2005. január 5., szerda,  12:19:17 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és telefonon beszélgetett hitvesével, az újévre külföldi államfőktől kapott üdvözlőlapokról mesélt.
- Bush köszöni az Ukrajnát, - mondta Vladimir Vladimirovich™, miközben Elnöki Kezében forgatta az amerikai képes levelezőlapot, - azt mondja, hogy ennél szebb ajándékot még ő saját maga sem adhatott volna magának. A dög.
- Ne idegeskedj emiatt, drágám, - nyugtatta Vladimir Vladimirovichot™ a felesége, - ugyan, mit számít, Ukrajna ide, vagy Ukrajna oda... Még mindig a miénk Fehéroroszország, meg a Tadzsikisztán is.
- És Türkménia is, - bólíntott egyetértően Vladimir Vladimirovich™. - A Koidzumi meg azt írja, hogy szerette volna, ha újévre megajádékozom a szigetekkel, én pedig Japán helyett Kínának adtam oda.
- Drágám, de hiszen nem ez az utolsó elnöki éved, - mondta Vladimir Vladimirovich™ neje, - ráérsz még.
- Hát, én is úgy gondolom, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, majd egy újabb képeslapot vett fel, - ez meg itt Schrödertől van...
- Mit ír? - kiváncsiskodott Vladimir Vladimirovich™ felesége.
- Á, ez szokás szerint mindennel meg van elégedve, - felelte Vladimir Vladimirovich™.
- És Ukrajnából van valami? - kérdezte meg óvatosan Vladimir Vladimirovichtól™ a felesége.
- Ukrajnából nincs semmi, - felelte szomorúan Vladimir Vladimirovich™.
- Na, azért ne búsulj, - mondta Vladimir Vladimirovich™ hitvese, - a legfontosabb az, hogy én szeretlek.
- Én is szeretlek, - felelte Vladimir Vladimirovich™.
A házaspár hallgatott egy ideig.

2005. január 6., csütörtök, 15:23:30 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a munkából hazafelé autózott. Vladimir Vladimirovich™ súlyos limuzinja lágyan ringatózott a vastag abrancsokon, a biztosítók dzsipjein a kéklámpáj villogtak, az útpadkán pedig tisztelegtek a fölsorakozott rendőrök.
- Fígy, testvéró, - szólt Vladimir Vladimirovich™ átkopogva a gépkocsivezetőtől elválasztó páncélozott üvegen, - fékezz már annák a virágárusnál.
A sofőr némán bólíntott és rálépett a fékre. A limuzin lágyan a járdaszegélyhez gurult és megállt.
Vladimir Vladimirovich™ kinyította az ajtót és kilépett a havas járdára.
- Jónapot, - mondta Vladimir Vladimirovich™ a virágos bódéban ülő öreganyókának, aki vastag szürke sálba burkolózott, - ha lehetne, azokat a rózsácskákat kérném, fehérek és pöttyöcskékkel. Úgy hét darab kéne, á, legyen tizenegy...
- Becsomagoljam? - kérdezte álmosan a nagyanyó, könnyű párát lehelve a fagyba.
- Nem, köszönöm, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - nem szükséges.
A nagyanyó összerakta a csokrot.
- Mennyivel tartozom? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, miközben Elnöki Kabátjából előszedte az Elnöki Erszényt.
- A fehérek most kilencvenért futnak, - felelte rejtélyesen a nagyanyó és eres kezével egy nagy kínai kalkulátoron kezdte nyomkodni a gombokat, - vagyis az egész kijön kilencszázkilencvanből...
- Itt egy ezres, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és átnyújtott egy bankót az öregasszonynak.
- Másé nem kell nekünk, - felelte a nagyanyó és átnyújtotta Vladimir Vladimirovichnak™ a virágcsokrot  meg egy gyűrött, szakadt tízrubelest.
Vladimir Vladimirovich™ megköszönte, elvette a virágcsokrot és a pénzt, körülnézett, majd elindult egy kis fehét házikó felé, amelyre az volt írva, hogy "Élelmiszerek", és a világító feliratot műanyag karácsonyi figurák díszítették.
A boltban meleg volt és nagy tömeg. Vladimir Vladimirovich™ kissé megcsúszott a csempés padlón, amit piszkos szürke hó borított, virágcsokrával nagyot kaszált, hogy megőrizze egyensúlyát, majd a pulthoz lépett, ahol egy nevetős szemű szimpatikus leányzó épp sajtot szelt két rendőrnek, akik AK-47-est viseltek mellükön.
- Elnézést, maguk nem a biztostóktól vannak? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ a rendőröktől. - Nem tudnák átadni azt, hogy...
- Milyen biztosítóktól? - csodálkozott az egyik rendőr. - Mi a negyvenötösből... Te meg honnan vagy?
- Éééén...? - jött kissé zavarba Vladimir Vladimirovich™. - Én..., a Kremlből...
- A szövetségi őrző-védőktől..., - súgta a másik rendőr tisztelettudóan, majd oldalba bökte társát.
- Aztán nekem meg mi közöm a szövetségiekhez, - mondta a rendőr és kacsintott a mosolygós lányra, - nekünk csak ez a sajt és annyi...
A rendőrök átvették a sajtot, fizettek és elindultak kifelé, miközben egynást bökdösve vissza-visszanéztek Vladimir Vladimirovichra™.
- Jónapot, - mondta Vladimir Vladimirovich™ a lánynak, aki most már őrá mosolygott, - valamilyen finom édességet, cukorkát vinnék..., nem nagyon értek hozzá..., mondjuk, maga milyeneket szeret?
- Nem eszem édességet, - felelte a lány, - hízlal. Egyébként a Rafaello nagyon finom. Nálunk kókuszosként futnak.
- Hová furnak? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™.
- Viszik őket, - magyarázta a lány, - kéri?
- Igen, - felelte gyorsan Vladimir Vladimirovich™, - és francia pezsgőjük van?
- Olasz van, - felelte a lány, - Martini Asti, nálunk ez pezsgőként fut.
- Ez is fut...., - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™, - és szovjet pezsgő van?
- Van szovjet is, - bólíntott a lány, - nálunk ez félédesként fut.
- Akkor azt futtassa nekem, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és nyújotta a pénzt.
A lány egy zacskóba pakolta az árut, beledobta a blokkot és továbbra is mosolyogva az egészet átnyújtotta Vladimir Vladimirovichnak™.
- Jajj, maga meg mennyire hasonlít Putyinra! - kiáltott fel a lány és még jobban elmosolyodott.
Vladimir Vladimirovich™ hirtelen elpirult.
- Én csak..., - mormogta zavartan Vladimir Vladimirovich™, - én csak... a feleségemnek..., ma van szülinapja..., köszönöm.
Vladimir Vladimirovich™ kiment a boltból.
 
2005. január 7., péntek, 11:44:45 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és az Istennel beszélgetett.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és ég felé fordította tekintetét, - mindenki azt mondja, hogy rossz vagyok. Azt mondják, eltíprom a szabadságot, a Hodorkovszkijt börtönben rohasztom, a Jukoszt szétverem..., azt mondják, autoriter hatalomra törekszem, rosszabb vagyok,  mint a Pinochet... Aszongyák, olyan vagyok,  mint a Saddam Hussein..., akad olyan is, aki Mussolinihez és Hitlerhez hasonlít. Azt mondják, én öltem meg a Jusenkovot, robbantottam fel a házakat Moszkvában. Azt mondják, hogy Oroszországban az én időmben minden rosszabb lett és remény sincs arra, hogy megjavuljak... Azt mondják, durván beavatkozom a szomszáédos államok belügyeibe, ignorálom a  közvéleményt. Azt mondják, én fullassztottam gázba a túszokat és a beszláni gyerekeket is én lőttem  agyon. Azt mondják, hogy mindig mindenkit becsapok és felülvizsgálom a privatizációt. És az NTV-t is én tettem tönkre. Elbocsátottam a Parfjonovot. A Juscsenkot pedig megetettem mindenféle dioxinokkal.
Vladimir Vladimirovich™  imára kulcsolta kezét, nagyot sóhajtott, majd folytatta:
- Azt mondják, hogy Oroszországot betuszkoltam a nyersanyag-függőség gödrébe. Azt írják, hogy az én időmben megnőtt a korrupció, hogy a rendőrség már nem működik, a polgárok meg félnek kimenni az utcára. Azt mondják, hogy előttem nem is volt semmilyen terrorista merénylet Oroszországban. Azt mondják, hogy a GDP-t sem tudom megduplázni. Meg azt, hogy kezet emelek az Alkotmányra. A vertikumom nem áll majd meg. És a nyugdíjasoktól a juttatásokat is elvettem. És a sajtószabadságot korlátozom, a másképp gondolkozókat megfélemlítem, visszaélek még az igazságszolgáltatás renmdszerével is, mégpedig saját politikai érdekeimnek megfelelően.
Vladimir Vladimirovich™  ökölbe szorította kezét, meglengette a levegőben, majd felemelte ELnöki Hangját.
- Azt írják, hogy cinukus árverést rendeztem és szégyentelenül tiprom a magántulajdont. Hogy süllyednek a tengeralattjáróim, leégnek a tévétornyaim, szétesnek az aquaparkjaim! Azt mondják, én rendeztem meg a csecsen háborút, én öltem meg a Zelimhánt, Ahmad tiszteletére pedig én akarok utcát elnevezni Moszkvában. Azt írják, hogy Oroszország a fasizmus küszöbén van, és ezzel egyidejüleg azt, hogy kegyetlenül börtönbe zárom a nemzeti bolsevikokat! Azt írják, hogy mindenüvé a pétervári csekistáimat tettem, és az én időmben sosem látott méretekben felduzzadt a bürokrácia!
Vladimir Vladimirovich™ ökölbe szorított kezeivel az asztalra csapott.
- Azt írják, hogy a cunami miatti gyászt sem rendeltem el!!! Hogy ennyire kegyetlen dög lennék?!!! Mondd csak, felelj nekem, testvéró: miért mindig én és én, amikor mindenben a te akaratod van?!?!?! 
 
2005. január 8., szombat, 18:23:05 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™  telefonált  Alexander Kvasnievsky lengyel elnöknek.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - na, mi van ott nálatok, az Oswiecim rendben van?
- Elnézést, hogyan? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovichtól™ Alexander Kvasnievsky. - Milyen vonatkozásban?
- Hát, hogy nem kell-e a vendégek előtt szégyenkezni? - pontosította Vladimir Vladimirovich™. - Hamarosan annyian összejönnek ott.
- Úgy néz ki, hogy minden rendben van, - felelte a lengyel elnök, - nemrégiben ott jártam, megnéztem, szét lehet küldeni a meghívókat.
- Akkor jól van, - szólt elégedetten Vladimir Vladimirovich™, - olyan jó érzés, amikor az otthoni dolgokkal foglalkozol.
Vladimir Vladimirovich™ ezzel letette a kagylót.

2005. január 9., vasárnap, 12:12:08 (moszkvai idő szerint)

Egyszer, 1905. január 9-én Vlagyimir Alekszandrovics nagyherceg kinézett a Téli Palota ablakán a térre, ahol a pétervári munkások gyülekeztek.
- Na, most aztán elkezdődik..., - mondta szomorúan Vlagyimir Alekszandrovics, miközben megnézte a hóban toporgó zsandárokat és a lovaikat ugrató kozákokat, - hogy mennyire agyatlanok ezek a prolik...
Valahol a távolban nagyot dördült valami.
- Hát akkor, tűz..., - mondta Vlagyimir Alekszandrovics és keresztet vetett.

2005. január 10., hétfő, 12:21:59 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ telefonált az Adminisztrációja helyettes Vezetőjének, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovnak.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mi volt tegnap nálunk?
- A Véres Vasárnap századik évfordulója volt, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics,
- Meg kéne emlékezni róla, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - egyébként miről is volt akkoriban szó, valahogy elfelejtettem?
- A munkások engedély nélküli nagygyűlést rendeztek, - mesélte Vlagyiszláv Jurjevics, - a cár pedig közéjük lövetett.
- Rettenetes kegyetlenség, - fintorgott Vladimir Vladimirovich™, - nem, ez nem a mi módszerünk! Na, és ma mi van?
- A nyugdíjasok lezárták a Lenyingrádi országutat, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - a juttatások eltörlése és pénzzel való helyettesítése ellen tiltakoznak.
- És szintén nincs engedélyük, ugye? - tippelt Vladimir Vladimirovich™.
- Naná, hogy nincs, - bólíntott egyetértően Vlagyiszláv Jurjevics.
Vladimir Vladimirovich™ elmerülve kinézett az Elnöki Dolgozószoba ablakán. Az utcán olvadozott a hó és fújdogált a szél.
- Pétervárott pedig árvíz van..., - mondta szomorúan Vladimir Vladimirovich™, - én meg nem tehetek róla..., fura érzés... Te hová valósi vagy, testvéró?
- Én? - kérdezett vissza Vlagyiszláv Jurjevics. - Szolncevoba.
- Szolncevoba? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - A Japoncsikot ismered?
- Nem, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - ez egy másik Szolncevo, Lipeck környékén van.
- Lipeck környékén... - mormogta gondolataiba merültve Vladimir Vladimirovich™.
Az államférfiak egy ideig hallgattak.
- Vladimir Vladimirovich™! - szólalt meg végül Vlagyiszláv Jurjevics.
- Mi? Mi van? - rebbent fel Vladimir Vladimirovich™. - Ja, te vagy az, testvéró... Nem, ez nem a mi módszerünk....  Na, és mi van még?
Vlagyiszláv Jurjevics tovább jelentette az eseményeket.

2005. január 11., kedd, 18:32:24 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovichnak™ telefonált a Csecsen Köztársaság kormányfőjének első helyettese, Ramzan Ahmatovics Kadirov.
- Fidj, testvero, - mondta Ramzan Ahmatovics félelmetes hangon, - problema.
- Mi van már megint? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Még egy csillagot akarsz?
- Nem, - felelte Ramzan Ahmatovics, - Zulaj hugnak törték kezét.
- Miféle Zulaj nővérnek? - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™.
- Nekem van Zulaj hug, - felelte Ramzan Ahmatovics.
- Van hugod? - kérdezte érdeklődéssel Vladimir Vladimirovich™. - Szép?
- Mint a barack, - felelte Ramzan Ahmatovics. - Akkor küldöm embereket, jó?
- Hová? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™.
- Dagesztan, - felelte Ramzan Ahmatovics, - ott törték hug kezét.
- Miért? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Dagesztan, - magyarázta Ramzan Ahmatovics. - Küldöm emberek akkor.
- Csak csendesen, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ne úgy, mint kilencvenkilencben.
- Ne sérts, - felelte Ramzan Ahmatovics, - nem Samil vagyok valamilyen.
- Tudom, tudom, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és letette a kagylót.
"Felnő a fiú lassacskán", - gondolta Vladimir Vladimirovich™ és elmosolyodott.

2005. január 12., szerda, 10:35:31 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovichnak™ telefonált Mihail Boriszovics Hodorkovszkij.
- Fígy, testvéró, - mondta Mihail Boriszovics, - na, odaadtam a részvényeimet, most már nem vagyok oligarcha.
- Gratula, - válaszolta örömmel Vladimir Vladimirovich™, - most már semmi sem veszélyeztet téged.
- Azért mégiscsak, - mondta Mihail Boriszovics, - megmagyaráznád, hogy minek ez az egész?
- Pontosan mi? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, a Jukosz megsemmisítése, - magyarázta Mihail Boriszovics, - jó cég volt.
- Te sem érted..., - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™, - Illarionov sem érti. A Gref sem érti. Senki sem érti. Nézd csak, vannak, ugyebár, azok a Mac kompjuterek, meg vannak a PC-k.
- Vannak, - mondta Mihail Boriszovics.
- Az egyik drága, de kevesen vannak rá, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - a másik meg olcsó és rengetegen használják.
- Mint a kínaiak, - pontosította Mihail Boriszovics,
- Ja, mint a kínaiak, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, - hát, a Jukosz is egy nagyon drága cég volt.
- És? - kérdezte ámulattal Mihail Boriszovics.
- Hát, az az és, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - arra gondoltam, ha olcsóbbá tesszük, akkor majd sokan jobban használhatják.
- Hm..., - hümmögött Mihail Boriszovics, - mint a juttatások pénzre váltását, mi?
- Ez az! - kiáltott fel örömmel Vladimir Vladimirovich™. - Most már érted!
- Most már értem..., - mormogta bizonytalanul Mihail Boriszovics.
Vladimir Vladimirovich™ elmosolyodott.

2005. január 13., csütörtök, 12:00:20 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Kremlbe, a munkahelyére autózott. A hosszú limuzin gyorsan suhant a fagyos asztfalton, körülötte a biztosítók kéklámpás villogós dzsippjeivel, szemben az úttesten pedig állt egy csomó nyugdíjas.
- Fékezz!!! - kiáltotta Vladimir Vladimirovich™ a vezetőnek az utasteret szétválasztó páncélozott üvegen dörömbölve, - Fékezz, mondom! Még elütöd azt az öregasszonyt!!!
A sofőr rálépett a fékre és a súlyos autó megbillentve orrát megállt. Vladimir Vladimirovich™ kinyította az ajtót és kilépett az úttestre.
- Testvérók, - szólt hangosan Vladimir Vladimirovich™, - mi folyik itt? Én munkába sietek.
- Mi is! - kiáltották vissza a nyugdíjasok. - Csak nincs mivel menjünk!
- Hogy-hogy nincs mivel? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Hiszen pénzt adunk az utazásra,
- Magad utazz azon a pénzen, - mondta az egyik öreganyó és Vladimir Vladimirovichra™ emelte botját.
Két másik öregasszony közben bemászott Vladimir Vladimirovich™ limuzinjába.
- Hééé.... - tiltakozott volna Vladimir Vladimirovich™, - mindjárt hívom az őrséget! Őrség!
Az Elnöki Őrség parancsnoka odafutott Vladimir Vladimirovich™-hoz.
- Igenis, Vladimir Vladimirovich™, - mondta az őrparancsnok és kihúzta magát.
- Szabadítsák föl az úttestet, - parancsolta Vladimir Vladimirovich™.
- Azonnal, - felelte az őrparancsnok, - csak a díjat a pénztárba tessék befizetni.
- Miféle díjat? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™.
- A szolgáltatásunk díját, - felelte az őrparancsnok, - a juttatásokat megvonták, most már csak készpénzért dolgozunk.
- Én is, - kiáltott ki a limuzin ablakán Vladimir Vladimirovich™ gépkocsivezetője.
- Nem értem, - mondta Vladimir Vladimirovich™.
- Telefonálj Grizlovnak, - szólt ki a limuzinból az egyik öreganyó, - az majd megmagyarázza.
Az öregasszony becsapta az ajtót, a limuzin elindult, a tiltakozó nyugdíjasok helyet adtak neki.
Vladimir Vladimirovich™ döbbenten bámult az elnöki személyautója után.

2005. január 13., csütörtök, 12:22:30 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™  a kremli dolgozószobájában üldögélt és a dél-kelet-ázsiai tengerárról szóló műholdas felvételeket nézegette.
- Hol olvasták ki ezek Allah nevét? - mormogta döbbenten Vladimir Vladimirovich™. - Szerintem itt egészen más szavak vannak..., nem is értem, hogyan kerülhettek oda...
Egyszercsak kopogás hallatszott a dolgozószoba magas szárnyasajtaján.
- Tessék! - kiáltotta Vladimir Vladimirovich™.
A magas szárnyasajtó kinyílt és a szobába oldalazva besündörgött a Kormányfő, Mihail Jefimovics Fradkov.
- Testvéró, - kezdte izgatottan már a küszöbről Mihail Jefimovics, - pénz kéne.
- Minek? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Kevés neked a költségvetés?
- A Fehér Házba akartam menni, - magyarázta zavarodottan Mihail Jefimovics, - a sofőr meg kizavart a kocsiból. Azt mondja, fizessek! Mutattam neki a kormányfői igazolványt, megfenyegettem, hogy szólok az Elnöknek, kértem, hogy legalább a koromra való tekintettel..., mind hiába! Azt mondja, vagy fizetek készpénzzel, vagy mehetek gyalog.
Vladimir Vladimirovich™ elégedetlenül ingatta fejét, majd kihúzta Elnöki Íróasztalának fiókját, belenyúlt, aztán kiszórt Mihail Jefimovics elé egy marok aprópénzt.
- Itt van, - mondta Vladimir Vladimirovich™.
- Ez nem lesz kevés? - kérdezte kételkedve Mihail Jefimovics összekotorva a fémpénzt, - Papírpénz nincs?
- Testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és szomorúan nagyot sóhajtott, - mi most monetáris alapon váltjuk ki a juttatásokat, monétákról van szó és nem bankókról...
Mihail Jefimovics sűrűn bólogatva kihátrált az ajtón.
Széles arcán könnyek csurogtak végig.

2005.  január 14., péntek, 10:32:14 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a hosszú kremli folyosón ment és azon törte a fejét miként is tehetné jobbá az egyszerű emeberek életét. A Kreml első épületének nagy ablakain keresztül beragyogott a fényes nap, és Vladimir Vladimirovichot™ kifejezetten jó érzések töltötték, dalolni volt kedve.
- Szervusz, kedves Murka, szervusz drágaságom..., - dúdolta Vladimir Vladimirovich™ az Elnöki Fülében csengő régi dalocskát, - szervusz drágaságom és viszlááát...
Egyszercsak ismerős dübörgés hallatszott és a hosszú kremli folyosó egyik kereszteződésébe kigördült kis lánctalpain az Állami Duma elnöke, az Egységes Oroszország párt politikai tanácsának elnöke, Borisz Grizlov android.
- Testvéró! - kiáltott fel örömteljesen Vladimir Vladimirovich™. - Nézd csak, milyen jó az idő! Dalolni támad kedve az embernek!  Egyáltalán tennünk kéne valamit, hogy mindenütt szóljon a zene, hiszen ez oly nagyszerű! Nálad a Dumában szól a zene? Biztosan még nem. Pedig be kéne kapcsolni, mondjuk, kezdetben a képviselői étkezdében. Mit gondolsz?
- A készülék lereagálja észrevételét, - mondta fémes hangon az android.
- Miféle készülék? - döbbent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Emez, - felelte a dumaelnök és teleszkópos ujjával a saját mellére bökött, majd lessan továbbgurult.
- Teljesen bekattantak a nagyképüségtől, - morgott Vladimir Vladimirovich™, - már harmadik személyben beszélnek saját magukról. Csak én ne kezdjem el mondogatni, hogy az elnök így, az elnök amúgy...
Vladimir Vladimirovich™ ránézett a piros szőnyegen fénylő napkorongra, ismét elmosolyodott és jókedvűen tovább ment.
- Ottan ült a Muuuurka, oldalááán egy huuurka..., - dúdolgatta tovább a régi alvilági nótát Vladimir Vladimirovich™, - kilóóóógott a tokjából a kolt...

2005. január 17., hétfő, 09:05:21 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ az Elnöki Postáját olvasgatta. Voltak itt mindenféle nyílt levelek nyugdíjasoktól, olajbányászoktól és mágnásoktól, valamint a regionális sajtótól. Még egy olyan levél is akadt, amit Alekszandr Grigorjevics Lukasenko fehérorosz elnöknek címeztek és csak tévedésből küldték el Vladimir Vladimirovichnak™.
- Nem hiszünk ekkora igazságtalanságban, - olvasta Vladimir Vladimirovich™ az egyik levelet, - elképzelhetetlen az, hogy a Volgotanker hajózási vállalatnak az állam érdekében kell elpusztulnia.... Miféle hajózási vállalat?!
Vladimir Vladimirovich™ előhúzta zsebéből a kétfejű aranysasos kormányzati mobilhíradó készülékét és megnyomta az egyik fej alá rejtett gombot, hogy felhívja a Volgamenti Szövetségi Körzetben tevékenykedő teljhatalmú megbízottját, Szergej Vladilenovics Kirienkot.
- Fígy, testvéró, - szólt bele a telefonba Vladimir Vladimirovich™, - mi van ott nálad azokkal a folyamhajózási vállalatokkal? Miért pusztulnak azok?
- Hogy a jukoszos olajat ne szállítsák ide-oda, - felelte Szergej Vladilenovics.
- Te meg honnan tudod, hogy hová szállítják azt? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Nem mindegy? - felelte Szergej Vladilenovics. - Ne szállítsák sehová és kész!
- A Kremlbe szállítják, testvéró, - magyarázta Vladimir Vladimirovich™, - azzal müxenek az androidjaink.
- És miért épp hajókon szállítják? - kérdezte döbbenettel Szergej Vladilenovics.
- Az olajat hajón kell szállítani, - magyarázta Vladimir Vladimirovich™, - és mindenképp a Volgán. Akkor nemzeti szellemiséggel hatódik át. Szellemiség nélkül az android nem müx rendesen.
- Igen? - ámult el Szergej Vladilenovics. - Nem is tudtam...
- Semmit sem tudtok soha! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Hagyjátok békén a hajókat! Már nem marad senki, aki rendesen müxene itt nálam!
Vladimir Vladimirovich™ kikapcsolta a mobilját.
Szergej Vladilenovics lerakta a kagylót és értetlenül ide-oda ingatta fejét.
"Nahát!" - gondolta Szergej Vladilenovics. - "Szellemiség..."
Vladimir Vladimirovich™ hátradőlt Elnöki Foteljében és lehunyta szemét.
Egy nagy, fényesen csillogó olajszállító tartályhajót látott maga előtt, aminek oldala az orosz trikolor színeire volt festve. A tartályhajó orrán egy nagy felirat díszlett - "Szellemiség", a tatján pedig egy hatalmas kétfejű aranysas csillogott.

2005. január 17., hétfő, 15:48:07 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és hallgatott.
- Minek kéne beszélni, - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - meg nem is tudom, hogy mit kéne mondani...
Vladimir Vladimirovich™ az Elnöki Telekommunikációs Pulton megnyomta az Állami Duma elnökének, Borisz Grizlov android hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mi a fenét fogadtatok el ti ottan?
- Nem érted ezt, - felelete a dumaelnök, - jó az a törvény.
- Aztán mitől jó? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Az ilyen jó törvényeid miatt már mindenféle narancsszínű sátrakat vernek  mindenütt.
- A törvény jó, - ismételte meg az android, - mindenkinek jobb lesz általa.
- Ej, na figyelj, - sóhajtott Vladimir Vladimirovich™, - tegyük fel én egy nyugdíjas vagyok.
- Legyen úgy, - mondta Borisz Grizlov.
- Csak ne szemétkedj! - emelte fel hangját Vladimir Vladimirovich™. - Tegyük fel, hogy nyugdíjas vagyok, és ingyen utazok buszon..
- Legyen..., vagyis tegyük fel, - bólíntott a dumaelnök.
- Most meg nem utazhatok ingyen buszon, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - azért a pénzért pedig, amit adtak, csak havonta párszor utazhatok. Akkor most nekem jobbm vagy rosszabb?
- Jobb, - felelte határozottan a dumaelnök.
- Mitől lenne jobb? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Egyszerűen nem érted, - felelte az android, - a törvény jó, csak meg kéne értetni.
- Hát akkor értesd meg, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - hogy jön ki az, hogy most jobb lenne, mint korábban volt?
- Választási lehetőséget kapsz, - felelte a dumaelnök.
- Miféle választási lehetőséget? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™.
- Buszozol, vagy nem buszozol, - felelte az android.
- Miért, korábban nem volt ilyen választási lehetőségem? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Nem volt, - felelte határozottan a dumaelnök, - régebben mindenképp utaznod kellett.
- Miért? - hökkent meg még jobban Vladimir Vladimirovich™.
- Mert ingyen volt, - magyarázta Borisz Grizlov, - az orosz embernél ez így van mindig, nincs választási lehetősége, ha ingyen van, akkor utaznia kell.
- Valahogy nagyon zavaros ez a koncepció, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - nem nagyon érthető.
- Ezért is mondom, hogy meg kell értetni, - bólíntott egyetéártően az android, - a törvény viszont jó.
- Pfúj, - köpött egyet mérgesen Vladimir Vladimirovich™ és lecsapta a kagylót, - tiszta szürrealizmus ez az egész...
Vladimir Vladimirovich™ hátradőlt az Elnöki Fotelben és ismét nagy hallgatásba merült.

2005. január 18., kedd, 10:24:08 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a dolgozószobájában üldögélt és értetlenül nézegetett egy meghívót az "Oroszország-2" kiállításra, amit Marat Alekszandrovics Gelman küldött neki. Vladimir Vladimirovich™ egy darabig forgatta kezében a meghívót, majd megnyomta az Adminisztráció helyettes Vezetőjének, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovnak a hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ez meg micsoda dolog, hogy a Marat valam,i meghívót küldött? Valamilyen Oroszország-2-re.
- Ez olyasmi, mint az Oroszország-1, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - csak annál királyabb.
- Királyabb? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Hogy lehet királyabb?
- Hát, van például a Vnukovo reptér, - magyarázta Vlagyiszláv Jurjevics, - és van a Vnukovo-2, ahonnan mi szoktunk röpködni. Vagy, például, van a Seremetyevo, meg van a Seremetyevo-2, ami mintha jobb lenne.
- Értem, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, - és ki ebben az Oroszország-2-ben az elnök? A Marat?
- Amennyire én tudom, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - ott egyáltalán nincs elnök.
- Mi az, hogy nincs elnök?! - kiáltott fel értetlenül Vladimir Vladimirovich™. - Megbolondultak ezek ottan?
- Majd tisztázzuk, - felelte azonnal Vlagyiszláv Jurjevics.
- Hát, csak tisztázzátok, testvéró, - szólt keményen Vladimir Vladimirovich™ és bontotta a vonalat.
- Micsoda disznóság, - mormogtra Vladimir Vladimirovich™, - Oroszország, és elnök nélkül...

2005. január 19., szerda, 21:43:54 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ kormányának tagjaival beszélgetett.
- Testvérók, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - hát, hogy a fenébe lehetett úgy számolgatni, hogy semmi sem stimmel, hé?
- Mi úgy számoltuk..., - kezdte volna Mihail Jurjevics Zurabov egészségügyi és szociális fejlesztési miniszter, - úgy nézett ki, hogy stimmel...
- Mindig ez van nálatok, - mérgelődött Vladimir Vladimirovich™, - úgy néz ki mintha stimmelne, aztán a nagyanyók keresztbe fekszenek az országúton.
- De hát a számok azok jók! - kiáltott fel Alekszej Leonyidovics Kudrin pénzügyminiszter. - Igazán jó számok azok!
- Mindig csak úgy nagyjából stimmel minden nálatok, - sóhajtott fel szomorúan Vladimir Vladimirovich™, - tisztára úgy, ahogy Csernomirgyin megmondta. Úgy nagyjából. Nem nagyok, hanem nagyjákok vagyunk.
- Kicsodák? - csodálkozott Mihail Jefimovics Fradkov krományfő.
- Nagyjákok, - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Újraszámolni mindent!
A miniszterek bűntudatosan lesütötték szemüket.

2005. január 20.,  csütörtök, 11:53:29 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ telefonált Viktor Andreevics Juscsenko ukrán elnöknek.
- Izé... - kezdte vontatottan Vladimir Vladimirovich™, - testvéró. Szóval, gratulálok neked, vagy olyasmi... Velkam tu dze klab, ahogy mondani szokás...
- Köszi, Volodimir Volodimirovich™, - felelte Viktor Andreevics, - Ukrajna és Oroszhon örökre testvérek..., vagy nővérek?... Jöhetek?
- Na né' má', jönni akar...., - morgott Vladimir Vladimirovich™, - hát, most már jönnöd kell..., aztán idehozol mindenféle fertőbetegséget...
- Elnézést, mi van? - kérdezte értetlenül Viktor Andreevics. - Miről beszél mostan?
- Miről, miről... - morgott tovább Vladimir Vladimirovich™, - magad is tudod, hogy miről... A narancspestisedről. Ha most jösz a teleszúrkált narancsaiddal, amikor itt nálunk a juttatásokkal van teli a... Fígy, nem maradnál inkább odahaza egy kicsit?
- Kár itthon is maradhatok , - sértődött meg Viktor Juscsenko, - velem van egész Európa!
- Hát akkor borítsál le abba az Európába, - gurult be teljesen Vladimir Vladimirovich™, - mit jösz itt nekem...
- Nem jövök én semmivel! - gurult be Viktor Andreevics is. - Én az egész nép által megválasztott szuverén állam elnöke vagyok!
- Ugyan már, miféle elnök vagy te! - Vladimir Vladimirovich™ a méregtől felpattant Elnöki Karosszékéből. - Még saját marslakód sincs a fejedben!
- Miféle marslakó? - csodálkozott Viktor Andreevics.
- Hát, csak aféle.... - szedte össze magát nagy nehezen Vladimir Vladimirovich™, - semmiféle. Csak úgy eszembe jutott... Jól van, gyere akkro, mit csináljak én teveled...
- Volodimir Volodimirovich™, - szólt egészen halkan Viktor Andreevics, - miféle marslakót emlegettél?
- Semmifélét, - vágta el határozottan Vladimir Vladimirovich™. - Ennyi. Gyere, huszonnegyedikén várlak.
Vladimir Vladimirovich™ lecsapta a kagylót és bevágta magát a foteljébe.
- Tartanom, visszafognom kell magamat..., - mormogta magában Vladimir Vladimirovich™, - csak semmi fecsegés, semmi fecsegés...
- Meglesz a marslakója, - szólalt meg hirtelen Vladimir Vladimirovich™ fejében a jólismert bugyborékoló hangocska, - a tesóm már elindult a Marsról, eljött neki is az ideje.
- Nem értem..., - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - most akkor mi lesz, tán valami tesók leszünk?
- Érted te ezt, jól érted, - bugyborékolta Vladimir Vladimirovich™ személyes marslakója, - hogyan is lenne ez másképp?  Másképp agyonütitek egymást, szláv testvérek...
Vladimir Vladimirovich™ a fejéhez kapott.
- Lehetetlen! - suttogta. - Lehetetlen!

2005. január 21., péntek, 11:38:21 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a tévén nézte amint az amerikai elnbök egy katonalánnyal táncol az elnöki beiktatásán.
- Na ezt telibekaptad, Dzsordzsi, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - mostan akkor már be is kaphatod...
Vladimir Vladimirovich™ kinyújtotta karját és a pulton megnyomta az Adminisztráció helyettes Vezetőjének, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovnak a hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mindenkit beiktatnak, a Busht is, a Juscsenkot is. Én is akarok ilyen beiktatást.
- De hiszen nem is olyan rég volt! - kiáltott fel ámulattal Vlagyiszláv Jurjevics.
- Nálunk, elnököknél, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - egy küzdelmes hónapot évnek számolják. Így aztán úgy tűnik, hogy rég volt. Szóval, el lehetne intézni valahogy? Hiszen te akármit el tudsz intézni.
- Bonyolult, nagyon bonyolult... - jött zavarba Vlagyiszláv Jurjevics, - soron kívüli elnökválasztás..., persze elméletileg meg lehet csinálni. Mondjuk, lemondsz..., vagy összehozunk egy bizalmatlansági indítványt... Csak, mondjuk, nem ártana biztosan tudni, hogy újraválasztanak.
- Miért, lehet, hogy nem választanak meg újra? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, hogyan is mondjam... - jött imsét zavarba Vlagyiszláv Jurjevics, - ha most egyből lenne a választás, akkor lehet, hogy mégse...
- Miért? - döbbent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Sokan nem jutnának el a szavazóhelyiségbe, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - az ingyenes utazási jogosultságot elvették...
- Tudtam..., - suttogta Vladimir Vladimirovich™, - megéreztem, hogy valamit nem úgy csinálunk, ahogy kéne! Hogy valami baj lesz még ebből! A problémát sürgősen meg kell oldani, testvéró, mnéghozzá azonnal! Szabályozd be az androidjaidat, a Szliszkát is programozd át, csináljanak már valamit. A választópolgárnak mindig meg kell legyen a jogosultsága arra, hogy a választóhelyiségébe ingyen eljuthasson! Ez legyen a törvény!
- Meglesz, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics és bontotta a vonalat.
- Hát ez az! - ingatta fejét Vladimir Vladimirovich™. - Az ember sosem tudja előre, hogy hol a csapda. Mindig mondom, hogy nem egyszerű dolog az állam irányítása..

2005. január 23., vasárnap, 17:41:46 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ nem tudott elaludni. Vladimir Vladimirovich™ kikászálódott az ágyából, kibotorkált a hálószobájából, bement a Kid Dolgozóba, leült az asztal mellé és bekapcsolta a számítógépét. Először elolvasta a híreket, majd benézett kedvenc honlapjára, a vladimir.vladimirovich.ru -ra, aztán pedig olvasni kezdte a "Rogyina" ("Haza") nemzeti hazafias egyesület honlapját.
- Egyenes közvetítés a "Rogyina" frakcióvezetőjének, Dmitrij Rogozinnak a dolgozószobájából, - olvasta Vladimir Vladimirovich™, - hm..., érdekes...
Vladimir Vladimirovich™ katintott egyet az egérrel és az Elnöki Monitoron megjelent egy kép: Dmitrij Olegovics Rogozin, nadrágtartóval, zöld zokniban elnyúl egy műanyag-vászonnal borított heverőn és éhségsztrájkol az Állami Duma által elfogadott, a dologi juttatásokat készpénzzel helyettesítő törvény elleni tiltakozásul.
- Egy percre sem feledhetjük el az orosz értelmiség jelentőségét, - mondta Dmitrij Olegovics a köréje gyűlt híveinek, - meg fognak emlékezni rólunk a tankönyvekben! Rogozin és az orosz libarlizmus tragédiája! Rogozin és szerepe a orosz forradalomban!
Dmitrij Olegovics felkelt a heverőről és izgatottan járkálni kezdett az irodájában, időnként megállt egy szerkrény előtt, melynek polcán ott sorakoztak a Brokgauz Lexikon súlyos kötetei, melyek oldalán a templomokat díszítő aranyozás csillogott.
- A gondolat ezen kincsestára mellett, - folytatta Dmitrij Olegovics, - az ember tisztábbnak érezheti magát, lélekben felemelkedik.
Dmitrij Olegovics, miután erre a végkövetkeztetésre jutott, örömeteléjesen fölsóhajtott, a könyvespolc háta mögül előkotorta a "Rogyina" folyóirat 1899-es kötetét, amit a tenger hullámainak, habjainak és szétfröccsenő vízcseppjeinek színét mintázó borítás fedett, aztán visszafeküdt a heverőre és elkezdte nézegetni az angol-búr háború képeit, valamint egy ismeretlen hölgy hírdetését - "Higyan növeltem meg mellemet hat hüvelykkel" -, valamint más, hasonlóan izgalmas dolgokat...
- Hoppá! - kiáltott fel hirtelen Dmitrij Olegovics és hangosan beszívta a levegőt, - Halljátok - újra!!!  Borscs... és fasírt! Ez egy diverzió!  Habár, lehet, hogy így is kell ezt? Lehet, hogy ez a bűnhődés, és majd megtisztultan jövök ki a végén? Lehet, hogy ez minden olyan embernek a sorsa, aki a vékony alkotmánynál lecövekelt tömeg fölé emelkedik? Gallilei, Miljukov, A.F. Koni...
- Na, a Connie kutyám meg hogy jön ide? - mormogta Vladimir Vladimirovich™, majd édesdeden ásított egyet és elfordult a képernyőtől.
Egy idő múlva, amikor Vladimir Vladimirovich™ ismét visszanézett a monitorra, a heverő már üres volt. Vladimir Vladimirovich™ figyelmesebben körülnézett a szobában és végre észrevette Dmitrij Olegovicsot. Dmitrij Olegovics a folyóirat-tartó kisasztal mellett állt és hangosan csámcsogott. Türelmetlenségében és irigységében időnként lehajolt, toppantott egyet zöldzoknis lábával, fújtatott orrával, cuppogott szájával. Egy nagy konzerves dobozzal végezve, óvatosan felemelte egy fazék tetejét, majd a borscsba merítve ujjait, kihalászott egy nagy húsdarabot.
- Dmitrij Olegovics! - kiáltott fel döbbenten Vladimir Vladimirovich™.
Dmitrij Olegovics összerezzent, mintha megérezte volna. Az éhségsztrájkoló ijedtében elengedte a húsdarabot, ami visszahullt a fazékba, melyből ezáltal egy kis szökőkútszerű sugár emelkedett ki, káposztával és sárgarépa-csillagokkal díszítve. Panaszosan vonyítva Dmitrij Olegovics visszairamodott a heverőre.
Vladimir Vladimirovich™ szótlanul és gyorsan tárcsázta az Adminisztráció helyettes Vezetőjének, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovnak a számát.
- Vasziszualiusz Rogozin... - mormogta közben Vladimir Vladimirovich™, - hát ennyi a te durva igazságod...

2005. január 24., hétfő, 18:34:50 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt ls a "Verszija" újságban olvasta azoknak a névsorát, akik az orosz városokban tömeges tiltakozó gyűléseket szerveznek.
- Csodálatos...., - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - igazán szépen összeszedték ezeket..., mi meg csak találgattuk, találgattuk, hogy kik is szervezik ezeket?
Egyszercsak az Elnöki Dolgozószoba magas szárnyasajta kinyílt és a helyiségbe gyors léptekel bejött Viktor Andreevics Juscsenko ukrán elnök.
- Sürgősen és határozottan beszélnünk kéne, - mondta Viktor Andreevics.
- Áááá. Viktor Andreevics! - kiáltott fel nagy örömmel Vladimir Vladimirovich™. - Na és hogy van Júlia Vlagyimirovna?
- Megvan, kineveztem ügyvivő miniszterelnöknek, - felelte Viktor Andreevics.
- Nagyon jó, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mi meg csak kerestük, kerestük...
Viktor Andreevics csodálkozva nézett Vladimir Vladimirovichra™. Vladimir Vladimirovich™ jóságosan mosolygott.

2005. január 25., kedd, 19:38:20 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ asztalán csörögni kezdett a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felvette a kagylót.
- Vladimir Vladimirovich™! - szólalt meg a telefonban egy ismeretlen férfihang. - Ideje lenne tisztelnie az orosz népet!
- Ki beszél? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™.
- Garri Kimovics Kaszparov, - felelte a hang, - sakk-világbajnok!
- A Putin-Chess bajnoka? - kiáltott fel örömmel Vladimir Vladimirovich™. - Jajj de jó, hogy felhívott! Épp most kellene egy konzultáció...
- Miféle Putin-Chess?! - csodálkozott Garri Kimovics. - Én az igazi sakkban vagyok világbajnok!
- Elnöki sakkban?!!! - ámult el Vladimir Vladimirovich™. - Hűűűűű! Én meg azt hittem, hogy az csak mese... Na és mit óhajt?
- Meg akarom akadályozni az alkotmányellenes puccsot! - felelte Garri Kimovics. - Veszélyben az Oroszhon! Fasiszta diktatúra fenyegeti!
- Ugyan már..., - mondta kételkedően Vladimir Vladimirovich™, - nem jelentettek nekem semmi ilyesmit..., na és ki a fasiszta?
- Maga a fasiszta! - kiáltotta határozottan Garri Kimovics. - A Nyugat csendes támogatásával szétveri az orosz demokráciát!
- Izéééé..., - szólt vontatottan Vladimir Vladimirovich™, - rossz számot hívott.... A kettőezernyolcas bizottságnak szóljon, azok ott pont ilyeneket gyűjtenek, mint maga.
- Én vagyoka kettőezernyolcas bizottság! - kiáltott nekihevülten Garri Kimovics. - Hogy nem szégyeli magát! Maga nem érti azt, hogy a polgári szabadságjogokat fojtja el?!  Elrabolja az öregektől mindazt, ami csak megmaradt nekik! Hiszen ez bűn! Bűn és szégyen! Szégyen és...
Vladimir Vladimirovich™ lassan és halkan letette a kagylót.
- Ha a társadalom elvesztett bűntudatát és szégyenérzetét, - mormogta gondolataiba mélyülten Vladimir Vladimirovich™, - akkor a rendet csak egy rendőr tarthatja fenn..., vagy egy android...
Az Elnöki Dolgozószoba ablakán kívül esett a sűrű hó.

2005. január 26., szerda, 17:29:57 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének nyilatkozatát olvasgatta arról, hogy a Jukosz vezetőit letartóztatták és őrizet alatt tartják.
- Lothoizer-Schwarzen..., Starre..., Snarre.... micsoda név!!!... Schnarrenberger asszony jelentése alapján, - olvasta Vladimir Vladimirovich™, - a E Té Pé Ká azt követeli az O Ef végrehajtó hatalmától, hogy ranatálja a JUKOSZ vezető menedzsmentjét éríntő bírósági eljárás teljes függetlenségét, a bármiféle nyomással szembeni védelmét, és hozzanak intézkedésekt arra, hogy az ilyen kisérleteket megakadályozzák...
Vladimir Vladimirovich™ mélyet sóhajtott, félrerakta a papírlapot, felvette a kagylót és betárcsázta a Főügyész, Vlagyimir Vasziljevics Usztyinov számát.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - na szóval te ottan.... izé..., ne nyomjad már a Misenykát. Ne nyomjad, jól van?
- Nem fogom nyomni, Vladimir Vladimirovich™, - igérte Vlagyimir Vaszljevics. - Miért, mi történt?
- Hát, csak úgy kérték és követelték itten, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - megakadályozni, meg intézkedni.
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót, aztán felvette az asztalról a közgyűlési határozatot, kettétépte, majd behajította a platinából készült, kétfejű aranysasokkal díszített papírkosárba. Ezután közelebb húzta az Elnöki Kalendáriumát, kikereste benne a bejegyzést - "Európai Tanács Parlamenti Közgyűlésének határozata - intézkedni", - kipipálta, majd elégedetten hátradőlt foteljében.
- Na, mi van még? - mormogta magában Vladimir Vladimirovich™ és közelebb húzta a következő fontos okmányt.

2005. január 27., csütörtök, 10:17:29 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovichnak™ telefonált az Adminisztrációjának a helyettes Vezetője, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkov.
- Fígy, testvéró, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, - kitaláltam valamit. Benevezünk téged a Nobel-díjra, na?
- Miféle Nobel-díjra? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Béke Nobel-díjra, - felelte az Adminisztráció helyettes Vezetője, - Juscsenkot meg Szaakasvilit benevezték, te meg tán rosszabb vagy náluk?
- Kit? - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™.- Ki nevezte be?
- Hát, a kovbojék, - felelte az Adminisztráció helyettes Vezetője, - a Clintonnak a neje, meg még valamilyen szenátor. Azt mondják, hogy ezzel a díjjal majd feltámasztják a reményt mindazokban, akik a szabadságért küzdenek olyan országokban, amelyikben az nincs.
- Hol vannak ilyen országok? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™. - Hol nincs szabadság?
- Én nem tudom, - mondta az Adminisztráció helyettes Vezetője, - de biztosan van ilyen ország. Mindegy, na akkor benevezzünk téged?
- Valahogy olyan szerénytelen dolog lenne ez nekem, - mondta elgondolkozva Vladimir Vladimirovich™, - nyomjuk be inkébb a Janukovicsot.
- A Janukovicsot? - ismételte meg Vlagyiszláv Jurjevics. - Nem is rossz ötlet. Ha meg nem kapja meg a díjat, akkor kijelentjük, hogy csaltak, tömegesen és mindenütt.
- Sátorvárost építünk Stockholmban, - tette hozza Vladimir Vladimirovich™.
- Követeljük a svéd király lemondását! - vágta rá vigyorogva Vlagyiszláv Jurjevics,
- Jó, készítsétek az előterjesztést! - kiáltott Vladimir Vladimirovich™ és csettintett Elnöki Ujjával.
- Már készítjük, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics.
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót.
- Mégiscsak frankó dolog egy ilyen agytorna, - mormogta Vladimir Vladimirovich™ és elégedetetten elmosolyodott.

2005. január 28., péntek, 09:04:44 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ elmerengve kibábumlt a kremli dolgozószobájának ablakán. Kinn hóvihar támadt. A Kreml útjait vastagon belepte a hó, a Cár-ágyú mellé pedig egy nagy kupacot hordott össze a szél.
- Érdekes, - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - miért van az, hogy egyes népek annyira szeretik az elnöküket? A türkmének miért kedvelik annyira a türkménbasijukat? A kóreaiak miért imádják annyira az elnöküket?
Vladimir Vladimirovich™ sóhajtott, majd kortyolt egyet Elnöki Teájából.
- Vagy itt van, mondjuk, az ukrán nép, - morfondirozott tovább Vladimir Vladimirovich™, - le nem veszik szemüket az elnökükről, ott ácsorognak a főtéren és csak lesik, lesik, nézik... Na és a grúzok? Éppen csak nem kapják a vállukra...
Vladimir Vladimirovich™ óvatosan letette az ablakpárkényra a teás csészéjét, amely kuznyecovi porcelánból készült és oldalát kétfejű aranysasok díszítették.
- Engem meg senki sem szeret..., - sóhajtott szomorúan Vladimir Vladimirovich™, - mindig csak követelnek tőlem valamit, mindenféle juttatásokat, olcsó vodkát, sorkatonai szolgálat alóli halasztást...
Vladimir Vladimirovich™ a szürke moszkvai égre emelte tekintetét és széttárta Elnöki Kezét.
- Miért van ez így, Uram, hé? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™
A szürke égen hirtelen rés támadt és a felhőkön keresztül Vladimir Vladimirovich™ meglátta az isteni fény tündöklő sugarát.
- Mié', mié'?... Azé', - dörgött a Kreml fölött az isteni hang, - mert te vagy a (ki)választott..., elnök..., na azé'!
Vladimir Vladimirovich™ ámultan bámulta az eget.
- Jééé, tényleg...., - suhant át a gondolat Elnöki Fején.

2005. január 31., hétfő, 19:08:45  (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a friss újságokat olvasgatta. Néhány népszerű sajtóterméket átlapozva Vladimir Vladimirovich™ ELnöki Kezébe vette a "Kommerszant" újságot.
- Nem értem, - mormogta Vladimir Vladimirovich™ az újságot bámulva.
Az első oldalon, rögtön a "Totál fölpörös" fejléc alatt Vladimir Vladimirovich™ képe díszelgett, a hozzátartozó cikk szövegét viszont fejjel lefelé nyomtatták.
- Társadalmi körökben olyan feltételezések hallatszanak, - olvasta Vladimir Vladimirovich™ a szöveget az Elnöki Képe alatt, - hogy az Alfa-Bank keresetét a "Kommerszanttal" szemben a Kreml inspirálta. A szerkesztőség úgy véliu, hogy ez nem így van.
Vladimir Vladimirovich™ elmosolyodott és továbblapozott az újságban. Belül csak a nagy üresség tátongott mindenütt
- Nem értem, - mondta ismét Vladimir Vladimirovich™, - és a cikkek hol vannak?
Vladimir Vladimirovich™ megnyomta az Adminisztráció helyettes Vezetőjének, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovnak a hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mi a fene történt ezzel a Kommerszanttal? Csupán egyetlen cik van, az is fejjel lefelé. Most már mindig így lesz?
- Há', mié', - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - nekem, mondjuk, tetszik. A zsidók, például, jobbról balra írnak-olvasnak, aztán mégis semmi bajuk ettől. Nálunk meg lesz egy újság, amelyiket fejjel lefelé nyomják és sok üres helyet hagynak. Valahogy ki kell vállni a többi médium közül. Azt mesélik, hogy most az összes példányt szétkapkodták, már az utánnyomásra várnak hosszú sorokban.
- Hm..., - hümmögött elgondolkozva Vladimir Vladimirovich™, - hogy miket ki nem találnak az emberek...
Vladimir Vladimirovich™ összehajtogatta az újságot, félrerakta az átnézettek közé és felvette a következő kiadványt.

2005. február 1., kedd, 10:52:35 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™  a dolgozószobájában üldögélt és az interneten élő adásban nézte a közvetítést Dmitroj Olegovics Rogozin, a "Haza" parlamenti frakció vezetőjének irodájából.
Dmitrij Olegovics és hívei éppen éheztek.
Egyszercsak a frakcióvezető szobájának ajtaja kitárult és a helyiségbe belépett Ljubov Konsztantyinovna Szliszka, az Állami Duma alelnökem aju egy csomagot tartott kezében.
- Nem az "Egységes Oroszországtól" jöttem, - mondta Ljubov Konsztantyinovna, - hanem képvislőként és emberként. Megértéssel voszonyulok az éhségsztrájkuk iránt, azonban, az egészségre gyakorolt káros hatás kockázatát figyelembe véve úgy vélem, hogy sürgősen abba kellene hagyni.
Ezekkel a szavakkal Ljubov Konsztantyinovna lerakta az asztalra a csomagját, kiszedett belőle egy kaviáros dobozt, egy vologdai vajdarabot, egy félvekni borodinoi kenyeret, és gyors mozdulatokkal szendvicset készített.
- Egyél! - mondta Ljubov Konsztantyinovna ls Dmitrij Olegovics lilás ajkához emelte a szendvicset. - Hallod, Rogozin? Azonnal edd meg! Na!
- Haggyá' békén! - mondta Dmitrij Olegovics és eltolta Ljubov Konsztantyinovna kezét.
Mivel eközben az éhségsztrájkoló szája egy pillanatra kinyilt, Lubov Konsztantyinovna ügyesen benyomta a szendvicset a résen, az éhező Rogozin azonban nyelvének egy gyors csapásával kiköpte azt.
- Egyél, te dög! - kiáltotta kétségbe esetten a duma alelnöke, miközben bökdöste Rogozint a kenyérrel. - Te értelmiségi!
Rogozin azonban elfordult és csak tiltakozva nagyokat nyögött. Pár perc múlva a nekihevült, fekete ikrával összekent Ljubov Konsztantyinovna kénytelen volt meghátrálni.
- Mit művesz? - mondta. - Te nem éhezhetsz!
- Éhezni fogok! - mondta konokul Rogozin.
- Butaság, Vasziszu..., izé, Dmitrij Olegovics. Marhaság ez az egyéniség lázadása, - mondta Ljubov Konsztantyinovna.
- Büszkén vállalom, - felelte Rogozin, - alulértékeli az egyéniség és általában az értelmiség jelentőségét.
- De hiszen a közvélemény el fogja itélni, - mondta Ljubov Konsztantyinovna.
- Hadd itéljen, - mondta határozottan Dmitrij Olegovics és ismét végigdőlt a heverőn.
Ljubov Konsztantyinovna felsóhajtott, összeszedte az élelmiszereket és kiment az irodából.
- Né' má' oda! - fakadt ki Vladimir Vladimirovich™ a képernyőt bámulva. - Micsoda indulatok!

2005. február 1., kedd, 11:39:53 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ felhívta az Adminisztráció helyettes Vezetőjét, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovot.
- Fígy, testvérem, - mondta izgatottan Vladimir Vladimirovich™, - izé..., csökken a népszerűségi szintem.
- Tudom, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - emelni kell.
- Nem emelkedik, - mondta Vladimir Vladimirovich™.
- Megemeljük! - mondta határozottan Vlagyiszláv Jurjevics.
- Nem emelkedik, - ismételte Vladimir Vladimirovich™.
- Emeld! - emelte fel hangját Vlagyiszláv Jurjevics.
- Nem emelkedik, - ismételte kétségbeesetten Vladimir Vladimirovich™.
- Még!!!! - majdnem kiáltotta Vlagyiszláv Jurjevics, - Nyomás! Meg tudod csinálni!!!
- Nem megy, nem emelkedik!!! - kiabálta vissza Vladimir Vladimirovich™.
- Nyomjad!!! - üvöltötte Vlagyiszláv Jurjevics, - Nyomjad!!! Erősebben!!!
- Nem emelkedik!!! - üvöltötte vissza Vladimir Vladimirovich™, miközben fölpattant az Elnöki Fotelből.
- Most!!! - üvöltötte remegő hangon Vlagyiszláv Jurjevics. - Megy már!!! Érzed már?!?!
- Érzem!!!! - kiáltotta extázisban Vladimir Vladimirovich™. - Már érzem!!! Emelkedik!!!!
- Megcsináltad!!!! - hörögte Vlagyiszláv Jurjevics. - Tudtam, hoigy meg tudod csinálni!!!!
- Ez.... - lihegte Vladimir Vladimirovich™, miközben fáradtan visszahanyatlott az Elnöki Foteljébe, - ... ez annyira... annyira nagyszerű volt..., most már jobb... köszönöm, testvéró...
- Ugyan már, semmiség az egész, - felelte szokott hangján Vlagyiszláv Jurjevics, - most egy darabig ellesz... Majd csörögjél, ha valami nem stimmel.
Ezzel Vlagyiszláv Jurjevics letette a kagylót.

2005. február 2., szerda, 19:44:28 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ felhívta az Adminisztráció helyettes Vezetőjét, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovot.
- Fígy, testvéró, - kérdezte vidáman Vladimir Vladimirovich™, - idén hosszú lesz a tél, vagy nem?
- Viccölsz mindig, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - a Mitrfánov közben az elnöki járandóságokat pénzre váltaná.
- Azt meg hogyan? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, csak úgy, - magyarázta Vlagyiszláv Jurjevics, - egyszer havonta odaállsz a pénztárablakhoz és felveszed készpénzben. Ha autozni akarsz a limuzinoddal, vagy elrepülni valami csúcstalálkozóra, netán teázni akarsz és péksütemény enni, kifizeted kápéban és annyi.
- Marhaság, - ámult el Vladimir Vladimirovich™, - minek kéne az elnöknek kápé? Én már nem is emlékszem arra, hogy hogyan is néz ki a készpénz.
- Hát, én is ezt mondom, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, - sokkal egyszerűbb lene, ha az Alekszej Valentyinovics együtt éhezne a Dmitrij Olegoviccsal, netán az esze is megjönne közben...
- Ugyan már...., - felelte elgodolkodva Vladimir Vladimirovich™. - Fígy, testvéró, neked nincs olyan érzésed, hogy valami nem stimmel? A Kucsmát le akarják csukatni, a Berjoza meg lassacskán ukrán nagykövetként visszatér Moszkvába... Valahogy olyan fura az egész...
- Van egy ilyen érzésem nekem is, - vallotta be Vlagyiszláv Jurjevics. - Már törjük a fejünket ezen.
- Hát csak törjétek! - mondta Vladimir Vladimirovich™
- Törjük, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics.
- Törjétek, törjétek! - kiáltott mérgesen Vladimir Vladimirovich™ és lecsapta a kagylót.
- Tiszta kupi körbe'-karikába'..., - morogta Vladimir Vladimirovich™, majd visszatért az okmányaihoz.

2005. február 3., csütörtök, 09:01:00 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a dolgozószobájában üldögélt, bámult kifelé az ablakon és örült a tiszta égnek és a fényes napnak.
- Fagy és napfény, - mormogta orra alá a régi versikét Vladimir Vladimirovich™, - fényes nap!
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ íróasztalán csörögni kezdett az a telefon, amelyen kölföldi államfőkkel szokott beszélgetni. Vladimir Vladimirovich™ felemelte a kagylót.
- Derága testvero, - szólalt meg a kagylóban Mihail Nikolaevics Szaakasvili grúz elnök hangja. - Gond van itt nálunk.... meghalt a Zurab.
- A Cereteli?!! - kiáltott fel ijedten Vladimir Vladimirovich™ és felpattant Elnöki Foteljéből.
- Nem, - felelte Mihail Nikolaevics, - az broznzból van, annak mi baja eshet. A Zsvánija halt meg.
- Ugyan már... - fakadt ki kételkedve Vladimir Vladimirovich™, - hiszen az még fiatalember!
- Baleset, - magyarázta Mihail Nikolaevics, - gázmérgezés. Tudod, hogy szokott lenni az ilyesmi...
- Tudom... - mondta halkan Vladimir Vladimirovich™.
- Grúzia nagy hazafit veszített el, - mondta Mihail Nikolaevics.
- Értem, - mondta egészen halkan Vladimir Vladimirovich™ és óvatosan letette a kagylót.
Az Elnöki Dolgozószoba ablakán továbbra is fényesen beragyogott kintről a nap.
- Forradalom, - mormogta orra alá a régi sorokat Vladimir Vladimirovich™, - megtanítottál hinni a jóság igazságtalanságában...
Vladimir Vladimirovich™ megnyomta az Adminisztráció helyettes Vezetőjének, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovnak a hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - a forradalom fölzabálja a rózsáit.
- Hamarosan a forradalom a narancsait is fölzabálja, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics.
- És a dioxinait is... - tette hozzá szomorúan Vladimir Vladimirovich™.
A férfiak hallgattak egy sort.

2005. február 4., péntek, 13:11:30 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a tévét nézte, Az ukrán parlamentben épp Júlia Vlagyimirovna Tyimosenko szólalt fel.
- Az egyetlen fény a világon, - mondta Júlia Vlagyimirovna, - Ukrajna!
Vladimir Vladimirovich™ hümmögött egyet és csatornát váltott. A képernyőn megjelent George Bush, az Amerikai Egyesült Államok elnöke.
- Üdvözlöm a szabad és demokratikus választásokat, - mondta George Bush, - amelyek Uktajnában, IUrakban és Palesztinában zajlottak le.
Vladimir Vladimirovich™ ámultan felhúzta szemöldökét és ismét csatornát váltott. A képernyőn megjelent Condolisa Rice amerikai külögyminiszter:
- A felszabadult államok közül, - mondta Condolisa Rice, - megemlíteném Afganisztánt, a Palesztin autonómiát és UKrajnát.
- Gúnyolódnak ezek... - morogta Vladimir Vladimirovich™ és kikapcsolta a tévét.
Egyszercsak az Elnöki Dolgozószoba magas szárnyasajtaja kipattant és a helyiségbe besietett az Adminisztráció helyettes Vezetője, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkov, kezében egy nagy fadobozzal.
- Ez meg micsoda? - kérdezte ámulattal Vladimir Vladimirovich™.
- Mindjárt megtudod, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics és az asztalra tette a dobozt.
Vladimir Vladimirovich™ érdeklődéssel megnézte.
Vlagyiszláv Jurjevics kinyitotta a dobozt és két platinából készült tojást vett ki belőle, melyek domború oldalát kétfejű aranysasok díszítettek:
- Hűűűűű..., - mondta Vladimir Vladimirovich™, - Faberge?
- Állami Pénzverő, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - de a lényeg belül van!
Vlagyiszláv Jurjevics felnyította a baloldali tojást:
A tojás belsejében egy fekete bársony párna feküdt, amelybe egy régi rozsdás cigánytű volt belebökve.
- Ez meg mi? - ámult el újfent Vladimir Vladimirovich™.
- A Hallhatatlan Kascsej halála, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - államtitok!
- Jól van, na, - bökte ki hitetlenkedve Vladimir Vladimirovich™, - ismerem a mesét...
- Ez nem mese! - felelte Vlagyiszláv Jurjevics és felnyította a jobboldali tojást.
A másik tojás belsejében egy zöld bársony párna feküdt, amelybe egy aranytű volt belebökve.
- És ez meg mi? - érdeklődött Vladimir Vladimirovich™.
- Baszajev halála, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics.
- Elmész má'... - fakadt ki Vladimir Vladimirovich™. - Na és hogy működik?
- Kapcsold be a tévét, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics.
Vladimir Vladimirovich™ bekapcsolta a tévét.
- Most figyelj, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, kihúzta a tojásból a tűt és enyhén meghajlította.
A tévé képernyőjén azonnal megjelent egy kellemes kinézetű hölgy és izgatott hangon bejelentette:
- A Csecsen Köztársaság vezetői nem zárják ki azt, hogy a hírhedt Samil Baszájuv harctéri parancsnok még január közepén meghalt...
Vlagyiszláv Jurjevics elengedte a tűt, ami rögtön kiegyenesedett.
- Habár, - mondta azonnal a hölgy, - ez már nem az első híradás Baszájev állítólagos haláláról.
- Kiráááály! - fújt nagyot Vladimir Vladimirovich™. - Add csak ide, hadd próbáljam én is!
- Fígy, testvéró, - mondta Vlagyiszáv Jurjevics, - az a helyzet, hogy a tűt csak egyszer lehet eltörni.
- Na és? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Akkor Samil meghal, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics.
- De hiszen ezt akarjuk! - fakadt ki Vladimir Vladimirovich™. - Nem így van?
- Ezt akarjuk, - bólíntott egyetértően Vlagyiszláv Jurjevics, - de azért arra kérnélek,  hogy vegyél mindent figyelembe és mérlegelj,
- Jól van, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - majd mérlegelem.
- Akkor ezeket itt hagyom neked, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics és elindult kifelé.
- Fígy, testvéró, - szólt utána Vladimir Vladimirovich™.
- Mi van? - kérdezte Vlagyiszláv Jurjevics,
- Nem is tudtam, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és a baloldali tojás felé intett, - hogy a Kascsej is... izé..., ezek közül való...
- A Kascsejt inkább egyből rakd be a sufnidbam - tanácsolta Vlagyiszláv Jurjevics, - már ezer éve ez a mi legfőbb hadászati tartalékunk.
- Értem, - suttogta tiszteletteljesen Vladimir Vladimirovich™.
Vlagyiszláv Jurjevics távozott.

2005. február 5., szombat, 11:46:09 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ és az Adminisztrációjának a helyettes Vezetője, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkov a tévén nézte a "Sorompóhoz!" című vitaműsort. Az Állami Duma képviselője Albert Mihajlovics Makasov törte éppen a lándzsát.
- A zsidót én a tettei alapján határozom meg! - mondta Albert Mihájlovics és határozottan intett kezével.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg Vladimir Vladimirovich™, - ez meg mit zsidózik állandóan? Tisztára bekattant rájuk....
- A félelemtől, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics.
- A félelelmtől? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Mi a fenétől fél, hiszen tábornok?
- A szkinhedektől fél, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - a múltkor átvilágítottuk az agyát,  a legfélelmetesebb rémálma az, hogy ő sétál valahol a Márjina roscsa kiserdőben, szembe meg jönnek a szkinhedek nagy vasdurungokkal.
- De hiszen ez mindig a zsidókat szídja... - vetette közbe értetlenül Vladimir Vladimirovich™.
- Épp emiatt szídja, - magyarázta Vlagyiszláv Jurjevics, - álcázza magát.
- Vagyis? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ és Vlagyiszláv Jurjevics felé fordult, - Azt mondod, hogy ez is...., azok közül való?
- Miért, te mit hittél? - kérdezett vissza Vlagyiszláv Jurjevics. - Tán kozák lenne, mi? Melyik kozákot hívják Albertnak? Á, ugyan, ez egy szabadkőműves.
- Értem... - suttogta Vladimir Vladimirovich™ és újra a képernyőre nézett.
- Menjenek csak haza Izráelbe! - mondta Albert Mihájlovics. - És tanuljanak meg ott zsidó héberül!
- Hiába, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - holtig tanul az ember...

2005. február 7., hétfő, 13:49:09 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és izgult. Egyszercsak megszólalt a kormányzati mobilhíradó készülék a nyomógombokat helyettesítő aranyozott  kétfejű sassal. Vladimir Vladimirovich™ egyből megnyomta az egyik sasfej alá rejtett egyetlen gombot és Elnöki Füléhez emelte a mobilt.
- Fígy, tetvéró, - szólalt meg a telefonban az Adminisztráció helyettes Vezetőjének, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovnak a hangja, - a Legfelsőbb Bíróság nem érvényteleníti.
- Na, hál'istennek, - fújta ki a levegőt Vladimir Vladimirovich™ és már nem is izgult, - mert hogy kitalálnak mindenféléket, méghogy érvényteleníteni a választás eredményeit. Hiszen akkor hány képviselő kerülne az utcára! Most akkor mi lesz?
- Most akkor elmennek a strasbourgi bírósághoz, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - aztán meg majd meglátjuk.
- És azok megsemmisíthetik? - kérdezte ismét idegesen Vladimir Vladimirovich™.
- Ha a strasbourgi bíróság érvényteleníti a tavalyi oroszországi parlamenti választás eredményeit, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, - az nagyon vicces lesz.
- Én csak egyet nem értek, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - miért van az, hogy az iraki választás demokratikus, az oroszországi meg nem demokratikus? Aztán szerintük a palesztinai választás demokratikus, a csecsenföldi pedig nem demokratikus? Vagy Kijevben az első forduló demokratikus, a második nem demokratikus, a harmadik meg ismét demokratikus. Hogy jön ki ez az egész?
- De hiszen ez tök tiszta dolog, - magyarázta Vlagyiszláv Jurjevics, - Például, te miért nem szeretnéd, hogy a dumaválasztást érvénytelnítsék?
- Sajnálnám a pénzt az újabb válsztásra, - vágta rá kapásból Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, ők is sajnálják, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - úgy mint te.
- Kik ők? - kérdezte döbbenten Vladimir Vladimirovich™.
- Hát ők, - felelte diplomatikusan Vlagyiszláv Jurjevics. - Az úgy van, hogy aki befektet, azé a demokrácia.
- Háááát, - gondokodott el Vladimir Vladimirovich™, - ez így igazságos.
- Én is azt hiszem, - bólíntott Vlagyiszláv Jurjevics.
Az államférfiak hallgattak egy sort.

2005. február 8., kedd, 19:33:29 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és erősen gondolkodott. Miután jól kigondolkodta magát, Vladimir Vladimirovich™ felkelt Elnöki Foteljéből és odalépett a falba rejtett kisajtóhoz.
Vladimir Vladimirovich™ kinyította az ajtót, bedugta a kezét a résbe és kotorászva megkereste a villanykapcsolót. Valami kattant, majd a halovány sárga fény megvilágította a kis poros sufnit, amelyben furábbnál furább tárgyak voltak elhelyezve. A baloldali fal mellé volt támasztva egy hegyi síléc Putin felirattal. A jobboldali fal mellett állt egy láda a szent földdel, amit himalájai mahatmák ajándékoztak valamikor Leninnek. A láda mellett állt egy platinából készült páncélszekrény, három számtárcsás kerékkel. Ebben a széfben, egy aranyozott dobozban, piros bársonypárnán feküdt az a pisztoly, amellyel lelőtték Igor Vlagymirovics Talkov énekest. Az ajtóval szemközti falnál egy régi polcos szekrény állt, üvegezett ajtókkal. A felső polcon, egy műbőrrel fedett dobozban, tetején az orosz címerrel, hevertek az Elnöki Csalik. A középső polcon feküdt Samil Baszájev falába és Ruszlán Gelaev levágott keze. Az alsó polcon két platinából készült tojás álldogált, domborodó oldalukat kétfejű aranysasok díszítették. A baloldlai tojásban őrízték a Hallhatatlan Kascsej halálát, a jobboldaliban pedig Baszajevét.
Vladimir Vladimirovich™ odalápett a szekrényhez, kinyította a csikorgó ajtót, óvatosan kivette Samil Baszájev falábát, kivitte a dolgozószobába és lerakta az Elnöki Íróasztalra. Ezután visszament a sufniba, kivette a szekrényből a jobboldali tojást, becsukta a szekrény ajtaját, kijött a dolgozószobába és behajtotta a falba rejtett kisajtót.
Vladimir Vladimirovich™  az íróasztalához lépett, letette a tojást, majd gondosan felnyította. A tojás belsejében egy zöld kispárna feküdt és abba egy aranytű volt belebökve. Vladimir Vladimirovich™ bekapcsolta a tévét, megfogta a kispárnát és Elnöki Kezével óvatosan megsimogatta az aranytűt.
A tévé képernyőjén azonnal megjelent a híradó műsorvezetője.
- A csecsen fegyveresek vezetője Samil Baszajev személyesen cáfolta a haláláról szóló híreszteléseket, - mondta a bemondónő, - kijelentette, hogy abszolút egészséges, a májával sincs semmi gondja, nem is volt soha, továbbá a lába is rendben van.
Vladimir Vladimirovich™ felnézett a dolgozószoba magas szárnyasajtajára, ravaszkásan elmosolyodott, kiszedte a tűt és belebökte a falábba.
A tévé képernyőjén megjelent az álcaruhát viselő Sami Baszájev egy horgolt sapkéban a fején. Samil Baszajev mögött a falra egy fekete lepedő volt akasztva, rajta pedig valami érthetetlen arab nyelvű felirat. Samil Baszajev figyelmesen belenézett a kamerába, pont Vladimir Vladimirovich™ szemébe, aztán előhúzott egy tőrt és belevágta a lábába.
- Nocsak! - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™, majd újra belebökött a falábba az aranytűvel.
A képernyőn Samil Baszajev ismét belevágta tőrét a saját lábába.
- Hoppá! - mondta Vladimir Vladimirovich™ és arra készült, hogy azt aranytűt megint belebökje a falábba.
- Szórakozunk, szórakozunk? - szólalt meg a tévé képernyőjén Samil Baszajev. - Játszadozol, vagy mi?
Vladimir Vladimirovich™ elpirult, belebökte az aranytűt a zöld kispárnába, majd visszarakta azt a platinatojásba.
- Bocs, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - csak érdekes volt...
Vladimir Vladimirovich™ megfogta a távírányítót és kikapcsolta a tévét.

2005. február 9., szerda, 12:38:12 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovichot™ felhívta az Adminisztrációjának a helyettes Vezetője, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkov.
- Fígy, testvéró, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, - nem szavazták meg.
- Igen?... - kérdezte csalódottan Vladimir Vladimirovich™. - Kár....
- Te meg miért bánkodsz? - kérdezte értetlenül Vlagyiszláv Jurjevics.
- Csak úgy unatkozom, - felelte Vladimir Vladimirovich™. - Ha megszavazták volna a bizalmatlansági indítványt, akkor most kereshetnék új miniszterelnököt. Aztán meg jóvá kéne hagyatni a dumával. Működne a demokrácia. Új miniszterek, konzultációk, korményzati reform... Érted, hogy mekkora munka lenne megint?! Így meg csak annyi, hogy megnyomjuk az androidokat szabályozó gombot. Ráadásul azt sem én nyomkodom, hanem te.
- Én ezt az egészet még jobban leegyszerűsíteném, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, - egyszerűen kikapcsolnám őket, aztán annyi. Az elektromos áramot is meg lehetne takarítani.
- Kikapcsolnád? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - De kikapcsolásnál szintén meg kéne nyomni valamit.
- Hm... - jött kissé zavarba Vlagyiszláv Jurjevics, - hát, ha akarod, akkor nyomkodhatod te magad.
- Nyomhatom én is? - kérdezte reménykedve Vladimir Vladimirovich™.
- Persze, hogy nyomhatod, - bólíntott Vlagyiszláv Jurjevics, - hiszen te vagy az elnök. Neked mindent szabad.
- Szeretném! - kiáltott fel örömmel Vladimir Vladimirovich™. - Intézkedj, csináljanak nekem is ilyen nyomógombot.
- Jól van, mindjárt elintézzük, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics és bontotta a vonalat.
- Na, akkor, Mihail Jefimovics, - mormogta az orra alá Vladimir Vladimirovich™, - a visszatérésedre...

2005. február 9., szerda, 18:34:01 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a zöld kispárnába bökött aranytűt nézegette.
- Katt, és annyi, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, miközben a tű szélén megcsillanó napfényben gyönyörködütt, - egy katt, és annyi...
Vladimir Vladimirovich™ elmosolyodott, közelebb húzta a telefonkészüléket és betárcsázta Borisz Abrámovics Berezovszkij londoni számát.
- Fígy, testvéró, - mondta vidáman Vladimir Vladimirovich™, - te tényleg azt hiszed, hogy Baszajevet és Maszhadovot nem lehet legyőzni?
- Ha tíz évig semmit sem tehettek ellenük, akkor ezután sem tudnak semmit, - felelte gyorsan Borisz ABrámovics, - pláne most, amikor Oroszországban nagy a hurrá-patrotizmus, a csecseneknek meg már van saját atombombájuk.
- Miii?! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Miféle bomba?!!
- Atom, mini, hordozható, - felelte Borisz Abrámovics, - csak valamilyen elem hiányzik még belőle, de az már részletkérdés. Én még az ősszel írtam erről levelet Patrusevnek.
- Jól van, persze, persze... - mormogta hitetlenül Vladimir Vladimirovich™, - aztán ki mesélt neked erről a bombáról?
- Megbízható emberek, - felelte Borisz Abrámovics.
Vladimir Vladimirovich™ azonna letette a kagylót és felhívta a Szövetségi Biztonsági Szolgálat igazgatóját, Nyikoláj Platonovics Patrusevet.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - a Berjoza most azzal etetett, hogy a csecseneknek van atombombájuk.
- Úgy van, nekem is írt erről, - felelte Nyikoláj Platonovics.
- És ez.... igaz? - kérdezte fojtott hangon Vladimir Vladimirovich™.
- Igaz, - felelte Nyikoláj Platonovics, - ellenőriztük.
- A Berjoza azt mondja, hogy csak egy valamilyen elem hiányzik hozzá, - mondta szinte reménytelenül Vladimir Vladimirovich™. - Mit tegyünk most akkor, testvéró? Mit csináljunk?
- Semmit sem kell csinálni, - felelte Nyikoláj Platonovics, - pont az a lényeg, hogy mi az az elem, ami hiányzik.
- Mi az? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ és homlokát hideg veríték lepte el.
- Plutónium, - felelte Nyikoláj Platonovics.
Vladimir Vladimirovich™ kifújta a levegőt, letette a kagylót és Elnöki Zakójának ujjával megtörölte Elnöki Homlokát.
- Kösz, Nyikoláj Plutonievics.., izé, Platonovics, - mormogta Vladimir Vladimirovich™ és a kispárnát a tűvel visszadugta a platinatojásba, melynek domború oldalát kétfejű aranysasok díszítették.

2005. február 10., csütörtök, 21:17:18 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a hosszú kremli folyosón mendegélt és közben arra gondolt, hogy mit is csináljon azzal az aranytűvel, ami a zöld kispárnába van belebökve. Hirtelen Vladimir Vladimirovich™ észrevett egy félig nyitott ajtót, ami mögül zaj szűrődött ki a folyosóra. Vladimir Vladimirovich™ óvatosan kinyította az ajtót és benézett a helyiségbe.
A kétfejű aranysasokkal díszített nagy dolgozószoba közepén egy hatalmas asztal állt, amit zöld posztó borított. Az asztalon egy fekete ruhás android feküdt. Az android fejénel felső része le volt csavarva, a sok színes drót között pedig valamit turkált a forrasztópákával Vladimir Vladimirovich™ Adminisztrációjának a helyettes Vezetője, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkov.
- Fígy, testvéró, - suttogta Vladimir Vladimirovich™ és az android felé intett fejével, - ezzel meg mi van?
- Kihagy időnként, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - tök szokatlan eset. Gondold csak el,  nem kell neki szolgálati lakás!
- Nem mondom! - ámult el Vladimir Vladimirovich™. - Mi a fenétől lehet ez?
- Halvány dunsztom sincs róla! - felelte értetlenül Vlagyiszláv Jurjevics. - Ma meg hirtelen kijelentette, hogy kilép a frakcióból. Frankó, mi? Kilép a frakcióból, ami őt legyártatta! Aszongya, elvesztette a kapcsolatát a frakcióval... Na, most próbálom ezt a kapcsolatot helyrepofozni.
- Nem mondom... - ámult el ismét Vladimir Vladimirovich™. - És mi ez, programhiba?
- Vagy vírus, - tette hozzá Vlagyiszláv Jurjevics.
- Na és hogy hívják ezt egyáltalán? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- A fene tudja, - mormogta Vlagyiszláv Jurjevics, - mindjárt megnézzük.
Vlagyiszláv Jurjevics felemelte az asztalról az android fejének lecsavart felső részét és belenézett.
- Gartung Valerij Karlovics, - olvasta Vladimir Vladimirovich™ a koponya belsejébe ragasztott táblácskán levő feliratot, - a költségvetési és adóügyi bizottság tagja.
- Figyelj csak, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - lehet, hogy az ilyenek miatt, mint ez itten, van annyi bajunk az adókkal?
- Á, dehogy, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - ez csak egy egyedi eset.
- Te azért csak ellenőrizd le, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - akármi is lehet- Mindenütt hackerek. Az interneten is a franc tudja, hogy mi folyik. Le kell ellenőrizni.
- Jól van, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - majd leellenőrzöm, ha muszáj.
- Hát, csak ellenőrizd, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és kiment a szobából.

2005. február 11., péntek, 14:39:13 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ felhívta az Adminisztrációjának a helyettes Vezetőjét, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovot.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - hallottad, hogy Belkovszkij azt mondta, hogy módosítani kell az alkotmányt?
- Nem értem én sem, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - nem is akartunk semmi ilyesmit... De ha Belkovszkij mondja, akkor muszáj lesz.
- Na és... - kezdte határozatlanul Vladimir Vladimirovich™, - nagyon bele kell nyúlni?
- Azt mondja, hogy parlamenti köztársaságot kell csinálni, - magyarázta Vlagyiszláv Jurjevics, - gyenge elnök és erős kormányfő...
- Végre! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Már rég gyengíteni kellett volna az elnököt, egyszerűen lehetetlen ilyen hajtásban dolgozni. És a miniszterelnököt is erősíteni kéne. Másképp csak arra képes, hogy a szódavizes üveg lecsavart tetejét szorongassa a kezében. Edzhetne egy kis dzsudóval...
- Testvéró... - mondta halkan Vlagyiszláv Jurjevics, - azt hiszem te még nem tudsz mindent. A Belkovszkij azt írja, hogy te legyél a miniszterelnök...
- Én?!!! - kiáltott fel elszörnyedve Vladimir Vladimirovich™. - Miért pont én megint?!!!
- A Belkovszkij ezt írja, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - meg aztán, ha nem te, akkor ki?
Vladimir Vladimirovich™ erőtlenül leejtette a telefonkagylót az asztalra.
Elnöki Arcán végigcsurogtak a ritka férfikönnyek.

2005. február 12., szombat, 10:17:25 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a tévét nézte, ahol épp az oktatásügyi miniszter, Andrej Alekszandrovics Furszenko nyilatkozott.
- Manapság a kitüntetéses diploma, az aranyérem, a medália, nem jelent egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a kitüntetett valóban megérdemli az ezzel járó dologi juttatásokat, - mondta Andrej Alekszandrovics, - a minisztériumunk amellett áll ki, hogy ezeket a juttatásokat szüntessék meg.
Vladimir Vladimirovich™ azonnal megnyomta az Adminisztráció helyettes Vezetőjének, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovnak a hívógombját.
- Fígy, testvéró,  - mondta Vladimir Vladimirovich™, - talán lenyugodhatnátok már azokkal a juttatásokkal, hé? Már csak az hiányzik, hogy a medálosok tüntessenek.
- Kik? - hökkent meg Vlagyiszláv Jurjevics. - Metálosok?
- Medálosok, - felelte Vladimir Vladimirovich™.
- Azok meg kik? - kérdezte értetlenül Vlagyiszláv Jurjevics.
- Akik kitüntetéssel végezték az iskolát, aranyérem plecsnit kaptak, - magyarázta Vladimir Vladimirovich™, - most majd rázzák ezeket az érméket, lezárják az utakat...
- Mi nem terveztünk semmi ilyesmit, - magyarázkodott Vlagyiszláv Jurjevics, - ez valami partizánkodás, pedálozás...
- Nézzél már körül ott, légyszí, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mi újság ezzel a metálmedál pedállal?
- Megnézzük, tisztázzuk, - bizonygatta Vlagyiszláv Jurjevics.
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót.

2005. február 14., hétfő,19:41:20 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovichot™ felhívta telefonon az ukrán elnök, Viktor Andrejevics Juscsenko.
- Fígy, testvéró, - mondta Viktor Andrejevics, - a Nyemcovot nem lehetne valahogy visszapaterolni Oroszországba? Már agyamara ment a konzultációival.
- Nem, testvéró, - felelte kárörömmel Vladimir Vladimirovich™, - most már a tiétek. Vigyétek csak és vissza se adjátok.
- Ez itt mindenféle kellemetlen dolgokat mond Júlia Vologyimirivnának, - panaszkodott Viktor Andrejevics.
- Tud ilyeneket, - bólíntott egyetértően Vladimir Vladimirovich™, - összehord bármikor mindenféle kellemetlenségeket.
- Azt mondja, - folytatta Viktor Andrejevics, - hogy a Júlia Vologyimirivna ne vegye vissza a "Krivorizssztált".
- Azt meg hogyan lehet? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Akkor meg minek hülyéskedtetek annyit ezekkel a narancsokkal?
- Én is ezt mondom, - panaszkodott Viktor Andrejevics, - nem értem, hogy miért nem érti...
- Figyelj csak, - halkította le hangját Vladimir Vladimirovich™, - nem lehet, hogy ezt a kozáklegényt csak rádküldte valaki?
- Úgy gondolod? - mondta Viktor Andrejevics. - Telefonálj már Janukjovicsnak, hogy kérdezze meg a Pincsuktól. Nekem nehezebb elkapnom...
- Jó, majd odacsörgök, - igérte Vladimir Vladimirovich™, - tisztázzuk a kérdést, nehogy már valami kellemetlenség kiderüljön.
- Kösz, testvéró, - mondta Viktor Andrejevics.
- A marslakó odaért? - kérdezte hirtelen Vladimir Vladimirovich™.
- Ideért, - felelte Viktor Andrejevics, - már javában mossa az agyamat.
- Szokjál csak hozzá, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - tán azt hitted, hogy olyan egyszerű dolog elnöknek lenni?
- Ugyan már, - felelte Viktor Andrejevics, - majd megszokom.
Az államférfiak bontották a vonalat.

2005. február 15., kedd, 16:00:39 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ felhívta Vlagyimir Vasziljevics Usztyinv főügyészt.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mondd csak, ha eljön hozzánk a Tyimosenko, akkor te egyből letartóztatod?
- Naná! - erősítette meg Vlagyimir Vasziljevics. - Rögtön a repülőgép lépcsőjénél.
- És.... - húzta Vladimir Vladimirovich™, - ez valahogy furán jönne ki, nem gondolod? Mindent mutatnak majd élőben a tévében, aztán nagy kiabálás lesz, ez meg amaz, diplomáciai státusz meg ilyesmik... Talán ne tartóztassuk le, mit gondolsz?
- Hogy-hogy ne tartóztassuk le? - csodálkozott Vlagyimir Vasziljevics. - Hiszen nyomozás folyik ellene.
- Hát, mondjuk, nem veszed észre, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - vagy, mondjuk, nem találod.
- Én nem veszem észre? - nevetett Vlagyimir Vasziljevics. - A Tyimosenkot nem találom meg? Akarod, hogy megmondjam mit csinál épp most, ebben a pillanatban?
- Nem akarom, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és elpirult. - Az kell, hogy botrány ne legyen.
- Akkor te ezt hogyan képzeled el? - kérdezte értetlenül Vlagyimir Vasziljevics. - Mondjuk, jön a Tyimosenko, én elémegyek a reptérre, aztán nem találom? Hol van ez a Júlia Vlagyimorovna? Hová tűnt?
- Miért, mi van? - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Tegyük fel, hogy rosszul látsz. Vagy, mondjuk,  én sem tudtalak telefonon utolérni, amikor az a tengeralattjáró elsüllyedt, nem igaz? Nem tudtam. Neked meg romlott a látásod..., mondjuk, az éjszakai kihallgatások miatt...
- Miféle kihallgatások miatt? - értetlenkedett Vlagyimir Vasziljevics.
- Jól van, jól van, - helyesbítette magát Vladimir Vladimirovich™, - az éjszakai munka miatt, amikor az okmányokkal bajlódtál. A főügyész kialvatlan, éjjel-nappal a bűnözés ellen küzd, teljesen elvesztette a látását, és ezért nem képes a körözött személyt megtalálni a repülőtéren...
- Bonyolult ez, - morfondirozott Vlagyimir Vasziljevics, - valami egyszerűbbet kell kitalálni, ha már nem tartóztathatjuk le. Valamiféle diplomáciai mentelmi izé, immunitás kéne...
- Hoppá! - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Ez az! Legyen immunítás. Szóval, hozzál össze valamilyen nyulatkozatot, mert fél idejönni..., márpedig meg kell oldani már a problémákat..., azzal a "Krivorozssztállal" is...
- Mingyá' meglesz, - felelte Vlagyimiri Vasziljevics.
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót.

2005. február 16., szerda, 13:47:01 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a szakrális gyűjteményét rendezgette. Vladimir Vladimirovich™ gondosan kirakta asztalára Samil Baszajev falábát, Ruszlán Gelajev levágott kezét, a két platinatojás oldalukon aranyozott kétfejű sasokkal, a baloldaliban a Halhatatlan Kascsej, jobboldaliban Baszajev halálával. Mellettük feküdt az a pisztoly, amelyikkel agyonlőtték Igor Vlagyimirovics Talkov énekest. Külön szétteregette az Elnöki Villantókat: a bölény szarvából készült, az inkék aranyából, a csecsen ellenállás fogaiból, annak az euróőai Mars-szondából készült villantókat, amelyiket az orosz űrvédelmi rendszer még a felszálló ágban elkapott, aztán a Főnix-madár szárnyából, az eltűnt ukrán rakéták darabjaiból, valamint az ősszedőlt Transvaal-aquapark tizenegyedik fémoszlopából készült villantókat.
- Kéne még valami, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - már rég  frissítettem a kollekciót.
Vladimir Vladimirovich™ azonnal megnyomta a Szövetségi Biztonsági Szolgálat főigazgatójának, Nyikoláj Platonovics Patrusevnek a hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - kéne valami friss darab a gyűjteményembe. Nincs valami ilyesmi?
- Úgy néz ki, hogy egyelőre nincs, - felelte Nyikoláj Platonovics, - a Sami hol haldoklik, hol meg feltámad, tök érthetetlenül. Mondjuk, meg kéne próbálni elkapni az Oszamát.
- Á, dehogy, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - a Bush telefonált, kiabált, hogy az az övé, csak az övé. Szóval, megállapodtam a kovbojékkal - én nem kapom el az Oszamát, ők meg nem fognak kiabálni a demokrácia miatt.
- Hááát.... - gondolkodott el Nyikoláj Platonovicsot, - a Hattábot nem adták ki nekünk. Van, mondjuk, a Szalmán Radujev, de azt ki kéne ásni.
- Miért is ne, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ássuk ki, mit gondolsz? Azt mondjuk majd, hogy szakértői vizsgálathoz kell. Hátha van valami szakrális csontocskája. Lennie kéne valami olyasminek...
- A fejében volt egy fémlemez, - felelete Nyikoláj Platonovics.
- Hoppá! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Akkor exhumáljuk!
- Mellesleg, - Nyikoláj Platonovics lehalkította hangját, - az a hír járja, hogy az a lemez a fejében, abból a plutoniumból készült, ami a csecsen atombombához most hiányzik...
- Elmész te! - kiáltott fel hitetlenkedve Vladimir Vladimirovich™.
- Az emberek beszélik..., - felelte rejtályesen Nyikoláj Platonovics.
- Ássátok ki! - parancsolta Vladimir Vladimirovich™.
- Meglesz, - felelte Nyikoláj Platonovics és letette a kagylót.

2005. február 17., csütörtök, 20:15:16 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ bement az Adminisztrációja helyettes Vezetőjének, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovnak a műhelyébe. A műhely közepén, egy speciális széken, amely egyszerre hasonlított egy fogorvosi, illetve nő- és szülészorvosi vizsgálószékre, félig feküdt a volgográdi terület kormányzója, Nyikoláj Kirillovics Makszjuta. Nyikoláj Kirillovics inge ki volt gombolva, mellén pedig egy nyitott fedél látszott. A szék előtt Vlagyiszláv Jurjevics álldogált fehér köpenyben, kezében pedig két nagy kartontáblát tartott.
- Na gyerünk, testvéró, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, - fussunk neki mégegyszer.
Vlagyiszláv Jurjevics Nyikoláj Kirillovics szeme elé tartotta az egyik táblát, amire az volt ráírva, hogy "Oroszország".
- Gratulálok, - szólalt meg azonnal Nyikoláj Kirillovics, - a szovjet csapatok sztálingrádi szétverésének évfordulója alkalmából.
- Hm..., - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, közelebb lépett a székhez, előhúzott egy vékony, platinából készült csavarhúzót, melynek nyelét kétfejű aranysas díszített, és valamit csavart a kormányzó mellében.
- Gyerünk mégegyszer, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics és felemelte a másik táblát, amire az volt ráírva, hogy "Németország".
- Gratulálok, - szólalt meg azonnal Nyikoláj Kirillovics, - a német csapatok sztálingrádi szétverésének évfordulója alkalmából.
- Francba..., - mormogta Vlagyiszláv Jurjevics, ismét a székhez lépett és tekert valamit a kormányzó mellében.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg Vladimir Vladimirovich™, - mi a fenét csinálsz?
- Megint kiakad a számítástechnika, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - félrebeszél a kormányzó.
- Helyezzük máshová, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - helyébe meg berakunk egy újabb modelt.
- Jobb lenne az összeset egyszerre lecserélni, - morfondirozott Vlagyiszláv Jurjevics, - egyszerűbb lenne a szerviz. Mert most az egyik régióban egyfajta modifikáció fut, a másikban egy egészen másfajta..., tisztára strapa az egész.
- Mit tehetnénk, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - nagy az OroszHon, nehéz irányítani.
- Beszabályozni még nehezebb, - mosolyodott el Vlagyiszláv Jurjevics.
- Jól van, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - nem zavarlak.
Vladimir Vladimirovich™ csendesen kioldalgott a műhelyből.

2005. február 18., péntek, 10:13:48 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és az Elnöki Tévéjén a politikai időjárás-jelentést, a tiltakozó gyűlések és akciók előrejelzését nézte.
- Oroszország lángban áll, - mondta gyengéd hangon egy mosolygós, hosszúlábú leányzó. - A gépjármű-szállító munkások szakszervezetének demonstrációján kívül, amelyen az üzemanyag-áremelés ellen tiltakoznak, a szociális járandóságok készpénzre történt átváltása, az elnök és a kormány antiszociális politikája elleni tüntetések mellett, a közeljövőben újabb tiltakozóakciók várhatók - az iskolát kitüntetéssel végzettek, a medalisták a jogosultságaik megmaradásáért, a boszorkányok és varázslók pedig az Állami Duma ellen fognak tüntetni, amely be akarja tiltani tevékenységüket....
- Már megint az Egységes Oroszország!... - kiáltott fell Vladimir Vladimirovich™ és azonnal megnyomta az Adminisztrációja helyettes Vezetőjének, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovnak a hívógombját.
- Fígy, testvéró, - szólt izgatottan Vladimir Vladimirovich™, - tán abba lehetne hagyni már ezeket a visszavonásokat.
- Te most miről beszélsz? - értetlenkedett Vlagyiszláv Jurjevics.
- Hol az iskolai aranyplecsnikkel járó jogelőnyöket vonjátok meg, - felelte gyorsan Vladimir Vladimirovich™, - hol meg a varázslók és boszorkányok tevékenységét akarjátok betiltani!
- Ez izé... - halkította le hangját Vlagyiszláv Jurjevics, - a boszorkák nem iskolai medalisták. Mit gondolsz, mitől vannak országszerte ezek a tüntetések?
- Nem tudunk rendesen dolgozni, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - emiatt vannak a nagyggyűlések.
- Á, dehogy, - mondta még halkabban Vlagyiszláv Jurjevics, - mi úgy dolgozunk, ahogy tudunk. Ez a sok tiltakozás meg csupa rontás, a varázslók és boszorkák átka.
- Ugyan már..., - hitetlenkedett Vladimir Vladimirovich™, - és az az izé... a sötét oldalllal küzdő éjszakai őrjárat meg mi a fenét csinál? Ennyi pénzért?
-  Nem győzik, - ismerte be Vlagyiszláv Jurjevics, - nem egyenlők az erők. Meg aztán ennyi pénzért nem is akar senki dolgozni, elmennek üzletembernek meg őrző-védőnek... Alig maradt jó szakember...
- Hát emeld meg a fizujukat! - vágott közbe határozottan Vladimir Vladimirovich™. - A nyugdíjasok nyugdíját emeljük, pedig kinek kellenek azok, mi hasznot hajtanak a nyugisok? A munkatársakat meg szárazkoszton tartjuk. Emeld a fizut!
- Majd jegyzed meg, testvéró, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, - ezt nem is én javasoltam.
Az államférfiak bontották a vonalat.

2005. február 21., hétfő, 11:04:23 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt, az Elnöki Villantókat rakosgatta, és arról álmodozott, hogy egyszer ez az egész véget ér, aztán elmehet egy jót pecázni.
- Kifogok egy pérhalat, - mormogta magában Vladimir Vladimirovich™, - ekkorát!
Vladimir Vladimirovich™ széttárta Elnöki Karját úgy félméternyire.
- Á, dehogy..., - mondta Vladimir Vladimirovich™, miután kritikusan megnézte tenyerét, - ekkorát!
Vladimir Vladimirovich™ további félméternyire tárta szét Elnöki Karját.
- Ekkora pérhal lesz, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - Elnöki Pisztráng!
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ asztalán kecsörrent a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felsóhajtott, fintort vágott, majd felvette a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban Mihail Jefimovics Fradkov kormányfő hangja, - küldtek egy levelet nekem a Volgotankertől.
- Miféle tankerről? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™.
- A Volgotankertpl, - magyarázta Mihail Jefimovics, - emlékszel talán, ezek szállítják az olajat az androidok számára a Volgán, hoggy kellőképp feltöltöltődjék nemzeti lelkülettel.
- Emlékszem, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - na és mit akarnak? Megint pénz kéne?
- Á, dehogy,  - mondta Mihail Jefimovics, - azt kérik, hogy húzzam ki őket a privatizációs listáról.
- Miért, mit csináltál? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Csak nem el akarod adni?
- Hááát, - jött kissé zavarva Mihail Jefimovics, - a szamarai elvtársak kérték.... Már telibe is kaptak valamilyen adógondot. Most jó olcsón megszerezhető a cucc. Könnyű eladni, gyorsan megveszik.
- Nem értem, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - hiszen mi így kevesebb pénzt kapunk, nem?
- Kik mink? - kérdezte óvatosan Mihail Jefimovics.
- Mink, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - az állam.
- Na és a szamarai elvtársak? - kérdezte halkan Mihail Jefimovics.
- Totál bekattantatok, testvéró?! - kérdezte hevesen Vladimir Vladimirovich™. - Ha az összes állami hajót eladjuk, akkor hogyan menjek pecázni, hé? Netán jegyet váltsak a szamarai elvtársaktól?!
- Jajj, - mondta halkan Mihail Jefimovics, - a pecáról egészen elfeledkeztem.
- A múltkor a nyugdíjasokról is elfeledkeztél! - hevült neki teljesen Vladimir Vladimirovich™, - előbb a nyugdíjasokról, most meg az elnökről?! Húzd ki! Másképp majd én kihúzlak tégedet is jól.
- Megcsináljuk, megcsináljuk, - mormogta ijedten Mihail Jefimovics és kikapcsolt.
- Ez már mégis sok! - morgott Vladimir Vladimirovich™ és lecsapta a kagylót. - Hülye agyérelmeszedéses banda!

2005. február 21., hétfő, 13:14:33 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ értekezletet tartott a kormányának tagjaival. Rasid Gumarovics Nurgaliev mesélt Vladimir Vladimirovichnak™ a terrorizmus elleni harc sikereiről.
- Keményebben, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - keményebben!
- Megcsináljuk keményebben is, - felelte Rasid Gumarovics, - ez a karacsáj-cserkesz dzsamaát...
- Testvéró, - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™, - nem kell az ő terminológiájukat használni. Miféle dzsamaát, banditák és kész.
- Jó, - felelte Rasid Gumarovics, - ez a karacsáj-cserkesz..., ezek a karacsáj-cserkesz banditák...
- Egyáltalán ez a karacsáj-cserkesz izé, ez is az ő terminológiájuk,  - mormogta morfondirozva Vladimir Vladimirovich™, - ez szintén nem kell.
- Jó..., - jött kissé zavarba Rasid Gumarovics, - ezek a banditák konkrét feladatul kapták a diverziós-terrorista merényletek végrehajtását Oroszországban.
- Hm... - morfondirozott tovább Vladimir Vladimirovich™. - na és ők hogyan hívják Oroszországot?
- Rusznya, - felelte Rasid Gumarovics.
- Rusznya? - kérdezett vissza Vladimir Vladimirovich™. - Akkor jól van, szóval Oroszország nem az ő terminilógoájuk. Folyatsd, testvéró.
Rasid Gumarovics folytatta.

2005. február 22., kedd, 17:27:12 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovichot™ felhívta Nyikoláj Platonovics Patrusev, a szövetségi biztonsági szolgálat igazgatója.
- Fígy, testvéró, - mondta vidáman Nyikoláj Platonovics, - jött itt neked egy amolyan behívólevél-szerűség...
- Csecsenföldre?! - kiáltott fel ijedten Vladimir Vladimirovich™.
- Á, dehogy..., - felelte nyugtatólag Nyikoláj Platonovics, - a bíróságra. Idézés. Sztarovojtova képviselő meggyilkolása ügyében. Emlékszel ilyenre?
- Hogyne emlékeznék.., - mondta Vladimir Vladimirovich™, - én voltam akkoriban a te helyeden.
- Ház ez az, - felelte Nyikoláj Platonovics, - épp ezért hívtak be.
- De én nem mehetek..., - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - nekem olyan izém.... mentességem van. Ha a Tyimosenkonak lehet immunítása, akkor miért ne lehetne nekem is?
- Azt mondod immunítás? - morfondirozott Nyikoláj Platonovics. - Hát, ahogy akarod.
Nyikoláj Platonovics letette a kagylót.

2005. február 23., szerda, 12:33:14 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ és Adminisztrációjának helyettes Vezetői, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkov és Igor Ivánovics Szecsin az Elnöki Dolgozóban üldögéltek és a Haza Védelmezőjének Napját ünnepelték.
- Hát akkor, - mondta Vladimir Vladimirovich™, és megemelte a platinából készült, párás doomború oldalát kétfejű aranysasokkal díszített pohatár, - igyunk a... igyunk... mire is igyunk?
- A hon védelmezőire, - felelte Igor Ivánovics, - a honvédekre.
- De hát azok mi vagyunk, - döbbent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Akkor ránk, - mondta Igor Ivánovics és azzonnal kiita poharát.
A többiek is kiürítették fenékig poharukat, majd haraptak hozzá - egyikük uborkát, másik egy kis gombát, a harmadik pedig egy kis finom szalonnát.
- A szalonna meg honnan van? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, rámutatva a tavaszi felhőkhöz hasonlító rózsaszín szeletekre.
- Ajándékcsere, - magyarázta Vlagyiszláv Jurjevics, - diploméciai csatornán. Kialakítjuk a kölcsönös megértést.
- És mi mit ajándékoztunk? - érdklődött Vladimir Vladimirovich™.
- Küldtünk egy töltőtollat, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - meg egy szuvenirt, egy méhecskét.
- Méhecskét? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Miféle méhecskét?
- Az úgy volt, - kezdte mesélni Igor Ivánovics, - hogy Juscsenkonak szülinapja volt..
- Ja, üdvözölni kéne... - mormogta Vladimir Vladimirovich™ és feljegyezte az Elnöki Tépkedős Naptárába.
- Na, szóval, - folytatta Igor Ivánovics, - mi akkor küldtünk nekei egy töltőtollat eltünedezős tintával - majd ezzel írkálja alá a rendeleteit, meg egy méhecskét, amelyik a titkosszolgálat szputnyikról kapott jelre elkezd mindent lehallgatni, ami ott körülötte történik, aztán meg elszáll a Lubjánkára és ott mindent elmond...
- A legviccesebb a dologban az, - fúzte hozzá Vlagyiszláv Jurjevics, - hogy az ukrán forradalmárok fogták és lenyúlták az ajándékainkat, aztán a maguk nevében nyomták oda Juscsenkonak.
- Ugyan már, - mondta hitetlenkedve Vladimir Vladimirovich™ és töltött még egy kört.
- Na, akkor én jövök, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics és felemelte a poharát, - igyunk a győzelemre!
- Ne szaladj előre, testvéró, - szólalt meg Igor Ivánovics, - a győzelem napja majdcsak két és fél hónap múlva esedékes...
- Igyunk a mi győzelmünkre, - helyesbítette magát Vlagyiszláv Jurjevics, - a mindenféle színtű választásokon elért győzelmünkre.
- Miért is ne, - jegyezte meg Vladimir Vladimirovich™, - nagyon jó pohárköszöntő, támogatom.
Ismét ittak és haraptak is hozzá.
- Valahogy kevésnek tűnik ez az ajándékcsere, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mi adtunk nekik töltőtollat és méhecskét, ők meg csak egy kis szalonnát? Igazságtalan, szerintem.
- Ez még nem minden, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics és ránézett órájára, - majd mindjárt hoznak valamit még, csak sokáig vacakoltak a vámnál...
Egyszercsak a dolgozószoba magas szárnyasajtaja kinyílt és gyors léptekkel bejött Vladimir Vladimirovich™ segítője, kezében egy ezüsttálcával. A tálcán valami magas, kerek valami volt, egy kendővel letakarva.
- Ez meg mi? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™.
A férfiak kíváncsian körülállták a titkárt.
Vlagyistláv Jurjevics óvatosan levette a kendőt.
A tálcán egy szép, platinából készült kalitka állt. A kalitkában pedig egy zöld kétfejű papagáj, amelyik felfújta magát és mindkét fejét más-más irányba fordította.
- Hűűűű... - ámult el Igor Ivánovics.
- Kétfejű... - mormogta meglepetten Vladimir Vladimirovich™.
- Baróóóó, - bökte ki Vlagyiszláv Jurjevics, majd felvette a tálcán heverő levélkét.
- Volodimir Volodimirovich™, testvéró, - kezdte hangosan olvasni a cetlit Vlagyiszláv Jurjevics, - küldöm neked ezt a ritka madarat, amelyiket ukrán madarászok a csernobili atomerőmű körzetében fogtak. Gondolom, hogy jól jön majd neked, habár csak ukránul beszél. Türelmetlenül várlak hozzánk vendégségbe, mondhatnám, hogy már nagyon hiányzol. Örökké a te Viktor Juscsenkod.
- És ez nem rádioaktív? - kérdezte Igor Ivánovics és kissé arrébb lépett.
- Á, dehogy, a vámnál leellenőrízték jól, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics és érdeklődéssel megnézte a madarat.
- Érdekes, és egy ilyen a Dnyepr közepéig el tud repülni? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Miért ne, én még a Marsig is elszállok, - szólalt meg hirtelen undorító nyekergő hangon a kétfejű papagály.
- Te meg honnan tudsz a Marsról? - kiáltott fel ijedten Vladimir Vladimirovich™.
- Miféle Marsról? - kérdezte kíváncsian Igor Ivánovics.
- Á, csak úgy... - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - nincs is szó a Marsról...
Vladimir Vladimirovich™ óvatosan megfogta a kalitkát és az Elnöki Asztalára tette.
Igor Ivánovics ismét töltött mindenkinek.
- Na, - mondta Vladimir Vladimirovich™, miután kiitta poharát és harapott hozzá egy kis uborkát, - akkor most mi legyen a neve?

2005. február 23., szerda, 12:50:56 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ és Adminisztrációjának a helyettes Vezetője, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkov a tévén nézte a szövetségi biztonsági szolgálat élő adását a Mantulinszkaja utcában levő "Riverside" bárból, ahol a "2008: Szabad Választás" bizottság ülésezett. Épp az egyesült bizottság jelentését olvasták fel.
- A jelenlegi szakaszban a Jobboldali Erők Szövetségének és a "Jabloko" oroszországi demokratikus párt egyesülése lehetetlen, - jelentette a szónok. - Ennek két oka van. Először, a Jobboldali Erők Szövetsége nem akar egyesülni az  almásokkal. Másodszor pedig, a "Jabloko" nem akar egyesülni a jobboldali erősekkel.
- Testvéró, - szólalt meg halkan Vladimir Vladimirovich™, - mi a fene folyik itt?
- Ezt a boxban úgy hívják, hogy klincs, - magyarázta Vlagyiszláv Jurjevics, - majd meglátod, egy ideig még bökdösik egymást ebben a belharcban...
- És aztán mi lesz? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Aztán meg az lesz, ami szokott, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - elmennek szépen a választásra, külön-külön..
- Aztán megint megbuknak? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Aztán megint megbuknak, - bólíntott Vlagyiszláv Jurjevics.
- Fígy, testvéró, - fordult Vlagyiszláv Jurjevics felé Vladimir Vladimirovich™, - tán segíthetnél nekik, nem? Milyen parlament az, amelyikben nincs jobbos párt..., egyszerűen kellemetlen nekem a barátaim előtt, mindig kérdezősködnek mindenféléket... Mégsem mondhatom nekik azt, hogy nálunk a jobbos pártok hülyék gyülekezetei. Csinálni kéne valamit velük.
- Gyógykezelni kéne őket, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics.
- Hát akkor kezeltesd! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Mindenképp legyen jobbos pártom a parlamentben!
- Kezeltesd, kezeltesd... - morgott Vlagyiszláv Jurjevics, - mintha olyan egyszerű lenne...., elhanyagolt kóros állapot... Jól van, jól van, majd kitalálunk valamit.
- Hát, csak találd ki, testvéró, találd csak ki, - mondta Vladimir Vladimirovich™ ás kikapcsolta a tévét.

2005. február 24., csütörtök,  13:47:48 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovichot™ felhívta telefonon Minden Oroszok Pátriárkája, Második Alekszij.
- Fiam, - mondta Második Alekszij, - ismét megbetegedett a Pápa,
- Magának van papája? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Hány éves lehet?
- Nem nekem van papám, - magyarázta a pátriárka, - a katolikusoknak van pápájuk.
- Hm..., a katolikusoknak..., - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - na és nagyon beteg?
- Az Úr azt mondja, hogy nagyon, - felelte a pátriárka.
- Kár, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - de remélhetőleg a mama legalább megmarad? Azzal, remélem, minden rendben van?
- Miféle mama? - döbbent meg a pátriárka.
- Hát az az izé..., - felelte Vladimir Vladimirovich™, - a Madonna?
- Ne káromold az Istent! - kiáltott fel a pátriárka. - A madonna az Isten szülőanyja!
- Nem mondom..., - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - de hiszen úgy hallotam van már két gyereke..., akkor ezek ketten lennének?
- Vladimir Vladimirovich™! - szólt szigorúan a pátriárka. - Úgy látom, hogy kénytelen leszek komolyabban foglalkozni a vallást illető műveltségével. Az a Madonna, amelyikre gondol, az egy kabalista. Eretnek.
A Pátriárka lecsapta a kagylót.
- Semmit sem értek, - morgott magában Vladimir Vladimirovich™, - tulajdonképpen mi a fenének telefonált ez nekem?

2005. február 25., péntek, 10:29:27 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ felhívta az Adminisztrációjának a helyettes Vezetőjét, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovot.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - azt beszélik, hogy a Kaszjánov beindult és majd indulni akar az elnökválasztáson. Igaz ez?
- Beindul, indul, - bólíntott Vlagyiszláv Jurjevics, - a Kétszázalékos Misa, emlékszel biztosan, mondták, hogy mindenből ennyit nyúlt le.
- Ja, na és milyenek az esélyei, - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, - mit gondolsz?
- Szerintem azt a két százalékot akkor is lenyúlja, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics.
- Akkor jó, - felelte Vladimir Vladimirovich™ és letette a kagylót.

2005. február 26., szombat, 10:22:17 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ csúcstalálkozott George Bush amerikai elnökkel.
- Fígy, testvéró, - mondta George Bush, - itt nekem mintha aggódnom kéne az alapvető demokratikai normák oroszországi helyzetét illetően.
- Na és az Abu Ghraib-el mi van? - kérdezte Abu Ghraib és elmosolyodott.
- Na igen, én is úgy gondolom, - mentegetőzött George Bush, - csakhogy megkértek...
- Mi nem akarunk kitalálni semmiféle orosz demokráciát, - jelentette ki határozottan Vladimir Vladimirovich™, - amúgy is egészen jól elvagyunk.
- Azonban a demokratikus reformok szükségességét az Oroszországgal folytatott párbeszédünk alapjául kell vennünk! - kiáltott fel George Bush. - Testvéró!
- Figyuzd, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - neked mekkora a népszerűségi indexed?
- Ötvenhét százalék, - felelte kapásból George Bush.
- Az enyém meg, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - hatvanöt. Na akkor kit szeret jobban a nép?
- Téged, - felelte George Bush.
- Akkor kettőnk közül ki a jobb elnök? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Úgy jön ki, mintha te lennél... - mondta határozatlanul George Bush.
- Ha meg én vagyok a jobb elnök, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - akkor hogyan lehetne az én demokráciám rosszabb a tiédnél?
- Úgy jön ki, hogy sehogy... - felelte George Bush teljesen összetörten.
- Javaslom, hogy térjünk át a következő kérdésre, - mosolyodott el ismét Vladimir Vladimirovich™.
A tolmácsok megkönnyebbülten kifújták magukból a bennszorult levegőt, majd fújták tovább az atmoszférának megfelelő szellemességeket.