorzult. Az első mondat kék ceruzával volt aláhúzva és így szólt:
"Minden mai nagyobb vagyont valamikor a legbecstelenebb módon harácsolták össze".
Ezzel éppenséggel Vladimir Vladimirovich™ egyetértett, de ettől még nem lett egy cseppet sem nyugodtabb.

2003. december 5., péntek, 15:20:14 (moszkvai idő szerint)

Egyszer az elektricskán, vagyis a helyiérdekűn utazott a Novo-Ogarjovoban lévő házába. A kékes színű vasúti kocsi a vékony Rubljovo-Uszpenszkij országút mentén futott és ingadozott. A köznép ezt a vonatot "elnökinek" nevezte, mivel főleg Vladimir Vladimirovich™ apparátusának munkatársai, miniszériumi és főhatósági tisztviselők, a moszkvai városi önkormányzat képviselői utaztak rajta. Vladimir Vladimirovich™ egy fapadon ücsörgött a vizes hóval belepett ablaknál és már negyedszer olvasta el a jövő évi szövestégi költségvetés tervezetét.
Néha a kocsin vastag kínai kabátba öltözött emberek, sötétbarna orenburgi fejkötőt viselő asszonyok mentek végig. Az emberek újságokkal, folyóiratokkal, kereszrejtvényes könyvekkel, golyóstollakkal és cérna nélkül varró csoda-varrógépekkel teli kiskocsikat húztak-vontak maguk után.
Vladimir Vladimirovich™ épp belebonyolódott egy soron következő fejezet furfangosan megszövegezett címébe, amikor a szemben lévő üres helyre hangosan lehuppant egy nagydarab, pirospozsgás férfi ravaszul csillogó szemekkel. A férfi rákacsintott Vladimir Vladimirovichra™ és balkezének ujjávcal rámutatott egy nagy műanyag zacskóra IKER felírattal, amit a jobb kezében tartott.
- Kérsz? - kérdezte röviden a férfi.
Az ajánlatot tevő férfi jobbkezének kabátujja kissé felhúzódott és Vladimir Vladimirovich™ meglátta, hogy szerény parancsoki karórát visel. Az Elnök körbenézett, majd gyorsan némán bólíntott egyet. A férfi különösebb felesleges fecsegés nélkül bedugta fejét a zacskóba, valami halkan csörrent, bugyborékoló hang hallatszott és pár másodperccel később Vladimir Vladimirovich™ előtt máris megvillant a két nagy szőrös kéz, mindegyikében egy átlátszó folyadékkal teli műanyag kispohár.
Vladimir Vladimirovich™ óvatosan megfogta az egyik kispoharat és beleszagolt. Szesz szaga áradt feléje.
- Na, akkor a győzelemre, - súgta a férfi. Vladimir Vladimirovich™ bólíntott, aztán mindketten gyorsan fölhörpíntették a poharat. A zacskóból azonnal előkerült egy-egy kis savanyú uborka és egy-egy feketekenyér darabka.
- Ez jól lecsúszott, - hörögte rekedtes hangon a férfi. Vladimir Vladimirovich™ fintorgott egyet és egyetértően bólíntott.
Ekkor valamilyen fiatal lány jött oda és leült a pad szélére.
- Na, akkor még egyet, - súgta a férfi és újra bedugta fejét a zacskóba.
Belükték a másodikat is. A lány csak ült és valahová előre nézett, keresztül az embereken, keresztül a kocsi falán, át a Rubljovo-Uszpenszkij országút melletti erdőn, az egész közép-orosz fennsíkon, az atmoszférán és az űrön át, magán az időn keresztül.
- Hugica, beszállsz harmadiknak? - kérdezte a férfi a lánytól, - látom mintha valamiféle gyászruhát viselnél... Tán egy katonát temettél el?
A lány lassan a férfi felé fordult és átnézett rajta fekete szemével.
- Eltemettem, - mondta halkan, erős délies tájszólással. Kezével babrált valamit.
Vladimir Vladimirovich™ lenézett és azt látta, hogy a lány kezében két drót van.
- Na, lökjük be gyorsan a harmadikat, - szólt oda a férfinak, - úgyis kiszálunk.
A férfi feje azonnal eltűnt a zacskóban. A lány felkelt és elindult előre az átjáró folyosón.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ kora hajnalban elment szavazni, hogy gyorsan túllegyen aznapi legfontosabb állami nagydolgán. Vladimir Vladimirovich™ mindig a vegyészeti-fizikai intézetben berendezett 2039-es számú választókörzetbe járt voksolni, így aztán már ismerte az utat és álmosan botorkálva oda is talált szerencsésen, habár a neje is segített eligazódni a rengeteg választókörzet közötti választásban. Vladimir Vladimirovich™ gyors léptekkel bevonult a szavazófülkébe és ott el is szundikált. A kint ácsorgó firkász-hangász banda ezt persze úgy értelmezte, hogy Vladimir Vladimirovich™ most mélyen elgondolkodik azon, hogy kire is adja voksát, pedig csak egy kis pihenésre volt szüksége. Amikor aztán a kinti zajongás felébresztette, Vladimir Vladimirovich™ előbotorkált a fülkéből és határozottnak látszó mozdulattal az egész papírhalmazt bedugta valami ládába, amelyen fölül egy rés volt. A firkász-hangász banda természetesen villogott a vakukkal, fotózott, kamerázott, videózott, de Vladimir Vladimirovichnak™ sikerült megőriznie komoly képét, amellyel a felelősségteljes döntését illusztrálta, így aztán egyszer sem ásított. Az egyik újságíró rögtön aziránt érdeklődött, hogy kire adta le voksát, de Vladimir Vladimirovich™ természetesen nem mondott semmit. Hogyisne! Még választási kampánykuss megsértésének veszik, meg valami pártreklámnak, ami ugyebár tilos. Vladimir Vladimirovich™ szótlanul, méltóságteljes léptekkel kiment a szavazó helyiségből és az utcán ácsorogva várta nejét, élvezve a csípős reggeli moszkvai levegőt. Az újságírók oda is követték volna, de szerencsére azokat a testőrök visszalökdösték, így aztán csak Vladimir Vladimirovich™ feleségét próbálták meginterjuvolni.
- Fígy, testvérók, - mondta Vladimir Vladimirovich™ neje a firkász-hangász siserehadnak, - hagyjatok nekem békét, úgysem mondok semmit. Nehéz éjszakánk volt...
- Csak nem arról van szó, hogy Vladimir Vladimirovichnak™ már nehezére esik... - kezdte az egyik ismert moszkvai bulvárlap tudósítója.
- Nem, - mondta határozottan Vladimir Vladimirovich™ neje, - az Elnök kedvenc Koni labradorja kölykezett, hat feketét és két fehéret, egész éjszaka nem aludtunk.
- Fogy az orosz! - jegyezte meg az egyik nacionalista-monarchista lap tudósítója. - Idegen labradorok feketékkel árasztják el szent szülőföldünket! Ide jutottunk!
Vladimir Vladimirovich™ neje gyorsan kisietett a férje után, majd egy rövid sétát téve beszálltak az őket követő limuzinba.
Vladimir Vladimirovich™ nagyot ásított a hátsó ülésen, nyújtózott egyet, majd benyúlt kabátja zsebébe és néhány papírt szedett elő zsebéből. Amikor figyelmesebben megnézte azokat, csodálkozva vette észre, hogy a szavazócédulákat tartja kezében.
- Ejnye no, - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™, - összecseréltem volna a ma esti Elnöki Beszédemmel, amit majd a tévébe kell beolvasnom?! Most akkor menjünk vissza?
- Felesleges, drágám, - mondta Vladimir Vladimirovich™ neje és kedvesen megsimogatta férjét, - nem akartam szólni, mert úgysem vette észre senki, de nem is a gyűjtőládába dugtad be azokat a papírokat...
- Mi az, hogy nem a gyűjtőbe?! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™, - Akkor meg hová?
- Az a papírdaráló volt, - mondta Vladimir Vladimirovich™ neje.
Vladimir Vladimirovich™ egy darabig gondolkodott, majd rájött, hogy úgyis mindegy ez az egész nagy hercehurca, különben is csak strapa és smafu minden..., ahogy azt már számtalan alkalommal olvasta valahol, csak most nem tudta, hogy hol és mikor, de tulajdonképpen ez is mindegy volt...

2003.december 7., vasárnap, 17:26:18 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ kedvenc labradorja kölykezni kezdett.
- No, no, testvéró, - suttogta Vladimir Vladimirovich™, amint a kutyakölyköket sorban vette át, - most majd minden jó lesz... Mindegyiket elosztogatjuk, ahová kell...
Mellette tüsténkedett Vladimir Vladimirovich™ felesége, hozta a vizet meg nyújtotta a törülközőt.
- Ezt, szerintem, küldjük a Javlinszkijnek, - mondta Vladimir Vladimirovich™ figyelmesen megnézve a kölyök pofikáját, - hasonílt... Na, itt meg még egy...
Ezúttal egy fejár bújt elő.
- Na, ez a Csubajsz... - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - tisztára mintha róla mintázták volna...
Hamarosan minden véágetért. A nyolc kutyakölyök mancsával össze-vissza kapálózott és pofájával az anya hasához simult, a tej után kapkodott.
- Hat feket és kettő fehét, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és vidáman ránézett hitvesére, - adunk a Javlinszkijnak, a Csubajsznak, a Zsirinovszkijnak, Nyemcovnak, Sojgunak, Luzskovnak, a Hakamadáénak meg a Zjuganovnak is. Tisztességgel mindegyiknek, most majd vérségi kötelék köti össze őket.
- És a Grizlovnak? - kérdezte halkan Vladimir Vladimirovich™ felesége.
- A Grizlovnak majd veszünk egy AIBO japán robotkutyát, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és elindult kezet mosni.
Az elnök felesége sóhajtott és kiment, hogy kiöntse a lavorból a vizet.

2003.december 7., vasárnap, 17:36:05 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ eljött a Koszigin utcai választókörbe. Vladimir Vladimirovich™ kezébe nyomtak egy szavazócédulát és megkérték, hogy majd abba az urnába dobja be, ami amott középen áll, ahol a tévékamerák is vannak. Vladimir Vladimirovich™ bólíntott és elindult az urnához.
Egyszercsak a szavazóhelyiség ajtaja nagy dörgéssel kicsapódott és kis lánctalpain begördült Borisz Grizlov BelügyMiniszter.
- Diszkót! - kiáltott hangosan a Miniszter egy nem túl józan traktoros hangján, - Diszkót akarok, de azonnal!
Vladimir Vladimirovich™ csodálkozva megnézte a BelügyMinisztert, majd a nejéhez fordult és mosolyogva azt mondta:
- Úgy tűnik, a Borja sem aludt éjszaka.
Vladimir Vladimirovich™ hitvese válaszképpen szintén elmosolyodott.

2003.december 7., vasárnap, 17:46:08 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Koszigin utcán sétált feleségével. Egyszercsak zsebében megszólalt a kormányzati mobilhíradó készüléke. Vladimir Vladimirovich™ zsebredugta kezét és előszedte a kétfejű sasos mobilját, majd megnyomta az egyetlen gombot, ami a sas egyik feje alá volt elrejtve.
- Fígy, testvéró, - hallatszott a telefonban egy izgatott hang, - Murtaza vagyok. (Murtaza Rahimov baskir elnök)
- Hát szervusz, Murtaza, - mondta szárazan Vladimir Vladimirovich™, - Mi újság arra felétek?
- Nyomnak, - suttogta ijedten Murtaza, - teljesen lenyomnak, testvéró!
- Kik nyomnak le? - kérdezte csodálkozva Vladimir Vladimirovich™.
- Az Alszuról álmodom éjszaka, - suttogta Murtaza, - szénné égett választói szavazócédulákat lobogtat az orrom előtt...
- Elment teneked az eszed, Murtaza, - mondta korholóan Vladimir Vladimirovich™, - nem szabad ennyit dolgoznod. Utazz el inkább valahová, talán a Kanári-szigetekre...
- Pihenni? - kérdezte Murtaza.
- Pihenni, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, majd hozzátette - nagykövetként.
Aztán kikapcsolta a mobilt.

2003. december 8., hétfő, 13:43:53 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ ment a Kreml első épületének hosszú folyosóján. Szembe vele jött az Első tévécsatorna igazgató-elemzője Marat Alekszandrovics Gelmanm
- Haaazaaa, - halkan, de lelkesen dúdolgatta Marat Alekszandrovics, - utazok én haaazaaa... Üvöltsék, hogy laaazaaa... Nekünk viszont tetszik, mégha nem is lááátszik...
Marat Alekszandrovics odaért Vladimir Vladimirovich™ mellé.
- Fígy, testvéró, - szólt neki Vladimir Vladimirovich™.
Marat Alekszandrovics futó pillantást vetett Vladimir Vladimirovichra™.
- Áááá, Vladimir Vladimirovich™... - mondta Marat Alekszandrovics, mintha csak akkor vette volna észre Vladimir Vladimirovichot™, - magát meg csókoltatja a Szergej Jurjevics... (a Haza párt vezetője - Glazjev Szergej Jurjevics)
Mara Alekszandrovics még szélesebbre húzta vigyorát és tovább ment. Vladimir Vladimirovich™ meghökkenten nézett utána.
Valami sajogni kezdett a szíve tájékán.

2003. december 8., hétfő, 14:13:31 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és Kvénytin Tárantyinó új filmjét nézegette. Egyszercsak kopogtak az ajtón. Vladimir Vladimirovich™ bosszankodva kikapcsolta a tévét, ahol a szépséges Uma Turman épp valakit meg akart gyilkolászni, és azt mondta:
- Jöjjenek csak, ha már úgyis...
Vladimir Vladimirovich™ kremli dolgozószobájának magas szárnyasajtaja lassan kitárult és a helyiségbe bejött Vladimir Vladimirovich™ Adminisztrációjának a Vezetője, meg annak a Helyettese, Szurkov.
- Gratulálunk, testvéró! - mondta örömteljesen Szurkov Helyettes, - Nyertünk!
- A Cselszi? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, - Ki ellen játszott?
- Ugyan már, dehogy a Cselszi, - szólt közbe az Adminisztráció Vezetője, - a választásokat nyertük meg!
- Miféle választásokat? - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™.
Az Adminisztrációjának a Vezetője, meg az ő Helyettese megértően mosolyogtak.
- Az alkotmányos többség, Vladimir Vladimirovich™, most már a zsebünkben van, - mondta halkan Szurkov Helyettes.
Vladimir Vladimirovich™ önkénytelenül belenyúlt a zakója zsebébe, de csak a kormányzati mobilhíradó készülékét találta benne.
- És ez mit jelent? - kérdezte óvatosan Vladimir Vladimirovich™.
- Most már az Alkotmányt is megváltoztathatjuk! - mondta ünnepélyesen az Adminisztráció Vezetője.
- Az Alkotmányt? - kérdezett vissza Vladimir Vladimirovich™. - És minek?
- Hogy-hogy minek... - hökkent meg Szurkov Helyettes. - Hiszen ez nagyon baró! Senki sem tudta módosítani az Alkotmányt! Mi meg tudjuk!
- Igen? - szólt érdeklődve Vladimir Vladimirovich™. - Hát akkor nézzük csak, próbáljuk meg! Van Alkotmányunk?
- Hogyne! - Szurkov Helyettes készségesen előszedett zsebéből egy könyvecskét, az Oroszországi Föderáció Alkotmányát, és átnyújtotta Vladimir Vladimirovichnak™.
Vladimir Vladimirovich™ kinyította a könyvecskét, rögtön az első oldalon.
- Első fejezet. Az alkotmányos rend alapjai, - olvasta Vladimir Vladimirovich™. - Első cikkely. Az Oroszországi Föderáció demokratikus szövetségi jogállam köztársasági irányítási rendszerrel.... Na, akkor kezdjük mindjárt innentől...
Az Adminisztráció Vezetője és Helyettese vidáman egymásra nézett.

2003. december 8., hétfő, 14:47:47 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a havas Tverszkáján autózott. A járdán, a nagy havazás közepette, a lucskos havon keresztül vergődtek át az emberek. Vladimir Vladimirovich™ atyai tekintetével követte őket és arra gondolt miként rendezze Oroszország sorsát. Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ ismerősnek tűnő embereket vett észre. Egy usanka fülessapkát viselő magas férfi nagy turista hátizsákot cipelt, mögötte pedig egy hosszú, hieroglifákkal díszített sálba burkolózott kistermetű nő lépegetett és egy kerekes bőröndöt húzott maga után.
- Fígy, parancsnok, - kopogott át a belső üveges válaszfalon a sofőrjének Vladimir Vladimirovich™, - állj csak le itt, én kiszállok egy pillanatra.
Az Elnöki Limuzin lágyan a járda mellé gördült. Vladimir Vladimirovich™ kiugrott és odaszaladt a férfihez és a nőhöz.
- Borja, Ira, hát ti meg hová? - kérdezte izgatottan Vladimir Vladimirovich™.
- Én, a magam részéről, Japánba, - válaszolt Irina Hakamuda
- Én meg Izráelbe, - mondta Borisz Nyemcov, miközben valahová félrenézett.
- Miért? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Mi történt? A Ludmillával szombatra vártunk titeket!
- Nincs mit csinálnunk itten, - mondta halkan az asszony, - most már a liberális demokraták csinálhatnak itt akármit...
- De hiszen Japánban is liberális demokraták vannak, Ira! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Már negyven éve! Borja! Talán te mondjál neki valamit! És te magad meg hová indultál?! Majd berántanak a seregbe!
- Inkább egy tankban a palesztin vidéken, - morgott a férfi, - mint öltönyben együtt ezekkel a fasisztákkal...
- Ugyan már, Borja! - Vladimir Vladimirovich™ teljesen elkeseredett, - Ira! Szálljatok be a kocsiba! Elmegyünk a Kremlbe, iszunk egy kis teát!
A férfi és az asszony határozatlanul egymásra nézett. Vladimir Vladimirovich™ szemében felcsillant a remény.
- Na, megyünk akkor? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
Egyszercsak minden sötétségbe borult. Vladimir Vladimirovich™ meglepetten körülnézett - a Tverszkaja kihalt. Kialudt a fény az üzeletekben, kihunytak a színes reklámok, kikapcsolódott a sok elektromos riasztó, valahol a talpuk alatt a mélyben, az alagútban leállt a metró.
- Ez meg mi? - suttogta ijedten Vladimir Vladimirovich™.
- A Tolja is útrakelt, - mondta az asszony, - már a villanyt is kikapcsolta. Hamarosan ideér. Viszlát, Vladimir Vladimirovich™.
A férfi és a nő lassan tovább indult.
- Ira! Borja! - kiabált utánuk Vladimir Vladimirovich™. - De hát hová mentek?! Miért?!
Vladimir Vladimirovich™ szeméből kibuggyantak a könnyek.
- Nem hagyom, hiogy elmenjetek! - kiabált Vladimir Vladimirovich™. - OroszHonnak szüksége van rátok!
Vladimir Vladimirovich™ beugrott a kocsiba.
- Hajts! - kiáltott oda a vezetőnek.
A sofőr rálépett a gázra.

2003. december 8., hétfő, 15:08:08 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Kreml György-termének ajtaja mellé ért és egy diadalmas melódiát hallott. Vladimir Vladimirovich™ kinyitotta a terem ajtaját, és óvatosan, hogy ne zavarjon senkit, besurrant. A terem közepén felsorakozott a BelügyMinisztérium Egyesített Kórusa, és egy ezredes-karmester vezénylete mellett ünnepi előadásra készült.
- Egységes russzok, Putyin meghagyta! - énekelte a szólót egy rendőrsapkát viselő nevetségesen aprótermetű emberke, - egységes russzok, hí a Haza már!
- Ezernyi tüzérütegből, anyáink könnyeiért... - zendült meg a kórus, - édes Hazánkért...
- Tüzelj! Tüzelj! Tüzelj!
Vladimir Vladimirovich™ hangosan tapsolni kezdett, majd odament a dirigenshez.
- Csodálatos, testvéró, - dicsérte lelkendezve Vladimir Vladimirovich™ az éneket, - de miért van benne a Haza?! Az egy egészen másik választási szövetség! A szavakat ki kell csrélni. Minek kell itt összekeverni az Elnök pártját és a Hazát. Ne dezinformáljuk a közvéleményt.
- Megcsináljuk, Vladimir Vladimirovich™, - suttogta alázatosan az ezredes-karmester és meghajolt.
Vladimir Vladimirovich™ bólíntott és kiment a teremből.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a sikeres alsóházi képviselői választások utáni tennivalókról beszélgetett az Adminisztrációjának a Vezetőjével.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - most akkor mi a szitu? Mit köll még csinálnunk?
- Nekünk különösebben semmit, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - ezek mostan majd elvitatkoznak egy darabig, lejattolják egymás közt a helyeket és a poziciókat...
- Jó, jó, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - de mégis a mi poziciónk most mi legyen?
- A mi poziciónk most az, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - hogy így is, úgy is a mi poziciónk szilárd.
- Jó, jó, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - de mégis milyen változások lesznek?
- Egészen aprók, Vladimir Vladimirovich™, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - már szóltam is a programozóknak...
- Miért épp a programozóknak? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Mert nekik kell az ápgrédet elkészíteni, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - most ez a legfontosabb és a legsürgősebb.
- Ezt hogy értsem? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, ha az Androidunk lesz a Duma elnöke, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - akkor ugyebár módosítani kell a programját - a "vállapos farkasember" vadászati-szezon végetért, most majd esetleg "mandátumos farkasemberekre" indíthat vadászatot...
- Mandátumos farkasemberek? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Vannak ilyenek? Én azt hittem, hogy a Dumával most már minden rendben lesz...
- Akadnak majd, Vladimir Vladimirovich™, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - ha átprogramozzuk az Androidot, akkor idővel meg is találja őket, mert ha a Terminátor megindul...
- ... akkor senki sem állíthatja meg, - vágta rá reflexszerűen a végszót Vladimir Vladimirovich™, majd hirtelen elakadt a szava.
"Ejnye, no", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "már én is ennyire automatikusan reagálok?! Csak nem.... Á, ugyan, akkor észre sem venném...."

2003. december 10., szerda, 02:28:48 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a jobboldali pártok szavazatait számolgatta. Sehogy sem tudott megbékülni azzal, hogy Ira és Borja mostantól majd nem jár el hozzá a szombati ötórai teázására. Vladimir Vladimirovich™ segítői egymás után hordták be a sok urnát a szavazócédulákkal, Vladimir Vladimirovich™ pedig újraszámolta az egészet, miközben Elnöki Noteszébe bejegyezte a voksokat.
Egyszercsak a folyosórn felhangzott az ismerős dübörgés. Vladimir Vladimirovich™ felemelte szemét a soros cédulahalmazról, a szobába pedig ingadozva begördült Borsiz Vjacseszlávovics Grizlov BelügyMiniszter. Öltönye szakadt és kormos volt, az arcát pernye borította, a nyakkendőcsiptetője pedig megolvadt.
- Fígy, testvéró, - suttogta Vladimir Vladimirovich™, - veled meg mi történt?
- Ráléptem egy fekete özvegyre, - nyikorogta a Miniszter és megpróbált mosolyogni, de nem sikerült. - Na tessék, ez a csapágy is teljesen tönkrement...
Borsiz Vjacseszlávovics felemelte a karját és megmozdította állkapcsát. Valami nagyon ronda hangon csattant.
- Úgy.... Vigyázz! - bődült el hirtelen Vladimir Vladimirovich™ főparancsnoki hangon.
A Miniszter azonnal leengedte kezét, fölpörögtek a kis motorok és a testében valami csipogott egyet.
- Haladok az Ohotnij rjád mellett, irány a Kreml, - jelentette gépi hangon az Android, - szemből, 12 órás irányból halad két nő, táskával.
- Na és? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Kérdezik, hol a Duma, - jelentette az Android.
- Mire te? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Mire én mondom: milyen duma, hülyék, a választás már tegnap végetért.
- Mire ők? - kérdezte ismét Vladimir Vladimirovich™.
- Mire ők fölrobbannak, - szabadkozott az Android-BelügyMiniszter.
- Mire te? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, miközben le nem vette szemét az Androidról.
- Énnekem az semmi, - felelte az Android, - én vasból vagyok.
- Vasból... - ismételte gondolataiba merülten Vladimir Vladimirovich™, majd ismét ránézett a Miniszterére, - és ha az egész lakosságot vasból csinálnánk? Ha már ilyen a szitu...
A Miniszter nem válaszolt, Vladimir Vladimirovich™ odalépett hozzá és megveregette a vállát. Az Android mereven állt. Vladimir Vladimirovich™ elővette zsebéből a kormányhíradó mobil készülékét és megnyomta az Adminisztráció Vezetőjét hívó gombot.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - küldd már ide a javító-szerelő brigádot.
- Megint bedöglött? - kérdezte megértő hangon az Adminisztráció Vezetője.
- Megint, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™.
- Ej, mennyit bajlódunk állandóan ezzel..., - mondta az Adminisztráció Vezetője, - talán kéne egy új miniszter..., ezt meg küldjük a Dumába, ott elmegy...
- Majd gondolkodom még ezen, - felelte Vladimir Vladimirovich™ és kikapcsolta a telefont.
"Minden múlandó", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, miközben nézte hűséges gépemberét.

2003. december 10., szerda, 16:55:03 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Novo-Ogarjovoban lévő Elnöki Rezidenciájában szokásos reggeli kocogását végezte. Vladimir Vladimirovich™ puhán elrugalkozott az apró kaviccsal beszórt ösvénytől és nagy optimizmussal tekintett a jövőbe. Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ súlyos lépteket és egyenletlen lihegést hallott a háta mögül. Pár másodperccel később Vladimir Vladimirovich™ mögé ért az Adminisztrációjának a Vezetője.
- Fígy, testvéró, - szólt hátra Vladimir Vladimirovich™, megőrízve egyenletes lélegzetvételét, - sportolni kéne, futni, úszni, időnként elmenni egyet pecázni.
- Fo... fo... fogok, Vladimir.... Vladimirovich™..., - lihegte az Adminisztráció Vezetője, - e...e...egészen... bi... bi.. biztosan...
- Mi van, egyébként? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- A fu... fu... tam... kez... dő... dik..., - lihegte nehezen az Adminisztráció Vezetője.
Vladimir Vladimirovich™ vidáman ránézett a mellette futóra.
- Futam? - kérdezte mosolyogva. - Miféle futam? Hiszen nem is vagy felkészülve.
- El... el... nöki... ka... ka... kampány..., - lihegte az Adminisztráció Vezetője, majd megállt és úgy kiálltotta Vladimir Vladimirovich™ után, - az elnökválasztási kampány első futama!
Vladimir Vladimirovich™ szintén megállt és visszafordult.
- Az meg egyfolytában folyik, nem is ért véget soha, - mondta higgadtan Vladimir Vladimirovich™, - én naponta edzésben vagyok, kocogok...
Az Adminisztráció Vezetője nehezen vette a levegőt.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ fogadta a FÁK honvédelmi minisztereit, akik épp tanácsülést tartottak Moszkvában, és hosszan beszélt nekik arról, hogy mennyire fontos a kollektív biztonsági szerződés szervezetének a tevékenysége, amikor zsebében megszólalt a kormányzati híradórendszer mobilkészüléke. Vladimir Vladimirovich™ bosszúsan próbálta ignorálni a hívást, és arról beszélt, hogy a kollektív biztonságra fordítandó költségvetési kiadásokat sohasem szabad korlátozni, mert abból nagy baj lehet, ezért nemcsak kollektív biztonsági rendszer, de gyors reagálású kollektív biztonsági erők is kellenek, ahogyt az a mostani anti-terrorista világtrendi is diktálja. A mobil kitartóan prüttyögött tovább. Vladimir Vladimirovich™ a pénzről akart mondani valamit, de a mobil csak nem hagyta abba, pedig már rá is csapott a zsebére, amit a miniszterek úgy vettek, mintha azt akarta ezzel érzékeltetni, hogy lóvé van bőven, aggodalomra semmi ok, annál is inkább, mert Vladimir Vladimirovich™ megjegyezte, hogy mostantól fogva majd a FÁK kollektív biztonságosak ingyen tanulhatnak orosz katonai tanintézetekben kolektív biztonságot és a kollektív biztnosághoz a fegyvert is az oroszországi belső árakon adják el nekik. Vladimir Vladimirovich™ épp lelkesen ecsetelte volna ennek előnyeit, de a mobil csak nem hagyta abba, és már az állami himnuszt kezdte játszani. Mivel mindenki egy pillanatra megmerevedett és azon morfondírozott, hogy most akkor álljanak-e fel, vagy vágják haptákba magukat, mert mégiscsak, Vladimir Vladimirovich™ kényszeredett, elnézést kérő mosollyal kivette a telefont és bekapcsolta.
- Fígy, testvéró, - hallatszott az Adminisztráció Vezetőjének izgatott, de örömteljes hangja, - Sikerült! Sikerült! Mindent megoldottunk!
- Mi sikerült? - kérdezte halkan Vladimir Vladimirovich™, de biztonsági okokból eltakarta a tenyerével a száját a kollekítv biztonságosak érdeklődő tekintete elől.
- Szilveszterre, meg Új Évre beszereztünk minden szükségest! - jelentette büszkén az Adminisztráció Vezetője. - Van vodkánk, van pezsgőnk...
- Nem értem, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - ez miért akkora vívmány, hogy most megzavarsz egy kollekítv biztonságilag fontos tanácskozáson?
- De hiszen fölemelték január 1-től a jövedéket, ráadásul úgy, hogy majd a gyártóknak csak 20, a nagykernek viszont 80 %-ot kell fizetnie, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - az idei 50 % mellé...
- Na és? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, mert még mindig nem értett semmit. - Akkor mi van?
- Az van, hogy nincs! - mondta az Adminisztráció Vezetője. - Sehol sincs raktáron sem vodka, sem pezsgő! Márpedig OroszHonban vodka és pezsgő nélkül szilveszterezni... Nekünk viszont sikerült mindent előre beszerezni, tehát semmi gond nem lesz.
- Na igen, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ez egy nemzeti, sőt, kollektív biztonsági sorscsapás lenne... De esetleg Sörrel...
- Sör sem lesz! - mondta az Adminisztráció Vezetője. - A moszkvai városi Duma most vitatkozik arról, hogy a Sört is a többi szeszesital mellé sorolják, továbbá minden utcai árusítást szüntessenek meg.
- Hát azt meg miért? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Nyílt utcán veszélyes, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - ha valami történik, akkor nagy zavargásokhoz vezethet.
- Miért, mi történhet? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Fölrobbantják a Sört a terroristák és kitör a pánik?
- Külföldi szakértőhöz fordultak konzultációért, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - az meg elmondott nekik egy rémtörténetet. Egyszer az utcai bódénál épp meg akarta inni az Emberes Kriglijét, amikor hirtelen beleesett egy meteordarabka...
- És? - élénkült fel Vladimir Vladimirovich™.
- Elpárolgott a Sör, - folytatta az Adminisztráció Vezetője, - a külföldi szakértő magyarázatát mindenki azonnal felfogta, ez valóban nemzeti tragédiát jelent, főleg, ha az utána következő dühöt is beleszámítjuk...
- Na igen, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - erre a veszélyre eddig nem gondoltam...
Vladimir Vladimirovich™ eltette a mobilt és ismét a kollekítv biztonsági tanácskozás érsztvevőihez fordult.
- Erősíteni kell a kollekítv biztonságot, - hangsúlyozta Vladimir Vladimirovich™, - kollektív gyors reagálású erők kellenek...., az űrből jövő veszélyek ellen pedig szintén kollektíve kell védekezni, másképp nagy gondok lehetnek...

2003. december 11., csütörtök 15:49:47 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ és Adminisztrációjának a Vezetője az Állami Duma épületével szemben álldogált és azt figyelte, amint a parlament alsóházának kapuján jönnek kifelé a képviselők.
- Nicsak, most meg ki jött ki? A Kobzon talán? - Vladimir Vladimirovich™ egy nagy tábori távcsőn keresztül nézte a képviselőket, - Tényleg a Kobzon... Na nem baj, ez még eldolgozgat...
- Vaszilij Ivánovics... - mondta kedvesen az Adminisztráció Vezetője.
- Hol? - Vladimir Vladimirovich™ egy kicsit oldalra fordult. A Duma kapuján vcalóban Vaszilij Ivánovics Sandibin lépett ki.
- Kár ezért a muzsikért, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - na nem baj, majd bedugjuk valami egyéni választókörzetbe, ahol pótszavazást tartanak.. Hát ez meg ki? Jéééé, a Javlinszkij...
- A Javlinszkijért is kár, - mondta az Adminisztráció Vezetője.
- Ugyan már, az olyan unalmas, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - kényeskedő...
- Pier, - vihogott az Adminisztráció Vezetője.
- Milyen Pier? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ - Bezuhov? (a név jelentése "Fültelen")
- Miért bez uhov? (oroszul "fül nélküli") - csodálkozott az Adminisztráció Vezetője, - Add csak ide azt a távcsövet.
Az Adminisztráció Vezetője elvette Vladimir Vladimirovichtól™ a távcsőt és belenézett.
- Nem, mintha meglenne a füle.... - mormogta miközben Javlinszkij képviselőt nézte, - Ott meg a Nyemcov jön... szomorúnak látszik..
- Többet kellett volna eljárkálnia az ülésekre, - morgott Vladimir Vladimirovich™, - most meg szomorkodik... Haderőreform, haderőreform...
- Jön a Szeleznyov, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - na ennek már vége..., mehet kormányzónak...
- Jól van már, menjünk innen, - szólt Vladimir Vladimirovich™, - valahogy hűvös lett...
Vladimir Vladimirovich™ és az Adminisztrációjának a Vezetője elindultak a Kreml felé.
Az Állami Duma kapuján meg egyre jöttek kifelé a volt képviselők.

2003. december 15., hétfő, 16:00:46 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ elment Gejdár Alijev temetésére. Baku központját százezernyi ember lepte el. A gyászmenet útvonala mellett pedig milliónyi vörös szekfűt szórtak szét.
Vladimir Vladimirovich™ segítői egy szép nagy, piros szalaggal díszített koszorút helyeztek el a koporsónál. Ezután már maga Vladimir Vladimirovich™ is a ravatalhoz lépett.
- Fígy, testvéró, - suttogta, - pihenj békében...
Vladimir Vladimirovich™ igazított valamit a koszorú szalagján, elmorzsolt egy apró könnycseppet, majd lopva körülnézett.
- Bocs, testvéró, - szólt egészen halkan Vladimir Vladimirovich™, miután meggyőződött arról, hogy senki sem figyeli, - Szaddam nem jöhetett..., elkapták....
Vladimir Vladimirovich™ még mondott valamit, de annyira lehalkította hangját, hogy az elhunyton kívül azt már senki más nem hallotta.
A zenekar elkezdte játszani Chopin gyászindulóját.
Vladimir Vladimirovich™ megfordult és lassú léptekkel eljött a ravataltól.

2003. december 15., hétfő, 16:44:41 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és próbálta kitalálni, hogy milyen legyen a választási kampánya. Egyszercsak csörögni kezdet az a speciális telefon, amelyiken a külföldi államfőkkel szokott beszélgetni.
- Listen, bro, - szólalt meg a kagylóban az amerikai elnök ismerős hangja, - We've got him! Got him! Got him!
- Kit kaptatok el? - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™.
- Saddam! - kiabált az amerikai elnök, - Yeah, we've caught him!
- Jól van na, nem kell hamukálni, - hitetlenkedett Vladimir Vladimirovich™, - és a bizonyítékok meg hol vannak?
- I have sent you pictures! - bizonygatta igazát az amerikai elnök.
Vladimir Vladimirovich™ dolgozószobájának magas szárnyasajtaján halkan besurrant a segítő és egy ezüst tálcával gyorsan odalépett Vladimir Vladimirovich™-hoz. A tálcán néhány fénykép feküdt, Vladimir Vladimirovich™ megfogta az egyiket.
- De hiszen ez... - Vladimir Vladimirovich™ felpattant az Elnöki Karosszékból és gyorsan keresztet vetett, háromszor.
A segítő csodálkozva nézett Vladimir Vladimirovichra™.
- De hiszen ez Marx Károly! - suttogta ijedten Vladimir Vladimirovich™, miközben ujjával bökdöste a fényképet és úgy nézett segítőjére, mintha nem is látna semmit. - Azonnal hívjad Szurkovot! Méghogy végzett a kommunizmussal... Most rögtön! Hogyisne...
A segítő bólíntott és kiszaladt a szobából.
A telefonban az amerikai elnök még kiabált valamit, de Vladimir Vladimirovich™ csendben letette a kagylót.

2003. december 15., hétfő, 17:20:08 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovichnak™ telefonált az Adminisztráció Vezetője.
- Fígy, testvéró, - lihegte izgatottan az Adminisztráció Vezetője, - Vladimir Vladimirovich™! Fegyveresek jelentek meg Dagesztánban!
- Már megint? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™, - És mit csinálnak?
- Csak a szokásost, - jelentette az Adminisztráció Vezetője, - elfoglaltak egy kórházat, aztán meg elmentek, erdőn-mezőn át...
- Mezitláb? - érdeklődött Vladimir Vladimirovich™.
- Lehet, hogy mezitláb, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - a mieink mindenesetre nem tudták őket utolérni.
- Gondolkozzunk csak egy kicsit..., - mondta Vladimir Vladimirovich™, - tegyük fel, ha van harmincnyolc mesterlövészünk, akkor mindegyiknek meg lehet határozni a konkrét célt és ő mindig látja azt a célt...
- Vladimir Vladimirovich™, - suttogta az Adminisztráció Vezetője, - testvéró! Nem kellene a mesterlövészeket emlegetni...
- Miért? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Csak úgy, nem kell és kész, - sóhajtott az Adminiszráció Vezetője, - mondjuk inkább azt, hogy rossz az időjárás...
- Jól van, legyen, - egyezett bele Vladimir Vladimirovich™, - mondjuk azt...
Az Adminisztráció Vezetője gyorsan letette a kagylót.

2003. december 16., kedd, 14:13:58 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és videón nézte Szaddam Husszein orvosi vizsgálatának felvételeit. Vladimir Vladimirovich™ már huszonnyolcszor tekerte vissza a videót, de sehogy sem értette hogyan történt mindez - az amerikaiak elkapták Szaddamot, ő, Vladimir Vladimirovich™, pedig sehogy sem képes elfogni Samil Baszájevet.
"Mi a különbség?" - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "Miben tévedtünk? Miben előztek le ezek bennünket?"
Vladimir Vladimirovich™ nem tudott rájönni a helyes válaszra.
"Gázt használtak", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "de hiszen mi is használtunk gázt! Csakhogy minket emiatt az egész világon szídnak, az amerikaiakat viszont nem...."
Vladimir Vladimirovich™ végignézte a jelenetet, majd sokadszorra visszatekerte a kazettát.
"Orvosi vizsgálatot tartanak", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "de hiszen mi is megszereztük Samil falábát..."
A képen valamilyen fickó húzogatta Szaddam fülét és rángatta kifelé a nyelvét.
"Ennek a Szaddamnak szakálla van", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "de hiszen Samilnak is van szakálla! Miben tévedünk?"
Semmi sem jutott az eszébe.
Egyszercsak a folyosóról hangos trappogás hallatszott be.
"Na, kit evett megint ide a fene?" - gondolta Vladimir Vladimirovich™, de ekkor szobájának magas szárnyasajtaja kipattant és berohant néhány terepszínű rugát viselő ember, fejükön zöld szalaggal és kezükben géppisztolyokkal. Idegesen kiabáltak valamit egymásnak torokhangon, ide-oda forgatták a fegyverek csövét és nagyban integettek egymásnak.
- Uraim, - szólt a jövevényeknek Vladimir Vladimirovich™, - testvérók! Mi a francot akartok?"
Az emberek mintha épp akkor vették volna észre Vladimir Vladimirovichot™, ismét kiabálni és hadonászni kezdtek, majd mindannyian Vladimir Vladimirovich™ felé fordították a fegyverek csövét. Vladimir Vladimirovich™ lemerevedett, de igyekezett megőrizni méltóságát. Lábát az asztal alatti riasztópedálra helyezte. Az egyik zöldszalagos, valószínűleg a főnök, bekapcsolta a tévét.
- Soros fegyveres banda foglalt el egy soros dagesztáni falut, - mondta a csinos bemondónő. - A banditák elfoglaltak egy kórházat, majd erdőn-mezőn át elmenekültek. A határőrök üldözni kezdték őket, de a rossz időjárás megnehezíti dolgukat.
A zöld fejkötősök elnevették magukat, aztán letettek Vladimir Vladimirovich™ elé az asztalra egy üveget, majd kirohantak a szobából. Vladimir Vladimirovich™ óvatosan felállt és távolabbra húzódott az üvegtől. A szobába benézett az Adminisztráció Vezetője. Arcán ijedtség látszott.
- Fígy, testvéró, - kérdezte halkan az Adminisztráció Vezetője, - ez meg mi volt?
- Nem tudom, - vallotta be őszíntén Vladimir Vladimirovich™. - Hívni kéne a tűzszerészeket... Habár várjunk csak...
Vladimir Vladimirovich™ meglátott valamit, odament az asztalhoz és megfogta az üveget.
- Kizljári konyakgyár... - olvasta Vladimir Vladimirovich™ az üvegen lévő címkét, - öt csillagos... Fígy, hozzál csak be két poharat a titkári szobából. Megünnepeljük a terrorista veszedelemtől való csodás megmenekülést...
Három perc múlva Vladimir Vladimirovich™ és Adminisztrációjának a Vezetője már itta is a finom dagesztáni konyakot, s vékony citromszeleteket haraptak hozzá. A tévé képernyőjén ismét feltűnt a komoly arcot vágó csinos bemondónő.
- Megszakítjuk adásunkat, friss hír érkezett, - mondta a bemondónő. - Soros fegyveres banda a grúz határon keresztül bejutott Moszkvába, elfoglalta a Kremlt, majd egy idő múlva erdőn-mezőn át távozott. A fővárosban elrendelték az "Elfogás" akcióterv végrehajtását, de a rendőrség dolgát a rossz időjárás nehezíti.
Vladimir Vladimirovich™ és Adminisztrációjának a Vezetője koccintottak. A poharak dallamosan összecsendültek.
- A rossz időjárásra! - mondta Vladimir Vladimirovich™.
- Nem érjük utol, - bólíntott az Adminisztráció Vezetője.
Vladimir Vladimirovich™ a szájához emelte egyik ujját, majd lábával valamilyen gyors ritmust kezdett dobogni.
- Nem, nem érjük utol, nem, nem érjük utol, - kezdte énekelni Vladimir Vladimirovich™ a Tatu együttes egyik ismert nótáját.
Az Adminisztráció Vezetője is rázendített.
- Nem, nem érjük utol, - énekelték a magasrangú köztisztviselők, - nem, nem érjük utol...
Már csak pár nap volt hátra addig, hogy Vladimir Vladimirovich™ bejelentse indulását az elnökválasztáson.

2003. december 17., szerda, 14:23:26 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ és Jurij Mihájlovics Luzskov moszkvai főpolgármester sétáltak a Kemlben.
- Gratulálok, Jurij Mihájlovics, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - most már megint főpolgármester vagy. Hanyadszor is?
- Negyedszer, - válaszolta szerényen lesütve szemét a főpolgármester.
- Negyedszer..., - mondta álmodozva Vladimir Vladimirovich™, - ej, ha nekem is... elnökként...
- De hát ez egy egyszerű dolog, - mondta Jurij Mihájlovics, - kétféle módon is el lehet intézni.
- Kétféleképpen? - Vladimir Vladimirovich™ jól megnézte Jurij Mihájlovicsot. - Hogyan?
- Az első módszer, - felelte Jurij Mihájlovics, - módosítani az alkotmányt, hogy az elnök négyszer egymás után foglalhassa el posztját.
- Ez érthető, - mondta egyetértően Vladimir Vladimirovich™, - és mi a másik?
- A második, - felelte Jurij Mihájlovics, - módosítani az alkotmányt, hogy egy elnöki periódus tizenhat évig tartson. Egyúttal a tavaszi választáson is lehet spórolni.
Vladimir Vladimirovich™ tiszteletttel tekintett Jurij Mihájlovicsra.
- Milyen ügyesen jön ki nálad minden, Jurij Mihájlovics, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - milyen gyorsan számolsz..., meg aztán méhészkedsz is..., meg olyan kuljebjáki töltelékes sütit is sütsz...
- Én még mást is tudok, - mondta ismét szerényen, szemlesütve Jurij Mihájlovics, - most találok fel egy új hajtóművet.
- Hajtóművet? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Miféle hajtóművet?
- Olyat, - felelte Jurij Mihájlovics, - amelyeknél a dugattyúk nem ide-oda mozognak, hanem mintha forognának.
- Forgó dugattyúk? - döbbent meg Vladimir Vladimirovich™, - Ezen talán még gondolkodni kéne... És minek ez?
- Egyelőre nem tudom még, - vallotta be őszíntén Jurij Mihájlovics, - egyszerre nem gondolhatok én sem mindenre..
Vladimir Vladimirovich™ megértően bólíntott. A magasrangú vezetők lassan folytatták sétájukat.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ részt vett Jurij Mihájlovics ünnepélyes főpolgármesteri beitatásán. Amint ott álldogált az elégedetten vigyorgó újraválasztott Jurij Mihájlovics mellett és szintén nagyokat vigyorgott, nehogy kilógjon a vigyorgók hosszú sorából, Vladimir Vladimirovich™ odafordult az ünnepelthez és hasbeszélő módjára, nehogy akárki is észrevegye, vagy meghallja, azt mondta:
- Fígy, testvéró, Jurij Mihájlovics. Jó neked, ej, de jó teneked!
- Mi az a jó énnekem? - sziszegte vissza Jurij Mihájlovics, miközben szintén szélesen mosolygott a sok gratuláló vigyorgóra.
- Villoghatsz, dicsekedhetsz, - sziszegte Vladimir Vladimirovich™, miközben nagyban vigyorgott a sok kamerába, - tíz év alatt, mióta polgármesterkedsz, rengeteget fejlődött a gépiparod, az energetikád, az élelmiszer- és építőiparod, a városi infrastruktúrád. Egész Moszkvát lebontottad már és újraépítetted, rá sem lehet ismerni.
- A Moszkvát még csak most bontjuk, - suttogta vigyorogva Jurij Mihájlovics, - építeni majd csak később...
- Én nem a szállóra, hanem az egész városra értem, - vigyorgott Vladimir Vladimirovich™, bár leningrádi lévén roppantul irigykedett a moszkvaiak sikereire.
- Akad itt még sok tennivaló, - suttogta vigyorogva Jurij Mihájlovics, - rengeteg felesleges dolog van, ami ha eltűnne, még jobb lenne, mert csak a gond van vele, de haszon semmi...
- Mire gondolsz? - sziszegte arcára fagyott mosollyal Vladimir Vladimirovich™.
- Hát itt van az a sok megmaradt atomreaktor, - suttogta Jurij Mihájlovics, - van belőlük vagy tizenöt-húsz is talán, pedig a világon egyetlen fővárosban még egy sem akad ezekből. Aztán ugyebár itt ez a randa nagy épülettömb, amiben hajdan az Állami Tervhivatal székelte össze magát...
- Az Állami Dumára gondolsz? - kérdezte suttogva Vladimir Vladimirovich™.
- Arra, arra, - súgta vissza Jurij Mihájlovics, - meg például arra a Fehér Házra, amelyiket Borisz Nyikolájevics szétlövetett anak idején, de nem eléggé... Aztán még mindig bezavar itt nekem, pedig nagy üzletközpontot építenék oda, földalati garázzsal...
- De hát az a Kormány épülete! - sziszegte vigyorogva Vladimir Vladimirovich™.
- Moszkvában én vagyok a Kormány! - vigyorgott Jurij Mihájlovics.
- Ezeket mind kipaterolnád innen? - sziszegte mosolyogva a megdöbbent Vladimir Vladimirovich™.
- Ki én, - suttogta Jurij Mihájlovics, - mit kavarnak ezek itt nekem!
- És a Kreml? - kérdezte súgva Vladimir Vladimirovich™ arcára fagyott mosollyal. - Tán az is az utadban van?
- Az a Moszkvai Kreml, - vigyorgott sokatmondóan Jurij Mihájlovics. - de te csak ne aggódjál... Most azzal nem foglalkozunk..., még...
Vladimir Vladimirovich™ meglepetten nézett Jurij Mihájlovicsra. Az arcára fagyott mosolya egyre kevésbé tűnt a nagy öröm méltó kifejezésének.
Ideje volt indulni vissza a Kremlbe, még fel kellett készülnie a Vladimir Vladimirovich™ On-Line országos élő adásra, ami gyakorlatilag Vladimir Vladimirovich™ elnökválasztási kampányának kezdetét jelentette.

Na, kérem szépen, drága Lyó sztrovacsekok, ezek ottan kinn ma azzal szórakoznak, hogy Putyin On-Line élő adást csinálnak moszkvai 12-től 14-ig (magyarul ez 10-12 között van), odatereltek néhány tévétársaságot, meg beültettek vagy száz telefonos kisasszonyt, meg előre begyűjtöttek egy csomó hülye kérdést a neten át, aztán - ahogy ill - azokat majd elemzik, meg válogatják, meg rostálják, meg szortirozzák... mindegy... szóval lesz amire rögtön kapnak választ, lesz (legalábbis igérik) amire meg majd csak valamikor... ha egyáltalán...

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Kreml Elnöki Palotájában berendezett külön stúdióban, a Vladimir Vladimirovich™ On-Line műsor keretében élő adásban kellett válaszolnia a különféle kérdesekre. Annak ellenére, hogy ezt már harmadik alkalommal csinálta, mondhatnánk volt benne valamelyest gyakorlata, Vladimir Vladimirovich™ mégis bizonyos fokig izgult, hogy sikerül-e megfelelő benyomást keltenie magáról, meg tud-e válaszolni mindenre. Igaz, hogy egy egész csapat - a Vladimir Vladimirovich™ Tudományos Kutatóintézet egész szakértőgárdája segített a felkészülésben, de Vladimir Vladimirovich™ érezte, hogy azok sem tudhatnak előre mindent. Különösen egy terület - az internet - zavarta Vladimir Vladimirovich™ lelki nyugalmát.
- Fígy, testvérók, - mondta Vladimir Vladimirovich™ helyet foglalva a studióban, - a netről is megkaptátok a kérdéseket?
- Megkaptuk, Vladimir Vladimirovich™, - válaszolt a csinos műsorvezető leányzó, - természetesen megkaptuk.
- Ki is válogattuk, - tette hozzá a kevésbé csinos műsorvezető fiatalember.
- A PoliDiliből is? - kérdezte halkan Vladimir Vladimirovich™.
A műsorvezetők értetlenül összenéztek.
Vladimir Vladimirovich™ felsóhajtott.
"Tudtam, tudtam előre!", - gondolta Vladimir Vladimirovich™. - "Mindent ezek sem tudhatnak, nem ismerhetnek mindent..."

- Szaddam védelmét maga Vlagyimir Wolfovics akarja elvállalni, márpedig nála nagyobb ügyvéd-politikuss nem akad az egész világon, - válaszolta Vladimir Vladimirovich™, mert sajnos nem ismerte a magyarok Torgyán-vezérét.

- A másik kérdésre a válasz egyértelmű, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - attól, hogy kijelentjük nem szeretjük Szaddamot, még nem jön nekünk az összes muzulmán, márpedig közismert, hogy mi egy iszlámország is vagyunk.

- Kazahsztán nem Oroszország, - válaszolt Vladimir Vladimirovich™ a következő kérdésre, majd hozzátette, - de majd szólok legközelebb Nurszultán Abisevicsnek, hogy ne csak az orosz kisebbséget, de a kazahsztáni magyar sokaságot is támogassa, ha sürgős elköltözhetnékük támadna...

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ az elnökválasztási kampánya kezdetét jelző élő adásban a nézők kérdéseire válaszolgatott.
- Vladimir Vladimirovich™, - kérdezte az egyik betelefonáló nő, - engem az érdekel, hogy Ön indul, vagy nem indul?
Vladimir Vladimirovich™, aki az Elnöki Palota hosszú folyosóján gyalogolt végig, amig az Elnöki Dolgozószobából a direkt erre a célra berendezett studióba érkezett, hirtelen nem értette, hogy hová is akarják elindítani, amikor épphogy megjött, de azért mindenesetre azt mondta:
- Természetesen indulok.
"Vagyis maradok", - gondolta hozzá, de ezt nem mondta ki.

Egyszer Vladimir Vladimirovichtól™ megkérdezték, hogy mi a véleménye a fiatalok lakáshoz jutásának elősegítésével kapcsolatban.
- Ez egy nagy és összetett probléma, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - fogalkoznak ezzel az állami kormányzati szervek, a bankok, többek között a leszámítoló-bankok, különféle hitelkonstrukciók vannak... Figyeljük a külföldi tapasztalatokat...
"Majd meg kéne kérdezni azoktól a római fürdővárosiaktól", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "állítólag valamilyen nagyon élenjáró megoldásokat találtak, esetleg átvennénk tőlük... Tokajink már van, miért ne legyen európai lakáshitel-konstrukciónk is..."

Vladimir Vladimirovichtól™ megkérdezték, hogy most, hogy végetért a haderőreform, akkor mi lesz a katonák fizetésével és ellátásával.
- A haderőreform nem ért véget, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - továbbra is reformálunk, fejlesztünk, korszerűsítünk...
"Majd jól fejbevágom egyszer azt az Ivanovot, csak pofázzon mindenféle végetérési hülyeségeket", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "elveszi mindenkitől a reményt is".
- Fizetést pedig ugyanannyit kapnak már a katonák, mint az állami tisztviselők, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - legalábbis arányosan és kategoriánként... Ezt a honvédelmi miniszter harcolta ki, sokat kellett egyeztetnie a pénzüggyel és a gazdasági fejlesztésiekkel...
Vladimir Vladimirovich™ nem akarta teljesen elvágni egyik kedvenc miniszterét, legalábis nyilvánosan nem.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Vladimir Vladimirovich™ On-Line országos élő adásban a tévénézők, betelefonálok - voltak több mint másfél millióan, de legalábbis 250-en, másodpercenként - és internetezők kérdéseire válaszolt.
- Mi a véleménye arról, - kérdezte az egyik érdeklődő - hogy az új Dumából teljesen kimaradt a jobboldal? A Washington Post is nagyon aggódik emiatt...
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, miközben lopva ránézett a pult alatt elhelyezett kis monitorára, - te ugye abból a római fürdővárosi izéből érdeklődsz itten, ahol rólam mindenféle marhaságokat összeírkálnak... Ebből gondolom, hogy valami nyelvi akadályaid vannak a terninológiát illetően, akárcsak az összes külföldinek... Na, akkor elmagyarázom, nálunk a Jobboldali Erők Szövetsége, meg a Jábloko, vagyis az Alma Párt, tulajdonképpen az, ami ott nálatok abban a medencében annak az izének.... (Vladimir Vladimirovich™ ismét ránézett a monitorra és onnan betüzte).... esz-dé-esz-nek... a két platformja... vagyis ezek liberális pártok, de nem szabad őket összetéveszteni a Vlagyimir Wolfoviccsal, aki az orosz liberalizmus fővezére, bár hol villog, hol meg tagadja a gyökereit, mindenesetre időnként sokat verekszik is emiatt... Nos, én személyesen nagyon sajnálom, hogy ezek nem jutottak be, mert kifejezetten hiányoznak, meg különben is ha kimaradnak, abból mindig balhé van, legalábbis külföldön.... Csakhogy stratégiai és taktikai hibákat követtek el, nem fogták fel, hogy mit is kellene csinálniuk itt nálunk, hogyan értessék meg magukat a muzsikok nagy tömegével. Ezen kívül még össze is vesztek egymással - az Almásoknak nem kellett a szövetség, a Szövetségnek pedig alma volt az Alma... Na, ebből van ez a hiányérzet. Csak gondot csináltak nekem, mert most majd ki kell találnom valamit, hogy valahogy mégis legyenek úgy, hogy nincsenek is... A Washington Post meg csak aggódjon, az engem különösebben nem izgat, én a saját - orosz - érdekeimet nézem mindig, a postaügyekre meg mellesleg egy egész minisztériumunk van, méghozzá Nagy Péter óta, sőt, még régebben... Érthető a válasz? Ha nem, akkor tudok egy szagembert, aki Egy Pofa Sörért hosszabban és részletesebben elmagyarázza...
Vladimir Vladimirovich™ mindig tisztelte a gazdasági és üzleti megfontolásokat, azokat helyezte ügyködésének központjába, igazi pragmatikus alkat volt.

2003. december 19., péntek, 11:52:45 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ honfitársai kérdéseire válaszolt.
- Tessék mondani, - fordult Vladimir Vladimirovich™-hoz Vitálij Potapov villanyszerelő, - a Duma-választások előtt elmesélte, hogy kedvenc kutyájának kölykei születtek. Hogy vannak ezek most, mi a sorsuk?
- Megfulladtak, - mondta Vladimir Vladimirovich™.
Kirilll Klejmenov és Jekatyerina Andrejeva műsorvezető együttérzően sóhajtott.

2003. december 19., péntek, 12:03:09 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ honfitársai kérdéseire válaszolt.
- Vladimir Vladimirovich™, - kérdezte Vladimir Vladimirovichtól™ Vlagyimir Bikovszkij polgár, - megengedhet-e az államfő magának bármiféle emóciókat?
- Sajnos...., - mondta Vladimir Vladimirovich™, - néha.... vannak. Habár azt hiszem, .... hogy minél több funkciót.... tölt be az ember....., akinek.... ilyen kötelmei vannak...., annál jobb.

2003. december 19., péntek, 12:08:39 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ honfitársai kérdéseire válaszolt.
- Az interneten érkezett egy kérdés, Borisz Abrámovics Berezovszkijtól, Londonból, - mondta Kirill Klejmenov műsorvezető, miközben füléhez szorította a láthatatlan fülhallgatót, - Borisz Abrámovics azt kérdezi...
Kirill Klejmenov fölvett valahonnan valamilyen papírfecnit:
- Fígy, testvéró! Megyünk Grúziába pecázni? A múlt héten beetettem ott mindenkit...
Kirill Klejmenov műsorvezető zavarodottan elhallgatott. Vladimir Vladimirovich™ érdeklődéssel nézett rá.
- Borisz Berezovszkij - az meg kicsoda? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ Kirill Klejmenovtól, aki csak a vállát vonogatta.
- Borisz Abrámovics nem egy buta, de nagyon sokat nyüzsgő ember, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - Az egész világ tudja, hogy én sokkal jobban szoktam beetetni nála. Ő meg ezt sehogy sem érti, mindig mászik előre, mindenáron ő akar lenni az első. Nem megyek a Grúziádba, Borjenka, nem megyek! Hallasz engem? Nem megyek! Ha karsz valamit, akkor gyere te magad. Pecázni idehaza a legjobb. Idegenben a hal a torkodon akadhat. Jól van, nézzük mi van még...
Vladimir Vladimirovich™ mérges lett.

2003. december 19., péntek, 12:13:35 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ honfitársai kérdéseire válaszolt.
Amikor a kérdések elfogytak, Vladimir Vladimirovich™ zavarodottan ránézett Kirill Klejmenov és Jekatyerina Andrejeva műsorvezetőre, és panaszos hangon megkérdezte tőlük:
- Mi van, csak ennyi volt az egész?
- Ennyi, Vladimir Vladimirovich™, - mondta szigorúan Jekatyerina Andrejeva, miközben szedte össze a papírjait.
- De hát..., - Vladimir Vladimirovich™ teljesen zavarban volt, - és miért nem kérdezett senki a baskiriai választásról? Meg.... miért nem volt kérdés a csecsenföldi háborúról?
- Ez nem érdekli a népet, Vladimir Vladimirovich™, - mondta határozottan Jekatyerina Andrejeva, miközben lekapcsolta blúzáról a csiptetős mikrofont, - a népet sokkal fontosabb kérdések érdeklik.
- A kutyakölykök? - kérdezte sírós hangon Vladimir Vladimirovich™.
- A kutyakölykök, - bólíntott határozottan Jekatyerina Andrejeva és felállt az asztal mellől.
- És a Hodorkovszkij? - Vladimir Vladimirovich™ megfogta Jekatyerina karját, - Kérdezzenek csak Hodorkovszkijról! Majd én válaszolok! Miért nem kérdeznek Hodorkovszkijról?
Jekatyerina Andrejeva lágyan, de határozottan kiszabadította karját.
- Elég már a gyerekeskedésből, Vladimir Vladimirovich™, - szólt nyugtató hangon a műsrovezető, - menjen csak uralkodni.... vagyis, elnézést, dolgozni... már itt az ideje...
Jekatyerina Andrejeva kisietett a studióból. Vladimir Vladimirovich™ szomorúan nézett utána.
"Holnap meg majd mindenki azt írja, hogy én...." - gondolta elkeseredetten.
A tévékamerán kihunyt a kis piros jelzőlámpa.

2003. december 20., szombat, 15:17:33 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a novo-ogarjovoi Elnöki Rezidenciában aludt és rémálmot látott. Széles hómezőn, amelyet magas sziklás hegyek vettek körül, mezitlábas, géppisztolyos emberek futottak, juhcombokat és Oszama bin Laden portrékat cipeltek magukkal. A szél süvítésén át is hallatszott a frissen lehult hó csikorgása, valamint a nem teljesen harmonikus, de nagyon hősiesen hangzó ének:
- Nem érnek utol, - dalolták a titokzatos futók, - nem érnek utol, nem érnek utol...
Vladimir Vladimirovich™ aludt, de lába ütemesen verni kezdte a dal ritmusát.
Vladimir Vladimirovich™ szintén futni szeretett volna.

2003. december 20., szombat, 15:22:52 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ vidéki házának dolgozószobájában üldögélt és a dagesztáni hegyekben folyó antiterrorista hadműveletről szóló jelentést olvasta.
- A katonák megkezdték a banda felszámolását, - olvasta Vladimir Vladimirovich™, miközben kortyolt egy kis japán teát a pici csészéből, - a körzetet, melyben feltehetőleg a fegyveresek bújkálnak, aknavetőkből és más fegyverekből lövik.... Nagyon jó... Nézzük csak, mi van itt még... A szövetségi erők lehetőséget kaptak arra, hogy alkalmázzák a légierőt a rakéta- és bombacsapásokra... Na, hál'istennek, végre megkapták a lehetőséget... Annyira elhúztak mindent, hogy már nincs az embernek türelme kivárni...
Vladimir Vladimirovich™ lapozott egyet a jelentésben.
- Magomedov megjegyezte, hogy a hadművelet pár napja alatt legalább tíz fegyverest semmisítettek meg, - olvasta Vladimir Vladimirovich™. - Csak tizet?! Mi a francot csinálnak ezek ottan?!
Vladimir Vladimirovich™ azonnal felhívta Honvédelmi Miniszterét.
- Fígy testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - Van nekünk valamink, ami erősebb, mint az a Goethe Faust..., izé, vagyis panzerfaust? Ami erősebb, mint ezek a helikoptereid?
- Hm... van, tulajdonképpen van..., - felelte a Honvédelmi Miniszter, - az atomfegyver.
- Hát akkor meg mire vársz? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Az emberek várnak, várnak...
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és ismét kortyolt egy kis teát. A telefon csörögni kezdett. Vladimir Vladimirovich™ felemelte a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a kagylóban a Honvédelmi Miniszter kissé bizonytalankodó hangja, - Izé.., milyen emberek várnak? Nem értettem egészen...
- Hogy-hogy milyen emberek?! - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™, - Hát ezek ottan, akik azokban az aulokban meg kislákokban, szóval a hegyi falvakban laknak... A helyi lakosok, na... Minek vagyunk mi itt veled?
- Minek? - kérdezte a Honvédelmi Miniszter.
- Azért, hogy őrízzük békés álmukat! - mondta szigorúan Vladimir Vladimirovich™. - Érthető?
- Értettem, - felelte a Honvédelmi Miniszter,
- Akkor meg cselekedj, - parancsolta Vladimir Vladimirovich™.
- Igenis! - felelte a Honvédelmi Miniszter és letette a kagylót.
Vladimir Vladimirovich™ ismét kortyolt egyet a teájából.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ elment A Biztonsági Szervek Munkatársainak Napja tiszteletére rendezett ünnepségre, ahová egyébként bérlete volt, de ezért párszavas fölköszöntőt kellett mondania, ahogy az minden becsületes ünnepnapián a főasztal főhelyén helyet foglalótól elvárják. Ezt az ősi grúz szokást még a Nagy Grúz honosította meg Nagy OroszHonban, de be is tartják azóta is, próbálna csak meg bárki is nem betartani.... Így aztán Vladimir Vladimirovich™ is betartotta rendesen, különben is mindig tisztelte A Biztonsági Szervek Munkatársait, meg a tradiciókat is...
- Fígy, testvérók, - mondta Vladimir Vladimirovich™ az egybegyűlteknek, - drága jó veteránok, kollégák, munkatársak, katonák, matrózok, munkások, dolgozó parasztság és nem dolgozó, de azért mégis valamiért itt köztünk lófráló, izé, haladó értelmiség... Mindenekelött köszöntelek titeket a professzionális ünnep alkalmából!
A teremben kitört a tapsvihar, a lófráló, vagyis haladó értelmiség képviselői is vidáman tapsoltak, annál is inkább, mert mindkét oldalukon állt egy-egy munkatárs, és ütemesen bökdösve-rángatva egymáshoz csapkodta kezüket.
- Változnak a korszakok, változnak a hagyományos elképzelések és a politikai értékelések, de a Hon biztonsága, szuverén érdekeinek védelme, de legfőképpen a polgárok biztonsága, mindig a munkátok fő célkitűzése marad, - olvasta Vladimir Vladimirovich™ a szépen megírt fölköszöntőjét, amit előző éjszaka egy lófráló értelmiségi társulat állított össze, amelyet haladásának akadályoztatása mellett a Kreml tornyába zártak és ki sem eresztettek addig, amig a cikornyás szóvirágokkal telehintett díszdumát össze nem hoznak, "k utru!", vagyis "reggel az asztalon legyen!" közérthetően megfogalmazott utasítással, amit még a lófráló értelmiség is képes megérteni. - Ez egy felelőségteljes, nagy impotenciát... elnézést, kompetenciát, személyes tisztséget... pardon... tisztességet és nagy bátorságot igénylő férfimunka!
Vladimir Vladimirovichot™ kissé zavarta az apróbetűkkel nyomtatott szöveg, de a Nagy Grúz NagyBetűs Nagy Írógépét már kiselejtezték és le is adták valami múzeumba, amiben A Biztonsági Szervek Munkatársai biztosítják a biztonságos megőrzés-védelmet, igaz, hogy mellékállásban, de legalább nem a nemzetbiztonsági költségvetés terhére.
- Az antiterrozmus elleni harcban, - olvasta tovább a felköszöntőt Vladimir Vladimirovich™, de észrevette, hogy valami nem stimmel és gyorsan kijavította magát, - a terrorizmus elleni ellentevékenységben ma már megelőző taktikát kell alkalmazni, széles informatikai és elemző munkára van szükség az összes munkatárs részéről... A késedelemért a bajtársaink és polgári személyek vérével kell fizetnünk, márpedig a stabilítás komoly tényezője az orosz gazdaság piacképessége, s ebben a külföldi felderítő szerveink, valamint a belső elhárításunk tevékenységén múlik minden, ezért nem engedhetjük meg, hogy akárki is megint átverjen bennünket, ahogy az sajnos régebben néhányszor megtörtént, de ma már és főleg a jövőben, a biztonság biztosítása igazi szakemberek kezébe van lerakva, ők pedig remélhetőleg meg is tesznek ezért mindent, leszámolnak a korrupcióval, a drogkereskedelemmel, a szervezett bűnözéssel, a külföldi kémekkel és leánykereskedőkkel, de természetesen mindezt mindig a jogrend és a demokrácia alapján csinálják, másképp nagy balhé lesz....
Vladimir Vladimirovich™ észrevette, hogy véletlenül néhány bekezdést valahogyan egybeolvasott, de mivel kollégák között volt, úgysem vette észre, de főleg nem tette szóvá senki.
- Ezen az ünnepnapipián kívánok ehhez jóerős egészséget, sok sí kereket, magányéleti boldogságot, valamint hason lókat...
A teremben ismét kitört a tapsvihar, bár ezúttal kissé másképpen hangzott - mivel egyik kezében mindenki a poharát tartotta, ezért csak a másik tenyerével tapsolhatott, vagyis a mellette állót csapkodta. A lófráló, de amúgy időnként - ha elengedik - haladó értelmiség képviselői, akik a szép felköszöntőt írták, ezúttal nem tapsoltak, mert a kétoldalt álló munkatársak ("szolgálatban nem ihat a munkatárs") kezükbe nyomták saját poharukat, ellenben mindkét kezükkel csapkodták az elhaladni képtelen értelmiséget, ami összességében a tapsvihar zajszintjének az állambiztonságilag szükséges mértékre való fokozását előírásszerűen biztosította,
Vladimir Vladimirovich™ büszkén és elégedetten nézett körbe, a biztonság biztosításával minden a legnagyobb rendben volt, igazi profi szakemberek vigyáztak rá mindenütt.

2003. december 22., hétfő, 16:04:39 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ Mihail Boriszovics Hodorkocszkijjal üldögélt a "Matrózok csendespihenője" nevű nyomozóhatósági fogdában, dominóztak.
- Puszta, puszta, - mondogatta Mihail Boriszovics, miközben az üres dominót lerakta a kopott asztalkára, - zöldkápuszta.
- Na, ha már a zöldségről van szó, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, miközben saját dominóját a Mihail Boriszovicsé mellé rakta, - a Roma idegeskedik, azt mondja, esik az árfolyama.
- Nincs elég pénze a focistákra? - mosolygott Mihail Boriszovics. - Mondd már, testvéró, mi a fenének Oroszországnak ezek a külhoni focisták?
- Dehát nincs megfelelő saját... - tárta szét kezét Vladimir Vladimirovich™. - Te mit vennél?
- Én... - Mihail Boriszovics álmodozóan lehunyta szemét, - én a Disney Landet venném meg...
- Na emiatt ücsörögsz itten, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - hogy ne vásárolgass mindenféle diznilendeket. Komoly ügy van itt előkészítve, te meg mint egy kisgyerek... Amig nem hagysz fel ezekkel a marhaságokkal, addig nem eresztelek ki.
- Nekem itt is jó dolgom van, - mondta Mihail Boriszovics és ismét letette dominóját, - semmi gondom nincs, se ülésezni nem kell, se mindenféle részvényesi közgyűléssel bajlódni... Lapátoljon csak az a Kukesz, én meg addig olvasgatok egy kis Akunyint,,,
- A vádiratot olvasgasd, ne az Akunyint, - mondta szigorúan Vladimir Vladimirovich™, - abban minden fel van sorolva, amit meg akarunk venni.
Egyszercsak a cella vasajtaján udvariasan kopogtak. Mihail Boriszovics odament a nézőkéhez és belülről felhajtotta,
- Fígy, testvéró, - szólt halkan meg a foglár, - idecsörögtek a baszmányi bíróságról, kérik, hogy menj már el a tárgyalásra...
- Mondjad, hogy most nem tudok, - mondta Mihail Boriszovics, - végigjátsszuk a partit, majd utána mehetünk.
- De hát... - jött zavarba a foglár, - azok ott mind összegyűltek, csak magukat várják...
- Testvéró, szóljál már te, - fordult Mihail Boriszovics Vladimir Vladimirovich™-hoz, - hová menjek most én, amikor itt egy szép halformát sikerül kiraknunk éppen...
Vladimir Vladimirovich™ odalépett a nézőkéhez, belenézett és azt mondta:
- Mihail Boriszovics most nem ér rá.
A foglár ijedtében csak pislogott.
- Mondja meg a bírónak, hogy jobb lesz, ha ők jönnek ide, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, mre ideérnek, addigra épp be is fejezzük.
A foglár addig bólogatott, amig beleállt fejébe a görcs, közben a kulcscsomót csörgette.
- És senkit se kapcsoljanak! - bődült el váratlanul Vladimir Vladimirovich™ és lecsapta a nézőke fedelét. Mihail Boriszovics és Vladimir Vladimirovich™ nevettek.
- Mindig ez van, - morgott Mihail Boriszovics, - ülök itt napokon keresztül, és egyetlen egy dögnek nem jutna eszébe idecsörögni. Ha meg leülök egy kis dominóra, akkor mindjárt rámszabadul az egész falka, hol ez kell nekik, hol meg amaz...
- Nyolc, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - tele van a polc...
Vladimir Vladimirovich™ dupla négyest rakott le a kopott asztalkára.

2003. december 23., kedd, 15:21:24 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ behívta a titkárát.
- Fígy, testvéró, - szólt Vladimir Vladimirovich™ a titkárának, - hozzál nekem...
- Igenis, Vladimir Vladimirovich™, - felelte készségesen a titkár.
- Nyugi má', mit igenisezel, amikor még nem is mondtam semmit, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - gyantát hozzál meg forrasztólámpát.
- Bocsánat? - kérdezett vissza a titkár miközben felnézett a noteszából.
- Istennél a bocsánat, - felelte Vladimir Vladimirovich™. - Gyantát meg forrasztólámpát. A síléchez kell. Itt van hamarosan a szilveszter.
A titkár értetlenül kisietett. Vladimir Vladimirovich™ felkelt az asztal mellől és egy kis rejtett ajtóhoz lépett, ami ott lapult a szobája egyik falán. Vladimir Vladimirovich™ körbenézett, majd kinyitotta az ajtót és belépett az Elnöki Lomtárba. Egy perccel később már jött is kifelé a sílécekkel, amelyekre az volt ráítva, hogy "Putin".
Egyszercsak megszólalt a telefon. Vladimir Vladimirovich™ falhoz támasztotta a síléceket, odament az asztalhoz és felvette a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó távoli hangja, - földrengés van itt nálunk, most mit tegyünk?
- Te meg miért nekem telefonálsz? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Tán nincs elég saját gondom, hogy még a te földrengéseiddel is én törődjek? A cowboyodnak csörögjél, az majd küld neked buldózereket.
- Buldózereket? - kiabált csodálkozva Arnold Schwarzenegger. - Miféle buldózereket? Kivel beszélek?
- Mister Putinnal, - felelte Vladimir Vladimirovich™ miközben égre emelte tekintetét, - Moszkva. Kreml.
- Putin? - hökkent meg a kalforniai kormányzó. - Miféle Putin? Kit kapcsoltak itt nekem? Nekem a kilenc egy egyes kell!
Vladimir Vladimirovich™ felsóhajtott és letette a kagylót.
"Mekkora ország, és hogy összeszarták az egészet...", - gondolta Vladimir Vladimirovich™.
Az ajtóban megjelent Vladimir Vladimirovich™ titkára a forrasztólámpával és a gyantával.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ útrakelt, hogy összeszedje az elnökválasztáson való induláshoz szükséges ajánlásokat. Csupán kétmillió kopogtatócédulára volt szüksége. Igaz, hogy akadtak pártok, amelyek szívesen indították volna saját jelöltjükként, de Vladimir Vladimirovich™ úgy döntött, hogy megőrzi függetlenségét és mindegyik párttól távol tartja magát. Ezt meg is mondta a tévében, amikor egy riporter erről faggatta. Vladimir Vladimirovich™ "működő elnökként" nem engedhette meg magának, hogy akárkikkel összekösse magát.
"Nos akkor hol is kezdjem, meg merre is menjek", - gondolta Vladimir Vladimirovich™. - "Moszkvában nyüzsög mindenki, most ráadásul jelentkezett egy komoly ellenfél - a Szterligov Germán Lvovics. Neki könnyű a dolga, temetkezési vállalkozó. Minden moszkvainak előbb-utóbb dolga akadhat vele, így aztán biztos, hogy ő könnyen megszerzi azokat a kopogtatókat, elvégre senkinek sem közömbös, hogy lesz-e és milyen is lesz a koporsója.... Én Moszkvában nem rúgok labdába... Mehetnék mondjuk Szentpétervárra, elvégre leningrádi volnék, de ott meg a Mironov Szergej Mihájlovics hajt... A moszkvai halottassal szemben ő "Az Élet Pártjának" színeiben indul... Ezzel nem lehet versenyezni, elvégre mindenki él, amig meg nem hal. Így aztán ezek ketten már ki is lőtték maguknak a jobb helyeket. Mehetnék még néhány helyre itt a közelben, de mindenütt a Ribkin Iván Petrovics nyüzsög, őt meg a Borisz Abrámovics nyomja... Márpedig én az elnöki fizetésemmel ehhez képest sehol sem vagyok...
Nincs más hátra, megyek Csukotkára... A Román Arkágyjevics Abramovicsot úgysem érdekli a buli, mert csak a foci érdekli, na ott nekem nem lesz nehéz dolgom - majd összeszedem azokat a kopogtatókat, elvégre én sosem meséltem csukcsa-vicceket, rám nem fognak ott haragudni a népek..."
Vladimir Vladimirovich™ felült a szánjára és a kutyák közé csapott - igyekeznie kellett, kopogtatócédulák nélkül mégcsak el sem indíthatta hivatalosan a választási kampányát... A törvény az törvény!

2003. december 26., péntek, 14:54:14 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Kremlben a közelgő újév alkalmából rendezett házibulin vett részt. A György-teremben megterítették a hosszú asztalokat, telerakták nagy fémtálcákkal rengeteg húskészítménnyel, valamint műanyag tálcákkal mustáros heringgel, celofánba csomagolt szeletelt orosz feketekenyérrel, továbbá vodkák sokaságával.
Vladimir Vladimirovich™ megfogta az egyik vodkásüveget. Minden szilveszterre az Adminisztráció szépművészeti szakértői valamilyen egyedi címkét találtak ki. Vladimir Vladimirovich™ meg volt győzödve, hogy idén a vodkásüvegen az ő portréja, vagy esetleg személyi használatú androidjának a képe lesz, azonban a köralakú címkéről egy szimpatikus majom vigyorgott rá. A címke felírata pedig az volt, hogy "Gorilka".
- Fígy, testvéró, - szólt Vladimir Vladimirovich™ a mellette álló Adminisztráció Vezetőhöz, - miért van ez a gorilla?
- Mert a majom éve következik, - felelte az Adminisztráció Vezetője.
- Hogy-hogy majom éve? - kérdezte megrökönyödve Vladimir Vladimirovich™. - Hiszen az elnökválasztás éve lesz!
- Ez a kínai naptár szerint van, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - náluk meg nincs elnökválasztás. Ezért aztán náluk a zöld fán ugráló majom éve lesz.
- És még azt mondják, hogy totalitárius rendszer van báluk, - mormogta merengve Vladimir Vladimirovich™, - próbálna meg csak valaki engemet lemajmozni... Na, jól van, ideje köszöntőt mondani.
Vladimir Vladimirovich™ kiment a György-terem közepére, megemelte a vodkával telitöltött kis műanyagpoharat és hangosan megszólalt:
- Testvérók!
Az asztalok mellett a beszélgetés azonnal abbamaradt.
- Testvérók! - ismételte meg Vladimir Vladimirovich™, - Köszönöm nektek, testvérók. Köszönöm a centralizációt. A vertikaliziciót is köszönöm, meg az ipari termelés fokozását is. A következő négy évben sokkal, de sokkal jobban fogjuk érezni magunkat, és mindezért hála nektek. Na meg nekem is egy kicsit...
Egyszercsak hatalmas dördülés hallatszott a teremben. Az asztal mellett állók valamennyien egyszerre megfordultak. Az ablak mellett a padlón furcsa pózban ott feküdt az Egységes Oroszország Párt Politikai Tanácsának Elnöke, parlamenti frakcióvezetője, Borisz Grizlov.
- Ennek többet ne öntsetek, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - új beosztást kapott, a program meg a régi. Így aztán időnként félremegy.
- Talán kivigyük, Vladimir Vladimirovich™? - kérdezte valaki.
- Aha, kiviszed, mi? - kérdezte gúnyosan Vladimir Vladimirovich™. - Van vagy háromszáz kiló... Inkább takarjátok le valamivel, nehogy elázzon teljesen...
A magas karnisról letépték a függönyt és letakarták az androidot.
- Jól van, kissé félrementünk... - mondta újra hangosan Vladimir Vladimirovich™, - na, akkor igyunk az Új Esztendőre, az elnökválasztás évére.
Vladimir Vladimirovich™ feljebb emelte pogarát, hogy minden jelenlévő jól láthassa.
A jelenlévők elkiáltották magukat, hogy "Hurrráááá!!!"

2003. december 26., péntek, 15:00:03 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovichot™ felhívta Vlagyimir Wolfovics Zsirinovszkij.
- Fígy, testvéró, - mondta Vlagyimir Wolfovicsm - gondolkoztam... Nem indulok ezen a választáson,,,
- Ugyan már, testvéró, mi van veled? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Tán összebeszéltetek, vagy mi? A Gena nem indul, a Grisa nem indul, te nem indulsz..., akkor mi lesz, tán induljak egyedül?
- Miért mi van olyankor? Indulj egyedül, - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Ha indulsz, akkor nekünk mi értelme van indulnunk?
- Akkor én sem indulok, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ha ti nem indultok, akkor én sem indulok.
- Nem indulsz? - kérdezte Vlagyimir Wolfovics, - Hát, ha nem indulsz, akkor indulok én, meg a Gena is indul, meg a Grisa is.
- Aha, szóval így állunk? - kiáltott fel mérgesen Vladimir Vladimirovich™. - El akartok üldözni? Na, azt várhatjátok!
Vladimir Vladimirovich™ lecsapta a kagylót.

2003. december 26., péntek, 15:05:49 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és egy sakkfeladatot próbált megoldani.
- Na mi van, elküldtétek a modult a MarsraM - szlalt meg Vladimir Vladimirovich™ fejében a személyes marslakója.
- Miféle modul? - gondolta vissza Vladimir Vladimirovich™.
- Miféle modul, miféle modul - gúnyolódott a marslakó, - elárulom neked a nagy titkot, a cowboynak a fejében nincs is marslakó.
- Miért? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Nem akar senki a fejében ücsörögni, - bugyborékolta a marslakó. - állandóan lovagló meztelen nőkről álmodozik. Hatalmas nagy mellekkel. Nem lehet kibírni...
- Akkor ez azt jelenti... - kezdte Vladimir Vladimirovich™.
- Úgy van, úgy van, ez azt jelenti, - bugyborékolta közbe a marslakó, - ha lenne marslakója, akkor nem küldenék a hülye vasakat a Marsra.
- Miért? - döbbent meg ismét Vladimir Vladimirovich™.
- Azért, mert a Mars lakatlan, - bugyborékolta a marslakó, - ezt még a sünök is jól tudják.
- De hát akkor te... - kezdte volna újra Vladimir Vladimirovich™.
A válasz csak a csend volt.

2003. december 29., hétfő, 12:18:41 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt. Egyszercsak csörögni kezdett a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felemelte a kagylót.
- Fígy, testvéró, - hallatszott a telefonban az Adminisztráció Vezetőjének hangja, - el kéne menni a Dumába.
- Mi a fenét csináljunk ott most? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Hogy-hogy mit, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - köszönteni kell a testvérókat, most van az első munkanapjuk.
- Vicces, - mormorgta Vladimir Vladimirovich™, - az egész országban vége a munkaidőnek, ezek meg most kezdik... Na, jól van, fogass be, aztán hajtsunk...
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót, felkelt az asztal mellől, odament a fogashoz és leakasztotta Elnöki Nagykabátját. Pár perc múlva a magas szárnyasajtóban megjelent az Adminisztráció Vezetőjének feje.
- Na, készen vagy? - kérdezte Vladimir Vladimirovichtól™ az Adminisztráció Vezetője.
Vladimir Vladimirovich™ bólíntott. Elindultak.
Amikor az Elnöki Konvoj első kocsija begördült az Állami Duma előtti parkolóba, az utolsó épp akkor hajtott ki a Kreml Szpasszkij-tornyának kapuján.
- Arra gondoltam, hogy minek használjam ezentúl a Borovicki-kaput? - magyarázta Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztrációja Vezetőjének. - Van nekünk most már alkotmányozó többségünk, vagy nincs nekünk alkotmányozó többségünk?
- Na és? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője,
- Te ne naésezzél, - szólt szigorúan Vladimir Vladimirovich™, - van alkotmányozó többségünk?
- Van alkotmányozó többségünk, - felelte az Adminisztráció Vezetője.
- Akkor meg ha van alkotmányozó többségünk, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - akkor miért kéne az Elnöknek a Borovicki-kapur használnia, mint akármi... akármi... Szóval, úgy döntöttem, hogy a Szpasszkij-kapun járok ki-be ezentúl.
- Helyes, - helyeselt az Adminisztráció Vezetője, - akár át is nevezhetjük.
- Átnevezni? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Mire átnevezni?
- Elnöki Kapura, - felelte az Adminisztráció Vezetője.
- Akkor már inkább legyen Putyin-kapu, - javasolta Vladimir Vladimirovich™, vagy még jobb - Puty-kapu, mivelhogy utat nyit... A Kreml Puty-tornyának Puty-kapuja... Ej, ha ez a Kreml Péterváron lenne...
- Áthelyezhetjük, - mondta minden különösebb zavar nélkül az Adminiszráció Vezetője.
- És mi lesz a helyén? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Egy lyuk?
- A helyén meg a Jurij Mihájlovics épít egy biznisz-centert, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - földalatti parkolóval.
Vladimir Vladimirovich™ csúnyán nézett az Adminisztrációja Vezetőjére.
- Na, te is olyanokat mondasz időnként... - morgott Vladimir Vladimirovich™. - Jól van, megérkeztünk, kiszállhatunk.
Az Állami Duma nagytermében nagy volt a csönd. Az Egységes Oroszország pártfrakció tagjai katonásan feszes sorokban és oszlopokban, takarva-igazodva ültek helyükön, mindegyikük azonos sötétkék öltönyt viselt, mindegyikük előtt egyforma barna irattartók és egyforma piros ceruzák feküdtek.
"Fa katonák", - gondolta Vladimir Vladimirovich™ amint végignézett a nép választottjainak sorain.
Az elnöki asztalnál Borsiz Grizlov Android és egy vidám, kubista formájú nő ült.
- Fígy, testvéró, - kérdezte súgva Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztráció Vezetőjétől és a nő felé intett, - ez meg kicsoda?
- Ez a Szliszka képviselőasszony, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője.
Vladimir Vladimirovichnak™ eszébe jutott Irina Mucuovna Hakamada, és felsóhajtott. Az alkotmányozó többségnek meg volt az ára.
- Vladimir Vladimirovich™ Putyin, Oroszország Elnöke! - jelentette be Borisz Grizlov a hajdani híres rádióbemondó Jurij Levitán mély hangján.
Vladimir Vladimirovich™ fürge léptekkel fellépett a tribünre, közben hangos taps szólt play-backről. A képviselők mozdulatlanul ültek és mereven néztek maguk elé.
- Testvérók! - kezdte Vladimir Vladimirovich™, de a képviselők meg sem rezdültek, egyik sem.
Vladimir Vladimirovich™ hátrafordult az Adminisztrációja Vezetőjéhez.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ezekkel meg mi van? Mintha nem is élnének?
Az Adminisztráció Vezetője a homlokára csapott.
- Igaz, - kiáltott fel, - elfelejtettem bekapcsolni őket, várjál csak, mindjárt...
Az Adminisztráció Vezetője előhúzott a zsebéből egy kis fekete távkapcsolót és megnyomta a rajta lévő piros gombot.
A teremben azonnal mindenki megmozdult, papírzizegés hallatszott, a képviselők kinyították a dossziékat és megragadták a piros ceruzákat.
- Talán ismételjük meg a bevonulást? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztrációja Vezetőjétől.
- Ahogy akarod, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője.
Vladimir Vladimirovich™ lejött a tribünről.
- Vladimir Vladimirovich™ Putyin, Oroszország Elnöke! - jelentette be Borisz Grizlov Levitán hangján.
A play-backről bejátszott dörgő tapsvihar közepette Vladimir Vladimirovich™ fellépett a tribünre. A képviselők most már pontosan őrá néztek, kezükkel viszont össze-vissza mutogattak, hadonásztak.
Vladimir Vladimirovich™ döbbenten nézett az Adminisztráció Vezetőjére
- Még nem tanulták meg a tapsot, - mentegetőzött az Adminisztáció Vezetője, - meg aztán a tenyerük is gyakran sérül ilyenkor, ezért inkább ezt a play-backet választottuk, majd begyakorolják a mozdulatokat is.
Vladimir Vladimirovich™ felsóhajtott és ránézett a törvényalkotó hatalmára.
- Hát akkor, testvérók, - kezdte Vladimir Vladimirovich™, - lássatok munkához. Sok a dolgunk. A nép bízik bennetek, akkor meg cselekedjetek úgy, hogy ennek a népnek jó legyen. Meg kell kettőzni a GDP-t. Ami meg a mi segítségünket illeti, abban nem lesz hiány. Mindenki kap elemet, csak kérjetek és kaptok, amennyit csak kell. Nem sajnáljuk. A kapcsolatot meg a vezetőségen keresztül tartjuk.
Vladimir Vladimirovich™ rámutatott Borisz Grizlovra.
- Ez a vezetőségetek itt ni, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ha valaki nem ismerné.
A képviselők szinkronban Vladimir Vladimirovichról™ Borisz Grizlovra fordították tekintetüket.
- Na, akkor részemről ennyi lenne, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - Nektek meg, ahogy mifelénk mondják, legyen a Borisz és a...
Vladimir Vladimirovich™ kérdően ránézett a vidám kinézetű nőre.
- Ljubának hívják, - súgta az Adminisztráció Vezetője.
- Nagyon jó, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - akkor nektek meg legyen a Borisz és a Ljubov, vagyis a Szeretet.
Az Adminisztráció Vezetője megnyomta a távkapcsolót. Play-backről megszólalt a vastaps. Vladimir Vladimirovich™ lejött a tribünről.
- Na, milyen volt? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztráció Vezetőjétől.
- Mnden OK, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - ha valami nem stimmel, akkor majd PhotoShoppal utánaigazítjuk...

2003. december 31., szerda, 23:50:00 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és arra készült, hogy beolvassa újévi köszöntőjét, amit az oroszországi honpolgárok majd szilveszterkor láthatnak a tévében, Vladimir Vladimirovich™ már többször átolvasta a köszöntő szövegét, miközben egy szimpatikus kisasszony puha ecsettel tette rá a sminket, egy operatőr pedig azt üvöltötte a világító fiúnak, hogy:
- Az ellenfényt állítsd, te ütődött!
Az operatőr mellett állt a szilvesztri adás rendezője és félhangon mesélte az aszisztensnőjének:
- ... tegnapelőtt meg azt olvastam, figyelj csaj... Egyszer Vladimir Vladimirovich™...
- Hé, elég lesz már ott... - szólalt meg váratlanaul hangosan Vladimir Vladimirovich™ , - dolgozni kell és nem mindenféle marhaságokat szajkózni! Na, mi lesz?
- Kezdjük, Vladimir Vladimirovich™ ... A második kamera indul... - mondta a rendező
A kamerán kigyulladt egy piros lámpa.
- Kedves barátaim! - mondta Vladimir Vladimirovich™ egyenesen bele a kamerába. - Eltelt ismét egy év, és ezekben a percekben mindannyian arra emlékezünk, amit a magunk számára a legfontosabbnak tartunk. Így vagy úgy, de a megélt múlt szimbolikus összegzését végezzük el. Az egész ország most összegzi az eredményeket. Ezen a szilveszteri éjen köszönetet modok mindannyiuknak mindenért. Mindazért, amit az elmúlt évben elértünk. Hiszen mindaz, ami előttünk van, attól függ, amit magunk mögött hagytunk.
Vladimir Vladimirovich™ egy kis szünetet tartott, hajtogatta a papírokat és ránézett a rendezőre:
- Ezt az egészet meg ki írta? Ők legalább elolvasták, hogy mit műveltek?
A rendező hallgatott, szemét a plafonon pihentette. Vladimir Vladimirovich™ felsóhajtott és tovább olvasott.
- Jól van... Mindegyikünknek másként alakult ez az év. Azonban most, nem feledve a múltat, természetesen a jövőre gondolunk. Ezért azt szeretném kvánni önöknbek, hogy teljesüljön minden kívánságuk. Váljon valóra és sikerüljön mindaz, amit elgondoltak, megterveztek...
Vladimir Vladimirovich™ ismét leállt az olvasással és figyelmesen ránézett a rendezőre, aki a kezével épp lassan simogatta az aszisztensnő fenekét.
- Ide kell nézni és azt hallgatni, amit mondok! - bődült el Vladimir Vladimirovich™.
A rendező azonnal eldugta kezét. Az aszisztensnő elpirult.
- Váljanak valóra jó kezdeményezéseik, terveik, elgondolásaik, - folytatta nyugodt hangon Vladimir Vladimirovich™, - legyen az új év mindannyiuknak mindenben sikeres, hiszen ezekből a sikerekből tevődik össze közös életünk, az ország, egész OroszHon sorsa. Kívánok jó egészséget a szülőknek és a gyerekeknek. A béke és gazdagság töltse meg minden házat. Mindenki egyszer s mindenkorra tanulja meg, hogy a törvényt mindig be kell tartani, és nemcsak akkor, ha valakinek elkapták a grabancát...
Vladimir Vladimirovich™ ismét kis szünetet tartott és kifejezésteli tekintettel belenézett egyenesen a kamerába.
- Köszöntök mindenkit az új esztendő alkalmából. Azokat, akik a családdal a barátokkal együtt ünnepelnek, de azokat is, akik most szilveszter éjjel a szülői háztól távol vannak. Például, a bíróság döntése alapján... A harmadik évezred negyedik évének küszöbén vagyunk. És OroszHon, az ezeréves történelmű ország, méltóan fogadja jövőjét. Van egy régi jó szokásunk - ilyenkor mindenki megajándékoz mindenkit. Ajándékozzuk meg szeretteinket a legértékesebbek, a legdrágábbal - a melegséggel, a figyelmességgel, a szeretettel... Az ezzel kapcsolatos hisztériát pedig kérném abbahagyni. Megmondtam, hogy semmiféle kufárkodás nem lesz... Boldog új évet, drága barátaim, sok boldogságot!... Na, elmegy?
Bejátszották a Kreml toronyórájának hangját. Emberek örömteljes kiáltása hallatszott, valahol pukkant egy pezsgősüveg, valaki beszólt: "Minden OK!" Vladimir Vladimirovich™-hoz odalépett a zavarbab lévő aszisztensnő.
- Vladimir Vladimirovich™, engedje meg, hogy lebegyem a mikrofonját.
Vladimir Vladimirovich™ felrakta mindkét kezét. Az aszisztensnő lecsíptette a mikrofont és kihúzta a zsinort a zakó alól. Vladimir Vladimirovich™ felkelt az Elnöki Karosszékből, ellépett az asztaltól és kiment az emberekkel zsúfolt dolgozószobából.
- Boldog új évet, Vladimir Vladimirovich™! - kiáltotta utána egy ismeretlen és megemelte pezsgőspoharát.