Abszurd mesék Vladimir Vladimirovich™-ról

2004 július - augusztus

2004.07.04. 09:32:16

2
2004. július 1., csütörtök, 09:01:18 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovichnak™ telefonált a katari emir, Hamd ben Halif Al Tani.
- Fígy, testvéró, - mondta az emir, - egész éjszaka nem aludtam, gondolkoztam.
- Na és mire jutottál? - kérdezte készségesen Vladimir Vladimirovich™. - Cserélünk?
- Nem, kedvesem, - válaszolta az emir. - Ez valahogy nem olyan fejedelmi dolog lenne. Úgy döntöttem, hogy neked ajándékozom.
- Nekem ajándékozod? - kérdezte örömmel Vladimir Vladimirovich™. - Nagyszerű!
- Az egész világ értékelni fogja neme cselekedetemet, - gondokodott fennhangon a katari emir. - A legjóságosabb uralkodóként emlegetnek majd. Hamad ben Halif Al Tani, az Igazságos!
- Frankó! - bólogatott helyeslőleg Vladimir Vladimirovich™. - Így még engem sem hívnak.
- Na és mit csinálsz majd velük? - kérdezte Vladimir Vladimirovichtól™ az emir.
- Kikkel? - kérdezett vissza értetlenül Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, ezekkel az ügynökeiddel, - pontosította az emir.
- Ezekkel? - kérdezett vissza Vladimir Vladimirovich™. - Vili, hogy mit, a szokásos eljárás... Beviszik őket az FSzB gyújtő-elosztó-elkülönítőbe, aztán kikérdezik rendesen, hogy úgy mond, mi a fenét műveltetek, miért buktatok le...
- Vladimir Vladimirovich™, a Vérengző, - vágott közbe az emir, - majd még ezerszer meggondolom, mielőtt egy ilyen jó cselekedetre elszánjam magam.
Az emir letette a kagylót.
- Ezzel meg mi a fene történt? - kérdezte saját magától csodálkozva Vladimir Vladimirovich™. - Nem értem...

2004. július 2., péntek, 09:17:31 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és nagy érdeklődéssel figyelte a Jukosz-részvények alakulását.
- Száz nyolcvanegy... - mormogta Vladimir Vladimirovich™, miközben a képernyőn változó számokat figyelte, - száz nyolcvanegy...
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ asztalán csörögni kezdett a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felemelte a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban Mihail Boriszovics Hodorkovszkij lágy hangja, - de hiszen megállapodtunk, hogy a második reklamáció nagyobb lesz, mint az első. A száznyolcvan nem a mi számunk. Nekünk nyolcvan kell. Másképp még három évig itt ücsörögetek, amig mindent felvásárlunk...
- Nyugi már, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - minden az ellenőrzésünk alatt van. Adunk lehetőséget a tisztelt publikumnak, hogy még legalább száznyolcvanon eladjanak. Elvégre háromszázért vették! Még megsértődnek... Várunk még egy hónapot, akkor aztán még ráverünk százmilliárdot...
- Nyugi már..., - morgott sértődötten Mihail Boriszovics, - csücsülnél csak te itt a cellában... Én a tengerpartra akarok menni.
- Tengerpartra neked nem lehet, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - de ha akarod, akkor építtetünk egy külön fogdát, na? Lehet akár Londonban is...
- Elmész már te... - legyintett fáradtan Mihail Boriszovics és letette a kagylót.
Vladimir Vladimirovich™ elmosolyodott és ismét a monitor felé fordult.

2004.07.05 17:45:09

2004. július 5., hétfő. 11:20:39 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a tévén nézte a riportot arról, hogy Nurszultán Abisevics Nazarbajev kazah elnök meglátogatta Mentimer Saripovics Sajmiev tatár elnököt.
- Fígy, testvéró, - mondta Mintimer Sarimovics Nurszultán Abisevicsnek, - az orosz történelem, ahogy az a tankönyvekben le van írva, egy nagy smafu.
- Mi van? - értetlenkedett Nurszultán Abisevics.
- Nem volt semmiféle tatár-mongol iga, - magyarázta nekihevülten Mintimer Saripovics, - Megérted, ha elolvasod Leó Gumiljov, a nagy torténész műveit.
- Leó? - kérdezte gyanakodva Nurszultán Abisevics. - Netán egy zsidó? Mert a zsidók olyanokat összeírnak neked, hogy csak na...
- Ugyan már, mi köze ehhez a zsidóknak! - kiáltott fel Mintimer Sajmievics. - Egyáltalán nem volt iga, érted? A közös érdekek szövetsége volt, nem pedig tatár-mongol rabság! Ezért ezt kell mindig szem előtt tartani, mint igazságot!
Vladimir Vladimirovich™ csodálkozva felvonta szemöldökét.
- Tisztára megbuggyant, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - sarcot meg azért fizettünk, mert közös érdekeink voltak, mi?
Vladimir Vladimirovich™ megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mondd csak, nekünk egyébként küldenek pénzt?
- Miket beszélsz...., - suttogta sebesen az Adminisztráció Vezetője, - minek erről telefonon beszélni?!
- Világos, - mondta elgondolkozva Vladimir Vladimirovich™, - szóval közös érdekeink vannak...
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és sóvárogva kinézett az ablakon. Moszkva felett az eget szürke  hályog fedte. Esett az eső.

2004.07.12 13:50:39

2004. július 7., szerda, 05:56:06 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a dolgozószobájában üldögélt és Elnöki Kávéját iszogatta. Egyszercsak csörögni kezdett a telefon, Vladimir Vladimirovich™ felemelte a kagylót.
- Fígy, testvéró, - hallatszott a telefonban egy ismeretlen férfi hangja. - Kozlov ("bakkecske") vagyok.
- Már a hangod után gondoltam, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™ és kortyintott egyet a kávéjából.
- Jekatyeringburgból telefonálok, - mondta Kozlov.
- Akkor a Zurábovra tartozik a dolog, - vágta rá kapásból Vladimir Vladimirovich™, - én nem foglalkozom a juttatásokkal.
- Nem juttatásokról van szó, - felelte Kozlov, - a vagyonomról beszélek.
- Miféle vagyonról? - fintorgott Vladimir Vladimirovich™ és ismét kortyolt a kávéból.
- Amit az a kurva lenyúlt, - mondta mérgesen Kozlov. - Mert itt miről is van szó - én egy komoly szándékú ember vagyok, ha úgy adódik akár meg is nősülhetek, nem nézem azt, hogy gyereke van meg minden ilyesmi...
Vladimir Vladimirovich™ elvette a kagylót a fülétől és csodálkozva ránézett. Aztán ismét a füléhez szorította és óvatosan megkérdezte:
- Testvéró, te kit hívtál?
- Az elnököt, - válaszolta határozottan Kozlov. - Gondolj csak bele, hát mondjuk, odamész a csajhoz, viszel neki ajándékot, az meg mint a Teréz-anya, sehogy sem akar. Hát én próbálkoztam így, meg amúgy, aztán meguntam és visszakértem az ajándékokat. Csak nem fogom alázni magam előtte! Ő meg nem adja vissza.
Vladimir Vladimirovichnak™ lassacskán fájni kezdett a feje.
- Várjunk csak, - mondta türelmesen Vladimir Vladimirovich™ Kozlovnak, - menjünk csak szépen sorjában.
- Úgy mondom, ahogy volt, - felelte Kozlov. - Volt ez a csaj, Jacsmenyeva. Jártam vele, úgymond, vittem az ajándékokat. Fagyit vettem a gyerekeknek. Ő meg nem akart ráállni. Én meg a bíróságon keresztül visszaköveteltem. A bíró meg, azannyát neki is, azt mondja, nincs jogalap a visszaadásra, úgymond, ő nekem semmit sem igért. Mi az, hogy nem igért, amikor elfogadta az ajándékokat?!
- Miféle ajándékokat? - érdeklődött Vladimir Vladimirovich™. - Kötöttetek volna házassági szerződést...
- Nem volt időm rá, a szerződésre! - kiáltott fel Kozlov. - Szerelem, meg minden ilyesmi, magad is megértheted... Nagyon jó ajándékok voltak. Óra...
- Tudtam előre, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™. - Óra, gyémánt, autó, nyaraló... A fejeddel kellett volna gondolkoznod, te bakkecske, nem a... szarvaiddal! Ilyenek vagytok ti, bakkecskék, az egész országoit szétajándékoznátok, mindenféle szerződés nélkül...
- Nem volt ott nyaraló, testvéró, - szeppent meg Kozlov. - Falióra, kvarckijelzős, falitükör, csiszolt... Bevásárló táska, "Madártej" cukorka, egy egész doboz, nálam minden fel van írva! Egy egész lista van mindenről!
Vladimir Vladimirovich™ csodálkozva felvonta szemöldökét.
- Figyelj csak, - folytatta Kozlov. - Virág, Azália, két cserép. Bögre az ő nevével! Csokoládé, 10 dekás, mogyoróval. Három kiló banán, sárga banán! Egy nagy piros alma. Négy sárga alma..
- Bőrmellény, három darab, - tippelt automatikusan Vladimir Vladimirovich™, - négy darab import magnó.
- Hát, ami nem volt, az nem volt, - kesergett Kozlov. - Magnókat és melényeket nem ajándékoztam, hazudni nem akarok. Viszont a főiuskolai végzős jelvényt odaadtam. Az első randin odaadtam! Most sajnálom... "Halacska" hőmérőt adtam...- Halacska? - kérdezett vissza Vladimir Vladimirovich™ és megdörzsölte halántékát.
- Halacska, - bólíntott Kozlov. - Aztán két postai képeslap. És a legfontosabb - hét sárga félcipő! Hetet adtam!
Vladimir Vladimirovich™ nem bírta tovább és elnevette magát.
- Testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™ Kozlovnak. - Miért hét sárga félcipőt? Tán hét lába volt a nőnek?
- Miért lett volna hét lába, - gurult be Kozlov. - Kettő volt neki, mint minden nőnek! Egyszerűen nem volt több félcipő. A raktáron csak hét maradt, így aztán az összest elhoztam.. Fígy, testvéró, tán mégis valahogy meg lehetne oldani ezt a kérdést?
- Miféle kérdést?! - kérdezte döbbenten Vladimir Vladimirovich™. - Észnél vagy te egyáltalán? Én vagyok az Elnök, itt áll a sarokban az atomböröndöm, a nagy piros gombbal, te meg mindenféle félcipőkkel traktálsz. Oldd meg saját magad a nőügyeidet!
- Várjál, várjál, - szólt rimánkodva Kozlov. - Azt hallotamm, hogy van Moszkvában egy igazságos, becsületes bíróság, a Baszmánnij kerületi bíróság! Mondták, hogy abban ott ülnek a szigorú bírók és mindent visszaadnak, amit lenyúlt valaki...
- Hát, tényleg van egy ilyen bíróság, - morgott Vladimir Vladimirovich™, - csakhogy már tíz évre előre megvan a sorrend. Elveszik mindazt, amit elvettek... Fígy, nekem már dolgoznom kéne. Fordulj már valaki máshoz, aki illetékes..., mondjuk a Rosszelhez, vagy kihez...
- Tudtam, - sóhajtott szomorúan Kozlov. - nem törődsz te velünk, egyszerű emberekkel. Hát, jól van... Úgy van.. Mi magunk választottunk... Megyek Hágába! Ki hallott még olyat, hogy...
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és nagyot sóhajtott, majd fintorogva kiita kávéját. A kávé teljesen kihűlt.
- Nem tud az ember mindenkivel jót tenni, - mormogta halkan Vladimir Vladimirovich™ és közelebb húzta az előtte álló iratköteget.

2004. július 8., csütörtök, 12:43:39 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Kreml 1. tömbjének hosszú folyosóján keresztül botorkált és csodálkozott a nagy csenden.
- Hová tűnt mindenki? - kérdezte saját magától Vladimir Vladimirovich™, de sehogy sem tudott válaszolni saját magának.
Vladimir Vladimirovich™ odaért az Elnöki Dolgozószobájához. Az előszoba teljesen üres volt. A titkár asztalán ott állt a még ki sem hűlt kávé, a komputer képernyőjén valamilyen számok villogtak. Vladimir Vladimirovich™ megvonta vállát, felvette a telefonkagylót és megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját.
Az Adminisztráció Vezetője nem felelt.
Vladimir Vladimirovich™ zavarba jött.
Ismét kiment a folyosóra, elment jobbra, majd megfordult és elindult balra, menetközben sorban benyitogatott a szobák ajtaján. Sehol sem volt senki. Mindenütt még ki nem hűlt kávé állt az asztalon és a komputerek képernyőjén valamilyen számok villogtak.
Vladimir Vladimirovich™ odalépett az egyik számítógéphez és figyelmesebben megnézte a monitort. A képernyőn valamilyen visszaszámlálás látszott. Még két és fél óra maradt valameddig.
- Ez meg mi? - suttogta Vladimir Vladimirovich™, és kissé félni kezdett.
Vladimir Vladimirovich™ kivette zsebéből a kormányzati aranysasos mobilját és remegő kézzel megnyomta a sas egyik feje alá rejtett egyetlen gombot. A telefon hosszan kicsöngött, de senki sem válaszolt.
Vladimir Vladimirovich™ tágult szemmel figyelmesen megnézte a mobilját - elnöki ideje alatt még sosem fordult elő, hogy legalább egy kellemes női hang ne szólt volna vissza a hívására.
Hirtelen Vladimir Vladimirovich™ valamilyen hangot hallott. Odaugrott az ajtóhoz, egy pillanatra megállt a küszöbnél, majd hirtelen kirántotta és kiugrott a folyosóra. Úgy tűnt, mintha valaki épp befordult volna a sarkon. Vladimir Vladimirovich™ egy pillanatnyi tétovázás után nekiiramodott.
A sarkon túl mintha valami megcsörrent volna. Vladimir Vladimirovich™ nagy levegőt vett, összehúzta magát, majd mintha rugóból pattanna elő, izomból előrevetette magát.
A folyosó végén egy kövér takarítónénike mendegélt foltos kék köpenyben. Bal kezében egy nagy partfist, a jobban pedig egy halkan zörgő vödröt cipelt, amelyből egy szakadt, barna színű felmosórongy lógott ki.
- Figyeljen, kérem, - hiáltotta Vladimir Vladimirovich™ és a takarítónéni után rohant. - Várjon, kérem!
A nénike megállt és megfordult. Arcáról sugárzott az elégedetlenség.
- Mondja, kérem, - kérdezte az izgatottságtól dadogva Vladimir Vladimirovich™, - nem tudja véletlenül, hogy hol vannak a többiek?
- Elmentek moziba, - morgott a nénike, - ahelyett hogy dolgoznának moziznak! Az ország alig lélegzik, ezek meg mind meglógnak. Moziznak! Te meg miértz nem vagy a munkahelyeden? Az országot ki fogja irányítani? Pfuj!
A takarítónéni látványosan köpött egyet, megfordult és tovább indult a folyosón.
Vladimir Vladimirovich™ megrökönyödve bámult utána.
- Moziba mentek?!! - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, mert semmit sem értett. - Miféle moziba, nénike?!- Valamilyen őrjárat..., - morgott a nénike, de meg sem fordult közben, - filmeznek mindenféléket.., nincs mit csinálniuk..., őrjáratoznak... éjnek idején...
Vladimir Vladimirovich™ a távolódó takarítónéni után bámult. A nénike rövidre nyírt ősz feje felett valamilyen fekete gyűrű kavargott, mintha apró rovarok raja keringene. Vladimir Vladimirovich™ torka teljesen kiszáradt, az állába pedig belenyilalt az éles fájdalom.
A folyosó egyre inkább sötétségbe borult.

2004. július 9., péntek, 12:47:40 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és leveleket olvasott.
- Kirkorov Reznyiknek, - olvasta Vladimir Vladimirovich™ és félredobta a levelet, - Reznyik Kirkorovnak.. Novikov Kirkorovnak, Oszama bin Laden az olaszoknak.. Hoppá!
Vladimir Vladimirovich™ csodálkozva szélesre tárta szemét. A kezében egy világoskék borítékot tartott, amin finom kötöttírással az volt olvasható, hogy "Szerencselevél".
Vladimir Vladimirovich™ megragadta Elnöki Papírvágó Kését, amit Samil Baszajev lábszárcsontjából faragtak ki neki, majd felvágta a borítékot. Egy kétrét hajtott vízjeles papír feküdt benne, amit Vladimir Vladimirovich™ azonnal kihajtott.
- Szerencselevél, - olvasta Vladimir Vladimirovich™, - írd be azt a bankot, amit nem szeretsz, és küldd tovább ismerősödnek. Baróóóó!
Vladimir Vladimirovich™ kényelmesebben elhelyezkedett az Elnöki Karosszékben és tovább olvasott.
- Ha valamelyik bank nem tetszik Önnek, - olvasta Vladimir Vladimirovich™, - küldje tovább a szerencselevelet az alábbi tartalomal... Aha, szóval, így...
Vladimir Vladimirovich™ előhúzott egy elnöki fejléces papírt az irattartóból, zsebéből kivette Elnöki Parkerét és másolni kezdte a levelet:
- A...., ide kell beírni a megfelelő nevet..., Banknak nehézségei vannak a kötelezettségei teljesítésében..., - írta szorgalmasan Vladimir Vladimirovich™, - ha a levelet tíz ismerődönek küldöd el, akkor három nap múlva boldog leszel..., aha..., ha húsznak, akkor két nap múlva..., ha harmincnak, akkor még ma! Csodálatos! És a GDP megduplázódik!
Vladimir Vladimirovich™ megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját.
- Fígy, testvéró, - szólt Vladimir Vladimirovich™, - hozd csak be nekem az orosz bankok névsorát. Van itt egy ötlet...
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót, elégedetten megdörzsölte kezét és újra írni kezdett.
- Az, hogy mikor éri öröm vagy bánat a bankját, - írta szorgalmasan Vladimir Vladimirovich™, - csak Öntől függ! Király!

2004.07.13 07:01:52

2004. július 12., hétfő, 12:34:21 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a "Forbes" folyóiratban nyilvánosságra hozott 100 leggazdagabb oroszországi polgár névsorát böngészte.
- Hodorkovszkij..., - mormogta az orra alá Vladimir Vladimirovich™, amint Elnöki Ujjával követte a papíron sorakozó neveket, - Abramovics..., Fridman..., Vekszelberg..., csupa...
Vladimir Vladimirovich™ fölsóhajtott és elkezdte a névsort hátrulról nézegetni.
- Szavin, Jakobasvili, Kljuka, Bronstein... - olvasta Vladimir Vladimirovich™, - nahát..., nem elég, hogy csupa zsidó meg tatár, engemet meg ki is hagytak.
Vladimir Vladimirovich™ azonnal megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ki a főszerkesztő nálunk ennél az izénél... hogy is hívják..., a Forbsznál..?
- Paul Hlebnikov, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője.
- Paul? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Ez is azok közül van talán?
- Miért, te mit hittél? - kérdezett vissza az Adminisztráció Vezetője. - A Paul - az Afrikában is Paul.
- Izé, figyelj csak..., - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Hívd ide hozzám. lenne egy pár kérdésem.
- Nem tudom, - mondta az Adminisztráció Vezetője.
- Miért nem tudod? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Meghalt, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - pénteken.
- Meghalt? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Kár... Pedig a lényeg az, hogy nem is rossz ez a névsor! Egy kicsit igazítani rajta... Kár, igazán kár... Na, jól van, akkor vissza az egész.
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és elgondolkozott.
"A vezérkari épületek teteje általában lapos..." - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "de van, hogy lejtős is.... Az emberekkel is ez van - születnek, élnek, meghalnak..."
Vladimir Vladimirovich™ becsukta a folyóiratot és félrerakta.
Valahogy nagyon szomorú lett hirtelen.

2004.07.22 08:46:52

2004. július 12., kedd, 11:39:06 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ és Konsztantyin Lvovics Ernest a Puskin-filmszínház üres termében üldögélt és pénzt osztott. A színpad fapadlóján három köteg magaslott: egy nagyobb, tiszta, frissen nyomott bankjegyekből, a másik hasonló, de koszosabb bankjegyekből, a harmadik pedig kisebb és egészen koszos.
- Másfél-másfél millió jár nekünk, - mondta Konsztantyin Lvovics, - a Bekmambetov pedig félmilliót kaphat, habár még ezt a félmilliót sem kereste meg.
- És Lukjanenko? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, miközben dühében lehunyta szemét.
- Hogy jöhet ide Lukjanenko? - visította Konsztantyin Lvovics. - Rablás fényes nappal! Ki az a Lukjanenko, hogy vele osztozkodni kéne? Nem ismerek semmiféle Lukjanenkot.
- Ennyi? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Ennyi, - válaszolta Konsztantyin Lvovics, aki nem tudta levenni tekintetét a nagy, tiszta bankegyekből tornyosuló pénzhalomról. - Most mi köze lehetne ehhez Lukjanenkonak?
- Akkor most én fogok osztani, - szólt Vladimir Vladimirovich™ és jó gazda módjára összeseperte mindhárom köteget, berakta egy vas kazettába, azt pedig bedugta Elnöki Nadrágzsebébe.
- Az egész pénzt az orosz filmgyártás feltámasztására fordítjuk, - vonta le a következtetést Vladimir Vladimirovich™. - Tetszik az elosztásnak ez a módja?
- Nem, nem tetszik, - fakadt ki Konsztantyin Lvovics.
- Ugyan már, ne vicceljen, Vladimir Vladimirovich™, - szólalt meg hirtelen Timur Nuruahitovics Bekmambetov, aki épp belépett a terembe, - igazságosan kell szétosztani a pénzt.
- Még mit nem, - szólt halkan Vladimir Vladimirovich™, - különben is ezen az éjféli órán semmi kedvem viccelődni itt magukkal.
Konsztantyin Lvovics összecsapta dolgos, a munkától egészen meglilult tenyerét. Ijedten nézett az elnökre, félrevonult a sarokba és csendben figyelt. A vezérigazgató ujján időnként megvillant a gyémánttal díszített gyűrű.
Bekmambetov arca hirtelen nedves lett, mintha a napon olvadt volna meg.
- Akkor minek dolgoztunk? - kérdezte, miközben nagyokat fújt. - Nem lehet ezt így csinálni. Magyarázatot kérek.
- Önnek, - mondta udvariasan Vladimir Vladimirovich™, - a kedvenc filmrendezőnek, csupán azt ismételhetem  meg, amit tegnap a szövetségi gyúlésnek küldött üzenetemben elmondtam. Tiszteletben tartom az állam érdekeit. Nem producer vagyok, hanem a GDP megkettőzéséért küzdő, elvhű harcos. A költségvetés feltöltésének általam használt négyszáz becsületes módszer közé a mozi nem tartozik, valahogy nem illik bele. Egyébként meg nem ezért a hárommillióért jöttünk ide. Ezekből a milliókból nekem személyesen most legalább ötszázra lenne szükségem.
- Akkor miért tőlünk kérdezte? - mondta Bekmambetov kissé lehűlve. - Mi igyekeztünk...
- Más szavakkal szólva most azt akarja megtudakolni, hogy a tisztelt elnök tudja-e, hogy mi célból indította legutóbbi akcióját? - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Erre azt válaszolhatom, hogy igen, tudomásom van róla. Arról van szó, hogy...
Ebben a pillanatban a sarokban a gyémántos gyűrű fénye kialudt. Konsztantyin Lvovics megfordult, leszegte nyakát és teljes önkivületében Vladimir Vladimirovichra™ rontott, "Hát te meg ki vagy?!" kiáltással. Az elnök anélkül, hogy  más pózt venne fel, de mégcsak meg sem fordítva a fejét, kaucsukgumihoz hasonlítható öklének egyetlen csapásával visszaküldte a nekivadult vezérigazgatót korábbi helyére, majd folytatta mondókáját.
- Arról van szó, Timur, hogy ez nem egy sima ellenőrzés volt. A negyvendolláros bérből élő néző zsebében hirtelen három és fél millió dollár jelent meg, ami kissé furcsa, és ezért, ahogy azt a hosszútávfutók, de a csótányversenyzők is mondják, nagy esélyünk van arra, hogy megfelelő jutalékra számíthassunk. Ötszáz millió, az kétségtelenül szép jutalék. És azt a következőképpen kaphatjuk meg. Visszaadom a filmgyártásnak ezt a három és fél milliót, és a filmgyártás azt bizonyára át is veszi. Látni szeretném azt az  ipari ágazatot, amelyik ne venné vissza a pénzét! Na, és ekkor már vége is van neki. Az irigység, a harácsolás öli meg. Amint csak bevallja a gazdagságát, én máris üres kézzel meg is fogom. A rendezők pedig, mint okos emberek, megértik, hogy a rész kisebb az egésznél, ezért ezt a részt ide is adják, félve attól, hogy mindent elveszíthetnek. És ekkor, Timur, a színen megjelenik egy bizonyos tálca, ékesen díszített peremmel...
- Helyes! - kiáltott fel Bekmambetov.
Konsztantyin Lvovics sírvafakadt a sarokban.

 2004. július 14., szerda, 11:46:24 (moszkvai idő szerint)
 
Egyszer Vladimir Vladimirovich™, valamint Borisz Vjacseszlávovics  Grizlov, android, az Állami Duma elnöke és Nyikoláj Platonovics Patrusev, a szövetségi biztonsági szolgálat (FSzB) igazgatója, az elnöki dolgozószobában üldögélt és a "Terminátor-2: A végitélet napja" című filmalkotást nézte újra sokadszorra.
- Astalavista, baby, - szólt mosolyogva Vladimir Vladimirovich™, amikor a jéggé dermedt T-1000-es robot darabjaira hullott.
Borisz Vjacseszlávovics fintorgott.
- Erkölcstelen egy film..., - mondta a Duma elnöke.
- Nem tetszik? - bökte oldalba vidáman Vladimir Vladimirovich™ Borisz Vjacseszlávovicsot. - Az igazság meg csupa ilyesmi?
- A robot sosem okozhat kárt az embernek, - mondta szomorúan Borisz Vjacseszlávovics, - a robotika első törvénye...
- Törvény? - kérdezteVladimir Vladimirovich™. - Hát akkor szavvazuk újra. Nagy ügy! Csak telefonálni kell egyet az Adminisztráció Vezetőjének...
- Nézd már, most meg összeszedi magát... - bökött a képernyőre Nyikoláj Platonovics, ahol éppen az látszott, amint a szétdurrant robot darabjai megolvadnak, majd higanyhoz hasonlóan egyre nagyobb cseppekké állnak össze.
- Gyönyörű...
- Úgy van, - szólt egyetérően Vladimir Vladimirovich™, - ahányszor csak megnézem ezt a filmet, mindig nagy csodálatot érzek... Nekünk is kéne valami ilyen szépet csinálnunk.
- Mozit, még egy filmet? - értetlenkedett Nyikoláj Platonovics.
- Hát, nem is tudom, - felelte elgondolkozva Vladimir Vladimirovich™, - filmet talán nem is muszáj..., de valamit a  széthullott darabjaiból újra összerakni... Alkotó gondolatok kellenek. Borisz, nincs egy ötleted?
Borisz Vjacseszlávovics izgatottan leste a képernyőt, a kérdést nem is hallotta.
- Nekem van, - szólalt meg Nyikoláj Platonovics, - szedjük össze újra a kágébét. Ahogy régen volt..
- A kágébét? - kérdezte érdeklődéssel Vladimir Vladimirovich™. - Miért is ne? Nekem tetszik. Kaparjuk össze.
Vladimir Vladimirovich™ felállt, odalépett Elnöki Íróasztalához és leült Elnöki Karosszékébe. Aztán előhúzott egy címeres papírt, előszedt Elnöki Tollát és írni kezdett:
"Az Oroszországi Föderáció elnökének rendelete - az FSzB átszervezéséről"
- Na, akkor lökjed, mi mindenünk van nekünk ottan? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ Nyikoláj Platonovicstól.
- FSzO - szövetségi őrzés-védelmi szolgálat, - sorolta Nyikoláj Platonovics, miközben behajlította ujjait, - SzVR - külfödi hírszerző szolgálat. Az informatikai és kormányhíradó szolgálat, meg a határőrség már úgyis a miénk...
- Ez így kevésnek látszik, - szólt Vladimir Vladimirovich™, - na, jól van, majd még hozzáírunk valamit... mondjuk, a helyetteseket megcseréljük, vagy ilyesmi..
Borsiz Vjacseszlávovics izgatottan nézte a filmet. A képernyőn a cseppekből összeállt robot éppen Arnold Schwarzenegger emberszabású robottal, Kalifornia kormányzójával küzdött.

 2004. július 15., csütörtök, 12:29:25 (moszkvai idő szerint)

 Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és az eső hangját hallgatta. Kinn villámlott, dörgött az ég, esőáradat öntötte el a moszkvai utcákat és a sok víz belefolyt a lefortovoi aluljáróba. Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ csörögni kezdett a telefon. Vladimir Vladimirovich™ azonnal felemelte a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg egy férfihang. - Kakoj ti? (oroszul: milyen vagy?)
- Mi az, hogy milyen vagyok? - kérdezte megdöbbenve Vladimir Vladimirovich™ és gyorsan belenézett a tükörbe. - Normális..., olyan mint mindig..., te meg ki vagy?
- Nem kakoj ti, - felelte a hang, - hanem  Kokojti. Szótagolom: ko-koj-ti! Testvéró, nem ismersz meg?!
- Eduárd Dzsabejevics! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™, miután felismert Dél-Osztéria elnökét. - Jónapot, kedvesem! Hogy van?
- Háború van nálunk, Vladimir Vladimirovich™, - felelte izgatottan Eduárd Dzsabejevics.
- Nálunk meg esik az eső... - mondta álmodozóan Vladimir Vladimirovich™, - és csak esik, ömlik... Dörög az ég, villámlik... szép...
Vladimir Vladimirovich™ elvette a kagylót a fülétől, lerakta a térdére és áhítatosan bámult kifelé az ablakon. A páncélozott üvegen egyenletes patakokban folytak le az esőcseppek.
A kagylóban Eduárd Dzsabetovics valamit kiabált.
Vladimir Vladimirovich™ mosolygott.

2004. július 16., péntek, 13:01:29 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ telefonál "A matrózok csendespihenője" nevű fogdába és a telefonhoz kérte Mihail Boriszovics Hodorkovszkijt.
- Nem jöhetnek most, Vladimir Vladimirovich™, - felelte tisztelettudóan a fogda ügyeletes tisztje.
- Mi az, hogy nem jöhetnek most? - kérdezte csodálkozva Vladimir Vladimirovich™.
- Sakkozni méltóztatnak, - felelte a fogdaügyeletes, - dámáznak...
- Mi az, hogy dámáznak?! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Hogy tud a Misenyka dámázni, ha én nem vagyok a börtönben, hanem itt ülök a dolgozószobámban?!
- Ezt sajnos..., Vladimir Vladimirovich™... - suttogta ijedten a kagylóba az ügyeletes, - én nem tudhatom...
- Kivel?! - kérdezte szigorúan Vladimir Vladimirovich™. - Kivel dámázik?!
- Ja... jap... - dadogta az ügyeletes, - a Japoncsikkal...
- Kivel?! - Vladimir Vladimirovich™ semmit sem értett.
- A Japoncsikkal, Vladimir Vladimirovich™, - magyarázta az ügyeletes, - most paterolták haza...
Vladimir Vladimirovich™ csodálkozva fölvonta Elnöki Szemöldökét.

2004. július 20., kedd, 14:07:48 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ és az Adminisztrációjának a Vezetője a tévét nézte, amelyen élő adásban közvetítették a Doni-Rosztovban folyó zárt bírósági tárgyalást.
- Halgassuk meg a szekértőket, - mondta a bíró. - Luxemburg professzoré a szó.
A tanúk emelvényére egy szolid kinézetű férfi lépett.
- Tisztelt bíróság, - szólalt meg a férfi, - nyelvtudományi szempontból a cicik szót a köznyelvben használatosak közé sorolhatjuk, ezért közbeszédben nem használható.
- Hogyan? - értetlenkedett a bíró. - Akkor mit szabad közbeszédben használni?
- Minden egyebet, - felelte a professzor, - a köznyelv szavai közbeszédben nem használhatóak.
- Semmit sem értek... - mormogta a bíró. - Jól van, folytassa...
- A cicik szót nem tekinthetjük a normatív szókészletbe tartozónak, - szólt meggyőződéssel a szakértő, - annak ellenére, hogy sértő is lehet...
A bíró csodálkozva tekintett a szakértőre.
- Fígy, testvéró, - kérdezte a bíró, - te magad legalább érted azt, amit mondasz?
- Miért, mit kell mondanom? - kérdezett vissza kapásból a professzor.
A bíró fölsóhajtott és gondolataiba merülve párszor megütögette fakalapácsával a pulpitust.
Vladimir Vladimirovich™ kortyolt egyet Elnöki Teájából.
- Ez igen! - szólt Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztráció Vezetőjéhez. - Bírósági ügyrend! Ügymenet! A többi meg... Mindenféle adók, valamilyen off-shore izék, részvények, privatizáció..., dögunalom.
- Frankó, - bólíntott az Adminisztráció Vezetője. - Azok a cicik, na az igen! Az frankó!
- Baranov professzor pedig úgy véli, - hallatszott a tévéből a védelem képviselőjének hangja, - hogy a cicik szó a köznapi beszédben elfogadható.
- A köznapiban! - kiáltott fel Luxemburg professzor.
A bíró ismét kopogott a kalapácsával.
- Van itt egy szakértői véleményünk, - mondta a bíró és egy papírlapot vett elő, majd olvasni kezdte, - szakértők véleménye szerint az alperest kifejezetten idegesítik az ellenkező nemhez tartozók és azok másodlagos nemi jegyei...
- A mikrofon? - szólalt meg értetlenül az Adminisztráció Vezetője és Vladimir Vladimirovich™ felé fordult.
- A blúz, - jegyzte meg Vladimir Vladimirovich™.
- Ezen kívül, - folytatta a bíró, - az alperesnél kimutatható az újságírók iránti ellenszenv...
- Még szép..., - mormogta az Adminisztráció Vezetője.
- Szakemberek kimutatták, - olvasta tovább a bíró, - hogy a nő és újságíró kombinációja a legkellemetlenebb reakciókat váltja ki az alperes tudatában és tudatallatijában...
- Fígy, tetsvéró, - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, - a te tudatodban mi a legkellemetlenebb összetétel?
- A Jukosz, - felelte kapásból az Adminisztráció Vezetője, - és a Hodorkovszkij.
Vladimir Vladimirovich™ erre ne felelt semmit.
Vladimir Vladimirovich™ gondolataiban Jelena Viktorovna Tregubova jelent meg.

2004.07.22 11:18:46

Egyszer Vladimir Vladimirovich™, mivel éppen semmi egyéb ötlete nem volt, összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot, hogy megvitassa velük..., pontosabban, meghallgassa véleményüket..., pontosabban, elmondja nekik Lyól, hogy mi a fene is van az ország legégetőbb, ügyes-bajos dolgaival kapcsolatban..., még pontosabban, mi a francot kell mindenkinek csinálnia, hogy ilyenek ne legyenek, másképp ők sem lesznek...
- Fígy, testvérók, - mondta Vladimir Vladimirovich™ a nemzetbiztonsági tanácsnak, - most hallottam, hogy az én Leningrádomban, akarom mondani Szentpétervárott, csak úgy fogta magát és kisiklott egy Szentpétervár-Riga gyorsvonat! És az utasok nagyon megijedtek, kiugráltak a kocsikból és szaladtak szaporán, mert azt hitték, hogy megint egy terrorista merénylet volt, pedig csak a tengely tört el. Micsoda disznóság ez!
- De Vladimir Vladimirovich™, - szólalt meg Vladimir Vladimirovich™-hoz fordulva Mihail Jefimovics, a miniszterelnök.
- Csend, - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™, - ne rám bámulj, hanem a vasútra figyelj. Arccal a vasút felé!
- A nemzetközi vasúti szállítások nemzetközi jogi összetevői... - kezdte volna magyarázni a helyzetet Szergej Viktorovics, a külügyér.
- Most a biztonságról van szó, - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™, -  a nemzetközi jogról majd később. A vasútra figyeljünk, arccal a vasút felé!
A nemzetbiztonsági tanács tagjai mind a vasút felé fordultak, egyik sem mert ránézni az Elnökre.
- Nem elég, ha mindenféle terroristák csak úgy robbangatnak, - mérgelődött tovább Vladimir Vladimirovich™, - de tudni akarom ki a felelős azért, hogy a tengelyek mitől mennek gajra!
- A New York - Tel-Aviv - Moszkva tengely... - kezdte volna a magyarázatot Igor Szergejevics, a volt külügyér, aki most nemzetbiztonsági tanácstitkárként ügyelt a dolgokra.
- Vasút! - vágta el a mondókáját Vladimir Vladimirovich™, - Vasúti tengely! A zsidókat különben se keverjük a dologba, Rigába ment a vonat, nem a Holt Tengerhez, hanem a Baltihoz...
- A Baltikumban élő oroszajkú lakosság védelme szempontjából a Balti-tengeri Flotta... - kezdte volna hozzászólását Szergej Boriszovics, a hadügyér.
- Vasút! - kiáltotta Vladimir Vladimirovich™. - Nem hajók, hanem vonatok! Ne rám bámulj, hanem arccal a vasút felé! Az emberek, az utasok nyugalma, a biztonságuk, a polgárok békés és zavartalan élete, a szabad, de biztonságos közlekedés biztosításáról van szó!
- A biztonság biztosításának biztosításához a biztonsági szolgálat... - kezdte volna beszámolóját Nyikoláj Platonovics, a fő biztonsági igazgató.
- Helyes, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, - ügyeljetek rá! Azért hoztuk össze ismét a régi, jól bevált struktúrát. Ellenben, hogyan fordulhat elő az, hogy az én szeretett szülővárosomban, ahonna közületek is sokan származnak...
Vladimir Vladimirovich™ szúrós szemmel végignézett a nemzetbiztonsági tanácstagokon, de mindannyian arccal a vasút felé fordultak és lesütötték a szemüket.
- Hogyan fordulhat elő, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - hogy csak úgy kisiklik a vonat?! Lanykad a figyelem, vagy mi van? Netán elfelejtettétek, hogy mit vár el tőletek a nép... és főleg az Elnök?! Na, majd én akkor emlékeztetlek arra benneteket! Figyeljétek, hogy kell ezt biztonságosan biztosítani! Szerencsére vannak külföldi barátaink, akik kiváló tapasztalatokkal rendelkeznek az ilyesmiben, és hajlandók azt veletek is megosztani...
A nemzetbiztonsági tanácstagok meredten bámulták az Elnöki Nagy Tanácskozó Asztalt, mindannyian egységesen arccal a vasút felé fordultak.
Vladimir Vladimirovich™ elégedetten megnyomta az új Elnöki Telekommunikációs Pulthoz kiegészítőleg beszerelt egységén az indítógombot és megcsavarta a vonatvezérlő trafót.
Hajmáskér vasútállomásról elindult az első katonaszerelvény.

2004.07.23 06:34:21

2004. július 22., csütörtök, 08:13:31 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és idegeskedett. Vladimir Vladimirovich™ előtt egy papírlap feküdt, amire az volt ráírva, hogy "Kérem rendes évi szabadságom engedélyezését július 23-tól 14 nap időtartamra".
- Né' má'..., - morgott Vladimir Vladimirovich™ bele a nagyvilágba, - melózni meg ki fog?! Írni, kérdem én, ki fog?!
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ asztalán megcsörrent a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felvette a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban annak az embernek a hangja, akinek nevéd még Arkágyij Ivánovics Volszkij sem merte kiejteni, - na, mi van ott a juganszknyeftyegázunkkal? Mikor vesszük át?
- Maradj már azzal a nyeftyegázzal! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Jöttök itt mindenféle marhaságokkal, amikor nálam talán egy egész tragédia is lehet.
- Tragédia? - kérdezte az az ember, akinek nevéd még Arkágyij Ivánovics Volszkij sem merte kiejteni. - Miféle tragédia?
- Itt maradok egyedül...., két egész hétre.., - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - tök egyedül..., mesék és sztorik nélkül...
- Miféle mesék-sztorik nélkül? - értetlenkedett az az ember, akinek nevét még Arkágyij Ivánovics Volszkij sem mert kiejteni. - Mi van veled, testvéró? Azt kérdem, hogy a juganszknyeftyegázzal...
- Pfuj! - köpött egyet Vladimir Vladimirovich™ és lecsapta a kagylót. - Kinek mije fáj. Én itten, úgy is mondhatnám, csak azért maradtam második időszakra elnöknek, hogy ezeket a sztorikat olvashassam, ezeknek meg csak a pénz, csak a pénz... Elengedni meg nem lehet... Ej, nagy az OroszHon, zsenikből meg alig akad...
Vladimir Vladimirovich™ nagyot sóhajtott, elővette zsebéből Elnöki Parkerét és lendületesen felírta a papírlap sarkába:
"Nem ellenzem. Vladimir Vladimirovich™   2004. július 22."

2004.07.23 08:11:18

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ felébredt, ránézett naptáros órájára..., és máris elment a kedve mindentől. Eszébe jutott, hogy a bolond firkászát, a Mr. Parkert kénytelen volt elengedni szabadságra, emiatt aztán teljes két héten keresztül semmit sem fog tudni arról, hogy mit is csinál, milyen okosakat mond, mi minden történik vele, amikor szorgalmasan végzi állami kis- és nagydolgait.
Vladimir Vladimirovich™ kelletlenül kikászálódott Elnöki Ágyából, kibotorkált Elnöki Rezidenciájának Kis Dolgozójába és bekapcsolta perszonális kompjuterét - hátha mégis talál valahol valamit, amiből megtudhatja, hogy most akkor mi a fenét is csinál ma éppen.  
Amig a masina feltöltögette magát Vladimir Vladimirovich™ úgy döntött, hogy meglátogatja Elnöki Rezidenciájának Kis Gondolkodóját (ami nem összetévesztendő a Nagy Gondolatok végiggondolására rendeltetett Kis Dolgozóval, pláne a Még Nagyobb Gondolatok végiggondolására rendeltetett kremli Nagy Dolgozóval, pláne a Legnagyobb Gondolatok végiggondolására rendeltetett kisebb-nagyobb Tanácskozó Termekkel).
Vladimir Vladimirovich™ Kis Gondolkodójában elvégezte perszonális kis- és nagydolgait, közben próbált elgondolkozni a mára esedékes állami kis- és nagydolgokról, de teljesen eredménytelenül, mert az égvilágon semmi sem jutott eszébe.
"Ejnye", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "most mi a francot csináljak? Talán mégse kellett volna elengednem..."
- Fígy, testvéró, - szólalt meg hirtelen Vladimir Vladimirovich™ fejében az ő perszonális marslakójának bugyborékoló hangja, - te csak ne keseredj el. A firkászod hadd pihenjen, majd azalatt mások gondoskodnak rólad.
- Kik mások? - kérdezte gondolatban Vladimir Vladimirovich™ az ő személyesen perszonális marslakójától. - Talán ti, marslakók, megmondjátok, hogy mit is csinálok? Vagy hívjam az Adminisztrációm Vezetőjét? Hiszen az mindig azt csinál, amit én akarok, de akkor mit csináljon, amikor én nem tudom, hogy mit csinálok éppen?!
- Gondolkodj csak, gondolkodj, - bíztatta Vladimir Vladimirovichot™ a marslakó, - majd eszedbe jut. Csak ne feledd el, hogy mindig vannak mások is, akik mindig mindent tudnak arról, hogy mit is csinálsz éppen.
- Kik mások?! - kérdezte ismét Vladimir Vladimirovich™. - Marslakók?!
- Nem marslakók, - bugyborékolta a marslakó. - Mi nem szólunk bele túlságosan a dolgaitokba. Mi csak figyelünk és tanulmányozunk titeket.
- Akkor kik?! - kérdezte állhatatosan Vladimir Vladimirovich™, mert igazán buzgott benne a tudásvágy.
- A szíriuszaik, - felelte röviden a marslakó.
- Kik?! - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Kicsodák?! Azok hol vannak, hol találom őket?!
A marslakó nem felelt.
Vladimir Vladimirovich™ várt egy ideig, de aztán megunta, és mivel már összes személyesen perszonális kis- és nagydolgával végzett, gyorsan lezuhanyozott, majd felöltözött és ismét kibotorkált a Kis Dolgozóba (ami nem összetévesztendő a.... stb. stb-vel) a személyesen perszonális kompjuteréhez.
Vladimir Vladimirovich™ reménykedve behívta a startoldalát, a vladimir.vladimirovich.ru-t, de ahogy előre sejthette volna, ott csak annyit látott, hogy Mr. Parker elutazott családostúl Horvátországba és két hétig csak áztatja magát a tengerben, eszik-iszik és sz...órakozik kedvére....
"Itt hagyott, itt hagyott!" - síránkozott Vladimir Vladimirovich™. - "Most mi lesz, akarom mondani, mi van velem?! Mit fogok csinálni, akarom mondani, mit csinálok?!"
Vladimir Vladimirovich™ hirtelen elmosolyodott. Eszébe jutott, hogy mintha lett volna még egy hely, ahol - ha kissé körülményesen is - mindig megírtak róla mindent, hogy mit is gondol, mit is csinál...
- Nagyszerű! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™ és előkereste kedvenceiből annak a római fürdővárosi medencének a honlapját, ahol sok marhaságot firkáltak róla, csak mindig a Vladimir Vladimirovich™ Tudományos Kutatóintézet MagyarIndex-Figyelő részlegének ügyeletes szinkrotolmácsait kellett igénybevenni a sok hülye rovásírással írt betü kihámozásához.
- Hm, ez meg mi?!!! - kiáltott még nagyobbat Vladimir Vladimirovich™, mert a megszokottól teljesen eltérőnek látott mindent. - Ezekkel meg mi történt?!
- Átálltak új szoftra, Vladimir Vladimirovich™, - jelentkezett azonnal a részleg ügyeletes szinkrontolmácsa.
- Micsináltak?! - döbbent meg Vladimir Vladimirovich™. - Minek?!
- Új trendi van, Vladimir Vladimirovich™, - magyarázta a szinkrontolmács a figyelőrészlegből. - Európa..., Unió.., tagság...
- És ezért mindent össze kell... - morgott Vladimir Vladimirovich™, - ezek már annyira... tagok?!!!
- Nem annyira, Vladimir Vladimirovich™, - magyarázta az ügyeletes tolmács, - a saját marhaságaikat azért megőrizték, azokra nagyon ügyelnek, nehogy elvesszenek. Úgy veszik át mások marhaságait, hogy azért a sajátjaik kellőképp kidomborodva....
- Áááállj! - kiáltotta Vladimir Vladimirovich™, - Már emlékszem! Úgysem fogok érteni semmit - magyarok... Mindegy. Akkor mondjad, hogy mit is írnak arról, hogy mit csinálok ma? Egyáltalán mi ez a parádsé kép itten?
- "Vladimir Vladimirovich™, miután elengedte szabadságra saját bolond firkászát, - olvasta fennhangon az ügyeletes tolmács, - "és mivel nem tudta sehogy sem kigondolni mit is csináljon, úgy döntött, hogy megszemléli saját kremli Elnöki Ezredét..."
- Mit csinálok?!!!! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Ebben a dögmelegben parádézni fogunk?! Megbolondultak ezek?! Hát bolond vagyok én?!
- "Vladimir Vladimirovich™ elrendelte az Elnöki Ezred ünnepélyes díszszemléjét, - olvasta rendületlenül az ügyeletes tolmács, - és amig a sok derék katona feszesen eldíszmenetelt előtte, élvezettel hallgatta A Radetzky marshot, miközben kedélyesen mosolygott, mert arra gondolt, hogy milyen jó lesz neki, ha ezen a bulin túl lesz..."
- Micsináááálok én?!!! - kiáltotta Vladimir Vladimirovich™, - Ebben a hőgutában csak úgy fogom magam és parádéztatom az ezredet, ott izzadok ezerrel, folyik rólam a verejték, szakad rólam a vííííízzzz.... brrrr.... ?!!!!! Tisztára elment ezeknek az eszük? Micsoda gondolat ez?!!! Ki gondolhat ki ilyet?!!!
- "Vladimir Vladimirovich™ elégedetten gondolt arra, hogy ha végképp nem lehet semmit kigondolni", - olvasta zavartalanul a tolmács, - "akkor kotonásan kell hozzáállni - gondolkodás nélkül végrehajtani a parancsot..."
- Ki adhat ki ilyen parancsot?!!! - üvöltött Vladimir Vladimirovich™, - Én vagyok a Főparancsnok!!!! Tán én leszek annyira marha, hogy saját magamnak gondolkodás nélkül megparancsolok valamit, hogy azt katonásan, gondolkodás nélkül végrehajtsam?!!!
- "Vladimir Vladimirovich™ ott állt Főparancsnokként a peckesen lépegető Elnöki Ezred előtt és barátságosan mosolygott",  - olvasta tovább a római fürdőmencések híradását Vladimir Vladimirovich™ mai elfoglaltságáról a tolmács. - "közben szüntelenül arra gondolt, hogy akármennyire is szenved most, azt senki sem veszi észre rajta. Senki más, de ő tudja, hogy milyen jól fogja érezni magát utána..."
- Mit tudok én?!!! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™, mert semmit sem értett. - Miért fogom én utána jól érezni magam?
- "... mert majd megihat Egy Pofa Söröt...., hidegen!!!" - fejezte be a fordítást az ügyeletes szinkrontolmács.
Vladimir Vladimirovich™ csodálkozásában kitátotta száját, akart volna mondani még valamit, de egy szó sem jött ki a torkán.
Hirtelen megszólalt az aranysasos kormányzati mobilkészüléke. Vladimir Vladimirovich™ a füléhez szorította a telefont.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban az Adminisztráció Vezetőjének hangja. - Az Ezred felsorakozott. Jöhetsz...
Vladimir Vladimirovich™ meredten bámulta a kezében tartott mobilját. Úgy tűnt, mintha a kétfejű aranysas egyik szemével rákacsintott volna...

2004.07.30 08:57:34

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ résztvett az orosz és ukrán üzletemberek találkozóján, amit a jaltai Livádia kastélyban rendeztek meg. Épp arról beszélgettek, hogy mi a fenét kéne csinálni ahhoz, hogy az Egységes Gazdasági Térség, ami majd telis-tele lesz mindenféle totál vámszabad-területekkel, rendesen működjön és nagyon sok hasznot hozzon mindenkinek, továbbá frankó legyen a makrógazdasági helyzet meg az üzletviteli klíma, valamint pozitív dinamikája legyen az ökonomikának és a szociális szférának is, amikor Vladimir Vladimirovich™ odafordult a mellette ulő Leonid Danilovics Kucsmához.
- Fígy, testvéró, - szólt halkan Vladimir Vladimirovich™ Leonid Danilovicshoz, - hallod, hogy milyen okosakat beszélnek ezek a bizniszmanuszok?
- Hallom, hallom, - sutogta vissza Leonid Danilovics, - oszt' mi a nagy okosság benne?
- Hát csak az, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - hogy bármennyit is pedáloztok, nagy túróst várhattok az eurósoktól, de még a nátosoktól is, bezzeg a mi egységes gazdasági közösségünk...
- Ja, - bólíntott Leonid Danilovics, - az egységes zóna..., amiben majd mindent lenyúltok szépen, mi meg majd csak nézünk, mi?
- Mi a fenét lehet tőled lenyúlni, - horkant fel Vladimir Vladimirovich™, - mid van neked, a szalonnád meg a horilkád? Átvesszük, gond egy szál se. Exportálhatod, bele az Egységes Gazdasági Térségbe, méghozzá vámszabadon... Ellenben mennyi mindent kaphattok$
- Te csak ne cikizd a szalonnámat, - horkant fel Leonid Danilovics, - ha nem kaptok tőlünk szalonnát, akkor csak azon a hülye rágógumin kérődzhettek, amit mellesleg az a levitézlett texasi cowboy haverod sóz rátok. Meg is látszik, semmi tartásotok nincs!
- Miféle rágógumin? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™ - Milyen tartásunk nincs nekünk?!
- A focistáitok, akik mellesleg sehol sincsenek, - felelte halkan Leonid Danilovics, - még a himnuszotok alatt is csak rágógumiznak, a szöveget nem is ismerik, csak kérődznek és a töküket vakargatják. Erre vagytok úgy oda?!
- Hm, - mormogta Vladimir Vladimirovich™ és elővette kormányzati mobilhíradó készülékét, majd megnyomta a kétfejű aranysas egyik feje alá rejtett egyetlen gombot, amivel az Adminisztrációja Vezetőjét szokta hívni.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™ a jelentkező Adminisztráció Vezetőjének, - szólj már oda annak a Tyagacsovnak, a Leonyid Vasziljevicsnek, hogy a focistái azonnal köpjék ki a rágógumikat, mert azokkal Leonid Danilovics szerint nem elég méltóságos a kiállásuk.... Igen..., igen... Ha mindenáron kérődzeni akarnak, akkor jenki rágó helyett rágjanak ukrán szalonnát..., az egészségesebb... Ja, és minden edzés azzal kezdődjön, hogy a himnuszt énekeljék jó hangosan... Vigyázz-állásban... Nem..., a szalonnát azalatt nem kell rágni, még akkor sem, ha egészségesebb mint a gumi... Ez bizonyára megfelel Leonid Danilovicsnak is...
Vladimir Vladimirovich™  eltette a mobilját és Leonid Danilovicsra nézett.
- Na, ezt elintéztük, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - most erre mit lépsz? Amit nem tudsz elpasszolni azoknak az eurósoknak, azt mi átvesszük.
- A horilkát is? - kérdezte Leonid Davidovics.
- Hm, - gondolkodott Vladimir Vladimirovich™, - a horilkát inkább add el az irakiaknak, ha már úgyis ott nyüzsögtök. Legyen valami hasznotok is a nagy nekihevülésből, ha már annyira nátó-kompatidilisek akartatok lenni... A mi vodkánk legalább világszabványt jelent. Hamisítják is rendesen, akár a Kalasokat...
- Na ezzel büszkélkedhetsz, - jegyezte meg epésen Leonid Danilovics, - isznak és lődöznek, lődöznek és isznak... Hányan halnak bele mindenütt?
- Nana, - szólt vissza Vladimir Vladimirovich™, - ne keverjük a dolgokat. A lődözésről beszélsz, vagy a vodkázásról? Lődözésbe sokkal kevesebben halnak bele, mint például az utakon, legalábbis nálunk. Mellesleg majd rendet teszünk, meg is van a megoldás.
- Nem fognak inni az autósok? - kétkedett Leonid Danilovics. - Na erre befizetek...
Vladimir Vladimirovich™ ismét elővette kormányzati mobilhíradó készülékét, majd megnyomta a kétfejű aranysas egyik feje alá rejtett egyetlen gombot, amivel az Adminisztrációja Vezetőjét szokta hívni.
- Fígy, testvéró, - szólt vele a mobilba Vladimir Vladimirovich™, - adjátok ki azt az előkészített Elnöki Rendeletet... Igen, igen... A sofőrökkel meg a jogsikkal kapcsolatban... Ja, nem bírságolni, hanem egyből elszedni a jogsit... Két évre, legalább... Úgy van... Mit lépnek erre a rendőrök, ha nem tudnak keresetkiegészítőleg harácsolni?  Nem érdekes..., egyúttal a korrupció ellen is harcolnunk kell.. Igen, az egész Oroszországi Föderáció területén..., később majd az egész Egységes Gazdasági Térségben is, uniós alapon.... Helyes, intézkedj!
Vladimir Vladimirovich™ eltette a mobilt és büszkén Leonid Danilovicsra nézett. Leonid Danilovics némán bólíntott. Az Egységes Gazdasági Térség kétségtelen előnyei lassacskán kirajzolódtak. Kár, hogy Leonid Danilovicsnak már nem sok ideje maradt hátra az integráció valamennyi perspektivájának kiélvezésére.
A tanácskozóteremben épp a nagyvolumenű projekt tervszerű realizálásának mikéntjéről vitatkoztak a résztvevők. Az áruk, szolgáltatások, a tőke és munkaerő szabad mozgásáról beszéltek.  A horilka liberalizált exportját még nem éríntették. A tengerpart felől a sirályok utálatos rikácsolása hallatszott be az ablakon.

2004.07.30 10:36:56

Egyszer Vladimir Vladimirovich™, mivel más sürgősebb dolga nem akadt, a Kreml Szenátusi Palotájában sétafikált és az Elnöki Hatalom Attributumait rovancsolta.
- Elnöki Zászló..., - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - két példányban... Az egyik - az eredeti - az Elnöki Dolgozóbában... Aha, azt láttam, amikor hátranéztem reggel... És a másik?
Vladimir Vladimirovich™ belenézett a nyilvántartási kivonatba, amit a kezében tartott.
- Aha, a másikat - a másolatot - felvonják a Moszkvai Kreml Elnöki Rezidenciájának a tetejére, - mormogta Vladimir Vladimirovich™ és odament az ablakhoz. - Ejnye no, azon a tornyon nincs, és azon se... Hová tették-vonták? Netán ellopták volna?!
Vladimir Vladimirovich™ aggódva a másik ablakhoz lépett, kinézett, de az Elnöki Zászló másolatát egyik tornyon sem látta.  Vladimir Vladimirovich™ elővette kormányzati mibolját és felhívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - szólt bele a telefonba Vladimir Vladimirovich™, - hol van az Elnöki Zászló?
- Hol a fenében lenne?! - felelte az Adminisztráció Vezetője. - Ott van a hátad mögött.
Vladimir Vladimirovich™ hátranézett.
- A hátam mögött nincs, - mondta Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztráció Vezetőjének. - Különben is nem a dolgozóban vagyok és nem az eredetit, hanem a másolatot kérdem.
- Jaaaa..., - húzta az Adminisztráció Vezetője, - az más. Akkor az fel van vonva a tetőn a rúdra.
- Milyen tetőn, milyen rúdra? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Bármerre is nézek, de sehol sem látom.
- Te most hol vagy és merre nézel? - érdeklődött az Adminisztráció Vezetője.
- Itt vagyok a Szenátusban, - pontosította tartózkodási helyét Vladimir Vladimirovich™. - Nézem az Elnöki Rezidencia tetejét, de azon nincs, a Szpászkaja-tornyon a csillagot látom, de az Elnöki Zászlót nem.
- Aha, akkor te most nem a 14. épületben vagy, ahol a dolgozód van... - mormogta az Adminisztráció Vezetője és közben lázasan nézegette monitorját, - stimm, megvagy...
- Hol vagyok meg? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- A spéci monitoron vagy meg, - felelte az Adminisztráció Vezetője. - GPS... Mindig mutatja, hogy hol vagy, hogy mindig tudjuk...
- Aha, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - értem... Na és az Elnöki Zászló másolatát nem mutatja? Én miért nem látom?
- Az Elnöki Zászló másolatát mindig ott vonják fel, ahol éppen vagy, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője. - Ha most a Szenátusban vagy, akkor annak a tetejére. Nézzel fölfelé, majd meglátod.
Vladimir Vladimirovich™ felnézett, de csak a díszes aranyozott mennyezetet látta.
- A plafont látom, a bazi nagy kristálycsillárt látom, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - de az Elnöki Zászlót nem...
- Azt nem is láthatod most, mert benn vagy, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - ha kijösz az épületből, akkor meglátod. Fönn lobog annak a Rezidenciának a tetején, ahol éppen vagy, vagyis most a Szenátus tetején kell lennie.
- Itt valami nem stimmel, - morfondirozott Vladimir Vladimirovich™, - ha kijövök az épületből, akkor nem vagyok benn, vagyis akkor nem lehet fönn azon az épületen, ahol vagyok, vagyis nem vagyok...
- Hm..., - jegyezte meg az Adminisztráció Vezetője, - ebben igazad van... Majd utánanézünk.. Ha kell, majd igazítunk az ügyrenden...
Vladimir Vladimirovich™ morcosan kikapcsolta a mobilját és folytatta a rovancsolást.
- Az Alkotmány speciális Elnöki példánya... - olvasta a listát Vladimir Vladimirovich™. - 1 darab... Aha, erre emlékszem... Erre kellett fölesküdnöm...
Vladimir Vladimirovich™ odament az üvegvitrinhez és megnézte az Alkotmány speciális Elnöki példányát. Egy  darabban volt. Vladimir Vladimirovich™ rátette volna a kezét, ahogy azt az Elnöki Beitatáskor tette, de nem tehette, mert a páncélüveg miatt nem fért hozzá. Vladimir Vladimirovich™ sóhajtott egyet.
- Majd máskor..., - gondolta Vladimir Vladimirovich™, de közben eszébe jutott, hogy csak két elnöki periódust tölthet be, így aztán aligha teheti rá mégegyszer a kezét a speciális Elnöki Alkotmányra. Vladimir Vladimirovich™ sóhajtott még egyet.
- Elnöki Jelvény..., - olvasta Vladimir Vladimirovich™ a listát és odament egy másik üvegvitrinhez. - 1 darab, aranylánccal... rubintos díszítés... Keresztnél fesztáv 60 mm... "Haszon, Becsület és Dicsőség" felirat a hátoldalán... Érdekes, ezt eddig nem is figyeltem...
Vladimir Vladimirovich™ erősen megnézte az Elnöki Jelvényt, de megfordítani nem tudta, hogy a hátoldalát megnézze, mert ezt is páncélozott üveg védte.
- Hm..., - morfondirozott Vladimir Vladimirovich™, - "Haszon, Becsület és Dicsőség"... Még jó, hogy nem "Hit, Remény, Szeretet"..., pedig a lánc ugyancsak szív alakúra van összehajtogatva...
Vladimir Vladimirovich™ sóhajtott még egyet és mélyen elgondolkozott.
- Haszon..., becsület... dicsőség? Hit..., remény... szeretet? - gondolta Vladimir Vladimirovich™, miközben mindentől elment a kedve. Az Elnöki Hatalom Attributumainak további rovancsolásától is.

2004.08.02 12:38:22

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ az Elnöki Kompjuterén az emiljeit nézegette. Hirtelen egy nagyon fura, külföldről küldött levelet vett észre, aminek a tárgyában az szerepelt, hogy "Android durák!", a szövege csak annyit tartalmazott, hogy "Pivo nyet, vodka dá?!", valamint hozzá volt csatolva egy kép is - a valamikori KGB-s "szigorúan titkos - különösen fontos" titkossági jelzésű belső utasításáról készült másolat, ami a "kremli speciális vodkagyártás" megszervezésével és beindításával kapcsolatos intézkedéseket taglalta.
Vladimir Vladimirovichnak™  elakadt a lélegzete, elvörösödött, felugrott Elnöki Karosszékéből, majd az Elnöki Telekommunikációs Pulton megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját.
- Mi eeeeez?!!!! - kiabálta Vladimir Vladimirovich™. - Ki és miért küld nekem emilt külföldről, amihez államtitkos kágébés dokumentumokat csatol?!!!
- Nyugi, testvéró, - nyugtatgatta főnökét az Adminisztráció Vezetője, - már nyomon vagyunk...
- Mi az, hogy már nyomon vagytok?! - dühöngött Vladimir Vladimirovich™. - Mi ez az egész?! Mi ez a botrány?!
- Bosszú, - felelte röviden az Adminisztráció Vezetője. - A Duma betiltotta a Sör reklámozását, erre ez a nemzetközileg hírhedt Sörissza szolidarítási tiltakozásból befenyegetett azzal, hogy nyilvánosságra hozza a spécivodka kifejlesztésével, gyártásával, fogyasztásával, majdan az állami vagyon lenyúlásával kapcsolatos infókat. Ez az okmánymásolat csak azt jelzi, hogy komolyan gondolja.
- Miféle Sörissza?! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Miféle spécivodka?
- Hát az, amelyik abban a római fürdővárosi medencében tántorog... - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - a spécivodka pedig az, amelyiket a hajdani nagyok számára készítettek különlegesen védett titkos objektumokban. Akármennyit ittak belőle, sosem volt másnap! Öt-hat kutatóintézetben fejlesztették, négyemeletes lepárlókban finomították, különleges tisztító kombinátok szűrték a vizet, három nagy gyár foglalkozott az előállítással, az egyik itt Moszkvában nem messze a Kremltől, a másikból most a Lukasenko bátyó profitál, a harmadik meg a Krimben...
- Leonyid Danyilovicsnál?! - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Akkor ezért volt annyira előzékeny, amikor legutóbb tárgyaltunk vele? Akkor ezért vigyorgott sejtelmesen, amikor a horilkáját cikiztem?!
- Hááát... - húzta a választ az Adminisztráció Vezetője.
- Hm, - gondolkozott Vladimir Vladimirovich™, - na és mit tudunk tenni ez ügyben?
- Semmit, - felelte röviden az Adminisztráció Vezetője. - Az Android beindult, akkor meg tudod, hogy...
- ... senki sem állíthatja meg, - fejezte be automatikusan Vladimir Vladimirovich™ a régi mondókát.
- A Duma a Sörreklám tilalmat második olvasatban elfogadta, harmadik meg nem is kell már, - mesélte az Adminisztráció Vezetője, - a tervezet törvényerőre emelkedik. Sört csak este 10 után és reggel hétig reklámozhatnak a tévében, akkor is csak úgy, hogy embereket nem mutogathatnak. A Vladimir Wolfovics azt is javasolta, hogy minden Sörre írják rá azt, hogy halált okozhat, mint a cigi, de azt a képviselők elvetették.
- És az Androidunknak mindehhez mi köze volt? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Nem kapta meg a rendes kenőolaj adagját, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - amiatt csak csikorgott és nyikorgott.
- Most akkor mit csináljunk? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Semmit, - felelte az Adminisztráció Vezetője, de rögtön hozzáfűzte, - szerintem nem is muszáj. Amit ezek ottan a maguk rovásírásával leírnak, azt rajtuk kívül úgysem olvassa senki...
- És a különösen fontos okmány? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Az már rég nem különösen fontos, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - a titkosságát feloldottuk.
- És a spécivodka-gyárak? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Azokról meg nem beszélünk, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - nem reklámozzuk őket...
- Akkor ezzel a zsarolással semmire sem jut ez az izé? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Ezzel semmire, de nem is zsarolás, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - csak amolyan mérges piszkálódás...
- Aha, - gondolkodott most már megnyugodva Vladimir Vladimirovich™, - akkor nem kell előszednem a spéci táskámat?
- Nem kell, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - abban a római fürdővárosi izében most úgyis új szoft van, az meg ugyebár akármikor..., magától is.... Mellesleg a saját specvodkagyártás visszaprivatizálására már elkészítettünk egy projektet...
- Értem, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és letette a kagylót, a gépéhez fordult, majd unott mozdulattal megnyomta a DEL-t.

"Azért mégis egyszerűbb lett volna időben megkenni az Androidunkat", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, aki nem szerette a problémás ügyeket, pláne ha külföldi összetevői is voltak. Nem illettek bele az Oroszország-imázsba, habár ilyesmi másoknál is előfordult már...

2004.08.03 14:42:06

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ felhívta telefonon Alekszandr Sztáljevicset, az Adminisztrációjának a korábbi Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mi újság, mi újság?
- Semmi, - felelte Alekszandr Sztáljevics.
- Hogy vagy? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Sehogy, - felelte Alekszandr Sttáljevics.
- Mit csinálsz? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Semmit, - felelte Alekszandr Sztáljevics.
- Mi bajod van? - kérdezte meghökkenve Vladimir Vladimirovich™.
- Semmi, - felelte Alekszándr Sztáljevics.
- Hm, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, majd megkérdezte, - tehetek érted valamit?
- Semmit, - felelte Alekszandr Sztáljevics.
- Kell valami? - próbálkozott utoljára Vladimir Vladimirovich™.
- Semmi, - felelte Alekszandr Sttáljevics.
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és hosszan elgondolkozott, majd az Elnöki Telekommunikációs Pulton megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - az előbb hívtam Alekszandr Sztáljevicset...
- Tudom, - felelte az Adminisztráció Vezetője.
- Tudod?! - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Tudom, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - nekem mindig mindent tudnom kell.
- Akkor netán azt is tudod, hogy mi van vele? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Semmi, - felelte az Adminisztráció Vezetője.
Vladimir Vladimirovich™ nyelt egyet.
- Mi baja van? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Semmi, - felelte az Adminisztráció Vezetője.
Vladimir Vladimirovich™ csuklott egyet és csodálkozásában kimeresztette a szemét.
- Mit csinál? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Semmit, - felelte az Adminisztráció Vezetője.
- Fígy, én fejbeváglak rögtön, - gurult be Vladimir Vladimirovich™, - tessék engem bővebben és alaposabban tájékoztatni! Azt kérdeztem, hogy mit csinál most Alekszandr Sztáljevics?!
- Törvénytisztel, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - kussol...
- Miféle törvényt tisztel?! - döbbent meg Vladimir Vladimirovich™. - Miért kussol?
- A kereskedelmi titokról szóló törvényt tiszteli, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - amit ma írtál alá, azért kussol és nem mond semmit...
- Miért, mi van abban a törvényben? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Az van benne, hogy mindenki köteles betartani a kereskedelmi és egyéb titkokat, - magyarázta az Adminisztzráció Vezetője, - ezért kussolni kell még elbocsátás után is, még annak is, akit kirúgtak.., sőt, annak főleg...
- Meddig kell kussolni? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Volt vele írásos szerződésed? - kérdezett vissza az Adminisztráció Vezetője.
- Azt hiszem nem volt, - töprengett el Vladimir Vladimirovich™.
- Akkor legalább három évig, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - ha nincs írás, akkor defaultból három évi hallgatás van.
- Három év?!!! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Addig kell hallgatni?!!!
- Addig, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - ez van a törvényben. Három év kuss, de ha írás van, akkor több is lehet. Pédául, nagyvállalatoknál hosszabb kusst is előírhatnak, akkor tovább kell hallgatni...
- De milyen kereskedelmi titokról lehet szó, ha én hívom? - kiáltott fel  Vladimir Vladimirovich™.
- Azt nem lehet tudni, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - egy állami nagyvállalatnál akármi kereskedelemi titok lehet, vagy annak vehetik... Épp ezért a legbiztosabb, ha kussol az ember, pláne az, akit kirúgtak...
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és szomorúan kinézett az ablakon. Szürke felhők takarták az eget.

2004.08.11 08:48:13

2004. augusztus 9., hétfő, 09:09:03 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és dolgozott. A nagy, széles íróasztalán egy abakuszon mozgatta ide-oda a kétfejű aranysasos golyókat, egy fejléces címeres papírlap, az Elnöki Parker-toll hevert előtte, valamint a szövetségi biztonsági szolgálat ügyeletes tisztjének jelentése arról, hogy az a bolond firkász, amelyik mindenféle hülye sztorikat írogat időnként Vladimir Vladimirovich™-ról, szabadságáról visszatért Oroszországba.
- Negyvennégy dollár hordónként..., - mormolta tagoltan Vladimir Vladimirovich™ és álmodozva ránézett a falon függő portjéjára, - negyvennégy dollár hordónként! Ki gondolta volna...
Vladimir Vladimirovich™ megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - a hordó az mennyi?
- Negyvennégy dollár, - vágta rá kapásból az Adminisztráció Vezetője.
- Miért kell egyből a pénzzel jönni, - korholta finoman az Adminisztrációjának a Vezetőjét Vladimir Vladimirovich™, - én a térfogatot kérdezem. Mennyi az űrméretben? Hány vödörnyi? Egyáltalán mekkora az a hordó?
- Térfogatban? - kérdezte meghökkenve az Adminisztráció Vezetője. - Halvány dunsztosüvegem sincs. A pintet azt ismerem, annyi Egy Pofa Sör a "Rosy O'Gradys"-ben. A hordót azt nem ismerem. Különben is, mi a különbség! A lényeg, hogy sok van ezekből a hordókból! Több, mint ahány Egy Pofa Sör van abban a "Rosy"-ban! És mindegyikért adnak negyvennégy dollárt!
- Negyvennégy dollárt..., - visszhangozta Vladimir Vladimirovich™. - Sok...
- Újra kéne számolni a költségvetést, - mondta izgatottan az Adminisztráció Vezetője.
- Már számolgatom, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - mennyi lóvé jön ki! Épp arra gondoltam, hogy nem kellett volna a juttatásokat elvenni, hé?
- Mi van? - értetlenkedett az Adminisztráció Vezetője.
- Hát, ha ennyi lóvé jön össze..., - mondta Vladimir Vladimirovich™, - akár hagyhattuk volna azokat a természetbeni juttatásokat, sőt, oszthattunk volna pénzt is hozzá..
- Minek? - értetlenkedett ismét az Adminisztráció Vezetője.
- Hogy-hogy minek... - jött kissé zavarba Vladimir Vladimirovich™, - hogy a népnek jobb legyen. A szegénység elleni harc..., meg ilyenek...
- Mi van, tán rosszul megy dolgod? - csodálkozott az Adminisztráció Vezetője.
- Hááát... - szerénykedett Vladimir Vladimirovich™, - tulajdonképpen nem is...
- Tán nem vagy te is nép? - bizonygatta tovább az Adminisztráció Vezetője.
- Hááát..., - ismét szerénykedett Vladimir Vladimirovich™, - tulajdonképpen az elnök és a nép egyek...
- Akkor meg mi kell még? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője.
- Népszerűségi mutató, - sóhajtott Vladimir Vladimirovich™, - a választópolgár bizalma...
- Na látod, - összegezte az Adminisztráció Vezetője, - nem pedig dologi juttatás... Akkor fordítsuk a pénzt a népszerűségi mutatókra meg a választópolgárok bizalmának erősítésére.
- Egészen összezavartál engem, - morgott Vladimir Vladimirovich™ és letette a kagylót. - Jól mondják, ha sok pénz jön egyszerre, akkor azt sem tudja az ember, hogy hová tegye.
Vladimir Vladimirovich™ közelebb húzta az abakuszt és ismét tologatni kezdte az aranysasos gombokat.

2004. augusztus 10., kedd, 09:20:11 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ és Vlagyimir Wolfovics Zsirinovszkij, az Állami Duma alelnöke orosz-grúz háborusdit játszott.
- Nyomulok innen Tuapsze felől, - mondta Vlagyimir Wolfovics és az Elnöki Íróasztalra kiterített térképen arrébb tolt egy kis fekete Mercedest, - itt oldalt pedig a hűséges Maliskin!
Vlagyimir Wolfovics a kis fekete Mercedes mögé tolt egy kis fekete dzsipet.
- Én meg itt vagyok lesen! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™ és betöltött egy kis tábori ágyúba egy pici műanyag lőszert. - Ezen a területen, amit a grúzok vére itatott át, ahol hajdanán grúzok fejével fociztak, semmi keresni valójuk az úgy nevezett orosz turistáknak!
Vladimir Vladimirovich™  meghúzta a kis ágyú zsinorját, mire az nagyot durrant és a lövedék egyenesen Vlagyimir Wolfovics mellébe csapódott.
- Jajj, jajj, féééélek... - kiabált vidáman Vlagyimir Wolfovics és úgy tett, mintha nagyon hadonászna. - Merre vagy, merre vagy, te hűséges Maliskin?!
Vladimir Vladimirovich™ odaugrott a térképhez és fölfordította a kis fekete dzsipet.
- Megsérült! - kiáltotta vidáman Vladimir Vladimirovich™. - Megsérült a te hűséges Malsikined! Ez többé már nem indul elnökjelöltként!
Az államférfiak nagyot nevettek.
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ nagy és széles íróasztalának sarjában megszólalt a kormányzati telefon. Vladimir Vladimirovich™  felvette a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a kagylóban Mihail Nyikolájevics Szaakasvili grúz elnök hangja, - mi az, hogy nem jöttök hozzánk üdülni?
- Jövünk, jövünk! - felelte Vladimir Vladimirovich™ és nagy szemeket meresztett Vlagyimir Wolfovicsra. - Épp most készülődünk. Motorcsónakon jövünk Abháziába, mindannyian egyszerre.
- Csak gyertek, gyertek, - mondta vidáman Mihail Nyikolájevics, - már itt ülünk és várunk titeket, már a kezünk is zsibbad.
- Az eget figyeld, - mondta Vladimir Vladimirovich™ , - ha látsz egy orosz gépet, akkor hamarosan már ott is leszünk:
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és ajkához szorította mutatóujját.
A szobában egy percig nagy volt a csönd, de aztán Vladimir Vladimirovich™ nem bírta tovább, az államférfiak ismét egy jót kacagtak.

2004.08.11 09:36:32

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ beszélgetett Szergej Mihajlovics Mironovval, az orosz parlament felsőházának, a Szövetségi Gyűlés Tanácsának elnökével.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™ Szergej Mihajlovicsnak, - azért a szenátoroknak aktívabban kéne részt venniük a regionális törvényhozó munkában, nem gondolod?
- Egyetértek, Vladimir Vladimirovich™, - mondta  Szergej Mihajlovics, - részt is veszünk mi, aktívak vagyunk rendesen, ahogy kell...
- Vannak még tennivalók, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - vannak... Mindazt, amit szövetségi szinten összehoztok, na azt kell közvetíteni regionális szintre is.
- Közvetítjük, Vladimir Vladimirovich™, közvetítjük, - bizonygatta Szergej Mihajlovics, - most is például, a Sörreklámok közvetítésének leállításával kapcsolatos törvénytervezetet közvetítjük regionális szintre... Egy kissé átalakítjuk, átdolgozzuk, de aztán kiközvetítjük, akkor aztán sehol sem fogják közvetíteni...
- Nana, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - ezt azért rendesen gondoljátok át, sírnak a sportrendezvény-szervezők, a Sörszponzorok reklámjainak elmaradása miatt odalesz az egész sportélet...
- Épp ezen törjük a fejünket, - bizonygatta Szergej Mihajlovics, - úgy kell majd a közvetítéseket közvetíteni, hogy a meccseken azért néha mutogathassák, másképp az egész közvetítés közvetítését nem tudjuk regionálisan közvetíteni.
- Hát, ez az, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, - a nemzetközi  közvetítéseket is vegyétek bele a közvetítésekbe... A németeket különösen...
- Miért különösen a németeket? - hökkent meg Szergej Mihajlovics.
- Nem szeretnek minket újabban a németek, - sóhajtott Vladimir Vladimirovich™, - a Sört szeretik, a közvetítésekt szeretik, de minket nem szeretnek. Ezért nagyon figyeljetek majd arra, hogy mit közvetítetek a közvetítések tilalmazásának közvetítésével kapcsolatban.
- Meglesz, Vladimir Vladimirovich™, - bólogatott sűrűn Szergej Mihajlovics, - őszre meglesz az átdolgozott közvetítési tilalmak kiközvetítésének a pontosítása.
- Nagyon helyes, - bólíntott elégedetten Vladimir Vladimirovich™, és homlokán elsimultak a ráncok.
Vladimir Vladimirovich™ épp azt a friss hírt olvasgatta, hogy a hamburgi Sörkedvelő németek tiltakozása miatt nem kaphat díszdoktori oklevelet és talárt az ottani egyetemen, amit szeptember 10-re, a németországi hivatalos látogatása alkalmával terveztek be, de a bolond orosz viszonyok alakulása és a még annál is bolondabb közreműködők miatt ez most bizonytalanná vált.
Vladimir Vladimirovich™ nem szerette a Sört, de kénytelen volt időnként figyelembe venni mások rosszizlését. Már előre rettegett attól, hogy még mennyi baj érheti emiatt a szerencsétlen Sörtörvény miatt - abban a római fürdőmedencés izében is erősen csökkent a népszerűsége, legalábbis ezt jelentette a Vladimir Vladimirovich™ Tudományos Kutatóintézet magyarindex-figyelő részlege...

2004.08.11 11:36:59

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ zsebében megszólalt az aranysasos kormányzati mobilkészüléke.
- Fígy, testvéró, - hallatszott a telefonban Vlagyimir Wolfovics izgatott hangja, - csinálj már valamit, mert ezek a kiabálásaikkal az agyamra mennek!
- Kik ezek? - érdeklődött Vladimir Vladimirovich™.
- Ezek a grúzok, - felelte Vlagyimir Wolfovics, - nem hagynak engem pihenni.
- Miféle grúzok? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Ezek a matróz grúzok, - kiabált Vlagyimir Wolfovics, - reggel óta követnek és fenyegetőznek, meg kiabálnak abba a hülye szócsőbe. Zavarják a pihenésemet, nem hagynak üdülni.
- Hol vagy te egyáltalán? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Hol a fenében lennék, - kiabált Vlagyimir Wolfovics, - egy motorcsónakon sétakirándulok ;ppen Szocsiból Szuhumiba, mint úgy nevezett orosz turista. Ezek meg itten követnek és a kiabálnak. Hangosabbak, mint azok a hülye sirályok. Meg a kilátást is zavarják, eltakarják a tengert.
- Mi a fenének mentél te csónakázni? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Az az én dolgom, - mondta Vlagyimir Wolfovics, - oda megyek, ahová akarok, ott kirándulok, ahol akarok. Szabadságon vagyok, azt teszek, amit akarok, de ezeknek a kiabálását nem akarom hallani. Csinálj valamit, hogy ne kiabáljanak.
- Mit csináljak én? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Te is kiabálsz, azok is kiabálnak, aztán akkor mi van? Szólás..., akarom mondani, kiabálási világszabadság van, szabadságon mindenki szabadon kiabálhat, szabad neki.
- De ezek azt kiabálják, hogy lődözni fognak, - mondta Vlagyimir Wolfovics.
- Az más, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - arra majd adekvát lépéseket teszünk, de te csak ne aggódj.
- Hogy ne aggódjak?! - kiabálta Vlagyimir Wolfovics. - Ha belém lőnek, akkor mi lesz az adekvát lépésed?
- A Duma saját halottjának fog tekinteni, - nyugtatta Vlagyimir Wolfovicsot Vladimir Vladimirovich™. - Te csak ne aggódj, ezt én garantálom.
Vladimir Vladimirovich™ kikapcsolta a mobilját és eltette. Mint az Alkotmány Garanciájának neki mindig garantálnia kellett a dolgokat, és ő garantálta is.

2004.08.11 11:56:15

2004. augusztus 11., szerda, 06:34:20 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ repülőn megérkezett Hamburgba, hogy meglátogassa jóbarátját Gerhard Schörder német kancellárt. Az államférfiak az összesereglett  újságírók előtt állva üdvözölték egymást
- Guten morgen, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™ németül, - dász iszt fántásztis! Dánke sőn!
- Vnyimanyije, vnyimányija, gávárit Germánija! - felelte Gerhard Schröder oroszul, - izé... mászló, jájkó, snapsz...
- Na, jól van, elég a hivatalos részből, - súgta oda Vladimir Vladimirovich™ jóbarátjának, amig a riporterek szorgosan kattogtatták kameráikat és villogta a vakuk, - gyerünk az egyetemre, az ünnepségre.
Gerhard Schröder egyre csak mosolygott az újságírók felé, de semmit sem válaszolt.
- Fígy, testvéró, - Vladimir Vladimirovich™ oldalba bökte a kancellárt, - miért hallgatsz? Minek jöttem, hé? Nyomás az egyetemre! Doktor akarok lenni!
Gerhard Schröder még szélesebb vigyorral bámult a kamerákba, de továbbra is hallgatott.
- Hééé, nem értem! - sziszegte Vladimir Vladimirovich™. - Tavaly jártál nálunk?
Gerhard Schröder alig észrevehetően bólíntott.
- A díszdoktori címet megkaptad? - sziszegte Vladimir Vladimirovich™.
Gerhard Schröder ismét észrevételnül bólíntott.
- Akkor nyomás! - Vladimir Vladimirovich™ a zakójánál fogva húzta a kancellárt. - Én is díszdoktor akarok lenni!
Gerhard Schröder szemlesütve hallgatott.

2004.08.12 14:55:33

2004. augusztus 12., csütörtök, 12:19:34 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és bámult kifelé az ablakon. Kinn esett az eső. Vladimir Vladimirovich™ kissé szomorú volt, arra gondolt, hogy hamarosan vége a nyárnak. Egyszercsak megcsörrent a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felvette a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban egy erőteljes női hang, - Pugacsova vagyok.
- A Szergej Viktorovics felesége? - élénkült fel Vladimir Vladimirovich™. - Igazán örülök, jónapot!
- Miféle Szergej Viktorovics?! - csodálkozott Pugacsova. - Én a Filipp Bedroszovics felesége vagyok. Pontosabban ő a férjem. Alla Pugacsova vagyok.
- Alla Bo®iszovna?! - Vladimir Vladimirovich™ felállt az Elnöki Karosszékéből. - Jónapot, Alla Bo®iszovna. Mivel szolgálhatok?
- Mi van, maga ott a Jukoszon kívül már semmi másról nem is tud?! - kérdezte szigorúan Alla Bo®iszovna. - Mást már nem is vesz észre maga körül?
- Milyen értelemben... ,- értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™, - miről van szó?
- Amig a baszmáni bíróság a dolgát teszi, - dübörgött Alla Bo®iszovna, - addig a többi akárkiből bűnözőt csinálnak?!
- Alla Bo®iszovna..., - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™, - ki csinál bűnözőt? Kiből?
- A férjemből, - felelte Alla Bo®iszovna, - Filipp Bedroszovics Kirkorovból.
- Miért, mi van a férjébel? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, aki továbbra sem értett semmit.
- Elitélték a férjemet, - szipogott Alla Bo®iszovna, - a drágámat..., az érdemes művészt..
- Ki itélte el? - kérdezte izgatottan Vladimir Vladimirovich™. - Miért?
- Semmiért! - kiáltotta fel Alla Bo®iszovna és elsírta magát. - A rózsszín blúzért, a cicikért, meg a mikrofonért. És most hatvanat sóztak rá!
- Hatvan évet?!!! - suttogta ijedten Vladimir Vladimirovich™. - Vadállatok!
- Hatvanezer rubelt, büntetést! - kiáltotta Alla Bo®iszovna. - A nagy semmiért! Csak mert helyrerakott egy újságírónőt! Tudod, hogy ez most mennyire bántja?!
- Megértem..., - mormogta Vladimir Vladimirovich™. - Hatvanezer rubel..., ez igazán sok pénz..
- Ez az, - szipogott tovább Alla Bo®iszovna. - Ha már nem figyeltél oda, akkor legalább telefonálj neki. Vígasztald meg. Mégiscsak jogállam van, vazze!
Alla Bo®iszovna lecsapta a kagylót. Vladimir Vladimirovich™ leült.
- Nahát, hogy mik vannak... ,- mormogta az orra alá Vladimir Vladimirovich™ és máris tárcsázta Filipp Bedroszovics Kirkorov számát.
- Halló! - hallatszott a bájgúnár hangja a madzag túlsó végéről.
- Jónapot, Filipp. Vladimir Vladimirovich™ vagyok, az Elnök, - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Nincs önnek öt per..
- Elmész te a pi... - felelte a hang a madzag túlsó végéről.
Vladimir Vladimirovich™ kitátotta a száját és szótlanul hallgatta a rövid foglalt jelzéseket.

2004.08.13 07:43:47

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a novo-ogarjovoi Elnöki Rezidenciájában tanácskozott az erősemberekkel - az erőszakszervezetek és a pénzügyesek vezetőivel - arról, hogy miképp is fogják leszámitolóbankos meghitelezni a fiatal tisztek és tiszthelyettesek lakásvásárlását, illetve hogyan emelik majd az illetményüket a dologi juttatások, többek között az ingyen utazás megszünése után.
- Fígy, testvérók, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - most, hogy már több mint negyvenöt dollárt ér egy hordó, ezt az egész illetményrendezést lazán megcsináljuk. Hányan is vannak ezek a fiatal tisztek és tiszthelyettesek?
- 30 ezer tiszt, - felelte kapásbál Szergej Boriszovics, a hadügyér.
- És van vagy 25 ezer tiszthelyettes, - tette hozzá Rasid Gumarovics, a belügyér.
- Az annyi, mint annyi... - számolgatta az ujjain Alekszej Leonyidovics, a pénzügyes.
- Jut mindenkinek, - vágott közbe Germán Oszkárovics, a gazdasági fejlődéssel és a kereskedelemmel bajlódó miniszter, majd hozzáfűzte, - persze majd új pénzt kell nyomatni, ezerrel...
- Új ezreseket? - döbbent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Nem ezreseket, - válaszolta Alekszej Leonyidovics, - ezreseink már vannak.
- Azon van a Nagy Péter? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, aki azonnal izgalomba jött, ha eszébe jutott a példaképe.
- Nem, az az ötszázason van, - felelte Alekszej Leonyidovics.
- ... amelyiken a háttérben van egy vitorláshajó, - tette hozzá Szergej Boriszovics, aki miután sikeresen kirúgatta a Kvasnyin vezérkarfőnököt, most már a hadsereg és a flotta teljhatalmú ura lett.
- ... és a vitorlarúdon pedig ott lógnak a latrok, - fejezte be szomorúan Jurij Nyikolájevics, az új vezérkarfőnök, majd szomorúan sóhajtott.
Vladimir Vladimirovich™ morcosan összevonta szemöldökét.
- Ha továbbra is emelkedik az olaj ára, - vetette közbe Germán Oszkárovics, - akkor jut mindenre, de sok bankó is kell majd hozzá.
- Megvalósítjuk a GDP megduplázását! - kiáltott fel Alekszej Leonyidovics. - Az év végére pedig általánosan emeljük az életszinvonalat.
- Olyan lesz, mint a spanyoloknál, a görögöknél, a koreaiaknál, a cseheknél, - fűzte hozzá magyarázatként Szergej Nyikolájevics, a külföldi hírszerzés főnöke.
- .... és a magyaroknál! - fejezte be az Adminisztráció Vezetője, aki épp akkor lépett be a tanácsterembe.
Vladimir Vladimirovich™ morcosan összevonta szemöldökét, mert eszébe jutott a római fürdővárosi medence.
Az Adminisztráció Vezetője megkerülte a nagy tanácskozó asztalt, Vladimir Vladimirovich™ mellé lépett és észrevétlenül egy bankjegyet nyújtott át neki. Vladimir Vladimirovich™ döbbenten megforgatta kezében a 10 rubelest és csodálkozva az Adminisztráció Vezetőjére nézett.
- Ezzel mi van? - kérdezte halkan Vladimir Vladimirovich™.
- A feliratot figyeld, - súgta az Adminisztráció Vezetője.
"Orosz Jegybank. 10 rubel. Oroszország Putyin nélkül" - olvasta Vladimir Vladimirovich™ és még morcosabban összevonta szemöldökét.
- Ez meg micsoda?!!!! - fakadt ki Vladimir Vladimirovich™.
- Ilyeneket nyomtattak, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője. - Most próbáljuk összegyűjteni, már jó sok van, de még kutatjuk...
- Hol nyomtatták?! - kérdezte felháborodva Vladimir Vladimirovich™. - Abban a római fürdő...
- Nem, - vágott közbe' az Adminisztráció Vezetője, - Kalinyingrádban...
- ... ez volt régen a Königsberg, - magyarázta készségesen Nyikoláj Vasziljevics, a biztonsági szolgálat tudományos-tecnikai főnöke, aki a hosszú asztal túlsó végén ült.
- Tudom, - jegyezte meg morcosan Vladimir Vladimirovich™ és csúnyán nézett Nyikoláj Vasziljevicsre. - Már hányszor mondtam, hogy ezekre a tanácskozásokra nem kell behozni a tudomány és technika legújabb vívmányait!
Nyikoláj Vasziljevics szégyenlősen kivette a füléből a spéci lehallgatót, a zsebébe nyúlt és kattintott valamit.
- Na, és mi van ezzel? - fordult az Adminisztráció Vezetőjéhez Vladimir Vladimirovich™, miközben zavartan forgatta kezében a tízrubelest.
- Bezúzzuk, - felelte röviden az Adminisztráció Vezetője.
- Azt, aki nyomtatta? - kérdezte halkan Vladimir Vladimirovich™.
- Azzal most még csak a bíróság foglalkozik, - válaszolta halkan az Adminisztráció Vezetője, - de később... Akkor viszont el kell menned tanúskodni a bíróságra, mint sértett félnek.
- Á, nem kell, - legyintett Vladimir Vladimirovich™, - nem érek rá, nem megyek.
Az Adminisztráció Vezetője megértően bólíntott és nyújtotta a kezét a tízrubelesért, de Vladimir Vladimirovich™ zsebrevágta - jó lesz a majdani Vladimir Vladimirovich™ Múzeumba. Az Adminisztráció Vezetője lábujjhegyen kisomfordált a teremből.
- Tehát ott tartottunk, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - hogy lesz mindenre pénz, de sok új bankó kell hozzá... Ehhez csak annyit mondanék, hogy tízrubeleseket ne nyomtassatok, meg különben is figyeljetek jobban... Az orosz jövőről van szó, mindig erre gondoljatok, bármit is tesztek.
A tanácskozás résztvevői szorgalmasan jegyzetelték az Elnök szavait. Kinn az eső esett, de az olajárak még mindig emelkedtek.

2004.08.14 07:04:02

2004. augusztus 13., péntek, 11:59:23 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ és az Adminisztrációjának a Vezetője asztalifocit játszott.
- Zidane lőőőő! - kiáltotta Vladimir Vladimirovich™ és gyorsan megtekerte a kart, amelyre három piros bábú volt felerősítve.
Az orosz zászló szineire festett gumi labda a pálya sarkába röpült.
- Középső golyó, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - mandinerből...
- Hé, testvéró, - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™, - nem biliárdot játszunk, hanem focit!
- Azt mondtad, szi daun, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - én meg azt hittem...
Vladimir Vladimirovich™ értetlenül nézett az Adminisztráció Vezetőjére. Egyszercsak halkan kopogtak az Elnöki Dolgozószoba magas szárnyasajtaján.
- Nyitva van, - kiáltott Vladimir Vladimirovich™ és az ajtó felé nézett.
Az ajtó lassan kinyilt és a szobába egymás után sorban szigorú tekintetű kaukázusi külsejű férfiak jöttek be. Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztráció Vezetőjére nézett. Az Adminisztráció Vezetője Vladimir Vladimirovichra™ nézett és széttárta kezét.
- Hátom..., - számolgatta Vladimir Vladimirovich™ a férfiakat, - öt..., hét..., tizenegy...
- Elkaptak, - suttogta az Adminisztráció Vezetője, - Nord-Ost a Kremlben... A Berezovszkij halálra röhögi magát örömében...
Vladimir Vladimirovich™ békéltetően felemelte a kezét.
- Hé..., uraim, - kezdte óvatosan Vladimir Vladimirovich™, - beszéljük meg rögtön a legelején. Csecsenföld kilpéséről az Oroszországi Föderációból szó sem lehet. Határaink sérthetetlenségéről intézkedik az Alkotmány...
Az egyik férfi a zakója belső zsebébe nyúlt.
"Hát, ennyi...", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "Érdekes, hogy mit is főz ma vacsorára Ludmilla?"
Az Adminisztráció Vezetője lehunyta szemét.
A férfi egy szögletes tárgyat vett elő.
- Derága Valadimir Valadimirovich™, - mondta erős kaukázusi akcentussal a férfi, - Engedd meg, hogy edj emlékképet fotógrafáljunk..
- Mellesleg, - fújta ki a visszatartott levegőt Vladimir Vladimirovich™, - nekem járna egy utolsó kívánság..., és nem maguknak..., habár ki tudja, hogy hogyan is van ez a sahidoknál... Na, mindegy.. Essünk túl rajta.
Vladimir Vladimirovich™ megigazította nyakkendőjét, kisimította zakóját és bátran kihúzta magát.
Az Adminisztráció Vezetője alig hallhatóan szipogot egyet.
A férfiak szorosan Vladimir Vladimirovich™ köré álltak. A szemben álló férfi szeméhez emelte a szögletes tárgyat. Villant a vaku.
Az Adminisztráció Vezetője keresztet vetett.
A férfiak némán bólíntottak egyet, kaukázusi kinézetű szemeikkel Vladimir Vladimirovichra™ néztek, majd egymás után kimentek a szobából.
Vladimir Vladimirovich™ kilazította nyakkendőjét, zakója ujjával megtörölte homlokát.
- Hol vagyunk? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője kinyitva szemét. - Már a mennyben?
- Oda nem eresztenek be, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - amig a GDP-t meg nem kettőzzük, tuttira nem! Most megúsztuk, egyszerűen mázlink volt...
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ zsebében megszólalt a kormányzati mobilhíradó készüléke. Vladimir Vladimirovich™ kivette a kétfejű aranysasos mobilt a zsebéből és megnyomta az egyik fej alá rejtett egyetlen gombot.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban Ramzan Kadirov ismerős hangja, - a focistáim jártak nálad?
- Miféle focistáid? - kérdezte lassan Vladimir Vladimirovich™.
- Akik a Terekben játszanak, - magyarázta Ramzan, - nagyon kérték, hogy lefotózzák magukat veled együtt, én meg megsúgtam a hogyanját...
Vladimir Vladimirovich™ elvette a fülétől a kétfejű aranysasos mobilt, döbbenten ránézett, majd széles mozdulattal, teljes Elnöki Erejéből a falhoz csapta. Az aranyozott testű mobil nagyot koppant a faborítású falon, majd súlyos kőként a padlóra hullott.
- Testvéró, - suttogta elhülten az Adminisztráció Vezetője, - mi van veled, hé?!!

2004.08.17 06:42:52

2004. augusztus 16., hétfő, 10:52:09 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ az Elnöki Dolgozószobában üldögélt Filipp Bedroszovics Kirkorovval és a kapcsolatukat próbálta tisztázni. Közben a szoba sarkában a nagy tévé képernyőjén élő adásban grúz politikusok vitatkoztak egymással.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - be kéne már fejezned ezt a durva szemétkedést a publikum előtt.
- De ha magad láttad volna! - kiáltott fel Filippp Bedroszovics, - ha láttad volna azt a rózsaszín...
- Tudom, tudom, - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™, - néha engem is idegesítenek az újságírók a kérdéseikkel. Különösen, ha a Jukoszról faggat=znak. Azonban én nem veszítem el a méltóságomat, ugye? Csak kérem, hogy a hisztit fejezzék be.
- Én művész vagyok! - kiáltott fel Filipp Bedroszovics. - Te meg Elnök vagy! Nekem lelkem van! Én az Istennel beszélgetek!
- És nekem, ezek szerint, nincs lelkem? - kérdezte sértődötten Vladimir Vladimirovich™. - Én, úgy mond, nem beszélhetek az Istennel? Na mindegy, a lényeg, hogy valamit intézkednem kell.
- Miféle intézkedés? - csodálkozott Filipp Bedroszovics. - Megvolt a bírósági tárgyalás. Már a nyakamba sóztak hatvanezer rubel büntetést.
- Ja, az a bíróság, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - nálunk az független az Elnöktől. Épp ezért nekem is valamivel a nyakad közé kell sóznom.. Szigorú megróvás... vagy ilyesmi...
- Miféle megróvás?! - értetlenkedett Filipp Bedroszovics.
- Maga becsapja a népet! - hallatszott hirtelen a tévéből Levan Gacsecsiladze grúz parlamenti képviselő kifakadása.
Vladimir Vladimirovich™ és Filipp Bedroszovics a képernyő felé fordult.
- Én csapom be?! - kiabált vissza Levan Gacsecsiladzenak Kaha Bendukidze grúz hazdasági miniszter, mellékállásban orosz oligarcha.
- Igen, becsapja! - bizonygatta a képviselő.
- Elmész te a picsába! - morogta elmélyülten Kaha Bendukidze.
- Magad mész el a  picsába! - kiáltotta azonnal vissza Levan Gacsecsiladze és felugrott a székről.
A grúz politikusok egy pillanatra elhallgattak. Vladimir Vladimirovich™ döbbenten nézett Filipp Bedroszovicsra. Filipp Bedroszovics büszkén nézett a képernyőre.
- És miért tegezel? - kérdezte udvariasan Kaha Bendukidzre Levan Gacsecsiladzetól.
- Totál meghülyültek... - mormogta Vladimir Vladimirovich™.
- Az én iskolám! - jegyzte meg büszkén Filipp Bedroszovics.

2004.08.17 07:09:12

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ üdvözölte a IV. Finn-Ugor Világkongresszus résztvevőit.
- Fígy, testvérók, - írta Vladimir Vladimirovich™, - ti már jónéhány éve fórumoztok. Munkátokban résztvesznek a világ számos országának tekintélyes politikusai, vállalkozói, a kultúra és tudomány neves képviselői. A fórumotok napirendjén a finn-ugor népek egyedi történelmi és szellemi örökségének, sajátos nyelvi hagyományainak megőrzése szerepel. Ezen feladatok sikeres megoldása nagyban befolyásolja az állami politika hatékonyságát, segíti a társadalmi szervezetek erőfeszítéseinek egyesítését, a polgári kezdeményezések megvalósítását. Biztos vagyok benne, hogy a világkongresszusotok új távlatokat nyít a kulturális párbeszéd, a humán szférában megvalósuló gyümölcsöző együttműködés, a perspektívikus közös projektek valóra váltása terén, amihez a magam részéről sok sikert és a legjobbakat kívánom.
Vladimir Vladimirovich™ aláírta az Elnöki Üdvözlet hivatalos szövegét, majd odafordult az Adminisztráció Vezetőjéhez.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - majd nem hivatalosan és nem írásban, hanem szóban közöld már ezekkel a finn-ugorokkal, hogy abba' a római fürdővárosi izében a hülye rovásírásukkal kevesebbet cikizzenek engem... A sajátos nyelvi hagyományaikat, meg a fura szavaikat én ugyan nem értem, de a kurvázást azt igen, mert az nemcsak az ő finn-ugor hatékony állampolitikájukban, hanem az ősi szláv közös projektekben is egy régi polgári kezdeményezés...

2004.08.19 06:59:17

2004. augusztus 17., kedd, 10:45:20 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ Szocsiban az Elnöki Strandon sétált. A tengeren a távolban zordan sötétlettek az őrhajók, az égen köröztek a helikopterek, a strand körül véges végig pedig fáradt rendőrök topogtak.
- Bekerítettek teljesen, - morogta Vladimir Vladimirovich™, miközben a drága olasz cipőjének orrával tovarugdosta a kavicsokat, - mintha valami kisállat lennék egy állatkertben...
Vladimir Vladimirovich™ zsebredugta kezét és előbányászta a kétfejű aranysasos kormányzati mobilját, majd megnyomta az egyetlen gombot, amivel mindig az Adminisztrációjának a Vezetőjét szokta hívni.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - na, mi újság ott nálatok?
- Még egy érmet szereztünk, - felelte nagy örömmel az Adminisztráció Vezetője, - aranyat!
- Fígy, minek egyáltalán nekünk ezek az érmek? - kérdezte kissé morcosan Vladimir Vladimirovich™. - Tán nincs elég aranyunk? Akkor bányásszunk még. Így meg csak utazgatnak mindenhová, költik a költségvetési pénzt, aztán nagy túróssal jönnek haza..
- Ez már az ötszázegyedik orosz aranyérem! - válaszolta büszkén az Adminisztráció Vezetője. - Ha mindegyik úgy száz gramm körül van, akkor is már ötven kiló arany jön ki! Ez mind pénz..., meg aztán nemzeti büszkeség is...
- Én vagyok a ti nemzeti büszkeségetek! - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™. - Utazhatnának akár ide hozzám is! Csak mindig az van, hogy ha Luzskovról van szó, akkor az megy görögbe, ha meg Putyinról, akkor csak ide Szocsiba, ahol rendőrök vannak körös-körül...
Vladimir Vladimirovich™ mérgesen kikapcsolta a mobilját, majd széles ívben a Fekete-tenger hullámai közé hajította, ahol szinte azonnal kihalászták a szövestégi őrzés-védelmi szolgálat békaemberei.
Vladimir Vladimirovich™ vágyakozással nézett a távoli Törökország felé.
Meg volt sértődve.

2004. augusztus 18., szerda, 09:08:06 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovichnak™ telefonált Valdasz Adamkusz litván elnök.
- Figyusz, testvérosz, - mondta Valdasz Adamkusz, - fizetsz kártéritésoszt!
- Mi van?!! - döbbent meg Vladimir Vladimirovich™. - Kivel beszélek?
- Valdasz Adamkusz vagyok, - válaszolta Valdasz Adamkusz, - Litvánia elnöke. Fontosz állami ügyben telefonázok.
- Már megint valamiféle Litvánia... - morogta Vladimir Vladimirovich™, - mi az a nagy ügy? Ismét a szovjet megszállásról lesz szó?
- Pontoszan, - felelte Valdasz Adamkusz, - a Szovjetunió kommunista rendszerének nemzetközi bűneit ugyanolyan szigorral kell megitélni, mint a hitleri Németország bűntetteit.
Vladimir Vladimirovich™ lehunyta szemét.
- Litvániának ugyanolyan joga van a kártérítésre, mint a hitleri Németországtól sokat szenvedett európai országoknak, - mondta monoton hangon a litván elnök. - Főleg ha azt vesszük, hogy a háború alatt Németországba kényszermunkára elhurcolt litvánok már kapják Németországtól a kártérítést.
Vladimir Vladimirovich™ előkotorta zsebéből az Elnöki Pénztárcáját, kinyította, majd kivett belő egy tízrubelest.
- A kártérítés első sorban Oroszország érettségének és politikai jószándékának kifejezését jelentené, - folytatta rendületlenül Valdasz Adamkusz, - ami azért is fontos számunkra, mert kell a pénz.
- A munkabért nem fizetik időben? - kérdezte részvéttel Vladimir Vladimirovich™, miközben lerakta a tizest az asztalra és megnyomta a pulton a titkár hívógombját.
- Vettünk új radaroszt a NATOsznak, - felelte Valdasz Adamkusz, - nagyon drágosz, moszt kellene a kárpótlásosz.
Vladimir Vladimirovich™  Elnöki Dolgozószobájának ajtaján besurrant a titkár, aki egy ezüsttálcát tartott a kezében, majd gyors léptekkel az Elnöki Íróasztalhoz lépett. Vladimir Vladimirovich™ lerakta a tizest a tálcára.
- Ezt küldjék el Litvániának, - utasította titkárát Vladimir Vladimirovich™.
- Sokat kapunk? - kérdezte reménykedve Valdasz Adamkusz.
- Litvániának pont elég lesz, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - és vésd agyadba, testvéró, addig nyújtózz, amig a takaród ér. Oroszország nem tud mindenkit betakarni...
Ezzel Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót.

2004.08.23 08:04:38

2004. augusztus 19., csütörtök, 09:48:03 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ Szocsiban az Elnöki Strandján sétálgatott. A távolban, ahogy korábban is, zordan ott úszkáltak az őrhajók, a magasban az égen köröztek a helikopterek, a strand körül pedig véges-végig ácsorogtak a megfáradt rendőrök.
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ a tengerpart kavicsai között észrevett egy sirályfiókát, amelyik épp felszállni próbált, de egyik szárnya törötten súrolta a földet. Vladimir Vladimirovich™ a fiókához lépett és felvette.
- Ej, sirálymadár..., hogyan is van ez megírva..., -  mormogta Vladimir Vladimirovich™ és a fióka fájdalommal teli szemébe nézett, - nem, valahogy másképp van... Aha! ... És miért nem tudnak az emberek úgy repülni, mint a sirályok...
Vladimir Vladimirovich™ álmodozóan a távolba meredt, közben próbálta nem észrevenni az őrhajókat és a rendőröket.
- Nem, ez is másképp van..., - mormogta az orra alá, - Sirály vagyok!... Nem, ez sem az...
Vladimir Vladimirovich™ megdörzsölte homlokát, majd körülnézett és odahívta az egyik rendőrt.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és odanyújtotta a rendőrnek a madarat, - szóljál már ott, hogy gyógyítsák meg. 

2004. augusztus 19., csütörtök, 09:56:57 (moszkvai idő szerint)


Egyszer  Vladimir Vladimirovich™ a Szocsihoz közeli Bocsárov Rucsej nevű Elnöki Rezidenciájában üldögélt és asztrahányi görögdinyét majszolt. Egyszercsak odajött a titkára.
-  Vladimir Vladimirovich™, - mondta a titkár és egy telefonkagylót nyújtott át  Vladimir Vladimirovichnak™, - a városin keresik...
  Vladimir Vladimirovich™ csodálkozva átvette a kagylót és Elnöki Füléhez szorította.
- Fidj, testveró, - hallatszott a telefonban egy ismerős hang, amelyik erős kaukázusi akcentussal beszélt, - Samil vadjok.
- Baszájev? - pontosította  Vladimir Vladimirovich™.
- Baszájev, - pontosította Samil, - mit csináltok össze, he?
- Mi van? - kérdezte részvéttel  Vladimir Vladimirovich™. - A szövetségiek bántanak?
- Udjan, miféle szövetségiek? - kérdezett vissza Samil. - Az utcáról van szó.
- Miféle utcáról? - értetlenkedett  Vladimir Vladimirovich™.
- A Kadirov utcáról, - mondta Samil, - nem igazságos ez. Edjütt harcoltunk, utca meg csak neki jár?! Én is utcát akarok a kutya Moszkvádban! Mit tedjek?
- Utcát akarsz? -  Vladimir Vladimirovich™ kiegyenesedett és hangjában fémes zöngék jelentek meg. - Ha utcáról van szó, akkor mindenkinek kell?! Ha meg csecsen elnöknek kell lenni, akkor senki sincs?! Szállj be elnöknek, akkor bármikor agyonüthetnek, na, akkor megdolgozol az utcáért! Érthető?
- Erthető, te kedves ember, - felelte Samil, - majd gondolkozom.
A kagylóból rövid búgójelzések hallatszottak.
- Még én lennék ennek a kedves embere?! - fakadt ki felháborodva Vladimir Vladimirovich™.

2004.08.23 09:01:27

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ üdvözlő távíratot küldött Viju Artman lett színésznőnek, a Szovjetunió érdemes művészének születsénapja alkalmából. Aztán köszöntötte Harkov lakosait a város fennállásának 350. évfordulója alkalmából. Aztán gratulált az orosz női vívócsapatnak az athéni aranyéremhez. Aztán felköszöntötte Vjacseszláv Ivanov akadémikust 75. szülinapja alkalmából. Aztán köszöntötte Alekszandt Matveenkot, a moszkvai repülőfőiskola rektorát, akinek szintén szülinapja volt, meg egyúttal Platon Kosztyukot is, az ukrán tudományos akadémia fiziológiai intézetének igazgatóját, aki épp betöltötte 80. évét.
Vladimir Vladimirovich™  megdörzsölte a sok dísztáviratozásban elzsibbadt kezét, unottan körülnézett, majd a Kormányzati Telekommunikációs Pulton megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - van még valami távíratozni valóm, vagy mehetek lazítani már?
- Lenne még valami, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - csak még vitatkoznak rajta a szakértők...
- Mi a fene van még?! - érdeklődött morcosan Vladimir Vladimirovich™. - Mit kell vitatkozni annyit?
- Nem egyértelmű a dolog, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - attól függ hogyan nézzük...
- Miről van szó? - érdeklődött Vladimir Vladimirovich™, aki már nagyon szeretett volna túllenni a protokoláris teendőin.
- Tudod, azoknál a római fürdőmedencéseknél... - kezdte az Adminisztráció Vezetője.
- Tudom, - vágott dühösen közbe Vladimir Vladimirovich™, - akár ne is említsd azokat, mert csak mindig dilemmázni kell a marhaságaik miatt... Most éppen mi a gond?
- Hát, lemondott a miniszterelnökük, - felelte az Adminisztráció Vezetője.
- Az kicsoda? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Tudod, volt az a hapi, aki egyedül bekerítette és átverte az egész kágébét, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője,  - de aztán hozott kárpótlásul sok tokajit a Konsztantyin-palota borpincéjébe... Mindenesetre azok a római fürdőmedencések ezért is, meg amazért is, de a többi ügyecskéért is rendesen kicikézték, na, ahogy szokták...
- Nocsak, - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™, - azt is kikészítették azok a polidilisek?
- Hááát..., - húzta az Adminisztráció Vezetője, - az biztos, hogy nem bírta a gyűrődést...
- Na és akkor most mi a gondotok? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Távíratot kéne küldeni..., - felelte az Adminisztráció Vezetője.
- Essünk túl rajta, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, - lökjétek ide, aláírom, már nagyon unom a dolgot..
- Na igen, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - csakhogy még nem döntöttük el, hogy milyen legyen a keret formája, még vitatkoznak rajta a szakértők...
- Miféle keretforma? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- A dísztávíratos keretforma, - felelte az AdminisztrációVezetője, - ünnepi csicsadíszes, vagy egyszerű fekete részvétes...
- Hm, - gondolkozott el a nagy problémán Vladimir Vladimirovich™, majd megkérdezte - nekünk mi az egyszerűbb?
- Hááát... - húzta a választ az Adminisztráció Vezetője, - egyelőre nem tudják eldönteni a hozzáértők...
- Miféle hozzáértők? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- A mieink, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, majd kis szünet után hozzátette, - de az övéik se, pedig azok elég sokan vannak...
- Hányan? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Úgy tízmillió körül, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - lényegében az egész fürdőkád...
- Aha, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, mert megértette a probléma lényegét, - akkor tudod mit, hagyjuk az egészet a fenébe. Majd kiderül. Idővel mindig minden kiderül. Ha nem csinálunk semmit, abból különösebb baj nem származik. Én mindenesetre most elmegyek pecázni.
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és unottan félretolta az asztalon az összes gratulációs és gyásztávíratot. A fürdőmedencések meg csak bajlódjanak a saját marhaságaikkal, úgy kell nekik, minek cikiznek folyton mindenkit - és különösen őt magát is abban a hülye polidilijükben...
Vladimir Vladimirovich™ valamiért nem rajongott különösebben azért a bolond társaságért.

2004.08.23 11:33:57

2004. augusztus 23., hétfő, 07:07:45 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ bement az Adminisztráció Vezetőjéhez. Az Adminisztráció Vezetője a nagy tévékészülék előtt ült és szomorúan figyelte Irina Korzsanenko súlylökő versenyszámát.
- Fígy, testvéró, - mondta az Adminisztráció Vezetője Vladimir Vladimirovichnak™, - tudod, nem értek valamit. Ha mindenki előre tudja, hogy úgyis doppingellenőrzés lesz, akkor mi a francnak tömik magukba?
- Azt remélik, hogy nem veszik észre, - felelte Vladimir Vladimirovich™.
- Hogy nem veszik észre? - csodálkozott az Adminisztráció Vezetője. - Amikor mindenféle laborokkal meg műszerekkel rendelkeznek?
- Hátha véletlenül nem veszik észre, - erősködött Vladimir Vladimirovich™, - akármi megesik...
- Na, tessék, észrevették! - mondta szomorúan az Adminisztráció Vezetője. - Túróst kapunk most, nem aranyérmet!
- Kell is nekünk aranyérme, - mormogta Vladimir Vladimirovich™ és egy másik csatornára váltott, - egyébként meg lehet hivatkozni egy bizonyos titokzatos harmadik erőre...
Az Adminisztráció Vezetője csodálkozva nézett Vladimir Vladimirovichra™.
Vladimir Vladimirovich™ rejtélyesen mosolygott.

2004.08.24 10:54:20

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ unatkozott és szörfözött a neten. Szokásához híven megnézte a saját honlapját, a http://www.kremlin.ru -t, de mivel a dögunalmas protokoláris híreken kívül semmi mást ott nem talált, tovább lapozott és behívta a http://vladimir.vladimirovich.ru -t, de ott még mindig a tegnapi cikimese volt olvasható.
"Lazsál a fiú", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "még mindig nem zökkent vissza a rendes munkamenetbe, még mindig azt hiszi, hogy Horvátországban áztathatja magát a nagy pocsolyában..."
Vladimir Vladimirovich™ kelletlenül benézett a római fürdővárosi medence honlapjára, ahol szintén mindig valami disznóságokat firkáltak róla azzal a hülye rovásírásukkal, amit senki sem tud normálisan elolvasni, pláne megérteni.  Vladimir Vladimirovich™ a Kormányazti Telekommunikációs Pulton megnyomott egy gombot.
- Igenis, Vladimir Vladimirovich™, - jelentkezett azonnal a Vladimir Vladimirovich™ Tudományos Kutatóintézet MagyarIndex-figyelő részlegének ügyeletes szinkrontomácsa. - Olvassam és fordítsam az egészet?
- Fígy, testvéró, - szólt bele a kagylóba Vladimir Vladimirovich™, - az egészet nem kell, csak úgy nagyjából meséld el, hogy most éppen mivel cikiznek engem.
- Most nem Vladimir Vladimirovich™ a fő téma, - jelentette a szinkrontolmács.
- Micsodaaaa?!!! - kiáltott fel kissé sértődötten Vladimir Vladimirovich™. - Akkor milyen piszlicsáré ügyekkel foglalkoznak ezek a dilis polidilis ősszittyasumérok?
- Most - szokás szerint - egymással foglalkoznak, - magyarázta a szinkrontolmács, - de - szokás szerint - főleg azzal, hogy ki legyen a kormányos és merre tekerje azt a kormánykereket.
- Nocsak, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ezeknek már megint tengerhetnékjük van? A múltkor még valami három tengermosta partról kiabáltak, most hány van nekik, hogy már csak a kormánykerék tekerésével van gondjuk abban a medencében?
- Most sincs több, mint volt, - magyarázta a szinkrontolmács, - hacsak a Balaton nevű nagy pocsolyájukat nem vesszük tengernek...
- Balaton? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Az meg miféle nagy pocsolya?
- A szláv blato, vagyis a valamelyik palatalizáció után az óoroszban boloto-ra átalakult szóból ered..., - kezdte részletes lingvisztikai magyarázatba a tolmács, aki időnként villantani akarta alapos nyelvészeti ismereteit.
- Értem, mocsár, - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™. - A hosszú lét hagyjuk, a kormányosról mesélj. Milyen hadihajót irányít a flottájukban?
- Flottájuk nincs, haditengerészetük nincs, sőt, hadihajójuk sincs, - magyarázta a tolmács, - kormányosuk volt, de most az sincs, illetve épp azon vitatkoznak, hogy ki lesz, mert többen is vannak, akik szívesen elkormányoznának.
- Aha, értem, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ügyes dolog! Ha nincs hajó, csak kormányosi állás, akkor nem nagy kunszt a dolog, de legalábbis kevésbé költséges, mint ugyanez hajóval... Mindegy. Kik akarnak hajó nélküli kormányosi fizetéshez jutni?
- Sokan vannak, - magyarázta a tolmács, - de ezeket klasszifikálni kell, hogy valamelyest úgy nagyjából el lehessen igazodni köztük. Vannak, ugyebár, a kormánypártiak...
- Hajó nélküli kormányhoz egy egész párt kell? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Nagyon jó!
- Ez egy nyelvi sajátosság, Vladimir Vladimirovich™, - magyarázta a tolmács, - tulajdonképpen a "kormány" szó náluk nemcsak hajókormányt, de akármilyen tekerendő kereket is jelent, tehát nemcsak vizi alkalmatosságról van szó...
- Értem, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, - akkor ez egy söfőregylet... Szóval, kik küzdenek most éppen a tekerésért?
- Van a kormánypárti koalició... - folytatta a magyarázatot a tolmács.
- Nocsak, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - egész koalició van a hajó nélküli keréktekeréshez?!
- Igen, két párt is van mostan, - magyarázta az ügyeletes szinkrontolmács, - de ellenzékben sokkal több is akad.
- Ja, kérem szépen, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - ha nincs hajó, akkor bárki tekerheti a kereket... Na, mindegy, folytasd, konkrétan kik fognak sofőrködni?
- Legtöbbet most a Pétert és a Ferencet emlegetik..., de a felmenőiket is egyúttal..., - folytatta a zavaros magyarázatot a tolmács.
- Péter, Péter... - ismételgette Vladimir Vladimirovich™, - mintha hallottam volna ezt a nevet.
- A most épp lemondóban lévő kormányosuk is Péter, - magyarázta a tolmács.
- Aha, emlékszem már, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ez az a Pétya, amelyik átverte a kágébét és utána hozta a tokajikat, valamint mindig vigyorgott is hozzá... Na és az új kormányos is Pétya lesz? Akkor mi a különbség?
- Az újat Kissnek hívják, - magyarázta a tolmács.
- Kisz? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Ez olyan puszilkodós? Vagy netán zenész?
- Nem, Vladimir Vladimirovich™, - magyarázta a tolmács. - Ez nem angol, hanem magyar, vagyis nem Kisz, ami mellesleg magyarul komszomolt jelentett valamikor, hanem kis, vagyis picike, szóval, málenykij... A magyaroknál az s nem esz, hanem es..., vagyis scsá...
- Emlékszem már, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, - az a Szorosz is mindig magyarázott valami ilyesmit, csak nem tudtam megjegyezni, ezért haragszik is rám... Szóval ez az új kormányosuk is olyan, mint ez a Szorosz?
- Nem olyan, Vladimir Vladimirovich™, - magyarázta a tolmács, - ez még nem jenkisedett el annyira, továbbá pénze sincs még annyi... Egyébként van a másik jelölt, a Ferenc, vagyis a Francz, vagyis oroszul ez lenne mondjuk a Fégya...
- Ilyennel is találkoztam már, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, - volt valami Liszt nevű, aki zongorázott Bécsben, aztán volt még valami Franc, de az egyúttal Józsi is volt, az valami császárságot igazgatott sokáig, aztán volt egy másik Fégya, akit sikeresen agyonlőttek a Balkánon és attól lett az első világháború, később meg a Nagy Október is...
- Hm, - hümmögött a szikrontolmács, de nem merte kiigazítani az Elnököt. - Ez egy másik Fégya... Ezeknél a magyaroknál ilyenekből sok van, de nem mindegyik miatt lesz világégés...
- Jól van, jól van, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, - ne kalandozzunk el a történelem útvesztőiben... Van még akit kormányosként emlegetnek abban a hajók nélküli medencében?
- Sokat beszélnek még Viktorról, - folytatta volna a magyarázatok a tolmács.
- Viktor?! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Az nem valami győzőt jelent lingvisztikailag?
- De, pontosan azt jelenti, - kezdte volna a részletesebb magyarázatot a tolmács, - annyira, hogy ez már volt kormányos, sokan pedig mind a mai napig úgy szólítják, hogy miniszterelnök úr. Mások meg csak minuszterelnöknek nevezik...
- Minuszterelnöknek?!!! - döbbent meg Vladimir Vladimirovich™. - Ez meg micsoda disznóság?! Egy ország egyik legmagasabb méltóságát csak úgy lekicsiníteni?!!!
- Ezek magyarok, Vladimir Vladimirovich™, - sóhajtott a tolmács.
- Na igen, ezt mindig elfelejtem, - legyintett lemondóan Vladimir Vladimirovich™. - És ezt a győztes hapit emlegetik kormányosként? Hogy is hívják?
- Viktornak, Vladimir Vladimirovich™, Orbán a vezetékneve, - élénkült fel az ügyeletes tolmács. - Ő volt az előző kormányfőjük ezeknek a magyaroknak.
- Hm, Orbán, Orbán..., - morfondirozott Vladimir Vladimirovich™. - Nem emlékszem ilyenre... Valószínüleg nem találkoztam még ezzel...
Ekkor Vladimir Vladimirovich™ dolgozószobájának ajtaján illedelemesen kopogtak, majd bejött az Adminisztráció Vezetője egy nagy paksamétával.
- Na, majd később folytatjuk, testvéró, - szólt bele a mikrofonba Vladimir Vladimirovich™, - te csak nyelvészkedj szorgalmasan, hátha egyszer még meg is értelek, de főleg a magyarjaidat...
Vladimir Vladimirovich™ kikapcsolta a számítógépét és az Adminisztráció Vezetőjéhez fordult. Ideje volt már a világ komolyabb dolgaival is foglalkozni egy kicsit.

2004.08.24 11:22:41

2004. augusztus 24., kedd,  07:17:18 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt. Az asztalán egy címeres fejléces papír feküdt, mellette az Elnöki Parker-toll. Vladimir Vladimirovich™ erősen gondolkodott.
- Utca Groznijban, - morfondirozott Vladimir Vladimirovich™, - utca Moszkvában... Múzeum Groznijban, múzeum...
Vladimir Vladimirovich™ valamit feljegyzett a papírra.
- Emléktábla Groznijban, - suttogta Vladimir Vladimirovich™, - emléktábla Moszkvában...
Vladimir Vladimirovich™ elgondolkodott, rápillantott a falon függő arcképére, aztán felnézett a plafonra, majd megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének a hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - valahogy nem tudok többet kitalálni.. Utcák, emléktáblák - mindez tök világos...,  de szeretnék valami szokatlant...
- Hááát, - kezdte az Adminisztráció Vezetője, - lehetne például pénzt osztogatni.. Mondjuk, valaki Ahmatnak nevezi el a gyerekét. Születik egy fiú, kap tízezer rubelt.
- És ha lány születik? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Ha lány lesz és Ahmatnak fogják hívni, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - akkor kap tizenötezret... Meg egy csokor virágot.
- Ezt is lehetne, - értett egyet az ötlettel Vladimir Vladimirovich™, - de azért szeretnék valami olyat..., valami olyan igazán... olyat... Az olajat már megkapták..., de a lelkem valahogy mégis nyugtalan...
- Tudod mit, találjunk ki egy új olajfajtát, - javasolta az Adminisztráció Vezetője.
- Azt hogyan kell? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, van, például, a Brent típusú olaj, - magyarázta az Adminisztráió Vezetője, - és van az Urals típusú. Most meg bevcezetjük az Ahmat típusú olajat. Ez lesz a legdrágább. Elit olaj! Száz dollár hordója!
- Száz dollár, azt mondod? - élénkült fel Vladimir Vladimirovich™. - Nem rossz, nekem tetszik. Jó ötlet. De azért még aludjunk rá egyet...
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és ismét valamit feljegyzett a papírra.

2004.08.25 12:13:48

2004. augusztus 25., hétfő, 08:15:13 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Szocsi melletti Bocsárov Rucsej nevű Elnöki Rezidenciájában üldögélt és azon töprengett, hogy mi is lehet moszkvai déli adminisztratív körzet belügyi főosztálya melletti buszmegállóban bekövetkezett robbantás mögött.
- Ez aligha csak úgy egyszerűen történhetett..., - morfondirozott Vladimir Vladimirovich™, - meg aztán másképp minek is lenne az egész?
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ zsebében megszólalt a kormányzati mobilja. Vladimir Vladimirovich™ kivette a kétfejű aranysasos telefonját és megnyomta az egyik fej alá rejtett egyetlen gombot.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban az Adminisztráció Vezetőjének nagyon távolinak tűnő hangja, - ismét megtörtént...
Vladimir Vladimirovich™ megremegett.
- Metró? - kérdezte gyorsan. - Színházterem?
- Nem, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - repülőgép. Egyszerre kettő. Domogyedovóból.
Vladimir Vladimirovich™ lehunyta szemét.
- Izé, testvéró..., - mondta határozatlanul az Adminisztráció Vezetője, - talán elmehetnél onnan arrébb valahová...
- Honnan? - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™. - Minek?
- Hát, te tudod..., - szólalt meg egy rövid szünet után az Adminisztráció Vezetője, - nekem van egy olyan érzésem, hogy azok a gépek oda repültek, hozzád...
Vladimir Vladimirovich™ tágra nyitotta szemét.
Egyszerre olyan ijesztő lett minden.

2004.08.26 12:33:22

2004. augusztus 26., kedd, 07:47:07 (moszkva idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és az ósdi - háborús zsákmány - német adóvevőjén, amit időközben átalakítottak FM-adók vételére, az állomáskereső gombot tekergette. Vladimir Vladimirovich™ nagyon szomorú volt.
- Nem akartam én ezt az országos gyászt elrendelni, nem akartam,  - mormogta az orra alá Vladimir Vladimirovich™, miközben a gombot csavargatta, - most mégcsak semmi hallgatni való sem maradt, mindenütt csak az unalom és a búbánat... Egész napom oda van...
Vladimir Vladimirovich™ fölsóhajtott, félretolta a rádiót és megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - na mi van azokkal a repülőgépekkel?
- Vizsgálódnak, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - vagy volt robbanás, van nem volt robbanás.. A Zakajev, például, tagadja, azt mondja semmi közük hozzá...
- Na tessék! - mondta elkeseredetten Vladimir Vladimirovich™. - Találtatok egy szakértőt, mondhatom... Hogy ez mennyire nem hiányizott nekem..., a szabimat is elvitte a cica...  Hát, mondd már meg, hogy miért ilyen hülyén megy minden nálunk?
- Miért hülyén? - mentegetőzött az Adminisztráció Vezetője. - Csak úgy mint Amerikában...
- Aha, mint Amerikában! - gurult be Vladimir Vladimirovich™. - Ott minden úgy volt, akár a moziban, a tévén mutatták élőben! És nálunk? Valahol a Rosztovi Területen! Gondolj csak bele... Meg a Tulai Területen.... Ej!
Vladimir Vladimirovich™ dühösen a pultra csapott az öklével, majd hátradőlt az Elnöki Karosszékben.
Kinn az utcán végéhez közeledett az augusztus, már hullani kezdtek a levelek.

2004.08.27 11:54:53

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és híreket olvasott.
"Mi, az Islambouli Brigádok tagjai, közöljük, hogy szent harcosaink két orosz repülőgépet elfoglaltak és megsemmisítettek. Terveink valóra váltak, habár eleinte voltak bizonyos problémáink...", - olvasta Vladimir Vladimirovich™ és mérgesen megvakarta az orrát, majd felhívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, - ez meg miféle iszlám buli volt itten, ami miatt meg kellett szakítanom a szabimat? Milyen kezdeti problémáik voltak, és főleg miért csak a kezdetben és nem véges végig?
- Az a helyzet, hogy a reptérbiztonságiak azt a fiatal részeg társulatot hajkurászták, - magyarázkodott az Adminisztráció Vezetője, - akik végül meg is úszták a balhét, mert nem engedték felszállni őket a gépre. Csak úgy dőlt belőlük a piaszag...
- Sörszag is? - érdeklődött Vladimir Vladimirovich™.
- Sör is, sőt, főleg a Sör - felelte az Adminisztráció Vezetője.
- És miért kellett őket hajkurászni? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Mert annak a reklámját a Duma betiltotta, ahogy te is tudod, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője.
- Tudom, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - de mi volt a terroristáék kezdeti problémája?
- Az, hogy mindenkit leheltettek sorba' a törvénytisztelő reptérbiztonságiak, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - csak senki sem tudta az elején, hogy mi lesz a gyanúsabb: ha érződik a piaszag, vagy ha nem érződik. Na ez megzavarhatta bizonyos fokig a terroristákat is. Nem tudták hirtelen eldönteni, hogy mi a jobb és hogyan készüljenek a szagoltatásra a megváltozott körülmények közt.
- Mi az, hogy hogyan készüljenek? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Milyen körülmények változtak meg?
- Hát, arra biztosan gondoltak még a tervezéskor, hogy a kutyák a drogra és a robbanóanyagra vannak idomítva, azt kiszaglásszák, ezt biztosan ki is kerülték valahogy, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - de arra nem számíthattak előre, hogy piaszagoltatási ellenőrzést is bevezetnek.
- Miféle piaszagoltatási ellenőrzést? - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, a Duma Sörtörvénye miatt, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - ellenőrzik szigorúan, hogy ivott-e Söröt valaki, vagy nem. Ha ivott, akkor biztosan valahol megszegték a Sörreklám tilalmat és vagy olvashata valahol, vagy ami még ennél is rosszabb, láthatta valamelyik tévében az illető a reklámot. Az ilyet azonnal kiemelik és viszik rögtön vallatni, hogy hogyan volt s mint volt, kusskörösztkérdés, mindenttudunkvaljabebasszameg... hol látta, hallotta a Sörreklámot? Hol szegték meg a dumatörvényt?
- Ki találta ki ezt a marhaságot?! - kiáltotta dühösen Vladimir Vladimirovich™.
- Ki más? Az Androidunk, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője. - Tudod, hogy azt csak a gépolaj érdekli, olajtilalmi törvény meg nincs, Sörtilalmit meg ő csinált...
- Hm, - morogta Vladimir Vladimirovich™, - de ne kalandozzunk el, térjünk csak vissza. Azt kérdeztem, hogy miért nem voltak később is problémáik, miért csak a kezdetben ezeknek az iszlám bulizóknak?
- Mert miután kiderült, hogy az átidomított törvénytisztelő kutyák most éppen a Sörszagra utaznak, a robbantóék már nyugodtan átestek a leheletellenőrzésen, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - ők nem ittak Söröt, ezért nem is voltak gyanúsak, nyugodtan fölrobbanthatták a gépeket. Szépen, imbolygás nélkül, észrevétlenül hátramentek a klotyóba..., aztán leszakadt a gép farka, dugóhúzóba esett és annyi...
- Ez azért disznóság, nem gondolod? - kérdezte szigorúan Vladimir Vladimirovich™.
- De gondolom, - bólíntott az Adminisztráció Vezetője. - Már meg is tettük a megfelelő ellenintézkedéseket.
- Milyen ellenintézkedéseket? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Előkészítettünk neked egy rendelettervezetet, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - az összes reptérbiztonsági szolgálatot leváltjuk és helyettük a belügynek adjuk át a feladatokat. Onnan az androidok már átmentek a főandroiddal együtt a Dumába, akik megmaradtak, azok meg nem annyira finnyásak...
- Ettől jobb lesz? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Remélhetőleg, - bólíntott az Adminisztráció Vezetője, - de törvénymódosítás sem ártana...
- Miféle törvénymódosítás? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, hogy a bolond androidok miatt ne a Sört meg az egyéb piát szagoltassák mindenütt, mert az, mint láthattuk most is, életmentő, hanem a robbanóanyagokat keressék, de nagyon, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - akkor a farkak megmaradnak, nem esik szét semmi, nem lesz dugóhúzó, az emberek is életben maradnak, az sem baj, ha tántorognak valamelyest, de élnek, és ez a fő.
- Értem, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - még mi kell a nagyobb biztonsághoz?
- Felszerelés, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - műszerezettség és speciális szerszámok...  Konzultáltunk már ezzel kapcsolatban.
- Milyen speciális szerszámok? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Kivel konzultáltatok?
- Életmentő Sörnyitók, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - és esetleg dugóhúzók... Nem beleeséshez, hanem épp ellenkezőleg, dugókiszedéshez.
- Ezt meg honnan a fenéből szedted? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Tapasztalt külföldi konzultáns ajánlotta, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - nagy tekintély, nagy szagember... Mindenféle terrorista retteg tőle, sőt, a dumás Sörellenes androidok is... Mert ha ez a közelükbe kerül...
- Miért, mit csinál? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Lehel, - felelte röviden az Adminisztráció Vezetője.
Vladimir Vladimirovich™ tágra meresztette szemét. Nem egészen értette a választ, de valami már derengeni kezdett előtte.

2004.08.27 12:29:00

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt, amikor egyszercsak megszólalt az a telefon, amelyiken mindig külföldi államférfiakkal szokott beszélgetni. Vladimir Vladimirovich™ felvette a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban Mihail Szaakasvili grúz elnök hangja, - tüntesd el innen a katonagatyáidat..., a bennelevőkkel együtt!
- Mi van?! - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Tán meszet ettél megint? Miről beszélsz?
- Itt lóg a mi Grúziánkban a  sok orosz katonagatya, - folytatta nekihevülve Mihail Szaakasvili, - a grúz lakosságot és a külföldi túristákat zavarva, eltakarva a gyönyörű hegyvidéki tájainkat. Tudom, hogy ez is az egyik aljas praktikátok - összeomlasztani a grúz gazdaságot, megakadályozni a turistaforgalomból származó bevételeinket, elriasztani a hozzánk érkező külföldieket ezekkel az izléstelen izékkel...
- Állj már le! - mondta Vladimir Vladimirovich™, - semmit sem értek. Miféle gatyák? Miféle turistariogatás? Nem te magad mondtad, hogy lelősz minden turistát, aki üdülni akar a tengerparton?
- Az egészen más! - kiáltotta Mihail Szaakasvili. - Ott a grúz véráztatta földről volt szó, azon a tengerparton grúz fejekkel fociztak! Ott semmi keresnivalója az úgy nevezett orosz turistáknak! Ezek a kotonagatyák meg a gonioi gyakorlótérnél lógnak, a dicsőséges hadseregetek katonái meg ott süttetik a hasukat. Szép látvány, mondhatom!  Tűnjetek el onnan a gatyáitokkal együtt és annyi! Nekünk nem kell gatya, nekünk nem kell gyakorlótér! Mi ott üdülőparadicsomot csinálunk!
- Még mindig nem értem, hogy milyen szaros gatyákról beszélsz, - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Mit hőzöngsz már megint? Nem kaptad meg időben a fizetést a jenkiktől, hogy ennyire nekiindultál?
- Én nem mondtam ilyet, - jegyzete meg Mihail Szaakasvili, - mégcsak az kéne! Ezek mosott gatyák, a grúz tengerben mosták őket, most meg itt szárítgatják a grúz lakosok orra előtt. Nem mondtam, hogy szarosok lennének. Én nem mondok ilyeneket, én udvarias vagyok. Ezért tűnjetek onnan a büdös francba, amig szépen beszélek!
- Nana, - mondta ércesebb hangon Vladimir Vladimirovich™, - de nagyra nőttél. Mert ha nem tűnünk most hirtelen azonnal, akkor mi lesz? Lerohantok minket? Az egész hadseregeteket, a teljes zászóaljat bevetitek?
- Nem is egy zászlóalj az, - mondta sértődötten Mihail Szaakasvili.
- Nocsak, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - már annyi sincs?
- Van sokkal több, - felelte Mihail Szaakasvili, - és szövetséges barátaink is vannak, akik megvédenek tőletek.
- Jó, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - majd kiabálj, ha meglesznek azok a szövetséges barátok. A gatyák addig meg csak száradjanak, csak lengedezzenek a szélben... Addig jó, amig nem szarosak a gatyák. Ezt neked sem árt észben tartani.
- Szóval így állunk?! - kiáltotta dühösen Mihail Szaakasvili. - Akkor tudod, hogy mit mondok neked? Azt mondom, hogy...
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és elégedetten elmosolyodott. A Kreml fölött büszkén lengedezett az Elnöki Zászló. Déli szél fújt.

2004.08.27 12:57:30

2004. augusztus 27., péntek, 10:08:16 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ tanácskozott Szergej Boriszovics Ivanov honvédelmi miszterrel.
- Testvéró, - jelentette Szergej Boriszovics, - befejeztük az új, "Iszkander" típusú, harcászati rakétakomplexum állami próbáját. A két utolsó indítást pásztázott és függőleges röppályán hajtottuk végre.
Vladimir Vladimirovich™, a hozzáértését jelezve, bólíntott egyet.
- Jövő évtől kezdjük a beszerzéseket, - folytatta a védelmi miniszter, - és akkor a szárazföldi csapataink korszerű harcászati rakétafegyverzeti komplexumrendszerekkel lesznek ellátva.
- Fígy, testvéró, - kérdezte hirtelen Vladimir Vladimirovich™, - az meg mi a franc?
- Nagy pontosságú, harcászati rakétakomplexum, - magyarázta a honvédelmi miniszter, - háromszáz kilométerre elvisz.
- Gyorsan telepíthető egy ilyen cucc? - kérdezte valamiért Vladimir Vladimirovich™.
- Igen, legutóbb, például, közvetelenül a vezérlő kabinból lőttek, - felelte a honvédelmi miniszter, - de lehet távvezérelve is.
Vladimir Vladimirovich™ figyelmesen megnézte a védelmi minisztert.
A védelmi miniszter figyelmesen nézett Vladimir Vladimirovichra™.
- Fígy, testvéró, - bökte ki végül Vladimir Vladimirovich™, - és merrefelé volt akkor éppenséggel az a fülke?
- A mély hátországban, - felelte a védelmi miniszter.

2004.08.28 11:47:53

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a ruhásszekrényét rendezgette. Vladimir Vladimirovich™ kivette, megnézte, megsimogatta, majd visszatette kedves kényelmes kimonóját, majd ugyanezt megismételte régi judos öltözékével - ezeket a holmikat mindig nagyon szerette. Ezután kivette, megnézte, majd visszarakta egymás után síruháit - nemsokára ezeket majd előveheti, hiszen a magyas hegyvidéken hamarosan már használható lesz a lesíklópálya. Aztán Vladimir Vladimirovich™ mérgesen arrébb bökte a szekrényben lógó frakkját, amibe az angol királynő fogadásán kellett magát bepréselnie. Vladimir Vladimirovich™ valójában sosem szerette a protokollt. Hasonló méla undorra taszogatta tovább a fogason lógó ünnepi díszruháit, amikben már kétszer tette le az Elnöki Esküt - ha minden jól sikerül, harmadik alkalommal már megússza ezeket a karneváli maskarákat. Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ keze ügyébe akadt az az öltönye, amiben Dzsordzsi barátjával való amerikai találkozásán feszített. A nadrág zsebében megcsörrent valami. Vladimir Vladimirovich™ kíváncsian benyúlt a zsebbe és kivett belőle egy marék aprót.
- Mennyi is ez? - gondolta Vladimir Vladimirovich™, majd elkezdte számolgatni a centeket, - 10, 20, 50... 1 dollár, 3 dollár..., 5 dollár...
Vladimir Vladimirovich™ elgondolkodott, majd elővette kormányzati aranysasos mobilját és megnyomta az egyik fej alá rejtett gombot, amivel mindig az Adminisztrációjának a Vezetőjét szokta hívogatni.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - van néhány felesleges dollárom... Be kéne váltani. Van valami ötleted?
- Elintézzük, - mondta röviden az Adminisztráció Vezetője. - Várj egy kicsit, hamarosan visszahívlak.
Vladimir Vladimirovich™ csodálkozva nézett a kezében tartott mobilra, majd kikapcsolta azt és tovább rendezgette ruhatárát. Az alsó polcról kivette, leporolta, majd visszatette a kézzel varrt drága olasz cipőjét, amiben Szilvió barátja előtt villogott. Aztán elővette, megnézte, majd visszatette katonai gyakorló surranóját - legutóbb valamelyik tábori parádén viselte, mint Legfelsőbb Főparancsnok. Vladimir Vladimirovich™ ránézett a fogason lógó terepszínű ruhájára, és felsóhajtott. Ezeket a kényelmetlen katonai cuccokat sosem szerette. Egyszercsak zsebében megszólalt a mobilja. Vladimir Vladimirovich™ kivette és füléhez szorította.
- Fígy, testvéró, - hallatszott a telefonban az Adminisztráció Vezetőjének hangja, - mehetsz beváltani a dollárokat.
- Miért? Mi történt? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Megugrott az árfolyam, - felelte büszkén az Adminisztráció Vezetője. - Elintéztük:
- Miért, mit csináltatok? - kérdezte csodálkozva Vladimir Vladimirovich™
- Hivatalosan utaltunk arra, hogy a két repülőgép zuhanását terrorista merénylet is okozhatta, - válaszolta örömteljesen az Adminisztráció Vezetője.
- És? - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™.
- A tőzsdén rögtön emelkedett a dollár árfolyama, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője. - Most már többet kapsz a megtakarított dollárjaidért: Elintéztük.
- Mennyivel többet? - kérdezte csodálkozva Vladimir Vladimirovich™.
- Pontosan két kopekkel, - felelte büszkén az Adminisztráció Vezetője, majd hozzátette, - dolláronként!
Vladimir Vladimirovich™ mérgesen a falhoz csapta az aranysasos mobilját.
"Hülyékkel vagyok körülvéve", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "legalább kérdezősködnének néha, mielőtt intézkednek"...

2004.08.31 07:19:34

2004. augusztus 30., hétfő, 12:15:17 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a novo-ogarjovoi Elnöki Rezidenciája parkjában sétált. A kavicsos úton már ott sárgállottak a lehullott levelek, a fenyők között fojtogatós köd kavargott, Vladimir Vladimirovich™ őrsége pedig menetközben ásítózott és szundikált az alacsony légnyomás miatt.
- Kabátom lódenkaaa..., - énekelte Vladimir Vladimirovich™ a régi-régi gyerekdalt, - nevem Voloooogyenka...
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ zsebében megszólalt a kormányzati aranysasos mobilja. Vladimir Vladimirovich™ előkotorta a telefont és megnyomta az egyik fej alá rejtett egyetlen gombot.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban az Adminisztráció Vezetőjének hangja, - na, összeszámolgattuk..., úgy néz ki, hogy minden stimmel...
- Második forduló nem kell? - pontosította a kérdést Vladimir Vladimirovich™.
- Nem kell, így is minden érthető, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője.
Vladimir Vladimirovich™ kikapcsolta a telefont, zsebrevágta a mobil és lassan tovább ment a grádicson. A távoli ködből egy kakukk hangja hallatszott.
- Na, te kakukkmadár..., - mormogta Vladimir Vladimirovich™ és hallgatózott, - hány éve van még... ennek az izé..., Alu Alhanovnak?
Vladimir Vladimirovich™ csak állt az ösvényen és fülelt a ködben.
A távoli ködből senki sem válaszolt.

2004.08.31 14:30:31

2004. augusztus 31., kedd, 11:22:47 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Szocsi melletti Bocsárov Rucsej ELnöki Rezidenciájában üldögélt és mindenféle okmányokat nézegetett. Egyszercsak megcsörrent a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felvette a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a kagylóban egy férfihang, - Jurij Mihájlovics vagyok.
- Jónapot, Jurij Mihájlovics, - válaszolt vidáman Vladimir Vladimirovich™, - ismét lebont valamit Moszkvában?
- Lebontani? - kérdezett vissza értetlenül a férfihang. - Mit lebontani? Én muzsikus vagyok.
- Már muzsikus is?  - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Na és... a méhek?
- Miféle méhek? - jött teljesen zavarba az ismeretlen idegen. - Én népművész vagyok! Antonovnak hívnak!
- Hoppá..., - dörmögte Vladimir Vladimirovich™. - akkor nem a Luzskov... Elnézést. Szóval, Antonov? És Jurij Mihájlovics?
- Igen, - felelte a hang. - Van itt egy komoly dolog...
- Jónapot, Jurij Mihájlovics, - mondta ismét vidáman Vladimir Vladimirovich™. - Hogy van, hogy van.... a... a tető?
- A tető rendben van, - felelte a hang, - nem ázik be... Testvéró, írtam egy dalt..., egy új dalt,  úgy gondolom, talán jó lesz neked valamire...
- Egy dalt? Nekem? - kérdezte örömteljes hangon Vladimir Vladimirovich™. - Na, halljuk, halljuk...
- Akkor hallgasd, - felelte Jurij Mihájlovics és énekelni kezdett. Vladimir Vladimirovich™ valahonnan ismerősnek találta a hangot. - Végig a Handarbijeven, a sarkán Muzsihojeva, majd Hattáb utcájában a fényes oldalon...  Zakajevet, Baszájevet, Gelájevet, Barájevet, Kadirovot, Maszhádovot betölti a dalom...
Jurij Mihájlovics abbahagyta az éneklést, majd szerénykedve megkéárdezte?
- Na, milyen?
Vladimir Vladimirovich™ nem válaszolt.
- Hát, te... - szerénykedett tovább Jurij Mihájlovics, - szóval, ahogy gondolod... Ha netán van valami, akkor csörögjél... Jó dal, biztos jó lesz valamire...
Jurij Mihájlovics Antonov letette a kagylót.