Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Kremlben a dolgozószobájában üldögélt és a hatalmi ágak vertikumának, s azon belül különösen az Adminisztrációjának az átszervezésével kapcsolatos költségvetés-csökkentő intézkedések hatékonyságát ellenőrizgette, nézegette a különféle okmányokat, kimutatásokat, számlákat, bevételeket és kiadásokat, és ide-oda tologatta a golyókat a jó régi bevált abakuszán, melynek használatához egyáltalán nem volt szükség az Oroszországi Egységes Energetikai Rendszerekre, így aztán az áramszolgáltatás díján is nagyokat lehetett spórolni. Egyszercsak a sok nyilvántartási tétel között megbújva Vladimir Vladimirovich™ éles szemével felfedezett egy fura bejegyzést.
- Speciális hajókofferek, személyi használatra, luxuskiviteleben, összkomfort, kiegészítőkkel és tartozékokkal, különleges felszereléssel..., szigorúan titkos, különösen fontos minősítéssel ... - olvasta döbbenten Vladimir Vladimirovich™. - Nocsak! Ez meg miafranc?!!
Vladimir Vladimirovich™ az Elnöki TeleKommunikációs Pulton megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját.
- Fígy, testvéró, - szólt Vladimir Vladimirovich™, - nézem itt a költségvetés-csökkentési hatékonyságnövelést, de valami nem stimmel. Vannak ezek a szigorúan titkos, különösen fontos speciális hajókofferek...
- Máris jövök, - felelte röviden az Adminisztráció Vezetője és bontotta a vonalat.
Vladimir Vladimirovich™ csodálkozva meredt a kezében tartott telefonkagylóra, majd lassan visszatette a pultra,
Néhány perc múlva Vladimir Vladimirovich™ dolgozószobájának magas szárnyasajtaja kinyilt és a szobába berohant az Adminisztráció Vezetője, majd gyorsan becsukta maga mögött az ajtót. Vladimir Vladimirovich™ tátott szájjal meredt a furán viselkedő Adminisztráció Vezetőre, már éppen szólni akart neki, amiért megint nem kopogott, de nem volt rá ideje, mert az Adminisztráció Vezetője az asztalhoz lépett és halkan azt mondta:
- Nem lehet az ilyet telefonba... Különleges felszerelési tárgyak ezek.
- A kofferek?! - kiáltott fel csodálkozva Vladimir Vladimirovich™.
- Psssszzz, - sziszegte az Adminisztráció Vezetője, majd súgva hozzátette, - államtitok!
- A böröndök?! - súgta vissza Vladimir Vladimirovich™. - Tudtommal csak az az aktatáskám van...
- Ezek nem atomos cuccok, - mondta halkan az Adminisztráció Vezetője és legyintett, - arról a táskáról mindenki tud, de ezekről...
- Miről van szó? - kérdezte nagyon halkan Vladimir Vladimirovich™.
- Kölségvetés-csökkentésről, korszerűsítésről, és egyben hatékonyságnövelésről, - felelte az Adminisztráció Vezetője, majd hozzáfúzte - ugyanakkor a nemzetközi biztonság garantálásáról, a legszigorúbb diplomáciai titoktartás, a bizalmas információ szavatolása mellett.
- Kofferekkel?! - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™.
- Ezek speciális kofferek, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője. - A szovjet időkben még megtehették, hogy teljes objektumokat, palotákat, rezidenciákat, villákat, jól eldugott nyaralókat, de legalábbis titkos konspiratív lakásokat biztosítottak magasrangú külföldi emigránsoknak, de a mai őrző-védő tarifák mellett egészen más megoldásokat kellett találnunk. Ezért alapos vizsgálat, elemzés, hatástanulmányozás után, konfidenciális nemzetközi tapasztalatcserét és titkos konzultációkat követően döntöttünk a speciális hajókofferek használata mellett.
- Nem értek semmit, - vallotta be Vladimir Vladimirovich™, - kivel konzultáltatok ti nemzetközi titokban?
- A Rejtőzőkkel, - súgta egész halkan az Adminisztráció Vezetője, - nagy tapasztalatú régi szakemberek, bizonyos körökben óriási nemzetközi tekintélyük van, ők ajánlották ezt az egyszerű, költséghatékony, ugyanakkor rendívül hatásos megoldást.
- Még mindig nem értek semmit, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - kik azok a rejtőzők?
- Nem rejtőzők, hanem A Rejtőzők, - hangsúlyozta az Adminisztráció Vezetője és egyenesen Vladimir Vladimirovich™ szemébe nézett, - a neveket most nem sorolnám, mert hosszú lenne a lista, de amint mondtam, bizonyos körökben ezek mind-mind elismert és nagyratartott, magasrangú tekintélynek számítanak.
- Magasrangú kofferszakértők?! - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Legalább egyet mondjál.
- Kérem, például, Podvinecz marsall, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - hondurasi ex-elnök, valamint a Láthatatlan Légió egyik főparancsnoka, szigorúan titkos hajókoffer-szakértő.
Vladimir Vladimirovich™ csodálkozva nézett az Adminisztráció Vezetőjére, de nem merte bevallani, hogy sem a marsallról, sem a Láthatatlan Légióról mégcsak nem is hallott soha, ugyanakkor régi hírszerzési tapasztalatai alapján tudta, hogy ha valami tökéletesen láthatatlan és ismeretlen, akkor az a szigorú titkossági követelményeknek maradéktalanul megfelel.
- Jó, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - akkor márcsak azt magyarázd el, hogy mire is használjuk mi ezeket a szuper-hiper hajókoffereket, méghozzá takarékosan? Hol vannak ezek tulajdonképpen?
- Kettőt most vitt el a nemzetbiztonsági titkár Ivanov, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - azokban hozza Moszkvába az Aszlán Abasidze adzsária ex-elnököt, meg Georgij fiát, a volt batumi polgármestert. Ezeket már korábban kiküldtük grúziába, de a Sevarnadzénak nem kellett, mert elment ENSZ-főtanácsadónak, így aztán most gyorsan felhasználhattuk. Aztán jónéhány van készenlétben különböző FÁK-országokban, Közép-Ázsiában, egy meg tartósan ki van kölcsönözve Vlagyimir Wolfovicsnak...
- A Zsirinovszkijnál van egy szigorúan titkos hajókoffer?! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Minek?
- Psssszzz, - szólt halkan az Adminisztráéció Vezetője. - Vendége van, régi jóbarátja...
- Csak nem a Szadd.. - szörnyűlködött Vladimir Vladimirovich™.
- Psssszzz, - sziszegett ismét az Adminisztráció Vezetője. - Erről egy szót se szabad, soha senkinek sehol!
Vladimir Vladimirovich™ döbbenten nézett az Adminisztráció Vezetőjére, most kezdet kapisgálni, hogy miért is mondta annak a kimondhatatlan nevű illetőnek a felesége, hogy csak valami dublőrt mutogattak neki meg a lányának abban az erősen őrzött fogdában.
- Jól van, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - azt hiszem már értem a kölségvetés-kímélő, ugyanakkor hatékonyság-fokozó, ugyanakkor nagyon bizalmas koffereket. Valóban, minek kéne külön villákat meg üdülőket kijelölni és drágán őrzés-védeni... Most már csak azt áruld el, hogy amikor beszereztétek ezeket azoktól a Rejtőzőktől, akkor neked személyesen mivel hálálták meg a bizonyára nagy tételű és nagy összegű megrendelést? Ne is tagadd, ha ennyire benne voltál, hogy mindent tudsz, akkor ne akard, hogy rádküldjem a számvevőszéket vagy az ügyészséget!
- De testvéró, ugyan már, csak nem gondolod... - szabadkozott szinte sértődötten az Adminisztráció Vezetője, - nekem semmit sem adtak, el sem fogadtam volna, ugyan miért kéne nekem akármi is...
- Valld be! - nézett szúrósan az Adminisztráció Vezetőjének szemébe Vladimir Vladimirovich™. - Rosszabb lesz, ha énnekem kell kiderítenem!
- Én nem, de a fiúk megtarthattak egy kisebb példányt a mintakollekcióból, - vallotta be kelletlenül az Adminisztráció Vezetője, - ez nem is belakásra való, hanem csak amolyan speciális kiegészítő kellék...
- Látni akarom! - szólt szigorúan Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, megmutathatom éppen, - sóhajtott az Adminisztráció Vezetője, - ez nem titkos és nem is akaro előled eltitkolni...
Az Adminisztráció Vezetője elővette kormányzati mobilját és valamit megnyomott rajta. Pár perccel később két biztonsági ember behozta Vladimir Vladimirovich™ szobájába a speciális rendeltetésű személyi hajókofferek kiegészítő tartozékát...

2004. május 6., csütörtök, 10:07:34 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ és Aszlán Ibragimovics Abasidze a tévén nézte, amint éppen a tömeg szétveri az adzsáriai elnök irodáját.
- Nézd csak, hogy mit művelnek, - ingatta rosszallóan fejét Vladimir Vladimirovich™, - tiszta barbárok! Nagyon jól tetted, hogy eljöttél ide mihozzánk, itt mégiscsak kulturáltabb a szitu.
- Mennyi év, - szipogott Aszlán Ibgragimovics, - mennyi évig gyűjtögettem össze mindezt! Darabonként, szemenként, morzsánként! A számtól vontam meg...
Vladimir Vladimirovich™ rásandított Aszlán Ibragimovicsra.
- Te vontad meg a szádtól?! - kacsintott Vladimir Vladimirovich™. - Jól van, elég a hamukából, a grúzaid szájától vontad meg, nem a sajátodtól.
- Mi mindannyian! - hördült fel Aszlán Ibragimovics. - Mindannyian a szánktól vontuk meg, a nagy cél érdekében!
- Az milyen? - érdeklődött Vladimir Vladimirovich™ és Aszlán Ibragimovics felé fordult.
- Vili, hogy milyen..., - kezdett bele Aszlán Ibragimovics, de hirtelen felpattant és félelmetes hangon üvölteni kezdett: - A szék!!!
- Milyen szék? - kérdezte izgatottan Vladimir Vladimirovich™, majd a képernyő felé fordulva látta, amint a géppisztolyokat szorongató ellenzékiek egy faszéket gyújtogatnak.
- El akarják égetni a székemet!!! - kiabálta Aszlán Ibragimovics és ujjával bökdöste a tévé képernyőjét. - Az én székemet!!! Amelyiken én! Én ültem rajta!!! Testvéró! Indítsd a bombázókat!!! Telefonálj a Samilnak!!!
- Nyugi legyen már, - mosolygott Vladimir Vladimirovich™. - Inkább ülj le, iszunk egy kis teát. Akarsz miniszterelnök lenni? Csecsenföldön...
Aszlán Ibragimovics azonnal lehiggadt és röviden azt mondta:
- Nem.
Vladimir Vladimirovich™ megértően rábólíntott.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ kora reggel felébredt, felült az ágyában, álmosan nyújtózott egyet, majd belebújt papucsába és kicammogott a fürdőszobába.
"Hm, milyen nap is van ma?" - gondolta Vladimir Vladimirovich™, miközben gyorsan megmosakodott, - "jééé, mintha ma lenne az Elnöki Beitatásom..., na akkor még nézzük át mégegyszer, hogy miként is zajlik majd minden..."
Vladimir Vladimirovich™ magára kapta kedvenc kimonóját, amiben mindig olyan lazán érezte magát, majd bement a kisdolgozóba (amit nem illett senkinek összetéveszteni az Elnöki Rezidencia Kis Gondolkodójával, amit a Nagy Gondolatok Meditációs Helyiségének is neveztek), majd elővette az ünnepség forgatókönyvét.
- Aha, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - szóval, dél előtt öt perccel kell érkeznem a Nagy Kremli Palotába, aztán a toronyóra első ütésére és a fanfárok hangjára be a György-terembe, onnan a Sándor-terembe, majd föl az András-terembe.... Hogy mennyi terem van! Csak össze ne tévesszem..., remélhetőleg kirakják a forgalomszabályzókat... Szóval, majd ott kell mennem, de az Állami Zászlót meg az Elnöki Lobogót már előte becipelik, majd a díszőrség behozza az Alkotmányt, meg azt az aranyláncos nagyplecsnit, ami nem is érdemrend, hanem csak úgy van..., a legfőbb állami méltóság jelképe... Aha, értem... Na nézzük csak, mi lesz ezután... Aztán majd jönnek a fő állami méltóságok, alkotmánybíróság, a felsőház, meg az alsóház..., aha, remélhetőleg a Grizlov androidot rendesen feltöltötték és lekenték..., blamázs lenne, ha hirtelen lefagyna, vagy csikorogna.. Ezt majd pontosítani kell még időben...
Vladimir Vladimirovich™ az Elnöki Noteszébe beírt egy kérdőjelet.
- Az egész ceremóniát a kamerák felveszik és élőadásban közvetítik, - olvasgatta tovább a forgatókönyvet Vladimir Vladimirovich™, - az interneten is... Nocsak!
Vladimir Vladimirovich™ ránézett házi Számítástechnikai Csúcsmodelljére, elmosolyodott és megvakarta az orrát.
- Aha, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - aztán majd le kell tennem az esküt... Hm, mi a fenének kell ugyanazt ismételgetnem, amit már négy évvel ezelőtt is elmondtam már?! Mintha nem lenne elég egy életre elintézni az egészet, ahogy ezt nálunk annak idején csinálták a szerveknél... Egy tiszt sosem szegi meg esküjét! Ej, hülye civill banda..., nem képesek ezt felfogni. Na, mindegy, szóval akkor elmondom majd megint ugyanazt ugyanúgy, aztán eléneklik a Himnuszt... na, ez legalább nem változott, csak a szöveget írták át... Közben felhúzzák az Elnöki Lobogót... Aha, ezt akkor abból a teremből majd felcipelik a tetőre... Érdekes, akkor ez majd hogyan kerül vissza a dolgozószobámba, a hátam mögé? Na, ezt is majd pontosítani kell...
Vladimir Vladimirovich™ ismét tett egy nagy kérdőjelet az Elnöki Noteszébe.
- Aztán lesz díszsortűz, ágyúlövések, tüzijáték, nagy dirr-durr és bumm, zeng majd az egész környék...
Hirtelen éktelenül csörögni kezdett a telefon. Vladimir Vladimirovich™ megrezzent majd felvette a kagylót.
- Fígy, testvéró, - hallatszott a telefonban az Adminisztráció Vezetőjének hangja, - a Leonyid Danyilovicsnál egész éjjel nagy durrogások és még hatalmasabb bummok hallatszanak, továbbá legalább 300 méter magas lángoszlopok mindenütt...
- Mi van?!!! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Kucsmáéknál még nem is volt elnökválasztás! Mit akarnak azzal a díszsortüzeléssel?! Vagy netán ők is engem akarnak köszönteni?
- Nem, nem erről van szó, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője. - Fölrobbant egy nagy lőszerraktáruk Zaporozsjéban, most ég az egész környék és nem képesek eloltani. Sorozatvető rakéták repeszei 15-17 km-re röpülnek szanaszét, eddig öt halottat vallottak be, sebesültből meg legalább négyezerre lehet számítani. Több tízezer embert evakuálni kellett a környékről...
- Hm, kellemetlen, - morgott Vladimir Vladimirovich™, - és milyen rosszkor... Elrontják nekem az ünnepi hangulatot.. Ej, ezek az ukránok, nincs bennük semmi belátás... Na és most mit tegyünk?
- Hamarjában kiküldtük hozzájuk a hadsereg rakéta-tüzér főnökségének szakembereit, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - ezeknek nagy tapasztalataik vannak az ilyen esetekkel kapcsolatban...
- Hogyne, hogy a fene egye meg, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - ezt én is tudom, sajnos... A kuplerájt ők is jól ismerik... Na, csak legyek túl ezen a ceremónián, majd utánanézek, hogy nálunk mi is a helyzet...
- Meliotopolban elrendelték a rendkívüli állapotot, a lakosság elbújt a pincékben, - folytatta az Adminisztráció Vezetője.
- Hm, - morfondirozott Vladimir Vladimirovich™, - akkor ezek nem látják az élő adást... Disznóság!
- Ha a nagytávolságú sorozatvető rakéták is fölrobbannak, akkor a repeszek akár 70 km-re is elszállnak, - folytatta az Adminisztráció Vezetője.
- Még szerencse, hogy a ballisztikus rakétáikat feldarabolták, - morfondirozott Vladimir Vladimirovich™, - mennyire is van a Kreml Zaporozsjétól?
- Szerecsére jó messze vagyunk, - felelte az Adminisztráció Vezetője. - Habár az egész balhétól úgy 40 km-re van egy atomerőművük...
- Micsoda?!!! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Márcsak egy újabb Csernobil hiányzik! A széljárás most milyen?
- Háááát, - húzta a választ az Adminisztráció Vezetője. - Változó...
- Mondtam a múltkor, hogy precizebbé kell tenni a meteorológiai előrejelzési rendszert, - szólt szigorúan Vladimir Vladimirovich™. - Nekem pontos adatok kellenek! Na, csak legyek túl ezen a ceremónián... Jól van, intézkedjetek, tegyetek meg mindent, amit kell, meg ami ilyenkor szokás, mert mit lehet azt tudni... Utálom azt, ha valamit nem tudnak kellőképp előre látni!
- Meglesz, - felelte az Adminisztráció Vezetője és bontotta a vonalat.
Vladimir Vladimirovich™ egy darabig gondolkodott, majd visszatért a forgatókönyv tanulmányozásához.
- Nos, hol is tartottam, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - szóval, a díszsortűz..., aztán az Elnöki Ezred díszszemléje... A parancsnok három lépést tesz előre, majd beadja a jelentést, én végigmegyek a sorfal előtt, a zászlónál tisztelgek, majd jobbra fordulok... A zenekar közben eljátssza a...
Vladimir Vladimirovich™ azokat a dolgokat kedvelte, amelyekben minden az előírt rendben megy végbe, ahogy azt a meghatározott regula megszabja. Igaz, hogy így nem lesz semmiféle meglepetés, talán még unalmasnak is tűnik minden, de a rend és nyugalom mindent megér.

2004. május 7., péntek, 07:35:24 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ az elnöki beiktatásra készült. Egyszercsak megszólalt az a telefon, amelyiken külföldi államfőkkel szokott társalogni. Vladimir Vladimirovich™ letette az asztalra a platinából készült, fedelén aranyozott kétfejű sassal díszített póúdertartót, majd felvette a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban Leonyid Danyilovics Kucsma ukrán elnök távoli hangja, - te most mit csinálsz?
- Készülök a beiktatásra, - fintorgott Vladimir Vladimirovich™, - smink, meg ilyesmik... Miért, nálad ott mi van?
- Nálam..., - felelet fura hangon Leonyid Danyilovics, - nálam itt az Ukrajna durrant egyet.
- Mit csinált az Ukrajnád? - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™.
- Fölrobbant az Ukrajnám, na, - mondta Leonyid Danyilovics oroszul, tisztán, akcentus nélkül, de aztán észbe kapott és ismét áttért ukránra, - rakétaraktár gyulladt föl. Most minden dübörög, meg röpdös szana-széjjel. Tán még Kijevig is elröpülhetnek, sőt, minden bizonnyal.
- Úgy..., - Vladimir Vladimirovich™ hirtelen izgalomba jött, - akkor meg mit ücsörögsz ott?! Csinálni kell valamit, telefonálni! A Szergej Kozsugetovicsot hvd fel! Á, tudod mit, majd mindjárt felhívom én magam!!!
- Te csak ne pörgesd fel magad, - nyugtatta Vladimir Vladimirovichot™ Leonyid Danyilovics, - Szergej Kozsugetovicsnak már telefonáltunk, képben van... De nem ez a lényeg, ott egye a fene, égjen le az egész. Ellenben tudod, kitaláltam valamit.
- Mit találtál ki? - kérdezte érdeklődéssel Vladimir Vladimirovich™.
- Arra gondoltam, hogy ha már így adódott, akkor azokat a rakétákat most leírhatjuk, - mondta Leonyid Danyilovics, - fölrobbantak és annyi.
- Milyen egyszerűn megy ez nálatok, hoholok! - mérgesedett fel Vladimir Vladimirovich™. - Tűz van, aztán az mindent felemészt, mi?! És ha azok a rakéták a terroristák kezébe kerültek?! Fel kell kutatni és megkeresni mind!
- Mi a fenét kell keresni azokat, - mondta Leonyid Danyilovics, - egye fene, találják meg a terroristáék, akkor mi van, beindítani úgysem tudják - ezek ukrán rakéták.
- Ezek szovjet rakéták! - kiáltotta dühösen Vladimir Vladimirovich™. - Azok még működtek!
- Na igen, - kuncogott Leonyid Danyilovics, - mint a Zsigulik... Jól van, te csak ne pörgesd del magad, neked nem szabad, még előtted van a beiktatási ceremónia.
Leonyid Danyilovics letette a kagylót.
Vladimir Vladimirovich™ dühösen lecsapta a kagylóját és mérgesen megragadta a sminkes púdertartót.
"Aztán meg majd csodálkoznak", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, amint telehintette púderrel Elnöki Orcáját, - Ukrajna az érdekütköztetések színtere, nem pedig egy önálló állam..."

2004. május 7., péntek, 08:14:11 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ elfoglalta az Oroszországi Föderáció Elnöki tisztségét. A Nagy Kremli Palota valamennyi termén keresztül haladva, az ezerhétszáz öltönyös ember sorfala között Vladimir Vladimirovich™ felment az emelvényre, amelyen a cári trón állt, és megállt az Alkotmánybíróság elnöke, Zorkin Valerij Dmitrievics mellett.
Valerij Dmitrievics káromkodott egy erőset a kikapcsolt mikrofonba, mire azt bekapcsolták, és akkor azt mondta:
- Vladimir Vladimirovich™, tegye le az Oroszországi Föderáció Elnöki esküjét.
Vladimir Vladimirovich™ értetlenül körülnézett, majd észrevette a pulpitus szélén heverő papirlapot az elnöki eskü szövegével, megfogta és már vitte is Valerij Dmitrijevicshez, hogy majd letegye elé.
- Ne nekem, testvéró, - szólt Valerij Dmitrijevics, hanem OroszHon népének.
- Dehát csak ez az egy van... - momrmogta értetlenül Vladimir Vladimirovich™, - nem jut mindenkinek..., vagy ez egy vándoreskű?
- Nem, - sziszegte oda Valerij Dmitrijevics, - csak ez az egy van, de ez mindenkinek szól. Te csak olvasd és annyi!
- Aha, értem, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, visszament a pulpitushoz, letette az esküt, aztán egyik kezét a varanusbőrbe kötött Alkotmányra, a másikat meg a súlyos aranyláncra helyezte, és nagy érdeklődéssel olvasni kezdte az eskü szövegét.
- Fennhangon! - sziszegte az alkotmánybírósági elnök és kidüllesztette szemét.
Vladimir Vladimirovich™ kissé elpirult, majd nagy levegőt vett.
- Testvérók! - mondta Vladimir Vladimirovich™, mire a feszülten figyelő ezerhétszát vendég megkönnyebbülten kifújta a levegőt.
Az élet ment tovább.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™, miután ünnepélyesen letette az Elnöki Nagyesküt és túl volt az egész beitatási ceremónián, megnézte házi Elnöki Ezredének díszmenetét, fogadta a sok meghívott és csak úgy odatévedt magasrangú vendég gratulációit, hazatért kis Elnöki Rezidenciájába, levette ünnepi öltönyét és kényelmesen nyújtózott egyet kedves foteljében és arra gondolt, hogy na, ezt szerencsésen megúszta, most akkor szusszanhat egyet. Vladimir Vladimirovich™ már épp arra készült, hogy nyugodtan végignézheti századszor videóján "A tavasz tizenhét pillanatát" kedvenc Stirlitzével a főszerepben, amint annak ismét sikerül az orránál fogva vezetnie a ravasz Müllert, aminek így a Győzelem Napja előtt kifejezetten aktuális jelentősége is volt, de legalábbis arra hívatkozási alapot jelenthetett, amikor a szobába beviharzott kedves felesége, Ludmilla, és ráripakodott a fotelben elnyúlt Vladimir Vladimirovichra™.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™ kedves felesége, Ludmillam - te meg mit csinálsz?! Nyomás, mosakodjál, öltözzél, megyünk színházba!
- Miféle színházba? - kérdezte a megszeppent Vladimir Vladimirovich™.
- Hogy-hogy miféle színházba?! - kiáltotta Vladimir Vladimirovich™ kedves felesége, Ludmilla. - A Nagy Színházba! Díszelőadás lesz! Csajkovszkij Mazepája!
- Nincs nekem ahhoz kedvem, - mondta sírós hangon Vladimir Vladimirovich™, - elegem volt ma már a színházósdiból. Meg aztán ez a Mazepa úgyis egy hitszegő ukrán volt, aki betartott Nagy Pétenek, most meg az ukránok a hülye tüzijátékukkal betartottak nekem, teljesen elrontották az Elnöki Beitatásom ünnepi hangulatát. Szóval nem kell nekem se cirkust, se színház, és ukránokat se akarok ma látni.
- Készülj, készülj, - mondogatta magáét Vladimir Vladimirovich™ kedves felesége, Ludmilla, - muszáj oda menni, ez is hozzátartozik a mai ünnepségekhez, különben is eligérkeztünk oda, ott lesz mindenki, nekünk is ott kell lennünk. Lefoglalták az Elnöki Páholyt!
- Utálom a színházat, - húzta el a száját Vladimir Vladimirovich™, - a múltkor is mi volt, ott ültem komoly pofával, mindenki engem bámult és még vigyorogtak is...
- Muszáj mennünk, - szólt keményen Vladimir Vladimirovich™ kedves felesége, Ludmilla, - ne vitázz, nyomás mosakodni, öltözni! Láthatod, hogy én már kész vagyok, felvettem szép új ünnepi ruhámat, amit a barátnőimnek is látniuk kell. Iparkodj! Ha most indulunk, akkor a második felvonás végére még odaérünk. Nem mondhatod, hogy az egészet végig kell szenvedned, de ennyit igazán megtehetsz.
Vladimir Vladimirovich™ kelletlenül feltápászkodott a fotelből és már indult volna mosakodni, öltözni, amikor megszólalt aranysasos kormányzati mobilja. Vladimir Vladimirovich™ megnyomta a kétfejű sas egyik feje alá rejtett egyetlen nyomógombot.
- Fígy, testvéró, - hallatszott a telefonban az Adminisztráció Vezetőjének izgatott hangja, - elindultál már a színházba?
- Még nem, - felelte nagy sóhajjal Vladimir Vladimirovich™, - épp most készülödök.
- Akkor jó, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - azt tanácsolnám, hogy ne is készülödj.
- Miért? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™, de hangjába némi öröm is vegyült. - Elmarad a színház?
- Nem egészen, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - hanem épp fordítva - nagy színház van a Nagy Színházban, nem is színház ez, hanem egyenesen cirkusz, sőt, Nagy Cirkusz!
- Mi van?! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Színház vagy cirkusz? Semmit sem értek.
- Cirkusz van a színházban, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - nagy cirkusz a Nagy Színházban!
- Semmit sem értek, - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™. - Mi a fene van? Már megint leszakadt a tető, vagy leégett az egész?
- Nem égett le, szerencsére, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - csupán a szünet után a színpadra fölrohant egy csomó nacionál-bolsevik fáklyákkal és transzparensekkel, tiltakoznak az önkényuralmad és a rendőrállamod miatt, röpllapokat szórnak és nagyon kiabálnak...
- Mit kiabálnak? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Össze-vissza kiabálnak, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - mindenféle jelszavakat, meg azt is, hogy nagyon fáj...
- Mi az, hogy nagyon fáj? Mi fáj? - érdeklődött Vladimir Vladimirovich™.
- Kinek a feje, kinek a veséje fáj, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - van olyan is, akinek a keze-lába fáj.
- Mi az, hogy feje-vese-keze-lába? - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, akit fejbevert, meg megrúgott a biztonsági őrség, annak a feje meg a veséje fáj, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - akit meg a csővel együtt lefürészelnek, annak a keze-lába fáj.
- Nem értem, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - milyen csőről fürészelnek le?
- Amihez odabilincselték magukat, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - néhányat az Elnöki Páholyból szedtek ki.
- Nácibolsik az Elnöki Páholyomban?! - döbbent meg Vladimir Vladimirovich™. - Mi a francot csinál az FSzB meg az FSzO?!!!
- A szövetségi biztonsági szolgálat üti őket, a szövetségi őrszolgálat rugdos, - jelentette a munkamegosztást az Adminisztráció Vezetője, - a katasztrófa- sé polgárvédelem pedig oltogatja a fáklyákat meg fürészeli a csöveket, kinn viszont már a szövetségi rendőrség furgonjai várakoznak. Valamennyi szerv jó együttműködésben végzi a dolgát. A díszelőadásnak viszont lőttek...
- Lőttek?!!! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Már lődöznek is?! Megőrültek?!!!! Ünnepkor?!!! Az én ünnepi beitatásom napján?!!!
- Nem lődöznek, nyugi, - nyugtatta Vladimir Vladimirovichot™ az Adminisztráció Vezetője, - az előadásnak lőttek, vagyis nem kell idejönnöd a nagyszinházi cirkusz kellős közepébe.
- Aha, értem, - szólt megkönnyebbülten Vladimir Vladimirovich™, - akkor minden rendben van?!
- Minden a legnagyobb rendben van és rend is lesz, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - a helyzetet ellenőrizzük és rendezzük.
- Jó, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - de azért senkit se verjenek agyon, hacsak lehetséges, meg a büntetések se legyenk nagyon súlyosak. Elvégre ugyebár így ünnepkor, meg ünnep előtt..., meg aztán ez ugyebár csak egy cirkusz...
- Úgy lesz, - mondta az Adminisztráció Vezetője és bontotta a vonalat.
Vladimir Vladimirovich™ rávigyorgott kedves feleségére, Ludmillára és azt mondta:
- Hehe, mégsem megyünk. A múltkor már megmondtam, hogy engem ugyan nem viszel el mégegyszer mindenféle teátrumba, hogy ott rajtam vigyorogjanak. Ha pedig én azt mondom, hogy úgy legyen, Isten engem úgy segéljen, akkor úgy is lesz.... és alkalomadtán az Isten is megsegít.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Vörös-téren a Győzelem Napi Díszszemlét figyelte, amikor Legfelsőbb Főparancsnokként illik meghallgatnia a díszszemlét fogadó honvédelmi miniszter jelentését, miután az fogadta a díszszemlét vezénylő tábornok, a moszkvai katonai körzet parancsnokának jelentését, miután amaz elhajtatott a fölsorakozott ötezer főnyi résztvevő mellett egy olyan nyitott limuzinban, amiből összesen három van, mégpedig az egyikben mindig ez a parádévezénylő parancsnok, a másikban az előbb említett parádéfogadó miniszter autózik, a harmadiik meg mindig ott áll tartlékban, ha az előző kettő közül valamelyik netán bedöglene, ami egy ilyen fényes nagy parádén azért mégiscsak nagy blamázs lenne és odalenne az egésznek az ünnepi méltósága. Vladimir Vladimirovich™ ott állt a Mauzóleum elé felállított tribünön és figyelmesen hallgatta a díszszemle fogadó miniszter jelentését, hogy a díszszemle résztvevői a helyüket elfoglalták és mehet a buli ezerrel, közben arra gondolt, hogy annak idején, amikor még nem volt Győzelem Napja, sőt, amikor még egészen itt, Moszkva falainál javában dúlt a háború, szóval 41-ben az egész díszszemle a buli végén egyenesen innen a frontra díszmenetelt, akkor ugyebár még nagy és dicső idők jártak, és a díszszemlét sem ilyen kis tribünről, hanem a Mauzóleum tetejéről tekintették meg az akkori nagyok, a Legnagyobb Naggyal, Ioszif Visszarionoviccsal az élen. Ő csak ott állt és mosolyogva integetett a frontra díszmenetelőknek, azok meg csak díszmeneteltek, díszmeneteltek, egyenesen a frontra, aztán tovább, aztán még tovább, mig végül eljutottak Berlinbe, és onnantól kezdve lett ez a Győzelmi Nap, amikor díszszemle van, viszont nem kell rögtön és egyből a frontra díszmenetelni.
"Azért ez mégiscsak így a jó", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, amint végignézett a sok fölsorakozott tiszten és katonán, a rakétásokon, a tüzéreken, a repülősökön és matrózokon, a deszantosokon, műszakiakon meg az összes összfegyvernemin és összhaderőnemin, külön rámosolyogva a katonazenészekre és a kadétiskolás kisdobosokra. - "A nagy háborúknak vége. Van még sajnos ez a sok terrorista izé, de azt majd antiterrorista akciókkal elintézzük, nem kell az egész társaságot kizavarni a frontra díszmenetben".
- ... mindenkit köszöntök a Győzelem Napja alkalmából! - mondta hangsúlyosan Vladimir Vladimirovich™. - Dicsőség a győzteseknek! Hajrá Oroszország! Hajrá oroszok! Hurrá!"
- Hurráááá! - zengte a Vörös-teret ellepő sokaság.
A zenekar játszani kezdte a sok indulóból összeállított díszmuzsikát, a Preobrazsenszkij cári udvari ezred indulójával kezdve, aztán a sok régi harci indulót, de még az Okudzsava-féle "Csak egy győzelem kell nekünk, egyetlen győzelem mindannyiunk számára..." szövegű hajdani dalocskát is beleszőve és kellőképpen katonásra áthangszerelve, miközbe a díszoszlopok megfordultak és végigdíszmeneteltek a Mauzóleum üres tribünje előtti díszemelvényen álló mai nagyságok előtt.
Vladimir Vladimirovich™ csak állt ott némán, de azért tisztelettudó képpel, civilben, fedetlen fővel nem tiszeleghetett katonamódra a sok hajdani front, hadsereg és hadtest, valamint a mai alakulatok és tanintézmények csapatzászlói előtt, valamikori alezredesi öltönyében viszont hülyén nézett volna ki a sok csillogó marsalli és tábornoki díszegyenruha közt, de különben is őneki ez a kis szerény ruha is megfelelt, ha már kedvenc kimonójában nem feszíthetett a Legfelsőbb Főparancsnoki tribünjén.
"Szép azért ez a díszszemle", - gondolta elégedetten Vladimir Vladimirovich™, - "méltó a Győzelem Napjához".
Hirtelen zsebében megszólalt az aranysasos mobilja. Vladimir Vladimirovich™ félrehúzódott és morcosan elővette, majd füléhez szorította.
- Fígy, testvéró, - hallatszott az Adminisztráció Vezetőjének izgatott hangja, - egy kis gond van.
- Mi a fene van már megint?! - morogta mérgesen Vladimir Vladimirovich™. - Ünnep van, Győzelem Napja! Ki rontotta már megint el az ünnepi méltóságos hangulatomat?! Megint az ukránok?!
- Nem az ukránok, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - hanem a csecsenek, pontosabban a terroristáék. Groznijban a stadionban fölrobbantották a Gyózelem Napi főtribünt, állítólag szegény Kadirov is odalett, meg még egy csomóan... Az észak-kaukázusi főparancsnok Baránovnak a robbanás letépte a lábát... Most pontosítjuk a dolgokat...
- Hogy az a rohadt qrv..., - fakadt ki Vladimir Vladimirovich™. - Pont most! Pont a Győzelem Napi parádén!
Vladimir Vladimirovich™ nézte a messzeségben eltűnő díszmenetelő oszlopokat, utánuk akart kiáltani valamit, hogy ne arra, hanem egészen másfelé kéne menniük...., de aztán csak szomorúan legyintett egyet. Egészen más idők jártak manapság, minden megváltozott...

2004. május 9., vasárnap, 13:26:32 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovichot™ felhívta telefonon Aszlán Ibragimovics Abasidze.
- Fígy, testvéró, - mondta Aszlán Ibragimovics, - beszéltél a múltkor valamit arról a csecsenföldi miniszterelnöki dologgal kapcsolatban..
- Beszéltem, tényleg... - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, - na és?
- Gondolkodtam rajta, - mondta Aszlán Ibragimovics, - úgy sincs mit csináljak... Mehetek akár Csecsenföldre is.
- Nocsak! - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Csak nem miniszterelnöknek, - pontosította Aszlán Ibragimovics, - hanem elnöknek. Nos, elnöknek elmennék Csecsenföldre is.
- Izé.... - jött kissé zavarba Vladimir Vladimirovich™, - ez valóban eléggé cool... Csakhogy mintha lenne ott már egy elnök, nem?
- Na és? Adzsáriában a múlt héten szintén még volt egy elnök, - felelte Aszlán Ibragimovics, - most meg nincs Adzsáriában elnök.
Vladimir Vladimirovich™ elvette fülétől a kagylót és csodálkozva ránézett.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ sebtében összehívta a kormányt.
- Fígy, testvérók, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - délelőtt elugrottam egy kicsit Groznijba, átadtam az özvegyeknek a kitüntetéseket, megnéztem hogyan van a kórházban a kaukázusi főparancsnok, aztán megtudakoltam, hogy mi is a szitu ott valójában. Ezeket mind személyesen nekem kellett véghezvinnem, mert utálom ha össze-vissza hantáznak. Nos, az özvegyek szomorúak, de tegyetek meg mindent, hogy ne nagyon, és a pénzt nem elsinkofálni, hanem rendesen... A főparancsnoknak most nincs meg a félllába, de amúgy megvan és káromkodik ezerrel, jókatona módjára, de tegyetek meg mindent, hogy ne nagyon, és a pénzt nem elsinkofálni, hanem rendesen... A Samil falábára ne számítsatok, mert azt nem adom! A szitu olyan-amilyen, helikopterről nézve nagyon randa ám az a Groznij, hozzá kell már látni az újjáépítéshez, meg a gazdaság rendbetételéhez, ezért tegyetek meg mindent, de nagyon, és a pénzt nem elsinkofálni, hanem rendesen... Benéztem egy laktanyába is, tök váratlanul, ezért nem is számíthattak rám. A folyosó azért rendesen fel volt sikálva, a klotyó is fura mód tiszta, a kantinban is rend volt. Dicséretes! Ennek ellenére tegyetek meg mindent, hogy továbbra is, de nagyon, és a pénzt nem elsinkofálni, hanem rendesen... Van kérdés?
- A gazdaság fejlesztésével kapcsolatban... - szólalt meg Germán Oszkárovics Gref gazdasági fejlesztési és kereskedelmi miniszter.
- Úgy van, - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™, - máris csomagolhatsz és repülhetsz Csecsenföldre, aztán a helyszínen tegyél meg mindent, de nagyon, és a pénzt nem elsinkofálni, hanem rendesen... További kérdés?
- A közrend biztosítása..., - szólalt meg Alekszandr Alekszejevics Csekalin belügyminiszter-helyettes.
- Úgy van, - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™, - máris csomagolhatsz. Elkisérsz Csecsenföldre úgy kb. 1100 munkatársat, aztán a helyszinen tegyél meg mindent, de nagyon, és a pénzt nem elsinkofálni, hanem rendesen... Kérdés?
- Az egészségügyi és szociális ellátás..., - szólalt meg Mihail Jurjevics Zurábov egészségügyi és társadalom-fejlesztési miniszter.
- Úgy van, - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™, - máris csomagolhatsz, viszed a kötszert meg a gyógyszert, meg mindenféle orvosi cuccot, aztán a helyszínen tegyél meg mindent, de nagyon, és a pénzt nem elsinkofálni, hanem rendesen... További kérdés?
A tanácskozás résztvevőinek nem volt több kérdése.
Vladimir Vladimirovich™ elégedetten körülnézett. Igazán jó volt olyan csapattal dolgozni, amelyik mindent rögtön ért és képes azonnal operatívan mindent elintézni, de nagyon. Csak a pénzt ne sinkofálnák el rendesen...

2004. május 12., szerda, 08:18:14 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ egy kékes színű helikopteren repült Groznij fölött:
- Ha innen nézzük, - próbálta túlkiabálni Vladimir Vladimirovich™ a hajtómű zaját, - úgy néz ki, mintha csinálnának valamit..., de azért helikopterről is szőrnyű az egész...
- Mi csináljuk jól, - kiabálta vissza a Vladimir Vladimirovich™ mellett ülő, kissé piszkos sportruhát viselő fiatalember, - apukám - békefolyamat... Stabilítás, elnök nyugiban van...
Vladimir Vladimirovich™ ránézett a fiatalemberre és nagyot sóhajtott.
- Azt mondod, hogy békefolyamat? - kiáltotta Vladimir Vladimirovich™, miközben erősen gondolkodott. - Tudod mit, nevezzünk el egy utcát a papád emlékére Moszkvában.
- Inkább egy stadiont, - kiabálta vissza a legény, - engem meg elnöknek.
Vladimir Vladimirovich™ ismét sóhajtott egyet és kivette zsebéből a kormányzati mobilját és megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját.
- Fígy, testvéró, - kiabált bele a telefonba Vladimir Vladimirovich™, - ide kéne küldeni valakit.
- Miért kiabálsz? - kérdezte csodálkozva az Adminisztráció Vezetője.
- Nagy a zaj, - kiabálta Vladimir Vladimirovich™. - Küldjük ide a Grefet, úgyis nemrég nősült.
- Sahid lesz belőle, megöngyilkolja magát, - felelte az Adminiszráció Vezetője.
- Pofa be! Ne károgj, mert bejön! - kiabálta vissza mérgesen Vladimir Vladimirovich™, majd bontotta a vonalat.
"Ki kéne húzni ezt az egész Csecsenföldet az alkotmányból...", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "mennyivel nyugisabb lenne minden... Á, nem lehet, az állam területi épsége, meg a sérthetetlenség..."
Vladimir Vladimirovich™ odafordult a morcos sportruhás legényhez, rámosolyodott és azt kiáltotta:
- Azt mondod, hogy elnök szeretnél lenni?

2004. május 12., szerda, 08:28:13 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a dolgozószobájában üldögélt és azon töprengett miként lehetne felvirágoztatni OroszHont. Egyszercsak az asztalán megcsörrent a kormányzati telefonja. Vladimir Vladimirovich™ felvette a kagylót.
- Testvérrró, - szólalt meg a kagylóban egy ismeretlen hang, - Sallo vagyok.
- Szalo?! Vagyis szalonna?!!! - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Hogyan tud egy szalonna beszélni?!!!
- A nevem Vello, - felelte a hang, - a vezetéknevem Sallo. Számollgatok itten.
- Mit számolsz te ottan? - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™.
- Oroszország négy milliárd dollárral tartozik Észtországnak, - mondta Sallo.
- Mi van?!!! - Vladimir Vladimirovich™ a csodálkozástól még fel is állt. - Miféle Észtország?!! Merre van az?! Afrikában?!!
- Észtország Baltikumban van, - magyarázta Sallo. - Lehet pénz nélkül is törleszteni.
- Vili, hogy lehet, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, - ki a fene fog neked pénzzel törleszteni?
- De ha nem pénzzel, - mondta Sallo, - akkor ide nekünk a Novoszibirszki Területet:
- Nem inkább a Csecsenföldet? - kérdezte kedvesen Vladimir Vladimirovich™, miközben megnyomta a nemzetbiztonsági tanács sürgős összehívására szolgáló kapcsolót. - Na és mondd csak, a telefonomat hogyan szerezted meg, barátocskám?

2004. május 13., csütörtök, 08:22:57 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovichot™ felhívta Londonból Borisz Abrámovics Berezovszkij.
- Fígy, testvéró, - szólt izgatottan Borisz Abrámovics, - ez már így nem ér!
- Mi van?! - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™. - Mi történt?
- Nekem milliárdjaim vannak! - izgult tovább Borisz Abrámovics, - az imperialista Forbes-otok, amelyikben az egész szerkesztőség minden bizonnyal az efeszbé ügynökeiből áll, azt írja, hogy csak hatszázhúsz millióm van! Ez nem ér! Ez, szerintem, önkény!
- Várjál már, várjál már, minek pörögsz, - nyugtatta Vladimir Vladimirovich™ Borisz Abrámovicsot, - számoljunk csak utána. Lehet, hogy elköltötted valahol a milliárdjaidat?
- Hol a fenében költöttem volna el itt Londonban? - forrongott tovább Borisz Abrámovics, - se egy rendes kaszinó, se igazi kurvák, mégcsak váltságdíjat sincs kinek fizetni! Csak csupa muzsikus meg drogos mindenütt!
- Na és mi a helyzet ott Londonban, mondjuk, a liberális értékekkel? - érdeklődött Vladimir Vladimirovich™.
- Abból annyi van, hogy csak na! - kezdte volna Borisz Abrámovics, de hirtelen elakadt. - Várjál csak, mit akarsz ezzel mondani..., egy pillanat, megnézem a pénztárcámat... Hoppá!
Vladimir Vladimirovich™ letette a telefonkagylót az asztalra és mosolyogva hallgatta egy ideig Borisz Abrámovics hangját, amint valamit kiabál a messzi távolból...
Vladimir Vladimirovich™ megnyomta a pulton az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját.
- Fígy, testvéró, - szólt halkan Vladimir Vladimirovich™, - hozzad a sakktáblát, megyek Misenykához a börtönbe.
- Értettem, - felelte ugyanolyan halkan az Adminisztráció Vezetője és bontotta a vonalat.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™, szombat lévén, megtartotta rendes szombati nemzetbiztonsági tanácsi tanácskozását, amelyiken a nemzetbiztonsági tanács rendesen megtanácskozta az orosz állam kül- és belpolitikájának különböző kérdéseit. Miután a tanácskozás végetért és a nemzetbiztonsági tanácstagok elmentek jódolgukra, Vladimir Vladimirovich™ bement az Elnöki Rezidenciájának kis dolgozójába (ami nem összetévesztendő a Kis Gondolkozóval, ahol a nagy és kisdolgok végzése közben lehet nyugodtan meditálni az állam kis és nagydolgairól), bekapcsolta a számítógépét és megnézte a híreket, hogy azokból megtudhassa mit is munkálkodott ő tulajdonképpen ezen a hétvégi pihenős munkanapján. Az egyik nevesebb és kifejezetten nagy látogatottságúnak számító portálra kattintva Vladimir Vladimirovich™ máris olvashatta a legfrissebb hírt: "Vladimir Vladimirovich™ pénteken megtartotta rendes nemzetbiztonsági tanácsi tanácskozását, amelyen megvitatták az orosz állam kül- és belpolitikájának különböző kérdéseit". Vladimir Vladimirovich™ nagyra meresztette szemét, majd elővette kormányzati aranysasos mobilját és felhívta az Adminisztrációjának a Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - nézem itt ezt az izét, tudod mit... Azt írják a rendes szombati nemzetbiztonsági tanácsi tanácskozásról, hogy pénteken tartottam meg....
- Tudunk róla, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - új szoftot használnak újabban.
- MIcsoda?! - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Már előre tudja a szoftjuk, hogy mi lesz később?! Vagy ami később volt, azt már korábban megírják?!
- Nem egészen így van, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - az új szoftjuk, amit külföldről hoztak be, vagyis amonnan..., na magad is tudod honnan..., szóval ez egy kóser szoft, ezért kóserül koserizálja az eseményeket, pontosabban nem mindegyiket, csak a hétvégieket, még pontosabban a szombatiakat péntekesíti.
- Hooogy?! - kiáltott fel a csodálkozástól Vladimir Vladimirovich™.
- Úúúúgy, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - mondom, hogy ez egy kóser szoft.
- De miért péntekesíti a szombatot? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Miért nem vasárnapítja?
- Biznisz, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - ha vasárnapítaná, akkor lemaradnának a friss hírrel. Verseny van, konkurenciaharc... Különben is, sokkal jobb szombaton a szombatot péntekesíteni, mint vasárnapítani, mert az már van, ezért volt, a másik meg csak lesz, de azt meg még ki a fene tudja ennyire előre. Csak gondolj bele, akkor magad is megérted. Ez így a kóser! Elhiheted.
Vladimir Vladimirovich™ kikapcsolta, lassan eltette a telefonját és mélyen elgondolkozott. A technológiai megoldásban valóban volt valami figyelemre méltó.

2004. május 17., hétfő, 10:48:07 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a tévén nézte az "Eurovízió-2004" nótavetélkedőt. Egyszercsak megcsörrent az a telefon, amelyiken külföldi államfőkkel lehetett mindig trécselni. Vladimir Vladimirovich™ felemelte a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a kagylóban Leonyid Danyilovics Kucsma hangja, - most figyuzz, az ukrán énekesnő következik, majd eljár egy Vad Táncot.
- Ugyan már, csak pocsékoljátok az időt, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - hol vannak a ti énekeseitek a miénktől!
- Mi az, hogy hol?! - hördült föl Leonyid Danyilovics. - És a Via-Gra? És a Szergyucska Verka?!
- Azok oroszok, - mondta határozott hangsúllyal Vladimir Vladimirovich™.
- Azok ukránok! - hördült föl még jobban Leonyid Danyilovics. - Na fogadjunk, hogy az ukránok nyernek! A következő Eurovízió meg Kijevben lesz!
- Na és mibe fogadjunk? - kérdezte megvetően Vladimir Vladimirovich™.
- Akár a Krimbe! - kiáltott fel Leonyid Danyilovics. - Ha a muszkák nyernek, akkor visszaadom a Krimet.
- Ha meg a hoholok nyernek, - vágta rá Vladimir Vladimirovich™, - nem nyomjuk rá az áfát a földgázra:
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és nagy figyelemmel bámulta tovább a tévét.
Bejelentették az ukrán énekesnőt.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és egy érdekfeszítő könyvet olvasgatott példaképe - Nagy Péter cár - reformmódszereiről. Vladimir Vladimirovich™ nagyokat vigyorgott és elismerően még csettintett is hozzá, amikor ahhoz a részhez ért, ahol a nagyhatalmú orosz uralkodó, miután a régimódi főurakat demokratikus választás elé állította (vagy levágják a szakállukat, vagy fejüket vesztik), besoroztatta a bojárfikat a flottába, elzavarta őket külhoni matróztanfolyamokra, ahol a fedélzet felsikálásával kezdhették az óceánok és tengerek meghódítása mikéntjének elsajátítását. Vladimir Vladimirovich™ elégedetten bólíntott és már éppen lapozott volna tovább, hogy a felülről irányított demokrácia és az európai ablaknyitás baltával, szekercével és bárddal történő megvalósításának egyéb technológiai módszereit tanulmányozhassa, amikor váratlanul kinyílt a szobájának az ajtaja és berontott az Adminisztráció Vezetője.
- Fígy, testvéró, - lihegte az Adminisztráció Vezetője.
- Kopogás?!!! - mordult rá Vladimir Vladimirovich™. - Hányszor ismételgessem?!!
- Elnézést, - lihegte az Adminisztráció Vezetője, - sürgős.
- Mi a fene olyan sürgős megint, hogy az etikett..., izé, akarom mondani az udvariasság alapvető normáit... - kezdte volna a kioktatást Vladimir Vladimirovich™.
- Képzeld el, a Szaakasvili Misi már megint nagy ötlettel állt elő, - szakította félbe Vladimir Vladimirovichot™ az Adminisztráció Vezetője, - besoroztatja és elküldi kéthónapos tábori kiképzésre az összes olyan miniszterét, aki még nem volt katona. Ott fognak kúszni és latrinát pucolni együtt az újoncokkal!
- Hm..., - döbbent meg Vladimir Vladimirovich™. - Nocsak!
- Azt mondja, hogy nem lehet miniszter az, aki nem ismeri a katonaéletet belülről és alulról, - folytatta az Adminisztráció Vezetője. - A grúz fegyveres erők fejlesztése elsőrendű feladat, priorítása van neki.
- Aha, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™. - mindenkit beöltöztet?
- Mindenkit, - bólíntott az Adminisztráció Vezetője, - csak a külügyminisztert nem, mert az nő és más fontos feladata van.
- Szép, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™.
- Annyira azért nem szép, mert van vagy ötvenéves, - jegyezte meg az Adminisztráció Vezetője, - de félig francia, ezért a Chirac kedveli...
- Nem a nőre mondtam, hogy szép, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - hanem arra, hogy azt nem zavarja ki tábori latrinapucolásra. Na és a miniszterek mit lépnek a nagy ötletre?
- Pedáloznak, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - az elitalakulathoz, a kommandósokhoz akarnak kerülni.
- Miii?! - döbbent meg Vladimir Vladimirovich™. - Annyira kemény fiúk?!
- Nem, - vigyorgott az Adminisztráció Vezetője, - csakhogy azoknál jenkik a kiképzők és az ellátmány is ennek megfelelő, arról nem is beszélve, hogy bizonyára kerülni fogják a diplomáciai bonyodalmakat...
- Aha, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™. - Egyébként erről jut eszembe - te voltál sorkatona?
- Izé..., - szeppent meg az Adminisztráció Vezetője.
- Értem, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™. - Na akkor kérek egy pontos listát mindenkiről....
- Mindenkiről?! - kérdezte még jobban megszeppenve az Adminisztráció Vezetője.
- Mindenkiről, - szólt szigorúan Vladimir Vladimirovich™, - kivétel nélkül. Mehetsz máris. Kifelé menet nem kell kopogni.
"Mi a fene", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "más is tanulmányozza Nagy Péter fentről irányított demokráciáját?! Lenyúlják a mi spéci módszereinket?! És még le is akarnak előzni?! Hallatlan!"

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kormánnyal tanácskozott a Csecsenföldi Köztársaság helyreállításával kapcsolatos sürgős teendőkről, hogy kellőképp összpontosíthassák az adminisztratív és a pénzügyi lehetőségeket.
- Fígy, testvérók, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - micsoda disznóság az, hogy a Csecsenföldi Helyreállítási Igazgatóság itt ténfereg Moszkvában! Az egész társulatot cakum-pakk azonnal leköltöztetni Groznijba! Haladéktalanul, rögvest, tüstént!
- Hm, - jegyezte meg Mihail Jefimovics Fradkov kormányfő, - egy kis gond van...
- Miféle gond már megint?! - horkant fel Vladimir Vladimirovich™. - Azt mondtam azonnal, tüstént, rögvest...
- Épp ezzel van egy kis gond, - magyarázta Mihail Jefimovics, - vasúton kéne, mert csak repülőgéppek és autóval nem elég...
- Na és akkor mi van, - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™, - nincs vasút? Nincs elég vagon? Fölrobbantották a síneket?
- Nem robbantották fel, - magyarázta Mihail Jefimovics, - hanem elállták, elülték, elfeküdték. Keresztben is, meg hosszában is.
- Kik?! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - A terroristák?
- Nem, - magyarázta Mihail Jefimovics, - hanem a serfőzők és főleg a Sörfogyasztók.
- Mi van?! - döbbent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Tiltakoznak az orosz vasút fuvarozási tarifái miatt, - magyarázta Mihail Jefimovics, - annyi pénzt kérnek a Sörért és olyan határidőket vállalnak csak, hogy a végén nem lehet megfizetni azt, ami úgyis megbuggyan útközben. Ez viszont már egy katasztrófahelyzet. Amig ezt meg nem oldjuk, addig más priorítást sem tudunk.
- Még egy katasztrófa, nem elég a kurgáni erdőtűz, most már a Sörrel is gond van?! - fakadt ki Vladimir Vladimirovich™.
- Sajnos, - sóhajtott fel Mihail Jefimovics, - addig propagáltuk a lágyabb piákat, amig rászoktak és most követelőznek, valamint tiltakoznak. Ez már lassacskán az összes régiót érinteni fogja, valamennyi vasútat.
- Végigülik az egész transz-szibériai magisztrált, a BAM-ot, az északi, déli, nyugati és keleti irányokat?! - remegett bele az elképzelt ijesztő képbe Vladimir Vladimirovich™.
- Úgy van, - bólíntott szomorúan Mihail Jefimovics, - igazi összregionális katasztrófahelyzet alakulhat ki. Szerencsére a tengerparti térségekkel nem lesz probléma, na de az ország belseje! Amig ezt meg nem oldjuk, addig más priorítás nincs.
- A tengerparttal miért nem lesz gond? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Tudod, annak idején kiutaltuk ajándékba azt az atom-tengeralattjárót, - említette meg az Adminisztráció Vezetője, - annak a Sörcsempésznek... Az meg be is fogta bizniszelni, most meg már a többi murmanszki roncsot is hajlandó felújítani és átalakítani. Azt mondja, hogy az összes kikötőt ellátja, garantáltan...
- És az ország belsejével mi lesz? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Azt is megoldja, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - legalábbis azt igéri. Feltéve, hogy az indulásnál egy kicsit megtámogatjuk.
- Mivel tudjuk megtámogatni, mit akar? - kapta fel fejét Vladimir Vladimirovich™.
- A putyilov-gyári páncélvonatot, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - meg az Iljics gyászvonatát a Paveleckij pályaudvarról, azt mondja, hogy sokkal racionálisabb felhasználást tud elérni, mintsem ezek csak ott ácsorogjanak a múzeumi holtvágányokon...
Vladimir Vladimirovich™ mélyen elgondolkozott. Az összergionális katasztrófa megelőzése valóban sokkal sürgetőbbnek tűnt, mint a helyreállító igazgatóság azonnali leköltöztetése Groznijba. Elvégre Grefet már lezavarta oda, a csecsenek pedig még nem szoktak rá a Sörre..., ami meg is látszik rajtuk...

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és az Állami Dumában elhangzott dumákról szóló összefoglalót tanulmányozta.
"Vlagyimir Wolfofics Zsirinovszkij képviselő indítványozta...", - olvasta Vladimir Vladimirovich™, - "hogy Jurij Luzskov moszkvai főpolgármestert és Igor Ivanovot, a nemzetbiztonsági tanács titkárát nevezzék be Béke Nobel-díjra a grúziai polgárháború megakadályozásában szerzett érdemek elismeréséért...."
- Érdekes, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™ és tovább olvasgatta az ismertetőt.
"Miután többen megkérdőjelezték az indítvány értelmét, illetve az indítványozó értelmi képességeit, Vlagyimir Wolfovics, szokásához híven, temperamentusan azt indítványozta, hogy mindenki menjen a..."
- Na igen, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - így szokott mindig...
Ekkor az Elnöki TeleKommunikációs Pulton megszólalt a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felemelte a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban Jurij Mihájlovics hangja, - hallottál az indítványról?
- Hallottam, - felelte Vladimir Vladimirovich™.
- Na és mit szólsz? - kérdezte Jurij Mihájlovics.
- Egyetértek, - mondta Vladimir Vladimirovich™, majd letette a kagylót.
Vladimir Vladimirovich™ már éppen tovább akarta volna tanulmányozni a dumai dumás összefoglalót, amikor ismér megszólalt a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felvette a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban Igor Szergejevics hangja, - hallottál az indítványról?
- Hallottam, - felelte Vladimir Vladimirovich™.
- Na és mit szólsz? - kérdezte izgatottan Igor Szergejevics.
- Egyetértek, - mondta Vladimir Vladimirovich™, majd letette a kagylót.
Vladimir Vladimirovich™ már éppen tovább akarta volna tanulmányozni a dumai dumákról készült összefoglalót, amikor ismér megszólalt a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felvette a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban az Adminisztráció Vezetőjének hangja, - hallottál az indítványról?
- Hallottam, - felelte Vladimir Vladimirovich™.
- Na és mit szólsz? - kérdezte Jurij Mihájlovics.
- Egyetértek, - mondta Vladimir Vladimirovich™.
- Akkor most készítsük a Nobel-díjas okmányokat? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője.
- Nem, - mondta Vladimir Vladimirovich™.
- Hogy-hogy nem?! - hökkent meg az Adminisztráció Vezetője. - Hiszen az előbb azt mondtad, hogy egyetértesz az indítvánnyal...
- Egyetértek, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - csak nem ezzel, hanem a másikkal...
- Milyen másikkal? - kérdezte csodálkozva az Adminisztráció Vezetője.
- Amit Vlagyimir Wolfovics, szokásához és temperamentumához híven, utána javasolt, - felelete Vladimir Vladimirovich™, - hogy mindenki menjen a....
Vladimir Vladimirovich™ arcára kiült egyik atyai mosolya. A madzag túlsó végén valami nagyot koppant. Vladimir Vladimirovich™ elégedetten letette a kagylót.

2004. május 18., kedd, 11:22:08 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ az "Izvesztyijában" az internettel kapcsolatban megjelent cikket olvasgatta.
- A világháló a fekete piár fő területévé vált, - olvasta Vladimir Vladimirovich™, - valójában a honlapokon keresztül mossák tisztára a dezinformációt.... Tényleg... Disznóság!
Vladimir Vladimirovich™ kortyolt egyet Elnöki Teájából, majd tovább olvasott.
- Fokozni kell a világhálóban dolgozó újságírók felelősségét, - olvasta Vladimir Vladimirovich™. - Ez úgy érhető el, ha egy komplex, jogszabályokat és törvényeket tartalmazó csomagot fogadnak el és vezetnek be.... Tényleg...
Vladimir Vladimirovich™ az Elnöki TeleKommunikációs Pulton megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - te az internetes cikket az Izvesztyíjában olvastad?
- Olvastam, - felelte az Adminisztráció Vezetője.
- Akkor meg tudod mit, tán gründöljünk össze egy ilyen törvényt, mit gondolsz? - javasolta Vladimir Vladimirovich™. - Tényleg, lehoznak mindenféle kompromittáló anyagokat, meg mindenfelé szemétkednek...
- Na és a Vladimir Vladimirovich™-ot akkor hogyan fogod olvasgatni? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője. - Hiszen azt akkor egyből be kell majd zárni.
- Igen? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Aha..., akkor talán mégsem kell az a törvény...
- Egyébként a cikknél az aláírást megnézted? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője. - Hiszen a Luzskov írta az egészet.
- Luzskov? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Mi van, tán újságíró lett?
- Biztos csak készül rá, szerintem, - felelte az Adminisztráció Vezetője.
- Miért? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Vili, hogy miért, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - munkát keres...
- Értem, - súgta Vladimir Vladimirovich™, majd bontotta a vonalat.
Vladimir Vladimirovich™ ránézett az újságra, aztán összegyűrte és kidobta a papírkosárba. Ideje volt komoly okmányokkal foglalkoznia.

2004. május 19., szerda, 08:46:16 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a tévét nézte. Az iraki foglyokról szóló riportot adták.
- A foglyokat nem hagyták aludni, fejükre műanyag zsákokat húztak, több órán keresztül kényelmetlen pózokba kényszerítették, - mesélte felháborodva a tudósító. - Ezen túlmenően amerikai katonák szexuális erőszakkal fenyegetőztek, azt mondták, hogy a guantanamói támaszpontra küldik valamennyiüket.
Vladimir Vladimirovich™ azonnal megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - és nálunk, csak úgy véletlenül, nincs semmi törvénysértés a börtönökben? Mondjuk, Csecsenföldön meg hol is..., mert még nagy lesz a ricsaj...
- Ne izgasd magad, testvéró, - felelte megnyugtatólag az Adminisztráció Vezetője, - minden az ellenőrzésünk alatt történik.
- Igen? - kérdezte bizalmatlanul Vladimir Vladimirovich™. - Na, jól van...
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és újra a tévé képernyőjére nézett, aztán hátradőlt az Elnöki Fotelban és megvetően elmosolyodott.
Szemében a végtelen messzeség fénye ragyogott.

2004. május 20., csütörtök, 16:13:27 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovichot™ felhívta telefonon Dmitrij Fjodorovics Ajackov, a szaratovi kormányzó.
- Fígy, testvéró, - mondta Dmitrij Fjodorovics, - van egy kis gondom.
- Mi a baj? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Berendelt a főnök, - válaszolta Dmitrij Fjodorovics, - nyakamba varnak itt mindenféléket.
- Ugyan már..., - hitetlenkedett Vladimir Vladimirovich™.
- A nyakam rá, - bizonygatta Dmitrij Fjodorovics. - Nem hagynak élni. Hol az van, hogy valamilyen kombájnt nem úgy vettem, ahogy kellett volna, hol meg az, hogy a kis kerti lakomat nem oda építettem, ahová kell... Nem hagynak dolgozni, nem tudom így elkormányozni a régiót.
- Jól van, na, majd mindjárt odacsörgök, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - majd megkérem őket, hogy nyugodjanak már.
- Hát, csak csörögj, légy szíves, - mondta Dmitrij Fjodorovics, aztán lerakta a kagylót.
Vladimir Vladimirovich™ sóhajtott egyet, kihúzta az asztalfiókot, kivette Elnöki Telefonjegyzékét és keresni kezdte a szaratovi ügyészség számát.

2004. május 20., csütörtök, 17:02:58 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobában üldögélt és a Murzilkát ("Dörmögő Dömötör") olvasgatta.
- Milyen érdekes folyóirat, - gondolta Vladimir Vladimirovich™ - és a történetek is mennyire érdekesek.
Vladimir Vladimirovich™ letette a folyóiratot az asztal szélére, kihúzta az asztalfiókot, kivett egy tiszta címeres papírt, majd zsebéből előhúzta Elnöki Töltőtollát, amivel a rendeleteket szokta írogatni, aztán írni kezdett:
"A hazai időszakos sajtótermékek között a Murzilka különös helyet foglal el", - írta Vladimir Vladimirovich™. - "A Murzilka a gyerekek számos nemzedéke számára igaz baráttá és tanítóvá vált, a fiatal olvasók érdeklődése iránta napjainkban sem csökken".
Vladimir Vladimirovich™ megállt és elolvasta mindazt, amit leírt.
Egészen jól sikerült.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a kormány átalakítására vonatkozó előterjesztéseket tanulmányozta.
"A szállítási és hírközlési minisztériumot átalakítani szállítási, illetve információs technológiai és hírközlési minisztériummá", - olvasta Vladimir Vladimirovich™.
- Hm, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - a múltkor csökkentettük a minisztériumok számát, most meg újra növeljük?! Ez most hogyan van?
Vladimir Vladimirovich™ oldalt fordult és az Elnöki TeleKommunikációs Pulton megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mi a fene van itt ezekkel a minisztériumi osztódásokkal? Megint bürokráciás népszaporítás lesz?
- Nem egészen, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - ez nem bürokráciás, hanem technokráciás..., izé, akarom mondani szaktechnológiai korszerűsítés.
- Micsoda?! - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Arról van szó, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - hogy ez két teljesen más és egymástól eltérő terület. A szállításnál ugyebár vannak az utak, a vasútak, a légi és hajóutak, meg a mindenféle tartozék, ami ahhoz kell, hogy különböző cuccokat ide-oda tovalökdössenek, de nem a cuccok az érdekesek, hanem az, ami a tovalökdöséshez kell, az informatikánál meg pont fordítva van - maga az infó az érdekes, nem annyira az amúgy is állandóan szaporodó és változó mindenféle madzag meg rádiós micsoda.
- Nem értem, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - talán rövidebben és lehetőleg csak a lényeget.
- Sorompók, - mondta röviden az Adminisztráció Vezetője.
- Sorompók? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Mi van a sorompókkal? Ennél talán valamivel bővebben...
- A szállításiaknál a sorompók ahhoz kellenek, hogy az amúgy nem is annyira érdekes, különféle cuccok ide-oda tovalökődését kintről semmi se zavarja, - magyarázta bővebben az Adminisztráció Vezetője. - Az információval meg pont fordítva - ahhoz kellenek a sorompók, hogy ez az infó különösebben ne zavarja a külvilágot. Ehhez merőben más hozzáállás kell, a szakemberek is mások, a kiképzésük is egészen más.
- Ahaaaa...., - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, aki ugyan még mindig nem egészen értette a dolgot, de valami azért kezdett derengeni. - Szóval, akkor én most ezt írjam alá?
- Írd csak alá, testvéró, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - jó lesz az. Régóta jól bevált rendszerszabályozási technológia korszerűsítéséről és fejlesztéséről van szó, mert ugyebár haladnunk kell a korral, meg nem árt, ha előre is tekintünk. Nem úgy van az, hogy csak úgy ide-oda lökdösődik az az információ, azt megfelelő módon és megfelelő szakemberekkel szabályozni kell.
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót, egy kicsit még gondolkodott, aztán aláírta az új kormányzati struktúráról szóló Elnöki Rendeletet.
"Igazán nem kell nekem mindenhez részletesen értenem", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "épp elég az, ha a technológiát alaposan ismerő szakemberek értenek hozzá. A Rejman Leonyid Dododzsonovics amúgy is szintén pétervári, jó lesz az informatika-szabályozási miniszternek".

2004. március 21., péntek, 10:28:51 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és türelmetlenül várt egy fontos értesítést. Egyszercsak csörögni kezdett a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felvette a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban az Adminisztráció Vezetőjének hangja, - a Guszinszki benyújtotta a számlát.
- Miii?! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™, - Miféle számlát?
- Nyolcvannyolc ezer euro, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője. - Erkölcsi kár.
- Adja majd még lejjebb is, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™.
- Nem adja, - ellenkezett az Adminisztráció Vezetője, - a strassburgi bíróság állapította meg. Fizetnünk kell.
- Ugyan már miért? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Azt mondja, három napig börtönben csücsültettük, - mondta az Adminisztráció Vezetője.
- Ugyan már, három nap, mi az, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - lám a Misa már hány hónapja csücsül, aztán semmi.... Erről jut eszembe, meg kéne látogatni.
- De hát annyi a dolgunk, sosem érünk rá..., - sajnálkozott az Adminisztráció Vezetője. - Szóval, nem szeret bennünket ez a Guszi.
- Hát fizessétek ki, fulladjon meg, - fakadt ki Vladimir Vladimirovich™, - különben is, ne zavarj engem, fontos értesítésre várok.

2004. május 21., péntek, 23:59:53 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és fontos értesítésre várt. Már rég lement a nap, kiürültek a Kreml első épülettömnjének folyosói, Vladimir Vladimirovich™ meg csak várt és várakozott.
Egyszercsak a nagy csendben hangosan csörögni kezdett a telefon. Vladimir Vladimirovich™ azonnal felkapta a kagylót.
- Aláírták, - mondta Vladimir Vladimirovichnak™ egy szigorú férfihang.
Vladimir Vladimirovich™ elmosolyodott, letette a kagylót és megkönnyebbülten hátradőlt Elnöki Foteljében.
Épp most közölték, hogy a Burzsuj Zsurnál polgári folyóirat harmadik számát viszik a nyomdába.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a heti hírösszefoglalót olvasgatta.
"Csütörtökön a brit Nemzeti Archivumban nyilvánosságra hozták a második világháborúban és az utána következő években készült angol titkosszolgálati okmányokat", - olvasta Vladimir Vladimirovich™, - "a felfedett szovjet kémek listája, az "Angol Beteg" című film valós kémtörténete és sok más, korábban "Titkos" minősítésű poros okmányköteg között egy olyan is található, amely a Szovjetunió ellen bevethető bakteriológiai fegyverhordozó galambok alkalmazásának kisérleteit taglalja".
- Miiii?!!! - hördült fel Vladimir Vladimirovich™, majd tovább olvasta a jelentést.
"Az Egyesült Királyságban olyan kamikáze galambokat próbáltak kitenyészteni, amelyek a Föld mágneses mezeje alapján történő tájékozódás révén képesek lennének arra, hogy 100-200 mérföld távolságra a rájuk erősített kb. 57 gramm súlyú kapszulákat juttassanak el egy-egy kiválasztott objektumra", - olvasta megdöbbenve Vladimir Vladimirovich™. - "Ezer galamb váratlan megjelenése a kijelölt célnál igen komoly gondot jelenthet az ellenség számára".
Vladimir Vladimirovich™ lassan becsukta a csodálkozástól kitátott száját, majd felállt, az ablakhoz lépett és gyanakodva kibámult a Kreml udvarára.
A tornyokon és háztetőkön rengeteg varjút és verebet, de csak egy-két galambot látott.
"Jól van", - gondolta megnyugodva Vladimir Vladimirovich™, - "igazán jó, hogy azt a hülye Picasso-s dögöt ,a csőrében tartott, pálmaágnak álcázott akármivel az utóbbi időkben nem forszirozzák annyira".

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a jaltai Elnöki Rezidenciában üldögélt és az Egységes Gazdasági Térség résztvevőinek tanácskozására készült, ahol az ukrán, fehérorosz és kazah elnökkel együtt majd megbeszélheti, hogy mi a fenét is csináltak eddig gazdasági uniójuk létrehozása érdekében, amitől majd minden felvirágzik és növekszik, a népek pedig majd jólétükben nagyon örülnek, tapsolnak és énekelnek.
Vladimir Vladimirovich™ épp elmélyülten tanulmányozta a nagyon fontos és jelzés értékű tanácskozás programját, amikor zsebében megszólalt az aranysasos kormányzati mobilja.
- Fígy, testvéró, - hallatszott a telefonban az Adminisztráció Vezetőjének hangja, - van itt egy javaslat...
- Miféle javaslat? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, nem vettünk be kulturális programot a találkozó napirendjébe, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - ez valahogy a nagy gazdasági és jelzés értékű izék mellett kimaradt...
- Mi a francnak tartalak titeket, ha mindig kihagytok valamit?! - szólt szigorúan Vladimir Vladimirovich™. - Hogy a fenében lehet elfeledkezni a kultúráról?! Aztán majd morognak és cikiznek ezerrel mindenütt, meg elégedetlenkednek..., pedig tudhatnátok, hogy mennyire fontos, hogy mindenki jól érezze magát, tapsoljon és énekeljen az egész egységes gazdasági térségben. A nagy jólétben sem szabad megfeledkezni a kulturáról, ez is egy kiemelt feladat, tudhatnátok...
- Elnézést, - szabadkozott az Adminisztráció Vezetője, - még nem késő, még beállíthatjuk a kultúrműsort is. Ki is találtuk, hogy mi legyen az, méghozzá olyat, ami az egész egységes gazdasági térség közös történelmi hagyományait ápolja és méltóan kifejezi, továbbá hangulatjavító is...
- Mit találtatok ki? - kérdezte érdeklődéssel Vladimir Vladimirovich™.
- Múzeumlátogatás, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - emlékmű avatással.
- Koszorúzást akartok beállítani? - hördült fel Vladimir Vladimirovich™. - Tudjátok, hogy utálom a ceremóniákat!
- Koszorúzni nem kell, - nyugtatta meg főnökét az Adminisztráció Vezetője, - a múzeum és az emlékmű jellege egészen más ceremóniát igényel. Ez kifejezetten hangulatjavító, továbbá közös történelmi-kulturális hagyományápoló is.
- Miféle múzeum, miféle emlékmű? - kérdezte most már igen nagy érdeklődéssel Vladimir Vladimirovich™.
- Vodkamúzeum, vodkaemlékmű, - bökte ki az Adminisztráció Vezetője. - Az ősi "negyedes", vagyis negyedvödrös üveggel egy hatalmas, szintén "negyedes" üveget ábrázoló műalkotás tetején. Magában a múzeumban pedig a hajdani közös gazdasági térség relikviái, elvégre a cárok idején még szó sem volt mindenféle kisorosz, fehérorosz, meg kazah külön gazdaságokról, egyben volt az egész, egységesen és oszthatatlanul....
- Hm, - gondolkodott el Vladimir Vladimirovich™, - és szerinted ezt érdemes most hangsúlyozni? Nem sértődnek meg?
- Ugyan már, - győzködte Vladimir Vladimirovichot™ az Adminisztráció Vezetője. - Ez a mi közös történelmi-gazdasági és kulturális örökségünk! Ezt értékelni fogják, továbbá a múzeum relikviáinak közelebbi megismerése kifejezetten hangulatjavító lesz, mindenki örülni fog, tapsol és énekel....
- Jól van, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - majd javasolni fogom a többieknek.
Vladimir Vladimirovich™ kikapcsolta és eltette aranysasos kormányzati mobilját, aztán mélyen elgondolkozott.
"Na igen", - gondolta Vladimir Vladimirovich™. - "Mihail Szergejevics ezt valahogy elbaltázta annak idején, amikor bevezette azt a hülye száraztörvényt.... Azzal indult be az egész egységes gazdasági térség széthullása..."

Egyszer Vladimir Vladimirovich™, miután Jaltában a "négyek csúcstalálkozóján" szépen megtanácskozta az ukrán, fehérorosz és kazah elnökkel az Egységes Gazdasági Térség kialakításával kapcsolatos gondokat-bajokat, a következő szavakkal fordult kollégáihoz:
- Fígy, testvérók, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - most, hogy ez az izé, a csúcstanácskozásunk végetért, ki kéne állnunk és elmondanunk, hogy mit is végeztünk annak érdekében, hogy mindenki majd velünk együtt, közösen boldog legyen, tapsoljon és énekeljen...
- Helyes, - bólíntott Alekszandr Grigorjevics Lukasenko, - álljunk ki és mondjuk meg, boldoguljon meg mindenki, akkor örülhet...
- Taps meg ének is kell, - jegyezte meg Leonyid Danyilovics Kucsma, - nekem van is most már egy jó elnöki tanácsadóm, a Ruszlána, aki Vad Táncot tud, és teljesen eurókonform, az is mondta, hogy ha van taps meg ének, akkor mindenki nagyon örül. Ezért is lesz Eurovízió Kijevben...
- Nekünk nem Eurovízió kell, - szólt közbe Nurszultán Abisevics Nazarbajev, - a miénk egy EurÁzsiai vízió...
- Az a fontos, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - hogy boldogság legyen, taps és ének. Ez mindannyiunk közös álláspontja, ezzel nyugodtan közösen kiállhatunk.
- Vad táncot is kell járnunk? - kérdezte Alekszandr Grigorjevics és rásandított Leonyid Danyilovicsra.
- A vad tánc teljesen eurókonform, - nézett vissza Alekszandr Grigorjevicsre Leonyid Danyilovics, - az egész világ láthatta, hogy az ukránok mire képesek! A Ruszlána, aki immár elnöki tanácsadóm, az Euróvízión...
- EurÁzsiai vízió kell, - vágott közbe Nurszultán Abisevics, - csak ne feledjétek el, nemcsak Európa van a világon...
- Tehát, - foglalta össze Vladimir Vladimirovich™, - azzal mindenki egyetért, hogy szép vízió kell, legyen eurázsiai, de eurókonform is, elvégre most jattoltunk az eurósokkal, hogy majd beléphetünk a világkereskedelembe.
- Az ördögbe! - fakadt ki Alekszandr Grigorjevics, - A világkereskedelem mindenkit érint, nekünk is van bőven világkereskedelmi árunk, nemcsak nektek.
- Mid van? Krumplid? - kérdezte Leonyid Danyilovics és rásandított Alekszandr Grigorjevicsre. - Nekünk is van krumplink, de mi tele vagyunk szalonnával is!
- Krumplink nekünk is van, - jegyezte meg Nurszultán Abisevics, - meg van sok minden más is.
- Nyugi, testvérók, - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™, - nekünk is van sok minden más, de természetesen krumplink is van, az mindenkinek van és lesz is. Most viszont ki kell állnunk, hogy boldogság, taps és éneklés legyen.
- Akkor álljunk ki mind a négyen egyszerre, - szólalt meg Leonyid Danyilovics, - és adjuk elő közösen mindazt, ami mindannyiunknál van. Legyen boldogság, taps és ének! Az elnöki tanácsadóm, a Ruszlána, aki az Euróvízión...
- EurÁzsiai vízió kell, - szólalt meg ismét Nurszultán Abisevics, - de nem bánom, legyen krumpli, azzal az egész kvartett nyugodtan kiállhat, senki sem marad ki, senki sem szorul háttérbe.
- Az ördögbe, - kiáltott fel Alekszandr Grigorjevics, - én nem bánom, kiállunk, de vad táncot akkor sem járok! A vad tánc nem fehérorosz-konform...
- Jó, - foglalta össze a tárgyalás eredményeit Vladimir Vladimirovich™, - akkor legyen közös kiállás, kvartett, eurázsiai vízió, boldogság, taps és éneklés, vad tánc nélkül... Akár mehetünk is.
A négy elnök ezután egy kicsit kvaterkázott, de nagyon szolidan (a múzeumlátogatást és vodkaszobor-avatást végül sajnos kivették a kultúrprogramból), majd közösen kvartettben kiállt és előadta az egybegyűlt firkászoknak és hangászoknak a mindannyiuk által jól ismert ismert nótát: "Vo szadúúúúli, v ogoróóóógye, csort kártóóósku róóóójet..." - (Kis kertemben, veteményben, krumplit ás az ördög....)
Az összegyűlt firkászok és hangászok nagyon örültek, tapsoltak és szintén énekeltek. Az egységes gazdasági térség eurázsiai víziójának nyilvános előadása újabb nagy lépést jelentett az általános boldogság irányában.

2004. május 25., kedd, 10:16:54 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ Putyin, Leonyid Danyilovics Kucsma, Nurszultán Abisevics Nazarbajev és Alekszandr Grigorjevics Lukasenko az egyik livádiai palotában egy nagy kerekasztal mellet ült.
- Whist, - mondta Vladimir Vladimirovich™.
- Felesre..., - válaszolta Alekszandr Grigorjevics.
- Akkor terítsünk. Ahaaa.... A treffnél lyuk... A kárónál... Hé, a káró az nem kőr! - nézegette a lapokat Vladimir Vladimirovich™.
- Ezzel indítsunk..., - súgott Alekszandr Grigorjevics.
- Ezzel még kilencet sem szerzünk. Ha nem jattolunk, jatt nélkül maradunk... - ellenkezett Vladimir Vladimirovich™.
- Akkor..., akkor tán ezzel? - tippelt Alekszandr Grigorjevics.
- Persze, testvéró..., - nézett vidáman Alekszandr Grigorjevicsre Vladimir Vladimirovich™, - Ha a szabályokat ismered, az még nem jelenti azt, hogy játszani is tudsz. A te észjárásoddal már rég ki kellett volna szállnod, érted, kiszállni, nem felesezni, hanem totál. Most meg én fizessek... Jól van, akkor ezzel indítunk...
Nurszultán Abisevics közben nagy lendülettel írt valamit a nyereménylistára.
Leonyid Danyilovics unottan körülnézett és szmorúan kifakadt:
- Akkor a kupi, hogy csak na... ba'meg...
A másik három elnök fölkapta a fejét és döbbenten felnézett Leonyid Danyilovicsra.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Kremlbe hajtatott, hogy majd a parlament felsőházának fölolvassa szokásos évi Elnöki Üzenetét, amelyben irányba állítsa a szenátorok gondolkodását, amikor váratlanul dugóba került. Az utcát emberek sokasága lepte el, hadonásztak, kiabáltak és mindenféle táblákat lengettek. "Le a hermafroditával!", "Le a buzival!", "Kotródj el, köcsög!" és más, hasonló stílusú feliratokkal
Vladimir Vladimirovich™ izgatottan lesett ki páncélozott Mercedesének ablakán, majd előkapta aranysasos kormányzati mobilját és felhívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - elakadtunk, és valami balhé van errefelé... Buziznak és köcsögöznek...
- Már hallottuk, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - már intézkedtünk... Hamarosan kiszabadítanak.
- Mi történik itt tulajdonképpen? - kérdezte izgatottan Vladimir Vladimirovich™.
- Hazaérkezett a kijevi turnéról az az izé, a Verka Szergyucska, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője.
- Az ki? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Andrej Danilko, - felelte az Adminisztráció Vezetője.
- Kiii? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Andrej a Verka?
- Hosszú..., - felelte az Adminisztráció Vezetője. - Tulajdonképpen Andrej, de most már Verka. Énekel mindenféléket, olyan vegyes ukrán-orosz-cigány nótákat. Nagy sikere van.
- Látom, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, miközben a dühösen üvöltöző és hadonászó tömeget bámulta.
- Korábban két felfújt kotont hordott mellimitációként, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - de mióta megszaladt neki már kicserélte igazi műmellekre. A nótái viszont egészen népszerűek, itt-ott az egész kocsma kórusban énekli azt, hogy "Hopp-Hopp", meg azt, hogy "Csita-drita"....
- Ezek mik, buzi nóták? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Testvéró, - szólt kissé korholóan az Adminisztráció Vezetője, - te nem mondhatsz ilyet! Te vagy mindannyiunk Elnöke, az ilyeneknek is, meg az amolyanoknak is...
- De amikor elállják az utamat, - morgott Vladimir Vladimirovich™, - nem érek oda a Szövetségi Gyűlésbe! Most akkor hogyan állítsam irányba a szenátorok gondolkodásmódját?!
- Nyugi, - nyugtatta Vladimir Vladimirovichot™ az Adminisztráció Vezetője, - mindjárt kiszabadítanak téged. Már elindult a mentőosztag.
Vladimir Vladimirovich™ türelmetlenül bámult kifelé az ablakon. Azt látta, hogy egy Verka-formájú Andrej kijön a házból, az egész tüntető társulatot elküldi az annyukba, majd beül valami autóba és gyorsan elszáguld valamerre. A tömegben állók haragosan üvöltenek utána, egy darabig rázzák az öklüket és a táblákat, majd lassan oszlani kezdenek és a forgalom is megindul. A távolból sziréna hallatszik - jön az Elnöki Felszabadító Hadsereg...
"Mégiscsak Leonyid Danyilovicsnak volt igaza a múltkor", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "legyen csak ukrán énekes ez a Verka Andrej... Meg egyáltalán jobb lenne, ha nem Kijevben turnézna, hanem Moszkvában, de azt is csak módjával..."

2004. május 26., szerda, 08:35:14 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Szövetségi Gyűlésnek szóló Elnöki Üzenetét olvasta.
- Boszporusz és Dardanellák, - olvasta Vladimir Vladimirovich™, - a kérdés, nyíltan megmondom, már túlérett...
A Gref meg a Kudrin valamiről beszélgettek. A pátriárka imát mormolt. Szergej Vladilenovics Kirienko gyermeki mosollyal nézegetett körbe. Vladimir Vladimirovich™ háta mögött az androidok valamit jegyzeteltek.
- Érdekes, minek írogatnak ezek? - gondolta Vladimir Vladimirovich™. - Hiszen mindegyiknek beépített magnója van...
A teremben valaki óvatosan felsóhajtott.

2004. május 27., csütörtök, 11:45:06 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és semmit sem csinált. Egyszercsak megszólalt a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felvette a kagylót.
- Fígy, testvéró, - hallotta Vladimir Vladimirovich™ valakinek az ismeretelen hangját, - a farkasemberek vagyunk.
- Miféle farkasemberek? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Rendőr-vállaposak, - felelte a hang a madzag túlsó végéről. - Kell autó?
- Autó? - csodálkozott ismét Vladimir Vladimirovich™. - Milyen autó?
- Amilyent csak akarsz, - válaszolt a hang. - Milyet akarsz?
- Én..., hogy is mondjam... - jött zavarba Vladimir Vladimirovich™, miközben lázasan próbálta elképzelni, hogy milyen autót is akar, - nekem, hogy is mondjam...
- Na, mi van, mit hebegsz ottan, - mondta a farkasember, - akarsz Zsigulit? Tizenkettes moddel! Metállos, elől kék lámpákkal, krómozott kipufogó csővel! Megy, mint az állat!
- Zsiguli? - jött megint zavarba Vladimir Vladimirovich™. - Nekem..., szóval, már van autóm...
- Ez sokkal jobb lesz! - győzködte tovább a farkasember. - Van neked elől kék villogód?
- Elöl nincs, - vallotta be őszintén Vladimir Vladimirovich™, - fölül van, a tetőn.
- A tetőn? - csodálkozott a farkasember. - A tetőn csak nekünk lehet! Egyébként milyen az autód?
- Mercedes, - felelte Vladimir Vladimirovich™.
- Mercedes? - élénkült fel a farkasember. - És hol áll?
- Nem tudom, - vonta meg vállát Vladimir Vladimirovich™. - Ha kell, akkor a kapuhoz, a kijárathoz hozzák.
- Egyenesen az ajtó elé? - hitetlenkedett a farkasember. - Mi vagy te, oligarcha?
- Hogy száradna le a nyelved! - Vladimir Vladimirovich™ gyorsan keresztet vetett. - Elnök vagyok.
- Minek az elnöke? - kérdezte a farkasember, de már mindenféle érdeklődés nélkül.
- Az Oroszországé, - felelte Vladimir Vladimirovich™.
- Értem, - mondta a farkasember. - Megmondhattad volna már az elején. Csak vesztegettem itt az időmet...
Az ismeretlen letette a kagylót.
Vladimir Vladimirovich™ mélyen elgondolkozott.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ találkozott II. Alekszij moszkvai és minden oroszok pátriárkájával, valamint Lavr mitropolitával, a külföldi orosz pravoszláv egyház főpapjával, pontosabban ierarcha-primásával, de ezt a fura beosztást Vladimir Vladimirovichnak™ mindig nehéz volt megjegyeznie, ezért ha csak lehetett kerülte a megszólításban.
- Fígy, testvérók, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - hallom egyesülni akartok?
- Úgy van, úgy van, - bólogatott a pátriárka meg a prímás ierarcha, - Isten segedelmével, meg a te, bátyuskánk-atyuskánk, segítségeddel, az Isten megáldjon érte...
- Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - hát csak egyesüljetek, egyesüljetek, világ pro..., akarom mondani, világ pravoszlávjai... Az állam ebbe a belső egyházi ügybe nem szól bele, de azért mindent megteszünk, mivelhogy ez nemcsak belső egyházi ügy, hanem az orosz újjászületés és egyesülés szimbóluma is egyben...
- Isten óvja a cárt! - kiáltott fel lelkesen az ierarchikus prímás és már rá is zendített volna a régi himnuszra, de a pátriárka oldalba bökte.
- Isten áldja az Elnököt! - mondta a pátriárka. - Imádkozunk érte!
- Elnökből sok van, - szólt a príma ierarcha, - minden oroszok cárja viszont csak egy!
- Akárcsak az orosz pravoszláv egyházból, - fűzte hozzá a pátriárka, - meg az egy és oszthatatlan OroszHonból! Isten áldja meg érte az Elnököt!
- Isten óvja a cárt! - kiáltott fel ismét lelkesen a prímás főpap, de a pátriárka ismét oldalba bökte.
- Az Elnökért imádkozunk mindannyian, pravoszlávok, - fűzte hozzá a pátriárka, - az egész egységes egyesült pravoszláv egyház...
- Jól van, testvérók, - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™, - én ebbe nem szólok bele, ez egy belső egyházi ügy, habár jelkép is egyben, ezért csak egyesüljetek, egyesüljetek, világ pro... izé, világ pravoszlávjai, majd besegítünk...
- Isten óvja a cáratyuskát! - kiáltott ismét lelkesen a főprímásos ierarcha, de a pátriárka ismét oldalba bökte.
- Imádkozunk az Elnökért, az Isten megáldja, - mondta a pátriárka és imára kulcsolta kezét.
- Jól van, testvérók, jól van, - mondta szerényen Vladimir Vladimirovich™, - de most már menjetek Isten hírével, aztán csak egyesüljetek, egyesüljetek, világ pro...pravoszlávjai, aztán majd minden újjászületik és feltámad is újra...
- Isten óvja a cár bátyuskát! - kiáltott fel lelkesen az ierarcha-prímás, de a pátriárka keresztet vetett rá és észrevétlenül, bár határozottan lökdöste kifelé.
- Isten megáldja az Elnököt! - mondta a pátriárka. - Imádkozunk érte...
- Imádkozunk cárunkért, bátyuskánkért... - mormogta a prímás, miközben ment kifelé.
- Imádkozunk atyuskánkért, elnökünkért... - ismételgette a pátriárka.
Az egyesült pravoszláv egyház főpapjai kimentek a teremből.
"Hm", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "azért van ebben valami... Elnökből annyi van, hogy csak na, de cárból... Á, marhaság! Aztán majd ugyanúgy cikiznek, mint azt a türkménbasi pasit..., abból is csak egy van, de minek... Maradok inkább csak Vladimir Vladimirovich™..., habár ebből is van jónéhány, de azért úgyis tudja mindenki már, hogy kiről van szó..."
Kinn megszólalt a Kreml toronyórája, majd megkondultak az egységes pravoszláv egyház templomainak harangjai is.

2004. május 31., hétfő, 09:31:55 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ és Borisz Vjacseszlávovics Grizlov, az Állami Duma elnöke nézte a "Sorompóba!" című tévéműsort. A lovagi tornán épp Irina Mucuovna Hakamada és Alekszandr Jevszejevics Hinstein tört lándzsát.
- Ezek a magas IQ-s emberek, - mondta Alekszandr Jevszejevics, - úgy képzelik el az "Egységes oroszországot", mintha valami androidok gyülekezete lenne, akik villámszóró robotként járkálnának, szigorúan az előírt úton, menetelnek, egyszerre, annak ellenére, hogy egyiknek-másiknak berozsdásodott már a térde, és akkor nyikorogni kezdenek..."
Vladimir Vladimirovich™ oldalba bökte Borsiz Vjacseszlávovicsot.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - a tévén azt mondták, hogy te valójában nem is vagy.
- Hülye kölyök, - nyikorogta fémes hangján Borisz Vjacseszlávovics, - azt hiszi, hogy ért is valamit az egészből.
Vladimir Vladimirovich™ vidáman felnevetett.

2004. május 31., hétfő, 09:55:38 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ felhívta az ifjabbik George Bush amerikai elnököt.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - hallom gyarapodott a kollekciód.
- Csodálatos ez a pisztoly! - kiáltott fel vidáman George Bush. - És ha majd Szaddam meghal...
- Hát, talán még nem hal meg, - feltételezte Vladimir Vladimirovich™, - előfordul... Na, cserélünk?
- Mire? - kérdezte az amerikai elnök.
- Hát, mondjuk a falábat meg a levágott kezet nem adom, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - azok túl értékesek, de talán a "Transwaal Aquapark" tartószerkezetéből egy darabot, azt odaadhatom. Aztán van még a Lovardából egy megégett gerenda...
- Te minek nézel engem?! - kiáltott fel sértődötten George Bush. - Nekem sok tonnányi darab van a WTC épületéből! Vasbeton acélért vasbeton acélt, pisztolyért meg pisztolyt!
- Odaadhatom azt a pisztolyt, amellyel agyonlőtték Rohlin tábornokot, - ajánlotta Vladimir Vladimirovich™.
- Nem kell, - felelte George Bush, - azt itt nálunk senki sem ismeri. Viszint hallotam, hogy van egy másik pisztolyod is...
- Melyik? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Nekem sok pisztolyom van, egy egész hadseregre való.
- Melyik? - halkította le hangját George Bush. - A szakrális. Arany dobozban, belül vörös bársonnyal...
- Arról meg honnan tudsz?! - kérdezte suttogva Vladimir Vladimirovich™. - Ki köpte el?!
- Müx a hírszerzésünk, - válaszolta George Bush. - Na, akkor cserélünk, vagy nem?
- Igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy agyatlan vagy, - felelte Vladimir Vladimirovich™. - Az a nép féltett kincse! Nemzeti szimbólum! Te meg egy bukott diktátor valami durrogtatójára cserélnéd! Dög vagy te, Zsora!
Vladimir Vladimirovich™ felháborodva lecsapta a kagylót. Aztán üldögélt még egy percet, majd felállt, odamentett a falba rejtett ajtóhoz, kinyította és belépett az Elnöki Sufniba, felkattintotta a villanykapcsolót. A poros helyiséget gyenge fény világította meg.
Vladimir Vladimirovich™ elment az üvegezett szekrény mellett, amelyben Samil Baszájev falábát és Ruszlán Gelajev karját tartotta, aztán a himalájai lámák szent földjét tároló ládika mellett, majd odalépett a sarokban álló platinás páncélszekrényhez. Vladimir Vladimirovich™ bedugta a spéci kulcsot a zárba, megfordította, majd három keréken beállította a titkos kódot - a hétszáz hetvenhetet. A zár finoman kattant és a súlyos ajtó lassan kinyílt. Vladimir Vladimirovich™ bedugta kezét a széf mélyébe és kivett belőle egy nehéz aranyládát, amit letett a padlóra, majd háromszorosan keresztet vetett, nagy levegőt vett és óvatosan kinyította a láda fedelét.
A ládából erős fény villant fel és megvilágította az Elnöki Sufni, Vladimir Vladimirovich™ rejtekhelyének plafonját. A vörös bársonnyal bevont láda alján fekvő pisztoly ragyogott ilyen erős fénnyel.
Vladimir Vladimirovich™ sokáig gyönyörködött a csodálatos tárgyban.
"Totál bedilizett", - gondolt Vladimir Vladimirovich™ az amerikai elnökre, - "méghogy ezt elcserélni! Ettől függ egész OroszHon sorsa..."
Vladimir Vladimirovich™ gondosan lezárta a ládát, majd visszatette a páncélszekrénybe.
- OroszHon..., - dúdolta Vladimir Vladimirovich™ a himnuszt, - ta-da-daaam....
A széf zárja ismét finoman kattant, biztonságosan őrízve a nemzeti relikviát , a fénylő pisztolyt, amellyel ezer kilencszáz kilencvenegyben agyonlőtték Igor Vlagyimirovics Talkovot, a híres és közkedvelt művészt.

2004. június 1., kedd, 12:13:36 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és unatkozott. Grúziában megint kikapcsolták a villanyt, a focibajnokságot a csecsen csapat nyerte - minden a legjobban alakult, és most már lehetett akár lazítani is. Vladimir Vladimirovich™ megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - menjünk moziba, mit gondolsz? Mi fut mostanában?
- A Harry Potter, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - de csak csütörtöktől kezdik vetíteni.
- Csak csütörtöktől? - fakadt ki csalódottan Vladimir Vladimirovich™. - És ma?
- Ma még nem nyomják, - felelte az Adminisztráció Vezetője.
- Még az Elnök számára se? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Szigorúan veszik ezeket a témákat, - sóhajtott együttérzően az Adminisztráció Vezetője.
- És ha telefonálunk a királynőnek? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, telefonálj, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - te ismered szenélyesen, nem én.
Vladimir Vladimirovich™ fölsóhajtott, bontotta a vonalat, majd felhívta a központost és megkérte, hogy kapcsolja neki az angol királynőt.
- Fígy, hugicó, - mondta Vladimir Vladimirovich™ amikor meghallotta az ismerős hangot, - nem lehetne elintézni, hogy bemutató előtt megnézzem az új Harry Pottert?
- Nem lehet, - felelte a királynő, - nem megy az ilyen.
- Na, és ha kitalálunk valamit? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Nem lesz olcsó mulatság, - válaszolta a királynő.
- OroszHon gazdag ország, - mondta büszkén Vladimir Vladimirovich™. - Mennyi lesz?
- Ötvenezer font, - felelete a királynő.
- Mennyiii?!! - Vladimir Vladimirovich™ a csodálkozástól felugrott a székéből. - Anyám, hát nincs bőr a képeden?! Azt hiszed, hogy itt mindenki Abramovics?! Húsz.
- Negyven, - felelte a királynő, - és egy pennyvel sem kevesebb.
- Jusson eszedbe negyvenöt! - győzködte a királynőt Vladimir Vladimirovich™. - Ha mi nem lettünk volna, akkor mi maradt volna az Angliádból? Az orosz hajók most mindenféle törpeharcsákat halásznának a szigeted helyén. Huszonöt!
- Harmincöt, - mondta a királynő, - és akkor még azt is elfelejtem, hogy a Jelcinetek fogdosni akart.
- De hát csak szeretetből! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - A legjobb érzésektől vezéreltetve! Legyen már tisztességed! Oroszország adta Angliának Berezovszkijt, Abramovicsot! A legjobb embereit! A legjobbakat! Harminc.
- Jó, - egyezett bele a királnyő, - harminc, és semmiféle Zakajev-kiadatási kérelem!
- Na, az majd még kiderül, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és gyorsan letette a kagylót, mielőtt a királynő meggondolta volna magát, majd megdörzsölte kezét és megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - írj már egy papírt, hogy utaljanak át Angliának harmincezer fontot az elnöki alapomból. Mondjuk, valamilyen jótékonysági akárminek, vagy fizessék ki valakinek a gyógykezelését. Aztán meg egyből gyere ide, és megyünk moziba!
- Meglesz! - felelte készségesen az Adminisztráció Vezetője, majd bontotta a vonalat.

2004. június 2., szerda, 05:34:55 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ inkognitóban sétált az Adminisztrációjának a Vezetőjével együtt a Kormány épülete melletti kerítésnél. Amint mentek, mendegéltek egyszercsak azt vették észre, hogy az egyik kapunál nagy tumultus támadt - néhány nagydarab őrző-védő unottan rugdosott pár földön fekvő embert.
- Fígy, testvéró, - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztráció Vezetőjétől, - az meg ott mi?
- Á, csak a kormányőrség veri a Kommerszant újságíróit, - felelte közönyösen az Adminisztráció Vezetője.
- Miért? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Hogy jobban írjanak, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - egyébként meg tudod mit, húzzunk innen gyorsan... Mert a végén még mi is kaphatunk.
- Miért? - csodálkozott még jobban Vladimir Vladimirovich™.
- Hogy jobban dolgozzunk, - felelte az Adminisztráció Vezetője és már húzta is arrébb Vladimir Vladimirovichot™ a karjánál fogva.

2004. június 2., szerda, 05:41:28 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovichnak™ telefonált Leonyid Gennagyjevics Parfenov tévés sztárriporter.
- Fígy, testvéró, - mondta Leonyid Gennagyjevics, - elfáradtam. Meguntam.
- Mit untál meg? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™.
- Mindent meguntam, - felelte Leonyid Gennagyjevics, - a tévét, a "Manapság" műsort, az NTV tévétársaságot meguntam. Ülök itt, mint egy hülye, az elefántcsont-toronyban, a nyolcadik emeleten, semmit sem látok, senkit sem hallok. Amit hoznak, azt rakom bele a műsorba. Szabadságot akarok. Sétálni akarok az utcákon, magamba szívni a friss levegőt.
- Akkor menjél szabadságra, - tanácsolta Vladimir Vladimirovich™.
- Nem lehet, - panaszkodott Leonyid Gennagyjevics, - nemrég voltam már. Amikor a Jordánt kirúgták a tévéből.
- Akkor meg hagyd ott őket, - javasolta Vladimir Vladimirovich™.
- Hogy hagyjam ott őket? - panaszkodott szomorúan Leonyid Gennagyjevics. - Ki engedne el engem?
- Hááát.... - gondolkodott egy darabig Vladimir Vladimirovich™, - akkor meg keríts egy terrroristát és mutasd be, hogy milyen szép gyerek az valójában, na, ahogy szoktad...
- Minek? - csodálkozott most Leonyid Gennagyjevics.
- Akkor egyből elengednek, - mondta meggyőződéssel Vladimir Vladimirovich™, - majd csak figyeld meg.
- Igen? - hitetlenkedett Leonyid Gennagyjevics. - Miért is ne, megpróbálhatom...
- Csak próbáld, - tanácsolta Vladimir Vladimirovich™, - kisérletezz. Amint elengedtek, akkor meg gyere hozzám, majd elmegyünk együtt pecázni.
Vladimir Vladimirovich™ elégedetten letette a kagylót.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ Putyin felhívta Jurij Mihájlovics Luzskovot, a moszkvai főpolgármestert.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - hallom, hogy nagyon utálnak téged a kommunisták, meg az almások...
- Engem utálnak?! - hördült fel Jurij Mihájlovics. - Téged utálnak! Hülye Napóleon!
- Én hülye Napóleon?! - hördült föl Vladimir Vladimirovich™. - Te meg hülye Hitler vagy!
- Én vagyok Hitler?! - kiáltot fel Jurij Mihájlovics. - Te vagy a Hitler!
- Én vagyok Hitler?! - üvöltött fel Vladimir Vladimirovich™. - A te rendőrséged veri a kommunistákat, de még a nyugdíjas nénikéket is, és én vagyok a Hitler?! Rosszabb vagy, mint Hitler!
- Te meg felnégyeled a Hazát a jenkiknek! - üvöltött vissza Jurij Mihájlovics. - Rendőrállamot csinálsz, megszálló vagy!
- Én vagyok megszálló?! - Vladimir Vladimirovich™ már nem kapott levegőt a felháborodástól. - Kinek az emberei teperték a földre, bilincselték meg azokat a tüntetőket?! Tán a Kreml őrsége volt az?!
- Az a Duma őrsége volt, - kiabálta Jurij Mihájlovics.
- A Dumáé? - szeppent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Bizony a Dumáé, - felelte Jurij Mihájlovics. - Attól mert rendőrruhájuk van, még nem a városi rendőrséghez tartoznak. A rozsdás androidodat, azt piszkáld! Majd még rádgyújtják egyszer a Moszkvát a reformjaiddal együtt, meglátod... Ez itten nem Leningrád! Hülye Napóleon!
- Napóleon aki mondja! - morgott Vladimir Vladimirovich™ és lecsapta a kagylót, majd kifújta magából a levegőt.
"Hm...", - gondolta kissé megnyugodva Vladimir Vladimirovich™. - "nem kéne ezt a Dumát átköltöztetni Pétervárra? Mégiscsak nyugisabb egy hely, mint ez a bolond Moszkva, pláne ilyen polgármesterrel... Ezt már Nagy Péter is tudta annak idején..."

2004. június 3., csütörtök, 08:06:21 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ és Leonyid Gennagyjevics Parfenov egy padon üldögélt a Kreml tizennegyedik tömbje melleti kis kertben, és Sört ivott.
- Na, szóval, megfogtam akkor azt az utasítást, - mesélte Leonyid Gennagyjevics, - és már vittem is a Kommerszanthoz..
- Aha, én meg telefonáltam a Berjozának, - bólíntott vidáman Vladimir Vladimirovich™, - és megkértem, hogy majd hozzák le.
- Le is hozták! - örült Leonyid Gennagyjevics. - És most - itt ülök melletted. Sikerült! Pont úgy, ahogy mondtad! Szabadság!
Vladimir Vladimirovich™ szélesen vigyorgott.
- Fígy, testvéró, - mondta Leonyid Gennagyjevics, - és szárított halad nem akad a Sör mellé?
- Nálam mindig minden akad, - felelte büsznén Vladimir Vladimirovich™, - én vagyok az Elnök!
Vladimir Vladimirovich™ kissé előrehajolt a pad mellett álló szeméttárolóhoz és belszólt:
- Őrnagy bajtárs, hozzon legyen oly szíves a szabad sajtónak egy szárított halat.
Az egyik közeli járókelő hirtelen abbahagyta az almarágcsálást, berakta a csutkát a zakója zsebébe és gyorsan elsietett valahová.
Pár perc múlva a kis kertben megjelent egy tökéletes öltönyt viselő pincér egy ezüst tálcával, rajta négy szárított hallal, a "Holnap" újság friss számával és négy korsóval, melyek oldala hidegen gyöngyözött.
- Mi van, testvéró, - csodálkozott Leonyid Gennagyjevics, miközben széthajtotta a "Holnap" című újságot, - a Prohánt olvasgatod?
- Nagyokos! És a szárított halat meg hová pucolod, mi?! - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - A szent Kreml járdáját koszolod össze? Igazuk van azoknak, akik kirúgnak titeket. Semmit sem értetek abból, hogy mi illik, mi nem.
Vladimir Vladimirovich™ és Leonyid Gennagyjevics vidáman felnevetett.
- Vladimir Vladimirovich™, - szólt halkan a pincér, - telefonon keresik.
Ezzel a pincér átnyújtott Vladimir Vladimirovichnak™ egy fekete telefonkagylót, amelyen egy kétfejű sas helyettesítette a hívógombokat. Vladimir Vladimirovich™ megfogta a kagylót és Elnöki Füléhez szorította.
- Vladimir Vladimirovich™? - szólalt meg a telefonban egy ismeretlne női hang.
- Igen, hugicó, - felelte vidáman Vladimir Vladimirovich™. - Na, megkaptad a harmincezer fontomat? A kezed már meggyógyult?
- Milyen kezem gyógyult? - kérdezte értetlenül az ismeretlen nő. - A Zelimhán Jandarbiev özvegye vagyok.
- Hupsz..., - csuklott Vladimir Vladimirovich™ és bólíntott Leonyid Gennagyjevics felé, - hát akkor szervusz. Mit kérsz? Özvegyi nyugdíj kell a családfenntartó elhunyta végett?
- Allah legyen vele, a családfenntartóval, - mondta Zelimhán Jandarbiev özvegye. - Az emir ahogyan korábban is adott pénzt, most is ad. Ahogy éltünk, úgy élünk most is. Inkább arra válaszolj, hogy az interjút velem miért nem mutatták a tévében?
- Miféle interjút? - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™.
- Nahát, még te kérdezed! - gurult be az özvegy. - Készültem rá, maniküröztettem. A fátyolt kivasaltam! EZ meg itt kérdezi, hogy miféle interjú! Fujj neked, meg az egész Rusznyádra is köpök! Öszvér apa öszvér fia! Szóltam az összes ismerősömnek, az emberek odaültek a tévé elé, vártak! Most mit mondjak a szomszédoknak? Hogyan nézzek a szemükbe?! Maga az emir is a tévé előtt gubbasztott! Tudod te egyáltalán, hogy ki az az emir? Hogy a sátán vigyen el!!!
Vladimir Vladimirovich™ fintorogva elvette fülétől a telefont.
- Fígy, testvéró, szerintem téged keresnek...- mondta Vladimir Vladimirovich™ Leonyid Gennagyjevicsnek, és átnyújtotta neki a kagylót.

2004. június 7., hétfő, 12:12:17 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ találkozott Anasztászia Myskinával és Jelena Gyementyevával.
- Ez már egy hagyomány, - mondta Jelena, - Oroszországban a franciák nyernek, Franciaországban meg az oroszok.
- Rossz hagyomány, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™ és elmosolyodott, - úgy kéne, hogy Oroszországban is az oroszok nyerjenek. Mit is sportolnak maguk?
- Teniszezünk... - felelte meghökkenve Anasztászia.
- Tenisz? - kérdezett vissza Vladimir Vladimirovich™. - Miért nem hegyi lesíklás?
- De hát mi... - kezdte volna Jelena.
- Hát figyeljetek, lánykák, - szakította félbe Vladimir Vladimirovich™, - sportágat kell váltanotok.
- Hogy-hogy?! - kiáltottak fel megdöbbenve a lányok.
- Mi az hogy hogy, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - ahogy a kormány is szokott. Hopp - és már másik kormány van. A sportban is így kell ezt csinálni.
- De én nem tudok síelni..., - mondta Anasztászia.
- Na és? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Én sem tudok teniszezni, aztán mégis Elnök lettem Szóval te is megtanuljátok valahogy azt a hegyi lesíklást...
Anasztászia és Jelena szótlanul nagyot nézett.
Vladimir Vladimirovich™ mosolygott.

2004. június 9., szerda, 10:31:58 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ és George Bush amerikai elnök a Sea Island nevű sziget partján üldögélt.
- Fígy, testvéró, - szólt George Bush, - gyerünk a Reagan temetésére.
- Ugyan már, - legyintett Vladimir Vladimirovich™, - mi a fenét csináljak én ottan?! Meg aztán nem is csípem ezt a Reagant. A Gonosz Birodalma... itt egy rohadt alma...
- Milyen alma? - hökkent meg George Bush.
- Ezt te úgy sem érted, - felelte Vladimir Vladimirovich™ és egy kavicsot dobott az óceánba, - ez nem egy cowboy-vicc...
- Nekem mennem kell, - mondta szomorúan Goerge Bush, - apukám nála dolgozott valamikor...
- Majd jól berúgtok a halotti toron, - mondta enyhén irigykedve Vladimir Vladimirovich™.
George Bush rejtélyesen mosolygott.

2004. június 9., szerda, 13:03:24 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ és Anatolij Boriszovics Csubajsz a Szajáno-Susenszkoi erőmű gátjának szélén üldögélt, lábukat belelógatva a hatalmas mélységbe, amelyben félelmetesen örvénylett a sötét víz.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, miközben figyelmesen bámult a ködös messzeségbe, - minek teneked ez az egész?
- Hogy-hogy minek, testvéró, - hökkent meg Anatolij Boriszovics, - hiszen ez a világ legnagyobb vizierőműve! Maga Lenin errefelé volt száműzetésben!
- Lenin! - bólíntott tisztelettudóan Vladimir Vladimirovich™. - Testvéró!
- Gondolj csak bele, - magyarázta Anatolij Boriszovics, - elüldögélhetsz itt a vízlépcső szélén, behajítod a pecát a vízbe, a hal pedig saját magától rákap a horogra...
- Hal? - kapta fel a fejét nagy érdeklődéssel Vladimir Vladimirovich™. - Próbáljuk ki..., van pecabotod?
- Próbáljuk, próbáljuk... - legyintett elkeseredetetten Anatolij Boriszovics, - hogyan próbáljuk?! Elvették tőlem ezt a gátat, a turbinákat is, de méga generátorokat is.
- Ki vette el? - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™.
- Kicsoda, kicsoda... - morgott Anatolij Boriszovics, - a Lebegy vette el.
- A Lebegy? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - De hiszen az már...
- Ez a fívére annak, - mondta Anatolij Boriszovics, - az meg a másik Lebegy volt... Ez meg itt bosszút akar állni rajtam, én tudom ezt jól.
- Miért? - érdeklődött Vladimir Vladimirovich™.
- A fivérét akarja megbosszulni, - mondta Anatolij Boriszovics, - mivelhogy a helikoptere az én villanyvezetékembe akadt bele.
Vladimir Vladimirovich™ nagyra tátotta száját a csodálkozástól.
- Na nem baj, - Anatolij Boriszovics egészen vékonyra szorította össze száját, - én meg az erőművet átírattam egy másik régióba.
- Hogyan? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Hiszen ez itt áll...
- Itt áll, - mnagyarázta Anatolj Boriszovics, - de nem ide van bejegyezve. Dögöljenek csak éhen!
- És mindez a peca miatt? - kérdezte mélyen lesújtva Vladimir Vladimirovich™. - De hiszen az emberek...
- Mit törődsz te ezekkel? - legyintett Anatolij Boriszovics. - Hát, mondjuk elpusztul úgy harminc millió. Nem tudtak beágyazodni a piacgazdaságba... Ne is gondolj rájuk, majd születnek újak...
Vladimir Vladimirovich™ ijedten nézett Anatolij Boriszovicsra.
Anatolij Boriszovics ádázul mosolygott.

2004. június 11., péntek, 09:22:52 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ és Adminisztrációjának a Vezetője az Elnöki Dolgozóban üldögélt.
- Szóval, megyek-mendegélek én ott a parton, - mesélte Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztrációja Vezetőjének, - és egyszercsak látom - hoppá, egy uszony! Pont mint a moziban!
- Cápa?! - kiáltott fel az Adminisztráció Vezetője, és úgy tett, mintha nagyon csodálkozna.
- Én is azt hittem előtte, - felelte Vladimir Vladimirovich™ és szigorúan ránézett az Adminisztráció Vezetőjére, - később meg nézem - buborékok! A te munkád?
- Dehát, testvéró, - tárta szét kezét az Adminisztráció Vezetője, - az őrség... Te nem egy piacot felügyelgetsz, hanem mégiscsak a világ legnagyobb országát! Már elnézést... A cápákat meg a cowboyék még az érkezésed előtt egy héttel mind kifogdosták.
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ asztalán megcsörrent a telefon. Vladimir Vladimirovich™ megfogta és Elnöki Füléhez szorította a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a kagylóban a politikai konstrukciók nagy kitalálójának, Szatnyiszláv Alekszandrovics Belkovszkijnak a hangja, - kitaláltam valamit!
- Jajj, nem igaz! - fakadt ki önkénytelenül Vladimir Vladimirovich™, - Már megint? Megnyitjuk a határt a kínaiaknak? Űrrepülőgépet küldünk a Marsra?
- Te csak ne izgasd magad, - szólt nyugtatóan Sztanyiszláv Alekszandrovics, - pitiügy az egész...
- Felosztjuk újra Németországot? - találgatta Vladimir Vladimirovich™. - A Csecsenföldet odaadjuk a Vatikánnak? Mit agyaltál ki már megint?
- Miért pont a Vatikánnak? - sértődött meg kissé Sztanyiszláv Alekszandrovics, - Különben is Romániának. És nem a Csecsenföldet, hanem Moldáviát.
- Elmés! - felellte Vladimir Vladimirovich™. - És nekünk mi marad?
- Nekünk, - válaszolta Sztanyiszláv Boriszovics, - maradna a Dnyeszter-mellék.
- Minek? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - A Dnyeszter-melléken csinálnak bort?
- Miért pont bort? - csodálkozott Sztanyiszláv Alekszandrovics. - Nem csinálnak ott semmiféle bort. Ott tankok vannak!
- És mi a francnak nekem tankok?! - kezdett begurulni Vladimir Vladimirovich™. - Nekem tankokkal a fél országom tele van! A nép viszont bort akar! Méghozzá modvai bort, és nem román bort, jegyezd meg!
- Nem értelek, testvéró, - mondta szomorúan Sztanyiszláv Alekszandrovics, - nálam olyan szépen összeáll minden, A moldovánokat odaadjuk a románoknak, nekünk meg ideadják a Dnyeszter-melléket.
- És a villákat meg ki fogja építeni feketemunkában? - dühöngött Vladimir Vladimirovich™. - És vicceket kiről fognak mesélgetni?
- De hiszen ott vannak nekünk a csukcsák, - felelteSztanyiszláv Alekszandrovics, - a viccekhez nagyon jók. A villákat meg építse a reguláros hadsereg. Én mindent végiggondoltam, testvéró!
Vladimir Vladimirovich™ már végig sem hallgatta Sztanyiszláv Alekszandrovicsot, hanem dühösen lecsapta a kagylót.
- Fígy, testvéró, - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztrációjának a Vezetőjétől, - te tudod, hogy merre van az a Dnyeszter-mellék?
- Biztos valahol a Dnyeszter mentén, - tippelt az Adminisztráció Vezetője.
Vladimir Vladimirovich™ sóhajtott és égnek emelte tekintetét.

2004. június 15., kedd, 08:48:16 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a foci EB-t nézte a tévében.
- Micsoda marhaság, - mormogta Vladimir Vladimirovich™ miközben a képernyőt bámulta, - sehol egy kimonó, sehol egy síléc... Csak rohangálnak, mint a bolondok, és azt az egy labdát rugdossák...
Vladimir Vladimirovich™ megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mondd csak, a mieink is izélnek... na, hogyan is van ez... fociznak?
- Hogyne, - felelte szomorúan az Adminisztráció Vezetője, - foczinak...
- Telefonálj már oda nekik, hagyják abba, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - nem kell a nép pénzét ilyesmire elverni. Elég nekünk a tenisz is, abban csak az a két lány van, itt meg egy egész csorda jó nagy egészséges bivalyokból...
- Telefonálok, miért is ne, - bólíntott lemondóan az Adminisztráció Vezetője, - de ezek telefon nélkül is hamarosan hazatérnek.
- Honvágyuk van? - kérdezte elégedetten Vladimir Vladimirovich™.
- Az, - bólíntott az Adminisztráció Vezetője.
Az államférfiak hallgattak egy sort.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a szokásos álöltözetében inkognitó sétafikált az orosz főváros kisutcáin és azon törte a fejét miként is segíthetné a gazdaságilag független és önellátó média megteremtését, ahogy azt a múltkori amerikai útján megigérte.
"Hm", - morfondirozott Vladimir Vladimirovich™, - ha állami pénzt adunk nekik, akkor megint majd azt mondják, hogy a Kreml saját médiát finansziroz, ha nem adunk, akkor meg azt, hogy éhhalálra itéljük a szabadsajtót... Mi a fenét kéne csinálni, hogy ezek önellátóak legyenek, megéljenek és termeljék maguknak a pénzt, forgassák azt hatékonyan?"
Vladimir Vladimirovich™ befordult a sarkon és hirtelen egy különös dolgot látott - a szemben álló ház két ajtaja fölött egy színben eltérő, de amúgy teljesen azonosnak tűnő cégtábla lógott: "INTIM - ZACI". Vladimir Vladimirovich™ egy darabig tátott szájjal bámészkodott, majd elővette kormányzati aranysasos mobilját és felhívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - kérdezte halkan Vladimir Vladimirovich™. - Mi a fenét jelenti az, hogy INTIM?
- A tévében? - kérdezett vissza az Adminisztráció Vezetője. - Azokat a női izéket reklámozzák úgy, tudod, a menzesz idején...
- Miféle menzesz?! - erősített fel hangját Vladimir Vladimirovich™. - Itt állok egy ház előtt és ki van írva, hogy INTIM, alatta meg 24 óra!
- Jaaaa, - élénkült fel az Adminisztráció Vezetője, - az egy kukkolósó.
- Milyen só?! - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Sót adnak 24 órán át? Mi ez, egy újfajta közétkeztetési módszer? És a leves, és a második fogás, meg a deszert?! Az miért nincs kiírva?
- Nem olyan só az, hanem show, - vette angolosabbra a magyarázatot az Adminisztráció Vezetője, - meztelen csajok himbálják-riszálják magukat, vonaglanak, a közönség meg bámészkodik.
- Érdekes, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - és akkor miért pont egy zálogház van a szomszédban?
- Hát, mert nem ingyen megy ám az a közetetési sózás, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - azért bizony keményen fizetni kell, akinek meg nincs készpénze, az bemegy a szomszédba és annyi... Árukapcsolás, a magántőke forgatása, méghozzá igen hatékonyan...
- Érdekes, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, majd kikapcsolta a mobilját és lassacskán, elgondolkozva tovább bandukolt.
Valami egészen újszerű gondolat kezdett derengeni agyában - az orosz gazdaságilag független és önellátó média megteremtésének alapjait próbálta megfogalmazni, de egyelőre csak egészen közönséges kifejezések jutottak az eszébe, amikkel mégsem állhatott elő egy Elnöki Beszédben...

2004. június 16., szerda, 12:51:20 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és rezignáltan bámult kifelé az ablakon. Vladimir Vladimirovich™ tekintete végisiklott a Kreml várfalán, a toronyóra aranyozott mutatóin, a Szpásszkaja-torony fehérszínű kőböl kirakott díszítnényein, majd a tornyokat díszítő csillagokon. Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ a Szpásszkaja-torony hatalmas rubinszínű üvegcsillagán egy apró emberalakot vett észre. Vladimir Vladimirovich™ tágra nyitotta szemét, kezével pedig önkénytelenül megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját.
- Fígy, testvéró, - hadarta izgatottan Vladimir Vladimirovich™, - nézz csak oda, mi van ott a torony tetején?!
- Melyik torony tetején? - hökkent meg az Adminisztráció Vezetője.
- A Szpásszkaján, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - nézd csak meg magad.
- Mingyá' meglesz, - mondta az Amdinisztráció Vezetője.
- A csillagot figyeld, - segített eligazódni Vladimir Vladimirovich™.
- Látom már, - válaszolt az Adminisztráció Vezetője, - de hiszen az ott a Csubajsz!
- A Csubajsz?! - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - És mit csinál ott a csillagon?
- Biztos ki akarja kapcsolni, - tippelt az Adminisztráció Vezetője, - mi mást akarhatna a Csubajsz?
- Miért?! - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™.
- Vili, hogy miért, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - a díjtartozás miatt. Te tán fizetsz az áramért?
- Nem, - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™, - de hiszen nem is itt lakok.
- Az nem számít, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - dolgozol, akkor meg fizess. Ha te nem fizetsz, akkor ki fizessen?
- De hiszen ez itt egy stratégiai objektum! - suttogta ijedten Vladimir Vladimirovich™. - A kormányhíradó műholdakat ezeknek a csillagoknak a fénye alapján tájolják be! Hiszen ezeket nem szabad kikapcsolni!
- Csak neked nem szabad, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - a Csubajsznak meg szabad. Ő akár az egész országot kikapcsolná. Takarékosságból.
- El kell kergetni, - mondta határozottan Vladimir Vladimirovich™, - most rögtön fogd magad, eredj és zavard el.
- Hogyan zavarjam el? - hökkent meg az Adminisztráció Vezetője. - Magasan van.
- Én nem tudom hogyan, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - te viszont menj és kergesd el. Ki nálunk az Administráció Vezetője, én, vagy te? Kergesd el, mert ez kikapcsol itt mindent.
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagyllót, majd egy rántással kihúzta az asztalfiókot és elővette Elnöki Táncsövét, aztán a szeméhez emelete és beállította az élességet.
Anatolij Boriszovics Csubajsz úgy tapadt a csillaghoz, mint a Pókember. Ujjperecei már egészen fehérek voltak az erőlködéstől, a haja lobogott, a drága öltönye jobb zsebéből pedig kék szigetelőszalaggal körbetekert csípőfogó lógott ki.
Anatolij Boriszovics ádázul mosolygott.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és unalmában malmozott.
"Mit is kéne tenni", - morfondirozott Vladimir Vladimirovich™, - "dögunalom! Sehol semmi érdekes, csupa hétköznapi marhaság, rutin elfoglaltságok, ugyanazok az unalmas pofák mindenütt..."
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ asztalának szélén megcsörrent a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felvette a kagylót.
- Fígy, testvéró, - hallatszott az Adminisztráció Vezetőjének hangja, - na, akkor jöhetnek az oligarchák?
- Miféle oligarchák? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Maradtak még ilyenek?
- Hát, van még egypár... - sóhajtott az Adminisztráció Vezetője, majd hirtelen megváltozott a hangja, - eléd akarnak járulni, a fényes színed elé, azt mondják tavaly óta nem láttak téged, nem sírhatták el neked, bátyuska, gondjaikat-bajaikat, nem hallhatták, bátyuska, a te kedves vagy szigorú hangodat, nem nézhettek, atyuskánk, a te szép ragyogó szemedbe, mert bizony a bojárjaidat, bátyuska-atyuska, nagyon szorongatják a te szolgáid, de főleg a mindenféle ügyészek és egyéb cári emberek...
- Mi van?!!! - hördült fel Vladimir Vladimirovich™, - Megbolondultál?! Miért mentél át ebbe az óoroszba? Én az Elnök vagyok, nem a cár!!!
- Elnézést, - csuklott az Adminisztráció Vezetője, - csak rámragadt a síró-rívó bojárok..., izé, oligarchák kérelmezős stílusa. Sokat egyezkedtünk velük, amig ezt a találkozást előkészítgettük. Előbb más hangot ütöttek meg, de mióta a Hodor Misenykánk ugyebár csücsül...
- Jól van, jól van, - vágott közbe' Vladimir Vladimirovich™. - Tudom, jártam nála, sakkoztunk... Ezek tudnak sakkozni?
- Nem tudom, hogy tudnak-e, - vallotta be az Adminisztráció Vezetője, - de megigértük nekik, hogy majd fogadod és meghallgatod őket. Nagyon készültek rá...
- Na és mit akarnak? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Van valami konkrét kérdésük?
- Hát, konkrét az nincs, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - csak látni akarnak téged, bátyuska-atyuska, a fényes tekinteted elé járulni, a szép hangodat hallani, bátyuska....
- Áááálljjjj! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Szóltam már az előbb! Nem vagyok atyuska-bátyuska, és bojárjaim...na, már teljesen meghülyitesz, oligarcháim sincsenek! Mi a fenét beszéljek én velük?
- Hááát, - húzta a választ az Adminisztráció Vezetője, - mégiscsak az orosz gazdasági élet kiválóságai... Tavaly óta azért nem fogadtuk őket, mert volt az a dumaválasztás, aztán meg készültünk az elnökválasztásra, aztán elnökválasztottunk téged, bátyuska...
- Kuss! - kiáltott fell mérgesen Vladimir Vladimirovich™. - Semmi bátyuska, atyuska! Különben is várjanak. Ha eddig vártak, akkor várhatnak tovább is. Meg aztán fogalmazzák meg rendesen, hogy mit akarnak, mert csak úgy nem fogom rájuk pazarolni az időmet.
- De ezek az oligarchák... - kezdte megint az Adminisztráció Vezetője.
- Nincsenek oligarchák ! - szólt keményen Vladimir Vladimirovich™. - Oroszországban nincsenek ilyenek. Világos? Érthető?
- Úgy gondolod, hogy... - kérdezte megszeppenve az Adminisztráció Vezetője.
- Úgy gondolom, - szögezte le Vladimir Vladimirovich™. - Most pedig fogass be, megyünk Taskentbe.
- Taskentbe?! - csodálkozott az Adminisztráció Vezetője. - Miért pont Taskentbe?
- A sangháji együttműködési szervezet csúcstalákozója lesz, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, miközben az asztali naptárán lapozott egyet. - Én tartsam észbe helyetted, hogy mit is csinálok?! Minek tartalak én téged?! Teljesen meghülyülsz, ha állandóan ezekkel a bojárokkal..., izé, oligarchákkal... pfuj (Vladimir Vladimirovich™ köpött egyet)... ezekkel az izékkel foglalkozol, amik nincsenek is! Világos?!
- Értem, - húzta ki magát az Adminisztráció Vezetője, - bojárok, oligarchák nincsenek.... illetve nem lesznek. Megyünk Sanghájba...
- Nem Sanghájba, hanem Taskentbe, - pontosította Vladimir Vladimirovich™. - Nyomás! Csomagolj, intézkedj!
- Máris, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - meglesz.
Vladimir Vladimirovich™ elégedetten letette a kagylót, egy darabig tűnődött valamilyen új nagyszerű távlatokat nyitó gondolatokon, majd felállt és az Elnöki Lépcsőn lement a Kreml udvarára, barátságosan mosolyogva búcsút intett valami kisebb csoportnak, amelyik a kapunál álldogált, beült Elnöki Linuzinjába és elhajtatott mellettük a shangháji Taskentbe.
A hatalom és az üzleti élet közötti dialógust már úgyis jóideje az államügyészség képviselői folytatják a nagy és hatalmas OroszHonban...

2004. június 17., csütörtök, 12:16:36 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és Otar Salvovics Kusanasvili újságíró jelentését olvasta az orosz-portugál focimecs alatt a stadionban végrehajtott speciális akciójáról.
- Jól van, akárhogy is történt... - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - most majd legalább hazajönnek, megspóroljuk a pénzt...
Hirtelen Vladimir Vladimirovich™ asztalán megcsörrent a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felemelte a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban egy ismeretlen hang, öregasszonyos intonációkkal, - a népszavazási törvényt már elfogadták?
- Miféle népszavazás?! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Kivel beszélek?
- Kirkorov vagyok, - válaszolt a sírós hang, - Filipp Bedroszovics.
- Hogyan?! - csodálkozott még jobban Vladimir Vladimirovich™. - Bedroszovics?! Ez meg milyen név?!
- Mi van, ugyanolyan apai név, mint bárki másnál, férfinév! - sírt tovább Filipp Bedroszovics. - Apuci Bedrosz volt, én meg Bedroszovics vagyok. De térjünk vissza a népszavazásra.
- Miféle népszavazásra? - értetlenkedett tovább Vladimir Vladimirovich™.
- Elfáradtam, kemény ez a turné, - síránkozott újra Filipp Bedroszovics. - Erre meg jön ez a firkász csaj az örmény kérdéseivel! A rózsaszín blúzával, meg a cicjével!! Meg a mikorfonjával!!! Hát, válaszoltam is neki, amúgy férfiasan, mint egy művészember egy fikrásznak! Ezek meg most bojkottot akarnak, meg népszavazást! Referen....
- Testvéró! - csapott az asztalra Vladimir Vladimirovich™. - Mi ez a hülye duma?! Kinek telefonáltál egyáltalán?
- Az elnöknek, kinek másnak! - kiáltott fel Filipp Bedroszovics. - Erről a referendumról! Ráadásul milyen aljas jezsuita megfogalmazás - "Nemet Kirkorovnak! Állítsuk meg a piszkosszájú beképzelt sztárt!" Hát szabad ezt, szabad ilyet?!! Én egy érdemes művész vagyok, én egy kiváló...
Vladimir Vladimirovich™ égre emelte tekintetét és gyorsan megnyomta a pulton a titkár hívógombját.
- Fígy, testvéró, - szólt bele a mikrofonba Vladimir Vladimirovich™, - kapcsold már át ezt a dilist a Vesnyakovhoz. Ez valami népszavazásról regél...
Vladimir Vladimirovich™ bontotta a vonalat és mély levegőt vett.
- Nagy az OroszHon... - fakadt ki hangosan, - mindenféle van benne..., ezekből is....

2004. június 18., péntek, 10:55:02 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ telefonált az egyes számú vizsgálat fogdába. Az ügyeletes tiszt vette fel a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólt Vladimir Vladimirovich™ az ügyeletesnek, - hívd már oda a Misát a telefonhoz, légy szíves.
- Vladimir Vladimirovich™? - kérdezett vissza izgatottan az ügyeletes tiszt. - A Mihail Boriszovicsot? Nem tudnak most jönni... Ebédelni méltóztatnak... Főzelék, frikaszé a la...
- Miféle frikafika, őrnagy?! - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™. - Az elnökkel beszélsz, vagy ki a franccal?!
- Még csak százados, Vladimir Vladimirovich™, - helyesbített az ügyeletes tiszt, - Egy pillanat, méltóztassék...
- Kupleráj! - morgott Vladimir Vladimirovich™ amig várakozott, - nem is börtönőrség, hanem valami porta...
A vonal túlsó végén ismét felemelték a kagylót.
- Vologyenka? - kérdezte lágy hangján Mihail Boriszovics Hodorkovszkij.
- Misenyka! - örvendezett Vladimir Vladimirovich™. - Na mi újság, mi a helyzet?
- Nem hagysz enni se már, - morgott Mihail Boriszovics. - Inkább gyere ide, sakkozunk.
- Most nem tudok, - felelte Vladimir Vladimirovich™. - Sok dolgom van. Állami dolgok. Most azért telefonáltam, mert ezek a.... a beosztottaid küldtek egy levelet. Aszongyák, vedd meg, Vladimir Vladimirovich™, a jukoszunkat, az egészről meg a Hodorkovszkin tehet.
- A neveket aláírták? - kérdezte érdeklődéssel Mihail Boriszovics.
- Hogyne, aláírták, - felelte elégedetten Vladimir Vladimirovich™, - jó sok név van itten.
- Az jó, - válaszolta Mihail Boriszovics, - úgyis létszámcsökkentést terveztem. Elhíztak már túlságosan a nagyfazéknál...
- Tudtam, hogy örülni fogsz, - heherészett Vladimir Vladimirovich™, majd letette a kagylót.

2004. június 21., hétfő, 16:04:11 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ telefonált az Adminisztráció Vezetőjének.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - az amerikaiak űrutazgatnak.
- Nocsak! - csodálkozott az Adminisztráció Vezetője. - Na és hogyan?
- Építettek egy maszek űrhajót, - magyarázta Vladimir Vladimirovich™, - úgy hívják, hogy szpész síp van. Nekem is kell egy olyan.
- Hát, telefonálhatunk az Abramovics Romának, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - szálljon be valamennyivel.
- Hívd fel, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, - elég pénzt költött már mindenféle marhaságra. Ideje már, hogy segítsen az Elnöknek is.
- Na és minek neked űrhajó? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője.
- Hogy-hogy minek?! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Először is, még nem röpködtem az űrben. Másodszor, el lehet menni vele pecázni. Harmadszor meg, ahogy tanácsoltad, elolvastam azt a könyvet.
- Milyen könyvet? - kérdezte értetlenül az Adminisztráció Vezetője.
- A Genealisszimuszról, - felelte Vladimir Vladimirovich™ és letette a kagylót.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ összehívta sürgős tanácskozásra a kormányt.
- Fígy, testvérók, - mondta Vladimir Vladimirovich™ a kormánynak, - elég volt a kupiból! Ideje már hozzákezdeni az igazi, átgondolt, összehangolt munkához! Nem lehet tovább tűrni ezt az összevisszaságot, amit műveltek! Így nem jutunk egyről a kettőre, vagyis nem duplázódik meg a GDP, nem küzdjük le a szegénységet, nem tudunk általános jólétet biztosítani az összes oroszországi polgárnak, nem vetünk véget a korrupciótoknak, nem tudunk agyoncsapni mindenféle terroristákat, egyszóval semmit sem tudunk. Mindenki csak pofázik össze-vissza, kapkod szana-széjjel, csinálja a sok hülyeséget, egyénileg. Ennek véget kell vetni! Egységes információs bázisra kell helyezni az állami nagydolgokat, továbbá az Életet, a Mindenséget, meg Mindent... A régi megrögzött szokásokat, az összevisszaságot, az általános kuplerájt ezennel felszámoljuk.
Vladimir Vladimirovich™ egy kis szünetet tartott, végignézett a kormány tagjain. A kormány szorgalmasan jegyzetelt.
- Nos, kezdjük a következővel: mindenki behívja a megújult Kremlin.ru-t és berakja magának startoldalnak! Világos?! Innen kezdődik minden ezentúl, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, majd hozzátette, - ellenőrizni fogom...

2004. június 22., kedd, 09:10:58 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában járkált és törölgette a port.
- Huszonkettő júniusba'..., - dúdolgatta Vladimir Vladimirovich™ a régi dalt, - négy órakor pontba'..., lerohantak, lebombáztak, így kezdték a háborúúúút...
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ dolgozószobájának magas szárnyasajtaja kicsapódott, és a helyiségbe nagy robajjal berontott az Adminisztráció Vezetője.
Vladimir Vladimirovich™ majdnem kiejtette kezéből a kis ezüst hamutartót, ami Borisz Berezovszkij fejét mintázta, majd az Adminisztráció Vezetőjére vetett csodálkozó tekintetét.
- Testvéró! - kiáltott az Adminisztráció Vezetője. - Háború!
- Te meg itt mit ijesztgetsz? - kérdezte meghökkenve Vladimir Vladimirovich™. - Én ezt a viccet még kiiskolás koromból ismerem,
- Milyen vicc?! - döbbent meg az Adminisztráció Vezetője. - Kinek van kedve itt viccelni, amikor Ingusföldet két front támadja!
Vladimir Vladimirovich™ letette a hamutartót az asztalra, bal kezét bedugta elől a zakója alá, a jobbját kissé oldalt nyújtotta, és jellegzetes grúz akcentussal, kissé elhúzva a szavakat, kijelentette:
- Maguk meg telefonáljanak Zsukov elvtársnak! Az majd biztosan segít!
Az Adminisztráció Vezetője reménytelenül legyintett és kirohant a szobából. Vladimir Vladimirovich™ nagyot nevetett, majd megkerülte az asztalt, leült a karosszékbe és megfogta a távírányítót. A hatalmas tévékészülék képernyője kivilágosodott.
- Jelenleg Ingusföldre vonják össze a különböző fegyveres testületek és az 58. hadsereg kiegészítő alegységeit, - mondta a tévében az izgatottnak látszó bemondónő, - az oroszországi szövetségi biztonsági szolgálat észak-kaukázusi határőrízeti csoportfőnökségének valamennyi magasabb egységénél elrendelték a fokozott harckészültséget..
- Ez meg mi..., - mormogta megrendülten Vladimir Vladimirovich™. - Mégis igaz lenne?!

2004. június 23., szerda, 17:32:39 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ elrepült az Usszurijszk melletti gyakorlótérre, ahol Szergej Boriszovics Ivanov honvédelmi miniszter várta.
- Na, mi van, testvéró, - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, miközben megszorította Szergej Boriszovics kezét, - van kapás?
- Hogyne, - felelte vidáman Szergej Boriszovics, - van kapás! Egy egész deszantot kiraktunk, halastul. Most majd helikopterekkel összetereljük egy helyre a halakat, aztán majd jönnek a harckocsik, és jól elkábítjuk azokat..., repeszgránáttal...
- Na és hogyan magyarázzuk meg mindezt? - kérdezte halkan Vladimir Vladimirovich™.
- Vili hogyan, - felelete azonnal Szergej Boriszovics, - a nemzetközi terrorizmus elleni harccal. Van erre egy egész koncepciónk. Egy keleti nép kijelenti, hogy ki akar válni az Oroszországi Föderációból. Erre mi átdobjuk a csapatokat, és úgymond, bekerítjük a szeparatistákat. Mobilítás!
Szergej Boriszovics jelentőségteljesen felemelte mutatóujját.
- Miféle keleti nép? - kérdezte gyanakodva Vladimir Vladimirovich™. - Csak nem a csukcsáék?
- Ugyan már..., - halkította le hangját Szergej Boriszovics, - miféle csukcsák... A zsidók!
Vladimir Vladimirovich™ csodálkozva nézett Szergej Boriszovicsra.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™, a Tengermelléki Körzetbe tett látogatása során, miközben mellesleg megtekintette a "Mobilítás-2004" hadműveleti-hadászati gyakorlat zárófázisát, amelyen mindenféle fegyvernemek szaladgáltak ide-oda hangos hurrázással, továbbá volt sok lődözés és egyéb hangoskodás, amellyel garantáltan biztosították OroszHon katonai biztonságát az egész Távol-Keleten, majd kedélyesen elbeszélgetett a helybéli kormányzóval arról, miként is oldja meg a víz- és áramellátási, fűtési és egyéb gondokat, amik miatt az egész régió nagyon csúnyán néz rá, valamint arról, hová is tették azt a 450 millió rubelt, amit a fiatal házasok megsegítésére a szövetségi költségvetésből kiutaltak, úgy döntött, hogy most már ideje egyik kedvenc hobbijával is foglalkoznia, ezért elment a vlagyivosztoki kikötőben horgonyzó "Arcser" halászhajóra, hogy tanulmányozhassa a korszerű és piacképes pecázás legújabb vívmányainak felhasználását és alkalmazását.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™ az "Arcser" kapitányának, aki büszkén mutogatta neki a korszerű és piacképes pecázás legújabb vívmányainak felhasználását és alkalmazását a kapitányi hídon, - ti ugyebár nagyon fel vagytok szerelkezve?
- Hogyne, Vladimir Vladimirovich™, - válaszolta a kapitány és körbemutatott a kapitányi hídon, - fel vagyunk szerelkezve rendesen, tele vagyunk mindenféle korszerű vívmányokkal, van sok számítógépünk, meg ilyen-olyan cuccunk, szputnyikokról kapjuk az adatokat, azok mind ide lejönnek és ezekbe belemennek, abból meg rögtön tudjuk, hogy hol is vagyunk, aztán nem tévedünk el se ködben, se viharban, szélcsendben meg pláne...
- Szép, szép, - bólogatott elismerően Vladimir Vladimirovich™, - na és a halak?
- A halakról is mindent tudunk, - válaszolta a kapitány, - szputnyikokról kapjuk az adatokat, azok mind ide lejönnek és ezekbe belemennek, abból meg rögtön tudjuk, hogy hol is vannak, aztán nem tévesztjük el őket se ködben, se viharban, szélcsendben meg pláne...
- És akkor ti már nagyon korszerűek és piacképesek vagytok a pecázásban? - kérdezte elismerően Vladimir Vladimirovich™.
- Mi nagyon korszerűek vagyunk és piacképesek is..., - mondta büszkén a kapitány, - föltéve persze, ha nem kavarnak be az ilyen-olyan helybéli Családok...
- Miféle családok? - kérdezte csodálkozva Vladimir Vladimirovich™.
- Hát az itteni Családok, - válaszolta sejtelmesen a kapitány, - amelyek felosztották egymás között a halpiacot, az egész Tengermelléket, és időnként veszekednek egymással, sőt, más egyebet is tesznek, attól meg mindig eltűnik valami vagy valaki...
- A halak is? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- A halak is, - bólíntott szomorúan a kapitány, - pedig mi nagyon korszerűen és piacképesen vagyunk felszerelve, szputnyikokról kapjuk az adatokat, azok meg lejönnek ide és belemennek ezekbe, abból meg rögtön tudjuk...
- Jó, jó, - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™, - tudom, abból tudjátok, hogy ki és mi merre van...
- ... és nem tévedünk el se ködben, se viharban..., - bólogatott szorgalmasan a kapitány.
- ... szélcsendben meg pláne, - fejezte be a mondókát Vladimir Vladimirovich™. - Akkor meg mi a baj? Fel vagytok szerelkezve korszerűen, nem?
- Igen, csakhogy ezek a Családok is, - felelte szomorúan a kapitány, - ezek is fel vannak szerelkezve, korszerűen, és kapják a szputnyikokról az adatokat, azok meg lejönnek és belemennek...
- Áááállj! Stop! Stop! - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™. - Ezt már tudom. Ezek szertint ezek a Családok is tudnak mindent?
- Tudnak, - bólíntott szomorúan a kapitány, - kapják az adatokat a szputnyikokról, azok meg lejönnek és belemennek...
- Ááállj! - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™. - Akkor mit lehet tenni, hogy megszabaduljunk ezektől a Családoktól és a halászati-halfeldolgozási ágazat legyen az igazán korszerű és piacképes?
- Talán azokon a szputnyikokon kéne állítani valamit, - javasolta a kapitány, - mi kapjunk mindenféle adatokat a kipecázni való halakról, a Családok meg kapjanak egészen mást...
- Értem, valamiben rögtön tudunk segíteni, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és elővette kormányzati aranysasos mobilját, majd megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztráció Vezetőjének, - nézd már meg, hogy az itteni Családok hogyan jutnak mindenfélékhez, a pecások meg miért nem jutnak hozzá mindahhoz, hogy korszerűek és főleg piacképesek legyenek. Módosítani kell az egész rendszeren, átprogramozni mindent, ahogy kell. Ezeknek a fontos infót, amazoknak meg a szokásost... Az egységes összehangolt informatika-biztonsági állami előírásoknak megfelelően. Intézkedj, de azonnal!
- Meglesz, - válaszolta röviden az Adminisztráció Vezetője és bontotta a vonalat.
Vladimir Vladimirovich™ elégedetten eltette a mobilját és ránézett a kapitányra.
A kapitány meredten nézte a számítógépek képernyőjét, amik villogtak egy darabig, majd hirtelen átváltottak - mindegyiken az egységes és összehangolt informatika-biztonsági állami előírásoknak megfelelően az akváriumos képernyővédő jelent meg.
Vladimir Vladimirovich™ ránézett a képernyőre, összevonta szemöldökét, köpött egyet, majd újra a kormányzati aranysasos mobiljáért nyúlt. Volt még mit tenni a hatalom vertikumának összehangolása terén, nem azt és nem úgy csinálták időnként a dolgokat, ahogy tényleg kellett volna.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™, mivel már nagyon unatkozott a kremli dolgozószobájában, úgy döntött, hogy elutazik jó messze, jó távolra, egészen a távoli Távol-Keletre, ahol majd elvegyül jól a Moszkvától távoli népség-katonaság közé, és megtudakolja személyesen, hogy mi a franc is van ott velük. Vladimir Vladimirovich™ fel is ült az Elnöki Repülőgépére és aztán csak repült, repült, szóval, jó sokat repült. Már majdnem elérte a távoli Távol-Keletet, amikor hirtelen vissza kellett fordulnia, mert a gaz nemzetközi terroristák, akik ellen már jó régóta antiterrorista hadműveletnek nevezett háborút vívott, csak úgy fogták magukat és lerohanták Ingusföldet, aztán mindenkit lelődöztek meg fölrobbantottak, amivel teljesen elrontották Vladimir Vladimirovich™ kedvét, de nagyon. Emiatt aztán Vladimir Vladimirovich™ villámlátogatásra leszállt Ingusföldön, hogy saját szemével lássa mindazt, amit Moszkvában egészen másképp mesélték neki. Ezen Vladimir Vladimirovich™ nagyon fölháborodott. Mondta is később, amikor már a távoli Távol-Keletre ért, hogy disznóság az ilyen! Az ember elutazik jó messzire, jó távolra, el is indul a távoli messzi útra, közben meg elrontják az egészet.
"Majd átdobok oda egy egész belügyi ezredet, állandó elhelyezési alapon", - döntött Vladimir Vladimirovich™, - "aztán azok majd ott rendet tartanak jól és adnak azoknak a gaz terroristáknak a pofájára, akik miatt az ember nem tud jó távolra nyugodtan utazgatni, pedig az utazás szabadsága, a mobilítás az egyiklegfontosabb dolog manapság".
Így aztán át is dobták nagyon mobilan az egész ezredet és az elkezdett mobilkodni az ingusoknál, hogy se azok sehová, se a csecsenek őhozzájuk többé ne mobilkodjanak át, és ne kelljen állandóan útmegszakítani az elnöki utazásokat, de ez egy egészen más történet...
"Azokkal meg, akik egészen mást mondtak, mint ami van, majd számolok", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "majd kitalálom hogyan".
Vladimir Vladimirovich™ már majdnem teljesen kitalálta, hogy hogyan is fog számolni azokkal, akik egészen mást mondanak neki, mint ami van, de közben megérkezett a távoli Távol-Keletre, ahol éppen a népség-katonaság hadgyakorlatozott.
- Fígy, testvéró, - szólt Vladimir Vladimirovich™ a mindig mögötte kullogó Adminisztráció Vezetőjének, miután a sok generális főtiszt jelentett neki mindenféléket a hadgyakorlatról, meg az antiterrorista műveletekben való résztvétel begyakorlásának eredményességéről, amit Vladimir Vladimirovich™ már nagyon unt, - most akkor nem a tábornoki-tiszti étkezdébe, hanem csak úgy demokratikusan, ahogy szoktuk, a legénységi kajáldába megyünk. Tábori viszonyok közt, a valóságos harchelyzetet majdnem maximálisan megközelítő körülmények között, saját szememmel akarok látni mindent, saját fülemmel hallani, hogy mi is van valójában.
- Úgy, ahogy a múltkor a flottánál? - kérdezte ijedten az Adminisztráció Vezetője. - Amikor a kantinban ettünk-ittunk a matrózokkal, utána meg vártunksokat a rakettákra, amiket végülis nem tudtak kilőni?
- Hm, - morgott Vladimir Vladimirovich™, mert nem szerette azt, hogy kellemetlen emlékeket idézgetnek neki.
- Jól van, jól van, - szabadkozott az Adminisztráció Vezetője, - csak úgy kérdeztem... Egyébként most nem is terveztek éles rakétalövészetet....
- Biztos? - kérdezte gyanakodva Vladimir Vladimirovich™.
- Biztos, - nyugtatgatta főnökét az Adminisztráció Vezetője.
- Az Északi Flotta nincs érintve ebben a gyakorlatban? - pontosította a kérdést Vladimir Vladimirovich™.
- Nincs, nincs, - bólogatott szorgalmasan az Adminisztráció Vezetője.
- Akkor jó, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, - mert ha jól emlékszem, azok ott a messzi északon kilőnek valamit, de annak valahol itt errefelé kell becsapódnia, a távoli Távol-Keleten...
- Most nincs szó ilyen mozzanatról, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - legalábbis a hadügyér Ivanov nem jelentett ilyet.
- Most nincs ilyesmi tervezve, - szólt közbe helyeslőleg a hadügyér Ivanov, - most itt a távoli Távol-Kelet nem célpont. Itt most a szárazföldi antiterrorista mobilítást gyakorolják.
- Hm, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - te csak hallgass, veled majd még beszélgetünk... Azt hiszem te sem azt mondod el, ami van... Aztán meg kiderül, hogy egészen mást látok, mint amiről Moszkvában nekem jelentenek...
- Én, Vladimir Vladimirovich™?! - pirult el a hadügyér Ivanov, - Én mindig azt mondom, ami van, Isten bizony!
Vladimir Vladimirovich™ csak legyintett, aztán máris leült a szerződéses katonák közé, hogy saját szemével lásson, saját fülével hallja, saját maga győzödjön meg mindenről.
- Fígy, testvérók, - szólt Vladimir Vladimirovich™ a szerződéses katonákhoz, - hogy ityeg a fityeg? A fizetést kapjátok rendesen? Az ellátás rendben van?
- Kapjuk, - szóltak kórusban a szerződéses katonák, akik gyorsan lenyelték a tányérban úszkáló húsfalatokat.
- A szolgálattal minden rendben van? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Rendben van, - felelték kórusban a szerződéses katonák, és begyakorlott mozdulattal egyszerre kavarták meg kanalaikkal a levest.
- A lakáskérdést megoldották? - kérdezte ravaszul Vladimir Vladimirovich™.
- Blütty, - nyeltek félre egyszerre a szerződéses katonák
- Nocsak! - élénkült fel Vladimir Vladimirovich™. - Nincs megoldva az állandó lakáshoz jutás?
- Vladimir Vladimirovich™, - szólt közbe a hadügyér Ivanov, - ez itt a hadsereg, nem a belügy. Már mondtam a múltkor, hogy a hadsereget a terroristák ellen bevetni olyan, mintha nagykalapáccsal hessegetnénk a szúnyogokat...
- Mondtam már, hogy veled majd még külön beszélgetünk, - jegyezte meg szigorúan Vladimir Vladimirovich™. - Én vagyok a Főparancsnok, vagy te vagy a főparancsnok? Én a saját szememmel akarom látni, a saját fülemmel hallani...
Ivanov hadügyér összébb húzta magát.
- Szóval, testvérók, - fordult ismét demokratikusan Vladimir Vladimirovich™ a szerződéses katonákhoz, - van állandó lakásotok, vagy nincs?
- Van! - kiáltották hangosan kórusban a szerződéses távol-keleti katonák.
- Jó, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, aki saját főparancsnoki szemével látta és saját elnöki fülével hallotta, hogy a távol-keleti katonák jól érzik magukat ott, ahol vannak.
"Na, akkor egyelőre talán mégis elég lesz az az állandó elhelyezésű belügyi ezred ott Ingusföldön", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, mert fontos volt számára a hadsereg jó hangulata.
- A mobilítást azért ne feledjétek el, - szólt búcsúképpen Vladimir Vladimirovich™ a távol-keleti katonákhoz, - a mobilítás fontos dolog, a mobilítást gyakorolni kell, mert ha úgy adódik, akkor mobilisoknak kell lennetek nektek is.
Vladimir Vladimirovich™ magasra értékelte a "Mobilítás-2004" gyakorlaton látottakat, még akkor is, ha a hadügyér Ivanov nem mindennel volt megelégedve, de azzal úgyis még el kellett beszélgetni külön...

2004. június 24., csütörtök, 12:28:53 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a dolgozószobájában üldögélt és a nagy Elnöki Íróasztalán pasziánszozott - az oligarchák arcképével díszített kátyákat rakosgatta. Egyszercsak csörögni kezdett a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felemelte a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a kagylóban az Adminisztráció Vezetőjének sírós hangja, - ma nem tudok munkába jönni.
- Mi van?! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Beteg vagy?
- Nem, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - nincs víz idehaza.
- Nincs víz?! - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Ki volt az a dög, aki ki merte kapcsolni az én Adminisztrációm Vezetőjének a vizet?!
- Vili, hogy ki, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - a Csubajsz.
- Csubajsz?! - Vladimir Vladimirovich™ a csodálkozástól kimeresztette szemét. - Hiszen te azt mondtad, hogy az az áramot kapcsolgatja ki mindenkinél!
- Most meg már a vizet is, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője. - Tudod mit, zavarjuk már el, jó?
- Hát miért nem zavartad el akkor, amikor mondtam? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- De én azt gondoltam... - kezdte az Adminisztráció Vezetője.
- Gondoltad! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Persze, mert gondolkodó vagy! Hogy hívnak, te Gondolkodó?! Jean Jacques Rousseau? Spinoza? Miért kell nekem mindent csinálnom helyettetek?!
Vladimir Vladimirovich™ dühösen lecsapta a kagylót, aztán felállt az Elnöki Karosszékből és figyelmesen megnézte Elnöki Fűtőtestjét. A szép, aranyozott fűtőtest, amit kétfejű sasok díszítettek, barátságosan fénylett közvetlenül az Elnöki Zászló mögött. Vladimir Vladimirovich™ megfogta a hideg fűtőtestet, hümmögött egyet, majd előkotorta zsebéből a kormányzati mobilját és megnyomta a rajta lévő egyetlen gombot,
- Fígy, testvéró, - szólt bele Vladimir Vladimirovich™ a telefonba, - hagyd abba ezeket a liberális ökörségeidet! Tán a pártprogramba van beleírva az, hogy senkinél se legyen se áram, se víz?!
- Ez szabadpiac, - szólalt meg a telefonban Anatllij Boriszovics jéghideg hangja, - fizess és lesz áram. Fizess és lesz víz. Nem fizetsz - semmid sem lesz.
- És az emberek? - emelte fel hangját Vladimir Vladimirovich™. - Az emberekre gondoltál?!
- Mit aggódsz már megint az emberek miatt? - felelte gépiesen Anatolij Boriszovics. -Mondtam már, kihal úgy harminc millió. Nem tudtak beilleszkedni a piaci viszonyokba. Ne törődj velük, majd újak nőnek helyettük.
Vladimir Vladimirovich™ elvette a telefont a fülétől és döbbenten ránézett. Aztán zsebrecsapta a mobilját, leült az asztal mellé, elővett egy címeres papírlapot, majd Elnöki Parkerével nagy betükkel ráírta:
"Bajtárs! Bátrabban küldd a francba a Csubajszot!"
Miután elégedetten megnézte munkáját, Vladimir Vladimirovich™ megfogta a papírt, odament a szoba falához és egy rajzszöggel felerősítette a legfeltűnőbb helyre.

2004. június 25., péntek, 10:50:48 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ hazaérkezte Novo-Ogarjovoba és bement az étkezőbe. A szoba sarkában egy öltönyt és gumicsizmát viselő ember matatott valamit. Drága zakójának jobb zsebéből egy hatalmas csőfogó, a balból pedig egy kócköteg lógott ki.
- Fígy, testvéró, - kérdezte csodálkozva Vladimir Vladimirovich™, - mit csinálsz te itt?
- A csöveket javítjuk, - válaszolta az ember gyanúsan ismerős hangon, - a fűtőtesteket...
- Miféle fűtőtesteket? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Hiszen nyár van!
- Épp azért a fűtőtesteket, - felelte a rejtélyes idegen, - mert nyár van!
Az ismeretlen nehézkesen felemelkedett és megfordult. Vladimir Vladimirovich™ döbbenten felismerte Anatolij Boriszovics Csubajszot.
- Testvéró! - kiáltott fell Vladimir Vladimirovich™. - Mi van veled, megbetegedtél? Hiszen azzal kell törődnöd, ott ni!
Vladimir Vladimirovich™ a folyosó felé intett, ahol a villanyóra lógott a falon.
- Kevés az, - mormogta Anatolij Boriszovics, - csak a villanyból nem élünk meg. Kellett egy kis mellékes, ezért a vízvezetékekkel meg a csövekkel is foglalkozunk most már.
Anatolij Boriszovics megszívta orrát és elindult kifelé, nagy vízfoltokat hagyva maga után.
- Hé, testvéró, - kiáltott Vladimir Vladimirovich™ Anatolij Boriszovics után.
Anatolij Boriszovics megfordult, szemében remény csillogott.
- Fogjad, - szólt Vladimir Vladimirovich™ és odanyújtott Anatolij Boriszovicsnak egy ötvenrubelest, - itt a borravalód.
Anatolij Boriszovics meghatódott, szeméből könnycsepp csordult ki.