Megy mostanság ez az ejnye, kiretusálták, mecsoda disznóság móka..., holott az "én időmben" ez teljesen normális, bevett szokás volt - egyik ruszki tolmács kollegámat olyan szépen kiszedték Brezsnyev és Czinege közül valamelyik moszkvai HMB tanácskozáson, hogy csak egy oszlop lett belőle, úgy került a Pravda címlapjára (nem illett bele a szintbe)....


Nos, akkor elmesélem nektek a hüjekotona-szartolmátsch, mint
Célszemély
történetét...

Másztam én is fölfelé a szamárlétrán, egy idő után lettek beosztottaim, így aztán nekem kellett gondoskodnom a felkészítésükről, nehogy azt higgye valaki, hogy a kotonatolmács pályája az egy leányálom. Ami a szakmai részt illeti, arra ott volt a Majomhinta, amit külön sztoriban elmeséltem már, a szinkront azon gyakorolták, ugyanakkor voltak egyéb tudnivalók, többek között az, hogy "a jó tolmács az, aki nincs", ami annyit tesz, hogy sosem szabad előtérbe nyomulni, mindent meg kell tenni azért, hogy a két tárgyaló fél elfelejtse azt, hogy egyáltalán ott van még egy ilyen tartozék, a tolmács nem résztvevője a tárgyalásnak, nincs is jelen, felszívódik, észrevehetetlen, láthatatlan, a fülén bejön valami, a száján kimegy, közte pedig amúgy is csak a nagy üresség van, semmire nem kell emlékezni, különben is a memóriapuffert üríteni kell, hogy az egyre újabb süket dumák elférjenek. A hülyeséget és marhaságot úgyis megjegyzi az ember, mármint azt, ami akkora, hogy érdemes, a többi meg csak felesleges ballaszt...

Szóval, nem győztem eleget mondani a fijjugnak, hogy "a mi munkánk akkor kezdődik, amikor mindenféle hangászt, firkászt, vagyis a sajtót, Lyól seggberúgták és úgy 200 méterre arrébb zavarták", továbbá senki ne villogjon, ne nyomuljon, maradjon mindig hátul, takarásban, semmi szükség arra, hogy valamilyen híradóban vagy újságban ott virítson a pofája, úgyis ki fogják szedni, akkor meg miafrancnak az egész szereplési vágy....

Így aztán a fijjug ezt rendesen megtanulták, nem is volt semmi gond, jártunk csapatban ide-oda, melóztunk észrevétlenül - az eldugott szinkronfülke volt a legideálisabb hely, mert akkor senki sem látta, hogy bagózunk, Sört iszunk közben, ha pedig kinyomta az ember a "köhögőkapcsolót", akkor az sem hallatszott ki, hogy nagyokat köpködünk és káromkodunk, továbbá szídjuk a hadarót, hogy hová a büdös francba siet, netán kergeti a tatár?!!!.

Na igen, csakhogy előfordult olyan is, hogy mindenféle nagygóréknak nem szinkronban, hanem "tárgyaló- vagy kisérő tolmácsként" kellett melózni, nem lehetett meghúzodni valamilyen nyugis fülkében egy vetítő-gépházban, vagy WC előterében. Oda kellett állni közéjük és úgy hazudni (természetesen pirulás nélkül, ahogy ill, mert ez alapkövetelmény...).

Volt is egy valamilyen nagyszabású gyakorlat, valamilyen hülye főnöki ötlet miatt elrendelték, hogy a tolmácsok is megfelelően kotonásan, zubbonyban, nyakkendőben, sőt, antantszíjjal átkötve mászkáljanak, ahogy az a Gyakorlatvezetőségben elő van írva (a gyakorlók jobban jártak, mert gyakorló hadiruházatban tették magukat, ami nem annyira csicsás és cafrangos, nem muszáj frissen vasaltnak lennie, de a góréság az mindig külöbözni akart tőlük és flancolt rendesen, akárki meglássa, hogy ki kicsoda, ezek még a hülye szíjat sem vették fel, csak úgy lazán falangáltak "társaságiban"). Mindegy, bemosakodtam, beöltöztem, ha muszáj volt, hát muszáj volt, ha nem tévedek a cipőmet, izé, bakancsomat (vagy csizmámat???) is valamelyest kipucoltam, ezen ne múljon a világbéke, meg aztán kiafranc szereti, ha ilyenek miatt tolják le az embert, izé, bocsánat, a szartolmácsot...

Azonban akkoriban már kitalálták, hogy "nyitottabb lesz a sereg" (politikussból csináltak minisztert, az meg kedvelte az agitpropot, amit azóta piárnak hívnak), szóval megjelent egy nagyrakás sajtós, köztük legalább öt fotós. Nos, én próbáltam valahogy helyezkedni, húzódtam hátra, húzódtam oldalt, takarásba...., de mindig láttam, hogy valamelyik fotósnak csak belekerülök a látószögébe bármit is teszek. Csúsztam jobbra, jött utánam, csúsztam balra, akkor meg a másik célzott meg. Na, mindegy, sok életterem nem volt, nem lehetett ottan elbalettozni valamerre, mert közben azért dolgozni is kellett.

Vége volt a mókának, fellélegeztem, megyek és mesélem a fijjugnak hogyan jártam, sehogy sem tudtam elbújni a sajtótól, fene essen beléjük! A fijjugg nagyokat vigyorognak, sőt, hangosan röhögnek, aztán egyikük megjegyzi:

- Há', nehéz is a bújocskázás, ha az összessel le van jattolva, hogy direkt rád vadásszanak...

Utána a sorozat valamelyik képe megjelent a Néphadsereg címlapján, az egész VK rajtam röhögött (nem szoktak hozzá, hogy ilyen cuccban lássanak), mondták is, hogy "na, végre egyszer legalább katonásan néztél ki, pedig hát ugyebár csak egy szartolmács vagy"...


Tolmatsch Sztorik