2005. május 3., kedd, 19:04:19 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Sándor-kertben sétálgatott és úgy döntött, hogy benéz a Lovarda nemrég restaurált épületébe. A Lovarda belseje tágas, de üres volt. A hatalmas terem közepén ott állt Moszkva főpolgármestere Jurij Mihájlovics Luzskov. Jurij Mihájlovics felfelé nézett, bámulta a fából készült tartószerkezetet, amit Augusten Betanur mérnök tervei alapján építettek.
Vladimir Vladimirovich™ közelebb jött.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mit gondolsz, sikerült a helyreállítás?
- Az eredmény megvan, - tárta szét kezét Jurij Mihájlovics, - azonban örömöm mégsincs benne!
- Te meg mit hittél, - mosolyodott el Vladimir Vladimirovich™, - egyszerre lesz eredmény is, meg boldogság is? Így sosem szokott lenni.
- Én pedig egyáltalán nem értem, hogy te ezt hogyan bírod ki, - felelte együttérzően Jurij Mihájlovics, - mindig csinász valamit, teszel valamit, de seninek sem tetszik. Nekem ez egyszerűbb, én legalább építettem egy csomó utat...
- Hát ez az, - sóhajtott Vladimir Vladimirovich™, - van aki utakat épít, van meg akinek monetizálnia kell a járandóságokat... Na, jól van, megyek már..., sok a dolgom...
A férfiak elbúcsúztak egymástól.

2005. május 4., szerda, 10:11:08 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában a győzelmi György-rend szalagját kötözgette az Elnöki Zászló rúdjához. Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ asztalán csörögni kezdett a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felemelte a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban Szergej Viktorovics Lavrov külügyminiszter hangja, - Svájcban letartóztatták Adamovot.
- Az meg ki, - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Hogy-hogy ki..., - hökkent meg Szergej Viktorovics, - az atomenergetikai ex-miniszter.
- Ugyan már..., - hitetetlenkedett  Vladimir Vladimirovich™, - nem is emlékszem ilyenre.
- De hiszen te magad rugtad ki! - kiáltott fel Szergej Viktorovics. - Korrupció miatt!
- Korrupció miatt?! - csodálkozott még jobban Vladimir Vladimirovich™. - A mi kormányunkban?!! Csak viccelsz, ugye?
- Miféle vicc, - sopánkodott a külügyminiszter, - már konzuli segélyben részesítjk. Az usákok a kiadatását követelik.
- Miért, mit csinált? - érdeklődött Vladimir Vladimirovich™.
- Lenyúlt kilencmillió dollárt, - felelte Szergej Viktorovics.
- Mindössze?!.. - kérdezte csalódottan Vladimir Vladimirovich™. - Akkor tutti, hogy nem a kormányunkból való... Csak szórakozik valaki...
- Na és mi most mit tegyünk? - kérdezte a miniszter.
- Próbáljátok meg kicserélni Zakajevvel, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - persze kevés az esély, de mit lehet azt tudni...
- Megpróbáljuk, - felelte a miniszter és letette a kagylót.
Vladimir Vladimirovich™ értetlenül vállat vont, majd ismét megfogta a György-rend szalagját.

2005. április 5., csütörtök, 12:26:22 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és az Elnöki Vevőkészülékét javítgatta.
Egyszercsak kipattant az Elnöki Dolgozószoba magas szárnyasajta és a helyiségbe beviharzott Vladimir Vladimirovich™ Adminisztrációjának a helyettes Vezetője, Igor Ivánovics Szecsin.
- Fígy, testvéró, - mondta Igor Ivánovics, - micsoda idő van! Az utcán egy lélek sem jár!
- Mi lesz még itten, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - kilencedik aztán pláne....
- Te meg mit csinálsz itten? - kérdezte Igor Ivánovics és rábökött a vevőre.
- Unatkozom, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - unom magam rádióvevő nélkül...
- Testvéró..., - mondta csügged hangon Igor Ivánovics, - tanácsozt kérhetnél..., hogy úgy mondjam, mégiscsak rádióvevő..., ez mindannyiunkat érint...
- Én vagyok az Elnök, - mondta határozottan Vladimir Vladimirovich™, - ez meg az én vevőm. Én döntöm el, hogy mit csináljak vele.
- Na és mink? - kérdezte zavartan Igor Ivánovics. - Velünk meg mi lesz?... Hiszen mindannyiunk jövője a te vevődtől függ...., hogyan is fog ez működni!
- Miért, hogyan működhetne... - mormgta Vladimir Vladimirovich™ és valamit tekerta savarhúzójával a rádió belsejében, - majd müx, ahogy kell..., ahogy a többi is...
- Hát, ha úgy, ahogy a többi..., - fújta ki megkönnyebbülten a levegőt Igor Ivánovics, - akkor frankó..., hadd működjön... Na, és mi a neve neki?
- A neve? - Vladimir Vladimirovich™ megfordította a rádióját,  - Ide van írva.., Szokol, vagyis Sólyom...
- Sólyom? - csodálkozott Igor Ivánovics. - Ez meg milyen fedőnév? Amolyan titkosügynöki? A mieink közül való?
- A miénk, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, - hazai!
- Hát..., akkor én talán megyek is? - kérdezte ismét bizonytalanul Igor Ivánovics.
- Csak eredj, eredj, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™.
Igor Ivánovics csendben megfordult és lassan kisomfordált a szobából.

2005. április 5., csütörtök,  13:10:26 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és az Elnöki Rádivevőjét hallgatta.
- Miről beszélünk itten, - hallatszott a rádióból valamiféle orosz értelmiségi kellemetlen hangja, - amikor Oroszországban elfogulatlan és független bíróságra lenne szükség! Ki és hogyan biztosítja nálunk az igazságszolgáltatást?!
Vladimir Vladimirovich™ fölhúzta Elnöki Szemöldökét és azonnal megnyomta az Adminisztrációja helyettes Vezetőjének, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovna a hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ki és hogyan biztosítja nálunk az igazságszolgáltatást?
- Az oroszországi Föderációban az igazságszolgáltatást kizárólag a bíróság biztosítja, - vágta rá kapásbl Vlagyiszláv Jurjevics. - Az oroszországi Föderáció Alkotmánya, száztizennyolcadik szakasz, első pont.
- Csak a bíróság, vagyis csak egy bíróság?  - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.  - Akkor ez meg itt mit fecseg másikról?
- Ki fecseg? - kérdezte Vlagyiszláv Jurjevics.
- Ez itten, egy pofa az első rádiócsatornán, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - azt mondja, hogy elfogulatlan meg független bíróság is kellene neki.
- Na és? - kérdezte értetlenül Vlagyiszláv Jurjevics.
- Nem érted?! - fakadt ki Vladimir Vladimirovich™. - Vagy eldfogulatlan, vagy független bíróság van. Aztán ki-ki válogassa ki, hogy melyik jobb neki. Egyáltalán ki választja nálunk a bíróságot?
- Hát, hogyan is van ez... - jött kissé zavarba Vlagyiszlv Jurjevics, - nem is tudom..., talán az alkotmányozó gyűlés?
- Akkor gyűjtsd össze azt a gyűlést! - intézkedett Vladimir Vladimirovich™. - Nyomogasd azokat a gombokat, aztán indítsd be őket!
Vladimir Vladimirovich™ bontotta a vonalat.
- Nálunk nincs sem elfogulatlan, sem független bíróság! - folytatta a rdióban a kellemetlen hang. - Nálunk csak a baszmáni bíróság van!
- Ez meg mi már megint? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™ és Elnöki Kezével ismét az Adminisztráció helyettes Vezetőjének hívógombja felé nyúlt.

2005. április 6., péntek, 13:54:43 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és ajándékokat rakosgatott össze azon kollegái számára, akiket vendégül lát majd a Győzelem Napján. Az Amerikai Egyesült Államok elnöke számára Vladimir Vladimirovich™ egy sóspereces zacskót készített, a lett elnöknek, Vajra Vike-Freiberg számára pedig egy üveg vodkát és kaviárral teli asztrahányi voblát. Vladimir Vladimirovich™ épp azon törte fejét, hogy mit ajándékozzon az ukrán elnöknek, Viktor Andrejevics Juscsenkonak, amkor hirtelen asztalán megszólalt a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felemelte a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a elefonban Szergej Boriszovics Ivanov honvédelmi miniszter hangja, - hoztak egy távíratot..., az Európai Parlament képviselője, Ari Vat... vattanen? Vatanen! Ari Vatanen, képviselő..., szóval, izé..., a finn elnökhöz, Tarje Hal..., a francba! Halonen..., szóval, ehhez a Halonenhez fordult, hogy majd kérjen meg téged Moszkvában arra, hogy ismerd el, hogy a háborúban a Finnország legyőzte a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségét....
- Elismerjük, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, - ... na és te mit gondolsz, ez az izé... Halanen, vagy kicsoda..., ez mit szeret?
- Milyen értelemben? - kérdezte megdöbbenve Szergej Boriszovics.
- Milyen ajándékot adjunk neki? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Eljön majd, aztán kellene adni neki valamit...
- Add oda Karéliát, - felelte Szergej Boriszovics, - úgyis pont az kell neki.
- Miii?! - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Itt a távíratban még az is ott van, - magyarázta a miniszter, - hogy ez az Ari Vatanet azt kéri attól a Tari..., Tarje Halonentől..., nahát, micsoda nevük van..., szóval, hogy majd add vissza Karéliát.
- Adjuk vissza? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Magbolondultál?! - kiáltott fel Szergej Boriszovics. - nem elég a Königsberg?! Majd még Murmanszkba csak vízummal mehetünk! Hiszen ott tengeralattjárók vannak!
- Tengeralattjárók.. - mormogta elmerengve Vladimir Vladimirovich™, - ej, mindegy..., azok úgyis csak elsüllyednek állandóan... Mondd csak, testvéró, de őszíntén, kell neked Nagy OroszHon?
- Naná! - kiáltott fel nekihevülten Szergej Boriszovics. - Hiszen mi szuperhatalom vagyunk! Legyőztük a fasizmust!
- Tán te magad győzted le, mi, - kérdezte fáradtan Vladimir Vladimirovich™. - Én meg, ha belegondolok..., kell a francnak nekem szuperhatalom..., ha őszíntén belegondolunk, testvéró.., élni kéne, tisztességesen, nempedig erőszakosan erőlködve...
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót.

2005. május 9. hétfő, 07:33:10 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelem hatvanadik évfordulója tiszteletére rendezett katonai díszszemlén mondott díszbeszédet.
- Tisztelt oroszországi polgárok! - mondta Vladimir Vladimirovich™, egyenesen bele a kis emelvényen előtte álló három szőrös mikrofonba. - Tisztelt vendégeink! Május kilencedike mindig is szent nap volt országunk számára, és az is marad. Ez egy olyan ünnep, amely nemcsak szárnyakat ad mindannyiunknak, de magasba is emel. Ez a nap a legbonylultabb érzésekkel tölti el szivünket - örömmel, és búbánattal, együttérzéssel és magasztossággal. Nagyszerű nemes cselekedetekre szólítfel, lehetőséget ad arra,hogy mégegyszer meghajoljunk azok előtt, akik megajándéákoztak bennünket a szabadsággal, hogy szabadon élhessünk, dolgozzunk, örüljünk, alkossunk és értsük egymást.
A Vladimir Vladimirovich™ háta mögött ülő felesége megrántotta Vladimir Vladimirovich™ zakójának alját, hogy megigazítson egy apró ráncot. Vladimir Vladimirovich™ kissé megmozgatta vállát.
- A Győzelem ünnepe - a legközelebbi, legőszíntébb és legnépszerűbb ünnepnap országunkban, - folytatta Vladimir Vladimirovich™. - A volt Szovjetunió népei számára a nagy nemzeti hőstett napja marad örökké. Európa és az egész világ számára pedig a béke megmentének napjaként emlékeznek rá.
A kissé oldalt ülő amerikai elnök zavartan köhintett.
- Nagyapáink s apáink nem sajnálták életüket az ország becsületéért és szabadságáért vívott harcban, egységbe forrtak és megvédték Hazájukat, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és belülről mosolygott, - ma pedig mélyen fejet hajtok a Nagy Honvédő Háború minden veterája előtt, és kívánok nekik hosszú életet és boldogságot. Dicsőség a Nagy Honvédő Hárú és a Második Világháború győztes katonáinak! Éljen a Nagy Győzelem Napja! Dicsőség Oroszországnak! Hurrá!
Vladimir Vladimirovich™ lejött a tribünről és leült felesége mellé
- Na és miért nem hajoltál mefg? - súgta oda a felesége.
- Jaj..., elfelejtettem, - felelte Vladimir Vladimirovich™ és elpirult.
Megkezdődött a díszszemle.

2005. május 10. kedd, 10:58:53 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ és az Adminisztrációjának a helyettes Vezetője, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkov a kremli dolgozószobában üldögélt és a Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelem  hatvanadik évfordulójára rendezett díszszemle videofelvételeit nézegette. A Vörös-téren veteránokkal teli teherautók gördültek végig, egy speciálisan erre a célra épített tribünön pedig ücsörögtek a világ különböző országaiból érkezett elnökök, voltak úgy több tucatnyian.
- A Mauzóleum tetején dugtam el az ágyút, - mesélte Vlagyiszláv Jurjevics, - pont beterítetteaz összes elnököt egyszerre..., aztán a díszszemle alatt végig bekapcsolva hagytam...
- És mit hipnotizáltál vele? - érdeklődött Vladimir Vladimirovich™.
- Vili, hogy mit, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - a demokrácia alapelveit.
- Helyes, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, - és még mit?
- Hát..., - jött kissé zavarbaVlagyiszláv Jurjevics, - pár apróságot..., megtanítottam Bushnak, hogy kiejtse grúzul azt, hogy gamardzsoba....
- Vidám lesz..., - mosolyodott el Vladimir Vladimirovich™, - nézd csak, milyen jól áll Ivanovnak az, amikor a Brezsnyev limuzinján parádézik...
Vladimir Vladimirovich™ a képernyőre bökött, majd előkotorta Elnöki Zakójának zsebéből a kétfejű aranysasos kormányzati mobizlíradó készülékét, és megnyomta az egyetlen gombot, amit  az egyik fej alatt rejtettek el.
- Testvéró, - szólt bele a telefonba Vladimir Vladimirovich™, - szeretnél elnök lenni?
- Jelentem, nem, - felelte katonásan a védelmi miniszter, - nekünk már van elnökünk.
- Hm..., - mormogta Vladimir Vladimirovich™ és eltette a kormányzati mobilját, - helyes válasz...
- ... vagy itt van például, az Ivanov... - folytatta meséjét Vlagyiszláv Jurjevics,  amig azon a limuzinon utazott, végig forgattam utána az ágyút...
Vladimir Vladimirovich™ Vlagyiszláv Jurjevics felé fordult és figyelmesen megnézte.

2005. május 10. kedd, 15:18:49 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és Elnöki Térképén felrajzolta Oroszország, Észtország és Lettország államhatárát.
- Valahol errefelé volt valamikor.... - mormogta magában Vladimir Vladimirovich™, - kitaláltak mindenféle hülye területi követeléseket... Az egyetemen nem voltam különösebben jó tanuló, mert szabadidőmben mindig sok Sört ittam..., de van, amire emlékszem..., egyre-másra...
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ asztalán csörögni kezdett az a telefon, amelyiken külföldi államfőkkel szokott beszélgetni. Vladimir Vladimirovich™ felemelte a kagylót.
- Gamardzsoba, testvéró, - szólalt meg a kagylóban Mihail Nyikolájevics Szaakasvili grúz elnök hangja.
- A kovbojtól tanultad el, vagy mi? - mosolyodott el Vladimir Vladimirovich™.
- Ne nevezd kovbojnak! - felelte forró lelkesedéssel Mihail Nyikolájevics. - A Dzsordzs egy csodálatos ember! Megadta a telefonját!  Azt mondta, hogy bármikor hívhatom!
- Vili, hiszen nagy ország a tiéd, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ott a Borzsomi, meg csupa ilyesmi...
- Igen, Borzsomi! - lelkendezett tovább Mihail Nyikolájevics. - Élvezem! Élvezem a szabadságot, és velem együtt élvez egész Grúzia!
- Mi van? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Dél-Oszétia és Abházia viszont nem érzi a szabdságot, amit egész Grúzia élvez! - kiáltotta Mihail Nyikolájevics. - A szabd népek nem nyugodhatnak meg addig, amig az elnyomás virágzik!
- Misa, jól vagy? - kérdezte aggodalommal Vladimir Vladimirovich™.
- A szabadságot élvezve segítenünk kell azoknak, akik nem részesednek benne! - folytatta rendületlenül Mihail Nyikolájevics. - Zimbabvéban, Kubában, Burmában és számos másik helyen az emberek milliói  kegyetlen tirannusok igáját nyögik!
- Miféle Zimbabve?! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™ - Mi van veled, testvéró?!
- A szabadság szele, ami a Balti-tengerről Ukrajnába érkezett, most Közép-Ázsia sztyeppéin áramlik szét, és Libanon cédrusait ringatja már! - kiabálta Mihail Nyikolájevics.
Vladimir Vladimirovich™ óvatosan letette a kagylót és megnyomta az Adminisztrciója helyettes Vezetőjének, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovnak a hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - nem babráltál el valamit azon az ágyúdon?
- Azt hiszem, nem... - felelte Valygiszláv Jurjevics, - miért, mi van?
- A Szaakasvili, mintha nem egészen olyan lenne...., bekattant, vagy mi? - válaszolta Vladimir Vladimirovich™.
- Szaakasvili? - kérdezte elgondolkozva Vlagyiszláv Jurjevics. - Lehet, hogy a gázzal van valami? Szivárog netán?
- Az is lehet... - mormogta Vladimir Vladimirovich™ és letette a kagylót.
- Talán szivárog..., - mondta Vladimir Vladimirovich™ és újra az Elnöki Térkép fölé hajolt, - de az is lehet, hogy valami dioxinmicsoda...

2005. május 10. kedd, 15:54:35 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ telefonált Viktor Andrejevics Juscsenko ukrán elnöknek.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - na mi van nálatok a tavaszi vetéssel? Mikor jön már Júlia Vlagyimirovna?
- Nem hamarosan, - felelte Viktor Andrejevics, - a tavaszi vetés után mostan Csornobilba utazik.
- Csernobilba? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Miért, mi a fenét felejtett el ottan?
- Új szarkofágot csinál, - felelte Viktor Andrejevics.
- Ő saját maga? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Saját maga, - bólíntott Viktor Andrejevics.
- Testvéró, - kérdezte elámulva Vladimir Vladimirovich™, - mi van ott nálatok, se szántóvető, se építőmunkás nincs? Csak csupa forradalmár maradt meg?
- Nem érted ezt, - válaszolta halkan Viktor Andrejevics, - hiszen nála van a Kormány!
- Jaaa.... - szeppent meg Vladimir Vladimirovich™, - tényleg! Mondták is már nekem a mieink, csak éppen... Kár...,  akkor még sokat kell várnunk rá...
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót.

2005. május 11., szerda, 07:54:19 (moszkvai idő szerint)

Egyszer  Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozózobájában üldögélt és az Enök Írókészletet tisztogatta, amit urali malahitból készítettek és zöldszínű oldalait aranyozott kétfejű sasok díszítettek.
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ íróasztalán megszólalt az a telefon, amelyiken külföldi államfőkkel szokott beszélgeti. Vladimir Vladimirovich™ felemelte a kagylót.
- Fígy, testvéró! - szólalt meg  telefonban George Bush amerikai elnök izgatott hangja. - A grúzaid gránátot dobtak rám!
- Az én grúzaim?! - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Nem, testvéró, azoka a te grúzaid, akik gránátot hajítottak terád!
- Hogy-hogy az enyémek? - kiáltott fel Geroge Bush. - Ezek a SzU-ból valók! Nektek van saját Georgiátok, nekünk pedig megvan a miénk! Ezek a te grúzaid!
- Nekem ugyan nem kellenek, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - te utaztál hozzájuk, akkor vidd csak magadhoz. Élvezd csak magad a szabadságukat velük együtt.
- Testvéró! - könyörgött George Bush. - Hiszen ott van a támaszpontod! Nem az enyém, a tiéd! Akkor meg nyugtasd már meg őket!
- Ezt majd jegyezd meg..., - mondta Vladimir Vladimirovich™ - nem én javasoltam ezt.
George Bush elhallgatott.

2005. május 12., csütörtök, 09:22:12 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™  a kremli dolgozószobájában üldögélt és figyelmesen bámulta Elnöki Íróasztalát. Az asztalon egy gyűrött Pravda hevert, az újságon pedig egy RTP-5 gránát, ami a műszakiaknál van rendszeresítve. Vladimir Vladimirovich™ gondolkodott.
Egyszercsak az Elnöki Dolgozószoba magas szárnyasajtaja kicsapódott és a helyiségbe, égett olajszagot árasztva és elkopott alkatrészeit csikorogtatva, kis kerekeke begördült egy harci android - az Oroszországi Liberális-Demokrata Párt választási egyesülése által az Állami Dumába delegált képviselő, a nemzetbiztonsági bizottság tagja, Szergej Nyikolájevics Abelcev. Rozsdás fém kezében Szergej Nyikolájevics egy nagy fekete Parabellum pisztolyt tartott.
Vladimir Vladimirovich™ felpattant Elnöki Foteljéből és szizehontai nevű judo-védőállásba állt.
- Mi van veled, testvéró? - kérdezte gyorsan Vladimir Vladimirovich™.
Az android minden szó nélkül az Elnöki Íróasztalhoz gördült és letette a Parabellumot.
- A nemzetbiztonsági bizottság megbíz téged azzal, hogy tegyél meg minden szükséges intézkedést az üzletember-atomtudós Adamov kiszabadítására, - csikorogta Szergej Nyikolájevics, - ha peig ez lehetetlen, akkor semmisítsd meg.
- Semmisítsem meg?! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Miért pont én? Hiszen én vagyok az elnök!
- Elnök csak egy időre lesz valaki,  - felelte az android, - csekista viszont mindhalálig.
- Na és ti? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- A robot nem tehet kárt emberben, - csikorogta a képviselő.
Szergej Nyikolájevics fejében valami sziszeni kezdett, a bal füléből pedig fehér gőzsugár löveltki. Az android helyben megfordult, majd lassan a kijárat felé gördült.
Vladimir Vladimirovich™ azonnal megnyomta az Adminisztráció helyettes Vezetőjének, Vlagyiszláv Jurjevics Szrukovnak a hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - hogy állsz azokkal a kisgömböcökkel?
- Csináljuk, - felelte röviden Vlagyiszláv Jurjevics.
- Sürgősen kéne az egyik, cserére, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - írd fel magadnak: Szergej Abelcev, az OLDP frakcióból.
- Feljegyeztem, - felelte Vlagyiszláv Jurjeics. - Mi van vele?
- Sistereg, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - nem hagy dolgozni.
Vladimir Vladimirovich™ kikapcsolt.

2005. május 13., péntek, 12:14:27  (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és az Állami Duma alelnökének, Vlagyimir Wolfovics Zsirinovszkijnak a hangját hallgatta az Elnöki Hangosbeszélőben.
- Testvéró! - üvöltötte Vlagyimir Wolfovics. - Határozott intézkedésre van szükség! Egészen az államtitok-hordozók megsemmisítéséig!
- Mindenkit?! - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Mindenkit! - felelte Vlagyimir Wolfovics.
- Minket is, veled együtt? - vonta fel Elnöki Szemöldökét Vladimir Vladimirovich™.
- Természetesen! - felelte Vlagyimir Wolfovics, - Értsd meg, mindez a demokrácia érdekében kell! A polgári társadalom fejlődése érdekében!
Vladimir Vladimirovich™ felsóhajtottés kikapcsolta a vonalat.
- Érdekes..., - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - miért tűnik nekem időnként úgy, mintha igaza lenne?...

2005. május 13., péntek, 12:22:32  (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ megérkezett a munkahelyére a Kremlbe.
- Na, ma hol és merre? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ a titkárától, belépve Elnöki Dolgozószobájába.
- Ma Üzbegisztánban, Vladimir Vladimirovich™, - felelte tisztelettudóan a titkár, miközben ezüsttálcán átnyújtott Vladimir Vladimirovichnak™ néhány dokumentumot.
- Üzbegisztánban? - kérdezett vissza Vladimir Vladimirovich™, miközben megfogta az okmányokat és leült Elnöki Karosszékébe. - Hát akkor, távíratot Karimovnak, aztán egy külögyminisztériumi nyilatkozat, nemzetbiztonsági tanácsülés..., szóval a szokásos, tudja...
A titkár némán bólíntott, megfordult és kiment az irodából.
Vladimir Vladimirovich™ elmélyülten kezdte tanulmányozni az okmányokat.

2005. május 16., hétfő, 10:42:02  (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ és az Adminisztrációjának a helyettes Vezetője, Igor Ivánovics Szecsin a kremli dolgozószobában üldöglt és élő adásban nézte a közvetítést a Mescsánszki Bíróság ternéből, agol Irina Jurjevna Kolesznyikova bírónő felolvasta a Mihail Boriszovics Hodorkovszkij és Platon Leonyidovics Lebegyev ügyében hozott itéletet.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - miért ülve olvas?
- Van egy ilyen babona, - felelte Igor Ivánovics, - ha ül, akkor ülni fognak...
- Annyira együttérzek, - együttérzett Vladimir Vladimirovich™, - ha tudnád, hogy mennyire együttérzek! Hát akkor talán, kezdhetjük...
Vladimir Vladimirovich™ és Igr Ivánovics felállt, majd a dolgozószoba közepén álló hatalmas rulettasztalhoz lépett, amit az egyik moszkvai kaszinóból hoztak. A rulettasztalon már ott voltak a tétek - néhány platina korong, amit kétfejű aranysasok díszítettek az 5-8 mezőn, néhány másik pedig a 10-es számon feküdt.
- Hát, akkor... - Vladimir Vladimirovich™ előkotort zsebéből egy kis platina dobozt, kivett belőle egy kb. egy centiméteres átmérőjű fehér golyót, és a rulettkerék fölé emelte, - tekerd meg!
Igor Iváovics megforgatta a súlyos rulettkereket.
Vladimir Vladimirovich™ bedobta a golyót.
A golyó vidáman ugrálni kezdett a számok között.

2005. május 16., hétfő, 12:46:59  (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és videón nézte a "Nási" ("Mieink") ifjúsági mozgalom menetét a lenin-sugárúton.
- Szépen mennek... - dörmögte magában Vladimir Vladimirovich™, - piros, fehér... térköz, távköz..., csodálatos...
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ megcsörrent a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felemelte a kagylót.
- Fígy, testvéró, - hallatszott a telefonban Rasid Gumárovics Nurgaliev belügyminiszter izgatott hangja, - naggygyűlés van itten..., a Mescsánszki Bíróság előtt..., aztán a rohamrendőrök őrizetbe akarták venni Kaszparovot.
- Na és? - kérdezte érdeklődéssel Vladimir Vladimirovich™.
- Az őrség nem hagyta, - felelte bűnbánóan Rasid Gumrovics.
- Miféle őrség? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™.
- A sakkozónak az őrsége, a testőrei, - magyarázta Rasid Gumárovics.
Vladimir Vladimirovich™ csodálkozva felvonta Elnöki Szemöldökét, majd lassan letette a kagylót.
- Hát ez meg micsoda... - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - így meg hogy jön össze a véreskezű rendszerem...

2005. május 16., hétfő, 13:15:02  (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ és az Adminisztrciójáak a helyettes Vezetője, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkov a moszkvai Lenin-sugárúton álló egyik toronyház tetején feküdt. Vladimir Vladimirovich™ egy nagy tábori látcsőbe, Vlagyiszláv Jurjevics pedig a nagy hatótávolságú pszichotron ágyú célzókészülékébe nézett.
Mélyen alattuk az úttesten lassan meneteltek az ifjak menetoszlopai, mindegyikük fehér pólóján vöröscsillagok viítottak.
- Kezdjed, - suttogta Vladimir Vladimirovich™.
- Korai még, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics és ekert valamit az ágyúján.
A felvonulók oszlopai közeledtek.
- Kezdjed! - mondta Vladimir Vladimirovich™.
- Korai még, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics és lágyan megsimogatta a löveg platinából készült csövét.
Az oszlopok közeledtek, már ki lehetett venni az egyes emberek arcát.
- Kezdjed már! - súgta izgatottan Vladimir Vladimirovich™.
- Most már lehet, - súgta vissza Vlagyiszláv Jurjevics és megnyomta az elsütő billentyűt.
A pszichotron ágyú platina csövéből egy halvány zöld színűsugár lövelt ki és egy pillanat alatt beterítette az úttesten menetelő ezernyi tömeget.
- Szeressétek a Hazát - suttogta bele Vlagyiszláv Jurjevics egy kis mikrofonbam amit ezüst rács borított, - szeressétek Hazátokat és veteránjait...
Az úttesten menetelő ifjak megcsókolták egymást.
- Úgy néz ki, sikerül..., - mormogta Vladimir Vladimirovich™, miközben a tábori távcsőbe figyelt, - te meg mire vártál? Miért nem lőttél előbb?
- Kivártam, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics.
- Mire vártál? - kérdezte ismét Vladimir Vladimirovich™.
- Hogy közelebb jöjjenek - felelte Vlagiszláv Jurjevics.
Vladimir Vladimirovich™ felnevetett
- Na és hogyan magyarázzuk meg ezt a zöldszínű ragyogást? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Majd azt mondjuk, hogy sarki fény látszott Moszkvában, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics.
Lenn az úttesten csókoloztak a fehér pólós vöröscsillagos ifjak és leányok.
Moszkva felett ragyogott a sarki fény.

2005. május 17., kedd, 12:16:31  (moszkvai idő szerint)

Egyszer  Vladimir Vladimirovich™ a krmeli dolgozószobájában üdögélt és egy vastag, fekete bőrbe kötött könyvet olvasott. A könyv fedőlapján egy kétfejű aranysas díszlett és az a felírat volt rányomva, hogy "Itélet Mihail Hodorkovszkij és Platon Lebegyev üyében - 2. rész".
- Ezzel végetér a motivációt taglaló rész... - olvasta Vladimir Vladimirovich™ az utolsó sort és nagy sajnálkozással becsukta a könyvet.
Vladimir Vladimirovich™ letette a könyvet az asztalra, majd megnyomta az Adminisztrációja helyettes Vezetőjének, Igor Ivánovics Szecsinna a hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - na és a harmadik rész mikor jön ki?
- Holnap, - felelte Igor Ivánovics.
- Miért gyötörtök? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Hiszen annyira érdekes! Miért nem lehet az egészet egyszerre kinyomtatni?
- Ne siess, testvéró, - felelte Igor Ivánovics, - nem szabad elhamarkodni a műélvezetet... Ráadásul, minnél több rész van a sorozatban, annál több a reklám is.
Vladimir Vladimirovich™ csodálkozva felvonta Elnöki Szemöldökét.

2005. május 17., kedd, 12:29:02  (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ és Nurszultán Abisevics Nazarbaev kaza elnök Cseljábinszkban sétált. velük együtt sétált a cseljábinszi terület kormányzója Pjotr Ivánovics Szumin, az elnök teljhatalmú képviselője az Urali Szövetségi Körzetben, Pjotr Mihájlovics Latisev, valmint néhány más testvéró.
- Éljen Putyin! - kiáltották a szembejövő járókelők.
- Éljen OroszHon! - kiáltotta vissza Vladimir Vladimirovich™.
- Itt meg sok kávéház van nálunk, -  mesélte az elnököknek Pjotr Ivánovics.
- Menjünk be talán, - mondta Vladimir Vladimirovich™ Nurszultán Abisevcsnek, - bekapunk Egy Pofa Sört.
Az államférfiak betértek az egyik kávéházba és leültek egy asztal mellé. Kihozták a Söröt.
- Jó Sör, - mondta Nurszultán Abisevics.
- Mondd csak, testvéró, - mondta halkan Vladimir Vladimirovich™, - nem gondolod azt, hogy túl sok Sört iszom?
Nurszultán Abisevics csodálkozva tekintett Vladimir Vladimirovichra™.

2005. május 18., szerda, 10:29:07 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™  a kremli dolgozószobájának közepén álldogált. Az Elnöki Zakóját Vladimir Vladimirovich™ a karosszék háttámlájára akasztotta, ingének ujját pedig könyékig felhajtotta. Vladimir Vladimirovich™ kezében egy ecsetet tartott, lábánál egy festékes doboz hevert, a finom szőrmés fehér szőnyegen pedig egy hatalmas papírlap volt kiterítve, sarkánál különféle tárgyakkal lenyomva: a malahitból készült írókészlettartóval, a Borsi Berezovszkij fejét mintázó hamutartóval, azzal a pisztollyal, amelyikkel lelőtték Igor Talkov hazafi-dalnokot, valamint egy aranyketreccel, amelyikben a Viktor Andrejevics Juscsenko ukrán elnöktől ajándékba kapott kétfejű papagály üldögélt.
- Na, milyen? - szólt Vladimir Vladimirovich™ mereven bámulva a papírlapot. - Neked hogy tetszik, te büszke madár?
A papagály elgondolkozva bámulta Vladimir Vladimirovich™ munkáját - a lapra hatalmas ferde betűkkel az volt ráírva, hogy "Kolesznyikova, olvass gyorsabban!!!"
- Nem engednek oda, - mondta a papagály bal feje, - a' köll, hogy vagy Hodorkovszkij mellett, vagy ellene tüntess.
- Kinek köll a'? - kérdezte vissza csúfolkodva Vladimir Vladimirovich™.
- A rendőrökek és a rohamrendőröknek, - felelte a jobboldali fej, - mást nem eresztenek oda.
- Méghogy engem nem eresztenek oda?! - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Én vagyok az elnök!
- Na és? - kérdezte a jobb fej. - A Kaszparov meg világbajnok, de azt sem engedték oda.
- Vadállatok..., - morgott Vladimir Vladimirovich™, - akkor most mit tegyek?
- Javítsd ki, - javasolta a papagály baloldali feje, - írd azt, hogy  "Hodorkovszkij, csücsülj le gyorsabban"
- Vagy azt, hogy "Hodorkovszkij, gyere ki mihamarább", - szólt közbe a jobb fej, majd megkérdezte, - neked mi van jobban kedvedre?
- Nekem az igazságosság, - felelte Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, ha az igazságosság, - mondta a jobb fej, - akkor azt köll odaírni...
- Psssz! - sziszegte mérgesen Vladimir Vladimirovich™ és ajkához emelete Elnöki Ujját. - Csönd legyen, miket nem mondsz itten...
Vladimir Vladimirovich™ óvatsan körülkémlelt.
- OroszHooon, szent szülőfööööldünk... - kezdte kórusban énekelni a himnuszt mindkét fej, - Oroszhon, te dráááága hazánk....
Vladimir Vladimirovich™ elmerengve bámulta Elnöki Transzparensét.

2005. május 18., szerda, 10:52:14 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és az okmányaival foglalatoskodott. Egyszercsak a magas szárnyasajtón óvatosan bekopogtak
- Tessék! - mondta Vladimir Vladimirovich™.
Az ajtó lassan kinyílt és a szobába besomfordált Mihail Jefimovcs Fradkov kormányfő. Mihail Jefimovics odament Vladimir Vladimirovich™ asztalához és letett egy papírlapot.
Vladimir Vladimirovich™ felemelte a papírt.
- Beadvány, - kezdte olvasni Vladimir Vladimirovich™. - Kérem felmentésemet a kormányfői tisztségből szakmai alkalmatlanságból kifolyólag...
Vladimir Vladimirovich™ csodálkozva felvonta Elnöki Szemöldökét.
- Testvéró, - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, - mi van veled? Megbetegedtél?
- Nekem nincsenek ambicióim, - felelte Mihail Jefimovics és elpirult. - Nem tudtam mígbírkózni egyetlen megszabott feladattal, rosszul hajtottam végre a monetizálást, fokoztam az országban a társadalmi feszültséget...
- És? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™.
- Nem tudtam megduplázni a GDP-t! - hadarta Mihail Jefimovics, miközben arcán patakokban csurogtak a ritka férfikönnyek. - Csökken a termelés üteme! Nem tudtam kialakítani a kedvező gazdasági konjunktúrát! Akormányban állandóan valamilyen sumák játékok mennek! Korrupció van!
- Testvéró! - szólt megnyugtatólag Vladimir Vladimirovich™, miközben összetépte Mihail Jefimovics lemondási nyilatkozatát. - Egészen megijesztettél. Netán mindez ok a lemondásra? Már azt hittem, hogy valami komoly baj van...
- De Vladimir Vladimirovich™! - kiáltott fel Mihail Jefimovics.
- Semmiféle de, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - menjen és dolgozzon. Ha pedig majd eljön az ideje, akkor szólnak, vili?
Mihail Jefimovics szipogva megfordult és összegörnyedve kibortokált az irodából.
Vladimir Vladimirovich™ utánanézett, miközben elégedetlenül megcsóválta Elnöki Fejét.

2005. május 18., szerda, 11:37:48 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és telefonon tengeri csatát játszott Mihail Boriszovics Hodorkovszkijjal, aki épp a Mescsánszki Bíróság termében a vádlottak padján csücsült.
- E-2, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és Elnöki Parkerével keresztett rajzolt az előtte fekvő papírra.
- Mellé, - felelte Mihail Boriszovics, - E-4.
- Talált, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és elégedetlenül kifirkantotta az egyik hajóját.
- Ügyes lépés volt, mi? - kérdezte elégedetten Mihail Boriszovics. - Kaszparovtól tanultam.
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ íróasztalán csörögni kezdett az a telefon, amelyik külföldi államfőkkel szokott beszélgetni.
- Várj egy percet, - mondta Vladimir Vladimirovich™ Mihail Boriszovicsnak, - majd azt mondom, hogy foglalt vagyok...
Vladimir Vladimirovich™ felemelte a kagylót.
- Gamardzsoba, testvéró! - szólalt meg a telefonban Mihail Nyikolájevics Szaakasvili grúz elnök hangja.
- Na, mi van már megint? - fintorodott el Vladimir Vladimirovich™. - Agyadra mentek már azok a támaszpontok, testvéró...
- Nem a bázisokról van szó! - kiáltott fel hevesen Mihail Nyikolájevics. - A gránát miatt hívtalak!
- Miféle gránát miatt? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Amiatt a kézigránát miatt, amit rám meg a Bushra dobtak! - kiabált a telefonba Mihail Nyikolájevics. - A nyomozóink megállapítottak, hogy az egy éles kézigránát volt! El tudod képzelni?!
- Nahát, micsoda esély..., izé, eset, izé...esemény.... - Vladimir Vladimirovich™ mérgesen az asztalra csapott Elnöki Öklével. - És nem robbant?!!
- Szerencsére! - mesélte Mihail Nyikolájevics. - A gránát eltalált egy kislányt, és nem ért el hozzánk! El tudod képzelni?! Micsoda mázli!
- Gratulálok, - modta szárazan Vladimir Vladimirovich™, letette a kagylót és azonnal megnyomta a szövetségi biztonsági szolgálat igazgatójának, Nyikoláj Platonovics Patrusevnek a hívógombját.
- Hallottad? - kérdezte röviden Vladimir Vladimirovich™.
- Hallottam, - felelte ugyanolyan rövidséggel Nyikoláj Platonovics.
- Kerítsétek elő azt a kislányt nekem, - parancsolta Vladimir Vladimirovich™, - akár a föld alól is, de kerítsétek elő!
- Meglesz, - felelte feszesen katonamódra Nyikoláj Platonovics.
Vladimir Vladimirovich™ bontotta a vonalat.

2005. május 20. péntek, 11:53:24 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ és az Adminisztrációjának a helyettes Vezetője, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkov asztali focizott.
- Hogyan lehetne azt megcsinálni, - álmodozott Vladimir Vladimirovich™, miközben egy kis rugós focistával meglökte a fehér golyót, - hogy mindig mi nyerjünk a fociban?
- Mindig? - kérdezett vissza vlagyiszláv Jurjevics, miközben visszalökte  golyót. - Hát, ha ezek helyett a kis focisták helyett, mondjuk, androidok lennének...
- Azt lehet? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™, miközben a szögletben álló focista rugóját hajlította meg.
- Bármit lehet, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, miközben a szélről a térfél közepére lökte a golyót, - korlátlan lehetőségeink vannak.
- És, - Vladimir Vladimirovich™ támadásba lendült, - az andoidok majd nyernek?
- Hogyne, - Vlagyiszláv Jurjevics a hátvédhez nyúlt, - a számítógép is nyer Kaszparovval szemben...
Az államférfiak elhallgattak, hagyták a focistákat és tágra nyílt szemmel egymásra néztek.
A kis golyó szomorúan a sarokba gurult
- Zseniális! - suttogta egyszerre Vladimir Vladimirovich™ és Vlagyiszláv Jurjevics.
- Azonnal aláírok egy költségvetési utasítást, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - minden pénzt megkapsz.
- Ez lesz a legjobb android, - suttogta izgatottan Vlagyiszláv Jurjevics, - a legjobb mindazok közül, amiket eddig csináltam.
- Egy milliárd elég lesz? - kérdezte dolgosan Vladimir Vladimirovich™, miközben valamiket firkált egy címeres Elnöki Papírra.
- Termonukleáris reaktor, - suttogta Vlagyiszláv Jurjevics oda sem figyelve Vladimir Vladimirovich™ szavaira, - nem, inkább kettő! Mostanában még a mobilokba is két fényképezőgépet építenek be... Két termobukleáris reaktor! Beépített pszichotron ágyú! Nem, inkább kettő! Minden szembe egy-egy..., meg egy tartalék - a harmadik szembe!
- Mindjárt idehívom Kudrin pénzügyminisztert, - mondta Vladimir Vladimirovich™, miközben valamilyen gombokat nyomogatott az Elnöki telekkomunikációs Pulton.
- Páncélozott fej, - Vlagyiszláv Jurjevics vázlatos tervet firkantott egy papírra, - nem, inkább két fej! Száraz hajtóanyagos gyorsítók..., na és ide tesszük az Operátor munkahelyét.
- Mit? - kérdezte csodálkozva Vladimir Vladimirovich™, miközben felnézett az okmányaiból. - Miféle Operátort?
- Érted, testvéró, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - ilyen erős fegyverzet mellett muszáj Operátort alkalmazni... Csak képzeld el, mi lenne, ha ez elromlana? Figyelembe véve a hazai gyártóbázist....
- Na és ki lenne Operátor? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Vili, hogy ki, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, többemeletes képleteket irkálva a papírra, - te magad!
- Én?  - hökkent eg Vladimir Vladimirovich™.
- Persze, hogy te, neked kell valami foglalatosság, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, - majd ha nem leszel már elnök, nem?
Vladimir Vladimirovich™ csendben ránézett Vlagyiszláv Jurjevicsra.
Vlagyiszláv Jurjevics épp egy bonyolult egyenleten törte a fejét.

2005. május 21. szombat, 09:38:40 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és okmányokat tanulmányozott. Kinn vidáman ragyogott a tavaszi nap, a Vörös-téren sétálgattak a turisták, az egész ország pihent, de Vladimir Vladimirovich™ nem gondolt pihenésre.
Egyszercsak az Elnöki Zakó zsebében megszólalt a kormányzati mobilhíradó készülék. Vladimir Vladimirovich™ benyúlt a zsebébe és előkotorta a kétfejű aranysasos mobilját, majd megnyomta az egyetlen rejtett gombot.
- Fígy, testvéró, - hallatszott a telefonban Mihail Jefimovics Fradkov kormányfő hangja, - te most mit csinálsz? Menjünk pecázni!
- Pecázni? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - És te kiérdemelted azt, hogy pecázhassál? A nemzet megengedte neked, hogy pecázzál? Biztosítottad neki a jólétet? Fokoztad az életszinvonalát?
- Mi van, testvéró... - szólt közbe ijedten Mihail Jefimovics, - most mit jösz ezzel?
- Majd én mindjárt megmondom, hogy mit!  - dörögte Vladimir Vladimirovich™. - Az elnök dolgozik, ezek meg majd pecázgatnak! Minden miniszterelnök dolgozik! Mindegyik! Méghogy pecázás...
- De hiszen szombat van..., - szabadkozott Mihail Jefimovics.
- Szombat?! - folytatta nekihevülve Vladimir Vladimirovich™. - Mi van, tán zsidó vagy, hogy szombatozzál?!
Vladimir Vladimirovich™ másik kezével felvette annak a telefonnan a kagylóját, amelyiken külföldi államfőkkel szokott beszélgetni, és belebődült:
- Juscsenkot, de azonnal!
- Egy pillanat, Vladimir Vladimirovich™, - felelte egy lágy női hang, majd valami kattant és a kagylóban máris megszólalt Viktor Andrejeics Juscsenko ukrán elnök hangja:
- Halló!
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mondd csak, mit csinál most a miniszterelnököd?
- Menetel az ukrán szociáldemokrata és a régiós párttal, - felelte Viktor Andrejevics, - fújják a trombitákat és ütik a dobokat.
- Na ez az!!! - dörgött bele Vladimir Vladimirovich™ a kormányzati mobiljába, miközben lecsapta az államfői telefonját. - Vennél inkább példát Julenykáról! Tavaszi vetéskor vet! Berogy a szarkofág, akkor épít! Ha Eurovizió van náluk, akkor trombitál és veri a dobot! Te meg csak pecázgatnál!  Kirúglak!!!
- Ugyan már, testvéró, - hebegte Mihail Jefimovics, - már visszafordultunk! Már jvök is a Kremlbe!
Vladimir Vladimirovich™ dühösen teljes Elnöki Erejéből a falhoz csapta a kormányzati mobilhíradó készülékét.

2005. május 23. hétfő, 21:51:49 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és Elnöki Reneleteket írogatott. Egyszercsak az iroda magas szárnyasajtaja kicsapódott és a szobába lendületesen bevirharzott Szergej Viktorovics Lavrov külügyminiszter.
Szergej Viktorovics Vladimir Vladimirovich™ asztalához lépett és óvatosan letett egy közepes méretű fa ládát, melynek oldalait kétfejű aranyasok díszítettek.
Vladimir Vladimirovich™ lerakta Elnöki Parkerét és óvatosan felnyította a ládikót.
A láda belsejében vörös bársonyon két hosszú szamárfül feküdt.
- Döglött szamárról vágtátok le, - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, - ahogy azt a letteknek igértem?
- Tán vágóhídról kellett volna hoznunk, mi? - kérdezte Szergej Viktorovics.
- Jól van, küldjétek el nekik, - mondta Vladimir Vladimirovich™ becsukva a ládát, - és vegyük úgy, hogy a Pitalovszkij körzettel ezzel végeztünk is.
Szergej Viktorovics megfogta a ládát és gyorsan kiment a szobából.
Vladimir Vladimirovich™ ismét az Elnöki Rendeleteivel kezdett foglalatoskodni.

2005. május 23. hétfő, 21:54:28 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ elindult a munkahelyére a Kremlbe. Vladimir Vladimirovich™ kiment a Novo-Ogarjovóban lévő Elnöki Rezidenciájának teraszára. Egy pillanat múlva odagördült a "Mercedes-Pullmann" gyártmányú páncélozott limuzin. A szövetségi biztonsági szolgálat egyik beosztottja, akinek magas tányérsapkáján villogott a kék fényű lámpa, előzékenyen kinyította a hátsó ajtót.
Vladimir Vladimirovich™ beült a kocsiba, az ajtó becsapódott, és a limuzin lágyan elindult. Vladimir Vladimirovich™ hallotta, amint a széles kerekek alatt surrognak a finom kavicsok, és kitárul az automata kapu.
Egyszercsak a limuzin lefékezett. Emberi hangok hallatszottak.
- Mi van? - kérdezte csodálkozva Vladimir Vladimirovich™ a sofőrtől.
- Valamit munkálkodnak, - felelte a gépkocsivezető, - útépítő gépek álldogálnak, munkások... az utat javítják...
- Miféle utat? - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™.
- Ami itt a kapu előttvan, - felelte a sofőr.
- Csecsenek? - kérdezte halkan Vladimir Vladimirovich™.
- Úgy tűnik, hogy nem, - felelte a sofőr, - nem csecsenek.
Vladimir Vladimirovich™ határozottan kinyítota az autó ajtaját, kiszállt és odament a nyitott kapuhoz.
A novo-ogarjovoi út teljesen eltűnt.
Az aszfalt helyén Vladimir Vladimirovich™ egy feltört sártengert látott, melynek közepén egy Ural, egy buldózer és egy úthenger állt.
- Mi folyik itt? - kérdezte szigorúan Vladimir Vladimirovich™ három munkásembertől, akik világos munkaruhában nyugodtan cigiztek egy kissé oldalt.
- Útjavítás, - felelte az egyik jómunkásember, miközben komoly pofát vágott, - láthatod, feltörtük az aszfaltot.
- Látom, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - és miért pont az én házam előtt? Tudják azt, hogy kivagyok én?!
- Tudjuk, - felelte a munkás, - hogyne tudnánk. Csakhogy mink sok mindenhol útjavítunk. Terv van rá.
- Azonnal hozzanak helyre mindent! - parancsolta Vladimir Vladimirovich™ és elindul vissza gyalog a házba.
- Hát, ahogy sikeredik... - jegyezte meg a munkás és széttárta karját, - fölbontani fölbontottuk, de arra, hogy leaszfaltozzuk, még nincs parancs...
- Majd mindjárt lesz neked parancs - morgott dühösen Vladimir Vladimirovich™, miközben zsebében kotorászott a címeres fejléces papírok vésztartalék-készletét keresve, - majd mindjárt kapsz egy Elnöki Rendeletet...

2005. május 24. kedd, 09:52:41 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ felhívta telefonon Vaira Vike-Freiberga asszonyt, Letország elnökét.
- Fígy, hugicó, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - akkor mostrendben vagyunk?
- Testvéró! - kiáltott fel Vaira Vike-Freiberga. - Milyen kedves ez a részedről! Sarmán! Bjutiful! Ezek annyira..., de annyira...
- Ugyan már, - szerénykedett Vladimir Vladimirovich™, - minden elnöknek lennie kell egy gyűjteménynek mindenféle szakrális tárgyakból. Csakhogy valamivel el kell kezdeni ezt a gyűjtést. Ezért aztán úgy döntöttem, hogy segítek..., úgy mondjam, önként és minden hátsó szándék nélkül..
- Köszönöm, testvéró, - örült Vaira Vike-Freiberga, - és mik ezek tulajdonképpen?
- Ezek... - felelte Vladimir Vladimirovich™ és pár percig elgondolkozott, - ezek annak  szamárnak a fülei, amelyiken Jézus megérkezett Jeruzsálembe.
- Hogyan?! - kiáltott fel Vaira Vike-Freiberga. - Az  nem lehet! Hol szerezted?
- Tán nem hallottál róla? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Hiszen a Da Vinci kódban meg van írva, hogy én vagyok a közvetlen leszármazója.
- Kié? - hökkent meg Vaira Vike-Freiberga.
- Jézusé, - válaszolta Vladimir Vladimirovich™.
- Jééé.... - döbbent meg a lett elnökasszony, - akkor ez egy nagyon értékes ajándék!
- Hiszen jóbarátok vagyunk, - mondta Vladimir Vladimirovich™, majd letette a kagylót és azonnal megnyomta az Adminisztrációja helyettes Vezetőjének, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovnak a hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - nem néznél utána itt-ott, csak úgy mellesleg, hogy melyik elnöknek van meg annak a szamárnak a füle, amelyen Jézus bejött Jeruzsálembe?
- Mi?! - hökkent meg Vlagyiszláv Jurjevics. - Miféle szamár, testvéró?
- Hallottál róla, hogy Jézus szamár hátán érkezett Jeruzsálembe? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Rémlik valami ilyesmi..., - válaszolta bizonytalanul Vlagyiszláv Jurjevics.
- Hát ez az, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - akkor valakinél meg kell lennie annak a fülnek. Logikus?
- Logikus..., - mormogta Vlagyiszláv Jurjevics.
- Hát akkor érdeklődjél, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és bontotta a vonalat.
- Meleg van... - dörmögte Vladimir Vladimirovich™ és meglazította Elnöki Nyakkendőjét, - tisztára szétfő az agyam...

2005. május 25., szerda, 17:32:28 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ megérkezett munkahelyére a Kremlbe, kiszállt a páncélozott Mercedes-Pullman limuzinjából, megigazította Elnöki Zakóját, és határozottan bement az 1. épület ajtaján.
Az előtérbe két reendőr álldogált. Vladimir Vladimirovich™ elment mellettük és bólíntott. A rendőrök meg sem moccantak. Vladimir Vladimirovich™ elcsodálkozott, de úgy tett, mintha semmit sem vett volna észre.
Vladimir Vladimirovich™ végigment a rövid folyosón a lifthez,ami mellett ott áll a szövetségi biztonsági szolgálat egyik készséges beosztottja. A magas tányérsapkája tetejére szerelt kék villogó lámpa nem villogott, és a munkatárs sem mozdult meg, amikor Vladimir Vladimirovich™ megjelent. Vladimir Vladimirovich™ összevonta szemöldökét, majd megnyomta a lift hívógombját.
A lift nem működött.
Vladimir Vladimirovich™ megvonta vállát és elindult a lépcső felé. A lépcsn különféle pózokban ácsorotak Vladimir Vladimirovich™ Adminisztrációjának a munkatársai. Egy szürke öltönyös hivatalnok felemelte a lábát, hogy a következő lépcsőfokra lépjen, de aztán úgy maradt. Egy fiatalember egy csinos lány füléhez hajolt, a lány kedvesen mosolygott. Egy magas kontyos hölgy tátott szájjal és füléhez szorított mobillal merevedett meg:
Vladimir Vladimirovich™ zavartan körülnézett. Mindenütt mereven ácsorgó alakokat látott.
Vladimir Vladimirovich™ óvatsan felcammogott a lépcsőn, itt-ott kikerülve az álló embereket, majd végigment a hosszú kremli folyosón, miközben benézegetett az irodákba. Az irodákban az asztalok mellett ültek az emberek. Egyesek okmányaik fölé görnyedtek, mások teáscsészét tartottak kezükben, vagy telefonkagylót szorítottak fülükhöz.
Vladimir Vladimirovich™ ment-mendegélt a folyosón, és úgy érezte, mintha a csend zengene fülében. Olyan félelmetes volt minden.
Egyszercsak a fordulóban megjelent Vladimir Vladimirovich™ Adminisztrácijának a helyettes Vezetője, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkov. Vladimir Vladimirovich™ egy voltmérőt tartott kezében.
-Testvéró! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Mi ez az egész, hé?  Álom lenne?
- Miféle álom, - felelte Vlagyiszláv  Jurjevics és rátekerte a feszmérőre a drótokat, - nincs áram. Semmi sem működik.
Vladimir Vladimirovich™ megkönnyebbülten fölsóhajtott.

2005. május 25., szerda, 17:33:02  (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és próbálta bekapcsolni a különféle elektromos készülékeit. Egyik sem működött. Vladimir Vladimirovich™ előkotorta zsebéből a kormányzati mobilhíradó készülékét, a kétfejű sassal és az egyik fej alá rejtett egyetlen nyomógombbal, hogy valakivel, bárkivel is beszélhessen.
Senki sem válaszolt.
Vladimir Vladimirovich™ rápislogott az asztala alatt álló kis böröndre, amelybe az interkontinentális ballisztikus rakéták indítógombja volt beszerelve. Vladimir Vladimirovich™ valahogy nagy zavarban érezte magát.
Egyszercsak a dolgozószoba magas szárnyasajtaja kipattant és a helyiségbe gyors léptekkel beviharzott Anatolij Boriszovics Csubajsz, az oroszorzági "Egységes Energetikai Rendszerek"  részvénytársaság elnöke.
- Vazze! - kezdte hangosan Anatolij Boriszovics, miközben a kezében lévő laposfogóval hadonászott, aminek nyelére kék szigetelőszalag volt rátekerve. - Egységes Oroszország, testvéró! Hogy mik vannak!
- Milyen értelemben? - kérdezte zavarodottan Vladimir Vladimirovich™.
- Majd én megmondom! - dörögte Anatolij Boriszovics. - Az áram az micsoda? Kapcsolat! Aztán vagy van, vagy nincs. Érted?
- Értem, - felelte bűntudatosan Vladimir Vladimirovich™, - de... nekünk ehhez mi közünk van?
- Van közöd, nincs közöd, mit számít... - mondta Anatolij Boriszovics és kidüllesztette mellt, - ésszel kell csinálni! Másképp, magad is értheted, se újságot nem olvashatsz a klotyóban..., se metrózni nem tudsz..., egyszóval, két millióval jösz!
Anatoloj Boriszovics előkotort zsebéből egy gyűrött papírt, letette Vladimir Vladimirovich™ elé és dolgos kezével szétsimította.
- Ez meg mi? - kérdezte döbbenten Vladimir Vladimirovich™.
- Mit gondolsz? - kérdezett vissza félelmetes hangon Anatolij Boriszovics. - Ha valamit össze kell törni, akkor mindenki benne van, ha meg javítani kell, akkor csak a Csubajsz tehet róla, mi?
- Ki mi tört össze? - kérdezte teljes zavarban Vladimir Vladimirovich™. - Miket beszélsz, testvéró?! Ez itt a Kreml és nem egy aluminiumgyár!
- Tudom én, hogy kicsoda és mit... - mondta Anatolij Boriszovics és Vladimir Vladimirovich™ felé tolta a papírost. - A túterhelés innen indult ki.
- Innen? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™ és azonnal hívta az Adminisztrációjának a helyettes Vezetőjét, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovot.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - te vacakoltál valamit ezzel az árammal?
- Izé...  - kezdte Vlagyiszláv Jurjevics, - az a helyzet, hogy....
- Úgy! - mondta száraz hangon Vladimir Vladimirovich™, miközben lendületesen aláírta az elérakott számlát.
Anatolij  Briszovics azonnal felkapta  papírt, zsebrevágta, majd az Oroszországi Föderáció Himnuszát fütyörészve kisietett a szobából.
- Tudod, - magyarázkodott Vlagyiszláv Jurjevics, - a Platon Lebegyev unatkozott a bíróságon...., amig olvasták az itéletet, addig keresztrejtvényeket fejtett..., én meg megpróbáltam súgni neki...
- Na és az áram meg hogy jön ehhez? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™. - A metró is leállt!
- Hát, a pszichotron ágyú..., - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - kissé több kakaót nyomtam beléje...
Vladimir Vladimirovich™ csodálkozva fölvonta Elnöki Szemöldökét.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ meglátta azt a képet, amelyiken Anatolij Boriszovics Csubajsz, az Oroszországi Energetikai Rendszerek nagyhatalmú vezére, visszatérőben kaukázusi körútjáról a repülőgépen az ajándékba - "ha esetleg netán indulna a következő választáson, akkor talán jól jön" szöveg kiséretében - kapott Jedi-kardot nézegeti.
- Ejnye, no, - mormogta magában Vladimir Vladimirovich™, - Anatolij Boriszovics, Anatolij Boriszovics, miért nem gondolsz Mihail Boriszovics?! Tudhatnád jól, hogy "Kardtól vész, ki kardot fog..."

2005. május 26. csütörtök, 12:25:33 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ felhívta telefonon az Adminisztrációjának a helyettes Vezetőjét, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovot.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - te..., izé, elmész ma oda?
- Hová? - kérdezte értetlenül Vlagyiszláv Jurjevics.
- Hát, a könyvbemutatóra, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - azokat a szemét történeteket rólam meg terólad most megjelentették könyvalakban.
- Szólásszabadság..., - mormogta Vlagyiszláv Jurjevics, - és az a pimasz firkász még fel is kért engem arra, hogy írjak neki előszót. Én, természetesen, elküldtem a francba...
- Helyes, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - engem is kért... Nem cárnak való az, hogy mindenféle pimasz fráternek előszóat írjon az ember. Mellesleg belőlem meg tebelőled él!
- Egye fene, hadd éljen, hadd keressen, - mondta Vlagyiszlá Jurjevics, - legyünk mi is valakinek a hasznára.
- Én csak arra vagyok kíváncsi, - vallotta be Vladimir Vladimirovich™, - hogy kik olvassák mindezt, meg kéne nézni. Miket gondolnak? Mégiscsak talán elmehetnénk, nem?
- Felismernek, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, - aztán nagy lesz a tolongás.
- Majd álarcban megyünk, - javasolta Vladimir Vladimirovich™, - tudod, hogy milyen jó maszkmesterek vannak nálunk az FSzB-ben! Te veszed fel ennek a pimasz firkásznak az alakját, én pedig leszek a kiadója.
- Miért pont én? - háborodott fel Vlagyiszláv Jurjevics. - Inkább fordítva,  te legyél a pimasz firkász. Mert ez dagadt és csúnya is ráadásul...
- Ide figyelj, ki nálunk az elnök, én, vagy te? - kérdezte szigorúan Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, te... - felelte csüggedten Vlagyiszláv Jurjevics.
- Akkor pedig az elnök választ, hogy ki legyen, - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Szóval, nyomás ide hozzám, én meg hívom máris a maszkmestereket.
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót.

2005. május 27., péntek, 18:32:37 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és az Adminisztrációjának a helyettes Vezetőjével, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovval együtt az Elnöki Tévén élő adásban nézte a közvetítést arról, hogy az Állami Duma elnöke, Borisz Grizlov android találkozik a Nyizsnij-Novgorodi Állami Egyetem diákjaival.
- Ha oroszországban tovább fejlődik az elnöki hatalom öröklődésének intézménye, - mondta fémes hangján a dumaelnök, - az Egységes Oroszország azt fogja támogatni, akit Putyin kijelöl.
- Mégiscsak milyen hűséges! - mondta meghatottan  Vladimir Vladimirovich™ és megtörölte az arcán végigcsurgó ritka férfi könnycseppet, - és még azt mondják, hogy a robotoknak nincs lelkük!
- Minek kell ide lélek, - mormogta Vlagyiszláv Jurjevics, - bárkit támogat, ha valaki tudjaa jelszót.
- Na és ki tudja a jelszót? - kérdezte  Vladimir Vladimirovich™, miközben egészen megváltozott az arca.
- Te, - felelte  Vlagyiszláv Jurjevics, majd hozzátette, - meg én is...
  Vladimir Vladimirovich™ figyelmesen megnézte magának Vlagyiszláv Jurjevicset.
Vlagyiszláv Jurjevics a tévét bámulta.

2005. május 27., péntek, 18:37:56 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és az Elnöki Abakuszon tologatva a platinagolyókat azt számolgatta, hogy mekkora gazdasági kárt okozott a moszkvai régióban bekövetkezett áramszünet.
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ asztalán csörögni kezdett a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felemelte a kagylót.
- Allah akbar! - szólalt meg a telefonban Samil Baszajev távoli hangja. - Mink voltunk, az én modzsahedjeim robbantották az áramotokat.
Vladimir Vladimirovich™ csendesen letette a kagylót és azonnal megnyomta az Adminisztrációja helyettes Vezetőjének, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovnak a hívógombját.
- Még egy Samil, - mondta röviden Vladimir Vladimirovich™.
- Ez már a tizenhetedik, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics.
- Késésben van valahogy, - mosolyodott el Vladimir Vladimirovich™.
- Öregszik, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - a fiatalok lekörözik.
Az államférfiak bontották a vonalat.

2005. május 30., hétfő, 16:47:16 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ aludt és furákat álmodott. Azt álmodta, hogy ott ül a kremli dolgozószobájában és a Tiszti Világatlaszt lapozgatja. Ott a Szibéria, itt az Ural, itt van a drága szűlőváros, Szentpétervár, ott a Fehéroszország, ott meg... hoppá! Európa nincs meg!
Vladimir Vladimirovich™ tovább lapozta az atlaszt, egyik oldalt a másik után, sorota az országokat - Amerikai Egyesült Államok, Zimbabve, Japán, Swaziland, Kina és Burkina-Faso.
Európa eltűnt!
A Földközi-Atlanti-óceán széles hullámai Breszttől New Yorkig hömpölyögnek, s csak két sziget van közben - Franciaország és Anglia.
Vladimir Vladimirovich™ elkeseredetten egyre gyorsabban lapozott. Hirtelen megértette, hogy teljesen elfelejtett németül, mintha nem is tudott volna soha. Hirtelen megértette, hogy a kancellár őt sosem fogja már megérteni. Hirtelen rádöbbent, hogy Berlusconi... Berlusconi!!!
Vladimir Vladimirovich™ felnyitotta Elnöki Szenét, hirtelen mozdulattal felült ágyában, kimonojának ujjával letörölte homlokáról a hideg verejtéket, az ágy mellett álló kis éjjeli szekrényről fölkapta az aranysasos kormányzati mobilhíradó készüléket, az egyetlen rejtett nyomógombbal és azonnal hívta az Adminisztrációjának a helyettes Vezetőjét, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovot.
- Fígy, testvéró! - suttogott hadarva Vladimir Vladimirovich™. - Olyat álmodtam az előbb...
- Miféle álom!  - kiáltott fel Vlagyiszláv Jurjevics. - Ki ér rá manapság álmodni?! Kelj fel, pattanj fel! Euro, euro!
- Hogyan pattanjak fel? - kérdezte értetlenülVladimir Vladimirovich™.
- Lefelé, lefelé pattanj fel!  - felelte türelmetlenül Vlagyiszláv Jurjevics. - Már csak 100 pont!
Vladimir Vladimirovich™ kikapcsolta a mobilját.
- Valami történik, - mormogta Vladimir Vladimirovich™.

2005. május 30., hétfő, 18:34:13 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és az NTV tévécsatornán egy összeállítást nézett arról, hogy az Amerikai Egyesült Államokban milyen vidám rajzflmeket készítenek George Bush elnökről.
- Né' má' oda... - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - rólunk pedig mindenféle sztorikat irkálnak össze. Meg könyveket. Mellesleg meg is említhették vlna...
Vladimir Vladimirovich™ átváltott másik csatornára.

2005. május 31., kedd, 08:01:56 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™  a kremli dolgozószobájában üldögélt és várt. A nagy Elnöki Tévékészüléken a "Miss Universal" szépségversenyt közvetítették és a Kanadából való orosz szépség épp a fényes koronát probálgatta. A tévékészülék hangereje le volt tekerve. Vladimir Vladimirovich™  levette Elnöki Zakóját, felakasztotta a karosszék háttámlájára, aztán dzsudo-állásba vágta magát, tett néhány hirtelen karmozdulatot, aztán újra felvette zakóját, benyúlt a zsebébe és megtapogatta benne a kormányzati mobilhradó készülékét, aztán kivette kezét a zsebéből, megrázta a levegőben, mintha lazítani akarná ujjait.
Vladimir Vladimirovich™  odament a dolgozószoba magas szárnyasajtajához, kitárta, és kinézett az előszobába. Aztán becsukta az ajtót, visszament asztalához és bekapcsolta Elnöki Rádióvevőjét, majd megtekerte az állomáskereső gombot. Semmiféle rejtjeles adást nem hallott. Vladimir Vladimirovich™  kikapcsolta a rádióját, aztán odament az Elnöki Zászóhoz, megfogta sarkát és megigazgatta. Vladimir Vladimirovich™ figyelmesen megnézte a zászlóját, majd elengedte, az íróasztaláról felemelte hitvesét és lányait ábrázoló családi fényképet, megnézte, visszatette, az ablakhoz lépett, kissé félrehajtotta a függönyt és kinézett. Az Elnöki Dolgozószoba ablakán keresztül látszott a Kreml. Alul, a téren fekete limuzinok parkoltak, a mellettük álló, szolid öltönyt viselő emberek a friss híreket beszélták meg egymás között. Távolabb álldogáltak a rendőrök és a szövestégi őrző-védő szolgálat beosztottai. Vladimir Vladimirovich™  felnézett az égre. Az eget felhők takarták.
- Miért van úgy, hogy semmi sem olyan? - dúdolgatta magában Vladimir Vladimirovich™ a régi Viszockij-nótát. - Mintha minden megszokott volna, de...
Egyszercsak a dolgozószoba magas szárnyasajtaja kipattant és a helyiségbe gyors léptekkel besietett Vladimir Vladimirovich™ Adminisztrációjának a helyettes Vezetője, Igor Ivánovics Szecsin. Igor Ivánovics egy sárga műanyag zacskót tartott kezében, amelyre rá volt írva az, hogy "Vladimir Vladimirovich™". A zakója alatt Igor Ivánovics ing helyett egy fekete pólót viselt, rajta egy kétfejű arany papagállyal és ugyanolyan felirattal.
- Hol szerezted? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ rámutatva Igor Ivánovics pólójára, miközben az Elnöki Íróasztal fiókjából kivett két platinából készült poharat, oldalán kétfejű aranysasos díszítéssel.
- Hát, az az izé dobta be, - legyintett Igor Ivánovics, - amelyik mindenféle szemétséget összehord rólunk az interneten. Neked szintén küldött egyet, nem adták t?
- Nem, - felelte Vladimir Vladimirovich™ ,  biztos lenyúlták a titkárságon..., mindig lenyúlnak mindent...
Igor Ivánovics odament Vladimir Vladimirovich™  íróasztalához és a zacskóból kiszedte a következőket.
Louis Roederer-féle Cristal pezsgős üveg;
nagy sárga ananász Sri-Lankából;
két sültgalamb, az "FSzB-ügynök" című, titkos, belső terjesztésű újságba csomagolva;
Foies Gras kacsamájpástétom kristályüvegben;
vörös kaviár, fémdobozban, széles, kopott, rózsaszínű gumival leszorítva;
"Urals" márkájú kőolaj, üvegben;
vastag dosszié, szürke borítóján vastag filctollal odafirkantott "Itélet" felirattal.
- Hadd olvassam el! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™ és felkapta a dossziét.- És mindez hogyan fért bele ebbe a zacskódba?!
- Ugyan, nem olvastál még eleget? - mosolyodott el Igor Ivánovics, miközben letekerte a pezsgő dugóját leszorító drótot.
- A végét még mindig nem ismerem, - morogta Vladimir Vladimirovich™ és belelapozott hátulról.
A pezsgő nagyot durrant és sistergett. Igor Ivánovics kiöntötte a poharakba.
- Kilenc év.... - suttogta Vladimir Vladimirovich™, miközben az itélet utolsó oldalát olvasta, - vadállatok! Hogy miket csinálnak...
- Na, jól van, - mondta Igor Ivánovics és felemelte poharát, - egyél ananászt, és kapj be... egy sültgalambot, ahogy mondani szokás...
Vladimir Vladimirovich™ megfogta poharát és koccintás nélkül kiitta.
- Fígy, - mondta Vladimir Vladimirovich™ Igor Ivánovicsnak, - talán engedjük ki, mit gondolsz, hé? Mi rosszat csinált? Na bumm, lenyúlt egy kis olajat. Te is lenyúltad ezt valahonnan...
Vladimir Vladimirovich™  rábökött az olajos üvegre.
- Ez egy minta,- felelte Igor Ivánovics, - próbára való. Te meg mit idegeled magad? Kit nem sitteltek le még akármikor?
- Engem nem sitteltek még le, - mondta Vladimir Vladimirovich™ .
- Na, ezt lekopogjuk, - mondta Igor Ivánovics, miközben kitöltötte a második kört, majd halkan dúdolgatni kezdett, - ott az asztal mögött, cigifüstös felhőben, vizet iszik a gonosz ügyész...
Vladimir Vladimirovich™ ismét felemelte a poharat és koccintás nélkül kiitta.
- ... amott meg a padon, vádlottként üldögél..., - dúdolgatta tovább Igor Ivánovics, miközben letörte a sültgalamb szárnyát, - ... szomorú szépleány és egy ifjú zsebes...
- Misenyka... - suttogta alig hallhatóan Vladimir Vladimirovich™, miközben arcán végicsurogtak  a ritka férfi könnyek, - Misenyka...., hát mi folyik itt..., teljesen, teljesen egyedül..., magányosan?
Igor Ivánovics, balkezével a sültgalambot szorongatva, jobbjával ismét töltött.
- Vodkád nincs? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, miközben megszagolta az ananászt. - Valahogy most leinnám magam...
- Van, hogyne lenne, - felelte Igor Ivánovics, - mingyá' behozzák.
- Ja, és szólj, - mondta Vladimir Vladimirovich™ , - hogy azt az izét..., hogy is hívják..., Agalakovát, azt is hívják ide...

2005. május 31., kedd, 14:35:35 (moszkvai idő szerint)

Egyszer, kettőezer három őszén, Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt a zöld terítővel borított hosszú asztala mellett. Vladimir Vladimirovich™  előtt az aszta két oldalán ült az Adminisztrációjának a Vezetője, Alekszandr Sztaljevics Volosin, az Adminisztráció helyettes Vezetője, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkov, aztán az Aminisztrációvezető Helyettese, Igor Ivánovics Szercsin, a Jukosz olajtársaság igazgatótanácsának elnöke, Mihail Boriszovics Hodorkovszkij, Vlagyimir Vasziljevics Usztyinov főügyész, egy széles arcú, öltönyt viselő férfi, valamint egy szerényen öltözött asszony, aki mereven bámulta az asztaltertőt.
- Testvérók, - mondta Vladimir Vladimirovich™, miközben odasandított a nőre, majd hozzáfűzte, - és hugicó! Azért hívtalak titeket, hogy egy rendkívül kellemetlen dolgot elmondjak nektek.
- Egy revizor..., izé, prokuror..., vagyis ügyész jön a nyakunkra, - viccelt Mihail Boriszovics.
- Még nem, - felelte komolyan Vladimir Vladimirovich™, - de hamarosan tényleg itt lesz. Vlagyiszláv Jurjevics, vázolja a helyzetet.
- Hát, van nekünk egy olyan cuccunk...,- kezdte Vlagyiszláv Jurjevics, - amolyan kristálygömb féleség, szovjet gyártmány. Megjósolja a jövőt.
- Az olajárakat is megjósolja? - kérdezte Mihail Boriszovics.
- Megjósolja, - felelte Alekszandr Sztaljevics, - csak azok téged már nem érintenek. Inkább hallgass, és ne vágj közbe.
A főügyész szigorúan ránézett Mihail Boriszovicsra. Mihail Boriszovics sértődötten elhallgatott. A nő fejlehajtva üldögélt. Az öltönyös férfi érdeklődéssel figyelte.
- Szóval, az van... - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, - hogy egy év múlva forradalom tör ki Ukrajnában.
Mihail Boriszovics elnevette magát.
- Forradalom? - kérdezett vissza Mihail Boriszovics, miközben fuldokolt a nevetéstől. - Ukrajnában? Talán elromlott az a kristálygömb...
- Nem romlott el, - szólt közbe keményen Vladimir Vladimirovich™, - te csak figyelj, ez mindenkit érint.
- Szóval, ott az lesz.. - modta tovább Vlagyiszlá Jurjevics, hajtogatva maga előtt a papírlapokat, - egy priuszos lesz az elnökjelölt. Az emberek ellene lesznek. Kimennek a főtérre, énekelnek ott és táncolnak, azalatt pedig amerikai kémek megragadják a hatalmat...
- Nem mondom... - mormogta a főügyész, - ez mind igaz?
- Igaz, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - az amerikaiak egy év múlva itt lesznek a határainknál, így aztán tennünk kell valamit. Vlagyiszláv Jurjevics, folytasd, testvéró.
- Szóval... - folytatta Vlagyiszláv Jurjevics, - szültünk egy amolyan terv féleséget...
- Te csak ne szerénykedj, - vágott közbe Alekszandr Sztaljevics, - te magad szülted azt a tervet. Zseniális terv, szerintem.
- Ugyan már... - pirult el szerénykedve Vlagyiszláv Jurjevics, - csak ugyanolyan gyszerű terv, mint a többi. Szóval, azért,hogy elkerüljük az események hasonló alakulását Oroszországban, meg kell előznünk az amerikaiakat.
Az asztalnál ülők erősen figyeltek.
- Mi leszünk azok, akik a hatalmat megragadjuk, miközben a téren danásznak és táncolnak, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, aztán elhallgatott és figyelmesen körbenézett.
- Ezt meg hogyan... - mormogta Vlagyimir Vasziljevics, - hiszen most is mintha a miénk lenne a hatalom? Akkor pedig hogyan ragadnánk meg?
- Ezek már csak részletkérdések, - magyarázta Vlagyiszláv Jurjevics, - az a fontos, hogy legyen egy priuszos jelöltünk.
- Az meg ki lenne? - kérdezte Mihail Boriszovics.
Az asztalnál ülők mindannyian figyelmesen őrá éztek.
- Ugyan már.... - mormogta Mihai Boriszovics, - veletek meg mi van, testvérók? Ez vicc.... Szása, mondd meg nekik!
- Nincs más kiút, Misa, - mondta Alekszandr Sztaljevics, - másképp mindannyian befuccsolunk.
- A következő lesz a sorrend, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, - úgy egy hónap múlva letartóztatjuk a Misát. Szépen őrizetbe vesszük, nagy zajjal, hogy mindannyian sajnálják.
- Miféle marhaság ez?! - vágott közbe idegesen Mihail Boriszovics. - Egy csomó utazást kell tennem. A cég...
- Akkor most a cégről, - folytatta Vlagyiszláv Jurjevics, - amig a Misa ül a sitten, addig a céggel majd Igor Ivánovics foglalkozik.
- Mit ért ő ahhoz! - kiáltott fel Mihail Boriszovics. - Hiszen ez egy akkora cég!
- Nem baj, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - Igor Ivánovics nálunk a káderekkel foglalkozik, megbírkozik ezzel is, nem először csinálja.
Mihail Boriszovics dühösen az asztalra dobta  drága töltőtollát. Igor Ivánovics felsóhajtott és bocsánatot kérve feltekintett Mihail Boriszovicsra.
- Akkor most jön az ügyészség, - folytatta Vlagyiszláv Jurjevics, - Vlagyimir Vasziljevics, kértem, hogy hozzon egy megbízható fiút.
- Hoztam is, - felelte Vlagyimir Vasziljevcs és rámutatott az öltönyös férfira.
- Ez meg ki? - kérdezte Alekszandr Sztaljevics.
- Sohin Dmitrij Eduárdovics - felelte Vlagyimir Vasziljevics, - a főügyészségnek a bíróságok által tárgyalt büntetőeljárásokban az ügyészek résztvételének biztosításával foglalkozó főosztályában az állam részéről előterjesztett vádat képviselő osztály vezető ügyésze.
- Hogyan? - kérdezték kórusban Vladimir Vladimirovich™ Adminisztrációjának a munkatársai és Vladimir Vladimirovich™ is.
- A főügyészségnek a bíróságok által... - ismételte Vlagyimir Vasziljevics.
- Jól van, jól van, nem fontos, - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™. - Igazán rendet rakhatnál ott magadnál ezekkel a megnevezésekkel, mert a fene sem érti...
Vlagyimir Vasziljevics szótlanul széttárta kezét.
- Szóval, ez a Dmitrij Eduárdovics, - folytatta Vlagyiszlá Jurjevics, - lesz a fővádló Mihail Boriszovcs ügyében.
Mihail Boriszovics korholóan ránézett Dmitrij Eduárdovicsra.
- A vád legyen kemény, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, - de kellőképp hülye! Azért, hogy mindenki együttérezzen Misenykával. Tudtok hülye vádat összehozni?
- Mi mindent tudunk, - bólíntott Dmitrij Eduárdovics.
- Csodálatos, - folytatta Vlagyiszláv Jurjevics. - A Misenykát elitélő bíró pedig irina Jurjevna Kolesznyikoa lesz, ismerkedjetek meg, a mescsnszki bíróságon dolgozik.
A nő felemelte a fejét, szemében szomorúság bújkált.
- Irina Jurjevna lassan és gyötrődve fog itélkezni, - magyarázta Vlagyiszláv Jurjevics, - plusz a tárgyalás idejére majd odahajtunk egy csomó tüntetőt a Misenyka védelmére, aztán meg elhajtjuk őket. Hogy kellőképp bemutassuk a véreskezű rezsimet.
- Őrület... - mormogta Mihail Boriszovics.
- Te akartad a Jukoszodat eladni a jenkiknek? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, akartam, - felelte Miail Boriszovics.
- Azok meg nem vették meg, - szólt közbe Alekszand Sztaljevics, - és tudod, hogy miért?
- Miért? - kérdezte értetlenül Mihail Boriszovics.
- Mert mi a fenének adjanak pénzt érte, - felelte Alekszandr Sztaljevics, - amikor öt év múlva csak úgy lazán jönnek és viszik?!
- Őrület! - kiáltott fel Mihail Boriszovics. - Tiszta őrület! Szása, és te hogyan tudsz majd letartóztatásom után az emberek szemébe nézni?!
- Én majd lemondok, - felelte Alekszandr Sztaljevics.
- Nem!!! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Mi az, hogy lemondsz, miket ki nem találsz?!!! És velem mi lesz?!!
- Én lemondok, - ismételte meg szomorúan Alekszandr Sztaljevics. - Így kell ez, hogy hitelesnek látsszon. Semmi gond, majd Szláva helyttesít. Nagyon jó tanuló. Láthatod magad is, hogy milyen szépen kitalált mindent.
- Misa kilenc évet kap, - folytatta Vlagyiszláv Jurjevics.
- Mennyit?!!! - kiáltott fel elkeseredetten Mihail Boriszovics.
- Ennyi kell, hogy a választásig kitartson, - magyarázta Vlagyiszláv Jurjevics, - előzetes letartózatás, aztán a nyomozás, a bírósági tárgyalás..., szóval, majd úgy kettőezer hétben kiengedhetünk, amnesztiával...
- És ekkor kezdődik a legfontosabb! - emelte fel ujját Alekszandr Sztaljevics.
- Pontosan, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics. - Te leszel a legfőbb elnökjelöltünk. Priuszos elnökjelölt!
- Nem, - mormogta Mihail Boriszovics, - mindezt nem tudom elhinni!
- Majd mindenki melletted agitál, - mondta tovább Vlagyiszláv Jurjevics, - a választáson meg rendezünk neked tömeges hamisításokat. Majd bedobunk egy rakás voksot melletted. Felkérjük Lukasenkot, hogy párszor gratuláljon neked az első fordulóban elért győzelemhez.
- És aztán? - kérdezte Mihail Boriszovics. - Én leszek az elnök?!
- Nyugi! - szólt bele hangosan Vladimir Vladimirovich™. - Nálunk csak egy elnök van!
- Aztán az emberek kimennek az utcára,  - folytatta Vlagyiszláv Jurjevics, - ezrek, tízezrek, százezrek. Kimennek a Lovarda-térre, ide a Vörös-térre, aztán majd táncolnak és énekelnek. Hozunk mindenféle művészeket is.
- És akkor mi lesz?  - kérdezte értetlenül Mihail Boriszovics.
- Ezek az emberek majd igazságos választást követelnek, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, - tiltakozni fognak a csalások és manipulációk ellen, és akkor mi megrendezzük a harmadik fordulót.
- Gyönyörű! - csettintett nyelvével Alekszandr Sztaljevics.
- A harmadik forduló a Maratnak volt az ötlete, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, - a harmadik fordulóban nem esz csalás..., és a Misenyka veszít. A mi jelöltünk pedig elnök lesz.
- Kicsoda lesz az? - kérdezte Mihail Boriszovics.
- Nem mindegy? - kérdezett vissza Vladimir Vladimirovich™. - A lényeg, hogy nem te. Összességében én kitűnőnek találom ezt a tervet. Na, nem szomorkodj már annyira!
Vladimir Vladimirovich™ a teljesen összetört Mihail Boriszovicsra nézett.
- Ha akarod, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - akkor időnként majd meglátogatlak.
- Ivánics! - mondta fájdalmasan Mihail Boriszovics Igor Ivánovicsnak. - Te legalább majd..., szóval, óvatosan bánj a cégemmel, hallod-e? Őrízd meg nekem.
- Megőrzöm, testvéró, te csak ne aggódjál, - felelteIgor Ivánovics, - különbbeket is megőríztünk már.
Mihail Boriszovics bánatosan sóhajtott.

2005. június 1., szerda, 15:00:23 (moszkvai idő szerint)
 
Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a széles írasztalán előtte álló nagy polirozott ládát nézegette. A láda tetején patinásan ragyogott a Szovjetunió aranyozott címere, oldalt pedig egy kárpitosszeggel felerősített aluminiumlemez himbálódzott, amibe egy leltári szári szám volt belenyomva. A platinából készült bonyolult zár széléből beszáradt viaszdarabkák kandikáltak ki.
Vladimir Vladimirovich™ kinyújtva Elnöki Kezét óatosan kinyította a zárat.
Belül, fekete bársonyos kispárnán, tűvékony halványpiros hálóval borított, kisebb görödinye méretű kristálygömb feküdt.
Vladimir Vladimirovich™ félrehajtotta a hálót és kíváncsian megnézte a gömböt.
- Az a szem a múltat mutatja... - mormogta Vladimir Vladimirovich™. - a gömb pedig, úgy látszik, a jövőt...
Vladimir Vladimirovich™ óvatosan két tenyere közé fogta a gömböt, gondosan kiemelte a ládából és erősen belenézett a tiszta kristályba.
- Mondd meg nekem, te gömb, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mennyiidőm van még hátra?
A gömb enyhén megremegett, belsejében villámok kezdtek cikázni, közepén pedig egy fényes pont jelent meg. A pont lassan nőbi kezdett, kis izzó nappá alakult át, ami apránként betöltötte a göm teljes belsejét.
Vladimir Vladimirovich™ szélesre nyitott szemmel nézett bele a gömb kellős közepébe.
A kis nap a gömb széléig terebélyesedett ki, aztán hirtelen megállt, és a kristály felületén egy centiméteres vastagságú ködréteget képzett. A következő pillanatban a kis csillag halk csattanással eltűnt és csak egy vékony fehér füstkarika maradt utána.
Vladimir Vladimirovich™ belsejét fagy hatotta át.
- Nulla?! - suttogta rémülten Vladimir Vladimirovich™.
Egyszercsak az Elnöki Dolgozószoba magas szárnyasajtaja kitárult és a helyiségbe gyors léptekkel besietett az Admiisztráció helyettes Vezetje, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkov.
- Tán azt kérdezted, hgy mennyi időd van még, mi? - kérdezte vidáman Vlagyiszláv Jurjevics, miközben óvatosan kivette Vladimir Vladimirovich™ kezéből a kristálygömböt.
Vladimir Vladimirovich™ nyelt egyet és szótlanul bólíntott.
- Megértelek, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics gondosan visszarakva a gömböt a ládába, - csakhogy ez egy szovjet gyártmányú gömb. Csak a pártfőtitkárokhoz és a polbiztagokhoz ért. Mindenki másnak csak nullákat mutogat.
Vlagyiszláv Jurjevics ráhajtotta a gömbre a vékony hálót.
- És átalakítani nem lehetne? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ megkönnyebbülten kifújva a levegőt. - Így még akár infarktust is kaphat az ember...
- Átalakították volna, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics bezárva a ládát, - de a dokumentációt kilencvenegyben elveszítették..., kupi volt az irodában..
- Legalább figyelmeztettél volna..., - szólt fáradtan Vladimir Vladimirovich™.
- Elnézést, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics és kezében a ládával kiment a szobából.
Vladimir Vladimirovich™ nehézkesen az Elnöki Fotelbe dőlt.

2005. június 2., csütörtök, 19:23:57 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ felhívta telefonon Germán Oszkárovics Gref gazdaságfejlesztési és kereskedelmi minisztert.
- Fígy, testvéró, - kérdezte aggódva Vladimir Vladimirovich™, - miért ilyen veszett ütemű nálunk az infláció, hé? Már hét százaléknál tart!
- Izé... - jött zavarba Germán Oszkárovics, - csak nem akartunk idegesíteni téged...
- Mivel? - sápadt el Vladimir Vladimirovich™. - Már megint? Hol? Mikor?
- Nem, egészen másról van szó... - mormogta Germán Oszkárovics. - Tudod, a Fradkov... szóval, ő nem olyan, mint mindenki más.
- Milyen értelemben? - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, minden normális ember Rubljovkában lakik, - felelte Germán Oszkárovics, - a Misa pedig a Kalugai országúton, hol a testvérók közül senki sincs.
- Na és?- kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™. - Az inflációnak ehhez mi köze van? Veszettül, érted, veszettül nő!
- De hát én is ezt mondom, - magyarázta germán Oszkárovics, - ott lakik a Kaluzskán. Így meg aztán vele is megesett...
- Mi esett meg? - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™-
- Megmarta egy veszett macska, - felelte hadarva Germán Oszkárovics.
Vladimir Vladimirovich™ lassan elvette fülétől a telefonkagylót és csodálkozva megnézte.
- Hát ez van az inflációval, - hallatszott a kagylóól, - veszettül..., negyven injekció..., aztán majd leesik.

2005. június 3., péntek, 08:49:47 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és az orvosi lexikonban a veszettséggel kapcsolatos szócikket olvasta.
- A betegség szimptomái, - olvasta Vladimir Vladimirovich™, - erős nyálképződés, lecsüngő farok... hm...
Vladimir Vladimirovich™ félrerakta a lexikont és közelebb húzta  a jelentést Mihail Jefimoics Fradkov kormányfő egészségügyi állapotáról.
Egyszercsak a dolgozózoba magas szárnyasajtaja kitárult és  helyiségbe gyors léptekkel besietett egy szakállas ember fehér köpenyben és kistáskával kezében.
- Fígy, testvéró, - kérdezte ámulva Vladimir Vladimirovich™, - te meg ki vagy?
- Doktor, - felelte az ember, - tervszerű egészségügyi vizsgálat.
- Értem, - mormogta Vladimir Vladimirovich™ és az asztalon heverő jelentésre sandított, - hát, ha kell, akkor muszáj..
Az orvos a széles Elnöki Asztalhoz lépett, rátette a táskáját, kinyította és egy ósdi fanyelű sztetoszkópot húzott elő. Vladimir Vladimirovich™ levette Elnöki Zakóját. Az orvos Vladimir Vladimirovich™ melléez szorította a sztetoszkópot és fülelni kezdett.
- Na, mi van? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
Az orvos összevonta szemöldökét.
- Mi van? - kérdezte idegesen Vladimir Vladimirovich™. - Veszettség?
- Nem, - felelte a orvos, miközben ide-oda rakosgatta Vladimir Vladimirovich™ mellén a sztetoszkópját, - veszettség nem mutatkozik. Ellenben holland betegség---
- Milyen? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ és elpirult. - Holland? Honnan?
Az orvos megvonta vállát és tovább hallgatózott.
- Megmérgeztek... - suttogta Vladimir Vladimirovich™, - álom közben...
- Továbbá venezuelai betegség, - mondta a doktor.
- És az... komoly? - kérdezte halkan Vladimir Vladimirovich™.
- Elhízás..., kelések, - felelte a doktor. - Mondja csak, ön véletlenül nem drogozik?
- Miii?!!! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™.
Az orvos visszatette a sztetoszkópot a táskájába, majd előhúzott onnan egy üveglemezt és felmutatta Vladimir Vladimirovichnak™.
- Mit lát? - kérdezte a doktor.
- Semmit, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - egy üveg.
- Pedig ez a Jukosz fényképe, - mondta a doktor, - oroszrszág legátlátszóbb cége,
Vladimir Vladimirovich™ gyanakodva megnézte az orvost,aztán egy hirtelen mozdulattal letépte a szakállát. A szakáll egyből levált.
- Illarionov, te vagy az!!! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Téged meg ki engedett be?! Kotródj innen azonnal!
A doktor felkapta a táskáját és a kijárathoz rohan.
- Kapd el, fogd meg! - kiáltotta utána Vladimir Vladimirovich™. - Szakértő! Agyon kéne ütni az ilyen szakértőket!
A doktor kiszaladt.
Az Elnöki Dolgozószoba magas szárnyasajtaja becsapódott mögötte.

2005. június 6., hétfő, 18:39:43 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ akremli dolgozószobájában üldögélt és a szövetségi biztonsági szolgálat fényképes jelentését nézegette Borisz Nyikolájevics Jelcin és a murmanszki terület kormányzójának Jurij Alekszejevics Jevdokimov  közös horgászatáról.
- Mekkora mázli... - sóhajtott nagyot Vladimir Vladimirovich™, miközben az északi napfényben ezüstösen csillogó hartalmas halat nézegette, - egyszer nekem is kéne...
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ asztalán csörögni kezdett a telefon. Vladimir Vladimirovich™ elfintorodott, félretette a fényképeket és felemelte a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban az Állami Duma alelnökének Vlagyimir Wolfovics Zsirinovszkijnak a rekedtes hangja, - ittegy hapi nálunk egy érdekes törvényt ötölt ki.
- Miféle törvényt? - kérdezte fenntartással Vladimir Vladimirovich™
- Meg kellene fosztani orosz állampolgárságuktól azokat a nőket, akik külföldiekhez mennek férjhez, - felelte Vlagyimir Wolfovics.
- Minek? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™.
- A törvénytervezet szerzője, - felelte Vlagyimir Wolfovics, - nem akarja,hogy orosz nők külföldre távozzanak.
- Testvéró, - kérdezte fáradtan Vladimir Vladimirovich™,  ti melyik testrészetekkel gondolkoztok?
- Miért, mi van? - sértődött meg Vlagyimir Wolfovics. - Szerintem egész j törvény...
- Mondd csak, testvéró, - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, - az orosz nők miért mennek külföldihez?
- Vili, hogy miért, - felelte Vlagyimir Wolfovics, - hogy külföldre távozhassanak.
- Akkor most arra felelj, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - hogy mi a francnak nekik az orosz állampolgárság, ha egyszer külföldre akarnak távozni?
- Tényleg... - morfondirozott Vlagyimir Wolfovics. - Akkor fogjuk meg ezt másként. Ha orosz nő külföldihez megy férjhez, akkor adjunk ennek a külföldinek orosz állampolgárásgot.
- Jó ötlet, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - és mekkora lesz a jutalékom?
- Milyen jutalékod? - hökkent meg Vlagyimir Wolfovics.
- Az orosz nők jövedelme után, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - akik minden héten egy-egy tadzsikhoz mennek férjhez, Aztán három nap múlva elválnak.
- Neked semmi sem jó, - morgott Vlagyimir Wolfovics, - mindig minden ötlet rosszul jön ki nálad.
- Azért, mert én dolgozom, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - ti meg csak a napot lopjátok.
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót.

2005. június 7., kedd, 20:32:00 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában egy kétméteres fekete dooz előtt álldoglt. A doboz minden oldalán egy-egy rés volt pénzbedobáshoz, valamint vörös fényű számkijelző tábla. A tábla és a rés között sok karátos aranyból készült nagy kétfejű sasok ragyogtak.
Vladimir Vladimirovich™ kerülgette a dobozt és minden résbe bedobott egy-egy érmét, majd megnézte a kijelzőket. A számjegyek prögtek, aztán megálltak és villogtak. Semmi más nem történt. Vladimir Vladimirovich™ismét került egyet és újra bedobta a pénzérmét.
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ megszólalt az egyszerű mobilja. Vladimir Vladimirovich™ Elnöki Kezével belenyúlt a zsebébe, kiszedte a mobilját és megnyomta a zöldszínű gombot.
- Apuci! - hallatszott a telefonban Vladimir Vladimirovich™ egyik lányának hangja. - A csúnya Luzskov! Meg akarja rövidíteni a nyári szünidőt! érint ez minket?
- Ugyan már, aranynapocskám, - felelte kedvesen Vladimir Vladimirovich™, - a kisiskolásoknál akarja csökkenteni a szünidőt. Ti meg már felnőttetek.
- Ki tudja azt nála, - mondta Vladimir Vladimirovich™ lánya. - Hátha az egyetemistáknál is akarja...
- Az tutti, hogy egy vadállat, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, - azt is mondta, hogy Moszkvában betiltatja az összes játékautomatát. Kértem is tőle, hogy egyet hozasson ide a dolgozómba, hogy lássam, mert különben akármi is megeshet...
- Jaj de jó! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™ lánya. - Eljöhetünk egy kicsit játszani?
- Természetesen jöhettek,- mondta helyeselve Vladimir Vladimirovich™, - micsoda kérdés ez!
- Szeretlek, apuci, -mondta Vladimir Vladimirovich™ lánya.
- Én is szeretlek titeket, - felelte Vladimir Vladimirovich™, aztán kikapcsolta a mobilt és az Elnöki Asztalához lépett, beleült a karosszékébe és elővette a napi hírösszefoglaló jelentést.
- A moszkvai ügyészég kéri, - olvasta Vladimir Vladimirovich™, - hogy vonják vissza Alekszandra Ivannikova moszkvai lakos elleni vádat, aki megölte a rája támadó férfit..., hm..., nem mondom...
Vladimir Vladimirovich™ azonnal megnyomta az Adminisztrációja helyettes Vezetőjének, Igor Ivánovics Szecsinnek a hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - támad egy ötletem..., mi lenne, ha ezt az Ivannikovát férjhez adnánk Hodorkovszkijhoz?
- Hm... - gondolkodott Igor Ivánovics,- ügyes... A kedves ügyész, meg a gonosz ügyész...., az igazság az igazságtalanság ellen..., nekem tetszik...
- Készítsétek elő a papírokat, - mondta Vladimir Vladimirovich™.
- Mingyá' meglesz, - felelte Igor Ivánovics.
Vladimir Vladimirovich™ bontotta a vonalat és tovább olvasott.

2005. június 8., szerda, 11:12:25 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és azon töprengett, hogy kinevezze-e a tulai terület szenátorává Okszána Gennagyjevna Fjodorovát, docenst, tévésztárt, és csak úgy egyszerűen egy szép fiatal nőt.
Egyszercsak a dolgozószoba magas szárnyasajtaja kitárult és a helyiségbe lassacskán, méltóságteljesen belépett Brunej szultánja Muda Hasszanal Bolkiah Muizzadin Vaddaulah.
- Jé, testvéró, - kiáltott örömmel Vladimir Vladimirovich™, miközben felállt karosszékéből, - én meg mennyit vártalak! Rég érkeztél?
- Mi, szultánok, nem nézzük az órát, - felelte a szultán, - nekünk mindegy. Nekünk sokpénzünk van.
- Úgy tűnik nálunk is összegyűlt valamicske, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - lesz úgy három trillió rubel is talán.
- Én a rubeleidet nem értem, - vonta meg vállát a szultán, - de ha összegyűlt annyi, akkor miért vagy még mindig elnök?
- Ezt hogyan érted? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, például, itt vagyok én, - magyarázta a szultán, - én vagyok a szultán, a miniszterelnök, a hadügyminiszter és a pénzügyminiszter is. Sőt, még az egyházfő is.
- Elmész már..., - hitetlenkedett Vladimir Vladimirovich™.
- Magad mész te el,  - felelte a szultán, - Mindent magam csinálok. A szivattyúk nyomják az olajat, a polgárok henyélnek, hülyülnek, repülőgépeket vesznek maguknak..., adó meg nincs...
- Én is ezt akarom! - kiáltott fel hevesen Vladimir Vladimirovich™. - Nyomassák az olajat, a polgárok henyéljenek és hülyüljenek, adó meg ne legyen!
- Na és sikerül? - kérdezte a szultán.
- Részben, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - a polgárok hülyülnek...
A szultán megértően bólíntott.

2005. június 9., csütörtök, 21:27:11 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a tévén nézte Kszénia Anatoljevna Szobcsak évésztár és Jevgenyij Boriszovics Balasov képviselő vitáját.
- Semmiféle szex! - kiáltott fel Jevgenyij Boriszovics.
Kszénia Anatoljevna úgy nézett rá, mint egy olcsó étterem kidobólegényére.
- Helyes, Kszjusa, - suttogta Vladimir Vladimirovich™, - ne hagyd magad. Belőled kéne elnököt faragni!
Vladimir Vladimirovich™ eljegyzett valamit a noteszébe és újra a képernyőre nézett.
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ asztalá csörögni kezdett az a telefonkészülék, amelyiken külföldi állami vezetőkkel szokott beszélgetni. Vladimir Vladimirovich™ felemelte a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban Gerhard Schröder német kancellr hangja, - jösz most nekem!
- Mi van? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Elvesztetted a fogadást! - kiáltott fel a kancellár. - Mégiscsak politikai menedékjogot adtam egy orosznak!
- Miféle politikai menedékjogot? - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™.
- Csak ne játszd magad! - felelte a kancellár. - Ha fogadni kell, akkor nyomulsz elsőnek, ha pedig fizetni, akkor sehol sem vagy?!
- Várj csak, testvéró, - magyarázkodott Vladimir Vladimirovich™, - milyen fogadás, miről beszélsz?
- Hogy-hogy miről! - háborodott fel a kancellát. - Talán nem emlékszel arra a napra, amikor a vereségünk jubileumát ünnepeltük? A bankettre? Azt mondtad, hogy oroszország egy jogállam, én meg azt mondtam, hogy akkor egyszer segítünk ezen. Emlékszel?
- Valami mintha derengene... - mormogta Vladimir Vladimirovich™ és görcsösen próbálta felidézni azt a napot.
- Hát, mi segítettünk is! - kiáltotta örömteljesen a kancellár. - Politikai menedékjogot adtunk annak az Oleg... várjál csak.., Oleg Liszkinnek!
- Az meg kicsoda? - döbbent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Halvány gőzöm sincs róla, - felelte a kancellár, - mindenesetre te vesztettél, most akkor fizess.
Vladimir Vladimirovich™ fáradtan felsóhajtott és ismét a tévére nézett. Kszenia Anatoljevna úgy tekintett Jevgenyij Boriszovicsra, ahogy a marslakó szokott az elnökre nézni.

2005. június 10., péntek, 11:24:08 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ minden oroszok Pátriárkájával Második Alekszijjel beszélgetett.
- Testvé..., izé, atyókó! - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Az Ön, hosszú éveken keresztül, a pátriárka tisztségében végzett szolgálata, az Orosz Pravoszláv Egyház, egész közösségünk életének egy fontos időszakát - a magas színtű erkölcsi értékekhez való fordulás és a hitnek az emberek milliónyi szívében való újászületése időszakát jelent.
- Te meg most mit magázódol? - kérdezte meghökkenten a pátriárka.
- A protokol szerint így kell, - felelte Vladimir Vladimirovich™. - Őszínte tiszteletet és elismerést érdemel a Ön igyekezete az állampolgárok közti béke, az emberek közötti egyetértés és kölcsönös megértés erősítése, a felnövekvő nemzedék nevelése érdekében... Mellesleg, nézted tegnap este "A sorompó"-t?
- A Szobcsak-lánnyal? - kérdezte a pátriárka. - Néztem. Rettenetes. Félelmetes.
- Mi volt benne félelmetes? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™. - Hiszen ez biznisz, telesó! A képiselők mi a francnak másznak bele a bizniszbe?! Az nem az ő dolguk. Ezernyi el nem fogadott törvényük van, ott hevernek a fiókokban, ezek meg hirtelen a morállal akarnak foglalkozni...
- Az erkölcs mindannyiunk közös feladata, - jegyezte meg a pátriárka, - ezek az adások pedig az ördögtől valók. Az emberek az ilyen adások ellen vannak...
- Ugyan már, kik és hol vannak ellene? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Olvass már egy kicsit a neten!
- Én állandóan olvasom az internetet! - kiáltott fel a pátriárka.
A két férfi elhallgatott, egymásra tekintett és elmosolyodott.
- Jól van, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és az órájára nézett, - szóval, gratulálok ahhoz a tizenöt évhez, ami az introduk..., izé... introdak...
Vladimir Vladimirovich™ belenézett a széles Elnöki Íróasztalon  előtte heverő papírba.
- In-tro-ni-zá-ci-ó ó-ta... - olvasta lassan Vladimir Vladimirovich™, - összeírnak itt mindenféléket..., szóval, röviden, gratulálok és annyi, minden jókat és ilyesmiket... Jól van, akkor viszlát..., nekem még ma a Glazunovot is köszöntenem kell, szülinapja van...
- Majd gyere este teázni, - mondta a pátriárka felemelkedve a székről.
Vladimir Vladimirovich™ némán bólíntott, miközben papírtjai között kotorászott.

2005. június 13., hétfő, 18:07:51 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ elment teázni II. Alekszijhez, minden oroszok pátriárkájához.
- Fígy, testvéró, - mondta a pátriárka, miközben a szamovárból töltött a "Vas Bodhiszatva Guanyjiny" teafőzetre - van egy olyan tévés műsorvezető féleség, valami Vlagyimir Szolovjov.
- Ismerem, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, miközben hörpintett egyet a dús aromájú teából a kétfejű aranysasokkal díszített porcelán csészéből, - ez nyomul mostanság nálunk a Parfjonov és a Kiszeljov helyett. Most mindenki más helyett őt szídják.
- Na, ez az, - mondta a pátriárka, - vegyél a mézből is, Jurij Mihájlovics saját kaptárából való.
Vladimir Vladimirovich™ kikanalazott egy kis mézet.
- Szóval, miket beszélnek, - folytatta a pátiárka, - ez a Szolovjov egy apostol lenne?
Vladimir Vladimirovich™ torkára szaladt a tea.
- Kicsod? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Apostol? Mint a Muravjov?
- Miféle Muravjov? - kérdezte értetlenül a pátriárka.
- A dekabrista, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - csakhogy nekünk nem kellenek dekabristák. Mi ezeket egy-kettőre elküldjük jó messzire...
- Hogy jönnek ide a dekabristák! - legyintett pátriárkai kezével II. Alekszij. - Ez egy igazi apostol! Mint a Péter, vagy az András. Ő a második eljövetel tanuja, és erről figyelmeztette a római pápát meg a Bill Gétszt is.
- Őrület, rémálom..., - mormogta Vladimir Vladimirovich™.
- Lehet rémálom is, - sóhajtott a pátriárka, - de engem nem figyelmezetett erről az eljövetelről. Téged igen,engem meg nem.
- Engem?! -  ámult el Vladimir Vladimirovich™. - Te nem tévedtél el ebben, testvé..., izé, atyókó?
- Én ugyan nem, - felelte a pátriárka, - meg van írva nála, hogy beszélt neked erről.
- Hol van megírva?! - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™.
- A könyvében, - mondta a pátriárka és Vladimir Vladimirovich™ elé dobott az asztalra egy kis könyvecskét.
- Szolovjov evangéliuma... - olvasta Vladimir Vladimirovich™ a címet, - semmit sem értek...
Vladimir Vladimirovich™ értetlenül megnézte magána a Vas Bodhiszatvás teás csészét.

2005. június 14., kedd, 19:37:47 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ sajtóértekezletet tartott Tony Blair brit miniszterelnökkel.
- Ami Afrikát illeti, ott tényleg sok  probléma, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mi tudjuk, hogy néhány afrikai országban majdnem egészen mostanáig az volt a gyakorlat, hogy poltikai ellenfeleikből falatoztak. Nálunk nincs ilyesmi.
Tony Blair ámultan ránézett Vladimir Vladimirovichra™.
- Nincs nálunk ilyen gyakorlat, - ismételte meg Vladimir Vladimirovich™ és visszanézett az ámuldozó Tony Blairre, - nálunk ezek vasból vannak.
Tony Blair elmosolyodottés megértően bólíntott.

2005. június 14., kedd, 21:03:21 (moszkvai idő szerint)

Egyszer  Vladimir Vladimirovich™ és az Adminisztrációjának a helyettes Vezetője, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkov a Kreml tizennegyedik épülete melletti kis kertben üldögélt és almát evett.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, miközben beleharapott egy zöld almába, - emlékszel, annak a Valéria énekesnőnek ajándékoztam azt az érdemrendet, amit az asztalfiókomban találtam?
- Emlékszem? - felelte Vlagyiszláv Jurjevics és beleharapott egy sárga almába. - Mi van vele?
- Képzeld el, - mondta vidáman Vladimir Vladimirovich™,  - az Elnöki Tájékoztatási és Sajtószolgálat fosztályvezetője kiderítette, hogy  nincs is ilyen érdemrend!
- Na igen... - felelte Vlagyiszláv Jurjevics ingatva fejét, - ciki...
Egyszercsak Vlagyiszláv Jurjevics zsebében megszólalt a kétfejű aranysasos, rejtettgombos kormányzati mobilhíradó készülék. Vlagyiszláv Jurjevics előkotorta a mobilját és megnyomta az egyetlen nyomógombot.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban Borisz Abrámovics Berezovszkij hadarós hangja, - úgy döntöttem, hogy eladom a Független Újságomat. Nem kell nektek?
- A Berezovszkij telefonál, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics Vladimir Vladimirovichnak™, tenyerével letakarva a mikrofont, - ajánlja, hogy vegyük meg a Független Újságot. Kell az nekünk?
- Érdekes, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, miközben ismét beleharapott az almába. - Itt ez az érdemrend, valójában van, de az jön ki, hogy nincs is. Vagy itt ez az újság. Ez most tőlünk független. Ha viszont megvesszük. akkor a Berjozától lesz független. Dialektika...
Vlagyiszl Jurjevics értetlenl nézett Vladimir Vladimirovichra™.
- Nem, nem kell nekünk, - mondta bele a mobilba Vlagyiszláv Jurjevics és kikapcsolt.
- Vagy itt van, például, az a moszkvai Helsinki-csoport, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, miközben a júniusi napban ragyogó kremli toronyórát nézte, - a fene se érti, hogy ez moszkvai, vagy helsinki?
A topolyákról szállongott a pollen.
Az államférfiak tovább ropogtatták az almákat.

2005. június 15., szerda, 09:12:09 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a krmeli dolgozószobájában üldögélt és számolgatta, hogy mekkora kárt okozott a noginszki olajbázison történt tűzeset. Egyszercsak a szoba magas szárnyasajtaja kitárult és a helyiségbe gyors léptekkel beviharzott Szergej Boriszovis Ivanov honvédelmi miniszter.
- Testvéró! - kiáltotta a küszöbről Szergej Boriszovics. - Háború!
Vladimir Vladimirovich™ elejtette Elnöki Parkerjét és szélesre meresztette tiszta Elnöki Szemét.
- Miféle háború?! - suttogta Vladimir Vladimirovich™. - Kivel?!
- Amerikával! - felelte Szergej Boriszovics. - Ide nézz!
Szergej Boriszovics valamiféle papírokat dobott Vladimir Vladimirovich™ elé az asztalra.
Vladimir Vladimirovich™ felemelte a lapokat és figylmesen böngészni kezdte.
- Semmit sem értek, - momrogta Vladimir Vladimirovich™ pár perc múlva, - miféle lájvzsornál ez? Miről van szó, testvéró?
- Van egy ilyen livejorunal, - kezdte mesélni Szergej Boriszovics, - ez egy interenetes site, belefirkál mindenki.
- A mi firkászunk is belefirkál? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Ja, még ő firkál a legtöbbet, - bólíntott Szergej Boriszovics, - igaz, mindig valamilyen marhaságokat. De nem róla van szó, hanem a többiekről, a hazafiakról.
- A hazafiakról? - kérdezte gyanakvóan Vladimir Vladimirovich™. - Mi van még?
- A hazafiaink beírták - üsd agyon a NATO-t, - felelte Szergej Boriszovics.
- Nem rossz ötlet, - bóílntott egyetétően Vladimir Vladimirovich™, - csakhogy nincs mivel...
- Épp erről van szó! - mondta izgatottan Szergej Boriszovics. - Az amerikaiak pedig épp ezt használták ki. Elkezdték kitiltogatni a hazafiainkat ebből a lájvzsornálból!
Vladimir Vladimirovich™ mérgesen az asztalra csapott  Elnöki Öklével.
- Szóval ilyen náluk a szólásszabadság! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™ és újra felkapva a papírlapokat elkezdte figyelemesebben olvasgatni azokat.
Szergej Boriszovics előhúzott a hóna alól egy Makarov-pisztolyt és csőre rántotta.
- Őszíntén, nem értem, - mondta egy perc múlva Vladimir Vladimirovich™, - minek csinálják mindezt? Nem tűnnek buta embereknek. Vagy ez egy amolyan morális vámpizmus lenne, élvezkedni azon, hogy mások mennyire dühöngenek?
Vladimir Vladimirovich™ ránézett Szergej Boriszovicsra.
Szergej Boriszovics vállvonogatva visszanézett.

2005. június 15., szerda, 20:49:15 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovichnak™ telefonált Mihail Jefimovics Fradkov kormányfő.
- Fígy, testvéró, - mondta Mihail Jefimovics, - itt a testvérók kérdezik - nem-e lehetne-e valahogyan leváltani a vasútfőnökséget?
- Minek? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™. - Tán rosszul dolgoznak?
- Nem, egészen normálisan dolgoznak, - felelte Mhail Jefimovics, - rendesen, mint a többiek. Csakhogy nekünk van egy saját testvérónk arra a helyre. Még inkább jobb.
- Még jobb... - morogta Vladimir Vladimirovich™, - előbb tanulnátok meg rendesen beszélni, aztán utána kormányoskodni...
- Nincs időnk megtanulni helyesbeszélni, - felelte Mihail Jefimovics, - melóznunk kell.  Van egy javaslatom.
- Milyen javaslat? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Ahogy a Csubajsznál volt, - felelte Mihail Jefimovcs, - egy-két vnatot ki kéne siklatni.
- Mi van?!!! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Egészen meghülyültetek?!!
- Te csak ne aggódj, - mondta Mihail Jefimovics, - megcsináljuk precizen. Egy tehervonattal, amelyik pakurát szállít..., valahol Tver környékén..., jó messzi.., meg egy személyvonatot is hozzá..., mondjuk valamilyen csecsent, mit szólsz?
Vladimir Vladimirovich™ elsápadt.

2005. június 16., csütörtök, 21:45:02 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a rubljoo-uszpenszkij országút padkáján sétált. Az úton drága autók száguldoztak, az út mentén díszbe öltözött közlekedési rendőrök álldogáltak, az égen röpködő madarak szárnyára pedig az orosz állami zászló színeiből készült szalagocskák voltak felkötözve. Egyszercsak a Vladimir Vladimirovich™ melletti bokorból az ösvényre lépett Dmitrij Olegovics Rogozin, aki hosszú darócinget viselt, eres-kérges kezében pedig egy koldustarisznyát szorongatott.
- Fígy, testvéró, - hörögte Ditrij Olegovics és dolgos feltört tenyerét Vladimir Vladimirovich™ felé nyújtotta, - gondolj a népre!
- Milyen értelemben? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™, miközben óvatosan bele akart pislogni Dmitrij Olegovics koldustarisznyájába.
- Legalább kétszáz léleknyi kellene! - könyörgött Dmitrij Olegovics.
Vladimir Vladimirovich™ ijedten visszahőkölt és csodálkozva ránézett Dmitrij Olegovicsra.
Mellettük az úton száguldoztak a drága autók.
A bokor mögött, ahonnan Dmitrij Olegovics előmászott, itt-ott színesre festett, ötméteres kerítés látszott.
Az égen röpködő madarak szárnyán lobogtak az orosz trikolóros szalagocskák.

2005. június 16., csütörtök, 21:56:24 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a világ különböző országaiban fellelhető elnöki gyűjteményekbe beérkezett új ritkaságokról szóló havi összesítőt olvasgatta.
- Braziliában megtalálták Trockij jégcsákányát, - olvasta Vladimir Vladimirovich™, - Trockij ezzel ütötte agyon Lenint..., őrület...
Vladimir Vladimirovich™ atonnal megnyomta az Adminisztrációja helyettes Vezetőjének, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovnak a hívógombját.
- Fígy, testvéró..., - kezdte volna Vladimir Vladimirovich™.
- Ha a jégcskánnyal kapcsolatban, - vágott közbe Vlagyiszláv Jurjevics, - akkor hanta az egész. Trockij semmiféle jégcsákánnyal nem ölt meg senkit, a mai napig is Haszavjurtben él, és régóta kéri,  hogy fogadjad,
- Hogyan, mi?!!! - kapkodott levegő után Vladimir Vladimirovich™. - Mi az, hogy él? Mi az, hogy kéri, hogy fogadjam?!  Mindenki meghülyült?!  Miért nem hívtátok be?!
- Magad mondtad, - felelte bűntudatosan Vlagyiszláv Jurjevics,- hogy csecsenekkel, terroristákkal, és mindenféle ilyen népséggel nem tárgyalsz...
- Csecsen és csecsen közt nagy a különbség! - fújta ki magát Vladimir Vladimirovich™. - Tudhatnátok!
Vladimir Vladimirovich™ mérgesen a nyomógombra csapott Elnöki Öklével és hanyatt vágta magát Elnöki Foteljében.
"Érdekes", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "ez a Trockij hogy nézhet ki?..."
Vladimir Vladimirovich™ dolgozószobájának magas szárnyasajtaja lassan kinyilt.

2005. június 17., péntek, 15:36:00 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a remli dolgozószobájában üldögélt és teát ivott egy csészéből, melynek fehér oldalát kétfejű aranypapagáj díszítette egy "Vladimir Vladimirovich™" felirattal.
- Mntha olyan fura íze lenne ennek a teának.... - morogta Vladimir Vladimirovich™ kortyolgatva a teát, - olyan olajízű...
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ asztalán csörögni kezdett a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felemelte a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban Alekszej Valentyinovics Mitrofánov duma-képviselő hangja, - láttam a Tyimohát!
- Hol?! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Moszkvában! - vágta rá Alekszej Valentyinovics.
- Ugyan már, - hitetlenkedett Vladimir Vladimirovich™.
- A fejemet teszem rá! - erősködött Alekszej Valentyinovics. - Csak egészen másképp nézett ki, nem volta rajta az a hajfonat, nyugati módi szerint öltözött.
- Nyugati divat szerint?! - nyögött Vladimir Vladimirovich™. - Lehet, hogy nem is ő volt az?
- Ő volt! - bizonygatta Alekszej Valentyinovics. - Tuttira ő volt! Ne is kételkedj! Én mondom! Világos ez, mint az Isten ragyogó napja! Olyan vili, mint a..., mint a..., mint az, hogy az a lecsurgó pakura végül ideér Moszkvába, meglásd!
Vladimir Vladimirovich™ gyanakodva nézett a teájára.
- Itt süllyedjek el! - erősködött tovább Alekszej Valentyinovics. - Hogy csípjen belém a papagályod, mindkét csőrével! Sújtson rám elvtársaim súlyos keze! Hogy én....
Vladimir Vladimirovich™ óvatosan letette a kagylót és mindkét keze közé szorította Elnöki Fejét.
Végéhez közeledett a dolgos hét.

2005. június 20., hétfő, 21:43:40 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és azt az interjút olvasta, amit Adminisztrációjának a helyettes vezetője adott a Spiegel című német folyóiratnak.
- Apám csecsen. - olvasta Vladimir Vladimirovich™, - hm....
Vladimir Vladimirovich™ kihúzta Elnöki Íróasztalának fiókját és kihúzott belőle egy gyémántokkal gazdagan teleszórt arany érdemrendet.
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ irodájának magas szárnyasajta kitárult és a szobába súlyos léptekkel bejött Igor Ivánovics Szecsin, az Adminisztráció helyettes Vezetője. Igor Ivánovics összfegyvernemi vegyvédelmi köpenyt, magas mocsárjáró csizmát, oldalán gázálarcot viselt, kezében pedig lapátot és gereblyét tartott.
- Ez meg mi? - kérdezte meghökkenten Vladimir Vladimirovich™, a kezében tartott érdemrenddel Igor Ivánovics öltözékére bökve.
- Kitöntetés? - örült meg Igor Ivánovics. - Nekem?!
- Ugyan már, hová ez neked.... - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - ez az Ahmát Kadirov Érdemrend..., direkt a Szlávának van..., én a ruhádról beszélek.
- Na, tessék...  - felelte sértődötten Igor Ivánovics - nem is kell nekem kitüntetés.., elleszünk mi valahogy plecsnik nélkül is...
- Hová öltöztél be? - kérdezte újra Vladimir Vladimirovich™ Igor Ivánovics öltözékére mutatva.
- Megyek Tverbe, - magyarázta Igor Ivánovics, - a kiömlött pakurát kell összekotorni. Jösz velem?
- Ugyan már! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Annyi dolgom van, hogy csak na..., kotorjon csak a Sojgu, ő a katasztrofás.
- Hát, ahogy gondolod, - felelte Igor Ivánovics, az ajtó felé fordult és súlyos léptekkel elindult kifelé, - a nyári olajárak pedig már úgy hatvan dolcsi körül futnak..., majd fel lehet tölteni a stabilizációs alapot..
Igor Ivánovics kiment a szobából, a magas szárnyasajtó bezárult mögötte.
Vladimir Vladimirovich™ ámultan nézett utána.

2005. június 21., kedd,  20:23:42 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a napi hírösszefoglalót olvasgatta.
- Agrippina Arkagyevna Doncova, aki Darja Doncova irodalmi álnév alatt ír, - olvasta Vladimir Vladimirovich™, - június 24-én megkapja a Nagy Péter érdemrend második fokozatát..., a nagy szalaggal... hm...
Vladimir Vladimirovich™ megforgatta a papírlapot Elnöki Kezében.
- A nagy szalaggal..., - olvasta újra Vladimir Vladimirovich™, -  a nagy személyes hozzájárulásáért és kimagasló érdemekért, melyeket az irodalom művelésében..., irodalom művelésében...., hm....
Vladimir Vladimirovich™ azonnal megnyomta az Adminisztráció helyettes Vezetőjének, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovnak a hívógombját
- Fígy, testvlró, - mondta Vladimir Vladimirovich™,  - az meg milyen érdemrend a Nagy Péteré?
- Halvány dunsztom sincs róla, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - nincs is ilyen érdemrendünk.
- Én is úgy gondolom, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - megint olyan marhaság jön ki, mint a múltkor azzal a Valériával...
- Miért, mi van? - kérdezte Vlagyiszláv Jurjevics
- Kitüntetik itten.... - felelte Vladimir Vladimirovich™, - ezt a Darja Doncovát..., ismersz te ilyet?
- Mintha hallottam volna róla... - válaszolta bizonytalanul Vlagyiszláv Jurjevics, - mintha valami onkológiai betegsége lett volna... vagy valami ilyesmi... Na és ki tnteti ki? Mink?
- Nem, nem mi, - válaszolta Vladimir Vladimirovich™, - hanem valamilyen biztonsági, honvédelmi és közrendvédelmi akadémia.
- Na, ezekből az akadémiákból manapság annyi van... - nevetett Vlagyiszláv Jurjevics, - több mint ahány dollárja az Abramovicsnak. Tudod mit, alapítsunk mi is egyet, mit szólsz?
- Mi alapítsunk? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Milyet?
- Hááát..., - merengett Vlagyiszláv Jurjevics, - például, az Elnöki Adminisztráció Akadémiáját. Na, hogy hangzik?
- Nem rossz, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, - de lehetne még egyszerűbben - Elnöki Akadémia.
- Úgy is lehet, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, - vagy itt egy másik - Állami Duma Akadémia. Vagy esetleg - az Oroszországi Föderáció Kormányakadémiája.
- Katasztrófavédelmi Akadémia, - tipelt tovább Vladimir Vladimirovich™, - Rossz Időjárási Akdémia.
- Antifasiszta Ifjúsági Mozgalom Akadémiája, - javasolta Vlagyiszláv Jurjevics, - Törvénytelen Fegyveres Alakulatok Akadémiája.
- Ahmat Kadirov renddel kitüntetett Ramzan Kadirov Akadémia... - mondta Vladimir Vladimirovich™, majd elhallgatott. - Figyelj csak, és mi a fenének kellenek nekünk ezek? Hiszen mi mindenféle akadémia nélkül is adhatunk kitüntetést...
- Tényleg, adhatunk, - bólíntott egyetértően Vlagyiszláv Jurjevics.
Vladimir Vladimirovich™ felsóhajtott és bontotta a vonalat.
- Semmit sem értek... - mormogta Vladimir Vladimirovich™.

2005. június 22., szerda,  04:00:00 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ az Elnöki Ágyában aludt. Mellette aludt Vladimir Vladimirovich™ felesége, az ágy mellett pedig halkan szusszogott a Conie nevű kutyája.
Egyszercsak a Rubljovo-Uszpenszkij országút környékének csendjét távoli moraj zavarta meg. A morajlás fokozatosan erősödött, fokozódott, mintha a Jurij Mihájlovics Luzskov nyaralója felől egy óriási méhraj közeledne.
Vladimir Vladimirovich™ felnyitotta szemét és rásandított az Elnöki Ébresztőórra. Pontosan hajnali négy óra volt. Vladimir Vladimirovich™ kipattant az ágyából, vállára terítette a hermelines Elnöki Fürdőköpenyt a hímzett arany  kétfejű sasokall, belebújt az Elnöki Papucsába, majd az ablakhoz lépett és elhúzta a függönyt.
A szürkés-halványkék égen repülőgépek szálltak. Tucatnyian, százával, ezrével repültek a repülőgépek.
- Nem értem... - mormogta Vladimir Vladimirovich™.
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ zsebében vibrálni kezdett a kormányzati mobilhíradó készülék. Vladimir Vladimirovich™ benyúlt a zsevébe és előkotorta a mobilt a nyomógombok helyén lévő kétfejű aranysassal, majd megnyomta az egytlen gombot,
- Testvéró! - hallatszott a telefonban az Adminisztráció helyettes Vezetőjének, Vagyiszláv Jurjevics Szurkovnak álmosan rekedtes hangja. - Nézz ki az ablakon.
- Már nézek, - felelte halkan Vladimir Vladimirovich™, hogy föl ne ébressze alvó hitvesét. - Mi ez, testvéró?
- Vili, hogy mi, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - a Szabdság száll felénk. Kijevet már elhagyta, most mi jövünk...
Vladimir Vladimirovich™ úgy érezte, mintha belül mindene jéggé fagyna.

2005. június 23., csütörtök,  22:27:37 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ és az Állami Duma elnöke, Borisz Grizlov android, a kremli dolgozószobában üldögét és az Elnöki Tévén élő adásban nézte a Független Államok Közössége Antiterrorista Központja elnökének, Alekszandr Popovnak a felszólalsát a moszkvai nemzetközi konferencián
- A terroristák lépést tartanak a technika csúcsvívmányaival, a legújabb technológiákat és a legkorszerűbb fegyverfajtákat használjk fel, - mondta az elnök. - Reális annak a veszélye, hogy a technológiai terrorizmus teljesen új változatai jelennek meg, elsősorban a kibernetika terén.
Vladimir Vladimirovich™ óvakodva rásandított a mellette ülő Borisz Grizlovra.
Az android rezzenéstelenül a képernyőt bámulta.
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ asztalán megcsörrent az a telefon, amelyiken külföldi államfőkkel szokott beszélgetni. Vladimir Vladimirovich™ felemelte a kagylót.
- Bondzsornó, rogacco! - szólalt meg a telefonban Silvio berlusconi olasz miniszterelnök örömteljes hangja. - Van valami cserélni valód?
- Semmi sincs, - bökte oda Vladimir Vladimirovich™ mereven figyelve a képernyőt, amelyiken az antiterrorista központ elnöke a neuro-lingvisztikai programozásról mesélt, - volt ugyan egy csizma..., de elküldtem a mexikói elnöknek.
- Csizma? - kérdezte rámensen Silvio Berlusconi. - Szép csizma?
- Kozák csizma, - felelte Vladimir Vladimirovich™, miközben a képernyőt bámulta, ahol az antiterrorista elnök arról beszélt, hogy az értelmiség képviselői is beszállnak terroristának.
- Kozák csizma? - füttyentett az olasz miniszterelnök. - Kell nekem is!
- Mennyi?  - kérdezte automatikusan Vladimir Vladimirovich™, Elnöki Tekintetét a képernyőről a jegyzetfüzetére fordítva, szabad kezével pedig kitapogatva az asztalon heverő töltőtollát.
- Száz, - felelte Silvio Berlusconi.
- Mi száz? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™. - Százezer?
- Száz gramm, - felelte Silvo Berlsconi.
- Száz gramm?!  - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Egy deci vodka?!!! Vodka nekünk nem kell, annyi van, hogy akár bele is fulladsz....
- Miféle vodka! - kiáltott fel sértődötten az olasz miniszterelnök. - Száz gramm szappan! Csodálatos szappan, az én zsíromból készült.
- Miiii?!! - halkította le hangját Vladimir Vladimirovich™. - Kinek a zsírjából?
- Az enyémből! - felelte örömteljesen Silvio Berlusconi. - Tán nem hallottál róla? Most nem az a menő, hogy mások testrészeit gyűjtse az ember! Most az a men, ha saját testrészeidből van kollekciód!
Vladimir Vladimirovich™ elsápadt .
- Na, mi van, - kiabálta az olasz miniszterelnök, - adod a csizmát? Száz grammot adok érte!
Vladimir Vladimirovich™ bánatosan ránézett az androidra, aki továbbra is moccenás nélkül bámulta az Elnöki Tévé képernyőjét.

2005. június 24., péntek,  18:30:28 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a hosszú kremlbéli folyosón mendegélt és arra gondolt, miként is kerülhetné el azt, hogy harmadszorra is megválasszák elnöknek.
- Kavarnak valamit, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - mindenféle alkotmánykiigazításokkal..., legalább telefonálna valamelyikük...
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ az egyik félig behajtott ajtó mögül  kiszűrődő beszédet hallott.
- Én meg azt mondom neked, hogy lehet, - mondta halkan, de határozottan az egyik hang.
- Én meg azt mondom neked, hogy nem lehet, - ugyanolyan halkan, de kevésbé határozottan szólt a másik.
Vladimir Vladimirovich™ megállt.
- De hiszen nem lehet..., - sóhajtott nagyot valaki a félig zárt ajót mögül.
- Lehet, lehetséges, - szuszogott hangosan a másik hang.
- Nem, nem lehet! - hallatszott az ajtó mögül az izgalommal teli hang.
- Jól van..., mit vagy oda..., csak annyi kell, hogy.... - replikázott a másik izgatottan,
Hirtelen valamilyen kivehetetlen hang hallatszott ki, mire a most már nagyon érdeklődő Vladimir Vladimirovich™ a volt profi hírszerző jó begyakorolt mozdulatával az ajtó résére tapadt.
A szoba közepén egy empir-stílusú asztal állt, melynél egymással szemben üldögélt German Oszkárovics Gref gazdaságfejlesztési miniszter és Andrej Nyikolájevics Illarionov elnöki gazdasági tanácsadó.
- Vidd innen a kezed! - mondta remegő hangon German Oszkárovics. - Lehetetlen! Nem! Nem! Sohasem!
- Ugyan már, - szuszogott erősen Andreh Nyikolájevics, - ha szigorúan tartjuk magunkat a liberalista megközelítási módhoz, akkor miért ne lehetne?
- Érted te azt, amit mondsz? - kérdezte idegesen Germán Oszkárovics.  Hiszen a VVP-ről van szó!
Vladimir Vladimirovich™ megremegett.
- Ugyan már, mi a különbség, - kapta el Germán Oszkárovics kezét Andrej Nyikolájevics, - akár duplázva, akár triplázva.... A lényeg a liberális megközelítés!
Vladimir Vladimirovich™ felsóhajtott, otthagyta az ajtórést és lassan tovább bandukolt a hosszú kremli folyosón.

(Fordító megjegyzése: - szójáték a rövidítésekkel:  VVP - oroszul a nemzeti össztermék (GDP), illetve Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin nevének kezdőbetüi)