Mottó: "nem lehet akkora marhaságot kitalálni, hogy be ne jönne"


Egyszer valamikor hajdanán, amikor elkezdték a mindenféle haderő- és fegyverzetcsökkentéseket, valamint a haderőreformokat, habár ezt mióta engemet berántottak majd bepaliztak ebbe a buliba mindig is csinálták - a VK-n volt erre a mókára egy spéci Szervezési és Hadkiegészítési csoportfőnökség, ott állandóan szerveztek, átszerveztek és újraszerveztek, rengeteg állománytáblát gyártottak, mindezt vázlatasosan, kockácska, vonalacska, ceruzácska, radirka módszerrel, alá-, fölé- és mellérendeltségi viszonylatokkal, ez ennek az alá-, annak meg a fölérendeltje, felettese, alantasa, hátul- és elől járója.... Aztán az egyre korszerűbb szervezeti strukrúrákhoz mindig új neveket kellett kitalálni, hogy kellőképp modernizálva legyenek és kifejezzék azt, hogy az újabb teknika az má' egészen más ám, mint ami volt, mert ez még olyat is tud, amit amaz még nem egészen tudott, ezért ha ebbe a kockácskába beírjuk azt, hogy ez izé, és a kockácskából húzunk néhány csatományt másik három-négy-öt (ez évente változott, tetszőlegesen) téglalapba, akkor aztán akárki meglássa, hogy mekkorát fejlődtünk és korszerűsödtünk!

Mindegy, szóval ez ősidők óta ment, és megy ma is, meg menni fog egészen addig, amig meg lehet indokolni a létjogosultságot, de amit el akarok itten mesélni, az abban az időben vált nagyon aktuálissá, amikor kiderült, hogy nincs annyi lóvé, amennyit szeretnének, háborúzni meg nem is akarnak annyira, má'pedig Montecuccoli óta ismert, hogy a háborúhoz csak pénz, pénz és pénz köll, de ha nincs, akkor ki köll tanálni valami könnyített változatot

Így aztán a nagy szét- és átszervezők agyalgását segítendő én is előálltam a Wágner-féle

Olcsó Hadrend Projekttel

Az olcsó Hun-Véd-Hun-nem-Védség szervezeti struktúrája ennek megfelelően tartalmazza a következő hadrendi elemeket:
- 2 (azaz kettő) díszgyalogzászlóalj - azé' köll kettő, hogy egyszerre lehessen állam- és kormányfőket repülőtéren fogadni, vagy temetni, ugyanis ennyi jár protokoll szerint. Feltehetően egyidőben egyszerre ennél többen nem érkeznek, illetve nem távoznak, ha netán mégis, akkor legfeljebb várni kell, amig az egyik - akkor éppen fontosabbnak tekintett - feladattal végeznek;
- 2 (azaz kettő) önálló lövész szakasz - a fent említett állam- vagy kormányfői fogadáson, vagy temetésen ezek tudnak díszsortüzet lőni, ha kisebb a szint, akkor elég egy-egy rajt kivezényelni, vagy esetleg 3-3 díszlövészt is - protokoll szerint legalább ennyire van szükség, természetesen nem éles, hanem "vak" lőszerrel, nehogy má' a díszfogadásból rögtön dísztemetést csináljanak, mert akkor újra kéne tervezni-szervezni a hadrendet;
- 1 (azaz egy) huszárszázad - ezek nagyon szépen mutatnak, gyönyörű a mentéjük, csákójuk, fényes, de legelábbis a láncnál fényesebb a kardjuk, van dali pár pifolyuk és lódingjuk, meg ami lótartozék még van. Üzemanyagárak emelkedése nem zavarja az ősi virtust és a hősi múlt tradicióinak ápolását, ugyamis a lovak nem annyira hülyék, hogy benzint zabáljanak, ezé' a kilométerkiszabatukkal szintén nagyokat lehet spórolni;
- 1 (azaz egy) tüzérüteg - természetesen fogatolt, ha már ott vannak a lovak (amik nem zabálnak benzint), lőszerjavadalmazásként elég az úgy nevezett "gyakorlő", vagy "vak" lőszer, díszsortűzhöz másra nincs szükség, jó nagyot durran, annyi elég is, az előrelátható rendeltetésszerű kotonai feladat végrehajtására tökéletesen megfelel;
- zenekar - rezesbanda, az olcsósági szempontok fokozódása esetén, ez lehet mozgósítási tartalékban is, mondjuk tűzoltózenekarból, csupán kotonai egyenruhába kell őket átöltöztetni és esetleg a műsorválasztékot módosítani, csak arra kell vigyázni, hogy a díszfogadásos lelkesítős nótákat ne keverjék össze a temetési kesergőkkel;
- a fentieken - mint az Olcsó Hadrend főerőin - túlmenően, kellenek még mindenféle biztosítók, plédájul híradószakasz - természetesen csak R-1 típusú kommunikációs rendszerrel ("eredj, fiam, és mondd meg nekik..., de futásban, mert seggberuglak"), szakácsok (szigorúan gulyáságyúval), pincérek (fogadásokra és halotti torokra - lásd a fő feladatokat);
- Tolmátsch-hadosztály - ezekből sajnos sok kell, mert várható, hogy az Olcsó Hadrend bevezetése esetén hatalmas érdeklődésre kell számítani, a világ összes országából jönnek majd konzultációra, tapasztalatcserére, konferenciákra és szimpóziumokra, és akkor rengeteget kell majd hazudni a külföldieknek (pirulás nélkül!!!), hogy esetleg a technológiát és a know-how-t majd a nyakukba lehessen sózni (jó pénzért - ami az Olcsó Hadrendet tovább ócsítja).

Nos, ezt a projektet én még jó régen elővezettem, látszólagosan nem aratott nagy sikert akkoriban, de a Nagy Gondolatok átvételéhez időre van szükség, ahogy manapság látom, a legeslegjobb úton haladunk a bevezetés és alkalmazás irányában. Az egészben az a nagy disznóság, hogy az újítási díjat elsumákoltták, az ötletet azt lenyúlták, de az érte járó Söröt nem utalták át mindmáig. Na, majd írok Straszburgba, vagy hová is köll...., csak még megiszom a Sörömet...


Tolmatsch Sztorik