Az úgy volt, drága jó sztrovacsekok, hogy valamikor piszokrégen,
pontosabban a múlt század 70-es éveinek a legelején, vagy a 60-as éveinek
a legvégén..., na ezen majd veszekedjenek azok, akiknek nem olyan alacsonymatematikájuk
van, mint nekem, szóval, pontosan 1970-ben, engemet kizavartak Moszkvába,
hogy
egy akadémiai továbbképző tanfolyamon tolmácsoljak egy magyar csoportnak
a Frunze Katonai Akamédiján, aminek még jó sokk VörösZászlós meg mitt'om
én még
milyen kitüntetése volt a nevében, de azokat már akkor is elfelejtettem,
amikor odapaszroztak.. Na, mindegy, erről a tanfolyásról majd még mesélek
valamikor,
de egyelőre egészen másról van szó, mégpedig a Bánkikról.
Ezek a Bánkik, ezek nem a Bánki-tóiakat, izé, banktavasiakat..,
tópartykat, vagy partiakat.... izé, na mindegy, szóval nem azt a tó mellett
üdülő és Söröt ivós népséget-kotonaságot jelentik, hanem egy ősi orosz
gyógykezelési cuccot és eljárásot, amit újabban valami nagyon tyugyományosch,
épp ezért kellőképp érthetetlen néven divatba hoztak és reklámoznak is mindenfelé,
de én azt akkoriban még - kezdő tolmatschként - nem tudtam. Pontosabban külön-külön
tudtam a nemtyugyományosch neveket, csak a kettőt egybe egyeztetni nem ment
még..., mindegy... A lényeg, hogy ottan voltam azon az akomédiján és napi hat
órát szinkronban pofáztam rekedtre magam, de néha még azon túl is köllött mindenféle
marhaságba besegíteni, mint plédájul egy Robbantott FélCsirke megvásárlásába
és a szállóba
történő eljuttatásába (elmondjam ezt is?..., na majd később, talán...), szerencsére
a kajakészítést azt nem bízták rám, mer' abba az egész csoport beledöglött
volna.
Mindegy,
má'
megin'
elkanyarodtam,
ahogy mindig előfordul velem, amikor elindulok Naurura, de aztán mindig eltérülök
valamelyik útközbeni kocsmába, ahol elterülök...
Egyszercsak az egyik főnököm - nekem mindenki főnök volt,
mer'hogy nagyon fijatal és kezdő kistisztecske voltam akkoriban, pedig nagyon
igyekeztem,
sőt, nemcsak Söröt, de vodkát is ittam (kellő tolmács-tapasztalatok nélkül)
- szóval, a góré megbetegedett, valami náthakórság jött rá, és köhögött is
meg szipákolt is rendesen, meg a lázát is méregette, egyszóval nem volt más
kiút,
minthogy
elkisérjem az ambulanciára, ami egy amolyan naaagy ruszki kotonakórházban
volt, de azért a külföldi hallgatókat is ott ispotápolták..., vagy micsináltak,
mindegy, úgyis göröglatinrómaiul volt az egész, kellőképp eloroszosítva,
ezért az egész medicinából én úgysem értettem semmit, de talán jobb is...
Szóval elmentünk ebbe a rendelőbe és viszonylag hamar be
is szólították... az ezredesemet, ja nem, akkor még csak alezredes volt,
mindegy... Felálltunk
szépen egyszerre és máris hatoltunk befelé majdnem lépést tartva, ahogy ill...,
szóval ő ment elől, mer'hogy előljáró, én meg trappoltam a nyomába...., és
el is jutottam egészen a küszöbig, mert ott egy nagy darab Nővér-féleség
elém állt és rám ripakodott:
- Egyszerre csak egy beteg jöjjön!
Mondtam neki, hogy én nem vagyok ám egy beteg, csak ezt az egy beteg főnököt
kisérem. Erre keményen tovább ripakodott, hogy:
- Ha nem beteg, akkor semmi keresnivalója nincs itt, mert majd jöhet látogatni
és hozhat neki virágot vagy koszorút..., vodkával ne is kisérletezzen,
mert azt már a kapuban elveszik és megisszák...
Mondom a főnökömnek:
- Helló, főnök, ez a Brünhilda itt aszongya, hogy majd várjam meg idekinn,
mer'hogy titkot köll tartaniuk doktoretikából és nekem kuss van tudni a maga
magánybajáról...
A főnököm (ahogy mondtam az előbb, a sok közül az egyik) szomorúan rám nézett
és azt hörögte:
- Mondd meg ennek a Brünhildának, hogy tolmács vagy és nélküled nem megyek
be és kész.
Mondom a hatalmas darab Nővérnek, hogy ez itten, ahogy láthatja jól, ez egy
olyan külföldi fajta, amelyik egy mukkot sem tud oroszul, ezért aztán nekem
be kell mennem vele együtt, hogy tolmácsoljak mindenféle kórsági kusskörösztkérdésekben.
- Minek nekünk tolmács?! Látjuk mi magunk is, hogy mi a beteg baja, vannak
műszereink meg diagnosztikánk... Mit képzel?!
Egyszóval a tárgyalások már a kezdeti stádiumban megrekedtek
és ott ácsorogtunk a küszöbön még egy darabig, de akkor már kiszólt a doki,
hogy jöjjenek
már be ezek, mert kiviszi őt a huzat a nagy moszkvai télbe.
Bementünk. Köszöntünk. A főnököt leültették, én meg ott
ácsorogtam mögötte és próbáltam tolmácsolni mindenféle hülye görögrómairuszki
orvosdumákat,
de azt hiszem úgy nagyjából megértették amit ott összehazudoztam hirtelenjében,
legalábbis akkor és ott abba senki sem halt bele... A doki megállapította
mindenféle korszerű diagnosztikával, vagyis hátkopogtatással és sztetoszkopikus szkennelléses
hallgatózással hogy szerencsére ez nem túl komoly bajnyavalyakórság, mert
sima takonykórra gyanaksz, de azért
jobb
lenne,
ha
pár napig benn tartanák,
mert
mégiscsak külföldi főtiszt és az ilyenekkel nekik sajnos el kell számolniuk
utólag... Mondtam is az örömhírt a górémnak (aki egy volt a sok közül - ezért
örültem volna, ha pár napig legalább ettől az egyiktől megszabadítanak),
de ez nagyon ideges
lett és határozottan kijelentette, hogy ő bizony nem fex be (nem kapott előtte
megfelelő színtű politikai felkészítést úgy látszik, és ezért nem bízott
az élenjáró
szovjet orvostudományban..., de lehet, hogy csak elképzelte, hogy milyen
lesz neki befogva ott egyedül nélkülem, vagyis totál tolmácstalanul). Mondtam
is a dokinak, hogy azt mondja a beteg, hogy nagy túróst! Adjanak neki gyógyszert
és ő majd a szállón önkikupálódik.
Na ezen is elvitatkoztak még egy ideig, de utána már a doki
is unta azt, hogy mindent csak rajtam keresztül lehet a normális nyelvet
(értsd, azt oroszt)
nem ismerő hülye külföldivel megbeszélni, aztán biztos arra gondolt, hogy
éppenség engemet is befektethetne... (láttam a szemén! láttam! itt dögöljek
meg, észrevettem!!! már fel is készültem rá, hogy majd a többi - kórházon
kívül rekedt - főnököm magányára
és akut tolmácshiányára fogok hívatkozni...),
de aztán úgy lácc letett erről a hirtelen elkövetett meggondolatlanságból
eredően származó gondolatfoszlányról és azt mondta:
- Jól van, de akkor legalább egy Bánkis-kezelést még most rögtönazonnal itt
megcsinálunk!
Itt hirtelen nekem elakadt a beszélőkém, mert mint mondtam,
tudtam én ám oroszul, hogy mi az a Bánki, láttam is már olyat IRL, sőt, mondhatnám
úgy ismertem, mint a hátam közepét...., csak épp a
magyar megfelelőjét, amit úgy egyébként külön önmagában szintén ismertem,
de nem tudtam
úgy kapásból hozzávágni.... összeegyeztetve... Mindegy, mondtam a főnöknek,
hogy na akkor, ha most
haza akar
jönni, akkor
itt vágódjon hasra gyorsan a heverőn, ha már derékig úgyis meztelenül didereg,
mert itt most ősi szláv naturmedicinás produkció és attrakció, de főleg procedura
lesz, másképp ezek ki nem eresztik, az hótziher, nekem elhiheti.
Szegény főnököm szomorú és gyanakvó képpel végignyúlt azon
a sezlonmicsodán, de többet már nem is tehetett, mert a nagydarab Brünhlda
már fogta is a nyakát.
Ott szorongva kilapítva szomorúan nézett rám és kérdezte, hogy milyen produkció-procedura
lesz? Mondtam neki, hogy:
- Bánkikat pakolnak majd főnök, de rendesen ám, de ne féljen mert nem fá
és ettől még életben maradhat, mert a pióca rosszabb...
- Milyen bánkikat?
- Hát ezek olyan izék, kis pálinkás poharak, de konyakot is lehet belőlük,
meg vodkát is... Szóval a Bánkik, azok Bánkik és kész!
- Akkor miért kell feküdnöm?
- Hát, mert ezek most nem itatni fognak, hanem a hátát pakolják tele magának
ezekkel, szóval, szép üveg sündisznócska lesz magából, de most már ne idegeskedjen,
mert ha rángatódzik, akkor ez a Brünhilda majd erősebben fogja a nyakát és
attól megfullad....
Na, amig mi ilyen szépen bájcseverésztünk, a Brünhilda egy nagy tálcáról
vette sorba ezeket a Bánkikat, egy pálcikára tekert alkoholos vattát pedig
meggyújtott, gyors mozdulattal kiégette a Bánkikból az oxigént, amitől a
vákuumos üvegcsék Lyól rátapadtak mind a górém hátára, és ahogy mondtam előre,
szépen csillogó üvegsünt varázsoltak belőle hirtelen, amint hosszan elnyúlik
azon a heverőn. Utána letakarta egy fehér lepedővel, azt mondta, hogy tíz
perc nyugalom és kiment.
Én meg ott ácsorogtam és küszködtem, hogy ne röhögjek hangosan, mert mégiscsak
főnök... (még akkor is, ha ezekből nekem most
egy egész sorozat jutott,.
ő pedig ott feküdt mozdulatlanul és nagyon csúnyán nézett rám, hogy hová
hoztam és miket hazudtam össze, hogy most vele ez a csúfság megeshetett
Ekkor észrevettem a falon egy nagy falitükröt, szépen leakasztottam és odavittem
a főnökhőz, felhajtottam a lepedőt, hogy jól látható legyen a háta és odatartottam,
ahogy ill... (mit meg nem tesz az ember a főnökéért... pláne, ha esküvel
is fogadta...):
- Na főnök, hát ilyenek ezek a Bánkik!
Ő csak morgott és vicsorított rám, de ugyebár nem mozdulhatott. Végre aztán
jött a Brünhilda és elkezdte leszedegetni ezeket az üvegcséket, azok meg
olyan finoman cuppantak nagyokat, amikor jöttek sorba lefelé..., kész élvezet
volt hallgatni... üvegvákuum-szonáta...
Utána még vagy két hétig látszott a
nyomuk rendesen - a góré mindig nézegette a tükörben,
hogy mikor múlik el, de nem siettek... A szép kerek foltok olyanok voltak,
mintha sok-sok ledér nőszemély szívta volna ki... Hát, mondjuk, az többe került
volna,
de
oda
talán nem is vitt volna el a főnököm tolmácsolni, pedig az ember mi mindent
meg nem tenne a főnökéért...
Később, hosszú évek múlva, amikor ez a főnököm tényleg Nagy Főnök lett,
én meg szintén nőttem valamelyest, az egyik külföldi utamról vittem neki
ajándékba egy ilyen Bánki-készletet. Utána minden szülinapi buliján, amikor
jöttek hozzá a népek köszönteni (mentem én is, mert ilyenből nem lehet ám
kimaradni), akkor ezekbe a Bánkikba töltött (a régi baj-társaknak) mindig konyakot
(nekem büntetésből csak vodkát)
és ezekkel koccintottunk, aztán fenékig! Ugyanis nem lehetett letenni...
Később, egy idő múlva, természetesen megtaláltam a precíz ősi magyar megfelelőt és egyeztettem
is, ahogy ill.... Köpölyöző pohárnak avagy Köpölyöző Csészének hívják...
Manapság pedig így reklámozzák - Vákuummasszázs meg hűdenatúr tanálmány....
(mellesleg ez itten a képecskén Lyóval szebb, mint a főnököm háta volt..., ráadásul
a korszerűtlen üveget valamilyen
könnyű
modern műanyaggal cserélték föl..., mindegy, vodkázni és konyakozni ez is Lyó, a lényeg a naturmedicina tradicióinak az ápolása, ezzel minden tradicionális ápolt egyetértrhet...
Tolmatsch Sztorik
|