Abszurd mesék Vladimir Vladimirovich™-ról

2005 március - április

2005.03.02 08:31:17

2005. február 28., hétfő, 20:23:02 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a dolgozószobájában üldögélt és az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériumának éves jelentését olvasta a polgári jogok érvényesítéséről a különböző országokban.
- A nem rég lefolytatott kutatások megmutatták, - olvasta Vladimir Vladimirovich™ a sokoldalas okmányt, - hogy az oroszországi melegek munkára való jelentkezését szexuális orientációjuk miatt gyakran elutasítják... hm...
Vladimir Vladimirovich™ azonnal megnyomta az Adminisztrációja helyettes Vezetőjének, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovnak a hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ha egy homokos munkára jelentkezik nálunk, akkor egyből be kell ismernie, hogy meleg?
- Miii?! - hökkent meg Vlagyiszláv Jurjevics. - Ugyan dehogy, honnan vetted ezt a marhaságot?
- Itt olvasom, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - az amerikai külügy jelentésében.
- Inkább olvasnál valami express-újságot, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, - figyeld csak, melyik dal nyert az ukrán eurovíziós válogatáson...
- Na, na, melyik, - érdeklődött élénken Vladimir Vladimirovich™ és félresöpörte a papírjait.
- Nem fektetnek le! - hangzott fel Vladimir Vladimirovich™ szobájában az energikus rap. - Hamisításoknak Nem! Machinációknak Nem! Előitéleteknek Nem!.
- Nem mondom..., - mormogta Vladimir Vladimirovich™.
- Ne hazudj! - kiabáltak tovább az ismeretlen ukrán énekesek. - Juscsenko! Juscsenko! Ő az elnökünk! Úgy! Így! Igen!
- Testvéró, - suttogta Vladimir Vladimirovich™, - te viccelsz?
- Ugyan már, miféle vicc, - felelte vidáman Vlagyiszlűv Jurjevics, - képzeld csak el, mi lesz, ha nem ez a nóta nyer?
- El tudom képzelni, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - Juscsenko majd kijelenti, hogy meghamisították az eredményeket és második fordulóra van szükség...
- Úgy! - kiáltott fel Vlagyiszláv Jurjevics és elnevette magát.
- Figyuzd, - mondta elgondolkodva Vladimir Vladimirovich™, - és nálunk kiválasztották már a dalt?
- Kiválasztották, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - a fehérorosz Natálja Podolszkaja indul.
- Fehérorosz? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Miért éppen fehérorosz?
- Így akarja a nép, - magyarázta Vlagyiszláv Jurjevics, - márpedig ismert, hogy nálunk övé a legfőbb hatalom...
- Furcsa..., - mormogta Vladimir Vladimirovich™. - Na, jól van, a nóta meg miről szól? Netán Lukasenkoról?
- Nem, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - ez egy amolyan lelkesítő dal. Az a címe, hogy nobody hit no one.Arról szól, hogy Amerikában lelődözik az iskolásokat.
- Ugyan már... - kételkedett Vladimir Vladimirovich™, - ez nem igaz, ugye?
- Méghogy nem igaz, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, - ez egy politikai vetélkedő. Bárki megmondja, csak kérdezd meg. Akkor meg úgy döntöttünk, hogy mi is egy ilyen politikai nótát küldünk oda. Ha az ukránoknak szabad, akkor nekünk is, nem?
- Összességében helyes, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - hiszen tényleg, Amerikában lelődözik a kisiskolásokat, ők meg a mi homokosainkról írnak jelentéseket. Hát akkor kapják csak telibe a tiszta igazat, az Igazság Anyját nekik!
- Igazság-tojást nekik a képükbe, - viccelődött Vlagyiszláv Jurjevics.
- Igazság -snapszot nekik, - tette rá egy lapáttal Vladimir Vladimirovich™.
Az államférfiak vidáman nevettek.

2005. március 2., szerda, 00:27:11 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovichnak™ telefonált Viktor Andrejevics Juscsenko ukrán elnök.
- Fígy, testvéró, - mondta Viktor Andrejevics, - megcsináltam! Megtaláltam!
- Mit csináltál meg? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™. - Kit találtál meg? A Tyimosenkot? Valami regényféle van köztetek?
- Miféle Tyimosenkot! - kiáltott fel Viktor Andrejevics. - Az csak arra kellett, hogy hatalomra jussak. Amúgy én gyűjtő vagyok!
- Gyűjtő? - kérdezte rossz előérzettel Vladimir Vladimirovich™. - Na és mit találták?
- Fejet találtam! - felelte örömmel Viktor Andrejevics. - Megtaláltam Gongadze fejét!
- Ugyan már... - suttogta Vladimir Vladimirovich™, - az nem lehet. Minden elnök tudja, hogy Gongadze feje csupán egy mitológiai kitalálmány. Olyasmi, mint a Szent Grál. A Vinci kódját olvastad?
- Miféle kódot! - felelte Viktor Andrejevics és izgalmában oroszra váltott. - Egyszerűen nincs bennetek elegendő hit! Én viszont mindig, mindig hittem ebben! SZámomra ennek az ügynek a felgöngyölítése egész elnökségem legfőbb értelme volt!
- Hol találtad? -kérdezte izgatottan Vladimir Vladimirovich™.
- A Dnyiper forrásánál, - felelte Viktro Andrejevics.
- Ott másolgatták a könyveket... - suttogta Vladimir Vladimirovich™, majd letette a kagylót.
- Újjáélednek a regék, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, miközben mereven nézett a messzeségbe, - lassan már azt a pisztolyt is megtalálják, amelyikkel lelőtték Lisztjevet, meg fogják találni... Csak el ne mulasszam....
Az Elnöki Dolgozószoba ablakán túl sötét volt,
Kinn süvöltött a hideg moszkvai szél.

2005. március 2., szerda, 00:54:02 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ találkozott az Oroszországi Föderáció emberijogi biztosával Vlagyimir Petrovics Lukinnal. A Blagovescsenszkben történtekről beszélgettek.
- Az ügyészségnek és a BM-nek be kell fejeznie az ellenőrzést, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - azután meghozzuk a megfelelő döntést.
- A felelősöket meg kell büntetni, - felelte Vlagyimir Petrovics, - méghozzá nem a harmadrendűeket, a váltókezelőket.
Vladimir Vladimirovich™ tiszteletteljesen ránézett Vlagyimir Petrovicsra.
- A probléma nem abban van, hogy mit mondanak majd Nyugaton, hanem mibennünk lakozik, - folytatta Vlagyimir Petrovics. - A hatalom valamennyi színtjén meg kell lennie annak a napi igénynek, hogy tevékenységüket összevessék az Alkotmánnyal.
Vladimir Vladimirovich™ még nagyobb tisztelettel nézett Vlagyimir Petrovicsra.
- Fígy, testvéró, - kérdezte halkan a találkozón részt vevő egyik újságíró a másiktól, - kivel kell összevetni? Nem hallottam jól...
- Az Alkotmánnyal, a Konstitucióval, - felelte a kolléga.
- Az meg kicsoda? - érdeklődött az újságíró. - Nem hallottam róla..., netán a felsőházból valaki?
- Á, dehogy, - felelte a kolléga, - csak innen a Rubljovkáról..., a szomszédasszony.
- Aha... - mormogta az újságíró és valamit feljegyzett noteszébe.

2005.03.04 11:10:04

2005. március 4., péntek, 00:20:57 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a dolgozószobájában üldögélt és Julij Anatoljevics Dubov "A kisebbik rossz" című regényét olvasta.
- Nana... - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - azt mondod, Fjodor Fjorovics... Iván Ivánovics, Pjotr Pejtrovics, Alekszandr Alekszandrovics... és mondjuk, valami Arisztarh Arisztarhovics... Persze, akárhogyan is tekeri, mindenképp Vladimir Vladimirovich™ jön ki...
Vladimir Vladimirovich™ elmerengve megnézte a falon függő portréját.
- Ha meg leírja azt, például, hogy Pokrovszkij, - mormogta tovább Vladimir Vladimirovich™, vagy Szosznovszkij, netán Csajkovszkij... az jön ki úgyis, hogy Berezovszkij..., hacsak nem az, hogy Pavlovszkij...
Vladimir Vladimirovich™ becsukta a könyvet és megnyomta az Adminisztrációja helyettes Vezetőjének, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovnak a hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ha mondjuk téged megírnak egy könyvben, akkor hogyan hívnak?
- Miii?! - kérdezte értetlenül Vlagyiszláv Jurjevics.
- Ha tegyük fel rólam írnak, - magyarázta Vladimir Vladimirovich™, - akkor azt írják, például, Fjodor Fjodorovics, vagy esetleg Matvej Matvejevics.
- És? - kérdezte Vlagyiszláv Jurjevics.
- Ha meg, például, Berezovszkijról, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - akkor az van, hogy Pokrovszkij, vagy Dosztojevszkij.
- Értem, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, - és ha Abramovicsról, akkor Rabinovics.
- Ja, valahogy úgy..., - bólíntott egyetértően Vladimir Vladimirovich™, bár egy kissé kételkedve, - szóval, téged minek neveznek?
- Rólam csak két könyvben írtak, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - én nem vagyok annyira népszerű, mint te.
- Melyikben írtak rólad? - érdeklődött Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, az a Tregubova, - magyarázta Vlagyiszlv Jurjevics, - meg a bolond firkászunk, aki rólad írkál mindenféle szemétkedéseket.
- Na és minek hív téged? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Vili, hogy minek, - felelte meghökkenve Vlagyiszláv Jurjevics, - azt írja, hogy Vlagyiszláv Jurjevics Szurkov.
- Ugyan már..., - kételkedett Vladimir Vladimirovich™, - csak úgy egyszerűen, hogy Vlagyiszláv Jurjevics Szurkov?
- Pontosan, - felelte kissé bizonytalanul Vlagyiszláv Jurjevics, - miért, mi van ebben?
- Testvéró, - mondta szigorúan Vladimir Vladimirovich™, - ha nem változtatják meg a nevedet, akkor ez azt jelenti, hogy nem félnek tőled.
- És az rossz? - kérdezte Vlagyiszláv Jurjevics.
- Az nem normális, - felelte Vladimir Vladimirovich™.
- Na és akkor mit tegyek? - kérdezte döbbenten Vlagyiszláv Jurjevics.
- Valakit be kéne citálni a bíróságra, - mondta határozottan Vladimir Vladimirovich™, - állami hivatalos személy megsértése miatt.
- De hát... - mormogta Vlagyiszláv Jurjevics, - hiszen nem is sértegetnek...
- Ez csak úgy tűnik, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - valójában meg az van, hjogy bármit is írnak rólunk, az mindenképp sértés.
- Hogy van ez? - értetlenkedett Vlagyiszláv Jurjevics.
- Úgy van ez, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - ilyen a munkánk. Szóval, majd gondolkodj ezen.
- Majd gondolkodok, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics.
Az allamférfiak bontották a vonalat.

2005. március 4., péntek, 00:47:36  (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovichot™ felhívta az Adminisztrációjának a helyettes Vezetője, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkov.
- Fígy, testvéró, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, - te mit gondolsz egy olyan elnevezésről, hogy "Nási" (a Mieink) ifjúsági antigasiszta szervezet?
- Hát, ha őszíntén beszélünk róla, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - akkor ez egy amolyan semmilyen név. Aztán meg már volt ilyen régebben.
- Hát, nekem sem tetszik túlzottan, - ismerte be Vlagyiszláv Jurjevics. - Nincs valami javaslatod?
- Javaslat?... - gondlkodott el Vladimir Vladimirovich™. - Legyen, mondjuk, "Vási" (a Tiétek) ifjúsági antifasiszta szervezet.
- "Vási"? - csodálkozott Vlagyiszláv Jurjevics. - Miért "a Tiétek"?
- És miért "Nási"? - kérdezett vissza Vladimir Vladimirovich™. - Tán "a Miénk"?
- Hm.... - mormogta Vlagyiszláv Jurjevics, - logikus. Van másik változat?
- Hát, mondjuk... - gondolkodott el ismét Vladimir Vladimirovich™. - "Szási" (Szásák) - ifjúsági szervezet, fiúknak.
- Zseniális, - felelte Vlagyiszláv Jurjjevics és bevéste csikorgó tollával, - aztán "Mási" (Másák) ifjúsági szervezet, a lányoknak.
- Lehetnek még "Dási" (Dásák), - tette hozzá Vladimir Vladimirovich™. - A nyugdíjasok pedig legyen "Kási!" (Kását!).
- A vénlányoknak pedig... - élénkült fel Vlagyiszláv Jurjevics, - "Klusi" (Kotlósok)!
- A henteseknek pedig "Tusi" vagyis Husi, - jött lázba Vladimir Vladimirovich™.
- A kertészeknek pedig "Grusi" (Körték), - kiáltott örömteljesen Vlagyiszláv Jurjevics.
- A japánoknak pedig "Szusi", - folytatta Vladimir Vladimirovich™.
- A kovbojoknak pedig "Bushi", - vidámkodott Vlagyiszláv Jurjevics.
- A papoknak pedig "Dusi" (Lelkek), - folytatta rendületlenül Vladimir Vladimirovich™.
- A kágébéseknek pedig "Usi" (Fülek), - nevetett Vlagyiszláv Jurjevics.
- A zsidóknak pedig "Mojsi" (Mojsák), - folytatta Vladimir Vladimirovich™.
- Elég, elég, - röhögött Vlagyiszláv Jurjevics, - kész! Most már van miből válogatni.
- Ha van, akkor van, - bólíntott egyetértően Vladimir Vladimirovich™, - ha kell még valamit kreálni, akkor csak   csörögj ide.
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót.

2005.03.06 05:43:01

2005. március 4., péntek, 22:51:49 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovichnak™ telefonált Leonid Danilovics Kucsma ukrán ex-elnök.
- Fígy, testvéró, - mondta Leonid Danilovics, - meghalt Kravcsenko.
- Ugyan már... - hitetlenkedett Vladimir Vladimirovich™, - az meg hogyan lehet?
- Öngyilok, - felelte Leonid Danilovics, - először állon lőtte magát, utána meg halántékon. Érted?
- Értem..., - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - a forradalom zabálni akar... Figyelj csak, tudsz nekem felelni egy kérdésre?
- Milyenre? - kérdezte Leonid Danilovics.
- Csak igérd meg, hogy felelsz, - kérte Vladimir Vladimirovich™.
- Majd igyekszem, - igérte Leonid Danilovics.
- Mondd csak..., - Vladimir Vladimirovich™ kissé zavarba jött, - igaz az, hogy te nyírtad ki Gongadzet?
- Vladimir Vladimirovich™! - kiáltot fel Leonid Danilovics. - Testvéró!
- Jól van, jól van... - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - csak ne vedd annyira a szívedre. Ha akarsz, akkor én politikai menedékjogot...
- Nem, - felelte Leonid Danilovics, - a hazámban akarok meghalni. Mit gondolsz, én hová lövök előszörre?
- Én úgy gondolom, - mondta határozottan Vladimir Vladimirovich™, - hogy előbb lenyelsz pár vödör dioxint.
- Viccelsz állandóan, - mondta szomorúan Leonid Danilovics, - nekem meg eltűnt a marslakóm, elszállt... Na, jól van, viszlát, testvéró---
- Viszlát, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és letette a kagylót.
Vladimir Vladimirovich™ csendesen ült Elnöki Karosszékében.
Kinn lassan közeledett a tavasz.
- Három év... - mormogta alig hallhatóan Vladimir Vladimirovich™, - még három teljes év....

2005. március 5., szombat, 09:16:45 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a külföldi sajtóválogatást olvasgatta.
- Semmi érdekes, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, miközben lapozgatta a sokszorosított válogatást, - valamiféle Moldávia..., nincs már miről írni netán?
Vladimir Vladimirovich™ kortyolt Elnöki Teájából és folytatta az olvasást.
- Gazprom, Rosznyefty, - lapozgatott tovább Vladimir Vladimirovich™, - olyan érzése lesz az embernek, mintha rajtunk kívül nem is lenne más ország a világon...., aha, ez meg rólam szól...
Vladimir Vladimirovich™ letette a papírokat az asztalra, kényelmesebben befészkelte magát a fotelbe és a "Financial Times" nagytekintélyű lap anyagát kezdte olvasni.
- A Kutuzov sugárúton, - olvasta Vladimir Vladimirovich™, - amelyen Vlagyimir Putyin hazafelé utazik a munkából, hatalmas táblákon az a felírat díszeleg, hogy "Volgotanker - nem olajtársaság". Hm....
Vladimir Vladimirovich™ döbbenten bámult bele az anyagba.
- Méghozzá a rejtélyes lózung utolsó két szava, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - annak a Jukosz olajtársaságnak a színeiben van nyomtatva, amelyet az orosz hatóságok üldöznek.... Micsoda marhaság!
Vladimir Vladimirovich™ azonnal megnyomta Mihail Jefimovics Fradkov  kormányfő hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mi a fene van már megint azzal a Volgotankerrel? Miféle reklámtáblák ezek?
- Milyen táblák? - kérdezte értetlenül Mihail Jegimovics.
- Az van az újságban, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - hogy a Kutuzovszkijon táblákra az van kiírva, hogy "Volgotanker - nem olajtársaság"
- Az meg hogyan lehet? - jött zavarba Mihail Jefimovics. - Nem olajos? Akkor milyen? Az uszályokban olajat szállítanak, nem?
- Testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ne piszkáljátok már! Ez nem egy olajtársaság. Hajók, érted? Hajók, pecázás, olaj az androidoknak...
- Aha, - élénkült fel Mihail Jefimovics, - akkor mégiscsak olaj!
- Nálunk mindenütt körbe-körbe olaj van! - emelte fel hangját Vladimir Vladimirovich™. - Bárhová köp az ember, mindenütt olaj! Vagy gáz! Most akkor mi van?
- Nacionalizálni kell, - mondta határozottan Mihail Jefimovics, - kíváló nacionalizátoraim vann!
Vladimir Vladimirovich™ felsóhajtott és letette a kagylót.
- Idióták, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - menthetetlen idióták....

2005.03.08 07:16:50

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a novo-ogarjovoi Elnöki Rezidenciájában találkozott Berl Mosevics Lázárral, Oroszország főrabbijával és Alekszandr Moiszejevics Borodával, az oroszországi zsidó hitközségek föderációjának alelnökével.
- Fígy, testvérók, - mondta szélesen mosolyogva Vladimir Vladimirovich™, - de jó, hogy itt vagytok, úgy örülök nektek. Mondják, hogy megint kivándorol mindenki, és  igazán jó látni, hogy mégse mindenki, sőt, épp a múltkoriban beszéltem az Autonóm Zsidó Terület vezetőjével, ő mondta, hogy 51-en utaztak el tavaly, viszont 104-en hazajöttek! Ez igazán szép egy dolog. A haza mindenek előtt! Ezt nem akarom most kommentálni, de ez egy olyan tény, amit nem árt észben tartani. Ugye igazam van Berl Moiszejevics?
- Mosevics, Vladimir Vladimirovich™, - igazította ki Vladimir Vladimirovichot™  Berl Mosevics, - az Alekszandr Moiszejevics a Moiszejevics.
- Elnézést, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - én is úgy gondoltam. Nagyon jól ismerem Alekszandr Mosevicset, meg ő is engem.
- Moiszejevics, Vladimir Vladimirovich™, - szólt közbe Alekszandr Moiszejevics, - a Berl Mosevics a Mosevics.
- Én is úgy értettem, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - elnézést. Nagyon jól ismerem Berl Mojsevicset, és ő is engem, elvégre a felekezeti szervezetekkel és egyesülésekkel fenntartandó együttműködéssel foglalkozó és az Elnök mellett...., vagyis mellettem működő együttműködő tanácsnak épp ezért lett a tagja. Jól együttműködünk. Ja, most jut eszembe, a múltkor is milyen jó volt az az ünnepi buli abban az Oswiecimben, ugye Berl Moiszejevics?
- Mosevics, Vladimir Vladimirovich™, Mosevics, - felelte Berl Mosevics, - az auschwitzi tábor felszabadítása azért nem egészen ünnep, hanem első sorban megemlékezés. Mindenesetre nagyon köszönjük.
- Persze, persze, elnézést, én is úgy gondoltam, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - én is köszönöm, hogy köszönitek. Igazán rámfér már, amennyit kapok tőletek.
- Tőlünk?!! - hökkent meg Berl Mosevics.
- Tőlünk?!! - döbbent meg Alekszandr Moiszejevics.
- Jól van, jól van, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - nem tőletek, hanem a többiektől, azoktól az izéktől, akik nem tértek még haza... Birobidzsánba, hanem csak szídnak és összehordanak mindenféléket ellenem, kívülről bekiabálnak, Londonból meg New Yorkból, mint az a Borisz Abramovics, aki most már Platonnak hiszi magát, meg az a Dzsordzs Szorosz is, aki mindenbe beleugat és mindent jobban tud a sok dollárjával... Mindegy, szóval köszönöm, hogy aktívan segítettetek az emlékünnepségek..., izé..., szóval a megemlékezések szervezésében, elvégre 60 év, az egy kerek dátum és nagy idő. Ugye igazam van, Alekszandr Mojsevics?
- Moiszejevics, Vladimir Vladimirovich™, Moiszejevics, - mondta Alekszandr Moiszejevics, - engem még a seregben is így hívtak, sőt, még a zsidók is megtanulták, holott nekik az Alex az egyszerű.
- Nagyszerű, - mondta mosolyogva Vladimir Vladimirovich™. - de azért ugye igazam van?
- Hogyne, Vladimir Vladimirovich™, hogyne, - bólíntott Alekszandr Moiszejevics.
- Természetesen, Vladimir Vladimirovich™, - bólíntott Berl Mosevics. - csakhogy ha már szóba került, akkor mi is megköszönnénk azt, hogy ott Lengyelországban, megemlítette a mindmáig élő orosz antiszemitizmus problémáját. Épp mostanában előállt jónéhány dumaképviselő azzal a dumával, hogy tiltsák be a hitközségeink működését, ez aggasztó és ijesztő számunkra.
- Nahát! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™ és már vette is elő a kormányzati aranysasos mobilhíradó készülékét és hívta az Adminisztráció Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - szólt bele a mobilba Vladimir Vladimirovich™, - milyen hülyeséget dumálnak azok az androidok a zsidók betiltásáról? Elállítódott a program, vagy rossz olajat kaptak?
- Nem az androidok voltak, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - a hazásoktól meg a kommunistáktól voltak egypáran, akik levelet írtak a főügyésznek.
- Aha, értem, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - na és már beszéltetek a főügyésszel?
- Beszéltünk, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - majd elbeszélget velük.
- Helyes, csak beszélgessen, hogy ne beszéljenek ilyeneket, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és kikapcsolta, majd eltette a mobilját.
- Ti csak ne aggódjatok, - fordult vendégeihez Vladimir Vladimirovich™, -, küzdünk az ilyesmik ellen,  Oroszország mindig is soknemzetiségű és sokfelekezetű volt..., multinacionális és multikonfessziális, hogy érthetően fejezzem ki magam... Majd jól fejbeverjük az antiszemitákat, a xenofóbiásakat, az extremistákat, a sovinisztákat..., meg a ruszofóbokat is. A Kormány, az Elnök... vagyis én, mindent megteszünk ezért és majd odafigyelünk jól, csak figyeljétek. Persze azért figyeljetek ti is és szóljatok, ha valami nem stimmel. Kölcsönös bizalommal és együttműködésben, egyeztetve a közös fellépést... idehaza, meg odahaza is, szóval, mindenütt... Jól mondom, Alekszandr Berlovics? Elnézést, Berl és Alex Mojsevics...
A főrabbi és a hitközségi alelnök némán bólíntott, majd készülődni kezdtek. Vladimir Vladimirovich™ felállt és erősen kezet szorított mindkettőjüktől, majd elkisérte őket az ajtóig.
- Ja, testvérók, - mondta búcsúzásul Vladimir Vladimirovich™, - mostantól már levehetitek a kalapotokat jelenlétemben,  ha azoknak a spanyol grandoknak ezt megengedték, akkor nektek is kijár... És még annyit, hogy köszöntelek benneteket is a közelgő Nemzetközi Nőnap alkalmából is.
A főrabbi és a hitközségi föderációs alelnök megdöbbenve bámult Vladimir Vladimirovichra™.
Vladimir Vladimirovich™ atyaian és jóságosan mosolygott. Nagyon örült a jól sikerült találkozónak.

2005.03.09 05:22:55

2005. március 8., kedd, 19:11:46 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™  a dolgozószobájában üldögélt és mosollyal arcán felidézte magában amint reggel egész családja összegyűlt az ebédlőben. Az asztal mellett ült Vladimir Vladimirovich™ szépen kiöltözött felesége, lányai, Kátya és Mása, maga Vladimir Vladimirovich™ pedig ünepélyesen átnyújtotta nekik a különleges Elnöki Virágcsokrot - kétfejű sasokat mintázó szirmú tulipánokat.
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ asztalán csörögni kezdett a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felemelte a kagylót.
- Fígy, testvéró, - hallatszott a kagylóban Nyikoláj Platonovics Patrusev, az FSzB, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat igazgatójának izgatott hangja, - van itt egy olyan izé...
- Hol?!! - sápadt el Vladimir Vladimirovich™. - Túszok? Robbantás? Megölték a Ramzant?
- Megölték, megölték, - felelte izgatottan Nyikoláj Platonovics, - csak nem a Ramzant, hanem az Aszlánt.
- Miféle Aszlánt? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Maszhadovot, ki mást, - felelte Nyikoláj Platonovics, - mi nem is akartuk.
- Maszhadovot? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Azt meg minek? Mi rosszat tett ő nektek?
- Mondom, hogy nem akartuk..., - mentegetőzött Nyikoláj Platonovics, - mi csak el akartunk beszélgetni vele..., mondjuk, kineveztük volna valami szakaszparancsnoknak..., sőt, akár századparanncsnoknak is..., csakhogy begyulladt a testőre és csak úgy vaktában durrantott...
- És? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, beletrafált ebbe az Aszlánbam - válaszolta Nyikoláj Platonovics, - vagyis úgy jön ki, hogy nekünk nincs is ehhez semmi közünk.
- Értem, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - köszönöm neked, testvéró, szép ajándék. Pont a nemzetközi nőnaphoz illő. hogy úgy mondjam...
- Mondom, hogy nem akartuk! - kiáltott fel sírós hangon Nyikoláj Platonovics. - Ez csak úgy magától adódott.
- Most majd kiabálni fognak a jogvédők, - gondolkodott fennhangon Vladimir Vladimirovich™, - majd azt mondják, hogy most akkor nincs kivel tárgyalni..., ha pedig nincs kivel tárgyalni, akkor be kell fejezni a háborút....
- Azt meg hogyan gondolod, testvéró? - kiáltott fel Nyikoláj Platonovics és majdnem elsírta magát, - Hogyan lehetne csak úgy abbahagyni?!
- Jól van, - mondta határozott hangon Vladimir Vladimirovich™, - akkor tegyünk úgy, mintha mindent előre elterveztünk volna. Speciális akció, beépített ügynökök, több hónapon keresztül folyó előkészületek, meg ilyesmik. Pattanj be a kocsiba és nyomás ide hozzám. Én meg addig telefonálok az újságíróknak.
- Rögtön, azonnal... - mormogta Nyikoláj Platonovics, - egy pillanat! Az egyik lábam itt, a másik már amott...
- Figyelj csak, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - nem maradt belőle valami akármi?
- Mi akármi? - értetlenkedett Nyikoláj Platonovics.
- Hááát...., - húzta a választ Vladimir Vladimirovich™, - valami darab..., a gyújteményembe... Na?
- Ha akarod, - felelte készségesen Nyikoláj Platonovics, - elhozzuk teljes egészében! Múmiaként!
- És? - kérdezte meghökkenve Vladimir Vladimirovich™. - Akkor majd itt hever nálam a sufniban?
- Mint a Mauzoleumban! - kiáltott fel Nyikoláj Platonovics. - És te bármikor láthatod!
- Nem, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - egészében nem kell. Na, jól van, akkor gyere, majd itt megdumcsizzuk, nem telefonba való...
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót.

2005. március 8., kedd, 19:24:51 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ felhívta telefonon a feleségét.
- Kedvesem, - mndta Vladimir Vladimirovich™, - mit szeretnél kapni március nyolcra?
- Őszíntén mondva, - felelte Vladimir Vladimirovich™ neje, - azt szeretném, ha az a gyalázat Csecsenföldön véget érne és Oroszország végre valahára békében és egyetértésben élhetne.
- Ahogy akarod, kedvesem, - mosolygott Vladimir Vladimirovich™, - számodra mindent!
- Te kis varázsló, - mondta kedvesen Vladimir Vladimirovich™ felesége, - szeretlek.
- Én is téged, - felelte ugyanolyan kedvesen Vladimir Vladimirovich™, majd letette a kagylót.

2005.03.09 12:33:34

2005. március 9., szerda,  09:56:22 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ hófehér kimonóban a dolgozószobájában, a széles Elnöki Asztal mögött üldögélt. Az asztalon lövészfegyver, rendszeresített és házilag barkácsolt kézigránátok, pár kiló robbanóanyag, rádiók, két notebook, videókazetták, Icskéria zászlaja és egy sahid-öv hevert.
- Ünnepnap..., - mormogta elmerengve Vladimir Vladimirovich™, - győzelem, az ellenséget megsemmisítették. Hm..., mennyire egyedül érzem így magam!
Vladimir Vladimirovich™ Elnöki Kezével unottan ide-oda rakosgatta az asztalon heverő tárgyakat.
Kedve volt inni egy jó nagyot.

2005.03.10 06:20:40

2005. március 9., szerda, 15:34:14 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovichnak™ telefonált Borisz Abramovics Berezovszkij.
- Fígy, testvéró, - mondta Borisz Abramovics, - nagyon el vagyok keseredve Maszhadov megölése miatt.
- Naná, megértem, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - én is... izé..., el vagyok keseredve... Mégiscsak egy embert öltek meg. Te meg miért?
- Megölték a csecsenföldi békeharc kulcsfiguráját, - mondta Borisz Abramovics, - és ez egy nagyon rossz dolog.
- Ki a béke kulcsfigurája? - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™. - És én meg akkor ki vagyok?
- Te? - mondta szigorúan Borisz Abramovics. - Te egy véreskezű diktátor vagy, aki vérbe fojt egy kicsi, de büszke és szabadságszerető köztársaságot.
- Elmész te..., - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - már tele van a tököm a hülye vicceitekkel.
Borisz Abramovics vidáman kuncogni kezdett.

2005.03.10 15:03:04

2005. március 10., csütörtök, 13:27:28 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a dolgozószobájában üldögélt és a megölt icskériai elnök, Aszlán Alijevics Maszhadov fényképeit nézegette.
- Hát ez meg mi... - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - ennek mintha nem lenne szeme...
Vladimir Vladimirovich™ azonnal megnyomta a szövetségi biztonsági szolgálat igazgatójának, Nyikoláj Platonovics Patrusevnek a hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - a szem hová lett?
- Miféle szem? - kérdezte bizonytalanul Nyikoláj Platonovics.
- Vili, hogy miféle..., - szólt szigorú hangon Vladimir Vladimirovich™, - a Maszhadové. Netán már lenyúltátok és elsóztátok valakinek? Kinek? A Bushnak? A Juscsenkonak? Felelj!!!
- Ugyan már, testvéró, - hebegte Nyikoláj Platonovics, - miket beszélsz? Milyen Bushnak? Milyen, Isten bocsá', Juscsenkonak? Neked hozzuk! Kék helikopteren. Ajándékul, meglepetésként...
- Ajájdékul? - mosolygott Vladimir Vladimirovich™. - Én szeretem az ajándékokat és a meglepetéseket... na, jól van..., mit kell itt szót szaporítani... csak hozzátok...
- Mingyá' ott lesz! - jelentette Nyikoláj Platonovics és letette a kagylót.
Vladimir Vladimirovich™ kényelmesen elhelyezkedett az Elnöki Fotelben és várt.

2005.03.11 07:55:58

2005. március 10., csütörtök, 15:39:09 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a dolgozószobájában üldögélt és várt.
Egyszercsak az Elnöki Dologozószoba magas szárnyasajtaján óvatosan kopogtak.
- Tessék! - kiáltott Vladimir Vladimirovich™.
A magas szárnyasajtó lassan kinyílt és a helyiségbe egy fényes kisasztalka gördült be kis kerekeken. A kisasztal mögött megjelent Vladimir Vladimirovich™ segítője. Az asztalkán egy közepes méretű platina ládikó állt, matt oldalán kétfejű aranysasokkal. Vladimir Vladimirovich™ izgalmában felpattant karosszékéből.
A titkár az Elnöki Dolgozószoba közepéig tolta az asztalkát, majd észrevétlenül felszívódott a levegőben.
Vladimir Vladimirovich™ előjött az Elnöki Íróasztal mögül és lassan odament az asztalkához.
- Legyen velünk az Erő... - suttogta Vladimir Vladimirovich™ és óvatosan felemelte a platina ládikó tetejét.
A ládikóban zöld bársonyon egy szem feküdt.
Vladimir Vladimirovich™ izgatottan nézett a szemre.
A szem nyugodtan nézett Vladimir Vladimirovichra™.
Vladimir Vladimirovich™ óvatosan megfogta Elnöki Kezével a szemet és mereven belenézett.
Egyszercsak minden elhomályosodott és a szem mintha magába szippantotta volna Vladimir Vladimirovichot™.
És ekkor Vladimir Vladimirovich™ azt látta, hogy ott áll a magas hegyek között, a hegyek alatt pedig ott egy völgy, a völgyben pedig egy kozákfalú, előtte pedig, a Szunzsa folyónál, Jermolov tábornok építi a Groznij erődöt, abban pedig Besztuzsev és Puscsev a szebb jövőről álmodik, Gribojedovot pedig letartóztatja a cári rendőrség, a falak mögött pedig a magasba tör az első olaj-szökőkút, és a nap csillog a zsíros fekete cseppekben, és csalogat, és csalogat..., aztán ismét ott a völgy, a völgyben pedig lovasok száguldanak, betörnek a kozákfalúba, levágják a kozákokat, a gyerekeket pedig magukkal viszik, a Groznijból pedig kivonul egy sereg, és felmenetel a hegyekbe, utoléri a lovasokat, és levágja azokat, és a gyerekeket is mind, aztán visszatér az erődbe, az erődben pedig Lermontov levelet ír Lopuhinnak, majd párbajozik Ernest de Baranttal, a Tolsztoj pedig kitalálja és megírja a Hadzsa Muratját, a falakon túl pedig magasba törnek az olaj-szökőkutak, és a nap csillog a zsíros fekete cseppekben, és csalogat, és csalogat..., körben pedig magas hegyek és a hegyek csúcsán a hó, a hegyoldalban pedig lovasok, a völgyben a Groznij, felülről pedig bombák hullanak rá, és a házakból előtörnek a fekete füstoszlopok, és a nagy láng zsíros fekete felhők között hajladozik, a völgyben pedig kígyóként kanyarog a vasút, a vasúton pedig egymás után gördülnek a szerelvények, és a szerelvényekben emberek utaznak, azt sem tudják, hogy hová és merre, a házaikba pedig bemennek más emberek, és rabolnak, fosztogatnak, a házak mögött pedig magasba törnek az olaj-szökőkutak, és a nap csillog a zsíros fekete cseppekben, és csalogat, és csalogat..., a völgyben pedig ismét gördülnek a szerelvények, és a szerelvényekben emberek utaznak, hazatérnek, belépnek a házaikba, azokban pedig már  más emberek élnek, és vitatkoznak, és veszekednek, és ütik-vágják egymást, és visszaemlékeznek a múltra, a házak mögött pedig magasba törnek az olaj-szökőkutak,  és a nap csillog a zsíros fekete cseppekben, és csalogat, és csalogat..., a völgyben pedig vonulnak a harckocsik, és ismét begördülnek a városba, és lövik, lerombolják ezeket a házakat, a házakból pedig lövik a harckocsikat, és a városból kimenekülnek az emberek, de a házaikba már senki sem költözik be, hiszen nincsenek is már házak, és a volt házak mögött  magasba törnek a fekete füstoszlopok, és a  lángnyelvek zsíros fekete felhők között hajladoznak, a hegyekből pedig lejönnek emberek, és bemennek a városba, és leöldösnek más embereket, majd visszamennek a hegyek közé, a hegyek felett pedig helikopterek köröznek, a hegyoldalakban pedig robbannak a rakéták, a barlangokban megbújnak az emberek, a városban pedig bombák robbannak, az egyes emberek bekergetnek más embereket a kerítések mögé, a kerítések mögött magasba törnek az olaj-szökőkutak, és a nap csillog a zsíros fekete cseppekben, és csalogat, és csalogat..., a házakban pedig megerőszakolják a nőket, más házakban pedig levágják az emberek fejét, ismét más házakban pedig Istenhez fohászkodnak, ismét más házakban pedig egy másik Istenhez fohászkodnak, Isten pedig köp az egészre, hiszen itt sincs, itt csak olaj-szökőkútak vannak, és a nap csillog a zsíros fekete cseppekben, és csalogat, és csalogat..., a városban az emberek pedig Istenhez fohászkodnak, aztán azokat, akik más Istenhez fohászkodnak, kikergetik a városból, Isten pedig ismét köp az egészre, aztán zöld szallagot viselő emberek idegen hegyek közé mennek, Moszkvában pedig robbannak a lakóházak, és a völgyben ismét harckocsik vonulnak, és begördülnek a városbam és ismét lövik a zöld szallagos embereket, és az emberek felmennek a hegyekbe, a hegyek fölött pedig helikopterek köröznek, és rakéták robbannak a hegyoldalakban, valahol messze egy színházteremben pedig ijedt emberek ülnek, a színpadon pedig feketeruhás fegyveresek állank, a terem közepén egy nagy bomba lóg egy zsinoron, a szellőztető nyílásokon keresztül pedig beáramlik a gáz, Groznijban diáklányok mennek a főiskolára, az utcákon pedig egy kucsmás  mosolygó ember portréja lóg, a városi stadionban pedig egy munkás bombát falaz be a tribün alá, a stadion mögött pedig  magasba törnek az olaj-szökőkutak, és a nap csillog a zsíros fekete cseppekben, és csalogat, és csalogat..., és a kucsmás mosolygó ember ott áll a stadion tribünjén, alatta pedig felrobban a bomba, a fia pedig kék sportöltönyben, fájdalomtól megfeketedett arccal a Kremlbe utazik, aztán hazatér, és a háza mögött  magasba törnek az olaj-szökőkutak, és a nap csillog a zsíros fekete cseppekben, és csalogat, és csalogat..., valahol messze egy iskolai tornateremben pedig ijedt gyerekek ülnek, az ajtókban pedig feketeruhás fegyveresek állnak, és a tornaterem közepén egy nagy bomba lóg, és kint a gyerekek szülei kúsznak a tornaterem felé, fegyvert szorongatva kezükben, és egy kis falú egyik házának pincéjében egy ősz szakállas ember ül, egy másik ember pedig bombát erősít a pinceajtóra, és a pincében ülő ember szeme előtt  magasba törnek az olaj-szökőkutak, és a nap csillog a zsíros fekete cseppekben, és csalogat, és csalogat...
Vladimir Vladimirovich™ hirtelen megingott és a fém asztalkához kapott.
Az asztalka nagy robajjal felborult, a platina ládikó pedig a vastag szőnyegre hullott.
Vladimir Vladimirovich™ erősen behunyta szemét, párszor ide-oda forgatta fejét, majd kinyította a szemét.
Közvetlenül Vladimir Vladimirovich™ arca előtt, a dolgozószoba közepén ott lógott a levegőben Aszlán Alijevics Maszhadov szeme és mereven nézett Vladimir Vladimirovichra™. A szem körül halvány zöldes fény áradt szét.
- Esküszöm, - suttogta Vladimir Vladimirovich™ mereven a levegőben lógó szemre nézve, - hogy az Oroszországi Föderáció Elnökének tisztében tiszteletben tartom és megőrzöm az emberi és polgári szabadságjogokat, betartom és megvédem az Oroszországi Föderáció Alkotmányát, őrzöm az állam szuverenítását és függetlenségét, biztonságát és épségét, híven szolgálom a népet.
A szem körül lassan kihunyt a fény.

2005.03.11 12:20:53

2005. március 11., péntek,  09:36:13 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a dolgozószobájában üldögélt és Aszlán Alijevics Maszhadov volt csecsen elnök testének azonosításáról szóló beszámolót olvasta.
- A végrehajtott vizsgálatok... - olvasta Vladimir Vladimirovich™, - kilencvenhét százalékban alátámasztják, hogy Tolsztoj-Jurtban valóban Aszlán Maszhádovot semmisítették meg... hm....
Vladimir Vladimirovich™  azonnal megnyomta a szövetségi biztonsági szolgálat igazgatójának, Nyikoláj Platonovics Patrusevnek a hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™ , - ez meg mit jelent, hogy kilencvenhét százalékig azonosították? Nem értem...
- Hogy-hogy nem érted, - csodálkozott  Nyikoláj Platonovics, - ez azt jelenti, hogy az azonosított test kilencvenhét százalékban Maszhadové.
- Ez meg hogy jön ki? - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™ . - És a maradék három százalék kié?
- Most már a tiéd, - felelte Nyikoláj Platonovics.
- Enyém?!!! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Izé, te tán teljesen bediliztél, testvéró?
- Na és a szemről elfeledkeztél? - kérdezte halkan Nyikoláj Platonovics. - Az most már a tiéd, és még néztél is azon keresztül.
Vladimir Vladimirovich™  elvette fülétől a kagylót, lassan letette, majd rémülettel nézett az Elnöki Sufnijának kisajtajára.

2005.03.15 07:09:40

2005. március 14., hétfő, 13:08:26 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovichnak™ telefonált a "Moszkvai Hírek" újság főszerkesztője, Jevgenyij Alekszejevics Kiszeljov.
- Fígy, testvéró, - mondta Jevgenyij Alekszejevics, - gratulálok. Többé nem vagyok már liberális.
- Az meg hogy lehet? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Így határoztak a munkatársaim, - felelte Jevgenyij Alekszejevics, - írtak nekem egy nyílt levelet.
- Őrület..., - mondta Vladimir Vladimirovich™, - hogy mennyire változik minden, testvéró..., pedig emlékszel?
- Emlékszem, testvéró..., - sóhajtott Jevgenyij Alekszejevics, - amikor Guszinszkij letartóztatták...
- Engem meg pici Cahesznak neveztek el, - tette hozzá Vladimir Vladimirovich™.
- Osztankinóban meg nagygyűlést tartottak, - emlékezett Jevgenyij Alekszejevics, - a klotyó ablakán kilógattak egy zászlót...
- És a Koch levele, - álmodozott Vladimir Vladimirovich™, - emlékszel a Koch levelére, testvéró?
- Emlékszem, - felelte Jevgenyij Alekszejevics, - na és a Parfjonov a Dibrovnál? Emlékszel a Parfjonovra a Dibrovnál?
- Emlékszem, - sóhajtott Vladimir Vladimirovich™, - na és milyen volt az ostrom! Az volt csak az igazi  ostrom!
- Igen... - mondta vontatottan Jevgenyij Alekszejevics.
- Igen... - felelte vontatottan Vladimir Vladimirovich™ és elmosolyodott, - hátm ha ez van, testvéró, akkor Isten hozott a klubba.
- Mikor jöhetek? - kérdezte Jevgenyij Alekszejevics.
- Majd szólnak, - felelte Vladimir Vladimirovich™ és letette a kagylót.

2005.03.15 12:37:59

2005. március 15., kedd, 10:57:14 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ felhívta telefonon az Adminisztráció helyettes Vezetőjét, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovot.
- Fígy, testvéró, - mondta szomorúan Vladimir Vladimirovich™, - nekem úgy tűnik, mintha belecsúsznék az autoritarizmusba.
- Ugyan már..., - hitetlenkedett Vlagyiszláv Jurjevics, - mitől lenne úgy?
- Mondja mindenki, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - a Kaszparov mondja, a Kaszjánov mondja, most meg már a Gorbacsov is,
- Kicsoda, kicsoda? - kérdezett vissza Vlagyiszláv Jurjevics.
- Kaszparov, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - Kaszjánov és Gorbacsov.
- Felírtam, - felelte Valygiszláv Jurjevics.
- Mit írtál fel? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™.
- Felírtam a neveket, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - csak hárman vannak. Nem olyan sok.
- Egyébként igaz..., - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - viszont neked nem tűnik úgy, hogy rossz útra viszem az országot?
- Nekem nem tűnhet úgy, testvéró, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - te vagy az elnök, neked kell eldönteni, hogy melyik útra viszed az országot. Nekem így is, úgy is, ott kell ballagnom mögötted azon az úton.
- Ej..., - sóhajtott Vladimir Vladimirovich™ és letette a kagylót.
- Egyedül, teljesen egyedül... - mormogta az orra alá Vladimir Vladimirovich™.

2005.03.16 15:39:15

2005. március 16., szerda, 13:45:56 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ közelebb húzta Elnöki Komputerének platinából készült klaviutúráját és megnyomta a szóközbillentyűt. Az asztalon álló lapos képernyőn nyugodt, de erős nagyhatalmi fény áradt szét.
- Androidok..., - mormogta Vladimir Vladimirovich™ és kiválasztotta a megfelelő könyvtárat, - távvezérlés...
Vladimir Vladimirovich™ rákattintott a platinából készült, oldalán kétfejű aranysasokall díszített egér gombjára és elindította az androidjait vezérlő programot.
- Kiválasztás a jegyzékből.... - mormogta Vladimir Vladimirovich™ és megnyította az androidok névjegyzékét, - Borisz Grizlov...
Vladimir Vladimirovich™ ismét kattintott Elnöki Egerével.
A képernyőn megjelent Borisz Grizlov távvezérlésére szolgáló ablak.
- Lássuk csak, mik vannak itt... - mormogta tovább Vladimir Vladimirovich™, miközben lapozta a program által felkínált lehetőségek listáját, - törvény elfogadása..., törvénytervezet elutasítása...., nem ez..., alkotmánymódosítás..., ez sem az... Aha, megvan! Személyi kultusz fokozása...
Vladimir Vladimirovich™ kiválasztotta a menüpontot.
- Beindítani, befejezni..., - mormogta Vladimir Vladimirovich™, majd kiválasztotta a "befejezni" pontot és rákattintott, - mehet.
Vladimir Vladimirovich™ elmosolyodott, arrébb tolta a klaviatúrát és az Elnöki Telekommunikációs Pulton megnyomta az elnöki sajtószolgálat vezetőjének, Natálja Alekszandrovna Tyimakovának a hívógombját.
- Fígy, hugicó, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - gondolkoztamm itt és utasítottam Grizlovot, hogy fejezze be a személyi kultuszom fokozását. Na, csak azért, hogy tudjál róla, hátha szükség lesz rá...
- Jó, Vladimir Vladimirovich™, - felelte Natálja Alekszandrovna, - erre a tényre majd egészen biztosan felhívjuk a sajtó figyelmét.
- Hát, csak hívd fel, hívd fel azt a figyelmet, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és letette a kagylót.
- Kéne még valami..., mit kéne még valami ilyesmit csinálnom? - mormogta Vladimir Vladimirovich™ és ismét közelebb húzta az Elnöki Kompjuter klaviatúráját.

2005.03.17 12:04:05

2005. március 17., csütörtök,  08:42:54 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a munkahelyére, a Kremlbe autózott. Egyszercsak a péncélozott Mercedes-limuzin mögött valami nagyot durrant és Vladimir Vladimirovich™ az ülésről a padlóra esett.
- Hajts! - kiáltott Vladimir Vladimirovich™, de a gépkocsivezető anélkül is padlóig nyomta a gázt.
Vladimir Vladimirovich™ feltápászkodott, Elnöki Térdét az ülésre helyezte és hátranézett.
Hátul gyorsan távolódott a szürke aszfalt csíkja, amelyen megállt Vladimir Vladimirovich™ biztosító kocsija, ami mellett szigorú fekete öltönyös emberek nyüzsögtek. Kezükben géppisztolyokat tartottak és valahová oldalra tüzeltek
- Nem mondom... - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - erre vezetett az a monetuzálás, a nacionalizálás..., már olyan vagyok, mint Kennedy..
Vladimir Vladimirovich™ Elnöki Kabátja usebébe dugta kezét, majd előhúzta kormányzati mobilhíradó készülékét, az arany kétfejű sasokkal, és megnyomta az egyetlen rejtett nyomógombot, hogy felhívja Nyikoláj Platonovics Patrusevet, a szövetségi biztonsági szolgálat igazgatóját.
- Testvéró! - kiabálta bele a mobilba Vladimir Vladimirovich™. - Lőttek engemet! Robbantottak engemet!
- Ugyan már.... - hitetlenkedett Nyikoláj Platonovics, - várjál már, mingyá' utánanézünk...
Nyikoláj Platonovics kattintott valamivel és a láthatatlan beszélgető partnerének néhány gyors kérdést tett fel.
- Na, mi lesz? - kérdezte türelmetlenül Vladimir Vladimirovich™. - Megtudtad?
- Meg, - felelte Nyikoláj Platonovics, - ne izgulj, nem téged vártak ott, hanem a Csubajszot.
- A Csubajszot? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Hogy jön ide Csubajsz?! Belém akartak lőni, testvéró!!!
- Tévedés volt, - magyarázta Nyikoláj Platonovics, - összetévesztették a gépkocsikat. Ne idegeskedj, majd utána kaparunk..
- Hát, csak kaparj, - intézkedett Vladimir Vladimirovich™, - aztán azonnal hozzám a jelentéssel.
Vladimir Vladimirovich™ kikapcsolta kormányzati mobilhíradó készülékét és Elnöki Zsebébe rakta.
- Mégsem úgy, mint Kennedyt... - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - egyelőre csak úgy, mint a Sevarnadzét..., még dolgozni kell...
Vladimir Vladimirovich™ megfordult, kényelmesen elhelyezkedett az Elnöki Limuzin hátsó ülésén és behunyta szemét.

2005. március 17., csütörtök,  10:20:29 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a hírösszefoglalót olvasgatta.
- Pénteken, - olvasta Vladimir Vladimirovich™, - Moszkvában egy új lap jelenik meg - Moszkvai hírek Jevgenyij Kiszeljov nélkül.... hm...
Vladimir Vladimirovich™ valamiért megfordította a papírlapot és megnézte az üres hátoldalát.
- Kiszeljov nélkül... - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - az igazi végeredmény úgyis csak mi vagyunk...
Vladimir Vladimirovich™ felsóhajtott, majd olvasni kezdte a következő hírt.

2005.03.19 10:31:00

2005. március 18., péntek,  14:26:03 (moszkvai idő szerint)


Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és az állami videócsatornán élőben nézte a kormány ülését. A hosszú kormányzati asztal mögött ült Mihail Jefimovics Fradkov kormányfő, German Oszkárovics Gref gazdaségi fejlesztési és kereskedelmi miniszter és Alekszej Leonyidovics Kudrin pénzügyminiszter. Mindennyian kártyát tartottak kezükben, hátoldalán kétfejű sasokkal.
- Tizennyolc, - mondta German Oszkárovics és ránézett Alekszej Leonyidovicsra.
- Tartom, - mondta Alekszej Leonyidovics és ránézett Mihail Jefimovicsra.
- Tizenhárom, - mondta határozottan Mihail Jefimovics.
- Passz, - mondta German Oszkárovics és ránézett Alekszej Leonyidovicsra.
- Passz, - mondta Alekszej Leonyidovics és ránézett Mihail Jefimovicsra.
- Terítünk, - mondta Mihail Jefimovics.
Mindenki kiterítette kártyáit az asztalra.
- Sztrit, - mondta German Oszkárovics, majd megnézte Alekszej Leonyidovics kártyáit.
- Flös, - mondta Alekszej Leonyidovics, majd megnézte Mihail Jefimovics kártyáit.
- Nekem meg royal... izé..., elnöki pókerem van, - mondta Mihail Jefimovics és megmutatta a négy ászt, mindegyiken Vladimir Vladimirovich™ képével.
- Nem igaz! - kiáltott fel Germán Oszkárovics.
- Tudtam előre... - mondta szomorúan Alekszej Leonyidovics.
Vladimir Vladimirovich™ azonnal megnyomta a kormányfő hívógombját. A képernyőn látszott, amint Mihail Jefimovics felemeli a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólt Vladimir Vladimirovich™, - mi a fenét csináltok ott?
- Pókerezünk, - felelte Mihail Jefimovics.
- És mi a tét? - érdeklődött Vladimir Vladimirovich™.
- Az ÁFA, - felelte Mihail Jefimovics.
- Micsoda? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Nagyon egyszerű, - felelte Mihail Jefimovics, - én csökkenteni akarom az adót, ők meg ellene vannak. Na és akkor kihívtam őket egy becsületes partyra.
- Mire ők? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Sumákolnak, - felelte Mihail Jefimovics, - mielőtt irányítani akarnák az államgazdaságot, megtanulhatnának kártyázni...
- Úgy van, - mondta Vladimir Vladimirovich™, letette a kagylót és kinézett az ablakon.
Kinn hullt a márciusi hó.
- Helyesen tettem, hogy őt neveztem ki, - mondta elégedetten Vladimir Vladimirovich™ és elmosolyodott, - van valami benne..., új vezetési módszerei vannak...
Vladimir Vladimirovich™ kikapcsolta a tévét, közelebb húzta a címeres papírköteget, amin az elnöki rendeleteket szokta írni.
- Na, akkor talán én is... - mormogta Vladimir Vladimirovich™ és előhúzta zakójából a töltőtollát, - irányítgatok egy kicsit...

2005.03.19 12:14:05

 Egyszer Vladimir Vladimirovich™ elutazott a dmitrovi gyakorlótérre, hogy találkozzon a Párizs-Dakar rallyn résztvevő "KamAZ-Master" csapattal.
- Fígy, testvérók, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ti nagyon jók voltatok a "Dakar-2005"-ön, én majd most mindenkit kitüntetek jól, mert nagyon büszkék vagyunk rátok, és ezt belföldön is, meg külföldön is mindenkinek tudnia kell.
A "KamAZ-Master" csapat tagjai szélesen vigyorogtak.
- A KamAZ nemcsak az orosz gépkocsigyártás, de az egész hazai gazdaság számára is piacképes terméket állít elő, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - ezért mi is a magunk részéről mindent....
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ zsebében megszólalt a kormányzati kétfejű aranysasos mobilja. Vladimir Vladimirovich™ köhintett egyet, kissé félrefordult, előhúzta telefonját és megnyomta az egyetlen rejtett nyomógombot.
- Fígy, testvéró, - hallatszott a telefonban az Adminisztráció Vezetőjének hangja, - te most mit csinálsz?
- Hülye kérdés, - felelte halkan Vladimir Vladimirovich™, - mintha nem tudnád, hogy milyen programot terveztetek be mára. Kamazozok.
- Na igen, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - csakhogy ne sokáig Kamazozzál, mert indulni kell Párizsba.
- Beneveztetek a rallyra? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Én még annyira nem... Meg aztán a múltkori dakari balhé után...
- Á, dehogy, - vágott közbe az Adminisztráció Vezetője, - vár a Chirac, a Berlusconi haverod, a Schröder barátod meg a Jose Luis Rodriges Sapatero...
- Ezek is mind indulnak?! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Honnan hová indulnak? - kérdezett vissza az Adminisztráció Vezetője.
- Párizsból Dakarba, - felelte bizonytalanul Vladimir Vladimirovich™ és lopva ránézett a nem messze álló Kamazokra.
- Á, dehogy, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - az igazságos demokratikus világrendet kell megbeszélnetek.
- Aha, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és még egyszer megnézte a Kamazokat, - de annyi időm még van, hogy gyúrjak erre?
- Nem sok, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - de egy kört azért mehetsz, csak ne sokat vacakolj, mert miután megdumáltátok az igazságos demokratikus világrend kialakítását, még lesz egy kemény tárgyalásod.
- Hol, kivel? - kérdezte csodálkozva Vladimir Vladimirovich™.
- Kijevben, a Juscsenkoval, - felelte az Adminisztráció Vezetője.
- Oda is Kamazzal menjek? - kérdezte aggódva Vladimir Vladimirovich™ és megnézte a sor végén álló egyik speciális járgányt.
- Nem, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - hagyd már a fenébe azokat a Kamazokat, repülővel mész majd...
- Aha, - felelte megnyugodva Vladimir Vladimirovich™, - pedig ha kemény tárgyalás lesz, akkor itt találtam egy megfelelő típust, talán gyakorolhatnék azzal is...
- Most ne sokat gyakorolj, hanem siess, - mondta az Adminisztráció Vezetője, - az igazságos demokratikus világrend kialakítása nem várhat.
- Jó, akkor nem sokat gyakorlok, csak egy kört megyek, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és bontotta a vonalat, majd ismét a "KamAZ-Master csapathoz fordult.
- Testvérók, - mondta Vladimir Vladimirovich™ a "KamAZ-Master" csapatnak, - szóval, nagyon örülök és nagyon büszke vagyok, és nagyon-nagyon..., de most akkor gyorsan fussunk egy kört, mert sietnem kell. Ti viszont csak gyakoroljatok és tréningezzetek, mert szükség lesz rá...
A "KamAZ-Master"  csapat lelkesen tapsolt. A Kamazok motorjai feldübörögtek.
Az igazságos demokratikus világrend kialakításának előkészületeit immár semmi sem zavarta.

2005.03.23 05:31:19

2005. március 22., kedd,11:09:47 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™  kremli dolgozószobájában üldögélt és arról álmodozott, hogy ha majd elolvad a hó, akkor majd Vladimir Vladimirovich™ családjával és Koni nevű labradorjával kimennek a szabadba, végigtaposnak a tavalyi füven, s építgetik majd a jövőre - a kettőezernyolcas választások utáni időre - vonatkozó terveiket.
Egyezercsak Vladimir Vladimirovich™ asztaláncsörögni kezdett az a telefon, amelyiken külföldi államfőkkel szokott beszélgetni. Vladimir Vladimirovich™ felemelte a kagylót.
- Testvéró, - szólalt meg a telefonban egy izgatott hang, - Akajev vagyok.
- Á, - ürült meg Vladimir Vladimirovich™, - jónapot, Akaki Akakijevics!
- Aszkár Akajevics vagyok, - felelte sértődötten Aszkár Akajevics.
- Ja, igen, igen, na, jól van... - igazította ki magát Vladimir Vladimirovich™, - elnézést testvéró. Na, milyen ott az idő Kirgiziában? Elolvadt már a hó?
- Miféle hó?! - hökkent meg Aszkár Akajevics. - Nálunk itt forradalom van!
- Ugyan már... - hitetlenkedett Vladimir Vladimirovich™. - Na és milyen forradalmatok van?
- Nálunk tulipános forradalom lesz, - felelte Aszkár Akajevics.
- Aha, akkor ez majd úgy fut, hogy tulipános forradalom, - mormogta elméyülten Vladimir Vladimirovich™ és valamit bejegyzett Elnöki Noteszébe.
- Testvéró! - kiabálta a nagy recsegés és kattogás között Aszkár Akajevics. - Mit csináljak?
- Gyere ide,- felelte Vladimir Vladimirovich™,  megbeszéljük.
- Akkor majd jövök, - iabálta Aszkár Akajevics, de alig lehetett hallani.
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és kinézett az ablakon.
- Nálunk pedig, - mormogta elmélyültem Vladimir Vladimirovich™, - biztos majd hóvirágos lesz....

2005. március 22., kedd, 11:10:45  (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a tévéhíradót nézte Egyszercsak a magas szárnyasajtón óvatosan kopogtak.
- Tessék! - kiáltotta Vladimir Vladimirovich™.
A magas szárnyasajtó lassak kinyílt és a szobába besurrant Hermán Oszkárovics Gref gazdasági fejlesztési és kereskedelmi, valamint Alekszej Leonyidovics Kudrin pénzügyminiszter. A két miniszter valamilyen papírokat szorongatott kezében.
- Testvéró, - mondta Germán Oszkárovics, - a kormány csökkenteni akarja az ÁFÁ-t...
- Csálatos! - kiáltott fel örömteljesen Vladimir Vladimirovich™. - Az adókat csökkentjük, a népszerűségi mutatók megnőnek..., meg különben is...
- Nem kell ezt, testvéró, - szólalt meg halkan Alekszej Leonyidovics, - haaaggyuk csak úgy az ÁFÁ-t, ahogy van. Nagyon jól van az úgy. Tényleg...
- Vagyis ti ellenzitek az adócsökkentést? - kérdezte szigorúan Vladimir Vladimirovich™. - Helyesen értem?
- Mi...  - kezdte volna Alekszej Leonyidovics.
- A magunk réséről mink... - csatlakozott hozzá Germán Oszkárovics.
- Szóval, mi úgy általában... - mondták kórusban a miniszterek, - minek csökkenteni, ha úgyis mindenki fizeti? Gondolj csak bele, testvéró...
- Ti meg tudjátok azt, hogy mi történik azzal, aki fölnyomja a tarifákat?  kérdezte lassan Vladimir Vladimirovich™.
- Leváltják?! - kérdezték ijedten a miniszterek.
- Rosszabb, - felelte szigorúan Vladimir Vladimirovich™ és az Elnöki Tévé felé intett fejével, - az országútra bombákat raknak, utána pedig megsorozzák géppisztollyal az erdőből.Nem féltek a népharagól,!
Germán Oszkárovics és Alekszej Leonyidovics elsápadt.
- Szóval,  - mondta szárazan Vladimir Vladimirovich™,- eredjetek a helyetekre és csináljátok azt, amit a miniszterelnök mond. Nektek ő a parancsnok, hogy úgy mondjam...
Germán Oszkárovics és Alekszej Leonyidovics fejlehajtva kisündörgött Vladimir Vladimirovich™ szobájából.

2005.03.28 08:11:59

2005. március 24., csütörtök, 11:05:28 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a feleségével és Vlagyimir Georgijevics Szorokin íróval együtt a Nagy Színház kormánypáholyában üldögélt és a "Rosenthal gyermekei" című operát nézte.
- Most éppen mindenki az újszülöt Mozart ünnepi köszöntésére készül, - suttogta Vladimir Vladimirovich™ fülébe Vlagyimir Georgijevics, - a dadus arra emlékezik, amint korábban már más klónok is megjelentek ebben a házban. Csajkovszkij nagyon izgul: Mozartra mindig úgy tekintett, mint egy istenre, most pedig ő lesz az öccse.
Vladimir Vladimirovich™ megértően bólogatott. Vladimir Vladimirovich™ hitvese udvariasan mosolygott.
- Most jön be Rosenthal karján az újszülöttel - sugdosott tovább Vlagyimir Georgijevics, a klónok körülveszik a bölcsőt, saját gyerekkorukra emlékeznek, azokra a játékokra, amiket a kremli fenyőfa ünnepen Sztálntól kaptak ajándékba.
Vladimir Vladimirovich™ elfintorodott. Vladimir Vladimirovich™ hitvese udvariasan mosolygott.
- Most a pályaudvar környéki tömeg nyüzsög, - mesélt tovább Vlagyimir Georgijevics, - taxisok, kofák, hajléktalanok, kurvák. A teremben pedig az Együtt Menetelők...
A zsölyéből éles fütty hallatszott, néhány ember hangosan apsolni kezdett.
Vladimir Vladimirovich™ elmosolyodott. Vladimir Vladimirovich™ hitvese szélesebbre húzta udvarias mosolyát.
- Ez jól sikerült, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - úgy mondanám, hogy a kor jellemzője. Politikai ifjúsági szervezet tiltakozik a zene világhírű klasszikusainak klónozása ellen.
- Egy jó terminus technicust találtam ki ehhez, - suttogta tovább Vlagyimir Georijevics, - faecesphag.
- Hogy?! - hökkent  meg Vladimir Vladimirovich™.
Vladimir Vladimirovich™ hitvese abbahagyta az udvarias mosolygást.
- Szarevő, - ismételte meg érthetőbben Vlagyimir Georgijevics, - mert mindig ezzel jönnek, pornográfnak hívnak olyton. Unalmas. Annyi pornós van szerte a világon...
- Hát, tudja... - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - azért ez mégiscsak, nem gondolja?
- Ugyan már, - felelte Vlagyimir Georgijevics, - pont ez van. Nézze csak, nézze csak, ez egy fontos jelenet - Tánya, a prostituált, épp szerelmet vall Mozartnak.
Vladimir Vladimirovich™ bólintott. Vladimir Vladimirovich™ hitvese ismét udvariasan elmosolyodott.

2005. március 24., csütörtök, 11:49:36 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a tavaszi fényben ragyogó kremli dolgozószobájábban üldögélt és az Elnöki Villantókat fényesítette.
- Lassan megindul a jégzajlás, - álmodozott Vladimir Vladimirovich™, - aztán majd mehetek pecázni...
Egyszercsak az Elnöki telekommunikációs Pulton villogni kezdet egy lámpa, amely az Adminisztráció helyettes Vezetőjének, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovnak a hívását jelezte. Vladimir Vladimirovich™ felemelte a kagylót.
- Fígy, testvéró, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, - dönteni kéne a színről.
- Miről? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™.
- A színről, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - telefonált az Akajev, kérdezte, hogy milyen színű most náluk a forradalom.
- Nem értettem az előbb, - vallotta be őszíntén Vladimir Vladimirovich™.
- A kirgiz forradalárok, - magyarázta Vlagyiszláv Jurjevics, - még mindig nem tudnak megállapodni a felkelés színét illetően. Dzsala-Abadban zöld szalagot hordanak az emberek, Kursabban vöröset, - Osban pedig rózsaszínűt.
- Most már értem, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és eltöprengett, - hát, mondjuk, legyen zöld.
- Zöld? - csodálkozott Vlagyiszláv Jurjevics. - Miért éppen zöld?
- Ha náluk zöld forradalom lesz, - magyarázta Vladimir Vladimirovich™, - akkor nálunk már nem lehet zöld forradalom. A forradalom színe nem ismétlődik.
- Logikus, - bólintott Vlagyiszláv Jurjevics, - akkor a muzulmánok a Berezával együtt már kifújtak...
- Úgy van, - bólintott Vladimir Vladimirovich™.
- Rendben, megegyeztünk, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics.
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót ésismét az Elnöki Csalikkal kezdett foglalatoskodni.

2005. március 24., csütörtök, 11:59:33 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a hosszú kremli folyosón mendegélt és azon gondolkodott, hogy kit is nevezzen ki a külföldi országokkal és a FÁK-tagállamokkal fenntartott multiegionális és kulrurális kapcsolatokkal bajlódó Elnöki Főosztály vezetőjének.
Egyszercsak az egyik, kissé nyitott ajtó mögül Vladimir Vladimirovich™ vidám nevetgélést hallott. Vladimir Vladimirovich™ profi módon hallhatatlanul az ajtóhoz surrant és óvatosan benézett.
A kis dolgozószobában Vladimir Vladimirovich™ Adminisztrációjának néhány munkatársa üldögélt egy kerekasztal körül és teázott.
- És a Modeszt, a Kolerov! - kiáltotta egy mellényes, feketebajuszos munkatárs, - Istenem, a Modeszt! Tudjátok, hogyan írta a halhatatlan cikkét, "Az értelmiség önelemzése, mint politikai filozófiát"? Kész röhej és búbánat egyben! A Kolerov Modeszt ott fekszik részegen az árokban, aztán arra jön Gleb Pavlovszkij szmokingban és egy bambuk-sétapálcával. Megáll a Gleb Pavlovszkij, sétapálcájával megcsiklandozza a Modesztet, és azt mondja: "Kelj fel! Eredj, mosakodj meg, aztán fejezd be isteni cikkedet, "Az értelmiség önelemzése, mint politikai filozófiát".
A munkatársak vidáman nevettek.
- És akkor ezek leültek, - folytatta a feketebajuszos, - a Gelb Pavlovszkij egy karosszékben, egyik lábát keresztbe rakva a másikra, félrecsapott cilinderben. Szemben pedig Modeszt Kolerov, totál összetörten, borotválatlanul, az asztal melletti padon görnyedezve, izzad és egymás tán rakosgatja a betüket. A Modeszt a kispadon inni akarna, a francba neki azok a betük. Gleb Pavlovszkij meg a félrecsapott cilinderében nem hagyja...
Az Adminisztráció munkatársai kórusban nevettek.
- Aztán amint kimegy a Gleb Pavlovszkij, - folytatta a esélő, - a Modeszt félrehajítja hallhatatlan cikkét, "Az értelmiség önelemzése, mint politikai filozófiát", és puff, ismét be az árokba! Aztán feltámolyog, kissé magához tér, majd újra iszik, és megint puff!... Mellesleg, a szociáldemokraták...
Vladimir Vladimirovich™ csendesen behajtotta az ajtót és tovább ment a kremli folyosón.
Elnöki Fejében egy gondolat érlelődött.

2005. március 24., csütörtök, 13:48:24 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ elutazott Kosztromába és elment megnézni az Ipátyjev-koostort.
- Itt bujdosott a lengyelek elől Mihail Romanov, a későbbi cár, - mesélte büszkén Vladimir Vladimirovichnak™ Viktor Andrejevcs Sersunov kosztromai kormányzó.
- Az FSzB kommandósai elől nem tudott volna elbújni, - mondta rejtélyesen Vladimir Vladimirovich™, miközben nézegettea kiállítást.
- Öööö... - kezdte volna Viktor Andrejevics, - Vladimir Vladimirovich™, testvéró. Mi itten néhány évig dolgoztunk, és most átadnánk egy... ajándékot..
- Ajándékot? - kapta fel fejét Vladimir Vladimirovich™.
- Ez egy nagyn értékes ajándék! - felelte Viktor Andrejevics. - Az Elnöi Kollekcióba.
- Jól van, ugyan már... - hitetlenkedett Vladimir Vladimirovich™.
Viktor Andrejevics egy észrevétlen mozdulatot tett ujjával, mire odaszaladt a segítője egy nagy, vörös színű fadobozzal, lakkozott oldalán aranyozott kétfejű sasokkal.
- Lássuk csak, lássuk csak... - szólt érdeklődve Vladimir Vladimirovich™.
Viktor Andrejevics remegő kézzel felnyította a ládát.
Belül, vörösbársony párnán, egy időtől megsárgult emberi koponya feküdt, bal oldalán egy nagy lyukkal.
- Ez mi? - kérdezte izgatottan Vladimir Vladimirovich™.
- Ez, - felelte az izgalomtól lihegve Viktor Andrejevics, - Iván Szuszanyin koponyája, aki a lengyel hódítókat becsalta az erdő mocsarába.
Vladimir Vladimirovich™ szélesre tárta Elnöki Szemét.
- Tényleg?!! - kérdezte ámulattal Vladimir Vladimirovich™.
- Becsszóra! - felelte Viktor Andrejevics. - Amikor hallottunk a gyűjteményedről, azonnal elkezdtük keresni.
- És valóban megtaláltátok? - kérdezte még mindig hitetlenül Vladimir Vladimirovich™.
- Megtaláltuk! - mondta határozottan Viktor Andrejevics. - Tudományosan be van bizonyítva, ez a valódi koponya!
- Nem mondom.... - mormogta ámultan Vladimir Vladimirovich™, majd lezárta a ládát és elvette Viktor Andrejevicstől, - köszönöm neked, testvéró.
- Vladimir Vladimirovich™... - kezdte határozatlanul Viktor Georgijevics.
- Jól van, jól van, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - majd gondolkodom a kormányzói kinevezéseden... Na, akkor most mi a következő műsorszám?
Vladimir Vladimirovich™ szorosan magához ölelte a ládát és a kiséretéhez fordult.
Elnöki Arca örömteljesen ragyogott.

2005. március 25., péntek, 16:46:06 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és bánatosan nézte az újra megindult hóesést.
- Hogy mikor lesz már vége, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - már az összes csalit kifényesítettem...
Egyszercsak a dolgozószoba magas szárnyasajtaján kopogtak.
- Tessék! - kiáltotta Vladimir Vladimirovich™.
A magas ajtó lassan kinyílt és a szobába begördült az örömtől nekihevült Aszkár Akajevics Akajev kirgiz elnök. Aszkár Akajevics egy bolti bevásárló kosárt tolt maga eltt, ami tele volt pakolva angol és japán nyelvű felíratokkal teli kartondobozokkal.
- Testvéró! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Hát te?! Hogy vagy?
- Kitűnően! - felelte Aszkár Akejvics és szélesen mosolygott. - Bevásároltam.
- Magnók? - ámult el Vladimir Vladimirovich™ megnézve a dobozokat.
- Ja, - mondta Aszkár Akajievics, - japán. Akai. Rólam nevezték el.
- Na és minek neked ennyi? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™.
- Kisárusítás van nálunk, Biskekben, - felelte Aszkár Akajevics, - vegye-vigye. Hát, viszi is mindenki...
- Igen, láttam, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - a tévében mutatták. Kifosztottak mindent...
- De hiszen ingyér' van, - magyarázta Aszkár Akajevics, - így aztán az emberek elvesztik eszüket. Fogyasztói társadalom, magad is tudod...
- Tudom... - sóhajtott Vladimir Vladimirovich™ - Na és sokáig maradsz?
- Sokáig, - felelte Aszkár Akajevics.
- Sokáig - jó, - mondta Vladimir Vladimirovich™.
- Hááát.... - húzta Aszkár Akajevics.
- Hááát.... - húzta Vladimir Vladimirovich™.
- Hááát... - húzta ismét Aszkár Akajevics.
- Ha meg nem sokáig - az rossz lenne... - mondta Vladimir Vladimirovich™.
A beszélgetést kényelmetlen szünet szakította félbe.

2005.03.30 07:36:46

2005. március 28., hétfő, 15:47:42 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ telefonált Vlagyimir Vasziljevics Usztyinov főügyésznek.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mondd csak, te valóban azt hiszed, hogy az az izé.... Kvacskov ezredes robbantott a Csubajszot?
- Hogyne! - felelte meggyőződéssel Vlagyimir Vasziljevics. - A Csubajsz néhányszor elévágott előzésnél, és még a telkén az áramot is kikapcsoltatta!
- Aha.... - mondta megértően Vladimir Vladimirovich™, - na és az a "Vigyázat! Vallás!" kiállítást megrendező Szamodurov, szerinted, tényleg vallásháborút szított?
- Szította, - felelte ugyanolyan meggyőződéssel Vlagyimir Vasziljevics.
- Na és a Transvaal-aquapark, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - az magától omlott össze? Hibás szerkezet miatt?
- Természetesen, - felelte ugyanolyan meggyőződéssel Vlagyimir Vasziljevics, - különben is érthetetlen, hogy olyan sokáig egyben maradt.
- Értem, - sóhajtott Vladimir Vladimirovich™. - Na és a bűncselekmények felderítése..., szóval, mondd csak, te tényleg azt hiszed, hogy az úgy van?
- Hogyne, természetesen! - hökkent meg Vlagyimir Vasziljevics.- Hiszen muszáj hinnem abban, amit csinálok!
- Hát, én is azt hiszem, - mormogta Vladimir Vladimirovich™ - szóval, akkor nálunk, Oroszországban, egyszer minden jóra fordul...
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót és kibámult az ablakon.
A Kreml fala mögött épp lement az aranyban fénylő nap.

2005. március 29., kedd, 14:17:41 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ és az Adminisztrációjának a helyettes Vezetője, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkov a kremli dolgozószobában üldögélt és a nagy Elnöki Tévén riportot nézett arról, hogyViktor Andrejevics Juscsenko megtiltotta a közhivatalnokoknak azt, hogy gőzfürdőbe járjanak.
- Há' mi van, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, - ezek mindig arról beszélnek, hogy igyekeznek befelé az Európába, Európában pedig elég gyanusan néznek az orosz gőzfürdőkre...
- A szag miatt? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Miért épp a szag miatt... - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - a franciáknál büdös a sajt, de sebaj..., azért eszik rendesen...
A férfiak egy ideig szótlalnul bámulták a képernyőt.
- Rémálom,  - mondta Vladimir Vladimirovich™, - nézd csak mi lett belőle..., egészen másik személy lett, más az arca...
- Mááás... - kezdte volna Vlagyiszláv Jurjevics, de hirtelen elhallgatott.
- Testvéró, - kérdezte csodálkozva Vladimir Vladimirovich™, - téged meg mi lelt?
- Másik személy, más lett az arca...., - mormogta Vlagyiszláv Jurjevics. - Neked megvan az Alkotmány?
- Hogyne, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - hiszen én vagyok az elnök. Ott fekszik az asztalon, nézd csak meg.
Vlagyiszláv Jurjevics felállt, odament az Elnöki Íróasztalhoz, felvette a bőrkötéses könyvet, melynek címlapját aranyozott kétfejű sas díszítette, majd belelapozott.
- Tessék, itt van! - mondta Vlagyiszláv Jurjevics. - Száznyolcvanegyedik szakasz. Ugyanaz a személy egymás után kettőnél több alkalommal nem töltheti be az Oroszországi Föderáció Elnökének tisztét.
- És ezzel meg mi van? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™.
- Ide nem az van írva, hogy ugyanaz az ember, - felelte ünnepélyesen Vlagyiszláv Jurjevics, - hanem ugyanaz az a személy, vagyis ugyanaz a pofa!
- És akkor  van? - értetlenkedett tovább Vladimir Vladimirovich™.
- Akkor az van, - mondta izgatottan Vlaygiszláv Jurjevics - hogy ha neked másik arcod lesz, akkor másik pofa leszel, és újra indulhatsz az elnökválasztáson. Harmadik időszakra!
- Ugyan már... - felelte fojott hangon Vladimir Vladimirovich™.
- Pedig így van! - kiáltott fel Vlagyiszláv Jurjevics. - Most már érted, hogy mi törtébt Juscsenkoval?
- Nem értem, - vallotta be őszíntén Vladimir Vladimirovich™.
- Saját maga, mérgezte meg saját magát - mondta meggyőződéssel Vlagyiszláv Jurjevics. - Aztán amikor kigyőgyítják, akkor már másik arca lesz, vagyis másik pofa lesz, nem az, amelyikkel  elnök lett, és akkor az jön ki, hogy már nem is ugyanaz, mint akiből elnökké küzdötte fel magát előszörre!
Vladimir Vladimirovich™ zavarodottan megnézte a képernyőt, Viktor Andrejevics Juscsenkot, aztán pedig ismét Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovra tekintett.
- Csak nem akarod ezzel azt mondani.... - mormogta Vladimir Vladimirovich™.
- Van egy nagyon jó arcsebész ismerősöm, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics.
- Nem, nem, nem! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Nem akarom!
- Veszélyben a Haza! - mondta halkan Vlagyiszláv Jurjevics.
Vladimir Vladimirovich™ ismét megnézte a képernyőt. Elnöki Arca betegesen elsápadt.

2005. március 29., kedd, 14:54:21 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ Sahrin a studiójában üldögélt és érdemesművész-gitárját pengette. Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ zsebében megszólalt a mobil. Vladimir Vladimirovich™ a farmer zsebébe nyúlt, előkotorta a telefonját és megnyomta a hívásfogadó gombot.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovnak, az Elnöki Adminisztráció helyettes vezetőjének a hangja, - mondd csak, nem tűnik neked úgy, hogy a kulturális információs mező kissé elhajlik?
- Kivel beszélek? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™.
- Szurkov vagyok, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - az Elnöki Adminisztráció helyettes Vezetője.
- Ugyan már.... - hitetlenkedett Vladimir Vladimirovich™, - csak nem a Grojsszman vagy? A hangod mintha más lenne...
- Vladimir Vladimirovich™, - mondta lágyan Vlagyiszláv Jurjevics, - nem a Grojsszman vagyok. A Kemlből telefonálok. Engem nagyon izgat a kalózkodás kérdése. Nem gondolja, hogy erősíteni kéne a munkátebben az irányban?
- Miféle Kremlből? - kérdezte nevetve Vladimir Vladimirovich™. - Elég legyen az átverésből! Add át a kagylót Begunovnak, tudom, hogy biztosan ő hülyéskedik.
- Vladimir Vladimirovich™, - sóhajtott Vlagyiszláv Jurjevics, - ha, mondjuk, csinálnánk egy műsort a rockról, mondjuk, a "Kultúra" csatornán, akkor telefonálhatnánk magának?
- A "Kultúrán"?!!! - röhögött hangosan Vladimir Vladimirovich™. - Rock-műsor a "Kultúrán"?!!! Nem bánom, telefonáljanak, ugyan miért is ne? Figyelj csak, mivel lőtted be magad?
Vlagyiszláv Jurjevcs bontotta a vonalat.
- Hogy miket ki nem találnak..., - vigyorgott Vladimir Vladimirovich™ és eltette a mobilját, - méghogy a Kremlből....
Vladimir Vladimirovich™ ismét pengetni kezdte érdemesművészi gitárját.

2005.03.31 08:41:55

2005. március 30., szerda, 12:29:57 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószbájában üldögélt és a nagy tévékészülékén élőben nézte a közvetítést az Állami Duma tanácsterméből.
A képernyőn éppen az Állami Duma alelnöke, a védelmi bizottság tagja, a nemzetközi Informatizációs Akadémia rendes tagja, a Természettudományi Akadémia tiszteletbeli tagja, a Biztonsági, Honvédelmi és Jogrendvédelmi Akadémia rendes tagja, a Nemzetkzi Ökológiai és Természet-használati Akadémia rendes tagja, a Társadalomtudományiakadémia rendes tagja, Vlagyimir Wolfovics Zsirinovszkij professzor és a "Haza" parlamenti frakció koordinátor-helyettese, a Független Államok Közössége ügyeivel és a honfitársakkal fenntartott kapcsolatokkal foglalkozó parlamenti bizottság elnökhelyettese, a Számviteli Bizottság tagja, a fizikai és matematikai tudományok kandidátusa, a politikatudomány doktora, Andrej Nyikolájevics Szaveljev beszélgetett egymással.
- Mi van magával, Vlagyimir Wolfovics, - kérdezte Andrej Nyikolájevics, - korábban ön sosem háborodott fel a voronyezsi választások eredményeit illetően?
- Menjen maga az ökrökhöz! - felelte Vlagyimir Wolfovics.
Vladimir Vladimirovich™ felerősítette a hangot, majd megnyomta az Adminisztrációja helyettes Vezetőjének, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovnak a hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - három minimálbér az alelnökre.
- Tartom, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics.
A képrenyőn Vlagyimir Wolfovics épp arra készült, hogy Andrej Nyikolájevics arcáa köpjön, de az papírlap mögé bújt az esetleges inzultus elől.
- Gyerünk, gyerünk... - mormogta Vladimir Vladimirovich™.
Egyszercsak Andrej Nyikolájevics felpattant helyéről és ökléve Vlagyimir Wolfovics arcába csapott.
- Yes! - kiáltott fel Vlagyiszláv Jurjevics. - Box!
Vladimir Vladimirovich™ mérgében összeszorította Elnöki Ajkát.
Hirtelen Andre Nyikolájevics nekiindult a széksorban balra, Vlagyimir Wolfovics  pedig került jobbra. Kikészálódva a székek közül Andrej Nyikolájevics futni kezdett kifelé a teremből.
- Aha! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Menekül! Hátrál!
Vlagyimir Wolfovics a székeken keresztül taposva már majdnem utolérte Andrej Nyikolájevicset, de a széksor szélén megbotlott és a padlóra zuhant. Föntről Vlagyimir Wolfovicsra hullott Andrej Nyikolájevics, aztán az átjáró fölött megjelent Andrej Nyikolájevics ökle.
- Hajrá Egységes Oroszország! - kiáltotta Vladimir Vladimirovich™. - Nem!!!
- Igen! - kiáltotta Vlagyiszláv Jurjevics.
Andrej Nyikolájevics ökle lesújtott.
- Képviselő urak! - hallatszott a tévéből az Állami Duma elnökének Borisz Grizlov android fémes hangja. - Állítsák le magukat!
andrej Nyikolájevics ökle ismét a magasba lendült.
Mindenhonnan Andrej Nyikolájevics és Vlagyimir Wlfovics felé rohantak az emberek.
- Az enyém nyert, - mondta Vlagyiszláv Jjurjevics.
- Nyert, nyert... - morogta Vladimir Vladimirovich™, - biztos így programoztad be direkt... Csalás.
- Milyen csalás?! - háborodott fel Vlagyiszláv Jurjevics. - Magad választottad a Zsirinovszkijt! Nekem mi közöm ehhez?
- Távvezérlés volt, - bizonygatta konokul Vladimir Vladimirovich™, - hiszen te kontrollálod mindig ezeket.
- De testvéró..., - kezdte volna Vlagyiszláv Jurjevics.
- Jól van, - vágott közbe Vladimir Vladimirovich™, - majd megadom.
Vladimir Vladimirovich™ bontotta a vonalat és azonnal megnyomta az Állami Duma elnökének Borisz Grizlov androidnak a hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - megint a Szurkov nyert. Intézkedjél már. Hívd be Zsirinovszkijt és próbáld megmagyarázni neki, hogy sportolhatna már..., nem is tudom, talán járjon uszodába vagy mi..., meg aztán piros lapot neki!
Vladimir Vladimirovich™ bontotta a vonalat.
- Csak ücsörögnek és isznak a gőzfürdőben... - morogta Vladimir Vladimirovich™, - ha pedig meg kéne védeni az elnök becsületét, akkor sehol sincsenek...
Vladimir Vladimirovich™ felsóhajtott és előkotorta zsebéből Elnöki Pénztárcáját.

2005.03.31 08:44:58

... na, Egy Pofa Söré (a züzlet az üzlet) itt egy kis illumin..sztrácijó... vagy mi is... az előzőhöz...


2005.04.04 07:44:37


2005. március 31. csütörtök, 13:37:19 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Kreml 14. épülete melletti kiskertben egy padon üldögélt és tavaszi verseket költött.
- Néhány napja hull a hó, - írta Vladimir Vladimirovich™ egy címeres fejléces papírra, - Kremlben melózni nem jó..., nem, valahogy nem az...
Vladimir Vladimirovich™ jobbra nézett, a Szpásszkaja-toronyra, aztán balra, - a Nagy Iván harangtoronyra, majd ismét a papír fölé hajolt.
- Ismét kisütött a nap, - írta Vladimir Vladimirovich™, - puccs támadt a hó alatt..., izé, miféle puccs? Isten őrizz, mégcsak az kéne...
Vladimir Vladimirovich™ fölsóhajtott, benyúlt Elnöki Nagykabátja zsebébe, előkotorta kétfejű aranysasos kormányzati mobilhíradó készülékét, és megnyomta az egyetlen nyomógombot, hogy felhívja Valgyiszláv Jurjevics Szurkovot, az Adminisztráció helyettes Vezetőjét.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - te egy amolyan költőféleség vagy. Mondd meg, hogy miről ke verset írni?
- Verset? - ámult el Valgyiszláv Jurjevcics. - Megírom én, ha kell...
- Én magamtól akarok verset írni, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mégiscsak tavasz lesz már...
- Verset... - gondolkodott Vlagyiszáv Jurjevics. - Ami azt illeti, most a legdivatosabb téma az, hogy az ország belecsúszik a diktatúrába és véres putyini rendszer támad.
- Hogyan?! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Véres putyini rendszer? Csodálatos, még sosem hallottam ezt..., na jó, legyen véres putyini rendszer. Akkor rímek kellenek a rendszerhez..., mondjuk, rendszer - egyszer...
- Kétszer, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics.
- Négyszer, - lökte hozzá a maga részéről Vladimir Vladimirovich™. - Aztán legyen még véreskezű rezsim is...
- Véres rezsim, nagy a rezsim... - ajánlotta Vlagyiszláv Jurjevics.
- Lángpallosú kerubim, - mondta Vladimir Vladimirovich™.
- Írja ezt egy anonim, - tette hozzá Vlagyiszláv Jurjevics.
- Aki nem egy Gorkij Maxim, - jegyezte fel Vladimir Vladimirovich™.
- Vagy az öreg Szerafim, - ajánlotta Vlagyiszláv Jurjevics.
- Szerafim... - írta fel Vladimir Vladimirovich™. - Jó, úgy éz ki, hogy most már elég lesz... Na, akkor most költeni fogok..., aztán majd visszahívlak...
Vladimir Vladimirovich™ kikapcsolta a mobilt és ihleni kezdett.

2005. április 1. péntek, 06:39:12 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a dolgozószobájában üldögélt és vidám április elsejei tréfákat próbált kitalálni, amikkel meglepheti az Adminisztrációja munkatársait.
- A Szecsinnek majd azt mondom, hogy Hodorkovszkijt óvadék ellenében kiengedték, - fantáziált Vladimir Vladimirovich™ és vidáman mosolygott, - a Szurkovnak pedig azt, hogy a Jakemenko Vászja belépett a kétezernyolcas bizottságba....
Vladimir Vladimirovich™ vidáman nevetett. Egyszercsak az írósztal bal szélén álló Elnöki telekommunikációs Pulton villogni kezdett egy lámpa, az Állami Duma elnökének, Borisz Grizlov androidnak a hívását jelezve. Vladimir Vladimirovich™ megnyomta a gombot.
- Testvéró, - szólalt meg hangosan Borisz Grizlov fémes hangja, - meghalt a pápa.
- A papa? Szláva?! - szörnyedt el Vladimir Vladimirovich™. - Mi történt?!
- Nem a papa, hanem a pápa, - felelte a dumaelnök, - a római pápa.
- Ugyan már... - hitetlenkedett Vladimir Vladimirovich™, - csak át akarsz verni...
- Én nem tudlak átverni, - felelte a dumaelnök, - én androd vagyok. Tényleg meghalt a pápa.
- És akkor most mit csináljunk? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Semmit se csináljunk, - felelte Vorisz Grizlov. - Minket ez nem érint. Mi pravoszlávok vagyunk.
- Te lennél pravoszláv? - kérdezte megdöbbenve Vladimir Vladimirovich™. - Na jól van.Majd kéne küldeni részvéttáviratot meg ilyesmik... Sőt, talán oda is utazhatnék? Rég voltam úgyis olaszba, meg a lányok is hiányolják a Berlusconit...
Vladimir Vladimirovich™ elgondolkozott és bontotta a vonalat.
- Kár az öregért, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - mégha polák is volt, mégis sajnálom...

2005.04.04 14:56:34

2005. április 4., hétfő, 10:49:34 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a legfrissebb világhíreket olvasgatta.
- II. János-Pál szívét Krakkóban temethetik el, - olvasta Vladimir Vladimirovich™, - hm...
Vladimir Vladimirovich™ megnyomta az Adminisztráció helyettes vezetőjének Vlagyiszláv jurjevics Szurkovnak a hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - azt mondják itt a lengyelek, hogy elviszik magukhoz a római pápa szívét.
- Igen, olvastam én is, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics.
- Fígy, testvéró, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - és mi..., nekünk nem jut valami olyasmi?
- Mégpedig milyesmi? - kérdezte értetlenül Vlagyiszláv Jurjevics.
- Hááát... - feszengett Vladimir Vladimirovich™, - mondjuk, a szeme..., vagy a keze.. na?
- Ugyan, testvéró, hogy jut ilyesmi az eszedbe! - hökkent meg Vlagyiszláv Jurjevics. - Hiszen ő a Római Pápa!
- És a lengyeleknek szabad? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- De hiszen ő is lengyel! - felelte Vlagyiszláv Jurjevics. - Ezért nekik szabad.
- Vagyis, - morfondirozott Vladimir Vladimirovich™, - ha orosz lenne a pápa, akkor miénk lenne a szíve?
- Háááát... lehetséges, - felelte bizonytalanul Vlagyiszláv Jurjevics, - csakhogy a pápa nem lehet orosz.
- Ugyan már miért nem? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Mert mi, ugyebár, pravoszláv ország vagyunk, - magyarázta Vlagyiszláv Jurjevics, - ez meg olyan, mintha a pátriárka lengyel lenne.
- Marhaság..., - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - diszkrimináció, méghozzá nemzetiségi alapon.
- De itt egyházról van szó, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - középkori fogalmak...
- Értem, - felelte Vladimir Vladimirovich™ és bontotta a vonalat.
- Mindenki ellenünk van, - mormogta Vladimir Vladimirovich™ és újra kézbe vette a friss hírösszefoglalót.

2005.04.06 09:31:51

2005. április 5., kedd, 12:20:24 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és egy arany villantót nézegetett, amit II. János-Pál pápa törött gyűrűjéből készítettek.
- Na, legalább valami mégiscsak van, - mondta halkan Vladimir Vladimirovich™, - majd néhány érdemrendet kell kiosztani a külföldi hírszerző szolgálatnak..., jó munkáért...
Vladimir Vladimirovich™ elmosolyodott, majd betette a villantót a dobozba, ahol a többi Elnöki Csalit őrízte.
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ megszólalt a telefon.
Vladimir Vladimirovich™ felemelte a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a kagylóban egy távoli hang, - Ljonya Nevzlin vagyok, Izráelből. Kell az újságom?
- Miféle újság?  értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™.
- A Moszkvai Hírek, - felelte Nevzlin, - nekem személyesen már nem kell.
- Mi az, hogy nem kell?! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - És a Kiszeljov, a főszerkesztő, vele mi legyen?! Elég legyen már abból, hogy szétbomlasszátk az orosz liberális sajtót! Az egyik ott ücsörög Londonban és csak rombol, a másik meg Izráelben... Mi a fenét akartok az orosz liberálisoktól?! Mi rosszat tettek nektek?!! Haggyátok békén őket végre!!!
Vladimir Vladimirovich™ dühösen lecsapta a kagylót.
- Semmi szégyenérzetük nincs már... - morogta Vladimir Vladimirovich™, - utána meg majd mindent énrám kennek...
Vladimir Vladimirovich™ megfogta a dobozt az Elnöki Csalikkal és bevitte a titkos Elnöki Sufniba.

2005.04.07 06:49:08

2005. április 6., szerda, 11:36:51 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és részvéttávíratot fogalmazott a monacoi Albert hercegnek apukája, III. Rainier herceg elhunyta alkalmából:
- Tisztelt Albert herceg,  - írta Vladimir Vladimirovich™ Elnöki Parkerével a címeres fejléces papírra, - Ön is, mint én, dzsudózik. Az Ön trónra lépésével Európában már két olyan monarch... jaj...
Vladimir Vladimirovich™ megrázta fejét, kihúzta az asztalfiókot és kikotorászta onnan az Elnöki Javítófestéket, amivel az Elnöki Rendeleteit szokta javítgatni.
- Még nincs itt az ideje... - mormogta Vladimir Vladimirovich™ és gondosan rákente a "monarch"-ra.
Vladimir Vladimirovich™ eltete a javítófestéket és folytatta az írást.
- ... már két olyan dzsudós vezető lesz, - írta Vladimir Vladimirovich™, - aki határozott reményt ad egy új, a sportbarátságra és a tatamin küzdő ellenfelek iránti kölcsönös tiszteletre épülő európai rend kiépülésére
Vladimir Vladimirovich™ elolvasta a távíratot és elégedetten elmosolyodott.
- És adja át üdvözletemet Stefani hercegnőnek, - írta hozzá a végéhez Vladimir Vladimirovich™, - ő nagyon tetszik nekem. Örökké az Ön Vladimir Vladimirovich™ Putyinja.
Vladimir Vladimirovich™ a nagy, kétfejű aranysassal díszített Elnöki Itatósával felszárította a tintát, majd megnyomta a titkár hívócsengőjét.
Egy másodperc múlva az Elnöki Dolgozószoba magas szárnyasajtaja kinyílt és a helyiségbe halkan besurrant Vladimir Vladimirovich™ titkára.
- Rejtelezni, - mondta röviden Vladimir Vladimirovich™ és átnyújtotta a titkárnak a távíratot. - Ja, és valamelyik kimonómat is küldjék el Monacoba..., hátha ő is küld egyet a sajátjából...
A titkár némán bólíntott és kiment a szobából.

2005. április 6., szerda, 11:58:14 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ felhívta a Csecsenföldi Köztársaság kormányfőjének helyettesét, Ramzan Ahmatovics Kadirovot.
- Halló, Ramzan! - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Mi a helyzet nálatok?
- Minden rendben, - felelte Ramzan Ahmatovics, - hála az SzKP-nak!
- Miii?! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Miféle SzKP?!!!
- Hm..., elnézést, - helyesbített Ramzan Ahmatovics. - Azt akartam mondani, hogy hála az OFKP-nak!
- Testvéró, - kérdezte aggódva Vladimir Vladimirovich™, - mi van veled? Kommunista lettél?
- Miért éppen kommunista? - csodálkozott Ramzan Ahmatovics. - Ezt meg honnan vetted?
- OFKP... - magyarázta Vladimir Vladimirovich™, - az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja.
- Hm..., elnézést, - ismét helyesbített Ramzan Ahmatovics, - ismét rosszat mondtam. Hála a VKR-nak.
- Mi a fene ez a vékáer? - értetlenkedett ismét Vladimir Vladimirovich™. - Sosem hallottam róla.
- VKR, - felelte Ramzan Ahmatovics, - véreskezű putyini rezsim.
- Miiii?!!! - pirult el Vladimir Vladimirovich™. - Ezt te magad találtad ki?
- Miért én? - hökkente meg Ramzan Ahmatovics. - Mindenki ezt mondja, nézd csak meg az újságokban.
- Elmentek ti a jó büdös..., - Vladimir Vladimirovich™ dühösen lecsapta a kagylót és egybőlegnyomta az Adminisztráció helyettes vezetőjének, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovan a hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - vérben úszik az ország.
- Nahát, - felelte ámuldozva Vlagyiszláv Jurjevics, - a muzsikok meg nem is tudnak róla...
Az államférfiak hallgattak egyet.

2005.04.07 07:56:33

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a napi hírösszefoglalót olvasgatta és a sok mindenféle érdektelen és dögunalmas marhaság - katasztrófák, merényletek, lövöldözések és robbantások - között felfigyelt a Novosztyi hírügynökség egyik jelentésére: "Az Állami Duma megkezdte a belső rendőrség, a plenáris üléseken a rendre felügyelő dumai biztosok intézményének felállítására vonatkozó törvénytervezet előkésíztését".
- Oleg Ivánovics Kovaljov, a duma ügyrendi bizottságának elnöke sajtótájékoztatón bejelentette, - olvasta Vladimir Vladimirovich™, - hogy a dumai biztosokat intellektuálisan és fizikailag fejlett személyek közül kell megválogatni. Két-három, de talán öt teremőrre lesz szükség. Egyenruhájuknak tiszteletet parancsolónak kell lennie, külön kijelölt helyen, az elnöki asztal közelében fognak tartózkodni, ahonnan jól figyelhetik az ülésteremben zajló eseményeket...
Vladimir Vladimirovich™ elgondolkodott, majd az Elnöki Telekommunikációs Pulton megnyomta az Adminisztráció Vezetőjének hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mi a franc van ezekkel a dumás androidokkal, minek kell nekik saját teremőrség?
- Nemcsak veszekednek, de időnként bunyóznak is, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - kiakad a program, összezavarodnak és olyankor egymásnak esnek, aztán kitör a balhé. A tévé közvetíti, rajtunk röhög a világ, tiszta blamázs...
- Na és nem lenne egyszerűbb a programon igazítani? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Az bonyolult, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - sokáig tart, amig mindenféle bugot kiszűrnek, meg aztán az ilyesmi mindig menetközben derül ki, nem volt lehetőségünk előzetesen letesztelni mindent, kénytelenek voltunk egyből élesen indítani a projektet....
- Na és milyenek lesznek ezek a dumai biztosok? - érdeklődött Vladimir Vladimirovich™. - Milyen lesz az a tiszteletet parancsoló egyenruha és felszerelés?
- Több változatot vizsgálunk, - felelte az Adminisztráció  Vezetője, - van, aki amolyan terminátor féleségeket ajánl, titán nagymellénnyel, lézerágyúval meg iyesmi...
- Micsoda?! - ámult el Vladimir Vladimirovich™. - Mégcsak az kéne! A tévében láthassa az egész világ, amint a terminátorok szétlövik a képviselőket?!!!
- Ez csak az egyik javaslat, - nyugtatgatta Vladimir Vladimirovichot™ az Adminisztráció Vezetője, - szerintem sem a legjobb és főleg nem a legolcsóbb megoldás. Igaz, hogy fogyóáru a képviselő android, de egyből szétlézerezni egy kisebb üzemzavar esetén, azért nem kifizetődő. Pláne, ha még hozzávesszük a teremőr-terminátorok kifejlesztésére és felszerelésére fordítandó költségeket.
- Van másik elképzelés is? - érdeklődött Vladimir Vladimirovich™.
- Van, - felelte az Adminisztráció Vezetője. - Külföldről ajánlották...
- Külföldről?! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Csak nem...?
- De, - sóhajtott szomorúan az Adminisztráció Vezetője, - onnan...
- Abból a római fürdővárosi medencéből?! - kérdezte ijedten Vladimir Vladimirovich™.
- Ja, - sóhajtott még szomorúbban az Adminisztráció Vezetője, - de állítólag egészen egyszerűen és nem is túl drágán kivitelezhető, továbbá biztosan müx - nem kell látványos egyenruha, meg spéci felszerelés, a tévéközvetítést sem zavarja, észrevétlenül, láthatatlanul elintézik..., amolyan moderátor-terminátor módra....
- Hogyan? - érdeklődött Vladimir Vladimirovich™.
- Egyszerűen, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - a tolmácsfülkéből.
- Micsoda?!! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Van abban egy amolyan köhögőkapcsoló, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - olyankor szokták használni, amikor rájuk jön a köphetnék...., netán ha Sört akarnak inni két nyakatekert szóvirágos körmondat között. Szóval, erre kell majd rákötni a képviselő-kikapcsoló távvezérlést. A verekedni akaró dumás android lefagy, a tolmács-moderátor pedig addig megissza a Sörét. Mindenki jól jár és még olcsó is, csak a szabadalom honosítását kell kifizetni.
- Az mennyi? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Annak állandó tarifája van, - válaszolta az Aminisztráció Vezetője, - Egy Pofa Sör...
- Hm..., - gondolkodott el Vladimir Vladimirovich™, - és mekkora az a pofa?
- Hááát... - felelte az Adminisztráció Vezetője.
- Értem, - mondta Vladimir Vladimirovich™, bontotta a vonalat és mélyen elgondolkozott.
A dolgozószoba ablakán vidáman beragyogott a tavaszi napfény.

2005.04.09 07:34:34

2005. április 7., csütörtök, 14:02:27 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™  a kremli dolgozószobájában üldöélt és az Adminisztrációja helyettes Vezetőjével, Vlagyiszláv Jurjevis Szurkovval beszélgetett.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - volt egy álmom..., mintha a kágébé centenáriuma alkalmából rendezett díszszemlén díszmenetelnék, a Mauzóleumra meg Lenin helyett az lenne írva, hogy Ahmat..., a tribünön meg ott állna a Ramzan...
- És az meg mit keres ott? - csodálkozott Vlagyiszláv Jurjevics.
- Hát, csak ott van, - felelte Vladimir Vladimirovich™, -  ő az Elnök!
- Ugyan már, - mosolyodott el Vlagyiszláv Jurjevics, - pihenned kéne, testvéró. Másképp olyanokat fogsz még összeálmodni, hogy csak na...
- Kellene bizony..., - sóhajtott Vladimir Vladimirovich™.
- Habár..., - kezdte Vlagyiszlv Jurjevics és ravaszkásan Vladimir Vladimirovichra™ nézett, - azok a betük, a Lenin, tényleg nem egészen jól vannak oda fölragasztva.
- Mégpedig? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™.
- Alatta egészen más betük vannak, - súgta Vlagyiszláv Jurjevics.
- Mik? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Emlékszel, - suttogta tovább Vlagyiszláv Jurjevics, - hoztam a múltkor neked két platina tojást?
- Emlékszem, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - az egyikben volt a Baszájev halála. Mé játszadoztam is vele, a Samil meg dühöngött...
- Az az egyik tojás volt, - bólíntott Vlagyiszláv Jurjevics, - na és a másikban mi van?
- Mondtad már, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - a Halhatatlan Kascsej halála.
- Hát ez az, - mosolygott Vlagyiszláv Jurjevics.
- Ezzel meg mit akarsz mondani? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Csak nem azt mondod, hogy... ugyan már...
- Semmi ugyan már, - súgta Vlagyiszláv Jurjevics, - a mauzóleumon a Lenin felirat alatt valójában az van, hogy Kascsej.
- De az halhatatlan..., - mormogta döbbenten Vladimir Vladimirovich™.
- Na, hogy te milyen értetlen vagy, - suttogta Vlagyiszláv Jurjevics, - és még te vagy az Elnök! Hát persze, hogy halhatatlan, annak is kell lennie!
- Várjál csak, - Vladimir Vladimirovich™ idegesen körülnézett, - azt akarod mondani, hogy Lenin valójában Kascsej?
- Úgy van, - bólíntott Vlagyiszláv Jurjevics.
- És valójában még mindig él? - kérdezte alig hallhatóan Vladimir Vladimirovich™.
- Egyszer sikerült neki legyőznie a jóságos cár atyuskát, - mesélte Vlagyiszláv Jurjevics, - és akkor az országot a vörös rémálom öntötte el. Csakhogy ő maga sem bírta sokáig, hiszen szűzlányokkal kell táplálkoznia, a vörösgárdisták igyekezetének hála, ugyebár, ezek erősen megfogyatkoztak... Na, akkor az éhségtől belezuhant ebbe az anabiózisba...
- És akkor őt akár lehetne.... - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - szóval, izé...
- Minek? - kérdezte ámultan Vlagyiszláv Jurjevics.
- Hááát... - tárta szét kezét Vladimir Vladimirovich™, - mindenesetre... Hogy az ország ne merüljön el abban az izében..., a véres rezsimben...
- De az anélkül is elmerült már, - mondta vidáman Vlagyiszlá jurjevics, - olvasd csak el, hogy mit írnak az újságok. Véreskezű putyini rezsim van, meg csupa ilyenek...
- Elmész már a francba! - gurult be Vladimir Vladimirovich™. - Én komolyan mondom, te meg itt....
- De hiszen én is komolyan mondom, - suttogta újra Vlagyiszláv Jurjevics. - Csak feküdjön ott nyugodtan. Mindenesetre...
- Nem értem, hogy minek, - mondta Vladimir Vladimirovich™.
- Olyan, mint az atombombák, - magyarázta Vlagyiszláv Jurjevics, - azok is ott fekszenek nálunk szerteszét az országban, használni meg úgysem akarja senki.
- Hát, ha úgy vesszük, hogy mint az atombombák... - morfondirozott Vladimir Vladimirovich™.
- Pontosan úgy, mint az atombombák, - bólintott Vagyiszlá Jurjevics, - hiszen ez stratégiai fegyver, és áadásul senkinek a világon ilyenje nincs!
- Senkinek a világon nincs... - ismételte meg elgondolkozva Vladimir Vladimirovich™.
- Ha meg úgy adódik, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, - azt a tűt bármikor összetörhetjük.
Vladimir Vladimirovich™ elmélyülten hallgatott.

2005. április 8., péntek, 19:35:31 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ és az Adminisztrációjának a helyettes Vezetője, Vlagyiszláv  Jurjevics Szurkov a kremli dolgozószobában üldögélt és a tévén nézte az élő adás II. János Pál római pápa temetéséről.
- Ott ülnek, nézd csak, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és a képernyőre mutatott. A képernyőn ott ült az Egyesült Államok elnöke, az ifjabbik George Bush, mellette az apukája, az Egyesült Államok volt elnöke, az idősebb George Bush, mellette pedig a jóismerősük, az Egyesült Államok ex-elnöke, Bill Clinton.
- Hogy miért is nem utaztam oda? - morfondirozott Vladimir Vladimirovich™.
- Semmi keresnivalód nincs ott, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, - ülnek ott, mint a hülyék, a holttestet bámulják. Ha akarod, mi is elmehetünk és megnézhetjük jól.
- Hová menjünk? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™.
- A mauzóleumba, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - a miénk ráadásul él.
- A Kascsej ma is élőbb minden élőnél, - mormogta Vladimir Vladimirovich™.
- Tulajdonképpen nem is Kascsej, - helyesbítette Vlagyiszlábv Jurjevics, - ez egy ősi szakrális mondóka, ami valójában úgy szól, hogy "Halhatatlan és ma is élőbb minden élőnél".
- Halhatatlan és ma is élőbb minden élőnél... - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - miért is ne, elvégre logikus,,,
- Még szép! - felelte Vlagyiszláv Jurjevics. - A régieknél minden logikus volt. Ez csak a kommunistáknál vált absztrakcióvá. Na, elmegyünk megnézni?
- Nem bánom, menjünk,  - felelte Vladimir Vladimirovich™, - kipróbálhatjuk.
Az államférfiak felkeltek és elindultak.

2005.04.11 16:05:06

2005. április 11., hétfő.12:40:14 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgoószobájában üldögélt és az Elnöki Tévén élő adásban nézte a közvetítést a Mescsánszki Bíróság termből, ahol Mihail Boriszovics Hodorkovszkij az utolsó szó jogán szólalt fel.
- Nincs se ahtom, se versenyautóm, - mondta Mihail Boriszovics, - az a ház, amit a "Komszomolkában" a cikkhez lefotóztak, nem is az enyém. Az enyémsokkal kisebb, azt észre sem vették. Külföldön vagyonom nincs, kérdezzék csak meg a titkosszolgálatoktól.
Vladimir Vladimirovich™ azonnal megnyomta a Szövetségi Biztonsági Szolgálat igazgatójának, Nyikoláj Platonovics Patrusevnek a hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - igaz, hogy a Hodorkovszkijnak nincs külföldön vagyona?
- Most már nincs, - elelte Nyikoláj Platonovics.
- Hát, nem egy balek?! - mormogta Vladimir Vladimirovich™, miközben bontotta a vonalat. - Nagyon jó, hogy mindent elszedtünk tőle. Ha nem mi tesszük, akkor akad más..., vagy netán elkártyázta volna...
- Szabálytalan oligarcha voltam, - mondta Mihail Boriszovics a tévében.
- Én meg őrá akartam bízni OroszHon megmentését, - mondta szomorúan Vladimir Vladimirovich™ és kikapcsolta a tévét.
A kremli szoba ablakán túl unottan csöpögött az eső.

2005.04.15 10:30:47

2005. április 12., kedd, 19:17:43 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ az Elnöki Limuzinja mellett álldogát a Koroljov akadémikus utcában és nézte hogyan ég az osztankinoi tévéközpont studiója és műszaki részlege.
- Fígy, testvéró, - szólt oda Vladimir Vladimirovich™ a mellette elhaladó tűzoltó-felügyelőnek, - mi a hézag?
- Há', csak ez itten, - felelte a tűzoltó és egy kerozinos bödönt mutatott Vladimir Vladimirovichnak™, - leégett a Müzik TV.
Vladimir Vladimirovich™ megszagolta a bödönt és kétkedve megcsóválta fejét.
- Nagymenő vagy, ha a tévébe kerülhettél, hogy úgy mondjam, - sóhajtott Vladimir Vladimirovich™, - csakhogy most a küzdéseik miatt itt maradunk szólásszabadság nélkül...
- Főnök, mehetünk? - kérdezte a sofőr Vladimir Vladimirovichtól™. - A Tyimakovánal szülinapja van, föl kell készülnünk még...
- Menjünk, - inett Vladimir Vladimirovich™ és beült a kocsijába.
Az Elnöki Limuzin lágyan elindult, óvatosan átgördülve a lefektetett vékony tűzoltócsövön.
A Koroljov akadémikus utcában végig hömpölygött a víz, s nehéz volt megállapítani, hogy melyik ömlik a tűzoltós autókból és melyik az olvadásnak indult koszos hókupacokból.

2005. április 13., szerda, 11:37:19  (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és próbálta megérteni, hogy az "Amnesty International" szervezet végülis politikai fogolynak tekinti-e Mihail Boriszovics Hodorkovszkijt, vagy mégse.
- Semmit sem értek, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, miközben olvasta a határozatot, - hogy miért nem írnak ezek legalább németül?
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ asztalán csörögni kezdett a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felemelte a kagylót.
- Fígy, testvéró, - hallatszott a kagylóban Vlagyimir Vasziljevics Usztyinov főügyész hangja, - nem jön a Tyimoha.
- Miért, mi történt? - keseredett el Vladimir Vladimirovich™.
- Valami tavaszi vetésről dumál, - felelte Vlagyimir Vasziljevics, - de szerintem fél.
- Fél? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Mitől?
- Tőlem, - sóhajtott Vlagyimir Vasziljevics.
- Tőled?! - ámult el Vladimir Vladimirovich™. - Miért kéne neki tőled félni?
- Hogy is mondjam... - mondta határozatlanul Vlagyimir Vasziljevics. - Még mindig körözés alatt van...
- A francnak neked az a körözősdi! - gurult be Vladimir Vladimirovich™. - Mi a fenének kell ő neked? Ha tetszik, akkor nézd meg a tévében. De akár telefonálhatok a Patrusevnek, hogy küldjön neked képeket, amolyan operatív felvételeket... Mennyi köll? Öt kazetta elég lesz? Vagy hét?
- Ugyan már, minek ugrasz nekem... - mormogta Vlagyimir Vasziljevics, - én csak szolgálatilag...  Nekem is megvannak azok a felvételek... Csakhogy a törvény az törvény!
- Na tessék, most meg jösz itt, mint a törvény őre..., - sóhajtott Vladimir Vladimirovich™, - mi a fenét csináljak én teveled? Megint kinevezzelek tán főügyésznek?
Vlagyimir Vasziljevics elérzékenyülve szipogott egyet.
- Jól van, na, - bökte oda Vladimir Vladimirovich™, letette a kagylót és elmosolyodott, - tisztára olyanok, mint a gyerekek. Méghogy törvény....
Vladimir Vladimirovich™ ismét elővette az "Amnesty International" határozatát.

2005. április 14., csütörtök, 13:07:24 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ felhívta telefonon az oroszországi Föderáció főügyészét, Vlagyimir Vasziljevics Usztyinovot.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - te most mit csinálsz?
- Dolgom van, - felelte Vlagyimir Vasziljevics.
- Mi dolgod van? - érdeklődött Vladimir Vladimirovich™.
- Varrok, - felelte Vlagyimir Vaszoljevics.
- Valakinek a nyakába varrsz valamit? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Hiszen megállapodtunk..., mindig mindent a törvény szerint....
- Nem varrok senkinek a nyakába semmit, - magyarázkodott Vlagyimir Vasziljevics, - a szétszakadt jogi mezőt hegesztem össze.
- Azt meg hogyan? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Gyorshegesztővel, - felelte Vlagyimir Vasziljevics.
- Semmit sem értek... - mormogta Vladimir Vladimirovich™ és letette a kagylót.
- Tán elküldjem szabira? - morfondirozott magában Vladimir Vladimirovich™. - Mert ez még öt évig csak varr és hegeszt még...

2005. április 14., csütörtök, 13:26:31 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és az Elnöki Tévéláncon élőben nézte a "Rágyijó Rosszija" négyszáznegyvenegyedik studiójából a közvetítést a "Könyvszemle" műsor felvételéről.
- Fura dolog azt hinni, - mesélte két vidám műsorvezetőnek egy szakadt firkász, aki a Vladimir Vladimirovich™-ról zóló hülye történetekkel tömte tele az internetet, - hogy a hatalom birtokosai másra sem gondolnak, minthogy miképp erősítsék a véreskezű putyini rendszert és még mélyebbre süllyesszék az országot a diktatúra mocsaráb...
A műsorvezetők nagyra nyitották szemüket és óvatosan a nagy üvegablak felé pislogtak, ami mögött a műsor szigorú szerkesztője ücsörgött.
- Na, ezt kivágják, - mondta meggyőződéssel Vladimir Vladimirovich™ és azonnal megnyomta az Adminisztrációja helyettes Vezetőjének, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovnak a hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta a hangosbeszélőbe Vladimir Vladimirovich™, - a pimasz fgirkászunk épp most ad interjút a "Rádió Rosszijának", ezt mikor lehet majd hallani?
- Soha, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics.
- Miért?  csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- A Rádió Rossziján ezt szigorúan tiltják, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - ahogy megemlíti valaki  Vladimir Vladimirovich™.ru-t, rögtön kidobják.
- Ugyan már! - ámult el Vladimir Vladimirovich™. - Ki tiltotta ezt be?
- Ki tudja azt, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics. - Senki sem tudja, hogy ki vezette ezt be. Azonban be van tiltva és annyi...
- Marhaság.... - mormogta Vladimir Vladimirovich™. - Akkor ezek most ott teljesen hiába fáradnak?
- Miért hiába? - felelte Vlagyiszláv Jurjevics. - Már önmagáan annak a ténynek a tudata, hogy van ilyen tiltás, teljesen érthetővé teheti magát a felvételt.
Vladimir Vladimirovich™ megdöbbenve nézett a hangszóróra, amelyből Vlagyiszláv Jurjevics hangja szólt, ajd megcsóválta fejét.

2005.04.19 08:02:01

2005. április 17., vasárnap, 10:00:51 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ és az Adminisztrációjának a helyettes Vezetője, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkov a kremli dolgozszobában üldögélt és az Elnöki Tévéláncon élőben nézte Garri Kimovics Kaszparov, a "2008: Szabad választás" nevű bizottság elnökének felszólalását a Liberális-Konzervativ Politikai Központból.
- Megint ugyanaz, - morgott Vladimir Vladimirovich™ Garri Kimovicsot bámulva, - putyini rezsim, ellenállás, almások,  jobboldali erők..., legalább kitalálhatnának valami újat...
Vlagyiszláv Jurjevics egyetértően bólogatott.
Garri Kimovics befejezte beszédét és autogramokat kezdett osztogatni. Egyszercsak egy fiatalember, aki már kapott autogramot, egy sakktáblát emelt a magasba és fejbe vágta azzal Garri Kimovicsot
- Tiszteltem önt, mint sakkozót! - kiáltott az ifjú. - Maga pedig elárulta a sportot és beleártotta magát a piszos politikba!
- Frankó... - ámult el Vladimir Vladimirovich™.
- Ütik az amatört... - mormogta Vlagyiszláv Jurjevics.
- Miért lenne amatöt? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™ - Ő a világbajnok meg csupa ilyesmi...
- A sakkban világbajnok,   felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - a mi dolgainkban viszont csak egy mezei amatör.
Vlagyiszláv Jurjevics átváltott másik csatornára, amin a Polgári Ifjúsági Kongresszus szervező bizottságának ülését közvetítették.

2005. április 17., vasárnap, 10:22:39 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és próbálta csak úgy nagyjából összeszámolni, hogy hány ifjúsági politikai szervezet van tulajdonképpen az országban.
- Egy nagy kompjuter kéne ide, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - már teljesen összezavarodtam...
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ asztalán csörögni kezdett a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felemelte a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban Vlagyiszáv Jurjevics Szurkovnak, az Adminisztráció helyettes vezetőjének a hangja, - mondd csak, te legalább tudod, hogy a neved végénaz a TM mit jelent? Az a bohóc, aki az interneten mindenféle szemétségeket firkál össze rólad, na az szokta odabiggyeszteni.
- Tudom - felelte Vladimir Vladimirovich™, - The Merovingian.
- Miii?! - hökkent meg Vlagyiszláv Jurjevics.
- Na, szóval azt jelenti, hogy én vagyok a judeai király, - felelte Vladimir Vladimirovich™.
- Micsoda?!!! - ámult el Vlagyiszláv Jurjevics. - Judeai?!!!
- Judeai, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, - a "Polgári Folyóiratban" közölték, gyere ide, aztán odaadom elolvasni.
- Rohanok, - felelte Vlagyiszáv Jurjevics és bontotta a vonalat.
Vladimir Vladimirovich™ elmosolyodott.

2005. április 17., vasárnap, 14:12:08 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovichot™ felhívta telefonon Viktor Andrejevics Juscsenko ukrán elnök.
- Fígy, testvéró, - mondta örömteljesen Viktor Andrejevics, - hallottad már? A Bill Gates a tanácsadóm!
- Ugyan már..., - hitetlenkedett Vladimir Vladimirovich™, - mi a fenének kellesz te neki?
- Lehet, hogy nem kellek neki, - mondta ViktorAndreevics, - de akkor is ő a konzultánsom a külföldi beruházásokat illetően. Olyasmi, mint a ti Nyemcovotok.
- Na, a Nyemcovot azt még értem, - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™, - de a Bill Gétszet mivel vesztegetted meg?
- Semmivel sem vesztegettem meg, - felelte Viktor Andrejevics, - csak kiadtam egy elnöki rendeletet és kineveztem.
- Csak ennyi? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Csak ennyi, - bólíntott Viktor Andrejevics.
- És a Bill Gétsz tud róla? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Halvány gőzöm sincs arról, - felelte vidáman Viktor Andrejevics, - de az miért lenne fontos? A lényeg, hogy most már mindeni tudja, hogy a Bill Gates az én tanácsadóm.
- Zseniális, - suttogta Vladimir Vladimirovich™, majd letette a kagylót és azonnal megnyomta az Adminisztrációja helyettes Vezetőjének, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovnak a hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - hallottad, hogy a Juscsenko taácsdójának nevezte ki Bill Gatest?
- Hallottam már, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics.
- Na és mi kit nevezhetnénk ki ilyen konzultánsnak? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Mink? - godolkodott el Valygiszláv Jurjevics. - Talán lehetne a Szoroszt...
- Az a Szorosz a jogvédőket finanszirozza, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - azt nem lehet kinevezni.
- Akkor meg, - javasolta Vlagyiszláv Jurjevics, - nevezzük ki Steven Spielberget, mondjuk, moziügyi tanácsadónak.
- A Mihalkov megsértődik, - mondta határozottan Vladimir Vladimirovich™, - aztán meg majd összeverekednek ezen... Kell az nekünk?
- Akkor nevezzük ki a Madonnát, - javasolta Vlagyiszláv Jurjevics, - legyen ulturális tanácsadó.
- És a Grebenscsikovval akkor mi lesz? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Hiszen adtunk neki egy érdemrendet...
- Akkor meg..., - Vlagyiszláv Jurjevics teljesen belejött az ajánlgatásba, - nevezzük ki az Istent, vallásügyi konzultánsnak...
- Zseniális! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™ és közelebb húzta a fejléces papírokat, amien az Elnöki Rendeleteit szokta írogatni, - mingyá' meglesz!
Vladimir Vladimirovich™ bontotta a vonalat.

2005. április 17., vasárnap, 14:29:22 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és az Első Tévécsatornán a "Csillagháborúk" című amerikai filmet nézte.
Egyszercsak az Elnöki Dolgozószoba magas szárnyasajta kinyilt és a helyiségbe bejött Vlagyimir Vasziljevics Usztyinov főügyész. Vlagyimir Vaszoljevics sápadt volt, de nagyon határozott.
- Mindent értek, testvéró, - mondta Vlagyimir Vasziljevics, - áttanulmányoztam az összes anyagot és begyűjtöttem a szükséges bizonyítékokat.
- Miféle bizonyítékokat? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Garri Kimovics Kaszparov, - kezdte Vlagyimir Vasziljevics, - Anatolij Tyimofijevics Fomenko akadémikus elméletének követője és hírdetője-
- Kié? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™.
- Szavenko Eduárd Venyiaminovics pedig, - folytatta rendületlenül Vlagyimir Vasziljevics, - alias Limonov író, szintén Anatolij Tyimofijevics Fomenko akadémikus elméletének követője és hírdetője.
- Nem mondom... - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - ez egy szekta! Gondoltam már. Ez meg miféle akadémikus? És mi az az elmélet?
- Ez a legfontosabb, - halkította le hangját Vlagyimir Vasziljevics, - Fomenko akedémikus azt állítja, hogy középkor nem is volt!
Vladimir Vladimirovich™ elsápadt.
  Hogy-hogy nem volt... - mormogta zavartan Vladimir Vladimirovich™, - na és az a rend..., a templomosok?
- Pont erről van szó! - Vlagyimir Vasziljevics suttogásra váltott. - Azt akarják bebizonyítani, hogy te nem is  vagy judeai király! Most már érted?
- Értem! - felelte szintén suttogva Vladimir Vladimirovich™. - Akkor itt sokkal komolyabbról van szó, mint erről a demokrácia-játékról?
- Úgy van! - bólíntott Vlagyimir Vasziljevics.
- Szólni kéne Szrukovnak, - Vladimir Vladimirovich™ a telefonkagyló felé nyúlt.
- Na és e biztosan tudod, - suttogta izgatottan Vlagyimr Vasziljevics, - hogy ő nem olvasta... azt az akadémkust?
Vladimir Vladimirovich™ borzalommal nézett Vlagyimir Vasziljevicsra.

2005. április 18., hétfő, 11:08:36 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és Júlia Vladimirovna Timosenko ukrán miniszterelnök fényképeit nézegette.
- Nem jön...- sóhajtott Vladimir Vladimirovich™, majd megnyomta az Adminisztrációja helyettes Vezetőjének, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovnan a hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mondd csak, a Tyimoha minek csináltatott magának ilyen frizurát?
- De hiszen az rulez, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics.
- Ugyan már... - mondta Vladimir Vladimirovich™, - én komolyan kérdezem.
- Én meg komolyan válaszolok, - felelte Vlayiszláv Jurjevics, - Rule, vagyis az Ukrán Kormány!
- Ez meg hogy van? - ámult el Vladimir Vladimirovich™.
- Ősi ukrán hagyomány szerint, - magyarázta Vlagyiszláv Jurjevics, - aki a  fején hordja az Ukrán Állami Kormányt, az ellenőrzi a teljes kisorosz földet:
- Frankó... - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - vagyis akkor ő ottan a legfőbb, mi?
- Épp ezért nem jön, - magyarázta Vlagyiszláv Jurjevics, - nélküle nem jön össze a tavazi vetés.
- Miért ne jönne össze? - ámult el Vladimir Vladimirovich™.
- De hiszen nála van a Kormány! - felelte Vlagyiszláv Jurjevics. -Hogyan lehetne kormány nélkül vetni?!
- Értem... - mormogta Vladimir Vladimirovich™ és bontotta a vonalat.
Vladimir Vladimirovich™ hátradőlt Elnöki Karosszékében és behunyta a szemét. Széles ukrán mezőt látott maga előtt. A mező közepén a lágyan simogató tavaszi nap fényében ott állt Júlia Vlagyimirovna, tekerte a fején a Kormányt és ősi ária varázsszavakat suttogott. Időnként magasba emelte kezét, táncot lejtett, dobbantott lábával és extázisban nagyra meresztette szemét.
A dúsan termő ukrán földből magasba szöktek az első zöldellő búzaszárak. A boldog ukránok jóllakottan szunyáltak. A külföldi beruházások széles folyóként özönlöttek Ukrajnába. A hrivnya árfolyama egyre erősödött. Janukovics követői összecsomagolták sátraikat.
Vladimir Vladimirovich™ kinyította szemét és megcsóváta Elnöki Fejét.
- Hogy nekem miért incs ilyenem... - sóhajtott Vladimir Vladimirovich™, majd közelebb húzta az aztalon heverő dokumentumokat.

2005.04.20 07:19:59

2005. április 19., kedd, 20:45:14 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobában üldögélt és mosolygott.
- A picike karóra nevetgél... tik-tak..., - dúdolgatta Vladimir Vladimirovich™, miközben Elnöki Ujjai között forgatta a brilliánsokkal és szafirokkal díszített női karórát. - Na, ezt fogom ajándékul adni! Szimbólikusan!
Vladimir Vladimirovich™ heherészett, majd gondosan berakta a karórát egy szép fadobozba, melynek lakkozott oldalát aranyozott kétfejű sasok díszítették.
- Hm, talán csak az óra kevés lesz... - morfondirozott Vladimir Vladimirovich™ és kihúzta Elnöki Íróasztalának egyik fiókját.
A fiókban egy aranyozott cérnaköteg hevert, amellyel az Elnöki Zászlót lehetett stoppolni, aztán egy gémkapocs csomag, egy lyukasztó, és néhány poros érdemrend, ami még a moszkvai főkormányzó, Szergej Alekszandrovics nagyhercegkorából maradt, akit a bombás Iván Platonovics Kaljájev röpített a levegőbe ezerkilencszázötben. Vladimir Vladimirovich™ kotorászott az érdemrendek között, majd kiválaszotta az egyiket, amit lazurral fedett, gyémántokkal és drágakövekkel gazdagon telhintett, tölgy és szőlő levelekből font koszorú díszített.
- Legyen akkor ez,- mondta Vladimir Vladimirovich™, miközben a fény felé fordította a kitüntetést. - Mária-rend. Majd azt mondjuk, hogy feltámasztottuk.
Vladimir Vladimirovich™ berakra az érdemrendet egy másik fadobozba, aminek lakkozott oldalán szintén arany kétfejű sasok voltak, aztán megnyomta a titkár hívógombját.
Egy pillanat múlva a dolgozószoba magas szárnyasajtaja kinyílt és a helyiségbe hangtalanul besurrant Vladimir Vladimirovich™ titkára.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ezt a két dobozt vigyétek el Valériának, az énekesnőnek, szülinapra.
- Igenis, Vladimir Vladimirovich™, - felelte a titkár, elvette a dobozokat és kiment a szobából.
Vladimir Vladimirovich™ édesdeden kinyújtozott Elnöki Foteljében.
- Most már tudom kinek dalol Valéria... - dúdolta Vladimir Vladimirovich™, majd vidáman elnevette magát.

2005.04.21 07:13:02

2005. április 20., szerda, 20:05:57 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és arra próbálta rákényszeríteni magát, hogy megnézze Condolizza Rice amerikai külügyminiszter fényképét. Három másodpercnél hosszabb nézés nem sikeredett.
- Nahát, még ilyet... - mormogta Vladimir Vladimirovich™, amint sokadszor Elnöki Tekintete elsiklott a fényképtől, - és hogyan tud a Dzsordzsi ezzel dolgozni?...
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ asztalán megcsörrent a telefon. Vladimir Vladimirovich™ felemelte a kagylót.
- Fígy, testvéró, - hallatszott a telefonban az Adminisztráció helyettes Vezetőjének, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovnak a hangja, - a kéményből fölszállt a fehér füst.
- Miféle kéményből? - kérdezte értetleül Vladimir Vladimirovich™.
- Nem mindegy, milyen kéményből, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - a füst a lényeg,  az pedig fehér.
- Na bumm, füst, füst, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - Jurij Mihájlovics majd mindent megjavít a Város Napjára.
- Ez nem Moszkvában van, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, - hanem a Vatikánban. Megválasztották a Pápát.
- Megválasztották? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - A pápát választják? Én meg azt hittem, hogy az Isten nevezi ki. Ezeknél nincs hartalmi vertikum?
- De hiszen ez az egyház, - magyarázta Vlagyiszláv Jurjevics, - középkori szokások.
- Na majd jól telibe kapja az az egyház a forradalmat, - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Majd kéne üdvözleteket küldeni nekik, meg csupa ilyesmi...
- Már elküldtük,  mondta Vlagyiszláv Jurjevics.
- Ügyesek vagytok, - dicsérte meg az Adminisztrációt Vladimir Vladimirovich™, majd letette a kagylót.
- Maguk még mindig válogatnak? - mormogta Vladimir Vladimirovich™ a reklámszlogent, miközben erőt véve magán ismét ránézett Condolizza Rice fényképére, - ... akkor máris jövünk!
Vladimir Vladimirovich™ Elnöki Tekintete ismét elsiklott a fényképről.

2005.04.21 07:59:19

Egyszer  Vladimir Vladimirovich™ interjút adott az izráeli első tévécsatornának a Sziriába eladott Igla (SA-18) orosz légvédelmi rakéták ügyében.
- Lehet-e Izráelnek oka az aggodalomra ezen ügylet kapcsán? - kérdezte Ayale Hasan riporternő.
- Mostantól kezdve az izráeli repülőgépek nem tudnak röpködni a szíriai elnöki palota fölött, - válaszolta Vladimir Vladimirovich™ és vidáman vigyorgott.
A tévétudosító nagyra meresztette szemét és kérdezni akart valamit, de ekkor Vladimir Vladimirovich™ zsebében megszólalt a kormányzati mobilhíradó készülék. Vladimir Vladimirovich™ elnézést kérően elmosolyodott, majd előkotorta a kétfejű aranysasos mobilját és megnyomta az egyik fej alá rejtett egyetlen nyomógombot.
- Fígy, testvéró, - hallatszott a telefonban az Adminisztráció Vezetőjének hangja, - ebből nagy balhé lesz.
- Miből? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™.
- Ebből a viccből, amit mondtál, - felelte az Adminisztráció Vezetője.
- Milyen viccet mondtam én? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- Hát ezekről az izráeli gépekről a szíriai elnök feje fölött, - felelte az Adminisztráció Vezetője.
- Miért, röpködni akarnak? - kérdezte csodálkozva Vladimir Vladimirovich™.
- Tudtommal nem akarnak röpködni, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője.
- Akkor meg mi a gond? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Mert majd megsértődnek amiatt, hogy nem röpködhetnek, ha netán akarnának, - felelte az Adminisztráció Vezetője.
- Miért, tán majd röpködni akarnak? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Nem akarhatnak röpködni, mert nem röpködhetnek, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője.
- És? - kérdezte továbbra is értetlenül Vladimir Vladimirovich™. - Akkor miért sértődnek meg?
- Pont ezt magyarázom, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője, - nem akarhatnak röpködni, mert nem röpködhetnek, és ez nagyon sértő, és ezen megsértődnek, és nagy lesz a ricsaj, majd meglátod.
- Figyelj csak, ha nem akarnak röpködni, mert nem röpködhetnek, akkor majd nem akarnak röpködni és nem röpködnek, és akkor minek kell megsértődni, nem igaz? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Mondom, hogy pont ezen fognak megsértődni, hogy nem akarhatnak, ha akarnának netán, és ez számukra sértő, mert ha akarnának netán röpködni, de nem röpködhetnek, mert nem akarhatnak, akkor ez egy olyan dolog, amin meg lehet sértődni, és ők ezen meg is sértődnek majd, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője.
- Aha..., - mondta Vladimir Vladimirovich™, mert már forgott a feje. - Akkor most mit mondjak?
- Nem is tudom, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - talán mondd azt, hogy azért mi őket is nagyon szeretjük... Csak a Hodorkovszkijt, a Berezovszkijt, a Guszinszkijt, az Abramovicsot, meg főleg azt a Szoroszt nem emlegesd...
- Jó, - mondta Vladimir Vladimirovich™, kikapcsolta a mobilját, eltette, majd ismét barátságosan rámosolyodott a tudósítóra.
A riporternő közben összeszedte magát és épp arra készült, hogy az Iszkander-E (SS-26) rakétaszállítások iránt érdeklődjön.

2005.04.26 07:35:46

2005. április 21., csütörtök, 15:19:19 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™  a kremli dolgozószobájában üldögélt és teát ivott aszpirinnel. Vladimir Vladimirovichcsal™ szemben kényelmes fotelben ült az Adminisztrációjának a helyettes Vezetője, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkov.
- Fáj a fejem..., - panaszkodott Vladimir Vladimirovich™, - amint megláttam ezt a Condolizzát, rögtön megfájdult...., és azóta is egyfolytában fáj...
- Megértelek, - mondta együttérzően Vlagyiszláv Jurjevics, - az enyém is belefájdult vona...
- Figyelj csak, - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, miközben kortyolt egyet Elnöki Teájából, - mik azok a szárnyak, amik az Egységes Oroszországban megjelentek?
- Van egy jobb, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - meg, természetesen, van egy bal is.
- És minek? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, miközben fintorgott a migréntől.
- Hogy-hogy minek..., - hökkent meg Vlagyiszlá Jurjevics, - hiszen itt van, például, a címerünk.
Vlagyiszláv Jurjevics az orosz állami címerre mutatott, ami Vladimir Vladimirovich™ Elnöki Zászlójára volt kivarrva.
- Ennek is két szárnya van, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, - jobb és bal. Hát most a pártban is ez van.
Vladimir Vladimirovich™ megfordult és ránézett a zászlóra, aztán ismét Vlagyiszláv Jurjevics felé fordult és figyelmesen megnézte.
- Fígy, testvéró, - mondta lassan Vladimir Vladimirovich™, - és minek oda két fej?
- Nem érdekes, korona csak egy van, - felelte gyorsan Vlagyiszláv Jurjevics.
Vladimir Vladimirovich™ csodálkozva ránézett Vlagyiszláv Jurjevicsre és ismét fintorgott a fájdalomtól.

2005. április 22., péntek, 11:41:23 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és a tévén a "Sorompóhoz!" című adást nézte, amit az NTV csatorna közvetített. A sorompónál ott állt Andrej Konsztantyinovics Iszájev, az "Egységes oroszország" frakció tagja és Alekszandr Jevgenyevics Lebegyev, az "Egységes Oroszország" frakció tagja. Az "Egységes Oroszország" frakciójának két tagja között álldogált Vlagyimir Rudolfovics Szolovjov műsorvezető.
- És önök nem androidok véletlenül, - kérdezte Vlagyimir Rudolfovics Alekszandr Jevgenyevicstől, - akiknek a Kremlből mondják meg, hogy mit és hogyan csináljanak, amint azt miszter Parker meséli?
- Nem, - felelte határozottan Alekszandr Jevgenyevics.
- Nem, - felelte határozottan Andrej Konsztantyinovics.
- Csodálatos, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - milyen frankón megtanították ezeket hazudni... Akárki akármit mond, mégiscsak a mi programozóink a legjobbak a világon.
Vladimir Vladimirovich™ elégedetten mosolygott és felerősítette a hangot.

2005. április 22., péntek, 12:37:12 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a moszkvai Kreml kanyargós ösvényein sétálgatott. Mögötte, bizonyos távolságot tartva, hangtalanul lépkedtek a Szövetséges Biztonsági Szolgálat beosztottai, magas tányársapkájukon kék rendőrségi villogó lámpákkal. Vladimir Vladimirovich™ arról gondolkozott, miként tudná még jobban elrendezni Oroszország ügyes-bajos dolgait, és időnként megremegett, amikor eszébe jutott Condolizza Rice amerikai külügyminiszter.
Egyszercsak a még nem teljesen leolvadt hóval borított rózsabokrok mögött valami megmoccant. Vladimir Vladimirovich™ a hivatásos hírszerző jól begyakorolt módján odasandított Elnöki Szemével, és a vékony ágacskák mögött felfedezte azt, amit a Szövetséges Biztonsági Szolgálat beosztottai nem vettek észre - egy terepszínű álcaruhás férfi feküdt egy gépkocsiból való műanyag szőnyegen. A férfi kezében egy "Bizon" típusú automata géppisztoly tartott, mellette a nedves földön egy "Zsiguliba" való akkumulátor hevert.
- Te meg ki vagy? - kérdezte röviden Vladimir Vladimirovich™ a férfitól.
- Senki, - felelte az ismeretlen, majd hátralépett és eltűnt a bokrok között.
Vladimir Vladimirovich™ döbbente hátranézett a testreire, majd óvatosan kerülgetve a tavaszi sarat drága, kézzel varrt olasz cipőjében, odament a rózsabokorhoz és figyelmesen megnézte a szőnyeget, amelyen egy névjegykártya hevert. Vladimir Vladimirovich™ lehajolt mefogta a kártyát és Elnöki Szeméhez emelte.
- "Tropa" ("Ösvény") nemzeti hazafias csoport, - olvasta Vladimir Vladimirovich™ a névjegyen lévő feliratot, - a prihvatizáció eredményeinek felülvizsgálata, a társadalmi igazságosság helyreállítása, politikai terror.. e-mail: tropka@gmail.com.. Hm....
- Vladimir Vladimirovich™, - szólalt meg valahonnan oldalt a testőrök parancsnokának hangja, - minden rendben van?
- Igen, igen, - felelte gyorsan Vladimir Vladimirovich™ és Elnöki Kabátja zsebébe dugta a kártyát, - minden rendben van. Valaki itt hagyott egy akkumulátor..., talán kell valakinek?
- Akkumulátor? - élénkültek fel a testőrök. - Természetesen kell! Az akkuk nem hevernek csak úgy az útszélen.
- Mégis hevernek néha..., - mormogta Vladimir Vladimirovich™ és visszatért az ösvényre.
A testőrök vitatkozni kezdtek, hogy kié legyen az akkumulátor.
Vladimir Vladimirovich™ lassan tovább ment, miközben zsebében erősen szorította a névjegyet.
- Írok egy levelet nekik..., - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - konzultálunk...

2005. április 25., hétfő, 07:13:45 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a hosszú kremli flyosón mendegélt és emlékezetében felidézte a tavalyi Elnöki Üzenetét, ami a felsőháznak - a Szövetségi Gyűlésnek küldött. Egyszercsak a sarok mögül nagy dübörhés, csattogás, csikorgás hallatszott, aztán a fáradt üzemanyag szaga csapta meg Vladimir Vladimirovich™ orrát, majd egy pillanattal később lassan előgördüt az Állami Duma elnöke, Borisz Grizlov android.
- Fígy, testvéró! - örült meg Vladimir Vladimirovich™. - Jó, hogy találkoztunk! Mondd csak, miféle szárnyak nőttek a pártotokban? Te most ott vagy közöttük?
- Nekünk, medvéknek, nem kellenek szárnyak, - felelte fémes hangján a dumaelnök, - megállunk stabilan a lábunkon.
A dumaelnök lassan tovább gurult.
- Medvéknek?! - mormogta ámultan Vladimir Vladimirovich™ és a távolodó android után nézett.

2005. április 25., hétfő, 13:46:39 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Szövetségi Gyűlésnek szóló rendes évi Elnöki Üzenetét olvasta fel. Vladimir Vladimirovich™ egy kis emelvényen állt, előtte hevert egy papírstóc az üzenet szövegével, a tribün két oldalán pedig mikrofonok meredeztek rá. Vladimir Vladimirovichtól™ balra ült a Szövetségi Tanács Elnöke, Szergej Mironov android, jobbra pedig az Állami Duma Elnöke, Borisz Grizlov android.
- Ismételten hangsúlyozom,  hogy a jelenkori valósággal nem lehetünk elégedettek, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - hiszen miután felaszabadítottik a nagyobb tömegkommunikáiós eszközöket az oligarchák cenzurája alól, nem tudtuk megvédeni azokat egyes vezetők egészségtelen túligyekezetével szemben. A közrendvédelmi szervek tevékenyégét a bűnözéssel, többek között az adócsalások elleni küzdelemre irányítva, sokszor találkozunk a vállakozók jogainak durva megsértésével, időnként pedig valóságos zsarolást tapasztalunk az állami strktúrák részéről. Sok közhivatalnok azt hiszi, hogy mindez mindig így martadhat, és hogy ezek a túlkapások már maga az eredmény. El kell keserítenem őket. Nem tervezzük azt, hogy az országot a nem hatkonyan működő, korrupt bürokrácia kezébe adjuk.
A Szövetségi Gyűlés teremben ülő tagjai örömmel elmosolyodtak, helyeslően bólogatni kezdtek és összeverték fémtenyerüket.
Vladimir Vladimirovich™ folytatta a beszédet.

2005.04.26 08:06:51

 Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a parlament felsőházának szóló évi rendes Elnöki Üzenetét olvasta, közben viszont mindenféle gondolatok jártak az eszében.
- Prezidentszkoje Poszlányije, vagyis ez egy Elnöki Küldemény..., - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - egy olyan Elnöki Üzenet, amit én elküdök ezeknek ide, oszt' akkor legyenek boldogok... Akkor meg mi a fenének kell nekem idejönnöm és hosszan felolvasnom azt, amit csak el kellene küldenem, hogy olvasgassák saját maguk... és legyenek boldogok  vele.... Nem jó ez így..., strapás..., egy küldemény ne legyen már felolvasmány... Micsoda dolog az, hogy Elnöki Időmet arra fecsérlem, hogy a sok analfabéta androidnak hangosan elmondjam azt, amit elolvashatnának maguk is... Közben pedig akár elmehetnék pecázni... vagy akármi mással is eltölthetném az időt...
Vladimir Vladimirovich™  unottan körülnézett a teremben. Az androidok mozdulatlanul ültek a helyükön és mereven bámultak rá. Vladimir Vladimirovich™  felsóhajtott és tovább olvasta az Üzenet szövegét.
- Nincs ezekbe valami szkenner beépítve? - morfondirozott Vladimir Vladimirovich™. - Micsoda disznóság, hogy nekem kell ilyesmire gondolnom a lusta programozók helyett... Ej, még sok tennivaló van a hatalmi vertikum kiépítése terén... Most is, a felülről irányított demokrácia további fejlesztéséről, a liberális gondolkodásmód kiszélesítéséről beszélek, ezek meg csak ülnek, mereven bámulnak, bólogatnak, ráadásul mindezt egyszerre... Biztos időnként az ügyeletes operátor nyomkodja a vezérlő gombokat... Én itt állok, fáradozok, ezek meg ülnek, kényelmesen..., szkennerük meg nincs...
Vladimir Vladimirovich™ leállt az olvasással, félrefordult, észrevétlenül előkotorta kormányzati mobildíradó készülékét és megnyomta a kétfejű aranysas egyik feje alá rejtett egyetlen hívógombot.
- Fígy, testvéró, - szólt bele halkan a mobilba Vladimir Vladimirovich™, - sürgősen építsetek be szkennert ezekbe az androidokba. Utoljára strapálom itt magam, ha Elnöki Üzenetet küldök, akkor az küldemény lesz ezentúl és nem fogok itt feleslegesen ácsorogni meg fölolvasgatni.
- Nincs rá pénz, - felelte az Adminisztráció Vezetője, - kifújt a keret, amit előirányoztunk a korszerű információs nyílt társadalomra...
- Mi az, hogy kifújt a pénz? - döbbent meg Vladimir Vladimirovich™. - Ha eddig volt, akkor mi az, hogy nincs?!
- Az az izé, aki eddig fejleszteni akarta nálunk az informatikai sztrádát, meg a nyílt társadalmat, végképp megsértődőtt és totál kivonult, az utolsó üzletrészét is most már eladta, - magyarázta az Adminisztráció Vezetője. - Szerinte menthetetlenek vagyunk.
- Kicsoda? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™. - Kiről beszélsz?
- Hát arról a Szoroszról, ki másról, - válaszolta az Adminisztráció Vezetője. - Majd kerítünk valaki másikat, de addig nincs androidba való szkenner, kénytelen leszel fölolvasni, testvéró...
Vladimir Vladimirovich™ szomorúan sóhajtott, kikapcsolta és elrakta mobilját, majd folytatta az Elnöki Üzenet személyes felolvasását.
A teremben ülő androidok mozdulatlan tekintettel nézték Vladimir Vladimirovichot™  és időnként tapsoltak. Egyszerre.