2006. január 4., szerda, 18:31:39 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ aludt és furákat álmodott, mintha Vladimir Vladimirovich™ és Viktor Andrejevics Juscsenko ukrán elnökkel menne a sivatagban. Viktor Andrejevics egy vízzel teli bödönt cipel, Vladimir Vladimirovich™ pedig egy zsák aranyat.
- Fígy, testvéró, - szólt hirtelen Vladimir Vladimirovich™ Viktor Andrejevicshez, - adjál már egy kis vizet.
- Ingyen nem adom, - felelte Viktor Andrejevics, - de cserélhetünk.
- Cseréljünk, - bólíntott egyetértően Vladimir Vladimirovich™.
Az államférfiak megálltak. Viktor Andrejevics odaadta Vladimir Vladimirovichnak™ a bödön vizet, Vladimir Vladimirovich™ pedig Viktor Andrejevicsnek a zsák aranyat. Aztán tovább mentek a sivatagban.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg egyszercsak Viktor Andrejevics, - adj egy kis vizet.
- Ingyen nem adom,  - válaszolta Vladimir Vladimirovich™, - de eladhatom.
- Jól van, - mondta Viktor Andrejevics.
- Csináljunk piacot, - javasolta Vladimir Vladimirovich™.
- Rendben van, - mondta egyetértően Viktor Andrejevics, - piac, piacgazdaság.
Vladimir Vladimirovich™ megállt egy homokbuckánál, letette maga elé a vizesbödönt és elkezdett kiabálni:
- Víz, víz! Vizet vegyenek! Kinek kell víz?
- Nekem kell! - kiáltott fel Viktor Andrejevcs. - Mennyibe kerül?
- Egy korty egy zsák aranyért, - felelte Vladimir Vladimirovich™.
- Mi van?!!! - csodálkozott Viktor Andrejevics. - Meghülyültél? Mondjál már gazdaságilag megalapozott árat.
- Te meg, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™ és Elnöki Kezével körbemutatott a nagy sivatagban, - járkálj már egy kicsit a piacon, alkudjál.
Viktor Andrejevics kétségbeesetten körülnézett.
Vladimir Vladimirovich™ álmában elmosolyodott.

2006. január 10., kedd, 09:03:33 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájban üldögélt és Elnöki Parkerjével rengeteg címeres fejléces papírt firkált tele. Vladimir Vladimirovich™ bonyolult képleteket írt föl, oszlopba rakta, elosztotta a számsorokat, százalékokat számolgatott. Több tucat lapot teleírva Vladimir Vladimirovich™ mérgesen ledobta tollát és az Elnöki Telekommunikációs Pulton megnyomta az Adminisztráció helyettes Vezetőjének Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovnak a hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - semmit sem értek.
- Mit nem értesz? - kérdezte Vlagyiszláv Jurjevics.
- Ezt a gázt nem értem, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - bármennyit számolgatok mindig más jön i. Naponta valamilyen új képleteket mondanak, hol így, hol meg amúy értelmezik a dolgot. Mindenki mást mond. Még a lányaim is, a Kátya és a Mása is, ők is másképp számolnak. Az egyiknél az ön ki, ogy oroszország nyert, a másiknál pedig az, hogy vesztett.
- Na és te magad mi gondolsz? - kérdezte Vlagyiszláv Jurjevics.
- Már magam sem tudom, hogy mit gondoljak! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Úgy tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben, mindenkinek küldtem újévi köszöntőt, de valami csak fúrta az oldalamat. Nem tudom hogy nyertünk-e, vagy vesztettünk...
- Valamilyen jelre lenne szükség, - javasolta Vlagyiszláv Jurjevics.
- Miféle jelre? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, - kezdte magyarázni Vlagyiszláv Jurjevics, - olyanra amelyik világosan jelezné, hogy mi nyertünk. Mondjuk, egy kapituláció...
- Juscsenko elleni bizalmatlansági indítvány? Egy amolyan impicsment micsoda? - kérdezte reménykedve Vladimir Vladimirovich™.
- Á, dehogy, - felelte Vlagyiszláv Jurevics, - impicsmicsodára nekünk nem futja...., de mondjuk a kormány elzavarását..., hát, talán, sőt, valószinűleg..., szóval megpróbálhatjuk...
Vlagyiszláv Jurjevics kilépett a vonalból.

2006. január 11., szerda, 19:13:21 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ és Viktor Andreevics Juscsenko ukrán elnök Kazahsztán elnökének Nurszultán Abisevics Nazarbajevnek az ünnepi beiktatásán üldögélt. Nurszultán Abisevics egy kis pulpitus mögött állt és beiktatási beszédét olvasta. Nurszultán Abisevics nyakában arany elnöki nyaklánc lógott.
"Érdekes", - gondolta Vladimir Vladimirovich™ a láncot bámulva, - "a neve háromszor van felvésve arra a láncra, vagy hogyan is van ez?"
- Fígy, testvéró, - suttogta egyszercsak az ukrán elnök, - mondd csak, a hidat hogyan választottátok ki?
- Miféle hidat? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, - folytatta kissé feszengve Viktor Andreevics, - amelyikről a parlamentet szétlőttétek. Mindegy, hogy milyen az a híd, vagy ez egy fontos dolog?
- Nem is tudom, - vonta meg vállát Vladimir Vladimirovich™, - ezt a Jelcintől kéne megkérdezni.
Vladimir Vladimirovich™ hátrafordult a mögötte ülő Borisz Nyikolájevics Jelcinhez, Oroszország első elnökéhez. Viktor Andreevics szintén hátranézett.
- Borisz Nyikolájevics, - suttugta hangosan Vladimir Vladimirovich™, - itten az ukrán ifjúság érdeklődik, hogy milyen kritériumok alapján választotta ki Ön a hidat?
- Miféle hidat? - kérdezte értetlenül Borisz Nyikolájevics.
- Hát, amelyikről a parlamentet szétlőtték, - magyarázta Vladimir Vladimirovich™. - Muszáj, hogy a tankok hídon álljanak? Mivelhogy Kijevben valahogy az nem lenne túlzottan kényelmes, ha a harckocsikat hídra kéne felállítani...
- A híd marhaság, - legyintett Borisz Nyikolájevics, - a fő a stadion! A szétlövendő parlament épülete mellett mindenképp stadionnak kell lennie! Van stadionod a parlamented mellett?
- Van, - felelte megszeppenve Viktor Andreevics, - a Dinamo.
- Akkor minden rendben van, - felelte mosolyogva Borisz Nyikolájevics, - lőhetsz.
- És... - kérdezte határozatlanul Viktor Andreevics, - a stadion az meg mire kell?
- Majd megtudod, - felelte Borisz Nyikolájevics, - majd ha befejezted, akkor elmondják neked, hogy mire kellett. Jól van, ne zavarjatok, Nurszultán barátomat akarom hallani. Semmit sem tudtok,  a francba...
A két elnök visszafordult, megnézte Nurszultán Abisevicset, aztán egymásra néztek.
Vladimir Vladimirovich™ megvonta vállát. Viktor Andreevics felsóhajtott, elővette zakójának zsebéből az elnöki noteszét és valamit feljegyzett.

2006. március 16., csütörtök, 10:52:55 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ aludt és furákat álmodott. Azt álmodta, hogy Alla Bo®iszovna Pugacsovával Moszkvában a Bitcevszki Parkban sétál.
- Nem értem, - mondta Alla Bo®iszovna, - mi az az infláció?
- Roppan egyszerű, hugicó, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - tegyük fel, egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy festőművész.
- Aha, - bólíntott Alla Bo®iszovna.
- Volt neki egy háza, - folytatta Vladimir Vladimirovich™.
- Ezt ismerem, - mondta Alla Bo®iszovna, - na és aztán mi történt?
- Fogta mágát és eladta a házát, - magyarázta tovább Vladimir Vladimirovich™. - és az összes pénzen vett millió-millió-millió rózsaszálat...
- Na és? - kérdezte értetlenül Alla Bo®iszovna.
- És az van, - magyarázta Vladimir Vladimirovich™, - hogy manapság Új Rigában egy ház ötszázezer dollárt ér. Egy rózsaszál pedig két dollárba kerül. Vagyis a festőművészed a háza áráért mindössze kétszázötvenezer piros rózsaszálat tudna venni. Az meg négyszer kevesebb a millió-millió-millió rózsaszálnál... Na, mit szólna most erre az a művésznő?
- Nem mondom.... - mormogta Alla Bo®iszovna.
- Na, ezt hívják inflációnak, - mondta Vladimir Vladimirovich™.
Alla Bo®iszovna mélyen elgondolkozott.

2006. április 26., szerda, 08:49:27 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és azon töprengett, hogy mivel ajándékozza meg Mása lányát születésnapján.
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ asztalán csörögni kezdett az a telefon, amelyiken külföldi államfőkkel szokott beszélgetni. Vladimir Vladimirovich™ azonnal felelmelte a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a telefonban Viktor Andreevics Juscsenko ukrán elnök hangja, - jösz egy milliárddal.
- Mi van? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™. - Miféle egy milliárddal?!
- A népírtásért, - felelte Viktor Andreevics.
- Miféle népírtásért? - kérdezte mérgesen Vladimir Vladimirovich™. - Hiszen megállapodtunk!
- Megállapodtunk, hogy a 30-as évek éhinsége nem volt népírtás, - felelte Viktor Andreevics, - de én ezzel nem értek egyet.
- Aztán mit számít, hogy egyetértesz-e, vagy nem? - értetlenkedett tovább Vladimir Vladimirovich™. - Megállapodtunk, és annyi!
- Megállapodtunk, - egyezett bele Viktor Andreevics. - Épp ezért kitaláltam egy másik népírtást.
- Miféle másikat? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™.
- A Csornobilt, - mondta gyászosan Viktor Andreevics, - nem lehet semmilyen kétség afelől, hogy a balesetet a KGB szervezte azért, hogy nyomorba döntse az ősi ukrán népet.
- Micsoda marhaság, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - miért lenne ősi nép?
- Ukrajna ötezer éves, - felelte Viktor Andreevics. - Szóval lógsz egy milliárddal, de még jobb, ha kettővel.
- Elmész te..., - mondta Vladimir Vladimirovich™ és lecsapta a kagylót, - legközelebb majd azt mondja, hogy a gázárak is népírtás.
Vladimir Vladimirovich™ fölsóhajtott és gondolatban visszatért Mása ajándékához.
Valahogy semmi sem jutott eszébe.

2006. április 24., hétfő, 12:07:45 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és az ijedtségtől tágra meredt szemmel nézte a tévén amint a dagesztáni rohamrendőrök szétlövik a szabálytalan földosztás ellen tüntető békés embereket.
- Nahát..., - suttogta Vladimir Vladimirovich™, - megéltük..., békés tüntetőkre lőnek.
Az egyik tüntető elesett.
Vladimir Vladimirovich™ fölkapta a telefonkagylót és megnyomta Rasid Gumarovics Nurgaliev belügyminiszter hívógombját.
- Testvéró! - kiáltotta Vladimir Vladimirovich™. - Mit művelnek a gorilláid Dagesztánban?!! Békés emberekre lőnek!!!
- A levegőbe lőnek, - felelte higgadtan Rasid Gumarovics. - Láthatod magad is.
- Miféle levegőbe?!! - ordította Vladimir Vladimirovich™. - Emerekre lőnek!
- A levegőbe lőnek, - ismételte Rasid Gumarovics. - A golyó, miután kirepül a csőből, először a levegőbe kerül, és csak aztán a testbe. Mintegy gellert kap...
Vladimir Vladimirovich™ megborzongott.

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ bement a kremli munkahelyére. Az ajtóban az újonnan kinevezett titkára várta.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mi van a mi kis tamagocsinkkal?
- Elnézést...., - hebegte zavartan az újonnan kinevezett titkár, - nem értem, Vladimir Vladimirovich™ ...
Vladimir Vladimirovich™ némán ránézett az újonnan kinevezett titkárára, majd szótlanul bement a dolgozószobájába.
A titkár odaugrott az íróasztalához, felkapta a telefont és idegesen tárcsázta a régi titkár számát.
- Valamilyen tamagocsiról kérdezett..., - hadarta az újonnan kinevezett titkár a telefonba, - van nekünk olyanunk?
- A Hodorrról jelents, - vágott közbe a régi titkár, - a Hodorról... 
A tavaszi nap haloványan világította be a Kreml hátsó udvarát.

2006. május 22., hétfő, 19:34:13 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™a kremli dolgozószobájában üldögélt és kedvenc dalait dudolászta az Eurovizio-2006 versenyen hallottak közül.
- Só mi jóu láv..., - dúdolta Vladimir Vladimirovich™, miközben lapozgatta az előtte heverő okmányokat, - neva let ju góóó... góóó... só mi... halleluja!
Egyszercsak az Elnöki Iroda magas szárnyasajtaja kinyilt, és a szobába belépett Vlagyiszláv Jurjevics Szurkov, az Adminisztráció helyettes Vezetője.
 - Fígy, testvéró, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, - kitaláltam egy újabb változatot. A harmadik elnöki idpőszakodat illetően...
- Nocsak, nocsak, - élénkült fel Vladimir Vladimirovich™ és arrébb tolta az okmányokat.
- Népszavazást kell tartani, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics.
- Mint a Lukánál? - csodálkozott Vladimir Vladimirovich™. - Ugyan már, az olyan cikis!
- Nem, - ingatta fejét Vlagyiszláv Jurjevics, - nem úgy, mint a Luka, hanem úgy, ahogy Montenegroban.
- Milyen értelemben? - kérdezte értetlenül Vladimir Vladimirovich™.
- Az egész világ örül a montenegroi népválasztásnak, - magyarázta Vlagyiszláv Jurjevics, - hogy milyen civilizáltan csinálták. Nos, nekünk is kéne egy civilizált népválasztás a függetlenségről. Mondjuk, az olajáraktól való függetlenségről.
- Semmit sem értek, - mosolygott bűnbánóan Vladimir Vladimirovich™.
- Bármilyen népszavazás a függetlenségről, - magyarázta Vlagyiszláv Jurjevics, - az államiság változását hozza magával. Te már kétszer voltál Oroszország elnöke. Az olajáraktól független Oroszország elnöke viszont még nem voltál. Arra neked teljes mértékben alkotmányos jogod lenne. Érted már?
- Király! - bólíntott Vladimir Vladimirovich™. - Csak épp minek legyek én az olajáraktól független Oroszország elnöke?
Vladimir Vladimirovich™ figyelmesen ránézett Vlagyiszláv Jurjevicsra.

2006. május 23., kedd, 15:30:27 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dlgozószobájában üldögélt és az Elnöki Internetjén egy cikket olvasott arról, hogy ő, Vladimir Vladimirovich™, egy fallikus szimbólum.
- Most már akár bátran megfelelő figurákat is megmintázhatnának, - olvasta Vladimir Vladimirovich™, - aztán azokat el is adhatják - Elnöki Fej falloszfejként... Fujj, micsoda ocsmányság!
Vladimir Vladimirovich™azonnal felkapta a telefonkagylót és tárcsázta Vlagyimir Vasziljevics Usztyinov főügyész számát.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - láttad, hogy micsoda mocskolódásokat írnak rólam? Falloszfej..., elnök feje..., teljesen elszemtelenedtek!
- Láttam, - felelte szomorúan Vlagyimir Vasziljevics, - semmi szégyenérzet nincs már bennük. Talán vegyük meg őket? Úgy százhúsz millióért...
- Vegyük meg?!!! - háborodott fel Vladimir Vladimirovich™, - Mi a francnak költsük rájuk a nép pénzét! Bezárni az egészet, a szerzőt pedig dutyiba!
- Az nem lenne demokratikus... - mondta óvatosan a főügyész.
- Mocskolódni pedig demokratikus, mi?! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™.
- Kiabálni fognak, - mormogta Vlagyimir Vasziljevics.
- Azt majd még meglátjuk, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - ha túl hangosan kiabálnak, akkor megvesszük őket. Mennyit is mondtál? Százhúsz millió? Na, jól van, legyen százhúsz millió. De előbb bezárni az egészet!
- Jó, - sóhajtott fel a főügyész.
Vladimir Vladimirovich™ lerakta a kagylót.

2006. május 24., szerda, 10:44:39 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™a kremli dolgozószobájában üldögélt és "Az Oroszországi Föderáció Kormányáról" szóló Szövetségi Törvényhez benyújtott módosító indítványokat olvasgatta.
- A kormány tagjai nyilvános nyilatkozataikban, - olvasta Vladimir Vladimirovich™, - nem fejezhetik ki külföldi valutanemben az államadósság mértékét..... hm....
Vladimir Vladimirovich™ azonnal megnyomta az Elnöki Telekommunikációs Pultján Vlagyiszláv Jurjevics Szurkov, az Adminisztráció helyettes Vezetőjének a hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mi a fene van, az androidjaid már egyáltalán nem képesek gondolkozni?
- Miért, mi történt? - kérdezte értetlenül Vlagyiszláv Jurjevics.
- Hát, elfogadták ezt a törvényizét, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - hogy az államadósságot rubelben számolják. Akkor most majd naponta kell az árfolyamnak megfelelően újra és újra átszámolni az egészet?
- Na és? - csodálkozott Vlagyiszláv Jurjevics. - Hiszen androidok. Kompjuter van beépítve a fejükbe. Letöltik az internetről az árfolyamat - és annyi, máris megvannak a számok.
- Na és a kormány? - folytatta Vladimir Vladimirovich™. - Ott nem csak androidok vannak egyelőre! Ott még emberek is akadnak! A Germán Oszkárovics, például...
- Már az agyamra mész ezzel a Germán Oszkárovicsoddal, - mondta hűvösen Vlagyiszláv Jurjevics, - hát, majd elmennek maguktól..., ha már számolni sem tudnak rendesen...
Vladimir Vladimirovich™csodálkozva meredt az Elnöki Telekommunikációs Pultra.

2006. május 26., 10:31:44 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és híreket olvasott.
- A "Szeversztal" egyesül az "Arselor európai acélöntő társasággal, - olvasta Vladimir Vladimirovich™, - hm..., jól megy egyeseknek.
Vladimir Vladimirovich™ elővett egy másik újságot.
- Jurij Luzskov lehetségesnek tartja Moszkva és a Moszkvai Terület egyesülését egy szövetségi körzetbe, - olvasta Vladimir Vladimirovich™, - hm....
Vladimir Vladimirovich™ azonnal megnyomta az Elnöki Telekommunikációs Pultján Vlagyiszláv Jurjevics Szurkov, az Adinisztráció helyettes Vezetőjének a hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mndenki egyesül, a Mordasov Európával, Luzskov Gromovval. Nekünk is egyesülni kéne valakivel, mit gondolsz?
- Fehéroroszországgal, - javasolta Vlagyiszláv Jurjevics.
- Miféle Fehéroroszországgal! - legyintett Vladimir Vladimirovich™ Elnöki Kezével. - Mi az a Fehéroroszország? Hol van az a Fehéroroszország? A Mordasov az Arselorral létrehozza a viág legnagyobb acélöntő társaságát! Luzskov Gromovval Oroszországban a legnagyobb szövetségi szubjektumot! A költségvetés egyharmada az övék! Na és Fehéroroszország? Mit hoznánk létre vele? Még egy megyét Oroszországon belül? Ez nem egy nagy szám.
- Azonban technológiailag frankó, - jegyezte meg ellenvetésként Vlagyiszláv Jurjevics.
- Nagyratörő célok kellenek! - mondta szigorúan Vladimir Vladimirovich™. - Én azt javasolom, hogy egyesüljünk Kinával. A világ legnagyobb országa lennénk.
- Így is a világ legnagyobb országa vagyunk, - mondta Vlagyiszláv Jurjevics, - akkor inkább egyesüljünk Amerikával.
- Amerikával meg minek? - ámult el Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, hogy ne legyen, - magyarázta Vlagyiszláv Jurjevics.
Vladimir Vladimirovich™ mélyen elgondolkozott.

2006. május 29., hétfő, 20:30:22 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és nagy érdeklődéssel nézte az első moszkvai melegparádéról szóló élő közvetítést.
- A Bundestag képviselőjét Moszkva központjában összeverték az orosz fasiszták, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, miközben bámulta a képernyőn a vérző embert, - fantasztikus...
Vladimir Vladimirovich™ az Elnöki Telekommunikációs Pultján megnyomta az Adminisztráció helyettes Vezetőjének Igor Ivánovics Szecsinnek a hívógomját.
- Fígy, tetsvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - mondd csak, hogy állunk mi a kádereinkkel..., sok a homokos?
- Izé, mi ezt valahogy nem is figyeljük... - jött zavarba Igor Ivánovics, - neked ez meg minek kell?
- Nagy kár, hogy nem figyelitek! - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Nagy kár! Értékelni kéne!
- Minek? - kérdezte értetlenül Igor Ivánovics. - Ezek tán rosszabbul dolgoznak?
- Ugyan már, mit számít, hogy hogyan dolgoznak! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Miattuk idejöhetnek és porgromot rendeznek nálunk! Kell ez nekünk?
- Pogromot? - csodálkozott Igor Ivánovics. - Nem, pogromok nekünk nem kellenek.
- Hát, akkor ellenőrizzétek ottan, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - sok-e nálunk a Kremlben a homokos.
- Jól van..., - mormogta Igor Ivánovics, - megpróbáljuk.
Mindketten kikapcsoltak.

2006. június 14., szerda, 11:46:30 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a novo-ogarjovoi Elnöki Rezidenciájában az ebédlőben üldögélt és okroskát (vegyes zöldségből, halból, tejfölből, kenyérmorzsákból és egyéb apróra vágott falatokból készített hideg kvászlevest) evett. Vladimir Vladimirovichcsal™ szemben ültek lányai, Kátya és Mása.
- Papa! - mondta Mása. - Miért fojtogatod te a demokráciát?
Vladimir Vladimirovichnak™ torkára szaladt az étel
- Mása! - kiáltott fel ámulattal Vladimir Vladimirovich™. - Hol fojtogatom én a demokráciát? Tán kevés szabadságod van?
- Nincs is egyáltalán szabadságunk! - szólt közbe Kátya. - Mindenütt őrök és testőrök, még randizni sem lehet!
- De hát testőrök nélkül nem szabad, - tárta szét kezét Vladimir Vladimirovich™, - magad is tudod, a Samil meg ilyenek...
- Ez meg hogy jön ide! - legyintett Mása. - Te csak ne szólj bele! Nekem komoly kérdésem van apuhoz. Mondd csak, miért szüntették meg a "mindenki ellen" szavazatokat? Most akkor az embereknek még kevesebb lehetőségük lesz tiltakozniuk!
- Hogyne szüntettük volna meg! - ámult el Vladimir Vladimirovich™. - Te tán hiszel a csodákban?
- Én ugyan nem, - mondta határozottan Mása, - én a törvényben és az igazságosságban hiszek.
- Ja, az más, akkor egyszerűbb, - bólintott Vladimir Vladimirovich™ és arrébb tolta a tányérját, - akkor hallgasd csak. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy polgárember..., mondjuk, Bocskov polgár. Nagyon szabad és nagyon demokratikus volt. Olyan mint te. Na, és egyszer ez a Bocskov polgár fogta magát és gyártott egy csomó röplapot azzal, hogy "szavazz mindenki ellen!"
- Na és ettől ki lett szegényebb? - kérdezte Mása.
- Ne vágj a szavamba, légy szíves, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - a Bocskov polgár lett ettől szegényebb, mert megbüntették ezer rubelre.
- Azt meg miért?! - hökkent meg Mása.
- Azért, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - mert az agitációt nem a jelölt választási alapjából, hanem a saját pénzéből fizette.
- Miért, a "mindenki ellen" az egy jelölt? - értetlenkedett Mása. - Hiszen az csak egy sor a szavazólapon.
- Igen, - bólintott Vladimir Vladimirovich™, - az csak egy sor. Volt. Mert Bocskov polgár megsértődött és az Alkotmánybírósághoz ment panaszra. Az Alkotmánybíróság pedig tavaly ősszel kimondta: a mindenki ellen az egy jelölt. Lehet mellett kampányolni.
- Nagyszerű! - mondta Mása. - Ez így igazságos!
- Lehet, hogy így igazságos, - sóhajtott Vladimir Vladimirovich™, - de te valami törvényt is emlegettél az előbb. A törvény pedig mindenkire egyaránt vonatkozik. Na és ez mit jelent?
- A mindenkiellent le lehet csukni jól! - szólt közbe Kátya. - Mint a Hodort!
- Kátya...., - szólt korholóan Vladimir Vladimirovich™, - ezt meg hol szedted össze, hé? Jól van, értem én, én vagyok az elnök, nincs időm a nevelésetekkel foglalkozni, de az anyu mit csinál?! Habár, a gondolatmeneted összességében helyes...
- MIcsoda?!! - kiáltott fell Mása.
- Nagyon egyszerű minden, - felelte Vladimir Vladimirovich™, - ha a mindenki ellen egy jelölz, akkor aláírásokat kell gyűjtenie a támogatására. Aztán pedig a választójegyzékbe felvétetnie magát. Aztán részt kell vennie a kampányvitákban, utána kap kampánypénzt a költségvetésből, de ha nem jut be a Dumába, akkor vissza kell fizetnie.
- Vagyis... - mormogta Mása.
- Várj, ezzel még nincs vége, - folytatta Vladimir Vladimirovich™, - mivel nálunk már nincs egyéni választókörzet, ezért a mindenki ellennek pártnak kel lennie. Legalább ötvenezer taggal negyvenkilenc szövetségi körzetben. Ezen kívül a mindenki ellennek pártlistája kell legyen, abban pedig az első három a legfontosabb. Szerinted ki lehet ebben a pártlistában név szerint?
- Senki! - kiáltott fel Kátya. - Mert ha valaki benne lesz a pártlistában, akkor már nem mindenkiellen, hanem valakimellett lesz!
- Úgy van, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™ és közelebb húzta a tányérját.
Mása csodálkozva nézett Vladimir Vladimirovichra™. Kátya vidáman felnevetett.
Az ebédlőbe súlyos léptekkel bejött Koni kutya.

2006. június 22., csütörtök, 12:23:20 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és nagy érdeklődéssel olvasta az Ukrajnában végre megalakult parlamenti koalició összetételéről szóló jelentést.
- Jól megy ezeknek...., - sóhajtott nagyot Vladimir Vladimirovich™, - az életük..., olyan vidám, vagy mi...
Vladimir Vladimirovich™ megnyomta az Adminisztráció helyettes Vezetőjének, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovnak a hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - nálunk is össze kéne eszkábálni egy olyan izét, parlamenti koaliciót, nem gondolod? Mert így valahogy unalmas az egész....
- De hiszen, úgy tűnik, van nálunk koalició, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - úgy hívják, hogy Egységes Oroszország.
- Ugyan már, miféle koalició az! - húzta el szája szélét Vladimir Vladimirovich™. - Egy pártból áll csupán.
- Mit csináljunk,  - felelte Vlagyiszkáv Jurjevics, - ha csak egy pártra való androidunk van? Mondom mindig a Kudrinnak, hogy rakjunk már be egy tételt a költségvetésbe, aztán legyen még egy androidpártunk, de ő meg azt mondja, hogy nem futja rá. Irigy disznó!
- Miért, - kérdezte Vladimir Vladimirovich™, - tán nem lehetne pártot csinálni androidok nélkül?
- Hogy-hogy androidok nélkül? - döbbent meg Vlagyiszláv Jurjevics. - Milyen párt jönne ki abból?
- Hááát..., - jött zavarba Vladimir Vladimirovich™, - csak egy olyan párt... Emberekkel.
- Hol találsz te olyan embert, aki ebbe belemenne? - kérdezte értetlenül Vlagyiszláv Jurjevics. - Egész napon át ott ücsörögni a teremben, és hallgatni azt a sok marhaságot, amit ott összehordanak!
- Te csak próbáld meg, - mondta Vladimir Vladimirovich™. - Talán lesz, aki belemegy, mondjuk, valamilyen vendégmunkások. Azok akármire kaphatók, a tadzsikok, vagy, például, a moldavánok...
- Minek kell ez az egész? - értetlenkedett Vlagyiszláv Jurjevics.
- Mondom, hogy unalmas! - felelte Vladimir Vladimirovich™. - Küzdjenek, verekedjenek, mint az ukránoknál. Izgis lesz!
- Hááát... - mormogta Vlagyiszláv Jurjevics, - nem is tudom, éppenséggel meg lehet próbálni, mondjuk, a legközelebbi választáskor..., van is néhány ötletem...
- Próbáld meg, testvéró, próbáld meg! - kérte Vladimir Vladimirovich™. - Legalább az utolsó évben szórakozzunk már egy kicsit!

2006. június 23., péntek, 09:31:18 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és várta az ihletet, hogy kitaláljon egy új beosztást a volt főügyész, Vlagyimir Vasziljevics Usztyinov számára.
Az ihlet nem jött.
Vladimir Vladimirovich™ megnyomta az Adminisztráció helyettes Vezetőjének, Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovnak a hívógombját.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - hová nevezzem ki et az Usztyinovot? Töröm, töröm a fejemet, már teljesen összetörtem, de eredmény semmi. A francnak kellett nekem bejelenteni, hogy legalább olyan színtű beosztást kap, mint volt!
- Na, igen, - mosolyodott el Vlagyiszláv Jurjevcs, - azon a sajtótájékoztatón sok mindent összehordtál... Egyébként nem kell ezen törni a fejedet, nevezd ki Csajkának, aki most főügyész, korábban pedig igazságügyi miniszter volt.
- Ezt meg hogyan? - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™.
- Vili hogyan, - válaszolta Vlagyiszkáv Jurjevics, - most csak egy üres hely van - az igaszságügyi miniszteré.
- Valahogy hülyén jön ki, - morfondirozott Vladimir Vladimirovich™, - mint a sakkban? Két figurát felcserélünk, rosálunk, de ettől aztán mi változik?
- De hiszen ez kitűnő megoldás, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - megőrizzük a stabilítást.
- Hm, tulajdonképpen... - töprengett Vladimir Vladimirovich™, majd bontotta a vonalat.
- Érdekes, - gondolta Vladimir Vladimirovich™, - ha pedig, mondjuk, az igazságügyi minisztériumot átkereszteljük főügyészségnek, a főügyészséget pedig igazságügyi minisztériummá? Aztán pedig kicseréljük az állományt? Mennyi munka, mennyi elfoglaltság....
Az Elnöki Dolgozószoba ablakának ereszén kopogni kezdtek az eső súlyos cseppjei.

2006. július 10., hétfő,14:28:34 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és merengve bámulta az íróasztalát. Az asztalon egy nagy platinatálca feküdt, oldalát kétfejű aranysasok díszítették. A tálca közepén egy piszkos kormos emberi fej hevert jellegzetes formájú szakállal. Az egyik szemével a fej Vladimir Vladimirovichra™ pislogott.
- Na, mi van, testvéró? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ a fejtől.
- Mi van, mi van, - morgott a fej, - nagyon jól tudod, hogy engem csak egyszer lehet megölni.
- Tudom, - sóhajtotta Vladimir Vladimirovich™, - de nekem pont most kell, érted? G8-as találkozó lesz. Az utolsó nagy rendezvény, és a legszerencsésebb alkalom éppen most van.
- Gyűlöllek, - mondta a fej.
- Értem, - bólíntott Vladimir Vladimirovich™, és kinyította az asztal szélén álló ládikót, - én is gyűlöllek, de mit tehetnék?
Vladimir Vladimirovich™ előszedett a ládikóbol egy platinatojást és felhajtotta felső felét. A tojás belsejében egy zöld bársonypárna feküdt. A párnába egy aranytű volt beszúrva.
Vladimir Vladimirovich™ kihúzta a tűt és könnyedén meghajlította. A fej fintorgott egyet.
- Ne húzzad már, - mondta a fej, - agyongyötörtél már.
- Hát akkor...., - mormogta határozatlanul Vladimir Vladimirovich™, - szóval, akkor.... viszlát, vagy hogy is van ez...
- Allah akbar! - felelte a fej.
Vladimir Vladimirovich™ behunyta szemét és eltörte a tűt.
A fej lehunyta szemét.
Egyszercsak kivilágosodott az Elnöki Tévékészülék hatalmas képernyője. A képernyő egy szép bemondónő arca jelent meg.
- Csecsenföldön megsemmisítették a hírhedt Samil Baszajev hadurat, - mondta izgatottan a bemondónő.
Vladimir Vladimirovich™ kinyította szemét, bedobta a törött tűt a tojásba, és Elnöki Ajkába harapott.
Az ablakpárkányon kopogtak a súlyos esőcseppek.

 Egyszer Vladimir Vladimirovich™ Szentpétervárott a Néva partján sétálgatott kedves barátjával Dzsordzs Dzsordzsoviccsal és a Nagy Nyolcas találkozó napirendjéről beszélgetett, amikor hirtelen zsebében megszólalt a kormányzati mobilhíradó készüléke. Vladimir Vladimirovich™ elnézést kérően rámosolyodott Dzsordzs Dzsordzsovicsra,  előkotorta kétfejű aranysasos mobilját és megnyomta az egyik fej alá rejtett egyetlen nyomógombot.
- Gra-gra-gra-tul...., hukk, bocsánat..., - szólalt meg a mobilban egy erősen rekedtes hang, - pudra..., pozdra..... pzdra... á', Prazdroj... sz prazdr..., sz prazdnyizdr..., Lyóvanna, prazdnyik legyen neked és igyál Söröt!
- Miiii?!!! Ki az?!!! - hökkent meg Vladimir Vladimirovich™. - Kivel beszélek?
- Há' velem, ki mással...., hukk, bocsánat..., - válaszolt az ismeretlen hang. - Nagy gazemberkópé vagy te, nem hiába mondtam mindig a dutyiba' a többi sztrovacseknak, amikor sokáig voltunk bezárva... Megbundáztad Lyól ezt is, mi?
- Mit csináltam én?!!! - értetlenkedett tovább Vladimir Vladimirovich™.
- Micsináltál, micsináltál..., há' névnapodra rendezted azt a szammitmicsodát oda magadnak a cárpalotába..., amikor a többi flancosnak majd csak gratuliroznija köll, oszt' utána jónapot..., nem, törölve, ez egy másik operába' van..., szóval, gratuliroznak és isztok sokk Söröket... utána meg má' minden mindegy... totálglobálisan...
- Semmit sem értek! - ismételte Vladimir Vladimirovich™. - Kivel beszélek? Miről van szó?
- A Sörről van szó! - felelte a rekedtes hang. - Igyatok Söröt, legyen boldog névnap, mindenki örüljön, tapsoljon és énekeljen...., akkor nagy marhaságokat nem csináltok. Boldog újév, és kellemes Május 1-ét... meg a többi szentek is... Na, viszlát..., fölmelex a Söröm..., aztán semmi antyityerror meg globálilyesmi - attól kiömölhet a Sör! Meg áremeléseket se, amúgyis minden drága, vissza Prága... Na, majd küldök képeslapot..., hukk, bocsánat...
Vladimir Vladimirovich™ döbbenten állt és nézte kezében a kormányzati mobilt.
Dzsordzs Dzsordzsovics döbbenten állt és nézte a megdöbbent Vladimir Vladimirovichot™.
- Sör..., drága..., Prága... - mormogta Vladimir Vladimirovich™. - Biztos az a hülye Svejk...., ej, nem kellett volna hazaengedni Szibériából...
A Néva felett cikáztak a hülyén rikácsoló sirályok.

2006. szeptember 1., péntek, 15:16:19 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és az orosz nép üdvéért imádkozott.
- Mindenható Uram, te, aki teremtetted a mennyet és a földet mindenféle lélekkel, - olvasta Vladimir Vladimirovich™ egy vastag könyvből, - könyörülj meg a szegény oroszért és add meg, hogy megismerje mi végett teremtetted!
Vladimir Vladimirovich™ felemelte Elnöki Fehét és hallgatózott. Teljes csend volt mindenütt.
- Jézus Krisztus, a világ megmentője, - folytatta az olvasást Vladimir Vladimirovich™, - te, aki megnyitottad a vakon született szemét, nyisd föl orosz népünk szemét, hogy megismerhesse szent akaratodat, álljon el minden rossztól, és váljék istefélő, értelmes, józan, munkaszerető és becsületes néppé!
Vladimir Vladimirovich™ ismét felemelte fejét és hallgatózott. A szoba csendjében halk kuncogás hallatszott. Vladimir Vladimirovich™ ámulva felhúzta Elnöki Szemöldökét.
- Szentlélek, - mondta izgatottan Vladimir Vladimirovich™ a láthatatlan kuncogó felé fordulva, - te, aki az ötvenedik napon leszálltál az apostolokhoz, jöjj el és szállj reánk! Szent hévvel melegítsd föl lelki pásztoraink és egész népünk szivét, add meg, hogy az Isteni Tudás áradjon szét orosz honunk egész földjén, és szálljon le reá a mennyei és földi boldogság!
- Mingyá', - szólalt meg a dolgozószoba csendjében a láthatatlan jelenlévő határozott hangja. - Tán kevesek a javaid? Meg aztán küönben is,  miért épp nekem kell mindent csinálnom? Miért kell mindenkit fölmelegítenem, megadni minden jót mindenkinek, értelmessé, józanná, munkaszeretővé és becsületessé tennem mindenkit? Lám csak, ti mennyien vagytok, én pedig csak egyedül. Miért nem józanodtok  ki saját magatok, váltok értelmessé, munkaszeretővé és becsületessé, hé?
- Könyörülj, Uram! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™ és felpattant Elnöki Karosszékéből. - Hát, mire való vagy?!!
- És te mire való vagy? - kiáltott szintén a láthatatlan hang. - Mié' mindig pont én?!
- És miért mindig pont én?! - kiabálta Vladimir Vladimirovich™. - Tán nekem több kell, mint másnak?!!
- Téged választottak? - harsogta a láthatatlan hang. - Szavaztak rád? Dolgozz! Engem senki sem választott! Senkinek nem vagyok adósa! Elegem van már! Haggyatok békén!
- Frankó kis helyed van, - harsogta válaszként Vladimir Vladimirovich™. - Nekem csak két elnöki periódusom van, na, jól van, maximum három..., te pedig már több ezer éve ügyködsz! Mindenki hozzád könyörög!
Vladimir Vladimirovich™ az ablak felé mutatott Elnöki Kezével.
- Keresztet vetnek?! - kiabálta Vladimir Vladimirovich™. - Templomokat építenek?! A pravoszláv kultúra alapjait tanítják az iskolában?! Tessék megdolgozni mindezért!
- Neked meg népszerűségi indexed van!!! - mennydörögte a láthatatlan hang.
- Neked pedig MAGASABB AZ INDEXED!!! - üvöltötte Vladimir Vladimirovich™ és felugrott az Elnöki Íróasztalra.
A szobában egy villám villant, majd beállt a halotti csend.
A dolgozószoba ajtaján ijedten kpogott valaki.
- A fenébe..., - mormogta Vladimir Vladimirovich™, - menetközben megint elbasztam a tárgyalásokat...

2006. szeptember 5., kedd, 22:55:46 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ hivatalos látogatásra érkezett a Dél-Afrikai Köztársaságba.
- Fígy, testvéró, - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ Tabo Mbekitől, a köztársaság elnökétől, - ti hogyan oldottátok meg a nemzetiségi kérdést?
- Nagyon egyszerűen, - felelte a dél-afrikai elnök, - fölkötöttünk minden fehéret, azok pedig, akiket nem tudtunk időben felhúzni, maguktól elutaztak.
- Nocsak! - ámult el Vladimir Vladimirovich™. - Érdekes, érdekes..., nálunk is valami ilyesmit kéne...
Tabo Mbeki megértéssel nézett Vladimir Vladimirovichra™.

2006. szeptember 11. hétfő, 10:22:38 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ kremli dolgozószobája ablakánál állt és borzalommal nézett egy kis utasszállító repülőgépet, amely a Kreml Szpásszkaja-tornya felé közeledett.
- Fígy, testvéró, - kérdezte folytott hangon Vladimir Vladimirovich™ a mellette álló Vlagyiszláv Jurjevics Szurkovtól, az Adminisztráció helyettes Vezetőjétől, - mi ez?!!!
- A Madonna érkezik, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics.
Vladimir Vladimirovich™ ijedten hányta magára a kereszteket.

2006. szeptember 12., kedd, 16:56:31 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és nőnek sminkelte magát.
- Mindig ez van... - morgott Vladimir Vladimirovich™, és Elnöki Arcára vastagon vitte fel a púdert, - beigérnek mindenféléket a népnek, aztán nekem kell bedobnom magam...
Vladimir Vladimirovich™ felvette a széles íróasztalán heverő szőke parókát, fejére húzta, majd kétkedően a tükörbe nézett.
- Marhaság... - morgott tovább Vladimir Vladimirovich™, - közröhej...
Egyszercsak a dolgozószoba magas szárnyasajtaja kinyilt és a szobába gyors léptekel besietett Vlagyiszláv Jurjevics Szurkov, az Adminisztráció helyettes Vezetője. Vlagyiszláv Jurjevics egy töviskoszorút tartott a kezében.
- Hát ez meg minek? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ és a töviskoszorúra bökött.
- Ez kell, - felelte Vlagyuszláv Jurjevics, - benne van a forgatókönyvben.
Vladimir Vladimirovich™ nagyot sóhajtott, fejére tűzte a töviskoszorút és ismét belenézett a tükörbe.
- Na, mi van, hasonlítok? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Hasonlítasz, - bólíntott Vlagyiszláv Jurjevics és szintén belenézett a tükörbe. - Ideje indulnunk, testvéró, már vár a közönség.
- Hová megyünk? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- A Luzsnyiki stadionba, - felelte Vlagyiszláv Jurjevics, - a biztonságiak már meg is vizsgálták a keresztet.

2006. szeptember 25., hétfő,13:34:41 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a Rubljovo-Uszpenszki országúton utazott a munkahelyére a Kremlbe. Az út fölött összehajoltak a nyírfák aranyló koronái, közöttük pedig itt-ott átragyogott a nyugtató őszi nap,
- Kapd el a puha felhő szééééléééét... - dalolta az Elnöki Rádiókészülékben a népszerű Masszkva nevű énekesnő, - viszlát, majd szóóóóljál, ha elééééreeeed....
- Majd szóljáááál, ha elééééred.... - ismételte Vladimir Vladimirovich™ és közben barátságosan mosolygott a vénasszonyok nyarára.
Egyszercsak az Elnöki Mercedes-Benz Limuzint lehagyta valami rohanó ember. A futó szolid hivatalos öltönyt viselt, jobb kezében pedig egy sertésbőrből készült drága aktatáskát lóbált. Az ember egyre gyorsabban távolódott az Elnöki Limuzintól. Vladimir Vladimirovich™ csodálkozva nézett utána.
- Fígy, tetsvéró, - szólt Vladimir Vladimirovich™ a gépkocsivezetőhöz, - ez meg mi?
- Ez Kudrin, - felelte a sofőr, - a fejlődő országok legjobb pénzügyminisztere. Minden nap itt szaladgál.
- Vagyis hogyan..., gyalog fut a muankába? - kérdezte tiszteletteljesen Vladimir Vladimirovich™. - A pénzügyminisztériumba?
- Azt mondják..., - felelte a sofőr, - utól akarja érni az amerikai gazdaságot.
Vladimir Vladimirovich™ ámulva felhúzta Elnöki Szemöldökét.
A minisztert már sehol sem látta.

2006. szeptember 26., kedd, 15:23:38 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ telefonált az Egyesült Államok elnökének, az ifjabbik George Bushnak.
- Fígy, tetsvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - na, mi újság azzal az Oszamával?
- Téged ez meg miért érdekel? - kérdezett vissza kapásból George Bush.
- Háááát.... - jött kissé zavarba Vladimir Vladimirovich™, - gondoltam, tán cserélhetnénk...
- Mid van? - kérdezte élénk érdeklődéssel George Bush.
- Nekem? - kérdezett vissza Vladimir Vladimirovich™. - Nekem...., szóval, a cárnő, Márija Fjodorovna hamvai...
- Kié? - csodálkozott George Bush. - Az meg kicsoda?
- Hát, még ezt sem tudod?! - kiáltott fel Vladimir Vladimirovich™. - Ez volt az utolsó orosz cár anyja!
- Oroszországban van cár? - csodálkozott még jobban George Bush. - És te akkor mi vagy?
- Én most vagyok, - magyarázta Vladimir Vladimirovich™, - ez a cár pedig régen volt. Száz évvel ezelőtt.
- Várjál csak, várják csak... - mondta lassan George Bush, - azt akarod mondani, hogy Oroszország már száz évvel ezelőtt is volt?
- Testvéró, - felelte lemondóan Vladimir Vladimirovich™, - Oroszország már ezer éve is megvolt. Viszed a cárnőt, vagy nem? Direkt Dániából hoztuk haza.
- Viccelsz? - kiáltott fel az amerikai elnök. - Az első számú terroristának, akit az egész világ ismer, a testét akarod elcserélni valami halott nőért, akit még én sem ismerek?! Azt hiszed, hogy belemegyek, testvéró?
- Bunkó vagy, Dzsordzs, - sóhajtott Vladimir Vladimirovich™, - nem is tudod, hogy mennyire bunkó vagy.
- Viszont én vagyok az Amerikai REgyesült Államok elnöke! - felelte örömteljesen George Bush.
Vladimir Vladimirovich™ letette a kagylót.

2006. szeptember 28., csütörtök,  13:48:32 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgoszobájában üldögélt és próbálta megtalálni az orosz tisztek elfogásával kacsolatban Grúziának adandó megfelelő választ. A széles Elnöki Asztalon Vladimir Vladimirovich™ előtt egy címeres papír feküdt, és a következők voltak felírva:
1. Atomcsapás
2. Villamos energiaszállítások leállítása
3. Földgázszállítások leállítása.
4. Saslik importjának betiltása
5. A saslik betiltása.
6. Vahtang Kikabidze dalai közvetítésének betiltása
7. Georgij Danelija filmjei forgalmazásának betiltása.
8. Lobio, szacivi és csahohbili fogyasztásának betiltása
9. Minden betiltása...
 Vladimir Vladimirovich™ er[sen bámulta a jegyzéket és igyekezett még valamit kitalálni.
Semmi újabb nem találódott ki....

2006. október 2., hétfő, 15:06:50 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ aludt és egy furcsa álmot látott. Mintha a Grúzia Köztársaság helyén egy széles tenger hömpölyögne. A tengerparton egy szép strand, és azon a strandon ott üldögél maga Vladimir Vladimirovich™, Szergej Boriszovics Ivanov honvédelmi miniszter és Gennagyij Grigorjevics Oniscsenko fő tisztiorvos.
- Jó ez így...., - mondta Vladimir Vladimirovich™ és hunyorgott a napon.
- Le kéne ellenőrizni, hogy nincsenek-e ebben a tengerben peszticidák, - óvakodott Gennagyi Grigorjevics.
- Az agyadat kéne leellenőrizni ezekkel a pesztimicsodákkal, - mosolygott Szergej Boriszovics. - Szeizmikus fegyver volt! Az pedig ökológiailag tiszta. Suhi - és nincs régió.
- Mondd csak, testvéró, - szólalt meg Vladimir Vladimirovich™, - nem lehetne-e olyat csinálni, hogy Moszkva körül is legyen egy ilyen tenger?
Szergej Boriszovics egy kissé elgondolkozott.

2006. október 4., szerda, 13:51:35 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és olvasta a belügyminisztériumból küldött névjegyzéket a hosszú évek során folytatott nyomozás eredményeként felfedett grúz keresztapákról.
- Cereteli, Kancseli, Cshartisvili, - olvasta Vladimir Vladimirovich™, - Szvanidze..., de hiszen ez a Társadalmi Gyűlés tagja! Mindenüvé beférkőztek ezek az alvilágiak... Pavliasvili, Kikabidze, Kandelaki..., Ciszkaridze, Gvarceteli..., és még nők is..., ki gondolta volna!
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ asztalán csörögni kezdett az a telefon, amelyiken külföldi államfőkkel szokott beszélgetni, Vladimir Vladimirovich™ azonnal felvette a kagylót.
- Borther! - szólalt meg a telefonban az Amerikai Egyesült Államok elnökének, George Bushnak, az ifjabbiknak, a hangja, - mondd csak, nem vonnátok ki a csapataitokat Amerikából?
- Mi van?!!! - kiáltott fel értetlenül Vladimir Vladimirovich™. - Mi van veled, testvéró, ismét visszaszoktál?! Vagy lenyeltél egy zsömlét?
- Te csak ne add itt a hülyét! - felelte izgatottan az amerikai elnök. - Az újságok megírták, hogy Dzsordzsában orosz támaszpont van! Nem is tudtam erről!
- Dzsordzsában? - döbbent meg Vladimir Vladimirovich™. - Én sem tudtam róla. Várjál csak, mindjárt felhívom Ivanovot, megkérdem.
- Nekünk nem kellenek orosz csapatok Atlantában! - heveskedett tovább George Bush, az ifjabbik, - Ruszkik haza! Takarodjanak Amerikából!
- Majd visszahívlak, - mormogta Vladimir Vladimirovich™, letette a kagylót és megnyomta Szergej Boriszovics Ivanov honvédelmi miniszter hívógombját.
- Erőt, egészséget, marsall elvtárs! - mondta Vladimir Vladimirovich™.
- Marsall?!! - csodálkozott Szergej Boriszovics. - Mi van veled, testvéró? Miféle marsall?
- Marsall, marsall, - ismtelte Vladimir Vladimirovich™, - köszi, testvéró! Ez bejött! Futás hozzám azonnal, iszunk egy kis vodkát erre!
Vladimir Vladimirovich™ széles vigyorral bontotta a vonalat.

2006. október 5., csütörtök, 18:13:51 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és azon gondolkodott, hogy milyen grúz akármit lehetne még betiltani.
- Talán ássuk ki Sztálint, végül is..., - mormogta Vladimir Vladimirovich™ és körülnézett.
- Majd én mingyá' téged áslak ki, taknyos! - szólalt meg hirtelen valahonnan a generalisszimusz lélekbe markoló hangja.
Vladimir Vladimirovich™ megremegett.
Egyszercsak az Elnöki Iroda magas szárnyasajtaja kinyilt és a szobába kis lánctalpain begördült az Állami Duma elnöke, Borisz Grizlov android.
- Fígy, testvéró, - mondta a dumaelnök, - kiderült, hogy vannak szövetségi és regionális állatok.
- Mi van? - értetlenkedett Vladimir Vladimirovich™.
- A hörcsög a szövetségi állatokhoz tartozik, a pocok pedig a regionálisakhoz, - magyarázta a dumaelnök, - a kárász regionális hal, a csuka pedig föderatív.
- Na és? - értetlenkedett tovább Vladimir Vladimirovich™.
- Ezért a regionális víztározókon kétfajta halfelügyelet működik: a szövetségi, amelyik a csukákat óvja, és a regionális, amelyik a kárászokat, - magyarázta az android.
- Tényleg? - ámult el Vladimir Vladimirovich™. - Zseniális!
- Mi van ebben zseniális? - zümmögte a dumaelnök. - Ezek zuhintják az államháztartást!
- Te csak ne aggódj az államháztartásért, - mondta Vladimir Vladimirovich™, - arra van a Kudrin, hogy ő aggódjon. Az ötlet viszont kitűnő. Képzeld csak el, lesz két kormánypárt. Az egyik szövetségi, a másik pedig regionális..., érted?
A dumaelnök fejéből vékony füstcsík szállt fel.

2006. november 26., vasárnap, 13:32:52 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ a kremli dolgozószobájában üldögélt és Alexandr Walterovics Litvinenko alezredes búcsúlevelét olvasgatta.
Egyszercsak Vladimir Vladimirovich™ asztalán csörögni kezdett a telefon. Vladimir Vladimirovich™ egyből felvette a kagylót.
- Fígy, testvéró, - szólalt meg a kagylóban Nyikolaj Platonovics Patrusev, a szövetségi biztonsági szolgálat igazgatójának hangja, - sehogy sem értem ezeket az angolokat.
- Milyen értelemben? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Hát, ezek azt mondják, hogy mi mérgeztük meg ezt a Litvinenkot, - magyarázta Nyikolaj Platomovics, - pedig ha mi lettünk volna, akkor biztos, hogy ruténiumot használtunk volna.
- Mit?!! - kérdezte döbbenten Vladimir Vladimirovich™.
- Ruténiumot, - ismételte meg Nyikolaj Platonovics, - ez egy elem, amit Oroszországról neveztek el. Ha viszont a hapsit poloniummal nyúvasztották ki, akkor miért nem a lengyeleknél kutakodnak, világos?
Vladimir Vladimirovich™ elvette a kagylót Elnöki Fülétől és ámulva megnézte.

2006. december 19., kedd, 16:42:08 (moszkvai idő szerint)

Egyszer Vladimir Vladimirovich™ bement az Adminisztráció Vezetőjének, Szergej Szemjonovics Szobjanyinnak az irodájába.
- Fígy, testvéró, - mondta Vladimir Vladimirovich™, miközben a szoba baloldali falánál lévő ajtóhoz lépett, ami közvetlenül Vladimir Vladimirovich™ arcképe alatt helyezkedett el, - ünnep van ma.
- Miféle ünnep? - csodálkozott Szergej Szemjonovics.
- Iljics 100 éves, - felelte Vladimir Vladimirovich™ és kinyitotta az ajtót.
Vladimir Vladimirovich™ a sötét helyiségbe lépve kezével letépett egy váratlanul előbukkanó pókhálót, majd beljebb került. Felkattintotta a villanykapcsolót, és a kis sufnit egy 60 wattos poros izzó halovány fénye világította meg.
A helyiség dugig volt régi cuccokkal. Itt állt Jelcin szobra gipszből, levert orral, továbbá Gorbacsov hatalmas portréja, oldalán fogantyúkkal, melyek segítségével ide-oda lehetett cipelni. Egy fapolcon az Adminisztráció Vezetője elődeinek írókészletei sorakoztak. A földön hevert egy pár korcsolya, mellette a falnak támásztva pedig egy hokiütő. Külön fogason lógott Brezsnyev két katonai díszöltönye, műanyagból készült érdemrendekkel - az eredeti fémkitüntetéseket Leonyid Iljicsnek már nehéz lett volna viselnie.
Vladimir Vladimirovich™ levette az öltönyöket a fogasról és kijött a sufniból.
- Na, tessék, - mosolygott Vladimir Vladimirovich™, - mintha vadiújak lennének. Csak le kell porolni és annyi.
Vladimir Vladimirovich™ az öltönyöket Szergej Szemjonovics kezébe nyomta, majd levette Elnöki Zakóját, azt is odaadra Szergej Szemjonovicsnak, aztán kivette Szergej Szemjonovics kezéből az egyik öltönyt és Elnöki Vállára vette.
- Na, milyen? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™ és kihúzta magát.
- Mintha kissé nagy lenne... - mormogta Szergej Szemjonovics.
- És ha kirúglak? - kérdezte Vladimir Vladimirovich™.
- Mintha rád öntötték volna, - felelte Szergej Szemjonovics és haptákba vágta magát.
- PIhenj! - vezényelte Vladimir Vladimirovich™ és visszavette Elnöki Zakóját.- Most pedig bújj bele a másikba és nyomás utánam. Fölmelegszik a vodka...
Ezzel Vladimir Vladimirovich™ gyors léptekkel kiment Szergej Szemjonovics irodájából.