Na, drága sztrovacsekok, akkor most elmesélek nektek, egy olyan (nem egészen) Wágner-féle Tolmátsch Sztorit – ne haragudjatok, de a mostani meddő fórumos veszekedésnél talán még ez is jobb lesz, legalább is remélhetőleg emiatt senki sem fog verekedni. Volt egy Nagy Buli, ahol beültettek egy fülkébe, ez kivételesen olyan volt, amelyikből láttam a saját delegációt (csak ők nem láttak engem, mert derékig kigombolkoztam, lábamat felvágtam a pultra, cigiztem és időnként ittam a Sörömet, hogy ne száradjak be, na, ahogy illik). Már a Nagy Buli elején valami zavar támadt, az egyik küldöttség gépe késett, igy aztán a rendezők, teljesen műsoron kívül beküldtek egy bizonyára nagyon okos professzort valami mégkomolyabb akadémiáról, ugyan magyarázza má´ el a sok egybegyült hülyekotonának, hogy mi is az az automatizálás meg számítógépesítés rendszerbefoglalva. No, ez be is cammogott szegényke, mert legalább annyira öreg volt, mint nagyokos és elkezdte a főrendszer alrendszerének segédrendszerét vezérlő alrendszer hírcsatornáját irányító herkentyűk bizerenytűzését szabályozó satöbbik ismertetését, amiktől ott helyben két perc után totál fagyásom keletkezett. Kinéztem az ablakon és látom, hogy a főgórék nincsenek is a teremben, az algóré pedig fel sem rakta a fülhallgatót, a többiek pedig fészkelődnek, hiszen amúgy sem értenek semmit, de nem is érdekli őket ez a sok okosság. Úgy döntöttem, hogy akkor most nem fogok itt hősi halált halni és elkezdtem mindenféle hülye viccet mesélni, ami csak eszembe jutott. Figyelem az embereimet, no, ezek egyből felébredtek, élénkülnek, csak egy baj van, hogy roppantul kínlódnak, amikor röhögni akarnak. Ültek ott feszülten komoly pofával, csak időnként hajolt le valaki az asztal alá (biztos leejtett valamit, vagy a cipője kötődött ki). A terem többi része már rég horkolt, a magyarok meg ugyan egyre vörösebb fejjel, de nagyon élénken figyeltek a komoly előadás rejtelmeire, amit az öreg prof nagy megelégedéssel nyugtázott – állítólag a szünetben meg is jegyezte, hogy ő sokszor hallotta, hogy a magyarok milyen fejlettek a cuclágeren belül kompjuterileg, de most, ahogy figyelte az arcokat és az érdeklődést, erről személyesen is meggyőződhetett. Halleluja! Igaz, hogy ezek után ütöttek engem rendesen a szünetben, de csak sutyiban, mert az öreg prof dicsérete mindenkinek nagyon jól esett. Arról pedig beszélni sem érdemes, hogy a technikai szervezők, akik egy mukkot sem tudtak magyarul, de a csatornákat figyelték, szintén megállapíthatták, hogy a magyar szinkrontolmács úgy látszik a legjobb az egész bandában, mert még ezt a roppant nehéz szagszöveget is folyamatosan és dadogás, lihegés nélkül végig lökte. Erre pedig ittunk is Egy Pofa Sört! Szervusztok, sztrovacsekok, és nem ártaná, ha vicsorgás és verekedés helyett ti is már lépést váltanátok egyszer, nagyon szívesen meghallgatnálak titeket is. Tudjátok, minden hülyeségre vevő vagyok, feltéve, hogy normálisan van előadva. Ej, hát vigyorogjatok már el egyszer legalább pihenésül! Tűzzetek már egy kis virágot is a sok fegyvercsőbe, rátok fér már, vagy nem ismeritek tán? Make Love Not War!  Egészségtekre! Tolmatsch Sztorik