Egyszer Vladimir Vladimirovich™ bement reggel a munkahelyére és meglátta, hogy az őrség gázálarcot és védőruhát hord.
"Aha, biztos már megint kitört az a pneumotikai tüdőnyavalya", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, de mivel őt nem állították meg és nem öltöztették be ilyen védőcuccba, fogta a kormányzati aranysasos mobilját és felhívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - szólt bele a telefonba Vladimir Vladimirovich™, - miafranc van itten megint? Ismét valami járvány van? És nekem miért nem adtak ilyen védőfelszerelést? Az én életem, egészségem nektek már nem is számít?
- Á, nem, - nyugtatta meg Vladimir Vladimirovichot™ az Adminisztráció Vezetője, - ez csak gyakorlat, te meg ezen nem veszel részt, ezért nem is osztották ki részedre az egyes számú gyártmányt...
- Milyen egyes számú gyártmányt? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, tudod, a fegyvereseknél még a szovjet anyagi-technikai kód van érvényben, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - titkosításul..., hogy ne lehessen tudni mindenkinek...
- Micsoda? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - De hát hol vannak már azok a szovjeti idők?! És a haderőreform?
- A szovjet idők már sehol sem vannak, meg a haderőreformot is állandóan reformálják, az igaz, - válaszolt az Adminisztráció Vezetője, - de a kódok megmaradtak. Még a postánál is...
- Mi maradt meg a postánál? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, például, a kétszázas teherrakomány, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - a koporsók, a hogy is mondjam..., földi maradványokkal...
- Hm, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, mert eszébe jutottak az eredményes antiterrorista hadműveletek egyes részletei, amik mindig kissé zavarták kedvenc témájának bővebb kifejtését, - azt tudom..., de mi ez az egyes számú gyártmány?
- A gázálarc, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - ezt még az első világháborús időkben tartották nagyon fontosnak, mert ugyebár az akkori vegyi tömegpusztító fegyverek nómenklaturája....
- Jól van, ezt értem, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - és mi a kettes?
- A koton, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, majd hozzáfűzte, - ez is gumiipari termék, meg aztán ugyebár a legősibb mesterség, meg az ezzel kapcsolatos katonai veszteségek figyelembe vételével...
- Hm, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - ezt is értem, na és mi a hármas?
- A hármas számú gyártmány a parancsnoki karóra, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - régebben díszkardot adtak, de ugyebár a takarékosság miatt....
Vladimir Vladimirovich™ kikapcsolta a mobilját.
"Idióták", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, majd bement a dolgozójába és elővette a reggeli sajtóösszefoglalót.
"Szergej Ivanov honvédelmi miniszter a kórházban meglátogatta a tengeralattjáró katasztrófa egyetlen túlélőjét, kifejezte együttérzését és szerencsekívánságait, majd parancsnoki karórával jutalmazta meg", - olvasta Vladimir Vladimirovich™.
"Úgy látszik, a hármas számú gyártmányból, mostanában nincs túlfogyasztás", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, majd folytatta a hírek tanulmányozását.
Kinn esős és borús volt az idő, ez a nap sem igért semmi jót.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a híreket olvasgatta.
"Moszvában egy építőmunkás lezuhant a 23. emeletről, de 12 emeletnyi esés után szerencsésen fennakadt és csak kisebb agyrázkódást szenvedett", - olvasta Vladimir Vladimirovich™.
"Ez igen", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "végre egy kis öröm is akad a sok szerencsétlenség között, amikor mindenki és minden csak zuhan, zuhan..."
Vladimir Vladimirovich™ fogta a telefont és felhívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztrációja Vezetőjének, - itt ez a szerencsés zuhanós jó munkásemberünk, különösebb baj nélkül megúszta a röpülést, túlélte. Talán elküldhetnénk hozzá az Ivanov Szergejt, adjon már neki abból a hármas számú gyártmányból, tudod, az előbb említetted azt a parancsnoki karórát...
- Éppenséggel elküldhetjük a Szergejt, mert gyakorlata van a temető- és kórházlátogatásokban, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - de parancsnoki karóra csak katonaállományú személynek adományozható.
- Na és, - vetette közbe Vladimir Vladimirovich™, - nálunk mindenki volt katona..., hacsak anyuci-apuci, vagy egyéb rokon, barát, ismerős nem segített be valahogy, de hát az ilyenek nem mennek építőmunkásnak sem...
- Úgy van, Vladimir Vladimirovich™, - helyeselt az Adminisztráció Vezetője, - előfordul ilyen, sajnos, besegítenek és akkor sem katona, sem építőmunkás nem lesz belőle... Küzdünk ez ellen..., de most ebben az esésben, elnézést, akarom mondani ebben az esetben nem erről van szó...
- Hogy-hogy nem erről van szó? - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™, - Itt olvasom, lezuhant egy építőmunkás...
- Hát ez az, - vágott közbe az Adminisztráció Vezetője, - a firkászaink-hangászaink megint összekevertek valamit, nem építőmunkás zuhant...
- Hanem kicsoda? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Egy macska, - mondta halkan Vladimir Vladimirovich™, - azt meg ugyebár sem bevonultatni, sem parancsnoki karórával kitüntetni nem lehet, még akkor sem, ha az osztankinói tévétoronynál kap deszantkiképzést...
"Marhák!", - gondolta Vladimir Vladimirovich™ és lecsapta a kagylót. - "Igazán ideje lenne ezt az egész médiát helyretenni, precíz, korrekt tájékoztatási rendszerre van szükség ebben a nagy kuplerájban..."

2003. szeptember 1., hétfő, 15:32:03 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ hajómodellekkel játszadozott. A hatalmas fürdőkád alakja az itt ott beépített tereptárgyakkal a nagy OroszHon felségvizeit illusztrálta - a Barents-tengertől egészen a Kászpi- és a Fekete-tengerig. A játék elég bonyolult volt és nem sokan tudtak megbírkozni a feladatokkal - egyszerre száz kis hajót kellett irányítgatni a nagy folyókon, tavakon és tengereken.
- Kapitány, kapitány, fő a jókedv..., - dúdolgatta Vladimir Vladimirovich™ a régi filmből való slágert.
Hirtelen megszólalt a telefon. Vladimir Vladimirovich™ megremegett és véletlenül meglökte a kis tengeralattjárót, amit a fürdőkád Barents-tengerén komótosan húzott maga után egy vontató.
- Hupsz..., - mormogta orra alá Vladimir Vladimirovich™ amikor a kis tengeralattjáró orra bukott és gyorsan megtelt vízzel.
Vladimir Vladimirovich™ elővette a kormányzati aranysasos mobilját.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban az Adminisztráció Vezetőjének hangja.
- Én éppenséggel figyelnék, - szólt mérgesen Vladimir Vladimirovich™, - most megint miattad egy tengeralattjárót elsüllyesztettem...
- Hát, én tulajdonképpen...., - mondta egy kis szünet után az Adminisztráció Vezetője, - szóval, én is itt játszadozom a hajókkal...
- Na és akkor mi van? - kérdezte még mindig mérgesen Vladimir Vladimirovich™.
- Hát csak úgy, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - levertem a szivarról a hamut..., valahol Szamara közelében... és kigyulladt valami, azt hiszem tartályhajó...
- Fuj! - kiáltott fel még mérgesebben Vladimir Vladimirovich™, - hát nem megmondták már annyiszor, de annyiszor - augusztusban ne játszadozzatok... Mondjad, miért vagyunk mi ilyen süketek, mi?
- Nem tudom..., - válaszolta halkan az Adminisztráció Vezetője, - akkor egyáltalán mit lehet augusztusban csinálni?

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a dolgozójában az Adminisztráció által előkészített fontos állami okmányokat tanulmányozta. Amint végzett az egyik oldal elolvasásával, megszokott mozdulattal aláírta a lap alját, hiszen a láttamoztatás a kormányzati munka kötelező feltétele, majd félretetette a lapot és elővette a soron következőt, végigolvasta, láttamozta, félretette, elővette a következőt, elolvasta, aláírta, félretette, vette a következőt... A nyolcvanadik oldalnál zsibbadni kezdett a csuklója. A száztizenhetediknél kifogyott a golyóstollából a tinta (a Jelcintől kapott Elnöki Töltőtollat csak a legfontosabb dokumentumok aláírására használta). Vladimir Vladimirovich™ elgondolkozott, majd felvette a telefont és hívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - szólt bele a kagylóba Vladimir Vladimirovich™, - valahogy úgy tűnik számomra, hogy nem elég korszerű ez a kormányzati munka. Haladnunk kéne a korral. Meg aztán a múltkor volt az az értekezlet, amelyiken az egész kormány részt vett, valami bürokrácia csökkentési téma volt napirenden...
- Igen, Vladimir Vladimirovich™, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - a hatalom vertikumának horizontjai volt a bevezető alapelőadás címe, a kormányzati szervek működésével, átstrukturálásával és finanszirozási szükségleteinek csökkentésével, továbbá a hatékonyság fokozása, a gazdaságosság, a korszerűségi színt emelése....
- Áááálllj! - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™. - A dumát a Dumába! A témára meg a sok szövegre magam is emlékszem, engem a konkrét intézkedések érdekelnek. Mondjuk, az az átstrutkturálás meg a finanszirozás, meg a hatékonyság és korszerűség, na azzal hogy állunk? Kezdjük mindjárt veletek. Hozd be az Adminisztráció struktúráját, hadd nézzük...
Vladimir Vladimirovich™ letette a telefont, felállt és járkálni kezdett a szobában, időnként fáradt csuklóját tornáztatva néhány karate mozdulatot végzett. A dolgozószoba magas szárnyasajtaja kinyilt és bejött az Adminisztráció Vezetője egy hatalmas bőrönddel, majd mögötte a titkár betolt egy talicskát néhány óriási papirdobozzal. Vladimir Vladimirovich™ ledöbbenve nézte az eseményeket.
- Mi ez? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztráció Vezetőjét. - Mit csináltok?
- Hoztam az Adminisztráció struktúrájának a legfontosabb dokumentációját, ahogy mondtad, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője és kinyította a bőröndöt, amelyből több papír azonnal kipotyogott.
Vladimir Vladimirovich™ felemelte a szőnyegről az egyik köteget és letette a hatalmas Elnöki Íróasztalra, majd a felülre került vázlatot kezdte tanulmányozni. Szúrópróbaszerűen...
- Pf. 325/1109. sz. egység..., - olvasta Vladimir Vladimirovich™. - Ez meg miafranc?!
- Az Adminisztráció szállítási bázisa, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - KAMAZ-okkal, de van néhány korszerű Mercedes kamion is....
- És miért nem ez van ideírva, hanem valami pf..., pf..., pfuj, na? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Ez még a régi kód miatt van, postafiók, tudod, a titkossági előírások..., - magyarázta az Adminisztráció Vezetője.
- Na és mit csinál ez a szállítóbázis? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Szállítja a fontos dokumentumokat, a kormányzati szervek iratait, a jelentéseket, felterjesztéseket, de ezekhez fegyveres kiséretet is adunk, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - továbbá a Pf. 854/2308-as objektumból a papírszükségletet...
- Ez meg mi a fene megint? - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™.
- Az Adminisztráció papírgyára, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, majd hozzátette, - állami tulajdon, privatizálni akarták, de kiszámítottuk, hogy akkor sokkal drágább lesz...
- Na és hová szállítják azt a papírszükségletet azokkal a Mercedes kamionokkal? - vizsgálta tovább a struktúrát Vladimir Vladimirovich™.
- A Pf. 1386/8745. sz. egységhez, - válaszolt az Adminisztráció Vezetője, de rögtön hozzáfűzte magyarázatul, - ez az Adminisztráció nyomdája... Szintén privatizálni akarták, de a hatástanulmányok szerint úgy jelentősen emelni kéne a költségvetési támogatást, nekünk meg spórolnunk kell...
- Hm, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™. - És minek kell ekkora papírmennyiség?
- Törvényes szabályozások, előírások, követelmények, minden okmányt több példányban kell elkészíteni, aztán eljutattni a címzetteknek, archiválni, tárolni, és erről is bizonylatokat nyilvántartásokat készíteni, írásos formában, több példányban... - szabadkozott az Adminisztráció Vezetője.
- Hm, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™. - És nem lehetne mindezt kompjuterizálni?
- Ez már kompjuterizálva van, Vladimir Vladimirovich™, - válaszolt az Adminisztráció Vezetője, - ezek mind az eredeti okmányokhoz és a biztonsági másolatokhoz kellenek.
- De hát mindezt nem lehetne csak kompjuteren elraktározni? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Erről még vitatkoznak, egyesek azt mondják, hogy nem lehet, mert a számítástechnikai biztonság még nem olyan, mindenféle vírusok, meg hackerek, meg tripperek, izé, crackerek... - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - mások meg azt mondják, hogy lehet, mert garantálni lehet a biztonságos tárolást és a kommunikációt is... Csak akkor majd növelni kell a Pf. 789/59451. sz. egység kapacítását, felszereltségét és létszámát...
- Ez meg mi a rosseb megint? - kédezte Vladimir Vladimirovich™ és összehúzta a szemöldökét.
- Az Adminisztráció másolóüzeme, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - ezek tudnák az összes iratot beszkennelni és rekognitázni, de a jelenlegi állapotban ez úgy néz ki, hogy csak a jövő évszázad közepére készülnének el, hacsak nem erősítjük meg őket... Ezen kívül pedig kéne néhány törvény, rendelet és szabálymódosítás is, többek között a láttamoztatási rend korszerűsítéséről, az elektronikus aláírásról...
- Ááááljjj! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Ez már végre valami konkrétum. Csináljatok azonnal egy Elnöki Rendeletet erről az aláírási micsodáról, méghozzá mindenféle hülye papírtonnák nélkül, hanem rögtön ide a számítógépemre, erre a képernyőre, de tüstént! Egyik lábad itt, a másik meg ott, futás! Másképp kirúgom az egész bandát, mehettek papírgyűjtőnek..., az összes pf...pf... pfujmicsodátokkal egyetemben...
Az Adminisztráció Vezetője kirohant a szobából, a titkár kihúzta a talicskát a papírdobozokkal.
Vladimir Vladimirovich™ elővette a Jelcintől kapott Elnöki Töltőtollát és a személyi számítógépe monitorát leste türelmetlenül...

2003. szeptember 2., kedd, 13:59:06 (moszkvai idő)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ telefonált az Adminisztrációja Vezetőjének.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mi az a vévévé, hé?
- Vévévé? - kérdezett vissza az Adminisztráció Vezetője, - Hát az, az az izé... ma, hogyan is van..., mingyá' megnézem, várj egy kicsit... valahol felírtam ide a noteszba..., aha, megvan, ez world wide web, angol bötükkel, na ez az! Az jön ki, hogy olyan pókháló micsoda, csak az egész világot átfonja...
- Nem tetszik nekem ez a vévévé, - jegyezte meg valamin elgondolkodva Vladimir Vladimirovich™. - Mondjad, nem lehetne ezt valahogy kicserélni?
- Mire? - csodálkozott az Adminisztráció Vezetője.
- Hááát... - jött kissé zavarba Vladimir Vladimirovich™, majd szerényen mormogta, - mondjuk, egyszerűbben, csak sima vévé-re...
- Sima egyszerű vévé-re? - kérdezett ismét vissza az Adminisztráció Vezetője, - és akkor mit jelentsen ez?
- Hogy-hogy mit? - szerénykedett tovább Vladimir Vladimirovich™. - Hát mondjuk, ha angol bötüket veszünk, akkor world wide, vagy wide web, vagy egyszerűen world web...
- Értem, - mondta halkan az Adminisztráció Vezetője, - és neked ez jól esne?
- Igen, nekem ez jól esne, - bólogatott egyetértően Vladimir Vladimirovich™.
- Akkor, úgy gondolom, ezt úgy kéne csinálni, - mondta most már határozottan az Adminisztráció Vezetője, - hogy nem kell semmi vévé, meg előtte mindenféle érthetetlen hátétépék meg törtek, hanem becsületesen kiírni, hogy Vladimir. Vagy ha annyira akarják, akkor legyen angol betükkel Wladimir. Mi természetesen büszke nép vagyunk, de az angol betüket elviseljük, ha már nagyon muszáj. Majd én tüstént intézkedem...
Az Adminisztráció Vezetője letette a telefont.
Vladimir Vladimirovich™ elmosolyodott, odafordult a számítógépéhez és a címsorba beírta azokat a szavakat, amikhez annyira hozzászokott: vladimir.vladimirovich.ru
"Azért mennyire gyorsan dolgozik időnként az Adminisztrációm" - gondolta elégedetten Vladimir Vladimirovich™

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ az Öregtől valamikor ajándékba kapott Elnöki Töltőtollával ünnepélyes keretek között aláírta a Választási Törvényt, majd elégedetten kinyújtózott és elmosolyodott.
"Na most majd kapaszkodhat a média", - gondolta kéjes kárörömmel Vladimir Vladimirovich™. - "Minden induló pártnak, minden jelöltnek teljesen azonos műsoridőt, azonos terjedelmet, azonos gyakoriságot... Csak próbálják meg valamelyiket cikizni, akkor az összes többit is muszáj lesz, meg ugyanez fordítva is... A hülyeviccelődésről nem is szólva... Nem lehet ám csak egyvalakin röhögni, kénytelenek lesznek mindenkiről ugyanannyi viccet kitalálni, és majd a közröhej hangerejét is mérjük... Ha valami nem stimmel, akkor meg bezárjuk az egész kócerájt. Ki van ez fundálva rendesen, majd valami kitüntetést kell adni a kiagyalós társulatnak."
Ekkor Vladimir Vladimirovich™ zsebében prüttyögni kezdett az aranysasos kormányzati mobil.
- Fígy, testvéró, - hallotta Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztáció Vezetőjének hangját, - jött itt egy levél ezektől a magyaroktól, konzultálni akarnak...
- Miről akarnak ezek konzultálni? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- A kormányzati munkasikereinkre meg a kommunikációra kíváncsiak, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője. - A jenkiknél, a németeknél, de még a kínaiaknál is már jártak, most a mi élenjáró tapasztalataink érdeklik őket. Azt mondják, hogy esetleg a Kaszjánov Misa, amikor majd megy hozzájuk gulyásozni, meg bográcsozni, meg inni mindenféléket, akkor egyúttal ezeket is elmondhatná.
- Aha, - gondolkodott el Vladimir Vladimirovich™, - majd meg kell bízni egy elemző társaságot, hogy készítsék el a tájékoztató anyagot... Van valami konkrét kérdésük is?
- Van egy pár, - nézett bele jegyzeteibe az Adminisztráció Vezetője, - például arra kíváncsiak, mi van nálunk olyankor, ha egy-egy miniszter vagy akárki nem azt mondja, amit kell?
- Hát ez egy egyszerű dolog, magad is tudod, - mondta komolyan Vladimir Vladimirovich™, - nekünk ebben régi jó hagyományaink vannak, meg aztán nagy az ország, vannak egészen szép vadregényes tájaink is...
- Igen, de az ő országuk kicsi, - akadékoskodott az Adminisztráció Vezetője, - továbbá nem is biztos, hogy tényleg meg akarnak végleg szabadulni az ilyenektől...
- Hm, - gondolkodott el egy pillanatra Vladimir Vladimirovich™, majd felderült - akkor meg vegyék át a megfelelő passzusokat mondjuk ebből a mostani törvényünkből, természetesen kellőképp adaptálva...
- Úgy gondolod, hogy ha valami nem stimmel, akkor majd a médiát... - akarta pontosítani az Adminisztráció Vezetője.
- Igen, úgy gondolom, - válaszolta tömören és érhetően Vladimir Vladimirovich™.
- Értem, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - akkor elkészítjük az anyagot és átadjuk.... Csak mi van, ha mégsem értik az átadott tapasztalatainkat?
- Akkor majd kirúgják a tolmácsokat és a ferdítőket, meg az összes ilyenfajta kommunikátorokat, - fejezte be a témát Vladimir Vladimirovich™, mert már nagyon unta a felesleges kérdéseket.
- Értettem, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - majd azt tanácsoljuk, hogy mondják azt, hogy kommunikációs zavar... és a vétkeseket meg csapják agyon, a többit pedig üsse meg a guta...
Vladimir Vladimirovich™ kikapcsolta a mobilt. Homlokáról lassan eltűntek a ráncok, amik mindig olyankor jelentek meg, amikor a teljesen egyszerű dolgokat valaki érthetetlen módon túlbonyolította.

2003. szeptember 2., kedd, 13:59:06 (moszkva idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ felhívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - van nekünk csillagászati távcsőnk?
- Csillagászati? - kérdezte vissza az Adminisztráció Vezetője. - Úgy tűnik nincs... Nem baj, majd akkor veszünk. nem gond..
- Hát csak vegyetek, vegyetek... - mondta Vladimir Vladimirovich™, - aztán hozzátok be ide hozzám a dolgozómba.
Tíz perc múlva óvatosan kopogtak az elnöki dolgozószoba magas szárnyasajtaján.
- Gyere be, - mondta hangosan Vladimir Vladimirovich™.
Az ajtó lassan kitárult és a dolgozószobába farolva betipegett az Adminisztráció Vezetője, egy hatalmas kartondobozt húzva maga után.
- Itt van, ni, - lihegte az Adminisztráció Vezetője. - A legnagyobb, amit a játékáruházban találtunk, diákok is ezt használják.
- Jól van, állítsd fel, - mondta türelmetlenül Vladimir Vladimirovich™.
Egy kis idő múlva a nagy szürke csillagász-távcső már ott állt a kremli dolgozószoba ablakában és egyenesen a felhős égbe irányult a hosszú csöve. Vladimir Vladimirovich™ rátapadt az okuláréra és hevesen forgatni kezdte az élességbeállítót.
- Fígy, testvéró, - kérdezte halkan az Adminisztráció Vezetője, - te most mit csinálsz, hé?
- Angol tudósok... - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - találtak az űrben egy aszteroidát.
- Mivan?! - kérdezte meglepetten az Adminisztráció Vezetője.
- A tökömkivan... - hadarta válaszul Vladimir Vladimirovich™, - az asztreoida a Föld felé röpül...
- Milesz?! - kérdezte az Adminisztráció Vezetője, aki még mindig semmit sem értett.
- A tökömkinnlesz... - hadarta automatikusan a választ Vladimir Vladimirovich™, - ez a cucc tizenegy év múlva akkorát csattan itten...
- Mivan?! - csodálkozott az Adminisztráció Vezetője.
- A tökömkivan..., ja, ezt már mindtam, - válaszolt Vladimir Vladimirovich™, - én meg arra gondolok, hogy mennyivel jobb lenne korábban... Mennyi probléma egyszerre megoldódna... A költségvetés, az oktatás, ezek a francos tengeralattjárók, meg a terroristák, meg... De ha előbb...
Az Adminisztráció Vezetője alig leplezett ijedtséggel nézett rá Vladimir Vladimirovichra™.
- Add ide nekem, - szólt váratlanul és félretolta Vladimir Vladimirovichot™, majd belenézett ő is a távcsőbe, - én meg hosszútávú hitelt vettem fel...., csizmát akartam venni az asszonynak...

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ jól megebédelt és békésen szundikált az Elnöki Íróasztala mögött, amikor hirtelen meszólalt az egyik nagyon titkos telefonja, amit csak legszűkebb környezete és néhány régi jóbarát ismert.
- Fígy, testvéró, - hallotta Vladimir Vladimirovich™ az egyik nagyon régi osztálytársának izgatott hangját, - itten lőnek! Robbantanak! Mindenféle harckocsik dübörögnek! Háború van!
- Hol lőnek?! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™, aki a régi reflexeknek hála pillanatok alatt felébredt és magához tért.
- Hát itt, a Balti-pályaudvarnál meg végig a Kerülő-csatorna rakpartján, - felelte a hajdani szentpétervári osztálytárs, - dörög minden és hatalmas füst van mindenütt, lánctalpak zörörgnek, motorok bőgnek, meg hurráznak a rohamozók a tankok mögött...
- Milyen tankok?! - kérdezte izgatottan Vladimir Vladimirovich™.
- Amennyire innen a kredenc mögül látni, - mondta az osztálytárs, - T-34-esek meg Tigrisek, de az előbb elment egy Ferdinánd is, bár eléggé szét volt lőve már...
- Micsoda?! Német harckocsik Szentpéterváron?!!! - döbbent meg Vladimir Vladimirovich™, majd gyorsan beleszólt a kagylóba, - Jól van, maradj fedezékben, én addig megtudom, hogy mi van.
Vladimir Vladimirovich™ letette a telefont és azonnal hívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztráció Vezetőjének, - mi ez a háború az én szülővárosomban?
- Nem háború az, - válaszolt álmos hangon az Adminisztráció Vezetője, aki szintén délutáni szunyokálásából ébredhetett fel, - filmeznek...
- Mi az, hogy filmeznek? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Kik filmeznek?
- Németek filmeznek, - nyomta el ásítását az Adminisztráció Vezetője, - a Berlin ostromát veszik újra, a Birodalom végnapjait...
- A Berlin ostromát filmezik Szentpéterváron?! - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Igen, azt mondták nagyon hasonlít a 45-ös Berlinre, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője.
- De hiszen most újítottuk fel a 300. jubileumra! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™, - Láttad magad is, hogy minden csillogott és ragyogott... Most meg szétlövik az egész csicsát, amit nagy nehezen odavarázsoltunk?
- Nem lövik szét, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - az csak dekoráció meg imitáció... Különben is megfizetik rendesen... Tudod, kormányzóválasztás lesz, kell a pénz..., megértheted te is, a Valentyina Mihajlovnát segíteni kell...
- Dehát már segítettünk rajta, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - volt egy olyan klipp vagy hogy is hívják azt a filmecskét, ahol megdicsértem...
- Azt ne is emlegesd, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - amiatt feljelentettek már bennünket, hogy beleavatkoztunk a választási harcba... Most majd magyarázkodni kell, még szerencse, hogy veled semmit sem tehetnek...
- Hm, - gondolkodott el Vladimir Vladimirovich™, mert tényleg utálta, ha neki kell magyarázkodnia valamiért, - azért majd még külön számolunk... Legalább az időpontokat egyeztethettétek volna... A választási törvény életbeléptetését meg a videó bemutatását.... Van nektek egyáltalán órátok?
- Természetesen van, - sértődött meg az Adminisztráció Vezetője, - svájci meg német óra, pontos és preciz...
- Német óra? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™, - Hol szereztétek?
- Hol, hol... - motyogta az Adminisztráció Vezetője, - hát a németek adták..., a berlini ostrom során, a Reichstag mellett..., természetesen önként....
- Hol?!!! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Berlinben? A Reichstagnál?
- Nem Berlinben, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - csak itt Szentpéterváron, de hiszen épp emiatt telefonáltál...
Vladimir Vladimirovich™ lecsapta a kagylót, aztán arra gondolt, hogy visszahívja és megnyugtatja hajdani osztálytársát, de egy kis gondolkodás után úgy döntött, hogy inkább szúnyokál még egy kicsit. Az osztálytársnak meg majd küldet egy parancsnoki karórát, olyat amelyik az éveket is mutatja....

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ asztalán megszólalt a telefon.
- Fígy, testvéró, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - leállt a vonatközlekedés Kiszlovodszk (Savanyúvíz) és Mineralnije Vodi (Ásványvíz) között...
- Nocsak, - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™, - csak nem megint elcserélték a mozdonyt vodkára?
- Nem, hanem fölrobbantották a vonatot, - mondta szomorúan az Adminisztzráció Vezetője, - biztos megint a csecsen terroristák.
- Disznóság! - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Mindez a korán miatt van, nem ihatnak se korán, se későn... Majd beszélni kéne a főmuftival, hogy europaizálódjanak már valamelyest és akkor legalább érthető okokból nem tud továbbmenni az a vonat, ha netán úgy adódik, és nem áll le a közlekedés a Vodkovszk-Pivojszk vonalon sem...
- Kiszlovodszk-Mineralnije Vodi vonalon, Vladimir Vladimirovich™, - helyesbítette az Adminisztráció Vezetője.
- Ja, az más, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ha ilyen hülye neveket adnak ezeknek a településeknek, akkor nincs is min csodálkozni...
Vladimir Vladimirovich™ sóhajtott, letette a telefont és töltött magának teát. Majd eszébe jutottak a szerencsétlen áldozatok, ezért töltött bele egy kis rumot is. Kubait, nemrég küldte az a szakállas, amikor meglátta a Che Putyin pólókat...

2003. szeptember 5., péntek, 13:05:06 (moszkvai idő)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ nézte a tévében Arnold Schwarzeneggert, amint a kaliforniai kormányzóválasztási kampányban szónokol, és eszébe jutott Lebegy tábornok.
"Mondjuk ez valamelyest magasabb, az igaz..", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "de milyen jól dumálókája van, nahát, nem is gondolná az ember..."
Vladimir Vladimirovich™ még kissé irigy is volt arra a Kaliforniára.
"Érdekes", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "röpködnek arrafelé a kormányzók helikopteren?"
Vladimir Vladimirovich™ azonnal felhívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - Amerikában helikoptereznek a kormányzók?
- Helikoptereznek-e..., - gondolkodott el az Adminisztráció Vezetője, - hm, helikopterek...
- Te most mit csinálsz? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, - Mi történt már megint?
- Hát csak úgy, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - folyton arra a vonatra, a HÉV-re gondolok...
- Na igen..., - mondta most már vontatottam Vladimir Vladimirovich™ is, - Sajnálom az embereket... És hogy miért nem férnek ezek a bőrükbe?!
- Kik? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője.
- Hát ezek a terroristák, - felelte teljesen elkeseredve Vladimir Vladimirovich™, - a fegyveresek.
- Lehet, hogy megsértődtek, - mondta az Adminisztráció Vezetője.
- Min sértődtek meg? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Hát például azon, hogy fegyvereseknek csúfoljuk őket, - mondta eltűnődve az Adminisztráció Vezetője, - talán ki lehetne találni valami más nevet, és akkor esetleg abbahagyják...
- Milyen másik nevet? - szólt türelmetlenül Vladimir Vladimirovich™.
- Mondjuk, békés emberek, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - gondolj csak bele, békés emberek ugyebár nem robbantgatnak vasutat...
- Az igaz, békés ember nem robbantgat, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - de ha a fegyveres erők és testületek mindenféle antiterrorista hadműveletet csináélnak ellened, akkor még te is, mint békés ember robbantgatni kezdesz, nem?
- Akkor ezek a fegyveres erők és testületek sem kellenek, - találta fel magát az Adminisztráció Vezetője, - legyenek inkább fegyvertelen erők és testületek.
- Fegyvertelen erők? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™
- Igen, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - Csecsen békés emberek az orosz fegyvertelen erők ellen... Na, szerinted ez hogyan hangzik?
- Valahogy gyengén hangzik..., - mondta Vladimir Vladimirovich™, - de majd még gondolkozom rajta...
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót.
"Fegyvertelen erők, vagyis erőtlenek...", - gondolkozott Vladimir Vladimirovich™ és maga elé képzelte a BelügyMinisztert, - "Nem..., nem, itt valami nem stimmel..."

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ nagy zúgásra ébredt. Álmosan odabotorkált az ablakhoz és azt látta, hogy rengeteg repülőgép száll el a háza fölött. Vladimir Vladimirovich™ mérgelődve elővette a kormányzati aranysasos mobilját és felhívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - szólt bele a telefonba Vladimir Vladimirovich™, - mi ez az éktelen nagy zúgás-dübörgés? Megint valami légiparádét csináltok?
- Nem légiparádé az, - szabadkozott az Adminisztráció Vezetője, - és nem is mi csináljuk, hanem a Luzskov ék.
- És miért ébreszt engem ilyen nagy zajjal a Jurij Mihájlovics ? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Hát ma ünneplik a Város Napját Moszkvában, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője.
- És miért kellenek a Város Napjához a repülőgépek? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- A jó időhöz kellenek, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - ködöt és felhőket oszlatnak, a Jurij Mihájlovics mára szép napos időt rendelt, nehogy elázzanak a felvonuló mazsorettek meg a többi ünneplő hölgyek, a moszkvai nődolgozótömegek...
- Hm, - morfondirozott Vladimir Vladimirovich™, - milyen női dolgozótömegek vannak Moszkvában?
- Hát, hogy is mondjam.. - kezdte kissé feszélyezetten az Adminisztráció Vezetője, - ezek egész éven át éjszakai műszakban végzik közszolgálati munkájukat, de most világosban vesznek részt a városnapi felvonuláson, ezért igazán megérdemlik a szép időt, ha már kijönnek a feliratos lufijaikkal a napfényes utcára...
- Milyen feliratos lufikkal utcáznak ezek? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Nagyon szép felirattal, mi ajánlottuk, - büszkélkedett az Adminisztráció Vezetője, - az lesz ráírva mindegyikre, hogy "Szeretünk, Vladimir Vladimirovich™!"
- Hm, ez igazán kedves, - mosolygott szerényen Vladimir Vladimirovich™. - És szép színes lufik lesznek?
- Nos, ami a szineket illeti..., - feszengett ismét valamiért az Adminisztráció Vezetője, - azzal egy kis gond volt...
- Milyen gond volt a szines lufikkal? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, a szines lufikészlet a múltkori ünnepségek miatt kimerült, a központi raktárak is üresek, - magyarázkodott az Adminisztráció Vezetője, - de az éjjeliműszakos hölgyellátók megigérték, hogy saját készleteikből pótolják...
- Milyen hölgyellátós saját készletekből pótolják a lufikat? - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™.
- Azt mondták, hogy vannak nekik ilyenek bőven, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - ingyen felajánlották ünnepi hozzájárulásként, jó minőségű gumi, akár fel is fújható..., meg aztán nekünk is így jobb, mert nem kell költségvetési támogatás, tudod, spórolunk, ahol tudunk, te magad szabtad meg így...
"Idióták!" - gondolta Vladimir Vladimirovich™ és kikapcsolta a mobilját. Vladimir Vladimirovich™ már szinte maga előtt látta a széles moszkvai utcákon hosszú tömött sorokban vonuló éjszakai nődolgozókat, amint tömegesen magasra emelik azokat a felfújt gumikat a "Szeretünk, Vladimir Vladimirovich™ !" felirattal. Vladimir Vladimirovich™ arcát enyhe pír borította el, ami fokozatosan egyre inkább bíborszinűre váltott...
"Nagy az ország, a kupi még nagyobb"... - gondolta elkeseredve Vladimir Vladimirovich™, - "de hogy ennyire!"

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ meglátogatta az Oroszországi Egységes Energetikai Rendszer központját, figyelmesen megnézett mindent és nagy megelégedéssel hallgatta a szakemberek magyarázatait a korszerű berendezések működéséről.
- Nálunk nem fordulhat elő olyan kiesés, mint az amerikaiaknál, a kanadaiaknál, az angoloknál, - jelentette ki büszkén Anatolij Boriszovics Csubajsz, az OEER elnöke, akit Vladimir Vladimirovich™ nemrég rábeszélt arra, hogy a Jobboldali Erők Szövetsége választási jegyzékében a harmadik helyre jelöltesse magát. - Mi bármikor operatív módon átkapcsoljuk a távvezetékeket és folyamatosan biztosítjuk az ország energetikai szükségleteit. Ezt meg is mondtuk külföldi partnereinknek, amikor az együttműködés elmélyítésének lehetőségeiről tárgyaltunk.
Vladimir Vladimirovich™ mosolyogva bólogatott, majd hátrafordult a mögötte álló Adminisztráció Vezetőjéhez.
- Fígy, testvéró, - kérdezte halkan Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztráció Vezetőjétől, - még mindig haragszom rádot játszik az Eduárd Ambroszijevics?
- Hát, az Öreg Rókánál sosem lehet tudni, - súgta vissza az Adminisztráció Vezetője, - most megint tiltakozott, hogy állítólag berepült valamilyen gép a légterébe és amiatt lavinaveszély van abban a pankiszi-szorosban, ezért majd NATO-békefenntartókra kell kicserélni az abháziai FÁK-katonáinkat...
- Aha, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, majd odafordult Anatolij Boriszovicshoz, - milyen érdekes gombok vannak ezen a tablón... Ez itt például melyik?
- Ez a dél-oroszországi régiónak a kaukázusi iránya, - válaszolta Anatolij Boriszovics szintén mosolyogva és régi tapasztalt káderként azonnal el is fordult.
- Nagyon jó, - mosolygott atyai mosolyainak egyikével Vladimir Vladimirovich™, miközben matatott valamit a tablón, majd ismételten hátrafordult az Adminisztráció Vezetőjéhez.
- Fígy, testvéró, - súgta Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztráció Vezetőjének, - azért a Terminátor 3-beli vizelős klotyójelenetért az Arnoldék küldtek valami jogdíjfélét?
- Még nem küldtek semmit, Vladimir Vladimirovich™, - mondta halkan az Adminisztráció Vezetője, - pedig már jeleztük nekik, hogy a híres "Levizeljük a klotyóban" szlogenedért igényt tartunk a kópérájtra...
- Aha, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, - akkor majd megvárjuk, amig kaliforniai kormányzó lesz...
Vladimir Vladimirovich™ mosolyogva ránézett az Oroszországi Egységes Energetikai Rendszerek egész vezérkarára és a körülöttük nyüzsgő firkász-hangász siserehadra.
- Távlati feladatunk az, hogy fokozzuk a nemzetközi energetikai együttműködést külföldi partnereinkkel, többek között a tengerentúliakkal is, - jelentette ki hangosan Vladimir Vladimirovich™, - ez mindannyiunk közös érdeke és ebben számítunk az OEER tapasztalt gárdájának hatékony közreműködésére.
Időközben az Adminisztráció Vezetőjének mobiljára SMS üzenet érkezett: "Grúziában ismét nincs áram, majdnem az egész ország sötétbe borult..."
"Majd alkalomadtán megemlítem a főnöknek", - gondolta az Adminisztráció Vezetője, - "hogy stabilan müx minden és nagyon jó ez a modern központ".
Vladimir Vladimirovich™ ezalatt továbbment és figyelmesen hallgatta az őt kisérő szakemberek további magyarázatait, de közben már a soron következő Gazprom-látogatásra gondolt.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ kremli dolgozószobájában fogadta a magyarországi hivatalos látogatásra készülő Mihail Mihajlovicsot.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™ Mihail Mihajlovicsnak, - ha már annyira erősködtek ezek valamiért a te meghívásoddal, én nem bánom, utazzál ki arra a két napra, tíz-húszévenként legalább egyszer abba a rómaifürdős medencébe is benézhet tőlünk valaki, csak nagyon vigyázzál ezekkel, mert ezek mindenre képesek. Majd megviccelnek jól és akkor rajtad röhög majd az egész világ...
- Mire vigyázzak nagyon, Vladimir Vladimirovich™? - kérdezte Mihail Mihajlovics. - Tudtommal semmi különösebb komoly téma úgysincs, az adósságot rendeztük, a hőstemetőt is rendeztük, van valami kulturális meg oktatási együttműködés, de az ugyebár mindenkivel van, még a bantunégerekkel és a malájokkal is, akárcsak az az igazságügy... Ha nem tévedek most éppen senkit sem kérünk kiadatásra, az oligarcháink nem náluk bújkálnak, meg nekik sem kell tőlünk senki... Van még az az atomerőművük, meg a metró...
- Na ez az, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mindig van valami, amit ezek ottan összebarkácsolnak saját megfontolásból, aztán meg majd azt mondják, hogy mi tehetünk mindenről. A francia kapcsolatra vigyázzál. Ezek még a Nagy Péterrel is úgy akartak barátkozni annak idején, hogy közben mindig a Lajossal flörtöltek, aztán a tokaji ajándékszőlőből még egy félüvegnyi sem jutott a cári pincébe. A mostani partnered meg francia Becsületrendes, mert egymaga átverte az egész KGB-ét, ami nem egy becsületesen rendes dolog tőle, beláthatod... Ezért mondom, hogy vigyázzál, mindenre vigyázzál...
- Majd vigyázok, Vladimir Vladimirovich™, - nyugtatta Vladimir Vladimirovichot™ Mihail Mihájlovics, - nagyon vigyázok.
- És a többieknek is mondd meg, hogy vigyázzanak, - készítette fel minden eshetőségre Mihail Mihájlovicsot Vladimir Vladimirovich™, - lesz ott valami szó távközlésről és informatikáról is, na azzal is nagyon vigyázzatok, sőt, azzal vigyázzatok a leginkább...
- Miért azzal vigyázzunk a leginkább, Vladimir Vladimirovich™? - kérdezte aggódva Mihail Mihájlovics.
- Mert van nekik az az internetjük, azon meg velem viccelődnek állandóan, - sóhajtott Vladimir Vladimirovich™, - nem múlik el nap, hogy valami oltári nagy marhaságot ne írkáljanak rólam. Ezek már mindenféle egyezmény nélkül is együttműködnek itt a mi firkászunkkal, sőt, már meg is előzték és előbb mocskolódnak, naponta többször is, még szerencse, hogy nálunk nem sokan ismerik a rovásírásos nyelvüket... Azt az oktatási együttműködést ebben az irányban ne is erőltessétek, semmi szükség arra, hogy nálunk értsék az ő disznóságaikat, épp elég, ha a mieinket nem értik náluk... Az a kötelező nyelvoktatás azért egy jó húzás volt annak idején, mert mostanra már alig maradt, aki egyáltalán felismeri a betüinket... Azt az egy-két tolmácsot kéne még valahogy elintézni...
- Esetleg az igazságügyi téma megbeszélése során felvethetnénk, Vladimir Vladimirovich™, - próbálkozott egy megoldással Mihail Mihájlovics.
- Nem érdemes, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - csak csámcsognának rajta.. Inkább az energetikát nézzétek meg, a Csubajsznak egészen jó megoldásai vannak, a múltkor kipróbáltam, áram nélkül internet sincs... Persze a partnerednek azért megemlítheted, hogy ránézhetne erre az internetes bandára időnként..., ja, és ezt majd add át neki alkalomadtán... és az üdvözletemet meg a jókívánságaimat is.
- Igenis, Vladimir Vladimirovich™, át fogom adni - mondta Mihail Mihájlovics és átvette Vladimir Vladimirovichtól™ a dossziét a dokumentum-másolatokkal a lubjánkai archivumból.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Szocsiban lévő elnöki üdülőben találkozott Georgij Pyrvanov bolgár elnökkel és elbeszélgetett vele a világ mai állásáról. Amikor már túlvoltak mindenféle fontos kérdésen, mint például a terrorizmus elleni harc (Vladimir Vladimirovich™ kedvenc témája), meg a drogcsempészet elleni közös fellépés ("Hehe", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "a tranzítút azért csak rajtatok keresztül megy tovább, ránk meg nem is foghatjátok a dolgot."), meg a két ország kapcsolatainak fejlesztése ("Kirúgtatok bennünket, meg elkezdtétek a vízumozást", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "most meg sírtok, hogy üresek a szállódák, mi?"), továbbá megbeszélték, hogy mennyire lesznek megértőek a bulgárok, amikor az EBEÉSZ-ben ők lesznek a soros elnökök ("Na majd meglátjuk", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "hogy mekkora is az a nagy szláv barátság".) Vladimir Vladimirovich™ észrevétlenül a faliórára pislogott, elnyomta ásíthatnékát és arra gondolt, hogy mi a fenét lehetne még kérdezni, hisz olyan lassan telik ez az idő. Egyébként Vladimir Vladimirovich™ egész idő alatt nem tudott szabadulni a Mihail Mihájloviccsal előzőleg folytatott beszélgetés emlékétől, állandóan arra gondolt, hogy nem hagyott-e ki valami fontos veszélyt, amire majd a mostani látogatása során Misának vigyáznia kell azokkal a magyarokkal. Különben is zavarta a két ország közötti hasonlóság, elvégre azok a Kárpát-medenceiek is valahol ott vannak azon a Balkánon, meg kb. ugyanannyian vannak, mint a bolgárok, meg aztán a törökök is mintha mindkettőt megszállták volna valamikor hajdanán és teleépítették mindenféle fürdőmedencékkel az egész országot, amikben ezek most ottan pancsikálnak, meg aztán újabban mindenféle amerikai támaszpontok vannak náluk, meg csupa ilyesmi...
"Mennyivel egyszerűbb nekem a Dzsordzsi barátommal társalogni a nagy semmiről", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, majd azonnal megijedt - "jajj, csak össze ne keverjem a neveket, még megsértődik ez a Gerorgij, igazán kellemetlen lenne..."
- Na és mi újság nálatok úgy általában? - tette fel a semmire sem kötelező kérdést Vladimir Vladimirovich™, - Hogy van az a Szlancsev Brjág?
- Fejlesztjük, Vladimir Vladimirovich™, - válaszolta Georgij Pyrvanov, - ha megteremtjük a finanszirozási konstrukciót, akkor új, korszerű szállodákat építünk majd rá.
- A konyakra? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™
- Én a Napos Part üdülőparadicsomra értettem, - válaszolta szintén meghökkenve a bolgár elnök.
"Na tessék", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "máris itt a félreértés!"
- És a bolgárkertészek hogy vannak? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Jól megy az üzlet a Dimitrov-téri Nagypiacon? A múltkor Londonban a Vaslédinél nagyon dicsérték a paprikát, még emlékeznek rá...
- Nálunk nincs Dimitrov-téri Nagypiac, Vladimir Vladimirovich™, - jegyezte meg döbbenten Georgij Pyrvanov, - sőt, azt hiszem már Dimitrov-tér sincs...
"Hm", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "mégiscsak összekevertem valamit... Hol is olvastam azokat a bolgárkertészeket a csípős paprikájukkal?"
- Na és hogy álltok az Internettel? - találta meg Vladimir Vladimirovich™ a hálás témát.
"Internetjük csak van", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "ebben nem tévedhetek, az már mindenütt van..."
- Fejlesztjük, Vladimir Vladimirovich™, - válaszolta a bolgár elnök, - állami program van rá, továbbá törvény is, hogy minden fontos információt fel kell tenni az internetre, hogy mindenki hozzáférhessen...
- Ez nagyon jó! - mondta Vladimir Vladimirovich™ - Minden fontos információnak az interneten a helye.
- Igen, - bólogatott a bolgár elnök, - például törvényt hoztunk arra, hogy fel kell tenni a teljes hajdani ügynöklistát, a titkosaklat és szigorúan titkosakat is...
"Hm", - gondolta Vladimir Vladimirovich™ - "ez talán mégsem annyira jó ötlet".
- És nagy nálatok az internet? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Jelenleg 7 %-os, - válaszolta a bolgár elnök, - kicsi a telefonhálózat, de fejlesztjük.
- Igen, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - nagyon fontos a fejlesztés. Csak alaposan kell csinálni, nem elkapkodni azt a fejlesztést és kiterjesztést, csak módszeresen, ahogy annak idején a Metódus meg a Cyrill is terjesztette azon a Pannonián, meg Morván túl is...
- Pannonia és Morva nem nálunk van, Vladimir Vladimirovich™, - jegyezte meg Georgij Pyrvanov, - habár valóban arrafelé is terjesztették az új világnézetet...
"Hm", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "valamit megint összekevertem... Pedig biztos, hogy erről is olvastam mostanában valamit... Hoppá! Már tudom hol, a Kaszjánov-féle anyagban volt, a történelmi előzmények ismertetőjében... Na, majd szólni kell, hogy ezt az ügynöktörvényes internetesítést semmiképp se ajánlgassa majd a magyar partnerének. Igazán nem szükséges, hogy mindenféle marhaságot átvegyenek ezektől a cyrill metodistáktól..."
- Tálalva van! - szólt be halkan a titkár. Vladimir Vladimirovich™ és vendége egymás elől titkolva észrevétlenül felsóhajtott, felállt, egymásra mosolyogtak és elindultak díszebédezni. Már épp itt volt az ideje...

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ reggeli sétára indult a Szocsiban lévő Elnöki Üdülő parkjában. Lassan lépegetve magába szívta a jó levegőt, bámulta a pálmákat és a zöldeskéken szürke Fekete-tengert.
- Fígy, testvéró, - szólt Vladimir Vladimirovich™ a mellette lépkedő Adminisztráció Vezetőjéhez, - azért jó ötlet volt, hogy eljöttünk ide Moszkvából.
- Igen, Vladimir Vladimirovich™, - válaszolt az Adminisztráció Vezetője, - ott most két napig a Jurij Mihájlovics kiünnepelheti magát, a városközpont úgyis le van zárva, közlekedni nem lehet, csak felvonulnak meg zajonganak, meg koncerteznek és vígadnak mindenütt, a Kremlbe sem tudnánk bemenni.
- Ezt mondom én is, - helyeselt Vladimir Vladimirovich™, - mert itt azért csend van, pálmák, tengerpart, lágy homokos föveny...
- Hát igen, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - ha összejött volna Jurij Mihajlovicsnak a legújabb dilije, akkor a Moszkva-folyó partján is most véges-végig pálmák lennének meg ilyen föveny, meg nudista fesztivál a Kreml-falánál...
- Hm, - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™, - milyen ötlete nem jött össze Jurij Mihájlovicsnak?
- Plázst akart csinálni a Moszkva-parton, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - most ez a legújabb divat, a franciáktól lopták. Hallotta, hogy még Pesten is olyat csinált az ő polgármesterük, aztán mondta, hogy akkor miért ne csinálhatna ő is, nem rosszabb ő sem náluk...
- Milyen plázst csináltak ezek? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Lezárták a rakpartot, telehordták homokkal meg pálmákkal, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - aztán nyüzsgött a nép és leállt a közlekedés, a média meg jól lecikizte az egészet...
- Aha, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - és Jurij Mihájlovics is le akarta záratni a rakpartot a Kremlnél, csak a média cikizése miatt nem csinálta?
- Nem a média miatt, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - hanem a vámosok miatt.
- Miért, mit csináltak a vámosok? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Nem engedték át a Pestről exportált homokot, - mondta az Adminisztráció Vezetője.
- Miért kellett volna Pestről szállítani a homokot? - döbbent meg Vladimir Vladimirovich™. - Elfogytak a mi sivatagjaink?
- Gazdaságos üzletnek igérkezett, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - használt homokot olcsóbban tudtak volna szállítani, csak a vámosok rá akarták verni a behozatali vámot, meg valami eredetiségi bizonylatokkal vacakoltak, azokat meg sokszor kellett volna fordítgatni ide-oda és kicsúsztak az időből....
- Milyen eredetiségi bizonylatokat kellett fordítani? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Hát a homokról, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - azt eredetileg ugyanis innen Asztrahány mellől vitték oda, az Alsólyuki Barátsági BékeParkból, tudod, ahol a rakétások gyakorolnak....
- Miért vitték innen oda az alsólyuki homokot? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Mert ezt annak idején gyöngykavicsként hozták ide tőlük, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - amikor még az ő rakétásaik is itt nálunk gyakoroltak. Kijött egyszer a hadügyminiszterük és azt mondta, hogy majd idecsinálnak egy ilyen Barátsági BékeParkot a rakettás fegyverbarátság végett, és akkor hordták a kavicsot meg a pálmákat... Nos, a kavicsot azóta ellopkodták, a pálmák kiszáradtak, de a homok megmaradt, most meg visszavitték arra a pesti plázsra és elvoltak vele... Amikor meg már bezárták náluk ezt a plázst, akkor felajánlották olcsón és jutányosan a Jurij Mihajlovicsnak. Ment is volna minden rendesen, csak a vámosok akadékoskodtak ezzel az eredetiségi bizonylattal, az meg hol magyarul, hol oroszul, hol angolul, hol megint oroszul, hol meg magyarul volt megírva. A végén meg valamiért tolmácshiány lépett fel, ugyanis akik fordították volna valamiről valamire már mind bediliztek és most altatják őket...
- Ááááljjj! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™, mert már szédült és forgott szeme előtt az egész tengerparti föveny és a pálmák is düledeztek össze-vissza. - Szóval, a Kreml mellé akarták hozni azt a homokot, amit innen vittek oda, miután onnan hozták ide, majd visszavitték...
- Pontosan így van, Vladimir Vladimirovich™, - bólogatott az Adminisztráció Vezetője, - a használt homok olcsóbbnak és gazdaságosabbnak igérkezett, csak ezek a vámosok...
"Szólni kell Misának", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "hogy majd ezt a külkereskedelmi ügyintézést valahogy tisztázza ezekkel a magyarokkal, mert sosem lesz elég diliház..."
Vladimir Vladimirovich™ továbbsétált a parkban, de már nem tudott ránézni sem a pálmákra, sem a fövenyre, a magyarokról szóló mesék hallatán pedig rángatózni kezdett az arca....

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a szokásos reggeli jelentéseket tanulmányozta és sorban írogatta alá a titkárság által odakészített aláírandókat, többek között az üdvözlő levelek és távíratok listáját.
"Tegnap köszöntöttem a 856 éves moszkvaiakat", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "ezek most két napig elvannak, aztán üdvözletemet küldtem a szentpétervár nemzetközi audiovizuális alkotói gyermekfesztivál résztvevőinek..., bár tudnám, hogy ez micsoda...., mindegy, nézzük csak, hogy ma kik és miért fognak inni... Aha, ma az olaj- és gázipari munkások vodkáznak... Aztán ennek a 80 éves Aszadov költőnek is kell távíratozni, na ez szép kor, de az Eduárd Arkagyevics mégse igyon vodkát, legfeljebb egy pohár pezsgőt... "
Ekkor valami eszébe jutott és Vladimir Vladimirovich™ felhívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - vannak ezek a szülinapi köszöntők, na ez olyan személyes dolog és ha kerek, akkor pláne érthető, megünneplik az emberek, családdal, rokonokkal, baráti társaságban, de minek kell nekünk ez a sok korporatív ünnepnap, amikor egy-egy ágazat csak berúg és akkor mindig valami gond van... Ha a tengerészeknél van valamilyen nagy ünnep, akkor utána rögtön elsüllyed valami hajó, vagy felrobban a flottaraktár, a deszantosok ünnepén szétverik az egész moszkvai kultúrparkot, ha a vízművesek kezdenek el inni, akkor nem lesz víz, ma az olajosok és a gázosok ünnepelnek, már előre félek, hogy hol lesz valami csőtörés, vagy gázrobbanás...
- Sajnos ez van, Vladimir Vladimirovich™, - sóhajtott az Adminisztráció Vezetője, - ezeket az ünnepeket még a szovjet korból örököltük, de nagyon népszerűtlen lenne a megszüntetésük, meg aztán úgyis azt mondja az orosz, hogy "legyen vodka, ürügyet meg majdcsak találunk hozzá"....
- Jó, ezt értem, de valahogy mégis korszerűbbé kéne tenni ezeket, - morfondirozott Vladimir Vladimirovich™, - ne egy-egy egész ágazat, vagy testület essen ki, illetve össze egyszerre... Nincs valami külföldi megoldás, valami tapasztalat, amit átvehetnénk?
- Néztük, elemeztük már, Vladimir Vladimirovich™, - szabadkozott az Adminisztráció Vezetője, - de eddig nálunk használható, a mi viszonyainkra és méreteinikre adaptálható változatot még nem találtunk.
- Eszembe jutott, hogy most ez a Misa kiutazik..., - gondolkodott hangosan Vladimir Vladimirovich™, - talán megkérdezhetné....
- Nem érdemes, Vladimir Vladimirovich™, - válaszolt az Adminisztráció Vezetője, - mi már megérdeklődtük, a mi méreteinket meg a viszonyainkat figyelembe véve egészen más hatást érnénk el...
- Miért, ők mit ünnepelnek? - érdeklődött Vladimir Vladimirovich™.
- Névnapokat, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - és ha mondjuk esetleg egy Leokádia névnap van, azt akár mi is átvehetnénk, de mondjuk mi lenne nálunk egy összoroszországi Iván, vagy Szergej, vagy Tatjána napkor, hogy a Vladimirt ne is említsem.... Ez már nem egy-egy testületi vagy ágazati kiesést jelentene, hanem...
Vladimir Vladimirovich™ szomorúan letette a kagylót és felsóhajtott, de aztán mégiscsak töltött egy kis pohár pezsgőt - nem akarta vérigsérteni a Jukoszt és a Gazpromot, már csak ez hiányozna nekik, ahogy újabban mennek a dolgok...

Egyszer reggel Vladimir Vladimirovich™ szokás szerint azzal kezdte a munkát, hogy az aznapra betervezett fontosabb események anyagait tanulmányozta.
"Aha", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "ma kezdi a Misa a tárgyalásokat azoknál a magyaroknál. Remélhetőleg mindent rendesen előkészítettek és előrelátóan elemeztek, mert ezeknél sosem lehet tudni... Na nézzük csak mi is van itten, nehogy már kimaradjon valami... Aha, azt írják, hogy politikailag mostan már nagyon jó minden... hm.., na nem baj... Háromszor találkoztam ezzel az új góréjukkal... hm..., na nem baj... A hősi temetőt felavattuk..., hm..., na nem baj, azt a szobrot, amit majd koszorúznia kell, állítólag szintén helyrerakták, igaz, hogy garázs van alatta, de azzal úgysem froclizzuk a jenkiket, akik naponta látják az ablakból... Mi van még? Aha, ilyen-olyan egyezmények, meg megállapodások... hm.., na nem baj... Mi van gazdaságilag? Mert ugyebár ez a lényeg, a többi csak duma.... Aha, azt mondják nem arányos az export-import... Ezzel meg mi a gond?"
Vladimir Vladimirovich™ felhívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztráció Vezetőjének, - mi van ezzel a magyar export-import egyensúllyal, amit ma Misának kell kivakarnia abban a rómaifürdős medencevárosban két lubick között?
- Az van, Vladimir Vladimirovich™, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - hogy innen sokat visznek oda, onnan meg alig hoznak be ide hozzánk valamit.
- És ez miért van? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Az árban nehéz megegyezni, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - hosszú éveken keresztül olyan árat szabtak meg, amit nem nagyon tudtunk elfogadni. Most egyeztetik majd az árlistát, és talán valamiben előreléphetünk...
- Milyen árlistát egyeztetnek ezek? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Ott van az anyagaid között, a 85. melléklet, a dosszié vége felé, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője.
- Jó, mindjárt megnézem, de jobb ha idejösz, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és letette a telefont, majd elkezdett kotorászni a sok papír között.
"Egy tonna búza + szállítási költség + vám + bocsánatkérés 45-ért... xxx USD,
Egy tonna alma + szállítási költség + vám + bocsánatkérés 48-49-ért... xxx USD,
Egy tonna barack + szállítási költség + vám + bocsánatkérés 56-ért.... xxx USD,
Egy tonna kolbász + szállítási költség + vám + bocsánatkérés 40 évért... xxx USD
Egy tonna liszt + szállítási költség + vám + bocsánatkérés Hortobágyért... xxx USD" - olvasta Vladimir Vladimirovich™ a hosszú árujegyzéket.
- Fígy, testvéró, - szólt Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztráció Vezetőjéhez, aki közben besietett az Elnöki Dolgozószobába és most ott toporgott Vladimir Vladimirovich™ háta mögött, - mi ez a marhaság?
- Ez a magyarok hivatalos áru- és árlistája, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - még a jelenlegit megelőző kormány mezőgazdasági államtitkára hozta, ezt kell majd valahogy egyeztetni...
- Ha almát akarunk venni tőlük, akkor bocsánatot kell kérnünk? - kérdezte döbbenettel Vladimir Vladimirovich™.
- Igen, - bólogatott az Adminisztráció Vezetője, - már akkor sem értettük igazán, de az a politikai államtitkáruk az itteni ártárgyaláson ragaszkodott hozzá. Hosszan ecsetelte, hogy mennyi kárt okoztunk és ezért mindenért bocsánatot kell kérnünk....
- Dehát már bocsánatot kértünk egyszer, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - valami hosszú duma volt erről a Dumában, ha jól emlékszem...
- Igen, de az általános bocsánatkérés volt, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - ez viszont már aprópénzre van váltva..., legalábbis így magyarázta az az állami titkáruk... Persze nem jött össze az üzlet, de az nem baj, legalábbis nekünk nem...
- És most majd egyeztetik ezt az áru-árlistát? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Remélhetőleg egyeztetik, ha idehozatali növekedést akarnak, - felelt az Adminisztráció Vezetője, - vagy megelégszenek azzal az általános bocsánatkéréssel, vagypedig majd tételesen végigmegyünk a listán, de az eltart még egy ideig...
- Tételesen?! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Egyébként, ha már itt vagy, kérdeznék valamit, nem minden számot értek. A 45-öttel, gondolom, a felszabadításra gondolnak, ugye?
- Igen, de ez régi és elavult kifejezés szerintük, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - a lényeg, hogy akkor, amikor a német megszállókat kizavartuk tőlük, rögtön meg is szálltuk mi őket, és ez felárat jelent, akárcsak az a 40-év, amig ideiglenes ottan voltunk megszállásilag...
- Aha, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - ügyes! Tehát ugyanazon a címen kétszer kell felárat fizetni... Nagyon jó! Majd szólni kell a Grefnek, hogy az ilyeneket majd vegye be a gazdaságfejlesztési koncepcióba, mi is találhatunk valakit, akit bepalizhatunk... Jó, az 56-al, gondolom, arra a balhéra gondolnak, amiért a Duma már egyszer bocsánatot kért... Valami ilyesmi volt a csehekkel is, mert azoktól 68-ért kellett bocsánatot kérni...
- Pontosan így van, Vladimir Vladimirovich™, - bólogatott hevesen az Adminisztráció Vezetője, - volt egy időben ilyen dili, amikor nem kereskedtünk, hanem csak bocsánatokat kértünk folyamatosan...
- Jó, akkor mi ez a 48-49-es felár? - nézte tovább a listát Vladimir Vladimirovich™.
- Ez még a XIX. századból áthozott egyenleg a rárakodott kamatokkal, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - ez még a cár atyuska üzlete volt az osztrák császárral, de a magyaroknak kell a felárat fizetni...
- Dehát már mióta nincs nálunk cár?! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Az nem érdekes, mert ugyebár Szovjetunió sincs már, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - de ez a bocsánatos árlista attól még van... Van ott még valami tétel 19-ért is, az valami tanácskormányzati bocsánatkérési tartozás, azt hiszem az a magyar boroknak a felára...
- Hm, jól van, elegem van a számokból! Mi ez a hortobágyi bocsánatkérés? Ez micsoda? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Ez egy puszta náluk, úgy is hívják, hogy Puszta, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - oda hordják a külföldi turistákat, van ottan egy híd, kilenc lyukkal...
- És ezeket a lyukakat mi csináltuk azon a hídon? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Nem a hídon, hanem a pusztán csináltunk lyukakat, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - amikor ottan voltunk ideiglenesek, akkor az volt a bombázólőtér, aztán bombáztak és kipusztultak a gönyükék...
- Micsodák pusztultak ki? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Ház ezek olyan izék, na... - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - mindegy mik, a lényeg, hogy kipusztultak és amikor a kivonulási nullszaldót tárgyalták kilencenvalahányban, akkor ezek ottan külön tételként szerepeltek és kivonták őket az ottmaradt házak árából. Benne van a jegyzőkönyvben, az is csatolva van valahová...
- Várjunk csak, - vetette közbe Vladimir Vladimirovich™, - ha ezeket a gönyükéket vagy miket már kifizettették velünk, akkor miért szerepelnek bocsánatkérési felárként?
- Kettős könyvelés van, Vladimir Vladimirovich™, - mondta az Adminisztráció Vezetője, aki maga sem tudta, hogy mi miért van, de valamit válaszolnia kellett a főnök kérdésére.
- Jól van, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - most már semmit sem értek, de ezt az egész marhaságot a Misa intézze el.
- Bizonyára elintézi majd, - nyugtatta meg Vladimir Vladimirovichot™ az Adminisztráció Vezetője, majd hozzátette, - ha meg nem, akkor legfeljeb marad ez az egyensúlytalanság, már elnézést kérünk...

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ békésen szundikált a dolgozójában, amikor hirtelen kivágódott a magas szárnyasajtó és széles vigyorral az arcán beviharzott az Adminisztráció Vezetője.
- Fígy, testvéró, - kiáltotta lelkesen az Adminisztráció Vezetője, - megvan! Sikerült! Aláírták!
- Eeee..., mit írtak alá..., kik írtak alá? - próbált felébredni Vladimir Vladimirovich™, - Mi sikerült, ami miatt csak úgy berontasz?
- Az informatikai megállapodást írták alá, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - a Kaszjánovék írták alá, pontosabban a Rejman Ljonya meg az ő informatikusuk, jött a távírati hír a magyar távírdától, az információ már itt is van, megállapodtunk az információról és máris van információ... Óriási!
- Milyen távírdai hír jött? - ébredezett lassan Vladimir Vladimirovich™. - Ne lelkendezz már, hanem muti!
- Itt van, parancsolj, - adta át Vladimir Vladimirovichnak™ a távíratot az Adminisztráció Vezetője.
Vladimir Vladimirovich™ még mindig álmosan belenézett a papírba és olvasta:
"A megállapodás révén olyan területek kerültek az előtérbe, mint a digitális írástudás elterjesztése, a digitális szakadék csökkentése, az e-közigazgatás, az elektronikus kereskedelem, illetve az informatikai biztonság. A dokumentumban a hírközlési kapcsolatokat érintően kiemelt témaként szerepel a digitális televíziós és rádiós műsorszórás is. "
- Hm, - morfondirozott Vladimir Vladimirovich™. - Van teneked digitális írástudásod?
- Izé..., - szeppent meg az Adminisztráció Vezetője, - lehet, hogy van..., sőt, biztos van, annak lennie kell, másképp hogyan terjesztenénk...
- Hát ajánlom is, hogy legyen, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - másképp nem csökken az a digitális szakadék és majd beleesel Lyól... Aztán micsoda ez az e-közigazgatás? Van nekünk ilyenünk?
- Izé..., - gondolkodott az Adminisztráció Vezetője, - biztos van, annak lennie kell, hogyan is lehetne másként... Elektronikai kereskedelem tuttira van, a műltkor, mikor hazajöttél Sardiniáról, olyanon keresztül rendeltünk pizzát, hozták is azonnal, a teával együtt...
- Áááálljjjj! - vetette közbe Vladimir Vladimirovich™, - Honnan hozták azt a teás pizzát?
- Hogy-hogy honnan, hát természetesen az Elnöki Konyhából, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - de elektronikusan rendeltük meg, én magam nyomtam meg a csengőt és beleszóltam a hangosbeszélőbe a pulton, az meg tele van elektronikával, magam láttam,. amikor szerelték a múltkor a biztonságiak...
- Aha, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - akkor legalább informatikai biztonságunk van... Jó, ezzel nem tudtak átvágni... Na, akkor nézzük tovább, van neked digitális televiziós és rádiós műsorszórásod?
- Izé..., - gondolkodott az Adminisztráció Vezetője, - biztos van, annak lennie kell, hogyan is lehetne másként...
- Na azért! - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™. - Mert csak megállapodtok itten mindenféle marhaságokról, aztán meg a végén kiderül, hogy átvágtak jól... Akkor mondjad, hogy ki és hová fogja szórni azt a digitális televíziót meg a rádióműsort, ha már ennyire szépen megállapodtak ezek az informatikusok?
- Izé..., - kereste a választ az Adminisztráció Vezetője, - hát szórjuk..., mi majd odaszórjuk, ők meg ideszórják..., de digitális lesz, az biztos!
- Mit fognak ezek ideszórni digitálisan? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Hát az ő digitális műsorukat, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője.
- Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - és milyen nyelvű lesz az a műsor? Digitális nyelvű?
- Izé..., - gondolkodott az Adminisztráció Vezetője, - hát azért informatikusok, hogy digitalizálják a műsorszórást, biztos oroszra digitalizálják és úgy szórják...
- Tudnak ezek oroszul? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Mondta valamelyik elemződ a múltkor, hogy a valamikori kötelező orosznyelvnek hála már alig akad valaki, aki tudna, egy-két kóbor tolmács maradt csak, de az is minek...
- Akkor biztosan magyarul digitszórnak, - mondta az Adminisztráció Vezetője, akinek időközben teljesen eltűnt a lelkesedése, sőt, teljesen lelohadt a kedve.
- Na és nálunk tud valaki digitálmagyarul? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Háát, nem sokan, az igaz.. - vallotta be az Adminisztráció Vezetője.
- Na jól van, ne keseredj el már ennyire, - vígasztalta Vladimir Vladimirovich™ a teljesen összeroppant Adminisztráció Vezetőjét. - Arra gondolj, hogy akkor különösebb bajt nem okoz ez a nagy siker... Csak máskor ne rontsál be a hasonló nagy eredmények hírével... Hagyjuk meg ezt örömöt azoknak ottan, büszkélkedjenek, rájuk fér mostanában, ahogy hallom...
Az Adminisztráció Vezetője csendesen eloldalgott, Vladimir Vladimirovich™ pedig folytatta csendes meditációját...

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ szokás szerint reggel azzal kezdte a tájékozódást, hogy megnézte a vladimir.vladimirovich.ru honlapot, ami már régóta a Kedvencei között az első helyen szerepelt.
"Mi az, hogy itt semmi friss inormáció nincs?" - gondolta Vladimir Vladimirovich™ - "Napok óta nem újul meg az oldal, énvelem már senki sem törődik, énrám már senki sem kíváncsi?! És én most akkor honnan tudjam meg, hogy mit is csinálok? Benne vagyok az információs szakadékban, nyakig..."
Ekkor Vladimir Vladimirovich™ észrevette, hogy az oldal tetején szép vastag betűkkel a következő üzenet szerepel:
"Tisztelt Vladimir Vladimirovich™, az Adminisztrációjának az ő Vezetője és Borisz Grizlov BelügyMiniszter Android úr! A szerzői kollektiva fájdalommal értesíti Önöket, hogy közvetítésünk ideiglenesen szünetel. Ennek oka az, hogy a szerzői kollektiva kompjuterébe olyan marslakó jövevények költöztek, akik hard (kőkemény) diszkeket zabálnak. Ajánlottunk ezeknek a zöldkőevőknek ennivaló picipuhaságokat, de hallani sem akarnak azokról, hanem továbbra is a keménységeket rágcsálják. Ilyen körülmények közt határozottan nem tudunk dolgozni, ezért most elmegyünk az áruházba és valami írtószert veszünk, amivel ezeket a marsi jövevényeket kinyúvasztjuk. Önök addig várjanak , vagy ilyesmi... Pár nap az egész. Maradjanak velünk!"
Vladimir Vladimirovich™ elégedetten elmosolyodott, mert mégsem feledkeztek meg róla teljesen, ezért ki tud mászni abból az információs digitális szakadékból, amiről tegnap értesült, így aztán felhívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztráció Vezetőjének, - olvastad ezeket a marslakókat, akik pár napra digitálisan pihentetik a firkászunk digitális micsodáját?
- Természetesen tudunk róla, Vladimir Vladimirovich™, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - sikeres előzetes tárgyalásokat folytattunk már korábban erről a témáról azokkal a marslakókkal, de digitális informatikai biztonsági szempontok alapján ezeket nem szoktuk közölni a digitális televiziós és rádiós műsorszórásban, sőt, az e-kormányzat sem tud róla...
- Aha, - sóhajtott fel Vladimir Vladimirovich™, - akkor most szerencsére senki sem tudja, hogy mit is csinálunk, mivel foglalkozunk itt veled éppen?
- Hááát..., - húzta a választ az Adminisztráció Vezetője, - ezt azért nem mondhatnám, mert az az indexelős internetes banda, amelyik szinte már teljesen átvette, sőt, meg is előzi a mi firkászunkat a digitális informálódásban, na azokra nem sikerült ráuszítani a marslakókat...
- Aztán miért nem? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Mert azok nem tárgyalnak a marslakókkal, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - egymással sem nagyon tárgyalnak, idegenekkel pedig még kevésbé, de legalábbis nagyon ritkán... Ezt már a legősibb idők óta így csinálják, és a marslakók ezt nagyon jól tudják, az ufók már csak ilyenek, jól ismerik egymás dolgait...
- Milyen ufók? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Hát az az indexelős banda abban a rómaifürdős medencében szintén ufó?
- Az, - sóhajtott az Adminisztráció Vezetője, - csak nem marslakók...
- Hát akkor kik? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Szíriuszaiak, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, majd hozzátette - de azért nagy gond nincs ezzel, mert ugyebár a nyelvüket úgysem érti senki, így aztán elvannak ott magukban... Írkálnak naponta többször is mindenféléket, de szerencsére azt még a mi firkászunk sem érti, egyszóval digitális szakadék van..., szerencsére...
- Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - akkor, ahogy tegnap már megbeszéltük, nem kell újabb utasítást adni a Misánknak?
- Nem kell, Vladimir Vladimirovich™, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - csak járja ott végig a protokolos programutakat, ahogy beterveztük, a marslakókat meg ne is említse ezeknek a szíriuszaiknak, jobb ha nem is tudnak róla, hogy tudjuk...
- Jó, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - csak hencegjenek azzal, hogy stratégiai partnerek vagyunk, mi ezt úgysem fogjuk megcáfolni...
Vladimir Vladimirovich™ letette a telefont és odalépett a GyermekVilág áruházból vásárolt csillagászati távcsőhöz, ami azóta is ott állt dolgozószobája ablakánál.
"A Marsot már ismerem", - gondolta Vladimir Vladimirovich™. - "Hol a fenében lehet az a Szíriusz?"

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ azt álmodta, hogy nem az Elnöki Különgépén, aminek oldalára az van ráírva nagy betükkel, hogy OROSZORSZÁG, hanem egy nagy űrhajón repül nejével együtt valamelyik szomszédos csillagrendszer elnökének, vagy császárának hivatalos meghívására, hogy majd megbeszéljék a gazdasági, kulturális és informatikai együttműködés lehetőségeit az egymástól teljesen eltérő civilizációk között, és amikor épp nézegették az űrhajó ablakából a távoli galaxisokat, egyszercsak kipattant az ajtó és belépett az Android, de nem a megszokott vasalt és itt-ott titániumlemezekkel megerősített öltönyében, hanem egy teljesen fura öltözetben, amit valamikor egy régi filmben látott, amit valami kulturális műsorcsere keretében kaptak egy másik nagyhatalomtól.
"120 millióan vagyunk", - dörögte kellemetlen hangján Vladimir Vladimirovich™ álmában az Android, - "de nem elegen! Fogyatkozunk, fogyatkozunk, s végül elpusztulunk, semmik leszünk. Nem utazgatni, nem politizálni, hanem nemzetet nemzeni! Két gyerek nem gyerek! Mars az ágyba!"
"Ejnye, hát ez meg miért a Gennágyij Andrejevics és a Vlagyimir Wolfovics szövegét szajkózza?' - csodálkozott álmában Vladimir Vladimirovich™. - "Valami nagyon összekeveredett benne a sok Duma-választási dumából. Ezek mintha nagyon utálnák egymást mind, most meg valami koktélt kavar ez itten".
"Velünk az Úr és győzni fogunk! Velünk az Igazság! Egyesülni kell és odahatni! Veszélyben a Haza!" - dörögte tovább az Android Vladimir Vladimirovich™ álmában. - "Velünk az Erő! A Birodalom nem pusztulhat ki!"
Vladimir Vladimirovich™ teljesen elkeseredett és ettől hirtelen felébredt, megtörölte verejtékes homlokát és felhívta aranysasos mobilján az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztráció Vezetőjének, - képzeld el, olyan marhaságot álmodtam...
- Nem lehet akkora marhaságot álmodni, hogy be ne jönne! - vágott közbe az Adminisztráció Vezetője. - Az élet másból sem áll, csak megvalósult marhaságokból...
- De én az Androidunkról álmodtam, - mesélte volna Vladimir Vladimirovich™ rémálmát az Adminisztráció Vezetőjének, - teljesen összekavarodtak benne a külöböző pártok választási szövegei és azokat rikácsolta...
- Ej, ne is említsd az androidunkat, - mondta elkeseredve az Adminisztráció Vezetője, - egész éjjel renováljuk, mert valami nagyon elállítódott benne.
- Mi állítódott el? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Kapcsold be a monitort, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - láthatod, hallhatod magad is, élőben közvetítjük neked. Felszereltünk ide is egy web-camerát, digitálisan műsorszórunk, de egyelőre csak zárt hálóban, majd érteni fogod, hogy miért...
Vladimir Vladimirovich™ bekapcsolta a monitort és azt látta, hogy a félig szétszedett androidot egy székhez kötözték és mindenféle drótokat, műszereket és forrasztópákákat tartó informatikai specialisták valamit babrálnak rajta.
- Egy tábor, szekértábor, egy zászló, két ország... - hallatszott a lekötözött, de egyik kezével hevesen hadonászó android hangja, - háromgyerek, sokgyerek, ötkerék, ötkarika, nyolc szoba, fürdőszoba, cselédszoba, előszoba, hall... kétmillió, huszonhárom millió, négymilliárd, négy év, negyven év, még egy év, ihaj-csuhaj, nem addig van az..., száz szál gyertya, ide az asztalra... száz nap, harmichat vármegye, nyolcvannyolc lelkiismeret... százegy kiskutya... a párttal a néppel egy az utunk..., sej munkásőrnek egy baja, így van ez... egy párt, két párt, négy párt, hat párt, te vagy az én párom, ipi-apacs egy-kető-három...
- Mit motyog ez ottan? - kérdezte elhűlten Vladimir Vladimirovich™
- Magunk sem értjük egészen, - sóhajtott az Adminisztráció Vezetője, aztán hozzátette, - bár van egy kis gyanúnk...
- Mire gyanakodtok? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, - Ne kímélj!
- Arra gyanakszunk, hogy ez valahogy rákapcsolódott arra az információs sztrádára, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - és ott valami megzavarhatta a digitálisan alfanumerikusi blokkját, vagy ilyesmit...
- És mikor történt ez? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Hát mostanában történt, - felelte zavartan az Adminisztráció Vezetője, - miután azt a digitális szakadékszűkítő egyezményt megkötötték, tudod magad is hol....
- A fene essen belétek! - fakadt ki Vladimir Vladimirovich™, - Nem megmondtam előre, hogy vigyázni kell! Legalább az androidot tartottátok volna távol attól a digitális informatikától!
- Egy kicsit elkéstünk, Vladimir Vladimirovich™, - szabadkozott az Adminisztráció Vezetője, - ez ugyanis már előtte rá volt kapcsolódva, ahogy kiderült...
- Mire volt ez rákapcsolódva még előtte? - kérdezte szigorúan Vladimir Vladimirovich™.
- A Virtuális Digitalizált SörVezetékre, - mondta az Adminisztráció Vezetője.
- Micsodára?!!! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Virtuális Digitális SörVezetékre, - ismételte meg az Adminisztráció Vezetője, - ez már legalább öt éve müx, ahogy mostanában kiderült... És most már azt is tudjuk, hogy ezt még nálunk is rengetegen ismerik...
- Nálunk is ismerik?!!! - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - És ti csak most szereztetek erről tudomást?!!!
- Sajnos még fejlesztenünk kell az informatikai bázisunkat, Vladimir Vladimirovich™, - mondta szabadkozva az Adminisztráció Vezetője, - de igyekszünk...
"Idióták!" - gondolta mérgesen Vladimir Vladimirovich™ és dühösen a padlóhoz vágta a telefonját. - "Ki fogom rúgni az egész bandát! A SörVezetéket bezzeg ismerik, de ebbe a digitális szakadékba azért belezuhannak... Tiszta pofáraesés az ilyen! Na, csak jöjjön haza a Misa, majd elbeszélgetek vele, hogy mit és hogyan egyezkedjen máskor...."

Egyszer Vladimir Vladimirovichnak™ éppen nem akadt semmilyen sürgősen elintézendő fontos állami nagydolga, sőt, úgy érezte, hogy most éppen sürgősen elintézendő fontos állami kisdolga sem akad, ezért unalmában a szobájában lévő tévét kapcsolgatta. Az egyik csatornán a szokásosan komoly tekintetű bemondó olvasgatta a dögunalmas híreket a megszokott robbantásokról, tűzesetekről, katasztrófákról, de mivel mostanában egyik kormányzó sem utazott sehová helikopteren, ezért Vladimir Vladimirovich™ továbbkapcsolt. A másik csatornán valamilyen vetélkedőt adtak, ahol izgulós versenyzők azon törték a fejüket, hogy melyik ókori filozófus mondta azt elsőnek, hogy "Ez az egész egy nagy marhaság!", a harmadik csatornán valami legújabb, legjobb, legkorszerűbb és legdiszkrétebb betétet reklámoztak, a negyediken egy régi archivfilmet adtak, ahol hős ősapák éppen önfeláldozták magukat a világforradalom győzelméért. Vladimir Vladimirovich™ továbbkapcsolt és hirtelen ismerős arcot fedezett fel a képernyőn, valószínüleg Mihail Mihajlovics sajtóértekezett a múltkori kirándulása kapcsán, mellette pedig szintén valahonnan ismerős pofa üldögélt és erősen szorított füléhez valamilyen füldagaszt. Vladimir Vladimirovich™ mosolyogva nézte a képet. A szöveget nem értette, mert valamilyen fura idegennyelven közvetítettek, de őszíntén szólva különösebben nem is érdekelte, hiszen nem feltételezte, hogy Mihail Mihajlovics bármi konkrétumot is elárul mindenféle firkászoknak és hangászoknak.
"Mi lehet abban a pohárban Misa előtt?" - töprengett Vladimir Vladimirovich™. - "Tea, vagy Sör? Á, nem hinném, hogy ilyen médiaizé előtt, nyilvánosan, meg amolyan Gorbi-féle glasznoszty-módra... Habár ezeknél abban a római fürdővárosban... Ezek minden aljasságra képesek... Aztán az a valhonnan ismerős pofa ott mellette, bár tudnám, hogy hol láttam... Minek szorongatja azt a füldugaszt annyira?"
Vladimir Vladimirovich™ felhívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - szólt bele a kagylóba Vladimir Vladimirovich™, - nézegetem itt a tévét és a Misa dumál valamit, azt hiszem abban a rómaifürdős medencében, tudod...
- Hogyne, Vladimir Vladimirovich™, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - látom én magam is éppen...
- Hogy-hogy magad is látod? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Tökéletesen szinkronban vagyunk, Vladimir Vladimirovich™, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - én is ugyanazt látom mindig a tévém képernyőjén, amit te ottan kapcsolgatsz. Korszerű automatikát építettek be. Hogyan is lehetne másként?! Ugyanazt és ugyanúgy kell látni mindent, ahogy azt az államfő...
- Hm, kh, kh, - köhécselt Vladimir Vladimirovich™, - mindegy, most nem is erről van szó... Milyen füldugaszt szorongat az a valahonnan ismerős pofa ott a Misa szomszédságában?
- Azon jön be neki a szinkron, Vladimir Vladimirovich™, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - másként honnan tudná, hogy a Misánk miket mond... Egyébként meg az a pofa ott a magyarok éppen aktuális góréja, akivel már háromszor találkoztál, épp az előbb dicsekedett vele, azt mondta, hogy áttörés van...
- Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - már értem, hogy honnan ismerem. Csakhogy én úgy emlékszem, hogy ez valamit motyogott nekem akkor oroszul és nem hordott ilyen szinkron füldugót...
- Az egy egészen más helyzet volt, Vladimir Vladimirovich™, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - először is akkor előre összeállított és kellőképp megszerkesztett szöveg volt, azt csak be kellett magolnia, na azt eldadogta valahogy, a többin meg csak mosolygott, a mosolygást meg ugyebár magolni sem kell. Ezen kívül pedig akkoriban még érdemes volt reklámoznia, hogy milyen sok nyelven beszél, angolul, meg franciául, meg oroszul is, sőt, állítólag még magyarul is, sőt, nemcsak beszél, de ért is...
- Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - értem. Most meg már nem kell értenie semmit, legalábbis reklámosan?
- Most jobb, ha szakemberre bízza az értést, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - van neki elég baja, netán még ezekkel a tévéfelvételekkel is lehet, aztán majd letámadják Lyól és magyarázkodhat...
- Nem értem, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - milyen baja származhat ezekből a tévéfelvételekből?
- Hát, tudod, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - nálunk is mindig minden változik. Ha valami nem egészen stimmel, akkor jön az androidunk és valakit elkap valamilyen korrupciós botrány miatt, tudod magad is milyen, ha ez beindul...
- ... akkor senki sem állíthatja meg, - fejezte be a mondatot Vladimir Vladimirovich™. - Tudom, a Terminátornak nem számít, hogy tábornok, vagy netán valami oligarcha, vagy esetleg épp bankár az illető...
- Pontosan így van, Vladimir Vladimirovich™, - bólogatott hevesen az Adminisztráció Vezetője, - ez fogja és lecsukja Lyól...
- De a Misát nem zárhatja be! - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™.
- A Misát nem zárhatja be, az tényleg úgy van, - helyeselt az Adminisztráció Vezetője, - de ugyebár jönnek most a választások, aztán ki tudja, hogy félév múlva ki és mi lesz itten nálunk...
- És ez meg mit számít azoknak ottan? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Sokat számít, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - ezeknél most épp az a nagy dili a pártküzdéseikben, hogy ki kivel találkozott és ki kivel szerepelt akárhol bármikor is, ezzel ütik egymást, és ha netán fotó, vagy tévévideó is van, akkor aztán máris interpellálnak meg nyilatkoznak...
- Meg vannak ezek bolondulva? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Magyarok, - jegyezte meg az Adminisztráció Vezetője.
- Aha, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - ezt tényleg mindig elfelejtem. És mi ez az áttörés, amit említettél?
- Az áttörés, amivel most annyira dicsekszenek, tulajdonképpen az, hogy sok év után egyáltalán szóba álltunk egymással, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője. - A korábbi kormányzatuk, amelyik most éppen ellenzék, egyáltalán nem akart tárgyalni a mieinkkel, ha netán mégis volt valami beszélgetés, azt is titokban tartották...
- A fotók miatt? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Hááát, - hümmögött az Adminisztráció Vezetője.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - nem gondolod, hogy ezen akár meg is sértődhetünk?
- Azon már túlvagyunk, Vladimir Vladimirovich™, - mondta az Adminisztráció Vezetője. - Most váltottunk, de azt is mondhatnám. hogy átvettük a tapasztalatokat...
- Mit vettünk mi át? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, nem erőltetjük itt nálunk a mádiában ezeket a híreket meg főleg a képeket és tévéfelvélteleket, amik ezekről a találkozásokról szólnak, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - mit lehet azt tudni később akármikor...
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és arra gondolt, hogy tényleg, nekik első sorban a saját embereik érdekeit kell mindig védeni. Nehogy még emiatt is utólag magyarázkodni kelljen bárkinek is valamilyen hülye ellenzékiek előtt...

2003. szeptember 11., csütörtök, 10:23:08 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ hajnali félötkor ébredt az évesztőóra csörgésére.
"Meddig folytatódhat mindez!" - gondolta sóvárogva Vladimir Vladimirovich™, miközben jól kisportolt testéről ledobta az Elnöki Takarót a négy sarkára hímzett kétfejű aranysasokkal , - "Hogy mikor tudom már egyszer emberi módra kialaudni magam?"
Vladimir Vladimirovich™ kilpett az ágyból és lábát puha, kényelmes, felhajtott orrú papucsba dugta. A papucsot még Samanov tábornoktól kapta ajándékba régebben - valamilyen harctéri parancsnok, valami Abu vagy Ali arab zsoldos bőréből készült, Vladimir Vladimirovich™ már nem is emlékezett pontosan a nevére. Az egyik papucson arab nyelvű "Allah akbar" tetoválás, a másikon meg egy orosz nyelvű "DMB-86" (tengerészgyalog-deszantzászlóalj) felírat látszott. Vladimir Vladimirovich™ felállt, belebújt egy orosz állami címerekkel díszített hermelin köntösbe, néhány tornász-mozdulatot végzett kezével, majd lassan és szomorúan elbandukolt a fürdőszobába.
"Nyolcórás munkanapot akarok", - gondolta keserűen Vladimir Vladimirovich™, - "mindent az alkotmányos szövetségi munkatörvénykönyv szerint..."
Vladimir Vladimirovich™ belenézett a falitükörbe. Az utóbbi három év alatt sokat öregedett. Pedig mindössze ötvenéves, még mennyit élhetne... Itt meg mindenki körülötte a második elnöki periódusról szónokol, holott legalább ezt az egyet kellene kibírni...
Vladimir Vladimirovich™ egy pillanatra elgondolkodott valaminm aztán határozott léptekkel kijött a fürdőszobából, átment a dolgozóba és a házi Elnöki Pultján megnyomta az Adminisztráció Veztőjénbek hívógombját.
- "Há?" - hallatszott az Adminisztráció Vezetőjének álmos hangja.
- Fígy, testvéró, - mondta gyorsan Vladimir Vladimirovich™, - azt mondd meg nekem, hogy egy elnök saját elhatározásából lemondhat-e?
A vonal másik végén az Adminisztráció Vezetője egy pillanatig hallgatott, majd hirtelen kiment minden álom a szeméből, csuklott egyet és izgatottan válaszolt.
- Izé, testvéró, te magadnál vagy?!! - az Adminisztráció Vezetőjének hangjából pánik hallatszott ki. - Mi az, hogy lemondani? Hát ezért választottak erre a magas tisztségre? Dolgozni kell, munkálkodni! Tőled függ az ország sorsa! Az országé, de még az FSzB-é is!
Vladimir Vladimirovich™ elkeseredetten sóhajtott - "Nem, ezek csak úgy nem eresztenek el".
- És a szabadság? - kérdezte szinte minden remény nélkül Vladimir Vladimirovich™.
- Szabadság? - kérdezte vissza az Adminisztráció Vezetője.
- Igen, szabadság, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - akár fizetés nélkülit, úgy egy félévest...
- Szabadság... - ismételte az Adminisztráció Vezetője, - Hallod-e, ez nem is rossz... Szabadság... Csak akkor tudod, hogy csináljuk?
- Hogyan? - Vladimir Vladimirovich™ hangjába visszaköltözött egy halovány reménység.
- Hát, elengedünk téged szabadságra, - mondta az Adminisztráció Vezetője. - Menj csak nyugodtan, az Isten áldjon... Csak éppen izé..., szóval nem beszélj senkinek róla, jó?
- Miről ne beszéljek? - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™.
- Arról, hogy szabin vagy, arról ne beszéljél, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - Csináld úgy, mintha nagy munkában lennél.
- Izé, de akkor ki fog döntéseket hozni? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Te csak ne aggódj, - szólt nyugtatóan az Adminisztráció Vezetője, - mi majd itt elkormányzunk, elirányítgatunk... Na, mit szólsz?
Vladimir Vladimirovich™ mélyen elgondolkodott.

2003. szeptember 11., csütörtök, 12:30:55 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ ránézett a naptárra.
"Szeptember tizenegyedike", - olvasta Vladimir Vladimirovich™ és a pulton megnyomta az Adminisztrációja Vezetőjének hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - szeptember tizenegyedike van.
- Aha, - válaszolt az Adminisztráció Vezetője, - akkor belevágunk, úgy gondolod?
- Vágjunk bele, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és kikapcsolt.
Pár perc múlva Vladimir Vladimirovich™ dolgozószobájába bejött az Adminisztráció Vezetője egy műanyag zacskóval, rajta valamelyik szuperhipermarket reklámfeliratával. Vladimir Vladimirovich™ félrekotorta az asztalról az okmányokat, az Adminisztráció Vezetője pedig módszeresen kirakosgatta a zacskóból a savanyú uborkát, a sós heringet, egy fél borodinoi kenyérveknit, valamint egy üveg "Russzkij sztandart" vodkát. A valamelyik híres úriszabónál varratott elegáns öltönye zsebéből pedig elővarázsolt két platin kispoharat, melyek matt felületét kétfejű aranysasok díszítették. Kiöntötték a vodkát, aztán koccintás nélkül kitták. Haraptak rá. Hallgattak egy sort.
- A fejünk fölött szááááll a vaaas repülőgééép, - kezdte halkan dudorászni Vladimir Vladimirovich™.
- A magas toronyháááz amott meg porig éééég, - kapta el a strófát az Adminisztráció Vezetője.
- Oszama nem siet, - folytatták mindketten, - Oszama méééérlegeeel, a Kreml falát a gééépe még nem éééérheti el...
A férfiak megint hallgattak egy sort. Aztán az Adminisztráció Vezetője ismét töltött. Felemelték.
- Na, akkor a légvédelemre, - mondta Vladimir Vladimirovich™.
Erre már koccntottak. A kispoharak dallamosan összecsendültek. Megitták. Haraptak rá. Hallgattak egy sort.
- Fígy, testvéró, - mondta az Adminisztráció vezetője, - tán oda kéne csörögni annak a kovbojnak... Részvét, meg ilyesmik...
- Mingyá' telefonálunk, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és felemelte a Forró Drótos telefont.
- Listen, brother! - szólt bele a kagylóba Vladimir Vladimirovich™, amikor hallott valamit a vonal túlsó végéről, - We are so sorry... Yes... Yes... Thank you...
Vladimir Vladimirovich™ tenyerével eltakarta a kagylót és odasúgta az Adminisztráció Vezetőjének:
- Szintén isznak..., ők is...
Az Adminisztráció Vezetője csendben bólíntott és újra töltött.

2003. szeptember 12., péntekm 12:38:07 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ lejött reggelizni. A nagy asztal mögött már ott Vladimir Vladimirovich™ felesége, valamint két lánya, Kátya és Mása. Vladimir Vladimirovich™ neje rámosolygott férjére, Mása egy nagy kivetítős tévén a csatornákat kapcsolgatta, Kátya pedig vörösre kisírt szemmel ült és az üres tányért bámulta.
- Mi történt? - kérdezte kedvesen Kátyától Vladimir Vladimirovich™. - Mi végett ezek a könnyek?
- Decl meghalt... - mondta fojtott hangon Kátya.
- Kicsoda? - kérdezett vissza Vladimir Vladimirovich™. - Miféle Decel? A svéd külügyminisztert megkéselték, az már hír! Még az is lehet, hogy majd el kell oda utazni, hiszen ismertük, meg minden ilyesmi... Ez a Decl meg kiféle-miféle?
Mása, anélkül, hogy abbahagyta volna a csatornák kapcsolgatását, a távkapcsolóval rámutatott a szoba sarkában lévő kompjuterre. Vladimir Vladimirovich™ megvonta vállát és odament a számítógéphez. A monitoron egy amolyan alternatív-féle tini képe látszott, mulatságos copfos hajjal és fáradt szomorú szemekkel. A fotó feletti címen az szerepelt, hogy Le Truk közli: Decl meghalt Vladimir Vladimirovich™ figyelmesen továbbolvasta a szöveget. Kiderült, hogy valamilyen fiatal énekes, aki olyan fura néven szerepelt eddig, hogy Decl, úgy döntött, hogy még ennél is furábbra vált és most majd Le Truknak nevezi magát.
- Fígy, hugicó, - mondta Vladimir Vladimirovich™ Kátyának. - Ide az van írva, hogy csak nevet váltott. Decl volt, most meg ilyen Letruk..., aha, Le Truk. Volt egy hasonló polhelyettesünk a negyedik csoportfőnökségen. Petruk alezredes. Na, az Petruk volt, itt meg most Letruk lesz. Ennyi az egész. Egyszerű ukrán név...
Vladimir Vladimirovich™ odafordult Kátyához, aki reménnyel teli szemmel nézett vissza apjára.
- Csak úgy heccből adtak ilyen provokatív címet, - magyarázta Vladimir Vladimirovich™, - újságírók, mit is lehetne tőlük várni... Semmi szent dolgot nem tisztelnek. Firkászok, érted... Tollhegyezők...
Vladimir Vladimirovich™ egyszercsak elhallgatott és valahová a lánya háta mögé bámult meredt tekintettel, aztán elővette zsebéből a kormányzati aranysasos mobilját és megnyomta a kétefejű sas egyik fej alá rejtett egyetlen gombot, amivel az Adminisztráció Vezetőjét szokta hívni.
- Fígy, testvéró, - kiáltotta bele a telefonba Vladimir Vladimirovich™ , - kitaláltam valamit! Írjuk meg azt, hogy Baszájev meghalt!
- Írtuk már, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - nem is egyszer.
- Akkor...., - próbált meg Vladimir Vladimirovich™ valamit gyorsan kitalálni, - akkor írjuk azt, hogy Oszama halt meg!
- A kovbojék hetente ezt írják, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője. - Te meg mitől húztad így fel magad?
- Hát, csak olvastam itt egy cikket, az van beleírva, hogy egy fickó meghalt, valójában viszont nem is halt meg, hanem csupán most Petruk lett... - magyarázta hevesen Vladimir Vladimirovich™.
- Petruk? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője.
- Pfuj, nem Petruk, hanem Letruk, - helyesbített Vladimir Vladimirovich™, - Érted már?
- Nem, - ismerte be őszíntén az Adminisztráció Vezetője.
- Hát miért nem érted még mindig! - heveskedett tovább Vladimir Vladimirovich™. - Azt írták, hogy meghalt, a Kátyka meg elhitte! Valójában meg nem halt meg, csak nevet váltott! Érted már?
- Fígy, testvéró, - mondta elgondolkozva az Adminisztráció Vezetője, - én úgy értem, hogy te be akarsz indítani egy gőzhengert...
- Miféle gőzhengert? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Hová beindítani? Semmit sem értek...
- Megcsináljuk..., - mondta az Adminisztráció Vezetője. - Támadt egy ötletem. Maszhádovval kapcsolatban. Majd szervezünk egy bizalmatlansági indítványt ellene és menesztjük... Meglesz a gőzhengered.
Vladimir Vladimirovich™ elvette fülétől a telefont és meghökkenten ránézett, aztán újra füléhez emelte, de akkor már semmit nem hallott belőle.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Szocsi közelében lévő Bucsarov Rucsej nevű Elnöki Üdülőben épp arra készült, hogy Dzsordzsi barátja apjával találkozzon, s hogy összeszedje a többé-kevésbé érdekes, fontos, ugyanakkor semmire sem kötelező szófordulatokat, amikkel a beszélgetés látszatát fenn lehet tartani egy darabig, valamint azért, hogy szellemileg kissé felfrissüljön, elindult egyet sétálni a parkban. Természetesen mellette lépkedett az elmaradhatatlanul mindig jelenlévő Adminisztráció Vezetője.
- Fígy, testvéró, - szólt Vladimir Vladimirovich™, - azért jó, hogy eljöttünk ide Moszkvából, nem gondolod?
- Jó bizony, Vladimir Vladimirovich™, - bólogatott az Adminisztráció Vezetője, - itt csend van, nyugalom, meg aztán addig a Vörös teret is átkövezhetik újra sokadszor, meg a Kremlet is zavartalanul kitakaríthatják, feldíszíthetik.
- Hm, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - milyen díszíteni való van még ott, amikor amúgy is minden kellőképp díszes, meg aranyozott, meg csillógó aranykupolás, szóval rendesen ki van dekorálva?
- Hát, ajánlották, hogy azért egy-két szobor elfér ott még, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - mondták, hogy az Adminisztráció épülete elé is, az Öreg térre kéne valami...
- Megcsináltatjátok azt a tengeralattjárósat, amiről a múltkor szó volt? - kérdezte szerényen Vladimir Vladimirovich™.
- Ahol a toronyban állsz és egy távcsővel nézed a messzi jövendőt? - kérdezett vissza az Adminisztráció Vezetője.
- Hát, nem muszáj éppen távcsővel... - szerénykedett tovább Vladimir Vladimirovich™ és enyhén elpirult.
- Azt máshová terveztük, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - olyan grandiózus szobor ott nem fér el, kisebb kell és olyan, ami beleillik a történelmi környezetbe. Továbbá nem is muszáj új szobornak lennie, ha egy régit helyezünk át, akkor még spórolhatunk is, tudod, a gazdaságos gazdálkodás...
- Na igen, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, majd felderült, mert eszébe jutott valami. - Én tudok is egyet, lovasszobor, a doni Rosztovban láttam a múltkor, a kormányzó épületénél áll, a Kozákatamánok Kongresszusa meg úgy emlékszem felajánlotta, hogy vigyük inkább valami, hogy is mondták, na igen, azt mondták, valami méltóbb központi helyre...
- A Szemjon Mihájlovics lovasszobrára gondolsz? - kérdezte kissé zavartan az Adminisztráció Vezetője.
- Igen, a Bugyonnijra, amit a Sztálín-díjas Vucsetics, a Jevgenyij Viktorovics készített, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - az egy igazán impozáns egy alkotás, nem gondolod?
- Na igen, impozánsnak éppenséggel impozáns... - felelte valamiért feszengve az Adminisztráció Vezetője, - különösen a ló...
- Miért éppen a ló? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™
- Hát, mert az egy harci mén, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - és, hogy úgy mondjam ez rendesen látszik is... A nők nagyon kedvelik, mindig ott fényképeztetik le magukat, színes diára meg videóra... Különösen húsvétkor...
- Miért éppen húsvétkor? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Mert akkor előző éjszaka valakik mindig pirosra festik a tojásokat..., - pirult el az Adminisztráció Vezetője.
- Hm, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - és akkor emiatt ajánlották ezek a kozákatamánok, hogy vigyük el?
- Lehet ez is a dologban, - morfondirozott az Adminisztráció Vezetője, - talán azt gondolták, hogy a Kreml őrsége mégiscsak jobban tud rá vigyázni... Persze az is lehet, hogy távolabb akarják tudni magukat a mellékalaktól..., tudod, a mai időkben, amikor mindenféle merényletek vannak, meg terroristák...
- Azok ellen mi mindig megfelelő antiterrorista műveleteket folytatunk, - jegyezte meg szigorúan Vladimir Vladimirovich™, mert nem szerette, ha más nyúlja le az ő kedvenc témáját. - Egyébként meg mi van azzal a mellékalakkal?
- Hát tudod, az egy olyan polgárháborús vöröskatona, vagy vörösmatróz, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - és a szobor méretéhez képest úgy kb. 30 kilós kézigránátot szorongat a kezében, aztán mindig fogadnak az arrajárók, hogy el tudja-e hajítani a szemben álló épületig, vagy nem...
- Miért, milyen épület áll szemben? - érdeklődött Vladimir Vladimirovich™.
- Hát a szovjet időkben ott volt a pártház, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - most meg talán éppen ezeknek a kozákatamánoknak van ott valami közgyűlésük...
- Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - akkor már értem, hogy miért akarták elajándékozni. Na igen, az Adminisztráció épülete elé egy ilyen szobor...
- Én is épp erre gondoltam, Vladimir Vladimirovich™, - helyeselte buzgón a még ki sem mondott gondolatot az Adminisztráció Vezetője. - Inkább keresünk egy másik szobrot, mindenféle kozákkardos és kézigránátos hadonászás nélkül.
- Nem bánom, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - keressetek másikat. Lehet akár egy olyan ÖrökLángos is, mint a Sándor-kertben van, majd elnevezzük az Ismeretlen Adminisztrátor Emlékműjének és ünnepkor majd mindig virágot viszünk rá...
Az Adminisztráció Vezetője döbbenten nézett Vladimir Vladimirovichra™. Vladimir Vladimirovich™ egyik atyai mosolyával nézett vissza az Adminisztráció Vezetőjére. Időnként szeretett tréfálkozni az embereivel....

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ zsebében megcsörrent a kormányhíradó aranysaso mobilja.
- Fígy, testvéró, - hallatszott az Adminisztráció Vezetőjének izgatott örömteljes hangja, - hozzák már a szobrodnak valót, már Moszkva közelében járnak, most szóltak ide a moszkvai komszomolisták...
- Milyen szobromnak valót hoznak? - kérdezte csodálkozva Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, te akartál olyan tengeralattjáró micsodát az életnagyságú nagykabátos távcsőhöz, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - az előbb is szóba került, nem emlékszel? Mink meg elintéztük, ahogy kívántad, mi mindent elintézünk, még szólni sem kell mindig, még a gondolatodat is kitaláljuk...
- Hupsz, - csuklott Vladimir Vladimirovich™, mert időnként megrettent a saját Adminisztrációja intézkedőképességétől, - elintéztétek, hogy tengeralattjárót hozzanak a moszkvai komszomolisták? Ez igazán nagy dolog, mert azok engem mintha nem kedvelnének túlságosan, az együttmenetelőkkel sem hajlandók együtt menetelni...
- Nem a moszkvai komszomolisták hozzák, - helyesbített az Adminisztráció Vezetője, - csak a Moszkvai Komszomolec firkászai kisérték a karavánt, egészen a Fehér-tengertől kezdve, s végig a csatornán, a folyókon, meg a zsilipeken át..
- Miféle karavánt kisértek ezek? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, rászerelték a Novoszibirszki Komszomolecre a pontonokat, de most nagyon vigyáztak, nehogy leszakadjanak, sőt, még a legénységet is kikergették belőle, nehogy fogyatkozás legyen, ahogy a múltkor is volt, magad is tudod... Aztán az egyik előlről húzta, a másik meg hátulról tolta, így aztán hamarosan már be is futnak
- A Novoszibirszki Komszomolecet a Moszkvai Komszomolec húzta-tolta? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Semmit sem értek.
- Nem, a Novoszibirszki Komszomolec a tengeralattjáró, ami a szobrod talapzata lesz, vontatóhajó húzta, tolóhajó meg tolta - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - A Novoszibirszki Komszomomolec ott rohadt már hosszú évek óta Szeverodvinszkben, úgy kellett kipumpálni belőle, vagy 120 tonna olajszemetet, az egyéb koszról nem is beszélve, a Moszkvai Komszomolec meg ugyebár az az újság, amit te is jól ismersz, bár tényleg cikiznek időnként, amig nem vesszük meg a részvényeiket....
- Micsoda? - szólt bele mérgesen Vladimir Vladimirovich™ a telefonba. - Hát szeméttárolót raktok az én szobrom alá?!
- Nem lesz az szeméttároló, mert kipucolták rendesen, ahogy kell, - nyugtatta főnökét az Adminisztráció Vezetője, - csillogni-ragyogni fog minden, csodálni és bámulni fognak a népek, nagy tömegekre számítunk...
- Hát, ezt azért nem muszáj annyira erőltetni, - szerénykedett Vladimir Vladimirovich™ és enyhe pír öntötte el arcát, - már nem olyan időket élünk azért, hogy valami zarándokhely legyen az a szobor...
- Hm, - szólt bele az Adminisztráció Vezetője kissé zavartan, mert tisztázni akarta a félreértéseket, - a szobor az egy másik téma... Azt majd a toronyra szerelik, miután a moszkvai hidak alatt átjönnek és visszaszerelik a leszerelt tornyot meg a periszkópot, a központba ugyanis másképp nem tudnák behúzni-tolni azt a tengeralattjárót, amire majd a szobrodat odapaszirozhatjuk...
- Hupsz, - csuklott Vladimir Vladimirovich™, mert rájött, hogy nem is kellett volna szerénykednie annyira. - Akkor meg minek beszélsz nagytömegű csodálkozó népekről?
- Azok lesznek, azokra mindenképp számítunk, nagy látogatottságot terveztünk be, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - a moszkvai fővárosi kormányzat is így szállt be a dologba, ha a jegyek eladásából a gazdasági befektetéseket, költségeket és kiadáésokat pótolni lehet, sőt, netán egy kis haszonra is szert tehetünk...
- Micsoda?!! - hökkent meg ismét Vladimir Vladimirovich™. - Jegyet kell váltania annak, aki a szobromat meg akarja nézni?! Megbolondultatok?
- Nem a szoborra kell jegyet váltani, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - hanem a tengeralattjáróra, vagyis a múzeumba, ahol majd járnak-kelnek a népek, tárlatvezetés is lesz, meg vetítés is, diákoknak, katonáknak és veteránoknak félárral, a Hősöknek ingyen, erre törvény van, tudod....
- Múzeum lesz a tengeralattjáró? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - És a szobrom?
- A szobor meg ott lesz fölül, az ott lesz, te csak ne aggódj, - nyugtatta Vladimir Vladimirovichot™ az Adminisztráció Vezetője, - ott állsz majd nagykabátban, tengerész sapkában és a távcsőn nézed a messzi jövendőt... Minden pontosan úgy lesz, ahogy kívántad... Csak ugyebár ezt gazdaságosan kell megoldani, tudod, hogy milyen időket élünk...
- Tudom, - sóhajtott Vladimir Vladimirovich™ és kikapcsolta a mobilt. Szeme előtt már látta a Kreml fala mellé kikötött tengeralattjáró parancsnoki tornyán álldogáló szobrát, amint távcsövével megcélozza a Mauzóleumot...

Egyszer Vladimir Vladimirovich™, amint a konvojával egy városon hajtott át, leállíttatta a páncélozott Mercedes Benz Limuzinját, a testőrök legnagyobb megrökönyödésére kiszállt, odament a sarkon lévő újságárus bódéhoz és vett néhány hírlapot, ugyanis megunta azt,. hogy mindenről csak Adminisztráció sajtóreferensei által elkészített összefoglalókból értesül. Vladimir Vladimirovich™ kíváncsian lapozgatta a különféle hírlapokat, majd egyszercsak megakadt az Izvesztija egyik "oknyomozó" riportjánál, ami azt taglalta, hogy a különféle regionális bizottságok által megvizsgált, jóváhagyott, majd felterjesztett elnöki kegyelmi listákban tízből kilenc nevet kihúznak. Vladimir Vladimirovich™ morcosan összehúzta szemöldökét, elővette az aranysasos kormányhíradó mobilját és megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját.
- Fígy, testvéró, - szólt bele a telefonba Vladimir Vladimirovich™, - mi ez a disznóság, hogy korlátozzátok az én kegyelmi jogkörömet?! Én jó akarok lenni, ti meg nem hagyjátok! Kiafranc húzógatja ki a neveket?
- Nem korlátozunk mi semmit, - szabadkozott az Adminisztráció Vezetője, - csak nehéz egyeztetni, hogy mit küldenek a régiókból, meg mit állítgat össze az igazságügy, meg kik mit kérnek postán meg különböző közbenjárókon keresztül... Egyébként meg az Ivanov Vitya foglalkozik a dologgal, ő viszi mindig be neked a paksamétát...
- Aha, a Viktor Petrovics, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - csak ne hárítsd át a felelősséget, a te helyettesed!
- Az enyém, ez igaz, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - csakhogy a te embered, a szentpétervári KGB-sek közül hozattad ide, kolléga...
- Hm, - szeppent meg Vladimir Vladimirovich™, - és ez meg mit kegyetlenkedik, izé, akarom mondani, kegyelmetlenkedik ezekkel a kegyelmi listákkal?
- Hát, azt jobb, ha te magad kérdezed meg tőle, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - én nem szeretném beleártani magamat sem a kágébések, sem az igazságügyiek, sem az ügyészek dolgaiba, nem az én üzletem, hogy kit zárnak be, eresztenek ki, húznak ki, vagy éppen írják be a lecsukandók és kieresztendők listájába...
- Hm, - gondolkodott el Vladimir Vladimirovich™, - ez az Izvesztyija azt írja, hogy március 8-án én elnökileg megkegyelmeztem 97 nőnek, közben egyiküket sem a kegyelmi bizottságok terjesztettek fel, ugyanakkor valami narkódilereket emlegetnek, akiknek nevét ebbe a listába csak úgy betettek valakik.... Egyszóval, akiket ki kellett volna ereszteni a bizottságok szerint, azok továbbra is ülnek, akiket meg ezek a bizottságok semmi pénzért nem engedtek volna ki, azok meg már rég kinn vannak és ismét "munkába álltak"... Te tudsz erről valamit?
- Tudni természetesen tudok, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - de amint mondtam, nem szólok én semmit, mert épp elég, hogy utálnak engem a katonák és a mindenféle rendfenntartók, igazán nem hiányzik nekem az igazságügy, az ügyészség, és főleg a volt kágébés társulat..., magad is tudod, érted, megértheted... Azonban éppenséggel ráállíthatjuk az androidunkat, az majd kideríti, mert ha a Terninátor beindul...
- ...akkor senki sem állíthatja meg, - fejezte be reflexszerűen Vladimir Vladimirovich™. - Csakhogy, ha ráállítjuk még erre is az androidunkat, akkor nem összpontosul túl sok hatalom a kezében?
- A Gépek Lázadására gondolsz? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője.
- Hát, arra is, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - többek között...
- A programon múlik minden, - gondolkodott fennhangon az Adminisztráció Vezetője, - az androidunk lecsukási programját ki kell majd egészíteni kieresztési funkcióval is, ugyanakkor megfelelő módon korlátozni a működését...
- Hát ez az, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - korlátozni, de ha beindul...
- Na, azért te tudod, hogy hol van rajta a kikapcsoló..., - jegyezte meg az Adminisztráció Vezetője, - majd hátbavered jól, ahogy szoktad... A lényeg, hogy a lecsukást meg a kiengedést te irányíthasd, központilag...
Vladimir Vladimirovich™ kikapcsolta a mobilt és elgondolkodott. "Mintha volt már ilyesmi nálunk régebben is", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "de abból sem származott semmi jó, nem is szabadna semmiképp visszatérni ahhoz a szisztémához, de akkor végülis mi változott? Hm..... Hogyan is mondta annak idején a Csernomirgyin? - "Azt akartuk, hogy minél jobb legyen, de úgy sikerült, ahogy szokott...."
Vladimir Vladimirovich™ konvoja egy hosszú magas fal mellett suhant el, tetején szögesdrót csillámlott, a tartóoszlopokat nemrég átfesthették, mert azok is fényesen ragyogtak...

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Bocsarov Rucsej nevű Elnöki Rezidencia kertjében sétálgatott és szívta magába a friss tengeraparti levegőt, hallgatta a madarak csiripelését (szerencsére azok a hülye sirályok, amik rikácsolásukkal gyakran zavarták mélyenszántó gondolatait, idáig nem repültek el), amikor zsebében megszólalt az aranysasos kormányzati mobilja.
- Fígy, testvéró, - hallatszott az Adminisztráció Vezetőjének hangja, - ideszóltak a reptérről, hogy mindjárt leszáll a Lukasenko gépe.
- Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ezek szerint a Bátyó megérkezett... Mondd csak mi is van azokkal a Szlávnyefty számlákkal? Mintha hallottam volna valamit...
- Azokat az Alekszandr Grigorjevics lefagyasztotta, - válaszolt az Adminisztráció Vezetője, - azt mondta, hogy nem tiszta neki az olajosok és gázosok tulajdonjoga...
- Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - na és az olaj- és gézszámlákkal meg hogyan állunk?
- A Bátyó besokalt, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - eddig majdnek ingyen kapta, most meg nagyon sokalja, ezért haragszik ránk és nem is akar annyira közösködni abban a Szövetséges Államban...
- Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - na és a rubel bevezetésével mi van?
- Húzza-halasztja a Bátyó, - felelt az Adminisztráció Vezetője, - biztos a tartozásait a "Zajcsik" nyúlpénzével akarja rendezni, az meg ugyebár a kutyának sem kell...
- Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - na akkor menjen ki valaki eléje és szórakoztassa... Mondjuk vigyétek ki a tengerpartra, szép a kilátás, meg azok a sirályok is ott lesznek neki...
- És te meg mit csinálsz azalatt? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője.
- Én meg kimegyek a Dzsordzsi barátom szüleit fogadni, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - az is most érkezik, aztán elleszek velük egy darabig... Miért kérded? Tán nem tudtatok róla?
- Mink mindenről mindig mindent tudunk, Vladimir Vladimirovich™, - húzta ki magát büszkén az Adminisztráció Vezetője, - a programot is rendesen megterveztük, ahogy mindig is szoktuk... Mondjuk, a Dzsordzsi apukájának a programját egy kicsit módosítottuk, meg jobb és gyorsabb gépet adtunk alája, az igaz, de hát mégiscsak jenki, nem eshettünk előtte pofára...
- Jó, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és kikapcsolta a telefonját.
"Szép esténk lesz", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "remélem jól érzik magukat a vendégeink és a kultúrműsor is majd tetszik nekik... Talán meg lehetne kérni a Bátyót, hogy járjon már el egy olyan ugrálós-csujogatós néptáncot, a Bushék nagyon élveznék...."

2003. szeptember 16., kedd, 11:32:13 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ vendégül látta Alekszandr Grigorjevics Lukasenkot, Fehéroroszország elnökét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™Alekszandr Grigorjevicsnek, - Mit rohangálsz te ide-oda folyton? Ideje már hazatérni. Mi itten várunk, várunk, már egy csomó rubelt megrajzoltunk. Te meg hisztizel, mint egy kislány, amikor fiúkat lát...
Alekszandr Grigorjevics csodálkozva nézett Vladimir Vladimirovichra™, kihúzta magát és kimeresztette szemét.
- Mit izélsz, testvéró? - mondta rekedtes hangon Alekszandr Grigorjevics. - Mi a gáz?
- Mi a gáz? - ismételte gúnyolodva Vladimir Vladimirovich™. - Milyen gáz? A mi gázunk! Milyen áron kapod, hallod-e? Csökkentett áron?
- Méghogy csökkentett áron! - kiabált Alekszandr Grigorjevics. - A szmolenszki területre érvényes áron adod! Ez neked csökkentett?!
- Hát milyen lenne?! - kiabált szintén válaszképpen Vladimir Vladimirovich™. - Méghogy nem csökkentett! Ha belföldi áron akarod, akkor elég legyen a külföldieskedésből!
- Én..., én..., - szepegett zavartan Alekszandr Grigorjevics. - Hát milyen külföld vagyok én?! Adhatnátok azért valamit, a végén már senkinek sem kellek...
- Na, ezt a kérdést megoldhatjuk, - nyugodott meg Vladimir Vladimirovich™, - van nekem egy Elnöki Ajándék Múzeumom, oda kéne egy ügyvezető. Elvállalod?
Alekszandr Grigorjevics szomorúan nézett Vladimir Vladimirovichra™, szemében könnyek csillogtak-
- Fígy, testvéró, - mondta halkan Vladimir Vladimirovich™ egészen közel hajolva Alekszandr Grigorjevicshez, - neked van marslakód az agyadban?
- Micsoda?! - hökkent meg Alekszandr Grigorjevics. - Miféle marslakó?
- Hát milyen elnök vagy te, - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™, - ha még marslakóid sincsenek, akik beszélnek hozzád!
Alekszandr Grigorjevics gyanakodva nézett Vladimir Vladimirovichra™.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ nem hivatalosan elbeszélgetett Alekszandr Grigorjeviccsel különféle hivatalos nagydolgokról, amit a jelenlévő tévések is buzgón videóztak, mig ki nem rúgták őket miután Alekszandr Grigorjevics azt mondta, hogy a két elnök háta mögött különböző zavaros és aljas dolgok zajlanak, amiket majd ő nem hivatalosan elmond Lyól Vladimir Vladimirovichnak™ és annak majd lesz hivatalos folytatása. Vladimir Vladimirovich™ ekkor azonnal a háta mögé nézett, de ott csak a kandallót látta, amit a meleg időre való tekintettel nem is gyújtottak be..
"Na, majd meglátjuk", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, miközben nem hivatalosan rámosolygott Alekszandr Grigorjevicsre, aki nem hivatalosan hivatalához illő gondterhelt képet vágott. - "Mondhat a Bátyó amit csak akar, engem úgysem fog felidegesíteni".
- Fígy, testvéró, - mondta nem hivatalosan Vladimir Vladimirovich™, - amúgy hogy vagytok ott Beláruszban? Az erdők még mindig szép nagyok és zöldek?
- Az erdőink még mindig szépek és nagyok, Vladimir Vladimirovich™, - válaszolt nem hivatalosan Alekszandr Grigorjevics, - de a gázárak...
- Jó, jó, - vágott közbe nem nivatalosan Vladimir Vladimirovich™, - ezeket majd a hivatalok megbeszélik hivatalosan... És vadásztok rendesen azokban az erdőkben?
- Vadászunk rendesen, Vladimir Vladimirovich™, - mondta nem hivatalosan Alekszandr Grigorjevcics, - de ami az orosz olajosokat és gázosokat illeti...
- Jó, jó, - vágott közbe nem hivatalosan mosolyogva Vladimir Vladimirovich™, - ezeket majd az olajosok és gázosok hivatalosan... És ugyebár azokban a szép és nagy erdőkben már sem németek, sem partizánok nem maradtak?
- Nem maradtak már, Vladimir Vladimirovich™, - válaszolt nem hivatalosan Alekszandr Grigorjevics, - az erdészeink rendesen vigyázzák a szép és nagy erdőinket, azonban ami a rubel, mint egységes valuta bevezetését illeti...
- Jó, jó, - vágott közbe a nem hivatalos beszélgetést folytatva Vladimir Vladimirovich™, - ezt majd a bankárok hivatalosan... És ugyebár vad azért van szépen azokban a szép és nagy erdőkben?
- Akad még, Vladimir Vladimirovich™, igaz, hogy nagyvad nem túl sok, de apróvad azért bőven akad, - válaszolt nem hivatalosan Alekszandr Grigorjevics, - ellenben az integrációs folyamat ütemezésével kapcsolatban....
- Jó, jó, - vágott közbe nem hivatalos kézlegyintéssel Vladimir Vladimirovich™, - az ütemtervet a szakértők majd hivatalosan... És az apróvad között azért rendesen akad mindenféle nyúl is, ugye?
Alekszandr Grigorjevics nem hivatalosan csuklott egyet, de azért nem esett ki a karosszékből és megőrizte hivatalához illő feszes tartását.
- Akad, Vladimir Vladimirovich™, - válaszolt nem hivatalosan Alekszandr Grigorjevics, - a szép és nagy erdőink tele vannak szép és nagy nyulakkal, azonban ami a gazdasági felzárkozást és a támogatást illeti...
- Jó, jó, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és nem hivatalosan megvakarta az orrát, - ezeket majd úgyis hivatalosan megtárgyaljuk hamarosan a FÁK-csúcstalálkozón... Egyébként hallom, hogy azért akad egy-két gond azoknak a nyulaknak a minőségével, állítólag 2100 nyulacskát kell adni egy sasért, pedig az mégcsak nem is kétfejű...
Alekszandr Grigorjevics ismét nem hivatalosan csuklott egyet, Vladimir Vladimirovich™ pedig nem hivatalosan úgy tett, mintha hivatalosan nem vett volna észre semmit.
- A nyúlszaporulat valóban elég nagy, Vladimir Vladimirovich™, - mondta hivatalos pózt öltve Alekszandr Grigorjevics, - sasokból pedig tényleg kevés van nálunk mostanában, de ami az árfolyamok egyeztetésére vonatkozik...
- Jó, jó, - vágott közbe másik nem hivatalos mosolyával Vladimir Vladimirovich™, - ezt majd a pénzügyi szakemberek... És amúgy meg hogy vagytok?
Alekszandr Grigorjevics nagy levegőt vett, Vladimir Vladimirovich™ pedig továbbra is nem hivatalosan mosolygott. "Igazán kellemes egy ilyen nem hivatalos beszélgetés", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, de azért ismét hátranézett a háta mögött lévő kandallóra, ahonnan nagyon halkan valami fojtott nyihogás hallatszott...

2003. szeptember 17., szerda, 12:16:04 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovichnak™ egy lány telefonált.
- Fígy, testvéró, - mondta hűvös hangon a leány, - Násztya vagyok. Volocskova
- Volcskova? - kérdezett vissza Vladimir Vladimirovich™.
- Volocskova, - helyesbített a lány, - Mi van, tán nem szereted a balettet?
- Balet? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™ - Ki beszél ott?
- Nászty, már mondtam, - ismételte a lány, - balerina vagyok. Egyébként elég híres.
- És most mi van? - értetlenkedett tovább Vladimir Vladimirovich™ .
- Elbocsátottak, - mondta a balerina, - törvénytelenül kirúgtak.
- Mindenki ezt mondja, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - Ha valakit kirúgnak, akkor az egyből törvénytelen. Hallottuk már, ismerjük az ilyet. Biztos gyengén táncikáltál.
- Azt mondták, hogy túl magas vagyok, - fakadt sírva a lány.
- Magas? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, mert hirtelen érdekessé vált a téma. Egy magas, állástalan táncosnőt képzelt maga elé. Vladimir Vladimirovich™ határozottan érdekesnek találta a képet.
- És túlsúlyos! - kiáltotta sértődötten a balerina.
Vladimir Vladimirovich™ szeme előtt a kép gyorsan fakulni kezdett, majd teljesen szerteoszlott.
- Hát ez az, kislány, - mondta szárazan Vladimir Vladimirovich™, - Járkálni, futkározni kell, attól lefogysz...
- De ez nem igaz! - sírt szomorúan a leányzó. - Ez egy nagy hazugság! Ezt csak a Nagyban találták ki. Direkt.
- A nagyban? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Figyelj csak, téged a Nagy Színházból rúgtak ki?
- Igen, onnan, - szipogott a lány.
- Aha..., - mondta elgondolkdva Vladimir Vladimirovich™. - Egyébként valaghogy olyan érhetetlen ez az egész. A színház nagy? Nagy. Akkor a balerináknak is nagyoknak kell lenniük. A kisszinpadon legyenek kicsi balerinák. A nagyban meg nagyok. Jól mondom?
A vonal túlsó végéről csak halk szipogás hallatszott.
- Izé, te lány, figyelj csak, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - Te ott, hallod-e, eredj és sétálj egyet, én meg itt telefonálok valakinek addig, olyannak akinek kell...
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és máris megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - Van itt egy balerina, Volcskova, vagy ilyesmi...
- Volocskova, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - Igen, ismerünk ilyet.
- Ez nagyon nagytermetű? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Nagytermetű? - csodálkozott az Adminisztráció Vezetője, - Á, ugyan, dehogy... Tán akkora, mint a te Máskád, esetleg egy kissé magasabb.
- Úgy..., - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Akkor meg ez mit rinyált nekem? Azt mondta, hogy ő nagy és ott a helye a nagy színházban... Mi gondolsz?
- Fígy, testvéró, - mondta halkan az Adminisztráció Vezetője, - ne másszál te bele ebbe a mocsárba... Rosszabb a focinál, szavamra mondom... Egyék csak ott egymást, nekünk ahhoz mi közünk... Leadják a járandóságot? Leadják. Akkor meg csak táncikáljanak nyugodtan. Inkább azt mondd meg nekem, szombaton kimegyünk pecázni?
- Szombaton? - kérdezett vissza Vladimir Vladimirovich™. - Mintha hűvös lenne már...
- Építettünk egy olyan spéci kuckót a téli pecázáshoz, - mondta az Adminisztráció Vezetője. - Fedél van, kandalló van... Megyünk?
- Jól van, mehetünk..., - szólt elgondolkozva Vladimir Vladimirovich™.
Vladimir Vladimirovich™ gyakorlatilag abszolút semmit sem értett a színházi dolgokból.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a reggeli sajtóösszefoglalót nézegette és megdöbbenéssel vette észre, hogy a Pravda első oldalán nagy betükkel a következő cím olvasható "Vlagyimir Iljics nem támogatná Vladimir Vladimirovichot™". Vladimir Vladimirovich™ összevonta szemöldökét, majd figyelmesebben olvasta a cikket, amiben arról volt szó, hogy a Pravda egy faxot kapott (a fax képét egy vastag keretben kiemelve mellékelték), amiben az szerepelt, hogy Vlagyimir Iljics rossz híreket kapott Oroszországból és úgy érzi, hogy azokkal kapcsolatban el kell mondania véleményét. Vladimir Vladimirovich™ elővette nagyítóját és alaposan megnézte az eredeti faxról lehozott képet.
"Aha", - gondolta Vladimir Vladimirovich™ - "ezt valami ósdi írógépen írták... Érdekes, az R-betű egészen halovány..., ja, igen, hiszen Vlagyimir Iljics raccsolt... Világos. Tehát, nem a jó irányba viszem az ország dolgait és a proletariátus ügyét, mindenféle imperialista kapitalistákkal szövetkezek... Bürokratákkal, tiitokszolgákkal, az oligarchák kiszolgálóival, talpnyalókkal és bérencekkel, továbbá bűnözőkkel vszem körbe magamat..., meg csupa ilyesmi..., ezért mindenki óvakodjon tőlem... Szép, mondhatom..."
Vladimir Vladimirovich™ az asztal sarkán lévő Elnöki Telekommunikációs Pulton megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját.
- Fígy, testvéró, - szólt bele a telefonba szigorú hangon Vladimir Vladimirovich™, - mi ez a faxdisznóság a Pravdában? Tudom, hogy nem szeretnek, de azért mégis! Vlagyimir Iljics faxol ellenem ilyen éles kritikát! Mi ez az egész?
- Nyugi, testvéró, - válaszolt az Adminisztráció Vezetője, - kissé zűrös az ügy, de már vizsgáljuk...
- Mit vizsgálltok? - morgott Vladimir Vladimirovich™. - Itt az eredeti fax képe a Pravdában, alá is van írva, le is hozzák a címoldalon ... Mi ez az egész? Vlagyimir Iljics üzen a túlvilágról? Faxot raktatok be a Mauzóleumba?
- Hát épp ezt vizsgáljuk, - mondta higgadtan az Adminisztráció Vezetője, - a Mauzóleumban nincs fax, reggel megnéztem... Különben is ott van a fejlécben a cím: Paris, Longjumeau... Ha még emlékszel rá...
- Hogyne emlékeznék, vizsgáznom kellett annak idején párttörténetből..., többször is, - mondta mérgesen Vladimir Vladimirovich™, - ott volt a lenini pártiskola, arról viszont nem tudok, hogy ott fax lett volna... Ha jól emlékszem, akkor mindenféle dunyhákban meg dunsztosüvegekben hordták át az illegális irodalmat a futárok. Az ohránka meg mindenkit gatyára vetkőztetett a határon, sőt, még további alapos motozási vizsgálat is volt.... Nehéz idők voltak azok.
- Hát épp ezt vizsgáljuk, - mondta higgadtan az Adminisztráció Vezetője, - nagyon zűrös az ügy... A párttörténeti archivumban semmi ilyesmit nem találtunk, pedig egész éjjel az egészet átforgattuk már, az egész FSzB ezen dolgozik, de behívtuk a nyugdíjasokat is, még a leningrádi volt kollégáidat is. Egész tudósgárda dolgozik az ügyön, az egész postát meg a távközlési telekommunikációs fő- és alközponti rendszert bemozgósítottuk... Sőt, ráállítottuk a Vladimir Vladimirovich™ Tudományos Kutatóintézet teljes apparátusát...
- Engem nem az érdekel, hogy hányan és meddig tökölödnek, hanem az, hogy miként jelenhetett meg a Pravdában ez a disznóság! - kiabált mérgesen Vladimir Vladimirovich™
- Az úgy történhetett..., - kezdte a magyarázkodást az Adminisztráció Vezetője, - várjál csak, egy pillanat.... Igen, igen... Nahát! Micsodaaa?! Igen, értem már...
Vladimir Vladimirovich™ döbbenten hallgatta az Adminisztráció Vezetőjének hangját, de semmit sem értett.
- Te meg ott kivel beszélsz, amikor velem beszélsz?! - szólt bele dühösen a telefonba Vladimir Vladimirovich™.
- Elnézést, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - most kaptam a gyorsjelentést az informatikusainktól...
- Na akkor gyorsan jelentsd nekem is az információt, - mondta Vladimir Vladimirovich™.
- Az történt, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - hogy elektrondigitálisan meg multispektrálisan... vagy hogyan is van ez informatikusilag... elnézést, itt annyira tudományosan van leírva, hogy nem egészen értem...
- A lényeget mondd! - kiabált Vladimir Vladimirovich™. - Tudhatnád, hogy ezek olyanok, minél érthetetlenebb, annál tudományosabb. A lényeget, vagyis hogy értsem én is!
- Szóval, - magyarázta tovább az Adminisztráció Vezetője, - kiderült, hogy az a fax nem is fax!
- Hanem micsoda?! - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, aki a méregtől már nem is látott. - Itt van a képe az orrom előtt! Címlapon hozza a Pravda!
- A kép az tényleg ott van, csakhogy az csak egy digitális akármi, vagyis a lenyomatának a másolata, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - azok nem is betük, hanem csak a betük képei... Továbbá nem is telefonos faxon, hanem olyan internetes izén keresztül adták le, ráadásul azt is anonimizálva...
- Mi az, hogy anonimizálva? - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™.
- Az azt jelenti, hogy akármilyen tetszőleges címet írnak be feladónak, aláírónak, de az mind kamu, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - van erre egy szakkifejezés... pillanat, most keresem..., aha, erre mondják, hogy meg van hekkelve vagy krekkelve.... Ezt majd jegyezd meg, jól jöhet még....
- Ááááálljjjj! - kiáltotta Vladimir Vladimirovich™. - Úgy értsem, hogy nem is Vlagyimir Iljics küldte a faxot a Pravdának?
- Igen, értsd úgy, - helyeselt az Adminisztráció Vezetője, - sőt, nem is Paris, Longjumeau-ból küldték...
- Hanem akkor honnan küldték?! És kicsoda?! - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Azt még nem tudjuk, de ki fogjuk deríteni hamarosan, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - majd alaposabban megnézik az új szoftot az informatikusaink...
- Milyen új szoftot? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, amit a Pravda kapott mostanában, - felelte az Adminisztráció Vezetője.
- Honnan kapta és mikor? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- A magyar Népszabadságtól kapta, - válaszolt az Adminisztráció Vezetője, - digitális szakadékszűkítő programcsere keretében... Tudod, miután a Misáék aláírták azt az együttműködési digitális megállapodást...
Vladimir Vladimirovich™ dühösen lecsapta a kagylót.
"Tudtam, tudtam", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "előre tudtam, meg is mondtam, jóelőre megmondtam - vigyázni kell ezekkel a római fürdőmedencésekkel, nagyon kell vigyázni!"

2003. szeptember 18., csütörtök, 11:35:34 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ görögdínyét evett és gondolkozott. Egyszercsak egy gondolata támadt és azonal felhívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ennek a Kadirovnak van logója?
- Logója? - kérdezett vissza csodálkozva az Adminisztráció Vezetője.
- Na igen, logója, olyan imázsmicsodája..., - mondta Vladimir Vladimirovich™, - nekem mndjuk van a kimonóm, az Abramovicsnak ott egy focilabda...
- Ja, hogy te ilyesmiről beszélsz...., - kapcsolt az Adminisztráció Vezetője. - Nem, a Kadirovnak nincs ilyen logómicsodája, talán a sapkája, esetleg...
- A sapka nem jó, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - milyen imázslogó lehet egy sapka, ugyan már! Én kitaláltam neki egyet - legyen görögdínye.
- Görögdínye? - hökkent meg az Adminisztráció Vezetője. - Miért éppen görögdínye?
- Azért mert zöld, mint az iszlám zászalajam belül meg vörös, mint az oroszok meg az amerikaiak vére..., ja és fekete csíkok is vannak, amik a Fekete Arabra emlékeztetnek, - mondta büszkén Vladimir Vladimirovich™ , - a csecseneknek biztosan tetszik majd.
Az Adminisztráció Vezetője egy ideig hallgatott, végiggondolta azt, amit Vladimir Vladimirovich™ mondott, majd fojtot hangon megszólalt:
- Testvéró, egészen szépen haladsz a pozicionálás elméletében. A Pavloszkijtól tanultad, ugye?
- Miért éppen a Pavlovszkijtól? - kissé sértődött hangon válaszolt Vladimir Vladimirovich™. - AKármi eszembe jut, mindjárt ezzel a Pavlovszkijjal jönnek... Ezt én mind saját magam... Egyébként meg beleolvastam egy kicsit a Pelevinbe...
- Értem, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - ha görögdínye, akkor görögdínye...
Az Adminisztráció Vezetője azonnal hívta az Elnöki Konyhát.
- Fígy, testvéró, - kérdezte az Adminisztráció Vezetője az elnöki séftől, - honnan vesszük mi a görögdínyéket? Asztrahányból?
- Méghogy Asztrahányból! - válaszolt felháborodottan az Elnöki Főszakács, - Az asztrahányiakat zabálja csak a nép... Nekünk spéci görögdínyéink vannak. Csecsenföldről.
Az Adminisztráció Vezetője felsóhajtott és letette a kagylót.
"Kéne nekünk is görögdínyéket ültetnünk, mondjuk Uszovóban", - gondolta az Adminisztráció Vezetője miközben ránézett az elnök képére a falon. - "Vagy akár itt a Kremlben is lehetne..."

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kedvenc távcsőjével szórakozott, amit a múltkor hozatott a GyermekVilág játékáruházból és azóta mindig ott állt a kremli dolgozószobájánal ablaka előtt. Vladimir Vladimirovich™ nagy érdeklődéssel figyelte a Tejút egyik csillagát, a Földtől mindössze húszezer fényévre lévő V838 Monocerotis-t, mert az utóbbi időben ez időnként a Naphoz képest hatszázezerszer fényesebben ragyogott, amint azt a neves csillagászati folyóiratok is többször megírták. Ezeket Vladimir Vladimirovich™ az Elnöki Tudományos Támogatási Külön Költségvetési Keret terhére hozatta és időnként beléjük is lapozott, főleg akkor, ha színes képeket is mellékeltek az érthetetlen, de nagyon tudományos magyarázatok mellé.
"Hoppá!" - kiáltott fel gondolatban Vladimir Vladimirovich™. - "Na nézd csak a falánkot! Hát nem megint bekapott egy bolygót! Ez már a harmadik az utóbbi időben... Mekkora étvágya van egy ekkora dögnek!"
Vladimir Vladimirovich™ otthagyta a távcsövét, odament a hatalmas Elnöki Íróasztalhoz és az Elnöki Telekommunikációs Pulton megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - tudod mit láttam az előbb?
- Természetesen tudom, Vladimir Vladimirovich™, - mondta az Adminisztráció Vezetője.
- Mi az, hogy tudod? Honnan tudod? - kérdezte csodálkozva Vladimir Vladimirovich™.
- Ilyen a hivatalom, Vladimir Vladimirovich™, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - az Adminisztrációnak mindenről tudnia kell.
- Na és mit tudsz te, mondd csak, hogy mit láttam én az előbb? - kérdezte kétkedve Vladimir Vladimirovich™.
- Azt láttad, amint a V838 Monocerotis bekap egy bolygót és ettől felízzik Lyól és a Naphoz képest hatszázezerszeresen fényesebben ragyog, - mondta kimérten az Adminisztráció Vezetője.
- Hupssz..., - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™, ahogy mindannyiszor, amikor az Adminisztráció informáltságával találta szemben magát. - Mitől van az, hogy ti mindig mindent tudtok?
- Ismernünk kell az Elnök minden gondolatát, - mondta szerényen az Adminisztráció Vezetője, - különben is parlamenti választási időszak van...
- Mi köze a parlamenti választásnak ehhez a bolygózabáló csillaghoz? - kérdezte csodálkozva Vladimir Vladimirovich™.
- A világmindenség törvényszerűségeinek mindig közük van a földi dolgokhoz, Vladimir Vladimirovich™, - mondta bölcselkedve az Adminisztráció Vezetője. - A nagyok fölzabálják a kicsiket és ettől sokkal fényesebbekké válnak, ez mindig is így volt és így is lesz....
- Ezt értem, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - illetve nem, mégsem értem, hogy mi az összefüggés...
- Pedig egyszerű, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - a Nagy Bummkor az addig egységes rendszer sok részre szakadt, megannyi kis pártocska született, aztán ezek egy darabig röpdöstek össze-vissza, de aztán mind ráállt a maga pályájára. Később pedig a nagyobbak apránként magukba olvasztották a kicsiket. Ez a törvényszerű folyamat...
- Aha, - mondta merengve Vladimir Vladimirovich™, - és miután egy ilyen nagy fölzabálja az összes kicsit, akkor mi történik majd?
- Akkor megint jön a Nagy Bumm, Vladimir Vladimirovich™, - mondta az Adminisztráció Vezetője.
Vladimir Vladimirovich™ letette a telefont és mélyen elgondolkozott miközben az ablak előtt álló távcsőre nézett.
"A francnak ez az egész nagy felhajtás", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "csak strapa és smafu az egész..., vanitatum vanitas..., vagy hogyan is van ez rómaiul..., na majd megkérdem rezsőtől..."

2003. szeptember 19., péntek, 13:03:17 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és egy üdvözlő levelezőlapot próbált összehozni Marina Litvinovics politológusnak, akinek éppen most jött jössze a szülinapja. Egyszercsak az Elnöki Pulton villogni kezdett egy lámpa, az Adminisztráció Vezetője jelentkezett. Vladimir Vladimirovich™ felemelte a kagylót.
- Fígy, testvéró, - hallatszott a kagylóban az Adminisztráció Vezetőjének izgatot hangja, - akadt egy kis problémánk...
- Nocsak, megint? - szólt bele a kagylóba Vladimir Vladimirovich™, miközben egy szép szívecskét rajzolt a levelezőlapra.
- Az Ivanovék megint röpködtek, - mondta az Adminisztráció Vezetője.
- És? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ és egy felhőcskéát kanyarított oda a szív fölé.
- Hát, már nem röpködnek többet, - mondta az Adminisztráció Vezetője.
- És nagy volt a gép? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ és egy angyalkát kezdett rajzolgatni a felhőcskére.
- Hát, hogyan is mondjam, - felelte zavartan az Adminisztráció Vezetője, - tu százhatvanas...
- Kár, ternészetesen, jó drága cucc..., - mondta vontatottan Vladimir Vladimirovich™, miközben az angyalkának valamilyen lábszerűséget akart odarajzolni. Vladimir Vladimirovich™ igazából nem volt egy festőművész-fajta, sőt, egyáltalán nem tudott rajzolni. - Na és a népek?
- Azok megpróbáltak ugyan katapultálni persze, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - hiszen van egy erre érvényes utasítás... Na, akkor megyünk pecázni?
- Hát, még gondolkoznom kell... - mondta Vladimir Vladimirovich™ és íjat meg nyilat próbált odabiggyeszteni az angyalka kezébe, - egyrészt persze jó a pecázás..., másrészt viszont lesz valami FÁK-csúcstalálkozó..., szóval még meggondolom...
- Fígy, vigyük magunkkal a Kucsmát is, - javasolta az Adminisztráció Vezetője.
- Ugyan má', haggyá' engem az ilyen hülye ötletekkel, - mondta Vladimir Vladimirovich™, miközben nézegette az elkészült rajzot, - Majd megint arról mesél állandóan, hogy semmi köze a Gongadze-gyilkossághoz... Unom már...
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™, miután Jaltában aláírta az Egységes Gazdasági Térség megalakításáról szóló megállapodást és a három másik elnökkel együtt kivigyorogta magát a sajtó és mindenféle más tömegkomunikációs médiumok buzgón fotózó, filmező és videózó tömege előtt, hirtelen úgy érezte, hogy viszket az orra. Bosszús lett. Meg akarta vakarni, de nem tudta, mert a továbbra is vigyorgó elnökök fogták a kezét. Ettől még bosszúsabb lett. Az orra egyre jobban viszketett.
"Valami bosszúság fog érni", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, pedig már eléggé bosszús volt. Az egységes gazdasági térségbe forrt szabad köztársaságok elnökeinek a keze egybeforrt és az atyaúristennek sem vált szét. A mosolyok szintén az arcukra forrtak. Csak álltak ott mereven, hülyén vigyorogtak és tartották egymás kezét, hogy még mozdulni sem tudtak, pedig az egész tömegkommunikációs média már csomagolt, a világítók már kikapcsolták a reflektorokat, a segédek tekerték össze a kábeleket, a riporterek tették el a mikrofonokat és a magnókat, a terem ajtajánál pedig már megjelentek a takarítónénik a söprükkel és a felmosóvödrökkel...
A négy egységbe forrt elnök csak állt és boldogan vigyorgott. Kezük egységbe ragadt, bár mindegyikük már legszívesebben a pokolba kívánta az egész egységes gazdasági térséget, de képtelen volt megszabadulni a többitől - a kezek és vigyorok egységesen odaragadtak. A négy elnök csak állt az ünnepélyes aktusra feldíszített nagyteremben, fogta egymás kezét és vigyorgott. A sajtó képviselői már elrohantak gyorsan leadni a nagy eseményről készült riportokat, képeket és videófelvételeket, a terem kiürült, a takarítónénik már kezdték fölsöpörni és felmosni az ünnepélyes aktus maradványait, de a négy elnök csak állt, odaszögezve a díszemelvényre, fogta egymás kezét és vigyorgott.
"A francnak kellett pont ide szervezni ezt a találkozót!" - gondolta Vladimir Vladimirovich™, továbbra is vigyorogva, de belül azért egyre mérgesebben. - "Átok van ezen a helyen! Azt a Jaltai Egyezményt is itt kötötték, igaz, hogy a szomszéd kisteremben, de ott legalább kényelmes karosszékek vannak... Bár megvakarhatnám már az orromat... Meddig kell még összeforrnom egységbe ezekkel itt ni?!! Jöhetne már valaki, hol a fenében van ilyenkor az Adminisztráció?!!! Csináljon már valaki valamit! Szabadítsanak már meg ettől az egységbeforrástól...."
A négy elnök csak állt és vigyorgott, pedig az egységbe forrt kezek remegését mindegyikük érezte. A takarítónénik már a négy egységbe forrt elnök lábai között mosták a padlót, lehetett is hallani, amint halkan káromkodnak az akadályok miatt, amiket nekik itt kerülgetni kell. Az őrség és a biztonságiak megbízhatóan biztosították a termet, kívülről... A sajtótitkárok a kinti rögtönzött sajtóközpontban még leadták a nyilatkozatot az ünnepélyes aktus sikeres befejeződéséről, hozzáfűzve azt is, hogy az ünnepélyes befejezés után a négy elnök zártkörű találkozót tart.
A négy elnök egységbe forrva állt és vigyorgott. Vladimir Vladimirovich™ orra egyre jobban viszketett és már nagyon bosszús volt. A takarítónénik végeztek a söpréssel és fölmosással, majd szintén távoztak a teremből. Senki sem zavarta őket. Az Egységes Gazdasági Térség kezdetét vette, bárki szabadon csatlakozhat hozzá...

Egyszer Vladimir Vladimirovich™, miután sikeresen összehozta az Egységes Gazdasági Térséget, elégedetten dörzsölte kezét (miután végre sikerült kiszabadítania a többi elnök szorításából), sőt, már az orrvakaráson is túlvolt, bosszúsága is elmúlt és ezért akár vigyoroghatott is volna (ha az előző kényszervigyorgás emléke miatt a mosolygósdit meg nem utálta volna egy életre), otthagyta az egész FÁK-csúcstársaságot és kiment sétálni a jaltai "Zárja" nevű Elnöki Rezidencia parkjába. A tengerpartra is mehetett volna, de ott most megint mindenféle sirályok röpködtek, s a rikácsolásuk mindig teljesen elrontotta Vladimir Vladimirovich™ kedélyét. Vladimir Vladimirovich™ sétálgatott a parkban és arra gondolt, hogy ismét előbbre léptek a gazdasági és - bizonyos fokig - politikai integráció terén, ami tulajdonképpen nem is annyira rossz dolog, meg különben is lám, milyen friss errefelé a levegő, a nap is ragyog, a pálmák is zöldelnek még, s ha azokat a hülye sirályokat nem hallja az ember, akkor egészen kellemesen érezheti magát, feltéve, ha nem szorongatja a többi elnök...
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ zsebében megszólalt a spéci kormányhíradó mobil az aranyozott kétfejű sassal.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban az Adminisztráció Vezetőjének ismerős hangja, - egy kis gondunk akadt...
- Már megint?!!! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™, - Méghogy nektek akadt gondotok?! Akkor hol voltatok, amikor nekem akadt egy kis gondom?! Egységbe forrtam az elnökökkel és mozdulni sem tudtam! Otthagytatok a francba! Az egész Adminisztrációt kirúgom és veled kezdem...
- Nyugi, testvéró, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - csak ne izgasd fel magad... Te csak egy kicsit ácsorogtál ottan abban a jó társaságban, senki sem zavart, mink meg keményen dolgoztunk. Egyeztettük a részletkérdéseket, veszekedtünk, alkudoztunk, a sok hülye igényt pontosítottuk...
- Mit egyezkedtetek ti ottan? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Hát ennek az egész egységes izének a végrehajtási-megvalósítási mikéntjét, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője. - Az nem úgy van, hogy te csak úgy aláírod aztán vigyorogsz egy kicsit és máris slussz-passz, kész az egész integráció. Az ördög mindig a részletekben bújkál, aztán mindenféle aljasságok csak apránként kerülnek elő.
- Milyen ördög és honnan mászott elő már megint? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, olyan ördög, hogy mindenki fejni akar, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - marhának néznek...
- Engem néznek marhának?! - háborodott fel Vladimir Vladimirovich™.
- Hááát, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - téged is, meg mindannyiunkat is... Persze nem hagyjuk. Keményen megmondtuk, hogy egységes gazdaság ide, egységes térség oda, de csak hoci-nesze alapon mehet az egész, nem úgy ám, mint valamikor régen, nem fognak állandóan minket fejni. A munkavállalóink is attól tartanak, hogy majd lerohanják őket a mindenféle olcsó munkaerők ebből az egységes térségből és leverik a béreket.
- De ezt eleve korlátoztuk azzal a törvénytelen migrációt akadályozó egyezménnyel, nem? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, beépítettük, beépítettük, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - csakhogy ellentételezésként visszakorlátozták a mi polgáraink törvényes szabad mozgását is. Ebben az ukránok erősködnek a leginkább...
- Miért pont az ukránok? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - A Leonyid Danyiiloviccsal egészen kellemesen eltársalogtunk most...
- Hát az lehet, hogy ti kellemesen elbájcsevegtetek, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - de a szakértőik azt mondták, hogy őnekik van elég saját disznójuk, amelyikből annyi szalonnát készítenek, hogy az egész FÁK-ot elláthatják, akár pótrágógumit is gyárthatnak belőle, így aztán a mieinknek semmi keresnivalójuk náluk...
- Ááááljjj! - kiáltotta Vladimir Vladimirovich™, - Ezt nem értem. Mi köze az emberek szabad mozgásának a sertésexporthoz? Ez hogy jön ide?
- Jaaa, bocs, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - most jut eszembe, hogy esetleg a legújabb infó még nem jutott el hozzád... Persze, persze, hiszen be voltál zárkózva a többi elnökkel abba a díszterembe...
- Méghogy be voltam zárkózva!!! - háborodott fel Vladimir Vladimirovich™. - Egységbe voltam forrva, mert otthagytatok! Hülye banda! Csak legyen egy kis időm, majd ezért még számolunk...
- Jól van, jól van, nyugi... - mondta az Adminisztráció Vezetője, - hadd mondjam inkább a dolgot, hogy megértsed...
- Mondjad, - mondta halkabban Vladimir Vladimirovich™, bár még mindig nehezére esett türtőztetnie magát.
- Szóval, amig te... izé..., szóval, el voltál foglalva a partnereiddel..., - folytatta az Adminisztráció Vezetője, - addig a Vlagyimir Wolfovicsra ismét rájött a félóra, méghozzá a Dumában, és akkora dumát eresztett meg, hogy a múltkori "szaroskovbojozása" ahhoz képest nudli... Az különben sem minket éríntett, meg aztán ki lehetett magyarázni, hogy nem is ő mondta, csak valaki hozzá nagyon hasonló... A lényeg, hogy disznóknak minősítette az összes oroszt, méghozzá úgy, hogy iskolások is hallották, sőt, a tévé is egyenesben közvetítette...
- Hűűűű, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - meghülyült totál a liberális demokratánk?!
- Meg, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - de amig a múltkor a nemzetközi botrányt így vagy úgy elsimítottuk és belföldi kérdést csináltunk belőle, most ez a belföldi botrány okoz nekünk nemzetközi gondot.
- Miféle nemzetközi gondot? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Hát az ukránok ebbe kötöttek bele, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - ha az orosz parlament alsóházi alelnöke szerint az oroszok disznók, akkor azokat nem fogják beengedni, mert amúgy is túlkínálatuk van...
Vladimir Vladimirovich™ kikapcsolta a mobilt és mélyen elgondolkodott.
"Tényleg marhának látszom", - gondolta szomorúan Vladimir Vladimirovich™, - "egyrészt fejni akarnak állandóan, másrészt meg levágnak, meg alámvágnak folyton... Disznóság ez az egész! És pont olyankor, amikor egy kicsit felszabadultabbnak érezhetném magam. És még mi lesz, amikor a Dzsordzsival kell hamarosan találkoznom... Biztosan megkérdezi újra, hogy mi is van azzal a szaroskovbojozással, és erre majd ezzel az oroszdisznózással kell majd tromfolnom... Idióták! Idióták! Kész diliház az egész!"

Egyszer Vladimir Vladimirovich™, miután sikeresen összehozta az Egységes Gazdasági Térséget, bement a jaltai Elnöki Rezidenciában lévő Elnöki Lakosztályába, odaült a számítógépéhez és letöltötte az emiljeit. Valamiért a masina nagyon sokáig dolgozott, a levelek csak jöttek és jöttek, pedig az Adminisztráció SpamElhárító részlegének összes informatikus-programozó matematikusa állítólag szuperhiperbiztos szűrőkkel tömte tele Vladimir Vladimirovich™ levládáját. Vladimir Vladimirovich™ egy kissé idegesen rágta a szája szélét, mert az Adminisztráció PR Központja által széles körben hírdetett állítólagos higgadtsága ellenére eléggé türelmetlen természetű volt, különösen akkor, ha az információhoz való gyors hozzáférésben
akadályozta valami. Végre megjelent az első levél és Vladimir Vladimirovich™ olvasni kezdte.

" Kedves d'Artagnan! Láttalak a tévében! Igaz, hogy egy kissé megöregedtél, akárcsak a többiek, de én egyből felismertelek!!! A három testőr mindig is a kedvenc filmem volt!!! Legalább százszor megnéztem a moziban és apukám megigérte, hogy megveszi nekem DVD-n is, ha jól tanulok. Jól fogok tanulni, ezt megigértem!!! A könyvet is legalább százszor elolvastam!!! Videókazettán is megvolt a film, amit a Jungvald-Hilkevics csinált Odesszában, az apukám vette nagyon régen, amikor én még nem is éltem, de már gyerekkoromban megszerettem és annyit néztem, hogy teljesen tönkrement, pedig A három muskétás dalát gyerekkorom óta kívülről tudom és mindig éneklem is.
Arra kérlek, hogy küldd el nekem ezt a régi flimet, mert nagyon hiányzik. És egy fényképet is küldjél, autogrammal, hadd pukkadozzanak a barátnőim.

Nagyon szeretlek és nem is vagy annyira öreg!

Kátya Musketyorova
Moszkvai Terület, Raszputyino, 815. sz. iskola, 7/a osztály"

Vladimir Vladimirovich™ ledöbbenve bámulta a képernyőt, mert semmit sem értett. A levelek meg csak jöttek és jöttek. A következő, az utána következő és még az utána következő is, mind-mind vagy d'Artagnannak, vagy a három testőrnek volt címezve. Vladimir Vladimirovich™ elővette az aranysasos mobilját és hívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - szült bele idegesen Vladimir Vladimirovich™ а telefonba, - mi ez az újabb marhaság?! Dőlnek ide hozzám a levelek, de mindegyikben d'Artagnannak vagy Atosnak, vagy Aramisnak szólítanak, csak Porthosnak nem. Semmit sem értek. Mi ez az egész?
- Ajjajj, ne is mondd, - sóhajtott az Adminisztráció Vezetője, - nekünk meg a Warner Bros és a Disney küldött mindenféle fenyegetős leveleket, azt mondják, hogy kópérájt, meg szerzői jogok, meg per, meg kártérítés....
- Miféle kópérájt? - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™.
- Hát a ceremóniális aktusünnepély koreográfiája miatt, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - azt mondták, hogy ők lepatentolták azt a beállítást és mink meg elloptuk, pedig jogállamnak akarunk látszani...
- Milyen beállítást? - Vladimir Vladimirovich™ semmit sem értett továbbra sem.
- Hát azt, amikor ott álltok egységbe forrva, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - egy mindenkiért, mindenki egyért, vagy hogy is van ez... A lózungot szerencsére nem adtuk le, mert most azt is perelnék...
- És mi köze az Egységes Gazdasági Térségzónának ezekhez a testőrökhöz? - értetlenkedett folyamatosan Vladimir Vladimirovich™.
- A zónának nincs köze, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - csak az ünnepélyes beállásnak. Azt mondják, hogy ugyanolyan, mint a filmben, csak éppen a kardok nem látszanak...
- Milyen kardok?!!! - kiabált most már teljesen kikészülve Vladimir Vladimirovich™. - Nem is volt senkinél kard!
- Hát ez az! - szólt vissza felderülve az Adminisztráció Vezetője. - Majd erre fogunk hívatkozni! Nem loptunk semmit! Elmehetnek a fenébe! Majd azt mondjuk, hogy csak snóblíztatok... Már rohanok is és küldöm nekik a választ.
Vladimir Vladimirovich™ eltette a mobilt és továbbra is értetlenül nézett ki a fejéből.
"Meg kell hozatni sürgősen azokat a filmeket", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, mert ő nagyon régen látta és el is felejtette, elvégre sem Stirlitz, sem Müller nem szerepelt benne.
Vladimir Vladimirovich™ elővette az egyezmény aláírásáról közölt képeket és alaposan megnézte őket.
"Méghogy kardok! Még ilyet!" - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "Amikor a késeket is mindenki a háta mögé dugta..."

Egyszer Vladimir Vladimirovich™, miután az Adminisztráció azonnali reagálású takarítóbirgádja végre eltüntette a sok háromtestőrös levelet az elektronikus postaládájából, úgy döntött, hogy szörföl egyet a világhálón. Jalta környékén ugyanis még hó nem volt sehol, ezért síelésről nem is álmodhatott, a tengeren vizisíelni nem akart, mióta a múltkori novorosszijszki úton úgyis órákon keresztül húzta valamiért bedöglött hajóját egy ócska vontató, tengerparti szörfözésre meg pláne semmi hajlandóságot nem érzett a hülye rikácsoló sirályok miatt. Egy szó, mint száz, maradt ez a netes szörfölés, amit a kényelmes karosszékben ülve is lehetett csinálni.
Vladimir Vladimirovich™ kattogtatta sorban a különféle oldalakat, egyszercsak az egyiken ismerős nevet olvasott, amivel mintha a múltkor találkozott volna.
"Aha", - jegyezte meg gondolatban Vladimir Vladimirovich™ és tovább olvasott, - "szóval itt ez a múltkori balerina... Azt mondja, hogy az Alfa-bank rúgatta ki... Érdekes... A magassága meg nem is 180, hanem csak 171 canti... Érdekes... Meg azt mondja, hogy sértő számára, hogy az összes külföldi riporter saját collstockkal és mérleggel felszerelkezve jön interjúvolni... Érdekes..."
Vladimir Vladimirovich™ elővette az aranysasos kormánymobilját és hívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - nézem itten ezt az internetet és egyre bonyolultabb az ügy... Van ez a Násztya Volkova...
- Volocskova, Vladimir Vladimirovich™, Volocskova, - helyesbített az Adminisztráció Vezetője, - híres primadonna...
- Miért, nem azt mondtam? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™, - Szóval, ez tovább veri a palávert és most azt mondja, hogy valami Alfa-bankárék kavarnak...
- Mondtam, testvéró, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - ne mássz bele ebbe az ügybe... Rosszabb, mint a foci! Zavaros és zűrös az egész...
- Hát épp ez az! - mondta Vladimir Vladimirovich™, - Amikor majd itt végeztünk és visszamegyünk Moszkvába, majd vedd bele az előjegyzésbe, hogy személyesen akarom megvizsgálni ezt az ügyet, mert csak nő a botrány. És biztosítsatok ehhez mindent, ami szükséges.
- Értettem, - húzta ki magát katonásan az Adminisztráció Vezetője, - az Alfa kommandót ráküldjük az Alfa Bankra és...
- Ááááljj! - kiabált bele a telefonba Vladimir Vladimirovich™. - Semmiféle Alfa kommandó és semmilyen Alfa Bank!
- Akkor mit biztosítsunk az alapos vizsgálathoz, Vladimir Vladimirovich™, - kérdezte az Adminisztráció Vezetője.
- Háááát, első sorban collstockot, aztán mérleget... - sorolta Vladimir Vladimirovich™.
- Értem, Vladimir Vladimirovich™, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - értem már...
"Igazán jó, ha érti az embert az Adminisztrációja", - gondolta Vladimir Vladimirovich™ miközben eltette a mobilját. - "Időnként csinálnak marhaságokat, de nagyon igyekvőek... Talán mégsem rúgom ki őket...."

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ bement a kremli dolgozójába és meglepődve vette észre, hogy az ablaknál a GyermekVilágból hozatott kedvenc távcsöve helyén egy hatalmas csillagászati monstrum áll, aminek csöve még a szoba plafonján túlkra is kinyúlik. Vladimir Vladimirovich™ körbejárta a távcsőmonstrumot, megcsodálta, majd nagy nehezen az asztalához küzdötte magát és menyomta az Elnöki Telekommunikációs Pulton az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját.
- Fígy, testvéró, - szólt bele a kagylóba Vladimir Vladimirovich™, - szép, szép, hogy igyekeztek, meg az is igaz, hogy újabban kedvelem a csillagászatot, de ezt az óriást minek raktátok be a szobámba?
- Muszáj volt, Vladimir Vladimirovich™, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - nem hagyhattuk, hogy csak úgy lepipáljanak téged.
- Kik pipáljanak le engem? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Hát mindenféle piciország-nagyemberek, - mondta az Adminisztráció Vezetője. - Mászkálnak mindenféle csillagvizsgálókba és bámészkodnak, meg Marsokat nézegetnek és közben azt hiszik, hogy ismerik is a Háború Istenét, illetve értik azt, hogy mit jelez... Na ezt nem hagyhattuk, elvégre sokkal nagyobbak vagyunk náluk, még akkor is ha süllyednek a tengeralattjáróink, meg zuhannak a helikoptereink és repülőink...
- Áááálljjj! - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™. - Röviden, tömören! Ezerszer kértelek már! Milyen piciország-nagyemberekről beszélsz te, akik azt hiszik, hogy többet tudnak a Marsról?
- Nézz csak bele abba a távcsőbe, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - majd meglátod magad... A 2003. szeptember 19-i csillagászati megfigyelésükről szóló elmélkedést keresd.
Vladimir Vladimirovich™ odabotorkált a távcsőmonstrumhoz és belenézett... Aztán visszabotorkált a telefonhoz.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztráció Vezetőjének, - és a plafont meg minek kellett átütni?
- Kiderült, hogy az úgyis leszakadt volna azon a helyen, mert egy rejtett hosszanti repedés volt rajta, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - hétvégén meg hol találsz mesterembert manapság? Így aztán gondoltuk, hogy ha már ott az a lyuk, akkor legalább használjuk ki értelmesen... Meg aztán akkor nem kell mindenféle fontos programokat lemondani...
- De most kisebb lett a dolgozóm, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™.
- Majd azon is segítünk, - mondta az Adminisztráció Vezetőjem - majd a másik oldalon tágítunk rajta.
- És én addig hol leszek? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Te addig végigjárod az összes létező párt kongresszusát, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - ha elmentél az egységes oroszokhoz, akkor a többihet is muszáj lesz, másképp azt mondják majd, hogy beleavatkoztál a választási kampányba,
- De én utálok pártkongresszusokra járni, - mondta Vladimir Vladimirovich™.
- Muszáj lesz, Vladimir Vladimirovich™, - sóhajtott az Adminiszráció Vezetője, - a törvény az törvény, másképp hogy a francba csinálunk itten jogállamot...
- De akkor a csillagokat sem nézegethetem, - mondta panaszkodó hangon Vladimir Vladimirovich™, - és a Marsot sem..
- Majd naponta szerzünk neked egy szép kinagyított képet róla, - nyugtatta Vladimir Vladimirovichot™ az Adminisztráció Vezetője, - ha akarod, akkor közvetlenül egy Mars-szondáról, színeset... és azon még azt is láthatod, amint "egy vak koldus csatangol rajta egy sánta csacsival..."
Vladimir Vladimirovich™ szomorúan letette a kagylót és bekapcsolta a számítógépét. A Kedvencekből előkereste a Vladimir Vladimirovich™ eseménynaplót és érdeklődéssel elkezdte olvasni, hogy megtudhassa mit is csinált épp aznap...

2003. szeptember 22, hétfő, 10:47:56 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ telefonált Valentyina Ivánovna Matvienkonak.
- Velkám tú dze klab, hugicó, - mondta örömteljes hangon Vladimir Vladimirovich™, amint meghallotta Valentyina Ivánovna hallóját, - a titkárságon, izé, az Adminisztráción felveheted az uszodai bérletet... Vagy akár magad is építhetsz uszodát. Mostan már te is olyan városi nagyfőnök vagy, mint a Luzskov. Akár saját méheket is tenyészthetsz...
- Köszönöm, Vladimir Vladimirovich™, - mondta Valentyina Ivánovna, - bár hivatalosan még nem jelentettek be semmit...
- Jól van már, ugyan már, - mondta kedélyesen Vladimir Vladimirovich™, - a Vesnyakov jól tudja, hogy mi a dolga abban a választási bizottságban, hidd el... Valamikor az enyémet is intézte, meg majd most tavasszal is elintézi... Na igen... Egyébként mennyivel jobb nektek, kormányzóknak, én is az lennék legszívesebben...
- De hát maga az Elnök, Vladimir Vladimirovich™! - mondta Valentyina Ivánovna.
- Na és, mi az, hogy elnök?! - válaszolt elkeseredetten Vladimir Vladimirovich™. - És mim van nekem?! A Luzskov lám szétszedi a nagyszállókat, ássa a metróalagutakat. Te majd építhetsz uszodát. Nekem meg mim van? A Kreml? Az sem az enyém! Legfeljebb időnként repülhetek egyet, bár mostanában az is nehezebb, egyre kevesebb a gép...
Valentyina Ivánovna lélegzetvisszafojtva hallgatta Vladimir Vladimirovich™ panaszait.
- Hogy gondolom én ezt? - gondolkodott fennhangon Vladimir Vladimirovich™. - Vegyük például az Adminisztrációm Vezetőjét. Van szép magángazdasága, különféle üdülők, hétvégi házak, ügyvezet, egy egész Adminisztráció dolgozik alája. Nekem meg mim van? Itt ez a dolgozószoba, elnöki zászló, meg a Jelcin-portré a falon. Minek nekem ez a portré!? Már rég leszedtem volna, de nem lehet - a térfigyelő kamerát takarja... És végül mindig az jön ki, hogy nincs is semmim. Csak egy rozsdás androidom van, azt is még én hoztam magammal Pétervárról, de teljesen tönkrement már, a vállapos farkasembereken kívül mást már meg sem ismer...
Valentyina Ivánovna kimeresztett szemmel hallgatta Vladimir Vladimirovich™ szóáradatát.
- Senkinek nem kellek ebben az országban, - mondta majdnem síró hangon Vladimir Vladimirovich™. - Mindenki foglalkozik valamivel, dolgozik, van aki valamit esztergál, van ki kapál, van ki kalapál, van aki az embereket gyógyítja, van aki drogkereskedik, és én?! Itt ülök a zászló alatt és a Putin-Chesszel játszadozom.. Szégyen ez, Válenyka, egyszerűen szégyen!
Valentyina Ivánovna elpirult.
- Még öt évet ezzel a marhasággal nem bírok ki! - folytatta Vladimir Vladimirovich™. - Csak ücsörögni és semmit sem csinálni, ez nem egy nekem való dolog. Nézzük például ezeket a kovbojékat, ezek lőnek mindenre, ami csak mozog. Nekem meg még a háborúsdim sem úgy sikeredik, ahogy kellene. Nem is háború ez, hanem csak amolyan antiterrorista művelet. Tank kéne, jó sok, sőt, sokkal több, meg napalm... Ej, Valentyina Ivánovna, neked legalább bejött, magad sem érted még mennyire bejött... Na, majd ha nem leszek elnök, elmegyek kormányzónak én is. Mondjuk a Luzskov helyett...
Vladimir Vladimirovich™ elhallgatott. Valentyina Ivánovna már levegőt venni sem mert.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ felébredt, kinyújtozott, ásított még egyet-kettőt, majd kimászott az ágyból és átbotorkált a másik szobába. Leült a számítógépe mellé és bekapcsolta, a Kedvenceiből előkereste a Vladimir Vladimirovich™ EseményNaplót, aminek immár két verziója is volt. Az elsőt már régről ismerte, de az valahogy ritkábban frissült, az is legfeljebb délután, a másik meg valami fura idegennyelvű volt és ahhoz mindig igénybe kellett vennie az Adminisztráció által szervezett Készenléti Azonnali Reagálású Szinkrontolmács Ügyeletet, hogy lefordítsák azt a sok marhaságot, amit ott abban a római fürdővárosi medencében Vladimir Vladimirovichról™ összefírkálnak. A rendszer általában egészen jól működött, bár időnként, igaz hogy elég ritkán, de valamiért totális kiesések is előfordultak. Vladimir Vladimirovich™ megnézte az EseményNapló Originál Változatát, de amint számított is rá, azon így hajnaltájt semmi újat nem talált, ezért ásított egyet és behívta a másik verziót, ahol a dátum-idő alapján (a számokat ismerte, ezért azokban tolmács nélkül is eligazódott) máris felfedezett egy képet, amelyen rengeteg Sörös korsót látott, aztán talált valami újabb szöveget is hozzá, de mivel nem értette azokat a fura szavakat, ezért megnyomta a Készenléti Azonnali Reagálású Szinkrontolmács Ügyelet hívógombját.
- Szlúsaju, Vladimir Vladimirovich™, - szólalt meg a hangszóróban a Készenléti Azonnali Reagálású Szinkrontolmács Ügyelet szolgálatos ferdítőjének hangja, - tut vagyunk, készenlétben.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - látok itt sok Söröt, de a dumát nem értem. Mit írnak ezek ma?
- Semmi értelmeset nem írnak ma, Vladimir Vladimirovich™, - foglalta össze az előírt rövidséggel és tömörséggel a lényeget a Készenléti Azonnali Reagálású Szinkrontolmács Ügyelet szolgálatos ferdítője, - mert ma csak Söröt isznak és semmi mást nem akarnak csinálni.
"Hm", - morfondirozott magában Vladimir Vladimirovich™, - "akkor honnan tudom meg, hogy mit is csinálok ma?"
- Fígy, te szinkronkészenlét, azonnal reagáld nekem be pontosan, hogy mi van odaírva, mert valami mégiscsak ott van, - szólt szigorúan Vladimir Vladimirovich™.
- Igenis, értettem, Vladimir Vladimirovich™, - csapta össze bokáját a szinkronos, aki tulajdonképpen obsitos öregkotonatolmács volt, mielőtt az Adminisztráció ismét reaktiválta, és elkezdte beolvasni:
"Sok Sörös korsó képe a bal felső sarokban..."
- Marha! - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™. - A képet magam is látom, meg értem is! A szöveget reagáld azonnal!
- Igenis, értettem, Vladimir Vladimirovich™, - csapta össze bokáját a szinkronos és elkezdte beolvasni a szöveget: " Egyszer Vladimir Vladimirovich™ felébredt, kinyújtozott, ásított még egyet-kettőt, majd kimászott az ágyból és átbotorkált a másik szobába. Leült a számítógépe mellé és bekapcsolta..."
"Hm", - gondolta Vladimir Vladimirovich™. - "Tényleg ezt csináltam... Akkor úgy látszik mégiscsak tudják, hogy mit csinálok, és akkor én is tudni fogom, hogy mi történt velem ma..."
A Készenléti Azonnali Reagálású Szinkrontolmács Ügyelet szolgálatos ferdítője monoton hangon, de egyre gyorsuló ütemben darálta a szöveget:
"...Vladimir Vladimirovich™ megnézte az EseményNapló Originál Változatát, de amint számított is rá, azon így hajnaltájt semmi újat nem talált, ezért ásított egyet és behívta a másik verziót, ahol a dátum-idő alapján (a számokat ismerte, ezért azokban tolmács nélkül is eligazódott) máris felfedezett egy képet, amelyen rengeteg Sörös korsót látott, aztán talált valami újabb szöveget is hozzá, de mivel nem értette azokat a fura betüket, ezért megnyomta a Készenléti Azonnali Reagálású Szinkrontolmács Ügyelet hívógombját..."
"Hűűűű", - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™, - "Hogy van ez? Hiszen épp az előbb minden pontosan így történt..."
A Készenléti Azonnali Reagálású Szinkrontolmács Ügyelet szolgálatos ferdítője monoton hangon, de még nagyobb fordulatra kapcsolva darálta a szöveget:
"...Hűűűű", - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™, - "Hogy van ez? Hiszen épp az előbb minden pontosan így történt..."
- Áááállj! - kiáltotta Vladimir Vladimirovich™, mert valahogy teljesen összezavarodott ezzel a szinkronidővel, ami valahogyan túlzottan Real-Time-nak tűnt.
"...Áááállj! - kiáltotta Vladimir Vladimirovich™, mert valahogy..." - ferdítette lendületesen a Készenléti Azonnali Reagálású Szinkrontolmács Ügyelet szolgálatos ferdítője.
- Állj! Stop! Stop! - kiabált Vladimir Vladimirovich™, mire nagynehezen sikerült leállítania a teljes sebességre kapcsolt szinkront.
- Igenis, Vladimir Vladimirovich™, - szólalt meg a hangszóróból a Készenléti Azonnali Reagálású Szinkrontolmács Ügyelet szolgálatos ferdítője.
- Ez amit te idereagáltál azonnal, az ott mind így van leírva? - kérdezte csodálkozva Vladimir Vladimirovich™.
- Pontosan így van, Vladimir Vladimirovich™, - válaszolt a Készenléti Azonnali Reagálású Szinkrontolmács Ügyelet szolgálatos ferdítője. - Mi profi módon vágjuk a szinkront, még akkor is, ha Söröt iszunk közben, sőt, ha netán ürügy is van rá, úgy értem valami ünnepi ügyelet van, akkor pláne...
"Döbbenetes!" - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "Ezek azonnal tudnak mindent, hogy mit csinálok éppen, így aztán én is azonnal megtudhatom, hogy mit tudnak, vagyis tudom azt, hogy mit is csinálok éppen..."
- Fígy, te azonnali reagálású, - tett még egy próbát kisérletképpen Vladimir Vladimirovich™, - Most csak a legvégét reagáld be ide!
"...Fígy, te azonnali reagálású, - tett még egy próbát kisérletképpen Vladimir Vladimirovich™, - Most csak a legvégét reagáld be ide!..." - darálta be a szöveget a Készenléti Azonnali Reagálású Szinkrontolmács Ügyelet szolgálatos ferdítője, majd gyorsan hozzáfűzte azt, hogy - "...darálta be a szöveget a Készenléti Azonnali Reagálású Szinkrontolmács Ügyelet szolgálatos ferdítője."
- Stop! Stop! Leállni! - kiáltotta Vladimir Vladimirovich™, mert már teljesen kikészült, szédült, forgott körötte az egész világ.
- Igenis, Vladimir Vladimirovich™, parancs, Vladimir Vladimirovich™, értettem, Vladimir Vladimirovich™, - felelt a Készenléti Azonnali Reagálású Szinkrontolmács Ügyelet szolgálatos ferdítője, aztán a hangszóróból még valami más is behallatszott.
- Te ott most mit csinálsz, te készenléti azonnali? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Utántöltöm a speciális hajtóanyagot, Vladimir Vladimirovich™, - felelt a Készenléti Azonnali Reagálású Szinkrontolmács Ügyelet szolgálatos ferdítője. - Másképp nem müx ez a szinkronrendszer, a kiszáradási veszély ellen védekeznünk kell.
- És ha túlvéditek magatokat, akkor mi van? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, mert a szakmai dolgok mindig érdekelték.
- Akkor váltunk, Vladimir Vladimirovich™, - válaszolt a szinkronos, - a készenléti ügyeletet átveszi egy kolléga, leltár szerint, a mikrofont, a fülhallgatót, a védőitalt..
- És a leváltott szinkronos mit csinál? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Pihen, - felelte a Készenléti Azonnali Reagálású Szinkrontolmács Ügyelet szolgálatos ferdítője, - vagyis akkor már szolgálaton kívül folytatja a kiszáradás elleni védekezést...
Vladimir Vladimirovich™ kikapcsolta a számítógépét és arra gondolt, hogy ezek amúgy egészen jól eléldegélnek és talán még Elnökök sem akarnak lenni...

2003. szeptember 23., kedd, 10:53:16 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovichnak™ telefonált az ő Adminisztrációjának a Vezetője.
- Fígy, testvéró, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - tudod mit csináljunk? Szedjünk pénzt azoktól, akik a választáson voksolni akarnak.
- Pénzt? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™, - Miért?
- Hogy-hogy miért, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - hát az országban él legalább százötven millió ember..
- És? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Hát mondjuk, szavazna ebből úgy százmillió, - számolgatott az Adminisztráció Vezetője, - ha mindenkitől beszedünk egy-egy rubelt, akkor az már százmillió....
- De akkor senki sem megy el szavazni, - mondta Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, ha belegondolunk, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - ebben is van valami ráció...
- Te nekem ne gyere ezekkel a totalitáris izékkel! - kapta fel a vizet Vladimir Vladimirovich™, - Nálunk mindenki úgy szavazhat, ahogy kell! Sőt, tudod, mit csinálunk?
Vladimir Vladimirovich™ hatásszünetet tartott.
- Majd azoktól szedünk pénzt, aki nem megy el szavazni!
Az Adminisztráció Vezetője csendben maradt, mert megrázta Vladimir Vladimirovich™ bölcsessége.
- Megbüntetjük azokat, akik nem voksolnak, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - ezzel a résztvételt is fokozzuk, meg pénzt is összegyűjtünk. Aztán rendezünk valamilyen ünnepséget , a Baszkov Kolját meg a Babkina Nágyát meghívjuk énekelni...
- Tudod, hogyan csináljuk, - élénkült fel az Adminisztráció Vezetője, - már most szedjük be a pénzt a teljes lakosságtól, aztán amikor majd levoksolnak, akkor meg visszaadjuk azoknak...
Vladimir Vladimirovich™ elgondolkozott, az Adminisztráció Vezetőjének javaslata kecsegtetőnek tűnt.
"És a választásig marad idő arra, hogy valamilyen fontos állami munkát végezzen az ember", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "A pártkongresszuson már jártam, úgy tűnik, semmi mást tőlem nem is igényelnek..."
- Majd telefonálok a Vesnyakovnak a választási bizottságba, - mondta Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztrációja Vezetőjének, és letette a kagylót.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Kremlben ünnepélyesen fogadta a kanadai főkormányzót. Amig a zenekar játszotta a himnuszokat, Vladimir Vladimirovich™ gyanakvással nézegette a díszterem plafonját.
"Repedések, repedések mindenütt", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "igaz, hogy bemeszelték és bearanyozták rendesen, de ki tudja azt előre, hogy mikor szakad le... Mégcsak az kéne, hogy pont a díszduma közben, ráadásul a sok hülye firkász-hangász előtt. Mert ha csak úgy magamban lennék, akkor azt még el lehetne tussolni, mondjuk azt mondanám, hogy ingyán szellemeket idéztem, azok meg csak úgy beharcitáncoltak valahonnan... Vagy esetleg azt, hogy túlszaporodtak a padláson a macskák és attól szakadt le... Viszont, ha ez netán most szakad le, akkor ezek itt a teremben levideózzák, lefotózzák, aztán már közlik is, természetesen mindenféle belemagyrázással..."
- A kanadai-orosz kétoldalú kapcsolatok...., a partnerségi viszony kiaknázatlan potenciálja..., a gazdasági együttműködés..., a tapasztalatecsere..., - mondta Vladimir Vladimirovich™ a tárgyalások eredményeit összefoglalva, időnként egy-egy gyanakvó pillantást vetve az aranyozot állami kétfejű sas mögött meghúzódó vékony repedésre, amit a fal tetején, közvetlenül a plafon alatt vett észre.
"Csak most ne szakadjon le!" - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "Megírja a sajtó, aztán a Borisz Abramovics rögtön kiad még egy millió dollárt, hogy újabb kérdést tegyen fel Dzsordzsi barátomnak... Már csak ez kéne nekem..."
- Az északi őslakosság, a kisnépek és nemzetiségek támogatása...., az ökológia...., a nemzetközi szervezetek bevonása...., - mondta Vladimir Vladimirovich™, időnként rámosolyogva a mellette álló kanadai hölgyre, de azért továbra is figyelve a díszterem plafonját.
"Na, csak ezen legyünk túl különösebb gond nélkül", - gondolta Vladimir Vladimirovich™. - "Aztán úgyis elutazok Amerikába, addig majdcsak szereznek valami kőmívest... Az Adminisztráció Vezetőjét meg akár be is falazhatják, hogy nem vette észre korábban azt a repedést... Az egy stabil fickó, abból akár támfalat csinálhatnak... Az még a Borisz Nyikolájevicset is kiszolgálta..."
- Az Északi Jeges-tengeren keresztül szomszédok vagyunk Kanadával...., - mondta tovább a díszdumát Vladimir Vladimirovich™, - a távolság ma már úgysem számít...., sokkal fontosabb a nézetazonosság... Az afganisztáni antiterrorista hadművelet..., az együttműködés az ENSZ-ben...
"Ej, mintha valamelyest tágulna amott az a repedés", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "csak legalább addig, amig itt befejezzük ezt az izét... A francnak jöttünk vissza Jaltából, ott akár a kertben is díszdumálhatnánk, mindenféle hülye plafonveszély nélkül... A jenkik is mindig kimennek a Fehér Ház elé a parkba..."
- A látogatás egy fontos mérföldkő..., még magasabbra emeli kapcsolataink színtjét..., - mondta Vladimir Vladimirovich™, de minden különösebb lelkesedés nélkül, mert az a hülye repedés roppant idegesítette.
"Csak fejeznénk már be", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "agyonütöm az egész Adminisztrációt, hogy ilyen hülye hosszú dumát írtak nekem... Mindig mondtam, hogy röviden, tömören..."
- Köszönöm a lehetőséget..., nagyon örültem, hogy itt lehettem, - mondta a kanadai főkormányzó.
"Na, ez nem húzta el, szerencsére, megúsztuk...", - gondolta Vladimir Vladimirovich™ és szélesen rámosolygott a hölgyre, aki először járt a Kremlben, és nem is sejtette, hogy mi minden történhet OroszHonban és főleg annak Központjában...

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ már mindent összecsomagolt, felvette szép öltönyét, megfésülködött, megborotválkozott és teljesen útra készen állt, hogy elutazzon Dzsordzsi barátjához abba az amerikai Kemp Dévidbe, vagy hová is tervezték most az utat, amikor hirtelen megszólalt a telefon.
- Fígy, testvéró, - hallatszott a kagylóban az Adminisztráció Vezetőjének hangja, - egy kis gond van ezzel az utazással...
- Már megint gondotok van?! - öntötte el a méreg Vladimir Vladimirovichot™, - Nektek mindig gondotok akad?! Pont most?! Amikor már teljesen útra készen állok?!
- Nem is nekünk van gondunk, - szabadkozott az Adminisztráció Vezetője, - hanem a jenkiknek... Telibekaptak valamilyen vírust, amitől lebénult az összes konzulátusuk az egész világon, meg valamilyen szuper-hiper adatbázisuk is odalett...
- És? - kérdezte kissé nyugodtabban Vladimir Vladimirovich™.
- Aztán most nem tudnak senkinek sem beutazási vízumot kiadni, - mondta az Adminisztráció Vezetője.
- Nekem sem? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Elméletileg neked sem, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - de téged talán becsempészünk valahogy, mondjuk, ha megkérjük a Dzsordzsi barátodat erre a szívességre...
- Hm, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - de akkor ez valamilyen viszontszívességet kérhet ezért... Kell ez nekünk?
- Hááát, - húzta a választ az Adminisztráció Vezetője, - majd akkor teszünk neki egy szívességet, de aztán megint megkérjük, hogy tegyen nekünk egy szívességet, amire majd ő kérhet egy szívességet... Egy darabig ezzel elleszünk... Különben is ez régi szokás a diplomáciában...
- Meg másutt is, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, aki sosem felejtette el múltját.
- Igaz, másutt is, - bólogatott megértően az Adminisztráció Vezetője.
- Na és szerinted milyen viszontszívességet kérne ez most? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, mondjuk, az orrod elé dugja azokat a kérdéseket, amiket ő kapott a Borisz Abrámovicstól, - tippelt az Adminisztráció Vezetője, - elvégre kiadott érte egy millió zöldhasút és az összes jelentősebb lap lehozta... Valami csecsen témák vannak benne, meg sajtószabadság, meg emberi jogok...
- De hát az a mi antiterrorista hadműveletünk, - mondta Vladimir Vladimirovich™ felélénkülve, mert kedvenc témája került elő, - nekik is van, nekünk miért ne lehetne?
- Stimm, nekik is van, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - csakhogy nekik sok zöldhasújuk is van.
- Várjál csak, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mi is tele voltunk ezekkel a zöldhasúakkal, azok hová lettek?
- Azok is náluk vannak, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - az oligarcháink úgy becsináltak az utóbbi időben, hogy kivitték mind...
- Várjál csak, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - akkor ez azt jelenti, hogy Borisz Abramovics a mi zöldhasúainkkal vág most alám odakinn?
- Úgy van, Vladimir Vladimirovich™, - helyeselt az Adminisztráció Vezetője, - és ez mégcsak a kezdete a meccsnek...
- Milyen meccsnek? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ - Foci is lesz?
- Úgy van, foci is lesz, az is ellenünk, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - tudod, hogy mi van a Chelsea-vel...
- Várjál csak, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - akkor a Berezovszkij, a Borisz Abramovics most alámvág a sajtóban, az Abramovics, a Román Arkagyjevics meg majd a fociban?
- Hááát, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - az Abramovicsok már csak ilyenek..., de majd várd csak ki a többit...
- Tudod mit, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - inkább megvárjuk, amig azt a vírusmicsodát eltüntetik... Talán be is segíthetnénk nekik, nem?
- Hát, vannak specialistáink, az igaz, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - ha megfizetik őket rendesen, akkor még azokat a vírusokat is eltüntetik, amiket ők maguk csináltak...
Vladimir Vladimirovich™ ledöbbenve hallgatta az Adminisztráció Vezetőjét, egy gondolata támadt, de nem merte kimondani...

2003. szeptember 24., szerda, 12:41:07 (moszkva idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ késő este hazafelé tartott a Rublyovo-Uszpenszkij országúton. A gépkocsi simán futott a keskeny kanyargós úton, kétoldalt a fák sűrű koronái burkolóztak a sötétbe. Az autóban jó meleg, kényelmes volt az utazás.
- Majd igaz, igaz, iiigaaaaz leszek, - dúdolta az orra alatt Vladimir Vladimirovich™ a rádióból csendesen kihallatszó dallamot, amit egy amúgy elég utálatos hangú énekesnő dalolt.
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ nagy és hosszú limuzinja hirtelen fékezett. Süvítettek a gumik, az utasteret megtöltötte a fölhevült fékpofák undorító szaga, Vladimir Vladimirovich™ pedig lerepült a puha hátsó ülésről és fejével nekicsapódott az üvegfalnak, ami a gépkocsivezetőtől választotta el.
- Mi az?!!! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™, - Csecsenek ?!!
- Sünök, Vladimir Vladimirovich™, - szólt hátra mérgelődve a sofőr.
- Miféle sünök? - szólt ijedten Vladimir Vladimirovich™ - Harckocsiakasztó sünök?! Akkor mégiscsak csecsenek...
Vladimir Vladimirovich™ egészen megijedt.
- Nem, Vladimir Vladimirovich™, - szólt hátra a sofőr, - egyszerű sünök. Tüskések. Rohangásznak itt át az úton, mégiscsak sajnálja őket az ember...
Vladimir Vladimirovich™ visszaült a széles hátsó ülésre és megnyomott egy gombot. A páncélozott limuzin vastag, golyóálló ablaküvege simán és nesztelenül leereszkedett. Az útpadkán egy nagy erdei sün üldögélt, egészen összegömbölyödve. Széttárta tüskéit és mérgesen sziszegett. Legalább annyira megijedt ő is, mint Vladimir Vladimirovich™.
Vladimir Vladimirovich™ elővette a zsebéből a kormányhíradó mobilját és megnyomta az egyetlen hívógombot.
- Fígy, testvéró, - halkan, de nagyon érthetően mondta Vladimir Vladimirovich™, - holnapra végig az egész rublyovkai úton kerítés legyen!
- Magas? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője, mint aki semmin sem csodálkozik. - Négy méteres elég lesz?
- Négyméteres? - kérdezte vissza Vladimir Vladimirovich™. - A sünök tudnak ugrani?
- A sünök? - az Adminisztráció Vezetője mégiscsak tudott csodálkozni, - Azt hiszem nem tudnak...
- Akkor félméteres is elég lesz, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mégiscsak csökkenteni kell az apparátus kiadásait...
Vladimir Vladimirovich™ hátradőlt és kikapcsolta a mobilját.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ megérkezett Amerikába, hogy résztvegyen az ENSZ közgyűlésének ülésén és találkozzon Dzsordzsi barátjával. Vladimir Vladimirovich™ gyors léptekkel leszaladt a repülőgépéhez odagördült lépcsőn, kezet fogott a fogadására megjelentekkel és már szállt volna be az autójába, amikor a háta mögött a repülőgépnél valamilyen tumultus támadt. A bőröndöket és csomagokat kirakó repülőtéri alkalmazottak és a helyi biztonságiak angolul, a Vladimir Vladimirovichcsal™ érkezettek pedig oroszul kiabáltak valamit. A kör közepén pedig egy tántorgó emberke álldogált, nagymértékben szabálytalanul viselt orosz rendőr egyenruhában és az egész gyülekezetet túlharsogva, sűrű ízes orosz káromkodásokkal tarkítva beszédét, politikai menedékjogot követelt. A csomagok és bőröndök szanaszét hevertek, a rakodómunkásokat a biztonságiak hátraszorították, a helybéliek maguk előt tolták , a repülőgépen érkezettek pedig húzták vissza a teljesen szabálytalanul öltözött, orosz rendőrnek látszó emberkét. Az egész reptér zengett a jobtvojumátytól , sűrű hujok röpködtek a légtérben, egy-két fakjuval vegyítve. Tökéletes orosz kupit sikerült becsempészni a jobb sorsra érdemes Ámerikába...
Vladimir Vladimirovich™ gyorsan beszállt a gépkocsiba és elhajtatott, majd elővette az egész világhon mindig működőképes kormányzati aranysasos mobilját és felhívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - szólt bele a telefonba halkan, de nagyon mérgesen Vladimir Vladimirovich™, - mi ez a kupleráj a reptéren?
- Hááát, - húzta a választ az Adminisztráció Vezetője, - az egyik útibőröndből mászott elő ez a hapi, úgy látszik valakit agyon kell ütni az ellenőrzőknél, de előbb ezekkel a jenkikkel kell megállapodni..
- A bőröndből? De hiszen a csomagtérben marha hideg van! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Felszerelkezett..., - mondta az Adminisztráció Vezetője, - legalább öt üveg vodka volt nála...
- Hm, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - akkor nem tagadhatjuk le, hogy orosz ember... De mi az, hogy politika menedékjogot követel?
- Az androidunk miatt van, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - tudod, hogy ráindult ezekre a "vállapos farkasemberekre", ez is biztos mindig megvágta az autósokat, ruhája után itélve olyan közlekedésinek látszik... A sok jobtvojumáty és huj között mintha valami ilyesmi üldözésről kiabált, legalábbis úgy vettem ki...
- Hm, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - kellemetlen.. Már csak ez hiányzott nekem! Legalább tudjuk azt, hogy kinek a bőröndjéből mászott ez elő?
- Már tudjuk, - sóhajtott szomorúan az Adminsisztráció Vezetője, - a Borisz Abrámovics egyik otthoni aktivístája adta föl az indulás előtti utolsó pillanatban. Állítólag a Washington Postnak küldte, ha már úgyis arra járunk, akkor elvihetnénk - alapon..., drága ám a légiposta mostanában, aztán valaki megsajnálta..., de majd utánanézünk, hogy mennyiért...
"Idióták!" - gondolta Vladimir Vladimirovich™ és eltette a mobilját. - "Most akkor hogyan dumáljak abban az ENSZ-ben! Ej, Borisz Abrámovics, Borisz Abrámovics, még milyen disznóságot találtál ki, bárcsak tudnám!"

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ Amerikában a számára biztosított rezidenciában erős fejfással ébredt, pedig előtte való nap, amikor azzal a franciával meg azzal a másikkal, a némettel eltársalgott a megváltozott világ dolgairól és az ENSZ átalakításának szükségességéről, meg a kapcsolatok ápolásáról és fejlesztéséről, igazán nem is ivott sokat, hiszen az Öreggel, a Borisz Nyikolájeviccsel, akinek rekordjait annak idején az egész világ megismerhette és értékelhette, úgysem tudott volna versenyezni, ezért meg sem kisérelte. Csak ha már nagyon muszáj volt....
"Hol a fejem, hol a fejem?!" - gondolta Vladimir Vladimirovich™. - "Annyira sűrű ez a program, hogy már azt sem tudom, hol a fejem".
Vladimir Vladimirovich™ előkotorászta a kormányzati aranysasos mobilját és hívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - szólt bele a telefonba Vladimir Vladimirovich™. - Szétmegy a fejem már ettől az egésztől. Elegem van már az egész Amerikából! Hogy állunk a műsorral?
- Hát, a nagykövettel meg a helyi szakszolgálattal már elbeszélgettél, köszöntöttek is téged rendesen, amúgy oroszmódra, ahogy illik egy ilyen érkezésnél..., aztán a Tűzoltó Akadémia meglátogatásán is túlvagyunk, - nézegette a napirendet az Adminisztráció Vezetője.
- Micsoda? Voltunk a tűzoltóknál? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Nem is emlékszem rá...
- Voltunk, Vladimir Vladimirovich™, voltunk, - bólogatott az Adminisztráció Vezetője, - de azt a fényes szuperhiper miniporoltót már visszaküldtük...
- Milyen poroltót?! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Semmire sem emlékszem....
- Volt ott egy olyan cucc, ami valahogy belekallódott a zsebedbe..., - mondta az Adminisztráció Vezetője. - Ez azután történt, hogy elbeszélgettél a kinn tanuló katasztrófa-elhárító és polgárvédős tűzoltóinkkal és azok felköszöntöttek téged, amúgy orosz módra, ahogy egy ilyen érkezésnél szokás...
- Igen? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Semmire sem emlékszem... Hol a fejem, hol a fejem? Aztán mi volt még?
- Hát, a koszorúzáson is túlvagyunk, - sorolta a napirendi pontokat az Adminisztráció Vezetője, - de a sokcsillagos zászlójukat már kimostuk, kivasaltuk és visszaadtuk...
- Zászló?! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Mi a fene volt azzal a zászlóval?
- Hát belekotnyeleskedett a Rusájló, miután elmondtad, hogy egyek vagyunk és ugyanúgy érzünk, mint ezek a jenki tűzoltók ezzel a 911-el, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - kezedbe nyomott egy filctollat, hogy néhány fehér csillagot beszinezhess vörösre...
- Hűűűű! - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Semmire sem emlékszem... Hol a fejem, hol a fejem?
- Aztán még volt az a háromoldalú találkozód a franciával meg a némettel, Irakról meg a vízumokról, - sorolta a műsort az Adminisztráció Vezetője, - de a francia Becsületrendjét a pezsgőbontó kitekerentyűvel meg a német aranyóráját a kihajtható Sörnyitóval már visszaküldtük...
- Megáll az ész! - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Semmire sem emlékszem... Mára mi van?
- Ma majd beszélned kell az ENSZ-ben, - nézegette a programot az Adminisztráció Vezetője, - a szöveg kész, nem kell aggódni, csak úgy negyedórás, és benne van a kedvenc antiterrorista művelet is, meg az összefogás...
- Kadirovot kicsomagoltátok? - kérdezte aggódva Vladimir Vladimirovich™, mert eszébe jutott a repülőtéri kupi...
- Kicsomagoltuk, nem kallódott el, - nyugtatta meg Vladimir Vladimirovichot™ az Adminisztráció Vezetője, - megjelöltük a bőröndöt rendesen és külön vigyázót állítottunk rá.... Mégiscsak egy leendő szabadon választott elnök... А sapkáját még ki is tisztítottuk alaposan. Fotózhatják, ingyen. Mi ugyan nem fizetünk érte egy vasat se, épp elég, hogy a Borisz Abrámovics bereklámozta előzetesen...
- Na, hál'istennek, - sóhajtott fel megkönnyebülve Vladimir Vladimirovich™. - Csak a fejem, fáj rettenetesen... Azt sem tudom hol áll... Csináljatok már valamit!
- Rögtön küldöm a specialistát, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - a spéci Elnöki Csomag sem veszett el, arra egy egész különítmény vigyáz, sőt, még egymásra is vigyáznak...
- Milyen spéci Elnöki Csomag? Milyen különítmény? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Semmit sem értek...
- Nyugi, testvéró, - mondta megnyugtatóan az Adminisztráció Vezetője, - épp elég, ha az Adminisztrációd ért mindent és mindenhez...
Vladimir Vladimirovich™ értetlenül nézett a mobiljára. Az ajtó halkan kinyílt és bejött a specialista...

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ Amerikában a szobájában egy kényelmes, hátrahajtható karosszékben szemét lehunyva, félig fekvő helyzetben üldögélt, mellette pedig ott állt az Adminisztráció Vezetője és egy hosszú lista alapján egyeztette a programot.
- Találkozás a brazil elnökkel, - olvasta az Adminisztráció Vezetője.
- Rendszeres kapcsolattartás..., örülök, hogy megint találkoztunk..., növeljük az áruforgalmat..., - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ... brazil szappanoperák importja...
- Ez nincs benne, - jegyezte meg az Adminisztráció Vezetője.
- Brazil szappanoperák törölve, - mormogta a hipnotikus álomba merült Vladimir Vladimirovich™, - brazil kávéimport..., részvét az űrhajós halála miatt..., brazil űrprogramba besegítünk...
- Jó, rendben, - jegyezte meg az Adminisztráció Vezetője, majd lapozott, - Találkozás az algériai elnökkel...
- Kereskedelmi gazdasági együttműködés..., fejlesztés..., fokozás..., örülök, hogy találkoztunk..., együttműködés az Iszlám Konferenciával, - mondta félálomban Vladimir Vladimirovich™, - közös antiterrorista hadműűveletek...
- Ez nincs benne, - jegyezte meg az Adminisztráció Vezetője.
- Közös antiterrorizmus törölve, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - jó kapcsolatok..., elfogadni a meghívást...
- Jó, rendben, - jegyezte meg az Adminisztráció Vezetője és lapozott. - Találkozás az amerikai pravoszláv egyház vezetőivel...
- Ikont megcsókolni..., Lavr mitropolitát megcsókolni..., háromszor..., - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - a Hazát és az Orosz Pravoszláv Egyházat szolgáljuk..., OroszHon előtt teljesen megnyílik a világ..., OroszHon teljesen megnyíilik a világ előtt...
- Ez nincs benne, - jegyezte meg az Adminisztráció Vezetője.
- Nyitás igazítva..., - mormolta Vladimir Vladimirovich™, - Kreml-könyvet átadni..., nemcsak az állam, de az orosz lélek központja is..., keresztet vetni..., háromszor...
- Jó, ez is rendben, - pipálta ki a listát az Adminisztráció Vezetője, - Columbia Egyetem, amerikai értelmiség...
- Szovjetológia, kremlinológia helyett russzológia..., régi beidegződések, sztereótípiák felszámolása..., aktualizálás..., - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - leugatni az ukrajnai amerikai nagykövetet az egységes gazdasági unióba való kijevi belepofázása miatt...
- Ez nincs benne, - jegyezte meg az Adminisztráció Vezetője, - ezt majd a Powellnél kell...
- Leugatás áthelyezve..., - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - új tudományág..., együttműködés... egymás jobb megismerése és megértése...
- Jó, ez is rendben, - jegyezte meg az Adminisztráció Vezetője, - az indiai és pakisztáni elnököt, meg az üzeletembereket, a Lukoil-benzinkutat és a tőzsdét majd holnap vesszük...
Az Adminisztráció Vezetője visszahajtotta a karosszéket és enyhén megrázta Vladimir Vladimirovich™ vállát.
- A kocsi előállt, Vladimir Vladimirovich™, mehetünk, - mondta halkan az Adminisztráció Vezetője.
Vladimir Vladimirovich™ felállt a karosszékből, kinyújtozott és feszes friss léptekkel elindult az ENSZ-be...

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ arra készült, hogy találkozzon az amerikai pravoszláv egyházak vezetőivel. A böröndökből kicsomagolta a különböző ruhákat és az alkalomhoz illő öltözetet próbálta kiválasztani. Amint ott forgolódott és nézegette magát a nagy falitükörben, kinyilt az ajtó és bejött az Adminisztráció Vezetője.
- Fígy, testvéró, - szólt hátra Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztráció Vezetőjének, - szerinted jó lesz ez a ruha?
- Áááá, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - ez a cári öltözék, amit a Nagy Színház adott kölcsön, ez most nem lesz jó. Még félreértik ezek az amerikai pravoszlávok, úgyis gyanakodnak az otthoniak egyházegyesítési projektje miatt...
- Hm, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - pedig nézd csak, egészen jó szakállat is találtam hozzá...
- A szakállal nem is lesz gond, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - azt még jónéven is veszik a pópáék, mert az olyan hagyományőrző.
- Akkor meg mi nem tetszhet nekik? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Az a bot, amit a kezedben tartasz, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - az Iván Vasziljevics pont ilyennel ütötte agyon a fiát...
- Hát, rettegtek is rendesen tőle, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™.
- Na igen, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - de ezek itt nem az oligarchák, hanem papok, ráadásul amerikaiak, ezekhez valami korszerűbb öltözet kell...
- Akkor vegyem fel a kimonót? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Az sem jó, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - ezek nem japánok, hanem pravoszlávok, mégha amerikaiak is...
- Akkor a judocuccot? - kérdezte reménykedve Vladimir Vladimirovich™. - Az még itt Amerikában is divatos...
- Az sem jó, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - ezek nem verekedni akarnak, mivelhogy megnyugvást és megbékélést hírdetnek, elvégre papok, így aztán csak egymás között verekednek, de olyan világiakkal, mint te, azokkal nem...
- Akkor meg mit vegyek fel? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Azt a hülye frakkor, amit Londonban adtatok rám, azt utálom, a síelős cucc meleg, a tengerész csíkospóló olyan snasszos lenne, a vadászpilótás meg sisak nélkül nem mutat...
- Vedd csak föl nyugodtan a fekete öltönyödet, - tanácsolta az Adminisztráció Vezetője, - az fogadásos díszkajához, keresztelőhöz, temetéshez is elmegy, abba nem kötnek bele...
Vladimir Vladimirovich™ kedvetlenül levette a cári öltözéket és kelletlenül átöltözött.
"Ezekkel a papokkal sosem tudhatja kiismerni magát az ember", - gondolta szomorkodva Vladimir Vladimirovich™, - "egyszer túl modern és nem hagyománytisztelő, máskor meg túl konzervatív... Péternek volt igaza, összehozta azt a Szent Szinódust, aztán ment a németekhez Sört inni... A hülye bojárjainak meg egyszerűen lecsapkodta a fejét..., ugyanazzal a baltával, amivel ablakot vágott Európa meg a Nyugati Világ felé... El is nevezték Nagynak. Ej, még mennyit kell nőnöm hozzá képest..."

2003. szeptember 25., csütörtök, 14:21:19 (moszkvai idő)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ dolgozószobájában megszólalt a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felvette a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólt halkan egy hang, - neked ilyen izé..., aluminium nem kell?
- Miféle aluminium? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, ilyen izé... - Vladimir Vladimirovich™ beszélgetőpartnere hallhatóan valamiért szorongott, - orosz.
- Orosz aluminium? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Abramovics, te vagy az?
- Én vagyok, én..., - válaszolt a csukotkai kormányzó, - a részemet akarom eladni, ezt az alumiumosat.
- Ugyan már! - mondta ledöbbenve Vladimir Vladimirovich™, - És a biznisszel meg akkor mi lesz, az oligarckákkal, meg minden ilyesmivel?
- Tudod, - mondta továbbra is halkan a kormányzó, - van egy olyan klubocska, ami nagyon megtetszett nekem...
- Foci? - kérdezte felvídulva Vladimir Vladimirovich™, - Hisz már van egy fociklubod!
- Neeem, - felelte a kormányzó, - ez most jéghokis...
- Jaaa, hogy jéghoki! - Vladimir Vladimirovich™ elnevette magát, - értem már, a csukcsáid, ott a sarkkörön túl, csupa hó meg jég mindenütt...
- Na akkor kell, vagy nem? - kérdezte a kormányzó, - Megveszed az aluminiumot?
- Minek az nekem? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, te tudod, - mondta Abramovics, - akkor eladom Gyeripászkának.... Lesz még egy szuperoligarechád.
Vladimir Vladimirovich™ ekkor értett meg mindent, de már késő volt - a kagylóból csak a foglalt jelzés hangja hallatszott.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ meglátogatta a new-yorki Tűzoltó Akadémiát, ahol tiszteletére mindjárt fel is gyújtottak egy kisebb épületet, hogy aztán bemutathassák a hős tűzoltókat, akik halálmegvető bátorsággal mindenkit kimentenek, többek között egy nőnek beöltözött társukat is, pedig az nagyon kiabált és különben is csúnya meg vagy 120 kilós volt, amiért alig akadt rá vállakozó kedvű hős tűzoltó, aki ezt a randaságot kicügölte volna, de a kötelességtudat a végén győzött és mindenki mégis megmenekült. Vladimir Vladimirovich™ nagyokat kacagott ezen a mókán és a vendéglátók is elégedetten mosolyogtak. A látogatás végén Vladimir Vladimirovich™ kapott emlékbe egy tűzoltóparancsnoki sisakot, aminek nagyon örült, illetve ő is adott egy hasonlót a vendéglátóknak, aminek ők is nagyon örültek, így aztán mindenki boldog volt és elégedett, tapsoltak és énekeltek, meg ittak is valamit, de a tévé azt nem közvetítette. A tűzoltóktól elbúcsúzva Vladimir Vladimirovich™ beszállt az autójába és az egész konvoj (volt vagy 30 gépkocsi a biztonságiakkal együtt) elhajtott. A new-yorkiak véges-végig az úton ácsorogtak a járdán és integettek, egyesek mosolyogtak, mert a jenkiknek van ez a kipszmájling dilijük, ami a fogmosós reklámokból megy beléjük már gyerekkorban, de sokan azért belül mérgelődtek, mert rájuk hozták ezt a rásön prezidentet, akitől leáll a közlekedés, akárcsak azon az átkozott 9.11-kor, bár akkor tűzoltóautók is vonultak.
Vladimir Vladimirovich™ vigyorogva (elkapta ezt a kípszmájling-kórságot) üldögélt a kocsijában és simogatta az ajándékul kapott tűzoltósisakot, aztán elővette az aranysasos kormányzati mobilját és felhívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - igazán kedvesek ezek a jenkik, milyen szép fényes sisakot adtak, ezt akár színházba is felvehetem.
- Úgy van, úgy van, Vladimir Vladimirovich™, - helyeselt az Adminisztráció Vezetője, - direkt leegyeztettük ezt előre. Hasznos holmi, odahaza is jó lesz, mert mit lehet tudni újabban, hol a Mariinszkij, hol a Sztanyiszlávszkij színház gyullad ki, még a Dumába is viheted, mert ott is kész leégés van időnként... Csak mielőtt felveszed, majd még le kell ellenőrizni Lyól...
- Mit kell ezen ellenőrizni? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, azt nem lehet előre tudni, korszerű elektronika meg mindenféle mikrócsipek, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - mindig utólag kerülnek napvilágra a legfurább dolgok, ha lekaparják a mázt meg a festéket... Most is, hogy elkezdték bontani Moszkvában a Moszkvát, rögtön potyogtak ki egymás után a poloskák, pedig azokat még a múlt században, sőt, a múlt évezredben építették be...
- Hm, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és gyanakodva ránézett a tűzoltósisakra, - úgy gondolod, hogy...
- Úgy gondolom, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - a mi Elnökünk jobb, ha saját gyártmányú tűzoltósisakot hord a fején, az is van olyan, mint ez a külhoni cucc.
- Dehát én odaajándékoztam nekik a mi sisakunkat, - mondta Vladimir Vladimirovich™.
- Igen, nagyon helyes, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - az már az övék... Szép csicsásra és mázosra csináltuk, de amúgy gzseli-kerámia...
- Várjál csak, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ez azt jelenti, hogy a tűzoltók azt nem hordhatják?
- Hordani éppenségel hordhatják, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - nagyon szép mutatós, csak éppen tűznél nem tanácsos, ha potyognak a téglák és dőlnek a gerendák...
- Hm, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - de remélhetőleg egyéb disznóságot nem raktatok bele?
- Tudtommal nem, Vladimir Vladimirovich™, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - bár mit lehet azt tudni... A katasztrófaelhárítós polgárvédős kutatóintézet rendelte, az meg ugyebár még mindig postafiókszámos...
- Várjál csak, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - akkor ez most miféle viszontajándék a részemről?
- Ez egy nagyon szép viszontajándék, Vladimir Vladimirovich™, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - igazán szép kerámia, díszes, csicsás és mázos.. Különben is az ő fejük fáj, ha felveszik, mit törődsz te azzal? A tiédet meg majd átvizsgáljuk és akkor hordhatod bármilyen ünnepi alkalommal... Akár egy egész tűzoltózenekart is adunk hozzá...
Vladimir Vladimirovich™ már nem simogatta a tűzoltóparancsnoki sisakot, mert valahogy elment a kedve az egésztől...

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Columbia Egyetemen találkozott az amerikai diákokkal és mesélt nekik az új OroszHonról. A diákok vegyes érdeklődéssel hallgatták Vladimir Vladimirovichot™, pontosabban annak szinkrotolmácsát, aki elangolozta nekik érthetően az orosz elnök dumáját, de szerencsére kolokválni úgy sem kell majd belőle. Aki elől ült, az figyelmes pofát vágott, mert az egyetem tanári kara Vladimir Vladimirovich™ mellől éberen figyelt, és nem mindenki juthatott be valamelyik egyetemi rögbis vagy kosaras csapatba, a hátrább ülők már kevesebb figyelemmel rágóztak és a szinkronos fülhallgató helyébe a saját playerükét nyomták be, a hátsó padokban pedig majdnem egészen nyiltan pókereztek vagy kockáztak, néhányan pedig úgy tettek, mintha nagy élvezettel hallgatnák a dumát, a szemüket is lehunyták, de közben a pad alatt buzgólkodó barátnőik fejét simogatták.
- A terrorizmus elleni harc közös problémái..., - mondta élvezettel Vladimir Vladimirovich™, hiszen kedvenc témáját fejthette ki az amerikai diákságnak, - az együttes fellépés...., és nemcsak erőszak, mert az nem az egyetlen és távolról sem a leghatékonyabb módszer...
- Hű de vágja ez, azt az úristenit! - szólt közbe az egyik diák.
- A szovjetológia feleslegessé vált, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - nincs értelme olyant tanulmányozni, ami nincs...
"Nahát!" - gondolták a szovjetológusok, - "Akkor gyorsan valami frappáns nevet kell majd kitalálni a helyébe ugyanannak..."
- Hogy állnak a szólásszabadság típrásávall? - kérdezte az egyik professzorhölgy a Barnard College-ből.
- Nálunk sosem volt igazi szólásszabadság, - vágta kapásból rá a választ Vladimir Vladimirovich™, - így aztán nem tudom, hogy mit lehet tiporni..
- Hűűűű, ez megaszonta! - kiáltott közbe az egyik diák, de a társa oldalba bökte, mert mit lelkesedik ez itt, amikor ő épp verset ír a csajának és töri a fejét a megfelelő rímen.
- A cárok idején és a szovjet-időkben sem volt szólásszabadság, - magyarázta Vladimir Vladimirovich™, - de aztán mégis eljött a "szabadság renesszánsza", bár azt sokan csupán teljes szabadosságnak és anarchiának fogták fel...
- A nagynékidnek csaljál! - kiáltott fel hátul az egyik pókerező diák, de társai gyorsan lepisszegték és a pad alá nyomták, mert a ruszisztikai tanársegéd feltünően elővette a noteszét és beleírt valamit.
Vladimir Vladimirovich™ még sokat dumált mindenféléket, a szovjetológusok és kremlinológisok pedig buzgón jegyzeteltek, mert próbálták megérteni, hogy majd miből élnek meg ezentúl.
- Köszönjük az értékes előadást, - mondta az egyetem rektora. - Nagyon tanulságos és hasznos volt.... A dékáni hivatalban mindenkinek aláírják az indexét és az ösztöndíjakat is kiosztják délután...
A hallgatóság hatalmas ovációban tört ki.
- Annak idején még a Gorbi sem kapott ekkora tapsot, - jegyezte meg a távozó Vladimir Vladimirovichnak™ Jonathan Sanders szovjetológus professzor.
- Fígy, testvéró, - szólt halkan Vladimir Vladimirovich™ a mögötte lépegető Adminisztráció Vezetőjének, - ezt az utolsó kijelentést sürgősen adjátok le, hozzák le főcímnek... Hadd olvassa a Mihail Szergejevics, mit villog állandóan azzal a mesefilm-szinkronjával, amivel fenntartja a hírnevét...

Egyszer Vladimir Vladimirovich™, amint éppen a Columbia Egyetemről a sűrű new-yorki programja következő állomására hajtatott, elégedetten gondolt arra, hogy milyen szép előadást tartott az amerikai diákságnak, mennyire megtapsolták, amikor elmagyarázta, hogy már nem kell tartaniuk a szovjet veszélytől, hiszen minden megváltozott, már nem is olyan a hadsereg, a rakétacsapatok, a légierő, a flotta...
Ekkor megszólalt a zsebében az aranysasos mobil.
- Fígy, testvéró, - hallatszott a telefonban az Adminisztráció Vezetőjének hangja, - ugye mostanában semmi különöset nem akarunk a Fekete-tengeren?
- Tudtommal semmit sem terveztünk, - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Jaltában már úgyis hűvösődik az idő, idén már nem hajókázunk, meg különben is egyre több a sirály arrafelé...
- És nem is várunk sehonnan semmit, ugye? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője.
- Tudtommal nem várunk, - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Miért kérded?
- Hát most kaptunk jelentést a flottától, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - egy egész hajóosztályt karanténba kellett zárni, így aztán most a harckészültségi mutatók...
- Micsoda?!!! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™, mert eszébe jutot, hogy ő egyúttal főparancsnok is, - Miféle karantén?
- Hát, olyan egészségügyi, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - 72 matróz és tengerész-zászlós szifiliszt kapott.
- Micsoda?!! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™, - Honnan, hogyan?
- Azt mondják ukrán csajok két hétre beszállásolták magukat a bázisra, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - két zászlós csempészte be őket...
- Vizsgáljátok ki! - vágta el tömören a beszélgetést Vladimir Vladimirovich™, - Aztán most már tényleg ideje körülnézni ezekneél a tengerészeknél, északon a tengeralattjárókat süllyesztik el állandóan, távol-keleten kilopják a színesfémet a műszerekből és fölrobbantják a lőszerraktárakat, délen meg már egész hajóosztályok esnek ki...
- Intézkedünk, Vladimir Vladimirovich™, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - amint hazatérsz, összehívatjuk a nemzetbiztonsági tanácsot...
"Tudtam, tudtam! Meg is mondtam már hányszor, de hányszor!" - gondolta Vladimir Vladimirovich™ - "Nagy az ország, de a kupleráj még nagyobb!!!"

Vladimir Vladimirovich™ mérges lett, de hirtelen azon kapta magát, hogy ezt a vigyorgást, ezt a jenki kípszmájling-kórságot, ami minden bizonnyal teljesen megfertőzte, egyszerűen képtelen eltüntetni arcáról. Ettől még mérgesebb lett, de továbbra is kényszeredetten vigyorgott kifelé a kocsi ablakán az amerikai utcákra...
Az egészen jól indult napja ismét teljesen el lett rontva.

2003. szeptember 26., péntek, 23:44:21 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ az ENSZ közgyűlésének ülésén szólalt fel. Beszélt a terrorizmusról és az új világrendről, a gazdaságról és a globalizációról, a demokrácia és a szabadság elveiről, aztán hirtelen egy kis kavicsot érzett a jobblábas cipőjében, amit a legjobb olasz mesterek kézzel készítettek neki a legjobb bőrből.
"Már megint kavics", - gondolta mérgelődve Vladimir Vladimirovich™, mert eszébe jutott egy ugyanilyen régi eset, amikor az évi rendes Elnöki Üzenetét olvasta az orosz parlament felsőházában. - "most majd zavarni fog állandóan..."
Vladimir Vladimirovich™ folytatta beszédét, közben úgy forgatta jobb lábát, hogy ne érezze a kavicsot, de minél többet izgelődött, annál inkább valami teljesen hozzáférhetetlen, de nagyon érzékeny helyekre csúszkált a kavics.
"Az édes szülőföld gyermeke", - gondolta ellágyúlva Vladimir Vladimirovich™. Nagyon szeretett volna hinni abban, hogy ez a kavics valóban még odahaza, Oroszországban került a cipőjébe, méghozzá nem a kormányzati Vnukovo-2 repülőtér betonján, hanem valahonnan vidékről, egy nagy búzamező közepéről.
Ezalatt a teremben egyre többen figyeltek meg Vladimir Vladimirovich™ kényszeredett rángatódzását. Condoleezza Rice érdeklődéssel nézett Vladimir Vladimirovichra™, aztán az ifjabbik George Bush is felnézett a noteszéből, ahová lovakat és meztelen szépségeket rajzolgatott.
"Kényelmetlen valahogy ez az egész..", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, miközben tovább olvasta a beszédírói által összeállított szöveget, ahol most éppen a hadászati támadó fegyverzetekről esett szó.
"Talán levegyem észrevételneül?" - kereste a kiutat Vladimir Vladimirovich™, - "persze észre is vehetik, de az csak egyszer lesz. Ha meg nem veszem le, akkor meg egész végig szenvednem kell.."
Vladimir Vladimirovich™ kissé lehajolt anélkül, hogy a szöveg felolvasásával leállt volna, lekapta a a jobblábas cipőjét és letette a pulpitusra a papír mellé. A termen halk morajlás futott végig és Vladimir Vladimirovich™ megértette, hogy nem sikerült észrevétlenül levennie a cipőjét. Gyors tekintettel végignézett a termen és észrevett Condoleezza Rice kimeresztett szemét. Vladimir Vladimirovich™ zavarodottan az orra alá mormogta:
- Hát, ilyen a Kuzka annya...
A teremben kitört a pánik, az ENSZ tagállamok képviselői borogatták a székekeket és ész nélkül rohantak kifelé. Az ifjabbik George Bush ismét felnézett a noteszéből és vidáman kacsintott orosz kollégájánbak.
"Érdekes", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "ezeket meg mi lelte?"

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ Ámerikában, miután az ENSZ-ben elmondta az egész világ számára nagyon fontos beszédét, amiben jó sok antitterozmus volt, és még utána is jó negyedórát szorongatta a különböző államok képviselőinek mancsát, amitől teljesen elzsibbadt a keze, felült egy helikopterre, hogy meglátogassa Dzsordzsi barátját.
"Ej", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "Helikopter! Remélhetőleg nem Mi-8-as, amivel nálunk a kormányzók szoktak röpködni... Még szerencse, hogy ezt az exportot nem erőltettük annyira..."
Vladimir Vladimirovich™ aggodalmai ellenére a helikopter szerencsésen megérkezett abba az ámerikai elnöki Kemp Dévidbe, s miután forrón üdvözölték és hátbaveregették egymást Dzsordzsi barátjával, beültek egy olyan golfos kiskocsiba - Dzsordzsi a vezetőülésbe, Vladimir Vladimirovich™ mellé, a két tolmács meg hátra, hadd törjön ki vagy zsibbadjon el a nyakuk, - és elindultak, hogy Dzsordzsi a szálláshelyére vigye Vladimir Vladimirovichot™. Mögöttük az egész népes küldöttség és a vendéglátók, de a biztonságiak is mind-mind szintén ugyanilyen kiskocsikban ücsörögtek. A 15 kocsiból álló golfozó konvoj méltóságteljesen gurult végig a parkon.
- Hello, brother, - mondta Vladimir Vladimirovich™ Dzsordzsi barátjának, - egész jó ez a gólfkárod...
- Jesz, - mondta Dzsordzsi, - ez veri gúd...
- Nem fogyaszt sokat? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Villanyos, - mondta Dzsordzsi, - ökológiai tisztaság...
- Aha, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - és nem a Niagaráról kapja a villanyot, ugye?
- Nó, - válaszolta Dzsordzsi, - akku.
- Hát csak amiatt kérdem, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - hogy ha netán kiesés lenne, akkor a Csubajszék mindig segíthetnek...
- Nó, - mondta Dzsordzsi és büszkén ránézett Vladimir Vladimirovichra™, - ehhez nem kell segítség. Esetleg az iraki témában...
- Pedig ez egyszerűbb lenne, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - a Duma meg a te szenátusod se pofázna bele annyira.
- Jesz, mindig belepofáznak, - bólintott Dzsordzsi és balra nézett.
- Nálatok nem jobbkézszabály van? - érdeklődött Vladimir Vladimirovich™.
- Jesz, - mondta Dzsordzsi, de azért továbbra is balra figyelt, - de csak akkor, ha megadják...
- Ej, - sóhajtott fel Vladimir Vladimirovich™, - ez nálunk is így van, a Zjuganovék nagyon nyomulnak... Egyébként most hová viszel?
- Dogwood, - mondta Dzsordzsi, - vendégkottédzs, neked veri gúd lesz..
"Kutyafa", - fordította le saját magának mindenféle nyakkitekerős tolmács nélkül Vladimir Vladimirovich™ az angol szót. - "Érdekes..."
- És sok kutya van itt nálatok ebben a kempben? - kérdezte gyanakodva Vladimir Vladimirovich™ és ránézett Dzsordzsi barátjára.
- Nó kutya, mókus van, - mondta Dzsordzsi és továbbra is balra figyelve tekerte a kiskocsi kormányát, miközben Vladimir Vladimirovich™ erősen kapaszkodott.
"Nincs kutya?" - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™, - "Akkor ez mégsem olyan diplomáciai jelzés..."
- És Mókuskerék nevű vendégfogadó is van? - kérdezte gyanakodva Vladimir Vladimirovich™ Dzsordzsi barátjától.
- No mókuskerék, - válaszolta Dzsordzsi, - itt csak fák vannak, Dogvúd kebin, Lauren kebin, Aspen.. Ezeket még Eisenhover prezident nevezte el. Tradició.
"Hm", - gondolta Vladimir Vladimirovich™ - "Talán mégiscsak jobb, ha a tolmácsokra figyelek..."
- Kellemes ez a gólfkározás, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - a múltkor a Silvió is ilyennel furikáztatott. Ajánlott is egy megbízható gyártót, de a mi orosz viszonyainknak megfelelőt még külön kell megterveztetni. Már dolgoznak rajta a saját konstruktőrök
- What? - kérdezte Dzsordzsi, - Ugyebár az orosz tél, a hó...
- Az is, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - tél, hó... Meg a biztonság... Nekünk páncélozott gólfkárokat kell csinálnunk... Akár együtt is működhetünk, úgyis van nekünk ez a Niva-Chevrolet közös vállalatunk...
- Jesz, - mondta Dzsordzsi, mert az antiterrorizmus témáját ő is ugyanúgy kedvelte, mint Volodia barátja, ebben teljes volt a nézetazonosság.

A 15 golfkocsiból álló konvoj közben megérkezett a Dogwood Cabin nevű vendégház elé. Vladimir Vladimirovich™ ösztönszerűen a zsebébe nyúlt, hogy borravalót adjon a taxisnak, de szerencsére időben észbekapott és csak rámosolygott Dzsordzsi barátjára, aki büszkén kihúzta magát, mert megmutathatta vendégének nagyszerű vezetői tudását.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ Ámerikában Dzsordzsi barátjával sétálgatott a Kemp Dévid parkjában és elbeszélgetett a világ dolgairól, meg a kettőjük kapcsolatáról, közben pedig nagyon kellemesen és kitűnően érezték magukat.
- Hello, brother, - mondta Vladimir Vladimirovich™ Dzsordzsi barátjának, - azért jó itt nálad, szépen eltársalgunk, mindent megbeszélünk, olyan normálisan, ugye, Dzsordzsi?
- Kitűnően, Volodia, - helyeselt Dzsordzsi.
- Az országaink kapcsolatait is folyamatosan rendbetesszük, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - ezt azt kiigazítunk, meg rendezgetünk, olyan normálisan, ugye, Dzsordzsi?
- Kiválóan, Volodia, - helyeselt Dzsordzsi.
- Aztán a nagyvilág dolgaiban is így könnyebben eligazódhatunk, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - megértjük egymást, olyan normálisan, ugye, Dzsordzsi?
- Kiválóan, Volodia, - helyeselt Dzsordzsi.
- És közben nem fáradunk el, mint másutt, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - mert mindig van lehetőség kikapcsolódni, szóval, kellemesen érezük magunkat, bármilyen gond is támadna netán, olyan normálisan, ugye, Grigorij?
- Kitűnően, Konsztantyin!, - vágta rá kapásból a választ Dzsordzsi.
Vladimir Vladimirovich™ csodálkozva nézett Dzsordzsi barátjára, aki úgy látszik valahogyan hozzáfért a híres Zsvaneckij-féle régi történetekhez, ha ennyire vágja a precíz választ...

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ Ámerikában Dzsordzsi barátjával sétálgatott a Kemp Dévid parkjában és egyszercsak meglátott egy távcsőt.
- Fígy, brother, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - látom neked is van ilyened. Nekem hoztak egyet a GyermekVilág játékáruházból, de aztán kicserélték valamivel nagyobbra...
- Jesz, jesz, - mondta Dzsordzsi, - hallottam.
"Hm", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "Hát ezt meg honnan hallhatta?"
- Én a Marsot figyelem mindig, - mondta Vladimir Vladimirovich™.
- Jesz, jesz, - mondta Dzsordzsi, - hallottam.
"Hm", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "Hát ezt is hallotta? Érdekes..."
- És csak neked, Dzsordzsi, mert jóbarátom vagy, Dzsordzsi, - folytatta nagyon halkan Vladimir Vladimirovich™ - elárulom, hogy újabban szólnak is hozzám a marslakók...
- Jesz, jesz, - mondta Dzsordzsi, - hallottam.
- Ezt is hallottad, Dzsordzsi? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™, - Csak nem?! Te is hallod, Dzsordzsi?
- Jesz, jesz, - bólogatott Dzsordzsi, - hallom...
- Akkor te is egy igazi elnök vagy, Dzsordzsi, - mondta Vladimir Vladimirovich™. - de én mindig is ezt mondtam.
- Jesz, jesz, - mondta Dzsordzsi, - hallottam.
A két elnök egymással nagyon megelégedve folytatta sétáját. Igazán jól esett nekik egymás dicsérete. A marslakóknak szintén. Majd egyszer a földlakók is megértik ezt, talán...

Egyszer Vladimir Vladimirovich™, amint helikopterrel megérkezett Dzsordzsi barátjához Kemp Dévidbe és éppen átment vele a tengerészek és tengerészgyalogosok tisztelgő sorfala között, kedélyesen odaszólt Dzsordzsi barátjához:
- Hello, brother, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - engem szépen idehoztatok gyorsan, de mi lesz a csomagokkal?
- Hozzák azokat is, - nyugtatta meg Dzsordzsi Vladimir Vladimirovichot™ - az én Adminisztrációm és a te Adminisztrációd mindenről gondoskodik.
- Aha, - jegyezte meg elégedetten Vladimir Vladimirovich™, - akkor egyetlen egy útibőrönd nem vész el, ugye?
- Nem vész el, - nyugatta meg Dzsordzsi Vladimir Vladimirovichot™, - az én Adminisztrációm meg a te Adminisztrációd mindenről gondoskodik, te csak ne aggódj, Volodia.
- És az összes böröndöt idehozzák rendesen? - érdeklődött tovább Vladimir Vladimirovich™.
- Összes nem kell ide, Volodia, - mondta Dzsordzsi, - minek ide az összes, megvan itt mindened. Ami feltétlenül ide kell, azt elhozzák, ami meg csak zavarna bennünket, azt minek idehozni? Természetesen minden csomagodat és böröndödet elutazásnál sértetlenül hazaviheted. Az én Adminisztrációm meg a te Adminisztrációd mindenről gondoskodik.
"Hm", - gondolta Vladimir Vladimirovich™. - "Úgy tűnik, ezt a Kadirovot nem akarják idehozni... Pedig milyen szépen becsomagoltuk... Na mindegy, ezen már igazán nem fogok összeveszni ezzel a Dzsordzsi barátommal... Majd hazacipeljük, aztán majd legközelebb, ha már elnök lesz, megpróbáljuk újra... Hosszú távra kell tervezni a kapcsolatokat..."

Egyszer Vladimir Vladimirovich™, hazaérkezett Ámerikából, ahol Dzsordzsi barátjával vikendezett és egészen jól érezte magát.
"Pukkadozhat a Borisz Abrámovics", - gondolta elégedetten Vladimir Vladimirovich™, - "jó sok pénzt kiadott, de igazán mégsem tudott betartani..."
Vladimir Vladimirovich™ kiszállt az elnöki gépből, kezet fogott a fogadására megjelentekkel, majd elment a díszegység sorfala előtt.
"Mindig túllihegnek mindent nálunk", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "most kénytelen voltam megint nyakkendőt kötni, pedig milyen jól elvoltam abban a Kemp Dévidben... Mindegy, itthon vagyok, mert mindenütt jó, de a legjobb..."
- Fígy, testvéró, - szólt Vladimir Vladimirovich™ a mögötte lépkedő Adminisztráció Vezetőjéhez, - amúgy meg mi újság idehaza?
- Semmi különös, Vladimir Vladimirovich™, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - Ufában hatástalanítottak egy bombát... A csecseneknél megint fölrobbantottak valami UAZ-t... Ja, van egy kis gond, a Popov Tolját, aki Kadirov választási szabadsága alatt amolyan ideiglenesen megbízott csecsen elnökféle, na, azt valószínüleg megmérgezték...
- Micsodaaa?! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™, - Most mi van vele?
- Már hozzák Moszkvába, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - a gyomormosáson már túl van, állítólag csak amolyan közepesen súlyos...
- Ez hol történt? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Hát valahol arrafelé, Gudermeszben, vagy hol is, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - valami gázvezetéket avatott, utána meg díszkajált...
- Mennyi baj van ezekkel! - mérgelődött Vladimir Vladimirovich™. - A Kadirov állandóan panaszkodott, hogy nem tud rendesen enni az útiböröndben, ez a Popov meg halálra zabálja magát... Át kell szervezni az egész élelmezési szolgálatot, másképp nem tartanak ki a szabad elnökválasztásig. tessék azonnal intéztkedni!
- Intézkedünk, Vladimir Vladimirovich™, - húzta ki magát az Adminisztráció Vezetője, - már szerveztünk is egy előkostóló alegységet a csecsenföldi adminisztrációnál.
- Miért alegységet? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™
- Hát, a természetes fogyásra is gondoltunk, - magyarázkodott az Adminisztráció Vezetője. - A Kadirovot mikor vehetjük át?
- Mindjárt kicsomagolják, - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Egyébként meg miért tőlem kérded? Az egész utat nem ti szerveztétek?
- Mink szerveztük, Vladimir Vladimirovich™, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - csakhogy beleszólt a külügy is, meg az FSzB is...
- Na, mindegy, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - máskor azért jobban gondoljátok meg és egyeztessétek előre. Aztán meg majd a Duma és a számvevőszék akadékoskodik az utazási költségkeret felhasználása kapcsán...
- A csomagszállításba nem fognak belekötni, Vladimir Vladimirovich™, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - erre azért figyeltünk...
Vladimir Vladimirovich™ felsóhajtott. Úgy érezte, hogy tényleg hazaérkezett. Ötnapos kiruccanása után ismét jöhetnek az unalmas hétköznapok.

2003. szeptember 27., szombat, 10:41:50 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovichot™ meghívták a Columbia Egyetemre, hogy találkozhasson a diákokkal. Vladimir Vladimirovich™, miután erről tudomást szerzett, azonnal felhívta az Adminisztrációjának a Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztráció Vezetőjének, - és ha ezek a diákok valami disznóságot kérdeznek? Ezek olyan gonoszakm csak úgy törik magukat, hogy egy külföldi elnököt sarokba szorítsanak...
- Te meg mitől félsz? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője. - Az Adminisztrációd épületét ismered, láttad már?
- Amelyik a Kremlben a Régi téren áll? - kérdezte az emlékezetében kutatva Vladimir Vladimirovich™, - Úgy rémlik láttam már, egy olyan bazinagy ház...
- És miért olyan nagy? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője, - Erre nem jöttél rá?
- Nem tudom, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - Igaz is, tán foglalkozni kéne ezzel is...
- Azért olyan nagy, mert a legkülönfélébb témák rengeteg szakértője ücsörög benne, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője. - Sok éven keresztül gyűjtöttem be őket a legkülönbözőbb eldugott helyekről. Te meg most akarsz ezzel foglalkozni... Ha netán van valami gond, akkor csak telefonáljál. Az én sasaim bármilyen kérdésre rögtön rárepülnek és megválaszolják.
- Jó, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és kikapcsolta az aranysasos mobilját.
Elmentek a Columbia Egyetemre. A tanintézet biztonsági szolgálata nagy benyomást tett Vladimir Vladimirovichra™. Először egy nagy kutya szaglászta körbe, aztán egy fémkereső dedoktoron kellett átmennie, végül pedig egy nagydarab dagadt néger megkérte arra, hogy nyissa ki a kis fekete táskáját, amiben az atomfegyverek vezérlője volt.
- Ejnye, testvéró, te azért már kissé szemtelen vagy, - mondta a négernek Vladimir Vladimirovich™ és telefonált az amerikai elnöknek. Azonnal előkerült pár civillbe öltözött feszes tartású ember és valahová elvitték a kissé rámenős őrző-védőt. Vladimir Vladimirovich™ bement az előadóterembe, ahol már benn ültek a diákok. A találkozó jobban sikerült, mint azt Vladimir Vladimirovich™ remélte volna. A diákok egészen jól viszonyultak hozzá, annál is inkább, mert a terem fala mentén véges-végig, szorosan egymás mellett sorakozott Vladimir Vladimirovich™ saját biztonsági szolgálata, a teremben meg csinos öltönyös fiatal lányok mászkáltak mindenütt arcukon szigorú tekintettel. A szövetségi őrzés-védelmi szolgálat vezetője ezeket büszkén az ő Nikitáinak hívta.
Vladimir Vladimirovich™ mesélt a terrorizmusrók, a világ átrendezését célzó igyekezetről, a problémák erőszakos, illetve politikai megoldásának módszereiről, a szovjetológia nevű áltudományról. A világosan érthető és példákkal tarkított hozzászólása után a teremben egyszercsak egy feketehajú fiatalember felemelte kezét, de mellette azonnal, szinte a földből kinőve, megjelent két szőke Nikita.
- Nekem van kérdésem köznapi jellegű, - mondta törve az oroszt a diák, - nem politika, hanem orosz nyelv. Én vagyok diák, és nagyon figyelek önnek beszédére... and I like it..., maga nagyon színesen kifejezi, bele közepébe telibe...
- Hát, nem mindig sikerül, - szerénykedett Vladimir Vladimirovich™.
- De maga megaszondja oda neki telibe bele, - mondta a diák, - vágja igazságot pofába...
- Hát, előfordul, - szerénykedett tovább kedélyesen Vladimir Vladimirovich™.
- Beszél élesen szépérzékkel, - a diák nem bírta abbahagyni a dicsérkedést, mert úgy látszik nagyon kedvelte a bonyolultabb orosz kifejezéseket.
- Nagyon köszönöm, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és szerényen lehajtotta fejét.
- És ahogy használja, by the way..., kemény szavakat, - csak folytatta a rámenős diák.
"Ez meg mire céloz itten?" - gondolta gyanakodva Vladimir Vladimirovich™, majd hangosan megjegyezte diplomatikusa:
- Ön túlértékeli szerény képességeimet. Igyekszem kerülni a kemény szavakat.
- Ezek inkább olyan szállóigék, - próbálta pontosítani a diák, - Kérdésem: ezek a szállóigék, kemény beszólások, a mai orosz nyelv részei, nem gondolja? Épp ezektől lesz orosz nyelv élő és színes?
"Nem tűnnél el inkább a pi..." - gondolta Vladimir Vladimirovich™, de hangosan azt mondta, hogy:
- Én nem vagyok nyelvész. Mindössze elnök vagyok. Azonban igyekszem nem túllépni a határokon.
- A kritizálók sokszor azzal vádolják magukat, hogy eltiporják a szólásszabadságot és korlátozzák a sajtószabadságot, - mondta egy másik hozzászóló. - Mit válaszolna nekik?
"Szólásszabadság?" - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "Na, kezdődik..."
Vladimir Vladimirovich™ villámgyors mozdulattal előkapta zsebéből a kormányzati aranysasos mobilját és hívta az Adminisztráció Vezetőjét. Mások azt gondoltak, hogy Vladimir Vladimirovich™ sürgős állami fontosságú hívást kapott.
- Fígy, tetsvéró, - szólt bele halkan és gyorsan a mobilba Vladimir Vladimirovich™, - kapd elő akkor most a szakértőidet. Mi a helyzet nálunk a szólásszabadsággal?
- Mintha a Galkin Makszimot hallanám, - tréfálkozott az Adminisztráció Vezetője, majd Vladimir Vladimirovich™ hallotta, amint gyorsan kopog a kompjuter klaviaturája, - Szóval szólásszabadság... , aha, a szólás szabadságával kapcsolatban van egy szakértőnk, a Novodvorszkaja.. Kapcsoljam?
- Kapcsold, de gyorsam, - szólt bele türelmetlenül a mobilba Vladimir Vladimirovich™.
Egy másdoperc múlva a telefonban már hallatszott is az elégedetlen Halló.
- Valerija Nyikityicsna? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, majd meg sem várva a választ folytatta, - Vladimir Vladimirovich™ vagyok, Amerikából telefonálok..
- Már Amerikában is van Vladimir Vladimirovich™? - kérdezte gúnyosan az emberjogi harcos szakértő.
- Nem, ez én vagyok, csak most Amerikában vagyok, - magyarázta Vladimir Vladimirovich™, - amúgy meg általában a Kremlben...
- Maga a Kremlben, én meg a börtönben, - vágta rá kapásból a refrént a szakértő. - Mi a fene történt ott maguknál már megint?
- Valerija Nyikityicsna, mondja meg, legyen szíves, - Vladimir Vladimirovich™ már feltünően idegeskedni kezdett, - mi a helyzet nálunk a szólásszabadsággal? Itt érdeklődnek eziránt...
- Nincs nálunk semmilyen szólásszabadság, - válaszolta a szakértő. - Nem is volt soha. Rohadt komcsi...
- Köszönöm! - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™ és kikapcsolta, majd zsebrevágta a kormányzati aranysasos mobilt, rávigyorgott a közönségre és bizalmasan azt mondta:
- Nem is volt nálunk soha szólásszabadság, ezért nem is értem, hogy mit lehetne eltiporni.
A teremben fagyos csönd lett.
"Azért ezt jól megaszondtam nekik..." - gondolta elégedetten Vladimir Vladimirovich™ és elmosolyodott.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ arra készült, hogy felszólaljon a klímaváltozásokkal foglalkozó világértekezleten és az ott megtartandó beszédét nézegette és pontosította az Adminisztráció Vezetőjével.
- Forrón üdvözlöm a kongresszus küldötteit! - olvasta hangosan a szöveget Vladimir Vladimirovich™.
- Fígy, testvéró, - vágott közbe az Adminisztráció Vezetője, - ez így nem lesz jó, ezek nem delegátusok...
- Hm, nem delegátusok? - kérdezte csodálkozva Vladimir Vladimirovich™, - Akkor ki küldte őket erre a kongresszusra?
- Ezek szakértők mind, amolyan klímaszakértők, meteorológusok meg egyebek, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - továbbá ez nem is kongresszus, hanem csak konferencia, vagyis tanácskozás...
- Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - akkor majd azt mondom, hogy "Forrón üdvözlöm a klímaszakértők konferenciáját..." Így jó lesz?
- Így sem lesz jó, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - ne emlegesd a forrróságot, mert épp az a bajuk, hogy túlmelegedés van...
- Nocsak! - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™, - Már az is baj, ha jó meleg van? Akkor majd csak simán mondom, hogy üdvözlöm ezeket a ladikokat és gentlemanuszokat és annyi. Ez így jó lesz?
- Jó, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - ettől még nem kapott senki hőgutát.
- Na nézzük csak tovább, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - Meleg baráti érzésekkel... Jó, jó, tudom már, a meleget kihagyni... A nemzetközi kapcsolatok javítása kedvezően hat a politikai klíma változásaira...
- Állj! - mondta az Adminisztráció Vezetője, - Ezek nem a politikai, hanem a valós klímával foglalkoznak, tudod, olyan légkör, meg ökológia, meg környezetvédelem, meg ipari szennyezés, meg egyéb zöldségek...
- Hm, akkor az antiterrorista műveletekről sem beszélhetek? - mondta szomorúan Vladimir Vladimirovich™, mert a kedvenc témája nélkül mindig olyan bizonytalanul érezte magát.
- Hát, legfeljebb említsd meg, hogy az atomra nagyon vigyázunk, mert ha azt fölrobbantják, akkor még melegebb lesz.. - tanácsolta az Adminisztráció Vezetője. - Egyébként ezek a kyotoi jegyzőkönyv végrehajtására kíváncsiak...
- Kyoto? - élénkült fel Vladimir Vladimirovich™, - Azt ismerem. Akkor mehetek a kimonómban?
- Nem, - tiporta el csírájában az ötletet az Adminisztráció Vezetője. - Ide nem kell beöltöznöd, csak odamész, köszönsz, mondsz valamit és annyi. A lényeg, hogy tudják azt, hogy odafigyelünk, de különösebben semmi mást nem csinálunk. Nálunk úgyis hosszú és kemény a tél, az orosz fagyoknak meg a havaknak semmiféle klímamelegedés nem árt...
- Jó, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - akkor majd azt mondom, hogy majd akkor ratifikázunk, ha az egészet alaposan tanulmányozta a kormányunk, de figyelembe véve a nemzeti érdekeinket, vagyis a hideget, a fagyot, meg a hót... Erről jut eszembe - lassacskán már akár el is mehetnénk síelni, nem?
- Majd elmegyünk, elmegyünk, - nyugtatta Vladimir Vladimirovichot™ az Adminisztráció Vezetője, - de te csak addig is mondd meg nekik, hogy sok szakembernek kell tanulmányoznia az univerzális nemzetközi jogi bázist, meg amolyan ellenőrző mechanizmus is kell, ami nem termel sok hőt..
- Jó, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - akkor majd ezt mondom. Te meg azért csak kérdezd meg a meterorológusokat, hogy mikor mehetünk sízni.
- Meglesz, Vladimir Vladimirovich™, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - elintézzük.
És Vladimir Vladimirovich™ elindult a klímásokhoz, hogy üdvözölje őket, hogy mindenki boldog legyen és elégedett, továbbá tapsoljanak, énekeljenek és igyanak.. forró tea helyett mindenféle kellemes hűsítő italokat...

2003. szeptember 30., kedd, 10:46:50 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozójában üldögélt és nézte a tévét. A híreket adták
- Oroszország megkezdte az Antarktiszon az IL-76-os szállítóü repülőgépek fogadására alkalmas repülőtér építését, - mondta egy kacér pillantású szimpatikus bemondónő. - A repülőgépek Dél-Afrikából és Ausztráliából érkeznek a jégmezőre...
Vladimir Vladimirovich™ füttyentettm lehalkította a tévét és felhívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ti azért már totál pimaszok lettetek. Mit gondoltok, gumiból van a költségvetés, vagy mi? Most hallom, hogy uszty-urjupinszkban már megint beivott a kazánfűtő, mindenki didereg, te meg mi a fenét csinálsz ezalatt?!
- Miért, mi van, testvéró? - hökkent meg az Adminisztráció Vezetője. - neked meg most mi bajod van?
- Minek építesz repülőteret arra az Antarktiszra? - kérdezte mérgesen Vladimir Vladimirovich™. - Oda fogsz majd röpködni, ha pecázni támad kedved?
- Miért, mi van? - mondta sértődötten az Adminisztráció Vezetője. - Ott legalább senki sem zavar...
Magunkban leszünk.. Különben is, tudod, hogy mekkora ott a kapás?
- Milyen kapás? - Vladimir Vladimirovich™ csodálkozásában majd kieesett a székből.
- Hát a pingvinek ugyebár halat esznek, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - aztán ugyebár ha nem lenne ott hal, akkor hülyék lennének ott élni...
- És a költségvetés?! - emelte fel hangját Vladimir Vladimirovich™.
- Mit jösz itt mindig ezzel a költségvetéssel?! - válaszolta szintén idegesen az Adminisztráció Vezetője. - Az első orosz légibázis külföldön! Az ország egész hadiipari komplexumának a felemelése! A Tupoljevéknál már meg is rendeltük, tervezzenek olyan bombázót, ami a Déli Sarkig elrepül!
- Ezt meg minek?! - döbbent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Mit minek? - értetlenkedett az Adminisztráció Vezetője. - Bombázni. Mi másra kell egy bombavető?
- Minek?! - fojtotta magába a haragot Vladimir Vladimirovich™. - Minek bombászni azt az Antarktiszt?
- Hogy-hogy minek? - értetlenkedett tovább az Adminisztráció Vezetője, - Hát ott az a sok hal...
Vladimir Vladimirovich™ mérgesen lecsapta a kagylót és kiugrott az asztal mögül.
A tévéhíradó közben végetért. Most éppen egy tudományos-népszerű filmet adtak az idegen bolygókról érkezett ufók látogatásáról...

2003. szeptember 30., kedd, 11:01:48 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovichnak™ telefonált az Adminisztrációjának a Vezetője.
- Fígy, testvéró, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - az járja, hogy az Abramovics megveszi a Fulham Broadway-t.
- Ez meg mi a fene? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Egy olyan nagyáruház, olyan GUM-féle, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - London nyugati részén...
- Nagy? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Jó nagy, - mondta elégedetten az Adminisztráció Vezetője, - úgy gondolom, hogy tavaszra a terv első részét teljesítjük.
- Jó lenne, - sóhajtott fel Vladimir Vladimirovich™, - hány évnyi előkészítő munka, hány évnyi izgalom... Az Öregnek még az egészsége is ráment...
- Jól van már, - sóhajtott az Adminisztráció Vezetője is, - amint az első ütemmel megleszünk, már rá is ereszthetjük a Berezovszkijt. Elég már, kipihenhette már magát... Ideje ismét munkába állnia.
- Miért, mire is van nálunk Berezovszkij ráállítva? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- A Berezovszkijra ki van írva az Egyesült Államok keleti partvidéke, - válaszolt az Adminisztráció Vezetője, - a Guszinszkijra meg a Franciaország és Németország. Most pontosítják a részleteket Athénban...
- Értem, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - szóval, még pár év és minden a miénk léesz... És Oroszország ismét a legnagyobb nagyhatalom lesz a világon...
Vladimir Vladimirovich™ lehunyta szemét. Borisz Jelcin, Vlagyimir Lenin, Nagy Péter és Iván Kalita nézett rá. Az orosz föld gyűjtőgetői.
Vladimir Vladimirovich™ arcán könnycsepp gördült végig. Az a tisztesség jutott ki számára, hogy megvalósítsa a nagy elődök álmát. Az ország legjobbjai, saját magánéletüket feláldozva, az ország lakossága véleményére fittyet hányva, éjt nappallá téve, végezték magasztos küldetésüket. A nép "oligarcháknak" hívta őket, holott egyszerűen ők voltak a haladás mozgatói, egy közös cél egyesített őket - boldoggá tenni a népet. Most megveszik nekik Londont, megveszik Párizst és Berlint, megveszik New Yorkot... Megveszik a világot, netán a világbékét is egyúttal...

Egyszer Vladimir Vladimirovich™, miután megnyitotta a Moszkvai Bolgár Kulturális Napokat a Nagy Színházban, és hosszan elmondta üdvözlőbeszédét, amit a bolgár elnök legalább olyan hosszan megköszönt, fogta az aranysasos kormányzati mobilját és felhívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - már töbször akartam kérdezni - hogyan van az, hogy én olyan szépen hosszan, cikornyásan és körmöfont cirádákkal ékesítve elmondok valamit, ezek a szinkronosok meg csak úgy pitty-patty egy-két szóval elintézik az egészet. Most is, ezen a bulgár micsodán... Még én is észrevettem, meg szóltam is, hogy megrövidítik az orosz-bulgár baráti kapcsolatokat...
- Itt nincs mit tenni, Vladimir Vladimirovich™, ezek olyanok, - mondta szabadkozva az Adminisztráció Vezetője, - ezek ki vannak képezve arra, hogy ugyanakkor fejezzék be, amikor a terem egyik fele, amelyik eredetiben érti, elkezd tapsolni. Másképp nagyon fura lenne, ha a másik fele csak később kezd el röhögni, még félreértik és azt mondják, hogy azoknál később esik le a tantusz...
- Emiatt rövidítenek? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Emiatt is, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - meg különben te is azt mondod állandóan, hogy röviden és tömören... Ezeknél meg már rég kifejlődött egy ilyen reflex automatizmus...
- Na igen, én mondom néha, amikor nekem kell hallgatnom a sok süket dumát, - ismerte el Vladimir Vladimirovich™, - de amikor én mondom, akkor ők miért nem ugyanazt mondják?
- Ugyanazt mondják, csak röviden és tömören, ahogy mindig mondod, - ismételgette az elmondottakat az Adminisztráció Vezetője, - a lényeg mindig átjön, már ellenőriztük többször... Те odaállsz és beszélsz jó sokat, ők meg azt mondják, hogy most dicséred az ottaniakat, aztán még beszélsz jó sokat, ők meg azt mondják, hogy most szidod azokat, akik nincsenek ott, aztán megint sokat beszélsz, ők meg elmondják, hogy szerinted minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagy elégedve, csak a latrinák tisztaságára még jobban kell ügyelni...
- Te, várjál csak, - vetette közbe Vladimir Vladimirovich™, - ezt mintha nem mondtam volna, de valahol mintha már találkoztam volna vele...
- Ha még nem mondtad, akkor majd mondod még, - nyugtatta meg Vladimir Vladimirovichot™ az Adminisztráció Vezetője, - van még időd rá, most majd lesz új parlamented, aztán meg majd jön még egy periódusod, ezt már mindenki tudja...
- Hm, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - úgy gondolod, hogy ezek a tolmácsok is előre tudják?
- Tudják, - bólogatott az Adminisztráció Vezetője, - ezek előre tudnak mindent, még hozzá sem kezdesz a díszdumához, ezek már a tosztnál tartanak és már emelik is...
- Nahát! - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Fígy, testvéró, és ha ezek ennyire előre tudnak mindent, akkor nem kéne ezeket amolyan prognóziskészítőknek alkalmazni?
- Próbáltuk már, - legyintett lemondóan az Adminisztráció Vezetője, - nem akarnak változtatni...
- Miért? - csodálkozott ismét Vladimir Vladimirovich™.
- Azt mondják, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - hogy "részegek ugyan, de nem hülyék!"

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ nemzetbiztonságilag tanácskozott. Ez egy nagyon fontos és nemzetbiztonságilag nagyon titkos tanácskozás volt, ezért csak akkor kezdődött, amikor az egész médiát, a sok firkászt-hangászt már legalább kétszáz méterre elzavarták még a Kreml környékéről is. A fotókat is csak Vladimir Vladimirovich™ házi fényképésze készíthette (Vladimir Vladimirovich™ hajdani kollégája, jelenleg nyugdíjas, akin természetesen egy kicsit segíteni kellett, mert a kollegialítás szellemét Vladimir Vladimirovich™ mindig is ápolta) - ez egy kis nyugdíjkiegészítő keresetet jelentett számára, mert mindenki más csak tőle szerezhette be.
Vladimir Vladimirovich™ nem szerette, ha egy ilyen fontos és titkos nemzetbiztonsági tanácskozáson, csak úgy bemászkálnak mindenfélék, mert azért mindennek van határa.
- A hatékony határőrizet a nemzetbiztonságunk megbízható garantálásának része, - mondta Vladimir Vladimirovich™, s közben arra gondolt, hogy "Tényleg, csak úgy mászkálnak mindenfélék, jönnek-mennek, holott mindennek van határa". - Őrízni és védeni kell a határainkat. Ugyanakkor egyúttal elő kell segíteni a nemzetköziségi beintegrálódást és különösen a szomszédokkal a baráti kapcsolatok fejlesztését.
- Úgy van, úgy van! - kiáltotta kórusban a nemzetbiztonsági tanács, és tapsolt. Az Adminisztráció Vezetője a noteszében mindenkinek a neve mellé odarakott egy pipát.
- A határőrizetet épp ezért átadtuk a szövetségi biztonsági szolgálatnak, - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Ez egy szükséges, ugyanakkor előnyös megoldást jelent.
- Úgy van, úgy van! - kiáltotta kórusban a nemzetbiztonsági tanács, és tapsolt, csak az Android nyikorgott valamiért, de miután az Adminisztráció Vezetője ránézett, ő is nagy fémcsattanással összecsapta mellső végtagjait, így aztán a noteszben ismét pipa került mindenkinek a neve mellé.
- Ugyanakkor már több mint egy évtizede próbáljuk meghatározni és nemzetközi jogi keretekbe foglalni, hogy egyáltalán merre is húzódik OroszHon államhatára, - folytatta összefoglalóját Vladimir Vladimirovich™, - de a külügy még mindig nem végzett ezzel a munkával.
- Úgy van, úgy van! - kiáltotta kórusban a nemzetbiztonsági tanács, és tapsolt, csak az Ivanov akart valamit mondani, de miután az Adminisztráció Vezetője ránézett, letett erről a szándékáról, így aztán a noteszben ismét pipa került mindenkinek a neve mellé.
- A határőrizet egész rendszerét át kell strukturálni, átfegyverezni, ahol beszivároghatnak a terroristák, azokat a szakaszokat megerősíteni, ahol meg nem szivárognak be, azoknál bevezetni az operatív oltalmazást, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és közben arra gondolt, hogy "Hát ez meg miafrancot jelenthet? Na, majd megkérdezem a beszédírótól, hogy mire is gondoltam ezzel". - Kevesebb katonai csapaterőre van szükség, de több és korszerűbb technikai komponensre.
- Úgy van, úgy van! - kiáltotta kórusban a nemzetbiztonsági tanács, és tapsolt, csak a másik Ivanov akart valamit mondani, de miután az Adminisztráció Vezetője ránézett, letett erről a szándékáról, így aztán a noteszben ismét pipa került mindenkinek a neve mellé.
- Sok tennivalója van a kormánynak, első sorban a határvédelmi struktúra szövetségi célprogramjának meggyorsítása terén, ami teljesen érthetetlen módon még mindig késik, - mondta Vladimir Vladimirovich™.
- Úgy van, úgy van! - kiáltotta kórusban a nemzetbiztonsági tanács, és tapsolt, csak a Kaszjánov akart valamit mondani, de miután az Adminisztráció Vezetője ránézett, letett erről a szándékáról, így aztán a noteszben ismét pipa került mindenkinek a neve mellé.
- Akkor meg ne halasszuk, hanem mindenki munkára fel! - mondta Vladimir Vladimirovich™
- Úgy van, úgy van! - kiáltotta kórusban a nemzetbiztonsági tanács, és tapsolt, így aztán az Adminisztráció Vezetője anélkül, hogy ránézett volna bárkire is, berakta a pipát mindenkinek a neve mellé, összecsapta és zsebrevágta a noteszét.

"Na, ezzel megvagyunk", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "igazán öröm látni és érezni ezt a tökéletes összhangot a nemzetbiztonsági kérdések vonatkozásában. Igaz, hogy páran mintha valami megjegyzést akarták volna tenni, de biztosan belátták, hogy azért mindennek van határa".

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ zsebében megcsörrent a kormányzati aranysasos mobilja.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban az Adminisztráció Vezetőjének nevetős hangja, - jó kis balhé van megint...
- Mi történt? Mondjad, ne kímélj! - mondta Vladimir Vladimirovich™, - Csak röviden és tömören...
- A lettek megsértődtek a Zsirinovszkijra, - folytatva fuldokolva az Adminisztráció Vezetője, - mert bennszülötteknek nevezte őket, az elnöküket meg szerinte Hágában kéne lecsukatni a Szlobodán mellé...
- Ej, ez a Vlagyimir Wolfovics, ej, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ez egy nagy huligán...
- A huligánért is megsértődtek, - az Adminisztráció Vezetőjének már a könnye is csurgott a nagy derűtől, - azt meg a Rogozin mondta rájuk, sőt, még le is nácizta őket...
- Ej, ez a Dmitrij Olegovics, ej, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ez egy nagy odamondogatós... És mit csináltak ezek a lettek, hogy annyira megsértették őket, hogy megsértődtek?
- Hát, csak úgy avattak nagy katonai parádéval egy olyan emlékműt, a lett Waffen SS-nek, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - tudod, amelyik ellenünk harcolt, aztán doboltak és masiroztak rendesen, ahogy ilyenkor szokás...
- Ej, ezek a lettek, ezek nagy jópofák, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ha jól emlékszem a valamikor tanultakra, akkor annak idején a lett lövészek voltak a Vlagyimir Iljics biztonsági őrsége, lőttek is mindenkit, akit értek, még emlékművük is volt mindenfelé...
- Na igen, - mondta kacagva az Adminisztráció Vezetője, - csak azokat ledöntötték és beolvasztották, aztán abból lett ez a lett SS emlékmű, ugyanis azok nagyon sértették őket, mert mindig arra emlékeztetették őket, hogy mi mennyire megsértettük őket valamikor...
- Ügyes, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - igazán ügyes... Csak tudod mit, mi lenne ha most mi is megsértődnénk még egyszer?
- Úgy gondolod, hogy sértődjünk vissza? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője.
- Persze, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és az ujjain számolgatott közben, - ők valamin valamikor megsértődtek, mert mi megsértettük őket, de aztán visszasértődtünk, mert ők megsértettek bennünket, ezért aztán visszasértettük őket, amin ők nagyon megsértődtek, és most akkor majd.... várjál csak, most hol tartunk, most ki a soros?
Az Adminisztráció Vezetője, akinek mindig előbbre kellett járnia, hogy kitalálja Vladimir Vladimirovich™ gondolatait és mindig időben válaszolni tudjon, nem válaszolt, mert éppen a másik cipőjét fűzte ki, ugyanis már az egyik lábán elfogytak az ujjak...

2003. október 1., szerda, 11:49:20 (moszkva idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a dolgozószobájában üldögélt és az egyik párt politikai programját olvasgatta. Egyszercsak megszólalt a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felvette a kagylót.
- Vologyenka? - hallatszott a telefonban egy halk behízelgő hang, amelyet Vladimir Vladimirovich™ akár ezer, akár millió más hang közül azonnal felismert volna.
Vladimir Vladimirovich™ egyből le akarta csapni a kagylót, de nem volt rá képes.
"Ki kapcsolta ide?" - próbált gyorsan gondolkodni Vladimir Vladimirovich™. - "Ki lehetett az? Hát már itt is... már mindenütt az ő emberei vannak?!!"
- Vova, Vologyenka, szólj már bele, - suttogott továbbra is a hang, Vladimir Vladimirovich™ hátán pedig már csurgott a veriték...
"Sosem tudok előle elbújni..." - Vladimir Vladimirovich™ úgy érezte, hogy szinte pánikba esik, - "Meneküljek el talán Londonba?"
- Megeszlek, a fogaimmal téplek szét, hallod, Vologyenka? - mondta szinte hipnotikus erővel a hang.
Vladimir Vladimirovich™ összeszedte egész maradék erejét, letépte a kagylót a füléről és ledobta a hatalmas elnöki íróasztalra. A kagylóból továbbra is kihallatszot a halk hang, ami egy kígyó sziszegésére hasonlított.
Vladimir Vladimirovich™ fölpattant az íróasztal mellől és úgy rohant ki a szobájából, mint akire lőnek. Menekülni akart valahová, bárhová, akárhová...

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ ebéd után a dolgozójában meditációt tartott, vagyis békésen szundikált, amikor hirtelen megcsörrent a telefon. Vladimir Vladimirovich™ mérgesen ránézett, mert idegesítette, ha ilyenkor megzavarják, de azért mégis felvette a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban az Adminisztráció Vezetőjének unalomig ismerős hangja, - itt van nálam a Vlagyimir Vasziljevics és teljesen odavan, kiabál, fenyegetőzik és sír...
- Nocsak, - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™, - mi a baja a mi főügyészünknek? Meglógott valaki megint? Vagy nem tud valakit lesittelni? Mondjuk, egy oligarchát...
- Az történt, hogy reggel a média mindenütt nagy betükkel közölte, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - hogy az Oroszországi Föderáció Főügyészsége saját honlapot nyitott az interneten..
- Nocsak, - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™, - ez igazán dicséretes dolog. Meg olyan korszerű is... Tájékoztatni kell a polgárokat, a jogrend..., a jogállam... Miért kell emiatt kiabálni meg sírni?
- Hát ez az, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - csakhogy azt a honlapot nem ők nyitották...
- Micsodaaa?! - Vladimir Vladimirovichnak™ egyszerre kiment minden állom a szeméből, - Akkor meg ki nyította?
- Nem tudják, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - még...
- A főügyészség nem tudja, hogy kié a főügyészség honlapja?! - Vladimir Vladimirovich™ egyre inkább ébredezett, - Hát csak meg kell nézni. Vannak nekik saját nyomozóik, nem? Riadóztassam netán az FSzB-t, vagy állítsam rá az Androidunkat?!
- Lehet, hogy még arra is szükség lesz, - mondta szomorúan az Adminisztráció Vezetője, - de lehet, hogy a külügy segítségével megoldjuk...
- Minek kell ehhez a külügy? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- A honlap Amerikában van, vagyis ott az a szerver vagy micsoda, ami az ilyenekhez kell, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője. - Tudod, ahol mostanában vikendeztél a Dzsordzsi barátodnál...
"Hm", - gondolkodott el Vladimir Vladimirovich™, - "ki a fenét érdekli a mi főügyészünk Ámaerikában?"
- Csak nem gondoljátok, hogy megint... - kezdte Vladimir Vladimirovich™.
- Hááát, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - azért pénzbe kerül ám egy ilyen cucc... Igen, igen... Egy pillanat, várj egy kicsit...
Vladimir Vladimirovich™ ledöbbenve nézett a kezében tartott telefonra. Azt is nagyon utálta, ha az, akivel ő beszél, mással beszél...
- Mi van ott megint nálad? Ki van ott megint? - kérdezte mérgesen Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztráció Vezetőjétől.
- A kultúrminiszter rohant ide és most itt liheg, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője.
- Mi a fene baja van a kultúrminiszternek? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- A sisakodat akarja kölcsönkérni, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - amit a jenki tűzoltóktól kaptál. Itt áll térden és nagyon könyörög...
- Minek neki az én tűzoltóparancsnoki sisakom?! - hökkent meg újra Vladimir Vladimirovich™.
- Ég a kultúrminisztérium, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - már legalább kilenc kocsi dolgozik a helyszínen...
"Idióták!" - gondolta Vladimir Vladimirovich™ és lecsapta a kagylót. A pihenésének végképp lőttek. - "Nagy az ország, de a kupleráj még nagyobb!"

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ elment a Sport és Torna Tanács ülésére, ahol a tömegsport felélesztéséről, a gyernek és ifjúsági sportolás elősegítéséről, meg csupa ilyen okos dolgokról beszéltek jó sokat.
"Nagyon helyes", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "Én is reggelenként tornázok, meg jógázok is, meg dzsúdózok is, meg sízek is..., csak tornázzanak a gyerekek is, edződjenek..." Vladimir Vladimirovich™ már épp hozzá akart szólni a nagyon fontos kérdéshez, amikor zsebében megcsörrent a kormányzati aranysasos mobilja.
- Fígy, testvéró, - hallatszott a telefonban az Adminisztráció Vezetőjének hangja, - hozzászóltál már azon a tornasportos izén, ahol most vagy?
- Még nem, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - épp most akartam.
- Akkor jó, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - akkor még időben vagyunk. Majd vedd bele a mondókádba, hogy csináljanak mindenféle szertornás cuccokat, de nem összecsapva, hanem rendesen, tartósan és biztonságosan...
- Jó, majd beleveszem, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - miért mi történt?
- Hát csak annyi, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - hogy Susenszkojeban egy diák felmászott a Lenin szoborra, mert a kinyújtott karján akart pörögni...
- És? - húzta össze szemöldökét Vladimir Vladimirovich™, mert tudta már, hogy az Adminisztráció Vezetője még tartgat valami disznóságot.
- Na és a hatméteres szobor négyméteres karja ezt nem bírta ki, - mesélte tovább a történteket az Adminisztráció Vezetője.
- És? - kérdezte még morcosabban Vladimir Vladimirovich™.
- Hát az az és, hogy leszakadt a cucc a diákkal együtt, az meg lezuhant, a Vlagyimir Iljics karja pedig, amelyik a kommunizmus felé az utat mutatta, az meg rászakadt a diákra, pont a fejére - mesélte tovább az Adminisztráció Vezetője.
- És? - kérdezte szomorúan Vladimir Vladimirovich™.
- Most intézik a temetést, - mondta az Adminisztráció Vezetője, majd pontosította, - nem a Vlagyimir Iljicsét, hanem a diákét.
Vladimir Vladimirovich™ kikapcsolta a mobilt és így szólt a Sport és Torna Tanácshoz:
- Piacképessé kell tenni az egész orosz sportéletet, beleértve a hazai sportszergyártás hozzáigazítását a mai világszabványokhoz. Már gyermekkorban tudatosítani kell, hogy az ifjúság legfontosabb feladata - sportolni, sportolni és sportolni!... Persze lehetőleg megfelelő tornateremben és sportpályákon, továbbá tartós és biztonságos sportszerek használata mellett...
A Sport és Torna Tanács feszült figyelemmel hallgatta Vladimir Vladimirovich™ intelmeit. Vladimir Vladimirovich™ pedig arra gondolt, hogy az a tengeralattjárós szobra a Vörös téren elég tartós és biztonságos lesz-e...

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ nem érkezett meg a szokásos időben a kremli munkahelyére. A titkárságról azonnal felhívták Vladimir Vladimirovich™ otthonát, de ott azt mondták, hogy már rég elindult, aztán hívták a biztonságiakat, de ott azt mondták, hogy már rég elment érte a kocsi és a rubljovoi ellenőrző ponton már legalább félórája áthaladt, azóta semmi hírt és jelentést nem kaptak. A titkárság már majdnem pánikba esett, de még előtte valakinek eszébe jutott, hogy a legjobb, ha azonnal értesítik az Adminisztráció Vezetőjét, akinek közvetlen vonala van Vladimir Vladimirovich™-hoz az aranysasos spéci kormányzati mobilrendszeren keresztül.
- Fígy, testvéró, - szólt bele az Adminisztráció Vezetője a mobilba, miután hívta Vladimir Vladimirovich™ készülékét, - te most merre vagy?
- Anyátok! - hallattszott a telefonban Vladimir Vladimirovich™ mérges hangja. - Elmentek mind a rozmár fa...
- Mi baj van, testvéró? - kérdezte aggódva az Adminisztráció Vezetője.
- Elvették a kocsimat! - kiabált a telefonba Vladimir Vladimirovich™. - Most kénytelen vagyok gyalogolni, de már itt járok a reptérnél...
- Ki vette el a kocsidat? - hökkent meg az Adminisztráció Vezetője.
- Ki más, mint az android terminátorunk! - mondta szitkozódva Vladimir Vladimirovich™. - Leállított, és azt mondta, hogy szüksége van a kocsimra, mert őneki most sürgős nyomozhatnékja van...
- És odaadtad? - csodálkozott az Adminisztráció Vezetője.
- Kénytelen voltam, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mutatta az igazolványát, kitöltötte az útvonalnyilvántartó formanyomtatványt és adott egy csekket, hogy majd a költségeket és esetleges kárt megtérítik...
- Micsodaaa?! - csodálkozott még jobban az Adminisztráció Vezetője.
- Igen, igen, ez a csoda! - vágta rá a választ Vladimir Vladimirovich™, - Tegnaptól van érvényben az új KRESZ, bármikor bármilyen autót igénybe vehetnek, de adni kell ezt a csekket. Ideadta, odaadtam... muszáj...
- És most hogyan érsz be a Kremlbe? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője.
- Egyszerűen, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - szerzek itt a reptéren egy gépet és azzal még odaérek a sürgős tárgyalásra... Olyan KRESZ nincs, hogy a repülőt is oda kellene adni...
- De hogyan szállsz le itt? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője.
- Az már a ti dolgotok, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - csináljatok azonnal leszállópályát az udvarban, van rá kábé negyedórátok..., mert én jövök és akkor még beszélgetünk...
Az Adminisztráció Vezetője zsebrevágta a mobilját és elrohant intézkedni - az Adminisztrációnak mindig megfelelően kell előkészítenie az Elnök érkezését...

2003. október 2., csütörtök, 14:14:11 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovichnak™ telefonált Jurij Mihájlovics Luzskov moszkvai főpolgármester.
- Fígy, testvéró, - mondta szokásosan nyújtva a hangokat a főpolgámester, - támadt itt egy kis ötletünk, szeretném veled megosztani.
- Hát, osszad, nem bánom, - válaszolt Vladimir Vladimirovich™, - ugyan miért ne osztoznánk? Elnök akarsz lenni, mi?
- Aha, majd melletted akarhat bárki is bármit is, - felelte Jurij Mihájlovics. - Nekünk itt a Kremllel kapcsolatban van egy döntésünk.
- Mit döntöttetek már megint? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Rekonstrukció, - mondta Jurij Mihájlovics, - korszerű technológiák...
- Azt meg hogyan? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Ahogy szoktuk, - mondta Jurij Mihájlovics, - lebontjuk az egészet, aztán meg majd újra felépítjük. Monolit betonból.
- Betonból?! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™ - De hiszen a Kreml téglából van!
- Ma már senki sem téglázik, - mondta Jurij Mihájlovics, - nem technológikus. De re csak ne izgulj, jobb lesz, sokkal jobb - biznisz center, földalatti parkoló... Minden úgy, ahogy az a normális embereknél szokás.
- Te, Mihálics, csak ne gyere az építésvezetői dumáddal, - mondta szigorúan Vladimir Vladimirovich™. - A történelmi és építészeti műemlékeket nem adom neked! Már a félvárost szétromboltad.
- Több mint félvárosnyit meg építettem! - sértődött meg Jurij Mihájlovics, - Ha csak az egy székesegyházat vesszük, az önmagában mekkora meló!
- Aha, szép, templom földalatti parkolóval, mi?! - gúnyolódott Vladimir Vladimirovich™.
- Parkoló nélkül meg hogyan imádkozzanak?! - felelte teljesen megsértődve Jurij Mihájlovics. - Te tán gyalog mész a templomba?
- Én nem mehetek gyalog, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és lassan tagoltan hozzáfúzte, - én Elnök vagyok.
- Akkor meg ne dumálj nekem, - mondta Jurij Mihájlovics, - elnökök jönnek és mennek, a polgármester meg marad. Holnap jönnek az építésvezetők és kész.
Jurij Mihájlovics lerakta a kagylót.
Vladimir Vladimirovich™ csodálkozva nézett saját portréjára, ami a szobája falán függött.

2003. október 3., péntek, 13:52:21 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ Kátya lánya asztalán egy szép könyvecskét talált.
- Szaltikov-Scsedrin, - olvasta Vladimir Vladimirovich™ a könyv borítóját, - Hm..., orosz klasszikusokat olvas. Nagyon helyes.
Vladimir Vladimirovich™ elmosolyodott és lapozott.
- Medve az elöljáróságon, - olvasta az egyik történet címét, - Vicces.
Vladimir Vladimirovich™ átfutotta az oldalt, majd csak úgy találomra elolvasott egy szövegrészletet.
- A muzsikok még körül sem tudtak nézni, a Tappancsos meg már ott is volt, - olvasta Vladimir Vladimirovich™, - Kora reggel berohant az elöljáróságra, pont Mihály-napkor, és rögtön döntött: "Holnap vérontás lesz!"
Vladimir Vladimirovich™ megértően bólíntott - mégiscsak politikai szatiráról van szó.
- Hogy mi kényszerítette erre a döntésre, az teljesen ismeretlen, - olvasta tovább Vladimir Vladimirovich™, - hiszen, tulajdonképpen nem volt ő amolyan dühöngős fajta, hanem csak úgy, olyan vadállat féle...
Vladimir Vladimirovich™ felsóhajtott, becsukta a könyvet és visszatette kislánya asztalára.
"Milyen okos egy könyv", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "Olyan frappánsan van megírva minden... Nem, nálam azért ez nem így lesz... Nálam minden csak becsületesen, tisztességgel..."
És Vladimir Vladimirovich™ lement teázni...

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ megunta a Kremlet és elutazott a krasznodári vidékre, mégiscsak jobb arrafelé a sztyeppén a levegő, meg az emberek sem olyan morcosak. Vladimir Vladimirovich™ nagy érdeklődéssel nézte az agráripari komplexum gépesítési eredményeit, s épp alaposabban akarta megvizsgálni az egyik kombájn légkondicionált fülkéjét - ha egyszer netán nem köll már elnökösködnie, akkor akár ilyen légkondicionált kombájnos is lehetne, a páncélozott Mercedes limuzinját úgyis unja már..., de ekkor váratlanul zsebében megcsörrent a kormányzati aranysasos mobilja.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban az Adminisztráció Vezetőjének hangja, - te ottan jól elvagy?
- Persze, hogy elvagyok, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - nézegetem itt a légkondis traktorokat meg a kombájnokat, amikkel korszerűen telegépesítették az egész agráripari komplexumot... Miért zavarsz még itt is?
- Hát csak érdeklődtem, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - hogy nincs-e valami elnöki gondod arrafelé...
- Miféle gondom lehetne? - kérdezte gyanakodva Vladimir Vladimirovich™, mert sejtette, hogy az Adminisztráció Vezetője nem csak úgy simán kérdeződködik.
- Hát, egy elnöknél azt sosem lehet tudni..., - mondta sokat sejtetően az Adminisztráció Vezetője, - előfordulhat akármi is, összevész valakikkel, meg ilyesmi...
-Ne kertelj, mondjad, hogy mi van ott nálad, - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™, - de csak röviden és tömören.
- Hát itt csak az van, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - hogy az összes kommunista és nacionális bolsevista párt most éppen nagytüntet a moszkvaparti Fehér Háznál, amit az Öreg annak idején, pontosan tíz éve szétlövetett jól, és szídják is rendesen az összes elnököt, a Mihail Szergejicset, az Öreget, de még neked is kijut rendesen, továbbá a demokráciát féltik, de nagyon...
- Hm, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - azt mondod, hogy az összes szídja az összest? Sokan vannak?
- Hát összegyűltek vagy ötszázan, de nagyon lelkesek és hangosak, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - már amennyire ezt a gyűrűn kívülről meg lehet állapítani...
- Miféle gyűrű? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™
- Miféle, miféle, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - hát körbe vannak véve rendesen, köznyugalom-biztosításilag, de katonaságot, tankokat, meg mesterlövészeket most nem rendeltünk ki, csak a városi rendőrség, a közlekedés rendjét szabályozzák, ahogy elő van írva...
- A Fehér Házba nem tudnak bemenni? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Nem tudnak, nem tudnak, - nyugtatta meg Vladimir Vladimirovichot™ az Adminisztráció Vezetője, - különben is tudod, hogy ott most nem a Duma dumál, hanem a Kormány székel...
- Persze, hogy tudom, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - hát csak vigyázzatok azért, persze a dumálást meg a székelést nem kell akadályozni, mert abból mindig baj szokott lenni...
- Vigyázunk, vigyázunk, természetesen, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - te csak ne aggódj.
- Nem is aggódom, - mondta Vladimir Vladimirovich™, majd büszkén hozzátette - én vagyok a demokrácia garanciája.
Vladimir Vladimirovich™ lemászott a légkondicionált kombájnról, mindenkit nagyon megdicsért, majd elutazott a kubányi kozákokhoz, elvégre őrájuk minden orosz uralkodó mindig is bizton számíthatott...

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ találkozott a kubányi kozákokkal és elbeszélgetett velük a kozákság gondjairól-bajairól, együttérzően hallgatta a panaszokat, együtt kesergett velük a kozákhagyományok elhalása miatt és nagyokat bólogatott akkor, amikor a tradiciók felelevenítésére tett erőfeszítések szükségességéről és az ilyen irányú tevékenység támogatásáról esett szó. Vladimir Vladimirovich™ gondolatban mindvégig a régi Kubányik kozákok című film egyik dalocskáját dúdolgatta - "Aaaamilyen voooltáál, csak olyaaan maraaadtál..."- , a dallam ott csengett a fülében és szabadulni sem tudott tőle....
- ... és az ősi kozáktradiciók..., - szónokolt az egyik kozák, - de ez az ifjúság..., a hülye hamburgerrel meg azzal a mekdónádsz kutyavirslivel...
- Így van, így van, sztanyicsnyikok, - bólogatott Vladimir Vladimirovich™, - de majd nem így lesz...
- ... és jönnek mindenféle jöttmentek..., - mondogatta tovább a kozák, - nagyzolnak, meg szemétkednek, de még robbantgatni is akarnak, de mi persze adunk a pofájuknak...
- Így van, így van, kozákok, - helyeselt Vladimir Vladimirovich™, - jól teszitek, ismerjék csak meg a kozákok pravoszláv úristenit...
- ... elég a széthúzásból, egyesülnünk kell, a doniakkal, a terekiekkel, a szibériaiakkal..., - sorolta buzgón a hajdani kozákseregeket a kozák, - de még a külhoniakkal is, hiszen azok is kozákok...
- Így van, így van, sztanyicsnyikok, - bólogatott továbbra is buzgón Vladimir Vladimirovich™, - egységben a kozákerő...
- Puskát adjanak! - vetette közbe az egyik nekihevült fiatal kozák és meglengette kancsukáját, de ettől kissé félrecsúszott az ezüstmarkolatú kardja.
- Tűrj, kozák, atamán leszel, - vágta rá a szokásos mondókát Vladimir Vladimirovich™
- Az köll nekünk, főatamán, - mondta tovább az öreg kozák, - aki mindannyiunkat összefog és igazít...
- Lesz majd nektek, kozákok, - bólogatott Vladimir Vladimirovich™, - a Gennágyij Nyikolájevics, a Trosev, jó főatamán lesz, ő majd rendet tesz, természetesen törvényesen...
- Ahogy Csecsenföldön? - kérdezte volna az egyik odakeveredett firkász, de a kozákok gyorsan kirángatták a körből és még rúgtak-tapostak rajta egyet-kettőt.
- Ez köll nekünk, kozáktörvény, - mondta az öreg közák.
- Meglesz, sztanyicsnikok, - bólogatott Vladimir Vladimirovich™, - jó kozáktörvény lesz, szövetségi, sőt, össz-szövetségi, csinálják már...
- Viváááát! - kiáltották kórusban a kozákok.
- A kozákság mindig is törvénytisztelő volt, - jegyezte meg az egyik öreg kozák, - még a megboldogult cáratyuska idején is, isten nyugosztalja...
Vladimir Vladimirovich™ keresztet vetett és mélyen földig hajolt az öregkozákok előtt, láttatnia kellett, hogy ő is mennyire tiszteli a hagyományokat, a kozáktradiciókat. Most már akár teljesen nyugodt is lehetne a Duma-, sőt, a majdani elnökválasztásokat illetően is..

2003. október 5., vasárnap, 16:00:30 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ Sahrin (a "Csajf" együttes szövegírója) vendégként szerepelt Vladimir Vladimirovich™ Pozner "Idők" című tévéműsorában. Vladimir Vladimirovich™ Pozner megkérdezte Vladimir Vladimirovich™ Sahrintól:
- Ön Vladimir Vladimirovich™?
- Igen, - felelete Vladimir Vladimirovich™ Sahrin.
- Valahogy sokan vagyunk mostanában, nem gondolja? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ Pozner.
- Igen, - mondta egyetérőren Vladimir Vladimirovich™ Sahrin, - úgy tűnik sokan. Már azt is hallottam, hogy van egy internetes honlap, ami Vladimir Vladimirovichokról™ szól.
- Egy teljesen különálló honlap? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ Pozner.
- Igen, - mondta Vladimir Vladimirovich™ Sahrin, - ez a vladimir.vladimirovich.ru, maga is benne van.
- Benne vagyok? Na, hál'istennek, - mondta Vladimir Vladimirovich™ Pozner, - nagyon köszönöm.
"Majd be kéne nézni abba az internetbe, megnézem, hogy miket írnak ott rólam', - gondolta Vladimir Vladimirovich™ Pozner.
"Na, majd ez benéz oda", - gondolta Vladimir Vladimirovich™ Sahrin, - "ott meg már biztos ez a kis történet is le van írva már".
És a tévéműsor folytatódott.


2003. október 6., hétfő, 10:50:12 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ Putyin kapott egy levelet. Vladimir Vladimirovich™ egy ideig forgatta kezében a vastag borítékot, amin a washingtoni Fehér Ház domború lenyomata szerepelt, majd óvatosan felbontotta és megrázta az asztala fölött.
A borítékból semmi sem hullot ki.
Vladimir Vladimirovich™ ezután teljesen felbontotta a borítékot és egy négyréthajtott vékony rózsaszín papírt húzot ki belőle.
- Hm..., - mondta Vladimir Vladimirovich™ és kihajtotta a papírt.
- Vörös rózsák, kék ibolyák, mennyire hiányzol, kis gombócom a paplan alatt, - olvasta Vladimir Vladimirovich™ nagy csodálkozással.
"Kis gombóc a paplan alatt?" - ismételte magában Vladimir Vladimirovich™, majd tovább olvasott.
- A rózsák elpirulnak, én meg egyre jobban búsulok, ha látom, amint csókol téged az a bájos francia...
"Francia?" - csodálkozott még jobban Vladimir Vladimirovich™ - "Miről van itt szó?"
- A kutyák és a macska színtén búsul utánad, - olvasta tovább a teljesen ledöbbent Vladimir Vladimirovich™, - a Barny még mindig mérges amiatt, hogy elejtetted, és megette a papucsodat...
"Papucs...", - gondolta Vladimir Vladimirovich™ és máris hívni akarta az Adminisztráció Vezetőjét.
- A távolság, drágám, nagy akadály volt, - olvasta a levél végét Vladimir Vladimirovich™, - legközelebb, ha kalandot keresel, csak szállj le egy anyahajóra.
Vladimir Vladimirovich™ most már határozottan megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™ fojtott hangon, - Kaptam itt egy levelet valakitől...
- A gombóc a paplan alatt? - kérdezte vidáman az Adminisztráció Vezetője.
- Ja,... meg a repülőgép-hordozó, - mondta Vladimir Vladimirovich™.
- Ne is törődj vele, - nyugtatta Vladimir Vladimirovichot™ az Adminisztráció Vezetője, - csupán a kovbojék postaszolgálata kavart félre valamit..
Vladimir Vladimirovich™ lassan letette a kagylót.
"És ezek uralják a világot..." - gondolta szomorúan.


2003. október 6., hétfő, 11:06:12 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ megérkezett a Kremlbe, bekapcsolta a számítógépét és benézett a kedvenc oldalára, a vladimir.vladimirovich.ru-ra.

A Vladimir Vladimirovich™ életének eseményeivel foglalkozó honlap ma ünnepelte első évfordulóját. Vladimir Vladimirovich™ hirtelen valami jót akart kivánni annak a firkásznak, aki róla azt a sok disznóságot írkálta.
Vladimir Vladimirovich™ gondolkodott egy kicsit, majd úgy döntött, hogy semmi jót nem kíván annak a bolondnak.
"Túl nagy tisztesség lenne ez neki", - gondolta Vladimir Vladimirovich™ és elkezdte olvasni a történetet Vladimir Vladimirovich™ Sahrin és Vladimir Vladimirovich™ Pozner tévébeszélgetéséről.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ az 51. születésnapját ünnepelte és nézegette a sok ajándékot. Már kapott egy névre szóló mezt a Szpartaktól, aztán valaki elküdte neki az ősi Monomah-sapka, vagyis a hajdani cári korona másolatát, Cseljabinszkból kapott egy 80-karátos "Prezident" nevű gyémántot, egy kristályból készült krokodilust, egy külön számára nyomtatott rubeles bankjegyet az ő arcképével, amint merengően nézi a Névát, aztán rengeteg portrét, szőnyeget, hímzést és egyéb marhaságot, de ezektől mind gyorsan megszabadult és csak egy glóbuszt meg egy kutyakölyköt tartott meg magának.
"Szerénynek kell mutatnom magam", - gondolta Vladimir Vladimirovich™ - "különben is megvan már mindenem, utcám van az egyik ingus faluban, már paradicsomot is elneveztek rólam, azt a Mercit, amit a németek küldtek, már tovább ajándékoztam egy vidéki papnak... Mit kell itt villogni! Villogjon csak más... Csak csendesen, minél kisebb feltűnéssel, ahogy tanították hajdanán..."
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ zsebében megcsörrent a kormányzati aranysasos mobil.
- Fígy, testvéró, - hallatsztott az Adminisztráció Vezetőjének hangja, - boldog szülinapot!
- Kösz, - sóhajtott fel Vladimir Vladimirovich™, - már te is ezzel jösz?!
- Hát, csak úgy illendőségből... - mondta az Adminisztráció Vezetője.
- Ma egész nap kénytelen leszek mindenféle jókívánságos marhaságot végighalgatni, közben meg nagyokat vigyorogni, - panaszkodott Vladimir Vladimirovich™.
- Мit lehet tenni ez ellen..., - bólogatott egyetértőan az Adminisztráció Vezetője, - egy évben egyszer adódik, valahogy túléled te is... Egyébként azért hívtalak, hogy megemlítsem, az az internetes banda Pesten...
- Tudom, tudom, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - római fürdőváros, ülnek abban a Kárpát-medencében és lubickolnak meg Söröt isznak, közben meg rajtam röhögnek nagyokat... Milyen aljasságot találtak ki ezek?
- Hát csak annyit, hogy megjelentették a Vladimir Vladimirovich™ könyvet, ma jött ki, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - direkt a szülinapodra időzítették...
- Igazán szép ajándék, - sóhajtott Vladimir Vladimirovich™, - már csak ez kellett nekem! Most majd nemcsak az internetesek, hanem az egész országuk, amiből ráadásul kettő is van, rajtam fog röhögni!
- Mit lehet tenni ez ellen..., - bólogatott résztvevően az Adminisztráció Vezetője, - ezek ilyenek... Még szerencse, hogy a nagykövetségünk oda sem bagózott...
- Mit nem csinált a nagykövetségünk? - figyelt fel Vladimir Vladimirovich™.
- Hát csak annyit nem csinált, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - hogy amikor megtudták, hogy készül ez a disznóság, akkor köptek egyet és úgy döntöttek, hogy nem vesznek tudomást róla.
- Nagyon helyes, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - még csak az kéne, hogy diplomáciailag belebonyolódjunk... Egyébként mit küldött a főgóréjuk?
- Hm, - mondta zavartan az Adminisztráció Vezetője, - hát azzal a küldeménnyel egy kis gond volt...
- Milyen gond már megint? - szólt szigorúan Vladimir Vladimirovich™, - Nektek már mindennel gondotok van?! Mi történt? Mondjad, ne kímélj!
- Hát, az volt, hogy valahogy a postán összekeverték a dolgokat.., - mondta az Adminisztráció Vezetője, - igen, ahogy a kovbojéknál is azzal az elnöki szerelmes levéllel...
- Mit küldtek? - vágott közbe kíváncsian Vladimir Vladimirovich™, - Mindig kértelek, hogy csak röviden, tömören, a lényeget!
- Mit küldtek, mit küldtek, - mormogta az Adminisztráció Vezetője, - egy csokor virágot küldtek, szegfűt...
- És mi lett vele? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™
- Hát valahogy összekeverték és egy pétervári nacionál-bolsevik aktivístához került, - mesélte az Adminisztráció Vezetője, - az meg odament Valentyina Ivánovnához, amikor ő éppen a szentpétervári kormányzói választási győzelmét ünnepelte, és fejbecsapkodta jól azzal a szegfűs csokorral...
- Ejnye, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - kellemetlen...
- Kellemetlen, bizony, - bólogatott az Adminisztráció Vezetője, - vigyázni kell az ajándékokkal...
- Tudom, - mondta halkan Vladimir Vladimirovich™, majd ránézett arra az agyagból készült glóbuszra, amit az összes ajándék közül megtartott magának. Szerencsére azt a római fürdővárost csak egy kis pötty jelölte rajta, de Vladimir Vladimirovich™ mindenesetre azt az oldalát a falnak fordította. Óvatosságból, mert mit lehet azt előre tudni...

2003. október 7., kedd, 10:17:28 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ megérkezett a munkahelyére a Kremlbe és az ottani fenséges csönd teljesen elámította. Vladimir Vladimirovich™ a szobájába sietett és csak léptei hangja zavarta meg a hosszú folyosók némaságát.
Vladimir Vladimirovich™ odaért a magas szárnyasajtóhoz és arra várt, hogy az szokás szerint kitáruljon. Az ajtó azonban most nem nyilt ki. Vladimir Vladimirovich™ ezen elcsodálkozott, kissé hátrább lépett, majd újra elindult az ajtó felé, mert arra gondolt, hogy valami nem működik, vagy esetleg észre sem vették közeledtét. Az ajtó zárva maradt.
Vladimir Vladimirovich™ a zsebéből már előkotorta volna a kormányzati mobilhíradó készülékét, mert ez az egész valhogy nem tetszett neki, azonban pár pillanatnyi gondolkodás után úgy döntött, hogy tesz még egy kisérletet.
Vladimir Vladimirovich™ ismét eltávolódott az ajtótól, majd néhány határozott lépést tett előre. Az ajtó csukva maradt.
Elő kellett szednie mégis a kormányzati mobilját és megnyomnia az Adminisztráció Vezetőjénbek hívógombját.
- Fígy, testvéró, - suttogta bele a telefonba Vladimir Vladimirovich™ miközben valamiért gyanakodva körültekintett, - Itten valami nem stimmöl nálunk a Kremlben..
Az Adminisztráció Vezetője valamiért nem válaszolt semmit. A mobil zeléjesen süket volt. Vladimir Vladimirovich™ csodálkozva ránézett a készülékre, majd mégegyszer megnyomta a hívógombot.
- Testvéró, - szólt bele Vladimir Vladimirovich™ még halkabban a telefonba.
A telefon tök süket volt. Vladimir Vladimirovich™ gyorsan körbepillantott, majd szorosan a falhoz húzódott. A szituáció egyre kevésbé tetszett neki. Vladimir Vladimirovich™ egy pillanatig gondolkodott, majd földre vágta magát és fülét a padlóhoz tapasztotta. Először semmit sem hallott, de később valamilyan halk csörgést észlelt, mintha valaki ezüst kiskanállal kavarta volna a cukrot a teáscsészéjében. Vladimir Vladimirovich™ még éberebben fülelt, próbálta megállapítani a hangforrás irányát. Úgy tűnt, mintha a hang a dolgozószobájának magas ajtaja mögül hallatszana.
Vladimir Vladimirovich™ felállt, leporolta öltönyét, megigazította nyakkendőjét és határozott mozdulattal lenyomta a kilincset.
A szobája teljes sötétségbe burkolózott.
Vladimir Vladimirovich™ mégegyszer körbenézett, majd merészen belépett a nagy ismeretlenbe.
Egyszercsak szemkápráztató fény tám,adt, valami nagyot csattant és fentről lehullott valami.
"Bomba!" - gondolta Vladimir Vladimirovich™, de ekkor valaki a vállára csapott és megszólalt az Adminisztráció Vezetőjének baráti hangja.
- Boldog szülinapot, testvéró!
Vladimir Vladimirovich™ óvatosan kinyította szemét. Dolgozószobája tele volt emberekkel, az Adminisztráció Vezetőjén kívül ott volt Borisz Grizlov BelügyMiniszter Android, a katasztrófaminiszter, meg a moszkvai főpolgármester. Teáztak. A kiskanalaik hangját hallotta Vladimir Vladimirovich™ a folyosón. A padlón mellettük gubbasztott Zjuganov és Sandibin képviselő a Dumából, valamint Anpilov barátjuk. Ezek vodkát ittak fémpoharakból. Sandibin munkásküldött Brioni-öltönyének bal mandzsettáján egy nagy zsíros folt volt. A fal mellett, kissé távolabb, ott állt a mindig elegáns Nyemcov és Hakamada. Pezsgőspoharat tartottak kezükben. A sarokban valamin vitatkozott a Csubajsz meg a Javlinszkij. Csubajsz füléről egy piros szalag lógott le. Javlinszkij haján színes konfetti csillogott. A mindig hangoskodó Vladimir Wolfovics Zsirinovszkij Vladimir Vladimirovich™ Adminisztrációjának a Vezetője körül szaladgált és kiabált:
- Szása, legalább te értsél meg, hiszen valamikor villanymozdonyon segédkeztél!
Az Adminisztráció Vezetője próbálta valahogy elhessegetni Zsirinovszkijt, közben pedig egy aranyozott kétfejű sassal díszített poharat nyújtogatott Vladimir Vladimirovich™ felé, amibe vodkát öntött.
- Ezt mind a te egészségedre! - mondta az Adminisztráció Vezetője, mire mindenki kiabálni és tapsolni kezdett, emelgették poharaikat.
Vladimir Vladimirovichot™ elütötte az ötvenegyedik esztendeje. Telibe.
"Na akkor ezt is bekaptuk", - gondolta Vladimir Vladimirovich™ és be is kapta.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ megunta a kremlbéli zsivajgást, meg a sok fölköszöntős vendéget, ezért úgy döntött, hogy elmenekül szülővárosába, Szentpétervárra, ahol csak családjával és egy-két régi jóbaráttal szűk körben ünnepelheti meg születésnapját. Sajnos ez az óhaja sem sikerült teljesen, ahogy ez minden nagy kezdeményezésnél mindig megesik, ugyanis bármennyire is szerette volna titokban tartani érkezését, azért a régi és kevésbé régi jóbarátok már a repülőtéren elkapták, a nyakába ugrottak, ölelgették és háromszorosan csókolgatták oda meg vissza, ő meg kénytelen volt tűrni, tűrni, és csak mosolygott meg mosolygott, holott azt hitte, hogy Dzsordzsi barátjától hazatérve ebből a jenki kipszmájling-kórságból már teljesen kigyógyult...
"Honnan a fenéből tudnak ezek mindent előre?" - morfondirozott Vladimir Vladimirovich™, amint éppen az egyik helyi régi jóbarátjánál üldögélt, mégpedig a főhelyen, háttal az ablaknak, ami már első ránézésre is valamiért szokatlannak tűnt, pedig ő a kedvenc Néváját bámulta volna szívesebben, olyan fontos állami kis- és nagydolgokon mélyen töprengő arccal, ahogy azt a pénzügyminiszter által ajándékozott rubeles bankón látta. - "Szűk körben akartam egyszer ünnepelni, most meg dolgozhatok, sosincs nyugta az elnöknek, sosem tudok elmenekülni, elbújni, ej, kutyaélet ez..."
- Fígy, hugicó, - szólt oda Vladimir Vladimirovich™ Valentyina Ivánovnának, miután meghallgatta felköszöntőjét, - és te mostan már elégedett vagy? Hisz' megválasztottak jól itteni kormányzónak...
- Nagyon köszönöm, Vladimir Vladimirovich™, - hálálkodott Valentyina Ivánovna, - ha ön nem lenne, én sem lennék sehol...
- Na igen, - dörmögte elégedetten Vladimir Vladimirovich™, - aztán most mit kérsz még?
- Hát, esetleg a városnak egy kicsivel több kéne a fővárosiasságból, - mondta Valentyina Ivánovna, - átadni néhány funkciót, hiszen ez az igazi, az európai főváros.
- Na igen, - dörmögte elégedetten Vladimir Vladimirovich™, - mondjuk először is ideköltöztetjük a legfelsőbb bíróságot, de még a fő döntőbíróságot is, ez jó lesz?
- Nagyon jó, - hálálkodott Valentyina Ivánovna, - talán még...
- Na egyelőre ennyit, - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™, mert nem szeretett egyszerre sokat igérni. - És még...
Ekkor hirtelen Vladimir Vladimirovich™ zsebében megszólalt a kormányzati aranysasos mobil. Vladimir Vladimirovich™ mosolyogva, de belül elég bosszúsan előkotorta a telefont a zsebéből és a füléhez emelte.
- Fígy, testvéró, - hallatszott a telefonban az Adminisztráció Vezetőjének hangja, - keresett téged a Kadirov, az Ahmad Hadzsievics...
- Igen? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - És mit akart?
- Köszönteni akart, meg megköszönni is, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - mármint azt, hogy most szabadon megválasztották elnöknek. Azt mondta, ha te nem lennél, ő sem lenne sehol...
- Hm, - dörmögte halkan Vladimir Vladimirovich™, de közben rámosolygott Valentyina Ivánovnára, - mind ezt mondják... Aztán még mit akart?
- Azt mondta, hogy mostmár tűnjünk el onnan, vagy esetleg menjünk mind a hegyekbe, ha mindenáron terroristákat akarunk hajkurászni, - folytatta az Adminisztráció Vezetője, - a többit ő saját maga megoldja, csak adjuk át mihamarább a funkciókat, a bíróságot, az ügyészséget...
- Hm, - dörmögte Vladimir Vladimirovich™, de közben rámosolygott Valentyina Ivánovnára, - mindenki mindig akar valamit.... Aztán még mi volt?
- Aztán még keresett téged valaki, de még nem tudjuk kicsoda, - folytatta az Adminisztráció Vezetője, - mert csak annyit értettünk, hogy knyiga, knyiga, meg azt, hogy PIVO, PIVO, PIVO...
Vladimir Vladimirovichnak™ kellemetlen emlékei támadtak, mert úgy rémlett, hogy ez az ismeretlen telefonáló valahonnan nagyon ismerősen ismeretlen...
- Csak ennyit mondott? - kérdezte aggódva Vladimir Vladimirovich™, - Mást nem akart? Funkcióátadást, bíróságot, meg ilyesmit?
- Mást nem tudtunk kivenni, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - a felvételen is csak az van, hogy knyiga, knyiga, meg PIVO, PIVO, PIVO, utána meg már csak horkolás...
- Ne is elemezzétek tovább, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - én már mindent értek...
- Te mindent értesz? - csodálkozott az Adminisztráció Vezetője.
- Hogyne, - húzta ki magát büszkén Vladimir Vladimirovich™, - elvégre én vagyok az Elnök, nem?
- Persze, persze, - mondta az Adminisztráció Vezetője, aki szinte először került olyan helyzetbe, hogy nem tud eleget, vagy nem egészen ért valamit, - de azért mégis, hogy lehet az, hogy te érted és tudsz is mindent erről?
- Inkább azt mondd meg, az hogyan lehetséges, hogy ez az itteni firkászunk, meg az a római fürdővárosi Sörhajós honnan tudnak mindig mindent előre? És ráadásul szétkürtölik mindenkinek úgy, hogy még a szülinapomon sem tudok senkitől megszabadulni! - kérdezte epésen Vladimir Vladimirovich™, aki már akkor észrevette az ablakpárkányon sorakozó Söröket és a melléjük rakott Vladimir Vladimirovich™ könyvet, amikor bejött a szúk baráti körben rendezett születésnapi partijára.
Az Adminisztráció Vezetője csak tátogott, mert nem tudott felelni erre a látszólag nagyon egyszerű kérdésre.

2003. október 8., szerda, 11:07:07 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ felhívta az Adminisztrációjának a Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - a Nobel díj az sok?
- Nem túl sok, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - úgy egy milkó körül, ha meg háromfelé, akkor úgy hároszázernyi jön ki pofánként.
- Hároszázezer? - mondta csalódottan Vladimir Vladimirovich™. - Kár...
- Miért, mit akartál? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője.
- Hát, csak arra gondoltam, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ha már olyan szisztéma van, hogy évente adják, akkor talán megadóztathatnánk, nem?
- Nobel-adó? - kérdezett vissza az Adminisztráció Vezetője.
- Na igen, - válaszolta Vladimir Vladimirovich™, - kivetjük a Nobel-díjra az adót, a költségvetést meg emelhetjük.
- Adót természetesen lehet..., - gondolkozott hangosan az Adminisztráció Vezetője, - csak az elektorok, azok olyanok..., esetleg nem értik meg...
- Az elektorok? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Azok meg kicsodák?
- Hát, a választók, - pontosította az Adminisztráció Vezetője.
- Választók? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - És mit választanak?
- Ej, - sóhajtott fel az Adminisztráció Vezetője, - ha nekem csak a te problémáid lennének, testvéró... Egyébként mindegy. A választókról nem is muszáj tudnod...
És az Adminisztráció Vezetője letette a kagylót.
Vladimir Vladimirovich™ merengve kinézett az ablakon. Az ablakon túl valahogy minden olyan nedves és szürke volt...

2003. október 9., csütörtök, 11:47:18 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Kremlben a dolgozószobájában üldögélt, teát iszogatott és nézte a híradót a tévében. Egy impozáns műsorvezető komolyan mesélt arról, hogy a kaliforniai kormányzóválasztáson Arnold Schwarzenegger került ki győztesen.
- Gyerekek, - nevetett fel Vladimir Vladimirovich™, miközben szürcsölgette teáját abból a kék csészéből, amelyen az ő portréja - Nikasz Szafranov műalkotása - díszlett, - színészt választanak, aki androidot játszott, amikor mi itten már rég igazi androidokat választunk! Ugyan már, elmehetnek ezek akárhová...
Vladimir Vladimirovich™ fogta a telefont és felhívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - szólt bele a telefonba Vladimir Vladimirovich™, - na, mi újság van mára?
- Hoztak itt éppen vidám híreket, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - azt írják, hogy Pityerben megcsináltak az első emberszabású robotpárt, úgy hívják őket, hogy ArnEo meg ArnEya.
- Arno? - kérdezett vissza Vladimir Vladimirovich™, - Miért ont Arno? Hisz az egy örmény név.
- Az is lehet, - nevetett az Adminisztráció Vezetője, - hogy ez valami utalás a terminátorra, nem gondolod?
- Meg különben is, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - mi az, hogy első robotpár?
- Biztos a titkosság miatt, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - még nincs ideje annak, hogy mindent elmeséljenek.
- Jól van, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - de semmiféle Arno ne legyen. Inkább valami egyszerű orosz nevet, mondjuk legyen Borisz..., vagy esetleg Vologya...
- Vova-vova csuma..., - kezdte gúnyosan énekelni az Adminisztráció Vezetője.
- Micsodaaa?!! - ripakodott rá Vladimir Vladimirovich™.
- Semmi, semmi, testvéró, - nevetett az Adminisztráció Vezetője, - csak eszebe jutott, van egy ilyen dalocska...
- Nem kell semmiféle dalocska, - mondta szigorúan Vladimir Vladimirovich™, - mi itten egy országot vezetünk, nem pedig... Ja, igaz, megint valami vihart jeleztek, jó kapás lesz...
- Értettem, - felelt azonnal az Adminisztráció Vezetője és gyorsan letette a kagylót.
Az ablakon túl az ősz aranya borította be a kremli fákat és a Nagy Iván harangtornyot. Választások előtti szituáció bontakozott ki szana is, meg szét is...

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ fejfájással ébredt. Egy darabig üldögélt az ágy szélén, dörzsölte halántékát, nagyokat ásítózott, mert semmi kedve sem volt ahhoz, hogy újabb dolgos hétköznapot kezdjen, amit mindenféle fontos állami kis- és nagydolgok úgyis csak elrontanak.
"Hm", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "Mi a fene volt tegnap? Na, vegyük csak sorra... Szóval dumáltam ezzel a Gerharddal..., aha, erre emlékszem, ezt nem felejtettem el, aztán valamit alá is írtunk..., erre is emlékszem, ezt sem felejtettem el..., de mit írtunk alá..., ejnye no, erre már nem emlékszem, ezt elfelejtettem...., aztán volt valami sajtótájékoztatás is, ahol adtam neki egy ajándékot, azt hiszem a Rézhegyek Úrnője volt, amelyik az urali kincseket őrzi..., aha, erre emlékszem, ezt nem felejtettem el..., ez a Gerhard meg ott felejtette jól..., úgy köllött utánavinni..., erre is emlékszem, ezt sem felejtettem el..., aztán elmentünk valahová..., na erre már nem emlészem..., ezt úgy látszik elfelejtettem..., aztán mi volt még?"
Vladimir Vladimirovich™ erőt vett magán és kimászott az ágyból. Valahogy nagyon szomjasnak érezte magát. Odabotorkált az asztalhoz, hogy igyon egy kis vizet, de a szokásos állami címeres, aranyozott kétfejű sasos kristálypohara helyett csak hagyományos metszett poharat látott, ráadásul egyszerre kettőt is, méghozzá valami felirattal a felső szélén.
- "Örökké részegen - örökké fiatalon", - olvasta Vladimir Vladimirovich™ a körbefutó feliratot.
"Hát ez meg mi?" - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™, aztán előkotorta kormányzati mobilját és megnyomta a kétfejű sas egyik feje alá rejtett egyetlen gombot, amellyel mindig az Adminisztrációjának a Vezetőjét szokta hívni.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mi a franc van ezekkel a poharakkal itt az orrom előtt?
- Egy kis figyelmesség, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - a szülinapodra...
- De az már elmúlt, - mondta Vladimir Vladimirovich™, miközben másik kezével tovább dörzsölte homlokát.
- Nem baj, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - ez még nyolc napon belül van, vagyis gyógyítható... Egyébként meg a Guszj-Hrusztalnij üveggyárból vannak, ahol év elején jártál, meg különben is utalás a mai nap legfontosabb eseményére...
- Hm, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - milyen legfontosabb esemény, meg egyáltalán milyen nap van ma?
- Ma van 60 éve annak, hogy ezeket a poharakat elkezdték gyártani, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - igaz, hogy ma már sehol másutt, csak ebben a Guszj-Hrusztálnijban gyártják, ezek olyan hagyománytisztelők...
- Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - azért annyira ismerősek ezek...
- Úgy van, testvéró, - helyeselt az Adminisztráció Vezetője, - ezek a poharakat mindenki jól ismeri. Ezekből ivott az egész munkásosztály, meg a dolgozó parasztság, de még a szövetséges értelmiség is..., sőt, az ivott a legjobban ezekből...
- Emlékszem, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és ettől hirtelen vidámság öntötte el, hiszen megint nem felejtett el valamit.
- "A metszett poharak, a gitár akkordjai..." - dúdolta Vladimir Vladimirovich™, majd hozzátette, - aztán ezek valahogy leestek az asztalról...
- Úgy van, úgy van, - bólogatott nagyokat az Adminisztráció Vezetője, - de nem volt senki, aki felszedje..., aztán "te csak igyál, Vova, és ne sokat rinyálj..."
- "... és a nagy országot áthatja a szamogon illata" - dúdolta tovább Vladimir Vladimirovich™.
- ".... Moszkvától Bresztig...," - dalolta hozzá az Adminisztráció Vezetője, - "egészen a Kolima-folyóig..."
- Na! - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™. - Semmiféle Kolima! Már nem olyan időket élünk!
- Hát, az a Kolima már tényleg nincs, - mondta egyetértően az Amdinisztráció Vezetője, - de a metszett poharak még a régiek...
- Jól van, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és ismét megdörzsölte homlokát, - de mi ez a felirat itt körbe? "Örökké részegen - örökké fiatalon", ez micsoda? Ez valami célzás nekem?
- Ugyan már, - nyugtatgatta főnökét az Adminisztráció Vezetője, - ez nem célzás, de nem is találat, ez csak úgy van...
- Mi az, hogy csak úgy? - háborgott Vladimir Vladimirovich™, - Hát nem az én szülinapomra küldték?
- Hát, éppenséggel a tiédre, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - de ezek speciális poharak ám, az Elnöki Készletből maradtak. Mondtam már, hogy ezek hagyományőrzők, ragaszkodnak a tradiciókhoz és a valamikori szabványokhoz.
- Mi az, hogy tradiciószabványok? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™ - Úgy érted, hogy ezeket nem direkt nekem csiunálták?
- Így van, testvéró, miattad azért nem állítják át az egész gépezetet, vagyis a jól bevált technológiát, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - államfők, elnökök jönnek, mennek, de a metszett poharak maradnak... Különben is jobb nem bántani a hagyományokat...
Vladimir Vladimirovich™ kikapcsolta a mobilját és rámeredt a poharakra.
"Ej", - gondolta szomorúan Vladimir Vladimirovich™ és ismét megdörzsölte halántékát - "még sokat kell fejlődnöm, mig elérem az elődök nagyságát..."

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a szobájában üldögélt és az Adminisztráció Vezetőjét hallgatta, aki jelentette neki a friss híreket. Vladimir Vladimirovichnak™, de az Adminisztráció Vezetőjének is valamiért szokatlanul jó volt a kedve, mindenen vigyorogtak és nagyokat nevettek, csak időnként köhécseltek egyet-egyet, mert az ablakon keresztül kintről valami füst szivárgott be.
- Fígy, testvéró, - jelentette az Adminisztráció Vezetője, - Novoszibirszkben egy hapi túszul ejtette a saját fiát és azzal fenyegetőzik, hogy fölrobbantja.
- Hát, nem egy bolond? - nevetett Vladimir Vladimirovich™, - Mekkora marhaság! Csak senki ne menjen a közelükbe... Mi van még?
- Moszkva mellett megint találtak egy raktárat teli robbanóanyaggal, - vigyorgott az Adminisztráció Vezetője, - valamilyen fóliasátorban, mindenféle zöldség között...
- Tiszta bolondok ezek, - nevetett Vladimir Vladimirovich™, de kettőt köhögött is hozzá, - amikor felmegy a paprika meg a paradicsom ára, az uborkának meg amúgy is mindig nagy a keletje... Mi van még?
- A Jukoszban az ügyészségi nyomozók olyan iratokat találtak, - fuldokolt a röhögéstől meg valószínüleg a füsttől is az Adminisztráció Vezetője, - amelyek azt bizonyítják, hogy a Jukosz őrző-védő szolgálata kapcsolatban volt a főügyészséggel, pontosabban valami korrupciós micsoda volt köztük...
- Hát, nem egy marhaság?! - csapkodta az asztalt a nevető Vladimir Vladimirovich™, de közben köhécselt is egyet-kettőt. - A jobbkéz nem tudja, hogy mit csinál a bal! Micsoda egy társaság! Mindjárt megszakadok... Mi van még?
- Á, a többi csak a szokásos, - vigyorgott az Adminisztráció Vezetője, - agyonlőttek egy ügyvédet Novoszibirszkben, meg egy bankárt Moszkvában, az Ivanov Amerikában azt mondta, hogy nem fogunk elsőként atommal csapkodni..
- Hát nem egy bolond?! - Vladimir Vladimirovich™ úgy nevetett, hogy majdnem beesett az asztal alá, de időben megkapaszkodott az egyik kezével. A másikkal ugyanis egy zsebkendőt tartott a szája elé, mert zavarta a beáramló füst. - Tegnap még azt mondta, hogy nem vetjük el a preventiv csapás lehetőségét, mint a jenkik, ma meg megnyugtatja ugyanezeket a jenkiket ennek a fordítottjáról... Rég röhögtem ennyit! Mi van még?
- Toljattiban megkéseltek egy újságírót, - vigyorgott az Adminisztráció Vezetője, - méghozzá a háza előtt... Hátbabökték, kétszer is...
- Hát nem tiszta bolondok ezek a firkászok? - nevetett és köhögött Vladimir Vladimirovich™, - Összefirkálnak mindenféléket, utána meg csak gondot okoznak... Most majd kiderülnek a mindenféle disznóságok és akkor áll a balhé... Kész röhej, hogy mik vannak! Egyszerűen nem igaz! Mi van még?
- A Zsidó Autonóm Körzetben eltűnt három kommandós, - nevetett az Adminisztráció Vezetője, - át kellett kelniük valami folyón egy gyakorlaton... Most kotorják végig a környéket meg a folyót, méghozzá sietősen, mielőtt beállna a jég...
- Kabaré! - röhögött Vladimir Vladimirovich™, majd köhécselt hozzá. - Egyébként, mi ez a füst, testvéró? Már meg akartam kérdezni...
- Ja, ez egy külön móka, - vihogott az Adminisztráció Vezetője, - vadkender ültetvényt találtak itt a szomszédban, a 850 éves Moszkva Parkban... Úgy 10 hektárnyit... Csak úgy magától odanőtte magát...
- Hogy mik vannak! - nevetett és köhécselt Vladimir Vladimirovich™. - És mit csináltak, netán szüreteltek?
- Á, nem, - nevetett az Adminisztráció Vezetője. - Felszámolták gyorsan, felgyújtották...
- Az jó, - vigyorgott Vladimir Vladimirovich™, - akkor ettől már nem fáj a fejünk...
A Kreml toronyórája fenségesen megkondult. Vladimir Vladimirovich™ felállt és még mindig vigyorogva elindult a hamarosan kezdődő kormányzati értekezletre, ahol az orosz-német kapcsolatok újabb szakaszát kell majd értékelnie. Vladimir Vladimirovichnak™ határozottan jó volt a kedve, csak a füst zavarta még mindig egy kissé...

2003. október 9., csütörtök, 11:47:18 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ szolgálati páncélozott Mercedes Pullmann limuzinja szokás szerint bedöglött. Vladimir Vladimirovich™ előkotorta a zsebéből a kormányhíradó mobilkészülékét és felhívta a moszkvai főpolgármestert.
- Fígy, testvéró, - szólt bele a mobilba Vladimir Vladimirovich™, - azon a te ZIL-eden mikor raknak már össze nekem egy normális gépkocsit? Ez a német izé itten állandóan ledögli magát, hol ez, hol meg amaz a baja...
- A mérnökeink már munkálkodnak a probléma megoldásán, - mondta a moszkvai polgármester, - te meg mit gondolsz, hallod-e? Minden egyes alkatrészt kézzel kell csiszolgatni... Kitaláltad ezeket a hülye arany kerekeket azokkal a sasokkal, most meg akadékoskodsz...
- Azok legalább szépen mutatnak, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mégiscsak én vagyok az Elnök, akár tetszik, akár nem...
- Hát, ha szépet akarsz, akkor meg várjál, - mondta a moszkvai polgármester, - addig meg fogjál egy taxit magadnak.
Vladimir Vladimirovich™ fölsóhajtott, eltette a mobilját, és kigyalogolt az országútra, hogy taxit fogjon. Nem sokkal ezután élesen csikorogva, valamint jól lefröcskölve Vladimir Vladimirovichot™ sárral, mellette lefékezett egy olyan autóféle, amit a népek - hangulattól függően - hol ötös, hol meg hetes modellnek neveznek, akárcsak a BMW-ket...
- A Kremlig elvisz? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, miközben bepréselte magát a keskeny és kényelmetzlen hátsó ülésre.
- Akár az Északi Sarkig is, - válaszolt vidáman a gépkocsivezető, amiből Vladimir Vladimirovich™ megértette, hogy még nagyon sok mindent fog mondani, amit neki majd végig kell hallgatnia.
- Az autó azt szereti, ha gondozzák, - kezdet a mesét a sofőr. - Neked milyen kocsid van?
- Mercedes, - felelte Vladimir Vladimirovich™.
- Na tessék, Mercedese van neki! Közben meg itt Zsigulin furikázik, - hadarta a taxis, miközben lesett a visszapillantó tükörbe, - és mindez miért? Azért, mert mindig elkel a munkáskéz. Nézd csak meg, hogy milyen a kezem! Ott áll a kocsi az udvaron , én meg rendesen letöröltem, aztán jövök reggel, de nem indul. Érted? Nem indu8l és annyi! De én rögtön hívtam a Tolja haveromat, van egy ilyen ezermester nálunk. Ő meg ránéz és aszongya, hogy kondenzvíz van a karburátorban. Érted? A karburátorban ott a kondenzvíz! Beszartam...
Vladimir Vladimirovich™ egyszercsak valami kellemetlen szafot érzett. Ide-oda húzogatta az orrát, aztán előrehajtotta a fejét az első ülések közé. Ott semmiféle szag nem volt.
- Állítsa le egy pillanatra a kocsit, - kérte a vezetőt Vladimir Vladimirovich™. A sofőr egy pillanatra elhallgatott és fékezett.
Vladimir Vladimirovich™ kiszállt a kocsiból, majd előreült a vezető mellé.
- Nos, akkor mi van azzal a karburátorral? - kérdezte a csodálkozó vezetőtől.
Vladimir Vladimirovich™ nem hagyhatta ki a lehetőséget, hogy szabadon társalogjon országának polgáraival.

2003. október 9., csütörtök, 11:47:18 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ szolgálati páncélozott Mercedes Pullmann limuzinja szokás szerint bedöglött. Vladimir Vladimirovich™ előkotorta a zsebéből a kormányhíradó mobilkészülékét és felhívta a moszkvai főpolgármestert.
- Fígy, testvéró, - szólt bele a mobilba Vladimir Vladimirovich™, - azon a te ZIL-eden mikor raknak már össze nekem egy normális gépkocsit? Ez a német izé itten állandóan ledögli magát, hol ez, hol meg amaz a baja...
- A mérnökeink már munkálkodnak a probléma megoldásán, - mondta a moszkvai polgármester, - te meg mit gondolsz, hallod-e? Minden egyes alkatrészt kézzel kell csiszolgatni... Kitaláltad ezeket a hülye arany kerekeket azokkal a sasokkal, most meg akadékoskodsz...
- Azok legalább szépen mutatnak, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mégiscsak én vagyok az Elnök, akár tetszik, akár nem...
- Hát, ha szépet akarsz, akkor meg várjál, - mondta a moszkvai polgármester, - addig meg fogjál egy taxit magadnak.
Vladimir Vladimirovich™ fölsóhajtott, eltette a mobilját, és kigyalogolt az országútra, hogy taxit fogjon. Nem sokkal ezután élesen csikorogva, valamint jól lefröcskölve Vladimir Vladimirovichot™ sárral, mellette lefékezett egy olyan autóféle, amit a népek - hangulattól függően - hol ötös, hol meg hetes modellnek neveznek, akárcsak a BMW-ket...
- A Kremlig elvisz? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, miközben bepréselte magát a keskeny és kényelmetzlen hátsó ülésre.
- Akár az Északi Sarkig is, - válaszolt vidáman a gépkocsivezető, amiből Vladimir Vladimirovich™ megértette, hogy még nagyon sok mindent fog mondani, amit neki majd végig kell hallgatnia.
- Az autó azt szereti, ha gondozzák, - kezdet a mesét a sofőr. - Neked milyen kocsid van?
- Mercedes, - felelte Vladimir Vladimirovich™.
- Na tessék, Mercedese van neki! Közben meg itt Zsigulin furikázik, - hadarta a taxis, miközben lesett a visszapillantó tükörbe, - és mindez miért? Azért, mert mindig elkel a munkáskéz. Nézd csak meg, hogy milyen a kezem! Ott áll a kocsi az udvaron , én meg rendesen letöröltem, aztán jövök reggel, de nem indul. Érted? Nem indu8l és annyi! De én rögtön hívtam a Tolja haveromat, van egy ilyen ezermester nálunk. Ő meg ránéz és aszongya, hogy kondenzvíz van a karburátorban. Érted? A karburátorban ott a kondenzvíz! Beszartam...
Vladimir Vladimirovich™ egyszercsak valami kellemetlen szafot érzett. Ide-oda húzogatta az orrát, aztán előrehajtotta a fejét az első ülések közé. Ott semmiféle szag nem volt.
- Állítsa le egy pillanatra a kocsit, - kérte a vezetőt Vladimir Vladimirovich™. A sofőr egy pillanatra elhallgatott és fékezett.
Vladimir Vladimirovich™ kiszállt a kocsiból, majd előreült a vezető mellé.
- Nos, akkor mi van azzal a karburátorral? - kérdezte a csodálkozó vezetőtől.

2003. október 13., hétfő, 14:56:37 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Kremlben a dolgozószobájában üldögélt és a Bentley autókatalógust lapozgatta.
"Ilyen kéne nekem is", - gondolta Vladimir Vladimirovich™ nézegetve a szép és szolid kinézetű limuzinokat.
"Már megint hazardirozol?" - szólalt meg hirtelen Vladimir Vladimirovich™ agyában a külön személyes bejáratú marslakójának ismerős bugyborékoló hangja.
"Hát már tele van a tököm ezzel a Mrecivel", - válaszolt gondolatban Vladimir Vladimirovich™, - "és amig azt az új ZIL-t elkészítik, addigra még a második elnöki mandátumom is kifúj".
"Értelek", - bugyborékolta a marslakó, - "helyesen létod ezt. Igyekezni kell, mert akármi is megeshet"
"Akármi?" - csodálkozott gondolatban Vladimir Vladimirovich™. - "Miért, mi történhet?"
"De hát láthatod magad is", - bökte oda rejtelmesen a marslakó, - "üzemzavarok sorozata az elektromos hálózatokban az egész világon..."
"És?" - gondolta türelmetlenül Vladimir Vladimirovich™.
"Aztán a földrengések", - folytatta a jövevény, - "ma is például, hogy megrázták az egész Altájt".
"És akkor?" - gondolta rossz előérzettel Vladimir Vladimirovich™.
"Hát akkor", - bugyborékolta a marslakó. - "Az elektromos hálózatok üzemzavarát a rövid idejű túlterhelés okozza, ennek eredményeként leégnek a berendezések és leblokkolnak a védőrendszerek".
"És?" - sürgette gondolatban a marslakóját Vladimir Vladimirovich™.
"Hát ez az és", - folytatta a marslakó. - "A túlterhelés meg attól van, mert az összes titkos bázison ész nélkül bekapcsolhgatják a védőrendszereket".
"Aha, értem", - gondolta Vladimir Vladimirovich™. - "És minek kapcsolgatják azokat?"
"Hogy védekezzenek a földrengések ellen", - bugyborékolta a marslakó.
"Nem értem", - ismerte be őszíntén gondolatban Vladimir Vladimirovich™.
"Hát ez az, azért van mindez nálatok, mert semmit sem értetek", - mondta a marslakó. - "Még a sün is érti, hogy az egyetlen lehetséges módja a titkos bázisok szétrombolásának egy jó kis földrengés".
"Megőrülök!" - gondolta Vladimir Vladimirovich™.
"Én őrülök meg itt veled!" - válaszolta a marslakó, - "Itt a civilizációk közötti konfliktusról van szó, te meg mindenféle Bentleyket válogatsz".
"A civilizációk közötti konfliktust azt én is ismerem", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "az iszlám a kereszténység ellen, a zsidók az arabok ellen, a globalisták az antiglobalisták ellen..."
"Miféle globalisták?" - bugyborékolta a marslakó. - "Mindenki tudja, hogy itt az Ariániai civilizáció szövetsége és a Galaktikus egyesülés közötti szembenállásról van szó".
"Áriai?" - gondolta döbbenettel Vladimir Vladimirovich™. - "Ezek meg mit akarnak?"
"Érthető, hogy mit", - bugyborékolta a marslakó, - "a hatalmat, a befolyást".
"Miféle hatalmat, miféle befolyást?" - suttogta gondolatban Vladimir Vladimirovich™.
"A hülye Földetek feletti hatalmat!" - magyarázta a marslakó. - "Különben is jobb, ha imádkoztok, hogy a Galaktikus egyesülés állapodjon meg a csótányokkal".
"Miféle csótányokkal?" - lepődött meg Vladimir Vladimirovich™, de annyira, hogy a lélegzete is elakadt.
"Hát ezekkel az ariániakkal", - magyarázta a marslakó, - "ezek mind ízeltlábúak, csótányok meg hangyák. Egy hónappal ezelőtt majdnem teljesen elfoglalták a bolygótokat. Csak a mi bölcs tanácsaink mentettek meg titeket".
"Kinek a jótanácsai?" - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
"Természetesen a minénké, a masrlakóké", - bugyborékolta a marslakó. - "Gyarmatosítani akartak titeket, ti meg itt mindenféle Bentleyk között válogattok, meg az oligarcháknál házkutatatásokat rendeztek. Egyszerűen bámulatos az a nemtőrödés, ami itt nálatok van."
A marslakó elhallgatott. Vladimir Vladimirovich™ lassan megtörölte verejtékező homlokát. Ijesztő volt ez az egész.
Vladimir Vladimirovich™ megnyomta az asztal sarkán lévő pulton az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját.
- Fígy, testvéró..., - mondta lassan, - hallottál te valamit erről az Áriai civilizációs szövetségről?
- Ariániai, - helyesbítette vidáman az Adminisztráció Vezetője, - hogyne, mindenféle hangyák egyetemi diplomákkal. Ismerjük. Már megvettük azt a zászlóaljpékás nótát, azt a Kombat lemezt attól a Ljube nevű bandától, amit annyira szeretsz... Kombat, bátyó, zépéká bááátyóóó... mögöttünk OroszHon, mögöttünk az Arbááát....
- Ismeritek? - állította le a nótázókedvű Aminisztráció Vezetőt Vladimir Vladimirovich™. - És nekem miért nem mondtatok semmit?
- Úgy döntöttünk, hogy nem terhelünk ezzel, - vallotta be az Adminisztráció Vezetője, - itt volt a szülinapod, meg aztán a választási kampány, magad is érted... Te csak válassz magadnak Bentleyt, mi meg mindent megoldunk. Már szerveztünk is egy kiírtó alosztályt erre.
- Csótányírtó alosztályt? - kérdezte halkan Vladimir Vladimirovich™.
- Persze, persze, csótányok kiírtására, - nyugtatgatta főnökét az Adminisztráció Vezetője.
"Bizonyára ez a világ új rendje", - gondolta Vladimir Vladimirovich™ és letette a kagylót.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ kilovagolt. Miközben hol ügetőre, vagy vágtára fogta, hol meg lassacskán poroszkált, szívta magába a jó kis levegőt, azon a Mark Twain könyvön, az "Egy jenki Artúr király udvarában" címűn gondolkodott, amit előző este lefekvéskor olvasgatott.
"Mennyivel egyszerűbb lehetett akkoriban minden", - morfondirozott Vladimir Vladimirovich™, - "megcsinálták azt a Cameloti Hozsanna és Vulkán irodalmi hetilapot és annyi, el volt intézve az egész média meg a tömegtájékoztatás. Nem kellett semmiféle tévé meg rádiónyilatkozat, meg hivatalos közlemény, meg a sok gond a mindenféle médiamágnás-oligarchákkal. Meg olyan Elnöki Honlap sem kellett, ez az újabb módinak megfelelő Hivatalos Honlap, amivel csak a gond van állandóan, mindenféle firkászok abban kotorásznak és a legnagyobb marhaságokat szedik ki belőle, hogy majd aztán Lyól kiforgatva közreadják. Továbbá olyan marhaságok miatt sem piszkálták azt a királyt, mint ez a sajtószabadság, meg szólásszabadság ..."
Ekkor hirtelen Vladimir Vladimirovich™ zsebében megcsörrent a kormányhíradó mobilkészülék, amit sajnos még ilyen alkalommal is, mint mindig, magánál kellett tartania.
- Fígy, testvéró, - hallatszott a mobilban az Adminisztráció Vezetőjének hangja, - piszkál itt minket a sajtó, azt mondják, hogy pár napja nincs újabb hír rólad. Mit mondjunk, mit csinálsz most?
- Gondolkodom, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - meg amit szoktam, fontos állami nagydolgozom...
- Jó, mindig ezt mondjuk, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - de unják már...
- Mondjátok azt, hogy találkoztam valakivel, meg megbeszéltem valamit, meg aláírtam valamit, meg kitüntettem valakit, meg üdvözöltem valakit, - sorolta a lehetőségeket Vladimir Vladimirovich™.
- Jó, mindig ezt mondjuk, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - de unják már...
- Nem baj, hadd unják, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - a legfőbb erény a stabilítás, a kiszámíthatóság. Egyébként meg épp ezen gondolkoztam, át kell alakítani az egész kormányzati tájékoztatási rendszert. Érthetővé kell tenni a dolgokat, hogy mindenki érezze a stabilítást és kiszámíthatóságot..
- Értem, értem, mint legfőbb erényt... - vetette közbe az Adminisztráció Vezetője, - de mégis mit csináljunk?
- Előkeresed te is azt a jenkit, amelyik Artúr király udvarában mindenféléket csinált, - ajánlotta Vladimir Vladimirovich™, - amitől annyira élenjáró lett minden és annak szellemében átreformálod az egész médiát és a tájékoztatási rendszert, de úgy, hogy ne lehessen belekötni... Hangsúlyozva a stabilítást és a kiszámíthatóságot...
- Tudom, tudom, mint a legfőbb erényt , - fejezte be a gondolatot az Adminisztráció Vezetője, aki mindig gyorsan tanult.
- Helyes, - helyeselt Vladimir Vladimirovich™, - aztán majd meglátjuk...
Vladimir Vladimirovich™ eltette a mobilját és folytatta sétalovaglását. Lelki szemei előtt megjelent az új kormányzati tájékoztatási rendszer példaértékű modelje, a stabilítás és kiszámíthatóság (mint legfőbb erény) tömör, egyszerű, világos és közérthető kifejezője, ahogy azt abban a jenkis könyvben előző este olvasta:

"UDVARI KRÓNIKA
Hétfőn a király sétalovaglást tett a parkban.
Kedden - " - " " - " " - "
Szerdán - " - " " - " " - "
Csütörötökön - " - " " - " " - "
Pénteken - " - " " - " " - "
Szombaton - " - " " - " " - "
Vasárnap - " - " " - " " - "

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Kremli palota Sándor-termében nagyköveteket fogadott, akik sorban átnyújtották neki megbízóleveleiket. Egyszerre kilencet, elvégre az Elnöknek sok az állami nagydolga és jobb az ilyesmit amint csak lehet hamarjában elintézni. Vladimir Vladimirovich™ beszélt a különböző országok érdekei harmonikus összhangjának biztosításáról, a nemzetközi jogról, mint az igazságos világrend alapvető támaszáról, a gyakorlati megvalósulásról és az ENSZ-ről, mint az egész hétszentség legfőbb mechanizmusáról..., meg még csupa ilyen okos dolgokról, amiket előzőleg a külügyérek neki összeírkáltak. A kilenc nagykövet egyetértően bólogatott és vigyorgott, különösen miután a pincérek körbehordozták a pezsgőket. Vladimir Vladimirovich™ és a kilenc nagykövet is nagyon elégedett volt a ceremóniával, csak azért nem tapsoltak, nem énekeltek és nem perdültek táncra, mert a diplomáciában ez nem szokásos, mégpedig a hülye protokol miatt.
A fogadás után a jókedvű Vladimir Vladimirovich™ meg is dicsérte az Adminisztrációjának a Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - kivételesen semmi gond sem volt az egész hercehurca szervezésével és lebonyolításával, mindent rendesen elintéztetek.
- Miért kivételesen? - kérdezte kissé sértődötten az Adminisztráció Vezetője. - Mi mindig mindent rendesen elintézünk.
- Na, - vetette közbe gúnyosan Vladimir Vladimirovich™, - azért néha előfordul valami, ami nem egészen úgy sikeredik, ahogy kéne...
- Igaz, néha megesik, - ismerte be az Adminisztráció Vezetője, - de most nagyon odafigyeltünk. Mindenkinek becsületesen teleöntötték a poharát, és még Sört is bekészítettünk...
- Még Sört is?! - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Azt meg minek?
- Mit lehet azt tudni, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - bármi megeshet, ha ennyien összegyűlnek és isznak... Ahogy Habarovszkban is történt mostanában... Jobb vigyázni az ilyenekkel.
- Miért, mi volt Habarovszkban? - érdeklődött Vladimir Vladimirovich™
- Hát ott is összegyűltek és ittak, - mondta az Adminisztráció Vezetője.
- Nagykövetek? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Éppenséggel nem nagykövetek, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - de azért ittak...
- És? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Aztán az egyiknek nem öntöttek rendesen, méghozzá Söröt, - mesélte az Admnisztráció Vezetője, - mire ez megsértődött, de nagyon, méghozzá egy kézigránáttal... Súlyos dolog ám, ha valakinek nem adnak Sört! Ezért mondom, hogy vigyázni kell az ilyennel, de mi természetesen vigyáztunk is...
- Másképp nem lehet vigyázni, csak Sörrel? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Hiszen diplomatákról van szó.
- Hát épp ez az, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - ezeket nem lehet ám megmotozni, meg átkutatni! Sokkal egyszerűbb, ha bekészítjük a Sört és öntünk rendesen mindenkinek. Vigyázni kell ám, mert mit lehet azt tudni, de mi természetesen vigyáztunk is...
- Jól van, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - értem már. Azért örülök, hogy mindenre kiterjed a figyelmetek.
- Hát figyelünk is, ahogy kell, - büszkélkedett az Adminisztráció Vezetője, - pláne mióta van az az internetes figyelő szolgálatunk, figyeljük az eseményeket és mérlegeljük a lehetséges következményeket, tanulmányozzuk a nemzetközi tapasztalatokat, böngésszük a külföldi szakirodalmat.
- Miféle külföldi szakirodalmat figyel az a figyelő szolgálat? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Hát természetesen első sorban azt, amelyik a Vladimir Vladimirovichot™ éríntő problematikával foglalkozik, - mondta az Adminisztráció Vezetője, majd hozzátette, - méghozzá a Sörhiány veszélyességi-kockázati tényezőivel, ez nem egy tréfadolog ám...
- Van ennek külföldi szakirodalma? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Van, - bólíntott az Adminisztráció Vezetője, - méghozzá azon a magyar indexes PoliDiliben. Ha nem kapnak a népek Söröt, akkor bármi megeshet, egymásnak esnek, ütik-vágják, gyalázzák-alázzák egymást, bármilyen aljasságra képesek, lám még kézigránátokat is hajigálnak.... Márpedig ugyebár ez a diplomáciában a legnagyobb veszély és kerülendő is. Vigyázni kell az ilyenekkel, de mi természetesen vigyázunk is...
- Ajjajj, - sóhajtott fel Vladimir Vladimirovich™, mert eszébe jutott az a római fürdővárosi medence, amelyikben két lubick között róla mindenféléket összeírnak és aztán nagyokat röhögnek, - onnan szedtétek azt, hogy a Sör ennyire komoly, hogy kockázati tényezőt jelent a hiánya?
- Onnan, - ismerte be az Adminisztráció Vezetője, - de komolyan is vettük, láthatod, hogy egyik nagykövet sem kézigránátozott, csak vigyorogtak nagyokat, de semmiféle gránáthajigálás nem volt...
- Jól van, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - akkor ezt vegyük úgy, hogy megúsztuk?
- Ezt meg, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - de továbbra is figyelünk és vigyázunk, mert mit lehet azt előre tudni...
Vladimir Vladimirovichnak™ valahogy teljesen elpárolgott a jókedve. Igaz, hogy ő nem is ivott Sört azon a fogadáson...

2003. október 14., kedd, 14:22:01 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ szundikált a dolgozószobájában és egy fura álmot látott.
Vladimir Vladimirovich™ azt álmodta, mintha ott lenne a Vörös-téren egy sosem látott díszszemle kellős közepén. Harckocsik, ágyúk, hadászati ballisztikus rakéták, lovak, gyalogság és harci elefántok. Vladimir Vladimirovich™ maga pedig egy fehér kimonóban álldogál egy nyitott Bentleyben, amint az lassan és méltóságteljesen elgördül a csodálatra méltó gyülekezet előtt, miközben díszsortüzet lő egy GP-30-as gránátvetőből, ami egy gépkarabélyra van szerelve.
Jobbra a Mauzoleum, balra a GUM nagyárúház, hátul a Történeti Múzeum, elől pedig az orosz katonai dicsőség emlékműve, a Boldog Vaszilij székesegyház előtt álló Minyin és Pozsarszkij, amint zöld penésszel ellepve, de mégis nagyon büszkén kezüket nyújtják Vladimir Vladimirovich™ felé.
A Mauzóleum tribünjén ott álldogál Borisz Grizlov BelügyMiniszter Android, mellette Valentyina Ivánovna Matvijenko szentpéterváro kormányzó, Vladimir Vladimirovich™ Adminisztrációjának a Vezetője kezében egy pecabottal, valamint Gleb Olegovics Pavlovszkij egy könyvvel, amelyben a hatékony társadalomról van nagyon sok okos dolog megírva.
Vladimir Vladimirovich™ agyában ott van az ő külön személyes bejáratú marslakója.
A Mauzóleum elött Vlagyimir Wolfovics Zsirinovszkij veszekszik a díszőrséggel, mert azok teljesen ignborálják őt.
Aztán hirtelen Vladimir Vladimirovich™ azt látja, hogy erős és férfias kiállású emberek állnak előtte hosszú sorban és tányérsapkájukhoz emelt kézzel tisztelegnek.
- Kik vagytok? - szigorúan, de szemében ravaszkás tekintettel kérdezi Vladimir Vladimirovich™ az előtte felsorakozott társulattól.
- Egyszázharmincöt belügyi tábornok, akiket a megbolondult robot rúgott ki, - kiáltja egyszerre kórusban a csapat.
Ettől a nagy kiabálástól Vladimir Vladimirovich™ hirtelen felébredt.
"Franctuggya, hogy miket összeálmodik az ember...", - gondolta Vladimir Vladimirovich™ - "Valamiféle generálisok..."
Vladimir Vladimirovich™ fogta a telefont és felhívta az Adminisztrációjának a Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - tudod mit, küldjünk már nyugdíjba még néhány ilyan tábornokfélét...
- A zsaruktól? - kérdezte sokatmondóan az Adminisztráció Vezetője.
- Naná, majd a hírszerzőktől, mi! - válaszolta gúnyosan Vladimir Vladimirovich™.
- Értettem, - felelte készségesen az Adminisztráció Vezetője, - intézkedünk.
És letette a kagylót.
Vladimir Vladimirovich™ édesen ásított egyet és kinyújtózott.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ készült a távol-keleti nagy turnéjára, hogy ott majd erősítgesse Lyól a kapcsolatokat az iszlám világgal, mivelhogy a nagy OroszHonban is annyi a muzulmán, hogy bármikor elmehet akár ilyen muszlimországnak is, ha nem is egészen, de azért mégis... Angolul már tudott valamennyit, elvégre pár éve már tanulta ezt a nyelvet, most meg kiderült, hogy ott a messzi távoli Keleten nem lehet csak úgy mindenféléket mutogatni, hadonászni, meg gesztikulálni, hiszen a beszédet kisérő vagy helyettesítő kézmozdulatoknak esetleg egészen más jelentése lehet, amitől aztán az összes erős kapcsolat elmehet a fészkes fenébe és a nagy OroszHon meg nem mehet el iszlámországnak. Vladimir Vladimirovich™ szorgalmasan gyakorolt.
"Aha, egy ujj feltartása - szót kérek", - mondogatta magában Vladimir Vladimirovich™. - "Jó, ez egyszerű... illetve dehogy! Melyik ujjamat kell felmutatnom?"
Vladimir Vladimirovich™ elgondolkodott, majd előkotorta zsebéből az aranysasos kormányzati mobilját és felhívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - szólt bele a telefonba Vladimir Vladimirovich™, - megszerveztétek nekem ezt a Kuala Lumpurt...
- Hogyne, hogyne, - mondta azonnal az Adminisztráció Vezetője, - nagyon fontos, hogy jóban legyünk a malájokkal. A múltkor is mennyi repülőt eladtunk nekik...
- Állj! - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™, - Te nekem ne vágjál a szavamba, amikor gondom van!
- Mi a gond, Vladimir Vladimirovich™? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője.
- Itt van ez a mutogatós tankönyv, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - és az van benne, hogy egy ujj felmutatása azt jelenti, hogy szót kérek.
- Hogyne, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - ha meg kettőt mutatsz, akkor az annyit tesz, hogy témát akarsz váltani...
- Ááállj! - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Mondtam már, hogy ne vágj közbe! A kettő még arrébb van, most még az egy ujjról van szó. Melyik ujjamat kell feltartanom, ha szót kérek?
- Hm, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - az nincs abba a tankönyvbe beleírva?
- Nincs, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - csak annyi van, hogy ha felmutatom az ujjamat, akkor szót kérek.
- Ábra sincs? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője.
- Az sincs, - szomorkodott Vladimir Vladimirovich™, - hülyéket kérdezel, mert ha lenne, akkor nem kérdezném...
- Hm, - gondolkodott az Adminisztráció Vezetője, - talán a nagyujjadat mutassad... Tudod, a rómaiaknál, amikor a gladiátorok...
- Áááállj! - mondta mérgesen Vladimir Vladimirovich™. - A rómaiakat tudom, elvégre OroszHon a harmadik Róma, ahogy azt a pátriárka is mindig elmondja a szentmisén. Van nekem igaz pravoszláv keresztény műveltségem, te csak ne aggódjál.
- Na igen, - morfondirozott az Adminisztráció Vezetője, - csakhogy most éppen azt kell majd elmagyaráznod, hogy miként vagyunk itten OroszHonban ilyen muzulmán ország...
- Hát épp erről van szó, - sóhajtott szomorúan Vladimir Vladimirovich™, - fel kell tartanom valamelyik ujjamat, hogy szót kérjek és mindezt elmondhassam, de ha nem azt az ujjamat mutatom, akkor gond lesz. Na ez a gondom...
- Várjunk csak, várjunk csak, - morfondirozott az Adminisztráció Vezetője, - gondoljuk csak végig, mégpedig olyan kizárásos alapon... Ha a nagyujj nem frankó, akkor talán a kisujjadat...
- Ja, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - és ha félreértik? Mert az netán azt jelentheti, hogy valamelyikünket kicsinek gondolom, márpedig az OroszHon tudvalevőleg nagy, akkor meg ugyebár ők...
- Na igen, - morfondirozott az Adminisztráció Vezetője, - a kisujj szintén bonyolult, még megsértődnének... A középsőt nem mutagasd semmiképp, mert ezek a malájok azért ismerik a nyugati civilizációt rendesen...
- Mutassam akkor a mutatóujjamat? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Hm, - gondolkodott el az Adminisztráció Vezetője, miközben ő is az ujjain gyakorolt - az esetleg megfelelne... Próbálom most én is, és valahogy a gyűrűsujjam olyan hülyén néz ki, meg valami görcs is...
- Te nekem ne próbálgass, - mondta még mérgesebben Vladimir Vladimirovich™, - épp elég, ha én próbálgatom itten, hogy a fene essen belé ebbe az egész utazásba, amit kitaláltatok... Mondjad, hogy melyik ujjamat kell felmutatnom, ha szót kérek, de úgy, hogy ne sértsem a protokoletiketjüket...
- Tudod mit, testvéró, - szólt lemondóan az Adminisztráció Vezetője, - hagyd az egészet a fenébe! Ne kérjél te szót, mert úgyis megadják...
- Na igen, - mondta keserűen Vladimir Vladimirovich™, - tényleg az lesz a legjobb, ha ezt az egyujjas micsodát kihagyjuk... Na most akkor melyik két ujjamat kell mutatnom, ha témát akarok váltani?
- Nézzük csak, - gondolkodott az Adminisztráció Vezetője, - azt a Churchill-féle Viktoryt biztos nem..., azt az ördögszarvast sem kéne talán, mert mit lehet azt tudni...
- Hát ez az, - mondta még keserűbben Vladimir Vladimirovich™, - ha meg a nálunk OroszHonban közismert két ujjasat mutatom, akkor nem témát váltunk, hanem már ketten vagyunk az üveg vodkára és harmadikat hívunk, hogy beszálljon...
- Fígy, testvéró, - tanácsolta az Adminisztráció Vezetője, - mi a fenének kellene témát váltanod? Elvégre az a téma, hogy a nagy OroszHon is elmegy muszlimországnak, oszt' annyi...
- Akkor meg ki volt az a hülye, aki egy ilyen tankönyvet sózott rám, hogy a gesztikulációjukat tanulmányozzam? - hördült fel Vladimir Vladimirovich™.
- Utána fogok nézni, Vladimir Vladimirovich™, - igérte meg az Adminisztráció Vezetője.
- Hát nézz is utána! - szólt keményen Vladimir Vladimirovich™. - Micsoda disznóság, hogy nincs konkrét ábra meg rajz, meg koreográfia! Most akkor mit csináljak az ujjaimmal?
- Szerintem a legjobb, ha nem mutogatsz, - mondta az Adminisztráció Vezetője.
Vladimir Vladimirovich™ dühösen földhözvágta a telefonját. Nehéz és fárasztó út előtt állt...

2003. október 15., szerda, 15:13:37 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ telefonált a "Béke Oroszországnak" nevű nem publikus program egyik résztvevőjének, Mihail Boriszovics Hodorkovszkijnak.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - itten az ügyészség úgy döntött, hogy önköltségessé teszi magát.
- Már rég kéne, - helyeselt Mihail Boriszovics, - nem ülhetnek örökké a dolgozó nép nyakán. Na és mivel teszik magukat önköltségessé? Honnan szereznek pénzt?
- Hát, mindenféle tréfás meg vicces dolgokkal, - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Mondjuk neked van valakid, akit meg akarsz tréfálni?
- Megtréfálni valakit? - gondolkodott el Mihail Boriszovics. - Mondjuk itt van ez a drelj...
- Drelj? Ez meg miféle fúró? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Nem miféle, hanem kiféle, - mondta Mihail Boriszovics, - van egy ilyen nevű ügyvédem. Drelj. Olyan vicces neve van. Na ezt meg lehet viccelni. Mit kell csinálni?
- Nem kell semmi különöset csinálni, - válaszolta Vladimir Vladimirovich™, - csak kipróbáljuk rajta az ügyészségi szolgáltatatást - "rendelj házkutatást a barátodnál". Nem drága és nagyon vicces. Egy életen át lehet rajta röhögni.
- Jól van, tréfáljuk meg, - nevetett Mihail Boriszovics, - mert valahogy olyan uncsi minden, ezzel az olajjal már tele van a...
Vladimir Vladimirovich™ félrerakta a "Kézből kézbe" nevű újságot a hírdetéssel, közelebb húzta a városi telefont és elkezdte tárcsázni a főügyészség számát.


2003. október 15., szerda, 16:20:41 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ asztalán csörögni kezdett a telefon.
- Halló, - szólt bele a kagylóba Vladimir Vladimirovich™.
- Vladimir Vladimirovich™, - szólalt meg egy fiatal telefonos kisasszony kedves hangja. - Kinai űrhajós akar magával beszélni.
- Miféle kinai űrhajós? - nevette el magát Vladimir Vladimirovich™. - Ga Ga Rin?
- Nem, - válaszolt a kisasszony, - hanem Jan Li Vej. Az orbitális pályáról akar békefelhívást intézni a nagyobb országok vezetőihez.
- Miféle orbitális pályáról? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Mit csinál ez a kinai a mi orbitális pályánkon?
- Röpül, Vladimir Vladimirovich™, - válaszolta a leányzó, - kering és mindenkinek telefonálgat.
- Semmit sem értek, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - várj egy kicsit, hugicó, mindjárt megtudakolok itt valamit...
Vladimir Vladimirovich™ elővette a zsebéből a kormányzati mobilját és megyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját.
- Fígy, testvéró, - szólt bele gyorsan a telefonba Vladimir Vladimirovich™, - kínaiak vannak az űrben...
- Micsoda?! - döbbent meg az Adminisztráció Vezetője. - Mi meg Szibériába vártuk őket...
- Hát én is ezt mondom, - búsult el Vladimir Vladimirovich™, - most akkor mit csináljunk?
- Mit csináljunk..., - gondokodott el az Adminisztráció Vezetője, - mit csináljunk... Utazni kéne...
- Hát ha muszáj, akkor muszáj..., - sóhajtott Vladimir Vladimirovich™, - akkor csomagolj és fogass be...
Vladimir Vladimirovich™ eltette a mobilját és beleszólt a telefonba:
- Na adjad, hugicó, azt a kínai Lit..
- Kapcsolom, Vladimir Vladimirovich™, - válaszolt a telefonos kisasszony.
A kagylóban valami kattant és Vladimir Vladimirovich™ máris hallhatta a távolró jövő kínai szöveget.

2003. október 16., csütörtök, 19:18:18 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ nagy beleéléssel nézte a tévében az azerbajdzsáni elnökválasztásról szólót riportot. A rendőrség már majdnem teljesen győzedelmeskedett az ellenzék fölött, amikor Vladimir Vladimirovich™ asztalának jobb szélén, az Elnöki Kommunikációs Pulton elkezdett villogni az Adminisztráció Vezetőjének hívását jelző lámpa. Vladimir Vladimirovich™ továbbra is a tévé képernyőjére tapadva tekintetével felvette a kagylót.
- Fígy, testvéró, - hallotta Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztráció Vezetőjének hangját, - valahogy olyan unalmas lett minden...
- Mi unalmas neked? - válaszolt vidám hangon Vladimir Vladimirovich™. - Nézd má' meg a tévében, mekkora móka megy Bakuban!
- Hát az Bakuban van, - sóhajtott az Adminisztráció Vezetője, - Nálunk itt meg semmi.. Unalmas mindex.
- Ha ennyire unalmas neked minden, akkor utazz el Groznijba, - mondta Vladimir Vladimirovich™.
- Talán inkább azok ide mihozzánk? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője.
- Azt már nem, - válaszolta Vladimir Vladimirovich™. - Tavaly már turnéztak egyet. A központig vezető utat meg sem találták, csak azt a koncerttermet szarták össze...
- De hát ők..., - kezdte volna a magyarázkodást az Adminisztráció Vezetője.
- Hallani sem akarok erről semmit, - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™. - Ha unatkozol, akkor utazz el magad hozzájuk. Moszkvába meg be ne dugják az orrukat mégegyszer. Érthető?
- Értettem, - dörmögte az orra alá az Adminisztráció Vezetője és letette a telefont.
Vladimir Vladimirovich™ ismét nagy beleéléssel nézhette a bakui tévériportot.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™, amint épp kifejtette az iszlám világkonferencián azt, hogy OroszHon is egy muszlimország, mert vagy húszmilliónyi muzulmán él benne, majd fogadta a jól sikerült beszédével kapcsolatos gratulációkat Mahathir Mohamad maláj miniszterelnöktől, aki sokáig szorongatta Vladimir Vladimirovich™ keztét és nagyokat vigyorgott, amikor hirtelen Vladimir Vladimirovich™ zsebében csörögni kezdett a kormányzati aranysasos mobilja. Vladimir Vladimirovich™ elnézést kérően elmosolyodott, nagy nehezen megszabadult a vigyorgó malájtól, félrehúzodott valamelyik sarokba és bekapcsolta a mobilt.
- Fígy, testvéró, - hallatszott a telefonban az Adminisztráció Vezetőjének izgatott hangja, - túl vagy már a hosszú beszédeden?
- Hogyne, - mondta elégedetten Vladimir Vladimirovich™, - most már minden muszlim tudja, hogy mi is muzulmánok vagyunk és jöttek is gratulálni. az előbb például ez a maláj Mohamed ..
- Hát épp ez az, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - te ottan most vigyázzál és ne mutatkozzál túl sokat azzal a Mohameddel, mert megharagszanak rá a zsidók.
- Miért haragudnának? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Ez olyan mosolygós fajta, meg nagyon gratulált itt az előbb, és nagyon egyetértett mindazzal, amit mondtam...
- Hát épp ez az, - mondta az Adminiszzráció Vezetője, - közben a teremben meg kijelentette, hogy minden iszlámország fogjon össze a legfőbb veszéllyel szemben, vagyis a zsidók ellen, akik uralják a világot...
- Hűűűű, - döbbent meg Vladimir Vladimirovich™, - akkor most OroszHon is, mint muzulmánország...
- Hát épp ez az, - bólogatott az Adminisztráció Vezetője, - most megsértődött az egész júropajai junijó, aztán meg majd megsértődnek a jenkik is, csak még várni kell, amig fölébrednek...
- Hm, - gondolkodott el Vladimir Vladimirovich™, - akkor most szerinted mit lépjünk?
- Szerintem csinálunk gyorsan egy másik statisztikát is, - mondta az Adminisztráció Vezetője.
- Úgy érted, hogy összeszámlálgatjátok gyorsan a nálunk élő zsidókat? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Úgy, úgy, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - mondjuk igaz, hogy sokat exportáltunk már, annak az Izráelnek az egyharmada mind a mi embereink, de azért itthon is maradtak még jópáran... Szóval, ha nagy lesz a balhé, akkor mi kimaradhatunk...
- Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - akkor OroszHon egyben zsidóország is lesz, és mint iszlámország nagy túróst tud összefogni saját zsidóország léte ellen, továbbá mint pravoszláv keresztényország együttműködik az ellen, hogy zsidóország voltát az iszlámország volta támadja, meghogy legfőképpen fenyegessék egymást...
Vladimir Vladimirovich™ abbahagyta, mert már szédült.
- Pontosan így van, testvéró, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - de addig is kerüld el azt a malájt ha csak lehetséges.
Vladimir Vladimirovich™ eltette a mobilját és szorosan a fal mentén kisündörgött a folyósóról, egyenesen ki a kertbe, bele a maláj éjszakába, csak minél távolabb ettől a konferenciától. Vladimir Vladimirovich™ arra gondolt, hogy OroszHonnak még sok gondja lehet a jövőben, főleg mióta ennyire muszlimország lett...

2003. október 17., péntek, 14:01:32 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremlbéli dolgozószobájában üldögélt egy szupertitkos jelentést olvasott, amit a kínai űrhajós írt, az orosz hírszerzők pedig egy rendkívül bonyolult, sokszintes kombináció eredményeként, széles ügynöki hálózat, három profi prostituált, két hely vezető és egy kommunista pártittkár bevonásával végül megszereztek.
- A Föld az űrből egy nagy kék gömbre hasonlít, - olvasta Vladimir Vladimirovich™ a jelentést, - a kínai nagyfal nem látszik... hm...
Vladimir Vladimirovich™ megnyomta a pulton az Adminisztráció Veztőjének hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - itt a kínai Ga Ga Rin... vagyis Li kicsodának a jelentésében az van, hogy az úrből a kínai nagy fal nem látszik.
- Igen? - csodálkozott az Adminisztráció Vezetője.
- Gondolj csak bele, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - azt írja, hogy nem látni és annyi. Te, nekem ezzel kapcsolatban valami gyanús...
- Mi gyanús? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője, - Egyébként nekem is gyanús egy-két dolog..., már a név is - tajkonauta...
- Hát nézd csak, - folytatatta Vladimir Vladimirovich™, - ahelyett, hogy úgy mint minden más normális ember kiszívogatná tubusból a tápmasszát, ez mit eszik? Csirkét, valami savanykás-édeskés szószban, netán még pálcikákkal is ráadásul?
- Tényleg, - mondta az Adminisztráció Vezetője.
- Aztán nézd csak tovább, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - ahelyett, hogy mint minden más normális ember egy-két kört röpülne a Föld körül, aztán meg nyomás haza, ez egész napon át csak telefonál onnan. Kérdem, hogy minek?
- Tényleg, - bólogatott egyetértően az Adminisztráció Vezetője.
- És ahelyett, hogy mindenféle tudományos vizsgálatot csinálna, ez mit csinál? - hevült neki Vladimir Vladimirovich™. - A kínai falat keresgéli...
- A falat, - bólíntott az Adminisztráció Vezetője.
- Meg biztos az indulás előtt nem nézte meg "A sivatag fehér napja" című filmet, - tüzesedett fel egyre jobban Vladimir Vladimirovich™, - és még azt sem kiáltotta, hogy "Na, gyerünk!"
- Fígy, testvéró, - kérdezte az Adminisztráció Vezetője, - ezek ott egyébként mit kiabálnak? Azt, hogy banzáj?
- A banzájt az Japánban kiáltják, - szólt kioktatólag Vladimir Vladimirovich™. - Én Japánról mindent tudok. Nekem fekete övem van.
- Már mindenkinek az agyára mész ezzel a fekete öveddel, - fakadt ki az Adminisztráció Vezetője. - Nekem meg talán fehér az öveme, viszont orrszarvú bőréből készült és gyémántokkal van teleszórva, na!
- Kiraboltátok az országot, - vágott vissza Vladimir Vladimirovich™ .
- Nézz má' a tükörbe, - szólt vissza az Adminisztráció Vezetője.
- Kirúglak! Ki én, elzavarlak a büdös fészkes fenébe, - fenyegetőzött Vladimir Vladimirovich™.
- Mindennel egyetértek, - szólt azonnal egyetértően az Adminisztráció Vezetője. - Tényleg, olyan fura ez az űrhajós... Meg az a fal is hová tűnhetett? Mintha nem is lett volna arrafelé semmilyen hadgyakorlat...
Vladimir Vladimirovich™ elvette fülétől a kagylót és döbbenten ránézett.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™, miután jól kialudta magát az iszlám világkonferenciás értekezletet követően, ahol egyébként szintén egész jót szúnyókált, s emiatt nem is hallhatta azokat az antiszemita kijelentéseket, amiket az orosziszlámország legújabb barátja, a maláj Mohamad a nagy teremben azalatt megeresztett, és amin aztán a világot uraló zsidók meg a jenkik, de még az euróuniók is szolidarításból fölháborodtak jól, a szegény elnyomott iszlámországok meg felállva hangosan és dübörgően megtapsoltak, amitől aztán Vladimir Vladimirovich™ is fölébredt, de mivel nem tudta épp miről is van szó, csak vigyorgott és mosolygott, valamint mindenkinek minden jókat kívánt, amitől aztán újra teljesen elálmosodott és hamarosan megint el is aludt, mert időkülönbség ide, vagy oda, de igazán disznóság nappal rendezni mindenféle értekezleteket, amikor odahaza éppen éjszaka van. Szóval, ott tartottunk, hogy Vladimir Vladimirovich™ mindezek után jól kialudta magát és frissen kilépett az összes appartmentjéből bele a kuala-lumpuri forgatagba. Az ajtónál a megszokott személyi testőrei helyett két ismeretlent vett észre, de azok barátságosan rámosolyogtak, katonásan összecsattintották bokájukat és jelentkeztek:
- Moiszej Abramovics Rabinovics alezredes jelentkezem.
- Abram Moiszejevics Rabinovics őrnagy jelentkezem.
- Fígy, testvérók, - szólt Vladimir Vladimirovich™, - hát ti meg honnan kerültetek elő?
- Mi vagyunk az új testőrök, Vladimir Vladimirovich™, - jelentette kórusban a két specialista, - most vezényeltek ide sürgősen, az új körülményekre és fejleményekre való tekintettel...
- Hm, - mondta Vladimir Vladimirovich™, majd kicsit arrébb ment, elővette az aranysasos kormányzati mobilt és felhívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - szólt bele halkan a telefonba Vladimir Vladimirovich™, - mi ez a marhaság megint? Minek kellett a személyi biztosítóimat felváltani?
- Muszáj volt, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - nagy a kalamajka meg a ribillió, nekünk meg vigyázni köll, főleg mióta muszlimország lettünk..
- Miféle nagy kalamajka? Semmit sem tudok, - mondta Vladimir Vladimirovich™.
- Hát ez az időeltolódás miatt van, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - most tört ki a botrány amiatt, amit az a maláj vendéglátód mondott, mivelhogy zsidó világösszeesküvés van szerinte, amin aztán mindenki médiailag nagyon megsértődött, és terád is haragszanak...
- Énrám?! - döbbent meg Vladimir Vladimirovich™, - Hát énrám meg miért?
- Terád bizony, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - azt írják és mondják mindenütt, de nagyon sokat, hogy neked azonnal vissza kellett volna utasítanod az ilyen izéket, na, szóval ezt az antiszemantikát, vagy hogy is nevezik...
- De én nem hallottam semmi ilyesmit, - mondta Vladimir Vladimirovich™.
- Ezt mi is mondtuk azonnal, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - csak azt nem mondtuk, hogy aludtál... Itt egyes szakemberek azt tanácsolják, hogy fogjuk rá a tolmácsokra, az egy biztos bevált módszer ilyenkor...
- Jól van, jól van, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - majd találjatok ki valamit... Ettől függetlenül, nem feleltél arra, hogy miért kellett felváltani a testőreimet?
- Ja igen, - kapcsolt vissza az Adminisztráció Vezetője, - ez egy szükséges lépés volt. Biztonságilag is, meg piárilag is... Ezek speciálisan képzett szakemberek, kipróbált megbízható emberek, most pont ők kellenek, mert látszik is rajtuk a rátermettség...
- Pont a két Rabinovics? - teljesen lehalkítva hangját kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Stimm, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - ezek odesszaiak! Ez mindent megmond, nem?
- Hát éppenséggel mindent, bár talán mégsem egészen, - bizonytalankodott Vladimir Vladimirovich™.
- Szóval, ezek megvédenek téged mindenféle szemita-antiszemita támadástól, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - ezekkel köphetsz az összes oligarchára, de egyúttal azokra is, akik ilyen világösszeesküvésbe, vagy épp fordítva az összeesküvéstelenségbe akarnak belerángatni... Mostantól ezeket fotózhatja-videózhatja az összes bérfirkász-hangász, mert ezek mindig ott fognak lebzselni körülötted...
- És a pátriárka mit szól majd ehhez? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Vele már egyeztettük, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - hamarosan a vaarlami monostorból is érkeznek a képzett személyi biztosítók, de már megindult a válogatás a kazányi kiképző központban is, onnan északi muzulmán tatárlovas-testőreid lesznek ... Bármikor a szükségnek megfelelően válthatjuk azokat, akik a korlátolt személyek szűk körét körbezárják, akarom mondani, akik a közeledbe akárkit is odaengedhetnek, ugyanakkor kifelé nagyon jól is mutatnak, politkorrekt piárilag, vagy hogy is mondják ezt....
- Mert kifejezik az állam multikonfesszionális jellegét, - sütötte el egyik kedvelt kifejezését Vladimir Vladimirovich™, amit mindig olyankor vett elő, amikor a felekezeti dolgokat piszkálta valaki.
- Ja, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - a Guszjt meg a Berjozát pedig üsse meg a guta, elmehetnek az egész médiakampányukkal együtt..
Vladimir Vladimirovich™ kikapcsolta a mobilt és odaszólt az új testőröknek:
- Hát, akkor talán menjünk, fiúk! Sajtóértekezlet lesz...
Vladimir Vladimirovichnak™ valamiért folyton az járt az eszében, hogy ez a testőrség csak a testet, vagy netán a fejet is meg tudja-e őrízni?

2003. október 20., hétfő, 15:07:00 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ Putyin és Thaksin Chinnawat tajföldi miniszterelnök egy szép tó partján üldögélt és mindketten meditációval töltötték idejüket.
- Ha egy ember Budha feje mellett születik, akkor gazdaság és dicsőség lesz a sorsrésze, - mesélte Thaksin Chinnawat Vladimir Vladimirovichnak™, - ha egy ember Budha füle mellett születik, akkor bölccsé válik..
- Valahogy hűvös van itt, - szólt közbe Vladimir Vladimirovich™.
Thaksin Chinnawat csodálkozva nézett ré, majd folytatta?
- Ha egy ember Budha keze mellett születik, akkor az ügyes lesz. Ha egy ember Budha hasa mellett születik, az sikeres lesz. Ha egy ember..
- Én is tudok ám egy történetet, - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™, pedig a tajföldi miniszterelnök a meséjében már a legérdekesebb résznél tartott, - ez a sztori egy orosz lány és a sziámi herceg szerelméről szól.
Thaksin Chinnawat bólíntott egyet, ezzel jelezve Vladimir Vladimirovichnak™, hogy kész meghalgatni történetét.
- Szóval volt egy Kátya, - kezdte Vladimir Vladimirovich™, - Desznickaja. Pétervárott, szóval, ahová valósi vagyok én is. És akkor jött éppen a hercegetek. Csakrabornak hívták, olyan vicces a neve... hm, na igen...
Thaksin Chinnawat udvariasan halgatta Vladimir Vladimirovich™ meséjét.
- Na szóval ezek elkezdtek együtt járni, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - a fickó jóképű volt ám, meg ezredes is, csak kár, hogy budhista... hm, na igen... Vagyis az jött ki, hogy nem olyan hitű, mint mink vagyunk, ezért nem veheti nőül. Így aztán fogta a lányt és kotort Konstantinápolyba, vagyis ez az izé, Isztamul mostan, Törökországban van, tudod?
Thaksin Chinnawat egyetértően bólíntott, Vladimir Vladimirovich™ pedig folytatta a meséjét.
- Na akkor aztán ezek ottan abban a Konstantinápolyban megtartották a mennyegzőt... vagyis izé... na, szóval, ami a budhistáknál szokásos... Összeházasodtak és elutaztak, mégpedig ide Tajföldre. Itt meg mindenki morcosan nézett, mintha nem is lennének rokonok, nem is álltak szóba a lánnyal. A herceg próbálta így, meg amúgy, de semmi sem jött ki. Akkor aztán bezárta a nejét abba a várkastélyba... mindjárt...
Vladimir Vladimirovich™ előszedte zakója belső zsebéből az összehajtott papírt, kihajtotta és betünként felolvasta:
- Para..., hm, .. Paruszkavan. Na, ez a neve!
Vladimir Vladimirovich™ összehajtogatta a papírt és zsebredugta, Thaksin Chinnawat pedig bólíntott egyet és Vladimir Vladimirovich™ folytatta a meséjét.
- Na szóval, ült ez a lány abban a Paruszakavában, vagy hogy is hívják, egy egész évet. De persze nem csak úgy ült, hiszen ez érthető is, - Vladimir Vladimirovich™ vigyorgott egyet, - aztán egy év múlva született ezeknél a hercegeknél egy gyerek, ahogy minden normális embernél is szokot... hm, na igen... Csula. Ez a fiú neve. Olyan muris... hm, na igen... szóval Csula.
A miniszterelnök udvariasan bólíntott.
- Na akkor, amint megvolt a fiú, minden egyszerűbb lett, - folytatta történetét Vladimir Vladimirovich™, - ennek a Csakrabonnak volt egy bátyja, vagyis idősebb testvérója... Az volt a neve.... mindjárt...
Vladimir Vladimirovich™ ismét kotorászott a zsebében, előbányászta a papírját, kihajtotta és felolvasta:
- Va-csi-ra-vut... Na, ez a neve... Nem ám egyszerűen Borja, vagy Vologya...
Vladimir Vladimirovich™ ismét zsebredugta a papírt. A miniszterelnök bólíntott.
- Na szóval ez a testvéró, ez a Vacsi.... Vacsiravut?
Vladimir Vladimirovich™ ránézett a miniszterelnökre. A miniszterelnök bólíntott,
- Aha, na szóval Vacsiravut. Aztán kinevezték ezt a Vacsiravutot főembernek, na olyan elnök-félének, vagy mi is van nálatok. Ez meg egy normális hapsi volt és nem játszotta az eszét, és a Katyusánkat elismerte az öccse törvényes feleségének. Meg a Csulát is elismerte, olyan örökös-félének...
A miniszterelnök örömmel mosolygott.
- Na akkor aztán minden rendben lett, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - olyan világi élet, drága cuccok, butikok... meg ilyesmik... Még a kijevi nagybátyó is megbocsátott a Kátyának... Vicces...
Vladimir Vladimirovich™ elnevette magát.
- Nálunk van egy ilyen mondás - a kertben kányafa, Kijevben meg a nagybátyó... Na ennek a Kátyának is volt ilyenje, kijevi nagybácsi, na és az fogta magát és megbocsátott neki...
A miniszterelnök kérdően nézett Vladimir Vladimirovichra™ .
- Mi van, nem tudod milyen a kányafa? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Olyan bogyós na, tintát lehet belőle csnálni. Egyébként mindegy. Na most lesz a legérdekesebb.
A miniszterelnök bőlíntott.
- Ez a Csakrabon meg kiderült, hogy olyan izé, pedofili vagy milyen is, - Vladimir Vladimirovich™ nagyot suhintott kezével, - összeállt egy tieznötéves lánnyal, egy olyan hercegkisasszonnyal... mindjárt...
Vladimir Vladimirovich™ bemászott a zsebébe, előszedte a papírt, kihajtogatta, kibetüzte:
- Csa-va-lit.
Vladimir Vladimirovich™ összehajtotta a papírt és zsebredugta. A miniszterelnök bólíntott.
- Hát nem tudom, hogy miféle volt ez a Csavalit, ha ez a testvéró otthagyta miatta az orosz lányt, de mindegy, így esett.
Vladimir Vladimirovich™ kifejezően ránézett a tajföldi miniszterelnökre.
- Szóval ezek elváltak, vili a dolog. A Kátyenka húzott Shanghajba, mindenféle menekülteket istápolni. Tisztára mint a Szergej Kovaljov...
A miniszterelnök együttérzően fölsóhajtott.
- Ez a Csakrabon meg megholta magát, na igen. Tüdőgyuszi. Kellemetlen...
A miniszterelnök együttérzően bólíntott.
Vladimir Vladimirovich™ elmerengett a távolba.
Néhány percig a férfiak csendben üldögéltek és halgattak.
- Na ilyen ez az izé, a háré krisna... - mondta végül Vladimir Vladimirovich™.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ szerető hitvesével együtt a tajföldi Csaopraja folyó partján üldögélt és az ázsiai -csendes-óceáni gazdasági fórum résztvevői és vendégei számára rendezett impozáns tüzijátékban és fény-showban gyönyörködött, amikor zsebében megcsörrent az aranysasos kormányzati mobilja.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban az Adminisztráció Vezetőjének unalomig ismert hangja, - te ottan jól megvagy?
- Persze, hogy megvagyok, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ugyan miért ne lennék meg?
- Hát csak úgy érdeklődöm, - mondta az Adminisztráció Vezetője. - Hallom, hogy valami nagy dirr-durr van ottan, meg ropogás...
- Na igen, - válaszolt Vladimir Vladimirovich™, - éppen tüzijátékoznak. Nagyon impozánsan...
- De azért te valami rendesen biztonságos helyen ücsörögsz, ugye? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője.
- Persze, hogy biztonságos helyen, - felelte Vladimir Vladimirovich™, de azért lopva körülnézett. - Miért kérded?
- Hát csak úgy érdeklődöm, - mondta az Adminisztráció Vezetője. - Volt KGB-seket nem látsz ugye magad körül?
- Hm, - szólt bele a mobilba Vladimir Vladimirovich™ és még figyelmesebben körülnézett. - Itt csak mindenféle ázsiaiak és csendes-óceániak bámészkodnak, szintén csodálattal nézik ezt a fénysómicsodát... Ahogy látom, mintha egyik sem lenne ismerős... Miért kérded?
- Hát csak úgy érdeklődöm, - mondta az Adminisztráció Vezetője. - A Borisz Abrámovics állítólag valami merényletet leplezett le, amit egyik külföldi utadon terveztek ellened. Le is fogtak Londonban valamilyen volt kágébéseket, akik szponzort kerestek...
- Kágébések kerestek szponzort? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Londonban?
- Persze, hogy Londonban, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - elvégre Borisz Abrámovics ottan üdül.
- Várjunk csak, - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Mi köze Borisz Abrámovicsnak ehhez az egészhez?
- Mi köze, mi köze, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - hát tudod, hogy van ez a merényletes dilije, azért üdül ott Londonban, Hol ellene merényl a kágébé, hol meg tőle kér pénzt, hogy merényeljenek, de ő olyankor mindig megakadályozza.
- Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - és akkor szokás szerint nyilatkozik és telerakatja az egész médiát ezzel..
- Úgy van, úgy van, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - most is arról zeng az egész, hogy ő megakadályozta jól, hogy téged megmerényeljenek a kágébések.
- Hogyan akadályozta meg? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Úgy, hogy nem adott nekik pénzt, - mondta az Adminisztráció Vezetője. - Meg azonnal szólt a Scotland Yardnak.
- Na és mit csinált a Scotland Yard? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Mondtam már, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - lefogta és öt napig vallatta a Borisz Abrámovics kágébéseit.
- És aztán? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Mit aztán, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - aztán meg természetesen kieresztette őket és hazaküldte Moszkvába, úgymond keressenek odahaza szponzort...
- Hm, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - ez egy bölcs lépés volt.
- Én is ezt mondom, - mondta az Adminisztráció Vezetője.
- Na és akkor most mit tegyünk? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Hát először is, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - mindenesetre az összes itthoni oligarchánál házkutatást rendezünk, aztán ezek akkor majd mind kimenekülnek Borisz Abrámovicshoz, ő meg megiratja ezt jól az összes médiákjaiban, ahogy szokta...
- Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - és aztán?
- Aztán meg kitüntetjük a Borisz Abrámovicsot, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - kap egy Elnöki Életmentő Érdemrendet.
- Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - és aztán?
- Mit aztán, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - aztán ő majd ezt megiratja jól a médiákjaiban, de van egy másik verzió is - majd szerényen visszautasítja és ezt iratja meg jól a médiákjaiban.
- Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - és aztán?
- Aztán ezzel majd elleszünk egy darabig, - mondta az Adminisztráció Vezetője.
- És a merénylésekkel meg mi lesz? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ és gyanakodva körülnézett.
- Mi lesz, mi lesz, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - semmi sem lesz, illetve csak a szokásos... Te csak ne aggódj, elvégre a múltkor már lecseréltük a testőreidet, nem? Tudod, az odesszaiak, a szakemberek...
- Na igen, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és szemével kereste a Rabinovicsékat. Meg is találta őket. Egyik szemükkel a Vladimir Vladimirovich™ körüli népséget figyelték, másikkal meg Borisz Abrámovics könyvét, a "Hogyan mentsük meg Vladimir Vladimirovichot™" című népszerű brosurát olvasták. Jobbról balra.

2003. október 21., kedd, 13:52:54 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ Uszovóban a családi házában a családjával reggelizett. Kátya és Mása lánya arról érdeklődött, hogy ki kerül be a bölcsek tanácsába, Vladimir Vladimirovich™ neje pedig amiatt aggódott, hogy kitor-e a háború Ukrajnával. Egyszercsak az ebédlőbe bejött Vladimir Vladimirovich™ segítője és egy rejtélyes csomagot adott át a családfőnek. Vladimir Vladimirovich™ egy darabig forgatta kezében a csomagot, de sem feliratot, sem bélyeget nem találta rajta. Vladimir Vladimirovich™ értetlenül ránézett a segítőjérte, de az csak megvonta vállát és széttárta kezét.
Vladimir Vladimirovich™ óvatosan kibontotta a csomagot és megrázta a szőnyeg felett.
A csomagból semmi sem hullott ki. Akkor Vladimir Vladimirovich™ teljesen feltépte a borítékot és egy CD-t szedett ki belőle.
- Ez meg micsoda? - kérdezte csodálkozva Vladimir Vladimirovich™.
- Biztos egy audiólevél, - tippelt Kátya.
- Nem, ezek biztos titkos adatok, - jött a saját tippjével Mása.
Vladimir Vladimirovich™ hitvese semmit sem mondott.
- Fígy, testvéró, - szólt Vladimir Vladimirovich™ a segítőjéhez és átnyújtotta neki a CD-t. A segítő megértően bólíntott és berakta a lemezt a music centerbe, amit a berdszki rádiógyár mesterei készítettek Vladimir Vladimirovichnak™ tiszta aranyból és urali ártékesw ásványokkal diszítve. Valami űrzene szólalt meg, amire Kátya és Mása örömteljesen elmosolyodott.
- Én találkoztam az Elnökkel, - szólalt meg Irina Mucuovna Hakamada képviselőnő hangja, - és meg is engedtem neki...
Vladimir Vladimirovich™ neje csodálkozva felvonta szemöldökét, Vladimir Vladimirovich™ elpirult, Mása és Kátya röhigcsélni kezdett.
- Felnőtt emberek vagyunk, - folytatta Irina Mucuovna az egyre félelmetesebbé váló űrzene kisérete mellett, - nem vagyunk már kislányok, de kisfiúk sem. Nem első éve vagyunk a politikában, már mindenen átmentünk....
- Ez valami provokáció, - suttogta Vladimir Vladimirovich™ miközben ránézett a ledöbbent hitvesére.
Egyszercsak a lemezen megszólalt maga Vladimir Vladimirovich™ is:
- Sosem lesz senkinek a politikai játékszere...
Mása és Kátya abbahagyta a nevetgélést. Vladimir Vladimirovich™ neje hirteln felállt, de közben felborította a széket, majd kirohant az ebédlőből. Vladimir Vladimirovich™ zsebében pedig hirtelen csörögni kezdett a kormányzati mobilkészülék. Vladimir Vladimirovich™ előbányászta és a szégyentől égő füléhez szorította.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban az Adminisztráció Vezetőjének vidám hangja, - macsós rendesen, nem gondolod?
- Mi ez az egész?! - suttogta félelmetes hangsúllyal Vladimir Vladimirovich™.
- Ez a polittechno, - mondta vidáman az Adminisztráció Vezetője, - új módi. Bárkiről összeállítható bármikor. Akarod, hogy rólad is készíttessünk?
- Kösz, - sziszegte Vladimir Vladimirovich™, - már meg is csináltátok...
Vladimir Vladimirovich™ kikapcsolta és eltette a mobilt.
- Fígy, testvéró, - szólt Vladimir Vladimirovich™ a segítőjének, - Keresd már meg ezeket a polittechnológusokat. Rendeljünk náluk valamit az Adminisztrációnkról. Csakhogy még vidámabbak legyenek. Vagy esetleg a robotokról. Biztosan tudnak a robotokról is ilyet...
Mása és Kátya ismét nevetgélni kezdett.

2003. október 22., szerda,15:07:58 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ és Adminisztrációjának a Vezetője sáskiztak (orosz sakk - "dámajáték"). Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ asztalán csörögni kezdett az a külön telefonkészülék, amelyiken külföldi államok vezetőivel lehetett beszélni. Vladimir Vladimirovich™ felvette a kagylót.
- Fígyelló, testvéró, - hallatszott az ukrán elnök hangja. - Hát, ti má' teljesen elpimaszellók lettetek.
- Mi van?! - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, - Ljonya, te vagy az?
- Én, én, ki más lenne, - válaszolt az ukrán elnök. - Haggyátok a francba azt a hülye gátotokat! Nálam itt a képvisellók bedilizellóznak. A nacionalistellók meg bedühödnek. Ne háborgassátok az államomat, amúgy sem szeret engem senki.
- Aztán meg ugyan miért szeretnének? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Azt a Gongadzet is kinyírtad. Mondd meg őszíntén, kinyírtad, vagy nem nyírtad ki?
Vladimir Vladimirovich™ és Adminisztrációjának a Vezetője nagyot kacagtak.
- Nem is nyírtam ki! - fakadt ki az ukrán elnök. - Haggyatok engemet békén, mert küldöm a rombolóimat!
- Na nézd csak, még hogy rombolókat küld! - nevetett tovább Vladimir Vladimirovich™. - Aztán mivel töltöd föl a rombolóidat? Orosz olajjal?
- Majd bekeni szalonnával, - viccelt az Adminisztráció Vezetője, - aztán hadd menjenek...
- Ne rongáljátok a nemzetközi tekintélyemet! - kiabált az ukrán elnök. - Majd betelefonálok a NATO-nak! A Bushnak telefonálok!
- Mondjad neki, hogy majd odahajítunk egy bombát a szigetére, aztán annyi, - tanácsolta Vladimir Vladimirovichnak™ az Adminisztráció Vezetője. - Egyébként itt az egyik figurám dáma lett---
- Fígy, Ljonya, én itt miattad vesztésre állok, - szólt mérgesen Vladimir Vladimirovich™. - A Szása kérte, hogy adjam át - mindjárt odahajítunk egy bombát.
- Minden bombára találunk másik bombát! - kiabált tovább az ukráűn elnök. - Mindenkit nem tudtok lehajigálni! Birodalmi ambiciók! Megyei pártitkárok!
- Nézd má', ez meg itt mivel jön! - sértődött meg Vladimir Vladimirovich™. - Én nem vagyok megyei párttitkár, hanem egy efeszbés ezredes! Nyugoggyá' má' meg, te drága jó szuverén! A geológusok megmondták, hogy gátat kell építeni. Mi meg építjük. Mivelhogy nálunk tudományos alapkutatásokra épül minden, nem úgy mint nálatok, mindenféle pampuskákra. Megmondtuk neked - orosz területen megállunk, akkor ez azt jelenti, hogy megállunk orosz terülten. Rinyálsz itten, mint egy fürdős...
- Hol álltok ti le? - kapkodta a levegőt az ukrán elnök. - Hol van az az orosz terület?!
- Hol, hol, - cukkolta az ukrán elnököt Vladimir Vladimirovich™, - hát mindenhol!
Vladimir Vladimirovich™ lecsapta a kagyót és mérgesen fölborította a sakktáblát. A partit végképp elvesztette.
Az Adminisztráció Vezetője vidáman nézte az ideges Vladimir Vladimirovichot™.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ telefonált az Adminisztrációja Vezetőjének.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - elmész te a fenébe a hülye vicceiddel! Csak viccölsz, viccölsz, aztán tessék, erre kitör a balhé...
- Mit vicceltem én, Vladimir Vladimirovich™? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője.
- Hát azzal a hülye bombáddal viccöltél a múltkor, - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Leonyid Danyilovics meg erre otthagyott csapot-papot, rohant haza abból a Latin-Amerikából, pedig karnevált is akartak rendezni neki... A miniszterelnöke meg nem tudott elutazni a baltikumba, pedig ott direkt neki készítettek olyan Rigai Balzsamot, ami legalább olyan, mint az a Viagra. Most meg ott toporognak azon a szigeten, lesik a gátunka, meg rázzák az öklüket. Hát minek ez a hülye viccelődés?
- De én, Vladimir Vladimirovich™, - kezdte volna a magyarázkodást az Adminisztráció Vezetője.
- Aztán a kollégáddal, a Medvedcsuk Vityával, aki a Leonyid Danyilovics Adminisztrációjának a Vezetője, - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™, - hát még azzal is kibabráltál. Ott ácsorog most ő is és számolgatja az uszályokat, amikkel azt a szorost eltorlaszolták. Hallom, hogy az egyiken már vámházat is berendeztek. Hát ezért mondom, minek az a hülye viccelődés?
- De én, Vladimir Vladimirovich™, - akarta megmagyarázni az Adminisztráció Vezetője.
- Ráadásul most a határőreik is beásták magukat, meg mindenféle gumibotokkal hadonásznak, tisztára mint a nindzsák azokkal a nuncsakukkal, - folytatta Vladimir Vladimirovich™. - Valamelyik uszályvontatónkat is lerohanták, amelyik szerintük megtámadta az őrhajójukat. Meg rakétalövészetet is rendeztek ott a közelben, az egész ukrán légierő ott röpköd... Ezért kérdem, hogy minek kellett viccölni?
- De én, Vladimir Vladimirovich™, - próbálta újra megmagyarázni a dolgokat az Adminisztráció Vezetője.
- Ej, Szása, Szása, - folytatta rendületlenül Vladimir Vladimirovich™, - mindig ezek a hülye vicceid! Most mindenki ott mérgelődik azon a szigeten, mindenféle harckocsiakadályokat építgetnek, egy egész határerőd-rendszert akarnak építeni, odaterelik a flottát, aztán egészen szorosan lesznek abban a szorosban, meg aztán jön az EBEÉSZ, meg az ENSZ, meg mit tudom még kicsoda... Hát nem lehetett volna ezt egyszerűbben elintézni, te Szása? Mert neked viccölni kellett, mi?
- De én, Vladimir Vladimirovich™, - vetette közbe az Adminisztráció Vezetője.
- Mit te, mit te, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - a hülye vicced! Lejattolhattad volna azzal a Sörhajóssal, akinek azt a Sörcsempész-tengeralattjárót küldtük a múltkor, na az sürgősen odaszállította volna a csempészáruját, aztán semmi gondjuk nem lett volna, de teneked viccölni kellett, mi?
- De én, Vladimir Vladimirovich™, - próbált valami mondani az Adminisztráció Vezetője.
- Hát ez az, ezt mondom én is, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - jösz a süket vicceiddel és most küldhetjük arra a homokpadra az Ivanovokat, meg a Kaszjánov Misát, aztán ott fognak toporogni, veszekedni, meg méricskélni a bójáktól való távolságot, amikor kellemesebben is eltölthetnék az időt. Mert teneked viccölni van kedved, mi?
- De én, Vladimir Vladimirovich™, nem is vicceltem, - sikerült végre végigmondania a mondatot az Adminisztráció Vezetőjének.
- Micsodaaa?! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Nem viccöltél?!
- Nem én, - mondta az Adminisztráció Vezetője. - Félreértettek, kiforgattak, meg különben sincs humorérzékük...
- Hm, - gondolkodott el Vladimir Vladimirovich™, - nem is vicceltél, ez vicces... Csak nem akarod azt, hogy komolyan vegyük ezt az egészet?! Pont most, amikor megújítjuk az egész doktrinánkat...
- Én csak azt szeretném mondani, Vladimir Vladimirovich™, - kezdte az Adminisztráció Vezetője.
- Nem, - gondolkodott tovább Vladimir Vladimirovich™, - ez egy vicc! És ennyi! Tessék röhögni! Világos?
- Értettem, - mondta szomorúan az Adminisztráció Vezetője, majd észbekapott és elkezdett teli torokból hahotázni.
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és sejtelmesen elmosolyodott. Ismét egy komoly problémát sikerült megoldania.

2003. október 23., csütörtök, 15:01:34 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ Putyin elutazott az ősi orosz Tuzla-földnyelvre. Ugyanakkor az ukrán elnök, Leonyid Danilovics Kucsma megérkezett az ősi ukrán Tuzla-szigetre.
- Figyelló, testvéró, - kiabált át Leonyid Danilovics a kettőjüket elválasztani keskeny vízcsík fölött. - Te meg minek gyüttél ide?
- Hát te minek? - kiabálta válaszul Vladimir Vladimirovich™.
- Azért gyüttem, hogy megnézzem hogyan akarjátok tapodni a földünket, - kiabált Leonyid Danyilovics. - A sötétség birodalma!
- Hogy esne fejedre egy alma, - mormogta Vladimir Vladimirovich™ a rímet, ami elsőként eszébe jutott, majd visszakiabálta - Én az ünnepet jöttem megnézni.
- Miféle ilyen-olyan ünnepet? - kérdezte értetlenül Leonyid Danyilovics.
- Vili, hogy milyent, - mosolygott Vladimir Vladimirovich™, - az Oroszország évét Ukrajnában!
Vladimir Vladimirovich™ kissé arrébb ment és helyére egy billencs gördül. Valami csattogott, nyekergett, és máris hullottak a kövek a két testvéri ország közötti, egyre szűkülő tengerszorosba.
- Kövekkel tüntetjük el a határokat! - kiabált Vladimir Vladimirovich™. - A szlávoknak egyben kell lenniük! Ezt még az Alekszandr Grigorjevics is érti.
- Ukrajna területe egy és oszthatatlan! - kiabált a felhevült Leonyid Danylovics. - Érínthetetlen! Éljetek csak meg az Olekszandr Grigorevicsetekkel! Mink meg belépünk a NATO-ba! Ettől csak még nagyobb kedvet kaptam! Az egész provokációtoktól!
- És az útleveleinket meg ki pecsételi tele minden törvényes alap nélkül? - kiabálta válaszképpen Vladimir Vladimirovich™. - És a gázunkat meg ki lopkodja el? És a fekete-tengeri flottánkat ki nyúlta le? És végül azt a Gongadzét ki nyírta ki, hé?
- Haggyá' má' nekem békit ezzel a Gongadzéval! - mérgesedett neki Leonyid Danyilovics. - Mit jöttök mindig ezzel a Gongadzéval? Ki az a Gongadze? Má' unlak titeket, de nagyon...
- Cserélek! Hagyom Gongadzét, ha hagyod Tuzlát! - kiabálta Vladimir Vladimirovich™.
- Mi az, hogy cserélsz? - csodálkozott Leonyid Danyilovics. - Mit akarsz?
- Egy régi nadrágot szeretnék eladni Önnek! - pörgött be Vladimir Vladimirovich™ és átment magázódásba.
Leonyid Danyilovics ereiben megfagyott a vér és arrébb húzódott.
- Miért halgat, mint egy érsek a fogadáson? - kiabálta Vladimir Vladimirovich™. - Régi cuccokat megvesszük, az újakat ellopkodjuk...
Leonyid Danyilovics büszkén megfordult és elindult Ukrajna belsejébe.
- Mennyi az ópium a nép számára? - kiabálta utána Vladimir Vladimirovich™.
Leonyid Danyilovics nem felelt.
- Apóka, maga egy senkiember! - kiabálta Vladimir Vladimirovich™.
Vladimir Vladimirovich™ hirtelen elhallgatott, mert észrevette, hogy körötte halotti csendbe borult minden. Csendben álltak a billencsek, csendes volt a tenger, csendben voltak az emberek. Vladimir Vladimirovich™ megértette, hogy kissé túlfeszítette a húrt.
- Jól van, - dörmögte. - Egyelőre álljatok le. Még meg kell kaparni egy kissé ezt a problémát...
Vladimir Vladimirovich™ megfordult és elindult Oroszország belseje felé.
A tárgyaló feleknek nem maradt további érvük a vitához.

2003. október 24., péntek,15:09:26 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Kremlben a dolgozószobájában üldögélt és az esti híradót nézte. Egyszercsak az asztaltól balra elhelyezett Elnöki Kommunikációs Pulton villogni kezdett az Adminisztráció Vezetőjének hívását jelző lámpa. Vladimir Vladimirovich™ felvette a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban az Adminisztráció Vezetőjének hangja, - itten, izé... a Nagy Színházból telefonáltak.
- Már megint lecserélték a vezetőséget? - kérdezte fáradtan Vladimir Vladimirovich™.
- Á, nem... - mondta az Adminisztráció Vezetője érces hangon, - azt mondják terroristák vannak ott náluk. Az egészet úgy, ahogy van, elfoglalták.
- Micsoda?! Miféle terroristák? - kérdezte fojtott hangon Vladimir Vladimirovich™. - Honnan?
- Honnan, honnan, - mondta lassan az Adminisztráció Vezetője, - hát sehonnan. A csillárt aknázzák alá. Fenyegetőznek, hogy ha úgy adódik, akkor rárobbantják a nézőtérre.
- Mit követelnek? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ miután valahogy összeszedte magát.
- Vili, hogy mit, - mondta az Adminisztráció Vezetője.
- Én már sejtem, - mondta Vladimir Vladimirovich™. - A csecsen elnökválasztást érvénytelenítsük. Így van?
- Ugyan, mi köze ehhez a Csecsenföldnek? - mondta az Adminisztráció Vezetője. - Tisztára bedilizett már mindenki ezzel a Csecsenfölddel...
- Akkor meg mi van? - kérdezte zavartan Vladimir Vladimirovich™. - Csaknem...
- De igen, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője. - Azt követelik, hogy ezt a Volocskova balerinát vegyék vissza a színházba. Örökös tagként, életfogytiglan...
Vladimir Vladimirovich™ lassan elvette a fülétől a kagylót és megrökönyödve ránézett. Aztán nagy lendülettel teljes erőből a falhoz csapta. A kagyló széttört és egy kis fekete korong hullott ki belőle, amelyből még mindig hallatszott az Adminisztráció Vezetőjének nyihogása.
- Már megint viccölsz! - sziszegte Vladimir Vladimirovich™ és felállt az asztal mellől. - Már ideje hazamenni...

Egyszer este Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztrációjának a Vezetőjével a Moszkvai-tenger partján pecázott. Bármennyire is szép volt a naplemente Vladimir Vladimirovich™ mégsem tudott benne gyönyörködni. Valami zavarta, de valahogy nem tudott rájönni arra, hogy micsoda.
- Fígy, testvéró, - szólt Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztrációjának Vezetőjéhez. - Szép, szép lenne itt minden, de valami nem stimmel.
- Mi nem stimmel, Vladimir Vladimirovich™? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője. - Egészen jól megvagyunk itt, ücsörgünk nyugodtan, fogjuk a pecabotot, lám az este is milyen szép...
- Hát ez az, - morfondirozot Vladimir Vladimirovich™, - ücsörgünk, ücsörgünk, fogjuk a pecabotot, de mást aztán semmit. Már vagy két órája itten ülünk, kapás meg semmi! Hol vannak a halaid?
- Itt kell lenniük azoknak valahol, méghozzá nagyok, akik felfalják a kicsiket, - mentegetőzött az Adminisztráció Vezetője, - csak türelem, majd meglátod, hogy lesz itt akkora kapás, hogy csak na!
- Türelem, türelem, - morgott Vladimir Vladimirovich™, - én igazán türelmes vagyok, de hal attól mégsincs! Szerintem valami nem stimmel. Valami zavarja a halakat.
- Ugyan mi zavarhatja őket, Vladimir Vladimirovich™? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője. - Igaz, hogy azon a jachton ott arrébb valami mulatság van, de a halak úgyis süketek...
- Hát ez az, - morgott Vladimir Vladimirovich™, - mulatoznak, kornyikálnak, biztos berúgott a sok részeg matróz... A halakat meg ez igenis zavarhatja, még akkor is ha süketek... A matrózok ne zajongjanak, maradjanak csak csöndben. Különben is, kinek a jachtja az ottan a távolban?
- Hát, ahogy innen elnézem, - tippelt az Adminisztrráció Vezetője, - az nagyon csicsásnak néz ki... Tán valamelyik oligarchánké lehet, tudod, az elprivatizálásból telik ám ilyenre.
- Hát ez az, - morgott Vladimir Vladimirovich™, - összelopnak mindent, nagy halként fölzabálják a kicsiket, aztán kijönnek ide mulatozni, dáridóznak, isznak és kornyikálnak... Aztán elzavarják itt nekünk a halakat. Ezektől nincs kapás. Egyébként hallod a nótát?
- Hogyne hallanám, nem vagyok én egy süket hal, - felelte az Adminisztráció Vezetője és máris énekelte ő is a régi dallamot, - "Ej, almááácska, hát te merre gurulsz..."
- "... majd ha én bekaplak, akkor már nem vidulsz..." - fejezte be a strófát Vladimir Vladimirovich™, - Hát ez az, összelopnak mindent, fölzabálják a kishalakat, aztán dáridóznak, meg ilyen régi matróznótákat ordibálnak és aztán miattuk nincs kapás... Meg aztán nézd csak a vizet, mintha mindenféle olajfoltok is lennének amott...
- Na igen, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - tényleg, mintha valami olaj úszna amarra... Nézd csak azt az úszó almacsutkát, na, akörül egészen jól látható...
- Hát ez az, - morgott Vladimir Vladimirovich™, - összelopnak mindent, aztán kijönnek ide dárídózni, részegen mindenféle matróznótákat kornyikálnak, aztán környezetszennyeznek mindenféle almacsutkákkal meg olajjal.. Ezektől nincsen kapás. Nem gondolod, hogy ez már nagyon unalmas?
- Hát, ahogy most mondod, Vladimir Vladimirovich™..., - szólt egyetértően az Adminisztráció Vezetője.
- Persze, hogy mondom, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - te meg jobb, ha figyelsz. Szóval, rakd csak össze a dolgokat, mi is jön ki belőle?
- Akkor adva van egy almacsutka, - kezdte az összerakást az Adminisztráció Vezetője, - amit valamilyen oligarchamatrózok megzabáltak és beledobtak ide a Moszkva-tengerbe bele az orrunk elé, illetve van egy régi almanóta, amit valamikor forradalmi és anarchista matrózok énekeltek, amikor döntögették az oligarchákat meg a cárokat, vagyis most is kornyikálnak, amikor döntögetik magukba az oligarchák piáját...
- Jó, jó, - bólogatott Vladimir Vladimirovich™, - csak folytasd.
- Aztán van valami olajfolt is, - sorolta az Adminisztráció Vezetője, - ami biztos abból az ottani jachtból jön ki...
- Jó, jó, - bólogatott Vladimir Vladimirovich™, - csak folytasd.
- A lényeg, hogy ettől az egésztől eltűntek a halak és nincs kapásunk, - mondta az Adminisztráci Vezetője.
- Hát ez az, - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Csak ücsörgünk itten és ahelyett, hogy lenne eredménye az aktív pihenésünknek, ami a fontos állami kis és nagydolgok intézése után kijárna nekünk, aztán csak csak mérgelődünk. Tudsz esetleg valakit, aki minderről tehet?
- Hát ahogy most mondod..., - gondolkodott el az Adminisztráció Vezetője.
- Nagyon jó, - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Akkor talán intézkedhetnél is...
- Értem, Vladimir Vladimirovich™, - mondta az Adminisztráció Vezetője és máris vette elő a saját kormányzati mobilját, majd hívta a főügyészt.
- Fígy, testvéró, - szólt bele a telefonba az Adminisztráció Vezetője, - tudsz egy oligarchát, akinek valami kapcsolata lehet olajhoz meg almához?
- Hogyne tudnék, - válaszolt Vlagyimir Vasziljevics Usztyinov, - van egy ilyenünk. Komoly olajérdekeltsége van, aztán a Jablokónak, vagyis az Almának a nagy támogatója, mostanában nagy a ricsaj körülötte... Mi legyen?
- Pihentetni kéne, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - ne zajongjon már annyit mindenféle matrózokkal. Tudsz valami csendes helyet neki?
- Hogyne tudnék, - válaszolta Vlagyimir Vasziljevics, - a "Matrózok csendespihenője" megfelel?
- Meg, - mondta az Adminisztráció Vezetője és ránézett Vladimir Vladimirovichra™, aki félfüllel halgatta a beszélgetést.
Vladimir Vladimirovich™ bólíntott. Nem szerette a nagy zajongást, ami miatt nincs kapás. A "Matrózok csendespihenője" számára is megfelelő helynek tűnt. Sokan voltak már a nagy OroszHon történelmében, akik nagy politikai ambiciókkal indultak valamikor, ezt a helyet szintén nagyon jól ismerték. Belülről.

2003. október 27., hétfő,14:10:39 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ beérkezett a Kremlbe a munkahelyére és menedélt a hosszú folyosón a dolgozószobájába. Szembe jött az Adminisztráció vezetője és egy kis cekkert szorongatott a kezében.
- Fígy, testvéró, - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztrációjának Vezetőjét, - te meg hová, hová? A munkanap kellős közepén...
- Megyek, beadatom a szegény rabnak ezt a kis elemózsiát, - mondta szomorúan az Adminisztráció Vezetője.
- Elemózsiát szegény rabnak? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Kicsodának?
- A Misenykának viszem, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - a börtönbe. Egy kis savanyú uborka, meg felvágott, meg egy kis szalonna...
Az Adminisztráció Vezetőjének szemében könnyek csillogtak.
- Hééé, - mondta vígasztalóan Vladimir Vladimirovich™, - semmi könnyezés! A törvény előtt mindenki egyenlő. Ma a Misát, holnap téged, holnapután meg engemet... A zsidók különben sem esznek szalonnát.
Az Adminisztráció Vezetője ijedten nézett Vladimir Vladimirovichra™.
- És akkor mi legyen? - kérdezte remegő hangon. - Akkor semmit sem lehet tenni?
- Mit lehetne itt tenni, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mindenről a bíróság dönt.
- És ha... - kezdte volna az Adminisztráció Vezetője.
- Nem, annak nincs értelme, - mondta elgondolkozva Vladimir Vladimirovich™, - csak egy megoldás van.
- Milyen? - kérdezte reménykedve az Adminisztráció Vezetője.
- Vili, hogy milyen, - válaszolta Vladimir Vladimirovich™, - a hazát nem árusítani, hanem a külföldet fölvásárolni. Ahogy a Roma csinálja. Akkor börtön helyett lehet focimeccsre járkálni.
- És ha adunk még egy utolsó lehetőséget? - az Adminisztráció Vezetője tágranyilt szemmel nézett Vladimir Vladimirovichra™.
- A bíróság adta, a bíróság visszaveszi, - válaszolt röviden Vladimir Vladimirovich™ és tovaindult a hosszú folyosón.
Az Adminisztráció Vezetője szomorkodva bandukolt tovább a kijárathoz.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és mélyen gondolkozott. Nemrég találkozott egy régi jóbarátjával, aki abból a római fürdővárosi medencéből hozott neki ajándékba egy könyvet, ami róla szólt. A szöveget ugyan nem értette, mert azt valami ősi szittyasumér rovásírással írták, de szép randa karikatúrákat talált saját magáról, amik úgy nagyjából még hasonlítottak is. Most azon töprengett, hogy írjon-e hamarjában egy Elnöki Rendeletet a kiadásban vétkesek kiadatásáról, vagy esetleg hívja össze a nemzetbiztonsági főtanácsot, hogy aztán az Ivanov-doktrinának megfelelően küldjenek rá egy preventív kórságátkot azokra a fürdőmedencés indexelős polidilesekre, akik ezt az egész felhajtást fondorlatos módon kitervelték el is követték, esetleg netán mozgósítsa be az osztankinói deszantmacskákat, hogy egy titkos akció keretében minden éríntettet karmoljanak össze jól, hogy vesszenek meg egy életre az ilyen disznóságok jutalmaként. Vladimir Vladimirovich™ csak ült és gondolkodott és töprengett, próbálta felmérni a következményeket, de sajnos semmire sem jutott. Egyszercsak az asztal sarkán álló Elnöki Kommunikációs Pulton villogni kezdett az Adminisztrációja Vezetőjének hívását jelző lámpa. Vladimir Vladimirovich™ sóhajtott és méla undorral felvette a telefont.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a kagylóban az Adminisztráció Vezetőjének hangja, - te most hol vagy?
- Megbolondultál? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Hol a fenében lennék?! Hát itt vagyok!
- Aha, - mondta az Adminisztráció Vezetője. - És mit csinálsz?
- Megbolondultál? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Mi a fenét csinálnék?! Itt ülök és veled beszélgetek.
- Aha, - mondta az Adminisztráció Vezetője. - Akkor jó, akkor nem kell téged keresni.
- Mi vaaaan?! - emelte fel hangját Vladimir Vladimirovich™. - Tisztára elment az eszed? Miért kéne engemet keresni?
- Hát csak úgy kérdem, - nyugtatta Vladimir Vladimirovichot™ az Adminisztrációjának a Vezetője. - Mivelhogy itt ez a Washington Post azt írja, hogy már nem azt kell kérdezni, hogy te kicsoda vagy, hanem hogy hol vagy és mit csinálsz...
- Mi vaaaan?! - kiabált Vladimir Vladimirovich™. - Mindenki megbolondult? Mi vagyok én és hol vagyok én és mit csinálok én?!
- Jól van, na, csak ne idegeld föl magadat, - nyugtatta Vladimir Vladimirovichot™ az Adminisztrációjának a Vezetője. - Azt írják, hogy most már mindenki nagyon jól tudja, hogy te ki vagy. Szép nagy szakirodalom van rólad. Már egy egészen új tudományos szakágazat is létrejött, úgy hívják, hogy vladimirológia...
- Szép, mondhatom, - morgott Vladimir Vladimirovich™. - Épp most néztem a legújabb aljasságot, amit összehordtak rólam...
- Miért, mit láttál? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője.
- Hát megkaptam a Vladimir Vladimirovich™ könyvet, - mondta Vladimir Vladimirovich™.
- Nocsak! - csodálkozott az Adminisztráció Vezetője. - Erről nem is tudtunk, pedig mi mindenről mindent tudunk.
- Hát most láthatod, hogy azért mégsem tudtok mindig mindent, - mondta kárörvendően Vladimir Vladimirovich™. - Ha mindent tudnál, akkor nem kérdeznél ilyen hülyéket, hogy hol vagyok meg ilyesmiket...
- Jól van, na, - szabadkozott az Adminisztráció Vezetője. - Csak azért kérdeztem, mert ez a Washington Post...
- Mit a Washington Post, - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™, - azok is csak összefirkálnak mindenféle hülyeségeket, aztán majd pofára esnek jól és akkor nem győzik kimagyarázni a tippjeiket.
- Így gondolod? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője. - Akkor jó. Mert azt is írják, hogy most, hogy lecsukták itt nálunk a Misenykát, akit én támogattam mindig, az azt jelenti, hogy hamarosan én sem leszek. Vagyis rólad már mindent tudnak, kivéve azt, hogy hol vagy, de rólam, meg arról, hogy hol leszek, most nem lehet tudni semmit...
- Hehe, - nevetett Vladimir Vladimirovich™, - pedig ezzel kapcsolatban mégcsak különösebb tudományos kutatásokat sem érdemes beindítani...
- Így gondolod? - kérdezte megnyugodva az Adminisztráció Vezetője. - Akkor mégis tudható, hogy ki vagyok és mi várható?
- Természetesen, - felelte Vladimir Vladimirovich™. - Akár meg is lehet írni az összes vladimirológus szakkiadványban. Én mindig tudom, hogy ki hol van, hol lesz, vagyis azt, hogy éppen kivel beszélek, vagy nem beszélek. Most például senkivel sem akarok beszélni erről a Misenyka-dologról és nem is beszélek, mégha sorbaállnak végig a Vörös-téren, mégha hisztiznek, akkor sem...
- Jó, ezt már publikáltuk, - mondta az Adminisztráció Vezetője. - Nekem viszont csak azt áruld el, hogy holnap is szóbaállsz-e velem?
- Az Adminisztrációm Vezetőjével én mindig szóba állok, - mondta sokatmondóan Vladimir Vladimirovich™ és ajka egyik szokásos atyai mosolyára húzódott, - ebben mindenki mindig biztos lehet. Akár publikáltathatod ezt is.
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és újfent azon kezdett töprengeni, hogy mit is kéne tennie azokkal, akik mindenféléket terjesztenek róla, ráadásul nemcsak idehaza, de külföldön is, sőt, nemcsak a szerencsére még kevesek által nézegetett internetes oldalakon, de már nyomtatott könyvalakban is, amit még valaki képes visszafordítani oroszra, sőt, ki is egészíteni mindazzal, amiről a hazai firkász mégcsak nem is sejt. Talán mégiscsak be kéne riadóztatni azokat az osztankinói deszantmacskákat, mielőtt még nagyobb baj lenne...
"Nem lehet akkora marhaságot kitalálni, hogy be ne jönne!"

2003. október 28., kedd, 17:09:26 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a kedvenc Putin-chess nevű sakkjátékkal töltörre idejét, amikor egyszercsak megszólalt a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felvette a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a kagylóban az Adminisztráció Vezetőjének hangja. - Eresszük már ki a Misenykát. Nem frankó ott neki... Mi rosszat csinált ő neked?
- Nekem semmi rosszat sem csinált, - válaszolta Vladimir Vladimirovich™. - Már megmondtam, hogy mindenről a bíróság dönt. Én ebben semmit sem változtathatok. Legfeljebb annyit, hogy átteszik másik zárkába, meg tévét kap. Aztán nézheti a Sztárcsinálókat, meg azt az Utolsó hőst, vagy micsodát... nem vagyunk mi vadállatok, nem igaz?
- A piac meg esik, - panaszkodott az Adminisztráció Vezetője, - a rubel is esik...
- Nem baj, - felelte Vladimir Vladimirovich™ és arrébb tologatta a figurákat, - mi állami ellátást kapunk, te csak ne rángatózzál itten...
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ asztalán megcsörrent egy másik telefon is. Vladimir Vladimirovich™ felvette a kagylót és a másik füléhez szorította.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a Főügyész hangja, - nehogy kiereszd a Misát, ücsörögjön csak benn egészen szilveszterig!
- Na, majd ahogyan a bíróság dönt, - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Nekem aztán mi közöm hozzá! Én Elnök vagyok. Engemet az ilyen kérdések nem nagyon izgatnak, én az országot irányítom.
- Hát éppen ezért ne engedd ki, - szólt meg halkan a Főügyész.
- Eresszük már ki, - suttogott a másik telefonban az Adminisztráció Vezetője.
Vladimir Vladimirovich™ fölsóhajtott és letette mindkét kagylót szorosan egymás mellé az asztalra. Az Adminisztráció Vezetője és a Főügyész valamiről vitatkoztak egymással.
Vladimir Vladimirovich™ tovább tologatta a bábukat a sakktáblán.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a házi videóján a kedvenc filmjét, A tavasz tizenhét pillanatát nézegette sokadszor.
"30 évvel ezelőtt készült", - gondolta Vladimir Vladimirovich™. - "30 év, te jó ég! Milyen fiatal voltam én akkor! Tele romantikával, reményekkel... Olyan akartam lenni mindig, mint ez a Stirlitz, igazi munkára, igazi feladatokra vágytam... Aztán mi lett belőle..."
Vladimir Vladimirovich™ élvezettel figyelte a filmbeli párbeszédet:
"- ... Magának nincs konyakja? Önthetek az enyémből?
- Nekem is van konyakom.
- Akkor talán szalonnája nincs...
- Szalonnám is van.
- De bizonyára nem ugyanabból a vályúból eszünk..."
Vladimir Vladimirovich™ elővette az aranysasos kormányzati mobilját és hívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - megkapta a Misenyka azt a csomagot, amit a múltkor vittél neki? Tudod, az uborka, meg a szalonna...
- Megkapta biztosan, - válaszolt az Adminisztráció Vezetője, - a szalonnát persze nem, azt kiszedtem..
- Miért szedted ki? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Magad mondtad, nem emlékszel? - válaszolt az Adminisztráció Vezetője. - A zsidók utálják a szalonnát...
- Aha, tényleg, - mondta Vladimir Vladimirovich™ miközben félszemmel a filmet nézte.
"... Rolf SS sturmbanführer (biztonsági hivatal IV. osztály), az NSDAP tagja 1940-től, igazi árja. Nordikus jellem, merész. Munkatársaival a viszonya jó. Maradéktalanul teljesíti szolgálat kötelezettségeit. Könyörtelen a birodalom ellenségeivel szemben..."
"Na igen, " - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "valahogy szinte egyik oligarchánk sem ilyen nordikus jellem..."
- Egyébként küldtünk a Misenykának edzőcipőt és tréning ruhát is, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - nehogy elpuhuljon már odabenn...
- Konyakot nem küldtetek neki? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Azt nem engedi a börtönszabályzat, - mondta szomorúan az Adminisztráció Vezetője, - ellenben kapott csokoládét, meg narancsot is...
- Helyes, - mondta Vladimir Vladimirovich™, miközben tovább nézte a filmet.
"... - Helyesen cselekedtem, - gondolta Stirlitz, miközben erőteljesen nyomta gázpedált. - Nem tehettem másként. Még akkor sem, ha őszinte volt, amikor eljött hozzám. Akkor is helyesen cselekedtem. Részben vesztettem, de sokkal többet nyertem - a Müller teljes bizalmát..."
- Egyébként most nagy a felhajtás ezzel az egésszel kapcsolatban, - mondta az Adminisztráció Vezetője. - Mindenütt aggódnak...
- Nem baj, - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Könyörtelennek kell lenni a birodalom ellenségeivel..., izé, akarom mondani azokkal, akik vétenek a törvény ellen.
- Na igen, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - de azt is mondják, hogy most valami újabb antiszemita kampány indult nálunk...
- Marhaság! - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Ha nem ugrál nagyon valaki, akkor semmi gondja sincs. Nézz csak utána, hogy mit ír a Központi Zsidó Portálunk, márpedig ők mindig mindent tudnak...
- De a külföld..., - mondta az Adminisztráció Vezetője.
- Mit a külföld, - vetette közbe Vladimir Vladimirovich™, - ők amott vannak, mink meg itt vagyunk...
"... - Kér még konyakot?
- Kérek.
Stirlitz felállt, lassank dalépett Holtoffhoz, aki nyújtotta a pharát, és ekkor Stirlitz teljes erőből fejbevágta Holtoffot a nehéz csiszolt üveggel. Az üveg ripittyára tört, a sötét színű konyak végigömlött Holtoff arcán..."
- De nagyon aggódnak, - mondta az Amdinisztráció Vezetője.
- Nem baj, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - hadd aggódjanak... Egyébként most jobban meggondoltam a dolgot. Tényleg jobb, ha nem visztek konyakot a Misenykának. A szabályokat mindenkinek be kell tartania.
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és élvezettel nézte tovább a régi filmet.
"30 év, harminc év!" - gondolta Vladimir Vladimirovich™. - "Milyen fiatal voltam én akkoriban... Tele romantikával, reményekkel... Aztán meg mi lett belőle..."

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ böngészte az internetet és azt olvasta, hogy a Kreml közölte, hogy lemondott az Adminisztrációjának a Vezetője, és még a képét is megcsodálhatta.
"Hm", - gondolta Vladimir Vladimirovich™. - "Érdekes. Ez meg itt bagózik az egészre?"
Vladimir Vladimirovich™ tovább böngészett és egy másik oldalon azt olvasta, hogy nem is igaz, hogy lemondott az Adminisztrációjának a Vezetője.
"Nocsak", - gondolta Vladimir Vladimirovich™. - "Érdekes"
Vladimir Vladimirovich™ tovább böngészett és egy harmadik oldalon azt olvasta, hogy az a hír, mely szerint lemondott az Adminisztrációjának a Vezetője, Vladimir Vladimirovich™ sajtótitkárságáról származott, amit "bizalmas" jelzéssel küldtek és azzal a meghagyással, hogy rakják talonba és csak külön értesítésre publikálhatják.
"Ejnye", - gondolta Vladimir Vladimirovich™. - "Egyre érdekesebb".
Vladimir Vladimirovich™ visszament az első oldalra, de ott nem talált semmit. A hír szőrén-szálán eltűnt.
"Nahát!" - gondolta Vladimir Vladimirovich™. - "Az előbb még mintha itt lett volna, de már nincs. Most akkor láttam, vagy nem láttam?"
Vladimir Vladimirovich™ tovább böngészett és azt olvasta, hogy az Adminisztrációja Vezetőjének lemondásáról szóló, a Kreml sajtóosztályáról kiszivárogtatott, talonba rakott és csak külön értesítésre publikálható hírt, ami merő véletlenségből mégis kikerült valahogyan, gyorsan levették és helyette most klasszikus zenét közvetítenek...
"Mi vaaaan?" - gondolta Vladimir Vladimirovich™ és megborzongott. - "Mi folyik itt?"
Vladimir Vladimirovich™ tovább böngészett és azt olvasta, hogy az Adminisztráció Vezetője, aki Hodorkovszkij Misának a nagy támogatója volt, miután a Misenykát bezárták, lemondott, és ezt a Vladimir Vladimirovich™ sajtótitkára gyorsan el is küldte a médiának, de meghagyta nekik, hogy rakják talonba és csak akkor publikálják, ha majd külön szól, ennek ellenére valaki valamit összekavart és mégis lehozták, de aztán gyorsan meggondolták magukat és el is tüntették, most pedig mindenki úgy csinál, hogy nem is csinált semmit, és nem is tud semmiről, továbbá senki senkit nem talák, hogy megkérdezhessék tőle, hogy mi történt, mi van és még mi lesz...
"Mi ez az egész?!" - gondolta Vladimir Vladimirovich™, miközben az on-line média honlapjáról a Borisz Godunov nyitányát hallotta Real Audióban. - "Mi a francot csinálnak ezek?! Most akkor honnan tudjam meg, hogy mi a fene történik itt körülöttem? megbolondult idehaza mindenki?!"
Vladimir Vladimirovich™ a végső, de tuttira biztos megoldást választotta - behívta annak a külhoni római fürdővárosi medencének a fórumát, ahol róla és környezetéről mindenféléket összeírkálnak, sokszor azelőtt, mielőtt bármi is valójában megtörténne, majd benyomta az ügyeletes szinkrontolmács hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Lökjed gyorsan, hogy mit írnak ezek ottan azokkal a szittyasumér rovásírásos krikszkrakszaikkal, de úgy, hogy megértsem és tudjam, hogy mi is van itten nálunk ebben a nagy kuplerájban..
- Igenis, Vladimir Vladimirovich™, - jelentkezett az ügyeletes szinkrontolmács, majd lassan és tagoltan beolvasta:
"Nem lehet akkora marhaságot kitalálni, hogy be ne jönne!"

Egyszer Vladimir Vladimirovichnak™ éppen nem akdt sürgősem elintézendő fontos állami nagydolga, a kisdolgával pedig már végzett, ezért unatkozott. Elővette az aranysasos kormányzati mobilját azzal az egyetlen gombbal, amelyikkel mindig az Adminisztráció Vezetőjét szokta hívni közvetlen vonalonm és megnyomta a kétfejű aranysas egyik feje alá rejtett gombot.
- Fígy, testvéró, - szólt bele a telefonba Vladimir Vladimirovich™, - talán mégis menjünk pecázni..
- Nem mehetek, Vladimir Vladimirovich™, mert most sok dolgom van, - szólalt meg a telefonba egy egészen idegen, de mégis valahonnan ismerős hang.
- Hm, - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™, - te ottan nem a Szása vagy?
- Nem, Vladimir Vladimirovich™, én a Vlagyimir Ivánovics vagyok, - válaszolt a teljesen idegen, de valahonnan mégis ismerős hang.
- Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - és a Szása meg hol van?
- Elment pecázni, Vladimir Vladimirovich™, - válaszolt a teljesen idegen, de valahonnan mégis ismerős hang, - a Csubajsz Toljával...
- Érdekes, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - és a mobilját meg csak úgy otthagyta?
- Igen, Vladimir Vladimirovich™, - mondta Vlagyimir Ivánovics, - itthagyta, ahogy egy csomó minden mást is... Azt mondta, hogy a Csubajsznál a pecázáson mindene meglesz és semmire sincs szüksége..
- Ezt mondta? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™, - Érdekes... Na mindegy, viszont mondd már meg nekem, testvéró, Vlagyimir Ivánovics, honnan olyan ismerős nekem a hangod?
- Régi ismerősök vagyunk, Vladimir Vladimirovich™, - mondta Vladgyimir Ivánovics, - még a leningrádi időkből... Meg együtt üdültünk Karéliában is, sőt, annyira megtetszett nekünk az az üdülő, hogy együtt alapítottunk rá egy céget... Ha már a Cégnél annyira összejöttünk, akkor már miért ne csináltunk volna közösen egy céget...
- Várjunk csak, várjunk csak, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - már dereng nekem valami... Nem te vagy a Jakunyin Vologya?
- De én vagyok, Vladimir Vladimirovich™, - mondta Vlagyimir Ivánovics.
- De neked mintha valami közlekedéssel kellene most foglalkoznod, nem? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Úgy is van, Vladimir Vladimirovich™, - mondta Vlagyimir Ivánovics, - a közlekedés meg a szállítás az mostanában nagyon fontos dolog, ahogy azt a múltkori államtanácsi ülésen hangsúlyoztad is. Most mindenki tudja, hogy ezt kell előtérbe helyezni.
- Na igen, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mintha tényleg mondtam valami ilyesmit, persze azt hittem, hogy úgy sem figyelnek majd rá, ahogy szoktak...
- Az nem lehet, Vladimir Vladimirovich™, - mondta Vlagyimir Ivánovics, - arra mindig nagyon figyelnek, amit te mondsz. Aki meg netán nem figyel, annak úgy is kell...
- Na igen, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - illene legalábbis... És te most mit keresel ott ennek a mobilnak a túlsó végén?
- Hát csak úgy erre közlekedtem, - mondta Vlagyimir Ivánovics, - aztán csörgött ez, én meg felvettem, ha már erre jártam...
- Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - de ugye még nem hivatalosan vetted fel?
- Természetesen, Vladimir Vladimirovich™, - mondta Vlagyimir Ivánovics, - semmi hivatalos, legalábbis egyelőre...
- Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - akkor jó... Ugyanis nagyon nem szeretem, ha szivárgás van...
- Nem lesz semmiféle szivárgás, Vladimir Vladimirovich™, - mondta Vlagyimir Ivánovics, - erről majd gondoskodunk. Mellesleg abból szokott szivárgás lenni, hogy csak úgy mászkálnak itt össze-vissza, de majd én a közlekedés-szabályozási tapasztalataimmal...
- Nagyon helyes, Vlagymir Ivánovics, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - a régi tapasztalatok nagyon fontosak, azokat nem szabad sosem elfelejteni. Mi, Vlagyimirok, ezt nagyon jól tudjuk...
- Természetesen, Vladimir Vladimirovich™, - bólogatott Vlagyimir Ivánovics, - mi ezt nagyon jól tudjuk...
- Akkor jó, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - majd azért ugorj át ide hozzám egyszer... Sakkozni tudsz?
- Tudok valamennyire, Vladimir Vladimirovich™, - mondta Vlagyimir Ivánovics, - ismerem a lépéseket a játékszabályokat, tudok kombinálni, azt a "parancsnoki előrelátást" meg belénkverték annak idején...
- Na igen, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - azt belénk... Na, akkor minden jót...
- Minden jót, Vladimir Vladimirovich™, - mondta Vlagyimir Ivánovics, - legalábbis reméljük a legjobbakat...
Vladimir Vladimirovich™ kikapcsolta az aranysasos mobilját és kinézett az ablakon. Havazott. Tulajdonképpen nem is akaródzott már neki kimenni pecázni. Egy sakkjátszma ilyenkor sokkal jobb. Legalábbis reméljük...

2003. október 30., csütörtök, 14:31:10 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ telefonált kulturális tanácsadójának, Larisza Dolinának.
- Fígy, hugicó, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - itten a mi drága jó BG-nk most lesz ötven éves. Kéne neki valami olyan izé, szóval valami cím, mondjuk olyan érdemes művész-féleség...
- Igenis, Vladimir Vladimirovich™, - felelt készséggel Larisza Dolina, - azonnal intézkedem.
- Hát csak intézkedj, hugicó, intézkedj, - mormogta Vladimir Vladimirovich™ és letette a kagylót, - neked is kell néha valamivel foglalkoznod...
Egy órán belül Vladimir Vladimirovich™ dolgozószobájába nesztelenül besurrant Vladimir Vladimirovich™ segítője kezében egy ezüsttálcával. A tálcán ott feküdt egy aláírásra előkészített Elnöki Rendelet.
- Na nézzük csak, nézük csak, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és kezébe vette az okmányt, - Na igen... A hazai kultúra és művészet terén elért nagy érdemei elismeréseként, valmint ötvenedik születésnapja alkalmából érdemes művész címet adományozok... Borisz Grizlovnak...
Vladimir Vladimirovich™ értetlenül ránézett segítőjére.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ez a Grizlov meg hogy jön ide, hé?
- Nem tudhatom, - hebegte a segítő, - Larisza Alekszandrovna telefonálni méltóztatott és meghagyta azt, hogy...
- Telefonálni méltóztatott, meghagyni méltóztatott... - ismételte gúnyosan Vladimir Vladimirovich™ és dühösen összetépte az aláírásra előkészített rendeletet. - Mars kifelé innen!
A segítő ijedten kiszaladt a szobából.
Vladimir Vladimirovich™ azonnal tárcsázta az Adminisztráció Vezetőjének számát.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg fáradt hangon Vladimir Vladimirovich™, - úgy látszik nem tudok nélküled semmit sem csinálni. Nem hallgatnak ezek rám. Csupa idióta van körös-körül... A Borisz Grebenscsikov most cím nélkül marad... Halló, testvéró, te meg merre vagy? Na mi van? Miért hallgatsz? Netán megsértődtél?
A kagylóból csak sistergés hallatszott. A madzag túlsó végén úgy látszik senki sem volt.
Vladimir Vladimirovich™ lassan letette a kagylót és mélyen elgondolkozott.

2003. október 30., csütörtök, 23:49:00 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ bement az Adminisztráció Vezetőjének a szobájába. Az Adminisztráció Vezetője az asztala mellett állt, amelyen egy nagy kartondoboz volt.
Az Adminisztráció Vezetőjének nagy, fényesre polirozott íróasztala gyakorlatlag üres volt, csak egy pár telefonkészülék állt rajta, címeres kétfejű sasos tárcsákkal, valamint egy csikkekkel teli hamutartó.
Vladimir Vladimirovich™ hallgatott.
Az Adminisztráció Vezetője szintén hallgatott.
Az ajtón benézett egy későn jött titkárnő kisírt szemekkel. Rosszallóan ránézett Vladimir Vladimirovichra™, majd gyorsan eltűnt.
- Na mivan, testvéró, - mormogta halkan Vladimir Vladimirovich™, - akkor talán...
Vladimir Vladimirovich™ nyújtotta a kezét. Az Adminisztráció Vezetője lassan felemelte a sajátját, A férfiak öszeölelkeztek.
- Szóval, te, izé..., - szólt zavarodottan Vladimir Vladimirovich™, - ha valami adódik, azért ugorj be...
Az Adminisztráció Vezetője semmit sem felelt. Felvette az asztalról a dobozt és gyorsan távozott.
Vladimir Vladimirovichnak™ úgy tűnt, mintha soha többé nem látnák egymást.

Egyszer estefelé Vladimir Vladimirovichnak™ sétálni támadt kedve. Csak úgy lazán, gyalogosan kisurrant a Kreml hátsó kapuján, végigment a behavazott Sándor-kerten, egy pillantást vetett a bontás alatt lévő Moszkva-szállóra, majd lassacskán végigment a Tverszkáján, közben nézegette a kivilágított kirakatokat és próbálta valahogy kisakkozni, hogy egy-egy kirakott áru ára valójában mennyi is lehet, hiszen őneki halvány dunsztja sem volt a pénz értékéről, még a fizetését sem ő vette fel. Vladimir Vladimirovich™ kódorgott és bámészkodott, járkált az utcákon, egyszercsak egy hatalmas épület előtt, a Bolsája Dmitrovka utcában észrevette, hogy kikötődött a cipőfűzője. Vladimir Vladimirovich™ lehajolt, megkötötte cipőfűzőjét, majd felnézett az épületen lévő nagy fényes táblára.
"Az Oroszországi Föderáció Főügyészsége" - olvasta Vladimir Vladimirovich™ az aranybetükkel írt feliratot.
"Nocsak", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "hát itt lakik a mi kedves drága jó Főügyészünk, akinek az emberei most mindenütt csak úgy hirtelen megjelennek, és kutatnak, és lefoglalnak, meg letartóztatnak... Talán beugrok most hozzájuk..., mielőtt netán ők ugranak be hozzám..., mert mit lehet azt tudni ezeknél..."
Vladimir Vladimirovich™ belépett a nagy kapun és a gyanúsan ránéző biztonságinak felmutatta Elnöki Igazolványát. A biztonsági katonásan összecsapta bokáját és tisztelgett.
- Benn van a górétok? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Jelentem, - jelntette az őr, - benn van még, dolgozik... Azonnal jelentem neki...
- Te csak ne jelents semmit, világos? - szólt szintén katonásan Vladimir Vladimirovich™. - Én most csak úgy benézek hozzá, olyan baráti látogatásként, érthető?
- Értettem, - mondta az álmos őr, bár semmit sem értett, továbbá arra gondolt, hogy most vagy amiatt lesz gondja, hogy nem jelenti az érkezést, vagy amiatt, hogy jelenti.
"Ej, kutyaélet ez", - gondolta az őr, - "most akkor melyik parancsot ne hajtsam végre?! Mindenképp engem rúgnak seggbe, nekem pedig még őrkutyám sincs... A franc essen bele a sok szabálytalankodó góréba... Kutyaélet ez, kutyaélet..."
Vladimir Vladimirovich™ közben felment a nagy széles márványlépcsőn, hamar megtalálta az emeleten a Főügyész szobáját, annál is inkább, mert az ajtaján ott fénylett egy tábla, amelyre aranyozott betükkel az volt ráírva, hogy "Az Oroszországi Föderáció Főügyésze". Vladimir Vladimirovich™ lenyomta a kilincset és bement.
Az Oroszországi Föderáció Főügyésze, előírásos kék ügyészségi egyenruhájában, tábornoki vállapokkal és hajtókáján aranyozott tölgyfalevelekkel, a nagy és széles íróasztalánál ült és aludt. Előtte rengeteg papír hevert, tőle jobbra egymás hegyén-hátán feküdtek a különféle vastag dossziék, tőle balra pedig egy kompjuter képernyőjén a "Na megállj, te nyúl" című régi rajzfilmből ismert Farkas kergette a Nyulat - úgy látszik ez volt a Főügyész kedvenc képernyővédője.
Vladimir Vladimirovich™ csendben, magában kuncogva, odament a Főügyészhez, majd jól hátbavágta.
- Fígy, testvéró, - szólt Vladimir Vladimirovich™, - te miért nem odahaza alszol?
- Jobtvajumáty! - kiáltott fel Vlagyimir Vasziljevics, majd észrevette Vladimir Vladimirovichot™, és gyorsan hozzátette - Vladimir Vladimirovich™!
- Mi van az anyámmal?! - kérdezte szigorúan Vladimir Vladimirovich™, habár belül igazából élvezte a helyzetet.
- Semmi, semmi, Vladimir Vladimirovich™, - mondta gyorsan Vlagyimir Vasziljevics, aki sehogyan sem értette, honnan a fenéből került ide hozzá az Elnök. - Csak úgy kiszaladt...
- Hát nem kell kiszaladgálni, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™ - Azt kérdeztem miért itt alszol és nem odahaza?
- Elnyomott az álom, - szabadkozott Vlagyimir Vasziljevics, - elfáradtam egy kissé. Sok a dolgom mostanában...
- Tudom, tudom, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - hallottam... Csak azon csodálkozom, hogyan bírjátok. Meg azon, hogy honnan szerzitek az adatokat, hogy kiket is kell megkaparni...
- Az nem olyan nehéz manapság, - élénkült fel Vlagyimir Vasziljevics, - itt ez az internet, és ezen minden megtalálható seperc alatt...
- Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - hallottam is, hogy már van saját főügyészségi honlapotok, azon pedig mindenféle fontos infó megvan...
- Hm, - jött zavarba Vlagyimir Vasziljevics, - az éppenséggel nem is a miénk, sőt, azt direkt ellenünk nyitották...
- Ja, tényleg, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - erről is hallottam... Akkor meg honnan szeditek az infókat arról, hogy melyik oligarchát kell hajkurásznotok?
- Az nem probléma, - vigyorgott Vlagyimir Vasziljevics, - csak odabökök a legilletékesebb honlapra, mégpedig az "Ismerd a mieinket!" című rovatra, megnézem a kékbetűs névsort, aztán máris küldhetem az embereimet...
- Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ezekről a kék betükről is hallottam valamit... De látom, hogy ti amúgy is a kéket kedvelitek, az egyenruhátok, de lám még a ceruzáid is mind kékek...
- Ez nálunk hagyományos szín, Vladimir Vladimirovich™, - mondta Valgyimir Vasziljevics, - még abban az időben is használtuk, amikor mindenütt csak vörös volt minden....
- Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - erről is hallottam valamit... Az Ioszif Visszarionovics is mindeig kék ceruzával írta a margóra a megjegyzéseit...
- Hm, - jött megint kissé zavarba Vlagyimir Vasziljevics, - nem erre a hagyományra gondoltam...
- Na jól van, akkor nem is zavarlak tovább, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - csak dolgozz tovább, de a legjobb lenne, ha hazamennél pihenni egy kicsit. Lám a kék ceruzád sem fog már rendesen, egészen elkopott a hegye...
- Lassan hazamegyek már, - mondta Vlagyimir Vasziljevics, - csak még ellenőrzök egy-két dolgot, aztán máris megyek...
Vladimir Vladimirovich™ elköszönt és kiment a Főügyész dolgozószobájából. Ismét megtudott valami újat.
"Na igen", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "már sokszor mondtam, hogy korszerűsíteni és fejleszteni kell az ügyészségi és bírósági rendszerünket, mert még mindig sok a régi beidegződés... Majd megint szóvá kell tenni valahol valamikor, de úgy, hogy meg is értsék..."
Vladimir Vladimirovich™ belül azért teljesen megnyugodott. Az ő neve nem szerepelt a kékbetűs listán....

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ felhívta az aranysasos kormányzati mobilján az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - most akkor pecázni fogunk, vagy sakkozni a hétvégén?
- A hétvégére más program van tervezve, Vladimir Vladimirovich™, - szólalt meg a telefonban egy teljesen idegen, de mégis valahogy nagyon ismerős hang.
- Izé, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és gyanakvóan ránézett az aranysasos mobiljára, amelynek egyetlen gombjával mindig csak az Adminisztráció Vezetőjét hívta, és legfeljebb egy telefonos kisasszony jelentkezett néha rajta kívül, - Vlagyimir Ivánoviccsal beszélek?
- Nem, Vladimir Vladimirovich™, - mondta az idegen, de mégis ismerős hang, - Dmitrij Anatoljevics vagyok, a Medvegyev...
- Hm, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - a múltkor, amikor az Alekszandr Sztaljevics otthagyott mindent, mintha a Dmitrij Anatoljeviccsel beszélgettem volna...
- Az csak erre közlekedett, Vladimir Vladimirovich™, - mondta Dmitrij Anatoljevics, - akkor épp nem volt senki más leningrádi itt, aki felvette volna a telefont.
- Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ha nem tévedek te is leningrádi vagy.
- Természetesen, Vladimir Vladimirovich™, - mondta Dmitrij Anatoljevics, - hogyan is lehetne másként, a Péter-Pál erőd, meg a Téli Palota, meg az Admiralitás...
- Meg a Nagy Szürke Ház a Lityejnijen..., - tette hozzá Vladimir Vladimirovich™, - persze, persze...
- Meg az Izsák Székesegyház, - sorolta tovább Dmitrij Anatoljevics, - meg a Jogi Egyetem, meg a Városi Önkormányzat...
- Na persze, persze, - mondta Vladimir Vladimirovich™ - de mintha ezt már megbeszéltük volna valamikor...
- Hogyne, Vladimir Vladimirovich™, - mondta Dmitrij Anatoljevics, - ezt még akkor megbeszéltük, amikor idekerültem az Adminisztráció Vezetőjének első helyettese posztra...
- Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - tényleg.... És, ha nem tévedek, van annak már néhány éve...
- Így van, Vladimir Vladimirovich™, - mondta Dmitrij Anatoljevics, - és Alekszandr Sztáljevics mnár akkor megmondta, hogy ha vele történik valami...
- ... akkor lesz valaki az ő helyére, - fejezte be a mondatot Vladimir Vladimirovich™, - tényleg, most hogy mondod, eszembe is jutott már... Akkor mostan te leszel ott a mobilom túlsó végén?
- Én leszek, Vladimir Vladimirovich™, - mondta Dmitrij Anatoljevics, - most már én...
- Az jó, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - de nagyon vigyázzál rá, és ne is add oda senkinek...
- Vigyázok, Vladimir Vladimirovich™, - mondta Dmitrij Anatoljevics, - megtanultam, hogy hogyan kell vigyázni...
- Helyes, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - hát csak folytasd. Majd akkor váll váll mellett..., de mindenféle könyöklés nélkül. Az Adminisztrációnál másként ez nem megy.
- Így lesz, Vladimir Vladimirovich™, - mondta az Adminisztráció Vezetője.
Vladimir Vladimirovich™ elégedetten kikapcsolta a mobilját. Ismét volt az Adminisztrációjának Vezetője.
Közben viszont eszébe jutott, hogy még mindig nem tudja, hogy pecázni, vagy sakkozni fog a hétvégén. Vladimir Vladimirovich™ ránézett a mobiljára, de aztán inkább mégis zsebrevágta és kinézett az ablakon.
Havazott.

2003. október 31., péntek, 15:02:30 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ Novo-Ogarjovoban, a háza kertjében sétálgatott és az Adminisztrációja vezetőiről gondolkodott.
A halk és kevéssé észrevehető biztonságiak valamit mormogtak a mikrofonjaikba.
"Egyik a másiknak ad át", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "mintha Ábrahám kebelén ringatnának..."
Vladimir Vladimirovich™ úgy döntött, hogy halgatózik, miről is beszélnek egymás között a testőrök. Megállt és lehajolt, hogy megkösse kézzel varrt olasz cipőjén a fűzőt.
- Azt írják, hogy visszatér a kágébé, - súgta a mikrofonjába az egyik testőr, - a sötétség birodalma...
Vladimir Vladimirovich™ csodálkozva felhúzta szemöldökét.
- És még azt is írják, - sugdosott tovább a testőr, - hogy nincs szólásszabadság, nincs vallásszabadság. Bezárják a tévéket és üldözik a katolikusokat...
"Cirkónium karkötők"..., - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "mindjárt azt mondja, hogy lecsukják az üzletembereket..."
- És még azt írják, - folytatta a testőr, miután körülkémlelt, - hogy nálunk lesittelik az üzletembereket...
Vladimir Vladimirovich™ kiegyenesedett, ránézett a testőrre, majd újjával magához intette. A testőr lassan odajött.
- És még azt is írják, - súgta Vladimir Vladimirovich™ a testőr fülébe, - hogy mindenféle medvék mászkálnak az utcán nálunk.
A testőr csodálkozva ránézett Vladimir Vladimirovichra™. Vladimir Vladimirovich™ kacsintott és folytatta sétáját.