Na akkor, drága jó sztrovacsekok, akkor most elmesélem nektek, hogyan is voltam én

Szinkron-Élet-Mű-Vész
vili, hogy nem igazi vész, hanem csak mű, na, ahogy egy hüjekotona-szartolmácshoz ill, még akkor is, ha szinkronos, elvégre egy tolmács legyen, először is, békés természetű..., és amikor szovjet szállodában száll meg, akkor minden lámpába ezt határozottan mondja bele, hogy ő egy BékeHarcos - ezt a fontos tudást én gyorsan elsajátítottam annak idején és nagyon tisztán, mindenféle akcentus nélkül löktem is szorgalmasan, habár lehet, hogy ezáltal még gyanusabb lettem, na, mindegy..., aztán mindig gondoljon arra, hogy ha nem békés a természete, akkor a végén még kipusztulnak mellőle a tárgyalópartnerek és ő Sör nélkül marad!!! Tehát maradjunk csak a békénél és pártoljunk mindenféle művészetet, beleértve a filmművészetet is, mert úgy jobban járunk. Végezetül pedig sosem a részbigyókkal, hanem az egész termelési know how-val, a teljes techonológiai ciklussal fogalkozzon, úgy még annál is jobban jár, ha pedig ért is hozzá, megvan a szükséges képessége és jó nagy a pofája, akkor ez még sikerülhet is.


Igen, volt egyszer egy filmgyár a Népligetnél, ahol ma ez duplán meg is van örökítve - a Sörrel és ezzel az emléktáblával. A Magyar Kultúrának pedig azért volt ez az őrhelye, mert itt volt a Katonai Filmstudió, ahol a BékeHarc jegyében mindenféle harckiképzési és oktató filmeket gyártottak, sőt, mivel ezekből számosat külföldre szántak, harcos béketapasztalatok, izé, békeharcos tapasztalatcsere keretében, ezért aztán néha oda lehetett bebékeküzdenie magát a hüjekotona-szartolmácsnak is (naná, hogy maszekba', majd másként, mi?)...

Nos, ez egy komplex meló volt, ami magyarul annyit tesz, hogy "hogyan lehet egy rókáról több bőrt lenyúzni".

A film szövegét először le kellett fordítani (naná, hogy maszekba', majd másként, mi?). Ezt oldalszámra fizették. Épp ezért a sima mezei, tapasztalatlan ferdítők ezt a szokásos módon csinálták, jó hosszan megnyújtották, kellőképp nyakatekerték, amit egy-két szóval el lehetett volna intézni, abból csináltak egy többszörösen összetetett bővített mondatot, és nagyon örültek, hogy most aztán milyen jól jártak.... Na, az ilyenek aztán rögtön ki is estek a további bulikból, ne legyenek már annyira mohók, pontosabban hülyék...

Ugyanis a szinkron az egy egészen másik műfaj, ott percek, másodpercek számítanak. Nem véletlenül mondják azt, hogy az idő pénz!

A filmstudióban a szinkron előkészítésének következő fázisa a vágóasztal melletti meló. Ez úgy néz ki, hogy oda kell ülni a vágó mellé és olvasni a fordítást, ellenőrizve azt, hogy időre belefér-e a képanyag hosszába. Ha nem, akkor a vágó a filmet vágja-ragasztgatja, meglévő anyagból hosszabbítja, a ferdítőellenőr pedig a ferdítést sűríti, vagyis kidobál belőle mindenféle hosszú marhaságot, lerövidíti, helyettesíti más kifejezésekkel, szavakkal, sokszor a szótagszámra is ügyelve, mégpedig mindezt azért, hogy majd ne kelljen hadarni, nyugodtan és érthetően, hangsúlyozottan lehessen a szöveget bemondani.

Ja, kérem szépen, akkoriban nem azokat válogatták be filmszinkronba, akik gyorsan el tudják hadarni azt, hogy kérdezzemegorvosátgyógyszerészét...

Na, szóval odament az ember, mindent amit kellett kivágott a francba, rövidített és egyszerűsített (naná, hogy maszekba', majd másként, mi?).... A hüjekotona-szartomácsba eleve beleverik a kellőfokú parancsnoki előrelátást, ami az életben maradáshoz szükségeltetik a legnagyobb békeharc idején is, márpedig ez nemcsak had(d legyen)-, hanem ÉletMűVészet is...

Ugyanis a filmszinkron következő és egyben az utolsó fázisa maga a bemondás! Ha valaki eleve úgy fordít, hogy minél rövidebb legyen a szöveg, vagyis nem kilóra, akkor kevesebb gondja lesz a vágóasztalnál, és - a legfontosabb, hogy még kevesebb a bemondásnál, amikor már csupán a hangját árulja (naná, hogy maszekba', majd másként, mi?)... Lehetőleg úgy kell mindent csinálni, hogy ennél az utolsó fázisnál már lazán menjen minden, másképp ismételni kell és újravenni, arra meg úgyis ott van mindig a bakizás lehetősége. Ha pedig ezt az egész folyamatot egymaga csinálja elejétől végig az ember, nos, ettől lesz annak a rókának több bőre, illetve így válhat valaki Szinkron-Élet-Mű-Vésszé.

Ha a mai előadásom tárgyát kellőképp megértettétek, akkor elmesélek egyúttal egy apró sztorit magáról a bemondásról. Az egyik ilyen film nem volt különösebben izgalmas, ugyanis valami spéci rögzítőizéket mutattak be jó hosszan, okítási tapasztalatcsere keretében, amiket "csapatok vasúti szállítása esetén" javasoltak használni és alkalmazni. Mindez a filmen valahogy úgy nézett ki, hogy a vasúti kocsira fölpakolásztak valamilyen tankot, vagy löveget, rögzítették mindenféle cuccal, aztán a kocsit nekifuttatták valami ütközőbaknak. Utána pedig megnézték, hogy miafranc is történt. Mindezt szagszerű tyugyományosch kisérletsorozat, vizsgálat és elemzés keretében. Annyira izgalmas dumák voltak, hogy csak na!

"Háromszáztizenötödik kisérlet (jön a vagon, azaz pőrekocsi, ahogy vasutasoknál, izé, vasútiaknál mondani ill...., aztán puff). A rögzítőék elmozdult. Négyszázötvenharmadik kisérlet (vagon jön, puff). A rögzítő kötés meghúzódott. Ötszáztizennegyedik kisérlet. (vagon gördül, durr). A rögzítő kötés elszakadt, a rögzítőék elrepedt"...

Nos, ezt a halálizgis eksönmozit valamiért több nyelven egyszerre akarták összehozni, méghozzá úgy, hogy az eredeti magyart is ugyanakkor! Ott ücsörögtünk sok-sok hangáruló (naná, hogy maszekba', majd másként, mi?) a vetítőben és vártuk, amig a soros bemondó végez. A süketszobában Dr. Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió főbemondója, csodálatos mély hangjával, amit mindenki ismert és élvezett.

".... háromszáznyolcvannyolcadik ütközés...., a rögzítőkötél megfeszült..., négyszázharmincharmincadik ütkö.... Izé..... Ezt elbasztam! Elnézést! Vegyük újra..."

A teremben ülők mind kifeküdtek. A megszokott, magasztos és méltóságos hangon ilyet még senki sem hallott...



Tolmatsch Sztorik