Vladimir Vladimirovich - 2004/5

Vladimir Vladimirovich™

Abszurd mesék Vladimir Vladimirovich™-ról

2004 szeptember - október

2004.09.01 13:55:53
2004. szeptember 1., szerda, 11:11:28 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában a nagy Elnöki Íróasztalánál üldögélt. Az asztalon egy kis buszmegálló-makett, két apró ezüstös repülőgép és a Rigai metróállomás modellje feküdt. Vladimir Vladimirovich™ elmerülten nézte ezeket a tárgyakat és mélyen hallgatott. Egyszercsak megszólalt a telefon. Vladimir Vladimirovich™ rá sem nézve felvette a kagylót. - Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban az Adminisztráció Vezetőjének hangja, - talán kiállhatnál a nép elé, mondhatnál valamit az embereknek. - És mit mondhatok? - kérdezte szomorúan Vladimir Vladimirovich™. - Nem tudom, hogy mit mondjak. - Hát, éppenséggel írhaok valamit, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - te meg csak felolvasod. - Sahidkákról? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Nem sahidkákról, - helyesbítette az Adminisztráció Vezetője, - hanem öngyilkosságra hajlamos terroristákról. - Á, nem kell, ne írj semmit, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - nincs kedvem beszélni erről. Olyan kellemetlen ez valahogy... - Hát, te tudod, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - te vagy az elnök, tiéd a döntés joga. - Fígy, - mondta Vladimir Vladimirovich™ egy kis szünet után, - nincs nekünk..., izé..., valamilyen makettünk egy iskoláról? - Mindjárt intézkedünk, - sóhajtott az Adminisztráció Vezetője és bontotta a vonalat. Vladimir Vladimirovich™ lassan letette a kagylót.

2004.09.02 10:34:10
2004. szeptember 2., csütörtök, 07:42:30 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ összehívta a nemeztbiztonsági tanácsát. - Na, testvérók, - fordult az összegyűltekhez Vladimir Vladimirovich™, - milyen intézkedéseket hozzunk? - Írtunk panaszlevelet az ENSZ-nek, - mondta az Adminisztráció Vezetője. - Úgy, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és valamit feljegyzett az Elnöki Noteszébe, - még mi van? - Elküldtük a Rosal doktort Beszlánba, - mondta Nyikoláj Platonovics Patrusev, az FSzB igazgatója, - tárgyaljon, állapodjon meg valamiben. - Úgy, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és még valamit feljegyzett az Elnöki Noteszébe, - még mi van? - Telefonáltunk a Bushnak, - mondta Szergej Boriszovics Ivanov honvédelmi miniszter, - kértük, hogy majd hívjon vissza téged. - Már hívott, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™ és valamit bejegyzett az Elnöki Noteszébe, - még mi van? - Megerősítettük a kormány épületének őrségét, - mondta Mihail Jefimovics Fradkov kormányfő, - mindenesetre.. - Vili, - mondta Vladimir Vladimirovich™, félretolta a noteszét és hátradőlt a karosszékében. - Valahogy kevés..., valami még hiányzik... Vladimir Vladimirovich™ közelebb húzta a klaviaturát és beütötte a vladimir.vladimirovich.ru címet. - Talán ez kitalált valamit..., - mormogta Vladimir Vladimirovich™, miközben mereven bámulta a monitor képernyőjét, - másképp mi a fenét mondjak az embereknek?

2004.09.02 11:04:08
Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és mélyen töprengett, hogy most mi a fenét csináljon? A sulit körbevették, az Alfa a helyszínen van, a múltkori gázt nem vethetik ugyan be, de ajánlottak valami mást, amit éppenséggel ki lehetne próbálni élesben is, a mozgó klotyókat, amelyekben a terroristákat le lehetne vizelni, kiszállították...., de mindez csak részletkérdés. Az egésznek a megoldására kéne valami ötlet. - Az egész bandát agyon kell lőni és mindenkit kitelepíteni a kazahsztáni sivatagba, - szólalt meg hirtelen egy hang az üres szobában. Erős grúz akcentussal beszélt. - A távoli rokonságot is, hezediziglen... - Ioszif Visszarionovics?! - kérdezte csodálkozva Vladimir Vladimirovich™. - Volt már ilyen, de mit sem használt... - Hát, te tudod, - mondta Ioszif Visszarionovics, - az én időmben használt. Csend volt, rend volt, nyugalom volt. - Hm, - hümmögött Vladimir Vladimirovich™, mert valahogy nem akaródzott neki a bevált régi módszereket alkalmazni, különben is most sikerült összetákolni egy új csecsen elnököt, akit mindenki akár többször is megválaszthatott demokratikusan, csak győzze végigjárni a körzeteket. Vladimir Vladimirovich™ tovább töprengett. - Karddal, karddal, az megbízható, az mindig azt találja el, azt vágja le, akit kell, - szólalt meg az üres szobában egy másik hang, déloroszországi tájszólással beszélt. - Az én Első Lovashadseregem kozákjai nem lacafacáztak sokat a hegylakókkal. - Szemjon Mihájlovics?! - kérdezte csodálkozva Vladimir Vladimirovich™. - Volt már ilyen, volt már, de semmit sem használt.. - Hát, te tudod, - mondta Szemjon Mihájlovics, - az én időmben használt. Béke volt, nyugalom volt, pacifikálva volt minden... - Hm, - hümmögött Vladimir Vladimirovich™, mert valahogy nem volt biztos benne, hogy most össze tudna szedni egy lovashadseregre való lovat. Vladimir Vladimirovich™ tovább töprengett. - Felszántani az egészet szűzföldnek, - szólalt meg egy hang az üres szobában. Kis ukrán beütéssel beszélt, de valami még kopogott is hozzá, - aztán bevetni mindent kukoricával. Majd megmutatjuk nekik, hogy milyen a Kuzkának az édes jó anyukája! - Nyikita Szergejevics?! - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ és befogta az orrát, mert mintha valami lábszagot is érzett volna. - Volt már ilyen, volt már, de semmit sem használt... - Hát, te tudod, - mondta Nyikita Szergejevics, - az én időmben használt. Nyugi volt, madárcsiripelés és sok kukorica mindenhol véges-végig..., csak a rakétasilóknál nem... Vladimir Vladimirovich™ tovább töprengett. Egyszercsak megszólalt az a telefon, amelyiken Vladimir Vladimirovich™ mindig külföldi államférfiakkal szokott beszélgetni. Vladimir Vladimirovich™ felvette a kagylót. - George Bush keresi, Vladimir Vladimirovich™, - szólalt meg a kagylóban a telefonos kisasszony hangja. - Kapcsolhatom? - Már csak ő hiányzott! - morgott Vladimir Vladimirovich™. - Kapcsolja, hadd halljam, hogy a cowboynak milyen ötletei vannak...

2004.09.03 11:33:33
2004. szeptember 3., péntek, 08:14:20 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ már harmadik napja üldögélt a kremli dolgozószobájában és fáradtan bámult kifelé az ablakon. Moszkvában esett az eső, a fák sárga levelei lustán hajoltak el a súlyos vízcseppek csapásai elől. A Szpásszkaja-torony fehér ködfátyolba burkolózott, lenn a kertben pedig áztak a szövetségi őrzés-védelmi szolgálat munkatársai. Vladimir Vladimirovich™ ült az egész nemzetbiztonsági tanács. A férfiak élénken vitatkoztak, egymásra villantva álmos vörös szemeiket. - Úgy vélem, hogy korlátozni kéne az információt! - majdnem üvöltve mondta az egyébként nyugodt természetű Nyikoláj Platonovics Patrusev, a szövetségi biztonsági szolgálat igazgatója. - Ha nem lennének zsurnalisták, nem lennének terroristák sem! - A Nord-Ost után nem vittük végig a dolgokat, - panaszkodott Szergej Boriszovics Ivanov honvédelmi miniszter, - hogy miért nem írtad alá akkor azt a tömegkommunikációs törvényt, testvéró?! Vladimir Vladimirovich™ lassan Szergej Boriszovics felé fordult. - Hát, nem írtam alá..., - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - és akkor most mi van? - Miért mindig a firkász-hangászok a gond? - háborodott fel Mihail Jefimovics Fradkov kormányfő. - Én, például, néztem a tévét, abban semmit sem mutatttak. Csak azt a Rosál doktort mutogatták. - Aztán, még ez is ráadásul! - csapott öklével az asztalra Nyikoláj Platonovics. - Amelyik az interneten azokat a hülye sztorikat írogatja! Szemét módon kijelentette, hogy minden egyes merénylet után írni fogja azokat a disznó történeteit. Biztos a Berezovszkij fizeti! - Hé te, halkabban, halkabban, - szólt Vladimir Vladimirovich™ és megfogta Nyikoláj Platonovics karját, - nem mindegy, hogy ki kit fizet? Te csak ne kotorásszál másnak a zsebében..., inkább azon törjük a fejünket, hogyan lehetne a gyerekeket megmenteni... - Miféle gyerekeket? - kérdezte értetlenül Nyikoláj Platonovics. A nemzetbiztonsági tanács tagjai csodálkozva meredtek Vladimir Vladimirovichra™. 2004. szeptember 3., péntek, 08:39:27 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ kissé elszundikált a kremli dolgozószobájában és egy furcsa álmot látott. Mintha éjszaka menne a Vörös-téren, vele szemben pedig jönne három férfi fekete ruhában, álarcban és géppuskákat szorongatva kezükben. - Maguk kicsodák? - kérdezte csodálkozva Vladimir Vladimirovich™ a férfiaktól. - Mi vagyunk a Magasz és a Fantomasz, - felelték a férfiak, - és még itt van Abdullah is velünk együtt. - És mit csinálnak maguk itt a Vörös-téren éjszaka és ráadásul géppuskákkal? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Megyünk gazavatot csinálni, - felelte Magasz és Fantomasz és velük együtt Abdullah is. - Merre van itt a legközelebbi iskola? - Iskola? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Errefelé nincsenek iskolák..., csak a Kreml van itten.. - Hát te meg hová hoztál engem? - bökte oldalba a géppuskájával Fantomaszt Magasz. - Moszkvába, - bökte vissza Magaszt Fantomasz a saját géppuskájával. - Hé, talán kapjuk el ezt ni, - bökött a géppuskájával Vladimir Vladimirovich™ felé Abdullah. - Hát engem meg miért? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Hát ha nincs iskola, - felelte Abdullah, - nekünk meg dolgoznunk kell... Magasz és Fantomasz figyelmesen megnézte Vladimir Vladimirovichot™ az álarca mögül. Vladimir Vladimirovich™ megremegett és felébredt. Körben az asztalnál a nemzetbiztonsági tanács tagjai ültek.

2004.09.05 07:34:29
2004. szeptember 4., szombat, 07:41:42 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ nem tudott aludni. Egyre csak forgolódott az ágyában, kaparászta az átízzadt lepedőt, öklével ütögette a párnát. Vladimir Vladimirovich™ lehunyta a szemét és egy padlót látott, amelyen ott hevertek a füstölgő gyerektetemek, körben meg álltak az üres falak, a falak föltt pedig az ég, a kék ég..., amelyen köröztek a katonai helikopterek. Vladimir Vladimirovich™ kinyította szemét, és fáradt, borotválatlan Elnöki ARcán végiggördültek a ritka katonatiszti könnyek. Vladimir Vladimirovich™ fölült az ágyban és tenyerébe temette arcát. - Nem bírom, - suttogta Vladimir Vladimirovich™, - ez sosem ér véget... Valami halkan megcsikordult. Vladimir Vladimirovich™ belebámult a sötétbe. Az Elnöki Ágy körül félmeztelen, véres gyerekek álltak és nyugodt szemekkel néztek Vladimir Vladimirovichra™. Vladimir Vladimirovich™ lehunyta szemét és megrázta fejét. Amikor ismét körülnézett már senki sem volt a szobában. Vladimir Vladimirovich™ felállt, odalépett a székhez, levette a háttámláján heverő zakóját, zsebéből előkotorta a kétfejű aranysasos korményzati mobilját és megnyomta az egyetlen rejtett gombot, amivel az Adminisztrációjának a Vezetőjét szokta hívni. - Fogass be, - szólt bele röviden Vladimir Vladimirovich™ a telefonba, - repülünk Beszlánba. Hajnali négy óra volt. 2004. szeptember 4., szombat, 14:59:22 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ üzenetet intézett a népéhez. Szolid sötét öltönyben állt egy barnaszínű fal előtt. Mellette állt az orosz zászló. A tévékamerán kigyulladt egy piros lámpa. Vladimir Vladimirovich™ fölsóhajtott. - Nehéz és fájdalmas most beszélnem, - kezdte Vladimir Vladimirovich™, - szőrnyű tragédia történt nálunk. Az utóbbi napokban mindegyikünk sokat szenvedett és szívében mélyen átérezte mindazt, ami Oroszország egyik városában, Beszlánban történt. Ahol nemcsak gyilkosokkal találtuk szembe magunkat, hanem olyanokkal, akik fegyvereiket védtelen gyermekek elle fordították. Én most első sorban, támogatásomnak és együttérzésemnek adva hangot, azokhoz fordulok, akik elvesztették azt, ami számukra a legdrágább az életben, gyermekeiket, rokonaikat, hozzátartozóikat. Kérem, hogy emlékezzünk mindazokra, akik az utóbbi napokban a terroristák kezei közt vesztették életüket. Vladimir Vladimirovich™ hallgatott egy sort. - Oroszország történelmében számos tragikus, súlyos esemény található, - folytatta Vladimir Vladimirovich™ egy kis szünet után. - Egy nagy és hatalmas állam széthullása után kialakult körülmények között élünk. Egy olyan állam volt az, ami életképtelennek mutatkozott a gyorsan változó világ viszonyai közt. Azonban, minden neházség ellenére, sikerült megőriznünk ennek az óriásnak, a Szovjetuniónak a magját. Ezt az új államot Oroszországi Föderációnak neveztük el. Mindannyian a változásokra vártunk. A jobbsorsra fordulást. Ugyanakkor számos olyan változásra, ami az életünkben bekövetkezett, abszolút nem készültünk fel. Miért? Én..., én nem is tudom. Úgy néz ki, mintha mindent úgy csinálnék, ahogy kell - dolgozom az okmányokkal, találkozok külföldi államfőkkel, adok pénzt a védelemre... A belügyminisztereket egymás után váltogatom. Azonban minden marad a régiben - a pénzt ellopkodják, a rendőrök korruptak, a külföldi államok semmibe vesznek... Most, például, azt mondják, hogy meg kéne erősíteni a határokat, hogy pénz kell az új felszerelésekre és berendezésekre. Hát, mondjátok meg, testvérók, hogy mit csináljak? Ha nem adok pénzt, akkor azt mondják, hogy semmit sem teszek. Ha meg adok pénzt, akkor összegyűlnek, mint a patkányok a kukánál, és mindent seperc alatt széthordanak, határerősítés meg nem lesz belőle. A rendőrségnél és a bíróságoknál ott állnak a hosszú sorok - mindenki arra vár, hogy mikor rúgom ki az összes jattost, hogy majd beüljenek a helyükre, és maguk jussanak jatthoz, csak harácsoljanak, harácsoljanak... Vladimir Vladimirovich™ egy pillanatnyi szünetet tartott és lesütötte szemét. - Természetesen, most azt is mondhatnám, hogy mindez a nemzetközi terrorizmus miatt van, amelyik el akarja pusztítani Oroszországot, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, kissé akadozva. - Hát, elmondhatom ezt, de mi fog változni? Hiszen harcolni úgysem mentek. A gyerekeiteket nem engeditek a seregbe, mert ott az öregkatonák szemétkednek. De hiszen ezek az öregkatonák is mind a ti gyerekeitek, erről miért nem kiabáltok? Hé? Vladimir Vladimirovich™ mereven belebámult a kamerába. - Most mindannyian arra vártok, hogy én majd megvédjelek titeket, - mondta keményen Vladimir Vladimirovich™. - Százötvenmillióan vagytok, én meg csak egyedül. Hogyan védjelek meg titeket, ha csak a vodkát nyakaljátok és a focit nézitek? Megválasztottatok, beültettetek az aranyketrecbe, most meg csak bámultok, hogyan mászok ki ebből a csávóból? Aha, nem tud kimászni? Vili! Rossz elnök ez! Akkor meg mi a fenének választottátok, ha rossz? Vladimir Vladimirovich™ megdörzsölte Elnöki Orrát. - Nincs mivel megvédjelek titeket, - folytatta Vladimir Vladimirovich™. - Saját magatok szétromboltatok mindent, amivel védhetnélek titeket. Nincsenek kormányzóim, csak csupa jattos és antiszemita. Nincs hadseregem, mert senki sem akar katonáskodni. Nincs fegyverem, mert a tábornokok rég elkótyavetyélték és nyaralót építettek maguknak az árából. Semmim sincs, már azelőtt szétlopkodták, hogy elnök lettem. Még a tolvajokat és jattosokat sem tudom lecsukatni, mert amint csak megpróbálom, rögtön kiabálni kezdtek: el a kezekkel ettől, el a kezekkel amattól! A saját gyáratokból mindent széthordtok, az adókat nem fizetitek, csak követelőztök, követelőztök... Juttatásokat, nyugdíjt, olcsó vodkát, olcsó Söröt, olcsó benzint... Vladimir Vladimirovich™ elhallgatott és megsimogatta a mellette álló állami zászlót, aztán ismét belenézett a kamerába. - Igen, hadat üzentek nekünk, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - igen, ha be akarjuk fejezni ezt a háborút, akkor ezt csak együtt tehetjük meg. Én ugyanolyan vagyok, mint amilyenek ti vagytok. És én is ugyanúgy, ahogy ti sem, nem tudom, hogy mit tehetek. Én is, ahogy ti is, tudom azt, hogy a rendőrök korruptak, hogy a főtisztviselők csak arra gondolnak miként tömjék meg minél jobban a zsebüket, hogy a hadsereget ingyen építőmunkásoknak tekintik, hogy az oligarchák széthordják az olajat és nem fizetnek adót, hogy a szövetségiek Csecsenföldön rabolnak és fosztogatnak, hogy minden rohad és porlik szanaszéjjel... És ezek mind nem az én embereim. Ezek mind ti vagytok. A nép. Mindenki, aki körülöttem van. És én is ugyanaz vagyok. Nem értitek? Vladimir Vladimirovich™ fölhúzta bal szemöldökét. - Mi van, nem értitek, - mondta egyenesen bele a kamerába, - hogy ezt a háborút mi saját magunk indítottuk saját magunk ellen?!!

2004.09.05 09:10:10
Egyszer Vladimir Vladimirovich™ bekapcsolta a számítógépét és megnézte kedvenc oldalát, a vladimir.vladimirovich.ru -t, amiből mindig megtudhatta, hogy mi is történt vele, mit is csinált, mit is mondott ő éppen. "Ejnye, no", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, miközben olvasgatta a róla szóló legutóbbi mesét, - "miket firkált össze ez a Parker már megint! Még ilyenkor is van pofája mindenféle disznóságokat összehordani rólam!" - Hm, - mormogta az orra alá Vladimir Vladimirovich™, - ezt, azt hiszem, tényleg mondtam... Ezt a megrendülést és a mély gyászt... Ezeket meg, mintha nem is mondtam volna..., habár mondhattam volna, de mégsem mondtam... Na, nézzük csak, nézzük csak... Vladimir Vladimirovich™ bekapcsolta a nagy Media Centert, hogy visszajáttsza azt a felvételt, ami A Nemzethez Intézett Elnöki Szózatát rögzítette. "Na, igen", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, miközben megnézte saját magát, - "tényleg szolid az öltönyöm és kellőképp búbánatos a képem... A zászló kékje is teljesen fekete..., elvégre gyász van..." Vladimir Vladimirovich™ továbbtekerte a felvételt egészen odáig, ahol azt mondja, hogy: "Ugyanakkor számos olyan változásra, ami az életünkben bekövetkezett, abszolút nem készültünk fel....." Aztán megnézte a számítógép képernyőjén, hogy miket is írkált össze ez a firkász. "Ugyanakkor számos olyan változásra, ami az életünkben bekövetkezett, abszolút nem készültünk fel. Miért?..." - Hoppá! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Nem is mondtam azt, hogy "Miért?" Sőt, azt az utána lévő részt sem mondtam... Miért nem mondtam azt, hogy Miért? Hm... Vagy mondtam, csak nem emlékszem? Vladimir Vladimirovich™ az Elnöki Telekommunikációs Pulthoz fordult és megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját. - Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - láttál engem? - Természetesen láttalak, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - hogyne láttam volna, amikor az egész nemzetnek ki volt adva, hogy nézze, hallja és lássa... - Mi az, hogy ki volt adva az egész nemzetnek? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - De hiszen te magad mondtad, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - hogy "először is, a közeljövőben előkészítenek egy intézkedési komplexumot, ami az ország egységének erősítésére irányul..." - Hm, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - ezt mondtam? Várjál csak... Vladimir Vladimirovich™ visszapörgette a felvételt és megnézte. Tényleg mondta. - Na igen, tényleg mondtam, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - de hogy jön ehhez a nemzetnek való kiadás? - Hogyan, hogyan, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - hát úgy, hogy már elő is készítettük, ki is adtuk. Az egész nemzet egységesen megerősödve látta, hallotta, nézte... Mi a gond? - Aha, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, - és ez a Parker meg miért nem látta, hallotta, ha egységesen nézte? Ezt miért nem írta meg? - Az egészen más kérdés, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - a firkászunk írt egy másik beszédtervezetet, de csak utólag... A te beszédtervezeted meg előre íródott. - Helytelen, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - ez az utólagos sokkal őszíntébbnek és igazabbnak látszik, mint az előzetes. Máskor csináljátok fordítva. - Meglesz, - felelte röviden az Adminisztráció Vezetője, - bevonultatjuk és annyi... - Mit csináltok? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Behívjuk, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - láthatod, hogy arról pofázik, hogy mindenki kihúzza magát a harcból, nem akar hazát védeni. Nos, muszáj lesz. Vele kezdjük az észak-kaukázusi helyzetet ellenőrző erők és eszközök új együttműködési rendszerének a kialakítását. - Mi van? - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™. - Miféle új együttműködési rendszer? - Te magad mondtad ezt, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - tekerd csak előre azt a musztert! - Milyen miszter muttert? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, aki egyre kevésbé értette az Adminisztráció Vezetőjét. - Azt a felvételt, amin rajta van a Szózatod, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - ez a második feladat. Vladimir Vladimirovich™ elindított újra a lejátszást és megtalálta a szükséges részt. Tényleg mondott ilyet. - Aha, tényleg mondtam, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - akkor meg ez a Parker miért nem ír róla, ha én ilyen feladatot szabtam? - Majd ír, te csak ne aggódjál, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - bevonultatjuk és szépen ír, reggeltől estig, estétől reggelig... Amig ki nem alakul a hatékony válságkezelő vezetési rendszer, beleértve a közrendvédelmi szervek tevékenységéhez való gyökeresen új hozzáállást... - Mi van?! - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Ez meg mi a fene? - Ez a harmadik feladat, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - te mondtad. Vladimir Vladimirovich™ ismét tekert a mutteron, vagy a miszter maszteren, aztán megnézte. Tényleg mondta. - Tényleg mondtam, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - és ez a Parker miért nem írja? - Majd írja, te csak ne aggódjál, - nyugtatta főnökét az Adminisztráció Vezetője, - gyökeresen új módon fog közelíteni a közrendvédelmi szervek válságkezeléséhez ő is, ahogy mindenki más is... - Nana, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - de az ország Alkotmányával teljes összhangban! - Természetesen, - bólogatott sűrűn az Adminisztrráció Vezetője, - hiszen te mondtad. - Én mondtam? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™, de aztán tekert egyet a mutter miszteren és megnézte. Tényleg mondta. - Tényleg mondtam, - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Akkor az legyen, hogy teljesen alkotmányosan az utózmány legyen majd az előzmény, és annyi. Ne kavarjátok össze a dolgokat és a sorrendet. - Úgy lesz, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - bevonultatjuk, megiratjuk, aztán az lesz előtte, amit utólag összehoz. Minden egységes lesz és erős is. Pont úgy, ahogy mondtad. - Jó, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és letette a kagylót, ismét tekerni akart a maszter mutteron, hogy megnézze valóban úgy van-e, de aztán elment a kedve. Elvégre teljesen mindegy. A fő, hogy egységesen, erősen és tök alkotmányosan menjenek a dolgok.

2004.09.07 09:56:14
Egyszer Vladimir Vladimirovich™ bezárkózott az Elnöki Sufnijába. Csak ült, csak ült a sötétben megrendültem, összetörten, teljesen maga alatt... Töprengett. Kereste a választ, de nem találta. Nem tudta mit csináljon, mit tegyen, mit mondjon. Egyszercsak halkan kopogtak az ajtón. - Fígy, testvéró, - hallatszott az Adminisztráció Vezetőjének hangja, - ki kéne jönnöd... - Nem megyek, - felelte halkan Vladimir Vladimirovich™, - meg vagyok rendülve, összetörve, magam alatt vagyok. - Mégiscsak ki kéne jönnöd, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - beszélned kéne az eurouniós elnökkel, meg a francia miniszterelnökkel. - Nem beszélek, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - menjenek a fenébe! Hagyjanak békén! Meg vagyok rendülve, össze vagyok törve, magam alatt vagyok. Különben is mit akarnak? - Magyarázatot, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője. - Magyarázatot?!!! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Mire?!!! - Hát, hogy ebben a sok balhéban, ami legutóbb volt, mit is csináltunk, mi is történt tulajdonképpen, - mondta az Adminisztráció Vezetője. - És már tudja valaki, hogy ki mit csinált, és mi is történt tulajdonképpen? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Egyáltalán érti ezt valaki? - Hááát, valamit már tudunk, - mondta az Adminisztráció Vezetője. - Mit tudtok? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Például tudjuk, hogy kik voltak a túszejtők, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - az egyik, akit meghagytak, azonosította a többit. - Hát akkor, - mondta kissé felélénkülve Vladimir Vladimirovich™, - ki a farbával és annyi. Mondjátok el hivatalosan, engem meg hagyjatok békén. - Nem lehet még, - mondta az Adminisztráció Vezetője. - Miért nem lehet? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Valami nem stimmel, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - akiket ott azonosított, azok elméletileg börtönben ülnek, vagy legalábbis ott kéne lenniük. - Mi az, hogy elméletileg? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Hát az, hogy elméletileg ülnek, de gyakorlatilag meg ott fekszenek kiterítve, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - vagyis becsukták őket, de mégis kinn vannak, illetve voltak... - Micsodaaaa?!!! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Ki eresztette ki ezeket a vadállatokat?!!!! - Hát pont ezt pontosítjuk most, - mondta az Adminisztráció Vezetője, majd hozzátette, - meg azt, hogyan jutottak el az iskolához... - Erről már hallottam, - morgott dühösen Vladimir Vladimirovich™, - nem voltak rendesen lezárva és ellenőrizve az utak, sőt, még valami rendőrautó is futott a ponyvás katonai teherautóik előtt, mint felvezető kocsi... Szégyen, gyalázat! - Épp emiatt pontosítjuk még, - mentegetőzött az Adminisztráció Vezetője, - de viszont a rohamot nem az Alfások és a Vimpelesek kezdték. - Hát kik?!! - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Mi az, hogy direkt szóltam, hogy semmi roham, a rohamkommandó nem rohamoz, aztán mégis ott a roham és a rengeteg halott?!!! Mi a fenének vagyok én Főparancsnok, ha a legfőbb parancsaimat le sem szarják?!!! - A dühös szülőknek még te sem tudsz főparancsolni, - jegyezte meg az Adminisztráció Vezetője, majd egy kis szünet után hozzátette, - viszont tudjuk azt, hogy kik csinálták az egész balhét. - Tudom, az az iszlám bulis társulat, - mondta keserűen Vladimir Vladimirovich™ és legyintett egyet. - Azok nem, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - azokat most kapták el az egyiptomiak és kiderült, hogy csak hülyültek valami internetes fórumon... - Micsodaaaa?!!!! - kiáltott fel mérgesen Vladimir Vladimirovich™. - Azoknál a római fürdőmedencés... - Nem azoknál, - vágott közbe az Adminisztráció Vezetője, - azok egymást ütik... Szóval, kiderült, hogy a Maszhádov és a Baszajev csinálta az egészet. - Ez miből derült ki? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Az az egy darab meghagyott terrorista vallotta, - felelte az Adminisztráció Vezetője, majd hozzáfűzte, - pedig nem is nagyon ütötték.... - Hát akkor, - élénkült fel Vladimir Vladimirovich™, - ki a farbával, engem meg hagyjatok békén! Jelentsétek be hivatalosan és kész. - Nem lehet, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - az Ausev azt mondta, hogy Aszlán Alievics elhatárolta magát és tárgyalni akart. - Szép, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - az ingus exelnök csak úgy tárgyalgat az icskériai exelnökkel.... Csak mondjátok meg, hogy a csecsenek meg az ingusok voltak, engem meg hagyjatok békén, össze vagyok törve, megrendültem, magam alatt vagyok... - Nem mondhatjuk, hogy az ingusok meg a csecsenek, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - Ruszlán Szultánovics, aki benn járt náluk, kijelentette, hogy "az övéi nincsenek köztük", Aszlambek Ahmedovics, az Aszlahánov próbált velük telefonon csecsenül beszélni, de egyre csak oroszul válaszoltak neki... Igaz, hogy "kaukázusi akcentussal"... Meg aztán így is az oszétok bármikor nekimennek az ingusoknak, aztán leég az egész Kaukázus, megolvad a hó a hegyekben és az egészet belemossa a Fekete-tengerbe, ahol amúgy is elég gond van... - Na látod, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - hát ezért nem megyek ki sehová. Meg vagyok rendülve, össze vagyok törve, magam alatt vagyok... - Te nem lehetsz megrendülve, sem összetörve, sem magad alatt, - jegyezte meg az Adminisztráció Vezetője, - te vagy Az Állam... Szóval, bújj elő, vagy legalább az Elnöki Abacuszodat add ki. - Minek kell az én aranysasos csontgolyós számológépem? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Pontosítani akarjuk az áldozatok végleges számát, - felelte az Adminisztráció Vezetője. Vladimir Vladimirovich™ a sufniajtóhoz vágta Samil Baszájev falábát...., aztán sírva fakadt. A Boldogságos Vaszilij székesegyház előtt gyülekezni kezdett a terrorizmus elleni tüntetésre érkező hatalmas tömeg.

2004.09.07 15:27:15
Egyszer Vladimir Vladimirovich™ az Elnöki Sufnijában üldögélt, búsult és szomorkodott. Egyszercsak halkan kopogtak az ajtón. - Fígy, testvéró, - hallatszott kintről az Adminisztráció Vezetőjének hangja, - igazán előjöhetnél már. - Nem megyek, - felelte szomorúan Vladimir Vladimirovich™, - búsulok és szomorkodok. - Gyere ki, - kérlelte Vladimir Vladimirovichot™ az Adminisztráció Vezetője, - itt vannak a külföldi újságírók. Mondani kéne nekik valamit... - Menjenek a jó bü..., - morgott Vladimir Vladimirovich™, - bin Landenhez... Azt győzködjék, azt biztassák mindenféle tárgyalásra! Azzal rendezzenek nyilvános kivizsgálást! Én majd csak a magam módján, egyszeri oroszemberként... - Na, gyere elő, ne marháskodj, - kérlelte tovább Vladimir Vladimirovichot™ az Adminisztráció Vezetője, - mindjárt kezdődik a nagygyűlés... - Nem megyek, - morgott tovább Vladimir Vladimirovich™, - hogyisne! Aztán úgy járok, mint az Alekszandr Szergejevics Vladikavkázban... Ott kiabál a nagy tömeg a nagy gyűlésen, hogy mondjon le, de nagyon! - Te meg ott benn honnan tudsz ilyesmikről? - kérdezte csodálkozva az Adminisztráció Vezetője. - Semmi közöd hozzá, - felelte Vladimir Vladimirovich™ és megsimogatta régi zsákmányolt katonai adó-vevőjét, amit természetesen már rég átalakítottak FM-vételre. - Gyere elő, tényleg, - kérlelte tovább Vladimir Vladimirovichot™ az Adminisztráció Vezetője, - várnak az emberek, vár a nép... - Hogyne, - morgott Vladimir Vladimirovich™, - aztán meg majd kiabálnak, megdobálnak és még meg is vernek... - Nyugi, - nyugtatta főnökét az Adminisztráció Vezetője, - nem dobálnak meg semmivel... Mindegyiket ellenőriztük.... meg az összes intézménynek és szervezetnek is meghagytuk, hogy csak olyanokat küldjenek... - Mit csináltatok?!!!! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Mi ez?!!! Régi május elsejét csináltok a gyásznapból?!!!! Kiterelitek a diákokat és a dolgozótömegeket, meg a civilbe öltöztetett katonákat?!!! - Mi nem, mi nem, - mentegetőzött az Adminisztráció Vezetője, - ez a szabad szakszervezetek bulija... Mi csak segítünk egy kicsit... Vladimir Vladimirovich™ félrerúgta a himalajai lámabölcsek által küldött szentföldes homokládát, kinyitotta az ajtót és dühösen kijött az Elnöki Sufnijából. Épp ideje volt indulni a nagygyűlésre, ahol tiltakozott a terrorizmus ellen a nép és már nagyon várta Elnökét.

2004.09.08 09:47:58
2004. szeptember 8., szerda, 06:21:22 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a tévén nézte a Beszlánban meghalt iskolások temetését. A keskeny ösvényen, amely a sírokkal teleásott mezőhöz vezetett, sűrű emberfolyam hömpölygött, felette pedig lezárt koporsók úsztak. Ömlött a sűrű eső. Az út szélén, az emberektől kissé távolabbra, egy fából készült tribün állt, amelyet széles vörös színű szalag takart. A tribünön váll váll mellett ácsorgott Vladimir Vladimirovich™ Adminisztrációjának a Vezetője, Vlagyimir Vasziljevics Usztyinov főügyész, Borisz Grizlov android, az Állami Duma elnöke, Szergej Mironov android, a felsőház elnöke, Vlagyimir Anatoljevics Jakovlev - Vladimir Vladimirovich™ teljhatalmú képviselője a déli szövetségi körzetben, Jurij Mihájlovics Luzskov moszkvai főpolgármester, Valentyina Ivánovna Matvienko szentpétervári kormányzó, Alekszandr Szergejevics Dzaszohov észak-oszétiai elnök, valamint számos más hivatalos személy. A bőrig ázott őrség esernyőket tartott az előkelőségek feje fölé. - Megkeressük azokat, akik ezt művelték, - mondta Alekszandr Szergejevics Dzaszohov, - valamint azokat is, akik küldték őket, és amig nem találjuk meg őket, addig együtt kell lennünk és egy kézben tartanunk magunkat... "Érdekes", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, miközben figyelte a felszólalókat, - miért van, hogy Moszkvában polgármester van, Szentpétervárott meg kormányzó? Hát, mindig ez van nálunk... totál kupi..." Az Állami Duma (alsóház) elnöke, enyhén meghajtva fejét, odafordult a Szövetségi Tanács (felsőház) elnökéhez és valamit mondott neki, majd kezével az emberekkel és sírokkal teli mezőre mutatott. A Szövetségi Tanács elnöke bólíntott. Vladimir Vladimirovich™ azonnal előkotorta Elnöki Zakójából a kétfejű aranysasos kormányzati mobilját és megnyomta az egyetlen gombot, amivel az Adminisztrációjának a Vezetőjét szokta hívogatni. A tévé képernyőjén Vladimir Vladimirovich™ Adminisztrációjának a Vezetője benyúlt zakója belső zsebébe, előkotorta az ugyanolyan saját mobilját és füléhez emelte. - Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - figyelj már oda, hogy azok a nagyokos robotjaink ne menjenek a sírokhoz... Sár van... Még berosdásodnak ott nekünk... Az Adminisztráció Vezetője a kamerához fordult és észrevétlenül bólíntott.

2004.09.09 07:23:37
2004. szeptember 8., szerda, 08:34:39 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és arra készülz, hogy látogatókat fogadjon. Vladimir Vladimirovich™ megigazította nyakkendőjét, elővett a zsebéből egy platinából készült, minden fogán kétfejű aranysassal díszített fésűt és megfésülte Elnöki Haját. - Jól van már.., hadd jöjjenek, - kiáltott Vladimir Vladimirovich™ a magas szárnyasajtó felé. Az ajtó lassan kinyílt és a szobába egy jelentéktelen külsejű, egy mappát szorongató emberke jött be. - Jónapot, Vladimir Vladimirovich™, - hebegte az emberke, - vagyis... izé.., testvéró... - Hát te meg ki vagy? - kérdezte kedélyesen Vladimir Vladimirovich™. - A moszkvai városi duma képviselője vagyok, - felelte gyorsan az emberke, - a nevem Popov. - Popóv? - vihogott Vladimir Vladimirovich™. - Szép név. Na, csak gyere, gyere, Popóv, ülj le. A képviselő az Elnök számára jóbarát, hű társ és testvér. Popov sietve végigment a szobán és leült a számára felkínált székre, majd letette a mappát a kisasztalra. - Vladimir Vladimirovich™, - kezdte Popov, - csinálni kéne valamit. Moszkvát ellepték az idegenek. Robbantanak. Pusztulnak az emberek. Keményen nemet kell mondanunk a nemzetközi terrorizmusnak! - Na és mit javasolnak? - kérdezte érdeklődéssel Vladimir Vladimirovich™. - A föderáció valamennyi szubjektumának meg kell adni a jogot arra, hogy terrorista veszély esetén lezárja adminisztratív határait, - válaszolta Popov, kinyította a mappát és valamilyen papírt szedett elő belőle. - Előkészítettem egy rendeletet... - Lássuk csak, lássuk, - Vladimir Vladimirovich™ megfogta a papírt és olvasni kezdte. - Korlátozni Moszkvában az ilyen-olyan nemzetiséghez tartozók létszámát... - Úgy van, - bólogatott szorgalmasan Popov, - és ha meghaladná a főváros összlakosságának tíz százalékát, akkor az ehhez a nemzetiséghez tartozók további beutazását be kell tiltani! Vladimir Vladimirovich™ felhúzta szemöldökét és azonnal megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját. - Fígy, testvéró, - szólt bele a telefonba Vladimir Vladimirovich™, - intézkedj már ottan, hogy oroszokat, zsidókat és tatárokat ne eresszék be Moszkvába. Túlságosan elszaporodtak... Popov képviselő ámulatal nézett Vladimir Vladimirovichra™. Vladimir Vladimirovich™ szigorúan nézett Popov képviselőre. - Na és mondd csak, Popov, - mondta hirtelen Vladimir Vladimirovich™, - te meg miféle-kiféle vagy, hová valósi? 2004. szeptember 8., szerda, 08:44:12 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és fontos okmányokkal foglalatoskodott. Egyszercsak kinyílt a magas szárnyasajtó és a szobába gyors léptekkel besietett az Adminisztráció Vezetője. - Fígy, testvéró, - kezdte már a küszöbről az Adminisztráció Vezetője, - na, milyen volt? - MI? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™. - A nagygyűlés, - mondta az Adminisztráció Vezetője és széttárta karját, hogy mutassa milyen nagyra gondol. - Milyen nagygyűlés? - kérdezte csodálkozva Vladimir Vladimirovich™. Az Adminisztráció Vezetője elsápadt. - Hát, izé... - hebegte zavartan az Adminisztráció Vezetője, - neked tán nem szóltak? - Miről van szó? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, aki továbbra sem értett semmit. - Hát a nagygyűlésről, - tárta szét ismét kezét az Adminisztráció Vezetője, - rendeztünk egy nagygyűlést a nemzetközi terrorizmus ellen! Az Elnök támogatására! Százezer embert összetereltünk! Neked meg... neked meg... - Mi van nekem? - kérdezte nyugtalanul Vladimir Vladimirovich™. - Neked meg..., - az Adminisztráció Vezetője remegni kezdett, - neked meg úgy látszik elfelejtettek szólni... Vladimir Vladimirovich™ megvonta vállát. Az Adminisztráció Vezetője felzokogott.

2004.09.09 10:45:53
Egyszer Vladimir Vladimirovich™ elzarándokolt az Életet Adó Szentháromság székesegyházba, ahol Ioán atya misét mondott az ártatlanul meggyilkolt kisdedek lelkiüdvéért Vladimir Vladimirovich™ megrendülten és szomorúan álldogálva hallgatta a templomi kórus vontatott bús énekét, s jó pravoszláv módjára hányta szorgalmasan magára a hármaskereszteket. A mögötte álló Adminisztráció Vezető előzékenyen egy gyertyát nyomott a kezébe, majd benyúlt nadrágzsebébe és előkotorva kétfejű aranysasos Zippoját tüzet adott. Vladimir Vladimirovich™ csodálkozva nézett az Adminisztráció Vezetőjére, mire az fejével intett az oltárnál álló kisasztalka felé, ahol már számos gyertya égett. Vladimir Vladimirovich™ értetlenül bámult vissza az Adminisztráció Vezetőjére. - Fígy, testvéró, - súgta az Adminisztráció Vezetője, - oda kell... Vladimir Vladimirovich™ bólíntott, csendes léptekkel odalépett a kisasztalhoz és letette gyertyáját a többi mellé. - Sakk, - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Patt, - visszhangozta az Adminisztráció Vezetője. A kórus egységesen csuklott egyet. Ioan atya égnek emelte tekintetét, nagyot sóhajtott, majd megróvóan nézett Vladimir Vladimirovichra™ és Adminisztrációjának a Vezetőjére. A gyászszertartáson jelen lévő sajtómunkatársak beírták jegyzettömbükbe azt, hogy ez bizony matt.

2004.09.09 16:48:44
2004. szeptember 9., csütörtök, 12:55:52 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ elszundított a kremli dolgozószobájában és egy fura álmot látott. Azt álmodta, hogy egy kis aukciós teremben üldögél, mellette ül Aszlán Alijevics Maszhádov, előttük egy asztal, az asztalnál pedig ott ül Leonyid Arkagyjevics Jakubovics és egy fakalapácsot szorongat a kezében. - Tíz millió dollár Samil Baszajev és Aszlán Maszhádov fejéért! - mondta hangosan Leonyid Arkágyjevics és az asztalra csapott a kalapáccsal. - Először! Aszlán Alijevics felemelte a kezét. - Húsz millió dollár Vladimir Vladimirovich™ fejéért, - mondta enyhe akcentussal Aszlán Alijevics. - Húsz millió dollár Vladimir Vladimirovich™ fejéért! - ismételte meg hangosan leonyid Akrágyjevics és ismét az asztalra csapott a fakalapáccsal. - Először! Vladimir Vladimirovich™ megremegett és felébredt. Kinn hidegen fénylett az őszi nap. Vladimir Vladimirovich™ ásított.

2004.09.12 07:42:39
2004. szeptember 10., péntek, 14:18:09 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ kijött a Kremlből, hogy taxit fogjon, amivel hazamehet. A Borovickij kapú mellett egy csődületre figyelt fel. Vladimir Vladimirovich™ érdeklődéssel közelebb ment, A járdán ott állt Vladimir Vladimirovich™ Adminisztrációja Vezetőjének a helyettese, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkov két rendőr-őrmester társaságában. Az egyik őrmester a kezében forgatta Vlagyiszláv Jurjevics személyi igazolványát, a másik pedig egy gépppisztoly csövét szorította a mellének. - Mit csinálnak maguk? - kérdezte meglepetten Vlagyiszláv Jurjevics, miközben előszedte azt az igazolványát, amelyet személyesen Vladimir Vladimirovich™ írt alá. - Én vagyok az elnöki Adminisztráció Vezetőjének a helyettese! - A Moszkvába kéne fojtani az ilyen helyetteseket, - mondta az egyik őrmester, kikapta az igazolványt és az aszfaltra hajította. A másik rendőr fölpofozta Vlagyiszláv Jurjevicset. - Frankó..., - mormogta Vladimir Vladimirovich™ és megpróbált beavatkozni, - hééé, testvérók! Ezt hagyjátok abba! Az egyik őrmester Vladimir Vladimirovich™ felé fordult és magasra emelte a karabély tusáját. Vladimir Vladimirovich™ nagyott ugott hátra felé. Vlagyiszláv Jurjevics a járdán feküdt, az őrmesterek meg szorgalmasan rugdosták. Vladimir Vladimirovich™ elhűlve kihúzta a zsebéből a kétfejű aranysasos kormányzati mobilját és remegő kézzel megnyomta az egyetlen hívógombot, hogy jöjjön már valaki segíteni. Egy pillanat múlva a Kreml kapujában megjelentek a szövetségi őrzés-védelmi szolgálat emberei. Az őrmesterek abbahagyták Vlagyiszláv Jurjevics rugdosását. - Takarodj innen, te feketeseggű, - mondta az egyik őrmester és odahajította Vlagyiszláv Jurjevicsnek az igazolványát, - és add át a többinek, hogy úgyis elkapunk mindenkit... A rendőrök lassan a járőrkocsi felé indultak. Vladimir Vladimirovich™ döbbenten nézett utánuk. Az őrző-védők közben körbefogták Vlagyiszláv Jurjevicset és valamiről élénken vitatkozni kezdtek

2004.09.13 08:53:35
Egyszer Vladimir Vladimirovich™ összehívta a nemzetbiztonásgi tanácsát. - Fígy, testvérók, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - most egy percig mindenki mélyen kussol, hogy megemlékezzünk az áldozatokról. A nemzetbiztonsági tanács egy percig mélyen kussolt. - Na akkor, testvérók, - szólalt meg az egy perces néma kuss után Vladimir Vladimirovich™, - most akkor mindenki mondja el, hogy mit csinált. - Eltemettük az áldozatokat, - mondta Mihail Jefimovics kormányfő, - sokat nyilvánosan, sokat csak úgy csendesen, szerényen... A nemzetbiztonsági tanács fejlehajtva mélyen kussolt. - Elláttuk a sebesülteket, - mondta Mihail Jurjevics egészségügyi és szociális fejlesztési miniszter, - sokat nyilvánosan, sokat meg csak úgy csendesen, szerényen... A nemzetbiztonsági tanács fejlehajtva mélyen kussolt. - Kirúgtam majdnem az egész kormányt, - mondta Alekszandr Szergejevics észak-oszétiai elnök, - sokat nyilvánosan, sokat meg csak úgy csendesen... A nemzetbiztonsági tanács fejlehajtva mélyen kussolt. - Kijelöltük a megelőző csapások objektumait, - mondta Szergej Boriszovics honvédelmi miniszter, - de csak úgy csendesen, szerényen... A nemzetbiztonsági tanács megértően mélyen kussolt. - Nyilvánosan szóltunk az ENSZ-nek, meg az európaiaknak, - mondta Szergej Boriszovics külügyminiszter, - hogy jobb, ha csendben maradnak, csak úgy szerényen... A nemzetbiztonsági tanács egységesen bólíntott és mélyen kussolt. - Kitüntetésre javasoltuk a túszok kimentése során elesett alfásokat és vimpleseket, - mondta Rasid Gumarovics belügyminiszter, - néhány megkapja az Oroszország Hőse címet, de csak úgy csendesen... - Mi az, hogy csak úgy csendesen?! - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Az Alfa és a Vimpel titkos alakulat, - kezdte magyarázni Rasid Gumarovics. - Meg aztán tudod, testvéró, - vágott közbe a mindig segítőkész Dmitrij Anatoljevics, az Adminisztráció Vezetője, - sokkal jobb, ha titkos hősök maradnak... - Ugyan miért?!! - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Úgy nem tudják megverni őket a moszkvai rendőrök, - magyarázta Dmitrij Anatoljevics. - A hősi halottakat?!!! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Megbolondultál? - Ja, ezt tényleg eltévesztettem, - mentegetőzött az Adminisztráció Vezetője, - bocs, akkor nem is szóltam. - Jobb is, ha kussolsz, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, majd hozzátette, - jó mélyen. Az Adminisztráció Vezetője lehajtotta fejét és mélyen kussolt. A nemzetbiztonsági tanács követte példáját. Vladimir Vladimirovich™ felsóhajtott és szintén mélyen kussolt - a jelenlegi bonyolult belföldi és nemzetközi helyzetben valahogy nem volt ennél jobb ötlete.

2004.09.13 09:41:46
Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt. Egyszercsak megszólalt az a telefon, amelyiken mindig külföldi államfőkkel szokott beszélgetni. Vladimir Vladimirovich™ felemelte a kagylót. - Hello, brotherello, - szólalt meg a telefonban Vladimir Vladimirovich™ jóbarátjának Dzsordzsinak a hangja, - jártam a követségeteken, beírtam a könyvbe. Részvétem. - Kösz, - morogta Vladimir Vladimirovich™, - igazán rendes tőled. - Aztán megnéztem a tévében a US Opent, - folytatta Vladimir Vladimirovich™ jóbarátja Dzsordzsi, - igazán jól teniszezik a Szvetlánátok. Gratulálok. - Kösz, - élénkült fel Vladimir Vladimirovich™, - igazán rendes tőled. - Aztán hozták nekem a statisztikákat, - folytatta Vladimir Vladimirovich™ jóbarátja Dzsordzsi, - látom, hogy lehagytátok Izráelt a terror áldozatainak számában. Gratulálok..., illetve részvétem... - Kösz, - sziszegett mérgében Vladimir Vladimirovich™, - igazán rendes tőled..., de azért még mindig ti vagytok az első helyen... Gratulálok..., illetve részvétem... Vladimir Vladimirovich™ jóbarátja Dzsordzsi nem válaszolt, hanem letette a kagylót. "Azért nagy marha volt a Nyikita Szergejevics", - gondolta mérgesen Vladimir Vladimirovich™, - "mi a fenének hírdette meg azt az utolérni és lehagyni Amerikát jelszót .."

2004.09.13 14:33:46
Egyszer Vladimir Vladimirovich™ elment a Moszkva-folyó partán lévő Fehér Házba, ahol megtartotta a kormány kibővített ülését. Az Adminisztráció Vezetőjén, helyettesein, a minisztereken, a régiók főnökein, az elnök teljhatalmú megbízottain és általában az erős embereken kívül erre fölrendelték a kormányzókat és a tagköztársasági elnököket. Össze is gyűltek vagy százötvenen, de a nagy teremben azért valahogy elfértek. - Fígy, testvérók, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - hadban állunk, ezért a kupiból elég volt! Mostantól az egész hatalmi vertikumot ráeresszük jól a banditákra, és akkor aztán nem lesz semmiféle terrorizmus, meg válságszituáció sem lesz. Veszélyben a Haza! Mindenki elmegy a jó... izé, akarom mondani a frontra és küzd! A kibővített kormányülés résztvevőinek hátán végigfutott a borzongás, mindenki megremegett, de a nagy terem azért kibírta. Annak idején a harckocsik ágyútüzét is kibírta, csak egy-két lyukat kellett befoltozni. - Az államhatalom struktúráját gyökeresen átalakítjuk, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - a kormányzókat és a helyi főgórékat ezentül nem közvetlenül fogják megválasztani a mozgósított népfelkelők..., izé, akarom mondani a választópolgárok, hanem majd én magam kinevezem őket, pontosabban mint főparancsnok-elnök megválasztásra ajánlom a helyi törvényhozóknak, azok meg demokratikusan megválasztják, ahogy kell. Világos? A kibővített kormányülés résztvevői számára úgy tűnt, hogy ez nem egészen világos, de tiltakozni egyik sem mert. Katonaviselt embereknél nem szokás, aki meg nem viselte el a katonasagot, az kussolt, nehogy kiderüljön. - Aztán semmi egyénieskedés, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - vagyis semmi egyéni választókörzet meg ilyesmi! Csak pártlista mindenütt, érthető? A kibővített kormányülés résztvevői számára úgy tűnt, hogy nem egészen érthető, de ezt senki sem merte a mellette ülőknek elárulni, ezért úgy tettek, mintha marhára értenék. Volt, aki tényleg értette... - Aztán az összes majdani törvénytervezetet egy újonnan felállítandó Házon keresztül lehet majd elfogadtatni, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - de ez nem lesz sem alsóház, sem felsőház, sem középház, hanem.. hogy is nevezzem, egységesen kollektíven kell a terrorizmus ellen küzdenünk..., úgy, hogy lehessen mindenféle polgári kezdeményezésekkel előállni, aztán ezeket majd megvizsgáljuk jól, mindegyiket és mindegyiküket... szóval lesz erre egy olyan közös ház... - Közösségi ház... - súgta előzékenyen az Adminisztráció Vezetője, - mint a lakóparkokban... Vladimir Vladimirovich™ szigorúan ránézett, mire az Adminisztráció Vezetője behúzta a nyakát. - Újra felállítjuk az Észak-Kaukázus ügyeivel foglalkozó szövetségi bizottságot, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - és mindegyikben az első helyettesi tisztet tapasztalt belügyi tisztek fognak betölteni... - Péterváriak..., - súgta előzékenyen az Adminisztráció Vezetője. Vladimir Vladimirovich™ szigorúan ránézett, mire az Adminisztráció Vezetője behúzta a nyakát. - A szélsőséges szervezeteket, mint a terrorizmus veteményes kertjét felszámoljuk, - folytatta Vladimir Vladimirovich™ és sokatmondóan körülnézett, - a terroristákat pedig nemcsak Oroszországban, de külföldön is agyoncsapkodjuk. Világos? A kibővített kormányülés résztvevői határozottan bólíntottak, mert az agyoncsapásokat, akár preventiv módon is, mindegyik jól ismerte és értette. Vladimir Vladimirovich™ elégedetten körülnézett a kibővített kormányülés résztvevőin, bár sokan megpróbáltak mások háta mögé, vagy az asztal alá bújni. - Most pedig beszéljétek meg a részleteket, - mondta Vladimir Vladimirovich™, felállt és kiment a büfébe. Az Adminisztráció Vezetője követte. - Na, milyen volt? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Kitűnő, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - világos, kemény és határozott, habár... - Mit habár? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ az Adminisztráció Vezetőjétől, akinek a fülében egy parányi füldugasz látszott, amelyiken mindig a legfrissebb híreket és jelentéseket hallhatta és jelenthette. - A Szergej Szergejevics, tudod, a Mitrohin az Almásoktól, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - máris azt nyilatkozza az Echo Moszkvi rádiónak, hogy az amit akarsz, sérti a polgárokat... - Hm, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - meghívtátok az Almásokat is? - Nem, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - elvégre nincsenek a parlamenti pártok között. - Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - akkor meg hadd mondja. Mi van még? - A Vlagyimir Alekszandrovics, a Rizskov, tudod, akit kirúgtak az Egységes Oroszoktól, - jelentette az Adminisztráció Vezetője, - azt nyilatkozta, hogy az amit akarsz, sérti az Alkotmányt.. - Hm, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - meghívtátok a kirúgott Vléagyimir Alekszandrovicsot? - Nem, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - elvégre ő csak egy független képviselő.. - Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - akkor csak hadd mondja..., egyelőre... Mi van még? - A Borisz Jefimovics, tudod, a jobboldali erős, a Nyemcov, - jelentette az Adminisztráció Vezetője, - azt nyilatkozta máris, hogy ha az lesz amit akarsz, akkor szakadék lesz a nép és a hatalom között, valamint sutyiban megy a mutyi, a pártok és a régiók elszegényednek még jobban... - Hm, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - meghívtátok a jobboldali erőket? - Nem, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - elvégre ők sincsenek sehol... - Aha, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, - akkor csak hadd mondja, igyekezzenek, az jó, ha igyekszik valaki... Mi van még? - A különféle polittechnológiai kutatóintézetek vezetői most veszekednek és nagyon vitatkoznak, - jelentette a füldugaszába bejkövő reagálásokat az Adminisztráció Vezetője, - azt mondják lesznek pozitívumok és negatívumok... - Hm, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - meghívtátok ezeket a kutatókat? - Nem, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - elvégre ezek nem valakik, hanem csak úgy vannak... - Aha, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, - akkor csak hadd mondják, nekik is élni kell valamiből... Mi van még? - A Misenyka, tudod, a Hodorkovszkij, - folyatta a jelentéseket az Adminisztráció Vezetője, - a börtönparancsnok szerint mindennel egyetért, és még finanszirozni is hajlandó az antiterrotista harcot, csak már eresszék ki... - Hm, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, - de azért nem verik, ugye? Az Adminisztráció Vezetője nemet intett fejével. Vladimir Vladimirovich™ bólíntott, megitta a teáját, majd visszament a tanácsterembe, ahol épp a kormányzók, teljhatalmú megbizottak, elnökök és általában a főgórék mozgósítási névjegyzékét állították össze. A behívókat majd később küldik ki nekik, a hideg élelmet meg a tisztaváltást pedig amúgy is mindenki előre becsomagolva tartja készenlétben. Vladimir Vladimirovich™ elégedetten nézte a kibővített kormányülés résztvevőit. Szemében ott csillogott a remény, hogy a Haza Anyácska most is, mint mindig, meg lesz mentve.

2004.09.14 09:24:55
2004. szeptember 13., hétfő, 12:52:10 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a nejével beszélt a titkosított telefonon. - Drágám, - mondta kelletlenül Vladimir Vladimirovich™, - egyszerűen nincs kivel beszéljek.. - Mi az, hogy nincs kivel? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™ hitvese, - És velem? - Hát, talán veled lehet, - felelte Vladimir Vladimirovich™ és elmosolyodott, - de rajtad kívül senki mással! Ezek nem válaszolnak, nem felelnek, csak bólogatnak és helyeselnek. Mindig! - Talán mégsem mindig, - jegyezte meg kedvesen Vladimir Vladimirovich™ neje. - Mindig! - bizonygatta Vladimir Vladimirovich™, - Mint a birkanyáj a farkas előtt, vagyis mint az egerek a kigyó előtt. Csak néznek mozdulatlanul, merev szemekkel és bólogatnak. - Nem vagy hozzájuk igazságos, - nyugtatgatta férjét Vladimir Vladimirovich™ felesége, - mert vegyük, példáil, a kormányzókat... - Ugyan már, épp a kormányzók! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™ . - Ma úgy döntöttem, hogy próbát teszek. Összehívtam a kormányt, a kormnyzókat, szóval mindenkit aki csak itt szokott mászkálni a Kremlben. Mondom nekik, hogy ezentúl nem választjuk a kormányzókat. Majd kinevezzük őket. Erre bólogatnak. Helyes, Vladimir Vladimirovich™! Nagyon jó! Na, frankó, gondoltam, aztán mondom nekik, hogy egyéni választókörzetesek sem lesznek, nagy túróst jutnak így be a leváltott kormányzók a parlamentbe! Erre ismét bólogatnak . Helyes, Vladimir Vladimirovich™! Nagyon jó! El tudod te ezt képzelni, hogy milyen?! - Nahát! És mi lett belőle? - kérdezte csodálkozva Vladimir Vladimirovich™ felesége. - Most majd az lesz, amit mondtál?! - Hát, mi mást tehetnék?! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Én csak mondtam, ezek meg mind egyetértettek. Most majd módosítani kell a törvényeket. - Jajj, mi lesz ebből, Vologyenka, - suttogta ijedten Vladimir Vladimirovich™ neje. - Á, semmi se lesz, - válaszolta Vladimir Vladimirovich™, - rendelünk még nyolcvankilenc androidot, aztán annyi. Támogatjuk a hazai hadiipart. - Jajj, nem is tudom... - aggódott Vladimir Vladimirovich™ neje. - Te csak ne aggódj, drágám, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - én veled leszek. Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és közelebb húzta a címeres fejléces papírköteget, hogy megírja az új Elnöki Rendeleteit.

2004.09.14 10:17:11
Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és az Elnöki Előjegyzési Naptárát lapozgatta. "Nézzük csak, nézzük..." - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "mi is lesz ma? Aha..., az Állami Duma szakbizottságainak szakértői üléseznek... A halálbüntetéssel kapcsolatos moratórium visszavonása... Hm..." Vladimir Vladimirovich™ az Elnöki Telekommunikációs Pulton megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját. - Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mi a helyzet a Dumában a halálbüntetéssel kapcsolatban? - Menni fog, - felelte magabiztosan az Adminisztráció Vezetője, majd egy kis szünet után azért óvatosan hozzáfűzte, - csak egy kis igazításra van még szükség... - Miféle igazításra? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Programigazításra, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - az androidjaink programján kell igazítani egy kicsit... - Mit kell azon igazítani? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Hát, van az a Robotika Első Törvénye, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen. - Na és? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Hát ez az és, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - ha ezt nem módosítjuk, akkor nem szavazzák meg. - Na és mit kell módosítani? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Azt kell módosítani, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - hogy a terroristák nem emberi lények. - Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - értem. Hát akkor módosítsátok és annyi. Mi a hézag? - A hézag az, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - hogy bezavarnak a külföldi információs csatornák. Vannak náluk olyanok, akik mégsem tartják nem emberi lényeknek ezeket az izéket, aztán ettől a robotjaink megzavarodnak. - Na és mi a megoldás? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Többféle megoldás is van, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - például, lekapcsoljuk az androidjainkat ezekről a zavaró csatornákról. - Hát akkor kapcsoljátok le, és annyi, nem? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Csakhogy akkor hülyék maradnak másban is, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - nem lesznek részesei az információs társadalomnak, el lesznek vágva a világ technológiai fejlődésétől, nem kapják meg az ápgrédet... - Migrédet? - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™. - Ápgrédet, - ismételte meg az Adminisztráció Vezetője, - meg ápdételve sem lesznek... - Hm, - hümmögte Vladimir Vladimirovich™, mert semmit sem értett, - és az baj? - Hát, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - éppenséggel nem baj, de akkor magunknak kell egy egészen új generációt kifejlesztenünk, az meg sokba kerül és sokáig tart. - Értem, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - és mi a másik megoldás? - A másik megoldás, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - hogy el kell érnünk azt, hogy mindenütt nem emberi lényeknek vegyék ezeket az izéket, a terroristákat... - Na és ezt hogyan érjük el? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Hát, tiltakozunk, meg küzdünk a kettős mércék ellen, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - egységes világszabványt kell elfogadtatni a nem emberi lényekkel kapcsolatban... - És ezzel mi a gond? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Ez is eltart egy darabig, - sóhajtott az Adminisztráció Vezetője, - meg sokba is kerül... - Akkor mi legyen? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Hekkelni kell, - bökte ki az Adminisztráció Vezetője, - erre vannak is jó szakembereink... - Hát akkor hekkeljenek, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mire várnak? - Parancsra, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - meg célpontkijelölésre... - Milyen célpontkijelölésre? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - A nem atomfegyverrel mért preventiv csapások pontos célpontkijelölésére, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - nehogy a mieinkben kárt tegyenek, amolyan "baráti tűzzel"... - Hát akkor pontosítsátok gyorsan és rajta, - zárta le Vladimir Vladimirovich™, bár nem egészen értette a technikai részleteket, - csak semmi lazsálás, ne vesztegessétek az időt! - Nem vesztegetjük, - mondta kissé sértődötten az Adminisztráció Vezetője, - dolgozunk keményen, előkészítünk... Csak még kell hozzá ez meg amaz... - Mi kell még hozzá? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Tőke? - Tőke már van elég, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - most a bárdokat gyűjtjük...meg élezzük is... Vladimir Vladimirovich™ megdöbbenve megnézte a kezében tartott kagylót. Időnként úgy érezte, hogy valahogy nem egészen stimmel az államapparátusban használt terminológia, itt-ott eltérések mutatkoznak az informatikai folyamatokban. Kinn arany színben ragyogtak a hagymakupolák és az őszi fák lombjai. Moszkvába megérkezett a vénasszonyok nyara, de néha-néha már a közelgő tél egy-egy hideg szélfuvallata is érezhető volt.

2004.09.14 13:57:05
Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és azon gondolkozott mit kéne még tennie az államhatalom vertikumának mozgósítására, az ország egységének erősítésére, amikor a széles íróasztala melletti Elnöki Telekommunikációs Pulton csörögni kezdett a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felvette a kagylót. - Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban Jurij Mihajlovics moszkvai főpolgármester hangja, - kitaláltam valamit, hogy erősítsük az egységet. - Halljuk, halljuk, - élénkült fel Vladimir Vladimirovich™. - A polgárokat roppantul irritálják az autókon lévő villogók, - mondta Jurij Mihajlovics, - ma már minden fiszfasznak ilyenje van, azzal villog és polgárpukkaszt a nagy kivagyiságában. - És? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Szóval, azt találtam ki, hogy mindenkitől el kell venni ezeket a villogókat, - mondta Jurij Mihajlovics, - mondjuk, legyen neked meg a kormányfőnek. A többinek meg nagy túróst az orra alá, vagy ha sokat pofázik, akkor egy szép kék villogót a szeme alá... Na, mit szólsz? - Egy pillanat, - mondta Vladimir Vladimirovich™, letette a kagylót az asztalra, zsebéből előkotorta a kétfejű aranysasos kormányzati mobilját és megnyomta az egyik fej alá rejtett egyetlen gombot, amivel az Adminisztrációjának a Vezetőjét szokta hívni. - Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - kell nekem villogó a kocsimra? - Mi a fenének? - kérdezett vissza az Adminisztráció Vezetője. - Épp elég, ha a konvoj villog és szirénázik, elől futnak vagy huszan, hátul tizen, meg néhány páncélozott oldalt... Az utakat meg úgyis lezárjuk végig... Minek kéne a limuzinodat elcsúfítani? - Értem, - mondta Vladimir Vladimirovich™, kikapcsolta mobilját, majd újra felvette az asztalon heverő kagylót. - Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™ Jurij Mihájlovicsnak, - szerintem nagyon jó a javaslatod, támogatni fogom. Sőt, engem is húzzál ki a villogós listából, épp elég, ha a Fradkov villog, annak úgyis mindegy. Egy kormányfőnek az a sorsa, hogy irritálja a polgárokat... egy ideig... Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és elégedetten megnézte a falon függő portréját, aztán visszatért a hatalmi vertikum mozgósítási tervének kiagyalásához.

2004.09.15 07:32:27
2004. szeptember 14., kedd, 17:04:53 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ az Elnöki Hálószobájában üldögélt és egy magas tornyot próbált kirakni platinakockákból, melyek oldalát kétfejű aranysaso díszítették. A torony Vladimir Vladimirovich™ ágy föle emelkedett, felnyúlt a könyvespolc fölé, majdnem elérte Vladimir Vladimirovich™ lányainak fényképét, ami a falon lógott, jobbra dőlt, aztán balra dőlt, majd összedőlt és a kockák halk koppanással szétszóródtak a vastag szőnyegen. Vladimir Vladimirovich™ morcosan megingatta fejét és újra kezdte az építkezést. A torony nőtt, nőtt, magasodott, egyenesedett, de végül mindig szétesett. Vladimir Vladimirovich™ ismét morcosan megrázta fejét, de csak tovább folytatta a kisérletezgetést. A hálószobába bejött Vladimir Vladimirovich™ felesége. - Drágám, - kérdezte csodálkozva, - mit csinálsz? - A hatalom vertikumát építem. - felelte Vladimir Vladimirovich™ és feltette a torony tetejére az újabb kockát, - érdekes. Nyolcvankilenc kockát felrakok és megáll. Amint felteszem a kilencvenediket, az egész összeesik... - Hagyd már ezt a marhaságot, - mondta Vladimir Vladimirovich™ felesége, - aludjunk inkább. Holnap reggel megint dolgoznod kell. - Én mindig dolgozom, - felelte nagyot sóhajtva Vladimir Vladimirovich™, - hiszen én vagyok az elnök. Gondolkoznom kell. Mindig az ország sorsán kell gondolkoznom. Vladimir Vladimirovich™ felkelt és megigazította kimonóját. - Egyébként persze igazad van, - mondta Vladimir Vladimirovich™ a feleségének, - aludni kellene, ahogy mondani szokás, a reggel bölcsebb az esténél... Lehet, hogy reggel megértem majd, hogy mi a fenétől dől össze ez az egész...

2004.09.15 13:46:14
2004. szeptember 15., szerda, 10:19:25 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Sándor-kertben sétált és nézte a Lovarda helyreállítási munkálatait. A Lovardát egy magas fémkerítés vette körül, amelyen hatalmas reklámplakátok lógtak. A kerítésen belülről egy hang sem hallatszott. A sarkon egy tömzsi ember állt és ugyanúgy, mint Vladimir Vladimirovich™ a Lovarda málladozó falait bámulta. Vladimir Vladimirovich™ közelebb jött. - Fígy, testvéró, - szólalt meg az ember, és amikor megfordult Vladimir Vladimirovich™ felismerte benne Jurij Mihájlovics Luzskovot, a moszkvai főpolgármestert, - na, milyen? - Mi milyen? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™. - A kerítés, - felelte Jurij Mihájlovics. - Mi van a kerítéssel? Olyan, mint akármilyen más kerítés, - válaszolta Vladimir Vladimirovich™, - nekem a vidéki nyaralómban ennél jóval magasabb van.. - Figyelj ide, testvéró, - Jurij Mihájlovics egy közérthető mozdulatot tett kezével, - elég már az általános beleszarizmusból! Mind a hatalom beleszarizmusából, mind a közrendvédelmiek beleszarizmusából, meg mindannyiunk közömbösségéből is elég volt! Mi az, hogy neked mindegy?! Hiszen ez az ország központi kerítése! Ennél központibb kerítés nincs is! Ez itt rögtön a Keml fala mellett van!!! - Jól van, na, - mormogta zavartan Vladimir Vladimirovich™ és hátralépett, - mi rosszat mondtam? Jól van, frankó a kerítés... Jó magas. Meg te is jó srác vagy, amúgy... Akarod, hogy kinevezzelek kormányzónak? - Akarom, - vágta rá azonnal Jurij Mihájlovics és egyből megnyugodott.

2004.09.18 10:04:05
2004. szeptember 17., péntek 08:39:21 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és azon töprengett, hogy kit nevezhetne ki kormányzónak. Nem volt elég embere, Dmitrij Nyikolájevics Kozáknak és Vlagyimir Anatoljevics Jakovlevnek már talált elfoglaltságot, a többiek meg valahogy nem jutottak eszébe. Egyszercsak a magas szárnyasajtó kipattant és a szobába, félrelökve a megrémült titkárt, súlyos léptekkel bejött egy hatalmas termetű, őszhajú öregember. - Milyen kupit csináltatok itt, vazze..., - szólt kemény hangon az öreg - Borisz Nyikolájevics?! - kiáltott fel meglepetten Vladimir Vladimirovich™. - A széket! - dörmögött hangosan Borisz Nyikolájevics, és Vladimir Vladimirovich™ azonnal felpattant az Elnöki Karosszékből. Borisz Nyikolájevics az asztal mellé lépett és leült az elnök helyére, aztán jól begyakorlott mozdulattal megnyomta a hangosbeszélőn a titkár hívógombját. - Teát, másfél decit, - szólt röviden Borisz Nyikolájevics, - citrommal. Megbeszélünk itt ezt-azt, vazze... - Borisz Nyikolájevics, - kezdte feszélyezetten Vladimir Vladimirovich™, - ami azt illeti, az az én székem... - Itt semmi sem a tiéd!!! - bődült el Borisz Nyikolájevics és öklével nagyot csapott az asztalra. Vladimir Vladimirovich™ megremegett. - Mégis, ha szabadna kérnem... - mondta finoman Vladimir Vladimirovich™, - mégiscsak én vagyok az elnök, akit az egész nép megválasztott... - Én vagyok az össznépi válaszott elnök!!! - felelte Borisz Nyikolájevics. - Te meg senki se vagy! Közben a titkár behozta a teát. Borisz Nyikolájevics beleszagolt és fintorgott. - E' meg mi?!!! - kérdezte a titkártól. - Tea... - felelte ijedten a titkár, - krasznodári... - Te meg kiket szedtél itt össze?!!! - fordult Vladimir Vladimirovich™-hoz Borisz Nyikolájevics. - Miféle személyzetet... Dagesztánit nekem! Tizenkét évest! A titkár a rémülettől megmerevedett szemekkel kirohant a szobából. - Te meg miket találtál ki? - kérdezte Vladimir Vladimirovichtól™ Borisz Nyikolájevics. - Az Alkotmányt akarod megváltoztatni, vazze?! - Nem arról van szó, amire gondol, - kezdte volna Vladimir Vladimirovich™, - mindjárt elmagyarázom. A hatalom vertikális felépítése... - Tőlem akár diagonális is lehet, - felelte mérgesen Borisz Nyikolájevics, - azt építesz, amit csak akarsz, de máséhoz ne nyúljál!!! - A máséhoz? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™. - Mihez? - Az alkotmányhoz! - felelte Borisz Nyikolájevics, a kabátzsebébe nyúlt és egy könyvecskét húzott elo. - Itt van, fogjad, majd alkalomadtán olvasgasd! - Köszönöm, nekem van sajátom, - felelte Vladimir Vladimirovich™ és elfordult. Behozták a teát. 2004. szeptember 17., péntek 18:27:49 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a hosszú kremli folyosón mendegélt és azon törte a fejét, hogyan fogadtasson el egy alkotmánymódosítást. Egyszercsak egy alakot vett észre, aki a padlón üldögélt, ide-oda ingatta fejét és valamit halkan mormogott. - Fígy, testvéró, - szólt Vladimir Vladimirovich™, de az alak nem reagált. Vladimir Vladimirovich™ közelebb jött és meglepődve felismert a padlón ücsörgő alakban az Állami Duma elnökét, Borosz Grizlov androidot. - Áj, ajjajj... - mondogatta Borisz Vjacseszlávovics és ingatta a fejét, - Áj Robot... Vladimir Vladimirovich™ óvatosan megbökte a dumaelnök vállát. - Testvéró, - szólt Vladimir Vladimirovich™. - A robot nem tehet kárt az embernek, - mormogta Borisz Vjacseszlávovics, - a halálbüntetés alkalmazásának kiterjesztését a terroristákra komolyan és többoldalúan kell megvitatni. - Hé, mi van veled? - kérdezte csodálkozva Vladimir Vladimirovich™. - Nem szabad felmondani a moratóriumot, - ingatta fejét a dumaelnök, - de a körülmények arra kényszerítenek, hogy ezt a kérdést megfelelő módon több oldalról vizsgáljuk... Halkan surrogtak a vilanymotorok, Borisz Vjacseszlávovics fejebúbján, a haja alól vékony füstcsík kigyózott a magasba. Vladimir Vladimirovich™ felsóhajtott és az Elnöki Zakójának zsebében a kormányzati mobilját kezdte keresgélni.

2004.09.18 15:40:21
Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a novo-ogarjovoi Elnöki Rezidenciájában összehívta a nemzetbiztonsági tanács szokásos szombati munkaértekezletét. - Fígy, testvérók, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - nagy disznóságok voltak az utóbbi időben, a terroristák egyfolytában megelőznek titeket, ti meg hazudoztok össze-vissza, így meg folt esik a nemzetbiztonsági szervek becsületén, ez így nem mehet tovább! Preventív intézkedésekre van szükség, nem koslatni a már bekövetkezett események után, hanem elébük menni! A foltot elntüntetni! A nemzetbiztonsági tanács szemlesütve hallgatott. - Tegnap a "Városi diplomácia" nemzetközi tanácskozás résztvevőinek, a sok külföldi polgármesternek is elmondtam, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - hogy általános folttisztítást kell csinálni, közös erővel és összefogottan óvni és tisztán tartani a terrorizmustól a városainkat. Semmiféle kettős mércét! Másképp mindenki ráfarag és mindenütt hatamas vérfoltok lesznek és akkor megint csak utólag.... Egyszercsak a nagy tanácskozó asztal mellett ülő Nyikoláj Platonovics Patrusev, szövetségi biztonsági igazgató zsebében csörögni kezdett a telefonja. Nyikoláj Platonovics elnézést kért az Elnöktől, kivette a mobilját és belehallgatott. - Igen..., igen.., igen? Igen..., nem, azt nem kell..., azt viszont igen..., jó, - mondogatta Nyikoláj Platonovics a telefonjába, miközben a nemzetbiztonsági tanács, élén az Elnökkel, csendben figyelte az operatív információ áramlását. Nyikoláj Platonovics kikapcsolta és eltette a mobilját, majd ismét elnézést kért. - Mi van? - kérdezte szigorúan Vladimir Vladimirovich™. - Sikerült megakadályozni egy gépkocsi felrobbantását Moszkva központjában, - jelentette büszkén Nyikoláj Platonovics, - biztos a "világvárosi diplomatákat" akarták a levegőbe röpíteni, de időben észrevettük és megakadályoztuk. - Na végre! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Így kell ezt csinálni! Eltüntetni a szolgálat becsületén esett foltot! - Igyekszünk, - jelentette büszkén Nyikoláj Platonovics. - Elkaptuk a terroristát is, aki az aláaknázott autót Moszkvába hozta és a tanácskozás helyszínénél akarta leparkoltatni. - Na végre! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Így kell ezt csinálni! Eltüntetni a szolgálat becsületén esett foltot! Akkor ez most majd megmond mindent, neveket, álneveket, címeket, jelszavakat... - Hm, - hümmögött Nyikoláj Platonovics. - Egy kis gond van... - Mi gond van? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™ és morcosan összehúzta szemöldökét. - Kihallgatás közben rosszul lett, - mondta csendesen Nyikoláj Platonovics, - bevittük a kórházba, de meghalt. Szívrohamot kapott... - A foltról beszéltem!!! - kiáltott fel mérgesen Vladimir Vladimirovich™. - A foltot kell eltüntetni! Nem volt elég világos, amit mondtam?!!! Nyikoláj Platonovics behúzta a nyakát. A nemzetbiztonsági tanács szintén. Vladimir Vladimirovich™ szúrós szemmel körbenézett, majd bezárta az ülést. A résztvevőket elengedte, most még...

2004.09.20 10:11:10
Egyszer Vladimir Vladimirovich™ autózott Moszkva központjában és éppen a Lubjanka-téren hajtott keresztül, amit a Szövetségi Biztonsági Szolgálat híres főépülete uralt. Vladimir Vladimirovich™ ránézett a házra, majd előkotorta zsebéből az aranysasos kormányzati mobilját és felhívta az Adminisztrációjának a Vezetőjét. - Fígy, testvéró, - szólt bele a telefonba Vladimir Vladimirovich™, - mi a fene van ezzel a Lubjankával? - Mi lenne? - kérdezte értetlenül az Adminisztráció Vezetője. - Mintha dőlne, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - innen most tisztára olyan, mint a pisai torony... - Pisatorony?! - hökkent meg az Adminiszzráció Vezetője. - Az nem lehet! Arrafelé ilyesmi senkinek sem jutna eszébe... - Marha! - mondta Vladimir Vladimirovich™. - A ferde tornyot mondtam, amelyik dől. - Miért dőlne a Lubjanka? - kérdezte továbbra is értetlenül az Adminisztráció Vezetője. - Nem dől az egyáltalán, stabilan áll, ugyanúgy mint régen. - Én úgy látom, hogy dől, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - te velem ne vitatkozzál, én vagyok az Elnök, én jobban látom. Az én időmben nem dőlt, most meg nagyon is dől... Szóval, szóljál Nyikoláj Platonovicsnak, hogy ez így nem frankó! - Azonnal szólok, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - habár most éppen a Rasid Gumaroviccsal együtt győzködik az ügyészeket... - Mi a fenéről győzködi az FSzB-s főigazgató és a belügyér az ügyészeket? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Hát, hogy ők mindent megtettek az elfogott sofőr életben maradásáért, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - tudod, amelyik azt az aláaknázott autót vitte volna a Borogyinói-panorámához... - Amelyik szívinfarktust kapott a kihallgatáson? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Hm, - hümmögött az Adminisztráció Vezetője, - nem szívinfarktust kapott. Közben az ügyészség megállapította, hogy súlyos testi sérüléseket szenvedett, és azokba halt bele... Pedig a rendőrség és a biztonságiak két autóval szállították kórházba. Sürgősen! Szirénával! - Miért kellett két autó hozzá? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Mert a rendőrök csak a rosszul lett gyanúsított testét vitték el, - magyarázta az Adminisztráió Vezetője, - ezért a biztonságiaknak is szirénázni kellett. Vitték a fejet is. Csak ugyebár a moszkvai közlekedés, a dugók... - Hm..., - hümmögött Vladimir Vladimirovich™, mert meg kellett emésztenie a hallottakat. Egy kis szünet után azért megszólalt, - szóval, ahogy mondtam, szóljál csak Nyikoláj Platonovicsnak, hogy igenis dől a Lubjankája..., és mégiscsak egy pisatorony az egész... Vladimir Vladimirovich™ kikapcsolta és eltette a mobilját, majd elgondolkozott, hogy mit is mondjon a Szövetségi Gyűlés mára összehívott tanácskozásán, amely a terrorizmus elleni harc leghatékonyabb módszereinek elemzését hivatott megvizsgálni.

2004.09.20 13:27:27

2004. szeptember 20., hétfő, 08:55:47 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a jövőt tervezte. A széles íróasztalon Vladimir Vladimirovich™ előtt feküdt az Elnöki Abakusz a kétfejű aranysasokkal a platinából készült golyókon.
- Megszüntetjük a kormányzói választásokat, - monta halkan Vladimir Vladimirovich™ és jobbra tolta az egyik golyót, - aztán az egyénieket is... Mert né' csak...
Vladimir Vladimirovich™ arrébb lökött még egy golyót.
- Aztán mindenkinek lecseréljük a személyiét, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - és megtiltjuk, hogy anélkül kimenjen az utcára... Sőt, a legjobb, ha az utazgatásokat is betiltjuk..., országszerte.. Mert né' csak... utazgatnak össze-vissza! Csupa terrorizmus mindenütt... Moszkvát meg egyáltalán lezárjuk! Összegyúltek itt mindenfélék...
Vladimir Vladimirovich™ tovább számolt.
- Építünk sok hadigyárat, - álmodozot Vladimir Vladimirovich™, - és az összes firkászt odavezényeljük. Készítsenek géppisztolyokat, fokozzák a hadiipari termelést.
Vladimir Vladimirovich™ egészsen lázba jött.
- Csak egyvalami nyugtalanít, - mondta Vladimir Vladimirovich™ a falon lógó portréjához fordulva, - lehet, hogy nem lesz időm mindent véghezvinni... Na, akkor így csináljuk...
Vladimir Vladimirovich™ arrébb lökött még egy golyót.
- Az elnöki mandátum legyen életfogytiglani, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mint a pátriárkáé... Nincs mit tenni. Kénytelen leszek az oltárra helyezni...., a rend és a törvény oltárára helyezni..., feláldozni magamat.

2004.09.20 15:16:09
Egyszer Vladimir Vladimirovich™, miután a modern művészetek múzeumában megtekintette a Szövetségi Tanács ünnepi üléséről most kiállított képet, amit Ilja Jefimovics Repin 1905-ös híres festményéről - Az Államtanács ünnepi üléséről - mintázott két mai fiatal festő, elment a felsőház honvédelmi és biztonsági bizottságának soron kívüli ülésére. A parlament felsőházának szenátorai a kaukázusi helyzetről és az oroszországi polgárok biztonságának erősítésével kapcsolatos halaszthatatlan teendőkről munkamegbeszéltek. - Fígy, testvérók, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - szenátor uraimék, a Birodalom..., izé, a Föderáció érdekei azt kívánják, hogy abban a provinciában...., izé, abban a régióban végre nyugi legyen. Kire számíthat a monarchia... izé, Oroszország? - Talán az örményekre, - felelte Viktor Alekszejevics Ozerov bizottsági elnök, - azok jóban vannak velünk és a konyakjuk is jó, csak utálják az azerieket a Kara-Babah miatt, meg hagyományból a törököket, a Musza Dag miatt, csak teljesen el vannak vágva tőlünk, a grúzok miatt... - A grúzokra nem számíthatunk most, - tette hozzá Vlagyimir Iljics Melnyikov, bizottsági elnökhelyettes, - azok most a jenkiket szeretik, a beszivárgó terroristákkal sem tudnak, de nem is nagyon akarnak mit kezdeni, meg különben is utálják az oszétokat és az abházokat, akiket viszont mi szeretünk, felséges uram, izé, akarom mondani Vladimir Vladimirovich™, izé akarom mondani, testvéró... - Az azeriekkel lehetne valamit kezdeni, - szólt Vaszilij Dmitrijevics Kljucsenok, bizottsági alelnök, - ha keményebben megszorongatjuk őket földgázilag, de azok az örményeket utálják, meg tele vannak csecsen-ingusokkal, akikkel még az expediciós hadtest..., akarom mondani, az antitterorista műveletekben résztvevő csapatkontingens sem bír... - Méltóságos uraim, vagyis szenátor urak, az örményekre számíthatunk, az hétszentség, - mondta Arkagyij Rafikovics Szarkiszján szenátor, de nem tudta folytatni, mert zsebéből majdnem kiesett az Ararát. - Az oszétokra is lehetne számítani, tisztelt Államtanácsos urak, akarom mondani, szenátor uraim, - tette hozzá Vjacseszláv Alekszejevics Popov, - a pravoszláv egyház... - Ne felekezeti alapon vizsgáljuk a kérdést, - vágott közbe Valerij Klavdievics Bikov, - egyházi alapon ott mindenki mindenkit utálhat, de nem az az alap, mert itt vannak, például, a grúzok... - A grúzok nincsenek itt, - vágot közbe Alekszej Nyikolájevics Siskov, - majd mindjárt megmondom, hogy hol vannak a grúzok... - Szenátor urak, szenátor urak, - próbálta elsimítani az élesedő vitát Valerij Pavlovics Glagyilin, - talán hallgassuk meg, hogy mit mond az uralkodó, izé, akarom mondani, Vladimir Vladimirovich™. Vladimir Vladimirovich™ nem mondott semmit, csak intett, hogy folytassák a szenátorok. - Szenátor uraim, - szólalt meg ismét Viktor Alekszejevics, - ha tisztán akarjuk látni a helyzetet, akkor az utálatos csecseneket, talán az ingusok kivételével, akiket az oszétok utálnak, akiket a grúzok utálnak, akiket az abházok utálnak.... - A cserkeszek nem utálják az azerieket, - jegyezte meg Valerij Georgejevics Trusnyikov, hogy ő is mondjon valamit, ráadásul olyat, ami meg is állja a helyét, nem lévén közös cserkesz-azerbajdzsáni határ... - A karacsajok meg nem utálják a dagesztániakat, - tette hozzá Szergej Viktorovics Anohin, hogy ő se maradjon ki és ráadásul olyat mondjon, ami ugyancsak stimmel. - Szenátor urak, szenátor urak, - szólt megint Valerij Pavlovics, - talán mégis hallgassuk meg, hogy mit mond az uralkodó, akarom mondani, Vladimir Vladimirovich™. - Hm, - szólalt meg hosszú szünet után Vladimir Vladimirovich™. - A Birodalom..., izé, a Föderáció..., vagyis a Közösség...., pontosabban, abban a régióban... úgy globálisan... nagy kupi és még nagyobb szar van! Ezt senki sem tagadhatja! Vladimir Vladimirovich™ körülnézett, de a szenátorok közül senkinek sem jutott eszébe ezt tagadni. - A hatalom vertikumát kell erősítenünk, - szögezte le Vladimir Vladimirovich™, - föntről kezdve és egészen a pincéig! Vladimir Vladimirovich™ kezével mutatta hogyan. A szenátorok követték mozdulatát, felnéztek a díszes plafonra, majd a padlót díszítő díszszőnyeget. - Továbbá magunkat kell erősítenünk, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - mert ha gyengék leszünk, akkor megvernek. Vladimir Vladimirovich™ körülnézett, de a szenátorok közül egynek sem jutott eszébe tagadni ezt a nagy igazságot. - Erősíteni fogjuk az erőinket, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - korszerűen, állig felfegyverzett erőink lesznek, és ezekkel majd odacsapunk, preventíve... Erősíteni fogjuk a hadiipart! Erősíteni fogunk mindent, hogy erős legyen a Birodalom, izé..., akarom mondani, az állam erős legyen, és akkor a régióknak sem lesz más választásuk - nyugi lesz, rend és nyugalom. Törvényes rend és törvényesen engedélyezett nyugalom. Világos? A honvédelmi és biztonsági bizottság egyetértően bólíntott. - A pénzt viszont nem lenyúlni, nem ellopni, mert.... - tette hozzá Vladimir Vladimirovich™ és szigorúan körülnézett. A honvédelmi és biztonsági bizottság szomorúan bólíntott. - Most pedig elmehettek a múzeumba, - fejezte be Vladimir Vladimirovich™, - nektek sem árt egy kis történelmi kultúrséta. 1905-re gondoljatok! A szenátorok sorba álltak és elindultak az új tárlat megtekintésére. Történelmi ismereteik és tapasztalataik révén ez kifejezetten szükségszerűnek és halaszthatatlannak tűnt. Mindenki 1905-re gondolt.

2004.09.21 08:27:08
Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és azon morfondirozott miként is tudna jó erős államot csinálni úgy, hogy közben ne pofázzanak neki mindenféle demokráciákról meg szabadságjogokról azok, akiknek egyáltalán nincs szükségük jó erős államra, sőt, kifejezetten irritálja őket, amikor kinyílt a dolgozószoba magas szárnyasajtaja és bejött Szergej Mihájlovics Mironov, a Szövetségi Tanács, vagyis a parlament felsőházának elnöke. - Fígy, testvéró, - mondta Szergej Mihájlovics, - mutasd a pisztolyodat. - Miféle pisztolyomat? - kérdezte csodálkozva Vladimir Vladimirovich™. - Nincs nekem semmiféle pisztolyom. - Hogy lehet az? - kérdezte szigorúan Szergej Mihájlovics. - Te vagy a főparancsnok, hivatásos tiszt vagy, akkor neked pisztolyod is van. - Nincs nekem semmiféle pisztolyom, - ismételte meg Vladimir Vladimirovich™, - annak idején leadtam. Nem kell nekem pisztoly, vigyáznak rám elegen, azoknak meg van. - Hol a nyugta a leadásról? - kérdezte szigorúan Szergej Mihájlovics. - Hol lenne? Az FSzB titkos archivumában van biztosan, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - elvégre tudod, hogy mi a szokás... - Nana, - mondta szigorúan Szergej Mihájlovics, - nem lehet az, hogy te odaajándékoztad a pisztolyodat Borisz Abramovicsnak? - Ééééén?! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Ezt meg honnan vetted? - Borisz Abramovics mesélte annak idején a Novaja Gazetának, az ajándékoddal fenyegette meg Primakovot, amiért betartott neki, - felelte Szergej Mihájlovics, majd hozzátette, - igaz, hogy az ügyvédje ezt később letagadta. - Na látod, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - Borisz Abramovics egyszer ezt mond, másszor meg az ellenkezőjét, ami éppen eszébe jut... A moszkvai lakóházakat is én robbantottam fel szerinte... Egyébként mi ez az egész? Mit rovancsoltok ti most itten? - A Szövetségi Tanács úgy döntött, - magyarázta Szergej Mihájlovics, - hogy lerovancsoljuk az egész Oroszországi Föderációban az összes fegyvert. Ellenőrizünk részletesen mindent, mert hatalmas a kupi és a nyilvántartások is biztos hiányosak. Ettől van a sok terrorizmus. Mi most elhatároztuk, hogy rendet teszünk, akkor meg rendet is teszünk. Szóval, jó lesz, ha azt a nyugtát előkeríted. A pisztolyoddal el kell számolnod. - Hogyan kerítsem elő a nyugtát? - kérdezte nyugtalanul Vladimir Vladimirovich™. - Az FSzB nem adja ki a titkos cuccokat senkinek, a Szolgálatnál ez nem szokás... - Az már a te dolgod, - felelte szigorúan Szergej Mihájlovics. - Vagy a pisztolyt add elő, vagy a nyugtát. Akkor kipipáljuk a fegyvernyilvántartást és rend lesz. Magad is megértheted, hogy nem megy az csak úgy, hogy fegyverek vannak kint nyilvántartatlanul, ez egy tarthatatlan állapot. Rendnek kell lennie, és rend is lesz. Szergej Mihajlovics szúrós tekintettel ránézett Vladimir Vladimirovichra™, majd határozott léptekkel kiment a szobából. Vladimir Vladimirovich™ tátott szájjal bámult utána, majd egy idő után ránézett a sarokban álló kis fekete bőröndjére és elvigyorodott. Az Elnöki Atomtáskája nem szerepelt egyik nyilvántartásban sem.

2004.09.21 12:40:10
2004. szeptember 21., kedd, 09:13:44 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ felhívta telefonon jóbarátját, George Bush amerikai elnököt, mépgpedig az ifjabbikat. - Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mondd meg nekem, miben van az erő? Az igazságbanm vagy a pénzben? - A pénz az csak papír, - felelte George Bush, mégpedig az ifjabbik, - az erő a repülőgép-hordozó anyahajókban van. Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és egyből megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját. - Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - meg kell növelni a hadiipari megrendeléseket. A szakértőim azt mondják, hogy nem olajjal kell kereskedni, hanem fegyverrel. - A te szakértőid? - kérdezte csodálkozva az Adminisztráció Vezetője. - Az én szakértőim, - felelte határozottan Vladimir Vladimirovich™. - Meg azokat az izéket, a melegítős talpbetéteket se feledjétek.... A Kvasnyin talált ilyeneket valahol Szibérában és most telefonál mindenhová, már füstölnek a vonalak.. Szóval csizmatalp-betétek és főleg melegítősek legyenek... - Meglesz, - felelte az Adminisztráció Vezetője és bontotta a vonalat.

2004.09.22 13:30:03

2004. szeptember 22., szerda, 10:04:04 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a moszkvai újságokat olvasgatta.
- Nem értem, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - hogy miért nem tetszik ezeknek? A hatalom vertikuma..., olyan szép..., mint az osztankinoi tévétorony.. Az ország irányítódik, emerre meg amarra..., ezek meg csak morognak...
Vladimir Vladimirovich™ kezében zörögtek a nagy újságoldalak, ő meg közben nagyokat sóhajtozott. Egyszercsak a széles Elnöki Íróasztal sarkában megszólalt a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felvette a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban Dmitrij Olegovics Rogozin hangja, - teljesen elkanászodtak ezek az izéid.
- Miért, mi van? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Nem akarják megszavazni a halálbüntetést! - válaszolta Dmitrij Olegovics.
- De hiszen robotok, nem is tehetik meg, - magyarázta Vladimir Vladimirovich™, - ilyen program van beléjük táplálva. Különben is, mit számít az öngyilkosnak a halálbüntetés?
- Nem érted te ezt! - kiáltott fel Dmitrij Olegovics. - Senki sem érti! Ez a legfontosabb megelőző rendszabály!
- Megelőző? - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™. - Hogyan, miként?
- Mit nem értesz? - folytatta Dmitrij Olegovics. - Ha valakit megelőzésként halálbüntetünk, akkor az már nem tud terrorista merényletet csinálni!
- Logikus, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™. - Na, és hogyan válasszuk ki azokat, akiket halálbüntetünk?
- Én úgy gondolom, - mondta határozottan Dmitrij Olegovics, - hogy minden megelőző intézkedés akkor ér valamit, ha általánossá tesszük.
Vladimir Vladimirovich™ elvette a kagylót Elnöki Fülétől és döbbenten ránézett.

2004.09.23 15:15:49
2004. szeptember 23., csütörtök, 11:30:58 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Kreml kerti sétányain kóborolt és a moszkvai ősz utolsó meleg napjait élvezte. Valamelyest elől és hátul, Vladimir Vladimirovichtól™ tisztes távolságra, szolid fekete öltönyt viselő emberek mendegéltek. Semmi sem árulhatta volna el azt, hogy mindannyian a szövetségi biztosági szolgálat munkatársai, ha kalapjukon nem lett volna kék villogó lámpa. Ha a sétányon néha ritkán feltűnt egy-egy eltévedt turista, a munkatársak megszólaltatták spéci beépített szirénájukat, vakkantottak egyet - és a turistát mintha a szél fújta volna el jó messzire. Vladimir Vladimirovich™ mosolygott. Nyugalmat és örömöt érzett mindenütt. Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ zsebében megszólalt a kormányzati mobilhíradó készülék. Vladimir Vladimirovich™ megnyomta a gombot. - Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban az Adminisztráció Vezetőjének hangja, - nem ment át a módosító indítvány. - Miféle indítvány? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™. - Hát az, hogy tiltsák meg a tévében a túszejtések mutogatását, - felelte az Adminisztráció Vezetője. - Vagyis mutogatni fogják? - pontosította Vladimir Vladimirovich™. - Fogják, - helyeselt az Adminisztráció Vezetője. - És mikor? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. Súlyos csend állt be. - Testvéró... - súgta pár pillanat múlva az Adminisztráció Vezetője, - hát mégis... mi van veled? Teljesen bekattantál? És ha hallja valaki?!!! Vladimir Vladimirovich™ elpirult. - Azt kérdeztem, hogy mikor szavazták le? - igazította ki magát Vladimir Vladimirovich™. - Jaa.... - sóhajtott megkönnyebbülten az Adminisztráció Vezetője, - hát, úgy dél körül... A képviselők sokáig alszanak ám... Vladimir Vladimirovich™ erre már nem felelt semmit, csak kikapcsolta a mobilját és Elnöki Zakójának belső zsebébe dugta.

2004.09.25 10:45:02
Egyszer Vladimir Vladimirovich™ elment az információs ügynökségek világkongresszusára, hogy megmondja miként is kell majd felelni a "XXI. század információs kihívásaira". A moszkvai nemzetközi kereskedelmi központ termében legalább 100 ország 115 médiumának képviselői gyűltek össze és főleg a demokrácia, a szólásszabadság, továbbá a szerzői és egyéb jogok megvédéséért aggódtak, valamint azon vitatkoztak, hogy mit is kéne lépni az információs terrorizmus térhódításának megakadályozása érdekében, figyelembe véve az információk áramlásának új technológiáit. - Fígy, testvérók, - mondta Vladimir Vladimirovich™ a világkongresszusra összesereglett firkászoknak és hangászoknak, - aggódtok itt össze-vissza, pedig sehol sincs akkora pofázási szabadság meg demokrácia, mint minálunk. Van itt nálunk 2240 tévétársaság, 1453 rádióállomás, negyvenezernél több újság és folyóirat. Ezek mind lökik a rizsát és a sódert, még én sem tudom, hogy mi mindent dumálnak. Ti meg azt mondjátok, hogy befogom a pofájukat. Ez lehetetlenség! Annyi kezem nincs is! Vladimir Vladimirovich™ felemelte és megmutatta, hogy tényleg nincs annyi keze. - Egészen más kérdés, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - hogy ez a sok firkászunk-hangászunk hazudik össze-vissza, ami disznóság, ezért nem is tetszik nekünk. Nem azt mondjuk, hogy ne pofázzanak, mert ez egyik demokratikus vívmányunk, amit őrizünk és védünk, de legalább ne hazudjanak össze-vissza. Mi támogatjuk a tehetséges firkászokat-hangászokat, megadunk nekik minden információt, tehát megvan a lehetőség arra, hogy ne hazudjanak össze-vissza, hanem rend és egység legyen ezen a téren is. Másképp nem tudunk a terrorizmus ellen védekezni, ami a század egyik legnagyobb kihívása. Még annyit mondanék, hogy.... Ekkor Vladimir Vladimirovich™ zsebében megszólalt az aranysasos kormányzati mobilhíradó készülék. Vladimir Vladimirovich™ elfordult a mikrofontól és füléhez szorította a telefont. - Fígy, testvéró, - szólalt meg a mobilban az Adminisztráció Vezetőjének hangja, - a sok firkász-hangász kérdezősködött már az elfogott, de időközben elhalálozott sofőrről? - Még nem, - felelte halkan Vladimir Vladimirovich™, - remélhetőleg nem is fognak, mert elmegyek mielőtt kérdezősködnének. Miért mi van? - Ciki van, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - kiszivárogtatták a sajtóban, hogy egy leszerelt tengeralattjárós tisztről van szó, a nevét is mindenütt közölte a média. A kislányai most félnek és sírnak... - És? - kérdezte halkan Vladimir Vladimirovich™. - A volt felesége és az osztálytársai nem ismerték fel, másodszori azonosítási kisérletre sem, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - vagyis valakit agyonvertek, csak nem tudjuk, hogy kit, továbbá azt sem tudjuk, hogy kik verték agyon, agyonverték-e egyáltalán és ha igen, akkor miért... - Az hogyan lehet? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Még nem tudjuk hogyan lehet, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - csakhogy ez van. Miután elkapták, vagy százötvenen fértek hozzá, de mindegyik tagad. Ami a médiában nyilvánosságra került, az pedig eléggé zavaros, továbbá ellenőrizetlen és érthetetlen, meg gyanús is.... - Akkor hogyan jelenhetett meg? - kérdezte mérgesen Vladimir Vladimirovich™. - Hát, mert pofáztak össze-vissza, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - valaki belökte, a többi meg átlökte és lekoppintotta, még hozzá is tett, meg kiszinezte, meg kibővítette a saját tényfeltáró mélyinterjuival... Vladimir Vladimirovich™ kikapcsolta a mobilt és ismét a mikrofonhoz fordult. - Szóval, azt akartam mondani még, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - hogy nem szabad össze-vissza hazudni. A terrorizmus ellen csak közös fellépéssel érhetünk el sikereket. A demokráciánk vívmányainak őrzés-védelméhez, a stabilizációhoz és fejlődéshez mi mindig megadjuk a szükséges központi segítséget és információt, ami utána teljesen szabadon áramolhat mindenféle korlátozás és gátlás nélkül. Az össze-vissza hazudozásnak véget kell vetni, mert az egység hiánya a terrorizmus malmára fújja a passzátszeleket! Éppen emiatt a hatalom vertikuma... Ekkor Vladimir Vladimirovich™ zsebében ismét megszólalt az aranysasos kormányzati mobil. Vladimir Vladimirovich™ félrefordult és füléhez szorította a telefont. - Fígy, testvéró, - szólalt meg a mobilban az Adminisztráció Vezetőjének hangja, - a vertikumot ne erőltesd! - Miért?! - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Szakértők és közvéleménykutatók szerint abból csak nagy balhé lesz, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - sőt, ha a megbolondult robotjaink a Dumában bevezetik a köztéri Sörivás tiltását, akkor még általános népfölkelés is lehetséges. - Micsodaaaa?!!! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Ezt honnan vetted? - Most kaptuk a komoly szakértői elemzést, külföldről, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője. - A hatalom csak addig lehet erős, amig az országban nem vertikális, hanem horizontális az állapot. - Hogyan?! - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™. - Ha nem állnak, hanem fekszenek, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője. - Ha betiltják a Söröt, akkor viszont felkel mindenki és oda a hatalom, akár vertikális, akár virtuális... Szóval a legjobb, ha nem erőlteted a vertikumot, pláne a külföldi firkász-hangászok előtt... Vladimir Vladimirovich™ kikapcsolta a mobilját és ismét a mikrofonhoz fordult. - Szóval, azt akartam mondani, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - ahhoz, hogy jobban értsük egymást, hogy ne legyenek félreértelmezések, ki kell alakítani az egységes terminológiát. Szakértői elemzések szerint, a vertikális rendszernek csak akkor van értelme, ha mellette létezik a horizontális állapot is, mert ez biztosítja a demokrácia őrzés-védelmét, a kiegyensúlyozottságot és a stabilítást. Önökön is sok minden múlik, hogy egységesen, világszabványosan, mindenféle kettős mércéktől mentesen értelmezzük a dolgokat. Így felelhetünk meg legjobban a XXI. század kihívásainak. Kívánok ehhez mindenkinek sok sikert, jó erőt, egészséget! - Egészség! Egészség! - visszhangozta a terem. - Egészség! Egészség! - villogtak a betük a hatalmas vetítőn. - Egészség! - írta le a Moszkvától jó távoli római fürdőmedencében Vladimir Vladimirovich™ virtuális krónikása és - mivel nem moszkvai köztéren feküdt horizontálisan - felhajtott Egy (vertikálisan hatalmas) Pofa Söröt.

2004.09.25 11:51:53
2004. szeptember 25., szombat, 08:00:26 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovichot™ felhívta telefon Leonid Danilovics Kucsma ukrán elnök. - Fígy, testvéró, - mondta izgatottan Leonid Danilovics, - a Janukovicsot bevitték az intenzívre! - Megmérgezték! - kiáltott fel döbbenten Vladimir Vladimirovich™. - Á, dehogy, - felelte Leonid Danilovics, - csak kemény tojásokat vagdostak hozzá. - Kemény tojásokat? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Csak nem a Vekszelberg? - Vekszelberg? - kérdezte értetlenül Leonid Danilovics. - Zsidó? Akkor értem. Egyébként ki ez a Vekszelberg? A Limonov-féle nemzeti bolsevikok közül való? - Á, dehogy, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - ez csak úgy, egy olyan oligarcha..., még szabadlábon van... Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és elgondolkozott, aztán megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját. - Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - intézkedj már ottan, hogy küldjenek Janukovicsnak a kórházba mandarint. Egy ládával. - És Jusenkonak? - pontosította az Adminisztráció Vezetője. - Jusenkonak? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™. - Hogy jön ide Jusenko?! Egyébként, ha akarod, akkor küldj annak a Jusenkonak is valamit..., mondjuk egy idézést..., nem is tudom... Ja, aztán rendeld be Vekszelberget! - Vekszelberget..., - írta fel előjegyzési noteszébe az Adminisztráció Vezetője, - meglesz. A vonalat ezután bontották.

2004.09.27 10:14:26
Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a rejtélyes sofőr-agyonverési ügy aktáit lapozgatta. - Hm, - mormogta az orra alá Vladimir Vladimirovich™, - érdekes... A fogtérkép sem stimmel... Valakit agyonütöttek, de az agyonütött nem a volt tengeralattjárós, de lehet, hogy mégis a tengeralattjáróst ütötték agyon, csak ezt az agyonütöttet kicserélték és most egy másik agyonütöttet próbálnak azonosítani valaki más agyonütöttel, aki nem az, hanem egészen más... Egyre bonyolultabb a dolog... Egyszercsak kintről, a Vörös-tér felől nagy lárma hallatszott be. Vladimir Vladimirovich™ felkelt az Elnöki Íróasztal mellől és odament az ablakhoz. A Mauzóleum környékén nagy tumultust látott, valamiféle álarcos legények tusakodtak álarc nélküli rendőrőkkel és antiterrorista biztonságiakkal. "Mi van?!!!" - gondolta Vladimir Vladimirovich™. - "Már itt vannak a terroristák a Kremlnél?!! Mi a fene folyik itt? Antiterrorista hadművelet a Kreml mellett?!!!" Vladimir Vladimirovich™ benyúlt Elnöki Zakójának belső zsebébe és előkotorta a kétfejű aranysasos kormányzati mobilját, majd megnyomta az egyik fej alá rejtett egyetlen gombot, amivel az Adminisztrációjának a Vezetőjét szokta hívogatni. - Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mi ez a csődület a Mauzóleumnál? Mit akarnak azok az álarcos terroristák Vlagyimir Iljicstől? - Azok nem terroristák, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - hanem az ifjúkommunista élcsapat, a Vörös Ifjúsági Avangárd. Nem a Vlagyimir Iljiccsel van gondjuk, hanem a Vladimir Vladimirovich™ nélküli Oroszországot követelik, továbbá az egész putyini kapitalizmussal és imperializmusaal van teli a tökük... Legalábbis ilyen feliratokat lobogtatnak. - És miért vannak álarcban? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Mert Moszkva nem Csecsenföld, ahol újabban figyelmeztetés nélkül agyonverik az álarcosokat, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, majd hozzáfűzte, - legalábbis még nem az... - Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - értem. Erről jut eszembe, azon a sofőrön volt álarc? - Nem volt, - felelte az Adminisztráció Vezetője. - Akkor nem figyelmeztetés nélkül verték agyon? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Ezt még vizsgáljuk, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - ha nem volt figyelmeztető figyelmeztetés.., a levegőbe, vagy hová is kell, szabály szerint, akkor az nem törvényes intézkedés és ezért törvényes felelősségre vonás lesz belőle. - Helyes, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, - mindent a törvény, az Alkotmány szerint. Elvégre én vagyok ennek a legfőbb garanciája. - Úgy legyen, - mondta az Adminisztráció Vezetője. Vladimir Vladimirovich™ kikapcsolta és eltette a mobilját. A Vörös-téren az ifjúkommunista élcsapatot a vöröszászlóikkal és transzparenseikkel együtt a rendőrség és a biztonságiak begyömöszölték az időközben befutott rabomobilokba és máris vitték kihallgatni a kitáj-gorodi őrszobára, ahol remélhetőleg a szabályszerű figyelmeztető figyelmeztetés nem marad el. Vladimir Vladimirovich™ nagyot sóhajtott. A valamikori ünnepi demonstrációk és díszszemlék jutottak eszébe, a sok lelkes úttörő és komszomolista, a széles dolgozótömegek, a sok vörös zászló, a párt- és állami vezetőket éltető transzparensek mindent elborító végtelen folyama... "Tisztára megbolondult ez a világ, ki a fene ért ma akármit is", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, majd visszatért a rejtélyes agyonverési ügy bonyolult és nagyon zavaros aktáinak tanulmányozásához.

2004.09.27 16:05:31
2004. szeptember 27., hétfő, 12:40:20 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ elment az Állami Dumába. - Kihez? - kérdezte Vladimir Vladimirovichtól™ egy nagydarab portás, aki drága öltönyt viselt és egy kis hallgató volt a fülében. - Én... izé..., - jött zavarba Vladimir Vladimirovich™, - hoztam pár módosítást... Vladimir Vladimirovich™ kinyította aktatáskáját és előszedett néhány címeres fejléces papírt, ami az ő Elnöki Kézírásával volt teleírva. A portás elvette a papírokat és ráérősen beleolvasott. - Mi van? - szólalt meg pár perccel később. - Te akarod kinevezni a kormányzókat? - Tudja, ott az van..., - kezdte magyarázgatni Vladimir Vladimirovich™, - nem egészen az, hogy én jelölöm ki..., én majd csak ajánlom őket, és a helyi törvényhozó testületek majd megválasztják... Ez azért kell, hogy erősödjön a verti... - Né' má' oda, - vigyorgott a portás, aztán szájához emelte a zakójának a gallérját és beleszólt a rejtett mikrofonba, - Vaszilics, jött itt az az izé, a Kremlből..., hozott mindenféle papírokat. Beeresszem? A portás füléhez emelte kezét és figyelt a fülhallgatójára. - Elnézést, - szólt felháborodottan Vladimir Vladimirovich™, - mégis csak én vagyok az elnök! - Jól van, bemehetsz, - mondtra a portás és leengedte kezét, - né' má' oda, ő az elnök... Én meg választópolgár vagyok! Sztavropolból. Ott él az anyám, a testvéreim... - Testvérók, - igazította ki automatikusan Vladimir Vladimirovich™, miközben bement az épületbe. - Neked testvérók, - morogta utána a portás, - nekem testvéreim vannak... Csakhogy Vladimir Vladimirovich™ ezt már nem hallotta.

2004.09.28 16:42:01
2004. szeptember 28., kedd, 12:15:13 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és az Elnöki Ablakpárkányra hulló esőcseppek koppanásait hallgatta. Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ íróasztalán megszólalt a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felemelte a kagylót. - Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban Vlagyimir Vasziljevics Pronyin moszkvai rendőrfőnök hangja, - feltártuk a Hlebnikov-gyilkosságot! - Nocsak, - mondta örömteljes hangon Vladimir Vladimirovich™, - biztos a csecsenek voltak! - Úgy van! - erősítette meg Vlagyimir Vaszoljevics. - Erre hogyan jöttél rá? - De hiszen én vagyok az Elnök, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - én mindig mindent tudok. Vlagyimir Vasziljevics tisztelettudóan hallgatott.

2004.09.29 07:58:19
2004. szeptember 28., 15:28:25 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ felhívta az Adminisztrációja Vezetőjének a helyettesét, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovot. - Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - hát, nem támogatja senki azt a dolgot a kormányzókkal... - Ugyan már, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - nézd már meg, az összes kormányzó támogatja. Mit akarsz még? - A kormányzók..., - morgott Vladimir Vladimirovich™, - Nekem az kell, hogy a nép értse. - Akkor magyarázd el a népnek, - tanácsolta Vlagyiszláv Jurjevics. - Hogyan magyarázzam el, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - amikor nem is én találtam ezt ki? Honnan tudjam, hogy mit forgatsz a fejedben..., mit zavarnak téged azok a kormányzók? - Nahát, hogy te milyen idealista vagy! - fakadt ki Vlagyiszláv Jurjevics. - Tán csak nem azt akarod, hogy az országban olyan lazúr demokrácia féleség legyen?/ A nemzeközi terrorizmus háborút indított ellenünk!!! Meg kell tennünk a válaszlépéseket!!! - Milyen válaszlépéseket? - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™. - Szüntessük meg a választásokat? - Például, szüntessük meg a választásokat, - felelte Vlagyiszlkáv Jurjevics. - Na, jól van, ha te nem akarod, akkor majd én mindent megmagyarázok a népednek. Jöhetnek. És Vlagyiszláv Jurjevics letette a kagylót.

2004.09.29 10:07:01
Egyszer Vladimir Vladimirovich™ elment a Legfelsőbb Bíróságra, hogy konzultálódjon arról, megfelel-e az Alkotmánynak, a törvényeknek és mindenféle nyakatekert jogszabályoknak a kormányzók új kijelöléses választási rendszere. Amint lépegetett felfelé az épület bejáratához vezető lépcsőn, Vladimir Vladimirovich™ érdeklődéssel tekintett a homlokzaton elhelyezett címerre, illetve az Igazság jövőbelátó istennőjének szobrára. Vladimir Vladimirovich™ hirtelen valami furcsát érzett és megállt, majd mégegyszer figyelmesebben megnézte a szobrot, aztán benyúlt Elnöki Zakójának belső zsebébe, előkotorta kétfejű aranysasos kormányzati mobilját és felhívta az Adminisztráció Vezetőjét. - Fígy, testvéró, - szólt bele a telefonba Vladimir Vladimirovich™, - van itt ez a Themisz-istennő szobor... - A Femidára gondolsz, - kérdezett vissza az Adminisztráció Vezetője, - amelyik a legfelsőbb bíróságnál áll? - Hm, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - stimmel... Itt áll az Igazság istennője, a jövőbelátó és precizen mérlegelős Themisz... - Az a Femida, - vágott közbe az Adminisztráció Vezetője, - az európaiaknál van a Themisz, nálunk a Femida van. Mi van vele? - Néz, - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Hová néz? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője. - Nem tudom hová néz, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - gondolom a jövőbe... - Hát azért jövőbelátó istennő, nem? - kérdezett vissza az Adminisztráció Vezetője. - Azért, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - de ez úgy látja a jövőt, hogy lát...., vagyis azt akarom mondani, hogy úgy néz és lát, hogy nincs bekötve a szeme... - Na és, mi a gond? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője. - Hogy a fenébe lenne az az istennő jövőbelátó, ha nem látna?! - Ne kavarj engem össze, - mondta mérgesen Vladimir Vladimirovich™, - jártam én külföldön, láttam a két szememmel, hogy az Igazság istennője úgy lát, hogy nem lát, mert be van kötve a szeme. Ezt mindenki tudja, mert a görög mitológiában a Themisz... - Nyugodj meg, testvéró, - vágott közbe az Adminisztráció Vezetője, - azért mondtam, hogy az nem Themisz, hanem Femida, és nem a görögöké, hanem a miénk! A mi Igazság-istennőnk néz és lát, a jövőlátását pedig nem korlátozzuk mindenféle hülye szalagokkal. Tisztán kell látnia, hogy mindig tudja mi várható. Így az igazságos. Az Igazságnak mindig látnia és látszódnia kell, hogy mindenki láthassa, hogy a mi istennőnk nemcsak néz, hanem lát is. Főleg, ha a jövőről van szó. Különben is nem a nézés-látás, hanem a mérlegelés a fontos. A precizen beállított mérlege megvan, nem lopták el. Néz, lát és mérlegeli, hogy mi sül ki belőle a jövőben. Így frankó a dolog. Más kérdésed van még? - Nincs, - felelte szomorúan Vladimir Vladimirovich™, mert tartott az esetleges jogharmonizációs kompatibilítástalanságtól, amibe mindenféle külföldi marhák beleköthetnek, persze ha észreveszik (bár azok úgyis mindenbe belekötnek...), de aztán megrázta magát és határozott léptekkel bement az Orosz Föderáció Legfelsőbb Bíróságának épületébe.

2004.09.29 11:13:01
Egyszer Vladimir Vladimirovich™ ment végig a hosszú folyosón a kremli dolgozószobájá felé, amikor egyszercsak hatalmas nyávogásra figyelt fel, ami valahonnan lentről hallatszott fel. Vladimir Vladimirovich™ megállt és hallgatódzott. A nyávogás abbamaradt, helyette erős mély morajlás, az egész folyosót betöltő dorombolás hallatszott, majd ismét hatalmas nyávogás támadt. Vladimir Vladimirovich™ benyúlt Elnöki Zakójának belső zsebébe, előkotorta kétfejű aranysasos kormányzati mobilját és felhívta az Adminisztrációjának a Vezetőjét. - Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mi a franc ez a hangos nyivákolás itt a Kremlben? - A CNN-t nézik az őrmacskáink, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - aztán biztosan van valami észrevételük, vagy hozzáfűzni valójuk... - Miféle őrmacskák? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Az osztankinói deszantmacska ezredből vannak itt, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - tudod, a terrorista veszély miatt bevezetett szigorított intézkedések során meg kellett erősíteni az őrséget. - Macskaőrség van a Kremlben?! - döbbent meg Vladimir Vladimirovich™. - Miféle terrorista veszély ellen védenek a macskák? - Bármiféle, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - elfogják a besurranó patkányokat, amik biológiai terrorveszélyt jelenthetnek, meg mit tudom én még miféle őrzés-védelmet csinálnak... Szakemberek tanácsolták, ők biztos tudják mi hogyan van... - Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - és miért nyávognak kórusban ilyen hangosan? - Mondtam már, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - a CNN-t nézik. - Miért, mi van a CNN-ben? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Élő adás, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - az amerikai Elnöki Főmacska dumál valamit, biztos a nemzetközi antiterrorista veszélyről és ilyesmiről van szó... - Te ezt honnan tudod? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Tudsz macskául? - Én nem tudok, - vallotta be az Adminisztráció Vezetője, - de az osztankinói deszantmacskák biztos értik, azért dorombolnak egyetértően... - És azok a hangos fölnyivákolások mik? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Azok biztosan akkor vannak, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - amikor az a hülye jenkimacska kettősmércézik..., a csecsenföldi macskadolgokat, vagy a kormánymacska-választásokat, netán a jukoszos olajmacskák ügyecskéit bírálgatja... - És ezért nyávognak úgy a macskáink, hogy belereng az egész Kreml? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Hogyne, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - ezek hazafias, igazi orosz macskák, továbbá kellőképp ki vannak képezve és felkészítve. Az osztankinói tévétorony-kiképzésen átesett deszantmacskák mind ilyenek! Ezekre bármikor számíthatunk. - Értem, - felelte Vladimir Vladimirovich™, kikapcsolta a mobilját és továbbment a dolgozószobájába. A folyosón ismét csend volt már. Úgy látszik végetért az élő adás, vagy esetleg most jött el a macska-őrségváltás ideje.

2004.09.29 14:17:25
2004. szeptember 29., szerda, 10:19:08 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovichot™ felhívta Valentyina Ivánovna Matvienko szentpétervári kormányzó. - Vladimir Vladimirovich™! - mondta a könnyekkel küszködő Valentyina Ivánovna, - Testvéró! Olyan, de olyan bánat ért! - Mi bánatod van? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™. - Mi lehet még? Leégett az Ermitázs? - Rosszabb! - síránkozott Valentyina Ivánovna. - Egyedül maradtam teljesen! - Hogy-hogy..., - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™ és felállt a karosszékéből, - és mi van Szerjozsával? - Miféle Szerjózsával?! - zokogta hangosan Valentyina Ivánovna. - A Szerjozsámmal minden rendben van. Nekem..., nekem..., ellopták a szájtomat!!! - Miféle szájtodat? - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™ és visszaült az Elnöki Karosszékbe. - Valentina Ivanovna, - sírta Valentyina Ivánovna, - ru! - Pfuj, pfuj... pfujj, - köpött háromszor a kisértő gonosz ellen védekezve Vladimir Vladimirovich™, - teljesen megijesztettél! Nincs más dolgotok, mint az elnökötöket ijesztgetni?! Na megálljatok, majd rendezek nektek kormányzóválasztást... Vladimir Vladimirovich™ mérgesen lecsapta a kagylót és hátradőlt. Aztán közelebb hajolt az asztalához, odahúzta a klaviaturát és beütötte: http://vladimir.vladimirovich.ru Előjött a jól ismert, fekete-fehér dizájnos oldal. Vladimir Vladimirovich™ megkönnyebülten felsóhajtott. 2004. szeptember 29., szerda, 10:44:50 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és fáradtan bámulta a széles Elnöki Íróasztalának zöld felületét. - Senki sem szeret.., - mondta lassan Vladimir Vladimirovich™. - És miért szeressenek? - szólalt meg Vladimir Vladimirovich™ fejében az ő személyes marslakójának ismerős bugyborékolós hangja. - Mondsz valamit, aztán egészen mást csinálsz. Amikor meg azt várják, hogy mondjál valamit, akkor hallgatsz. Ha meg mondasz valamit, akkor egészen mást, mint amit várnak. - De hiszen azelőtt nem ilyen voltam, - felelte elmélyülten Vladimir Vladimirovich™, - jó fiú voltam... - Szakmai ártalom, - bugyborékolta a marslakó. - Mindenkihez nem lehetsz jó. Mi, marslakók ezt jól tudjuk. Már kétszáz éve lakunk mindenféle elnökök fejében, aztán mindegyikük változik idővel. Előszőr jók, és mindenki szereti őket. Aztán rosszak lesznek, és már senki sem szereti őket. Ilyenkor az elnököt lecserélik egy másikra, akit még mindenki szeret. - Vagyis le kell cserélni engemet? - kérdezte lesúlytottan Vladimir Vladimirovich™. - Á, még korai lenne, - bugyborékolta a marslakó, - egyébként voltak nálad rosszabbak is. Azonban négy év múlva már mindenki gyűlölni fog téged. Ez mindig így szokott lenni. Neked csak fel kell készülnöd erre. - Igyekszem, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - készülök. Na, és semmit sem lehet ez ellen tenni? - Ki kell várni, - felelte a marslakó, - előszöt majd mindenki gyűlölni fog, de akkor amikor az, aki a helyedre jön, rossz lesz és már nem fogják szeretni, na akkor majd mindenki terád fog emlékezni. Azt fogják mondogatni, hogy milyen jó voltál, mert minden mást addigra elfelejtenek. Az embereknek mindig kell valaki, akit szerethetnek... - Értem, - suttogta Vladimir Vladimirovich™ és Elnöki Szemében fény gyulladt, - ki kell várni..., hiszen az embereknek kell valaki, akit szerethetnek... - Ugyan már, mit értesz te? - bugyborékolta a marslakó Vladimir Vladimirovich™ fejében. - Az, aki utánam jön, - válaszolta Vladimir Vladimirovich™, - annak nálam rosszabbnak kell lennie! Egybvől rossznak kell lennie! Mint az a Janukovics az ukránoknál. Mindent értek! Yes! Vladimir Vladimirovich™ tapsolt és örömében nagyot mosolygott. - Hülye, - bugyborékolta a marslakó. - Ugyan már, mit értesz te ehhez, - legyintett Vladimir Vladimirovich™, - ez politika! A marslakó többé meg sem szólalt.

2004.10.01 14:17:28
2004. szeptember 30., csütörtök, 08:27:29 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és unatkozott, közben pedig a nagy internetes világhálón kószált. Vladimir Vladimirovich™ benézett a vladimir.vladimirovich.ru-ra, majd a saját Elnöki Honlapjára, aztán a kifejezetten gyerekek számára készült Elnöki Honlapjára - az - Ismerd meg az Elnököt - címűre. - Oroszország polgárai létrehozták saját maguk számára az államhatalmat, - olvasta Vladimir Vladimirovich™, - kigondolták, hogy milyen legyen, és mindent úgy csináltak, ahogy azt kigondolták... Milyen érdekes! Vladimir Vladimirovich™ közelebb húzta a lapos monitorát és figyelmesebben kezdett olvasni. - Most az Oroszországi Föderációban az államhatalom három részre, vagy ahogy mondani szokás, három államhatalmi ágazatra oszlik, - olvasta Vladimir Vladimirovich™, - a törvényhozói, a végrehajtói és az igazságszolgáltatási ágazatra... Aha..., milyen érdekes..., én meg nem is tudtam... Vladimir Vladimirovich™ közelebb húzott egy papírdarabot, Elnöki Zakójának zsebéből előhúzta ELnöki Parkerét, majd felrajzolt a papírlapra egy fát, melynek három ága volt. - Országunk polgárai az államhatalmat direkt azért osztották fel így, hogy Oroszországban a teljes hatalom ne kerülhessen valamilyen baráti társaság kezébe, - olvasta tovább Vladimir Vladimirovich™, - mert ha ez megtörténne, akkor országunkban a demokrácia helyét a totalitarizmus, a diktatúra foglalná el. Az ország akkor nem olyan lenne, ahol a polgárok saját maguk választják meg a hatalmat, hanem épp fordítva, a hatalom diktálná a polgároknak azt, hogy milyenek legyenek, hogyan gondolkozzanak és hogyan viselkedjenek. Vladimir Vladimirovich™ abbahagyta az olvasást és elgondolkozott. - Nem a polgárok választják a hatalmat, hanem a hatalom diktál a polgároknak, hogy milyenek legyenek... Hm... Mi a fene ez? Mondtam én ilyet valaha is? Vladimir Vladimirovich™ felvette az asztalról a papírt a fával és az ágacskákkal, összegyűrte, majd behajította az Elnöki Papírkosárba. 2004. szeptember 30., csütörtök, 08:35:20 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ telefonált az Adminisztráció Vezetőjének. - Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - írkálnak itten állandóan, hogy polgári társadalom, meg ilyeneket... Mi a fene ez tulajdonképpen? - Háááát..., - felelte az Adminisztráció Vezetője, - a polgári társadalom az valami olyasmi, amikor a polgárok a jogaikat, a jogosultságaikat, a jogosítványaikat meg minden ilyesmit védelmeznek... - Milyen jogosítványokat? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™. - Nem tudom, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - biztos a gépkocsivezetőit... Tudod mit, telefonálj már Pohmelkinnek. Az tudja ezeket. Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót, majd tárcsázni kezdte Viktor Valerjevics Pohmelkin polgárjogi harcos, dumaképviselő számát. 2004. október 1., péntek, 10:31:09 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovichnak™ telefonált az Adminisztrációjának a Vezetője. - Fígy, testvéró, - mondta az Adminisztráció Vezetője fura fojtott hangon, - jöhetnél tán, segíthetnél... egyedül már nem győzzük... - Mi történt? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Nagy sor van a Szlávához, - hörögte az Adminisztráció Vezetője, - tumultus... , alig tudjuk visszatartani..., erősítés kellene... Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót, felkelt az Elnöki Foteljából, kiment a dolgozószobájából, áthaladt a fogadón, majd végigment a hosszú folyosón. Valahonnan messziről tompa morajlás hallatszott. Vladimir Vladimirovich™ elindult a hang irányába, és hamarosan egy fura látvány tárult eléje - az Adminisztráció helyettes Vezetőjének, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkov ajtaja előtt hatalmas tömeg ácsorgott, az öltönybe öltözött emberek mindenáron be akartak törni a szobába. - Maga itt nem állt sorba! - kiabált az egyik ember a másiknak és a kabátujját cibálta. - Igenis sorban álltam! - kiabált vissza a másik és próbálta kiszabadítani kabátujját. - Hééé, testvérók, - szólt szigorúan Vladimir Vladimirovich™, - mi folyik itt? - Eredj a tudod hová..., - vetette oda az egyik ember úgy, hogy hátra sem nézett, - nélküled is alig kapunk levegőt... Vladimir Vladimirovich™ elpirult. Egyszercsak a tömegből nagy nehezen kikönyökölte magát az Adminisztráció Vezetője, aki valamilyen hosszú névsort szorongatott kezében. - Mi ez itten? - kérdezte tőle Vladimir Vladimirovich™ és Elnöki Ujjával a tömegre bökött. - Jelöltek, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője és valamit firkantott a névsorban, - régióvezetők akarnak lenni mind... - Hm..., - dünnyögte Vladimir Vladimirovich™, - és sokan vannak efélék? - Már megszámlálni sem tudom őket, - felelte az Adminisztráció Vezetője. - Fígy, testvéró, - mondta halkan Vladimir Vladimirovich™, - és miért a Szurkovhoz tolonganak és nem hozzám? - Hiszen te nem nyilatkozgatsz mostanában a sajtónak, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - a Szurok meg mindenkinek interjút ad. Most ő a sztár. - Értem... - mondta egész halkan és kelletlenül Vladimir Vladimirovich™, majd megfordult és visszabandukolt a hosszú kremli folyosón.

2004.10.04 08:42:24
Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Kremlben a vallási közösségek együttműködési tanácsának ülésén szundikált, mert már nagyon elfáradt az antiterrorista egységes államhatalmi vertikum építésében. Az orosz elnök mellett működő tanács közben a polgári társadalom konszolidálásával, a terrorizmus és a szélsőségek globális veszélyével szembeni közös ellentevékenységgel, valamint a vallási közösségek együttes fellépésével kapcsolatos kérdésekről vitatkozott. - Fígy, testvérók, - mondta II. Alekszij moszkvai és minden oroszok pátriárkája, - a terroristák és a mindenféle szektások globálisan veszélyesek és csúnyák. Ezt tartsátok észben, mert ez az egyes, vagyis az első! - Úgy van, - helyeselte Andrián (Csetvergov Alekszandr Gennagyjevics), a pravoszláv ortodox egyház moszkvai és minden oroszok mitropolitája, - globálisan csúnyák és terrorveszélyesek. Ezt másodsorban sem szabad elfelejteni. Vladimir Vladimirovich™ Adminisztrációjának a Vezetője, aki a szundikáló Vladimir Vladimirovich™ mellett ült, számolva az elhangzott közös fellépéseket, beírt egy nagy kettest a jegyzetfüzetébe. - A szélsőségek terrorcsúnyák és globálveszélyesek, - jelentette ki Ajuseev Damba Badmaevics, padito hambo láma, az oroszországi Buddhista Tradicionális Szangha elnöke. - A terrorszélsőségesek veszélyesen globálisak és nagyon rondák, - bólogatott Gajnutdin Ravil Iszmailovics mufti, az oroszországi muftitanács főmuftija. Vladimir Vladimirovich™ Adminisztrációjának Vezetője elégedetten beírt egy hármast és egy négyest a listába. - A globálrondán csúnya szélsőséges terrorristák veszélyesek mindenütt és átkozottak az Úr előtt is, - mondta Kondruszevics Tadeusz Ignátyjevics érsek, a moszkvai Szűzanya római-katolikus érsekség ordináriusa. - Veszélyesen csúnyák és átkozottul szélsőségesek, úgy bizony, - fúzte hozzá Rjahovszkij Szergej Vasziljevics püspök, az oroszországi egyesült evangélista hitű (ötvenesek) szövetség elnöke. - Szélsőségesen terroristák és átkozott csúnyán globálisok, - jelentette ki Sztoljár Vaszilij Dmitrievics, a nyugat-oroszországi hetednapos adventisták főpásztora. - És átkozottak mindörökké, mert globálszélsőségesek, - bólíntott egyetértően Lazar Pinhosz Berel oroszországi főrabbi. - Továbbá veszélyesen globálcsúnyák, ezért átkozottak, - tette hozzá Tadzsuddin Talgat Szafics, az oroszországi muzulmánok központi sejk-ul-iszlám főmuftija. - Átkozott terrorcsúnyák és globálveszélyesek, - jelentette ki méltóságteljesen Juvenálij (Pojarkov Vlagyimir Kirillovics) krutickiji és kolomnai mitropolita, a moszkvai egyházkerület patriárkiai helynöke, az orosz pravoszláv egyház szent szindóusának állandó tagja. Vladimir Vladimirovich™ Adminisztrációjának Vezetője szorgalmasan véste be jegyzetfüzetébe a számokat. - Egyetemlegesen globálrondák és extremálisan veszélyesek, - kiáltotta összegzésként Igor Nyikolájevics Jablokov, a moszkvai állami Lomonoszov Egyetem vallásfilozófiai és teológiai tanszékének vezetője. - Hm..., - horkant fel felébredve szundikálásából Vladimir Vladimirovich™ és körülnézett a teremben, rámeredt a terem közepére, majd odafordult az Adminisztráció Vezetőjéhez, - hol tartunk? - Tizenegy körül, - súgta az Adminisztráció Vezetője és mutatta a jegyzetét, - de a többi is tesz még rá... - Ne húzzuk az időt a rátétekkel, - morogta halkan Vladimir Vladimirovich™, majd hangosan kijelentette, - negyvenkettő, a feketére!... És a krupié forgassa már meg azt a kereket ott középen! A vallási közösségek együttműködő tanácstagjai tátott szájjal döbbenten bámultak Vladimir Vladimirovichra™.

2004.10.04 10:41:36

2004. október 4., hétfő, 06:58:45 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a hatalom vertikumának megerősítésén töprengett. Egyszercsak az Elnöki Dolgozószoba magas szárnyasajta kitárult és a helyiségbe begördült egy hatalmas szerkezet, ami kinézetre a moszkvai metróban használt peronmosó gépre hasonlított.
A gépezetet Vlagyiszláv Jurjevics Szurkov, Vladimir Vladimirovich™ Adminisztrációjána vezetőhelyettese tolta be nagy erőlködések mellett.
- Testvéró..., - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™ , - ez meg micsoda?!
- Masina, - hörögte Vlagyiszláv Jurjevics, majd kiegyenesedett és zakójának ujjával letörölte az izzadságot kivörösödött homlokáról, - Aláíró Gép.
- Milyen gép? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™.
- Elnöki Aláíró Gép, - ismételte Vlagyiszláv Jurjevics. - Tud Putyin-aláírást, de Jelcin-aláírást is.., meg aztán át is lehet programmozni... Hadiipari megrendelés. Nyolc millió dollár.
- Mennyi ?!!! - döbbent meg Vladimir Vladimirovich™. - Nyolc millió dolcsi ezért a vasalóért?!!!
- Magad vagy vasaló, - sértődött meg kissé Vlagyiszláv Jurjevics. - Nézd meg, ez harckocsi páncél! Kiállja az atombombát, akár telibetalálva is! Mondjuk, te kiállod, ha egy atombomba telibe talál?
- Én? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Azt hiszem, nem.... De...
- Na látod, ez meg kiállja! - vágott közbe Vlagyiszláv Jurjevics és szeretetteljesen megsimogatta a gépezet páncélozott oldalát. - Te nem leszel, az aláírás viszont megmarad...
- Hogy száradna el a nyelved, - morgott Vladimir Vladimirovich™. - És miért nem felel meg az én aláírásom?
- Nem győzöd majd, - válaszolta határozottan Vlagyiszláv Jurjevics, - nagyon sokat kell aláírogatni. Nyolcvankilenc regionális vezető, nyolcvankilenc regionális törvényhozó testület, és mindegyikben legalább tíz képviselő! Mire a kisközségi tanácselnökökhöz érünk, elkopna a kezed, márpedig mindegyikre egy-egy Elnöki Rendelet kell....
- Ugyan már, - morogta bizonytalanul Vladimir Vladimirovich™ és gyanakodva megnézte Elnöki Kezét.
- Igaz, van egy másik variáció..., - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, - az egész társulatot lista alapján kinevezni.
- Pártlista alapján, - pontosította azonnal Vladimir Vladimirovich™.
- Majd vedd figyelembe, - mondta egy kis szünet után Vlagyiszláv Jurjevics, - hogy ezt például nem is én javasoltam.
Vladimir Vladimirovich™ kissé pironkodva ránézett az Adminisztrációja helyettes Vezetőjére.
- Na, megyek és elkészítem a listát, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics és kiment az Elnöki Dolgozószobából.
Vladimir Vladimirovich™ ijedten meredt a Masinára.

2004.10.06 09:39:21
2004. október 5., kedd, 13:11:30 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és az amerikai elnökválasztási kampány tévévitájának videóját nézegette. - Hű, de nyomják, - mondogatta Vladimir Vladimirovich™, miközben mosolyogva nézte a képernyőt, - én meg mindenféle vita nélkül győztem..., fiacskáim... Egyszercsak a dolgozószoba magas szárnyasajtaja kipattant és a helyiségbe berontott Nyikoláj Platonovics Patrusev, a szövetségi biztonsági szolgálat igazgatója, aki sáros terepszínű kezeslábast viselt és nagyokat lihegett. - Fígy, testvéró, - fújta Nyikoláj Platonovics, - né' má', hogy mit hoztam.. A biztonsági igazgató egy szakadt zsákba csavart hosszú tárgyat mutatott Vladimir Vladimirovichnak™. - Ezt neked hoztam, - lihegte Nyikoláj Platonovics, - a gyűjteménybe... - Nézzük csak, nézzük csak..., - mondta nagy érdeklődéssel Vladimir Vladimirovich™ és máris kikapcsolta a tévét, - ez mi? Nyikoláj Platonovics rejtelmesen mosolygott, lassan kibontotta a zsákot és egy vastag görbe faágat kotort elő. - Itt van! - mondta büszkén az FSzB igazgatója. Vladimir Vladimirovich™ óvatosan megfogta a faágat és figyelmesen megnézte. - Szép! Ja, itt feliratok is vannak, - mondta Vladimir Vladimirovich™, miközben gondosan vizsgálgatta a botot, - Icskéria foreva'..., Beszlán kettőezernégy... nem csupán Samil az egyetlen..., Terek a bajnok! Vladimir Vladimirovich™ lassan az FSzB igazgatójára emelte tekintetét. - Testvéró, - suttogta Vladimir Vladimirovich™, - mi ez? - Ez, - válaszolta büszkén Nyikoláj Platonovics, - Aszlán Maszhadov Botja! Kurcsalojból hozták külön repülőgéppel. - Zseniális..., - suttogta Vladimir Vladimirovich™, majd felkelt a karosszékéből és elindult az Elnöki Sufni falba rejtett ajtaja felé.

2004.10.06 11:35:26
Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a régi hadizsákmányos rádióját hallgatta, amit természetesen azóta többszörösen átalakítottak és a legkülönfélébb, köztük szupertitkos adások vételére is alkalmassá tettek. - A kanadai Chikoutimi tengeralattjáró Írország partjainál áram nélkül maradt és a brit vontatóhajónak 12-14 óra kell ahhoz, hogy az üzemképtelenné vált hadihajóhoz eljusson, - hallgatta Vladimir Vladimirovich™ az egyik adó híreit, amely Reuters jelentésre hívatkozott. - Az Independent jelentése szerint a rossz időjárás, a 6-8 méter magas hullámok és a 35 csomós szélsebesség erősen akadályozza a mentést, - hallgatta Vladimir Vladimirovich™ egy másik adó hírösszefoglalóját. "Na, most a kanadaiak izgulhatnak legalább annyira, mint annak idején mi a Kurszkkal", - gondolta Vladimir Vladimirovich™ és arrébb tekerte az állomáskereső gombot. - A Chikoutimi tengeralattjáró fedélzetén kitört tűzeset rossz fényt vet a Királyi Brit Haditengerészetre, - hallgatta Vladimir Vladimirovich™ a rádióját, - ugyanis Kanada az angoloktól vette meg a korábban Upholder-ként, brit lobogó alatt hajózó tengeralattjárót. "Nocsak, akkor nemcsak mi sózzuk mások nyakába a lefutott cuccokat...", - gondolta Vladimir Vladimirovich™ és ismét tekert egyet az állomáskeresőn. - A jó qrvanyátokat! - hallatszott hirtelen a rádióból ízes oroszossággal egy erőteljes hang. - Húzzátok meg! Pontosan illesszétek... nem keresztbe, hanem függőlegesen, vertikálisan! Mert szétrúgom a seggeteket, marhák! Vladimir Vladimirovich™ csodálkozva bámult a rádiójára. - Nem össze-vissza, hanem vertikálisan, mondom... - kiabálta tovább valaki a rádióban, - nem lacafacázni, hanem megereszteni, pontosan illeszteni, aztán húzhatjátok..., hogy azt a magasságos qrvatyaúristenit neki az összes széjjelba.... Vladimir Vladimirovich™ figyelmesebben megnézte az állomáskereső skáláját, de a sok számból semmit sem értett. - Ennyi idő alatt minden matróz megfullad a mélyben..., - hallatszott a rádióból, - még egy Kurszkot akartok, seggfejek?! Mindjárt odamegyek és letépkedem az összes idóta tökét, hogy az a rohadt... Vertikálisan, mondom, vertikálisan..., ahogy a mentési műveletnél azt a szabályok előírják... Az egész bandát sittre vágom, csak húzzatok ki... "Mi vaaaan?!!!" - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - "Kuuurszk?!!! Már megint?!!!" Vladimir Vladimirovich™ az Elnöki Telekommunikációs Pulton megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját. - Fígy, testvéró, - szólt bele a mikrofonba Vladimir Vladimirovich™, - mi a fenét hallok én?! Csak nem megint egy tengeralattjárónkkal van gond?! - Nyugi, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - a mieinkkel most semmi gond nincs, most csak a kanadaiak miatt lehet szrukolni. - De itt hallom a rádiómon, - bizonygatta Vladimir Vladimirovich™, - nem a kanadaiakat mentik a mieink, hanem a sajátokat szídja valaki, de nagyon nagyemberesen... - Mondom, hogy nyugi, - nyugtatta főnökét az Adminisztráció Vezetője, - az csak egy gyakorlat. - Miféle gyakorlat? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - A Balti-flotta gyakorol, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - egy elsüllyedt Varsavjanka tengeralattjáróból kell a legénységet kimenteni. - Elsüllyedt egy Varsavjanka?!!! Olyan, mint amilyeneket eladtunk az indiaiaknak sok pénzért?!!! - kiáltott fel mérgesen Vladimir Vladimirovich™. - És én miért nem tudok erről? - Nem süllyedt el, - nyugtatta tovább főnökét az Adminisztráció Vezetője, - csak úgy csinált... lemerült és szépen lefeküdt a tengerfenékre. - Te hallod-e, ilyen már volt a múltkor is! - jegyezte meg gyanakodva Vladimir Vladimirovich™. - Ez most nem olyan, - nyugtatta tovább főnökét az Adminisztráció Vezetője, - ez nem az Északi, hanem a Balti-tengeren van, egy órányi hajóútra a bázistól, továbbá ennek most semmi baja nincs... Csak a mentőkészüléken nem találják a pumpát, de magának a hajónak semmi baja nincs... - Mi az, hogy nincs semmi baja, ha hallom a sok káromkodást?!!! - kérdezte egyre inkább gyanakodva Vladimir Vladimirovich™. - Az csak a Vlagyimir Prokofjevics, a Valujev tengernagy, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - a flottaparancsnok.... eligazítja a beosztottait... - Úgy, hogy elküld mindenkit az édes jó anyukájába? - kérdezte epésen Vladimir Vladimirovich™ - Katonaember, - mondta röviden az Adminisztráció Vezetője, - az éles helyzetet maximálisan megközelítő viszonyok közötti gyakorlat nem a lírai versmondók versenye... Továbbá, ha te lennél lenn a fenéken és nem húznának onnan föl, akkor te sem finomkodnál a lelki csipkéiddel... - Lenn van a tengernagy a fenéken?! - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Hogy került oda? - A hatalom vertikumát ellenőrzi, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - teljes mélységében kell megismernie... Márpedig a flottánál az úgy van, hogy a flottarepülők fönn a magas égben, a tengeralattjárósok pedig lenn a mélyben, pontosabban a tenger fenekén... A parancsnoknak ezt is, azt is a saját bőrén kell kitapasztalnia. Most éppen lenn van... és nagyokat fúj, mint a bálnák... - És azért káromkodik a rádióban? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Aki lenn van és nem tud feljönni, az mindig káromkodik, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - majd följön és akkor majd finomkodhat. A hatalom vertikumának ez a sajátossága... - Érdekes, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - ezt a szempontot még nem is vettem észre... Mindegy... Akkor azt mondod, hogy semmi baj nincs? - Semmi baj nincs, - nyugtatta meg főnökét az Adminisztráció Vezetője, - ez a tengeralattjáró meg akkor is föl tud jönni magától, ha nem húzzák ki, mondom, hogy csak gyakorlat az egész... - Értem, - mondta Vladimir Vladimirovich™, bár nemigen értette a dolgot, aztán bontotta a vonalat. "Hm", - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - "talán kéne egy ilyen hatalmi vertikum gyakorlatot rendezni másutt is, nemcsak a flottánál... Lesüllyednék a mélybe, káromkodnék egy jóízüt..., aztán följönnék és finomkodnék... Na igen, de vagyok én egy tengeralattjáró, amelyik úgy is feljön, ha nem húzzák fel?... Ezt még meg kell gondolni alaposan..." Vladimir Vladimirovich™ kibámult a dolgozószobája ablakán. A Kreml tornyain arany fényben ragyogott az őszi nap.

2004.10.07 08:37:07
2004. október 6., szerda, 13:56:34 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™, az Adminisztrációjának a Vezetője és az Adminisztráció Vezetőjének helyettese, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkov a hosszú kremli folyosókon mendegélt valamerre. Végigmentek a teljes 14. épületen, lementek a földszintre és odaértek egy nagy vázához, amely a fal mellett állt. Az Adminisztráció Vezetője félrevonta Vladimir Vladimirovich™ testőreit, Vladimir Vladimirovich™ hátával eltakarta Vlagyiszláv Jurjevicset, Vlagyiszláv Jurjevics pedig bedugta kezét a váza belsejébe és valamit megnyomott. A váza lassan a padlóba sülyedt, mögötte pedig kinyilt egy kis átjáró. Vladimir Vladimirovich™, az Adminisztrációjának a Vezetője és Vlagyiszláv Jurjevics besurrant a résbe, azután az átjáró azonnal bezárult, a váza pedig visszaemelkedett a helyére. Az államférfiak egy liftben találták magukat, amely gyorsan és hangtalanul a mélybe vitte őket. Mindannyian hallgattak. Vladimir Vladimirovich™ Adminisztrációjának a Vezetője egészen belepirult az izgalomba, Vlagyiszláv Jurjevics mosolygott, Vladimir Vladimirovich™ pedig rendíthetetlen nyugalommal állt a liftben. Pár perccel később a lift megállt, ajtaja kinyilt. Egy hosszú keskeny folyosó tárult eléjük, amelyet halványan világítottak meg a poros lámpák. Vlagyiszláv Jurjevics előre ment, Vladimir Vladimirovich™ követte, az Adminisztráció Vezetője pedig a sor végén bandukolt. Sokáig mentek-mendegéltek, a folyosó időnként elkanyarodott és egyre inkább a föld mélyébe vezetett. A menet végül egy kis fémajtó mellett találta magát, közepén egy hatalmas kerék látszott. Vlagyiszláv Jurjevics két kézzel megragadta a kereket és az óramutató járásával ellenkező irányba forgatta. A kerék enyhén csikorgott, de lassan megmozdult. Vlagyiszláv Jurjevics maga felé húzta az ajtót. Az ajtó lassan nyilt és közben hosszan elnyújtott hang hallatszott. A résből vakító fény vágott a szemükbe. - A Lélek Fénye, - mondta halkan Vladimir Vladimirovich™, majd hozzátette, - mint amilyet a pisztoly áraszt. - Hiszen pont ma van tizenhárom éve, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, - tizenhrom év telt el azóta, hogy elsült a pisztoly... - Testvérók, - súgta az Adminisztráció Vezetője, - most miről beszéltek? Milyen pisztolyról van szó? - Megmondjam? - nézett kérdően Vlagyiszláv Jurjevics Vladimir Vladimirovichra™. - Mondjad, miért is ne..., - felelte vállrándítva Vladimir Vladimirovich™. - A Nemzeti Gondolat Pisztolya, - magyarázta halkan Vlagyiszláv Jurjevics, - az, amelyikből lelőtték Igor Talkovot. Az Adminisztráció Vezetője tágra nyitotta szemét. - Jól van már, menjünk, mire várunk, - szólalt meg Vladimir Vladimirovich™ és határozottan belépett az ajtón. Az államférfiak egy széles teremben találták magukat, amelyet éles fehér fény árasztott el. A terem teljesen üres volt, csupán pont a közepén, rögtön a döngölt földpadlóból egy hatalmas átmérőjű acéloszlop emelkedett a magasba, egyre növekedve és itt-ott világoskék fénybe burkolozva. - Hát, ilyen.... - súgta megrendülten az Adminisztráció Vezetője, miközben felemelt fejjel próbálta megitélni az oszlop magasságát, - hatalmas... és jó magas... - A pontos magasságát senki sem ismeri, - magyarázta Vlagyiszláv Jurjevics, - mellesleg a mélységét sem. A tudományos akadémiában egyelőre még azt sem tudják, hogyan közelítsék meg a kérdéset. Vladimir Vladimirovich™ lassan közelebb lépett az oszlophoz, kinyújtotta Elnöki Kezét és tenyerével hozzáért a hideg fémhez. - Vibrál, - mondta halkan Vladimir Vladimirovich™, - feszültséggel teli... - Naná, a terhelés miatt, - bólíntott egyetértően Vlagyiszláv Jurjevics, odalépett az oszlophoz, megállt Vladimir Vladimirovich™ mellett és tenyerét szintén a felülethez éríntette. - Na, mi van? - szólt hátra az Adminisztráció Vezetőjének Vladimir Vladimirovich™. - Gyere, éríntsd meg te is. Nem sokan vannak, akik saját szemükkel láthatják a Hatalom Vertikumát. Az Adminisztráció Vezetője egy szót sem bírt kinyögni. Félelem töltötte el.

2004.10.07 09:02:08
Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában járkált és unottan csapkodta egy összegyűrt "Kommerszant" újsággal az itt-ott még röpködő őszi döglődő legyeket. Egyszercsak felpattant az Elnöki Dolgozószoba magas szárnyasajtaja és berohant az Adminisztráció Vezetője. - Fígy, testvéró, - lihegte az Adminisztráció Vezetője. - Kopoghatnál! - mordult rá Vladimir Vladimirovich™. - Hányszor mondjam?! Mikor tanulsz már egy kis tisztességet! - Elnézést, sürgős..., - lihegte az Adminisztráció Vezetője. - Megoldódott a rejtély! - Miféle rejtély? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Hát, annak a bombát szállító sofőrnek a rejtélye, - felelte az Adminisztráció Vezetője. - Akit valaki valamiért agyonütött, de nem tudták azonosítani? - kérdezte érdeklődéssel Vladimir Vladimirovich™. - Sem a volt felesége, sem az osztálytársai, sem az élettársa nem ismerte fel? - Úgy van, - bólíntott az Adminisztráció Vezetője, - most már azonosították. - Ki azonosította? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - A moszkvai városi ügyészség, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - a fogtérkép alapján. - De hiszen arról volt szó, - döbbent meg Vladimir Vladimirovich™, - hogy az nem stimmel! - Stimmel, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - most szólt a moszkvai ügyészség, hogy minden stimmel. Van személyi igazolvány, van fogtérkép, és most már van olyan holttest is a hullaházban, amelyiknek a fogazata teljesen azonos a fogtérképpel! A rejtély már nem rejtély! Ki lehet tüntetni a tervezett terrormerénylet megakadályozásában vétkes..., izé, jeleskedőket... - Hm..., - hümmögött Vladimir Vladimirovich™, - ügyesek voltak... Na, és megvan az is, aki agyonütötte? - Az még nincs meg, mert időközben meglépett, - szeppent meg az Adminisztráció Vezetője, - de az országos körözést már kiadták. Meglesz az is... élve, vagy halva... - Na, akkor még várjunk egy kicsit, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - majd akkor gyere, amikor minden klappol... Máskor meg kopogjál, mert többször nem mondom. Az Adminisztráció Vezetője zavartan kioldalgott a szobából és behúzta maga után az ajtót. Vladimir Vladimirovich™ folytatta az őszi döglődő legyek agyoncsapkodását. Szerette, ha minden rendben és teljesen tisztán van körülötte, semmi sem zavarja a nagyfontosságú állami nagy- és kisdolgaiban.

2004.10.09 10:29:11
2004. október 7., csütörtök, 10:55:38 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a dolgozószobájában a széles asztala mellett üldögélt. Az asztal túloldalán ült Vlagyiszláv Jurjevics Szurkov, az Adminisztráció Vezetőjének helyettese. Jobbszélen ült Vladimir Vladimirovich™ Adminisztrációjának a Vezetője, vele szemben pedig, a balszélen, Borisz Grizlov android, az Állami Duma elnöke. Az Elnöki Asztal közepén egy kerek ezüsttálca helyezkedett el, azon pedig egy párás vodkásüveg, valamint négy platina kispohár, mindegyiknek oldalán arany kétfejű sasokkal. - Hát akkor, testvérók, - szólalt meg Vlagyiszláv Jurjevics, miközben három kispohárba szétöntötte a vodkát, - ahogy a mondókában van... Ötvenegy, túlérett a meggy..., ötvenkettő.... izé... - Kisebb a hímvessző? - kérdezte félénken az Adminisztráció Vezetője. - Hogy száradna el a nyelved! - mondta gépiesen Borisz Grizlov, majd zakójának zsebéből előhúzott egy ezüstkulacsot, közelebb húzta a kispoharát és teletöltötte gépolajjal. - BP? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ a pohár mutatva. - Jukosz, - felelte a Dumaelnök és megfogta a poharat. - Hát akkor.... - kezdte ismét Vlagyiszláv Jurjevics felelmelve a poharat, - az Elnökre, és ahogy illik, a hatalom vertikumára... És egy hajtásra kiitta az egészet. 2004. október 8., péntek, 14:20:47 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és klíváncsian nézegette azt a türkmén szőnyeget, amelyet Elnöki Születésnapjára kapott Tezepül türkmén mestertől. - Hogy mit össze tudnak nyalizni..., - mortyogta Vladimir Vladimirovich™, miközben simogatta a puha szőnyegre szőtt arcképét, - miket ki nem találnak... Vladimir Vladimirovich™ elmosolyodott, odament az íróasztalához, beült az Elnöki Fotelbe és megnyomta az Adminisztráció Vezető helyettesének, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkov hívógombját. - Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - na, mi van, kiokoskodtál valamit? - Okoskodok..., kifelé..., - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - próbálom tisztázni magamban a propaganda hatékony alkalmazásának kérdéseit. - Propaganda? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - De hiszen miénk az egész tévé. Odazörögsz Konsztantyin Lvovicsnak és ott van máris neked az egész propaganda. - Ez kevés! - mondta határozottan Vlagyiszláv Jurjevics. - Túl kell lépni a tévé-adta kereteken! Tömegpropaganda kell! - Azt meg hogyan? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™. - Vicceket gyártani, vagy mi? - Vicceket is, - mondta határozottan Vlagyiszláv Jurjevics, - de a bolsevikok annak idején nagy hatékonysággal használták fel, például, a keresztneveket. - A keresztneveket? - döbbent meg Vladimir Vladimirovich™. - Igen, persze mondjuk az olyanok, mint a Revolucija meg a Traktorina manapság nem aktuálisak, - magyarázta Vlagyiszláv Jurjevics, - de milyen szépen hangzana az olyasmi, mint például a Kontraterrorina! - Kontraterrorina?!!! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Izé, te most totál izé, vagy mi? - Vagy például a Vertikálina! - folytatta rendületlenül Vlagyiszláv Jurjevics, - Esetleg férfinévként a Vertikálij! Vagy együttesen Kontraterrorina Vertikáljevna! Mekkora erő van benne! - Ugyan máááá'... - mormogta Vladimir Vladimirovich™. - Aztán kitaláltam még ilyeneket, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, miközben lapozgatott a jegyzeteiben, - figyeld csak! Jogrendicsek. Egyentávia. - Testvéró, - mondta halkan Vladimir Vladimirovich™, - talán pihenned kéne. Miféle Jogrendicsek? - Hát a jogrendből van, egyértelmű és világos, - lelkendezett tovább Vlagyiszláv Jurjevics, - az Egyentávia meg az egyenlő távolságtartásból.... Aztán lenne még, mondjuk, a Törvdikta, mármint a törvény diktatúrája, de ez nem annyira frankó, mert beletörik az ember nyelve... Vladimir Vladimirovich™ nagyot sóhajtott, majd Elnöki Ujját kinyújtva bontotta a vonalat. - Egyenigyiávia, - mondta töprengve Vladimir Vladimirovich™, - egyen is, igyon is, Mária....

2004.10.12 08:23:34
2004. október 11., hétfő, 10:06:45 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és azon töprengett mit tudna még tenni ahhoz, hogy fokozza Viktor Fjodorovics Janukovics ukrán elnökjelölt népszerűségét. Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ asztalán csörögni kezdett a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felemelte a kagylót. - Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban egy kellemes férfi hang kissé grúzos akcentussal, - kell neked Mercedes? - Nekem van már, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - meg különben is már telefonáltak a múltkor. - Én nem eladni, hanem ajándékozni akarok, - pontosította a rejtélyes idegen - jó Merci, sportos, kupé... - Szülinapra? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Akkor hívja fel az Adminisztrációmat, ott majd megmondják miként és hogyan... - Miért éppen szülinapra? - szólt csodálkozva a hang. - Én csak úgy akarom odaajándékozni, mint egyik férfi a másiknak. Tetszel nekem... - Nem értem..., - Vladimir Vladimirovich™ fölhúzta Elnöki Szemöldökét, - te legalább tudod azt, hogy kivel beszélsz? - Ne sértegess, - felelte a hang, - én a rendőrségnél vagyok, mi mindent tudunk. - Mindjárt gondoltam, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - vállapos farkasember. - Magad vagy farkasember, - sértődött meg a férfi, - Muszeliani vagyok, rendőr-százados! - És akkor mi van? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Muszeliani rendőr-százados annyit keres, hogy csak úgy Merciket ajándékozgat más férfiaknak? - Miért éppen férfiaknak? - sértődött meg ismét a százados. - Én lányoknak is ajándékozok... - Például kinek? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ bizonyos irigységgel. - Kinek, kinek..., - utánozta Vladimir Vladimirovichot™ Muszeliani százados, - hát például, Alina Kabajevának... Vladimir Vladimirovich™ lehunyta szemét. Valamiért váratlanul megfájdult a feje.

2004.10.12 14:02:53
2004. október 12., kedd, 11:26:19 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovichot™ felhívta telefonon Vlagyiszláv Jurjevics Szrukov, Vladimir Vladimirovich™ Adminisztráció Vezetőjének a helyettese. - Fígy, testvéró, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, - van itt egy izé..., egy ügy..., szóval pénz kell... - Mercik nem kellenek? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Mert vannak grúz zsaruk, akik Merciket ajánlgatnak... - Miféle zsaruk? - kérdezte értetlenül Vlagyiszláv Jurjevics. - Hogy jönnek ide a zsaruk? Nekem pénz kell. Sok pénz. - Minek? - érdeklődött Vladimir Vladimirovich™. - Hiszen mindened megvan. - Ez nem is nekem kell, tulajdonképpen, - igazította ki magát Vlagyiszláv Jurjevics, - hanem nekünk kell a pénz. Rozsdásodnak az androidjaink. - Milyen androidok? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Amilyenek a Dumában vannak, - válaszolta Vlagyiszláv Jurjevics. - Tudod, amikor az Egységes Oroszországot csináltuk, akkor siettünk..., szóval, olyanokat rendeltünk, amelyeknek a váza nincs szigetelve..., most meg rozsdásodnak. Szóval, le kell cserélni ezeket. - Az összeset?! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Olyasmi..., - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - mert netán úgy adódhat, hogy szétesnek... mindjárt ott a dumában, valamelyik plenáris ülésen... - És sok pénz kell? - kérdezte óvatosan Vladimir Vladimirovich™. - Hát, legalább ötszáz millió, - felelte ugyancsak óvatosan Vlagyiszláv Jurjevics. - Rubel? - halkította le hangját Vladimir Vladimirovich™. - Dollár, - válaszolta még halkabban Vlagyiszláv Jurjevics. - Félmilliárd dollár?!!! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Meghülyültél, vagy mi? Honnan veszek én neked ennyi pénzt?!!! - Hát, elméletileg van egy lehetőség..., - kezdte óvatosan Vlagyiszláv jurjevics. - Mi van? - kérdezte vissza kapásból Vladimir Vladimirovich™. - Meg lehetne... - kezdte magyarázni Vlagyiszláv Jurjevics, - szóval..., fel lehetne oszlatni a Dumát. - Hogyan feloszlatni? - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™. - Hát, csak úgy..., totál..., - kezdte magyarázni óvatosan Vlagyiszláv Jurjevics, - feloszlatni és annyi, mintha nem is lett volna. - Hm..., - hümmögött Vladimir Vladimirovich™, - és az Alkotmány? - Abban több változat is van, - szedte össze magát és folytatta bátrabban Vlagyiszláv Jurjevics, - ha háromszor leszavazzák a miniszterelnököt, aztán bizalmatlanság a kormány iránt, meg önfeloszlatás is van... - Önfeloszlatás? - kérdezte érdeklődéssel Vladimir Vladimirovich™. - Ja, önfeloszlatás, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - mindenki leül és megírja a lemondását a mandátumról. Ez a legegyszerűbb változat, csak kétszer kell gombot nyomkodni a szavazópulton. - Hát akkor nyomkodd, - ajánlott Vladimir Vladimirovich™. - Méghogy félmilliárd dollárt! Még ilyet! - Nana, azért nem kell sietni, egyszerre nem lehet csak úgy kapásból, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - elő kell készíteni... izé, szóval megdolgozni a közvéleményt... Aztán meg választunk új Dumát..., pártlisták alapján. - Új Dumát? - döbbent meg Vladimir Vladimirovich™. - Én meg azt hittem, hogy egyáltalán nem lesz. - Á, duma nélkül nem lehet, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - a Duma csak legyen és dumáljon... - Dehát akkor mégiscsak kellenek új androidok..., - értetlenkedett tovább Vladimir Vladimirovich™, - félmiiliárd dollár! A pénzügyes Kudrin letépi a fejemet! - Mondom, hogy majd pártlisták alapján, - magyarázta türelmesen Vlagyiszláv Jurjevics. - És akkor mi van, ha pártlisták alapján? - értetlenkedett tovább Vladimir Vladimirovich™. - És a pártlistákban meg kik lesznek? - Ugyan már, mit számít, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - szavazni úgysem azokra fognak, akik a listákban vannak. - Akkor meg kikre? - Vladimir Vladimirovich™ most már semmit sem értett az egészből. - A politikai pártokra fognak szavazni, - magyarázta Vlagyiszláv Jurjevics. Vladimir Vladimirovich™ nagyot sóhajtott. - Valahogy teljesen összekavarodtam, - mondta, - na akkor csináld, ahogy gondolod.. És Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót.

2004.10.14 12:15:38
2004. október 13., szerda, 12:35:04 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ felhívta jóbarátját, az emrikai elnököt, George Busht, mégpedig az ifjabbikat. - Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - na, akkor mennyit kérsz? - Miért? - kérdezte értetlenül George Bush, az ifjabbik, - A húszegynéhány csecsen terroristádért meg a hátizsákjaikért? Viheted ingyen, ha elkapják őket. Én nem vagyok angol királynő, hogy demokráciát játsszak... - Hogy jönnek ide a terroristák? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Azokat nyugodtan megtarthatod, nekünk van ebből az árufajtából bőven... Én egészen másról beszélek..., de hát magad is tudod... - Miről van szó? - értetlenkedett tovább George Bush, mégpedig az ifjabbik, - Az ukrán elnökválasztásról beszélsz talán? Ugyan, hagyd ezt, a fogadás az fogadás, aki nyer..., szóval az a nyerő. Ha mi nyerünk, akkor én állom, ha ti nyertek, akkor ti álljátok... Mindent úgy, ahogy a normális embereknél szokás... - Ugyan már, hogy jön ide a választás, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és lejjebb vette hangját, - a sérvről beszélek... - Miféle sérvről? - kérdezte óvatosan George Bush. - Ne játszd meg magad, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - kivágtátok a Szaddam sérvét. Na, mennyit kérsz érte? - Te meg honnan tudsz a sérvről?! - csodálkozott George Bush. - Megírta az újság, - felelte Vladimir Vladimirovich™. - Firkászok, - fakadt ki mérgesen George Bush, - paparazzik! Semmit sem lehet előlük elrejteni. Egyébként a sérv nem eladó. - És ha cserélünk? - ajánlotta Vladimir Vladimirovich™. - Csak ha a pisztolyról van szó, - vágta rá kapásból George Bush. - Nem adhatom oda a pisztolyt! - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Túl sokat jelent az országom számára. Meg aztán van neked sajátod. - Miről beszélsz? - kérdezte George Bush. - Tán Szaddam pisztolyáról? Az nem ér semmit sem. - Nem, én egészen másról beszélek, - magyarázta Vladimir Vladimirovich™ és lehalkította Elnöki Hangját, - a titkos pisztolyról. Arról, amelyikkel lelőtték John Lennont. - Ugyan máááár..., - húzta az amerikai elnök, - ki az a John Lennon?! Egy divatjamúlt hippy. Különben is, hogyan lehet egy lapon említeni Lennont és Talkovot. Nekem a te pisztolyod kell. Csak úgy tudom legyőzni a Rássádat, ha elveszem tőletek a Nemzeti Gondolatot. - nem kapod meg OroszHont! - jelentette ki Vladimir Vladimirovich™. - Legalábbis amig én vagyok az elnök. Na, eladod a sérvet, vagy nem? - Nem adom, - felelte határozottan George Bush, mégpedig az ifjabbik, és letette a kagylót. Vladimir Vladimirovich™ hátradőlt az Elnöki Fotelban és lehunyta szemét. Képzeletében látta a haloványan megvilágított poros üvegszekrényt az Elnöki Sufnija mélyén. Középen a polcon, Samil Baszájev falába és Ruszlán Gelaev karja között, rögtön Aszalán Maszhadovbotja alatt egy platinatálcán, melynek alját aranyozott kétfejű sas díszített, ott feküdt Szaddam Husszein iraki ex-elnök sérve... Igazán csodálatos és felemelő volt a látott kép. Vladimir Vladimirovich™ ökölbe szorította kezét, mégpedig annyira, hogy Elnöki Ujjai egészen belefehéredtek.

2004.10.16 11:32:27
2004. október 15., péntek, 14:29:50 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ interjút adott a Renmin Ribao (People's Daily) kínai újságnak és válaszolt a tudósító kérdéseire. - Tudja, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - én mindig igyekszem betartani néhány alapszabályt. Először is, nem szabad hazudni, ki kell mondani az igazságot, attól függetlenül, hogy az kellemes-e, vagy nem annyira. Népünk kiérdemelte azt, hogy megmondjuk neki az igazságot. Ez az első. Vladimir Vladimirovich™ összeszorította ajkát és szigorúan bólíntott egyet. - Másodsorban, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - én sohasem engedem meg azt, hogy amolyan "korunk nagy politikai vezér egyéniségét" csináljanak belőlem, ahogy azt valamikor a szovjet korban párt- és állami vezetőknél megesett. Annak az embernek, aki olyan tevékenységet végez, amivel manapság én foglalkozom, szintén meg kell őríznie azokat az emberi érzéseket, amelyek révén megértheti azt, hogyan él az egyszerű ember, milyen problémákkal találja szemben magát naponta. Például, az egyik rendőr Mercedest ajándékozott a szerelmének. Nálunk ez szokványos eset. Aztán telefonál nekem és azt mondja: - fígy, testvéró, mondd már meg, hogy mit csináljak, ha egyszercsak jön a rendőrségi belső biztonsági szolgálatunk? Hát tessék, látszatra egyszerű ember, de azért mégis telefonál az elnöknek, tanácsot kér tőle... Nos, erre azt mondom neki: - milyen az a bleső biztonsági szolgálat, rendőrségi? Rendőrségi. Akkor ezek szerint ez csak a rendőrőktől kérdeződködik. Te meg fogjad magad és hagyd ott a rendőrséget. Akkor aztán senki sem fog zavarni. Vladimir Vladimirovich™ megállt egy kicsit és ivott a pohárból egy kis kínai ásványvizet. - Vagy itt van, például, egy másik eset..., - folytatta Vladimir Vladimirovich™, miután letette a poharat az asztalra. Utána viszont jól megnézte a kínai újságírót és halkan megjegyezte, - habár nem, ez még korai lenne neked...

2004.10.16 12:15:51
Egyszer Vladimir Vladimirovich™ megunta a hülye jenkik és a még hülyébb eurósok sok piszkálódását és belepofázását az ő állami nagy- és kisdolgaiba, fogta magát és elrepült Pekingbe, hogy trécseljen egy sort Wen Jiabao vagy Ven Czjabao (ezek a leírhatatlan és nyelvtörés nélkül kimondhatatlan kínai nevek!!!) kínai államtanácsi elnökkel erről-arról, meg amarról. - Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™ a leírhatatlan és főleg kimondhatatlan nevű kínai elnöknek, - tudod mit, köpjünk mindenkire és jattoljunk. Én adom a nyersanyagokat, te meg az árut, aztán a haszon hasznos lesz nektek is, meg nekünk is. - Ja, - mondta a leírhatatlan és kimondhatatlan nevű kínai elnök, - jó. - Hát én is azt mondom, hogy jó, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, miközben szigorú tekintettel végignézett a tiszteletére felsorokazott kínai díszsorfalon, - ja. Mennyivel szállsz be? - Tizenkettővel, - felelte a leírhatatlanul kimondhatatlan nevű kínai elnök, - jó? - Ja, - felelte Vladimir Vladimirovich™, miközben arra gondolt, hogy talán kár volt megszüntetni az országos 1. sz. őrhelyet a Mauzóleum előtt, mert akkor büszkén mondhatták az orosz emberek, hogy nekik van a világon a legszebb díszőrségük, - jó. - Infrastruktúra, olaj- és földgázkitermelés, csúcstechnológia, - sorolta a kiejthetetlenül leírhatatlan nevű kínai elnök, - jó? - Jó, - felelte Vladimir Vladimirovich™, miközben megcsodálta a kínai díszőrség díszegyenruháját, ami a valamikor szovjet idők katonai pompáját idézte, - ja. Piacnyitunk, forgalomnövelünk, struktúrabővítünk, jó? - Ja, - bólíntott a leírhatatlanul kiejthetetlen nevű kínai elnök, - energetikai együttműködés, kommunikáció, értéktöblet, jó? - Ja, - mondta egyetértően Vladimir Vladimirovich™, - két úszó atomerőmű, bizniszközpontok és lakóparkok. Szentpétervárott! Vladimir Vladimirovich™ jelentőségteljesen ránézett a kínai kimondhatatlanra. A leírhatatlan jelentőségteljesen bólíntott. - És semmi Tibet meg Tajvan, - mondta a kimondhatatlan kínai, és elégedetten végignézett ő is a saját díszőrségén, - jó? - Ja, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - és semmi Csecsenföld meg Keleti Turkesztán, meg a többi, jó? - Ja, - bólíntott a leírhatatlan államtanácsos elnök, - jó. Ezek nemzetközi terroristák és ellnküzdünk egységesen. A határt pedig rendesen lerendezzük, a vizit is, jó? - Jó, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, - majd ott usztatjuk az atomerőműveket, ja. Szóval, minden frankó és főleg hasznos lesz. Azok meg, tudod, csak pukkadozzanak, jó? - Ja, - bólíntott jelentőségteljesen a kínai elnök, - jó. A magas tárgyaló felek egymásra mosolyogtak. Jól. Ja.

2004.10.17 09:27:29
2004. október 16., szombat, 10:33:23 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kínai Terrakota Hadsereg katonáit nézegette. - Fígy, testvérók, - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ az őt kisérő kínai elvtársaktól, - azt mondjátok, hogy örökéletűnek sikerednek? - Mégiscsak ezerhétszáz évesek, - válaszolták a kínai elvtársak, - de úgy néznek ki, mintha teljesen újak lennének. - Nahát..., - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - mi meg nemrég, az ősszel csináltunk háromszáz darabot, most meg már le kell cserélni őket... Állítólag a vázat nem hegesztették rendesen, és most rozsdásodnak... Ezek itt, meg egyszerű agyagból vannak. Na, és hol kell ezeket beindítani? Valami pult van hozzá? - Semmiféle pult, - felelték a kínai elvtársak, - az egész sereget Cin Si Huandi császár irányítja. - Császár? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - És ő hol van? - Valahol itt van ő is, - mutattak a kínai elvtársak a seregre, - el van ásva. Ha kiássák, akkor a katonák védelmezni fogják. - Baró! - bólíntott megértően Vladimir Vladimirovich™. - És még azt mondják, hogy a kínaiaknál csak amolyan kínai az áru... Át kellene vennünk a tapasztalatokat. - Csak tessék rendelni, - válaszolták a kínai elvtársak, - meglesz...

2004.10.17 10:36:40
Egyszer Vladimir Vladimirovich™, útban hazafelé Pekingből, leszállt a tadzsik fővárosban, Dusanbéban, és miközben a repülőgépét feltöltöltötték üzemanyaggal, gyorsan aláírt néhány egyezményt Emomali Saripovics Rahmonov elnökkel a tadzsik államhatár őrizetéről, meg a tadzsik államhatárt őrző orosz katonák bázisának különféle ilyen-olyan dolgairól, mivel OroszHon, ahogy azt Vladimir Vladimirovich™ meg is jegyezte, nagy jelentőséget tulajdonít Közép-Ázsia és főleg a Kozép-Kelet-Ázsia stabilításának. Ezzel mindenki egyet is értett és nagyokat örültek, tapsikoltak és énekeltek is... volna, de időközben szóltak a reptérről, hogy a gépet feltöltötték és repülhetnek tovább Moszkvába, ezért az éneklés elmaradt. Vladimir Vladimirovich™ még barátságosan búcsút intett az őt kikisérő tadzsikoknak a repülőgép ablakából, de aztán valami eszébe jutott, elővette zsebéből kétfejű aranysasos kormányzati mobilhíradó készülékét és megnyomta az egyik sasfej alá rejtett egyetlen gombot, amivel az Adminisztráció Vezetőjét szokta hívni. - Fígy, testvéró, - szólt bele a mobilba Vladimir Vladimirovich™, - beugrottam ide Dusanbéba, aztán néztem a zászlójukat, és mintha valahol már láttam volna hasonlót. - Úgy van, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - van több hasonló színösszeállítás, például a csecseneknél, de ott vékonyabbak a csíkok, meg a bulgároknál, csak ott más a sorrend... - Mondom, hogy tök hasonlót láttam már valahol, - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™, - csak nem jut eszembe hol... - Hát, van egy tök hasonló is, az igaz, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - de ott még nem jártál... - Hol nem jártam én?! - horkant fel kissé sértődötten Vladimir Vladimirovich™. - Én mindenütt jártam már.... - A magyaroknál még nem jártál, - jegyezte meg az Adminisztráció Vezetője. - Jajj, - jajdult fel Vladimir Vladimirovich™, mert eszébe jutott a római fürdővárosi medence, amelyikben állandóan Sört isznak, veszekednek és őt cikizik folyton, - mi a fene van azokkal a magyarokkal már megint?! - Hát nekik van tök hasonló zászlójuk, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - mármint színösszeállításban... - Hm, - mortyogta Vladimir Vladimirovich™, - ezek ugyanolyanok? - Nem ugyanolyanok, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - sőt, egészen mások, csak a színek hasonlítanak, ahogy mondtam..., de majd odamész és meglátod saját magad is... - Oda kell mennem?! - döbbent meg Vladimir Vladimirovich™. - Mi a fenének? - Van érvényes meghívásod, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - illik majd beugrani hozzájuk egyszer... - Minek? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Először is, illik, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - továbbá majd alá kell írni néhány megállapodást... - Határőrizetről? - kérdezte aggódva Vladimir Vladimirovich™. - Ott is van nekünk határőrizeti bázisunk? - Nincs, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - ezek nem Közép-Ázsiában, hanem Közép-Európában vannak, pontosabban Közép-Kelet Európában, ezeknek nem kell a mi határőrizetünk, sem a bázisunk nem kell nekik... Régebben volt, de akkor sem nagyon kellett nekik... - Hál'istennek, - sóhajtott fel megnyugodva Vladimir Vladimirovich™, mert a mindenféle közép-keleti micsodáktól mindig kirázta a hideg, - akkor meg mi a fenének menjek? Mi dolgom van velük, azon túl, hogy állandóan piszkálnak abban a hülye polidilijükben? - Először is, hívtak, - magyarázta türelmesen az Adminisztráció Vezetője, - másrészt pedig sosem árt az ilyesmi, ki is lehet kapcsolódni néha, pláne, ha különösebb tétje nincs a dolognak, majd eltrécseltek erről-arról... - Majd elmegyek síelni, - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™, - úgyis lassan itt az ideje... - Hm, - hümmögött az Adminisztráció Vezetője, - hát, valami hegyféleség akad arra is, de hó.... - Nincs hó náluk?! - döbbent meg Vladimir Vladimirovich™. - Hát, nem sok szokott lenni, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - pláne a globális felmelegedés következtében, ami az utóbbi időben egyre inkább terjed... - Globálisan fel vannak melegedve a magyarok?! - döbbent meg Vladimir Vladimirovich™. - A magyarok nincsenek globálisan felmelegedve, - magyarázta türelmesen az Adminisztráció Vezetője, - újabban vannak ilyenek, de azért nem ebben nyilvánuil meg a globális felmelegedés hatása... Mindegy, ez hosszú... A lényeg, hogy sielni nem fogsz náluk, mert hó nincs. - Akkor kössünk velük valami olyasmi kereskedelmi egyezményt, mint most a kínaiakkal, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mi adjuk az olcsó nyersanyagot, ők meg az árut... - Milyen olcsó nyersanyagot adjunk? - kérdezte az Adminisztráció Vezetője. - Az olaj ára szerencsésen kúszik felfelé, pláne, mióta a Jukosz... - Ki a fene beszél olajról?! - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™. - Én a hóról beszélek, ami nincs a magyaroknál, és ami miatt nem tudok majd síelni náluk. - Aha, értem, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - nem is rossz ötlet... - Na ugye, - felelte büszkén Vladimir Vladimirovich™, mert mindig örült annak, ha valamilyen gazdaságilag előnyös ötlete támadt, - ezt majd vizsgáltasd meg részleteiben a szakemberekkel, aztán készítsétek el a megfelelő egyezményt, amit majd aláírok, utána meg elmegyek síelni... - Meglesz, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője. Vladimir Vladimirovich™ elégedetten kikapcsolta a mobilját és ismét kinézett a repülőgép ablakán. A tadzsik zászlót már nem látta, sőt, már a Dusanbe sem látszott, mert a gép a felhők fölött repült. Nyugatnak tartott, arrafelé amerre Moszkva volt, azon túl pedig a Kelet-Európa, azon túl pedig a Kelet-Közép Európa, abban meg azok a fürdőmedencés magyarok, akiknek nincsenek ugyan sem határőrizeti gondjaik, sem határt őrző orosz katonai bázisaik..., továbbá hójuk sincs még, de majd lesz...

2004.10.19 08:52:08

2004. október 18., hétfő, 14:21:35 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ telefonált az Adminisztráció helyettes Vezetőjének, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovnak.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - na, mi újság arra felénk?
- A Luka telefonált, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - azt mondta, hogy le van döbbenve.
- Még szép, - mortyogta Vladimir Vladimirovich™. - Figyelj csak, mi lenne, ha mi is csinálnánk ilyen izét..., népszavazást?
- Mi anélkül is, - felelte halkan Vlagyiszláv Jurjevics, - te csak ne szaladj előre... Minden meglesz... Egyébként mi van arra Dusanbéban? Napocska süt?
- A napocska süt, - válaszolta Vladimir Vladimirovich™, - jó meleg van.
- Nálunk meg esik, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics. - Fígy, ha már szóba került ez a népszavazás..., talán mindjárt el is kezdhetnénk a felkészülést.
- Kezdjük, - felelte örömteljesen Vladimir Vladimirovich™, - mit kell csinálnom?
- Neked különösebben semmit, - magyarázta Vlagyiszláv Jurjevics, - majd az aláírógéped mindent aláír. Te csak majd mondjad azt ott a sajtóértekezleten, hogy izé..., a nemzetközi terrorizmus legfőbb célja az, hogy megakadályozzák Bush elnök újjáválasztását..., a második időszakra.
- Miii?! - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Ezt meg mi a fenének mondjam?
- Vili, hogy miért, - magyarázta Vlagyiszláb Jurjevics, - ő meg majd később azt mondja, hogy a nemzetközi terrorizmus legfőbb célja az, hogy megakadályozza Putyin újjáválasztását, a harmadik időszakra...
- Hűűűű, - mondta elhűlten Vladimir Vladimirovich™, - tééényleg...

2004.10.19 10:16:02
Egyszer Vladimir Vladimirovich™ Dusanbéban csatlakozott a Közép-Ázsiai Együttműködéshez. Miután aláírtak mindenféle közös nyilatkozatokat és jegyzőkönyveket, a közép-ázsiai együttműködők, mégpedig Aszkár Akajevics Akajev kirgiz, Nurszultán Abisevics Nazarbájev kazah, Emomali Saripovics Rahmonov tadzsik és Iszlám Abduganijevics Karimov türkmén elnök kiállt fényképészkedni a sok firkász-hangász és fotós-tévés elé, hogy ország-világ előtt demonstrálhassák nagy készségüket a közép-ázsiai együttműködésre. Vladimir Vladimirovich™, mint Oroszország szintén beállt Tadzsikisztán és Türkménia közé (habár az ábécé valahogy nem stimmelt neki), mert ha már csatlakozott a közép-ázsiai együttműködéshez, akkor neki is demonstrálnia kellett nagy készségét. A fotósok és videósok kattogtattak és tekertek is szorgalmasan. Mindenki nagyon örült. - Fígy, testvéró, - súgta oda Vladimir Vladimirovich™ a mellette álló Emomali Saripovicsnak, - mi majd, természetesen, aktívan részt veszünk a regionális gazdasági együttműködésben, meg racionálisan és hatékonyan hozzájárulunk a régió bazinagy fűtőanyag-, energetikai- és vizi erőforrásainak kiaknázásához, az agráripari komplexum fejlesztéséhez, a nemzetközi közlekedési és szállítási útvonalak kölcsönösen előnyös használatához, aztán vili, hogy a terrorizmus és a drogkereskedelem elleni küzdelemhez is... meg csupa ilyesmihez... és a felülről irányított demokrácia fejlesztéséhez..., ja, az most nem is került szóba...., mindegy, majd máskor... Te viszont most csak azt mondd meg nekem, hogy ott a sor szélén, az Akákij Akákijevics... izé, akarom mondani az Aszkár Akajevics, mi a fenét vigyorog annyira? - Örül, - súgta vissza Emomali Saripovics. - Látom, hogy örül, - súgta Vladimir Vladimirovich™, - csakhogy minek örül? - Neki duplán jut, - súgta Emomali Saripovics. - Miből? - kérdezte most már nagyon kíváncsian Vladimir Vladimirovich™. - Az együttműködésből, - súgta Emomali Saripovics, majd hozzátette, - és a kincsek kiaknázásából. - Miféle kincsei vannak neki? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Együttműködési kincsei vannak, - súgta Emomali Saripovics, - duplán kiaknázza őket, kölcsönösen előnyösen, kétoldalúan, de főleg hasznoshatékonyan... - Ezt hogyan érted? - súgta Vladimir Vladimirovich™. - Hát, emlékszel, tegnap avattuk veled azt a nagy katonai bázisotokat itt nálunk, - magyarázta halkan Emomali Saripovics. - Persze, hogy emlékszem, hiszen csak tegnap volt, - súgta vissza Vladimir Vladimirovich™, - szépen sikerült a ceremónia, és? - Na, az Aszkár Akajevicsnál meg van jenki bázis, meg a ti bázisotok is, - válaszolta halkan Emomali Saripovics, - aztán kétoldalról kaphat támogatást a nemzetközi terroristák és a drogosok ellen, vagy fordítva, vagy hogyan is van ez...., neki az ilyen bulikból bármikor két szép ceremónia is kijut mindig. Ha az egyik kincskiaknázása bedugul, akkor előhúzza a másikat, tiszta haszon. Így aztán most ő örül a legjobban, azért vigyorog annyira... - Értem, súgta Vladimir Vladimirovich™, majd ismét felvette a komolyan morcos pofát, kihúzta magát, amennyire csak tudta, és nagyon reménykedő képet vágott a perspektivikus közép-ázsiai együttműködéshez.

2004.10.19 16:18:38
2004. október 19., kedd, 10:00:29 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és az elektronikus postáját olvasgatta. Egyszercsak kopogtak a dolgozószoba ajtaján. - Tessék! - kiáltotta Vladimir Vladimirovich™. A magas ajtó lassan kitárult és a helyiségbe belépett Ludmilla Boriszovna Naruszova. Vladimir Vladimirovich™ felkelt Elnöki Foteljából és kitárta kezét. - Ludmilla Boriszovna, - mondta kedvesen Vladimir Vladimirovich™, - annyira örülök, hogy láthatom. Hogy van? Hogy van a Kszjusa? - Kösz, testvéró, - felelte Ludmilla Boriszovna, - minden rendben van. Nemrég kinn jártunk a sírnál. Kigyomláltunk, a füvet lekaszáltuk. Egyébként van egy dolgom veled. - Hát persze, persze, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™ és Ludmila Boriszovna alá tolt egy széket. Ludmilla Boriszovna leült, majd egy kis csomagot rakott ki maga elé az asztalra, ami a "Parlamenti Közlöny" újságba volt csomagolva. - Kigondoltam valamit, - kezdte Ludmilla Boriszovna és kihajtotta a csomagot. Apróra vágott zöld fűdarabok voltak benne. Az Elnöki Dolgozószobát friss fűszag öntötte el, amitől Vladimir Vladimirovichnak™ forogni kezdett a feje. - Eeez mi-ji? - kérdezte dallamosan Vladimir Vladimirovich™ és a fűre bökött. - Vadkender, - felelte Ludmilla Boriszovna, - tivini fajta. Nagyon jó. Tudod mit, legalizálhatnánk, mit gondolsz? Vladimir Vladimirovich™ kedvesen nézett Ludmilla Boriszovnára és szélesen mosolygott. - Testvéró, hé! - mondta Ludmilla Boriszovna. - Azt mondom, hogy legalizáljuk a vadkendert! Nálam ott a régióban az emberek semmit sem tudnak csinálni, csak ezt a szarságot szedegetik. Akkor meg csak hadd szedegessék, mi meg eladjuk, Hollandiának. Vladimir Vladimirovich™ nem felelt. Szemében egynás után pörögtek a régvolt események képei. Ő és Anatolij Alekszandrovics Szobcsák mennek az erdőben és gombát szednek. Aztán ő játszadozik a kis Kszjusával. Aztán ott áll Anatolij Anelkszandrovics koporsójánál. Aztán ott áll rengeteg öltönyös ember között és kezét az Alkotmányra teszi... Ludmilla Boriszovna valahogy furán kezdte élrezni magát. - Vologya! - szólt halkan. Vladimir Vladimirovich™ mosolygott. Egyszercsak a szoba ajtaja kipattant és a helyiségbe berontott Vlagyiszláv Jurjevics Szurkov, Vladimir Vladimirovich™ Adminisztrációjának a helyettes Vezetője. - Ludmilla Boriszovna! - kiáltott fel Vlagyiszláv Jurjevics. - Mi folyik itt?! Az egész épület bűzlik! Én már a saját szobámban éreztem! Mit művel itt?! Hiszne neki nem szabad! Mindjárt idecsődül a drogellenőrzési osztag, még szusszanásra sem marad időnk... Vlagyiszláv Jurjevics odaugrott az asztalhoz, felkapta a csomagot, majd az Elnöki Szoba ablakához rohant, kitárta azt, és a csomagot kihajította az utcára.Ludmilla Boriszovna zavartan felállt. - Mindig kitalál maga mindenféléket, Ludmilla Boriszovna, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, miközben ijedten nézte Vladimir Vladimirovich™ szemét, - hol az internettel áll elő, hol meg ezzel a vadkenderrel... Egyáltalán tudja, hogy mit csinál maga?! Hiszen nála van az Atomgomb! Vladimir Vladimirovich™ hallgatott és mosolygott. Ludmilla Boriszovna lassan és óvatosan a szoba ajtaja felé hátrált.

2004.10.21 09:36:16
2004. október 20., szerda, 10:37:40 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™, feleségével és lányaival, Kátyával és Másával az őszi Moszkva utcáin sétált. - Menjünk moziba! - javasolta hirtelen Kátya. - Miért is ne, - mondta Vladimir Vladimirovich™ felesége, - talán elmehetnénk, mit gondolsz, Vologyenka? - Akkor menjünk, - felelte Vladimir Vladimirovich™ és elmosolyodott. - Hová menjünk? - Ott van, - mutatta Mása, - a tó túloldalán ott egy filmszínház! - "Baku", - olvasta Vladimir Vladimirovich™ a feliratot, - hát, akkor menjünk. Vladimir Vladimirovich™ és családja megkerülte a tavat és odament a mozihoz. Vladimir Vladimirovich™ meglökte az üvegezett ajtót. Az ajtó nem nyílt. - Hm, - hümmögte Vladimir Vladimirovich™. A bezárt ajtó mögött megjelent egy sötétbőrű ember és hangosan kiáltott: - Mi köll?! - Hááát..., - jött kissé zavarba Vladimir Vladimirovich™, - be akarunk menni a moziba. - Csak az azerbajdzsán diaszpórának szabad! - kiáltotta vissza az ember. - Tűnjetek el! - Hogyan?! - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™. - Izé, tudja maga egyáltalán, hogy kivel beszél? - Tudjuk, láttuk már, - felelte az ember, - csakhogy nekünk van saját górénk, azzal dumáld meg. - Miféle góré? - kérdezte ismét értetlenül Vladimir Vladimirovich™. - Luzskov Jurij Mihájlovics, - felelte az ember, - ismersz ilyet? - Ismerek, - válaszolta Vladimir Vladimirovich™ és zavartan a családjára tekintett. Kátya és Mása érdeklődve figyelte az embert. - Na, jól van, - vonta meg vállát Vladimir Vladimirovich™ felesége, - menjünk, keressünk másikat... Vladimir Vladimirovich™ családjával együtt lassan arrébb bandukolt. 2004. október 20., szerda, 10:50:20 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a hosszú kremli folyosón mendegélt és találkozott Pável Pávlovics Borogyinnal, az Oroszország és Fehéroszország Szövetségi Államának államtitkárával. - Pálpálics! - kiáltott föl örömében Vladimir Vladimirovich™ és széles ölelésre tárta szét Elnöki Karját. - Testvéró! Pável Pávlovics megmerevedett, kihúzta magát és szorgalmasan hányni kezdte magára a kereszteket. - Édes jóapánk..., bátyuska, - suttogta Pável Pávlovics, - nagyságos uram..., felséges uram... - Mi van veled, testvéró? - kérdezte izgatottan Vladimir Vladimirovich™. - Most nem Minszkben vagy, lazíthatsz... - Valóban, valóban! - suttogta Pável Pávlovics és továbbra is hányta magára a kereszteket, - én minden erőmmel, kézzel-lábbal... - Hééé...., - mondta Vladimir Vladimirovich™ és félrelépett, jó távolra Pável Pávlovicstól, - lazábban... Mégiscsak én vagyok az elnök... - Te nem elnök vagy! - remegett Pável Pávlovics. - Te vagy a cár! Оrоszországban csak cárok uralkodnak mindig! Ekkora hatalmat csak az Isten adhat! Meg kell tartanunk, meg kell tartanunk... a népszavazást! - Miféle népszavazást? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™. - Teljesen bediliztél... Vladimir Vladimirovich™ nagyot sóhajtott, óvatosan kikerülte Pável Pávlovicsot és tovább ment a hosszú folyosón. - Különben, - morfondirozott magában Vladimir Vladimirovich™, - én is bediliznék a helyében... ennyi éven át vezetni azt, ami nincs is..., akárki bedilizne...

2004.10.21 10:39:09
Egyszer Vladimir Vladimirovich™ ott ücsörgött az Oroszországi Azerbajdzsán Diaszpóra II. Kongresszusán és hallgatta az oroszországi azerbajdzsánok ezernyi búját-baját, valamint időnként próbált jópofát vágni a Moszkvába direkt erre a rendezvényre érkezett Ilham Gejdárovics Alijev azerbajdzsáni elnök ilyen-olyan óhaját-sóhaját hallva, amikor egyszercsak az emelvényre lépett Jurij Mihájlovics Luzskov és kijelentette, hogy ő annyira szereti a moszkvai azerbajdzsánokat és kulturájukat, hogy nekik ajándékozza a "Baku" filmszínházat, legyenek boldogok vele és kedves egészségükre is! Az oroszországi és főleg moszkvai azerbajdzsán diaszpóra hatalmas tapsorkánban tört ki. Jurij Mihájlovics elégedetten mosolygott, majd rákacsintott Vladimir Vladimirovichra™ és a helyére ült. - Fígy, testvéró, - súgta oda Jurij Mihájlovicsnak Vladimir Vladimirovich™, - te meg mi a fenét művelsz? Csak úgy elajándékozod az állami vagyont? - Miér', miér'..., - morgott vissza Jurij MIhajlovics, - nekem nem szabad, csak neked? Te meg a kínaiaknak ajándékoztál másfél szigetet az Amuron. Ha neked szabad szigeteket ajándékozgatnod, akkor nekem miért ne lehetne egy mozit?! - Na né' má'..., - sziszegte mérgesen Vladimir Vladimirovich™, - az állami érdek! Abból Oroszországnak több tucat milliárd dolláros haszna lesz! Hatalmas üzleteket kötünk a kínaiakkal! Ennyit az a másfél kopár sziget bőven megér! - Mink meg itt Moszkvában hatalmas üzletközpontokat csinálunk és üzleteket kötünk az azerbajdzsániakkal, - sziszegte vissza Jurij Mihájlovics, - ennyit az a koszos mozi bőven megér! - Na né' má', - súgta mérgesen Vladimir Vladimirovich™, - azért te hogy jösz ahhoz, hogy csak úgy önmagadtól elajándékozod a moszkvai állami vagyont idegeneknek? - Miért ne? - súgta vissza Jurij Mihájlovics. - Ha te csak úgy elajándékozod az orosz földet idegeneknek, akkor én miért ne lökhetnék oda egy düledező épületet? - Az én döntésemmel az összes régió kormányzói egyetértettek, - sziszegte Vladimir Vladimirovich™, - és majd az Állami Duma is egyetért vele. - Az enyémet meg majd jóváhagyja a fővárosi duma, - súgta Jurij Mihájlovics. - Különben is mi az, hogy idegeneknek ajándékoztam azt a rogyadozó mozit?! Ezek itten nem idegenek, ezek a mi azerbajdzsánjaink! Van rendes moszkvai regisztrációjuk, állandó moszkvai lakásuk van! - Ezzel meg mire célzol? - kérdezte szigorúan Vladimir Vladimirovich™. - Csak úgy mondtam, - jegyezte meg Jurij Mihájlovics, - ha már idegeneket emlegettél... - Azt akarod mondani, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és összeszorította ajkát, - hogy én idegen vagyok Moszkvában? Nekem tán nincs Moszkvában lakásom?! - És kifizetted már? És közjegyzőnél bejegyeztetted már? És a privatizáció önkormányzati jóváhagyásáról a papírjaid megvannak? - sziszegte Jurij Mihájlovics. - Mit privatizált az önkormányzatod?! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - A Kremlt?!!! - A Veréb-hegynél lévő összkomfortos tanácsi lakásodról beszélek, - súgta vissza Jurij Mihájlovics, majd vigyorogva hozzátette - a Kremlt majd csak a következő tervidőszakban privatizáljuk... Így aztán majd igyekezz... Hát ennyit az idegenekről... Vladimir Vladimirovich™ kikerekedett szemmel bámult a vigyorgó Jurij Mihájlovicsra. Az azerbajdzsáni diaszpóra közben nagyon örült az ajándékba kapott mozinak. A kínaiak közben nagyon örültek az ajándékba kapott szigeteknek. Jurij Mihájlovics közben nagyon örült annak, hogy mások mennyire örülnek. Csak Vladimir Vladimirovich™ valamiért nem örült semminek.

2004.10.23 07:58:57
2004. október 22., péntek, 10:32:57 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Kremlben a Székesegyház téren sétált és Elnöki Lábával kotorta a szép sárga őszi leveleket. - Sokat jááártam én a vilááágban..., - dúdolgatta halkan Vladimir Vladimirovich™ Ioszif Visszarionovics kedvenc dalát, a Szulikót, - síííírodat mégsem taláááltam.... Vladimir Vladimirovich™ feltekintett a szürke felhőkkel takart égre és elérzékenyülve elmosolyodott. - Az ééélet így elmúúúúlik, óóóó..., - énekelte tovább a dalt Vladimir Vladimirovich™, - merre lehetsz most... Szuli.... izé, Pumanee-e-e... Vladimir Vladimirovich™ felsóhajtott, határozatlanul legyintett egyet, majd tovább ment az Iván tér felé, rugdosva a lehullott leveleket.

2004.10.23 09:26:32
Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a szeptember 17-ről 18-ra virradó éjszaka elfogott, majd kihallgatott, majd agyonvert, majd eltűnt, majd előkerült, majd azonosított, majd mégsem azonosított, majd aztán mégis azonosított, leszerelt, nyugdíjas, létszámcsökkentett, nyomorgó, üzletelő, maszekoló, akármire hajlandó, becstelen, becsületes, áruló, mégsem áruló, terrostákkal szövetkezett, á, dehogy, nem is, a szervezett alvilág belharcainak áldozata, csak szerencsétlen rászedett, jól átvert és megvert volt tengeralattjárós tiszt igazolványát nézegette. - Alekszandr Gennagyjevics Pumane..., - olvasta félhangon Vladimir Vladimirovich™, - hm..., férfi, 1966-ban született, ... nocsak, nem is öreg..., bár nem is fiatal már..., Puskin város, Leningrádi Terület... nocsak, földi... Vladimir Vladimirovich™ az asztal sarkán álló Elnöki Telekommunikációs Pulthoz fordult és megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját. - Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - akkor most mi a helyzet ezzel a Pumaneval? - Megvan, - felelte az Adminisztráció Vezetője. - Tudom, hogy megvan, - jegyezte meg bosszúsan Vladimir Vladimirovich™, - a halottas házban hűtve tárolják... Csak időközben hová tűnt el? - Nem tűnt el sehová, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - ott volt végig... - Akkor miért nem ismerték fel? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Hm, - hümmögött kissé zavartan az Adminisztráció Vezetője, - az a helyzet, hogy a rendőrnyomozók még az azonosítás előtt gyorsan elutaztak Szentpétervárra és lejattolták az özvegyével, hogy jobb, ha nem ismeri fel... - Miért? - kérdezte döbbenten Vladimir Vladimirovich™. - Mert akkor majd azt mondják, hogy ő és a gyerekei is egy terrorista hozzátartozói, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - az meg, ugyebár, ciki... - Na igen, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ezt értem... Csakhogy most már tudjuk, hogy terrorista volt vagy az alvilág áldozata? - Még nem tudjuk teljesen, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - ezt talán az a rendőrnyomozó tudná megmondani, aki a hirtelen elhalálozás előtt levitte a pincébe azzal, hogy majd neki biztosan megmondja... - Na és hol van az a rendőrnyomozó? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Eltűnt, - felelte az Adminisztráció Vezetője, majd gyorsan hozzátette, - de már keresik, szövetségi körözést adtak ki, meg szólnak az Interpolnak is... - Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - és szerinted meg fogják találni? - Tutti! - bizonygatta az Adminisztráció Vezetője. - Előkerítik! Élve vagy holtan... - Izé, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - talán mégiscsak élve kéne, mert ha holtan kerítik elő, akkor hogyan mondja meg, hogy mit mondott neki ez a Pumane a pincében... Meg aztán, ha holtan kerül elő, akkor honnan tudjuk majd, hogy ő az? - Már beszerezték a fogtérképét, - felelte magabiztosan az Adminisztráció Vezetője, - abból majd kiderítik, hogy ő az. - Na igen, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - abból kiderítik... Csakhogy hogyan derül ki végül, hogy mi a franc volt ez az egész? Mi a fene folyik a rendőrségnél? Mellesleg most olvastam egy közvélemény kutatási felmérést, 56 % szerint a korrupt közrendvédelmi szervek tehetnek mindenről, 38 % azt mondja, hogy a titkosszolgálatok tök pocsékul dolgoznak, 22 % meg azt tartja, hogy a rendőrség amatőrködik, továbbá majdnem mindenki úgy veszi, hogy a hatalom csak hazudik... Mit kéne csinálni, szerinted, hogy ezt a káros tendenciát megfordítsuk? - Gondolkozunk, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - van egy projekt-tervezet, de még végig kell gondolni rendesen... - Miféle projekt? - kérdezte érdeklődve Vladimir Vladimirovich™. - Külföldi szaktekintélyek szerint az a legjobb, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - ha a lakosságot kétfelé osztjuk. Az egyik fele közrendvéd és rendőriz, a másik meg ül... - Hm, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - erről mintha hallottam volna már... Csakhogy ez totális diktatúra lenne, nem? - Á, dehogy, - bizonygatta az Adminisztráció Vezetője, - egyáltalán nem lenne az! Ugyanis időnként cserélnének, tök demokratikusan! Vladimir Vladimirovich™ tágra nyitotta szemét és levegő után kapkodott. Kinn az utcán lassan gyülekeztek az emberek. A pontosan két évvel ezelőtti dubrovkai "Nord-Ost" színházban történt túszmentő akció áldozatainak emlékművéhez vitték a virágokat és koszorúkat.

2004.10.25 07:28:52
Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában járkált fel-alá és töprengett, Nagy Elnöki Íróasztalán egy kis cetli feküdt, amire egy rejtélyes üzenet volt írva. - "BBB + B = B+", - mondogatta magában Vladimir Vladimirovich™, - ez meg mi a fenét jelenthet? Vladimir Vladimirovich™ már hosszú ideje próbálta megfejteni az üzenetet, de semmi értelmeset nem tudott kitalálni. Így aztán (bár pont ezt akarta elkerülni - nem kell mindenkinek tudni azt, hogy pont ő nem tud rájönni megfejtésre) kénytelen volt kérdezősködni. Vladimir Vladimirovich™ az Elnöki Telekommunikációs Pulton megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját. - Fígy, testvéró, - mondta egészen halkan Vladimir Vladimirovich™, - kaptam itt egy üzenetet... - Ja, - vágott közbe az Adminisztráció Vezetője, - a helyzetértékelés... - Igen? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Érdekes... Ki értékelte a milyen helyzetet? - Gennagyij Andrejevics Zjuganov értékelte Oroszország helyzetét, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - a kommunisták pártplénumán. - Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és figyelmesen megnézte, meg is forgatta a cetlit, - nincs rajta fejléc, sem csillag nincs, sem sarlókalapács... - Mert ez egy titkos belső értékelés, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - csak a válogatott pártvezetőknek szól. - Aha, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - akkor értem, hogy miért nem értem... Na, és milyen a helyzet Gennagyij Andrejevics szerint? - Ott van a cetlin, láthatod, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - a helyzetértékelés lényege röviden össze van foglalva. Tudományosan. - Azt látom, hogy jó rövid, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - sőt, számomra valahogy túl rövid ez az összefoglaló... - Mondom, hogy tudományosan van, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - érthetnéd... - Értem én azt, - motyogta Vladimir Vladimirovich™, - hogy *minél tudományosabb, annál érthetetlenebb*... Csakhogy azt látom, hogy ha három béhez hozzáadunk még egy bét, akkor abból kijön egy bé plusszal..., csakhogy ez valahogy nem stimmel... Miféle matematika ez? - Az nem matematika, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - hanem az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjának értékelése az Oroszországi Föderáció jelenlegi helyzetéről, természetesen röviden és leegyszerűsítve, viszont tudományosan... - Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™, de már kezdett türelmetlen lenni, - hát, ha ez le van egyszerűsítve, akkor talán mondd el bonyolultabban, hátha úgy egyszerűbben megértem, mert ez az egyszerűsítés nekem valahogy bonyolult... Akkor milyen is a tudományosan leegyszerűsített bonyolult oroszországi helyzet? Mik ezek a bék? - Bürokrácia, Biznisz, Banditizmus, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - aztán ehhez hozzájön a te Bonapartizmusod... - A micsodám?!!! - kiáltott fel döbbenten Vladimir Vladimirovich™. - A bonapartizmusod, - ismételte meg az Adminisztráció Vezetője, majd hozzátette, - természetesen ez Gennagyij Andrejevics szerint van, ő ragaszkodik a régi terminológiához, tán elfelejtetted, amit annak idején a szemináriumokon... - Tényleg valahogy kiesett, - ismerte be Vladimir Vladimirovich™, - na és mi jön ki ebből az egészből? - Ott van a végén, láthatod, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - ba'meg... - Miiii?! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Hogy beszélsz te velem?! - Nem neked mondtam, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - az az egyenlet vége. - A bé meg az ba'meg?! - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Ja, - ismételte meg az Adminisztráció Vezetője, - a bé meg az ba'meg, legalábbis Gennagyij Andrejevics szerint. - A bé meg az ba'meg, - ismételte meg Vladimir Vladimirovich™, - legalábbis Gennagyij Andrejevics szerint..., tudományosan összefoglalva... - Úgy van, - bólíntott az Adminisztráció Vezetője, - ez a rövid képlet, meg az egyenlet... Az oroszországi helyzet a tudományos kommunizmus dialektikus materializmusának megfelelően. Vladimir Vladimirovich™ lassan lerakta a kagylót és elmerengve kinézett az ablakon, de sem a Kreml, sem Moszkva nem égett még...

2004.10.26 07:29:39
2004. október 25., hétfő, 10:21:01 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ bement az Adminisztráció helyettes Vezetőjéhez, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovhoz. - Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - na, megvetted? - Megvettem, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, kihúzta az asztalfiókot és kivett onnan egy üveg vodkát. - Sztandart? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Platinum, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics. A vodka után Vlagyiszláv Jurjevics előkotort: egy kis zacskót savanyú uborkával, egy üveget teli vörös kaviárral, egy darab kazah-módra elkészített halat, egy üveget sós gombával, egy vastag heringet és egy fél vekni borodinoi kenyeret. - A hering meg minek? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Ki fogja azt ott tisztítani? - Majd a füles megtisztítja, - válaszolta Vlagyiszláv Jurjevics, majd berakta az összes kaját egy műanyag zacskóba. - Poharat hoztál? - Naná, - felelte Vladimir Vladimirovich™ és előhúzott zsebéből három kis platina poharat, amelyeknek matt színű oldalát aranyozott kátfejű sasok díszítették. - Hát, akkor mehetnénk is, - sóhajtott Vlagyiszláv Jurjevics. Az államférfiak kimentek a dolgozószobából, végigmentek a hosszú kremli folyosókon, kiléptek az épületből az udvarra, odamentek egy nagy fekete Mercedes-Pullmann limuzinhoz és beültek a hátsó ülésre. - A Matrózok Csendespihenőjébe, - vetette oda a sofórnek Vladimir Vladimirovich™ és az ablakhoz nyomta az orrát. Egy idő után az autó a nyomozati fogda épületénél állt meg. Vladimir Vladimirovich™ és Vlagyiszláv Jurjevics kikászálódott a kocsiból, bement az épületbe, végigment a hosszú börtönfolyosón, majd megállt egy nagy zöld színű fémajtónál. Vladimir Vladimirovich™ óvatosan kopogott. - Tessék, - szólalt meg az ajtó mögül Mihail Boriszovics Hodorkovszkij lágy hangja. Vlagyiszláv Jurjevics kinyította az ajtót és Vladimir Vladimirovich™ belépett a cellába. Vlagyiszláv Jurjevics követte, majd becsukta maga után az ajtót. Mihail Boriszovics felállt a pricsről és elindult feléjük. Átölelték egymást és megveregették egymás hátát. Vlagyiszláv Jurjevics a pricsre pakolta a magával hozott enni-innivalót. Vladimir Vladimirovich™ előbányászta zsebéből a poharakat, majd kitöltötte a vodkát. - Na, ahogy mondani szokás, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és felemelte a poharát, - egy igazi oligarcha számára az egy év mit sem számít... Mihail Boriszovics elmosolyodott, koccintott Vladimir Vladimirovich™-csal és Vlagyiszláv Jurjeviccsel, majd fölhajtotta a poharát. - Hívni kéne valakit, - mormogta Vlagyiszláv Jurjevics, miközben megfogta a csúszós sós gombát, - meg kéne tisztítani a heringet...

2004.10.26 15:26:51
2004. október 26., kedd, 09:26:56 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovich™ telefonált a szentpétervári kormányzónak Valentyina Ivánovna Matvienkonak. - Fígy, hugicó, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - na, mi újság ott nálad? - Dolgozunk, - felelte Valentyina Ivánovna, - szántunk látástól vakulásig. Hajnali nyolckor elindulok otthonról és késő eset tizenegy előtt sosem jutok haza. Se vasárnap, se ünnepnap, semmilyen nap... - Értelek, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - nekem sincs könnyű dolgom. - Magánál mi van, Vladimir Vladimirovich™? - kérdezte nyugtalanul Valentyina Ivánovna. - A regionális vezetők nem hagynak békén, - sóhajtott Vladimir Vladimirovich™, - tömegesen járkálnak hozzám és sírnak: ments meg minket a választástól! És ez már harmadik éve folyik! - Szőrnyű! - kiáltott fel együttérzően Valentyina Ivánovna. - Én azonban megértem őket - ha egy ember egyszer átment a választások tüzes kemencéjén, akkor soha az életben nem akarja magát mégegyszer ennek kitenni. Hiszen akkora, de akkora pénzről van szó! A kampány egy igazi üzletág, több tucat millió dollárra rúgnak a kiadások. Nekem személyesen, például, nem kellene a következő választás. És ha veszítek? Így meg, maga kijelöl és minden rendben, ennyi az egész... - Jól van már, - bólíntott szomorúan Vladimir Vladimirovich™, - majd kitalálunk valamit... Én most viszont egy komoly ügy miatt telefonálok neked..., meg kéne tanácskozni... - Természetesen, Vladimir Vladimirovich™, - felelte készségesen Valentyina Ivánovna, - mi érdekli? - Mit gondolsz, hugicó, - kezdte Vladimir Vladimirovich™, - jó lenne nekünk egy olyan parlamenti köztársaság féleség? - Nem! - kiáltott fel azonnal Valentyina Ivánovna. - Nekünk az nem felel meg, ilyen kisérletre nem vagyunk felkészülve! Az orosz embernek mentalitása alapján teljhatalmú uralkodó kell, cár, vagy elnök... Egyszóval egyszemélyi hatalom. - Lám, a Pálpálics Borogyin is ugyanezt mondja..., - mormogta Vladimir Vladimirovich™, majd letette a kagylót.

2004.10.29 11:09:46

2004. október 26., kedd, 22:37:03 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ aludt és egy fura álmot álmodott. Azt álmodta, hogy valahol magasan-magasan repül, rögtön alatta pedig egy nagy és szépen berendezett teremben az Oroszországi Föderáció Állami Dumájának plenáris ülése zajlik.
- Tisztelt testvérók, - jelentette be a parlament alsóházi elnöke, Borisz Grizlov android, - az elnök kezdeményezte, hogy kettőezernyolcban tartsuk meg az esedékes össznépi elnökválasztást.
A termen nagy morgás zúdult végig, többen értetlenül bekiabáltak. Náhány képviselő felpattant helyéről és az elnökségi tribünhöz rohant.
- Neeeem!!! - kiabálták a képviselők, - kategorikusan nem értünk egyet az elnökkel!!! Menjen a fenébe az ilyen ötletekkel!!!
A képviselőket félretaszítva a tribünre felkapaszkodott az ismert olajmágnás.
- Hallatlan! - kiáltotta az olajmágnás. - Az Isten nem azért adta nekünk az Elnököt, hogy sorsáról valamiféle határozatokkal döntsenek! Az ember nem módosíthatja az isteni akaratot!!!
Az olajmágnest lehúzták a tribünről és helyére egy másik képviselő küzdötte fel magát.
- Semmiféle duma nem lehet arról, hogy választásokat tartsunk! - kiabálta a képviselő és gyűlöletteljes pillantásokat vetett az elnökségre. - Senki nem fogja megengedni maguknak, hogy elnökválasztást rendezzenek!!! Nem!!! Nem!!! Nem!!!
Valamennyi képviselő felpattant helyéről.
- Nem! Nem! Nem! Sohasem! - skandálták.
Egyszercsak megszólalt az Állami Himnusz, és Vladimir Vladimirovich™ felébredt.
- Hogy miket álmod az ember..., - mormogta Vladimir Vladimirovich™ és kimonója ujjával megtörölte verejtékes homlokát.
Oldalt épp a másik oldalára fordult Vladimir Vladimirovich™ hitvese. Vladimir Vladimirovich™ kedves mosollyal nézett rá.

2004. október 27., szerda, 14:32:46 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ az egyesített Tudományos, Technológiai és Művelődési Tanács első ülésén szólalt fel.
- Testvérók, - mondta Vladimir Vladimirovich™ a tudósokhoz és pedagógusokhoz fordulva, - ez egy magasan képzett, kompetens társaság. Mondjátok már meg nekem, hogyan van az, hogy a tudomány finanszirozását a négyszeresére emeltük, a GDP kétszeresre való növelése mégsem sikeredik? Nem értem én ezt..
A tudóstanács mélyen eltöprengett a problémán...

2004. október 27., szerda, 14:50:47 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ az ukrán tévénézők kérdéseire válaszolt.
- Vladimir Vladimirovich™, - kérdezte az egyik tévénéző, - szereti maga a szalonnát?
- Há' hogyne, - válaszolta Vladimir Vladimirovich™, - amint reggel fölkelek, máris szólok, hogy aggyanak má' egy jókora szalonnaszeletet!
- És a horilkát? - kérdezte egy másik tévénéző.
- A horilkát is, - válaszolta Vladimir Vladimirovich™, - csak nekem sokat nem szabad. Én vagyok az elnök. Ott az atomgomb az asztal alatt. Akármi is megeshet...
- És az ukrán lyányokat? - kérdezték tovább az ukrán tévénézők.
- Még szíp... - vigyorgott a kamerába Vladimir Vladimirovich™, - ki nem szereti az ukrán jányokat? Nálunk a Leningrádi-sugárúton ott állnak végig... meg a "Via-Gra" együttes is, jól szólnak... és a Szófija Rotaru, meg az a... na, hogy is hívják... a Verka Szergyucska... én mindet nagyon szeretem!
- És Jusenkot? - faggatoztak tovább az ukrán tévénézők.
- Nem-nem, - vágta rá kapásból a választ Vladimir Vladimirovich™, - Jusenkot nem csípjük. Nála, ha szalonnát vagy borscsot eszik, vagy horilkát iszik, kiütések támadnak, az egész testén véges-végig... Ő nem közülönk való, nem ukránember. Én azon sem csodálkoznék, ha ukrán jányok sem kellenének neki...
Vladimir Vladimirovich™ egy pillanatra elgolndolkozott.
- Hacsak, véletlenül... a Julia Vologyimirovna Timosenko nem..., - tette hozzá Vladimir Vladimirovich™ és sokatmondóan nézett Elnöki Szemével.

2004. október 27., szerda, 17:40:41 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ és Leonid Danilovics Kucsma fontos állami dolgokról beszélgetett. Egyszercsak Leonid Danilovics zsebében megszólalt a telefon. Leonid Danilovics elnézést kért, elővette elnöki zakójából a mobilt és megnyomta a zöld gombot.
- Ki a'? - kérdezte Leonid Danilovics, majd meghallva a választ elsápadt. - Úgy..., jól van.., azonnal..., elnézést, hogy így jött ki..., komputer? Jó, legyen..., fotózás és komputer....
Leonid Danilovics eltette a mobilját és elpirult.
- Fígy, testvéró, - mondta Leonid Danilovics Vladimir Vladimirovichnak™ kissé feszengve, - Mostan majd jön egy fiú..., majd fényképészkedni kell vele. Nem gond?
- Milyen fiú? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Ki telefonált?
- Hát, érthetnéd, - felelte zavartan Leonid Danilovics, - fontos emberek csörögtek, majd elmondom... A fiú meg csak annyit akar, hogy veled lefotózzák. Ugyan mit árt az neked? Lágy má' oly szíves... hát, legalább az én kedvemért, ha már itt vagy...
- Jó, legyen, - felelte értetlenül Vladimir Vladimirovich™, - jöjjön csak...
A tárgyalóterem ajtaja kinyilt és a szobába bejött egy kisfiú. Leonid Danilovics felpattant. Vladimir Vladimirovich™ szintén felállt és egy széket hozott a fiúnak. A fiú leült.
- Üljenek le, mit pattognak, - szólt a fiú vidáman mosolyogva.
Az elnökök leültek.
- Majd most annyi fotót csinálunk! - mondta Vladimir Vladimirovich™ és rápislantott a sok fotósra. - Nézd csak, mennyi kiváló szakember van itt, olyan minőségű képet csinálnak neked, amilyet csak akarsz.
A kisfiú örömteljesen bőlíntott.
- Nekünk odahaza is van fényképezőgép, meg vaku is hozzá, - mondta a kisfiú.
Leonid Danilovics nagyot sóhajtott. Vladimir Vladimirovich™ rámosolygott a fiúra. Villogtak a vakuk.
Amikor a fotósok befejezték a fényképezést, Vladimir Vladimirovich™ levette csukójáról Elnöki Óráját és átnyújtotta a kisfiúnak.
- Itt van, add oda apukádnak, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ki az apukád?
- Nem köll ezt, testvéró, - súgta oda ijedten Leonid Danilovics.
Vladimir Vladimirovich™ csodálkozva felhúzta szemöldökét.
- Itt van, - Leonid Danilovics pironkodva átnyújott a kisfiúnak egy note book-ot, - ez neked jobb lesz...
- Hűha! - kiáltott fel örömmel a kisfiú. - Én meg arra gondoltam, hogy ha megnövök, akkor majd medkeresem a pénzt és meg tudom venni!
- Hát, még nem nőttél meg, de a pénzt már megkerested, - jegyezte meg viccelődve Vladimir Vladimirovich™.
- Na igen, a legfontosabb az, ha időben odacsörögnek, ahová köll, - sóhajtott Leonid Dabilovics és egy darabig a kis számítógéppel elrohanó kisfiú után bámult.

2004. október 28., csütörtök, 10:08:47 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt, amikor a folyosón fölhallatszottak a jól ismert súlyos léptek. Egy pillanattal később a magas szárnyasajtó kitárult és a szobába begördült Borisz Grizlov android, az Állami Duma elnöke. A dumaelnök vállát hosszú fekete palást borította, fejét pedig hegyes csuklya takarta.
- Testvéró..., - mondta Vladimir Vladimirovich™ és mindenesetre az asztal alatti riasztópedálra tette a lábát, - mi van veled?
- A moszkvai fővárosi duma képviselői törvényt követelnek a népi gyógymódok alkalmazásáról, - felelte fémes hangján a dumaelnök, - szerdán megkaptam tőlük a megfelelő átiratot.
- Milyen törvényt akarnak? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Miről, kiről?
- A mágusok, varázslók és javasasszonyok tevékenységét állami ellenőrzés alá kell helyezni, - felelte a dumaelnök, - a gyógyításra feljogosító diplomák csak a szakirányú felkészültségük bizonyítása esetén adhatók ki.
- Miért, egyébként mi van? - érdeklődött Vladimir Vladimirovich™.
- Másképp mindenki úgy varázsol, ahogy csak akar, - magyarázta a dumaelnök, - az emberek meg szenvednek emiatt.
- Értem, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - hát te?
- Én is elhatároztam, - válaszolta az android, - auror leszek!
- Mi leszel? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Auror, - ismételte meg a dumaelnök, - küzdök a sötétség erői ellen, mint ahogy az a Harry Potterben le van írva. Olvastam, a fiamtól kaptam kölcsönbe...
- Te nem lehetsz auror, testvéró, - jegyezte meg komolyan Vladimir Vladimirovich™, - te vagy itt nálunk a Duma elnöke. Ha te elkezdesz harcolni a sötétség erői ellen, akkor te ottan mindenkit elpusztítasz...
- Akkor utasítsuk el? - kérdezte a dumaelnök.
- Nem, miért kéne? - felelte Vladimir Vladimirovich™. - Csak hozzák meg azt a törvényt, nekik is kell valamivel foglalkozniuk..
A dumaelnök android helyben megfordult és nagy csörömpöléssel kigördült a teremből.
Vladimir Vladimirovich™ nagyot sóhajtott és levette lábát a riasztópedálról.
- Borisz Grizlov auror! - mondta ünnepélyesen Vladimir Vladimirovich™, majd vidáman felnevetett.

2004. október 28., csütörtök, 13:40:24 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a Jabloko ("Alma") Párt elnökhelyettesének, Szergej Szergejevics Mitorhinnak a nyilatkozatát olvasta az Első Tévécsatorna provokációjáról.
- Október huszonnyolcadikán, Moszkvában, az Együtt Menetelők proputyinista mozgalom nagygyűlésén, - olvasta Vladimir Vladimirovich™, - a Jabloko oroszországi demokratikus párt ifjúsági tagozatától felszólalt Mihail Misukov, aki kijelentette, hogy ők támogatják Vlagyimir Putyinnak, az Oroszországi Föderáció elnökének legutóbbi kezdeményezését, az Alma-párt vezetőségét pedig árulóknak minősítette.... Hmm... proputyinista... hogy micsoda szavakat kitalálnak!
Vladimir Vladimirovich™ megfordította a kezében tartott nyilatkozatot, megnézte hátoldalát is, majd maga elé rakta az asztalra.
- Misukov felszólalását élő adásban közvetítette az állami Első Tévécsatorna, - olvasta tovább Vladimir Vladimirovich™, - hm..., hát hol másutt közvetítsék? Talán az MTV-n? Ahol tudnak, ott közvetítik...
Vladimir Vladimirovich™ felsóhajtott és jobb tenyerével megsimogatta bronz hamutartóját, ami Borisz Berezovszkij fejét mintázta.
- Megijedve az Alma-párt által indított országos tiltakozó akcióktól, amelyek elutasítják Vlagyimir Putyin elnök azon kezdeményezéseit, hogy szüntessék meg a regionális választásokat, a kremli polittechnológusok diszkreditálni szeretnék a velük szemben álló ellenzéki erőlket, és erre a célre ósdi mocskos trükköket használnak, - olvasta tovább Vladimir Vladimirovich™, - bevonva azokat a hunvejbin-bábokat, akik Együtt Menetőknek nevezik magukat...
Vladimir Vladimirovich™ megállt az olvasásban és döbbente bámult a nyilatkozatba.
- Kiket vonnak be? - mormogta értetlenül Vladimir Vladimirovich™, majd megnyomta az Adminisztráció helyettes Vezetőjének, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkov hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - te tudod, hogy kik azok az izék... hunvejbinok:
- A Mitrohin nyilatkozatát olvasod? - kérdezte Vlagyiszláv Jurjevics. - Én is érdeklődtem, aztán megkerestem a Yandex.ru -n...
- Na és mit adott ki? - kérdezte nagy érdeklődéssel Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, figyuzz, - válaszolta Vlagyiszláv Jurjevics, - Andrej és Borisz Dolgorukij, az Usszuri Terület Argunyka nevű falújából azt írják, hogy elkaptak egy kannibál-lányt, aki külföldről a hunvejbin kultúrforradalmi ifjúharcosok üldözése elől szükött át, majd tyúktolvajlásai miatt vált hírhedtté. A helyi hatóságok beadták egy lelencházba, a fivérek viszont kétségbe vonják ennek a döntésnek a célszerűségét. Szerintük kellőképp meg kéne vizsgálni és ezáltal feltárni a természet új törvényeit.
- Most gúnyolódsz? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Én ugyan nem, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - pont így van minden odaírva...
Az államférfika nagyot hallgattak.

2004.10.29 13:55:57
2004. október 29., péntek, 10:56:02 (moszkvai idő szerint) Egyszer Vladimir Vladimirovichot™ felhívta az Adminisztrációjának a helyettes Vezetője, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkov. - Fígy, testvéró, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, - neked milyen nevek tetszenek a leginkább? - Hááát..., - gondolkodott Vladimir Vladimirovich™, - például, a Vladimir Vladimirovich™ egész jó név. - Nem, azt nem lehet, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, - olyan kell, hogy Maximovics legyen a vége. - Maximovics? - kérdezett vissza Vladimir Vladimirovich™. - Olegovics nem lehet? - Miért éppen Olegovics? - kérdezte értetlenül Vlagyiszláv Jurjevics. - Mert Gleb Olegovics is egészen jó név, - magyarázta Vladimir Vladimirovich™. - Nem, Olegovics sem lehet, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, - csak Maximovics mehet. - Hát, akkor legyen Gleb Maximovics, - határozott Vladimir Vladimirovich™, - egyébként minek kérdezted? - Hát, a firkászunknak, - magyarázta Vlagyiszláv Jurjevics, - amelyik azokat a hülye sztorikat írkálja rólad, szóval, fia született. - Igen? - kérdezte örömmel Vladimir Vladimirovich™. - De ők már biztosan kitaláltak valami nevet. - Á, dehogy, - vigyorgott ravaszul Vlagyiszláv Jurjevics, - mi már odazörögtünk néha-néha az orvosoknak, mondják mindig azt, hogy lány lesz... Most meg puff, fiú lett... - Helyes, - szólt dicsérőleg Vladimir Vladimirovich™, - nem lehet az csak úgy, hogy állami embernek a tudtunkon kívül adjanak mindenféle neveket..., legyen csak Gleb Maximovics. Ja, és a nevemben küldess virágot is... Vladimir Vladimirovich™ vigyorogva letette a kagylót.

2004.10.30 13:42:24
Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és az ország-világ ügyes-bajos dolgain, de főleg a felülről irányított demokrácia és a hatalmi vertikum teljes kiépítésének fejlődési perspektíváin elmélkedett, amikor hirtelen az ajtón berontott az Adminisztráció Vezetője. - Fígy, testvéró, - kezdte az Adminisztráció Vezetője. - Hányszor mondjam, hogy kopogjál, - mordult fel a perspektivákon való elmélkedésben megzavart Vladimir Vladimirovich™, - a helyettesed már megtanulta, te mikor tanulod meg végre?! - Elnézést, - pironkodott az Adminisztráció Vezetője, - sürgős... - Semmi sem lehet annyira sürgős, - morgott tovább Vladimir Vladimirovich™, - na mi van, mit találtatok már megint? - Megszereztük a firkászunk újszülöttjének a képét, - hadarta az Adminisztráció Vezetője és letette a fotót az Elnöki Asztalra, - tessék, itt van a Mr. Parker és a... - Gleb Maximovics, - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™, - tudom, ez a neve a fiúcskának, én magam választottam tegnap... Na, lássuk csak, lássuk csak... szép újszülött, alszik..., boldog lehet.... Izé, és a firkászunk meg mit csinál a kezével? - Még nem tudjuk, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - most elemzik a szakértők... Több verzió is van... - Például? - kérdezte érdeklődve Vladimir Vladimirovich™. - Egyesek szerint óv a szemmel veréstől, - jelentette az Adminisztráció Vezetője. - Mitől? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - A szemmel veréstől, - ismételte az Adminisztráció Vezetője, - újszülötteknél ez állítólag kifejezetten káros, legalábbis a Boszorkányság és Varázslat Tudományos Kutatóintézet feketemágia szekciójának szakemberei szerint. - Mi a fene? - csodálkozott még jobban Vladimir Vladimirovich™. - Van ilyen tudományos intézet? - Van, - válaszolta az Adminisztrácció Vezetője, - ez egy régi tudományos központ, de természetesen zárt és titkos... - Várjunk csak, várjunk csak, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - nem ez a BOVATKI, amelyikről Sztrugackijék írtak? A szoloveci szigeteken van, valahol, a Gulag helyén.... - Nem a szoloveci szigeteken a Gulag helyén van, hanem Szolovecben, - helyesbítette az Adminisztráció Vezetője, - azok arrébb, ez meg errébb van... A szoloveci szigeteken most visszaállítottuk az ősi kolostort. Szolovecben pedig ismét fejlesztjük a BOVATKI tudományos-kutató és kisérleti-tervező bázisát. Egyébként a BOVATKI-nál Szolovecben a szemmel verést tanulmányozzák, a szigeteken meg nem szemmel vertek... - A kolostorban? - kérdezte csodálkozva Vladimir Vladimirovich™. - Nem a kolostorban, - felelte röviden, de sokatmondóan az Adminisztráció Vezetője. - Aha, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, - akkor félreértettem valamit, mindegy, rég volt... Szóval, azt mondod, még megvan a BOVATKI? - Megvan, - erősítette meg az Adminisztráció Vezetője, - él még, dolgoznak keményen, most éppen rákapcsoltak nagyon, főleg mióta szóba hoztad a tudomány költségvetési támogatását és a GDP alakulását... - Amit kétszeresére kell emelni tudományos eszközökkel is, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, - tudom, én magam mondtam a múltkor... Nagyon helyes, hogy rákapcsolnak. - Ja, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - a hétfő ismét szombaton kezdődik náluk. - Jó, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, majd tovább faggatózott. - Szóval azt mondják a szakértőik, hogy ha így csinál valaki a kezével, akkor az véd a szemmel veréstől? - Úgy van, - bólíntott az Adminisztráció Vezetője, - persze van másik szakértőgárda, annak meg más magyarázata van. Azt mondják, hogy a firkászunk azt mutatja, hogy ha felnő az a kicsi, akkor akkora lesz majd a feje... - Mitől? - kapta fel fejét Vladimir Vladimirovich™. - Azt nem mondták, - mondta kissé zavartan az Adminisztráció Vezetője, - a jövőkutatással egy másik tudományos kutatórészleg foglalkozik... - A BOVATKI-nál? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Ott is, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - de nagyon sok más helyen is. - És vannak már megbízható prognózisaik a jövőre? - érdeklődött Vladimir Vladimirovich™. - Mondjuk, úgy 2008-ra? - Dolgoznak, keményen, - felelte az Adminisztráció Vezetője, majd egy kis szünet után hozzűfűzte, - de a kis Parker feje akkor még nem lesz akkora, 2008-ig még nem nő meg annyira, hogy mindent megértsen... - Aha, - mondta kissé megnyugodva Vladimir Vladimirovich™, de azért tovább érdeklődött, mert valami még nem volt kerek a számára, - de ezek szerint a nagyobbik Parker valamit tudhat, ha már most jelzi, hogy mekkora lesz majd a kis Parker feje a jövőben? - Még nem tudjuk, hogy mit tud, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője, - egyelőre nem ír erről, de majd ha kiderül, hogy túl sokat tud a jövőről, addigra lesz egy ötletünk a tudásának a hasznosítására... - Miféle ötletetek lesz? - kérdezte gyanakodva Vladimir Vladimirovich™, mert időnként félt az Adminisztráció ötleteitől. - Elkülditek jövőkutatónak a BOVATKI-ba, Szolovecba? - Nem Szolovecba, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - hanem a szoloveci szigetekre... - Az ősi kolostorba?! - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Nem a kolostorba, - felelte röviden, de sokatmondóan az Adminisztráció Vezetője. Vladimir Vladimirovich™ ijedten nézett az Adminisztráció Vezetőjére.

2004.10.31 08:40:23
Egyszer Vladimir Vladimirovich™ Kijevben a dísztribünön ácsorgott Leonid Danilovics Kucsma ukrán elnökkel és a díszszemlét bámulta, amit abból az alkalomból rendeztek, hogy 60 éve kergették ki az ukrán erdőkből és mezőkről a német-fasiszta megszállókat, s helyüket rögtön elfoglalhatták a Sztepán Andreevics Bandera nacionalistái, akiket csak jóval később tudtak kikergetni az erdőkből és mezőkről, de ahogy később kiderült az sem egészen sikeredett, de ez most már nem is volt annyira érdekes. Egyszóval, Vladimir Vladimirovich™ most ott állt a dísztibünön és számolgatta magában a zászlókat. - Aha, a Győzelmi Zászló, amit valamikor kitűztek a Reichstagra, megvan - sikeresen áthozták Moszkvából erre a bulira..., - mondogatta magában Vladimir Vladimirovich™, - aztán, 1., 2., 3., 4. ukrán front..., 1. és 2. belorusz front... megvan... Vladimir Vladimirovichnak™ valami eszébe jutott, hátrafordult, körülnézett, majd odafordult Leonid Danilovicshoz. - Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - a belorusz frontok megvannak, de hová tűnt a Bátyó? - Alekszandr Grigorjevics Lukasenko csak villámlátogatott, - felelte Leonid Danilovics, - a díszszemlénkre nem volt kíváncsi. - Ugyan miért nem? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Hát, amikor a múltkor hívott bennünket Minszkbe az ő 60. évfordulós díszszemléjére, - felelte Leonid Danilovics, - mi sem mentünk el. - Hát, mert olyan hülye időben rendezte, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™. - Úgy van, - bólíntott Leonid Danilovics, - kapás idején mi a fenének rendez parádét... - Úgy van, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, - egészen jót pecáztunk Moszkva környékén... És most ezért megsértődött? - Meg, - bólíntott Leonid Danilovics, majd vigyorogva hozzáfűzte, - de nem csak ezért... - Aha, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, de az ünnepre való tekintettel nem pontosította a részleteket, hanem ismét körülnézett, - na és a Vitya hová tűnt? - Melyik? - kérdezte Leonid Danilovics. - Hát, a Janukovics, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - a Viktor Fjodorovics, az előbb még itt volt... - Itt volt, bizony, - mondta Leonid Danilovics, - kínált is téged azzal a savanyú cukorkával, amit nem fogadtál el... - Árt a fogaknak, - felelte Vladimir Vladimirovich™. - Lehet, hogy árt, - mondta Leonid Danilovics, - de biztos úgy gondolta, hogy ha nem kell a cukorkája, akkor talán ő sem kell ide... - És most ezért megsértődött?! - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Meg, - bólíntott Leonid Danilovics, majd hozzáfűzte, - de nem csak ezért... Újabban olyan sértődös lett valahogy... A múltkor egy 83 éves veteránt küldött el a búsba. - Egy veteránt?! - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Egy öreg frontharcost?! - Hát, éppenséggel nem frontharcost, - jegyezte meg Leonid Danilovics, - de az stimmel, hogy öreg volt és harcolt is annak idején... - Aha, értem, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, de az ünnepre való tekintettel nem feszegette tovább a kérdést, csak ismét körülnézett, majd ismét kérdezett, - na és a másik Vitya hol van? - Melyik másik? - kérdezte Leonid Danilovics. - Van belőlük egypár... - A Juscsenko, a Viktor Andreevics, - pontosította Vladimir Vladimirovich™. - Hát, mivel őt nem kínálgatják itten savanyú cukorkával, - magyarázta Leonid Danilovics, - meg aztán te sem haverkodsz vele túlzottan, így aztán... - Megsértődött? - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™. - Meg, - bólíntott Leonid Danilovics. - Értem, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, majd megjegyezte, - mi a fene van, hogy mostanában olyan sértődős mindenki? - A Vityák? - kérdezte Leonid Danilovics. - Mindenki, - pontosította Vladimir Vladimirovich™. - Biztos front van, - tippelt Leonid Danilovics. - Aha, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™ és ismét a díszszemlét kezdte figyelni. Az 1., 2., 3., 4. Ukrán, de az 1. és 2. Belorusz Front tényleg ott volt, ezek biztos nem olyan sértődös fajták, ezekre mindig lehetett számítani...