Na, drága jó sztrovacsekok, itt a mai folyatás, mármint a TolmatschStorykból: Ez egy nagyon-nagyon régi történet, akkor mégcsak nem is Wágnert, de teljesen Vanek urat alakítottam, sőt még annál is civilebb voltam, ugyanis még olyan akármilyen légijós uniformisom sem volt, csak egy jó szakadt farmer meg egy pulóver, na, ahogy illik. Az egész balhé meg abból adódott, hogy hirtelen bevágtak engem tolmácsnak egy olyan „bemutató gyakorlatra”, ahol többen is voltunk idegenül félrebeszélők. Akkoriban épp azt akarták bemutatni, milyen is egy „aeromobil” móka, ha úgy istenigazából csinálni kell. Ehhez kirendeltek egy külön felkészített társaságot, csupa mellrehelyzetben levő tábori kiságyúval, meg olyan foltos ruhákban, meg hálós pléfazékban, hogy na, majd ezek mutatják a nagy harcolást. Egy pici probléma adódott, hogy akkor még nem volt elég magyar helikopter, ezen viszont úgy segítettek, hogy majd a ruszkik adnak, naná, hiszen együttműködés volt, vagy miafranc?! Meg aztán ezt is mutatni kellett, mer´még nem hiszi el valaki, aki ért is hozzá :)))) Ment is volna minden, ahogy illik, mert előtte mindent rendesen begyakoroltak, szóval „katonailag” már marhára tudták a fiúk a küzdést, DE --- bejött a Protokoll!!! Mer´hogy ez mindig bekavar mindenféle „szakmai” dologba, És Akkor Jön Mindig a Gubanc! A „bemutató” ugyanis csak akkor ér valamit, ha van kinek, azaz ezeknek a Kiknek már ott kell lenniük, hogy lássanak is, ne csak nézzék a Nagy Semmit. Konkrétan ez úgy szólt, hogy csak akkor lehet „deszantolni”, amikor a Vendégek meg a sajtó, meg a sok kamera már a helyszinen, azaz a tribünön van. A kotonáék azt még ki tudták számítani, hogy mit kell csinálni, hogy megadott időre kidobhassák magukat, de azt, hogy lehet és érdemes-e már, azt nem! Naná, hiszen a Vendégek egy másik helyen tovább isznak, mint illene, és akkor fuccs az egész háborúsdinak, mert semmit sem ér. A helikoptereken és a katonáknál volt ugyan saját repülésirányítási és harcvezetési híradás, de Protokolirányítási akármire nem gondoltak, ezért az utolsó pillantban kellett nagyban kapkodni, mint mindig. Ehhez a Komoly Akcióhoz  csináltak egy külön rádiókapcsolatot, azaz a tribünnél állt egy ilyen Protokollszabályozós hapi egy rádióval, egy másikat pedig ugyanilyennel felküldtek a vezérgépre. Ekkor viszont valamelyik nagyokosnak eszébe jutott, hogy azám, de a vezérgép pilótája az meg orosz, és nem tud magyarul, na, akkor puff, adjunk oda egy tolmácsot is! Vili, hogy én voltam a legkisebb és legfiatalabb, elküldtek engem, repüljek már egyet a deszanttal, igazán rámfér. Na, valami jó távol az egész bagázs berakodott, felszálltunk, repültünk, de vili, hogy előbb értünk oda, mint kellett volna, na erre a 15 helikopter szépen dombot került. Röpködtünk igy egy darabig, bazi nagy zaj volt, senki nem hallott semmit. Végre megjött a Jelzés! A protokollos intett nekem, hogy na, most én jövök. Marha nagy nyelvtudás és tolmács!!! kellett ahhoz, hogy ezek után megütögettem a pilóta vállát és buszkén mondtam, hogy „Mozsno!”, ami annyit tesz, hogy Lehet! Ez meg nem hallott semmit (naná, olyan fejvédős sisakban ült). Erre határozottan böktem egyet lefelé (ekkor jöttem rá, hogy na ehhez a „nyelven kívüli kommunikációhoz” kell a nyelvtudás és egy spéci „kirendelt” tolmács!), a pali bólíntott egyet és „rárepültünk a célra”. Na, elkezdődött a dörgés-pufogtatás, lőttek marhára, de főleg imitáltak. Aztán az összes gép leszállt, a harcosok kiugráltak, lőttek, rohantak, füst, dirr-durr, piff-paff, minden úgy, mint a moziban, a háborús filmekben. Az ám, de nekem is ki kellett szállnom, mert a helcsik már indultak is tovább franctuggya hová, én meg nem akartam fogságba esni, naná, még elvisznek akár Szibériába is, igy aztán kiszálltam én is a többiekkel együtt. Na, amig még „géptakarásban” voltam, addig nem is volt különösebb baj, DE – amikor ezek mind elrepültek! Ott álltam a jó kis farmeromban a Háború kellős közepén és törtem a fejem, hogy most aztán miatúrót csináljak, harcolni nekem nem illik, netán szimuláljak egy „hősi halottat” vagy legyek „polgári áldozat”? Na, egy idő után lassacskán elindultam úgy nagyjából a tribün irányába, hiszen onnan vittek el a „berakáshoz”, most meg „kirakás” után úgysem volt más dolgom a „harctér” közepén. Ballagtam, slattyogtam, csak úgy komótosan (naná, majd farmerban játszom a „harcszerűséget”?!), körülöttem mindenféle imitációk robbantak, láng, meg füst, meg fegyverropogás, én meg csak a dróttal elkerített helyeket kerülgettem (ott voltak elásva ezek a puffancsok). Aztán valahogy csak odaértem, a tribün meg kifeküdt közbe´ a nagy röhögéstől, csak a fotósok és filmesek káromkodtak, hogy micsoda kiváló „anyagot” tettem tönkre, most mennyit kell majd kivágni miattam és belőlem!  Mindenesetre engem nemigen lehetett letolni, mert én aztán mit tehettem az egészről, igy aztán megúsztam a Nagy Háborút! Hát, ennyi, sztrovacsekok! És változatlanul Jó Sört Nektek, Egészségtekre! Wágner úr (a deszantos tolmács) Tolmatsch Sztorik