Abszurd mesék Vladimir Vladimirovich™-ról

2004 január - február

2004.01.05 12:37:59

2004. január 5., hétfő 14:14:04 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ telefonált Adminisztrációja Vezetőjének.
- Fígy, testvéró, - szólt nyugtalanul Vladimir Vladimirovich™, - már hány nap eltelt és még mindig nincs semmi, és semmi nincs! Iszik talán?
- Iszik, Vladimir Vladimirovich™, - felelte sajnálkozva az Adminisztráció Vezetője.
- Talán küldeni kéne neki valamit? - kérdezte továbbra is nyugtalanul Vladimir Vladimirovich™, - Na, valami olyat, amit szeret...
- Mármint mit? - kérdezte értetlenül az Adminisztráció Vezetője. - Újévi ajándékot?
- Nem, ugyan már, - felelte Vladimir Vladimirovich™. - Nem kell őt semmiféle újévi ajándékokkal kényeztetni. A végén meg majd azt hiszi, hogy kineveztem az életrajzírómnak. Ezek mind olyanok... Nem, én valami névtelenre gondoltam, olyan anonimre...
- Anonimre? - kérdezte ismét értetlenül az Adminisztráció Vezetője. - De mit? Mi kéne neki?
- Én meg téged minek tartalak? - kérdezte szigorúan Vladimir Vladimirovich™. - Találd ki magad, hogy mit.
- Én.... - hebegte zavartan az Adminisztráció Vezetője. - Majd igyekszem, Vladimir Vladimirovich™..., vagyis testvéró...
Az Adminisztráció Vezetője máris elrohant. Vladimir Vladimirovich™ lassan letette a kagylót és a számítógépe Elnöki Klaviaturáján megnyomta az F5-öst. A vladimir.vladimirovics.ru nevű honlap frissült, de új történet még mindig nem jelent meg. Vladimir Vladimirovich™ fölsóhajtott és úgy döntött, hogy addig is beleolvasgat a Vendégkönyvbe...

2004.01.05 13:07:18

2004. január 5., hétfő 14:24:10 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ felhívta Szerjej Jurjevics Glazjevet.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - hát te?
- Mit hát én? - kérdezte meghökkenve Szergej Jurjevics.
- Te itten ne pislogjál nekem, jó? - mondta szigorúan Vladimir Vladimirovich™ . - A szemed amúgy is rosszul áll.
- Mi történt, testvéró? - értetlenkedett továbbra is Szergej Jurjevics. - Te most miért mászol rám?
- Miért, miért... - morgott Vladimir Vladimirovich™, - ha már beeresztettek a Dumába, akkor talán megfelelő módon kellene...
- Én megfelelő módozok állandóan, - válaszolta zavartan Szergej Jurjevics, - akár a Dimitrij Olegovics, az Adminod is megerősítheti...
- Akkor meg miért viselkedik a többi ember embermódra, - emelte fel hangját Vladimir Vladimirovich™, - te meg mászol előre és pedálozol ezerrel?
- Micsinálok? - jött teljesen zavarba Szergej Jurjevics. - Hová pedálozok én, Vladimir Vladimirovich™? Nem értem...
- Nem érti, nem érti... - morgott tovább Vladimir Vladimirovich™, - ki jelölte magát elnöknek, hé?
- De hát mintha ... - ijedt meg Szergej Jurjevics, - mintha arról lett volna szó..., mintha abban állapodtunk volna meg...
- Mit állapodtunk meg? Miről volt szó? - kérdezte gúnyosan Vladimir Vladimirovich™ - Tán nem nézel tévét?
- Nézem én... - mentegetőzött Szergej Jurjevics, - a Maxim Galkin műsorát nézem...
- A Maxim Galkint nézed, - gúnyolódott Vladimir Vladimirovich™, - a turkálóst nézed... Tán nem vetted észre, hogy a Gena visszakozott?
- A Gena..., a Zjugan..? - kérdezte elhűlve Szerhej Jurjevics.
- Tán nem vetted észre, hogy a Grisa visszakozott? - kérdezte tovább Vladimir Vladimirovich™.
- A Grisa is? - Szergej Jurjevics már nem kapott levegőt.
- És a Vlagyimir Wolfovics is, azt sem vetted észre? - ordította el magát Vladimir Vladimirovich™. - Még a Vlagyimnir Wolfovics is!
A madzag túlsó végéről sírás hallatszott, majd valami nagyot koppant.
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és elégedetten elmosolyodott.
- Na nem baj, nem baj, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - csak szokja meg, csak edződjön... Még mennyi munka van hátra...
2004.01.07 05:23:14

2004. január 6., kedd, 14:38:49 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a nagy Elnöki Abacuson, amelyiken a golyóknak aranyozott kétfejű sas alakjuk volt, valamit számolt. Vladimir Vladimirovich™ ide-oda tologatta a golyókat, és a sasok vígan pörögtek. Vladimir Vladimirovich™ közben valamin nagyon törte a fejét és aranyhegyű Parkerével jegyzeteket készített az Elnöki Noteszbe. Egy idő után pedig fogta a telefont és felhívta az Adminisztrációjának a Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - üldögélek itt és számolgatok. A kincstárban van most majdnem hetvennyolc milliárd dollár. Ha ezt elosztjuk az ország lakosságával, akkor az jön ki... nézzük csak..., hetvennyolc milliárd osztva száznegyvenöt millióval... aha, ezt megjegyezzük... nem, ezt a nullát nem ide..., na, szóval kijün ötszázharmincnyolc dollár koponyánként...
- És? - érdeklődött az Adminisztráció Vezetője.
- És, és... - morgott Vladimir Vladimirovich™, - érthető, hogy mi és... Gazdagok leszünk, az az és... Na, mondjuk nem egyformán osztjuk, van kinek többet, van kinek kevesebbet, de akkor is mondjuk kaphatnak mindenki vagy ötszáz zöldhasút!
- Hogy te mekkora szuperelnök vagy, - kezdett haverkodni az Adminisztráció Vezetője, de gyorsan észbekapott és hozzátette, - Vladimir Vladimirovich™...
- Befejezni! Visszakozz! Elnököt nem dicsérjük! - vezényelte fáradt hangon Vladimir Vladimirovich™. - Mindegy, akkor is jól dolgoztunk. Mondd csak, mit lehet kapni ötszáz dollárért?
- Tévét lehet venni, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - talán kettőt is. Meg kompjutert...
- És autót? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Vagy mondjuk utazás a Kanári-szigetekre?
- Á, nem, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - autó ötszáz dollárból nem jön ki, esetleg csak egy törött Zsiguli... Meg a Kanári-szigetekre sem elég... Esetleg Egyiptom, vagy Törökország...
- Ejnye..., - mondta csalódottan Vladimir Vladimirovich™, - akkor még dolgoznunk kell, méghozzá keményen! Hogy a Dumában majd ne azt mondhassam, hogy tartalékainkból egész éven át fizethethetjük az importot, hanem azt, hogy az ország minden lakosa elutazhat a Kanári-szigetekre. Az úgy sokkal közérthetőbb.
- Dolgozunk majd, Vladimir Vladimirovich™, - lelkesedett az Adminisztráció Vezetője, - elérjük az ezer dollárt is, testvéró!
- Na, akkor nyomás, érd el! - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Utazzanak, kapcsolódjanak ki...
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót, behunyta szemét és elképzelte amint az összes orosz ott üdül a Kanári-szigeteken. Nagyon szép kép jött ki.
2004.01.08 09:17:15

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a reggeli hírösszefoglalót olvasgatta. A hazai sajtóval már végzett, csak a szokásos bérgyilkosságok, liberális nyavalygások, nemzeti-bolsevik tüntetések, csőtörések és megfagyások voltak benne, továbbá valami megint robbant Csecsenföldön, így aztán Vladimir Vladimirovich™ nagyot ásított és áttért a külföldi hírekre. Az úgy nevezett "főhíreket" gyorsan átfutotta, mert azokat más - komolyabb - jelentésekben már olvasta, ezért jól hátralapozott és a végén talált egy érdekeset - az ITAR-TASS távíróügynökség külföldről távíratozta, hogy "a magyar nép és a magyar pártok követelik a tiltott rádió betiltását, valamint az Index bezúzását". Vladimir Vladimirovich™ elolvasta mégegyszer a jelentést, de továbbra sem értette, ezért felhívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - szólt bele a kagylóba Vladimir Vladimirovich™, - mi a fene van abban a római fürdőmedencében már megint? Bezárják végre népközakaratból azt a PoliDilit, amelyikben mindenféle marhaságokat fírkálnak rólam?
- Nem értem, testvéró, - vallotta be az Adminisztráció meghökkent Vezetője, - miről beszélsz?
- Olvasom itt a külföldi híreket, - magyarázta mérgelődve Vladimir Vladimirovich™, - azt távíratozza az ITAR-TASS, hogy a magyar nép követeli a tiltott rádió betiltását és az Index elégetését, és ezt akarják a magyar pártok is.... Mondjuk nem egészen értem, hogy egy betiltott rádiót miért kell betiltani, valamint az internetet hogyan lehet indexteleníteni, de mintha azt venném ki belőle, hogy hál'istennek egy gondtól megszabadulunk...
- Pillanat, pillanat... - motyogta az Adminisztráció Vezetője, miközben sebesen kereste saját adatbázisában az információt, - Magyarország.... magyarok... Index.... PoliDili.... aha, megvan... nem, mégsem... egy pillanat... nem stimmel....
- Mi nem stimmel nálad? - kérdezte sürgetően Vladimir Vladimirovich™, mert nem szerette, ha az Adminisztráció Vezetője nem érti, hogy ő mit nem ért. - Nem találod az ITAR-TASS-t? Vagy a PoliDilit nem ismered?
- Épp az van, hogy a PoliDilit, amelyik abban a római fürdővárosi medencében van, azt nagyon is jól ismerjük, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - tudod magad is, hogy régóta figyeljük, becéloztuk rendesen, ahogy kell.... A Vladimir Vladimirovich™ Tudományos Kutatóintézetünkben pedig direkt van egy Indexfigyelő részlegünk, 24-órás szinkrontolmács-ügyelettel...., sok vodkát és főleg Sört isznak, de mit csináljunk, muszáj..., nem amatőr-ljubityelek, hanem profik.... Csakhogy ezeknél más van, mint az ITAR-TASS-nál...
- Miért, ezeknél a vedelős profijaidnál mi van? - érdeklődött Vladimir Vladimirovich™.
- Ezeknél nem az van, hogy magyar nép, hanem az, hogy Magyar Nemzet, - olvasta az Adminisztráció Vezetője a vodka- és sörvedelő profik szagferdítését.
- Az nem ugyanaz? - döbbent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Nem ugyanaz, - felelte az Adminisztráció Vezetője, majd hozzátette, - sőt, ez nem is a magyar nemzet, hanem a Magyar Nemzet...
- Csuklasz? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, miközben gyanakodva figyelte az Adminisztráció Vezetőjének hangját. - Tán te is olyan profi vedelős vagy, hogy kétszer szaladsz neki ugyanannak?
- Nem, Vla... testvéró, - szabadkozott az Adminisztráció Vezetője, - én nem... Ez egy ilyen nevű újság címe... Tudod, hogy annak idején nálunk is volt a Pravda (Igazság), de abban főleg hazudtak, meg volt az Izvesztyija (Hírek), de abban minden volt, csak éppen hír nem...
- Érdekes, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - akkor nem a nép akarja bezúzni azt a kócerájt, hanem az újság?
- Mégcsak nem is Az Újság, - folytatta az Adminisztráció Vezetője, - csupán az egyik újságíró fakadt ki...
- Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - na és a betiltott rádió betltásával mi van?
- Az nem tiltott rádió, hanem Tilos Rádió, - vetette össze a fordításokat az Adminisztráció Vezetője, - ennek is a neve az, de úgy gondolják, hogy nekik mindent szabad, na ezért akarják betltani...
- A magyar pártok? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Nem a magyar pártok, - folytatta az Adminisztráció Vezetője, - hanem magyar pártok...., vagyis néhány, szóval olyan határozatlanul..., na ezek követelnek megfelelő határozottságot...
- Aha, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™ egyre lemondóbban, mert már egyre kevesebbet értett, - na és a lényeg, bezárják azt a PoliDilit, amelyik engem cikiz állandóan azon az Indexen, vagy nem?
- Ez nem ilyen egyszerű, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - az az Index, amelyiket kiindexelni kellene, az nem a PoliDili, hanem Az Újság...
- Nem értem, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mi a különbség?
- Ahol rólad mindenféle marhaságokat írkálnak, az egy topik a PoliDiliben, amelyik egy nagypofájú gyülekezet abban a római fürdővárosi medencében, - próbálta megmagyarázni a megmagyarázhatatlant az Adminisztráció vezetője, - vagyis egy fórum és nem a Lap, a kettő eléggé el van különítve egymástól és csak nagyon lazán kapcsolódnak egymáshoz...
- Nem értem, - mondta Vladimir Vladimirovich™, aki megszokta, hogy a dolgokat ne részleteiben, hanem csak úgy globálisan ismerje, amint az egy Elnökhöz illik, - hol röhögnek rajtam akkor, az Indexen, vagy nem az Indexen? Melyiket fogják lecsapni végre valahára? A részletek nem érdekelnek, elég ha csak úgy durván mondod...
- Jobtvojumáty, - káromkodott készségesen az Adminisztráció Vezetője, de gyorsan kiigazította magát, - ezt nem neked mondtam, testvéró... Egyelőre nem biztos, hogy bezárják..., bár lehet, hogy nem is kell, akadozik, omladozik ez magától is, sem írni sem olvasni nem lehet időnként, szerencsére... Úgy látszik másoknak is a bögyükben van, lehet, hogy közülük valaki besegít, nekünk az csak jó...
- Másoknak is? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Kit piszkálnak ezek még? A kovbojunkat is?
- Azt is, - bólogatott szorgalmasan az Adminisztráció Vezetője, - szídnak ezek mindenkit, utálnak ezek mindenkit, még szerencse, hogy egymást is, sőt, főleg egymást...
- Áááálljjjj! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™, mert már nagyon unta a bonyolultságot. - Akkor azt mondod, hogy ez az ITAR-TASS távírati távirat egy kamu? Nem indexelik be azt az Index PoliDilit?
- Hát, nem elég pontos a megfogalmazás, az biztos, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - talán a hosszú ünnepek miatt, meg esetleg nem profik ferdítették össze, ha nincs kellő gyakorlat, akkor előfordul... Nálunk a Vladimir Vladimirovich™ Tudományos Kutatóintézetben ilyen nem fordulhat elő, a mi részlegünknek mindig kellő gyakorlata van, még hosszú ünnepek esetén is...
Vladimir Vladimirovich™ fölsóhajtott és mérgesen lecsapta a kagylót. Ismét egy reménnyel szegényebb lett. Pedig milyen jó lett volna, szólhatott volna a hadügyér Ivanovnak, hogy átprogramozhatják a készültségi rakétákat más célra...

2004.01.10 08:02:22

2004. január 8., csütörtök, 15:02:19 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldügélt és Oroszország sorsán töprengett. Egyszercsak megcsörrent a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felvette a kagylót.
- Fígy, testvéró, - hallatszott az Adminisztráció Vezetőjének hangja, - te mit csinálsz karácsonykor? Fényes ünnep, meg ilyesmi...
- Karácsonykor? - kérdezett vissza Vladimir Vladimirovich™. - Még nem tudom, nem is gondolkoztam rajta.
- Menjünk Szuzdalba, - javasolta az Adminisztráció Vezetője, - az egy menő hely.
- Szuzdalba? - kérdezett vissza Vladimir Vladimirovich™. - Miért is ne menjünk Szuzdalba? Gyerünk! Fogass be!
Egy kis idő múlva Vladimir Vladimirovich™ már ott is volt a Szuzdali Kreml érseki palotájában. Mellette álldogáltak a közeli kolostorok szerzetesei, tanítók, orvosok, tudósok. Megkezdődött az ünnepi koncert.
- Mennyei Boldogság férfikórus! - jelentette be ünepélyesen egy vidám kinézetű szakállas emberke.
Vladimir Vladimirovich™, a szerzetesek, tanítók, orvosok és tudósok előtt felsorokazott a sok szigorú, átszellemült tekintetű férfi.
- Szergej Rahmanyinov, - jelentette be a vidám kinézetű szakállas emberke, - Éjszkai Virrasztás.
Vladimir Vladimirovich™ csodálkozva felvonta szemöldökét.
- Virrasztás? Egész éjen át? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ az emberktől, - Izé, testvéró, te komolyan gondolod, hogy majd itt ácsorgunk egész éjen át? Tán nincsenek állami nagydolgaink?
A vidám kinézetű emberke elpirult.
- Meg különben is, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - minek nekünk ez a Rahmanyinov? Súlyos helyzetbe elhagyta az országot, elutazott Amerikába. Nem kellenek nekünk ilyen zeneszerzől. Inkább valami hazafias izét lökjetek...
A vidám kinézetű emberke széttárta karját.
- Hát, mondjuk, ottan van a Ljube-együttes, ismeritek? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ a kórustól. - Van az a nótájuk, hogyaszongya... kilovagolok éjjel a széles mezőre... tatata-tam-tam...
Vladimir Vladimirovich™ tenyerével verte a ritmust. A kórus tagjai összenéztek és zavarodottan egymás után egyesével halkan rázendítettek a dalra.
Vladimir Vladimirovich™ elégedetten mosolygott.

2004. január 8., csütörtök, 15:33:40 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ telefonált az Adminisztrációja Vezetőjének.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - te most mit csinálsz?
- A tévét nézem, - felelte az Adminisztráció Vezetője.
- Az NTV-t? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ - A lettországi vezetéknevek lettesítéséről:
- Aha, - felelte az Adminisztráció Vezetője. - Vicces. Siskina volt most meg Sziszkina lett.
- Semmi vicc nincs benne, - mondta Vladimir Vladimirovich™. - A Sziszkina mégcsak haggyán... Volt a Puskin, most meg majd Puszjkin lesz... Hát ez már egyenesen disznóság!
- Az mégcsak haggyán... - nevetgélt az Adminisztráció Vezetője, - de van nekik egy amolyan lágy T-betüjük...
- És? - kérdezte gyanakodva Vladimir Vladimirovich™.
- Az meg hasonlít a mi K-nkra, - felelte az Adminisztráció Vezetője és kuncogott hozzá, - csak még van egy olyan farkincája.
- Ezzel mit akarsz mondani?! - kérdezte szigorúan Vladimir Vladimirovich™ és egy pillanatig gondolkott. - Azt mondod, hogy a Putyin most majd pukkantós Pukin lesz?!
- Pukinsz, - helyesbítette az Adminisztráció Vezetője és tovább kuncogott.
- Tudod mit, testvéró, - szólt szigorúan Vladimir Vladimirovich™, - hívd csak ide a külügyminisztert, Már teljesen elszemtelenedtek...
- Mingyá' hívom, - felelte készségesen az Adminisztráció Vezetője és kiszállt.
Vladimir Vladimirovich™ mérgesen dünnyögött valamit.

2004. január 9., péntek, 13:21:23 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a "Fennhangon" nevű folyóiratot olvasgatta. Egyszercsak valaki kopogott, majd a magas szárnyasajtó kinyilt és bejött Vladimir Vladimirovich™ Adminisztrációjának a Vezetője. Egy ezüsttálcát tartott kezében, azon meg egy "Russzkij Sztandart" vodkásüveg két platinás pohárkával, arany kétfejű sasokkal az oldalán.
- Má' kora reggel?! - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ és félrerakta a folyóiratot.
- Január kilencedike, - felelte az Adminisztráció Vezetője, miközben odalépett a széles Elnöki Asztal mellé, - Véres Vasárnap!
Vladimir Vladimirovich™ csodálkozva ránézett Adminisztrációja Vezetőjére, majd az asztali naptárára vetett egy tekintetet.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és ismét ránézett az Adminisztráció Vezetőjére, - nem kevertél össze valamit?
- Mit lehet itten összekeverni? - felelte az Adminisztráció Vezetője, - Gapon pap, zsandárok, sortűz, halottak... Emlékezzünk rájuk, emberesen...
- Jól van, emlékezzünk, emlékezzünk..., - egyezett bele Vladimir Vladimirovich™, - miért ne emlékezzünk? Csakhogy...
- Mi van? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője, miközben lerakta a tálcát az Elnöki Asztalra.
- Nem is tudom hogyan mondjam, - kezdte Vladimir Vladimirovich™ - ma nem is vasárnap van, hanem péntek...
- Vasárnapnak kell lennie, - mondta határozottan az Adminisztráció Vezetője, - a történelem tankönyvben láttam, mind a két szememmel...
- Hát, akármi is lehetne, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - de ma péntek van...
Vladimir Vladimirovich™ ujjával rábökött az asztali naptárra.
- Lehet, hogy rossz a naptár? - kérdezte bizonytalanul az Adminisztráció Vezetője.
- Az is lehet, hogy nem az, ami kell... - mondta merengve Vladimir Vladimirovich™, - mindegy, na akkor kapjuk be az elsőt, aztán majd kiderül...
Az Adminisztráció Vezetője készségesen kezdte letekerni a vodkásüveg kupakját.

2004.01.12 08:35:52

2004. január 12., hétfő, 08:31:03 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ felhívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - most derült ki, hogy Bush már akkor meg akarta dönteni Szaddamot, amikor épphogy elnök lett. Mi meg azt hittük...
- Vladimir Vladimirovich™, - válaszolt óvatosan az Adminisztráció Vezetője, - de hiszen amikor még épphogy ügyvivő-elnök lettél, máris helyre akartad állítani az alkotmányos rendet Csecsenföldön..
- A fene essen belé! - káromkodott Vladimir Vladimirovich™ és lecsapta a kagylót, - Hát már mondani sem lehet semmit!
Az utcán lassan virradt. Az Elnök új munkahete kezdődött.

2004.01.15 13:17:07

2004. január 13., kedd, 11:42:45 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Kreml mellett a Sándor-kertben sétálgatott. A kora reggel kert üres volt, csak a szövetségi őrző-védő szolgálat két ügynöke ügyetlenül imitálta az Elnöki Ezred katonáit, aki díszőrséget álltak az ország 1. számú őrhelyén - az Ismeretlen Katona sírjánál.
- Neved ismeretlen, hőstetted feledhetetlen, - olvasta halkan Vladimir Vladimirovich™ a felíratot, amint elment a gránittömbök mellett, amelyeken a hős-városok nevei voltak felsorolva. - Na igen, rólam ilyet nem írhatnak..., a nevemet mindenki ismeri...
A szürke reggeli Ohotnij Rjád utcán koszos autók száguldottak valahová, a mesterségesen kialakított, de a hajdani nevet viselő Nyeglinka-patak mentén lévő kávézókban mosták az ablakokat. Vladimir Vladimirovichnak™ kedve lett volna lábával tovataszigálni a fákról lehullott leveleket, csakhogy nem voltak levelek, ellenben Január az volt.
Egyszercsak Vladimir Vladimirovichcsal™ szemben felbukkant egy erős öregember. Olyan kopasz volt, mint egy billiárdgolyó, kopott, sőt, itt-ott szakadt öltönyt viselt, amit a hajdani Bolsevicska ruhagyárban készítettek. A szövetségi őrző-védők érezhetően összekapták magukat és nagyon figyeltek.
- Möszjö, zse ne mánzs pa szisz zsúr. Geben mir zi bitte etvasz kopek auf dem stük brod..., - mormogta az öreg és nagy széles, valamint roppantul koszos tenyerét Vladimir Vladimirovich™ felé nyújtotta. - Aggyanak valamit az Állami Duma volt képviselőjének...
Vladimir Vladimirovich™ jobban megnézte az öreget, és hirtelen felismerte.
- Vaszilij Ivánovics! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™ és megölelte az öreget, - Testvéró! Miért koldulsz, ugyan már! Utazz inkább Szocsiba, pihenj egyet, írd meg a memoárjaidat..., nem, van egy még jobb ötletem, utazz el Szuzdalba. Én is nemrgég jártam ott a kolostorban.. Ott olyan izék...
- Jártam én Szuzdalban, - szólt elégedetlen hangon Vaszilij Ivánovics, és kibontakozott Vladimir Vladimirovich™ öleléséből, - az egy olyan kicsike kisváros... Te meg, amilyen irigy voltál mindig, olyan is maradtál... Nehéz lett volna egy pár százalékot odalökni, mi?
Vaszilij Ivánovics mérgesen Vladimir Vladimirovich™ lába elé köpött, gyúlölködő tekintettel ránézett, megfordult és tovább indult.
- A legjobjjaink távoznak el... - suttogta Vladimir Vladimirovich™, - hát mi van itt, mi történik? Kegyetlen időket élünk...
A szövetségi őrző-védők lazítottak...

2004. január 14., szerda, 15:30:01 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovichot ™ felhívta Irina Mucuovna Hakamada.
- Fígy, testvéró, - mondta Irina Mucuovna, - írtam itt egy amolyan nyilatkozat-félét...
- Nyilatkozatot? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Miről?
- Arról, hogy a Movszar nem is akarta fölrobbantani a Nord-Ostot, - felelte Irina Mucuovna, - meg arról, ahogy elhatároztad, hogy az összes nézőt meggyilkolod.
- Meggyilkolni a nézőket? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™, - Én?!!! Minek?
- Azért mert te egy gyilkos vagy! - vágta ki egyszuszra Irina Mucuovna. - Gyilkos! Miért ölted meg Cass.. izé, Movszart?!
- Dehát ez a Movszar terrorista volt, - felelte értetlenkedve Vladimir Vladimirovich™, - egyébként meg miért telefonáltál?
- Ítam egy nyilatkozatot, - mondta ismét Irina Mucuovnam - Ez egy komoly nyilatkozat, Vologya, nagyon komoly.
- Ismét férjhez mész? - tippelt Vladimir Vladimirovich™. - Kihez? Én ismerem?
- Ne zavard össze a gondolatomat, - szólt idegesen Irina Mucuovna, - gyilkos! Megölted a nézőket!
- Ez most hányadik férjed lesz? - folytatta Vladimir Vladimirovich™. - Az ötödik? Hová teszed ezeket? Ezzel kapcsolatban mit is mond a liberalista elmélet?
- Minek robbantottad fel a házakat? - folytatta Irina Mucuovna. - Mit zavartak téged azok a házak?
- Érdekes, és Japánban hogyan zajlik egy ilyen esküvő? - kérdezte elgondolkozva Vladimir Vladimirovich™. - Igaz az, hogy a testvéred Japánban él? A Vlagyimir Wolfovics mesélte...
- Én azt gondolom, - folytatta Irina Mucuovna, - hogy a tengeralattjárót is a te parancsodra süllyesztették el. Azért mert te egy vérengző gyilkos vagy.
- Nekem meg nincs fiútestvérem, - mondta szomorúan Vladimir Vladimirovich™, - lánytestvérem sincs...
- Az egész világot becsaptad! - mondta Irina Mucuovna. - Én meg hálát adok Istennek, hogy nekem, két gyerek anyjának, adott erőt és akarotot arra, hogy elmenjek tárgyalni a terroristákkal!
- Fígy, te tudsz japánul? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Tisztára olyanok azok az írásjelek, mint azok a hieroglifák... Össze sem lehet olvasni azokat...
- A diktatúra nem jön be! - kiáltott fel Irina Mucuovna.
Hirtelen a kagylóban valami kattant és a vonal megszakadt.
"Ez meg minek telefonált?" - gondolta merengve Vladimir Vladimirovich™. - "Valahogy nem értettem semmit..."

2004. január 15., csütörtök, 11:46:06 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ és Adminisztrációjának a Vezetője az egyik kremli dolgozószobában üldögélt és az űr további meghódításának tervét állította össze.
- Úgy gondolom, tetvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - hogy nekünk a Vénuszra kéne elrepülnünk.
- Miért pont a Vénuszra? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője, - És a Holddal mi lesz?
- A Holdra bármelyik hülye elrepülhet, - Vladimir Vladimirovich™ olyan mozdulatot tett, mintha egy cowboykalap szélét igazítaná meg, - semmi poén nekünk a Holdra repülni. Ráadásul megsúgom titokban, hogy ott állomásozik az egyik önálló holdjáró gárdaezredünk. Minden fontosabb pontot elfoglaltunk már. Repüljünk inkább a Vénuszra.
- És a Mars? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője. - A Marsra is lehetne.
- Pssszzz, - suttogta Vladimir Vladimirovich™ és ijesztően nézett, - a Marsról egy szót se! Nagyon kérlek, testvéró!
- Miért, mi van? - csodálkozott az Adminisztráció Vezetője. - Az amerikaiak például...
- Most nem tudok mindent elmagyarázni, - válaszolta homályosan Vladimir Vladimirovich™, - még megbánják ezt, hidd el nekem. Csak az van, hogy a Dzsordzsinak a fejében... hogy is mondjam...
"Sokat fecseg, ezredes elvtárs", - szólalt meg Vladimir Vladimirovich™ fejében a saját személyes marslakó bugyborékolós hangja, - "Ebből még szívroham is kijöhet..."
- Egyszóval felejtsd el azt a Marsot, - mondta gyorsan a hirtelen sápadttá vált Vladimir Vladimirovich™, - inkább a Vénuszról..
- Jól van, ha Vénusz, akkor Vénusz, - egyezett bele kelletlenül az Adminisztráció Vezetője, - te vagy az Elnök nálunk, nem én...
- Akkor jó, - szólt elégedetten Vladimir Vladimirovich™, - repüljünk csak a Vénuszra, Miért lenne rosszabb a Vénusz a Marsnál?
- A Vénuszon nincs élet, minden bizonnyal, - felelte az Adminisztráció Vezetője.
- Akkor jó! - lelkesedett Vladimir Vladimirovich™. - Nagyon jó, hogy nincs élet! kevesebb lesz a gond. Épp elég nekünk a Csecsenföld...
- Akkor elküldöm ezt az űrhajósoknak, - mondta az Adminisztráció Vezetője és valamit helyesbített az előkészített okmányban, - készüljenek.
- Küldjed, csak küldjed, - bólogatott Vladimir Vladimirovich™. - én meg megyek és olvasgatok egy kis Kantot... valahogy kedvem lett hozzá..
A két férfi felállt az asztal mellől.

2004.01.17 08:22:59

2004. január 16., péntek, 13:29:30 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ bement az Adminisztrációja Vezetőjének szobájába. Az Adminisztráció Vezetője és helyettese Vjacseszláv Jurjevics Szurkov éppen a szoba közepén álló nagy asztal körül álldogált és nagy élvezettel tekerte az asztali játékhoki rúdjainak csontból készült karjait, ide-oda lökdösve a mezőn egy aranyszínű korongot.
- Na ez az, amit nem tudok, - mondta Vladimir Vladimirovich™ közelebb lépve a játékosokhoz, - hokizni..
Az Adminisztráció Vezetője és helyettese csodálkozva nézett Vladimir Vladimirovichra™ .
- Nem tudok korcsolyázni..., - szabadkozott Vladimir Vladimirovich™.
Az Adminisztráció Vezetője és helyettese megértően bólíntott és folytatta a játékot.
- Kitaláltam valamit, - mondta Vladimir Vladimirovich™.
A közhivatalnokok figyelmesen hallgatták Vladimir Vladimirovichot™, de azért tovább játszottak.
- Kitaláltam, hogy mit csináljunk Misenykával, - mondta Vladimir Vladimirovich™, miközben birizgálta gyémántos nyakkendőtűjét.
Az Adminisztráció Vezetője és helyettese azonnal félbehagyta a hokizást és érdeklődve ránézett Vladimir Vladimirovichra™.
- Lőjjük ki a Marsba, - mondta Vladimir Vladimirovich™, majd hozzátette, - az ő költségére...
Vjacseszláv Jurjevics azonnal gondolkodni kezdett.
- Miért is ne, egészen jó a konstrukció, - szólalt meg félperc múlva az Adminisztráció Vezetőjének helyettese, - a Mihail Boriszovicsot is elhelyezzük a következő három évre, a Főügyészségnek sem kell elveszítenie hitelét, a kovbojéknál hamarább leszünk ott a Marson..., ráadásul pénzt is spórolunk! Nekem tetszik az ötlet.
- És odaér? - kérdezte kételkedve az Adminisztráció Vezetője.
- A kovbojék robotja is odaért, - válaszolta Vladimir Vladimirovich™
- De az csak egy orobot, - kételkedett tovább az Adminisztráció Vezetője, - a miénk meg élő ember, egyelőre...
- Nem baj, - mondta Vjacseszláv Jurjevics, - ha Gagarin meg tudta csinálni, akkor a Hodorkovszkijnak is sikerülhet.
- Az első ember a Marson, - mondta álmodozva Vladimir Vladimirovich™, - és ráadásul pont a második elnöki periódusomnak épp a végefelé... jó lesz...
A három férfi egymásra nézett és elmosolyodott.

2004.01.20 06:55:04

2004. január 19., hétfő, 11:52:43 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a dolgozószobájában üldögélt és valamit írkált az Elnöki Noteszébe.
- Háromszáz negyvenhárom képviselő, - számolgatott Vladimir Vladimirovich™, - huszonkilenc bizottság..., jó..
Egyszercsak kopogtak az ajtón.
- Tessék, - szólt Vladimir Vladimirovich™.
A magas szárnyasajtó kinyílt és egy ismeretlen férfi lépett be Vladimir Vladimirovich™ szobájába.
- Ön kicsoda? - kérdezte csodálkozva Vladimir Vladimirovich™.
- Piljugin vagyok, - felelte a férfi, - Szintén Vlagyimir, ahogy Ön is, Vladimir Vladimirovich™. Az Állami Duma alkotmányozó törvényalkotási bizottságának a vezetője vagyok.
- Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - jó, hogy bejött, épp Önre van szükségem. Módosítjuk majd az alkotmányozó törvényhozást. Vannak javaslatai?
- Vannak, Vladimir Vladimirovich™, - felelte Piljugin, - nagyon jó javaslatok vannak.
- Például? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Például, - felelte gyorsan a Bizottság Vezetője, - mondjuk beiktathatnánk ezt a cikkelyt...
Piljugin egy összehajtott cetlit vett ki a zsebéből, széthajtotta és izgatottan olvasni kezdett:
- Az oroszországi társadalom vezetőereje és irányítója, a politikai rendszer, az állami és társadalmi szervezetek magja az "Egységes Oroszország" párt. Az "Egységes Oroszország" párt a nép érdekében működik és a népet szolgálja. A hatalmat gyakorló Elnök támogatásáról szóló elmélettel felfegyverkezve az "Egységes oroszország" párt meghatározza a társadalmi fejlődés általános irányát, az Oroszországi Föderáció bel- és külpolitikai vonalát, irányítja Oroszország népének nagy alkotó tevékenységét, tervszerű, tudományosan megalapozott jelleget biztosít a hatalmat gyakorló Elnök győzelméért folytatott küzdelemnek. A Párt összes alapszervezete az Oroszországi Föderáció Alkotmányának keretein belül működik.
Piljugin befejezte az olvasást és kérdően ránézett Vladimir Vladimirovichra™.
- Mi van, ez egészen rendben van, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - na és hová rakjuk be?
- Úgy gondolom, - mondta Piljugin, - hogy a hatodik cikkely helyére.
- Miért, ott most mi van? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, miközben kitolta az asztalfiókot és az Alkotmány szövege után kutakodott benne.
- Most ott az állampolgári jogok vannak, - felelte Piljugin, - mindenféle jogok és szabadságok, csupa marhaság...
- Aha, na azt ki lehet hajítani, - mondta Vladimir Vladimirovich™, betolta a fiókot és rákacsintott a Bizottság Vezetőjére, - úgysem érti senki, hogy mi van odaírva. Te meg hová valósi vagy?
- A Leningrádi Állami Egyetemről, - felelte Piljugin, - szakágazatom a bírósági határozatok elismerésének és betartatásának kikényszerítése...
- Az egy jó egyetem, - bólintott Vladimir Vladimirovich™, - a szakterületed is jó, jól jön ez még.
Piljugin örömteljesen pislogott. Vladimir Vladimirovich™ kedvesen elmosolyodott.

2004.01.20 09:38:26

2004. január 20., kedd, 10:47:25 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ az elnök munkájáról mesélt gyerekeknek.
- Vladimir Vladimirovich™, - kérdezte egy kislány, - mondja meg, legyen szíves, kötelező-e mindannyiunknak reggetltől estig az elnökben gyönyörködnünk, és mindenben egyetérteni vele?
- Hát, ami azt illeti... - kezdte volna a választ Vladimir Vladimirovich™, - ha tulajdonképpen úgy vesszük...
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ észrvett a gyerekek háta mögött egy kopasz alacsony emberkét, aki valamit jegyzetelt a noteszébe.
- Nem, nem kötelező, - bökte ki gyorsan a választ Vladimir Vladimirovich™.
A kopasz valamit felírt.
- Vladimir Vladimirovich™, - nyújtogatta kezét egy nagy szemüveget viselő kisfiú, - mondja meg, legyen szíves, az elnök az kicsoda?
- Hogy-hogy kicsoda? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™ , - hát én...
Vladimir Vladimirovich™ ismét észrevette, hogy az alacsony kopasz már készül valamit felírni.
- Ez elnök, - helyesbítette magát Vladimir Vladimirovich™, - az államfő.
A kopasz beírt valamit a noteszbe és figyelmesen ránézett Vladimir Vladimirovichra™. Vladimir Vladimirovich™ zavarba jött.
- Vladimir Vladimirovich™, - állt fel egy szép kislány nagy fehér masnival a hajában , - mondja meg, legyen szíves, kitől kapja a munkabérét az elnök?
- A szüleidtől, - válaszolt türelmetlenül Vladimir Vladimirovich™ , miközben idegesen leste a kisnövésű kopaszt.
A kopasz szorgalmasan jegyzetelt.
- Miben különbözik az elnök a télapótól? - kiáltott le valaki a galériáról.
- Abban, hogy egész éven át dolgoznia kell, - felelte Vladimir Vladimirovich™, majd bedugta kezét az öltönye zsebébe és a kormányhíradó mobilkészüléke után kotorászott.
A kopasz szorgalmasan jegyzetelt.
- Lehet-e elnök egy tizenkét éves kislány? - kérdezte egy csengő hang.
- Hát ez meg hogyan... - kezdte volna a választ Vladimir Vladimirovich™ , de észrevette, hogy a kopasz megint írni készül.
- Igen, - kiáltotta Vladimir Vladimirovich™, - lehet.
Vladimir Vladimirovich™ gyorsan előkapta ktfejű aranysasos kormányzati mobilját és megnyomta az egyik fej alá rejtett egyetlen gombot, amivel mindig az Adminisztrációjának a Vezetőjét hívta.
- Fígy, testvéró, - hadarta a telefonba Vladimir Vladimirovich™, - én itt gyerekekkel beszélgetek, valamilyen hapsi meg itt áll és aljas módon mindent felír. Ki ez? Valahogy zavar...
- Kopasz? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője. - Alacsony?
- Igen, na és? - mondta Vladimir Vladimirovich™.
- Az egy gyerekíró, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - Oszternek hívják. Kitaláltuk itt, hogy csinálom egy elnöki honlapot..., gyerekeknek... meg minden olyanfélét...
- Nem rossz gondolat, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - én itt már teljesen kikészültem, hogy őszínte legyek, elegem van már abból, hogy órát tartsak... Inkább olvassanak...
- Hát ez az, - mondta egyetértően az Adminisztráció Vezetője, - mi is így gondoltuk ezt. Ahelyett, hogy mindenféle gyerekes kérdésre válaszolgass, elmehetnénk pecázni... Ez a kopasz meg majd felír ott mindent, amit válaszolsz, és előkészíti nekünk az anyagot a honlaphoz.
- Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - értem már. Na akkor jól van..
Vladimir Vladimirovich™ kikapcsolta a mobilt, eltette, majd mosolyogva a gyerekekre nézett és azt mondta:
- Hát, akkor menjünk tovább talán... vagyis kérem a következő kérdést, uraim...
- Vladimir Vladimirovich™, - kérdezte egy utálatosan nagyokos kinézetű fiú, biztos tiszta színjeles, - meg lehet lenni elnök nélkül?
- Lehet, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és rákacsintott a kopaszra, - főleg ha előre engedjük egymást...
A kopasz szorgalmasan jegyzetelt.
Vladimir Vladimirovich™ kész volt megválaszolni az összes többi kérdést is.

2004.01.20 10:15:02

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ elment az Elnöki Honlapot készítő társulathoz, hogy ünnepélyesen megnyissa az Oroszország Elnöke iskolás korú polgároknak című új internetes honlapot.
- Fígy, testvérók, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - nem gondoljátok, hogy ez egy nagy marhaság?
- ... épp ezért, már érdemes vele foglalkozni, - fejezte be az Elnök gondolatát az Elnöki Gyerekhonlap egyik alkotója.
- Inkább olvasniuk kellene jó könyveket, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - nem odaragadni a monitorhoz, meg ehhez az internetes nyavalyához, ami ragadós és ragályos is...
- ... de ha már odaragadnak, akkor ragadjon rájuk valami jó is, - fejezte be az Elnök gondolatát egy nagyfejű vastagszemüveges médiaszakértő.
- Igaz, hogy ezekből a 8-14 évesekből egyszer felnöttek lesznek, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™.
- ... és akkor majd netán gyerekpornót keresnek az interneten, - fejezte be az Elnök gondolatát egy vékonydongájú szakállas szocio-pszichológus főszakértő.
- A helytelen demokrácia-értelmezést természetesen már a serdülőkorban következetesen végzett nevelőmunkával, a helyes irányba terelve, kiigazíthatjuk és akkor majd az irányított demokrácia helyes értelmezését érhetjük el, - mondta eléggé érthetetlenül, de annál tudományosabban az egyik politológiai - politikai technológiai főszakértő professzor.
- Jó, hogy vannak ezek az animált figurák, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - akik szinte kézenfogják és elkalauzolják a gyerekeket, ráadásul ezek olyan oroszosak, olyan nemzetiek...
- ... mert majd hülyék lettünk volna mindenféle Tom and Jerryket szerződtetni sok pénzért, amikor úgyis áramlik kifelé a tőke, - fejezte be az Elnök gondolatát egy kockafejű, sötét szemüveges főközgazdász.
- Ugyanakkor egyes kérdések azért szerintem nem eléggé átgondoltak és provokatívak is, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™.
- Én is mondtam már rögtön az elején, - horkant fel az egyik ifjúságpolitikai főszakértő, - hogy nem kellene azt feszegetni, hogy ki a fontosabb, az Elnök vagy az anya, csak ezek a nagyokos...
- Anyád! - kiáltott közbe az egyik nagyokos, de ránézett Vladimir Vladimirovichra™ és rögtön kiigazította magát, - Természetesen az anya a fontosabb, minden gyerek számára, anyából csak egy lehet...
"Anyád!" - gondolta Vladimir Vladimirovich™, de nem mondta ki, mert az Elnöki Gyerekhonlap szerkesztőit még nem akarta elzavarni - ez még ráér, majd akkortájt, amikor a mostani 14 évesek már 18 évesek lesznek, vagyis a második elnöki periódus végefelé, addig meg csak látogassák szorgalmasan a szájtot, ismerkedjenek a Kremllel, az Elnökkel, meg az irányított demokráciával...

2004.01.20 11:01:01

2004. január 20., kedd, 12:22:13 (moszkvai ido szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ az emiljeit olvasgatta.
- Tisztelt Vladimir Vladimirovich™, - olvasta Vladimir Vladimirovich™ az egyik levelet, - tisztelettel meghívjuk Önt.... pihenésre... Kur... Kurmicsoda... Kursavelbe... Ez meg micsoda,
Vladimir Vladimirovich™ azonnal felhívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mi a fene ez a Kursavel vagy micsoda? Küldezgetnek itten mindenféle meghívókat, nekem meg sok a dolgom.
- Az egy kis falú az Alpokban, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - olyasmi mint a Zsukovka, csak gyengébb...
- Az Alpokban? - húzta csalódottan a száját Vladimir Vladimirovich™, - Egy olyan kis lyukban?
- Jól van már, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - a bénáknak való... Diákok utazgatnak oda, meg a Potanyin.
- Potanyin? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Az meg kicsoda?
- Lényegében lényegtelen, - felelte az Adminisztráció Vezetője. - Van egy ilyen hegyi lesíklós hapi...
- Hegyi lesíklás? - kérdezte irigykedve Vladimir Vladimirovich™. - És pecázni tud? És dzsúdózni szokott?
- A pecával kapcsolatban nem tudok semmit, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - de judozni az tutti, hogy nem tud.
- Hát ez az, - mondta elégedetten Vladimir Vladimirovich™ és letette a kagylót.
"Valahol itt kellene lennie a kimonómnak", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, miközben végignézett a fényes Elnöki Dolgozószobán, ami a téli nap sugaraiban ragyogott.

2004.01.20 11:45:00

Egyszer Vladimir Vladimirovich™, miután megunta az emiljeit olvasgatni, meg abból az Elnöki Gyerehonlapból is elege lett, csak úgy kíváncsian benézett abba a római fürdővárosi medencés PoliDilibe, ahol róla mindenféléket összefirkáltak, amit nem értett, mert olyan ősmagyaros szittya-sumér rovásírással írtak, de úgyis csak a képeket figyelte, mert azokhoz nem kellett riasztania a Vladimir Vladimirovich™ Tudományos Kutatóintézet magyarindexfigyelő részlegének készültségi szinkrontolmácsát. Vladimir Vladimirovich™ megnézte a dátumokat és csalódottan vette észre, hogy idén alig volt képes rovásírás róla. Vladimir Vladimirovich™ fogta a telefont és hívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - nézem itt ezt a PoliDilit, és alig van képesmicsoda rólam ebben az évben. Mi van ott, már nem érdeklem őket? Lazsálnak? Bojkottálnak?
- Van ott a képtelenségesből bőven, - nyugtatta főnökét az Adminisztráció Vezetője.
- Na igen, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - de azok állítólag a mi firkászunk agyalmányainak a fordításai, amelyek viszont képesek, azok meg őnekik az agyömléseik, aztán mintha nem szorgoskodnának mostanában ezekkel. Talán már nem is számítok én semmit sem ezeknek a viszonylag közeli távolkülföldieknek?
- Hááát... - kezdte volna az Adminisztráció Vezetője a hosszabb magyarázkodást, de közben rájött, hogy azzal nem tudná igazán megnyugtatni a főnökét, - ezeknek most sokkal fontosabb gondjaik vannak, azon veszekednek, hogy ki gyűlöli jobban a másikat, amikor gyűlöletbeszél, de törvényt nem kell erre hozni, mert akkor nem lehet gyűlöletbeszélni szólásszabadságilag, úgy meg marha unalmas lenne az egész, továbbá nem is eurokonform, habár vannak olyanok, de ők nem azok, hanem nemzeti értékeik vannak, amiket meg kell őrizni attól, nehogy elvesszenek, vagy ellopják őket...
- Ezt nem egészen értem, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™.
- Magyarok, - fűzte hozzá az Adminisztráció Vezetője.
- Ja igen, ezt mindig elfelejtem, - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Szóval most ez a fő gondjuk?
- Ez is, meg az is, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - hogy aki csak számít, az most mind retteg... Ez az újabb módi...
- Micsoda? - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Divatba jött a rettegés? Ezt hogy érted?
- Így van, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - aki azt akarja, hogy számításba vehetőnek vegyék, az most mind abban versenyez, hogy hány komoly életveszélyes fenyegetést kap naponta. Akit nem fenyegetnek életveszélyesen, az már nem is számít.
- Jó, jó, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és legyintett hozzá, - ezt mi ismerjük jól... Nálunk ez már nem egy nagy durranás... Nálunk az igazi durranások a nagy durranások...
- Ezek még nem jutottak el a kapitalista fejlődés megfelelően magas színtjére, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - ezek mindig késében vannak. Annak idején mi már a kommunizmust építettük, amikor ezek még csak a szocializmus alapjait rakosgatták... Igaz, azokat gyorsabban lehetett felszedni...
- Te ne tarts itt nekem szemináriumot, - morgott Vladimir Vladimirovich™, - hanem arra válaszolj, hogy miért nem írnak mostanában annyit rólam saját anyagot abban a fürdőmedencében?
- Biztos komoly életveszélyes fenyegetést kapott az a firkálósuk, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - talán annyira komolyat, hogy el is ájult ijedtében...
- Elájult? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Akkor magához kell téríteni, fölültetni, adni neki egy kis vizet...
- Vizet nem szabad! - vágott közbe az Adminisztráció Vezetője. - Még csak az kéne!
- Miért? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Mert pont az lehetett az életveszélyes fenyegetés! - mondta az Adminisztráció Vezetője.
Vladimir Vladimirovich™ értetlenül nézett a kezében tartott telefonkagylóra, de aztán eszébe jutott valami halovány emlék valami Sörökről, meg Sörcsempész atom-tengeralattjáróról, meg a Tolmatschok VédőItaláról, ami nélkül ezek az atyaúristennek sem indulnak be, meg arra, hogy ezek is legalább olyan nagyképüek, hogy azt hiszik nekik is olyanoknak kell lenniük, mint akik számítanak...

2004.01.22 11:03:46

2004. január 21., szerda, 15:45:12 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és az újságírókkal való titkos találkozóra készült. Egyszercsak kopogtak az ajtón.
- Tessék, - szólt Vladimir Vladimirovich™.
A szoba magas szárnyasajtaja kinyílt és a helyiségbe csendesen besurrant a titkár, kezében egy ezüsttálcával. A tálcán egy hosszú és keskeny, piros bársonnyal borított, masszív aranyozott kétfejű sassal díszített tok feküdt.
- Ez meg mi? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™, miközben nézetegette a tokot.
- Méltoztattak kérni átadni..., - felelte a titkár és meghajolt, - méltoztattak kérni nem elárulni kitől...
- Méltoztattak.., nem méltoztattak..., - ismételte gúnyosan Vladimir Vladimirovich™, miközben kíváncsian forgatta a díszes tokot, - micsoda flancos módi ez..., jól van, elmehetsz...
A titkár sűrűn hajlongva és finoman bokacsattogva oldalvást kisurrant a szobából.
Vladimir Vladimirovich™ letette a tokot a széles Elnöki Íróasztalra, kikapcsolt két apró ezüstlakatot, majd kinyította a tok fedelét.
A bársonnyal bélelt tokban egy fényesre polirozott, karéliai nyírfából készült baseball-ütő hevert. Vladimir Vladimirovich™ csodálkozva kivette az ütőt és próbálta megállapítani a súlyát. A fogása nagyon tetszett.
Az ütő alatti mélyedésben egy többrét hajtott kis cetli feküdt. Vladimir Vladimirovich™ kivette a cetlit, széthajtogatta és olvasni kezdte.
- Testvéró, - olvasta Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztrációja korábbi Vezetőjének unalomig ismerős írását, - gyere szerda este az alul megadott címre... Pingvineket röptetünk majd... Hm, pingvinröptetés... ez meg micsoda?
Vladimir Vladimirovich™ felemelte a telefonkagylót és tárcsázta az Adminisztráció jelenlegi Vezetőjének számát.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ismersz te valamilyen pingvinröptetős játékot?
- Hogyne ismernék, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - természetesen ismerem. Ez most a legdivatosabb játék. Csak kell hozzá egy baseball ütő is.
- Van ütőm, - mondta türelmetlenül Vladimir Vladimirovich™, - te inkább magáról a játékról mesélj.
- Hát, az tök egyszerű, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - valami magas akármire, mondjuk úgy két-három méterre, egy kőre, vagy ilyesmire felrakják a pingvint..
- Pingvint? - kérdezte csodálkozva Vladimir Vladimirovich™, - Miféle pingvint?
- Igazi élő pingvint, ez a menő, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - naponta küldik az Antarktiszről, nemrég építettünk ott egy repülőteret..
- Értem, - mondta elgondolkozva Vladimir Vladimirovich™, - aztán mi van?
- A játékos beáll a kő alá és felkészül, - mesélte tovább az Adminisztráció Vezetője, - a segítője meg ekkor fenékbe taszajtja ezt a pingvint, az meg natúrba' leesik, pont rá a játékosra...
- Micsoda marhaság, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™. - na és mit csinál az a játékos.
- A játékos meg kapásból odasóz ennek a pingvinnek, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - hogy minél messzebbre röpüljön.
- És? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, mert még mindig nem értett semmit, - Aztán mi van?
- Aztán nincs semmi, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - akinek messzibbre száll a pingvinje, az nyert.
- Fúj! Micsoda aljas kegyetlenség! - mondta mérgesen Vladimir Vladimirovich™, - Hiszen a pingvin minden bizonnyal elpusztul!
- Viszont életében legalább egyszer repülhet, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - ha nincs ez a játék, akkor egész életén keresztül csak billeghet a hótorlaszok közt... Képzeld csak - madár vagy és sohasem repülhetsz, milyen nehéz élni ezzel a tudattal!
- Nem tudom..., - mondta gondolataiba merülve Vladimir Vladimirovich™, - nem értem én ezt... Na, és sokan játsszák?
- Mindenki ezt játssza, - felelte buzgón az Adminisztráció Vezetője, - a többség úgy kétszáz métert ér el, de vannak akiknek még háromszáz is sikerül.
- Háromszáz méter?! - döbbent meg Vladimir Vladimirovich™. - Ilyen nincs!
- Van, van, hogyne lenne, - bizonygatta az Adminisztráció Vezetője, - csak ki kell próbálni, biztos, hogy tetszeni fog. Hoztak reggel egy jelentést a titkosszolgálattól - az ügynökük jelenti, hogy Németországban már elkészült egy számítógépes változat is. Hamarosan az egész világ megismeri ezt a pingvinröptetős játékunkat. Ez lesz a divat, Vladimir Vladimirovich™.
- Majd még gondolkodom ezen, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és letette a kagylót.
"Hogy miket ki nem találnak, csakhogy dolgozni ne kelljen", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, miközben forgatta kezében a fényes ütőt, és alig tudta elfojtani azt a vágyát, hogy valaminek odacsapjon rendesen.
Vladimir Vladimirovich™ visszarakta az ütőt a tokba, lezárta a fedelét, bekattintotta a kis ezüstlakatokat - folytatnia kellett az állami nagydolgok kimunkálását.

2004.01.23 07:02:57

2004. január 22., csütörtök, 15:50:44 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovichot™ felhívta telefonon Viktor Vlagyimirovics Gerascsenko.
- Fígy, testvéró, - mondta Viktor Vlagyimirovics Vladimir Vladimirovichnak™, - nem akarnak regisztrálni engem.
- Nahát, - mondta együttérzően Vladimir Vladimirovich™ Viktor Vlagyimirovicsnak, - hogy mik vannak, gondolj csak bele! Azt csinálnak, amit csak akarnak!
- Ne is mondd, - mondta elbúsúlva Viktor Vlagyimirovics, - és ami a poén az egészeben, hogy úgy kell nekem ez a regisztráció, mint Samilnak az evangélium. És ők ezt nagyon jól tudják.
- És mégsem regisztrálnak? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Nahát!
- Én úgy gondolom, - folytatta Viktor Vlagyimirovics, - hogy egyszerűen félnek...
- Biztosan úgy van, - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Ez a félelem..., olyan mint a pestis..., mint az a atipikus pneumóniás tüdőkórság..., mint a kergemarhakór..., a társadalom összes rétegeibe hatol és lebénítja őket, tök lebénítja... Félnek az emberek, de hogy mitől félnek, azt senki sem tudja megmagyarázni. Én is csak töröm a fejem, hogy mit kéne tenni ezzel a félelemmel, de nem tudom.
- Te is? - csodálkozott Viktor Vlagyimirovics. - Te meg hogy jösz ide?
- Tudod, - halkította le hangját Vladimir Vladimirovich™, - időnként én is félek. Olyan ijesztőnek tűnik minden...
Viktor Vlagyimirovics figyelmesen hallgatta Vladimir Vladimirovichot™.
- Néha attól félek, hogy valamit nem úgy mondok, ahogy kéne, - folytatta Vladimir Vladimirovich™. - Hátha valami nem úgy jön ki. Tudod, nálunk néha előfordul..., mond valamit az ember, aztán beindulnak..., az ügyészség, az adóhatóság, a kommandósok azokkal az álarcokkal..., ijesztő, félelmetes!
- Testvéró, - szólt nyugtatóan Viktor Vlagyimirovics, - el kéne utaznod valami gyógyfürdőbe.
- Gyógyfürdőbe? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Minek?
- Azért, mert neked nem kéne félned semmitől, - magyarázta Viktor Vlagyimirovics, - neked nincs főnököd. Nem tör rád az ügyészség.
- Ezt te csak hiszed, - súgta Vladimir Vladimirovich™, - magad is láthatod, én semmit sem tehetek. A főügyész is csak foglalt, amikor hívom. Ezekre a regisztrálósokra sem tudok odahatni...., meg a bíróságra sem... Várjunk csak, te meg hová akartad regisztrálni magad?
- Jelöltnek, - felelte Viktor Vlagyimirovics, - az elnökválasztáshoz.
- Elnökjelöltnek? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - De hiszen én vagyok az elnök! Két elnök meg nem lehet, ugye?
- Kettő nem is szokott lenni, - magyarázta Viktor Vlagyimirovics, - csak egy van rendszeresítve.
- Akkor ez úgy jön ki, - próbálta megérteni a dolgokat Vladimir Vladimirovich™, - hogy ha téged beregisztrálnának, aztán megválasztanának, akkor engemet kirúgnak?
- Hát, úgy jön ki, - felelte Viktor Vlagyimirovics.
- Aha..., akkor meg mit csodálkozol! - mondta megnyugodva Vladimir Vladimirovich™, - Akkor minden érthető, hogy miért nem regisztráltak téged..., én meg már azt hittem...
- Miért? - kérdezte továbbra is szomorúan Viktor Vlagyimirovics. - Én még mindg nem értem.
- Ej, Vitya, Vitya..., - sóhajtott fel Vladimir Vladimirovich™, - hát ezért vannak neked olyan fekete keddjeid, nem értesz te semmit a politikához...
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és megkönnyebbülten sóhajtott.
"Teljesen rámijesztett...", - gondolta Vladimir Vladimirovich™. - "én már azt hittem..., pedig..., ezt a választási bizottságos Vesnyakov intézte..., az egy jó android, gyakorlatlag új..., mivelhogy csak ritkán van használatban..."
Vladimir Vladimirovich™ kremli dolgozószobájának ablakán keresztül látszott, amint kinn lassan hullanak a hópelyhek.
Az elnökválasztásig még másfél hónap volt hátra.

2004.01.26 08:33:00

2004. január 23., péntek, 19:06:46 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ telefonált George Bush amerikai elnöknek.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™ Georga Bushnak, - mi történt a marsjáróddal?
- Hallgat..., - felelte szomorúan George Bush.
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és elégedetten gúnykacagott.
Az amerikai elnöknek nem volt személyes marslakója a fejében...

2004. január 23., péntek, 19:24:46 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ telefonált az Adminisztrációja Vezetőjének.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, láttad tegnap a tévét?
- Az Anpilovról meg a Zsirinovszkijról szóló műsort? - felelte az Adminisztráció Vezetője, - Hogyne, láttam, nagyon vidám volt, sokat nevettem.
- Emlékszel, volt ott egy Morozova Natálja Pávlovna? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Hogyne, a "Hűség Leninhez" újságtól, - felelte kapásból az Adminisztráció Vezetője, - ő a főszerkesztő.
- Na, épp ő mondta azt, hogy a himalájai mahatmák annak idején küldtek egy dobozt a szovjet kormánynak, megszentelt földdel, - mesélte Vladimir Vladimirovich™.
- Aha, - kuncogott az Adminisztráció Vezetője, - Lenin mahatma testvér sírjára.
- Hát ez az, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - Lenin mahatmának. Aztán mondd csak, nem tudod, hogy most hol van az a láda?
- Hááát..., - jött zavarba az Adminisztráció Vezetője, - honnan tudhatnám?.. Talán a Mauzóleumban van..., szétszórták oda, a Lenin alá...
- Ugyan már, - kételkedett Vladimir Vladimirovich™, - hogy csak úgy fogták volna és egy egész láda megszentelt földet oda kiszórnak a halott alá?
- Ez nem egy sima halott, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - ez mégiscsak mahatma!
- Magad vagy mahatma, - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Tudod, hogy mit mondok én neked, van a sufninban egy homokláda.
- Homokláda van a sufnidban? - csodálkozott az Adminisztráció Vezetője. - Nem is tudtam róla.
- Piros színű, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - és teteje is van.
- Az egy túzoltóláda..., - mondta csalódottan az Adminisztráció Vezetője, - én meg már azt hittem.... azt gondoltam...
- Azt hitted, azt hitted..., - szólt húnyosan Vladimir Vladimirovich™, - nézz már oda, itt egy új hívő! Egy gondolkodó! Hogy hivínak téged, te gondolkodó! Jean-Jacques Rousseau?! Vagy Spinoza? Mi a fenének raknának be az elnökhöz egy tűzoltóládát? Mitől lenne itt tűz? Gondolkodj már rendesen, mielőtt beszélsz. Mahatma!
- Mahatma, aki mondja, - sértődött meg az Adminisztráció Vezetője. - Jól van, mindjárt átugrok, aztán megnézzük.
- Várlak, - szólt röviden Vladimir Vladimirovich™, majd gúnyosan hozzátette, - viszlát, Dmitrij Anatoljevics mahatma.
- Viszlát, Vladimir Vladimirovich™ mahatma, - felelte az Adminisztráció Vezetője utánozva Vladimir Vladimirovichot™.
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és elmosolyodott.
2004.01.26 09:55:51

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ Telekommunikációs Pultján villogni kezdett az egyik lámpa, amelyik az Adminisztráció Vezetőjének hívását jelezte. Vladimir Vladimirovich™ (aki a számítógépén épp a kedvenc internetes oldalát, a vladimir.vladimirovich.ru-t nézegette, mégpedig annak is a VendégKönyvét, és azon mérgelődött, hogy mi minden szemetet hordanak oda a névtelen látogatók, teljesen szétverik az eddig egységes honlapot, amelyből mindig tudhatta, hogy mit is csinált éppen), kelletlenül felvette a kagylót.
- Fígy, testvéró, - hallatszott az Adminisztráció Vezetőjének hangja, - itt sír nekem a Kovaljov, hogy panaszkodnak a képviselők, hogy marhának nézik őket
- Mi baja van az Oleg Ivánovicsnak? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Azt mondja, kiabálnak a dumások, hogy kolompot raknak a nyakukba, - mesélte az Adminisztráció Vezetője, - és azzal kell mindenüvé mászkálniuk, mint egy bikaborjának vagy tehénnek...
- Miféle kolompot? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Őszre minden képviselő belépőkártyájába bevarrnak egy chipet, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - aztán az rögtön jelzi, ha bejön az épületbe, már a portánál. Ugyanezzel a belépővel tudják majd az ajtókat nyitogatni, mert ez egyben elektronikus kulcsként is használható, továbbá bármerre járnak az épületben, ez megmondja, hogy hol vannak, azonnal megtalálják, ha mondjuk valamilyen törvényt kell megszavazni.
- És? - kérdezte unottan Vladimir Vladimirovich™. - Eddig mindig lógtak, most meg majd nem lógnak. Tudtommal volt olyan képviselő, aki évente csak egyszer járt a Dumában, de akkor sem dumált, hanem a büfében vodkázott azokkal, akik csak úgy látogatóként lézengtek az épületben, de ezek is úgy naponta voltak vagy háromezren. Mi a gond? Az, hogy most majd rögtön kiderül, hogy egyesek semmit sem csinálnak, csak a nagy dohányt veszik fel? Rendnek kell lennie végre, nem csak dumálni a Dumában, hanem dolgozni! Kik kiabálnak tulajdonképpen? Csak nem az egységes oroszok?
- Azok nem, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - azoknál már rég be van építve a chip. A hazások kiabálnak, a Glotov Szergej kiabál például, a "Haza" pártfrakciótól, azt mondja, hogy semmi sem garantálja, hogy az ilyen kártyák alapján még a Dumán kívül is mindig tudni fogják, hogy merre jár és mit csinál...
- Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ezek szerint nem csak az androidjaink vannak még mindig a Dumában? Nekem a Borisz Grizlov azt mondta, hogy az összes bizottság az övék, a programot sikeresen bevezették és müx is...
- Még vannak egy páran, akiket nem cseréltünk le, - szabadkozott az Adminisztráció Vezetője, - a gyártási kapacítás, meg a beüzemeltetés velejárói...
- Mondtam már, - szólt szigorúan Vladimir Vladimirovich™, - dolgozni kell, nem dumálni!
- Mi dolgozunk... - szabadkozott az Adminisztráció Vezetője.
- Helyes, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - csak dolgozzatok, csak így tovább! Beépíteni azt a chipet mindenkinek és kész! Semmi duma!
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és elégedetten elmosolyodott, a legjobb úton haladt minden. Hamarosan az orosz Állami Duma lesz a világ első teljesen kompjuterizált parlamentje.

2004.01.26 11:33:25

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ feleségével együtt elment a Csehov színházba, hogy megnézze Osztrovszkij "Utolsó áldozat" című darabját. Vladimir Vladimirovich™ csendesen üldögélt a külön páholyba és próbálta figyelemmel kisérni az előadást, de folyton azt vette észre, hogy a közönség nem a szinpadra, hanem őrá figyel.
"Ejnye, no", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, mert ez az állandó figyelem nagyon zavarta, - "most ülhetek itt feszesen, komoly képpel, és állandóan vigyáznom kell arra, hogy mit teszek".
Vladimir Vladimirovich™ kihúzta magát és megpróbált ismét az előadásra koncentrálni, de közben valahogy viszketni kezdett a háta.
"Na tessék", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "ha most megvakarom, akkor holnap ezen fognak filózni minden oroszok összes médiájában. Majd azon tippelnek, hogy miért pont akkor vakarózok, amikor ott az a szereplő valamit mond, vagy csinál, és ez azzal hogyan van összefüggésben, továbbá mit jelent, mi a rejtett tartalma..."
Vladimir Vladimirovichot™ különösen az egyik fiatal néző zavarta, aki szinte állandóan rávigyorgott. Vladimir Vladimirovich™ úgy tett, mintha semmit sem venne észre, de sehogy sem tudott szabadulni a teli szájjal vigyorgó ifjú néző tekintetétől. Szerencsére épp ekkor kezdett el halkan berregni a zsebében az aranysasos kormányzati mobilja. Vladimir Vladimirovich™ kissé hátrébb húzódott, félrefordult és füléhez szorította a telefont.
- Fígy, testvéró, - hallatszott az Adminisztráció Vezetőjének hangja, - tetszik az előadás?
- Tetszene, - súgta a telefonba Vladimir Vladimirovich™, - csak nem tudom nézni. Ezek állandóan engem néznek és még vigyorognak is rajtam, mintha én lennék a csepűrágó pojáca.
- Téged figyelnek? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője.
- Engem, - súgta Vladimir Vladimirovich™, - hogy a fene egye meg! Ide bámulnak rám, bele a képembe, le nem veszik rólam a szemüket.
- Aha, - mondta elgondolkozva az Adminisztráció Vezetője, - képviselők vagy szenátorok ülnek a színházteremben?
- Nem hinném, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és szeme sarkából ismét a teli szájjal vigyorgó ifjúra bámult, aki egyfolytában őt leste. - Miért lennének ezek képviselők?
- Hát, csak arra gondoltam, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - hogy akkor érthető lenne az a nagy odafigyelés...
- Ezzel mire célzol? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- A múltkor magad mondtad, amikor rájuk dörögtél, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - hogy terád nézzenek és arra figyeljenek, amit te mondsz.
- De én azt az államtanács ülésén mondtam, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - nem színházban...
- Miért, mi a különbség? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője.
Vladimir Vladimirovich™ dühösen kikapcsolta a mobilját.
Az ifjú néző továbbra is teli szájjal vigyorgott.
"Mert ennek a Ludmillának kulturálódhatnékja van állandóan", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, miközben a mellette ülő feleségére nézett. - "Na, lesheti, amig mégegyszer elcipel magával színházba... Most viszont ki kell bírnom...., még meghozom ezt az utolsó áldozatot..."

2004.01.26 16:22:25

2004. január 26., hétfő, 16:27:43 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ elindult sétálni a Kremlben. Kijött az 1. sz. épületből, elment az Iván térig, odament a Cár-ágyúhoz, felrakta lábát a nagy kerékre és megkötötte a véletlenül kikötődött cipőpertlit az olasz gyármányú cipőjén. Megigazította nadrágját, majd kiment a Székesegyház térre, zavarodottan keresztet vetett és meghajototta magát az Uszpenszkij-székesegyház előtt. Körbenézett.
A tér közepén két ember álldogált és valamin nagyban vitatkozott, miközben egymást bökdöste.
Vladimir Vladimirovich™ közelebb lépett és fülelt, hogy a két hazás-vezér min veszekszik éppen.
- Figyeljen ide, Dmitrij Olegovics, - mondta az egyik férfi, az alacsonyabbik.
- Nem, maga figyeljen ide, Szergej Jurjevics, - vágott közbe a másik, a magasabbik.
- A pártot akarja privatizálni! - kiáltott fel Szergej Jurjevics.
- Nem hagyom, hogy a tömbből Putyin-ellenes koaliciót csináljanak! - kiabált válaszul Dmitrij Olegovics.
Vladimir Vladimirovich™ még közelebb lépett.
- Fígy, testvérók, - szólt halkan Vladimir Vladimirovich™, - mit osztogattok itten? A bizottságokat?
- Ugyan már, miféle bizottságokat! - legyintett Dmitrij Olegovics.
- Menjenek maguk a bizottságaikkal, Vladimir Vladimirovich™, tudják hová! - legyintett Szergej Jurjevics is.
- Akkor meg min veszekedtek, mit nem tudtok elosztani egymás közt? - szólt kissé sértődött hangon Vladimir Vladimirovich™. - Ha nem a bizottságokat, akkor mit?
- Dima, mi a fenét akar ez itten állandóan azokkal a bizottságokkal, hé? - kérdezte Szergej Jurjevics.
- Ezeknek, Szerjozsa, az agyukra mentek ezek a bizottságok, - felelte Dmitrij Olegovics. - Azt hiszik, hogy ha megszerezték az összes bizottságot, akkor most már mindent ellenőrízhetnek.
- Vicces, - mosolygott Szergej Jurjevics.
- Én mást is mondhatnék erre, - bólíntott válaszképpen Dmitrij Olegovics.
Vladimir Vladimirovich™ döbbenten figyelt.
- Min veszekedtek akkor? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ a vitázóktól.
- Nem is veszekszünk, - felelte Dmitrij Olegovics.
- Mi csak társalgunk, - helyeselt Szerhej Jurjevics, - diszkussziót folytatunk.
Vladimir Vladimirovich™ sokatmondóan ujjával tekert párat a halántéka körül, majd otthagyta a fura párt. Még dolgoznai kellett fontos dokumentumokkal.
- Akkor figyelje ide, Dmitrij Olegovics, - hallotta Vladimir Vladimirovich™ a háta mögül.
- Nem, maga figyeljen ide, Szergej Jurjevics! - válaszolt Dmitrij Olegovics.
Vladimir Vladimirovich™ elkezdte halkan fütyörészni az Oroszországi Föderáció Himnuszát.

2004.01.28 09:19:53

2004. január 26., hétfő, 19:57:55 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ megérkezett Ukrajna fővárosába, Kijev hős-városba. A repülőgép lépcsőjénél Vladimir Vladimirovichot™ az ukrán elnök, Leonyig Danyilovics Kucsma várta. Leonyid Danyilovics finoman karonfogta Vladimir Vladimirovichot™ és félrevonta, majd halkan azt mondta:
- Fígy, Volodimir Volodimirovich™, egy mobiltelefon nem kell néked véletlenül?
- Mi?! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™ és benyúlt a zsebébe, hogy kitapogassa megvan-e még az aranysasos kormányzati mobilhíradó készüléke. - Mintha lenne nekem sajátom...
- Jó cuccosom van, - mondta halkan Leonyid Danyilovics, - olcsón adom...
- Ugyan már, Ljonya, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - nem kell az nekem. Egyébként meg miért akarsz tőle megszabadulni, tán van egy felesleges?
- Megcsináltuk a nemzeti mobiltelefonunkat, - magyarázta Leonyid Danyilovics, - a lányom kérte, videókamerával, és ukránul beszél.
Leonyid Danyilovics intett. A két elnökhöz odaszaladt egy ifjú, szmokingot és ukrán selyemből készült buggyosgatyát viselt. Levette válláról a kis tarosznyát és kiszedett belőle egy jókora, amolyan féltégla méretű készüléket, majd átnyújtotta Leonyid Danyilovicsnak. Leonyid Danyilovics megfogta a készüléket és megnyomta a rajta lévő nagy gombot.
- Fígy, hugica, - mondta Leonyid Danyilovics, - kapcsold csak nekem Bush elnököt.
Vladimir Vladimirovich™ csodálkozva nézte Leonyoid Danyilovicsot.
- Hello! - hallatszott a készülékből az amerikai elnök hangja. - Who is this?
- Leonid Danilovich, - mondta halkan Leonyid Danyilovics, majd hozzátette, - a Kucsma.
- Who?! - hallatszott a készülékből az amerikai elnök csodálkozó hangja. - Where is Yushenko?
Leonyid Danyilovics elpirult és kikapcsolta a készüléket.
- Na, ilyen a cuccos, - mondta Leonyid Danyilovics, - megveszed?
- Minek ez nekem? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Te tudod, - mondta zavarodottan Leonyid Danyilovics, - azt hittük jó lesz... Vihetitek a telefonokat a földgázért cserébe...
- A földgázért?! - emelte fel hangját Vladimir Vladimirovich™. - Ezzel akartok fizetni?! Viccelsz talán, Ljonya? És mivel megy ez? Szalonnával? Honnan szedünk mi annyi szalonnát?
Leonyid Danyilovics végképp zavarba jött, visszaadta a készüléket fullajtárának, majd lemondóan azt mondta:
- Jól van, menjünk az emberek közé...

2004. január 27., kedd, 12:17:10 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ egy újfajta - terepszínű - kimonót próbált, a tamányi gárdahadosztálytól kapta ajándékba. Vladimir Vladimirovich™ Adminisztrációjának a Vezetője, aki épp ekkor fejezte be reggeli jelentését, érdeklődéssel figyelte a történéséeket. A különösen vastag (gránátvető közvetlenm találatával szemben védő) bélésre felvarrt aranyszínű vállapok fényesen ragyogtak, a nehéz aranysújtásos vállzsinorok pedig megbízhatóan rejtették Vladimir Vladimirovich™ hóna alá rejtett pisztolytokot, habár az elég erősen dörzsölte Vladimir Vladimirovich™ hónaplját.
- Fígy, testvéró, - szólt Vladimir Vladimirovich™, - a Vlagyimir Wolfovics mit tépi a száját újabban, hogy Lenint tegyük ki a Mauzóleumból? A te kezed is benne van ebben?
- Benne van, - bólíntott az Adminisztráció Vezetője alig leplezett büszkeséggel.
- Jól van, gondoltam, hogy benne van, én csak azt nem értem, - mondta lassan nekimérgesedve Vladimir Vladimirovich™, - hogy ki a fenének kell ez most? Tán van annyi pénzünk, hogy nincs hová tegyük? Inkább rendelnének normális kimonót ahelyett az izé helyett...
Vladimir Vladimirovich™ egészen méregbe jött és elkezdte letépni magáról a kényelmetlen álcaruhát.
- Nem kell különösebben aggódni, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, mitán egy percig gondolkozott a kérdésen, - sietni nem fogunk..., de mondjuk úgy kétezertizenötre..., vagy legfeljebb kétezerhúszra talán... föl köll szabadítani a helyet...
Vladimir Vladimirovich™ megdöbbenéssel és kissé ijedten nézett Adminisztrációja Vezetőjére.

2004.02.01 12:14:52

2004. január 28., szerda, 11:50:19 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ nyugdíjasokkal találkozott.
- Fígy, testvéró, - fordult Vladimir Vladimirovich™-hoz az egyik nyugdíjad, - te mindent megtehetsz. Megteheted azt, mondjuk, csak úgy példaképpen, hogy a tévében nem mutogassanak sexet?
- Hááát..., - jött zavarba Vladimir Vladimirovich™, - de hiszen azt nem lehet betiltani...
- Nem tudja, - mondta a nyugdíjas a többi nyugdíjasnak, - nem teheti meg. Nincs akkora hatalma!
- Na, hál'istennek, - mondtak a többi nyugdíjas, - mi meg már megijedtünk...

2004. január 28., szerda, 12:50:07 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában a tükör előtt állt és az egyik nótát gyakorolta, amit majd az elnökválasztási kampányában akart előadni.
- Úgy hívnak, hogy Vova...., - dúdolta kissé bátortalanul Vladimir Vladimirovich™, - egyszerűen Vova... Milyen hülye nóta ez! Mi az, hogy egyszerűen Vova?! Hiszen én nem is csak amolyan egyszerű vagyok...
Egyszercsak megcsörrent az a telefon, amelyiken Vladimir Vladimirovich™ a külföldi államok vezetőivel szokott beszélgetni. Vladimir Vladimirovich™ odament az asztalhoz és felvette a kagylót.
- Fígy, testvéró, - hallatszott a telefonban Leonyid Danyilovics Kucsma ukrán elnök hangja, - én itten kitaláltam valamit. Csinálhatunk neked marsjárót. Vannak tudósaink is, meg rakettáink is... Na?
- Nekem meg minek telefonálsz? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Építsetek csak nyugodtan, ha képesek vagytok rá. Majd jól teleszarjátok az egész Marsot. Fígy, Ljonya, neked van saját marslakód?
- Ej, - sóhajtott fel Leonyid Danyilovics, - hát az asszony, az mire való... Annyira gyötör, hogy már erőm sincs!
- Akkor meg minek neked marsjáró? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Hogy azzal a marsjáróval szépen hazaküldjük, - felelte Leonyid Danyilovics, - hadd röpüljön. A többi marslakónak az agyát mosogassa...
- Miért...., - mondta Vladimir Vladimirovich™, miközben elgondolkozott, - nem is rossz ötlet. Mindjárt telefonálok a tudományos akadémiába...
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és kinyította a telefonkönyvet.
"Majd én mindjárt telefonálok neked egyet!" - szólalt meg Vladimir Vladimirovich™ fejében a személyes elnöki marslakójának ismerősen bugyborékoló hangja. - "Majd én mindjárt odatelefonálok, de akkorát! Tedd le azt a könyvet! Tedd le a kagylót, mit mondtam!"
Vladimir Vladimirovich™ azonal letette a kagylót.
"Eredj és gyakorolj!" - bugyborékolta az undorító hang. - "Négy év áll előtted, az azért nem semmi!"
Vladimir Vladimirovich™ felsóhajtott, fegyelmezetten odament a tükörhöz, ránézett ijedt tükörképére, és énekelni kezdett:
- Az a nevem, hogy Vova..., egyszerűen Vova
Vladimir Vladimirovich™ szemében csillogtak a könnyek.

2004. január 29., csütörtök, 14:07:35 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ judozott. Ott állt a tatami nevű bírkózószőnyegen hófehér kimonóban és arra gondolt, hogy most éppen melyik fogást gyakorolja a szembenálló szövetségi őrző-védő szolgálatos őrnagyon.
Egyszercsak az edzőterembe belépett az Adminisztráció Vezetője.
- Fígy, testvéró, - mondta az Adminisztráció Vezetője, miközben valamilyen sokszorosított papírlapot tartott a kezében, - hallgasd csak meg ezt. A tajványi Tajnan város lakói hihetetlen esemény szemtanúi lehettek - fölrobbant egy hatalmas cethal. Az ötven tonna súlyú hatalmas cethalat nyitott utánfutón szállították egy tudományos laboratóriumba vizsgálatra, és épp akkor, amikor a vontatott szerelvény a város egyik népes utcáján gördült végig, a belső bomlás felgyülemlett gázainak hatására a tetem váratlanul fölrobbant. Hús- és bélcafatok, zsíros belsőségek, alvadt vérdarabok szálltak szerteszét és beborították a parkoló gépkocsikat, az üzletek krakatait.
- Ez meg mi?! - húzta el száját Vladimir Vladimirovich™. - Mi ez az undormány?
- Sajtóhír a tajváni eseményről, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - és tudod mit, nekem tetszik, ahogyan ez le van írva.
- Miért, hogyan van ez megírva? - kérdezte gúnyosan Vladimir Vladimirovich™.
- Gondolj csak bele, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - a mai jeruzsálemi terrorista merényletet hogyan lehetne megírni...
- Hogyan? - kérdezte felélénkülve Vladimir Vladimirovich™.
- Na akkor hallgasd, - kezdte az Adminisztráció Vezetője és egy másik papírt vett elő a zsebéből. - Az izráeli Jeruzsálem nevű város lakói hihetetlen esemény szemtanúi voltak...
Vladimir Vladimirovich™ figyelmesen hallgatta a híradást.
- A tizenkilences stámú busz az Aza nevű utcán haladt, - folytatta az Adminisztráció Vezetője, - és épp akkor, amikor az Arlozor utca kereszteződéséhez ért, váratlanul fölrobbant. Hús- és bélcafatok, zsíros belsőségek, alvadt vérdarabok szálltak szerteszét és beborították a parkoló gépkocsikat, az üzletek krakatait...
Vladimir Vladimirovich™ érdeklődéssel nézte Adminisztrációjának a Vezetőjét.
- Tudod mit, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ebben van valami. Te most akkor... Telefonálj már oda Konsztantyin Lvovicsnak és olvasd be neki a magad változatát. Elég már abból, hogy piározunk ezeknek a terroristáknak! Nem kell egyáltalán emlegetni azokat az öngyilkosokat!
Az Adminisztráció Vezetője bólíntott és kiment az edzőteremből.
Vladimir Vladimirovich™ visszafordult és jól megnézte az előtte álló őrnagyot.

2004. január 30., péntek, 15:26:14 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a friss híreket olvasgatta. Egyszercsak megszólalt az a telefon, amelyiken Vladimir Vladimirovich™ a külföldi államfőkkel szokott beszélgetni. Vladimir Vladimirovich™ felemelte a kagylót.
- Fígy, brotherello, - hallotta Vladimir Vladimirovich™ George Bush amerikai elnök gúnyos hangját, - a marsjáróink sikeresen leküzdötték az összes akadályotokat... és mind a kettő tele van fehér festékkel...
- Na és? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, de közben megőrízte önuralmát, - És mennyi van abból a festékből? Épphogy felírd, hogy "Itt járt Zsora", oszt' annyi? Mi meg az egész Marsot befestettük pirosra, méghozzá az orbitális pályáról.
- Ezért fogadjátok nagy kapitalista köszönetünket! - mondta örömteljes hangon George Bush. - Most már csak annyi a dolgunk, hogy felírjuk azt, hogy Coca Cola, és az egész űrprogram összes kiadása megtérül!
Vladimir Vladimirovich™ mélyen flsóhajtott, letette a kagylót és azonnal megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™ , - kerítsd elő nekem azokat a nagyokosokat, akik még a hetvenes években kiagyalták azt, hogy a Sztolicsnaja vodkát Pepsi-Colára cserélgessék!
- Mi van?! - hökkent meg az Adminisztráció Vezetője.
- Semmi van! - szólt szigorúan Vladimir Vladimirovich™. - Hajtsa végre! Tanuljuk csak meg a politikai perspektívákban való gondolkodást!
Vladimir Vladimirovich™ kedve ismét teljesen elszállt.

2004.02.03 07:11:57

2004. február 2., hétfő. 14:32:05 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ megérkezett a munkahelyére, a Kremlbe. Vladimir Vladimirovich™ bement a dolgozószobájába és csodálkozva megállt az ajtóban. A szoba tele volt emberekkel. A reginonális választási bizottságok nyolcvankilenc vezetője ácsorgott a szobában és mindannyian vigyorogtak. Mellettük szerényen álldogált Gleb Olegovics Pavlovszkij, a polittechnológus. A szoba közepén állt ünnepélyes pózban Alekszandr Albertovics Vesnyakov, az országos központi választási bizottság elnöke, mellékesen szintén android, és egy piros könyvecskét tartott kezében.
- Vladimir Vladimirovich™! - mondta Alekszandr Albertovics. - Testvéró! Engedd meg, hogy hivatalosan gratuláljak az Oroszországi Föderáció Elnökévé történt megválasztásod alkalmából.
- Mivan?! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Engedd meg, hogy átnyújtsam az Elnöki Igazolványt, - mondta Alekszandr Albertovics és átnyújtotta Vladimir Vladimirovichnak™ a piros könyvecskét. - Nem csak egyszerűen elnök lettél, hanem megérdemelten győztél!
Vladimir Vladimirovich™ átvette a piros könyvecskét és kihajtotta.
"Az Oroszországi Föderáció Elnökének Igazolványa", - olvasta Vladimir Vladimirovich™, - "1. szám"
Vladimir Vladimirovich™ csodálkozva nézett Alekszandr Albertovicsra.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ez meg mi..., miért van ez az 1. szám? Netán van kettes számú is?
- Ez csak úgy ott maradt, a párttagkönyv alapján.., - magyarázta Alekszandr Albertovics, - hogy ne kelljen feleslegesen költekezni... Elővettük a Leninét, a nevet kissé igazítottuk...
- Mi van itt?! - emelete fel hangját Vladimir Vladimirovich™. - Miféle Lenin?! Maguk meg egyáltalán minek vannak itt? Én, hál'istennek, már negyedik éve elnök vagyok! Gleb Olegovics!
- Tudja, Vladimir Vladimirovich™, - magyarázta lágy hangon Gleb Olegovics, - ez egy ilyen hagyomány, fenruát másodika van...
Vladimir Vladimirovich™ gyors léptekkel odament íróasztalához és ránézett a naptárra.
- Száz éve született Valerij Cskalov, a híres pilóta, - olvasta Vladimir Vladimirovich™. - Na és? Ezek meg mit keresnek itt?
- A medve napja van, - mondta halkan Gleb Boriszovics, - amelyik kijön a barlangjából... Minden megismétlődik...
- A medve napja? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Én meg már azt hittem, hogy ez a Vesnyakov is berozsdásodott már..., kár lenne, nagy terveim vannak... Na, jól van, tréfélkoztunk, mókáztunk, elég volt, nekem még dolgoznom kell.
A regionális választási bizottságok vezetői halkan fölzümmögtek és elindultak kifelé. Gleb Olegovics kedvesen mosolygott.

2004. február 2., hétfő. 15:43:37 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ telefonált Jelena Viktorovna Tregubovának, aki valami könyvecskét publikált a Kreml belső ügyeskedéseiről, most meg valami bombát robbantottak lakásának az ajtaja előtt.
- Fígy, hugicó, - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ aggódó hangon, - te ottan rendben vagy?
- Rendben, Vladimir Vladimirovich™, - felelte Jelena Viktorovna, - de az ajtót azt ki kell majd cserélni... Meg félek...
- Te csak ne félj, - nyugtatta Jelena Viktorovnát Vladimir Vladimirovich™, - nem kell neked semmitől sem félned. Nem csináltál semmit, ugye?
- Úgy tűnik, semmit sem csináltam... - mondta halkan Jelena Viktorovna.
- Hát, ha semmit sem csináltál, - vonta le a következtetést Vladimir Vladimirovich™, - akkor nincs is mitől félned.
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és szomorúan elmosolyodott.

2004.02.04 08:36:32

2004. február 3., kedd, 14:34:11 (moszkvai idő szerint)


Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Kreml 1. számú épületének hosszú folyosóján mendegélt. Befordul az egyik sarkon, aztán a másikon, majd a harmadikon, és egyszercsak összeütközött valamilyen emberrel, aki sötét szemüveget viselt. Az ember össze-vissza hadonászott és Vladimir Vladimirovich™ felé nyúlkált.
- Ember! - kiabált az ember és megragadta Vladimir Vladimirovich™ zakóját. - Legyen tanú! Legyen tanú!
- Mivan?! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™ és megpróbált arrébb húzódni, de az ember g9örcsösen kapaszkodott a zakóba.
Vladimir Vladimirovich™ segélyt kérően körülnézett. Egyszercsak gyors léptek hallatszottak és egy pillanat múltán a sarkon túlról fölbukkant az Adminisztráció Vezetője.
- Fígy, testvéró, - kiáltott Vladimir Vladimirovich™, - szabadíts meg ettől az őrülttől!
Az Adminisztráció Vezetője azonnal elkapta a rejtélyes idegen grabancát és arrébb vonszolta. Vladimir Vladimirovich™ leporolta zakóját és megkönnyebbülten sóhajtott.
- Ez meg kicsoda? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztrációja Vezetőjétől.
- De hiszen ez Dmitrij Olegovics, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - a Rogozin. Tán nem ismerted meg?
- Mi van vele, tán megvakult? - kérdezte csodálkozva Vladimir Vladimirovich™.
- Stimm, tényleg vak, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - tegnap egyenesen belenézett Szergej Jurjevics szemébe.
Vladimir Vladimirovichba™ belenyilalt a fájdalom, valahogy mindig kelletlenül érezte magát, ha Szergej Jurjevics Glazjevet emlegették előtte.
- Te itten izé... - mondta Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztrációja Vezetőjének, - vidd el innen valahogy. .. Még megijeszti ez nekem az újságírókat..., azok meg amúgy is idegesek..., mindenféle bombák, meg ilyesmik...
- Meglesz, - felelte az Adminisztráció Vezetője, és elkezdte simogatni Dmitrij Jurjevics fejét. Dmitrij Jurjevics nyelte a könnyeit.
Vladimir Vladimirovich™ ingatva fejét tovább ment a Kreml hosszú folyosóján.

2004. február 3., kedd, 14:51:35 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a dolgozószobájában üldögélt és Jelena Viktorovna Tregubova könyvét - "A kremli digger meséit" olvasgatta. Különösen az a fejezet tetszett neki, amelyik arról szólt, hogy egy japán étteremben ebédelt egyszer Jelena Viktorovnával. Jelena Viktorovna nagyon szépen leírta, hogy Vladimir Vladimirovich™ mennyire gáláns volt. Vladimir Vladimirovich™ többször újraolvasta ezt a részt, sóhajtozott és mosolygott magában. Egyszercsak csörögni kezdett a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felemelte a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a kagylóban a Központi Választási Bizottság elnökének, Alekszandr Albertovics Vesnyakov (újgenerációs android) hűvös hangja, - titkolózunk? Rejtegetünk?
- Titkolózunk?! - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™. - Mit rejtegetünk?
- Hát én is ezt kérdezem, miért titkolózol? - folytatta továbbra is hűvös hangon Alekszandr Albertovics.
- Éééén?! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Mit titkolok én? Nincs semmi titkolni valóm. Veled meg mi van, tán túlmelegedtél? Nekem meg azt mondták, hogy nagyon jó a hűtőrendszered...
- Itt az okmányokban az van, hogy az Oroszországi Föderáció elnökeként dolgozol, - folytatta rendületlenül Alekszandr Albertovics, - ez meg nem így vam.
- Mi az, hogy nem így van?! - Vladimir Vladimirovich™ fölugrott az Elnöki Székéből. - Mi van veled? Hát, szerinted én még hol dolgozom? Tán narancsot árulok esténként a cserkizovoi piacon? Azt hiszem...
- A narancsokról semmit sem tudunk, - vágott közbe méltóságteljesen Alekszandr Albertovics, - de ha kell, azt is leelenőrizzük.
- Ellenőrízzétek, egyen meg titeket a fene, - morgott Vladimir Vladimirovich™.
- Ugyanakkor pontos információnk van arról, - folytatta Alekszandr Albertovics, - hogy Főparancsnok is vagy.
- Mi vagyok én?! - döbbent meg Vladimir Vladimirovich™ és csak nézett kikerekedett szemekkel.
- Továbbá az Oroszországi Föderáció Államtanácsa Elnökségének az elnöke, - mondta keményen Alekszandr Albertovics, mintha katonai díszszemlén olvasná a napiparancsot.
Vladimir Vladimirovich™ visszahuppant az Elnöki Székébe.
- A választási bizottság ezt a pontatlanságot az adatokban nem tartotta lényegesnek, - mondta szigorúan Alekszandr Albertovics, - de jegyezd meg - legközelebb mindent pontosan fel kell sorolni!
- Legközelebb?! - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ és csuklott egyet.
- Legközelebb! - bólíntott méltóságteljesen Alekszandr Albertovics, és bontotta a vonalat.
Vladimir Vladimirovich™ csendesen ült az Elnöki Karosszékében és gondolataiba elmerülve meredten nézte a szoba szemközti falán lógó portréját. Egy kis idő múlva Vladimir Vladimirovich™ megnyomta az Adminisztrációja Vezetőjének hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - az előbb telefonált a kisérleti példányunk...
- Az Albertics? - kérdezte elégedetten az Adminisztráció Vezetője. - Az egy szuperrobot. Atomteleppel. Még százhúsz évig működhet...
- Ez az atomtelep azt mondta nekem, hogy főparancsnok is vagyok, - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™, - meg valamilyen tanácsnak, sőt, kettőnek is az elnöke...
- Úgy is van, - helyeselt az Adminisztráció Vezetője, - Főparancsnok is vagy.
- Akkor meg mondd meg nekem, drága barátom, - mondta kedveskedő hangon Vladimir Vladimirovich™, és lassan ismét kikászálódott az Elnöki Karosszékből, - ha ekkora a leterhelés, akkor MIÉRT CSAK EGY FIZETÉST KAPOK???!!!!
Vladimir Vladimirovich™ öklével odasózott egy nagyot az Elnöki TeleKommunikációs Pultnak.
A kapcsolat megszakadt.

2004.02.04 14:59:50

2004. február 4., szerda, 14:04:37 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és egy slágert hallgatott - Iraklij Pirchalava énekelte a "Vova-csumát".
- Vo-vo-vo-va... - dúdolta halkan Vladimir Vladimirovich™, - Vova-Vova csumaaa...
Egyszer csak az ajtón halkan kopogtak.
- Tessék, - mondta Vladimir Vladimirovich™.
A magas szárnyasajtó lassan kitárult és egy alacsony vékony fiatal lány lépett be seszínű kabátban.
- Jónapot, Vladimir Vladimirovich™, - köszönt félénken a lány, - én Irina Mucuovna Hakamada kampányirodájából jöttem.
- És én minek kellek ehhez? - kérdezte idegesen Vladimir Vladimirovich™ és körülnézett. - Csak ne keverjenek engem bele mindenféle saját ügyekbe! Mi kell?
- Aláírásokat gyűjtünk Irina Mucuovna támogatására, - felelte a leány, - én kaptam feladatul a Kreml 1. sz. épületét... Írja alá, legyen szíves. Irina Mucuovna nagyon jó...
A leány odalépett Vladimir Vladimirovich™ asztalához és elérakott egy ívet. Vladimir Vladimirovich™ elsápadt.
- Ez kötelező? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, miközben a listát bámulta félszemmel.
- Természetesen, - mondta a lány, - másképp Irina Mucuovnát nem veszik fel az elnökjelöltek jegyzékébe.
- És nekem attól mim fog fájni? - értetelenkedett Vladimir Vladimirovich™.
- Vladimir Vladimirovich™, - magyarázta a leány és egyenesen Vladimir Vladimirovich™ szeme közé nézett, - ha Irina Mucuovna nem indulhat az elnökválasztáson, akkor a nyugati sajtó majd megírja, hogy a választások során nem volt semmilyen alternatíva.
- Megírja, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, - ezek megírják... Csak arra várnak, hogy megint valami disznóságot írhassanak rólam... És ha nyer?!
- Nem nyer, - nyugtatta Vladimir Vladimirovichot™ a leány, - magának olyan magas a népszerűségi indexe...
- Az igaz, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - az indexem akkora, hogy csak na! Na, jól van, hol kell aláírni?
A leány megmutatta. Vladimir Vladimirovich™ óvatosan közelebb húzta az ívet, elővette Elnöki "Parkerét" és lendületesen aláírta a nevét. A leány azonnal elvette az ívet és ránézett Vladimir Vladimirovichra™. Vladimir Vladimirovich™ elmosolyodott.
- És... - kérdezte félénken a lány, - és a pénz?
- Miféle pénz? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Huszonöt rubel, - mondta csendesen a lány, - nekem azt mondták, hogy aláírásonként huszonöt rubelt kapok. Kell a pénz, én még tanulok...
- És ki mondta ezt a pénz dolgot? - érdeklődött Vladimir Vladimirovich™, miközben egyik kezével az Elnöki TeleKommunikációs Pult felé nyúlt. - A Borisz Abram..., izé, a Platon mondta ezt?
- Nem, - felelte zavartan a lány, - egy férfi mondta, itt a bejáratnál...
- Miféle férfi? - kérdezte csodálkozva Vladimir Vladimirovich™ és megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját.
- Fígy, tzestvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - bejött hozzám egy lány. És most pénzt kér az aláírásért..., Irocska javára...
- És mi van, tán nincs pénzed? - kérdezte az Adminisztráció Veztője.
- Miért ne lenne? Van, - felelte Vladimir Vladimirovich™.
- Akkor add oda, - mondta az Adminisztráció Vezetője.
- Vagyis hogyan..., - jött zavarba Vladimir Vladimirovich™, - mi az, hogy adjam oda? Fizessek az aláírásomért?
- Hát persze, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - hiszen a lány megdolgozott érte. Akkor meg fizesd ki.
- Azt mondta, hogy valami férfi igérgetett neki, - szólt mérgesen Vladimir Vladimirovich™. - Miféle férfiak mászlkálnak itt? És egyáltalán mi folyik itten?
- Te csak add oda azt a huszonöt rubelt, - mondta halkan az Adminisztráció Vezetője, - bízzál bennem.
- Bízzak benned... - motyogta zavarta Vladimir Vladimirovich™, aztán bontotta a vonalat és figyelmesen megnézte a leányt. Aztán kihúzta az íróasztal fiókját, kivette Elnöki Noteszét, kihajtotta és határozott mozdulattal felírta: "Huszonót rubelt kiadni!", aláírta, kitépte a lapot és odaadta a lánynak.
- Tessék, fogja, - mondta Vladimir Vladimirovich™.
- Köszönöm, Vladimir Vladimirovich™, - mondta a lány, miközben átvette a papírt., - Maga tényleg..., valóban olyan, mint amilyennek mondják...
- Milyen vagyok? - ámélkodott Vladimir Vladimirovich™.
- Olyan jóságos, - felelte a lány, - meg olyan igazságos...
A leány gyorsan kiment a szobából.
Vladimir Vladimirovich™ elpirult.

2004.02.05 07:55:40

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ mindenféle olaszokkal tálalkozott, akik Franco Frattini külügyminiszterrel érkeztek Moszkvába, és ilyenkor az a szokás, hogy ő is fogadja ezeket, mert van rá diplomáciai protokoll és olyankor vigyorogni kell, továbbá okos pofát is vágni hozzá, másképp nemzetközi botrány lesz. Vladimir Vladimirovich™ el is mondta komoly képpel, hogy mennyire érdeklődik az európai folyamatok iránt, főleg ezt az euróuniós bővítést illetően, meg azt is, hogy Oroszország kész a pozitív konstruktív dialógusra meg különféle kompromisszumokra is, mármint perspektivikusan, továbbá elvárja az analóg lépéseket a partnerektől, akik jószomszédok és kölcsönösen érdekeltek alapvetően. Ezeket a terminuszokat Vladimir Vladimirovich™ mind szépen elmondta az itáliai manuszoknak, ha nem is rómaiul, de mindenesetre technikásan. Amikor az egész ceremóniai sikeresen végetért, a külügyérek elvitték az olaszokat vodkázni, Vladimir Vladimirovich™ megkönnyebbülten felsóhajtott, hogy na, ezzel is megvolnánk, aztán odafordult az Adminisztráció Vezetőjéhez.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ezekről a rómaiakról jutott eszembe, na mi újság van azokkal a római fürdővárosiakkal, tudod kikkel?
- Hogyne, testvéró, - válaszolt készségesen az Adminisztráció Vezetője, - figyeljük őket rendesen, mármint a Vladimir Vladimirovich™ Tudományos Kutatóintézet magyarindex-figyelő részlege..., de diplomáciai csatornákon keresztül, meg másképp is...
- Na és mit csinálnak ezek mostanság? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Csak a szokásost, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - lenyúlnak mindent, aztán veszekednek azon, hogy ki mit nyúlt le...
- Na és minket ez mennyiben érint? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Hát csak annyiban, hogy időnként a mi poénjainkat is lenyúlják, - felelte az Adminisztráció Vezetője.
- Mégpedig? - érdeklődött Vladimir Vladimirovich™.
- Például azzal állnak elő, hogy ők a híd a Nyugat meg a Kelet közt, - mondta az Adminisztráció Vezetője.
- Ugyan már, - intett Vladimir Vladimirovich™, - mindenki ezt mondja, Északról Délig mindenki Nyugat-Keleti Híd akar lenni, márcsak egy jó nagy árok kell hozzá...
- Úgy is van, - bólogatott az Adminisztráció Vezetője, - csak ha azt az árkot beborítják hidakkal, akkor az már nem árok, hanem kanális. Ettől függetlenül a nagykövetünk Lyól odanyilatkozott nekik abba a szabadnépies napinépiszabadság, vagy milyen újságjuk is van, hogy nagy túróst nekik! Nem ők a Híd, hanem mi vagyunk a Híd! Mégpedig Európa és Ázsia között! Az a fedett kanális nálunk lesz!
- Áááállj! Megbolondultatok?! - kiálltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Miféle kanális? Le akarjátok dózerolni az Uralt?! Az agyatokra mentek már ezek a hidak! Találjatok már ki valami mást, mondjuk legyen kapocs vagy ilyesmi, jó erős kapocs, ami összefűz...
- Legyünk lánc? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője.
- Az nem jó, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - majd megint azzal a leggyengébb láncszemmel jönnek akkor, holott azt a poént már ellőttük 17-ben, nem is sült el rendesen...Találjatok ki valami mást.
- Meglesz, - bólíntott az Adminisztráció Vezetője.
- Aztán mi olyat nyúltak még le, ami minket érdekelhet? - érdeklődött Vladimir Vladimirovich™.
- Az a vigyorgós ismerősöd, aki a múltkor hozta azokat a tokajikat, tudod, - mesélte az Adminisztráció Vezetője, - na, az meg a te demonstratív kulturális műélvezeteted nyúlta le...
- A micsodámat? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Elmentél a múltkor abba a színházba..., - kezdte az Adminisztráció Vezetője.
- Tudom, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, - muszáj volt, az asszony miatt... Az Utolsó Áldozat bemutatója volt...
- Na, szóval, ez az ismerősöd is elment egy ilyen áldozati bemutatásra ott náluk, - mesélte az Adminisztráció Vezetője, - bemutatták neki Az ügynök halálát...
- Hm, - hümmögött Vladimir Vladimirovich™, - ezt igazán nem kellett volna... Már nem is haragszunk rá annyira a régi dolgok miatt...
- A legnagyobb disznóság viszont, ami ráadásul téged személyesen is érint, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - hogy a római fürdőmedencés PoliDilis Vladimir Vladimirovich™ Élettörténeti Műt csak úgy lazán lenyúlták szintén, ráadásul elég bénán, aztán emiatt az a SörhajóCsempész nagy pofonokat igér, viszont ha ez pofozkodni fog, akkor majd nem ír rólad többet...
- Micsodaaaa?!!!! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Akkor csak a saját firkászunk naplójából fogja tudni mindenki, köztük én is, hogy mi is történt velem?! Azonnali intézkedést kell hozni! Mi lesz itt?! Informácijai blokád?!
- Intézkedünk, Vladimir Vladimirovich™, - nyugtatgatta főnökét az Adminisztráció Vezetője, - haladéktalanul megfelelő lépéseket teszünk! Majd mindjárt szólunk a külügyéreknek, hogy készítsenek egy olyan tiltakozó jegyzékféleséget, a megfelelő diplomáciai protokolláris rendben...
Vladimir Vladimirovich™ csodálkozva nézett az Adminisztráció Vezetőjére.
"Ez még mindig nem jött bele a dolgokba", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "fiatal még, tapasztalaltlan, sajnos még mindig nem ismeri kellőképp azt a római fürdővárosi régiót, meg a konkrét célszemélyeket.... nem jegyzék kell ezeknek a probléma rendezéséhez, hanem Sör!"

2004.02.06 09:18:21

2004. február 5., csütörtök, 12:58:40 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ szobájába bejött az Adminisztráció Vezetője, aki hozott magával még egy embert.
- Fígy, testvéró, - mondta Az Adminisztráció Vezetője, - ez itt a Vekszelberg.
- Kicsoda? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™ .
- Vekszelberg, - ismételte meg az Adminisztráció Vezetője, - aki a tojásokat megvette,
- Miféle tojásokat? - csodálkozott még nagyobbat Vladimir Vladimirovich™.
- Fabergé, Vladimir Vladimirovich™, - szólalt meg Vekszelberg, - a Fabergé tojásokat.
- Fabergé? - csodálkozott tovább Vladimir Vladimirovich™. - És... izé..., ennek a Fabergének... hogy is mondjam,.... már nem kellenek ezek?
- Mik? - kérdezte egyszerre az Adminisztráció Vezetője.
- Hááát..., - mondta zavartan Vladimir Vladimirovich™, - ezek a tojások...
- Ezek húsvéti tojások, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - ékszerek. Kilenc darab.
- Csak kilenc? - kérdezte csalódottan Vladimir Vladimirovich™. - És a többi? Hogy meglegyen a tucat...
- Testvéró, - magyarázta türelmesen az Adminisztráció Vezetője, - ezek műremekek. A harmadik Sándor ajándékozta a feleségének. Te a "Szegény Násztyát" nézed a tévében?
- Nézem, - mondta bizonytalankodva Vladimir Vladimirovich™, - időnként,,,
- Emlékszel, van abban egy olyan szépség, olyan loknis, - folytatta az Adminisztráció Vezetője, - idegen akcentussal beszél...
- Emlékszem erre, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - azt hiszem az egy külföldi...
- Német hercegnő, - mesélte az Adminisztráció Vezetője, - Márija Alekszándrovna . Majd ez megy férjhez ahhoz a fickóhoz, amelyik mindig egyenruhában jár és akörül a másik szépszemű körül legyeskedik állandóan, amelyiknek van az a vőlegénye, amelyik a notrdamban énekelt, emlékszel? Széttört a szőőőőke szépség szíííve... Érted?
- Hááát... - mormogta bizonytalanul Vladimir Vladimirovich™.
- Na és akkor, - folytatta az Adminisztráció Vezetője, - az az egyenruhás fickó ezek szerint a második Sándor.
- A cár..., - tippelt félénken Vladimir Vladimirovich™.
- Császár, imperátor, - helyesbített az Adminisztráció Vezetője, - és akkor aztán neki meg ennek az idegen kiejtéses loknisnak születik egy fia, amelyik természetesen a III. Sándor lesz.
- Annak meg születik egy fia, és az lesz a negyedik Sándor..., - tippelt Vladimir Vladimirovich™.
- Nem, negyedik nem lesz, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - második Miklós lesz.
- Második? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Na és az elsővel mi van?
- Az első az, - magyarázta türelmesen az Adminisztráció Vezetője, - amelyik most a "Szegény Násztyában" a császár. Érted?
- Értem, - bólíntott határozatlanul Vladimir Vladimirovich™. - Most már értem. Na és mi van ezekkel?
- Szóval, - folytatta az Adminisztráció Vezetője, - az, amelyik a harmadik Sándor lesz...
- Amelyiknek majd még meg kell születnie... - pontosította Vladimir Vladimirovich™.
- Na igen, - mondta egyetértően az Adminisztráció Vezetője, - szóval az rendelt a Fabergénél ötven tojást.
- Ötvenet! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Minek neki annyi?!
- Ajándékba a feleségének, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - Mária Fjodorovnának.
- Aha, értem, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, - van ez a Sándor és Mária a felesége, meg lesz az a Sándor és annak is Mária lesz a felesége.... Mi van ebben nem érthető...
- Szóval, a Vekszelberg kilencet ezekből a tojjásokból megvásárolt, - mondta az Adminisztráció Vezetője.
- Tán múzeumba? - nézett Vekszelbergre Vladimir Vladimirovich™.
- Múzeumba, Vladimir Vladimirovich™, - bizonygatta Vekszelberg, - a Haza javára.
- Nem mondja azt, hogy a Haza javára, - igazította ki Vekszelberget Vladimir Vladimirovich™, - Oroszországnak, ezt kell mondani, sőt, még jobb, ha az egységes Oroszországnak. A Hazáról ne beszéljünk, ezekkel a Hazásokkal még nem tudjuk mi a helyzet.
- Értettem, Vladimir Vladimirovich™, - húzta ki magát katonásan Vekszelberg, - Oroszországnak vettem. A Honnan.
- És drága volt? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, mintha értene az üzleti dolgokhoz.
- Darabját tizesért, - jelentette Vekszelberg.
- Hát akkor, testvéró, - szólt Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztráció Vezetőjének, - utalj ki a pénztáűrból kilencven rubelt ennek az úriembernek, és köszönd meg. Ja, és hozzátok már ide azokat a tojásokat, kíváncsi vagyok rájuk...
- Vladimir Vladimirovich™, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - a tizes - az tíz millió dollárt jelent.
- Mennyiiii?! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™ és szúrós tekintettel ránézett Vekszelbergre. - Kilencven millió dollár nem is egy kerek tucat tojásért ?!!! Tán nem tudja hovát tenni a pénzét, tisztelt uram?! Nálunk egész városok fagyoskodnak, Vlagyivosztokban nincs víz, maga meg egy egész vagyont költ ilyen izébigyókra?!
- Vladimir Vladimirovich™..., - kezdte volna a magyarászkodást Vekszelberg, aki teljesen elpirult, - de hát én...
- Úgy, és a pénz honnan van? - kérdezte hűvös hangon Vladimir Vladimirovich™ Vekszelbergtől.
Vekszelberg kimeresztette a szemét.
Az Adminisztráció Vezetője a cipője orrát nézegette.

2004.02.06 14:59:38

2004. február 6., péntek, 14:42:37 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Kremlbe, a munkahelyére autózott és közben telefonon beszélgetet az Adminisztrációjának a Vezetőjével.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - nem akarom én ezt... Minek ez?
- Kell, Vladimir Vladimirovich™, - felelte halkan az Adminisztráció Vezetője, - ha te nem polemizálsz, akkor ki polemizáljon?
Vladimir Vladimirovich™ autója megállt.
- Nem tudom én ezt, - sóhajtozott Vladimir Vladimirovich™, - megint mondok valamit, ami nem odavaló... Aztán majd röhögnek.., amaz meg ismét ír valami disznóságot...
- Nem ír az semmit, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - majd mi kontrolláljuk... Meg a hétéves időszakról is kell...
- Nem! - rimánkodott Vladimir Vladimirovich™, - Miféle hétéves időszak?! Miért? Épp elég nekem ezt leülnöm... Nem akarok semmilyen hétéves időszakot!
- Kell, Vladimir Vladimirovich™, - mondta keményen az Adminisztráció Vezetője, - veszélyben a Haza... izé..., a Hon van veszélyben... izé... Oroszország van veszélyben! Segíteni kell.
Vladimir Vladimirovich™ autója csak állt és nem mozdult.
- Fígy, testvéró, - szólt Vladimir Vladimirovich™ a sofőrjének, - mi van, mi történt?
- Dugó, Vladimir Vladimirovich™, - felelte a gépkocsivezető, - áll mindenki. Nem is tudom mi történhetett.
- Dugóba kerültünk, - szólt bele a telefonba Vladimir Vladimirovich™, - hogy én mennyire unom ezeket a dugókat!
- Most merre vagytok? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője.
Vladimir Vladimirovich™ kinézett az ablakon.
- Valahol a zöld metróvonal mentén, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - talán az Autógyári megállónál... Tudod mit, válassz - vagy a polemizálás, vagy a hétéves időszak...
- Na, ezt összehoztad, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - természetesen a hétéves időszak!
- Jól van, itt semmi sem mozdul, úgy látszik... - mondta Vladimir Vladimirovich™ miközben ismét kinézett az ablakon, - én talán most átszállok a metróra és majd azzal utazom... Majd visszahívlak...
- Jó, viszlát, - mondta az Adminisztráció Vezetője.

2004.02.10 06:57:23

2004. február 9., hétfő, 13:42:22 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és hallgatott.
Vladimir Vladimirovich™ próbálta megérteni, hogy mi az, amit nem úgy csinál, ahogy kéne. Összes igyekezete ellenére miért halnak meg továbbra is Moszkvában az emberek, méghozzá sokkal nagyobb számban, mint azt az ő igyekezete nélkül tették korábban. Vladimir Vladimirovichnak™ ez fájt és emiatt még szégyelte is magát.
Borisz Grizlov Android és Patrusev Kolléga folyamatosan jelentették neki, hogy mindent az ellenőrzésük alatt tartanak - aztán megint és ismét fölrobbant valami. Vladimir Vladimirovich™ minden ilyen alkalommal el akarta küldeni őket a francba, de egy gondolat miatt mindig leállította - kit rakjon a helyükre?!
Vladimir Vladimirovich™ egyszer bement az Elnöki Lomtárba, talált a ficakban egy nagy szakadt táskát, mindenféle pártokmányokkal. A régről megmaradt kémkészletéből előkotort egy szép nagy álbajuszt, felragasztotta, aztán kiosont a Kreml-melletti Lovarda-térre. Vladimir Vladimirovich™ odament az első rendőr-őrszemhez, és felajánlott neki száz rubelt azért, hogy ne vegye észre amint ő, Vladimir Vladimirovich™, ezzel a nagy szakadt táskával meg a szép álbajuszával bemegy a nagy földalatti áruházba. A rendőr szúrós tekintettel megnézte Vladimir Vladimirovichot™, és háromszázat kért. Vladimir Vladimirovich™ megadta a háromszázat. Több problémája nem is akadt.
Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli hosszú folyosón, a piros szőnyeg kellős közepére helyezett egy F-1 mintájú tojásgránátot. Borisz Grizlov Android, aki jött szembe a folyosón, vaslábával arrébb taszajtotta a kézigránátot és tovább vonult, mintha semmi sem történt volna.
Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a nagybani piacon vett egy teherautónyi porcukrot és keresztül-kasul végigautózott egész Moszkván át, miközben feltűzött egy zöld szalagot a homlokára és az ablakon kihajolva folyton azt kiabálta, hogy "Allah akbar!" Ez a mulatság nyolcszáz rubelébe került: két rendőr száz-száz rubelt kért, az egyik háromszázat, aztán akadt egy olyan is, amelyik felárral Vladimir Vladimirovichra™ sózta Whitney Houston amerikai énekesnő koncertjére szóló jegyet, amit a kerületi rendőrkapitányágon olcsón szerzett.
Vladimir Vladimirovich™ mindenkinél jobban tudta, hogy sehogy sem képes megvédeni a népét. Vladimir Vladimirovich™ ezt ijesztőnek tartotta, amikor reggelenként felébredt mindig félelelemel kapcsolta be a tévét és állandóan megremegett, amikor a híreket olvasták fel. Éjjelente gyakran felriadt és azonnal végigböngészte az internetet, hogy történt-e valami.
Vladimir Vladimirovich™ amint felfogta azt, hogy már fóbiája támadt ettől az egésztől, próbálta valami mással lefoglalni magát és börtönbe csukott pár gazdag embert. Ez nem segített semmit.
Akkor aztán Vladimir Vladimirovich™ megpróbált a választásokra koncentrálni. Az sem segített.
Napról napra egyre ijesztőbbé és félelmetesebbé vált minden. Éjjelente Irina Mucuovna Hakamada arcát látta álmában, amint vádoló tekintetét őrá szegezi, Iván Ribkin pedig szomorúan mosolygott rá. a háttérben pedig ott feküdt 39 vérbefagyott kisfiú...
Vladimir Vladimirovich™ tudta, hogy előbb vagy utóbb zsebében megszólal a kormányzati mobilja és az Adminisztrációjának a Vezetője majd azt mondja: "Fígy, testvéró, megint...."
Vladimir Vladimirovich™ elutazott a pátriárkához és alaposan kikérdezte a remeteélet rejtelmeiről.
Vladimir Vladimirovich™ elbeszélgetett a személyes marslakójával és alaposan megtudakolta a marsbéli élet körülményeit.
Vladimir Vladimirovich™ titokban még a Dalai Lámát is felhívta, hogy konzultációt kérjen tőle az emigráns-életviszonyok gyakorlati összetevőiről.
A múlt héten pénteken Vladimir Vladimirovich™ Elnöki Öltonyének zsebében megszólalt a kormányzati mobilhíradó készülék, és az Adminisztráció Vezetője izgatottan azt mondta: "Fígy, tetsvéró, megint...."

2004.02.11 06:56:12

2004. február 10., kedd, 17:09:22 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a dolgozószobájában üldögélt és megdöbbenéssel olvasta a jövedelméről szóló nyilatkozatot, amit a Központi Választási Bizottság tett közzé. Egyszercsak az Elnöki Íróasztal sarkában megszólalt az a különleges telefon, amelyiken külföldi államfőkkel szokott beszélgetni. Vladimir Vladimirovich™ felvette a kagylót.
- Fígy, testvéró, - hallatszott a telefonban Leonyid Danyilovics Kucsma ukrán elnök hangja, - előkerült itt nálunk a ti Ribkinotok.
- Ki a francnak hiányzott az... - legyintett Vladimir Vladimirovich™, - inkább azt mondd meg, hogy tényleg eladtatok atombombát annak az Oszamának?
- Vladimir Vladimirovich™, - szólt kissé sértődötten Leonyid Danyilovics, - hogy gondolhatsz ilyet?! Minek annak az Oszamának atombomba?
- Na, az világos, hogy minek..., - mormogta Vladimir Vladimirovich™. - Én meg már arra gondoltam, hogy apránként minden kialakul... Na, mindegy, mi újság van egyébként?
- A bíróságot fölrobbantották itt nálunk Kijevben, - felelte Leonyid Danyilovics. - Más újság nincs.
- Vili, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - nálunk is ugyanez megy... Na, viszlát.
- Viszontlátásra, - mondta Leonyid Danyilovics és bontotta a vonalat.
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és az Elnöki TeleKommunikációs Pulton megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját.
- Fígy, tetsvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztrációja Vezetőjének, - tegnap valami olyasmit mondtál, hogy a Ribkint látták az "Erdei messzeség" üdülőben.
- Hát, hogyan is mondjam... - felelte az Adminisztráció Vezetője, - te a Zsvaneckijt a szovjet-udőkben hallgattad?
- Hallgattam, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - Miért, mi van?
- Volt egy olyan vidám sztorija, amikor gyűlést tartanak a likör-vodkagyárban, - kezdte az Adminisztráció Vezetője.
- Igen, jól emlékszem arra, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - különösen a szállítási üzemvezetőre, amelyik minden mondtanál töltött magának...
- Na, ez az, - bólogatott az Adminisztráció Vezetője, - abban az "Erdei messzeségben" kábé ez a helyzet... Ott nemcsak Ribkint, de időnként még Elvist is látják és köszöntik...
- Értem, - sóhajtott Vladimir Vladimirovich™ , - érzem én, még visszaköszön nekünk ez a Ribkin-dolog...
- Tudod mit, - mondta egy kis gondolkodási szünet után az Adminisztráció Vezetője, - volt egy áémom... Lehet, hogy ez robbantotta föl a metrónkat?
- Ja, a Berezovszkij parancsára, - felelte elgondolkodva Vladimir Vladimirovich™, - hogy eltüntessen valamilyen fontos bizonyítékokat a Jusenkov-gyilkossággal kapcsolatban..., még mit találunk ki?
- Hát legalábbis ennyit, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - ezzel ellentétes bizonyítékunk egyelőre úgy sincs...
Vladimir Vladimirovich™ ismét sóhajtott és letette a kagylót, majd megéríntett az egeret. A lapos monitor lassacskán kivilágosodott. Vladimir Vladimirovich™ beütötte azt, hogy "Ribkin" és megnyomta a keresés- gombot.
"Iván Ribkin a legnagyobb oligarchának nevezte Vladimir Vladimirovichot™" - olvasta Vladimir Vladimirovich™ a keresés után kiadott találatok első sorát. Vladimir Vladimirovich™ fintorgott egyet és megnyomta a második sorban talált linket. Egy kép jelent meg: a képernyőről a jóságos tekintetű Iván Petrovics Ribkin bámult egyenes Vladimir Vladimirovich™ képébe. Az alatta levő felirat büszkén hírdette: "A Yandex mindent megtalál!"
"Pfuj!" - gondolta Vladimir Vladimirovich™ és lecsukta a képet. - "Helyezzem tán személyes ellenőrzés alá?"
Hirtelen ismét csörögni kezdett a különtelefon, amelyiken külföldi államfőkkel lehett társalogni. Vladimir Vladimirovich™ felemelte a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban az ifjabbik George Bush amerikai elnök hangja, - a marsjárónk újabb képeket küldött!
- Már mindenkinek az agyára mentek a marsjárótokkal, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - homok, homok mindenütt, ti meg szórjátok rá a milliókat. Csupa Vekszelberg!
- Miféle homok, testvéró! - kaibálta az amerikai elnök. - Életet találtunk a Marson!
Vladimir Vladimirovich™ megremegett.
- Életet? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ és figyelmesen hallgatta belső hangjait. A személyes marslakója hallgatott.
- Életet! - kiabált George Bush. - Ők ugyanolyanok, mint mi vagyunk!
- Olyanok mint mink? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Öltönyt viselnek! - kiabált George Bush. - Nézd meg magad, küldöm a faxot!
Vladimir Vladimirovich™ úgy érezte, hogy homlokát kiveri a hideg veríték.
A faxból lassan egy papírlap kúszott elő.
Egy rossz minőségű fényképről Iván Petrovics Ribkin elnökjelölt arca bámult Vladimir Vladimirovichra™.
Vladimir Vladimirovich™ megfordította a papírt azt remélve, hogy tévedett. A lap túloldala üres volt.
- Kösz, testvéró, - mondta halkan és erőltetetten Vladimir Vladimirovich™, majd letette a kagylót.

2004.02.11 12:12:30

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ egy tudományos tanácskozáson üldögélt, iszogatta a teáját, hallgatta a nagyon okos felszólalásokat, bölcsen nagyokat bólogatott, közben pedig saját gondolataival foglalkozott.
"Na igen", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "megtörtént ismét... Most majd ezek megint azt mondják majd, hogy én csinálom az egészet, hogy népszerű legyek... Mondani kéne valamit nekik... Csakhogy, ha mondok valamit, például hogy nem is én, hanem ők csinálják az egészet, akkor a népszerűségem miatt még akármi is történhet..., velük... Ha meg nem mondok semmit, akkor velük semmi sem történik, de akkor tovább mondják, hogy én csinálom az egészet és azért történik minden, mert nem mondok semmit, ezért nem történik semmi... Na akkor most mondjam, vagy ne mondjam?"
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ zsebében megszólalt a kormányzati kormányhíradó mobil telefonja. Vladimir Vladimirovich™ félrefordult, előbányászta az aranysasos mobilt és megnyomta a sas egyik feje alá rejtett egyetlen gombot.
- Fígy, testvéró, - hallatszott az Adminisztráció Vezetőjének hangja, - késő este megérkezett a Ribkin, sötét szemüveggel és zilált képpel.
- Napszemüveget hord este? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Na és mit mond?
- Azt mondja, hogy no comment, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - továbbá önkény van, zsarnokság és a szólásszabadság sárbatiprása...
- Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - a Borisz Abramovics, izé, akarom mondani a Platon Jelenin is mindig ezt mondja... A robbantásokról mondott valamit?
- Azt mondta, hogy no comment, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - továbbá önkény van, zsarnokság...
- ... és a szólásszabadság sárba tiprása, - fejezte be automatikusan Vladimir Vladimirovich™. - Arra, hogy hogyan került Kijevbe mit mond?
- Azt mondta, hogy no comment, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - továbbá önkény van...
- meg zsarnokság, meg sártiprás... - bólíntott Vladimir Vladimirovich™. - Mondott valami mást is?
- Nem mondott az semmi mást, - mesélte az Adminisztráció Vezetője, - de nem is mondhatott, mert ott volt a reptéren az asszony...
- Na és az mit mondott? - érdeklődött Vladimir Vladimirovich™.
- Azt mondta, hogy no comment, - mondta az Adminisztráció Vezetője.
- ...továbbá zsarnokság, önkény és sárbatiprás... - fűzte hozzá Vladimir Vladimirovich™, pedig nagyon unta már.
- Nem ezt mondta, - felelte az Adminisztráció Vezetője.
- Nem ezt? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™, - Akkor mit?
- Azt mondta, hogy majd odahaza számolunk... - mondta az Adminisztráció Vezetője, majd hozzátette, - de azt is csak halkan, sziszegve...
Vladimir Vladimirovich™ elmosolyodott, de aztán eszébe jutott a felesége, és ismét gondterhelt képet vágott.
A tribünre egy újabb akadémikus lépett fel, a tanácskozás folytatódott.

2004.02.11 12:57:12

2004. február 11., szerda, 14:01:06 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a tévét bámulta. Az orosz fegyveres erők hadászati parancsnoki és törzsvezetési gyakorlatát mutatták. Kielncezer katona, kétszázötven harckocsi és ötszáz páncélozott szállító harcjármű épp visszaverte az agressziót és ellenőrízte harcképességét az átcsoportosítás és a nagytávolságú menet végrehajtására. Érdekes volt. Vladimir Vladimirovich™ megnyomta az Adminiszzráció Vezetőjének hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™. - És a rakétákat mikor indítják? Szeretem, amikor indítják a rakétákat...
- Nem indítják, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - alig maradt belőlük... Spórolni kell, mert mit lehet azt tudni, hogy mi adódik...
- Kár, - sajnálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Rakéták nélkül nem olyan..., nincs meg a nagyságnak az érzete... Na, jól van, ha így kell, akkor ugyebár muszáj...
Vladimir Vladimirovich™ bontotta a vonalat és tovább figyelte az eseményeket a nagy plazma-képernyőn. Egyszercsak megszólalt a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felemelte a kagylót.
- Testvéró..., - szólalt meg a telefonban egy ijedt hang.
Vladimir Vladimirovich™ megremegett.
- Ki az? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Ványa vagyok, - felelte a hang.
- Miféle Ványa? - kérdezte ismét Vladimir Vladimirovich™.
- Hát a Ványa, - felelte az ijedt hang, - a Ribkin.
- De hát te a Marson vagy, nem? - kérdezte csodálkozva Vladimir Vladimirovich™.
- Miféle Marson... - súgta Ribkin. - Kiküldtek engemet Kijevbe...
- Ki küldött ki? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™.
- Nem tudom, - súgta Ribkin. - Hazajöttem, ő meg ott áll, feketében... Svájcisapkában... Jónapot, kedves Iván Petrovics..., valami ilyesmit mond... Kijelölték nekem, vagy ilyesmi... Én nem is emlékszem...
- Na persze, - nem emlékszel, - dörmögött Vladimir Vladimirovich™. - Aztán mi volt?
- Aztán meg... - Iván Petrovics hangja remegett az idehességtől, - aztán meg azt mondta, hogy a lakásban valaki felesleges... Az én tulajdon lakásomban! Azt mondta, hogy a bejárónőt elküldte Voronyezsbe. Meg hogy én már rég szabadságolhattam volna. Tiszta diliház! Utána meg minden forogni, pörögni kezdett... és én az utcán találtam magam... Olyasmi mint a Tverszkája, csak mégsem a Tverszkája..., csak hasonlít rá... Megállítottam egy járókelőt, kérdezem, hogy hol vagyok, melyik vátosban? Az meg azt mondja, hogy Kijevben. Képzeld csak el! Kijevben!
- Értem, - szólt hűvös hangon Vladimir Vladimirovich™. - Portóit ittál vodkára?
- Miféle portóit? - nyögött Iván Petrovics. - Én nem is iszok általában...
- Még a Berjoza is megharagudott rád, - korholta Iván Petrovicsot Vladimir Vladimirovich™. - Még a Berjoza is!
Iván Petrovics sírvafakadt.
- És most mit csináljak? - kérdezte szipákolva Iván Petrovics Vladimir Vladimirovichtól™.
- Mit csináljál, mit csináljál..., - mondta gúnyosan Vladimir Vladimirovich™. - nem tudom, hogy mit csináljál. Mi már itt azt sem tudtuk, hogy mire gondoljunk. Vondd vissza a jelöltségedet. Nem kell nekünk ilyen jelölt.
- Én már senkinek sem kellek..., - sírt a kagylóba Iván Petrovics, - az Albinának nem kellek.., a Kszjusának nem kellek..., a lányom sír... bocsássatok meg nekem...
- Istennél a bocsánat, - mondta szigorúan Vladimir Vladimirovich™ és egy pillantást vetett a falon függő arcképére. - Van még egy esélyed.
- Milyen esély? - élénkült fel a készséges Iván Petrovics.
- Hivatalos cáfolat, - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Kiállsz és elmondod, hogy csak hantáztál, nem is vagyok én oligarcha. A Timcsenko meg a Kovalcsuk nevüeket meg csak kitaláltad... szóval ilyeneket mondasz, világos?
- Vi... vi... vi.. - szipogta Iván Petrovics, - világos...
- Okos fiú, - mondta lágyan Vladimir Vladimirovich™, - ügyes fiú vagy, Iván Petrovics! Akkor én odatelefonálok a Borjának..., izé..., a Platonnak, és mindent elrendezek. Te meg ugorj be egyszer, trécselünk egyet... mint az egyik elnökjelölt a másikkal...
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót.

2004.02.13 08:43:39

2004. február 12., csütörtök, 23:00:32 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztrációjának a Vezetőjével egy étteremben vacsorázott. Épp feltálalták Vladimir Vladimirovich™ kedvenc ételét, a "Foie gras"-t, amikor az asztalhoz odalépett Iván Petrovics Ribkin elnökjelölt.
- Vano! - kiáltott fel eltúlzott grúz akcentussal az Adminisztráció Vezetője.
- Testvéró! - szólt kedvesen Vladimir Vladimirovich™.
Iván Petrovics zavarodottnak látszott.
- Na gyere, ülj csak le ide közénk, - invitálta Iván Petrovicsot Vladimir Vladimirovich™, - meséld csak el az Adminisztrációm Vezetőjének, hogy mi is történt veled.
Iván Petrovics szerénykedett.
- Fígy, ez most nagyon vicces lesz, - súgta oda Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztráció Vezetőjének, - halálra röhögöd magad.
A pincér gyorsan hozott még egy széket és egy külön terítéket Iván Petrovicsnak. Iván Petrovics leült. Az Adminisztráció Vezetője visszafojtva lélegzetét figyelt. Vladimir Vladimirovich™ ivott egy korty bort.
- Elmesélem, amennyire csak erőm telik, - kezdte szerényen Iván Petrovics, - szóval, az úgy volt... Hazajöttem, letettem a gyümölcsöt az asszonynak, a pénzt leraktam, levettem a zakómat, felvettem egy másikat, aztán elutaztam vonattal Kijevbe, a személyi igazolványt vittem magammal...
- Fígy, most majd előkotorja a személyit a zsebéből, - súgta Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztráció Vezetőjének.
Iván Petrovics előbányászta a személyit és letette az asztalra.
- Megérkeztem Kijevbe, találkozók, beszélgetések. Tárgyalási folyamat, - folytatta Iván Petrovics, - politikusok, polittechnológusok, emberek, akiket ismerek. Üzletemberek. Egyesek régóta ismerek, másokat nem túl régóta. Beszégetünk, társalgunk, nem térünk vissza semmire. Aztán haza akartam térni, vissza, ez igaz.
- Naná, hát persze, - mormogta az Adminisztráció Vezetője, - mi meg kerestük...
- Sokáig ott maradtunk, - mesélte monoton hangon Iván petrovics, - részletekbe menő beszélgetés volt, nem volt elég idő. Aztán néztem az ukrán tévét, látom nincs semmi különös. Aztán más tévécsatornák jöttek elő, nem, azt hiszem előbb az ukrán rádió volt. Hallottam, hogy rólam elmélkednek. Arra gondoltam, hogy valami érthetetetlen dolog történik, mintha eltűntem volna. Erre rögtön felfigyeltem.
- Ho-hó! - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™ és felemelte mutatóujját.
- Ösztön, - bólíntott az Adminisztráció Vezetője.
- Aztán egyedül voltam, - regélte Iván Petrovics, - egyedül meg, szerintem, nekem nem szabad visszatérnem. Arra gondoltam, hogy hová is tűntem én el? Mintha nem is tűnnék el. Aztán gondoltam, hogy megalszom itt, itt töltöm az éjszakát. Utána az események fokozódtak. De mintha ez lenne a dolgok természetes menete.
- Király! - súgta az Adminisztráció Vezetője és tisztelettel nézett Iván Petrovicsra. - Hová is tűnhettem el? Mintha nem is tűnnék el. Majd megalszom itt, itt töltöm az éjszakát. Filozófia!
Vladimir Vladimirovich™ elmosolyodott és hátradőlt a székben.
- Nem vagyok én skizofréniás, - feszengett Iván Petrovics, - nemrég kaptam igazolást, a fegyvertartási engedélyhez kellett, meg a jogsit is meghosszabbítottam, voltam mindenféle vizsgálaton, még pszichiáternél is. Jól érzem magam, ezért elmondhatom: na, arra várhattok!
- Ez stimmel, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - várhatunk arra...
- Ternészetesen, - mesélte tovább Iván Petrovics, - azonnal gyanúm támadt, a környezetem iránt, a beszélgetőpartnereim iránt, talán csak egy ember kivételével... Láttam, mintha valami dermedtség lenne körülöttem... Már mindenfélékre gondoltam. Igen, az én gondolataim voltak azok... Lehet, hogy egy-két álmatlan éjszaka félrevezettem magamat, de hát ez a törvényszerű... Ternészetesen lázasan keresni kezdtem a csatornákat, a számítógépet is... Hallom, hogy Alekszandr Albertovics Vesnyakov is körülbelül ugyanezt mondja..
Az Adminisztráció Vezetője nem bírta ki, szájához emelte tenyerét és beleröhögött. Vladimir Vladimirovich™ korholó tekintettel ránézett.
- Tudom, - jegyezte meg Iván Petrovics, - ismerem a kutatóintézetek lehetőségeit. Tudom, hogy egy ilyen cuccal kontrollálni lehet az ember helyzetét meg miegyéb...
- Ez a cucc, ahogy te mondod, - vetette közbe szigorúan Vladimir Vladimirovich™, - nyolc millió dollárba kerül. De lehet, hogy tízbe is. nem emlékszem pontosan. Ez egy műszaki műremek! Te meg csak úgy lazán cuccnak nevezed. Hallana csak téged az Albertics...
- Úgy döntöttem, hogy valamelyest várok, de éreztem,. hogy ez számomra szomorú véget jelenthet, - ingatta fejét Iván petrovics, - részletesen mesélem, sohasem régebben foglalkoztam részletekkel, ki nem állhatom a részleteket... Az viszont, hogy néhány napig nem találtak rám, hát az nem igaz! Csak kattintani kell az egérrel és minden rögtön kivilágosodik...
- Pincér! - kiáltott az Adminisztráció Vezetője és csettintett ujjával, miközben alig bírta visszatartani a röhögést. - Egeret!
- Aztán az egyik pillanatban, egy adott mozzanatban valamilyen összefüggés és együttműködés alakult ki valakik és a titkosszolgálatok közt, - folytatta suttogva Iván Petrovics, - én nem ismerem a végső céljukat, még végig kell gondolnom, de csak azokat a tényeket mondtam el, amik a távollétem kisérő jelenségei voltak.
Az Adminisztráció Vezetője bólíntott és töltött Iváén Petrovicsnak egy stampedli vodkát.
- Hallottam, hogy nemrég Kszénia Jurjevnától, a kampányirodám vezetőjétől kérdezték. nem adtam-e ivásra magamat? Én meg nem is iszom, - mondta Iván Petrovics és meredten bámulta a vodkás poharat, - volt egy időszak, amikor 18 évig egy kortyot sem. 93 októberétől csak ritkán, az utóbbi négy évben pedig, mióta nyugdíjba mentem, nem is érzem szükségét, mivelhogy nincs is protokoll-rendezvény. Fát vágok, a havat kotrom, uszkálok a medencében, ha szükségét érzem, de gyakrabban a folyóban...
- Jól van, és aztán még mit csináltál Kijevben? - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™.
- Sétáltam, természetesen, állhatatosan sétáltam..., a szobában, járkáltam, miközben beszélgettem a többiekkkel..., - Iván Petrovics az ujjait recsegtettem - természetesen a partnerek nem hagytak el... És olyan dolgok kerülhetnek elő, hogy azokkal együttműködve, akik innen nyomást gyakorolnak amoda, előkerülhetnek valamilyen más erők is...
A pincér hozott egy egeret és letette Iván petrovics elé at asztalra. Iván Petrovics azonnal megragadta az egeret és elkezdte ide-oda tologatni.
- Elmondhatom, mivel száz százalékra meg vagyok erről győződve, - súgta bizalmasan Iván petrovics, - hogy mindez az orosz titkosszolgálatok tudomásával történt.
- Mi az a mindez? - kérdezte értetlenül az Adminisztráció Vezetője.
- Ez is csak azt bizonyítja, - mondta rejtélyesen Iván Petrovics. - Hogy miért? Azért...
- Mi az az "ez", Iván Petrovics? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Az, ami velem történt, - mondta Iván Petrovics.
- És mi történt magával? - akarta pontosítani a kijelentést az Adminisztráció Vezetője.
- Az, hogy kijelentették, hogy keresnek, aztán nem tudnak megtalálni, - kezdett idegeskedni Iván Petrovics, - és miféle játék ez?
- Játék? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Milyen játék?
- És arra a tévévitára.... - mondta vontatottan Iván Petrovics, - nem is megyek el!
- Ugyan menj már! - szólt mérgesen Vladimir Vladimirovich™. - Elég belőled, fárasztasz már...
Iván Petrovics azonnal felállt az asztal mellől, meghajtotta magát és kiment a teremből.
- Ez meg most hová megy? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője.
- Azt mondják, hogy most majd Londonba, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ezt majd most szépen előadja Berjozának.
- Aha, - mondta jelentőségteljesen az Adminisztráció Vezetője, - hát akkor...
Az állami főtisztviselők elmosolyodtak.

2004.02.13 11:35:19

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ felhívta telefonon Leonyid Danyilovics Kucsma ukrán elnököt.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - emlékszel, hogy mit mondtam neked a múltkor, amikor helikoptereztünk?
- Mit mondtál, mit mondtál, - mondta Leonyid Danyilovics, - mindig ugyanazt mondod, nem is tudsz semmi mást mondani...
- Azt mondtam, hogy ne kérkedj állandóan annyira azzal a nagy függetlenségeddel, meg önállóságoddal, meg nagyságoddal, - mondta gúnyosan Vladimir Vladimirovich™, - mert ha gond van, akkor úgysem tehetsz semmit nélkülünk.
- Mi fenét jöttök mindig ezzel, hülye muszkák, - morgott Leonyid Danyilovics, - megvagyunk mi nélkületek is, köpök rátok!
- Hát csak köpködj, köpködj, - vigyorgott Vladimir Vladimirovich™, - de ha fizetni kell, akkor fizess, és ne velünk takarózz...
- Mit takarózok én veletek, - kiabált Leonyid Danyilovics, - nem kell nekem semmiféle takarótok, majd felmérgesítesz és akkor betakarlak én téged jól...
- Na, akkor máris kezdheted, - vigyorgott Vladimir Vladimirovich™, - fizethetsz a grúzoknak úgy 200 ezer dollárt, te orvhalász...
- Milyen orvhalász vagyok én?! - háborodott fel Leonyid Danyilovics. - Miért fizessek én a grúzoknak?
- Hát, mert lebuktál, - vigyorgott Vladimir Vladimirovich™, - belopakodtál azzal a "Trepang" nevű hajóddal halat lopni a grúzok partjainál és elkaptak a határőrök. Aztán a nagy független ukrán zászlódat gyorsan lehúztad és fölnyomtad a mi orosz zászlónkat, azt hitted akkor majd nem kapnak el, mi?
Leonyid Danyilovics nem kapott levegőt a nagy fölháborodásban, de aztán valahogy összeszedte magát.
- Köpök én a ti orosz zászlótokra! - kiabált Leonyid Danyilovics. - Nem kell nekem a ti rongyotok!
- Hát, csak fizess, fizess, - vigyorgott Vladimir Vladimirovich™. - A büntetést az orvhalászatért szépen kifizeted a grúzoknak, mi meg majd rádverünk egy kártérítési díjat is mellé, a zászlónk jogtalan használata miatt.
- Kifizetek én mindent, - kiabált felháborodottan Leonyid Danyilovics, - ha jog szerint jár, akkor kifizetem. Nálunk jogállam van, nagyokos, mi közelebb vagyunk Európához, de még a NATO-hoz is, nálunk minden a törvényeknek megfelelően történik.
- Aztán miből fizetsz, nagylegény? - gúnyolódott Vladimir Vladimirovich™. - Mennyit adnak a szalonnád kilójáért?
- Kifizetem, te csak ne aggódj! - kiabált Leonyid Danyilovics. - Ami törvényesen jár, én mindent kifizetek. Nem vagyok én egy smucig muszka, fizetek én, mint a katonatiszt...
Vladimir Vladimirovich™ teli szájjal röhögött. Leonyid Danyilovics lecsapta a kagylót... és máris utasította embereit, hogy csapolják meg a szokásos módon a gonosz muszkák földgáz- és olajvezetékét...

2004.02.14 12:18:40

2004. február 13., péntek, 13:57:05 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ nézte a tévében az elnökjelöltek tévévitáját.
- Bohócok, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - tisztára bokócok... És milyen hülye szót találtak ki - tévévita..., csak azért, hogy a kincstári pénzt el lehessen költeni, akármire, csak éppen a hadseregre ne...
Vladimir Vladimirovich™ megnyomta az Elnöki Telekommunikációs Pulton az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - be kéne tiltani a francba ezeket a hülye tévévitákat, ezt az egész agitációt meg miegymást...
- Hogyan?! - hökkent meg az Adminisztráció Vezetője.
- Ez csak pénzpocsékolás, - morgott Vladimir Vladimirovich™, - nézd csak meg, hogy mennyi adásidő megy rá! És csak fecsegnek meg szájtépnek... Mintha nem lenne más dolga az embereknek reggelenként..., csak ezt a sok marhaságot bámulni...
- De hát van a választási törvény..., - mentegetőzőtt az Adminisztráció Vezetője.
- Változtasd meg! - mondta szigorúan Vladimir Vladimirovich™. - Mi a fenének tartalak téged? Így is mindenki tudja, hogy ki lesz az elnök, minek ez a szájtépés? Ezek ott csak ücsörögnek, fecsegnek, játsszák magukat...., dolgozni meg nekem kell! És még további hét évre be akarnak varrni!
- Most mit kapod fel a vizet, - mondta aggódva az Adminisztráció Vezetője, - ha akarod, akkor csinálunk teneked egy külön személyes tévécsatornát... Ugyanilyen lesz, mint ez, csak mindenféle elnökválasztási marhaság nélkül.
- Ez a probléma megkerülése lenne, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - én hivatásos katonatiszt voltam, és nem szoktam hozzá, hogy kerülgessem a problémákat. Ahhoz szoktam hozzá, hogy a problémákat meg kell oldani!
- Jól van, jól van, - szólt nyugtatólag az Adminisztráció Vezetője, - ha akarod, akkor a tegnapi szereplésedet megismételjük, na?
- Ismételni? - merengettl Vladimir Vladimirovich™. - Miért ne, ismételjük csak meg. Még mindig jobb, mint ezeket bámulni...
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót.
Pár másodperc múlva a képernyőn megjelent egy szép bejátszás - Vladimir Vladimirovich™ arcképét vetítették.

2004.02.17 07:43:03

2004. február 16., hétfő, 14:22:27 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ és Adminisztrációjának a Vezetője a kremli dolgozószobában üldögélt és a tévéhíradót nézte, amelyikben bemutatták az összeomlott Transvaal-aquaparkot.
- Szőrnyű, - mondta együttérzően Vladimir Vladimirovich™, - rettenetes! Olyan szép fürdő volt..
- Mellesleg most hoztak egy listát azokról az épületekről, amelyeket ez a cég épített, - jegyezte meg az Adminisztráció Vezetője.
- És mi van benne? - érdklődött Vladimir Vladimirovich™.
- Nevetni fogsz, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - a mi épületünk is benne van.
- Micsoda?! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Nézd csak meg, - mondta az Adminisztráció Vezetője, és átnyújtotta Vladimir Vladimirovichnak™ a listát.
- Az Oroszországi Föderáció elnöki rezidenciájának épülete a Kremlben... - olvasta Vladimir Vladimirovich™ és ránézett a plafonra, - most akkor mit tegyünk?
- El kell tűnni innen, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - valami biztonságosabb helyre.
- Például? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, és továbbra is a plafont bámulta.
- Szibériába, - mondta határozottan az Adminisztráció Vezetője, - építünk ott egy faerődöt, előbb egy földkúnyhót, aztán egy faházat, vastag farönkökből... sem terroristák, sem műszaki katasztrófák, sem földrengések nem lesznek..., a havazás sem számít....
- De mégis hogyan? - kérdezte zavartan Vladimir Vladimirovich™, miközben figyelmesen nézegette a plafonon az egyik foltot. - És az ország? Az orosz nép? Az elnökválasztás, nem utolsó sorban?
- A választás majdcsak lefut, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - a nép is ellesz valahogy..., de ha neked a fejedre szakad a mennyezet, akkor a népnek sokkal rosszabb dolga lesz, a választás meg a kutyát sem érdekli majd. Így meg csendben lelépünk, nem is veszi észre senki. Ide meg beültetnünk valami androidot.
- Ezen még gondolkozni kell, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és lassan kikászálódott a karosszékből, - most viszont lassacskán ürítsük ki a helyiséget...
- Telefonáljak a Sojgunak? - az Adminisztráció Vezetője készségesen előhúzta zsebéből a kormányzati mobilját.
- Nem ér ide időben, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és ővatosan a magas szárnyasajtó felé indult.
- Igazad lehet, - suttogta az Adminisztráció Vezetője, és szintén lassan felkelt a székből.
A plafonon valami reccsent.
Az állam fő tisztségviselői ész nélkül rohantak kifelé a szobából.

2004.02.17 08:33:14

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ elutazott Szeveromorszkba, hogy résztvegyen a hadászati parancsnoki és törzsvezetési gyakorlaton, és az Északi Flotta "Arhangelszk" nevű atom-tengeralattjárójan tengeri hajókirándulást tegyen a víz alatt.
"Alámerülünk", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "kereshetnek, amennyit csak akarnak, úgysem találnak meg... Elegem van mindenből és mindenkiből!"
- Főparancsnok testvéró, jelentem, a rakétacirkáló-tengeralattjáró indulásra kész, - jelentette a parancsnok, - beraktunk mindent az előírásoknak megfelelően...
"Ha nem kell már se nő, se vodka..." - dúdolászta magában a régi Viszockij-nótát Vladimir Vladimirovich™, - "lefekszem a tengerfenékre... még a lokátorok sem találnak rám..."
- ... a rakéták a silókban, a torpedók a vetőcsövekben, az atom a reaktorban... - jelentette tovább a parancsnok, - a tengeralattjáró legénysége a harcálláspontokon beosztás szerint..."
"Alámerülünk", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, miközben hallgatta a részletes jelentést. - "aztán csak keressenek, köpök mindenre és mindenkire... A Bushra is köpök, a NATO-ra is köpök, az egész Európára is köpök, de még a közép- és távoli Ázsiára is, meg a közeli és távoli Kelet-Nyugtara is, a Dumára, az összes elnökjelöltre is köpök, az összes terroristára is köpök, köpök mindenre és mindenkire..."
- ... a készletek az étkezési normáknak megfelelően... - jelentette tovább a tengeralattjáró parancsnoka.
- Palacsinta lesz? - kérdezte hirtelen Vladimir Vladimirovich™.
- Lesz, főparancsnok testvéró, jelentem, minden lesz... - húzta ki magát a parancsnok. - Mézzel és lekvárral, továbbá sok túróval...
- Jó, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - nekem a mézet, mindenki másnak meg túrót...
Vladimir Vladimirovichnak™ nagyon elege volt mindenből és mindenkiből.

2004.02.17 10:47:40

2004. február 17., kedd, 11:42:55 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában ücsörgött és Harry Potter legújabb történetét olvasgatta, Egyszercsak az Elnöki TeleKommunikációs Pulton villogni kezdett egy lámpa, amely az Adminisztráció Vezetőjének hívását jelezte. Vladimir Vladimirovich™ megnyomta a gombot.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg Vladimir Vladimirovich™ Adminisztrációjának a Vezetője, - menjünk hajókázni, tengeralattjárón.
- Viccelsz? - felelte szomorúan Vladimir Vladimirovich™. - Ott most minden be van fagyva...
- Hol? - nem értette a választ az Adminisztráció Vezetője.
- Az aquaparkban, - válaszolta Vladimir Vladimirovich™.
- Mi köze ehhez az aquaparknak? - csodálkozott az Adminisztráció Vezetője. - Szeveromorszkba utazunk. Igazi tengeralattjárón búvárcsónakozunk!
- Ugyan már, - legyintett Vladimir Vladimirovich™. - Már csónakáztunk, már utazgattunk... Én már mindenfélén utaztam, csak az űrben nem jártam még..
- Gyerünk, hajókázzunk, - győzködte főnökét az Adminisztráció Vezetője, - az űrbe sokáig tart a felkészülés..., Moszkvában meg most úgysincs semmi tennivaló. Különben is jobb innen jómesszire lenni, amig össze nem dől valami..
Vladimir Vladimirovich™ óvatosan felnézett a plafonra, aztán eszébe jutott a tegnapi pánikszerű menekülés, és elmosolyodott.
- Jól van, na, - mondta Vladimir Vladimirovich™. - nem dől össze minden... Mégiscsak az elnök számára építették, meg a Borisz Nyikolájevics is bizonyára figyelt rá ..., elvégre valamikor építésvezetőként kezdte...
- Gyerünk, menjünk csak, - győzködte tovább főnökét az Adminisztráció Vezetője, - egyedül unatkoznék ottan. Jó a társaság, matrózok..., meg rakéták is vannak, atom-robbanófejekkel...
- Rakéták? - élénkült fel Vladimir Vladimirovich™, - Ez érdekes. Én szeretem a rakétákat. És palacsinta lesz?
- Lesz, lesz neked palacsinta, - igérte az Adminisztráció Vezetője.
- És kaviár? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Kaviár is lesz, - bizonygatta az Adminisztráció Vezetője. - Milyen is lenne egy orosz tengeralattjáró kaviár nélkül!
- És.... - Vladimir Vladimirovich™ nem is tudta, hogy még mit kérdezzen, - igazi tengerészköpenyt adnak nekem?
- Adnak, azt is adnak neked, - mondta határozottan az Adminisztráció Vezetője.
- Hááát..., - mondta még mindig kissé bizonytalanul Vladimir Vladimirovich™, - jól van, legyen..., menjünk... Egyébként nagyon jó a rábeszélőkéd..
Vladimir Vladimirovich™ bontotta a vonalat, majd felhívta a Novo-Ogarjovóban lévő Elnöki Rezidenciáját.
- Igen, drágám, - szólalt meg Vladimir Vladimirovich™ hitvesének búgó hangja.
- Ludmilla, - mondta kedvesen Vladimir Vladimirovich™, - ebédre ne várjál. Állami ügyek. Szeretlek.
- Én is szeretlek, - felelte kedvesen Vladimir Vladimirovich™ felesége.

2004.02.17 11:39:14

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ az Arhangelszk atom-tengeralattjáró tornyában ácsorgott és bámészkodott. Pontosabban, csak bámészkodott volna, de a nagy sötétben semmit sem látott.
"A francnak jöttem fel ide", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "csak a nagy sötét, meg a hideg északi szél..."
- Fígy, testvéró, - szólalt meg Vladimir Vladimirovich™ háta mögött az az Ivanov, amelyik a hadügyeket bonyolította, meg akinek most az volt a dolga, hogy civill védelmi miniszterként elvezetgesse valahogy ezt a hadászati parancsnoki és törzsvezetési gyakorlatot.
- Figyelnék én, - morgott hátra Vladimir Vladimirovich™, - csak épp nem látok semmit, amire figyelhetnék...
- Ez egy nagyszabású gyakorlat ám, - magyarázta a hadügyér Ivanov, - ezen résztvesz a flotta, a hadászati rakétások, a légierő... 10 felszíni hadihajó, 6 hadászati tengeralattjáró, a tengerészeti légierő, helikopterek, vadászrepülők, legalább ötezer tengerész..., aztán hadászati bombázók, mozgó és silós interkontinentális ballisztikus rakéták, katonai műholdas rendszerek... Ekkora katonai rendezvény legfeljebb a szovjet időkben volt ám!
- Mondjuk, akkoriban volt ennél nagyobb is, - morgott Vladimir Vladimirovich™ és összébb húzta tengerészköpenyének gallérját. - A Nyugat-81-en két frontot eresztettek egymásnak, többezer harckocsival, egy fronközvetlen rakétadandár egyszerre indította rakétáit... Láttam az erről szóló titkos filmet...
- Most is lesz rakétalövészet, - jegyezte meg a hadügyér Ivanov, - majd figyeld csak meg! Innen az Északi-tengerről kilőjjük és az elszáll egészen Kamcsatkáig, pont telibekapja az ottani célt.
- Aha, - morgott Vladimir Vladimirovich™, - majd figyelem azt a telibekapást..., amikor az orrom hegyéig nem látok semmit... A Bushnak szóltatok?
- Hogyne, - mondta a hadügyér Ivanov. - Szóltunk jóelőre, ahogy azt a fegyverkorlátozási szerződésben vállaltuk. Jön majd az a rakéta Kamcsatka felé, innen oda...
- Aha, - morgott Vladimir Vladimirovich™, - a Bush meg távcsövezik Alaszkáról, mi? Aztán mit lát, amikor ilyen tök sötét van?
- Amarra nincs sötét, - mondta a hadügyér Ivanov, - amikor itt éjszaka van, ott már fényes nappal.
- Gondolod, hogy felfogja? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Fel kéne neki is, meg a többinek is, - jegyezte meg a hadügyér Ivanov. - Mindenki tudhatná, hogy a medve orrát azért nem tanácsos állandóan fricskázni.
- Hát, nem tanácsos, az tutti, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - de azért nagyon sötét ám a láthatár... Nem látok semmit. Lát egyáltalán itt valaki bármit is?
- Lát, - jegyezte meg a hadügyér Ivanov, - a rakéta az lát...
Vladimir Vladimirovich™ még jobban összehúzta a tengerészköpeny gallérját és megborzongott a hideg szélben...

2004.02.18 04:57:55

Egyszer Vladimir Vladimirovichnak™, aki éppen az Északi Flotta éles rakétalövészetét akarta volna megszemlélni, hogy majd utána nagyon büszke lehessen, de aztán - szokás szerint - megint teljesen elrontották a napját, telefonált Dzsordzsi, a nagy amerikai barátja.
- Listen, brother, - mondta a telefonba Dzsordzsi, - mi lesz azzal a rakettáddal, amit megigértél? Itt ülõk és kuksizok a szupertávcsövembe, de nem jön..
- Izé.... - mondta Vladimir Vladimirovich™, - egy kis gond akadt itten...
- Miféle gond? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ jóbarátja, a Dzsordzsi, - Elõre szóltatok, mindenki les és kuksiz, most meg gondok vannak?
- Elõfordul, na, - morogta Vladimir Vladimirovich™, - te inkább a marsjáródat figyelgesd, meg azzal törõdj.
- Beigérted a rakettát, akkor csak tessék az igéretet betartani, - mondta Dzsordzsi, - nálatok, ott Rásába' nincs olyan közmondás, hogy igéret szép szó...
- Van, - szólt mérgesen Vladimir Vladimirovich™, - van nekünk sok közmondásunk... Majd mindjárt mondok neked egyet...
- Well, - mondta gúnyolódva Dzsordzsi, - én most már nem kuksizok tovább, mert dolgom van, majd üzenj, ha Kamcsatkára ér a rakettád... Gud báj!
Vladimir Vladimirovich™ nagyon mérges volt. Az Északi Flotta megint remekelt elõtte.
"Szétzavarom az egész bandát a büdös francba!" - gondolta Vladimir Vladimirovich™. - "Majd megismerik azt, hogy milyen egy nagyon dühös fõparancsnok.... Majd megtudja ez az Ivanov hadügyér meg az a Kurojedov fõtengerész is, milyen dolog az, ha engem pofáraejtenek...."
A honvédelmi miniszter és a haditengerészeti fõparancsnok egy hatalmas fújtatóval a Novomoszkovszk K-407-es atomtengeralattjárón a silóba szorult rakétát próbálta kinyomni a csőből. Nagyokat lihegtek és valahogy nem látszott rajtuk a birodalmi nagyság...

2004.02.18 09:23:28

Egyszer Vladimir Vladimirovich™, miután elzavarta az Ivanov hadügyért és vele együtt az egész flottafőparancsnokságot, hogy cibálják már ki valahogy azt a beszorult rakétát, amit Kamcsatkára kellett volna kilőni, méghozzá víz alól, megéhezett és lement a matrózkajáldába. Leült a legénységi asztalhoz egy fiatal matróz mellé, kanalazgatta a káposztalevest, közben meg - az irányított demokrácia elvéhez és gyakorlatához tartva magát - kérdezősködött a tengerészek életkörülményei felől.
- Fígy, testvéró, - szólt Vladimir Vladimirovich™ a mellette ülő matrózlegényhez, - na, hogy ityeg a fityeg?
- A szabályzatnak megfelelően, legfelsőbb főparancsnok bajtestvéró, - mondta azonnal a tengerész, de közben félszemével a fal mellett ácsorgó és figyelő fedélzetmesterre lesett.
- Megvan mindenetek? - érdeklődött irányított demokratikusan Vladimir Vladimirovich™.
- Megvan mindenünk, legfelsőbb főparancsnok elvtestvéró, - felelte a matróz, és a sarokban ácsorgó és figyelő géhás tengerészzászlósra pislogott.
- Kemény a szolgálat? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Kemény és feszes, ahogy azt a szabályzat előírja, - felelte a matróz, és a kantin ajtajában álldogáló és nagyon figyelő kiképző őrmesterre pislogott.
- A kajával meg vagytok elégedve? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, miközben a tányérban levő maradékot is kikanalazta.
- Meg vagyunk elégedve, legfelsőbb főparancsnok testvéró, bőséges és ízletes, ahogy azt az étkezési normatívák meghatározzák, - mondta a matróz, miközben a konyha kisablakában álló szakácsot figyelte, aki egy hatalmas merítőkanalat lengetett.
- Akkor jó, - mondta elégedetten Vladimir Vladimirovich™. .
Vladimir Vladimirovich™ felállt, megköszönte az ebédet, majd mosolyogva elköszönt a tengerészektől és kiment. Nagyon örült annak, hogy igazi MaatrózEbédet ehetett és olyan kellemesen - irányított demokratikusan - eldiskurálhatott a legénységgel.
"Na ezen az Elnöki Ebéden is túlvagyunk, talán senkit sem varrnak be", - gondolta a fiatal matrózgyerek és vigyorogva kinyújtózott.
- Ugye megmondtam, hogy ezt a tejfölösszájú kölyökképű Szergejev hadnagyot kell odaültetni, - mondta az első tiszt a kapitánynak, - ez még nem kurvult el teljesen...
- Ami késik, nem múlik, - jegyezte meg a kapitány, - de majd jönnek újabb friss húsok a sulikból, válogathatunk...
Mindenki nagyon elégedett volt, a hadászati hadgyakorlatnak a "MatrózKaja" fedőnevű mozzanatának végrehajtását kiválóra értékelhették.

2004.02.18 10:34:48

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ az Északi Flotta főharcálláspontján üldögélt és a Csendes-óceáni flotta Varjág nevű rakétacirkálójának fedélzetén tartózkodó flottaparancsnok jelentését hallgatta, amit a műholdas rendszerek segítségével élőadásban vetítettek ki a terem falánál lévő hatalmas képernyőre.
- Legfelsőbb Főparancsnok testvéró, jelentem, a Varjág rakétacirkáló és a kiséretében lévő hadihajós csoport sikeresen fejezte be dél-koreai látogatását, - jelentette a Csendes-óceáni flotta parancsnoka, - Icshon város parkjában felavattuk a Varjág-cirkáló emlékművét, utána pedig sikeres közös gyakorlaton vettünk részt a dél-koreaiakkal...
- Megünnepeltétek, ahogy illik? - kérdezte szigorúan Vladimir Vladimirovich™.
- Meg, - jelentette a flottaparancsnok, - a hagyományoknak megfelelően.
- A dél-koreaiak túlélték? - kérdezte szigorúan Vladimir Vladimirovich™.
- Előbb dőltek ki, az igaz, - jelentette a flottaparancsnok, - de túlélték.
- A cirkálót nem süllyesztettétek el azért? - kérdezte szigorúan Vladimir Vladimirovich™.
- Nem, - jelentette a flottaparancsnok, - ez a Varjág nem az a Varjág...
- És a japánok? - kérdezte szigorúan Vladimir Vladimirovich™. - Nem ólálkodtak ott a közelben?
- Nem, - jelentette a flottaparancsnok. - Cirkált itt a víz alatt egy tengeralattjáró, de az nem japán volt.
- Ezt honnan tudjátok? - kérdezte szigorúan Vladimir Vladimirovich™.
- Amikor vizibombákkal a felszínre kényszerítettük, - jelentette a flottaparancsnok, - egy fura emberforma jelent meg a toronyban. Kék szakálla volt!
- Micsodaaa?! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Kék szakálla??!!!
- Igen, - jelentette a flottaparancsnok és András-keresztet vetett, háromszor is. - Gyertya volt a kalapja mellé tűzve.
- Gyertyaaa?!!! - csodálkozott még jobban Vladimir Vladimirovich™.
- Igen, - jelentette élő adásban a flottaparancsnok és a válla fölött hátraköpött, háromszor is.
- És mit csinált az a kékszakállú abban a gyertyás kalapban? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Kóválygott, imbolygott, csókokat szórt, Integetett, majd felvonta az árbócra a zászlót, - jelentette a flottaparncsnok és élő adásban a földre köpött, háromszor is.
- Miféle zászlót? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Sárga zászlót, - jelentette a flottaparancsnok a Csendes-óceánról, - de nem karanténost, hanem egy SörösZászlót.
- Vöröszászlót? - kérdezte csodálkozva Vladimir Vladimirovich™.
- Nem vörös, hanem Sörös zászlót, - jelentette a flottaparancsnok, - egy nagy Söröskrigli volt a közepén...
Vladimir Vladimirovich™ értetlenül ránézett a mellette ülő hadügyérre és haditengerészeti főparancsnokra, de azok csak lestek és tátott szájjal bámulták a képernyőt.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg Vladimir Vladimirovich™ háta mögül az Adminisztráció Vezetője, - tán emlékszel, ez az a Sörcsempész-tengeralattjáró, amit annak idején annak a római fürdős...
Vladimir Vladimirovichnak™ eszébe jutott, és most már mindent értett.
"Átok ül rajtam", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "Csak ezekkel a részeges tengerészekkel, meg a rómaifürdősökkel ne kezdjen az ember..."
Vladimir Vladimirovichnak™ elment a kedve mindentől, az egész hete el volt rontva.

2004.02.18 12:05:20

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a pleszecki űrrepülőtéren álldogált és izgatottan figyelte egy Molnyija-M űrrakéta kilövését.
"Na, ha ezzel is gond lesz", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "akkor aztán tényleg agyonverek mindenkit"
A kozmikus csapatoknál szolgáló tábornokok és főtisztek lázasan sürögtek a hatalmas monstrum - harmadik generációs, négyfokozatú űrrakéta - körül és lopva pislogtak a kissé távolabb idegesen toporgó főrancsnokra. Kinek-kinek az előmenetele, netán érdemei elismerése nélküli, soron kívüli nyugdíjazása függött a betervezett és bejelentett kilövéstől.
Ivanov hadügyér a körmét rágta izgalmában, Perminov tábornok, a kozmikus csapatok főparancsnoka, a védelmi tárca vezetőjének háta mögül hatalmas öklét mutogatta titokban beosztottainak.
"Sikerül, vagy ezzel is befürdünk?" - gondolta Vladimir Vladimirovich™, aki most katonai terepszínü ruhába bújt - a tengerészköpenyre és a csíkos matróztrikóra ránézni sem bírt.
"És még ezek itattak velem sós tengervizet, amikor tiszteletbeli tengeralatjáróssá avattak!" - borzongott meg Vladimir Vladimirovich™, amikor eszébe jutott az Északi Flottánál átélt kudarc emléke. - "Na, várhatják, amig mégegyszer felveszem azt a göncöt!"
A hordozórakéta kilövésének előkészületei véget értek, mindenkit betereltek a földalatti fedezékbe.
- 10, 9, 8... - hallatszott a hangszóróból a gépi hang, - ... 4, 3, 2, 1, START!
A föld megremegett, a hatalmas szivar lassan kiemelkedett az óriási füstfelhőből és hosszú lángcsóvát hagyva maga után elszáguldott a messzeségbe.
- Huhhh, - zengett a fedezékben az egybegyültek felszabadult sóhaja, majd kitört a hangos hurrázás.
Vladimir Vladimirovich™ kiegyenesedett és körülnézett.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a háta mögül az Adminisztráció Vezetője, - látod, azért nem árt az, ha időnként bérkilövéseket is vállalunk.
- Azokkal a nagy rozsdás teknőkkel is kezdhetnétek valami értelmeset, - morogta Vladimir Vladimirovich™, de azért szemében megcsillant némi büszkeség és a hajdani dicsőség is eszébe jutott.
"Igaz, a polcok üresek voltak, a gatya koszos és szakadt, de űrhatalom voltunk, és nekünk volt a világon a legszebb díszőrségünk", - gondolta némi nosztalgiával Vladimir Vladimirovich™, majd kezet rázott a köré sereglett tábornokokkal és főtisztekkel, akiktől egy Molnyija makettet kapott emlékül. Egyetlen admirálist sem lehetett látni többszáz kilométeres körzetben, pedig Vladimir Vladimirovich™ most szívesen feldugta volna nekik az űrrakéta kicsinytett mását.

2004.02.18 15:43:02

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a pleszecki űrhajós központban elégedetten álldogált és nézte a messzire elszálló Molnyija hordozórakétát, amikor a háta mögé odasündörgő Adminisztráció Vezetője halkan megszólalt.
- Fígy, testvéró, - mondta szinte suttogva az Adminisztrácioó Vezetője. - Telefonáltak a tengerészek.
- Elegem van belőlük, - morogta hátra Vladimir Vladimirovich™. - Látni sem akarom őket, hallani sem akarok róluk...
- Nagyon szégyelik magukat, - suttogta az Adminisztráció Vezetője, - azt mondják, hogy mindent helyre akarnak hozni, lemossák magukról a gyalázatot...
- A háborúban vérrel mosták le az ilyen gyalázatot, - sziszegte hátra Vladimir Vladimirovich™, - büntetőzászlóaljban, valami magaslatot megrohamozva...
- Azt mondják, indítanának most egy másik rakétát, - suttogta az Adminisztráció Vezetője, - már fel is készült egy másik atom-tengeralattjáró, a Karélia...
- Elegem van belőlük, megmondtam, - sziszegte hátra Vladimir Vladimirovich™, - disznó banda az egész! Csak a gond meg a baj van velük. Pofára ejtenek és rajtam röhög mindenki!
- Csak most az egyszer még, na, ne légy már annyira kegyetlen, - kérlelte Vladimir Vladimirovichot™ az Adminisztráció Vezetője. - Mégiscsak a flotta, a hagyományok, a harci dicsőség...
- Jól van, - egyezett bele nagy nehezen Vladimir Vladimirovich™, - még most az egyszer, utoljára...
Az Adminisztráció Vezetője boldogan beleszólt kormányzati mobiljába, s egy pillanat múlva már oda is rohantak a telekommunikációs szakemberek, gyorsan összeszerelték és odaplantálták Vladimir Vladimirovich™ elé a tengeralattjárós rakétaindítást élőadásban mutató monitort. Vladimir Vladimirovich™ köré gyűlt az összes űrközpontos főnök, és a katonai vezetők is izgatottan lesték az eseményeket.
A képernyőn először a nyugodt tengerfelszín látszott, majd hirtelen kiemelkedett belőle egy szivar alakú tárgy, és elrepült a sötét felhők közé.
- Kilőtték! Megy, megy! - kiáltotta büszkén az Adminisztráció Vezetője, aki füléhez szorította a mobilját és úgy közvetítette a tengerlészektől kapott híreket. - Repül Kamcsatka felé!
- Gratulálok! - mondta Vladimir Vladimirovichnak™ Ivanov hadügyér, aki széles vigyorral máris odaugrott az Elnök-Főparancsnokhoz.
A Vladimir Vladimirovich™ körül álló tábornokok és főtisztek szintén széles vigyorral tapsolni kezdtek.
98 másodperccel később az Adminisztráció Vezetője váratlanul elsápadt és megingott.
- Fölrobbant, - suttogta ijedten. - Letért az előírt röppályáról és bekapcsolt az önmegsemmisítő berendezés... Áldozatok nincsenek..
- Lesznek, - sziszegte a vészterhes csendben Vladimir Vladimirovich™, akinek lassan lilulni kezdett a feje..

2004.02.18 16:18:54

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ úgy érezte, hogy nagyon tele van a hócipője, mindenki összeesküdött ellene, már semmi jó nem történhet vele, mert minden, de minden ellene van. Ettől teljesen megkeseredett a szája. Vladimir Vladimirovich™ mérgesen elvonult szálláshelyére, mégpedig a mosdóba, ahol miután jól kiköpködte magát elhatározta, hogy fogat mos.
A polcra előzékenyen oda volt készítve az Elnöki Fogkefe és egy most forgalomba hozott fogkrémes tubus.
- Elnökválasztás 2004! Jövőnk az erős Oroszország! - olvasta Vladimir Vladimirovich™ a dobozon lévő feliratot, miközben fogkeféjével szorgalmasan dörzsölte fogait. - Mindenki ugyanolyan, de csak Ő az igazán hatékony!
"Na, ez azért már túlzás", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, de azért elégedetten nézegette a doboz másik oldalára nyomtatott saját arcképét.
Egyszercsak úgy érezte, hogy valami nem stimmel, csak hirtelen nem tudta, hogy mi. Vladimir Vladimirovich™ figyelemesebben megnézte a fogkrémes dobozt, meg a kezében tartott tubust, majd hirtelen elfogta a köhögés és nagyokat köpködött a mosdóba.
- Dmitriiiiij! - üvöltötte habzó szájjal Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztráció Vezetőjének, aki ijedten berohant a fürdőszobába. - Mi eeeeez?!!!!!
- Az elnökválasztási kampányunk részeként dobtuk piacra, - magyarázkodott az Adminisztráció Vezetője. - Korszerű, egészséges, hatékony, finom ízű fogkrém... Fogorvosok szövetségének ajánlatával...
- Majd mindjárt olyat kapsz, hogy futhatsz a fogorvosokhoz, - üvöltötte Vladimir Vladimirovich™, - az egész szövetségük nem szedi össze a fogaidat!
- Mi a baj, testvéró? - hebegte ijedten az Adminisztráció Vezetője.
- Milyen zászló ez?! Milyen szinek ezek?!!! - kérdezte vésztjóslóan Vladimir Vladimirovich™ és az Adminisztráció Vezetőjének orra alá dugta a tubust. - Milyen elnököt akartok belőlem csinálni?!
A tubuson és a dobozon büszkén lengedezett a holland zászló...

2004.02.19 07:43:36

2004. február 18., szerda, 17:01:53 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ az "Arhangelszk" atom-tengeralattjáró tornyában álldogált és várta, hogy mikor indítanak neki egy RSzM-54-es ballisztikus rakétát.
- Fígy, testvéró, - szólt Vladimir Vladimirovich™ a mellette álldogáló Adminisztráció Vezetőhöz, aki egy palacsintát tartott a kezében. - Na, mi lesz már?
- Mi lesz, mi lesz, - mormogta az Adminisztráció Vezetője és harapott egyet a palacsintából. - Várunk, na...
- Hideg van itt ácsorogni, - mondta Vladimir Vladimirovich™, miközben a hidegtől csattogtatta fogait, - gyorsabban is csinálhatnák...
Az Adminisztráció Vezetőjéhez odafutott egy izgatott tengerésztiszt és valamit gyorsan eldarált.
- Na, hallod, hogy mit mondanak, - fordult az Adminisztráció Vezetője Vladimir Vladimirovich™-hoz, - nem akar röpülni...
- Nem röpül? - mondta csalódottan Vladimir Vladimirovich™. - Kááár...
- Elrozsdásodott minden húsz év alatt, - mormogta az orra alá az Adminisztráció Vezetője, - kenegetni kellett volna... Na, akkor átmegyünk Pleszeckbe?
- Menjünk akkor Pleszeckbe, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™.
- Mi van a rakétával? - mormogta az orra alá az Adminisztráció Vezetője. - Nem indul...
Vladimir Vladimirovich™ szemrehányóan ránézett, majd elindult lefelé a toronyból.
- Mi van az aquaparkkal? - mormogta egészen halkan az Adminisztráció Vezetője, és harapott a palacsintából. - Összedőlt...

2004.02.19 08:33:51

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ leült tanácskozni a hadügyér Ivanovval meg a Perminov Anatolijjal, a kozmikus csapatok főparancsnokával.
- Fígy, testvérók, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - valahogy értékelni kell ezt az izét..., na, szóval ezt a stratégiai bulit... Jönnek a mindenféle firkászok, hangászok, aztán kérdezgetnek mindenféle marhaságokat, hogy majd utána rendesen cikizhessenek. Mit mondjak?
- Azt kell mondani, - javasolta a hadügyér Ivanov, a Szergej, - hogy minden nagyon szép, és minden nagyon jó, és mindennel megvagy elégedve.
- Hm, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ez mintha ismerős lenne valahonnan...
- Azt kell mondani, - javasolta a kozmikus Perminov vezérezredes, - hogy olyan rakettáink lesznek, mint senki másnak, és ha kell, akkor majd megmutatjuk jól...
- Hm, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mintha ez is ismerős lenne valahonnan...
- Azt kell mondani, - javasolta Szergej Boriszovics, - hogy nem akarunk támadni, csak védekezünk, azt viszont nagyon...
- Azt kell mondani, - javasolta Anatolij Nyikolájevics, - hogy ugyanúgy, mint a jenkik..., de együttműködünk velük, ha beledöglenek is,..., meg antiterrorizmus..., meg az atom elterjedésének megakadályozása, ezekben szintén együttműködünk..., meg lesz nekünk sajátunk, de ehhez senkinek semmi köze...
- Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - a rakétaelhárítás...
- Stimm, - jegyezte meg Szergej Boriszovics.
- Úgy van, - tette hozzá Anatolij Nyikolájevics. - Elhárítjuk..., ha meg kell, akkor a miénket..., innen oda, pont bele a közepébe, telibe, ahogy most is...
- Jó, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - akkor majd azt mondom, hogy sikeres volt ez az egész... Csak ezekkel a matrózokkal mi legyen? Mert ugyebár az övék innen amoda nem egészen... Blamáááázs!
- Azt kell mondani, - javasolta Szergej Boriszovics, - hogy annak úgy kellett lennie. Direkt ezt próbáltuk ki, méghozzá sikerrel!
- Mit sikerrel? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Az egyik ki sem bújt a csőből, a másik meg épphogy felszállt, már szét is durrant!
- Hát ez az, - bólíntott Szergej Boriszovics. - Tökéletesen működött a rakétaelhárításunk! Ilyen senkinek a világon nincs! Már magát a kilövést is lehetetlenné tesszük! Na ezt csinálják utánunk!
"Jó ötlet", - gondolta Vladimir Vladimirovich™ és figyelmesen megnézte a hadügyér Ivanovot. - "Ezt mégsem zavarom el. Igaz, hogy nem katona, de egészen használható politikus..."

2004.02.20 07:18:19

2004. február 19., csütörtök, 10:20:27 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ felhívta az Adminisztrációjának a Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - telefonáltak nekem a Központi Banktól. Azt mondják, hogy sok felesleges rubelük gyűlt össze, terjeszteni kéne. Gondolkoztam ezen, tán adjuk oda Fehéroroszországnak?
- Oda lehet adni, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - de mi van, ha nem veszik át?
- Ha meg nem veszik át, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - akkor majd kikapcsoljuk a gázt nekik.
És Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót.

2004.02.27 13:33:52

2004. február 19., csütörtök, 10:20:27 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Mihail Mihajlovics Kaszjánov élő tévéadásban válaszolt Larry King amerikai műsorvezető kérdéseire.
- Miniszterelnök úr, és mi történt az Arhangelszk tengeralattjárójukkal? - kérdezte Larry King.
- Az elsüllyedt, - felelte Mihail Mihajlovics.

2004. február 24., kedd, 09:00:57 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ elolvasta a vladimir.vladimirovich.ru-n a legújabb sztorit.
- Naaa, ez már teljesen elszemtelenedett, - morogta Vladimir Vladimirovich™, és megnyomta az Adminisztrációja Vezetőjének a hívógombját.
- Fígy, testvéró, - kérdezte Vladimir Vladimirovich™az Adminisztrációjának a Vezetőjétől, - a mait olvastad?
- Aha, olvastam, - felelte vigyorogva az Adminisztráció Vezetője, - vicces.
- Mi vicces van benne?! - kiáltott felháborodottan Vladimir Vladimirovich™, - Szemétkedés! Cikizés! Butaság! Hívd csak be nekem ide gyorsan Mihail Mihajlovicsot, de azonnal!
- Azonnal, igenis, - nyekkent egyet az Adminisztráció Vezetője.
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót.

2004. február 24., kedd, 09:41:17 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™meglátogatta a Pátriárkát, hogy felköszöntse a születésnapja alkalmából.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™ a Pátriárkának, - na, ahogy mondani szokás, legyen meg mindened! Boldog szülinapot, meg csupa ilyeneket... Hanyadik ez mostan?
- Hetvenötödik, Vladimir Vladimirovich™, - felelte szerényen a Pátriárka.
- Hetvenöt, - mondta vidáman Vladimir Vladimirovich™, - vakarhatod a tö...
A Pátriárka elpirult. A körbenállók zavartan a padlót bámulták. Az Adminisztráció Vezetője ijedten kimeresztette a szemét.
- Most akkor kapunk valamit, vagy nem kapunk be semmit? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ a Pátriárkától, - Vagy csak itt kell álldogálnom, ahogy mondják, üres kézzel...
- Nagyböjt van, bátyuska, - sziszegte hátulról az Adminisztráció Vezetője, - Húsvétig nem szabad...
- Na és mikor van nálunk Húsvét? - kérdezte halkan Vladimir Vladimirovich™.
- Negyven nap múlva esedékes, - felelte szintén halkan az Adminisztráció Vezetője.
- Negyven nap! - kiáltott fel meghökkenve Vladimir Vladimirovich™, - Szép, mondhatom...
Vladimir Vladimirovich™ ránézett a Pátriárkára.
- Negyven nap, igen? - kérdezte mégegyszer Vladimir Vladimirovich™, miközben elszomorodottan leengedte az ünnepélyesen magasba emelt kezét, - Na akkor, testvéró... hogy ne húzzuk a dolgot, szóval, legyen meg mindened... Mi meg most elmegyünk, mert sok a dolgunk... Negyven nap! Nahát!
Vladimir Vladimirovich™bólíntott a Pátriárkának és eltávozott. Mögötte kibotorkált az Adminisztráció Vezetője is.
- Fígy, testvéró, - szólt Vladimir Vladimirovich™az Adminisztráció Vezetőjéhez, - nem kéne nekünk, hogy is mondjam, lecserélni ezt az izét... az államvallást?
- Azt meg minek? - kérdezte csodálkozva az Adminisztráció Vezetője.
- Hiszen nem tud Oroszország negyven napig meglenni pia nélkül, - érvelt Vladimir Vladimirovich™.
- Ezt a nagyböjtöt úgysem tartja be senki, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - ez csak úgy van, kamu az egész...
- Kamu? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Mint a választások?
- Olyasmi, - bólogatott az Adminisztráció Vezetője.
- Aha, akkor érthető, - mondta merengve Vladimir Vladimirovich™, - ha csak úgy van, kamuból, akkor érthető...
Vladimir Vladimirovich™ lassú léptekkel a gépkocsija felé indult.
Az Adminisztráció Vezetője döbbenten bámult utána.

2004. február 24., kedd, 16:51:50 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ bekérette magához Mihail Mihajlovics Kaszjánovot.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™Mihail Mihajlovicsnak, - mi a fene van itt? Én csak kiteszem a lábam, elruccanok egy kis harckészültségi ellenőrzésre, te meg itt alávagdosol nekem?
- Mi van? - értetlenkedett Mihail Mihajlovics, - Mi vágok én alád? Miről beszélsz, testvéró?
- Na és ezt láttad? - Vladimir Vladimirovich™hirtelen mozdulattal Mihail Mihajlovics felé fordította Elnöki Számítógépének nagy monitorját.
- Mi ez? - kérdezte meghökkenve Mihail Mihajlovics.
- Vladimir Vladimirovich™, - mondta halkan Vladimir Vladimirovich™, majd hozzátette, - ru.
- Ru? - kérdezte értetlenül Mihail Mihajlovics, - Mi van?
- Ez van, - mondta fenyegető hangon Vladimir Vladimirovich™, - február 19-i sztori. Felolvassam?
- Olvasd, - mondta Mihail Mihajlovics, aki továbbra sem értett semmit.
- Egyszer Mihail Mihajlovics Kaszjánov élő tévéadásban válaszolt Larry King amerikai műsorvezető kérdéseire, - olvasta Vladimir Vladimirovich™, - né' má'..., csak úgy válaszolgat, odaát..., még nem is nőtt meg annyira, hogy válaszolgasson..., odaát..
Vladimir Vladimirovich™szigorúan ránézett Mihail Mihajlovicsra.
"- Miniszterelnök úr, és mi történt az Arhangelszk tengeralattjárójukkal? - kérdezte Larry King." - olvasta halkan Vladimir Vladimirovich™, - "- Az elsüllyedt, - felelte Mihail Mihajlovics." - Ez meg micsoda?!
- Mi micsoda? - kérdezte Mihail Mihajlovics, aki már abszolúte nem értett semmit. - Mi ez az egész?
- Én is ezt kérdem - mi ez az egész? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Miket enged meg magának Ön, Mihail Mihajlovics?
- Izé, mi van... testvéró.., - kérdezte letörten Mihail Mihajlovics, - te meg átmentél magázódásba? Mintha haverok lennénk, nem, már mióta dolgozunk együtt..
- Dolgoztunk együtt, - helyesbítette halkan Vladimir Vladimirovich™, - na akkor most menjen, Mihail Mihajlovics.
Mihail Mihajlovics elsápadt, megfordult és bizonbytalan léptekkel kiment a szobából.
Vladimir Vladimirovich™ megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját.
- Fígy, testvéró, hívd csak be ide nekem Hrisztyenkot, - mondta Vladimir Vladimirovich™, majd bontotta a vonalat.

2004. február 25., szerda, 14:42:59 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovichnak™telefonált Vlagyimir Mihajlovics Filippov. ex-oktatási miniszter.
- Fígy, testvéró, - mondta Vlagyimir Mihajlovics, - nagyon helyesen mondtad. Eltaláltad, pont bele a közepébe!
- Miről beszélsz? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™.
- Arról, hogy eddig is csapatban dolgoztunk, - mondta nekitüzesedve Vlagyimir Mihajlovics, - és hangsúlyozni szeretném, hogy a kormánytagok az elnöki csapatnak a tagjai! Természetesen így van!
Vladimir Vladimirovich™letette a kagylót és mutatóujjával tekert egyet a halántéka körül. A telefon ismét csörögni kezdett. Vladimir Vladimirovich™ felvette a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg Gennagyij Ivánovics Bukajev, ex-adóügyi miniszter hangja, - nagyon időszerű volt a döntés!
- Időszerű? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, ha nem is időszerű, akkor is helyes, - pontosította Gennagyij Ivánovics.
Vladimir Vladimirovich™ ismét letette a kagylót és csodálkozva megnézte a telefonkészülékét. A telefon ismét csörögni kezdett. Vladimir Vladimirovich™óvatosan felemelte a kagylót és lassan a füléhez szorította.
- Testvéró! - hallatszott a kagylóból Jurij Leonyidovics Sevcsenko, ex-egészségügyi miniszter lelkes hangja, - félórája hallottam!
- Igen? - kérdezte ámulattal Vladimir Vladimirovich™, - Na és hogyan reagálsz?
- Nagyon jól reagálok! - kiáltott fel Jurij Leonyidovics. - Helyes elhatározás, szükség volt rá!
Vladimir Vladimirovich™ mérgesen lecsapta a kagylót.
Valahogy kelletlenül érezte magát.

2004. február 26., csütörtök, 11:54:56 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™Adminisztrációjának volt Vezetője felhívta az Adminisztráció jelenlegi Vezetőjét.
Fígy, testvéró, - szólt vidáman az Adminisztráció volt Vezetője, - mi történt? Mihalicsot miért kellett kirúgni?
- Én nem is tudom, - felelte alig hallhatóan a jelenlegi Adminisztráció-Vezető.
- Te meg miért vagy letörve? - csodálkozott a korábbi Adminisztráció-Vezető. - Tán téged is kirúgnak?
- Én nem is tudom, - suttogta a jelenlegi Adminisztráció-Vezető.
- Hát, ha még beeresztenek a dolgozóba, akor még nem rúgtak ki, - morfondirozott a korábbi Adminisztráció-Vezető, - Na és Ő most hol van?
- Elutazott Habarovszkba, - suttogta a jelenlegi Adminisztráció-Vezető, - aztán meg majd megy Krasznojarszkba...
- És aztán hová? - érdeklődött a korábbi Adminisztráció-Vezető.
- Én nem is tudom, - felelte a jelenlegi Adminisztráció-Vezető, majd hozzátette síró hangon, - letette a gyümölcsöt az asztalra, felakasztotta a zakóját, aztán elutazott...

2004. február 26., csütörtök, 12:00:08 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a dolgozószobájában üldögélt éls fényképeket rakosgatott az íróasztalán. Az egyik fénykép Dmitrij Nyikolájevics Kozákot ábázolta, a másik Igor Ivánovics Suvalovot, a harmadik Viktor Boriszovics Hrisztyenkot, a negyedik Alekszej Leonyidovics Kudrint, az ötödiken pedig rajta volt Szergej Boriszovics Ivanov.
Vladimir Vladimirovich™ ide-oda tologatta a képeket az asztalán, egyszer ide rakta, aztán máshová, aztán összekeverte őket, megforgatta, és találomra húzott egyet a pakliból. Sehogyan sem tudott választani, mindegyik tetszett neki.
Egyszercsak halkan kopogtak az ajtón, majd a szobába besietett Vladimir Vladimirovich™Adminisztrációjának a Vezetője.
- Rakosgatsz? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője, miután észrevette a képeket az asztalon.
- Rakosgatok, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - nem is tudom, mit tegyek...
- Mit kell itt tudni, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - a Grizlovot kell odarakni.
Vladimir Vladimirovich™ csodálkozva ránézett az Adminisztráció Vezetőjére.
- A Grizlovot? - kérdezte gyanakodva Vladimir Vladimirovich™, - De hát az nem igazi...
- Sehol sincs megírva, hogy egy android nem lehet miniszterelnök, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - sőt, ha belegondolunk, akár még elnök is lehet...
- Elnök? - morfondirozott Vladimir Vladimirovich™- Android-elnök... Fígy, ez is egy változat... Csörögj csak oda a Dumába, szedje össze magát... Elmegyünk mihozzánk.., elbeszélgetünk az ügyes-bajos dolgainkról...
Az Adminisztráció Vezetője bólíntott és határozott léptekkel kiment a szobából.
Vladimir Vladimirovich™kihúzta az Elnöki Íróasztal fiókját és kivett belőle egy üveget, teli dugi-gépolajjal...